Örök háború: így „lesznek” a tanárok Soros ügynökei
2016. február 08. írta: pinter.bence

Örök háború: így „lesznek” a tanárok Soros ügynökei

soros.jpg

A terrorveszélyhelyzet és a tanári tüntetések körüli kavarodás közepette érdemes vetni egy pillantást Törökországra, ahol Erdoğan elnök vezényletével sokkal előrébb járnak az illiberális úton, mint Magyarország. Most éppen akadémikusokat tartóztatnak le, akik a kurdok ellen folytatott háború során elkövetett jogsértések ellen tiltakoztak nyílt levelükben; de olyan egyetemi tanár is akadt, akit órájáról vittek el azért, mert az emberi jogok megsértéséről beszélt a diákoknak. A vád minden esetben: a terroristák támogatása.

*

Törökországban nem a határon kívülről követ dobáló migránsok jelentik a „terror” első számú forrását, hanem a kurd függetlenségi harcosok: tavaly óta konkrét háború folyik az ország délkeleti részében az állami biztonsági erők és a kurd felkelők között. Az összecsapások a városok közepén folynak: Silopiban, Cizrében és Diyarbakir egyes részein, ahol az állam szükségálapotot vezetett be, az összecsapások eredményeként pedig eddig legalább kétszáz civil vesztette életét. A mentők nem tudnak bejutni ezekre a területekre, a holttestek gyakran hetekig az utcán hevernek, mivel a családtagokra is lőnek a rendőrök − így foglalja össze a helyzetet blogján Louis Fishman újságíró.

Fishman egyébként azért írt posztot, mert török akadémikusok egy csoportja január elején petíciót írt alá az emberi jogok megsértése ellen Nem leszünk bűnrészesek” címmel. A dokumentumot nyolcvankilenc török egyetem 1128 akadémikusa írta alá, illetve ezen kívül még 355 külföldi tudós. Az akciónak meg is lett az illiberális eredménye: Erdoğan elnök akadémikus terroristáknak” nevezte a tudósokat, akik szerinte a terrorszervezetként számon tartott Kurd Munkáspárt támogatói, árulók, akik fenyegetik a nemzet egységét.

Még decemberben egy egyetemi tanárt rendőrök vezettek el egy előadása után, amelyben felhívta a figyelmet az emberi jogok folyamatos megsértésére: az egyik diák jelentette fel. A januári petíció után huszonhét egyetemi tanárt tartóztattak le, a vád szerint terrorista propagandát terjesztettek; huszonkilenc akadémikust pedig felfüggesztettek egyetemeiken. Közben tovább folyik Erdoganék sajtó elleni háborúja is: letartóztatták a legnagyobb ellenzéki napilap főszerkesztőjét és egy újságíróját, miután cikket írtak arról, hogyan juttatta fegyverekhez Törökország a szír felkelőket. Őket életfogytiglani börtönbüntetés várja ezért a bűnükért”.

*

A magyar illiberális demokrácia” nem itt tart: a terrorizmus támogatásával csak az ellenzéki pártokat vádolja a Fidesz; a tanárokat pedig csak azzal, hogy az ellenzéki pártok tüzelik őket a tüntetésre. Az AKP és a Fidesz kommunikációs elemei mindenesetre alig-alig különböznek. Helyet kap itt a terrorizmus támogatása; míg a Törökországban gyűlölt ellenséggé váló korábbi AKP-szövetséges, Amerikában élő Abdullah Gülen szerepét nálunk Soros György kapja, mint a Külföldi Ember, Aki Bele Akar Szólni a Dolgokba; és mindenki a nemzet egységét, sőt: biztonságát fenyegeti, aki nem azt mondja, amit a kormánypárt hallani akar. Közben pedig úgy tűnik: az állandó feszültségkeltés paravánja mögött mindkét országban éppen csak annyi pénzt talicskáznak ki az államkasszából a jól helyezkedő potentátok kormányzati asszisztenciával, amennyit nem szégyellnek.

A hazai ellenzéki pártok és civil szervezetek gyakorlatilag minden kommunikációs össztüzet megkaptak már: voltak külföldi ügynökök úgy nyugat (Norvégia, USA, Soros), mint kelet (KGBéla) felől; aztán persze voltak kommunisták; és ugye még most, hat évvel az elmúlt nyolc év után is az a legnagyobb akadály a fideszes gőzhenger előtt állításuk szerint, hogy mi volt 2002-2010 között.

Szégyenteljes azonban, hogy a kormány és a kormányhoz bekötött pártsajtó a teljesen jogos tanári tiltakozások kapccsán is rögtön elővette az összes kártyát: a tanári szakszervezet vezetőjére Bencsik András lőtt egy félrement, később visszavont kommunista gyilkosozó apák-és-lányokozást; aztán rögtön beindult a sorosozás is. Egy a lényeg: a szakmai kritika nem létezik, minden kritika politikai támadás, a kritizáló pedig ellenség, Soros-ügynök, kommunista, terrorista-segítő: ez a minden területen politikai polgárháborút hirdető, GFG-doktrína alapján működő propagandaközpontnak tulajdonképpen mindegy.

*

Erdoğan olyan szerencsés” helyzetben van, hogy bármikor előkaphatja ellenségnek a kéznél lévő kurdokat. Legutóbb egy egész ígéretes békefolyamatot rúgott fel emiatt a török kormány: a népszerűségvesztés és az egyre durvább korrupciós ügyek miatt egyszerűen szükség volt a háborús helyzet, a rendkívüli állapot megteremtésére.

Orbán nincs ilyen szerencsés helyzetben. A háborús atmoszféra fenntartásához folyamatos kreativitásra, új ellenség meghatározására van szükség: Brüsszel, Washington, a multik, a bankok, a drogmaffia (!), a rezsi, a buzilobbi, a migránsok, aztán csak úgy általában a liberálisok, a civilek, Soros György. A lényeg az, hogy a jól megalapozott, részigazságokat és hazugságokat tartalmazó kommunikációs egyvelegbe kell belesimítani minden kritikát: a rossz rendszerhez évekig alkalmazkodni próbáló, azt végül megelégelő tanárok így lesznek Soros György ügynökei.

Mint korábban írtam, a terrorveszélyhelyzet biankó csekkje ezért is nagyon veszélyes fegyver. Tulajdonképpen bármi lehet terrortámadás és bárki lehet terrorista, ha egyedül a hatalmas propagandagépezetet uraló kormány/állampárt dönt egy ilyen helyzetről. Sokkal egyszerűbb lesz elfogadtatni a fanatizált, idiotizált tömegekkel ezt az egyszerű lépést, mint alapos munkával évről-évre felépíteni egy-egy új ellenséget. Pár év, és nem is lesz furcsa, ha a tiltakozó tanárokról egy kormányközeli elemző magyarázza majd a közmédiában, hogy a közelebbről meg nem határozott nemzetellenségek támogatói.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr688370006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.02.09. 18:27:34

Én csak arra lennék kíváncsi, hányan olvasták az EDUCATIO-n a TÁMOP projektek ismertetését vagy elemzését. Én egy tudományos munka kapcsán megtettem. A pedagógiai szakszolgálatokról szóló elemzésekben vettem részt. A KLIK-nek vannak hibái, de nincs jobb. Nem is lehet jobb. Aki mást mond, az hülye vagy libbant, esetleg mindkettő. Más kérdés, hogy a projektekben kritériumként feltüntetett konzultációk továbbra is késnek. Persze, most kapkodnak, mert a tanárok tüntibe kezdtek. S gondolom, attól is félnek, hogy a baloldal ezen hizlalja fel magát. Van rá reális esély, hiszen a gyermekek mindenek felett állnak.
Hogy a tanárok amúgy szarnak a gyerekekre, az mellékes. Bármilyen alja népség is a pedagógus, mégis túl kell fizetni őket, ha jót akarunk a gyerekeinknek. Egy alulfizetett tanár általában alkesz, frusztrált és nihilista.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.02.09. 18:32:26

@TG69: Anyád picsája, te szerencsétlen! Pintér posztja arról szól, hogy a végtelen antiszemitázás után legyen végtelen diktatúrázás is, ahol akadémikusokat ítélnek el terrorizmusért. Pintér szerint ez még nem történt meg, de afelé haladunk. Orbán tulajdonképpen csak lépéshátrányban van Erdogánhoz képest, de pont olyan rossz.

Ja, hogy a KLIK-nek még a teljes nevét sem tudod fejből, - nemhogy a tartalmával tisztában lennél - de azért telepofával hablatyolsz.

maroz 2016.02.09. 18:49:24

@Mr Falafel: "Nem is lehet jobb."

Ez a kulcsmondat.

Imrebá 2016.02.09. 19:51:12

@I_Isti:
Minek wc-papír és szappan annak aki nem eszik?
És a kréta ?
Hogy megegyék?

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.09. 21:12:57

a mandik habony ügynökei

prrrrutty!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.02.09. 21:56:06

Lemaradt a poszt végéről az "Európa, segíts!"

TG69 2016.02.10. 16:35:41

@Mr Falafel: A stílus maga az ember, te fasz :).

TG69 2016.02.10. 16:53:00

@maroz: Azért evvel vitatkoznék :). Egyelőre egy kis csokor erről a nagyszerű átalakításról, aminél jobbat el sem lehet képzelni olyannyira, hogy a létrehozók máris szétverik:

index.hu/gazdasag/2016/02/10/klik_cegledi_tankerulet_tartozas_kello/

"csak ez az egy tankerület január végén 278 millió forinttal volt adósa állami vállalatoknak és magánszemélynek: nem fizettek a tankönyvekért, tejért, egészségügyi szolgáltatásokért, de tetemes tartozásuk volt busztársaságok és a nemzeti gyermekmentő szolgálat felé is. "

index.hu/belfold/2016/02/10/most_jon_a_centralizacio_decentralizacioja_a_kozoktatasban/

". A Klebelsberg-központ már szeptembertől gyökeresen átalakul, várhatóan a mainál jóval kevesebb tankerület lesz. A teljes átalakítása személycserékkel is jár majd. "

index.hu/tudomany/2016/02/02/a_klik_meg_a_miniszteriumi_kutatok_szerint_is_csak_akadalyozza_az_iskolakat/

"Sehol Európában nem volt példa ilyen szintű centralizálásra, a magyar központosításnak az eltelt időben semmilyen előnye nem látszik.
A tankerületek csak utasításokat közvetítenek, helyi szempontok nem jelennek meg, az egész működést a stratégiai gondolkodás teljes hiánya jellemzi.
A túlzott adminisztráció és az autonómia elvétele megbénítja az iskolák működését.
A Klik nem hoz érdemi szakmai döntéseket, teljes a titkolózás, még a minisztériumi intézmények kutatói sem jutnak adatokhoz.
A passzív-agresszív túlközpontosított rendszerben a kutatók szerint komoly politikai kockázatok vannak."

Szindbad 2016.02.10. 18:40:23

@TG69: Én már nagyon várom a közműszolgáltatók nagy nonprofit centralizálását!

maroz 2016.02.10. 19:03:13

@TG69: Nekem a kedvencem az, amikor a cégeknek filozófiája van. Orbánnak rendszere, a cégeknek filozófiája, a magadfajtáknak most jobban megy, mint a ballibsik alatt, de a szátok most nagyobb, szóval hagyjuk már, mert semmi értelme.

TG69 2016.02.10. 20:21:20

@maroz: Mindig tulzasokba esel. De en mindig szivesen olvaslak, amikor mentalisan rendben vagy. Kivarom :-).

maroz 2016.02.10. 21:22:22

@TG69: Az hogy Orbánnak rendszere van és ő a hibás egy marhaság. Ha te ezt hiszed, akkor egy marhaságot hiszel. Ha ennek a marhaságnak az elfogadását tartod a mentális rendben levés kritériumának, akkor jelzem, hogy maradnék inkább mentálisan rendetlen állapotban. A normalitás manapság amúgy is egy véleményes műfaj.

Szindbad 2016.02.10. 21:39:26

@maroz: "Az hogy Orbánnak rendszere van és ő a hibás egy marhaság. "

Mit jelent ez?

maroz 2016.02.10. 22:23:55

@Szindbad: Orbánahibás, ne cifrázd, blöki, maradj a csontodnál.

Szindbad 2016.02.10. 22:35:06

@maroz: Sose mondod el nekem :-(

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.02.10. 23:30:32

@maroz: Egyszer azért el kellene mondanod.
Egyszer, tisztán, világosan, már csak azért is, hogy ne gondolják rólad valahavolt barátaid, hogy átálltál.
Nem állltál át sehova, csak elkezdtél gondolkozni, ez pedig a legtöbbeket kényelmetlenül érinti, ugyebár.

Szóval, szerintem egyszer mondd el.

annamanna 2016.02.11. 05:21:38

@I_Isti: Czunyiné idézett szövegében mi az ideológia? Ez egymásra hajigált szavak értelmetlen katyvasza. Pontosabban, lefordítva, ennyi az ideológia: A KLIK azért jó, mert Orbán Viktor ezt találta ki. Az ideológiának ez az eleje meg a vége meg a közepe, meg az alapja meg a felépítménye.

maroz 2016.02.11. 05:46:28

@Mihint: Már vagy hússzor elmondtam.

Nem tudom, mennyire vagy benne a tematikában, sajnos az én életemből kimaradt, de a filmélményeim szerint az öltáncért külön is szokás fizetni. Már ugye abban az esetben, ha az hivatásoszerű-jelleggel lett performálva, és én ezt a felkérést most kicsit úgy élem meg, mint aki fel lett kérve öltáncra, nem túl rokonszenves szexualitású egyéneknek.

Akiknek el kéne mondjam (egykorvolt mijeim??? - egyet mutass, aki tudja hogyan szoktam inni a kávét!) azoknak nem lehet, mert a gondolkodásuk ideologikus és utópikus. Hosszú-hosszú évek óta hozzászoktak ahhoz, hogy a világot a balliberális utópia és a neoliberális ideológia tükrén keresztül értelmezik, illetve dehogy értelmezik. Hozzászoktak ahhoz, hogy spontán mondják tovább azt a valóságértelmezést, amit az elitjük a szájukba adott.

De olyan erősen belerakta a szájukba, hogy nekem nincs erőm kiszedni, és valószínűleg bárki más is képtelen lenne azt a szert kirántani belőlük. Nincs esély, így kábé olyan, mint öltáncolni egy impotensnek úgy, hogy a fizetség csak erekció esetén jár.

A rendszerről meg már elmondtam, hogy az nem Orbáné, és hogy a problémáink rendre abból adódnak, hogy a világot ideológiák és utópiák alakítják, és ez komoly hatással van az önmagunkhoz és a bennünket vezérlő eszmékhez fűződő viszonyunkhoz kapcsolódó gondolkodási sémákra. Az "eszmei tartalmak" helyett az ideológiák és utópiák mentén értelmezzük az életünket és a döntéseinket is ezek alapján hozzuk meg. Ez pedig nem ma kezdődött, és nem is Budapesten, lásd az ajánlott irodalom 73. oldalát. ;)

Más kérdés, hogy minek mondanám el? Kezdem megszokni, hogy egyre többen basznak gondolkodni, mert sajnos azt is felismertem, hogy pusztán azzal, hogy megérted alaposan a helyzetet lófaszt se érsz el, mert ahogyan a kedvenc szerzőm mondta valami nem fog pusztán csak attól megváltozni, mert megértettem. Elmondani csak olyasmit érdemes, amiből következhet konkrét cselekvés, de az a baj, hogy ilyesmit ma a Btk. miatt csak nagyon óvatosan lehet mondani, szóval kávé mellett igen, de fórumon nem. ;)

maroz 2016.02.11. 05:51:13

@annamanna: Na, a kedvenc hülyém.

Leírja, hogy "ideológia", de fingja sincs, hogy mit jelent a fogalom. Ez régen is így volt, a régebbi korok átlaghülyéje sem tudta mit jelent, a különbség mindösszesen csak annyi, hogy annak az embernek még volt annyi józan önértékelése, hogy olyasmiről, amiről fingja sincs csak súlyosan bebaszva beszélt.

Ezzel szemben ma minden félanalfabéta löki a frankót, mindent tud mindenről, kérdése egy sincs, válaszai annál inkább. Nem mellékes persze, hogy ezek a válaszok teljes egészében mások által a szájába csócsált baromságok. Persze van, aki ezt is cifrázza, például a szóban forgó átlaghülye, aki mások által már háromszor megrágott és háromszor kihányt baromságokat reciklál jobb ügyekhez méltó buzgalommal. Ennek mi értelme?

Pelso.. 2016.02.11. 06:10:30

@Mihint: Nekem ez tetszik. Már csak azt szeretném valakitől tudni, hogy e rendszernek mi a valós funkciója, célkitűzései. ( egekbe misztifikáló, mosolyogtató sejtetések maradjanak az óvodásoknak, ill. akik annak érzik magukat)

annamanna 2016.02.11. 06:24:03

@maroz: " az embernek még volt annyi józan önértékelése, hogy olyasmiről, amiről fingja sincs csak súlyosan bebaszva beszélt."

Ezen a mondaton nem lepődtem meg.

gyalog.galopp 2016.02.11. 06:59:06

@maroz:

Ha mindenki csak arról beszélne, amihez ért, hát nem nagyon tudnánk egymás szavába vágni.
De valóban, megöl mindenféle eszmecserét, vitát a megértés nélkül összeguglizott információk agresszív harsogása. Amikor nyilvánvalóan nincs saját véleménye és belezavarodik a saját hülyeségébe, jön a mindenféle "ideológia" meg az erre alapozott hülye címkézés, bárgyú csúsztatás, terelés.

annamanna 2016.02.11. 07:19:05

@gyalog.galopp: Nahát, milyen sokan foglalkoznak itt Czunyiné idézetével. Gondolom, az általad írtak is erre vonatkoznak:

"A Klik azért jó, mert egy olyan beavatkozási felület a fenntartó részére, ahol azokra a többek között nemzetközi mérésekre tudunk reagálni, ami a beavatkozási pontoknak a megtalálását jelenti az oktatási rendszerben; így a végzettség nélküli iskolaelhagyás, és mindazok az intézményi átjárhatóságok vagy a gyermekek oktatásával összefüggő tudásrendszereknek az eljuttatása. Ez egy borzasztó fontos dolog. Ilyen nagy működtető szervezet Európában sincs máshol."

maroz 2016.02.11. 09:04:30

@gyalog.galopp: Nekem a fejem tele van ősz hajszálakkal. Zömük onnan lett, hogy a gyerekeim kérdeztek. Hárman, és kurvasokat.

De nekem ezen túl is van egy csomó személyes, irl tapasztalatom is. Olyan emberekkel beszélgetek, akik értenek csomó dologhoz és érdekeseket tudnak mesélni. Például elbeszélgettem egy öreg szakival arról, hogy régen ő hogyan oldotta meg egy négybekezdésű menet kiesztergálását egy kábé fatengelyes padon.

Kismillió téma lenne, és az "értés" sem olyan nálam, hogy akadémiai szintet várjak el. De hogy ma már a használt szó, fogalom alapjelentését sem tudják, és ennek ellenére használják, nos, ez durva kórtünet.

Amúgy meg nem tudom te hogy vagy vele, de nekem hiányoznak a saját történetek. Mármint az ilyenek mesélése. Jó ízesen, érdekesen. Ma ilyen már nem nagyon van, mert egyrészt nincs életünk, tehát nincs is mit elmesélni, másrészt pedig hozzászoktattak minket, hogy a mások történeteit meséljük tovább, mintha a saját életünk nem is létezne.

maroz 2016.02.11. 09:05:44

@annamanna: Mert be vagy baszva amikor írsz? Na, ha csak úgy nem...

TG69 2016.02.11. 10:01:34

@maroz: Nem erre gondoltam, hanem hogy mostanában olyan kinyilatkozós, mindent átlátó állapotban vagy és ez zavarba ejt. Egyébként igen, az ideológia olyan, mint az előitélet, szükséges rossz, nem mindenki tud/akar állandóan a dolgok mélyére nézni. Majd egy blogban fog naná :). Ki kell azt is tudni jól választani, akivel érdemes beszélgetni. Ettől függetlenül sem értem mért ne lehetne azt állítani, hogy amit az oktatásban tesz az tovább rontja annak szinvonalát, az erős és nagy állam víziója nála rendszer, ami az udvari bolondok kitartására szolgál stbstb. Hogy régiós leszakadók vagyunk, ami nem szükségszerű, hogy lehetne jobban élénkíteni a gazdaságot és nem rátelepedni mindenre, jogszabályokat módosítgatni amikor kedvük támad és állandóan torzítani a piaci viszonyokat lényegében mindenfajta elővizsgálat nélkül. De ha ilyen fatalista állapotban vagy akkor nem érdekes amit írtam :).

TG69 2016.02.11. 10:19:19

@TG69: Kiegészítés, mielőtt megkérdeznéd, mit is értek régiós leszakadáson :

index.hu/chart/2014/04/30/erre_jutottunk_a_sok_eu-s_penzzel/

maroz 2016.02.11. 17:42:04

@TG69: Nem, amit irtal az az en allapototomtol fuggetlenul sem erdekes. Lenyegtelen marhasagok. Es igen, nyugi, jogod van marhasagokat irni blogon (mintha ezen mulna, mintha nem lenne ez is egy meretes okorseg, hogy az ember blogon lehet batran hulye, mert miert is), es nekem jogom leszarni azokat.

En pillanatnyilag olyaymit tudok neked mondani, ami ujszeru es mastol nem nagyon hallod. Illetve valojaban nem tudok, mert nincs kozos nyelv. Es ez megint nem az en fatalizmusom, hanem teny.

Szindbad 2016.02.11. 21:32:58

@maroz: Ok, ha nem akarod elmagyarázni, nem kell. Esetleg egy részletét? Pl. lehurrogtál, amikor azt mondtam, hogy a korrupció a politika felelőssége. Miért nem?

maroz 2016.02.11. 21:43:37

@Szindbad: Nem akarás kérdése. Nem tudom, mert nincs közös nyelv.

Szindbad 2016.02.11. 22:07:44

@maroz: Ebben az egyszerű kérdésben azért csak van közös nyelv, nem?

Én azt mondom, hogy a piaci szereplők nem hibáztathatók a korrupcióért, hiszen versenyhelyzetben vannak, az a dolguk, hogy minden kínálkozó lehetőséget megragadjanak.

A politika feladata a piaci szereplők szabályozása, hiszen a piac felett áll. Politikai akarat szükséges ahhoz, hogy a fellépjen a korrupció ellen, és ehhez minden eszköze meg is van. Ha ez az akarat nincs meg, azért csak a politika hibáztatható.

És nagyon kíváncsi vagyok, hogyan lehet ezt másképp gondolni.

annamanna 2016.02.12. 00:26:24

@maroz: Mivel még mindig nem látom Czunyiné szövegének kongeniális értelmezését, megismétlem:

"A Klik azért jó, mert egy olyan beavatkozási felület a fenntartó részére, ahol azokra a többek között nemzetközi mérésekre tudunk reagálni, ami a beavatkozási pontoknak a megtalálását jelenti az oktatási rendszerben; így a végzettség nélküli iskolaelhagyás, és mindazok az intézményi átjárhatóságok vagy a gyermekek oktatásával összefüggő tudásrendszereknek az eljuttatása. Ez egy borzasztó fontos dolog. Ilyen nagy működtető szervezet Európában sincs máshol."

Erre ez érkezett I_Istitől:

"Nincs wc-papír, és szappan az iskolában, amióta a klik tartja fönn. Nem nagy eszmék, meg ideológiák kellenek, hanem wc-papír, kréta, meg szappan."

Te viszont Czunyiné helyett inkább velem foglalkozol (meg mások is).

Hát kérdem én: Czunyiné ennyit érdemel?

maroz 2016.02.12. 06:39:38

@Szindbad: Nincs közös nyelv. Ahhoz nem az kell, hogy el tudd olvasni, mert elolvasni a funkcionális analfabéta is el tudja.

A közös nyelvhez az kell, hogy a használt fogalmakon többé-kevésbé mindannyian ugyanazt értsük. Ilyen köztünk nincs. Használod a "politika" nevű fogalmat, de mivel valószínűleg még életedben soha nem gondolkodtál el a jelentésén így teljesen biztos vagyok benne, hogy számomra mást jelent, mint számodra. Ugyanez a "korrupció" fogalmával is így van, és persze a legtöbb fogalommal úgyszintén.

Nem tudunk beszélgetni, mert előttem teljesen nyilvánvaló, hogy a fogalomhasználatod esetleges, hogy téged nem is érdekel maga a fogalom, csak használod, mert elhitették veled, hogy ez így helyes. Látod, T69 kolléga is milyen kényelmesen beleül a felmentésbe: blogon szabad! És hiába mondom sorra, hogy ez mekkora ökörség már, nem ér semmit.

Szóval az van, hogy nem beszélgetek szívesen veletek, mert számomra az olyan érzés, mint figyelmesen szemlélni egy betütésztaleves-hányást, hátha van magvas mondanivalója.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.02.12. 07:51:35

@TG69: A jogalkotásban is számtalanszor előfordult már, hogy a jogalkalmazás módosításra kényszerítette a jogalkotókat. Semmi meglepő nincs abban, ha a KLIK kapcsán is módosítani kell az eredeti elképzelésen. Talán tényleg nem a KLIK-nek kell döntenie 20 filléres kérdésekben. Ez azonban nem a KLIK feleslegességét bizonyítja, hanem azt, hogy van lehetőség megfontolásra. A rühes bolsevik fajtád mit gondolt meg az uralma alatt? Na, hát ez az!

Pelso.. 2016.02.12. 08:40:17

@Szindbad: Politikai akarat pontosan az ellenkező irányba dolgozik: átgondolt (nagy számok esetében) rotációs rendszerben lehetőséget biztosít, mert az üzlet az üzlet. Meg hát a libsik, sőt, az internaciolibsik, jajjaj.

Szindbad 2016.02.12. 16:04:05

@Mr Falafel: A nemzetközi felmérések szerint romlott a közoktatás minősége az elmúlt 5 évben. A tanárok zúgolódnak szinte minden 2010-hez képesti változás miatt, szerintük csak rosszabb lett minden.

Bolsevik vagyok-e ezért?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.02.12. 20:12:12

@maroz: Csak megpróbálom összefoglalni, tehát mindenféle személyes vonatkozást ignorálnál, ezzel egyetértek.
Az implikációval kevésbé, miszerint az "agymosottak", akik gondolkodásra képtelenül, vagy hajlandóság nélkül pusztán betűszarral etetnek.
Figyelmeztetlek, hogy a mainstream "együttérzés" az a szó valódi értelmében értendő igazából, és ha Te is így gondolod, akkor érthető csak igazából a felháborodásod.
Be kéne tudjad ezt, és ne hagyd abba a gondolkozást kérlek ;-)
Vagyis folytassuk, ha lehet.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.02.12. 20:13:26

@Pelso..: Á, azt nem lehet :-) Mindenkinek magának kell rájönnie, legfeljebb a végén majd nem értünk egyet.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.02.12. 20:18:15

@Szindbad: Lehet, hogy igaza van maroznak kicsit abban, hogy nincs közös nyelv. Mit nem értettél abból, amit Falafel mondott?
Mert az biztos, hogy a lényeget nem, különben nem írtad volna azt, amit.
A Falafel előadta a szokásos belépő triplacsavart, amire persze jó válasz nincs, de töprenkedni lehet rajta :)
(bocs. Ben, remélem jól vagy mostanság)

Szindbad 2016.02.12. 21:15:53

@maroz: Talán, ha leszállnál kicsit az akadémiai lórol, és úgy magyaráznád, mintha egy nyolc évesnek magyaráznád, akkor talán mink is megértenénk itt a tanyán.

Robinzon Kurzor 2016.02.13. 00:41:14

@Szindbad:

Nem mondhatja, mert Btk-ba ütközik.
8 évesnek mondani meg pláne.

maroz 2016.02.13. 06:15:34

@Mihint: "Az implikációval kevésbé, miszerint az "agymosottak", akik gondolkodásra képtelenül, vagy hajlandóság nélkül pusztán betűszarral etetnek."

Ha szerinted ez az implikáció, akkor te se értettél meg semmit abból, amiket írogattam. Nincs semmi értelme folytatni. Nincs közös nyelv, esély sincs az értő diskurzusokra.

maroz 2016.02.13. 06:21:54

@Robinzon Kurzor: Téved a papagájod, ebben is. Nyolcévesnek remekül lehet magyarázni, mert ő még kíváncsi. Balliberális tudatú bendőtóniknak nem lehet magyarázni, mert nekik beleverte a fejébe a neoliberális populizmus, hogy ők már mindent tudnak a világról, tehát nekik a dolguk az, hogy amit tudnak azt szorgalmasan visszamondják. Blogon, kommentben, ha többre nem vitték, de hát ezt pont neked magyarázzam.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.02.13. 08:17:34

@maroz: OK. Mindenesetre én fentebb nem erről a részről beszéltem:
(..)A rendszerről meg már elmondtam, hogy az nem Orbáné, és hogy a problémáink rendre abból adódnak, hogy a világot ideológiák és utópiák alakítják, és ez komoly hatással van az önmagunkhoz és a bennünket vezérlő eszmékhez fűződő viszonyunkhoz kapcsolódó gondolkodási sémákra. Az "eszmei tartalmak" helyett az ideológiák és utópiák mentén értelmezzük az életünket és a döntéseinket is ezek alapján hozzuk meg. Ez pedig nem ma kezdődött, és nem is Budapesten, (..)

hanem arról, hogy szerintem nem értelmetlen dolog ilyesmiről szóba elegyedni, mégha néha kölcsönösen fel is idegesítjük magunkat rajta. Ugyanis ezzel kapcsolatban továbbra is egyetértünk, apró részletektől eltekintve, de abból meg posztot kéne úgyis írni. Annak semmi értelmét nem látom, hogy kinevezzem magam "gondolkodónak", oszt' utánna meg jó magasról nézegessek arra, aki nem ért velem egyet. Jómagam inkább valami "jóindulatú humorral" nézem a dolgokat legszívesebben, mert azon kívül, hogy leírom, esetleg jót vitázok valakivel rajta, nem nagyon tehetek semmit.
Neked amúgy van ötleted valami egyéb cselekvésre?

Pelso.. 2016.02.13. 09:43:43

@Mihint: Nana. Mi az, hogy a nép csak úgy rájön, meg netán ért, -egyet vagy sem, itt mindegy-, valamit felfog?? Meg kell mondani neki az egyetlen s vitathatatlan verziót egy szép nagy szájból, jó az neki (is).

maroz 2016.02.13. 11:02:17

@Mihint: A "szóba elegyedés" akkor értelmetlen, ha a gondolkodás ideologikus korbácsait suhogtatjuk egymás felé. Ma a lehető legmasszívabban ezt tesszük, és én erre ráuntam.

Ezt írtad:

"Az implikációval kevésbé, miszerint az "agymosottak", akik gondolkodásra képtelenül, vagy hajlandóság nélkül pusztán betűszarral etetnek."

Ezzel az a problémám, hogy nincsenek "agymosottak", mert a gondolkodásnak nincs egy univerzálisan helyesnek mondható változata, így azt sem lehet kijelenteni, hogy valaki agymosott lenne pusztán csak azért, mert nem úgy gondolkodik, ahogyan én.

Mindenki gondolkodik, se senki nem önmagában gondolkodik. Nem kell kinevezd magad, mert anélkül is gondolkodó vagy, hiszen részese, tagja vagy egy társadalomnak, azon belül pedig egy osztálynak, és ha akarod, ha nem hatnak rád, alakítják a gondolkodásod, aminek következtében a döntéseid olyanok lesznek, amilyenek, de nem igaz az, hogy "agyatlanok", helytelenek, vagy bármilyen egyéb jelzővel leírhatóak lennének.

A gondolkodás csoportgondolkodás, és a neoliberális ideologikus gondolkodás is értékkel bír, tehát az sem igaz, hogy abszolút értelemben lenne betűtésztaleves-hányás ami a neolib ideológiai olvasókönyvből kijön, mert ez a gondolkodás fontos csoportérdekeket leplez, és aki az érdeke szerint gondolkodik és cselekszik az végső soron helyesen jár el. A közlendőm lényege az volt, hogy _számomra_ nem bír értékkel az, amit a kollégák a neolib mesekönyvükből ideidézgetnek. Azért nem, mert én a neolib csoportok _ellenében_ gondolkodom, és figyelemmel vagyok arra is, hogy az én gondolkodásom is ideologikus de még inkább utópikus, tehát csak a fogalmatlan kritikusaim gúnyolnak olyasmivel, mintha én tudnám egyedül az abszolút frankót.

A probléma az, hogy egyrészt ma annyira az ideológiák és utópiák uralják a gondolkodást, másrészt pedig ez annyira rejtett, hogy az emberek még csak fel sem ismerik azt, hogy a kevésbé ideologikus gondolkodásra azért sincs esély, mert az uralkodó neolib ideológia kisajátította a fogalmakat. Ezt azért tette, mert rájött, hogy aki uralja a valóság értelmezését az uralni fogja a valóságot is. Ezt a csapdahelyzetet ma érdemben áttörni nem lehet, mert akinek lenne rá szándéka annak nincsenek erőforrásai, illetve az ellenérdekelt csoportnak minden erőforrása megvan arra, hogy a neolib ideológia hegemóniáját fenntartsa.

"Neked amúgy van ötleted valami egyéb cselekvésre?"

Igen, van. Erről is többször beszéltem, de az ilyesmi szokás szerint elenyészik, mert nem fér bele a mainstream történetekbe, ezért ma már erről inkább csak magánbeszélgetésekben ejtek szót, és csak olyanoknak, akikről el is hiszem, hogy tényleg érdekli őket.

annamanna 2016.02.14. 02:25:17

@maroz: Micsoda?

@gyalog.galopp: még mindig várom a választ, olvtárs, hogy ez a komment mire vonatkozik, és milyen kapcsolatban van Czunyivé szövegével.
Netán velem van kapcsolatban? Ha ez a helyzet, akkor remélem, van pofád egyenesen is leírni a véleményedet, és nem csak lapítva sunnyogni.

annamanna 2016.02.14. 06:23:25

@maroz: Namost ebből a válaszodból csak úgy süt, mennyivel okosabb vagy, mint én.

annamanna 2016.02.14. 06:46:43

@maroz: és hozzád képest én tényleg mennyire hülye vagyok. Ezt ilyen szellemesen lehet bebizonyítani.
Amúgy megmondom, mi biztonságos - a mennyország. Amíg nem vagy ott, ne várj túl sok biztonságot.
A tanarak se várnak tovább. Majd meglátjuk, meddig jutnak a Balog-Orbán tandembiciklivel szemben.

(Zárójelben:
"A képernyőről visít egy halálfej,
A napilapok szerint ez nagy ember.
Ez a biztonságos világ egy szörnyű tűzhely,
Kelj fel a fotelból és menekülj el.
Fussunk el Sodomából,
Fölöttünk az ég már lángol."
(Pajor Tamás)

annamanna 2016.02.14. 07:53:45

@maroz: Rendben, akkor maradjunk ennyiben.

maroz 2016.02.15. 10:01:36

@Mihint: Nézd meg például ezt:

index.hu/gazdasag/2016/02/15/chikan_interju/

Elmondja a neolib tutifrankót. Mi vagyunk a hibásak, mert nem köszörültük magunkat pengébbé. Ha lelkesebben csókolnánk be a Nyugati Értékeket, akkor talán, de hát ugye. Felköp, alááll, minden meg van magyarázva.

És a ballibsik ezt zabálják, majd ugyanez jön vissza belőlük, többek között itt is, miközben nem veszik észre, hogy az ország, a nép, vagy ha akarod, akkor a nemzet helyett valójában ők az elit és a felső-középosztály felzárkózási traumáit teszik meg nemzeti, országos üggyé, középosztálybeli ambíciókat kergetnek, de leszarják azt, hogy ez nem az országról szól, mert nem szólhat olyasmi az országról, ami nem szól a társadalom 85%-éáról egy kurva hangot sem.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.02.15. 12:08:29

@Szindbad: Nem, nem vagy az. A közoktatásban ugyanazok dolgoznak, akik 2010 előtt is, vagyis a munkájuk szart sem ér. Néztem egy Indexes videót, ahol az egyik tanár a régit akarta, a másik valami újat. Egységes álláspontjuk sincs. Az új rendszer bevezetése nem lett megfelelően megoldva, ez tény. A KLIK-et irányítók dilettánsok.

Pelso.. 2016.02.15. 12:44:49

@maroz: Nahát, a közismerten :), neolib Chikán károsnak ítéli meg a korrupciót és a haveri körre specifikált közbeszerzéseket. Biztos kárt okoz ezzel (is) az országnak, meg az emberek 85%-nak.
Vajon szólni fognak neki, hogy fogja be a száját, vagy sem, mindkét verzión mulatok.

maroz 2016.02.15. 12:53:06

@Pelso..: Tőled nem várom el, hogy megértsd, ezt már megbeszéltük párszor. Te csak hordjad a rőzsét, neked ez a dolgod.

maroz 2016.02.15. 13:03:10

@Szindbad: A vitának van egy speciálisabb formája, a pertraktáció. Ez arról szól, hogy a felek igyekeznek egymás álláspontját a lehető legalaposabban megismerni, hiszen érdemben vitázni csak így lehet.

Ehhez kapcsolhatóak különböző módszerek, az egyik ilyen módszer az, amikor a vitában a felek kölcsönösen ismertetik a másik fél álláspontját, mégpedig azért, hogy lemérhessék, hogy vajon tényleg pontosan értették-e meg azt.

Nekem is van egy ilyen seggfejszűrőm, és ezt engedelmeddel alkalmaznám nálad is. Próbáld meg pár mondatban leírni, hogy mit értek én neoliberalizmus alatt, lássuk, mennyire sikerült megértened az álláspontomat. Ha többé-kevésbé rá tudok bólintani, hogy igen, jól érted, szerintem ez a neoliberalizmus, akkor nem vagy seggfej, ellenkező esetben igen. Bevállalod?

maroz 2016.02.15. 13:06:24

@Pelso..: Ugyanazt felajánlom neked is, amit Szindbádnak. Te bevállalod? Nem nagy ügy, tizenéves gyerekek is simán megoldják.

2016.02.15. 13:15:09

@maroz:

>>....mert nem szólhat olyasmi az országról,
>>ami nem szól a társadalom 85%-éáról egy kurva hangot sem.

Szociálkonzervativizmus? Ez a legjobb válaszod?

Tetszettek volna a barlangból idejében előjönni, nem pedig megvárni amíg a libsik berúgják az ajtót.

És mindezt házhoz szálította a judeoanarchista mandiner, köszönd meg nekik szépen, hogy ennyi éven át hülyét csináltak belőled.

2016.02.15. 13:59:10

@maroz:

- A 15% milliomod része vagyok. Egyedi eset, egyedi problémákkal, egyedi gondolatokkal, egyedi megoldásokkal.

Csak kíváncsi vagyok hogyan lesz a mindentjobbantudó konzervatívból bizonytalan önsajnálkozó proli.

Pelso.. 2016.02.15. 14:49:29

@maroz: Tizenéves gyermeki szint alatt: Chikán "elmondja a neolib tutifrankót". - a Te szavaid, tömör kijelentő mód. Részemről elég.
Egyébként írtam már hasonlót: senki álláspontját nem vagyok köteles megérteni, mint ahogy az enyémet sem mások. Részben ezért is költői kérdésem: ugye az antineolib abszolútfrankó is aggasztónak tartja közbeszerzési hagyományainkat, vagy csak aggódjon emiatt Chikán önmagában?

maroz 2016.02.15. 14:57:07

@Pelso..: Seggfej vagy, ez van. Újdonság? Nem. Haladjunk.

maroz 2016.02.15. 14:57:58

@260: Egyedi, hát persze. Mert ti mind egyéniségek vagytok!

2016.02.16. 01:20:29

@maroz:

Kérdeztem, mellébeszélsz.

oké, na, megértem.

Majd jövök máskor.

maroz 2016.02.16. 05:35:41

@260: "Majd jövök máskor."

"És ezt nyugodtan vegyék fenyegetésnek!"

maroz 2016.02.16. 05:48:40

@Pelso..: "senki álláspontját nem vagyok köteles megérteni, mint ahogy az enyémet sem mások"

Ugye ti szexelni is így szoktatok? Baszunk, aztán akinek jólesz, jó lesz. Lehet még ennél is jobban túltolni a neoliberális individualizmust? A szolipszizmusig, esetleg? Neked, álláspontod, ehh. Tonna egyéniség, akik annyira egyediek, hogy még csak megérteni sem kötelesek. Pici istenkék, a tőkés végbelében, havi 800 euróval kitörölve, és ennyire, de ennyire függetlenek.

Ti vagytok mindennek az oka, miattatok fog szarrá menni a világ. A nyolcszáz euróra középosztálybelit játszó bérmunkás miatt, aki azt hiszi, hogy az ő úrhatnámsága az ország problémája. Rosszabbak vagytok, mint anno a kiskomcsik. Nem Orbán, ti vagytok a baj oka.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.02.16. 22:57:15

@maroz: Türelmet kérek, posztot írok róla.

maroz 2016.02.17. 06:32:40

@Mihint: Szuper! Türelmesen várok!

Pelso.. 2016.02.17. 12:23:14

@maroz: Érintettük már, most ismét: nagyon sok ember lenne nagyon elégedett s érezné viszonylagos biztonságban magát, amennyiben nem 800, hanem pl csak 700 eurós havi jövedelme lenne, főleg jogszerű foglalkoztatás keretei között. Ez esetben persze kevésbé lehetne etetni őket bármiféle tákolt ideológiával, izmussal, sz@r helyzet lenne, ugye.
Egyébként meg ajánlj nekik Te egy alternatívát (segget), amely többet fizet, s tódulni fognak oda. (Tisztázzuk előre: más kategóriában vagyok, annyit nem tudsz fizetni)

maroz 2016.02.17. 16:48:32

@Pelso..: "Tisztázzuk előre: más kategóriában vagyok, annyit nem tudsz fizetni"

Ó, a főszolgabíró úr, hogy oda ne. A megfizethetetlen.

Hát még a végén kiderül, hogy senior partner vagy, és nem is hülyeségből szopod a multik faszát, hanem komoly pénzért! Naja, nálunk a 2000 euró már komoly pénz, annyiért a hozzád hasonló gondolkodású lények szopnak-nyalnak-gombotvarranak, ajjaj, de még mennyire, szóval osztályvezető úr, elnézést, maga nem hülye, csak aljas, és így már egészen más!

Na jó, hülye is vagy, szóval tényleg hagyjuk, mert a végén még felbosszant az a sötétség, ami megakadályoz abban, hogy a legegyszerűbb üzenetemet is megértsd. Élvezd a kiváltságodat és szard le továbbra is a sok gyarmati niggert, te különb vagy és többet érdemelsz, ez a lényeg.

Pelso.. 2016.02.22. 16:52:34

@maroz: A gondolatmenetben az én beosztásom századrangú. Nem szarok le senkit, ugyanakkor kizárólag munkából (nem, nem kell szopni) eredő kiváltságaimmal valóban élek, persze nem mások kárára. Nézz már kicsit körül, hányan pöffeszkednek a semmire, s taposnak le bárkit, az ő jelenségük nem társadalmi probléma?

Alátámasztandó, hogy megértsem üzeneted:
Közeli ismerősöm, magyar-külföldi vegyes cég alkalmazottja, évente párszor futunk össze valahol a világban. Simán dolgozik 10 órát naponta, hétvége szinte semmi.Közben képzi magát, muszáj. Hajt, hogy eltartsa családot, s több ciklus óta nem szavaz senkire. Aljas, ugye.

Szerinted hol követ el hibát, mit kellene tennie, menjen pl a közszférába, diplomás minimál bérért? Egyáltalán, miért kellene megfelelnie bárki által felállított, tákolt mércének?

picur3ka 2016.02.22. 22:59:27

@Szindbad:

Csak picit csúsztatnak, s nem bontják ki...

Az oktatás színvonala az elmúlt 20-30 évben esett, s igen, Falafel után, ők tanítottak eddig is. S tudták, 10-20 évvel ezelőtt(bárki tudhatta KSH), hogy folyamatosan és rohamosan süllyed a színvonal, nő az analfabéták száma, stb.

Furcsa mód, a petíció, a követelések az ellenkezőjét mutatják, mintha a 'tanárok' most sem tudnák ezt. Mint soha, most sem támadják a legfontosabb okokat, pl. a Magyar Bálint programot, sőt, skizofréniás módon az állandó reformok ellen szólnak bár, de követelik a káosz fenntartását, pl. egyéni könyvválasztás, egyéni metódusok.

Olybá tűnik, egyet tudnak: több pénzt, kevesebb munkát, nyugdíj melletti fizetett munkát rendőrsztrájk utánérzettel.

Szindbad 2016.02.23. 01:03:58

@picur3ka: Én nem értem ezt, hogy hogyan lehet még mindig Magyar Bálintra hivatkozni 2016-ban? Ilyen igénytelen szar érveléssel szerinted mit kezdjek?

Bell & Sebastian 2016.02.23. 01:09:28

@Szindbad: A digitáblával voltam én így. Egyszer megmutatta egy tanár barátom, mit mondjak? Nagy csalódás volt, többet vártam. Főleg annyi pénzért.

picur3ka 2016.02.23. 01:14:22

@Szindbad: Az a te dolgod.

Eltakarították a rendszerét? Mikor?

picur3ka 2016.02.23. 01:16:54

@Bell & Sebastian:

Ne poénkodjék. Itt van az egész ótvar szar, meg a hozománya.

Bell & Sebastian 2016.02.23. 01:17:48

@Szindbad: Ha így folytatják (a tárgyalást a kormánnyal a tanárok), már maga az ördög sem mossa le róluk, hogy Soros ügynökei.

Elvileg többen is vannak, okosabbak is, mint a Fidesz, de nem is birkózással dől el a kérdés. Válasszanak, kivel óhajtanak együtt üvölteni?

(Szerintem már választottak, azért veszett fejsze nyele a huzakodás, maga az Ügy lesz itt megholokausztizálva a végén, csak mert ez speciel semelyik félnek nem fáj.)

picur3ka 2016.02.23. 01:21:52

Felforr az ember agyvize az egésztől. Míg egy nyugati országban egy darab tankönyvet nem kell venni, ezek a külön megvásorolható ezerféle tankönyvükért tüntetnek, az állam által ingyen ajánlottal szemben, s közben esélyegyenlőségről hazudoznak.

S ez megy vagy 25 éve, ezért lett ilyen szar.

Bell & Sebastian 2016.02.23. 01:26:33

@picur3ka: A testvérkéket se hagyja ki, bíróság és egészségügy. Parciális önzésen bukik mind.

Ha pedig a kormány oldaláról nézi, Brüsszel elégedett lehet, a sárkánynak még minden feje megvan.

Ennyi hűhó után azért ez nem semmi. Ez csoda.

picur3ka 2016.02.23. 01:38:38

@Bell & Sebastian:

Persze, hogy választottak. Régen. Szakmán belül sem a szakma diktál. A pénz, az egyéni karrier, a populizmus, az önzés, a dilettáns karrieristák, sznob szülők, fogalmatlan politikusok a 80-as évektől anrchiává varázsolták/reformálták a rendszert.

Már a 80-as/90-es években tudtuk, hogy iszonyú bajok lesznek. Majd a 2000-es években valami közgazdász, aki teret is kap a médiában, a PISA-ból megtudja, hogy a középiskolások harmada funkcionális analfabéta.

picur3ka 2016.02.23. 01:48:31

@Bell & Sebastian:

Nem érdekel a sárkány feje, dühít ez a sok hazug, álszent, szemét.

S lenne, annyi mindenért kellene tüntetniük, ilyen f%sságokkal szarakodnak.

Meg még a felügyeleti rendszer ellen tüntetnek. Persze, szellemi szabadúszónak álmodják magukat. Identitászavar. Persze, hogy megvan a feje. Kell felügyeleti rendszer, nyilván. Civilizált jogrendi alap.

Szindbad 2016.02.23. 09:19:21

@picur3ka: Nem bazmeg, a KLIK-nek adtak 3 év esélyt a tanárok. A szar működés ellen tüntetnek, nem a felügyeleti szerv ellen.

picur3ka 2016.02.23. 14:25:08

@Szindbad:

Na, bazmeg, én meg egy problémát említettem, nem politikát beszélek. Annyi fog történni, hogy kirúgatják balogot, pl., osz pont.

Rendes tőlük, hogy esélyt adtak neki, nem?

Pénzügyi kérdések, nem rendszer probléma. Sok minden központilag szervezve olcsóbb, bizony, hogy a Kliknek hol az anyjába van, vagy nincs pénze, az egy másik kérdés.

Én sem a felügyeleti szerv ellen tüntetnék, ha egy olyan iskolában dolgoznék, amelyik nem létező diákok után igényli a fejkvótát éveken át, pl.

picur3ka 2016.02.23. 18:47:56

@Szindbad:

Helikopterségednek:

magyaridok.hu/velemeny/politikai-analfabetak-ricsajoznak-398662/

Minden komoly szakmabelinek megegyező véleménye van. Csak valamiért ezt nem hallani.

annamanna 2016.02.23. 19:15:15

@picur3ka: Ircsik Vilmos 1944-ben született Városlődön, apai ágon bakonyi német családban. Veszprémben él. Az ELTE magyar–német–orosz szakán végzett, és műfordítóként kezdte irodalmi pályáját. Több mint egy tucat prózafordítás-kötetéből kiemelkednek A. K. Tolsztoj-, Nagibin-, Gottfried Benn- és Uwe Johnson-fordításai. Tavaly jelent meg a Kollázs Kiadónál összegyűjtött versfordításainak kötete a XX. századi amerikai, angol, német, orosz , osztrák és svájci lírából, A lélek határai címen.
Prózaíróként első sikerét Jaj, akinek nincs otthona című kisregényével aratta, amely egy bakonyi falu történetén keresztül az 1948-ban elűzött németek és a helyükre telepített felvidéki magyarok sorsának közös tragédiáját ábrázolja. A könyv 1998-ban elnyerte a Magyar Napló pályázatának nagydíját.
www.napkut.hu/naput_2002/2002_01/051.htm

Én ebből a következőre figyeltem fel: "Az ELTE magyar–német–orosz szakán végzett"

Van egy szintén '44-es születésű ismerősöm, (mellesleg notóriusan MSZP/DK szavazó), azt mesélte, hogy amikor egyetemre akart jelentkezni, azt mondták neki, Pestet meg se próbálja, hacsak nem zsidó vagy kommunista. Ez az ő szájából annyira furcsa volt, hogy többször rákérdeztem, jól hallottam-e, és megerősítette, hogy igen, valóban ezt mondták neki. Na mondjuk ő nem magyar–német–orosz szakra akart jelentkezni. Mindenesetre megfogadta a tanácsot, vidékre jelentkezett, felvették, elvégezte (természetesen felvételi előtt megjelentek a szimatolók és lekáderezték, véletlenül pont a nagypapájától is érdeklődtek róla).
Namost Ircsik Vilmos láthatóan vígan elvégezte az ELTE-t; nem sajnálom tőle, és lehet, hogy a fentebbi feltétel abban az időben a bölcsészkaron nem számított, ott tényleg megvalósult a demokratikus esélyegyenlőség.
De azért elég jól elvolt Ircsik a Kádár-rendszerben, szovjet, orosz írókat fordított; nem hiszem, hogy különösebb üldözésnek lett volna kitéve.

És lám, mostanra ő is, sok más kortársához hasonlóan, minden nehézség nélkül képes illeszkedni a "nemzetes" rendszerhez, és kritika nélkül védelmezi a "lelkész urat".
Sokan vannak, akik bármilyen rendszerhez kitűnően asszimilálódnak, és soha nincsenek kétségeik afelől, hogy a hatalom birtokosainak I-GA-ZA VAN!

picur3ka 2016.02.23. 22:54:56

@annamanna:

Okos eszmefuttatás, csak itt most épp az oktatás színvonaláról van szó, valamint arról, hogy egy politikai trójai faló a szakszervezet elfoglalásával uralja az oktatásügyet, mint a médiát, akkor is a 'hatalomban' tud lenni így, ha nem választja meg senki.

annamanna 2016.02.24. 00:26:20

@picur3ka: Milyen színvonalról lehet még beszélni?Az oktatásnak minisztériuma sincs, csak egy összerántott óriásszörny, amit egy számonkérhetetlen ember vezet, aki nagyon szeret mások háta mögé elbújni, pl rendszeresen Lázár János nyilatkozik helyette (mi köze van Lázár Jánosnak az oktatáshoz azon túl, hogy van két iskolás korú gyereke?) Vállal bármiért felelősséget Balog Zoltán? Nem vállal, ő egy veszélyesen felelőtlen ember. Ha mákszemnyi felelősségérzete volna, akkor nem vállalt volna el egy olyan pozíciót, amit nyilvánvalóan nem képes betölteni, mert egyáltalán nem ért hozzá. Sem az oktatáshoz, sem a kultúrához, sem az egészségügyhöz, sem a szociális munkához. Nincs semmiféle szakirányú képzettsége, alapvető törvényekkel, szabályokkal nincs tisztában. Ennyi erővel egy lovat is ki lehetne nevezni oktatási miniszterré (vagy "emberminiszterré"). Saját ötletként csak a sótlan menzareformot tudom elképzelni róla, de persze még azért sem vállal személyesen felelősséget.
Református lelkészként tisztában van a felelősségvállalás, számonkérés fogalmával. Csak épp nem érdekli. Ha az nem érdekli, akkor mi érdekli?

picur3ka 2016.02.24. 01:40:49

@annamanna:

szintén nem lényegi kérdés, hogy vannak megszervezve a minisztériumok.

De racionális, hogy a romák csávója van ott, hiszen a gyerekek többsége cigány ma már.

Balog az egyik leghitelesebbb és legracionálisabb ember, akit ilyen pozícióban láttunk az elmúlt 25 évben. Ezért is akarja kinyírni az ellenzék. Valószínű erről szól az egész cirkusz. Engem mindenesetre meglep, hogy még nem csinálták ki ennyi év alatt.

annamanna 2016.02.24. 02:00:29

@picur3ka: Ez most vicc volt, ugye? A romák csávója? Az a Farkas Flórián, nahát ő is egy rendkívül hiteles és racionális ember.
Balog lelkipásztornak is hiteltelen, ha szerinte az advent "négy vasárnap". Még jó, hogy nem bérmálkozik minden héten.
Annyira súlytalan, hogy a cikkekben sem őt okolják az oktatás lerombolásáért, hanem Orbánt emlegetik, és általános vélemény, hogy ami az oktatásban folyik, egyértelműen Orbán akarata.

"Bár az oktatási reformot leginkább Hoffmann Rózsa nevéhez kötik, tudható, hogy ő inkább csak az arca (pofozózsákja) és végrehajtója volt az átalakításoknak. A kormányüléseken elsősorban Orbán Viktor szabta meg a legfőbb irányokat. Az Orbán–Hoffmann-féle oktatási reformot nem előzték meg egyeztetések, kerekasztalok. Az egész felülről levezényelt átalakítás két vezérelv mentén zajlott:
totális központosítás és
az oktatás hozzáigazítása a munkaerőpiac igényeihez."
index.hu/belfold/2016/02/08/orban_kormere_eg_az_oktatas_helyzete/

Ebben a pozícióban Balog legfeljebb Caligula lova lehet. Ha ez neki megfelel, lelke rajta.

picur3ka 2016.02.25. 00:32:22

Nem, nem vicc volt, örülök, hogy bizonyítja egyik állításomat, miszerint ez Balog eltávolításáról szól.

Az oktatás ügyét illetően, igen

"két vezérelv mentén zajlott:
totális központosítás és
az oktatás hozzáigazítása a munkaerőpiac igényeihez."

A 'totális' epiteton ornanst, mint a diktatúra és társai baloldali politikai kliséket, ignorálhatjuk. Viszont kiegészítenénk, vájtfülűek kedvéért, a közpénzek lenyúlása elleni és az egységes állami oktatás megteremtéséért tett intézkedés kitételekkel.

Akinek evvel a kettővel baja van, azt, legyen szakszervezet vagy dolgozó, ki kell rúgni a pitsába.

Köszöntem a figyelmét.

annamanna 2016.02.25. 04:46:15

@picur3ka: Kíváncsi lennék, értesz-e ahhoz, amit csinálsz. Szerintem nem, mert ha igényes lennél arra, hogy azt vállald el, amit el is tudsz látni, akkor felháborodnál Caligula bamba lován, mint emberminiszteren.

Az eddigi benyomásaim alapján azt szűrtem le, hogy egy dologhoz biztosan értesz: a pimaszkodáshoz. Ami a politika szintjén a feszültség szítását jelenti, a problémák gerjesztését (és nem a problémák megoldását). (Erre tettél is utalást még tavaly, valahol azt írtad: "megmondtuk már rég, háború van!" - ezt többes számban írtad, nem csupán a magad nevében). Ha ezzel foglalkozol, bizonyára hálásak neked a munkaadóid.

picur3ka 2016.02.25. 12:00:36

Lol. De szánalmas vagy, bazmeg!

picur3ka 2016.02.25. 12:05:06

Te Bence!

"A háborús atmoszféra fenntartásához folyamatos kreativitásra, új ellenség meghatározására van szükség: Brüsszel, Washington, a multik, a bankok, a drogmaffia (!), a rezsi, a buzilobbi, a migránsok, aztán csak úgy általában a liberálisok, a civilek, Soros György."

Lehet, csak elkerülte a figyelmedet, de megannyi külföldi ország lakossága, teljesen elengedett kézzel, Orbán nélkül, ugyanezeket a mumusokat látja.

Pelso.. 2016.02.26. 05:59:40

@picur3ka: Valóban, rengeteg ember aggódik világszerte, hogy éjjel kiugrik a szekrényből egy soroscivillibsi s hamm, bekap.
A mumusok körébe meg be kellene tenni a balkezeseket, sokat nyomnak a latban.

picur3ka 2016.02.27. 00:24:23

@Pelso..:

Nagyon jó vicc lett. Gratulálok. Emberkedjék hozzá jobban máskor.

És akkor még lehet, hogy ez is igaz, amennyi furcsa ember van.

Pelso.. 2016.02.27. 20:18:28

@picur3ka: Nem vicceltem, mindössze csatlakoztam Bence gondolatához, egyúttal kifejezve sajnálatomat és derültségemet a tényleges célközönség irányába, így egyben.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.27. 21:21:27

@Pelso..: le vagy maradva. tv2 szerint zuschlag ügynökök. vivienke csak tudja.
süti beállítások módosítása