Ha megbukik a népszavazás
2016. szeptember 26. írta: Redakció

Ha megbukik a népszavazás

kvotanepszavazas.jpg

Vendégszerzőnk, Jeszenszky Zsolt írása

 

Ha sikertelen lesz a népszavazás...

...megbukik a Fidesz?

Belecsap a ménkű Orbánba?

Felszedik a síneket a felcsúti kisvasúton?

Mészáros Lőrinc visszamegy gázszerelőnek?

Habony Árpád megkötözve köt ki egy rendőrőrsön, biliárdgolyóval a szájában?

NEM.

A kormány a helyén marad, ugyanúgy 2/3-os többséggel. A választások NEM most vannak.

Egyesek viszont diadalittas elégedettséggel verhetik majd a mellüket, oszthatják az észt, győzelmi mámorban úszva, mindenkit kioktatva, megbélyegezve (ahogy szokták).

Kik ők?

– akik szerint kizárt dolog, hogy a migránsok között terroristák lennének;

– akik szerint embertelen dolog a magyar kerítés (amely példát azóta számos nyugat-európai bezzegország követett és követ);

– akik szerint fasiszták, rasszisták, kirekesztők vagyunk mindannyian, akik felszólaltunk a kontroll nélküli bevándorlással szemben;

– akik rendre eltitkolni vagy bagatellizálni próbálják a migránsok által elkövetett bűncselekményeket (miközben a sajtószabadság magyarországi megsértéséről papolnak);

– akik a más kultúrákból érkező bevándorlók számára előírt alkalmazkodás, a törvényeink betartása, a mi kultúránk elfogadása helyett a kereszteket szedik le a templomainkról – hogy ne sértsük a bevándorlók érzékenységét;

– akik szerint a migránsok által tömegesen elkövetett megerőszakolásokra az a válasz, hogy a nők ne viselkedjenek, ne öltözzenek kihívóan;

– akik szerint kár, hogy a migránsok továbbmentek, és nem maradtak nálunk;

– akik szerint a szomáliai, eritreai, pakisztáni, stb., nyelveket nem beszélő, katonaviselt fiatal férfiak mind-mind Szíriából érkező bociszemű kisfiúk, elgyötört családanyák, esetleg fogorvosok és atomfizikusok;

– akik hamis fotókat terjesztettek a világban, lejáratni igyekezvén a rendőrségünket, az országunkat;

- Gyurcsány Ferenc, Martin Schulz, Soros György, Guy Verhofstadt, Angela Merkel, Jean-Claude Juncker.

Szeretnénk azok ünnepléséhez asszisztálni, akik miatt – közvetve vagy közvetlenül – a valódi menekülteket is kihasználva, Európa vígan beengedett egy milliós nagyságrendű, ellenőrizetlen, hódító, agresszív, alkalmazkodni nem tudó és nem is akaró embertömeget, köztük számos lehetséges terroristával?

Egy népszavazásnak szinte mindig van (bel)politikai vetülete. De továbbra sem Orbánról van szó, bármennyire is próbálják – bizonyos szavazók irányába sikeresen – róla szóló szimpátia-szavazásnak beállítani a népszavazást a megmondóemberek.

Orbánnal kapcsolatban lehet számos fenntartásunk, akár utálhatjuk is, de az esetlegesen sikeres népszavazás lélektani-politikai üzenete egy borzasztó fontos momentum lenne Európa további felébredésének folyamatában. Márpedig hiába a látszólagos finomhangolások az európai vezetők beszédében, ezek csak a látható népszerűségvesztésüknek szólnak. Valójában ugyanúgy nem hajlandóak szembenézni a valósággal, és csak megy tovább a hazug, álszent, politikailag korrekt beszéd a befogadásról, keresztény szeretetről, menekültekről, blabla.

Európa iszlamizációjának kapujában állunk, ahol a töketlen vezetők még mindig ugyanazt csinálják, mint anno Hitlerrel szemben: jogos sérelmekről, megbékélésről, stb. papolnak, és azokat nevezik gyűlölködőnek, akik minden eszközzel a veszélyre igyekeznek felhívni a figyelmet. A népszavazás egy politikai eszköz. Hatásos lehet Európa egészére, segítheti más országok népeit is, akár az ostoba, önsorsrontó vezetőikkel szemben. Néha nem a legszebb, legnemesebb módszerekkel lehet elérni a kívánt és fontos célokat.

Ne veszítsük el a józan eszünket. Ha valaki nem szereti a kormányt – és erre lehetnek akár teljesen érthető, jogos indokai is – de nem szeretne Európa öngyilkosságához asszisztálni, egész nyugodtan elmehet NEM-mel szavazni október 2-án. Aztán ha annyira utálja, majd 2018-ban elküldheti a Zorbánt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr111744391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.09.26. 14:06:16

Igaza van, és hajrá, de kicsi az esély. Ha mindenki elmegy nemmel szavazni, aki 2014-ben a Fideszre vagy a Jobbikra szavazott, plusz az LMP-szavazók fele, az is csak kb. 3,3 millió szavazat, miközben kb. 4,1 millió kéne az érvényességhez. Vagyis akkor is kell még 800 ezer érvényes (akár "igen") szavazat, méghozzá az 1,3 millió bal+lib szavazótól vagy attól a kb. 3 millió embertől, akik nem szoktak szavazni.

Aki fontosnak érzi, hozzátehet egy szavazatot (én is így teszek), de csoda lesz, ha érvényes lesz. Persze, ha az ember nem tesz a csodáért, akkor biztos nem lesz.

Sir Galád 2016.09.26. 14:07:47

Köszi, én nem fogok a kormánynak asszisztálni a hírnév mosdatáshoz. Ez a népszavazás csak erre jó, nem menti meg Európát, nem ment meg a migránsoktól és nem ment meg az újabb konzervatív fóbia "beteljesülésétől", az iszalmizációtól. Ordas nagy hazugság, hogy bármi köze van ezekhez a dolgokhoz ennek a népszavazásnak.

GNDL 2016.09.26. 14:26:55

Valljuk meg őszintén, igen nagy a verseny a Fideszben és környékén az „ország intellektuális mélypontja” megtisztelő címért... :)

Eddig Kósa magasan verte a fideszes mezőnyt, akinek talán nem is kellene indulnia a versenyben hanem megkaphatná az „ország tiszteletbeli intellektuális mélypontja” titulust az elmúlt években mutatott teljesítményéért, főleg a fémkupakos performansza [1] és a közpénzek átalakulásáról kifejtett véleménye [2] felejthetetlen.

Viszont a napokban Pelczné is tartott sajátjainak egy gyűlölet-fórumot, amit bár eredetileg valamiféle „fiatal családosoknak” szerveztek, és érthetetlen módon nem Londonban vagy Berlinben ahol egyre több a fiatal magyar családos hanem Budapesten ahol meg egyre kevesebb, de az első percek után szinte minden átmenet nélkül egy hungarista szeánszba torkollt, így az ott mutatott teljesítményével szorosan felzárkózott Kósa mögé.

A fenti Jeszenszky „antré” ellenben meglepően elég erősre sikerült, ha most kellene győztest hirdetni az „ország intellektuális mélypontja” versenyben akkor talán egy megosztott első helyezés sem lenne elképzelhetetlen a három legesélyesebb fideszes versenyző közt.

Viszont várjuk meg Bencsiket, bár az ő teljesítménye mindig kiszámítható de manapság már egyre laposabb a stílus és egyre kevesebb a mondanivaló, de ismerve „kvalitásait” simán okozhat még meglepetést...:)

[1] www.youtube.com/watch?v=9Cw7SzqhUwk
[2] index.hu/video/2016/03/01/kosa_a_kozpenzrol/

S=klogW 2016.09.26. 14:56:56

Aki

nem megy szavazni,
érvénytelenül szavaz,
nemmel szavaz,

az nem a fityisszel vagy fityiszszopókkal baszik ki,

hanem ezzel a magyar országgal -

persze az nem újdonság 19 óta, hogy a bolsi-ballibsi söpredék épp ennek az országnak a magyar mivoltát gyűlöli legjobban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.09.26. 14:57:55

A népszavazásra elmenni szerintem kötelesség, nemmel szavazni pedig dicsőség.

GNDL 2016.09.26. 15:02:31

@bbjnick: ...és hetvenkét szűzleány vár majd a mennyországban. :)

Netuddki. 2016.09.26. 15:05:54

"A kormány a helyén marad, ugyanúgy 2/3-os többséggel."

Zsótika le van maradva. Nincs a fidesznek 2/3-a. Szóljon neki valaki, hogy vegye ki a fejét az orbán valagából és nézzen körül.

forrimi85 2016.09.26. 15:08:47

Kedves Redakció!

Halkan jegyzem meg (hogy senki se hallja): nincs kétharmad!

Tisztelettel: mandiner.hu/cikk/20150223_balogh_akos_gergely_volt_ketharmad_nincs_ketharmad

Szindbad 2016.09.26. 15:09:17

Egyre kevésbé vállalható ez a minőség.

Netuddki. 2016.09.26. 15:09:51

"Ha valaki nem szereti a kormányt"

Szeretni? Kinek rokona?
Mélységesen megvetem az összes tolvaj, bűnöző megélhetési politikust, akiknél csak azok rosszabbak akik valamilyen érdekből, vagy csak ostobaságból mosdatják őket.
Nem zsótika, nem szeretet, meg utálat, megvetés. Mert én nem vagyok olyan. Erkölcsileg fölöttetek állok. Messze.

Bell & Sebastian 2016.09.26. 15:13:46

@GNDL: Hé, ne sértegesd közvetetten Allahot, mert 3 golyó jár érte, a tieiden felül, persze. Nem Orbán az, hogy köpésálló legyen a lózungja, vagy mi van ráterítve.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.09.26. 15:28:58

Elmegyek népszavazni, amint valós és fontos témákról lesz szó, mint például:
- olimpia
- alkotmány
- választási rendszer átszabása
- földmutyi
- trafikmutyi
- Római-parti mobilgát
- Manyup pénzek visszaadása
- vasárnapi nyitvatartás
- stadionépítési téboly
- legfőbb ügyész személye
- Paks 2
(...)

Apropó Paks:

Mennyit keres Putyin
Paksi atommutyin?
;-)

nu pagagyí 2016.09.26. 15:29:16

@S=klogW: Szeretnéd mi, hogy érvényes legyen a szavazás? Tudjuk, hogy van kétmillió hülye az országban, nem kell szaporítani.

- Ez a népszavazási kérdés nem szól semmiről (majd döntenek valahogy),
- alkotmányellenes, mert nemzetközi szerződéseket érintő,
- formailag sem megfelelő, a kérdés zavaros, bármely válasz következménye ismeretlen,
- ráadásul még csak népszavazásnak sem nevezhető, mert nem népi kezdeményezésről van szó, hanem a hatalom vár választ a saját maga által furmányosan megfogalmazott kérdésre.

Ez az izé tulajdonképpen a kudarcos "népi konzultáció" újratöltve. A kérdés már a választ is tartalmazza, az igen/nem, nem valós alternatívák közti választást jelent.

Egy ellenőrizhetetlen rezsim piszkos játékaiban nem vesz részt olyan ember, akinek van még valamiféle tartása.

Kovi1970 2016.09.26. 15:39:49

Függetlenül attól hogy ki "nyer" október elején:

1. A "zembrek" (vagyis a nem túl cizellált szavazóréteg, akikből sajnos van elég, és ez nem csak a mostani kormány sara) be lett hülyítve az "EU" ellen. Elnézve a posztot sajnos a hülyítést el lehet végezni iskolázott embereken is.

Ahogy Cameron tönkretette a saját nemzetét és elrabolta annak jövőjét, a rossz példából okulás helyett mintha most kapott volna igazán szárnyra a hülyeség a Fidesznél. Mintha az elmebetegek kiszabadultak volna a diliházból, kb most épp az zajlik minden vonalon.

2. normális emberek lassan egy helyre teszik a Fideszt a szavazatprostituált Jobikkal. Egy darabig el lehet azzal éldegélni, hogy nincs jobb, mert jobb oldalon "csak a Gyurcsány", de egy idő után akkora galacsint tőrt össze ez a bagázs, hogy az már rájuk omlik.

Ugyanúgy fog az egész bagázs dőlni, ahogy annak idején az MSZP, és az összes *nyaló slepp vele, mint teljes morális vesztes, vele a a kiadókkal kibulizott saját kis szemetesdombja.

3. Újra meg újra előjön az, hogy a magyar ember hülyébb mindenkinél ha a saját helyzetét kel megítélnie nemzetközi környezetben, csak a rossz oldalra áll és totálisan hülyén képes látni, belerúgni a barátainkba és hihetetlen módon nyalni a legádázabb ellenfeleink sleppjét.

4. Mindegy mi az eredmény, (tétje ugyebár kevés) a kárt már sikerült összehozni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.09.26. 15:44:26

@GNDL:

Mert ha így volna, akkor te elmennél és nemmel szavaznál? :-D

S=klogW 2016.09.26. 15:50:59

@bbjnick: meine ehre heisst treue

S=klogW 2016.09.26. 15:53:46

@S=klogW: csak sajnos az oberkommando élősdi tolvaj gecikkel van tele

tarackos 2016.09.26. 15:56:19

De mi lesz ha kiderul a zemberek megsem a narancsokkal vannak? (ervenytelen lesz a szavazas) Ha nem ketharmad, de meg egy feles sem lesz? Akkor is marad az arc?

AussieBloke 2016.09.26. 16:03:17

Ugyan már!
1936-ban német hazaáruló volt, aki nem Adolf Hitlert támogatta?
Thomas Mann megrögzött hazaáruló és németgyűlölő volt?
Hagyjuk ezt a hatalmi legitimációs dumát. Húzzon el az autoriter rezsim, és ismét támogatni fogok mindent, ami magyar.

Nietzsche. 2016.09.26. 16:05:48

Az október másodikai népszavazáson az igenek aránya 5% alatt lesz (max2-3%) és érvényes lesz 55% körüli részvétellel. Orbán pedig a szokásosnál is nagyobb arccal pöffeszkedhet majd Brüsszelben azzal a dumával, hogy a magyar nép egy emberként áll mögötte. EZ lesz kábé!

GNDL 2016.09.26. 16:07:57

@bbjnick: Engem nem lehet megvesztegetni. :)

Egy darabig úgy véltem, hogy majd a kedvem/időjárás eldönti, hogy elmegyek-e érvénytelenül szavazni, vagy éppen valami balhét rendezni a szavazókörben a népszavazás előtti szombaton elfogyasztott valószínűleg nagy mennyiségű alkohol szervezetemből való kiürülésének függvényében, de aztán egyre jobban úgy tűnik hogy szervezett választási csalásokra készül a Fidesz, így legfeljebb majd valamikor a népszavazás után kikérem a választási névjegyzéket és megnézem aláírta-e valaki helyettem... mert én ebben az aljas fideszes kampányban egészen biztosan nem fogok részt venni.

Egyébként ez lesz az első alkalom, amióta lehetőségem van rá, hogy kihagyok egy választást/népszavazást. Orbánék megcsinálták, hogy elmenjen a Zembernek a kedve mindentől ami Magyarországgal kapcsolatos...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.09.26. 16:18:52

Tudta?

A kormánynak nincs 2/3-os többsége, így a "kormány a helyén marad, ugyanúgy 2/3-os többséggel" állítás súlyos és primitív ténybeli tévedést tartalmaz.

Tudta?

Népszavazások üzenhetik a kormánynak és annak fejének, hogy menjenek a picsába, akár kézenfogva is.

Tudta?

A cél eszközt szentesítő hatása bolsevista alapvetés. Aki olyat leír, hogy "néha nem a legszebb, legnemesebb módszerekkel lehet elérni a kívánt és fontos célokat", az a favágás és forgácshullás közötti összefüggést ragozgatja. Ha kicsit elgondolkodik, a szájában tartott gittből kiérezheti Lukács György nyálának ízét.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.09.26. 16:20:10

@bbjnick: Ha még szülne is egyet a fülkében, azt meg is nézném.

is 2016.09.26. 16:33:19

Az en gondolataim nem is szelsosegesek. En vagyok a normalis, bezzeg a masik szelsoseges. Az en velemenyemet arnyalom, de a masiket direkt kisarkitom. Csusztatok, tulzok, feligazsagokat hajigalok egymasra, csak kijojjon az ukazba adott mondanivalo.

Lathatoan ki van adva, hogy aki itt most nem all ki Orban mellett, aktivan es lathatoan, az elashatja magat a FIDESZnel. Fortelyos felelem igazgat a FIDESZen es holdudvaran belul. A kiraly mindegy, hogy milyen orultseget akar, most a parthuseg a legfontosabb. Kopni kell, de nincs mit tenni, meg kell irni az ilyen cikkeket.

Hat, Zsolt, megirtad.

room_101 2016.09.26. 16:33:57

Ha annyira megvan az a kétharmad, le kell vinni az érvényességi küszöböt - de szigorúan csak erre az egy esetre - oszt jónapot. Ez úgyis jól illene az erkölcsi felsőbbrendűségetekhez.
Ja, hogy nincs?

is 2016.09.26. 16:42:52

@S=klogW: ugy, ugy, akkor te feltetlenul IGENnel szavazz!

Habony Árpád. 2016.09.26. 16:47:05

Egyetértek a postolóval, el kell menni és nemmel szavazni. Legyünk rá büszkék, hogy mi magyarok ébreszük fel europat, mi térítjük észre a védekezésre képtelen, jólétbe beltunyult országokat.
Mert nem kétséges, hogy egy sikeres népszavazás után ebben is követni fognak minket az unio országai, mint ahogy a kerítés epitésben is, és a többiek is kiírják a népszavazást.

annamanna 2016.09.26. 16:49:07

@Szindbad: Azért volt mostanában egy jó dobásuk. Felismerték az orosz prostit. mandiner.hu/cikk/20160925_orosz_pornoszineszno_a_koruti_robbanas_kronikasa
Ez dicséretes, tényleg. Vajszínűre árnyalta az ügyet: lent fekszik egy magyar rendőrlány vérbe fagyva, fentről fotóz egy ruszki kurva.
Nincs bajom az oroszokkal, de most örülök, hogy kiderült, nem egy stréber posztadoleszcens egyetemistát szólaltatott meg a híradó.

is 2016.09.26. 16:49:59

@Holger Hartland: en pont ezert gondoltam sokaig, hogy a FIDESZ nem is akarja, hogy ervenyes legyen, csak azt, hogy elsoproen kijojjon a NEM. es azt is javasoltam az elejen, hogy na, akkor szivassuk meg a FIDESZt, es tegyuk ervenyesse, hadd szenvedjenek, hogy akkor valamit csinalni kell. de ok pont ugy gondolkodnak, mint te: leszarom az ervenyesseget, itt most letszamellenorzes van, mindenkinek meg kell magat mutatni, hogy lassak, hogy mennyi az annyi, foleg, hogy a Jobbikkal ossze kell allni 2018 utan. mert a ketharmad nem veszhet, es Simicska nem viheti a Jobbikot.

Mercel 2016.09.26. 16:52:50

@bbjnick:

"A népszavazásra elmenni szerintem kötelesség, nemmel szavazni pedig dicsőség."

Sikerült egy rákosi korszakból származó vérkommunista jelmondatra építened a fideszes agymosási szándékod.

Az eredetijét az a ratkó anna mondta aki generációk életét nyomorította meg.
Gratulálok.

"Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség."

Tudom, hogy gerinctelen, elvtelen söpredékről van szó, de ennyire ne legyetek már ostobák.

Igazsagoszto buldog seriff 2016.09.26. 16:59:37

Akarmilyen aljas modon taktikazik a baloldal, a 95-98 szazaleknyi NEM szavazatok, akkor is meghatarozoak lesznek, ha esetleg ervenytelen lesz a szavazas. Egy alapos kozvelemeny kutatasnak akkor is megfelelo lesz.

room_101 2016.09.26. 17:03:00

@S=klogW:
19 óta az a söpredék, akik szeretik, ha fasisztanácinak hívják őket, azzal vádolják a libsi-bolsikat, hogy nem szeretik ebben az országban, ami magyar.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.09.26. 17:05:13

@Igazsagoszto buldog seriff: K**** drága közvéleménykutatás ez.

Amúgy közvéleménykutatások szerint az emberek rühellik pl. a stadionépítéseket is.

GNDL 2016.09.26. 17:08:17

@Igazsagoszto buldog seriff: „alapos kozvelemeny kutatasnak akkor is megfelelo lesz”

Azt hogy Orbán több éve permanens ostoba kampányai hatására a még Magyarországon maradt magyarokból intoleráns idegengyűlölő seggfej lett megmondja neked bárki bármiféle felmérés nélkül is... :) Viszont annak a 15-20 milliárdnak amit csak erre a kampány-népszavazásra vernek el a fideszes elvtársak, egészen biztosan nincs jobb helye máshol a költségvetésben... igaz?!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.09.26. 17:08:21

@Mercel:

Nagyon egyszerű elme vagy, ha azt gondolod, nem vagyok vele tisztában, mire hivatkozok, mit idézek és miért.

Hogyan nézne ki ma Magyarország a ratkói népesedéspolitika nélkül? Vajon, mi az oka, hogy még a kádárkorban is masszív abortuszellenes propagandát folytatott a hatalom?

bbjnick.blog.hu/2016/06/16/_mi_tulajdonkeppen_valamennyien_muvi_abortusz-tulelok_vagyunk

GNDL 2016.09.26. 17:11:53

@bbjnick: „Hogyan nézne ki ma Magyarország a ratkói népesedéspolitika nélkül?”

Kissé távolabb lennénk a nyugdíjrendszer kimerülésétől... :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.09.26. 17:18:52

@is: Nagyon tévedsz, nem szarom le az érvényességet. Szerintem ez nemzeti ügy, nem a Fideszről szól, és annak örülnék, ha érvényesen győzne a "nem". De nagyon úgy néz ki, hogy ebből is pártpolitika lesz. Akkor pedig a tippem: 3,8 millió szavazat, ebből 3,3 nem, 0,2 igen, 0,3 érvénytelen.

Bryan élete 2016.09.26. 17:19:56

Hááát Zsóti, azzal nem lesz több, ha te is elmondod.
Ezt a kampánylószart kár volt kiizzadni magadból, mongyá' újat, ilyesmivel fél éve mossák az agyunkat.

Bell & Sebastian 2016.09.26. 17:28:19

Pedig a pillanat egyszeri és megismételhetetlen.

Sosem gondoltam, hogy lehetséges még egy Trianon, de azt sem, hogy ennyi vénasszony nem megy át a zebrán, csak mert a kis úttörő, Viktorka akarja átkísérni.

Inkább beszarik és hugyozik 20 méterre a céltól, de akkor se. Elvégre az ember adjon magára, még ha agyalágyult is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.09.26. 17:47:00

@GNDL:

"Kissé távolabb lennénk a nyugdíjrendszer kimerülésétől..." --- írod.

Valóban, mert már évtizedekkel ezelőtt megtörtént volna.

McKinney 2016.09.26. 17:47:25

na mivan artisjus már nem tejel? mennyé vissza bakelitet krasnyogtatni, meg pucoljál nyelvet a vécékefével mert masszívan olyan lett

Mercel 2016.09.26. 17:49:23

@bbjnick:

ratkó egy elmebeteg állat (rákosi) elvtelen, gerinctelen kiszolgálója volt.
A rendelete amit a kommunista állam vaskézzel betartatott akkor is károsnak számított mai szemmel és több mint fél évszázaddal később pláne.

Az eredménye egy cunami szerű demográfiai robbanás volt aminek a hatásait a mai napig érezzük és nem éppen pozitív módon. A szétlopott nyugdíjrendszernek pedig lehet, hogy éppen ez adja majd az utolsó kegyelemdöfést.
Csak durván három generáció életére hozott árnyékot mi az Magyarországnak, igazad van..:D

Egyébként igen, simán kinézem egy rendszerbérencből, hogy ennyire ostoba és a legtöbbször nem is tévedek.

(Lásd jeszenszky elvtárs aki még mindig kétharmaddal álmodik vagy annyira gyökér, hogy a megrendelt cikket nem nézte át)

Amúgy ha nem lenne hányingerem szeretett vezérünktől és talpnyalóitól - tényszerűen nézve akkor is "vicces", hogy a fidesz (és talpnyalói) ugye bőszen komcsiztak le mindenkit a hatalomrakerülésig ma pedig ott tartunk, hogy valóban kommunista pártjelszavakat hasznosítotok újra.
Úgy látszik igaz a 360 fokos fordulat.

Hmmm hát ez nem azoknak ciki akik pokolba kívánják az egész velejéig rohadt rendszert.

Bell & Sebastian 2016.09.26. 17:55:09

@Mercel: Jesza hol húzta ki a gyufát? Nagykövetként, amikor lekáderezte a cigókat, vagy csak nem szereted a szakállas kecskét, te nagyon nyomorult?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.09.26. 17:58:44

@Bell & Sebastian: Ez egy másik Jeszenszky, ez a "DJ Jeszy" művésznevű.

Amúgy igaza van, engem se érdekel, mi a különbség két Harrach vagy két Latorcai között :-)

Mercel 2016.09.26. 18:05:35

@Igazsagoszto buldog seriff:

"Akarmilyen aljas modon taktikazik a baloldal, a 95-98 szazaleknyi NEM szavazatok, akkor is meghatarozoak lesznek, ha esetleg ervenytelen lesz a szavazas. Egy alapos kozvelemeny kutatasnak akkor is megfelelo lesz. "

Igazad van. 15 milliárdba került eddig a gyűlölködés egy valójában nem létező ellenség ellen.
Segítek - 15 milliárd az 15 EZER MILLIÓ forint.

15 ezer millió forintból pár értelmes dolgot meg lehetett volna valósítani talán.

Amúgy mi lenne a fidesszel ha átlagosan fél évente nem lengetne be egy új ellenségképet a drága népnek?
Nem gyanús, hogy pont 10 éve gyakorlatilag folyamatosan ez megy?
Egy nyugis békés év nem volt azóta mióta a pojáca beszéde kikerült és a csőcselék szét....szta a várost.

Mercel 2016.09.26. 18:08:27

@Bell & Sebastian:

Hehe.
Hát boccs, tudom illetlen de a másik bérencnek írottakat tudom csak számodra is idézni - magamtól.

"Egyébként igen, simán kinézem egy rendszerbérencből, hogy ennyire ostoba és a legtöbbször nem is tévedek. "

Ééésss nem is tévedtem.
Küldök csodanegrót. Világítani fog a közeledben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.09.26. 18:18:25

@Mercel:

"ratkó egy elmebeteg állat (rákosi) elvtelen, gerinctelen kiszolgálója volt. A rendelete amit a kommunista állam vaskézzel betartatott akkor is károsnak számított mai szemmel és több mint fél évszázaddal később pláne. Az eredménye egy cunami szerű demográfiai robbanás volt aminek a hatásait a mai napig érezzük és nem éppen pozitív módon. A szétlopott nyugdíjrendszernek pedig lehet, hogy éppen ez adja majd az utolsó kegyelemdöfést." --- írod.

A magyar nyugdíjrendszer már évtizedek óta fejre állt volna, ha 1967-ben, a gyes bevezetésével, nem "serkentik" a népességszaporulatot. Ennyit a hülye halandzsádról! :-)

Bell & Sebastian 2016.09.26. 18:28:06

@Mercel: Távozz tőlem, Sátán! Vagy én löklek le a szikláról.

Vrplt 2016.09.26. 18:28:44

"A kormány a helyén marad, ugyanúgy 2/3-os többséggel."

Tudomásom szerintem a veszprémi és a tapolcai bukta miatt nincs 2/3-a a Fidesznek, de javíts ki ha tévedek.

Bell & Sebastian 2016.09.26. 18:29:36

@Counter: Jó meglátás, igazán témába vágó, kedves Bosszú Angyala, ha már kiosztom mindenkinek a magáét.

Bell & Sebastian 2016.09.26. 18:30:38

@Vrplt: Nem úgy értette, a lóvéra vonatkozik.

meggyes alfonz 2016.09.26. 18:33:26

Mandiner egyre szánalmasabb.
Mi lenne, ha végre kihúznátok a fejeteket OVI seggéből? Ja bocs. Nem lenne pénz Audira.

Bell & Sebastian 2016.09.26. 18:37:43

@meggyes alfonz: Vényócas kéne? Mire mennél vele? Nem tudnád tankolni. Ez a kihúzás-dolog érdekelne. Szerinted nem ájulnának el a hirtelen oxigéntől?

Bell & Sebastian 2016.09.26. 18:38:47

@Vrplt: Tök mindegy, így sincs értelme.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.09.26. 18:38:52

A dolog végtére is rém egyszerű: globalisták balra, nemzetállamisták jobbra. Na most az igazi belgák hova álljanak :)
Én, határozottan azt mondom, hogy akinek erről az orbi, meg a fidox ugrik be, az passz, csináljon azt, amit akar. Mert az elfelejti, hogy a szörnyű fidox által elnyomott mai szupimagyar értelmiség leszerepelt, és az általuk oly megvetett népecskének nem hagyott más választást(legfeljebb tartózkodást), mint a fidox. Ha ezek úgy érzik, hogy nekik most jött el az óra, akkor még kártékonyak is, nem csak ostobák. Szavaznak/nemszavaznak a saját seggükről, csak fordítva.
Ki az az őrült, aki inkább megdöglik betörő által, mitsemhogy az ellen-politikai oldalon lévő szomszédja 44-esét elutasítja?
A hatalmi/ideológiai harcokat tessék máskorra napolni.
Itt csak arról kéne állást foglalni, hogy az általunk választott akárkik, vagy tökmások mondják meg azt, mire költsék a zsetonodat, költhetik-e arra, hogy olyasvalakit tegyenek a szomszédodnak, aki neked nem tetszik.
Basszus, túlspiláztam :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.09.26. 18:41:47

"Ki az az őrült, aki inkább megdöglik betörő által, mitsemhogy az ellen-politikai oldalon lévő szomszédja 44-esét elutasítja?" helyett
Ki az az őrült, aki inkább megdöglik betörő által, mitsemhogy az ellen-politikai oldalon lévő szomszédja 44-esét efogadja?

Bell & Sebastian 2016.09.26. 18:43:58

@Mihint: Hát ja, MAK jobban megírta. De jövőre ezek kitelepítéséről szavazunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.09.26. 18:46:59

@Bell & Sebastian:

A napokban mást keresve beleszaladtam a youtube-on egy Drábik videóba, amin az öreg hadonászva, kiabálva arról magyarázott, hogy ma a világon három olyan erő van, amely a demokratikus (értsd itt: önkormányzatias) közhatalom megsemmisítésére tör: a judaizmus, az iszlám és a liberálbolsevizmus (amely a gazdasági magánhatalom önkényének fedőideológiája). Mindhárom erő az ember és ember közötti különbségtételre (kiválasztottak --- alantasak) alapozva önkényre tör. És milyen igaza van Drábiknak! Sok a gyarló ember, könnyen beszippantja őket a kiválasztottságtudat táplálta hatalmi téboly.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.09.26. 18:56:06

@Bell & Sebastian: MAK-nak meg az a dolga, hogy jobban megírja :) Amúgy remélem, nem így lesz, szükség lesz töltelékre :-D

2016.09.26. 18:57:59

Sajnos a keresztény egyházak jó része is beállt teljes pofával a migránssimogatásba. Ez engem ateistaként is zavar. A homokosok jó része is multikultit akar, pedig az ő torkukat fogják először elvágni a mohamedánok.

A kormány persze a helyén marad akkor is, ha nem lesz érvényes a népszavazás. A gyurcsányista hisztiblogok persze most Orbán közeli bukását vízionálják, de majd nagyot koppannak, ha 2018-ban is 5% körül teljesítenek a ballibek. Sokaknak tele van a töke Orbánnal, de ez nem jelenti, hogy helyette Gyurcsányt akarnák vagy örömmel fogadnák az iszlamista tömegeket és az Afrika mélységeiből előtörő százmilliókat. Belegondolni is rossz, hogy mi lett volna már Magyarországból, ha Gyurcsány van hatalmon ezekben a vészterhes időkben.

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.26. 19:01:21

@Tibi !: csak elszólta magát zsóti, megvan az a 2/3-ad pár kilóra megvett "ellenzéki" képviselővel.

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.26. 19:03:41

@karandash:

megsúgom mi lett volna: akárhogy próbálta volna fletó itt marasztalni a migráncsokat a nyugat tapsviharával kísérve, azok ugyanúgy mentek volna tovább a sokkal több szocpollal kecsegtető münchen-malmö tengely mentén.

Nagyorrú Barbi 2016.09.26. 19:04:43

És mi lesz, ha nem bukik meg blogger? Lehúzod magad a wc-n?

Veetee 2016.09.26. 19:06:37

"akik szerint a migránsok által tömegesen elkövetett megerőszakolásokra az a válasz, hogy a nők ne viselkedjenek, ne öltözzenek kihívóan"

vö.

Tehetsz róla, tehetsz ellene - www.youtube.com/watch?v=rkV8M_767NU

lásd még:
mandiner.hu/cikk/20141201_semmi_koze_nincs_az_eroszaknak_az_oltozkodeshez

Nyilván csak én érzem az ellentmondást...

Bell & Sebastian 2016.09.26. 19:10:22

@bbjnick: Elmondanám, hogy a Nyugat az egekbe szökött bűnözést a ká-európai jelenléttel _és_ jövevényekkel magyarázza, ebben a sorrendben, teljesen meggyőzően. Ugyan erősen sántít, de ezeknek megfelel.

A felsőbbrendűség- és megváltás-kényszernek valóban ezek a forrásai. Az benne a borzasztó, ha a saját bunkójával csapnánk agyon (Mein Kampf) szaladna az ENSZ -ig, ami szintén ezek seggében tartja a fejét.

Itt nemsokára harcolás lesz, már osztogatják a Crusader -eket (spéci Heckler & Koch), franciáknak, németeknek, amerikaiaknak már van.

Akkor kezdhetünk aggódni igazán, ha majd itt is lesz.

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.26. 19:14:51

@Bell & Sebastian: nem lesz, mert helyette inkább közbeszerzik a gázszerelőt, aki tízszeres áron viszonteladja a trombitából öntött rézágyút a honvédségnek. lopni csakis átlátszóan és ostobán szokás abszurdisztánban.

makatomi@hotmail.com 2016.09.26. 19:16:01

Azt nem lehetne hogy csak siman betartjak a bunteto torvenykonyvet? Aki eroszakoskodik kovel dobalja a kamiont azt elviszi a rendor es bezerjak

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.09.26. 19:18:57

Megmondom én neked, hogy mi lesz:
-ha érvényes lesz a népszavazás és a kvótákat elvetik (,amire egyébként jó esély van, mert Franciaország is nagyon ellenzi), akkor a Fidesz kihirdeti a győzelmét. Deklarálja, hogy legyőzték a valóságtól elrugaszkodott brüsszeli nihilistákat és megmentették Európát stb.
-ha érvényes lesz a népszavazás és a kvótákat nem vetik el, akkor a Fidesz kihirdeti, hogy a magyar nép erkölcsi győzelmet aratott, de még nincs vége a harcnak a valóságtól elrugaszkodott brüsszeli nihilistákkal, hogy megmentsék Európát, az EU nem demokratikus és harcolni kell ellene stb..
-ha nem lesz érvényes a népszavazás és a kvótákat elvetik, akkor a Fidesz kihirdeti a győzelmét. Deklarálja, hogy a valóságtól elrugaszkodott brüsszeli nihilisták meghátráltak a magyar emberektől, és megmentették Európát stb.
-ha nem lesz érvényes a népszavazás és a kvótákat nem vetik el, akkor a Fidesz kihirdeti a győzelmét. Deklarálja, hogy a magyar nép erkölcsi győzelmet aratott, de még nincs vége a harcnak a valóságtól elrugaszkodott brüsszeli nihilistákkal, hogy megmentsék Európát, de kiegészül azzal, hogy a baloldal megint rárontott a nemzetére, Soros György bérencei stb.

"Ne veszítsük el a józan eszünket."
Ezzel már egy csöppet elkéstél. Amit itt lenyomtál az minden, csak nem józan. Ez egy pánikba esett ember őrjöngése.

Bell & Sebastian 2016.09.26. 19:22:51

@Herr Stacheldraht Leger: Nem tartom viccesnek, hogy nemsokára a Koalíció kiirtja a fél világot. Ennek árnyékában egy Pénztáros Lőrinc a Csodacsúti mellé törpül, az aranyukat úgysem tudják megzabálni.

Nekünk nincsen szükségünk legyengített kórokozó-injekcióra, hogy felhúzzuk az immunrendszerünket.

Ha még ebben sem értünk egyet, akkor itt valami nagyon félrement.

Bell & Sebastian 2016.09.26. 19:23:46

@Lord_Valdez: Itt az lesz, hogy megint pofára estek. Ámen.

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.26. 19:25:55

@Bell & Sebastian: a szívcsakra megkaparintásáért zöld marslakókat is betelepítünk akár, mi illuminátusok már csak ilyen fondorlatosak vagyunk.

Bell & Sebastian 2016.09.26. 19:29:35

@Herr Stacheldraht Leger: Ja, és szépségkirálynő sose lesz magából, mert nem szívügye a világbéke és az éhező, afrikai gyerekek.

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.26. 19:43:52

@Bell & Sebastian: dehogynem szívügy. hozatok is ensz/eu határozatot, hogy maga személyesen fogadhatja be az összeset, sk épített menhelyre. csak semmi dehumanizáló tiltakozás!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.26. 19:54:43

Amit a posztoló ír, minden épelméjű ember számára evidencia. Aki ezt nem látja be, annak a fejében komoly bajok vannak.

pefe 2016.09.26. 20:03:58

Mennyire tartják azok a kultúrájukat, aki attól félnek, hogy néhány muzulmán megjelenésével az megsemmisül. Ha ez így volna, nem is lenne kár érte.

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.26. 20:10:34

@pefe: ezek voltak a jezidi liberális utolsó szavai, mielőtt az isis lefejezte

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.09.26. 20:11:43

@Herr Stacheldraht Leger: Tényleg, mi a lószart erölködik már maga, há' szavazzon vagy sem, ide vagy oda, nem mindegy?

gyalog.galopp 2016.09.26. 20:14:11

@pefe:

Ezzel kapcsolatban kérdezd meg a rezervátumok indiánjait, mert az inkákból, majákból már nem találsz egyet se.
Az Észak-afrikai keresztényekről, meg .... na mi is van velük?

Laikus Érdeklődő 2016.09.26. 20:14:44

@Mihint: "globalisták balra, nemzetállamisták jobbra"

A népszavazás utáni hetekben írják alá és szavazzák meg (a magyar és a többi jobboldali kormány képviselői is) az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményt, amivel a globális vállalatokat a nemzetállamok fölé, vagy legalábbis azokkal egy szintre helyezik.
Ez a jövőnk szempontjából majdnem olyan fontos kérdés, mint az, hogy ki mondja meg ki legyen a szomszédom.
Hol marad a GMO elleni szabadságharc?

Basszus, túlspiláztam.

Virág et. 2016.09.26. 20:18:54

Istenem, ide már bárki írhat? Dj Jeszenszky? Tényleg?

Pelso.. 2016.09.26. 20:20:40

@Mihint: :)))

@karandash: Az "előtörő százmilliókat" ki-mi fogja megállítani, netán a szavazó cédulák?

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.26. 20:22:09

@Laikus Érdeklődő: mikola bácsi már egyenest a ttip-et kínálja elfogadásra. a nemzet nevében, vagy mijafaszom.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.26. 20:28:28

@S=klogW:

"meine ehre heisst treue "

Treue zu wem?

S=klogW 2016.09.26. 20:30:38

@is:

ó, bazz, ELB@SZTAM

morph on deer 2016.09.26. 20:32:23

Arra azért kiváncsi lennék, a jelöltek közül kinek a nyakába varrná a szerző, ha a választás napján hirtelen gazdátlan csomagok tűnnének fel országszerte.

Vagy már előtte szükségállapot lesz, hogy ne kelljen magyarázkodni a döglött ló további kitartó nógatása miatt?

Esetleg gáz, hogy már az a maroknyi haver, aki még beszélő viszonyban van Orbánnal az európai vezetők közül, már azok sem ugranak olyan lelkesen a konfliktusba?

Ezt a faszságot épeszű ember már régóta nem veszi komolyan, ideje lenne felfogni.

A hívek meg úgy is menni fognak, és úgy is bármit megszavaznak, amit a fejükbe vertek már hónapokon keresztül, felesleges a para.

Remélem, az a rengeteg szenny legalább újrahasznosított papírra van nyomtatva, vagy legalább újrahasznosítható lesz?
Rossz rágondolni, hogy hány fa életébe került ez a gyűlöletkampány!
Esküszöm, egy kissebb erdő is a Viktor áldozatául esett, nem csak a józan ész!

Pedig a fák, szemben a Fidesszel, még hasznosak is..!

vajdasagi 2016.09.26. 20:33:56

Hogy mekkora seggnyaló lett a Mandiner! Sose hittem volna, hogy ennyire mélyre lehet süllyedni.

Amúgy: hazudsz is, nemcsak segget nyalsz, mert nincs 2/3.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.09.26. 20:40:50

@Laikus Érdeklődő: Ott, ahol a többi, ami most nincs soron.
@Herr Stacheldraht Leger: Úgy.
- Lokális érdeklődésre lokális válasz: dögölj meg, mintsem hogy én
- Globális érdeklődésre lokális válasz: én dögöljek meg helyetted, hülye vagy?
A scifibe is beveheti, van olyan ütős, mint a zöld marslakók.

morph on deer 2016.09.26. 20:41:50

@gyalog.galopp:
"Ezzel kapcsolatban kérdezd meg a rezervátumok indiánjait, mert az inkákból, majákból már nem találsz egyet se."

Francba!
Hogy erre én nem gondoltam!
Már akkor is muszlim volt mindenki, csak megtévesztésül úgy tettek, mint aki nem!

Lám, már akkor is náluk volt a technológiai fölény, aminek segítségével könnyedén legyőzték ellenfeleiket..!

Öröm a tanulás, tényleg!

Laikus Érdeklődő 2016.09.26. 21:12:12

@Mihint: Nincs soron??? Még az idei év végén hatályba akarják léptetni a CETA-t. A magyar és a többi jobbldali kormány képviselői is.
Kéremszépen, a GMO ugyanolyan mint a migráncsok: ha egyszer beengedted utána már lehetetlen kituszkolni.
A két dologról együtt is lehetett volna népszavazni, ezzel megnehezítve a hazaáruló ellenzék helyzetét és megnövelve a népszavazás érvényességének az esélyét!

gyalog.galopp 2016.09.26. 21:18:49

@morph on deer:

azt látom,hogy a komplex gondolkodás nem az erős oldalad, de mivel fasza gyerek vagy segítek.

Az inváziós faj legfőbb fegyvere az elszánt agresszió.
Az inkákat, nem a lőfegyverek győzték le, hanem a saját félelmük, a római birodalmat a barbároknak nevezett népség verte szét, Hitler hadserege technikailag nem volt fejlettebb, mint a franciáké, de morálisan, mentálisan sehol se voltak a némethez képest.

Teccik kapisgálni?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.09.26. 21:22:46

@Laikus Érdeklődő: Csak annyi a probléma ezzel, hogy a valódi hatalom nem szokott népszavazást tartani arra vonatkozólag, hogy mennyi legyen a haszna.
Nekünk csak ilyen kis béna népszavazások jutnak, aminek még a kezdetét sem tudjuk, nemhogy a végét.
Részemről azonban nem, mert nehogy már. Ennyit hagytak nekem, én pedig erre ezt mondom: Nem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.09.26. 21:31:52

@gyalog.galopp: Tudta?

Közép-Amerikában mintegy hét millió maja él manapság, főként Mexikó, Honduras és Guatemala területén. Sokan közülük ma is maja anyanyelvűek.

Tudta?

Peru lakosságának közel fele indián őslakos. Igen, az inka birodalom alattvalóinak genetikai és kulturális értelemben vett örököse.

ősbölény 2016.09.26. 21:33:43

@Holger Hartland: És mindenkinek:
Ez a cikk mindössze egy mondatból áll: "Európa iszlamizációjának kapujában állunk..." Ezt ismételgeti véges-végig, adatok, tények, érvek nélkül, azt a goebbelsi elvet alkalmazva, hogy amit sokszor hazudunk, abból igazság lesz. Vegyük példának csak az elsőt a sorban: "akik szerint kizárt dolog, hogy a migránsok között terroristák lennének;"
Ki volt, aki ilyet állított? Senki. Ennek az ellenkezőjét állítja a kormány sok-sok plakátja, hogy ti. "a migránsok terroristák". Nyilván vannak közöttük terroristák is, ezért kell az országba való belépésükkor felvenni az adataikat, és más (normális) óvintézkedéseket tenni, nem pedig (cselesen) vonattal szállítani őket az osztrák határra.
És persze közben saját zsebre szintén ellenőrizetlen, de gazdag külföldieknek hazai letelepedési engedélyt adni.

Gabor08 2016.09.26. 21:38:40

@nu pagagyí: De az a gond hogy a legtobb embernek nincsen meg tul hulye ahoz hogy tudja valojaban mire szavaz!

Janossz 2016.09.26. 21:43:46

Nincs új a nap alatt.
A böszörmények muszlim bolgár-török nép, akik a honfoglalókkal együtt érkeztek a Kárpát-medencébe. Az Árpád-korban a böszörmények kereskedelemmel foglalkoztak, egy részüket viszont határőrizeti feladattal az ország szélére telepítették. A későbbiekben a középkor folyamán a böszörmény szóval általában az izmaelitákat (vagyis muszlimokat) illették, függetlenül származásuktól.

Magyarországon Berekböszörmény (Hajdú-Bihar megye, 1291 óta) és Hajdúböszörmény (Hajdú-Bihar megye, 1246 óta) települések neveiben maradt meg a népcsoport emléke.

I. László király 1092-ben kiadott I.törvénykönyvében határozatot hozott a megkeresztelt izmaeliták – böszörmények – áttelepítéséről, hogy megakadályozzák visszatérésüket a mohamedán vallásra.

Gabor08 2016.09.26. 21:47:25

@Mr. Rick Blaine: Sajnos szerintem is igazad van!

Laikus Érdeklődő 2016.09.26. 21:47:55

@Mihint: És te csak úgy beletörődsz, hogy ennyit hagytak neked a demokokráciából és a nemzeti szuverenitásból? Remélem nihilista azért nem vagy!

gyalog.galopp 2016.09.26. 21:52:57

@Counter:

Hét millió, csak? Én többre gondoltam, az enszben van maja, inka képviselet?
Mexikónak mi is a hivatalos nyelve, meg Perunak, meg a többinek?

Te most melyik muszlim nyelvjárásban utazol?
A törökre nem fogadnék a szaudiknak több pénzük van.

Az usákok is jól megbecsülik az őslakókat, még autómárkákat is elneveztek róluk.
Képzeld, mikor a törökök, vagy a szudániak "Stüszi Counter " autót gyártatnak Magyarországon.

morph on deer 2016.09.26. 21:55:51

@gyalog.galopp:
"Teccik kapisgálni?"

Tehát nem a muszlimok átasztottak el mindig mindent és mindenkit?
Hála Istennek!
Akarom mondani Allahu Akhbar!

Ezek szerint nem minden agresszor muszlim, és nem minden kulturális agresszió eredményes..!

Ez igazán nagy megkönnyebbülés, köszönöm!

(Sietek is Bahreinbe és megviszem a jó hírt! Tudod, hallanak mindent a miniszterelnökünk muszlimfóbiájáról, és már aggódtak, hogy mi lesz az üzlettel, és kivel tudnak majd üzletelni ezek után...)

Trackers 2016.09.26. 22:00:15

Nem tudom érvényes lesz a népszavazás.

De igazából teljesen lényegtelen is.

A ballibek ismét megmutatták hogy hazaárulásban otthon vannak, és hogy mindent meg kell tenni, nehogy visszatérjenek !

Trackers 2016.09.26. 22:02:19

@Mr. Rick Blaine:

Próféta szóljon belőled...

Bár engem ettől is jobban érdekel, hogyha nem lesz érvényes, akkor a ballibek ugyanazt mondják majd mint most, hogy nincs is kvóta, vagy majd azt hangoztatják, hogy jöhetnek a muszlimok az országba végre, ahogy Soros Gyuri eltervezte.

gyalog.galopp 2016.09.26. 22:09:58

@morph on deer:

Tudtam, éreztem, hogy te is egy muszlim ügynök vagy, egy inváziós faj ügynöke , a XXI. sz. barbárja, aki elveszejti Rómát.

laci_52 2016.09.26. 22:22:17

Hű de nagyon igaza van a cikk írójának! Ez a népszavazás most nem pártpolitikai kérdés, hanem hazánk alapvető sorskérdése! Aki igennel vagy érvénytelenül szavaz, esetleg otthon marad, az az anarchiára, káoszra és a terrorizmus elhatalmasodására szavaz! Ezt akarjuk? NEM! Szavazzunk tehát NEM-mel!

Ez nem egyszerűen magyar, hanem európai jelentőségű népszavazás. Ha a NEM szavazatok győznek, fél Európa mellénk állhat és talán az egész EU menekültpolitikája 180 fokos fordulatot vesz. Ez lenne az igazi győzelem!

Aztán akinek nem tetszik Orbán, szavazzon ellene '18-ban!

Zárójelben megjegyzem, a rendszerváltás óta egyszer sem szavaztam a Fideszre és soha nem is fogok...

belaim7005 2016.09.26. 22:34:35

@Trackers: Nem tudom, hogy minek népszavazni, ha más véleménnyel hazaárulóvá válik az ember. Sztem alapból nem vagy normális és visszautasítom , hogy a hozzád hasonlók definiálják a hazaszeretet. Ma olyan könnyen mondják a hozzád hasonlóak -ez és ez hazaáruló- pedig el kellene gondolkozni nem-e ti vagytok ennek a nemzetnek az igazi elárulói? Amennyiben a népszavazás sikertelen lesz vagy csak a választók kicsivel több mint fele jelenik meg akkor a többi hazaáruló? Mondja maga nóóóórmááális?

Benderik 2016.09.26. 22:38:21

De ha saját több tízmilliós szavazóbázisa (="népszerűségvesztés") nem vesz rá egy pl. német vezetőt a változásra, miért pont pár millió másik országbeli véleménye tenné?

Willkommenskultur 2016.09.26. 22:46:28

@Benderik: A németeknek alapvető érdekük az EU egyben tartása.

ehhez képest: Brexit megvolt
magyar népszavazás meglátjuk
hollandia az az eu tagságról akar népszavzni
csehország az eu tagságról akar népszavazni
Hollande-ot 100% hogy EU-kritikus vetető váltja jövőre, vagy Sarkozy, vagy Le Pen (francia)
Renzit is 100% hogy lecserélik jövőre (olasz)

Tehát ha a németek akarják a projektet (akarják), akkor vagy Merkel fog idomulni, vagy lecserélik másra.

morph on deer 2016.09.26. 22:53:43

@gyalog.galopp:
"
"a XXI. sz. barbárja, aki elveszejti Rómát."

Lebuktam, igazad van!
Én vagyok Anti, a portás, és álldogálok mint egy (első) bálos Hanni..!

Elismerem, nem lehet egyszerű egy labda formájúra gömbölyödött, ámbár küldetéstudattal bőven ellátott levitézlett focistának hétköznapi miniszterelnökként 'szolgálni' a népet, tényleg!

De azért az is túlzás, hogy kompenzálásként az egész országot beleviszi a szarba, hogy aztán meg lehessen "menteni"!

Komolyan mondom, mint a tűzoltó, aki azért gyújtogat, hogy legyen mit oltani!

Azért illene tudni, hogy hol a határ..!

Szóval akiktől a kulturát, nota bene, a magyar kulturát kéne félteni az az a tahó bagázs, akimost kormányoz!
Akik cseszik szét az oktatást, ezen keresztül az ország jövőjét!
Akik még a saját több négyzetméteres plakátjaikat sem tudják helyes magyarsággal megfogalmazni, és fel sem tűnik egyiküknek sem!
Akik a sámándobot a kresztény Magyarország jelképének tekintik, akik a Turultól származnak és piros pötty van a seggükön! Szerencsére, ez a tojáshéjtól nem látszik, tekintve, hogy a turul egyébként is madár.
Bár még azt sem sikerült eldönteni, hogy melyik dögevő lehetett a szerencsétlenje, mert néhol sas volt a szobrok modellje, de van ahol keselyű! Mint ott, ahol ez a származási baromság elhanzott a szoboravatón. Kitől is..?

Igen, tőlük van miért félteni Magyarország kulturáját, mert ők nemcsak kártékonyak a kulturára nézve, de hatásosan tudnak is ártani!

Ha akarnak, ha nem!
Ahhoz ugyanis ismerni kéne a különbséget, hogy ez szándékos lehessen.
És ez a legrosszabb benne, hogy még nem is értik, mikor és mivel ártanak éppen...

Tamás Paitz 2016.09.26. 23:14:43

@Mr. Rick Blaine: Remélem nem lesz igazad, nem mennek el "az zebberek".

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.09.26. 23:36:30

A blugyoga szerző-dj J. Géza fia?

ogli dzsí 2016.09.27. 00:03:40

@morph on deer: 'Szóval akiktől a kulturát, nota bene, a magyar kulturát kéne félteni az az a tahó bagázs, akimost kormányoz!'

És kire kéne szavazni most vasárnap, hogy megvédjük a kultúrát?

zgobolos 2016.09.27. 00:15:43

tehat @jeszenszki zsolt azt akarod mondani hogy ennyi penzt elkoltunk arra, es ennyi embert beterelunk az orbani gondolat moge hogy tok nagy joszandekkal megvedjuk szeretett magyarorszagunk az iszlamizacio ellen?

mindekozben olyanokkal jossz hogy en azt gondolom hogy nincsenek terroristak a migransaradatban?

meg gyurcsany soros merkelezel?

meg hogy sztem mindenki atomfizikus?

meg h pont en mondom h a nok ne oltozzenek kihivoan es akkor nem lesznek megeroszakolva? migransok altal?

mi van? most ennyire naiv vagy vagy csak bealltal a populizmus eszkozenek?

ezert jar a LOL

zgobolos 2016.09.27. 00:24:56

@ogli dzsí: talan elkezdhetnenk bebortonozni azokat akik 90 ota szisztematikusan leraboljak az orszagot, illetve elkezdhetnenk azon gondolkodni hogy legyen ez az orszag tarsadalmilag es gazdasagilag is eros. kezdetnek tanulmanyoznam a korea-szingapur-hongkong tengelyt, de lehet h a balti allamok sem rossz pelda. nyilvan elokerulhetne a nyersanyag kerdes, mert ugye konnyebb nyafogni. nem tudom pl miert stadiont es nem gyorsvasutat epitunk, biztos osszekotni a regiokat es igy kiegyenliteni az orszag gazdasagilag eltero regioit nagyon rossz otlet. persze lehet migransozni meg sorosozni is, meg cirkuszt adni a nepnek. en megvarom h mi lesz ha elfogy az unios penz, es ha elindulunk az erdogani-putyini uton akkor sztem en kiszallok. hat igy.

Pop40 2016.09.27. 00:29:15

Teljesen egyetértek a poszttal, pedig ez nagyjából szökőévenként fordul elő velem a Mandineren.

"Egész nyugodtan elmehet NEM-mel szavazni október 2-án. Aztán ha annyira utálja, majd 2018-ban elküldheti a Zorbánt."

Pontosan így fogok tenni. Bár hogy 18-ban kire fogok tudni szavazni, nem tudom. Mert Vityát el kell küldeni, az nem kérdés, de a mostani migránscirkuszból az is látszik, hogy a dilettáns, ostoba baloldal sem alternatíva.

ogli dzsí 2016.09.27. 00:32:56

@zgobolos: jo, nem azt mondtam hogy humorizálj

lecsukni nem fognak senkit, ahogy nyugaton se csuknak ke senkit, meg a régióban se csuktak le senkit, soha

Tehát mi a javaslatod?

hdnctrl 2016.09.27. 00:37:48

A poszt olyan jó, amilyen jó dj a poszter.

És annyira igaz, amennyire a "szövetség" célkitűzései.

zgobolos 2016.09.27. 00:41:58

@ogli dzsí: mindent lehet csak akarni kell.

zgobolos 2016.09.27. 00:42:47

@zgobolos: amugy a romcsik mar elkezdtek. milyen ironikus.

ogli dzsí 2016.09.27. 00:43:22

@zgobolos: Ennyit tudsz mondani?

Nem kéne téged megválasztani?

zgobolos 2016.09.27. 00:44:06

@ogli dzsí: nem en voltam a pesszimista :)

ogli dzsí 2016.09.27. 00:52:08

@zgobolos: De most komolyan, ha te nem akarsz ezzel foglalkozni.

Akkor megbízunk vele egy profit, ügye.

Kire szavaznál vasárnap?

Pop40 2016.09.27. 00:54:06

@Mr. Rick Blaine:
"Orbán pedig a szokásosnál is nagyobb arccal pöffeszkedhet majd Brüsszelben azzal a dumával, hogy a magyar nép egy emberként áll mögötte. EZ lesz kábé!"

Lehet, h ez lesz, de ha ez lesz, azt meg lehet köszönni a hülye baloldalnak.

Akit az égvilágon senki nem kényszerített, hogy beálljon egy olyan álláspont mögé, amire épeszű ember nem szavaz.

Az oké, hogy valaki rühelli Vityát, de attól még a balosok kedvéért nem fog tapsikolni illegális, sariahívő arab kecskepásztorok százezreinek.

Anno a fidesz is szembement a szavazóival a vasárnapi boltbezárással, de nekik volt annyi eszük, hogy rögtön visszavonták a törvényt, mihelyt szavazásig jutott volna.
Most a baloldal került szembe a szavazóival, és ők szépen, ész nélkül, önként beálltak a pofozóláda szerepbe.
Hát, ha nekik ez jó, csinálják.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 00:54:10

@ősbölény:

""akik szerint kizárt dolog, hogy a migránsok között terroristák lennének;"
Ki volt, aki ilyet állított? Senki. "

Hazudsz. Tavaly tele volt a balliba blogoszféra azzal, hogy a terroristák repülőgéppel jönnek, nem a "menekülők" közé vegyülnek. Ugyanezt sulykolták a balliba megmondóemberek is.

Ezsel csak egy hazugságodat cáfoltam, de ugyanígy hazudsz minden másban is.

picur3ka 2016.09.27. 00:55:24

"Néha nem a legszebb, legnemesebb módszerekkel lehet elérni a kívánt és fontos célokat."

Mi is a probléma a demokratikus intézményekkel, mint a népszavazás?

morph on deer 2016.09.27. 01:00:44

@ogli dzsí:
"És kire kéne szavazni most vasárnap, hogy megvédjük a kultúrát?"

Hát ez az!
Ennek a bohóságnak az égegyadta világon semmi köze sincs bárminek a megvédéséhez, ami számít valamit is!

Ez legfelljebb Orbán önérzetét hivatott megmenteni. Ha már annyiszor mondta, meg a bocsoknak is...

Ha legalább egyetlen egyszer is normális emberi módon állt volna a kérdéshez, akkor esetleg hajlandó lennék elmerengeni azon, hogy megtegyen-e azt a szivességet Viktornak, hogy elmegyek szavazni, ne miattam égjen. De ez nem történt meg, egyetlen emberi megnyilvánulása nem volt egész idő alatt!

Tehát nem, eszem ágában sincs részt venni ebben a szégyenletes dologban, ahol más nyomorúságáta épített kampánnyal próbálja fényezni magát egy ilyen önző kis ......

Bojkott, egyértelműen!

Pop40 2016.09.27. 01:05:13

@Mercel:

". 15 milliárdba került eddig a gyűlölködés egy valójában nem létező ellenség ellen. "

Hú, ez azért ütött. :-)

Európa déli fele lassan belefullad ebbe a "nem létezőbe", épp mint a franciák, németek.

Mi lenne, ha léteznének. :DDD

ogli dzsí 2016.09.27. 01:06:00

@morph on deer: ööö...mondom, kire szavaznál most vasárnap, ha választás lenne?

zgobolos 2016.09.27. 01:06:48

@ogli dzsí: ertelmetlen a kerdesed. ez szavazasnak latszo populista cirkusz amit az aktualis senkihaziak nem az en adombol fizetnek abban az allamban amit mar pont leszarok (vedd eszre h nem orszagot irtam). de azert elmegyek novelni az ervenytelen cetlik szamat.

ogli dzsí 2016.09.27. 01:07:39

@zgobolos: mondom kire szavaznál?

tudsz magyarul?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 01:11:45

@Benderik:

"De ha saját több tízmilliós szavazóbázisa (="népszerűségvesztés") nem vesz rá egy pl. német vezetőt a változásra, miért pont pár millió másik országbeli véleménye tenné?"

A magyar népszavazás nyilván nem fogja megváltoztatni Merkel szándékait. Viszont Orbán erősebb legitimációval a háta mögött szavazhat a betelepítés ellen - továbbá egy sikeres magyar népszavazás után talán más EU-országokban is népszavazást fog követelni a nép. A németek persze nem, ők túlságosan agymosottak ehhez.

zgobolos 2016.09.27. 01:12:28

@zgobolos: na meg ezt aztan alvas: a valsztok zome 1000 euro netto alatt el es negy evente boldogan szavazza meg azokat akik gondoskodnak arrol hogy ez igy is maradjon. ehhez nem asszisztalnek ha nem gond, viszont szivesen gratulalok hogy ismet sikerult.

ogli dzsí 2016.09.27. 01:13:05

@zgobolos: Akkor te morgolódni szeretsz főképpen.

A ius murmurandi emberi jog.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 01:13:27

@Pop40:

"Mi lenne, ha léteznének. :DDD "

Mé, há nem tuttad, hogy nincs is migránsprobléma?

ogli dzsí 2016.09.27. 01:15:15

@zgobolos: A választók annyit keresnek amennyit kialkudnak maguknak a piacon.

Ha konkrétan a mostani kormányról beszélünk, 2010ben a nettó átlag 125e, most 173e. Akinek kevés, szerencsét próbálhat más országban.

zgobolos 2016.09.27. 01:18:14

@ogli dzsí: azert azt elkepzelhetonek tartod hogy egy kormanynak legyen rovidebb-hosszabb tavu koncepcioja az egy fore eso GDP novelesere? jo ejt.

ogli dzsí 2016.09.27. 01:19:30

@zgobolos: Szerinted a fent emmlített emelést a csökkenő GDPből fizetik?

De előbb kérdeztelek, hogy konkrétan kire gondolsz? Kinek van koncepciója?

zgobolos 2016.09.27. 01:24:09

@ogli dzsí: koreanak volt, szingapurnak is, - balti orszagoknak is. mas koncepciok, mas eredmenyek. abbol 6 ev alatt osszegyult 50 ropibol azert neznek egy inflacios, arindex es vasarloero grafikont is. a nominalis ertek a gyengek fegyvere.

zgobolos 2016.09.27. 01:26:28

@zgobolos: jo mondjuk az 1k eurral en is nominalis erteket irtam, nyilvan ez ugy lenne okes ha nagyobb lenne a vasarloereje a penznek.

ogli dzsí 2016.09.27. 01:26:47

@zgobolos: 'abbol 6 ev alatt osszegyult 50 ropibol azert neznek egy inflacios, arindex es vasarloero grafikont is.'

Akkor miért nem nézel? Mindent én csináljak?

Annyit segítek hogy az elmúlt 6 évben az infláció a harmada sem volt, mint az azt megelőző 6ban.

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qsf001.html

Pop40 2016.09.27. 01:28:34

@ősbölény:

"Ez a cikk mindössze egy mondatból áll: "Európa iszlamizációjának kapujában állunk..." Ezt ismételgeti véges-végig, adatok, tények, érvek nélkül, azt a goebbelsi elvet alkalmazva, hogy amit sokszor hazudunk, abból igazság lesz. "

És mennyire egyszerű dolga van akkor, ha igazat mond, így még csak hazudnia se kell!

Érdekes, hogy pont ebben (és egyedül ebben) az ügyben sikerült 90%-os többséget "összehazudni" a fidesz mögé, nem? Vajon miért nem a vasárnapi boltzár, vagy a "Magyarország jobban teljesít"- ügyében?

Csak nem az lehet ennek a furcsa anomáliának az oka, hogy ebben az ügyben a balosok értelmesebb része is érzi, hogy a saját pártjaik hülyeséget akarnak beadni nekik, és az ellenőrizetlen iszlám invázió mégsem az a csodaszupi dolog, mint ahogy a balos médiában előadják?

zgobolos 2016.09.27. 01:35:42

@ogli dzsí: kosz h linkelted :). igen ez alapjan tenyleg van fejlodes, de engedd meg hogy pesszimista maradjak a valosagot latva.

ogli dzsí 2016.09.27. 01:36:11

@zgobolos: Mindenkitől tanulni kell, aki valamit jól csinál szvsz.

Mondjuk azt nem tudom hogy az ír modellt, a balti modellt meg a hongkongit mennyire lehet közép európára átültetni, úgyhogy maradjunk inkább a környéken.

Ha nem számítjuk a mázlista Szlovéneket, akkor a térség mintaállama nekem Csehország. Éltem is ott, a nyelvet is beszélem. Ott a br-nettó átlagkereset 27000(nettó20.000=220.000 magyar forintok)országosan. A nyugatitól az is fényévnyire van, de Mo-hoz hasonlóan Csehország is olcsó, sokkal -sokkal olcsóbb az élet mint Németországban, kb. uaz, mint Mo-n.

Ami jó, hogy kisebbek a társadalmi különbségek mint mo-n, és a Prága-vidék különbség is kisebb mint a Bp.-vidék(főleg kelet).

Pop40 2016.09.27. 01:36:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Őszintén?

Nem. :-)

Én csak azt tudtam, hogy elég az Orbánnal kibaszni, és a migránsprobléma magától megszűnik.
És bár az Orbánnal kibaszni kétségkívül szuper dolog, de ha lehet, én ezt úgy művelném inkább, hogy magammal azért egyúttal ne basszak ki.

Márpedig akárhogy is nézem, a nagyon polkorrekten wilkommen németek, franciák, svédek, stb mosolya sem igazán őszinte, mikor a migránsaik kerülnek szóba.

picur3ka 2016.09.27. 01:42:06

@Pop40:

Máskor sem az, ha vigyázni akarsz magunkra. Abban az imámnak igaza van, hogy: minden szavuk hazugság. Ezt nem szabad soha elfelejteni.

zgobolos 2016.09.27. 01:42:18

@ogli dzsí: irorszagban pont mostanaban jartam parszor, ott beszeltem taxisokkal akik azt mondtak h az EU-s penzeket szivta ott is korrupcio, de osszesegeben beporgott a gazdasag, viszont aldozatkent felbukkantak a homelessek is akik azelott nem nagyon voltak.

lehet rossz gondolat, de en azt saccolom hogy egy a regiokat osszekoto vasuttal, agazatspecifikus adozassal es apro trukkokkel csodat lehetne elerni. szingapur pl ugy nevel szakembereket hogy evente rotal agazatokat ahol megemelik az import munkaero kvotat de feltetel a tudasatadas. itthon ilyenrol nem hallok, csak hogy stadion meg audi. kar.

parkanyban elo magyaroktol hallottam hogy szemelyesen utaljak Ficot a magyarellenessege miatt, de abba nemmtudnak belekotni hogy az orszag prosperal. na ezzel mar egyutt tudnek elni.

zgobolos 2016.09.27. 01:45:14

@zgobolos: vasut = gyorsvasut, hogy mondjuk debrecenbol egy wifis vonaton max masfel ora alatt meglegyen a deak ter

Pop40 2016.09.27. 01:52:56

@zgobolos:

Ez igaz, csak erről momentán nem most szavazol, hanem 2 év múlva. (Meg 2 évvel ezelőtt kellett volna.)

Tudod, attól, hogy szenvedsz a tüdőgyulladásban, és meg akarsz szabadulni tőle, még nem teljesen mindegy, hogy a hepatitist elkapod e mellé, vagy sem.

ogli dzsí 2016.09.27. 01:53:26

@zgobolos: 'parkanyban elo magyaroktol hallottam hogy szemelyesen utaljak Ficot a magyarellenessege miatt, de abba nemmtudnak belekotni hogy az orszag prosperal. na ezzel mar egyutt tudnek elni.'

Ehhez hozzá tudok szólni mert révkomáromi gyerek vagyok, Párkány meg egy köpés onnan.

Fico ugyanaz a szlovákoknak, mint Orbán a magyaroknak. Volt már intelligensebb tót me.(Dzurinda, meg a hogyishíjjákNŐ) de Fico sikeresebb. Tahóbb egyébként Orbánnál, de a szlovákoknál alacsony a mérce. A 'magyarellenesség' alap Szlovákiában, bár ált. csak kampányidőszakban jön elő, a mindennapok nyugisak. Azt azért megérezni, hogy a magyar területekre tudatosan nem jön annyi beruházás, mint máshova.

Igy az apró országban is csak pár góc van ahol az autóipar meghúzta a béreket (pozsony, trnava, trencín), meg jó még kassa, aztán annyi. A vidék siralmas, rosszabb mint mo-n. A határ menti magyarok inkább Magyarországra járnak dolgozni, mint fordítva.

Pop40 2016.09.27. 01:55:05

@picur3ka:
Ritkán hallgatok imámokat:-)

zgobolos 2016.09.27. 01:56:41

@Pop40: kerdesre valaszoltam ne nyaggass

zgobolos 2016.09.27. 01:57:26

@ogli dzsí: akkor meg egy myth busted

Pop40 2016.09.27. 02:00:09

@zgobolos: :-))))

Nem nyaggattalak, kommenteltelek :-))

zgobolos 2016.09.27. 02:01:09

@Pop40: akkor neha gorgess fe :)

ogli dzsí 2016.09.27. 02:11:05

@zgobolos: Bocs, csak megborotválkoztam közben..:)

Nincs nagy baj Szlovákiával úgy enbloc, de mivel nekem a Tátra meg Bratislava nem hazám, így én ebből sokat nem éreztem...aztán éltem Pápán, Győrben, Bp-en, Prágában, és most 3 hete felmondtam a gecibe és állást keresek (elsősorban Pesten+Prágában). Ennyi.

Pop40 2016.09.27. 02:15:44

@zgobolos:
Azt tettem, és úgy kommenteltelek:-)))

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.27. 04:43:19

@Mihint: nemzethalál leselkedik a rasikastély minden sarkában

Gringo 2016.09.27. 04:59:17

Be vannak fosva a viktorbérencek rendesen! :)

midnight coder 2016.09.27. 06:46:37

@Lord_Valdez: Kifelejted: ha nem lesz érvényes a népszavazás és lesz kvóta, onnantól kezdve az összes ide toloncolt migráns által elkövetett bűnért a nemi erőszaktól a terrortámadásig a hazai baloldal lesz a felelős (sőt, valamennyire az Európában elkövetett összesért is) - ami azt jelenti, hogy ezt a keresztet amit most a nyakukba vettek évtizedeken át hurcolhatják. Ráadásul, a kereszt egyre nehezebb lesz, mert hogy egyre nagyobb eséllyel fognak disznóságokat elkövetni a migrik.

Orbánéknak igazán csak a nem lesz érvényes a népszavazás és nem lesz kvóta kombó lenne a rossz végeredmény, ennek pedig minimális az esélye.

midnight coder 2016.09.27. 06:47:55

@Gringo: Pedig most csak a balfékek bukhatnak. Nagyon kicsi az esélye az olyan végeredménynek, hogy ebből a balosok jól jöjjenek ki.

maroz 2016.09.27. 07:00:08

@Pop40: De hát mi mintha nem európadélfele lennénk. Kimentem a teraszra kávézni, de befagyott a seggem.

Konkrétan nekem nem ellenségem a migráns, sőt, kifejezetten tetszik, ahogyan elözönlik az általad említett területeket. Nem teljesen értem, hogy miért ne lehetne azt elfogadni, ami van, és miért kellene nekem távrettegnem a labancokért.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.09.27. 07:46:37

@gyalog.galopp: Onnan indultál, hogy "nem léteznek" ezek a népek.

Van az ENSZ-ben képviselete az Oroszország Anyácska kebelén éldegélő több tucat gyönyörűen megmaradt népcsoportocskának?

Nincs, a maja és inka népeket kiirtó tőkés imperializmus nem hagyja. Minden kis népnek ellensége a kapitalizmus.

Pop40 2016.09.27. 07:47:29

@maroz:
Egy szóval nem mondtam, hogy nekem az ellenségem lenne. Sőt, én is rendszeresen dolgozom külföldön, tehát bizonyos értelemben én is migráns vagyok.

Nem kell távrettegni, csak számomra olyan ez, mint mikor meglátom, hogy ég a szomszéd lakása: akkor is szólok a tűzoltóknak, ha esetleg nem vagyunk jóban (vagy nem vagyunk semmilyenben) mert a tűz már csak olyan, hogy esetleg nem áll meg az elválasztó vonalon, hanem átterjed máshova is, esetleg pl hozzám. Aztán mégiscsak jobb fölöslegesen távrettegni, mint utólag oltani. :-)

mojszipupi 2016.09.27. 07:52:55

DE A FIDESZ VERHETTE A MELLÉT A 300 FT OS NÉPSZAVAZÁS UTÁN UGYE ZSOLTIKA?

ősbölény 2016.09.27. 08:05:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Hazudsz. Tavaly tele volt a balliba blogoszféra azzal, hogy a terroristák repülőgéppel jönnek, nem a "menekülők" közé vegyülnek. Ugyanezt sulykolták a balliba megmondóemberek is. "
Mi az, hogy "tele volt"? Mi az, hogy "blogszféra"? Mi az, hogy "megmondóemberek"? Hivatkozz egy írásra, megadott helyen és időben, kérek egy linket, ahol ez az állítás ellenőrizhető. Amit én állítottam, hogy ti. a kormány szerint a "migránsok terroristák", az mindennap olvasható a falakon.

teleorman 2016.09.27. 08:09:23

"Ha valaki nem szereti a kormányt – és erre lehetnek akár teljesen érthető, jogos indokai is". Vagy: "Orbánnal kapcsolatban lehet számos fenntartásunk, akár utálhatjuk is". Micsoda sunyi szöveg... Ha a népszavazásról meg a migráncsokról ennyire határozott véleménye van, miért lapít a NER egészének megítélésével kapcsolatban? "Lehetnek okai"..."lehetnek jogos indokai", vazze, vannak vagy nincsenek? Amúgy meg csakugyan idióták az európai píszí-huszárok. Ám a "ne kockáztasd Magyarország jövőjét, szavazz nemmel" (vagy valami ilyesmi) röhejes túlzás. Magyarország jövőjét az a korrupt és tehetségtelen vircsaft (ami persze még mindig kevésbé szörnyű 2002-2009-nél) kockáztatja, sőt fenyegeti, amit NER-kormányzás címén kapunk.

ősbölény 2016.09.27. 08:21:56

@Pop40:
Ezt írod: "Érdekes, hogy pont ebben (és egyedül ebben) az ügyben sikerült 90%-os többséget "összehazudni" a fidesz mögé, nem? Vajon miért nem a vasárnapi boltzár, vagy a "Magyarország jobban teljesít"- ügyében?
Csak nem az lehet ennek a furcsa anomáliának az oka, hogy ebben az ügyben a balosok értelmesebb része is érzi, hogy a saját pártjaik hülyeséget akarnak beadni nekik, és az ellenőrizetlen iszlám invázió mégsem az a csodaszupi dolog, mint ahogy a balos médiában előadják?"
Éppen a FIDESZ-nek sok más abszurd és hazug dolgot sikerült elhitetni a lakosság túlnyomó részével. Pl. a rezsicsökkentés vagy a viszkisdoboz. Korábban másoknak a vérvád jött be, megint másoknak a vérszívó imperializmus és annak láncos kutyája, Kádárnak az "ellenforradalom" és hogy Mindszenthy visszakövetelte az egyházi birtokokat. Mindezeket több min 90%-ban elhitte az akkori lakosság. Ettől nem váltak igazzá. Hatalmi pozícióból mindig sikeresen lehet hazudni, az emberek általában csak utólag döbbennek rá, hogy becsapták őket.
No és kicsoda Habony Árpád? Az erre adott választ senki nem hiszi el, de eltűri, mert nem jut el az agyáig, hogy az ő pénzét lopják. Hogy az állam pénze a mi pénzünk. Ez speciel keleti sajátosság, Nyugaton már 150 éve mindenki tudja. No ezért nincs még Orbán és tsa a megérdemelt helyén.

Old Shatterhand is Dead 2016.09.27. 08:27:30

Ilyen posztot a fiam is tudna irni, csak o sokkal intelligensebb.

chrisred 2016.09.27. 08:31:44

2018-ban nem országgyűlési választások lesznek, hanem arról népszavazunk, hogy Orbán menjen vagy maradjon? Mert az utolsó bekezdésnek csak ekkor lenne értelme. Mondjuk a többinek sem sok van...

ob.szerver 2016.09.27. 08:34:02

"Aztán ha annyira utálja, majd 2018-ban elküldheti a Zorbánt."

Hát hogyne, Zsoltika. Mert 2018-ban szabad és tisztességes választások lesznek, ugye? Nem fogja a rezsim a százszorosát költeni a kampányra közpénzből a legális összegnek, és annak, amit az ellenzék erre fordíthat majd majd? A közmédia nem fog 7/24-ben hazudni, gátlástalan sikerpropagandát folytatni, ellenzéket mocskolni? Nem találnak megint egy Simon Gábort, akit megvesznek 100+ millióért? Nem fog a rendőrség / ügyészség aktívan közreműködni a kampányban? Nem fogják megszerezni a romák 90%-ának szavazatát hol láncszavazással, hol fenyegetéssel, hol választási tűzifával? Nem lesz a ht magyarok borítékos szavazatainak 95%-a fideszes? És ha mindez kevés lenne, nem találnak ki további trükkökket? Legalább a hülyét ne játszd, lécci.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.27. 08:34:34

@ősbölény:

Mi a probléma ?

Nem tetszik a demokrácia ?

Az összes népszavazási kérdésben a ballibek mindig elbuktak eddig is.

Azért mert a többség nem velük ért egyet.
Akárhogy is fáj ez neked.

Volt hogy nem volt érvényes a népszavazás, pl KÁP, de a ballibek akkor is buktak.

Redszeresen beállnak a ballibek a Soros Gyuri félék és a multik, a milliárdosok vezette érdekkör faszságait védve, a nép ellenében a marhaságokba.

Rendszersen kikapnak, kikaptok.
Aztán meg itt sírtok, a népet alkalmatlannak minősítve a döntésre.

Ki döntsön akkor ? Te meg a Soros Gyuri ?
Lóf@szt mama !

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.27. 08:38:36

@ősbölény:

" az emberek általában csak utólag döbbennek rá, hogy becsapták őket. "

Igen.
Erre példa lehet, hogy a ballibek minden győzelmük után szinte végig az egész ciklusukban a legnépszerűtlenebbek voltak.
Szinte bármelyik évközi választást elbukták volna 1994-1998, és 2002-2010 között is. Csakhát Hazudtak választáskor reggel, délben meg este, és Soros féle lobbi is őket támogatta, az Index, Hvg, Népszabi, ... féle ballib szarokról nem is beszélve.

Ezzel szemben a Fidesz majd minden kormányzása alatt szinte végig a legnépszerűbb volt.

Szóval ez az átbasszuk a népet, ami utólag jön rá az elbaszásra, statisztikailag leginkább az MSZP-SZDSZ-es elkúrókra igaz.

István Tamasi 2016.09.27. 08:40:20

Tudta?
Magyarországon csak magyarok követtek el terrorcselekményt, migráncs egy sem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 08:44:41

@ősbölény:

Kisgalamb, te hülyének nézel? Ha tízezer linket hozok neked, akkor is kimagyarázod, hogy azok nem is igazi ballibák voltak, nem úgy gondolták, nem az összes balliba nevében írta, találsz olyan ballibát, aki éppen mást írt stb.

"Mi az, hogy "tele volt"? Mi az, hogy "blogszféra"? Mi az, hogy "megmondóemberek"? "

Nem ismered a nyelvünket?

"Amit én állítottam, hogy ti. a kormány szerint a "migránsok terroristák", az mindennap olvasható a falakon. "

Linket ide!

balfa 2016.09.27. 08:48:09

szép idő lesz vasárnap, és a napsütésre hálistennek még habony se tud hatással lenni

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 08:51:12

@ősbölény:

"Éppen a FIDESZ-nek sok más abszurd és hazug dolgot sikerült elhitetni a lakosság túlnyomó részével."

Érdekes, hogy a "lakosság túlnyomó részével" mindig akkor sikerül elhitetni valami rosszat, amikor a nyilatkozó párt veszít.

Valahogy nagyon furcsán ugrál a "lakosság túlnyomó részének" intelligencia-hányadosa. Amikor ti győztetek, akkor a lakosság bölcsen döntött; amikor veszítettetek, akkor csúnyán megvezették. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 08:52:14

Persze ez minden pártra igaz, nemcsak a ballibákra.

Bell & Sebastian 2016.09.27. 08:59:26

@Herr Stacheldraht Leger: Hiába is hoznának ENSZ -határozatot, minálunk, Bivalyhágáson a párttitkár mondja meg, mi lesz 'a, hol lesz 'a? Ez már ősidők óta így van.

chrisred 2016.09.27. 09:01:06

@István Tamasi: Volt muszlim is, az azeri baltás. Épp csak kitüntetést nem kapott érte.

Jean Sol Partre 2016.09.27. 09:51:52

@Holger Hartland: igen, ez az igazi nemzeti ügy, nem pedig az, hogy anyád egy koszlott rohadó kórteremben fog élve megrohadni miközben a gyereked munkáját egy robot veszi el épp, mert nem tanítottak neki anyit az iskolában, hogy ennél többre legyen képes.

Ja nem, te majd zsebből kifizeted a jobb kórházi ellátást és a fizetős sulit, csak mások családja jár majd így, te pedig ezt pont leszarod, ahogy egy igazi nemzeti érzelmű jobbos polgárnak illik.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.27. 10:04:14

@Jean Sol Partre:

Mindig öröm olvasni egy lélegeztetőgépeket számoló, oktatásért, és egészségügyért aggódó ballibet.

Kár hogy nem akkor aggódtál, mikor kis kedvenced tömegesen zárta be az iskolákat, szüntette meg a kórházi ágyakat, vonta ki a pénzt mindenből, ami mozog, és elprivatizált kórházakban a folyosóra fektették a betegeket.

Jean Sol Partre 2016.09.27. 10:21:22

@Mihint: az ellenségem ellensége nem a barátom, ezt mindig elfelejtik és immár sokadszorra dőlnek be ugyanannak a trükknek. Ugye mondtam már, hogy maga végtelenül naiv?

maroz 2016.09.27. 10:22:44

@Pop40: Mit tennél akkor, ha azt látnád, hogy a szomszéd élvezettel gyújtogat és a károk viselésére téged is be kíván vonni?

Ez a menekültkérdés a centrumországok problémája, ők gyújtogatták maguknak, oldják meg. A migráns hozzájuk akar menni, és nem hozzánk, mert ő menekült és nem hülye. Hadd menjen, és maradjon ott, én teljes szívvel támogatom a willkommenskulturt.

Jean Sol Partre 2016.09.27. 10:23:33

@Ballib cenzúrázók réme 18: mindig öröm olvasni egy zsenit, aki pontosan tudja, hogy nekem ki a kedvencem és én mikor miért nem aggódtam. Ráadásul ezzel automatikusan igazolva érzi az igazát, miszerint akkor nem baj, ha most is ugyanaz a szarság történik. Ostoba fasz.

Jean Sol Partre 2016.09.27. 10:37:03

@Pop40: és az ő problémájukat majd pont jól megoldjuk mi ezzel a fasza kis népszavazással. lol

sírjatok 2016.09.27. 10:41:52

@ősbölény: "És persze közben saját zsebre szintén ellenőrizetlen, de gazdag külföldieknek hazai letelepedési engedélyt adni. "

Mitől lenne ellenőrizetlen, kell hozzá anyakönyvitől, erkölcsitől, ügyvédi meghatalmazástól kezdve minden, no és 300.000 euró + 60.000 költség.

Szemben a zöldhatáron átkúszó "no fingerprint, Germany Germany" Alival, akinek csak annyi kell, hogy ki tudja mondany, hogy "asyl, asyl".

Zb74 2016.09.27. 10:57:07

Ti már a bukásra készültök?

közösperonos átszállás 2016.09.27. 11:08:34

@midnight coder: "Kifelejted: ha nem lesz érvényes a népszavazás és lesz kvóta, onnantól kezdve az összes ide toloncolt migráns által elkövetett bűnért a nemi erőszaktól a terrortámadásig a hazai baloldal lesz a felelős"

Ez egészen konkrétan faszság egyébként. Pont ez a poszt hibája is (mármint az egyik nyilvánvaló a sok közül), ugyanis a dolog meg is fordítható.

Ha eredményes lesz a népszavazás, és nyernek a nemek, akkor mi történik? Négyötödös többsége nő a Fidesznek? Lesz majd valami olyan törvény ill. intézkedés, amit eddig nem hozhattak meg, utána meg már igen? Közjogilag, automatice megnyerik 2018-at? Határozottabban léphetnek majd fel Brüsszelben, mint eddig? (Még határozottabban, mint most? Hova?)

Ez egy gumicsont, csak ráadásul még szarul is van megfogalmazva (talán nem véletlenül).

A pontokat, akik erre a kérdésre (pont erre a kérdésre, nem arra, amit mögé látnak nagy cselesen, hogy igazából az akarja ezt jelenteni) nemmel válaszolhatnak, ugyanúgy lehet kifordítva is sorolni; alulinformált falusiak, akik csak a köztévét-közrádiót; rasszisták, akik utálnak minden nemfehérembert, mert csak (a románok határeset, mármint hogy fehérek-e); rendíthetetlen Fidesz-hívők, akiknek Viktor az Isten és a szava a Szentírás; etcetcetc.

Szóval a poszt nem más, mint egyetlen kurva nagy nyelv.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 11:09:42

Élvezettel olvasom, hogy a ballibák szerint Brüsszel jogosult megmondani, mi történjék Magyarországon, mert ezt vállaltuk, amikor beléptünk az EU-ba.

Elképzelem azt az esetet, hogy Brüsszelben jobboldali erők kerülnek hatalomra, Magyarországon meg a ballibák. Vajon akkor is ilyen hévvel hangoztatnák, hogy a magyar kormánynak kuss, tessék azt tenni, amit Brüsszelből mondanak?

miszlik 2016.09.27. 11:22:55

@István Tamasi: Természetesen,mert nem engedtük be őket

Khonsu 2016.09.27. 12:08:12

És akik reális alternatíva hiányában nem hisznek már a NER leválthatóságában, de azért őszintén tudnak örülni Orbánék minden pofára esésének. :D

S=klogW 2016.09.27. 12:29:40

@Khonsu: a primitiv csőcseléket nehezebb leváltani mint a nert

közösperonos átszállás 2016.09.27. 12:29:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " a ballibák szerint Brüsszel jogosult megmondani, mi történjék Magyarországon"

A magyar kormány vajh jogosult-e megmondani, hogy mi történjék az otthonodban? Erre válaszoljál légyszíves igennel vagy nemmel.

Ugye, hogy nem lehet, mert baromság a felvetés is? Na, a tied is az, és még az okok is tökre megegyeznek (ti. részben).

Arról mán nem is beszélve, hogy a "Brüsszelben jobboldali erők kerülnek hatalomra" micsoda egybites világképről mesél.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 12:34:47

@közösperonos átszállás:

"Arról mán nem is beszélve, hogy a "Brüsszelben jobboldali erők kerülnek hatalomra" micsoda egybites világképről mesél. "

Erre majd térjünk vissza, ha és amikor bekövetkezik. Addig is jó neked, hogy a jövőbe látsz. Inkább a jövő heti lottószámokra koncentrálj.

jotekony koc 2016.09.27. 12:47:22

Ha európát megerőszakolják az iszlámok, akkor csak egyetlen reménysége maradt,

hogy Orbán ellenzéke nemmel szavaz.

Ha Orbán ellenzéke elslattyog, és behúzza Orbán kérésére az ikszet, akkor Európa megmenekül.

Tudod, mit ? Ha csak ezen a féltucat emberen múlik Európa iszlamizálása, akkor már rég késő.

sas70 2016.09.27. 12:50:42

".megbukik a Fidesz? Belecsap a ménkű Orbánba? Felszedik a síneket a felcsúti kisvasúton? Mészáros Lőrinc visszamegy gázszerelőnek? Habony Árpád megkötözve köt ki egy rendőrőrsön?"

Sajnos nem... pedig igény az lenne rá!

Jean Sol Partre 2016.09.27. 12:57:58

@Holger Hartland: persze hogy nem érvelés, veled nincs mit vitatkozni, te azon túl vagy már :)

közösperonos átszállás 2016.09.27. 13:04:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Erre majd térjünk vissza, ha és amikor bekövetkezik. "

És még olvasni sem tudsz.

Mit jelent az, hogy Brüsszelben? EP, EB, elnök? Van ott is magyar értelemben vett frakciófegyelem? "Brüsszel" juszt is szokott keresztülverni dolgokat, csak azért is, orrvérzésig? Főleg: kibaszásból?

Képzeld, az EU hatalomtechnológiailag nem egy Német-Római Birodalom, a te fekete-fehér elképzeléseidtől meg még messzebb áll. Ennyi az egész.

ősbölény 2016.09.27. 13:09:37

@sírjatok:
Megadtál 4 linket, bizonyítékul arra, hogy az állításommal szemben igenis voltak olyanok, akik tagadták, hogy lehetnek a menekültek (migránsok) között terroristák. Megnyitottam mindegyik linket és elolvastam, egyébként megérte, két igen jó cikk is volt köztük. A négy között egy sem volt olyan, amely tagadta volna, hogy igenis lehetnek terroristák a menekülők között, de mindegyik azt állította, és érvelt is mellette, hogy a tőlük való félelem egyrészt eltúlzott, másrészt alantas politikai szándékból mesterségesen felfűtött.
Mind a négy cikkről egyenként is írok ismertetést:
mitortenikma.blog.hu/2015/08/28/en_nem_a_menekultektol_felek_en_toletek_felek

„A gyűlöletetek tárgyát képezők túlnyomó része ezerszer inkább nevezhető EMBERNEK, mint ti magatok.”

444.hu/2015/07/20/a-terroristaknak-nem-kell-bevandorlok-koze-vegyulniuk-eleve-itt-elnek-koztunk/

„És bár tény, hogy Olaszországban tartóztattak már le terroristagyanús, hajón érkezett illegális bevándorlót - azaz a veszély valós és létező -, a szakértők szerint ez semmiképpen sem tartozik a legfenyegetőbb veszélyek közé.”

mandiner.hu/cikk/20151115_papp_reka_kinga_elkepzelhetetlen_hogy_terroristak_legyenek_a_migransok_kozott
Ez külön eset, a Mandiner cikkét idézed, amely Papp Réka Kinga és a Mandiner (volt?) főszerkesztőjének, Balogh Ákos Gergelynek az ATV stúdiójában lefolytatott vitáját ismerteti, azzal a címmel, ami a linkben is olvasható. Holott Papp Réka Kinga ennek ellenkezőjét mondta:
www.atv.hu/videok/video-20150911-hirhatter?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201609
10:17-től: „OK, szögezzük le, nagyon távol áll tőlem az ilyen állatkerti állatsimogatós hozáállás, nyilván, hogy attól, hogy valaki menedékkérő, vagy menekültként érkezik Magyarországra, attól nem lesz se szép, se jó.”
A Mindiner cikke tehát egy szokásos hírhamisítás.

vs.hu/kozelet/osszes/megmagyaraztak-miert-nincsenek-terroristak-a-menekultek-kozott-0920

„Rob Wainwright szerint ugyanakkor eltúlzottak azok a félelmek, hogy a migránsok tömegében az Iszlám Állam nevű dzsihádista fegyveres szervezet terroristái is elvegyülhettek.”
Egyszóval a pontos és elfogulatlan szövegolvasás elengedhetetlen kelléke a tárgyilagos véleményalkotásnak.

Khonsu 2016.09.27. 13:10:01

@S=klogW: Sajnos túl nagy az átfedés a kettő között. Egymást erősítik.

morph on deer 2016.09.27. 13:21:43

@ogli dzsí:
"ööö...mondom, kire szavaznál most vasárnap, ha választás lenne?"

Jól van na, ebben a nagy kampánylázban már keverem a szavazást a választással, már referendumkor is...

Hát nem a Hazafias Népfront jelöltjeire, annyi biztos! OK., tudom, hogy ezt most NER-nek hívják, akkor sem!
Az is biztos, hogy a szalon-náciknak is van még bőven mosakodnivalójuk, mire lekopik róluk a fajvédő harci festés, szóval az sem aktuális.

Más meg jószerével nincs is.
Ha sikerülne - figyelem, ez már a fantasy-irodalom része! - az összes normálisan gondolkodó személyt akik el akarják zavarni ezt a bagázst valahogyan egy kalap alá gyűjteni, akkor nyilván azokra, addig meg hagyom őket tovább iszapbirkózni meg sárt dobálni egymásra.

Ez megy nekik a legjobban ugyanis, szinte kár is mással próbálkozniuk...

morph on deer 2016.09.27. 13:28:55

@ősbölény:
"...igenis lehetnek terroristák a menekülők között.."

Most már csak azt kéne felfogni, hogy ugyancsak lehetnek a helyi illetőségű tősgyökeres őslakók között is!

Tehát ideje lenne mindenkit kerítéssel és szögesdróttal körbezárni, mert egyébként soha sehol nem leszünk biztonságban!
Bizony, bizony!

közösperonos átszállás 2016.09.27. 13:32:09

@morph on deer: "Az is biztos, hogy a szalon-náciknak is van még bőven mosakodnivalójuk, mire lekopik róluk a fajvédő harci festés, szóval az sem aktuális. "

Ők mindaddig megmaradnak a tiszta kezű harmadik erőnek (és ezáltal ott lesznek az útban minden "kik vannak még?" nekibuzdulásnál), míg el nem jön a Fidesz-Jobbik koalíció, és a gyakorlat is igazolja a papírformát; azaz kiderül, hogy ezek se kevésbé korruptak, mint "a többi", de legalább hülyék is. Én azt mondom, miért vesztegetnénk az időt? Hozzuk előre ezt az időpontot, szavazzunk a Jobbikra! :-)

nu pagagyí 2016.09.27. 13:54:35

Mindenki akkor jár a legjobban, ha a Fidesz a kudarcot (érvénytelenség) próbálja majd sikerként kimagyarázni. A birkák is boldogok lesznek és a többiek is.

ogli dzsí 2016.09.27. 14:01:25

@morph on deer: És a mögé a cél mögé tudnál felsorakozni, hogy Orbánt váltsák le? Ezt bármelyik baloldali párt tudja, 2010 óta.

De azt nem írtad meg, hogy ezek közül melyikre szavaznál? Vagy van-e olyan közéleti figura, akit alkalmasnak tartanál-e miniszterelnöknek? Vagy olyanra szavaznál, aki nem létezik?

ogli dzsí 2016.09.27. 14:04:23

@közösperonos átszállás: Én, ha 2018ig nem történik változás a palettán, akkor fidesz folytatást akarok. De azt nem akarom hogy 2/3uk legyen. Vagy, nemfidesz, vegyes jobbos kormányt.

jobbat nemtudok, kérem kapcsoljaki

közösperonos átszállás 2016.09.27. 14:46:00

@ogli dzsí: ": Én, ha 2018ig nem történik változás a palettán, akkor fidesz folytatást akarok. De azt nem akarom hogy 2/3uk legyen. Vagy, nemfidesz, vegyes jobbos kormányt."

Akkor szavazz valaki olyanra, aki nem a Fidesz. Úgy bebetonozták magukat minden téren (új választási törvény, médiák, gazdaság, ügyészség, NAV etc.), hogy 2018-ban is egyértelműen ők fognak nyerni.

Amúgy a "Fidesz, de ne kétharmaddal" célnál 2010-ben és 2014-ben sem volt szabad a Fideszre szavaznod, annyira nyilvánvaló volt, hogy ez a kérdés.

ogli dzsí 2016.09.27. 14:48:26

@közösperonos átszállás: 2010ben nem szavaztam, 2014ben pedig jobbikos képviselőre szavaztam és fidesz listára

morph on deer 2016.09.27. 14:50:18

@ogli dzsí:
De igen, azaz azt igen, hogy a jelen formában egyikre se, mert sajnos 'a méret számít'
Egy biztos, én nem hiszek abban, hogy valki majd jön a semmiből és csodát tesz.

Ideálisan egy mérsékelt közép pozicióban levő erős, de mindenekelőtt okos, hozzáértő és civilizált erőt látnék szívesen kormányon, az meg nincs az országban.

Személy szerint én liberális gondolkodású vagyok - figyelem, nem a neoliberális gazdaságelméletről van szó! - ezért aztán minden további nélkül tudnék támogatni akár jobbra hajló, de szociálisan érzékeny, és mindenképpen kulturált emberekből álló kormányt, akinek a munkája fontos, nem a személyes hatalom.

Mondom, fikció.

Alkalmas személy lenne, személyek lennének, de nyilván eszem ágában sincs belemenni a részletekbe :))

ogli dzsí 2016.09.27. 14:51:59

@közösperonos átszállás: 'Akkor szavazz valaki olyanra, aki nem a Fidesz. Úgy bebetonozták magukat minden téren (új választási törvény, médiák, gazdaság, ügyészség, NAV etc.), hogy 2018-ban is egyértelműen ők fognak nyerni.'

10 éve egy pillanatnyi kétség sem volt, hogy mindig a fidesz fog nyerni, nem azért mert bebetonozták magukat, hanem azért mert a választók így döntöttek (2010ig abszolút ballib médiatúlsúly volt, de ez nem segített az előző kormányon)

ma sincs médiaegyensúly, a fidesznek az utolsó választási eredményhez képest kevesebb médiája van, a jobbiknak sokkal kevesebb mint a társadalmi támogatottságuk, a ballibnak meg még mindig sokkal több, mint a társadalmi támogatottsága - szvsz

ogli dzsí 2016.09.27. 14:55:05

@morph on deer: szvsz a fidesz jelenleg a legérzékenyebb szociálisan (azok közül, akik már bizonyítottak)

-családi adókedvezmény
-szja
-rezsicsöki
-CSOK
-ingyen tankönyv
-ingyen kaja a sulik 2/3ában
-ingyen nyelvkurzusok bárkinek a munkaügyi központokon keresztül

morph on deer 2016.09.27. 14:57:19

@közösperonos átszállás:
"Hozzuk előre ezt az időpontot, szavazzunk a Jobbikra! :-)"

Velem biztosan nem!
Azért az, hogy valaki eddig még nem került olyan helyzetbe, hogy méreteset lopjon, még nem jelent felmentést minden egyéb alól, amihez viszont kétségkívül köze van, szóval nem, kösz!

közösperonos átszállás 2016.09.27. 15:11:15

@ogli dzsí: "2010ig abszolút ballib médiatúlsúly volt, de ez nem segített az előző kormányon"

Az egy másfajta médiafelállás volt. A 168 óra, a Beszélő, a Népszava és talán a Népszabadság az, amit pártlapnak tekinthetünk, párttévé és -rádió nem volt egyáltalán. (A túloldalon meg volt a Magyar Nemzet és a Heti Válasz.) Az, hogy a nagy országos kereskedelmi tévék, rádiók, HVG stb. rendelkeztek valamilyen, leginkább talán liberális (hogy baloldali, hát a franc tudja, szerintem nem) értékrenddel, és ennek időnként hangot is adtak (azért nem vitték túlzásba), kurvára más ám, mint Andy Vajna TV2-je vagy a mai MTVA. Rémlik, hogy mikor a Class FM még fideszes volt, a Neo FM-et bezárták (valahogy a Paksi Atomerőmű meg a Szerencsejáték Zrt. csak az előbbin volt hajlandó hirdetni), és még a Klubrádiót is megpróbálták megszüntetni?

Most azért nem látsz mozgolódást meg "hiteles karaktereket" a meglévő pártokon kívül, mert akinek ilyen ambíciói támadnak, arról gyorsan kiderül, hogy az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Gyorsan le is hozza a kurva független Mandiner, addig se kell a tájkúnokkal foglalkozni. (Amúgy se foglalkoznak, de akkor legalább kellene.)

közösperonos átszállás 2016.09.27. 15:12:58

@ogli dzsí: "szvsz a fidesz jelenleg a legérzékenyebb szociálisan"

Valójában itt fogalmi problémák jöttek elő; a szociális érzékenység nem azt jelenti, hogy a fölső egy-két jövedelmi decilist támogatod kiemelten, hanem azt, hogy az alsó kettőt-hármat.

Hát, ennyit erről.

petivagyok innen 2016.09.27. 15:17:31

Ezt a népszavazást már a kérdéssel elrontották. Persze el kell menni szavazni, mert bármennyire is szar a kérdés, de egy részével egyet lehet érteni.
Viszont elgondolkodtató pár dolog:
- ha 1920-ban népszavazás lett volna azzal a kérdéssel, hogy "Akarja-e, hogy a NagyHatalmak az Nemzetgyűlés hozzájárulása nélkül is elcsatolják Magyarország kérharmadát, kölföldi állampolgárokká tegyenek 5 millió magyart?" Vajon történte volna valami másképpen? Nem valószínű, mert a trianoni szerződést az akkori magyar nemzetgyűlés ratifikálta. Ergo egyet értett a benne foglaltakkal. (nem lett volna kötelező ratifikálni, több ország között évtizedek óta nincs békeszerződés, de a maygar nemzetgyűlés elfogadta) Vagyis a mostani kérdés esetén is fennáll a lehetőség, hogy az Országgyűlés önként és dalolva elfogadja a betelepítést.
- Másik érdekes kérdés: Ha ránézek Európa népsűrűségi térképére, messzíről kitűnik, hogy a "nyugati" országokban az egy főre eső terület fele akkora, mint a keleti blokk országaiban. Logikus, hogy nem a már most sűrűn lakott részre telepítem az idegeneket, hanem az amúgyis elnéptelenedő keleti országokba.
- Harmadik kérdés, hogy kik is laknak most Magyarországon. Lakik kb 7 millió magysr, másfél-2 millió cigány, fél millió zsidó, kínai. Ebben a katyvaszban számít-e még pár millió muszlim?
- Mi van a magyaraországi no-go zónákkal. Hazugság lenne azt állítani, hogy itt nincsennek. Egy csomó olyan hely van, ahova mezei rendőr nem léphet, a mentősöket, tűzoltókat megverik a helyiek. Ha idegen odatéved, örüljön,ha élve kijön onnan. Ilyen pl néhány utca a nyóckerben, de sok településen van olyan városrész, amire ráillik a leírás. De ilyen pl Felcsút, meg pár pest megyei település is. Bár ott nem feltétlenül a kisebbségek miatt alakult ki ez a terület. De megfelel a no-go zona leírásának pár multinacionális nagyvállalat telephelye. Szabadon terjesztik a drogokat, eltusolják a baleseteket, tetszés szerint csicskáztatják a dolgozókat, lopott holmit tárolnak. Vagyis pont mint a no-go zónákban.

ogli dzsí 2016.09.27. 15:20:54

@közösperonos átszállás: Nincs ebben semmi extra, a média nincs ingyen.

Egy ilyen kis országban minden valamirevaló vállalkozó beáll valahova, ha médiába teszi a pénzét.

Probléma szerintem hogy a média jó része nem magyar tulajdonú. Ez pl. problémát jelentett amikor Orbán nekiment az osztrák bankoknak. Ez is egy olyan rizikó, mint a túlzott kitettsége az államadósságnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 15:25:44

www.portfolio.hu/gazdasag/libia_kiakadt_orban_otleten.3.237909.html

Ennybit arról az EU-s fantazmagóriáról, hogy a migráció problémáit a keletkezésük helyén kell megoldani. Líbia szerint pl. a migráció Magyarország és az EU problémája:

"A Tripoliban kiadott külügyi közlemény szerint - amelyből az EFE spanyol hírügynökség idézett részleteket kedden - a líbiai kormány egyebek között azt kéri, hogy Magyarország és az Európai Unió "ne terhelje saját problémáit Líbiára"

ogli dzsí 2016.09.27. 15:27:57

@közösperonos átszállás: Nem támogatja direktbe. A támogatás baromság ez 2010 előtt bebizonyosodott. Én nem sírom vissza a kommunsta adórendszert.

Az adókedvezmény az nem támogatás, hanem mérsékeltebb lehúzás. A magasabb jövedelmüek, akik nem gazdagok, sokkal többet adóznak, mint a kisebb jövedelmüek.

Be is jött a dolog, sokkal többen dolgoznak és sokkal többet keresnek mint 6 éve.

Vegyünk egy példát: 2010ben az átlagkereset (nem felső jövedelmim decilis) 130 nettó volt, most 173 nettó (ebben nincs családi adókedvezmény)....növekedés 173/130=33% kicsi infláció mellett. Mondjuk az illető átlagfizut keres és a párja minimálbéres.

Ők 2en még családi adókedvezmény nélkül is sokkal többet visznek haza reálértékben mint 2010ben. Egy átlag+egy minimálbéres pár, milyen felső decilisről beszélsz?

ogli dzsí 2016.09.27. 15:30:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Majd kap a pofájára a líbiai maki. Mi az hogy ő nem védi a határait?

Az araboknál így kezdődik az alkudozás. A törökök rengeteg pézt kaptak, líbia is akar, ha ott lesznek a migritáborok, amúgy tök igaza van ebben az EUnak.

Dub hadnagy 2016.09.27. 15:33:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Líbia elsősorban tranzitország az Afrikából a Földközi-tengeren átkelők számára, az, hogy nem akadályozza meg a menekültek kiahajózásást nem sokban különbözik Orbánék buszoztatásától.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 15:33:24

@petivagyok innen:

- Az nem zavar, hogy nem álltunk háborúban az EU-val és most nem vesztes félként és nem békeszerződést kötünk vele?

- Azzal, hogy a NGZ jelentését az értelmezhetetlenségig kiterjeszted (ez közkedvelt ballibsi vitamódszer), még nem oldottál meg semmit, cxsak az értelmes vitát lehetetleníted el azzal, hogy egy szó közmegegyezés szerinti jelentését módosítod.

- "Logikus, hogy nem a már most sűrűn lakott részre telepítem az idegeneket, hanem az amúgyis elnéptelenedő keleti országokba."

Logikus, hogy az telepítse le őket a saját területére, aki behívta vagy beengedte őket. Avagy szerinted OK, hogy meghívom a népes rokonságomat, aztán átküldöm őket a te házadba, mert ott több hely van?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 15:35:44

@Dub hadnagy:

Mi is csak tranzitország vagyunk/voltunk, akár Líbia. Ha ez a mi problémánk, akkor Líbiának fokozottabban a saját problémája, mert először Líbián haladnak át.

ogli dzsí 2016.09.27. 15:37:26

@Dub hadnagy: 'az, hogy nem akadályozza meg a menekültek kiahajózásást nem sokban különbözik Orbánék buszoztatásától.'

Miért Orbán buszoztat? Én azt hittem kerítést épített.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 15:39:34

@ogli dzsí:

Ugyan már, te nem érted a ballisbi érvelést. Ha Orbán buszoztat, akkor orbánahibás. Ha buszoztatás helyett kerítést építtet, akkor is orbánahibás. Bármit tesz Orbán, orbánahibás. Mert csak.

ogli dzsí 2016.09.27. 15:46:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Merkel már tárgyal Egyiptommal és Tunéziával egy törökökhöz hasonló paktumról.

Líbiával szvsz azért nem, mert ott azt se lehet tudni kivel kell leülni, nem stabil az állam.

Ez is milyen már hogy Merkel jár tárgyalni, nem az EU? Mi a frásznak van akkor EU?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 15:50:45

@ogli dzsí:

"Líbiával szvsz azért nem, mert ott azt se lehet tudni kivel kell leülni, nem stabil az állam."

Ez igaz.

Talán azért Merkel tárgyal, mert gyorsabb és rugalmasabb egy kormányfővel tárgyalni, mint egy szervezettel, Merkel aztán úgyis átveri az EU-n a tárgyalás eredményét. Ettől persze még eléggé vicces és szomorú, jelzi, mennyire béna kacsa az EU.

közösperonos átszállás 2016.09.27. 15:55:06

@ogli dzsí: "Nincs ebben semmi extra, a média nincs ingyen. "

Ez rendben van, csak az az állításod, miszerint "2010 előtt ballib médiatúlsúly volt", nem igaz, amennyiben a mostani médiahelyzetet "jobboldali médiatúlsúly"-ként aposztrofáljuk. (De "médiatúlsúly" volt például a Kádár-rendszer alatt.)

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ennybit arról az EU-s fantazmagóriáról, hogy a migráció problémáit a keletkezésük helyén kell megoldani. Líbia szerint pl. a migráció Magyarország és az EU problémája"

Azt hiszem, azt a roppant reális és földhözragadt ötletet, miszerint az EU támadja meg és szállja meg Líbia egy részét, majd zsuppolja oda az összes menekültet (innentől a dolog meg láthatatlan is lesz, aka. MásValaki Problémája), elég frappáns úgy jellemezni, mint "az EU szeretné a problémáját Líbiára tolni". (Az megvan, ugye, hogy a dolog alanya a "menekültek, akik perpillanat az EU-ban vannak", nem pedig a "menekültek, akik perpillanat Líbiában vannak"?)

Dub hadnagy 2016.09.27. 15:56:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: csak arra gondoltam, hogy amikor itt még százezerszámra mentek át az országon a menekültek, akkor sem azon gondolkodtak, hogy itt kell nekik táborokat építeni, hanem minden eszközzel továbbtolták őket, cserébe most valami ilyesmit várnak el Líbiától

Dub hadnagy 2016.09.27. 15:59:33

@ogli dzsí: amíg nem volt kerítés, buszoztatott, nem tábort épített, amit most elvárna Líbiától

ogli dzsí 2016.09.27. 16:00:34

@Dub hadnagy: 'amikor itt még százezerszámra mentek át az országon a menekültek, akkor sem azon gondolkodtak, hogy itt kell nekik táborokat építeni, hanem minden eszközzel továbbtolták őket'

És nagyon jól tették, az osztrákok meg jöttek értük. Ha itt tartották volna őket, akkor most az lenne a baloldal baja hogy Orbán nem tudja garantálni a magyarok biztonságát.

Hogy kerültek ide azok a migráncsok? Nem jöttek át minimum 2 EU országon mielőtt megjelentek a magyar határon?

közösperonos átszállás 2016.09.27. 16:02:18

@ogli dzsí: "Az adókedvezmény az nem támogatás, hanem mérsékeltebb lehúzás. "

Ez is tárgyi tévedés; ha nekem valami miatt olcsóbbak a dolgok, mint másoknak, akkor én bizony támogatva vagyok.

Ugyanakkor a lényeg az, hogy ezeket a "szociális lépéseket" (családi adókedvezmény, SZJA-csökkentés, CSOK) az imént még te aposztrofáltad támogatásnak. Tarthatunk terminológiai vitát, hogy ez nem támogatás, hanem segítés, vagy őket kevésbé húzzák le, mint a többieket, a lényeg mindenképpen az, hogy az szociális lépés, ami a csórót támogatja. Aki igénybe tudja venni az új építésű lakás 5%-os ÁFA-kulcsát, az nem csóró, hanem a felső 10%-ban van. (Ami nem nagy kunszt, valószínűleg te is ott vagy. Én kurvára egyértelműen ott vagyok.)

Az ingyen tankönyvet egyébként próbáltad? Pont olyan, mint ha ingyen adnák a kenyeret a pékségben (napi max. 30 dekát): ha nem is ehetetlen, de minimum nehezen emészthető. Ráadásul a munkafüzet nincs ingyen, és ha összefirkálja/megrongálja a gyerek, akkor is ki kell fizetni. Saját tapasztalat alapján két év alatt elhasználódik egy tankönyv, de ha három, akkor is a tankönyvek fele-harmada fizetős.

közösperonos átszállás 2016.09.27. 16:03:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ettől persze még eléggé vicces és szomorú, jelzi, mennyire béna kacsa az EU. "

Kurva mókás ezt attól olvasni, aki egy órája még azt látta maga előtt lelki szemeivel, hogy "Brüsszelben" majd nyer "a jobboldal", aztán szívatja a magyar ballibeket. :-)

(Vagy te is csere-bere nick vagy? Eddig nem úgy tűntél.)

ogli dzsí 2016.09.27. 16:04:11

Na kurvafasza, muszlim horda magyarokat vert Németországban: www.pi-news.net/2016/09/fluechtlinge-pruegeln-mit-latten-auf-ungarn-ein/

be kell kéretni a kibebaszott nagykövetüket, hogy csináljanak már rendet

ogli dzsí 2016.09.27. 16:08:35

@közösperonos átszállás: 'Ez is tárgyi tévedés; ha nekem valami miatt olcsóbbak a dolgok, mint másoknak, akkor én bizony támogatva vagyok.'

Igy van, magyarországon a magasabb jövedelmüek fizetnek többet JELENLEG ugyanazokért a dolgokért, amit az alacsony jövedelmüek kevesebbet

*Az egyenlő adózás azt jelentené, hogy eltörlik a jövedelemadót, a munavállalói és a munkáltatói járulékokat, és a SARC mindenkinek 60.000 ft/hó lenne*

'Az ingyen tankönyvet egyébként próbáltad? Pont olyan, mint ha ingyen adnák a kenyeret a pékségben (napi max. 30 dekát): ha nem is ehetetlen, de minimum nehezen emészthető. Ráadásul a munkafüzet nincs ingyen, és ha összefirkálja/megrongálja a gyerek, akkor is ki kell fizetni. Saját tapasztalat alapján két év alatt elhasználódik egy tankönyv, de ha három, akkor is a tankönyvek fele-harmada fizetős.'

bezzeg azelőtt

ogli dzsí 2016.09.27. 16:10:00

@Dub hadnagy: De már van kerítés, és az EUn belül szabad a mozgás, az EUba be meg nem szabad a mozgás.

gondolom érted te ezt

közösperonos átszállás 2016.09.27. 16:13:25

@ogli dzsí: "Be is jött a dolog, sokkal többen dolgoznak és sokkal többet keresnek mint 6 éve."

Amúgy az első fele nem igaz, azt tudod? Csak ha a közmunkát is munkavégzésnek számolod (viszont az azért járó pénzt nem veszed az átlagkeresetbe, mert akkor az nagyon lehúzná). A munkanélküliség az, ami csökkent, elsősorban a külföldön dolgozók és a közmunka miatt. De hát ez köztudott.

"Vegyünk egy példát: 2010ben az átlagkereset (nem felső jövedelmim decilis) 130 nettó volt, most 173 nettó (ebben nincs családi adókedvezmény)..."

Korrigáltad már inflációval? (A hivatalos infláció is elég magas volt azért 2010-2012-ben, és most is van kb. 2%, csak a rezsicsökkentés eltakarja. Azt viszont fizetjük mindannyian, és ha nem lehet tovább folytatni (nem fenntartani, tovább folytatni!), akkor nem lehet vele tovább kozmetikázni a KSH-féle inflációs értéket.)

ogli dzsí 2016.09.27. 16:14:27

@Dub hadnagy: Nyugi nem ingyen lesznek azok a líbiai táborok, te meg én fogjuk fizetni mint a török táborokat, de senki nem tud jobb megoldást

ogli dzsí 2016.09.27. 16:17:15

@közösperonos átszállás: 'Amúgy az első fele nem igaz, azt tudod? Csak ha a közmunkát is munkavégzésnek számolod (viszont az azért járó pénzt nem veszed az átlagkeresetbe, mert akkor az nagyon lehúzná). A munkanélküliség az, ami csökkent, elsősorban a külföldön dolgozók és a közmunka miatt. De hát ez köztudott.'

Ez nem köztudott hanem sima hazugság, amit nem tudsz adatokkal alátámasztani.

'Korrigáltad már inflációval?'

Az infláció látványosan csökkent, úgyhogy megint nem tudom mit akartál ezzel mondani

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qsf001.html

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 16:17:42

@Dub hadnagy:

"csak arra gondoltam, hogy amikor itt még százezerszámra mentek át az országon a menekültek, akkor sem azon gondolkodtak, hogy itt kell nekik táborokat építeni"

Már miért kellett volna Magyarországon menekülttáborokat építeni? (Az EU hotspotoknak nevezve lényegében ezt akarta.) Állítólag nem is hozzánk jöttek, miért sértettük volna meg alapvető emberi szabadságjogaikat azzal, hogy itt tartjuk őket táborokban? Továbbengedtük őket oda, ahonnan hívták őket és aková ők is mennni akartak. Aztán amikor csökkenni kezdett a fogadókészség, akkor lezártuk a határokat. Nem mellesleg mindebben EGYEDÜLIKÉNT betartottuk az EU-s szerződéseket.

"hanem minden eszközzel továbbtolták őket, cserébe most valami ilyesmit várnak el Líbiától "

Drága, Líbia szomszédos vagy legalábbis sokkal közelibb ország, mint Magyarország vagy az EU. Nem mellesleg azonos kultúra és vallás. Aki Líbiában még menekült, az Európában már csak illegális bevándorló. Következésképp ne gyere azzal, amit Líbia is állít, miszerint áttoljuk Líbiára a MI problémánkat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 16:19:54

@közösperonos átszállás:

"(Vagy te is csere-bere nick vagy? Eddig nem úgy tűntél.) "

Nem vagyok az. De te idióta vagy, és eddig is annak tűntél. Próbáld meg lértelmezni, amit írtam, Nehéz, mi? A te eszeddel biztos az. :(

petivagyok innen 2016.09.27. 16:23:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mivel én "nem"--mel szavaztam az EU-ra és a NATO-ra, megszállónak tekintem őket. Gyakorlatilag semmiben sem külömbözik a KGST-től és a Varsói Szerződéstől.
A kérdésbe bele lehet magyarázni bármit, de attól még azt jelenti, amit. A britteknek is addig magyarázták a kérdést, hogy a szavazás másnapján azt se tudták, hogy mire is szavaztak.
A népsűrűségről írtakat figyelmeztetésnek szántam. Én el lennék itt, ha nem lakna más az országban csak pár haver meg a családja. A Föld kritikusan túlnépesedett. A lakosság felezése lenne indokolt globálisan.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 16:25:51

@ogli dzsí:

Kíváncsi vagyok, vajon ezek a bűncselekmények megjelentek-e a német mainstream médiában. Mondjuk utánanézhetnék, de lusta vagyok így ebéd után és mosogatás előtt.

Dub hadnagy 2016.09.27. 16:28:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: igen, elég jól ismerem a kormány érvrendszerét, amelynek a lényege, hogy mindenki másra tartozik a menekültkérdés, valakire azért, mert a szomszédból jötek, valakire azért, mert olyan vallásúak/kultúrájúak, valakire azért, mert valamikor gyarmatosította/nem gyarmatosította őket, stb., stb., csak ránk nem. Líbia a jelen esetben ugyanezt a cinikus hozzáállást mutatja, nem csoda, hogy nagy itt a fölháborodás

Jean Sol Partre 2016.09.27. 16:31:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: lol, ezzel szemben a jobboos érvelés: ha Orbán buszoztat, jó, ha kerítést épít, jó, mert csak. Nem vagytok ti sem jobbak náluk :)

ogli dzsí 2016.09.27. 16:32:46

@Dub hadnagy: pontosan, ránk nem tartozik a migrikérdés.

Ha beengednék őket, akkor persze egyik város sem akarná a tábort pont oda, ahol ők laknak, ahogy Franciaországban se akarja senki, hogy a kifüstöl(endő)calais-i dzsungelt odarakják hozzájuk.

Na ezt kell elkerülni.

ogli dzsí 2016.09.27. 16:35:55

@Jean Sol Partre: Ja jobbak nem vagyunk csak éppen a városunk parkját nem szarják tele a migrik.

nem kell megköszönni

Jean Sol Partre 2016.09.27. 16:42:55

@ogli dzsí: "amit nem tudsz adatokkal alátámasztani."

Mondjuk az általános munkaerőhiány elég jól igazolja.

Jean Sol Partre 2016.09.27. 17:08:38

@ogli dzsí: "A munkanélküliség az, ami csökkent, elsősorban _a külföldön dolgozók_ és a közmunka miatt"

morph on deer 2016.09.27. 17:21:25

@ogli dzsí:
"...a fidesz jelenleg a legérzékenyebb szociálisan..."

Bullshit. Tisztán,

ogli dzsí 2016.09.27. 18:08:38

@morph on deer: Én azért felsoroltam pár példát...

ogli dzsí 2016.09.27. 18:11:04

@Jean Sol Partre: Alá tudod támasztani ezt adatokkal?

Mert a valóság az ellenkezője: a munkkanélküliség elsősorban a versenyszférában, másodsorban a közmunkka-szektorban, harmadrészt az itthon élő-külföldön dolgozó munkkahelyek mind3ának emelkedése miatt csökkent abszolút rekordszintre 1990 óta

ősbölény 2016.09.27. 18:16:47

@morph on deer:
Teljesen egyetértek, a vitának ez nem témája, de köztudott, hogy a Rote Armee Fraktion a 70-es években hasonló merényleteket követett el Németországban (a BRD-ben), mint most az iszlamisták, ugyan némi KGB segítséggel, de önerőből. Az USA pedig szintén maga termeli ki saját tömeggyilkosait, minden iszlám közreműködés nélkül, évtizedek óta, folyamatosan.
Kis hazánkban is voltak tömeg-, illetve sorozatgyilkosságok, gondolok a móri bankrablásra és a romagyilkosságokra, a plakátokra tehát indokoltabb lett volna ilyesféle szöveget kiírni: "A menekültválság kitörése óta Magyarországon nem volt tömeggyilkosság!"

Jean Sol Partre 2016.09.27. 18:20:54

@ogli dzsí: tényleg azért van orvoshiány, nővérhiány és pincérhiány, mert ezekből annyival több munkahely termett? vagy mert jobban tetszett nekik a közmunka? vagy mégiscsak a harmadik maradt, hogy _elmentek_?

ogli dzsí 2016.09.27. 18:25:14

@Jean Sol Partre: Egyszerre egy állításodat kértem alátámaztani, maradj annál.

2 nick már elpárolgott innen a kérdésre, ne te legyél a harmadik

Jean Sol Partre 2016.09.27. 18:30:58

@ogli dzsí: a KSH statisztikát megtalálod könnyen, ott van minden. És egész nyáron erről harsogott minden, nincs elég pincér és személyzet a Balatonra, meg máshová se. Az orvosokról évek óta tudjuk, hogy fogynak, a nővérhelyzet pedig már közhelyszámba megy. Mondom, KSH, nem fogok telefonon linket keresni, de megtalálod könnyen.

Az emberek elmentek innen, külföldön van munkájuk és azért, hogy téged megvezethessenek, beleszámolják őket a magyar foglalkoztatási statisztikákba.

ogli dzsí 2016.09.27. 18:38:42

@Jean Sol Partre: TE állítod azt hogy a munkanélküliség a közmunka miatt csökkent, nem én. Most komolytalankodsz?

Jean Sol Partre 2016.09.27. 18:43:35

@ogli dzsí: külön kiemeltem az idézetben, miről beszélek. A közmunka annyira egyértelmű, hogy nem is értem, mit kellene alátámasztani rajta, de amúgy az is ott van a KSH oldalain. Százakárhányezer ember, akit beleszámolnak a foglalkoztatási statisztikába. Persze a bérüket nem, az átlagbért csak a versenyszférából számolják.

morph on deer 2016.09.27. 18:44:56

Elnézést!
Szóval bullshit.

-családi adókedvezmény
- Csak az részesül, akinek egyáltalán van adóköteles bevétele. Akinek magasabb a jövedelme, az nagyobb kedvezményt kap, így még több pénze lesz, míg a nyomorgókon nem segít.

-szja
- A gond ugyanaz, mint fentebb: minél többet keres valaki, annál többet spórol meg, annál többet nem ad be az államháztartásba.

-rezsicsöki
- Kedvencem! Orbán csökkenti Gyurcsány villanyszámláját!!!
Mindenki ennyire hülye, hogy ezt jónak tartja???
Értelmes helyeken az energia ára piaci, a rászorulók meg támogatást kapnak!
Képzeld el, hogy az egyébként is deficitesnek igérkező Paks II termelését ráadásul áron alul fogják adni, még a milliárdosoknak is! A hozzáértés az egeket verdesi! Meg a csalánt...

-CSOK
- Nem ismerem a hatástanulmányokat, passz.

-ingyen tankönyv
- Ráadásul milyen..! És miért nem csak a rászorulóknak? Valamilyen válasz? És ez netán a tiszta WC-k helyett? Vagy a fűtés hiányát kompenzálják így..?

-ingyen kaja a sulik 2/3ában
- Gondolom a többiek fogyókúráznak..?
Szintén feltételezem, hogy a rászorulóknak jár csak, vagy ez sem?

-ingyen nyelvkurzusok bárkinek a munkaügyi központokon keresztül

-Vida Ildikónakvan munkája? És Kósának, lázárnak, Pintérnek?

Akinek van csepp józan esze, és a túlélési ösztönei is működnek, az persze oroszul tanul, kezdetnek mindjárt a KGB történetét javasolnám. Az látszik a leggontosabbnak, úgy néz ki..!

A helyedben inkább nem hivatkoznék ilyesmire, számtalan okból.
Az egyik ezek közül az, hogy nem igaz, hogy ezeknek bárminköze is lenne a szociális érzékenységhez.
Ahhoz ugyanis elsősorban emberi érzékenység kellene, empátia, avagy együttérzési készség.
Ahhoz meg mindenek előtt ember, szóval innentől már esélytelen a bizonygatás.

"Minden ember annyit ér amennyije van"

Azt meg tudjuk, hogy annyija van, amennyit nem szégyell!
Ellopni a közösből

ogli dzsí 2016.09.27. 18:45:08

@Jean Sol Partre: 'Az emberek elmentek innen, külföldön van munkájuk és azért, hogy téged megvezethessenek, beleszámolják őket a magyar foglalkoztatási statisztikákba.'

....:)))

A ballib hazudozással szemben, a külföldön dolgozó, magyarországon élőket mindig is beszámolták a foglalkoztatási statisztikába, orbán előtt ugyanúgy mint most. Ugyanígy számolják a foglalkoztatást mindenhol máshol is az EUban.

A külföldön élő, magyarországon dolgozókat pedig (Pl. a Suzuki munkásainak a fele) a szlovák statisztikába számolták bele.

Vagy te a BALLIB PROPAGANDÁNAK köszönhetően, a magyar lakosság leghülyébb 15%-ával együtt bevetted, hogy az EUSTAT úgy számolja ki a munkanélküliséget+foglalkoztatást, hogy egy munkás(ugyanaz a pali) ausztriában is és magyarországon is beszámít a foglalkoztatotti statisztikába, 2xesen csökkentve az EUs munkkanélküliséget?

Gratula..:)

ogli dzsí 2016.09.27. 18:47:20

@morph on deer: 'családi adókedvezmény
- Csak az részesül, akinek egyáltalán van adóköteles bevétele. Akinek magasabb a jövedelme, az nagyobb kedvezményt kap, így még több pénze lesz, míg a nyomorgókon nem segít'

És? Pontosan ez a jó benne. Még az baszna be ha a megélhetési gyerekgyárosokon segítene..:)

ogli dzsí 2016.09.27. 18:51:42

@morph on deer: 'szja
- A gond ugyanaz, mint fentebb: minél többet keres valaki, annál többet spórol meg, annál többet nem ad be az államháztartásba. '

Nagyon helyes, bár az igaz hogy ez nem szociállis intézkedés.

'-rezsicsöki
- Kedvencem! Orbán csökkenti Gyurcsány villanyszámláját!!!
Mindenki ennyire hülye, hogy ezt jónak tartja???
Értelmes helyeken az energia ára piaci, a rászorulók meg támogatást kapnak!'

Ez is olyan dolog, hogy előtte meg senkki sem kapott támogatást, csak rezsiemelést, ezért mondtam hogy az eredmények fényében eddig a fidesz a legszociálérzékenyebb párt.

ogli dzsí 2016.09.27. 18:55:31

@Jean Sol Partre: Ne idézzél, ennyi erővel elolvashatnék egy index cikket is..:) Az előbb a KSH-ról hamukáztál, úgyhogy ne kezdd a maszatolást. Veled ellentétben én a számokat is ismerem.

Vezesd szépen rá magad mekkora baromság, hogy Mo-n a közmunkka+a külföldön dolgozó/magyarországon lakók miatt van 600.000-el több munkahely mint 6 éve.

Jean Sol Partre 2016.09.27. 19:00:21

@ogli dzsí: és szerinted a magyarországi foglalkoztatás érdeme, hogy nekik van munkájuk? Ez a dicsőség?

ogli dzsí 2016.09.27. 19:04:23

@Jean Sol Partre: Nem, szerintem a mikulásé, de már kezdesz untatni.

morph on deer 2016.09.27. 20:57:10

@ogli dzsí:
"Ez is olyan dolog, hogy előtte meg senkki sem kapott támogatást, csak rezsiemelést, ezért mondtam hogy az eredmények fényében eddig a fidesz a legszociálérzékenyebb párt."

Ez konkrétan nem így van, mert tudom, hogy régebben volt gáz- és egyéb támogatás, de a részleteket nem ismerem, tekintve, hogy nem voltam érdekelt.

Azért a gazdagok támogatása még csak nem is súrolja a szociális érzékenységet, come on!
Alapvetően igazságtalan rendszer, hiszen a fogyasztás arányában támogat!
Ha többet fogyasztasz, nagyobb támogatást kapsz!
Ami ugye akkor történik, ha nagyobb házban/lakásban kakik valaki, több energiafogyasztó berendezéssel rendelkezik, és/vagy eszébe sem jut takarékoskodni..!

Ez biztosan nem Mari néni az özvegyi nyugdíjon tengődő, vagy Józsi a közmunkás, meg a családja...
Szijjártó, meg Mészáros tízezreket tud spórolni havonta, Mari néni még egy százast is aligha...

Ennyit a "szociális érzékenységről"!

Inkább nem kéne eröltetni, mert semmi köze a valósághoz...

ogli dzsí 2016.09.27. 21:04:26

@morph on deer: Nincs mindenkinek igazságos rendszer, vagy objektíve igazságos rendszer.

'Alapvetően igazságtalan rendszer, hiszen a fogyasztás arányában támogat!
Ha többet fogyasztasz, nagyobb támogatást kapsz!'

- Akkor az ÁFA meg igazságtalan, mert az ÁFA tartalomnál ez fordítva van (még a rezsin is van ÁFA)

- Az SZJAnál is megfordul a dolog, mert a nagyobb jövedelmü fizet többet

'Ez biztosan nem Mari néni az özvegyi nyugdíjon tengődő, vagy Józsi a közmunkás, meg a családja...'

Az volt a koncepció, hogy a tehetősek tudják beindítani a behalt gazdaságot, ami leszivárog. A gazdaság beindult, a bérek emelkednek, van +400ezer munkahely 2010hez képest csak a versenyszférában, tehát müködik. A leszivárgás pl. a rezsicsöki. Ne Mari néni meg Józsi bácsi legyen a preferencia, ha müködő országot akarunk, ez tök oké. Nekik nincs dolgozó rokonuk? Minek ahhoz az állam, hogy újraossza a többletet? Hogy ellophassák?

morph on deer 2016.09.27. 21:11:35

@ogli dzsí:
"...csak éppen a városunk parkját nem szarják tele a migrik."

Ilyenkor derül ki, hogy végül is szerencse, hogy a Kossuth téren kivágták a fákat, tehát nem is minősülhet parknak.
És, hogy ez már tíz éve is így volt, és akkor sem szarhatták össze a "migrik"...

Igazad van!
Magyar közterületre kizárólag magyarok szarhassanak!
Magyar parkba magyar szart!

Javaslom, hogy ez kapjon helyet az Alaptörvényben, valamint eleve kössük ki, hogy a parlament hozzájárulása nélkül ne lehessen parkba szarni!

Ne tűrjük el, hogy ezt Brüsszel a hozzájárulásunk nélkül engedélyezhesse, ezúton is csorbítva a nemzeti önrendelkezést!

Ugyancsak indítványozom, hogy ezen döntésünket népszavazással is erősítsük meg!
Ennek legalább lenne értelme...

morph on deer 2016.09.27. 21:15:31

@ogli dzsí:
" azért felsoroltam pár példát..."
Elnézést!
Már többször igéretet tettem, hogy utazás közben nem írok, mert megesik, hogy egyáltalán nem azt nyomom, amit kéne. Most épp megint nem tartottam be. (Ezért van vessző az utolsó szó után, sorry!)

ogli dzsí 2016.09.27. 21:17:02

@morph on deer: Hát nemtom te hogy vagy vele, de még simán lehet hogy a skandinávok visszavágnak ide 10-50.000 embert, legalábbis elkezdtek ilyesmikben gondolkodni.

Namost, a calais-i dzsungelben csak 10ezer van, de azzal sem tudnak már több mint 1 éve mit kezdeni, és elég nagy gondot okoz. Szóval ez nem vicces, a magyar városok nem fognak egymás sarkát taposva jelentkezni, hogy ide hozd őket! És akkor majd ŐK választanak egy helyet, és ott lesznek (mint calaisban) és annyi.

morph on deer 2016.09.27. 21:36:43

@ogli dzsí:
Ezért (is) tartom alapvető hibának, jogy Magyarország visszautasította az EU-s segítséget, arra való hivatkozással, hogy itt nem lesz menekülttábor, meg "megoldjuk magunk".

És lőn kerítés.

És nem lőn infrastruktura, felkészült munkaerő, és koncepció egy olyan szcenárió kezelésére, amilyen esetleg egy ilyen megoldás esetén előfordulhat.
A gyanúját is el akartuk magunkról terelni annak, hogy nálunk akár véletlenül is civilizált módon bánnának bárkivel.

Szó se róla, sikerült...

A tisztánlátás érdekében: én sem örülnék semmi ilyesminek, semmi okom rá.
De az ég szerelmére, hát mennyire gyagya az, aki mindent egyetlen elgondolásra épít fel - Nem, nem, soha! - és nincs B terv?

Ha ez így lesz, lehet vakarni a fejeket, és hálát adni a nagyeszű vezetőinknek, akik nem látnak tovább az orruknál!

Vagy a kerítésnél.
Amit, ha kritizálnak, meghosszabbítunk Bicskéig! És tripla ilyen magas lesz!
"És a hagymához is hagymát eszek!"

Így kell ezt..

ogli dzsí 2016.09.27. 22:17:47

@morph on deer: pontosan milyen segítséget utasítottunk vissza?

- ki gondolta volna, hogy a Nyugat migriwelkamozós politikája hamarosan migrikirugdosós politikára változik?

Nem mi változtattunk a véleményünkön, gondolom.

Szindbad 2016.09.27. 22:30:43

@ogli dzsí: uncsi, végtelenül sokat ismételgetett panelek.

picur3ka 2016.09.27. 23:30:33

Ez ugyanaz az ember? Ezzel a sok lüke szójátékszerű nikkel?

morph on deer 2016.09.27. 23:58:41

@ogli dzsí:
"A leszivárgás pl. a rezsicsöki."

Indokolatlan pénzkidobás, ráadásul igazságtalan.

Az áfa meg a legmagasabb az EU-ban, és ez ugyancsak a nyomorultabbakar sújtja jobban.
Világos, hogy az egykulcsos SZJA-t is meg kell fizetni valakinek... Ráadásul most már annak is, aki csak rosszabbul járt vele, míg a legtehetősebbeknél még több marad.

"Ne Mari néni meg Józsi bácsi legyen a preferencia, ha müködő országot akarunk, ez tök oké."

Nekem nem OK!
Az ország meg nem attól műkodik, hogy sikerült zsírosra hízlalni a rokonokat meg a haverokat, hanem attól, hogy azok az istenverte nihilista multik mégis csak termelnek valamit, mert valakinek azért azt is kell.
A nagy Nemzeti Sikertörténeteket meg legfelljebb a Süketek és Gyengénlátók Szövetségének lehet beadni. (Igaz, ott is csak a tíz év alatti meg a nyolcvan feletti tagok jöhetnek számításba.)
És akkor most nem is említem meg azt a CBA sikert, amiről mostanában lehet hallani..! (Tényleg, nem tudsz valakit, akinek van pár milliárdért kukoricakonzervje? Mert az a másik sikergyáros, a Szijjártó, épp nem tud mit eladni, amit megvennének, gondoltam megpróbálhatná..)

Továbbá soha nem látott mennyiségű EU-s pénzhez jutott az ország, tehát a térkövezők is jobban keresnek, ez igaz.

Az azért érdekelne, hogy például A. Vajna nagykorú vállalkozó hány munkaerőt is foglalkoztat, és azok mennyiében vannak az adófizetőknek per munkahely..?
Az általa birtokolt vállalkozások vajon mennyi adót fizettek mondjuk az elmúlt évben?

"Nekik nincs dolgozó rokonuk?"
Miért? Van?
És ha van, akkor biztos ami niztos, le lehet rabolni őket, aztán valakit majdcsak közelezünk arra, hogy eltartsa őket valahogy egy darabig, meg majd ássa is meg a sírjukat, mert az úgy olcsóbb...
Az államnak, ami ugye egyébként az ő pénzükből is költ minden szarra, ami bármelyik hülyének eszébe jut!
'Rossz fényt vetne az országra, ha leharcolt kocsikkal járnánk..'

"Minek ahhoz az állam, hogy újraossza a többletet? Hogy ellophassák?"

Kik, már megbocsáss a hülye kérdésért???
De tényleg?

Szerintem itt nyugodtan abbahagyhatjuk.
Ha neked ez így jó, helyes és igazságos, akkor ne mozdulj, mert még fel találsz ébredni.
Azért meg kár lenne!
Addig élvezd ezt az álmot ameddig lehet, mert a csengő biztosan meg fog szólalni, csak idő kérdése.

ogli dzsí 2016.09.28. 00:07:29

@morph on deer: Az ÁFA stimmel.

A rezsicsöki szerinted pénzkidobás, a másik oldal rezsit emelt. Te tudod.

Haverok? A fent egyszer már leírt példám szerint egy olyan pár, ahol az egyik minimálbéres, a másik átlagkeresetü, és gyerek nincs, már ők ketten is nyertek az SZJA reformmal.

'A nagy Nemzeti Sikertörténeteket meg legfelljebb a Süketek és Gyengénlátók Szövetségének lehet beadni.'

Érdekes szemüveged lehet, vagy fogalmad sincs mi történt a választásokon..:)

Szerintem is hagyjuk. Nem tudod megmondani kire szavaznál, aki jobb lenne mint a mostani rezsim(mert akkor seperc alatt meg lehetne számokkal cáfolni), de a jobbikra nem, a ballibek meg sosem vallják be hogy ballibek, más meg nincs.

Jóccakát.

chrisred 2016.09.28. 06:00:46

@ogli dzsí: "Haverok? A fent egyszer már leírt példám szerint egy olyan pár, ahol az egyik minimálbéres, a másik átlagkeresetü, és gyerek nincs, már ők ketten is nyertek az SZJA reformmal."

Ez volt az a példa?

"Vegyünk egy példát: 2010ben az átlagkereset (nem felső jövedelmim decilis) 130 nettó volt, most 173 nettó (ebben nincs családi adókedvezmény)....növekedés 173/130=33% kicsi infláció mellett. Mondjuk az illető átlagfizut keres és a párja minimálbéres."

1. Mi köze ennek az SZJA reformhoz?
2. 2002-2009 között a nettó átlagbér 77000 forintról 124000 forintra emelkedett. 124/77=61%. Az infláció évenként: 4,7%, 6,8%, 3,6%, 3,9%, 8,0%, 6,1%, 4,2%., átlagban 5,3%. A 2010-2016 közötti évek inflációja: 4,9%, 3,9%, 5,7%, 1,7%, -0,2%, 0,1%, átlagban 2,8%. Szóval ez igazán gyurcsányista érvelés lett.

chrisred 2016.09.28. 06:03:53

@ogli dzsí: És ha már az SZJA reformról beszélünk, azt is ki lehetne számolni, hogy mennyi lenne ennek a párnak a jövedelme, ha megmarad a keresetek minimálbérre eső részének adómentessége, gyakorlatban a nullás adósáv.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.28. 09:07:06

@morph on deer:

"Azért a gazdagok támogatása még csak nem is súrolja a szociális érzékenységet, come on!
Alapvetően igazságtalan rendszer, hiszen a fogyasztás arányában támogat!
Ha többet fogyasztasz, nagyobb támogatást kapsz!
Ami ugye akkor történik, ha nagyobb házban/lakásban kakik valaki, több energiafogyasztó berendezéssel rendelkezik, és/vagy eszébe sem jut takarékoskodni..!"

A rászorultság vizsgálata óriási apparátust igényelne, nagy költséggel járna. Jó eséllyel kiesnének a témogatott körből pl. az egyszemélyes háztartások, ahol az egy főre jutó jövedelem relatíve magas (holott az egy főre eső rezsiköltség is magas).

Nem tartom kizártnak, hogy így még mindig olcsóbb a megvalósítás - noha én magam is erősen igazságtalannak tartom azt, hogy a gazdagokat és az aránytalanul sokat fogyasztókat is támogatja a rendszer.

István Tamasi 2016.09.28. 09:33:43

@miszlik:
Tavaly azért átvonult az országon kb 4-500 ezer és egyik sem követett el nálunk terrorcselekményt és egyik sem erőszakoskodott magyar nőkkel mialatt magyarok kb 800 esetben erőszakoskodtak nőkkel.

István Tamasi 2016.09.28. 09:35:49

@S=klogW:
Ezzel az országgal igazából a fideszmaffia b.szik ki amikor tönkreteszi az oktatásügyet, pénzt von el az egészségügyből, ellopja az EU-ból felzárkózásra érkező pénzek 80-90 %-át.

István Tamasi 2016.09.28. 09:41:24

@bbjnick:
Drábik egy ótvartos ügynök aki évtizedekig idegen /USA/ állam titkosszolgálatának /CIA/ fizetett ügynöke volt.

István Tamasi 2016.09.28. 09:49:29

@Trackers:
Hazaáruló az, aki:
- szétverte az oktatásügyet
- milliárdokat von el az egészségügyből
- ellopta az emberek 3000 milliárdját
- közpénzből építtet kisvasutat, stadiont, makovecz stílusú kazánházat a gyep fűtésére a falusi háza mellé
- a bandájával ellop/at/ja az EU-ból felzárkózásra kapott pénzek 80-90 %-át

István Tamasi 2016.09.28. 09:53:08

@laci_52:
Nem vette észre, hogy mennyire hazug a népszavazásra feltett kérdés?
- Nem betelepíteni akar az EU, hanem menedékjogot akar adni az arra rászorulóknak.
- Kevesebb emberről van szó mint amennyinek letelepedési jogot adott a maffiaqrmány rogán, habony és társaik hasznára.

István Tamasi 2016.09.28. 09:55:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ön eléggé tájékozatlan. Az EU parlamentben jobboldali néppártok - amely csoportnak a fitymasz is tagja - vannak többségben.

István Tamasi 2016.09.28. 10:00:11

@chrisred:
Az azeri - muszlim - baltás a csúti g..i személyes engedélyével szabadult a börtönből.

morph on deer 2016.09.28. 10:11:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"A rászorultság vizsgálata óriási apparátust igényelne, nagy költséggel járna"

Ahol ez működik, ott általában a hivatalos (adózott) jövedelem alapján történik, a különféle családi variációkra - egyedülálló, hány gyerek/eltartott, stb. - és lakáskörülményekre vonatkozóan sablon értékekkel számolnak, csak az eltérő eseteket vizsgálják egyénileg.
Vannak megélhetési sablon keretszámok, hogy például egy főnek X összegbe kerül a megélhetés, de ha kettő él közös háztartásban, akkor már kevesebb, mint a kétszerese kell, stb.
Az mondjuk alapvető, hogy az informatikai rendszerek átjárhatóak a hivatalok/hatóságok között, szóval a jobbkéz is tudja, mit adott/vett a bal.

Egyáltalán nem lenne lehetetlen, ha lenne szándék és komolyan gondolnák.
Persze a propaganda szemponjából így nem lenne ennyire hatásos, mindössze segítene pár millió embernek, az meg nem igazán mérvadó.
Kár.

István Tamasi 2016.09.28. 10:13:20

@ogli dzsí:
- A családi adókedvezmény és az egykulcsos SZJA a magas / kb 15-20 %/ jövedelműeknek kedvez, az alacsonyabb jövedelműeknek hátrányos
- a rezsicsöki egy nagy hasba akasztós kamu duma: az energiahordozók ára legalább 60 %-al csökkent amiből a maffiaqrmány lead a népnek 20 %-ot , a többit lenyúlja lásd a MET /Garancsi/ felesleges közbeiktatását
- a CSOK egy propaganda eszköz csak, mert olyan feltételekkel van körbebáűstyázva, hogy kevesen tudják igénybe venni és aki igénybe veszi az is a devizaalapú hitelhez hasonló csapdába lép bele
- ingyenes étkezés az iskolákban korábban is volt. Az egyszülős /még akkor is ha együtt éltek a szülők, de nem voltak összeházasodva/ gyerekek automatikusan kapták és kapják még akkor is ha nem rászorultak.
- Az ingyen/egyen tankönyvek tartalmi minősége kritikán aluli. Viszont számos önkori ingyen biztosította a tankönyvet a rászoruló gyereknek korábban is.
- az ingyen nyelvkurzust nem a maffiaqrmány fizeti hanem az EU.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.28. 11:35:36

@morph on deer:

Nem is azt állítom, hogy elvben lehetetlen lenne. Bár az az érzésem, hogy az ügyeskedők ezt a rendszert is kijátszanák. Lásd egyes parlamenti képviselőinket - bármely pártból -, akiket szegényeket még az ég is húz. Egy vállalkozó is ki tud mutatni olyan alacsony jövedelmet, amilyet csak akar.

ogli dzsí 2016.09.28. 12:00:07

@István Tamasi: '- A családi adókedvezmény és az egykulcsos SZJA a magas / kb 15-20 %/ jövedelműeknek kedvez, az alacsonyabb jövedelműeknek hátrányos'

- jó panel, csak nem igaz. 2 adókuls volt, a kisebb 18, a nagyobb 36%, ma egységes 15%
- mint fentebb írtam 33% nettó béremelkedés volt 2010 óta az ÁTLAGbéren, majdnem az egész REÁLbéremelkedés (mert írta rá vki, hogy a béremelés üteme az az előtti 6 évben is hasonló volt, ami igaz, csak akkor pont annyi volt a béremelkedés mint az infláció)

ogli dzsí 2016.09.28. 12:02:56

@István Tamasi: '- a rezsicsöki egy nagy hasba akasztós kamu duma: az energiahordozók ára legalább 60 %-al csökkent amiből a maffiaqrmány lead a népnek 20 %-ot , a többit lenyúlja lásd a MET /Garancsi/ felesleges közbeiktatását'

...:) Ja, ezt majd el is hiszik a rezsiemeléshez szokott emberek az ellenzéknek, mint láttuk a múltkor is

- a villany/víz/gáz ára csökkent 60%ot? Nem is tudtam.

morph on deer 2016.09.28. 13:01:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Egy vállalkozó is ki tud mutatni olyan alacsony jövedelmet, amilyet csak akar."

Ez így igaz, meg a többi is, amit írtál.

Ezért hivatkoztam az adatkapcsolatra, mert közvetlen adóhivatali adatokat lehet(ne) alapul venni.
Mondom, van ahol ez működik, itt meg erősen kérdőjeles, hogy valaha egyáltalán lesz-e olyan megoldás, amire esetleg hosszú távon is lehetne számítani.
Ez a "mandátumonként kibaszunk mindent és kezdünk mindent elölről" valami egészen elcseszett gondolkodásmódra vall.
Szerintem azért lehetne úgy pártzászlókat meg politikusokat cserélni, hogy az alapvető dolgokat lényegében attól még békén lehetne hagyni, hogy holnaptól más a neve a mindenhatónak.

Az még beleférne, hogy itt-ott utánaigazítanak, ki-ki ideológiai irányultságának megfelelően, de az alapjaitól való felforgatás rendszerint többet árt, mint használ.

Na de ez már egy másik szint lenne, az meg...!

ogli dzsí 2016.09.28. 13:34:56

Úgy néz ki Fico baromságot beszélt (amire ráakadt a ballib sajtó és tényként tálalta), és Orbánnak volt igaza: www.origo.hu/nagyvilag/20160928-juncker-ragaszkodik-a-migracios-kvotahoz-uzent-kelet-europanak.html

István Tamasi 2016.09.28. 15:40:31

@ogli dzsí:
Javaslom iratkozz be az elemi iskolába hátha megtanulsz olvasott szöveget felfogni:
Azt írtam, hogy az energiahordozók ára csökkent - most kiegészítem: a világpiacon - 60 %-al. Ehhez képest csökkentett 20%-ot a narancsmaffia elqrmánya 20 %-ot.
Az, hogy nem tudsz vagy nem akarsz tudni a MET- Garancsi közbeiktatásáról a gázüzletben az vagy a tudatlanságodat vagy a sunyiságodat bizonyítja.

István Tamasi 2016.09.28. 15:44:59

@ogli dzsí:
Feketén-fehéren kiszámolható, hogy az egykulcsos SZJA a magasabb jövedelműeknek - a jövedelemeloszlás felső 15-20 %-ába esőknek - kedvez és az alatta levőknek kevesebb nettót jelent.
Ugyanígy a családi adókedvezményt teljes mértékben csak a magasabb jövedelműek tudják igénybe venni, az alacsony jövedelműek csak egy részét, sőt a minimálbéresek szinte semmit.

István Tamasi 2016.09.28. 15:47:08

Szeretem a hazámat ezért nem megyek el okt.2-án szavazni.
Elhatárolódok a maffiaqrmány sunyi, hazug kérdésétől.

gyalog.galopp 2016.09.28. 16:19:52

@István Tamasi:

Szeretem e nőmet, ezért nem dogom meg, elhatárolódok a testiség bűnös mocskától.

De a nőm szeret engem ezért?

ogli dzsí 2016.09.28. 17:10:49

@István Tamasi: Akkor miért nem számolod ki?

Mert a népek kiszámoklták..fidesz2/3. 2014 után pluszban jön a brutál családi adókedvezmény...:)

ogli dzsí 2016.09.28. 17:11:28

@István Tamasi: Mi köze az energiahordozódnak a rezsihez?

Aranyi Gábor 2016.09.28. 17:43:41

@petivagyok innen: Számít pár milla muszlim, ui. 1500 éves "hittel" teszik azt, amit a cigók "ösztönösen"... A kérdés szuverenitási kérdés. Az EU kezében van a (nemzetközi) MENEKÜLTjog, a bevándorláspolitika meg tagállami hatáskör. Direkt kevernék a kettőt... A sz@rosgyuri által menedzselt, Szaúd által fizetett migrincezéssel megvalósítandó nemzetállam-szétverés globálkufár vircsaft. Az összes létező hazai és nemzetközi egyezménybe ütközik, a Human Rights-től kezdve a népirtás (és szomszédos passzusok) tilalmáig. Aki nem megy el és nem szavaz nem-mel, nem szimplán cionbérenc hazaáruló getziputtony, de TÁRSTETTES a fenti, uniós és sz@rosgyuris/IS-es bűntettekben.

Aranyi Gábor 2016.09.28. 17:47:18

@István Tamasi: Mijafactól határolódsz el, te retardált, génkezelt botsáska? Az EU döntsön kvótaügyben, megsértve a saját jog(alkotási)rendjét meg egy sor egyéb egyezményt, törvényt, vagy a honi képviselőtestület? A menekültjog nemzetközi, a bevándorláspolitika meg honi határkör. Panyjátno? Da. Nyeeet???

Pelso.. 2016.09.28. 19:37:40

@Aranyi Gábor: EU tagok vagyunk ugyebár, legalább is még, tehát a jogrend vonatkozik ránk.
Rosszul tudod, van az Úniónak bevándorláspolitikája. pl:

eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex:52008DC0359

ogli dzsí 2016.09.28. 20:03:08

@Pelso..: Az unió bevándurláspolitikája már az első nap megbukott, amikor a görögök átengedték a hordát regisztráció nélkül

Ezt próbálnák megreformálni, de az első kvótadöntés(ami csak az első 160ezer menedékkérőre tehát cca 10%-ra vonatkozin) végrehajtása talán 3%-nál tart szóval ez is be fog szarni szvsz

Az egyetlen ami úgy ahogy müxik az a merkel-ÖRDÖGan paktum, az is a tüzparancstól meg a szögesdróttól

Pelso.. 2016.09.28. 20:06:44

@ogli dzsí: Megbukott vagy sem, megítélés kérdése. Viszont hatályon kívül nem helyezték.

ogli dzsí 2016.09.28. 20:10:28

@Pelso..: Mind1 senki sem foglalkozik az unijó bevándorláspolitikával, fél európában schengen is fel van függesztve

ogli dzsí 2016.09.28. 20:14:41

'rámutatott, hogy az EU jelentős előrelépéseket ért el, az EU-török megállapodás kézzelfogható pozitív eredményeket hozott, a menekültáradat drasztikusan visszaesett (a 2015 októberi napi 7000 és a tagállamok által elfogadott egyezmény végrehajtását megelőző hónap 1700 feletti napi áradatához képest június óta napi 85-re), de még sok tennivaló áll a tagállamok előtt - mutatott rá. A migrációs megállapodás keretében eddig 578 illegális határátlépőt szállítottak vissza Görögországból Törökországba.'

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/ez_brusszel_velemenye_a_magyar_nepszavazasrol.621620.html

578! Király...:) Olaszországba csak júliusban érkezett újabb 25ezer

István Tamasi 2016.09.28. 20:31:13

@gyalog.galopp:
Erősen magánügy, hogy cölibátusban élsz és csomót kötsz rá, recskázol vagy szeretkezel.

István Tamasi 2016.09.28. 20:33:15

@ogli dzsí:
Csak Lenin örökbecsű tanácsát ajánlhatom a figyelmedbe: Tanulni, tanulni, tanulni.
Energiahordozóknak nevezik azokat amikből az energiát nyerjük. Például: földgáz, kőolaj.

István Tamasi 2016.09.28. 20:36:54

@Aranyi Gábor:
Hazug sunyi kérdéstől határolódok el: A fitymasz azt sulykolja - és az szerepel a feltett kérdésben hogy az EU "betelepítést" akar. Ez egy ordas nagy hazugság, mert az EU menekültekről és a nekik előzetes vizsgálat után megadandó menedékjogról beszél.
Akli nem képes különbséget tenni betelepítés és menedékjog között az egyszerűen szellemi, értelmi nihilista.

ogli dzsí 2016.09.28. 21:38:11

@István Tamasi: És mi köze ezek világpiaci árának a rezsihez?

Csak mert a rezsi mindenhol emelkedett, mo-n meg csökkent te idióta!

Nem úgy mint gyúrcsányod idején!

picur3ka 2016.09.29. 01:08:47

@István Tamasi:

A hülyeség alkotmános jog.

picur3ka 2016.09.29. 01:10:23

@Pelso..:

Sőt, ki lehet ebből a jogrendből lépni, mint megannyi ország teszi megannyi helyen és esetben.

maroz 2016.09.29. 07:12:57

@picur3ka: Még a hűjeamerikaiak is tuják: "The Constitution is not a suicide pact".

A magyar ballibsi szerint pedig de. Pusztuljon el minden és mindenki, de a mese mellett tartsunk ki akár az öngyilkosság árán is. Hűje ballib dzsihádjankók.

István Tamasi 2016.09.29. 12:17:48

@ogli dzsí: @
Már ajánlottam neked Lenin szavait: Tanulni, tanulni, tanulni. Nagyon rád férne. Ha 60 %-al olcsóbb a kőolaj és a födgáz, akkor a lakossági gáznak is annyival olcsóbbnak kellene lenni és nem csak 20 %-al, hacsak a fitymaszmaffia le nem nyúlja a különbözetet. Az elektromos áram előállítása is sokkal olcsóbb a gáz- és olajtüzelésű erőműveknek a 60 %-al olcsóbb energiahordozókból. Érted márt kis butuska?

István Tamasi 2016.09.29. 12:19:34

@ogli dzsí: A coclib kormányok idején volt csúcson az energiahordozók ára. Nyilvánvaló, hogy a lakossági energiaárakban meg kellett jelenni a magas áraknak.

picur3ka 2016.09.30. 00:01:08

@maroz:

'dzsihádjankók' - ez jó ezt átveszem.

Dzsihádjankók mítoszolnak vesztemre.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.10.03. 07:30:56

Oké, most már nincs szükség a feltételes módra: megbukott.
Az történt, ami várható volt a Fidesztől: hatalmas sikerként értékeli.
süti beállítások módosítása