Vendégszerzőnk, Zárug Péter Farkas írása
Tisztázzuk most a legelején: a vasárnapi boltzár feloldásához sem a népnek, sem a kereskedelemben dolgozóknak, sem a boltosoknak, sem a multiknak, sem a kiskereskedelemben dolgozóknak semmi köze nincs.
Egyetlen oka van: az, hogy ne lehessen népszavazás az ügyben; az, hogy az ellenzék ne tudja a társadalom jelentős részét megmozgatni egy számára kedvező ügyben a harmadik Orbán-kormány ellen; s így utóbbi elkerülje, hogy egy számára szimbolikus, ám de – mint látjuk – korántsem fontos társadalompolitikai kérdésben vereséget szenvedjen.
Minden más csak politikai kommunikáció mindenki részéről, aminek jó esetben részben van köze csak a valósághoz, de inkább csak etetése a kedves választópolgárnak. Az ellenzék oldaláról azzal, hogy ők itt most valami nagyot győztek egy szimbolikus kérdésben; a kormánypárt oldaláról pedig azzal, hogy valami nagy és bölcs belátás húzódik a fényességes kormány és kormánypárt döntéshozóinak fejében, amely méghozzá a női fogyasztók emócióméréseivel van alátámasztva.
Nos, „lószart, Mama!” – idézhetnénk a nagy kalandort.
Merthogy ebből a kommunikációból semmi nem igaz. Legalább a kedves Mandiner-olvasó ne egye nagykanállal ezeket az olcsó paneleket, amelyek valóban csak politikai termékké teszik a mai magyar politikai valóság ellenzékiségét és kormánypártiságát egyaránt.
Leginkább azért ne tessék fogyasztani e termékek egyikét sem, mert maga a téma nem ér annyit, hogy ennyi romlott árut bevigyen az ember magába. Épp elég elviselni a nyeregben lévő offshore-lovagok kalandozásait, a semmiből földesurakká váló Döbrögiket, az egész nemzet vagyonát gyarapító, szerencsejáték-üzletágban nyomuló félkarú rablókat.
Ezekhez képest egy visszaállított vasárnapi nyitva tartás semmiség.
Jó vagy rossz nekünk?
Tegyünk inkább úgy, ahogy a viccbeli Kohn bácsi Jeruzsálemben, amikor Grün a reggeli kávézás közben odaszól neki szörnyülködve: „Te Kohn, hallottad mekkora földrengés volt éjszaka Ecuadorban?” Mire Kohn decensen: „És az jó vagy rossz nekünk?”.
Nos, ha a vasárnapi boltbezárás-nyitva tartás kérdéséhez nem pártpretoriánusként vagy örökös fanatikusként állunk, akkor minden politikai kommunikációs panelt elutasítva is azt mondhatjuk Kohn bácsi kérdésére: a vasárnapi boltzár feloldása inkább jó, mint rossz nekünk. Jobb a kereskedelemnek, jobb a fogyasztónak, jobb a többségnek, mint a kisebbségnek.
Több a konkrét ügyben nincs - és mégis van. A vasárnapi zárva tartás ugyanis szimbolikus és alapvetően a nemzeti keresztény politikai programba illő programpont volt a Fidesz, de leginkább a KDNP politikájában. A fő cél ugye a családok vasárnapi, nem fogyasztásközpontú összetartása lett volna.
Máris tegyük hozzá a sok liberális károgóval szemben: a kormánynak lehetnek ilyen célú intézkedései. Igenis egy kormány, amely magát nemzetinek, s néha-néha még konzervatívnak is mondja, megfogalmazhat ilyen típusú társadalmi víziókat. E víziók nem feltétlenül jelentik azt, hogy az egyén szabadsága sérül.
Nos, e téren tehát azt mondhatjuk, hogy a vasárnapi boltbezárás ideája pont, hogy illeszkedett abba a politikába, amelyik nemzeti-polgári oldalról nem csak politikai termék volt, hanem valós társadalomformáló, nemzeti programelem, ám visszavonásának pillanatában e programelem is „topic”, nyerhető vagy veszthető politikai termékké silányult a Fidesz-KDNP oldaláról nézve. Miközben maga a kormány, de még a kereskedelmi szakszervezetek is elismerték és a KSH adatok is igazolták, hogy a kiskereskedelem forgalmára igenis jó hatással volt a vasárnapi boltzár, ráadásul a multik sem szenvedték meg, mert egyszerűen a másik hat napra lett elosztva a hetedik nap forgalma, aközben a társadalompolitikai eszme és cél egy hét alatt lett kidobva. Akkor, amikor az ellenzék népszavaztatási helyzetbe került.
Szegény KDNP-n ilyenkor látszik igazán, hogy ő maga is csak kreált politikai terméke a Fidesznek, politikai smink a valóban nemzeti, keresztény és konzervatív szavazók felé.
Politikai termékcsere
Vagyis az első tanulság egy régi tanulság: a Fidesz és a kormány bármilyen nemes és nemzeti társadalompolitikai programjából néhány nap alatt politikai terméket képes előállítani, s teljes kommunikációs gépezete gombnyomásra indul be azért, hogy a nagy bűvésztrükkből nehogy bármi lelepleződjön a könnyes szemű békemenetelők körében.
Persze máris mondhatnánk: hát ha az összes közvélemény-kutató szerint a fideszesek nagyobb része is elutasította a vasárnapi boltzárat, akkor a nép ellenében mégsem lehet társadalompolitikát folytatni. Csakhogy felvetődik itt egy kérdés. Talán a Fidesz nem ismerte korábban a vasárnapi boltbezárás társadalmi elutasítottságát?
Dehogynem. Kétszer is felvetődött a téma korábban, amikor is a KDNP-t azzal állította le a Fidesz vezetése, hogy túl nagy a társadalmi elutasítottsága a kérdésnek. Aztán: 2015-ben szinte az összes érintett szervezet jelezte vissza a kormánynak, hogy amellett, hogy ők – szakszervezetek egy része, munkaadók érdekvédelmi szervezetei, kereskedelmi kamara és a többi – saját érdekük szerint ellenzik a vasárnapi boltzár bevezetését, mindegyikőjük önálló mérése szerint a kiváltképp materiális magyar társadalom jelentős többsége is elutasítja e fogyasztási szokást és családi életvitelt reformálni akaró lépést. Ők maguk mondták, hogy a kormány ne akarjon a társadalom ellen társadalmi reformot végre hajtani.
És aztán mégis elgurult a pöttyös labda az ügyben.
Nincs köze a népakaratnak a kormány döntéseihez
A második tanulság tehát – ami ugyancsak tapasztalása már a magyar társadalomnak 2010-től – hogy a tényleges vagy képzelt népakaratnak, netán szektor szerinti szakpolitikai-társadalmi visszacsatolásoknak semmi köze nincs ahhoz, hogy egy döntést meghoz vagy nem hoz meg a kormány és a kormányfő. Ez csakis saját pillanatnyi mérlegelésüktől függ, és ha kell, akár dafke is döntés születik egy adott ügyben.
De vajon tudjuk, hogy végül is mekkora a tényleges társadalmi támogatottsága vagy elutasítottsága a vasárnapi boltzárnak? Nem.
Látjuk az első újra nyitva tartó vasárnap után, hogy semmilyen vasárnapi roham nem volt a boltoknál, sőt? Igen.
Lehet tehát, hogy gond nélkül megszokta volna a magyar társadalom, hogy ugyanúgy mint Ausztriában, szombaton 14 óra után mindenki leteszi fogyasztói mivoltát és más társadalmi szerepeire koncentrál? Nagy valószínűséggel igen.
Kibírta volna a magyar nemzetgazdaság ezt az átalakulást? Egy év mérlege alapján látjuk, hogy igen.
De akkor miért a meghátrálás?
A harmadik tanulság miatt!
A népszavazás ügye
Azért, mert a vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazás ügyét már nem lehetett feltartóztatni. Mindaz, ami a Nemzeti Választási Iroda és az ellenzéki kérdésbenyújtások kapcsán történt, az világosan megmutatta, hogy a végrehajtó hatalom gyarmatosította ezt a tőle elvileg független demokratikus intézményt. A Kúria viszont azt igazolta, hogy még áll a lábán e téren.
Pont ilyen egy illiberális demokrácia mérlege. Itt-ott nincs, itt-ott van demokratikus kontroll.
Tehát akkor a Fidesz-KDNP saját társadalompolitikai reformjának társadalmi támogatottságával nem akart szembesülni? Nem így áll a dolog.
Merthogy a vasárnapi boltzár kapcsán a népszavazás nem csak a vasárnapi boltzárról szólt volna, hanem általános véleménynyilvánítás lett volna a kormány tevékenysége kapcsán. Amiben benne lett volna a migránsügy jó kezelése, a pozitív makrogazdasági mutatók, a rezsicsökkentés és a béremelések; de benne lettek volna az offshore-lovagok, a földesurak, az oktatás, az egészségügy, az új oligarchák és a felcsúti kisvasút ügye is.
És úgy tűnik, mindezzel együtt már a kormány nem akart szembesülni a jelenlegi mérlegével.
Hogy hatalomtechnikailag jól tette-e?
Igen.
Hogy ezzel kiénekelt-e egy sajtot az ellenzék szájából?
Igen.
Hogy, társadalmi támogatottság tekintetében van-e dilemmája a kormánypártoknak?
Igen, van.
És hogy következetes-e?
Nem.
És, hogy jól kommunikálnak-e?
Nem.
És ebből legalább a jövőre nézve levonnak-e következtetéseket döntésmechanizmusaikról?
Nem fognak.
Ha pedig visszahelyezzük magunkat Kohn bácsi szerepébe és azt kérdezzük, mindez így akkor most jó vagy rossz nekünk, a válasz az, hogy – miközben a boltnyitás önmagában inkább jó – az egész történet sajnos sokkal inkább rossz.
