Maróth: Az iszlám radikálisok nem ismerik az iszlámot
2015. december 16. írta: Redakció

Maróth: Az iszlám radikálisok nem ismerik az iszlámot

iszlamizmus_1.jpg

Az iszlám egyszerre vallás és politika, a kettőt nem lehet elválasztani egymástól – mondta Maróth Miklós orientalista professzor, akadémikus a többek között a Danube Institute által a Nyugat és az iszlám radikalizmus viszonyrendszeréről szervezett konferencián. Maróth szerint az iszlamista radikalizmus egyik fő oka az arab „nemzetállamok” életképtelensége és demográfiai robbanása, a radikalizmus ugyanakkor elégtelen iszlám-ismereteken alapul.

Az akadémikus a problémák forrásaként tüntette fel, hogy a 20. században létrejött arab országok eredetileg jellemzően brit vagy francia protektorátusok voltak, ahol a nyugati cégek szinte ingyen jutottak erőforrásokhoz, különösen így volt ez az olaj felfedezése után. Maróth szerint a Közel-Kelet országai 1945-ig alulfejlettek voltak, így a '45 utáni vezetőik – a professzor szerint – nem tehettek mást, mint hogy az államosításhoz nyúljanak, hogy így orvosolják akut működési problémáikat. Ez természetesen nyílt konfliktust jelentett a nyugati hatalmakkal, emlékezzünk csak Egyiptom vagy Irán példájára. 

Maróth Miklós úgy látja: a fenti megoldások rendszeres gyakorlattá álltak össze a Közel-Keleten. Jött egy új állami vezető, az erős kéz politikájához kellett nyúlnia, szimpatizálni kezdett a fasiszta vagy épp kommunista eszmékkel, szembefordult a Nyugattal, mire Nyugaton despotának kezdték nevezni, jöttek a konfliktusok, aztán a szankciók, amik csak újabb problémaforrást jelentettek az adott közel-keleti állam számára. „A hetven évnyi európai béke azon alapul, hogy a konfliktusokat kiszervezték a Közel-Keletre, lásd most a Nyugat és Oroszország konfliktusát Szíria területén” – fogalmazott Maróth.

A professzor szerint lehet, hogy nyugati mércével mérve minden közel-keleti vezetőt despota; de ha a demokráciát „rákényszerítik” az adott közel-keleti országra, akkor rendre a Nyugat számára „rossz” erőket választanak meg, ezt meg nem tudja elfogadni a Nyugat. Maróth szerint a demokráciával való példálózás csak kényszerítő eszköz a Nyugat kezében a Közel-Kelet megzabolázására. A közel-keleti tömegek viszont az iszlám aranykorát sírják vissza, mert úgy hiszik, akkor megoldódnának a problémáik.

Ebben a közhangulatban létrejöttek a radikális mozgalmak, amelyek felléptek a szekulárisabb állami vezetők ellen. A most újjáéledő radikális iszlám híveit a neofita buzgóság jellemzi. Különösen jellemző ez az európai muszlim fiatalokra, akik elégedetlenek az élethelyzetükkel, így vonzó alternatívát jelent számukra a radikális mozgalomhoz való csatlakozás. Maróth szerint fontos tudni, hogy az iszlámban nem értelmezhető a „fundamentalizmus” nyugati fogalma. Az Iszlám Állam és az al-Nuszra hívei az iszlámra hivatkoznak, csakhogy kontextus nélkül értelmezik a Korán egy-egy kiragadott passzusát. „Az iszlám radikalizmus egyoldalú és elégtelen iszlám-ismereteken alapul, és az elégtelen közel-keleti állapotok terméke” – zárta szavait Maróth Miklós orientalista akadémikus.

Rajcsányi Gellért tudósítását híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr278176540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bircaman szerkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.16. 10:52:51

Az arab tavasz nem a nyugatpártiak harca a gonosz despoták ellen, ahogy ezt az ostoba nyugati hiszi. Hanem jellemzően pont az ellenkezője: arab nem szeretik a despotákat, mert azokat nem tartják igazi muszlimoknak, hanem nyugati báboknak.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.12.16. 11:07:36

Nem kell nagyon belemélyedni a Koránba. Már a második szúrában benne van, hogy aki Allahra hivatkozva erőszakkal lép fel más emberekkel szemben, az elfordult Istenétől és csúnya dolgokra számíthat az elszámolás alkalmával. Persze nem ebben a nyelvezetben, de nincs kedvem bemásolni az egészet, ez csak a lényeg. Tehát, ha az iszlám radikálisok olvasták, és megértették volna a Koránt, akkor nem lennének iszlám radikálisok. Ők egy logikai buborék, ami csak a tudatlanság talaján képes létezni.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.12.16. 11:25:06

A terrorizmus szétválasztása az iszlámtól nagyon is kívánatos lenne, hogy tisztábban lehessen látni az összefüggéseket. Sajnos manapság szokás ezeket összemosni, de az arab emberek erőteljesebb habitusa nem jelenti terrorhajlamuk erőteljesebb mivoltát. Terrorszintű viselkedésmintákat simulékony stílusban is lehet követni. Egy egész tanulmányt nem írnék ide, főleg, hogy már kellő részletességgel kifejtettem a vonatkozó meglátásaimat: magan-galaxis.blog.hu/2015/05/27/bevandorlasrol_terrorizmusrol_es_ezek_ertelmezeserol
Érdemes elgondolkodni azon is, hogy egy másféle viszonyrendszerben szocializálódott társadalomra ráerőltetni a nyugati típusú - és most legyünk naivak -, demokratikus berendezkedést, valóban segítőszéndékot takar-e, vagy előre borítékolható az ebből eredő erőszakhullám, amit kellő irányítottsággal oda lehet célozni, ahol a legnagyobb károkat akarjuk okozni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.12.16. 11:26:07

Mennyivel jobb lehet úgy meghalni, hogy téves Korán-értelmezés alapján ölik meg az embert.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.12.16. 11:37:12

@Holger Hartland: Gondolom a középkori "boszorkányok" is szívesebben égtek meg úgy, hogy tudták, hogy az inkvizítoroknak nincs igazuk.
A tudás jobbá teszi a világot, csak a tudás terjesztésében nem érdekeltek a gazdasági és politikai vezetőerők. Gondolom nem lehetne fanatizálni egy tájékozott iszlám-hívőt akkor, ha tudatában lenne, hogy valójában a Korán a kerszetények istenéről szól, csak más értelmezésben, tehát ha öli a keszertényt, akkor a saját istenének a híveit öli, amiért pipa lesz a magasságos, tehát nem kellene csinálni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.12.16. 11:47:16

@F.M.J.:

Pedig jó volna, ha idéznéd! Mert a 9. szúrában ez olvasható: "Allah megvásárolta a hívőktől az ő személyüket és javaikat, mivel övék lesz [majdan] a Paradicsom. Harcolniok kell hát Allah útján, és ölnek és megöletnek."

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.12.16. 12:09:08

@bbjnick: Itt a lényeg az "Allah útján"-ban van. Márpedig a Korán komoly előírásokat tartalmaz az élet minden területére. Az jelenti Allah útját. Az ölnek és megöletnek összefüggést nem úgy kell értelmezni, hogy aki Allah hívének tartja magát, az már Allah nevében azt tehet amit akar. Az öngyilkos merénylő igaz, hogy öl, de nem megöletik, mert magát öli meg, tehát bukja amiért csinálja. Azért hoztam példának a második szúrát, mert ott mindenek előtt kitárgyalja, hogy aki nem ismeri, és nem fogadja el Isten/Allah előírásait, az hamis úton jár, és az Úr megbünteti ezért.

I_Isti 2015.12.16. 12:47:43

@F.M.J.: "Korán a kereszetények istenéről szól, csak más értelmezésben,"
Ó. Ez így hülyeség, és keresztényként és hazafiként kikérem magamnak!

1) Jézus Krisztus Isten. Isten fia, és Messiás. Annak a bizonyítéka, hogy Ő Isten fia, a feltámadása. A korán azt állítja, hogy Jézus nem fia Istennek, (ezzel keresztény szempontból bizonyítja magáról, hogy az egész korán, Mohamed teljes tevékenysége az Antikrisztus szellemétől származik.)
2) Isten Atya. Annak a bizonyítéka, hogy Ő apa, egyrészt maga a Krisztus, aki testté lett Jézusban, másrészt a bibliában egyszer egy okos muszlim részére kigyűjtöttem legalább 80 verset, (és még ki kellett volna legalább 15-öt) ami pont arról szól, hogy Ő Atya, - az iszlám egyik legfontosabb állítása Allahról, hogy ő "nem nemzett, és nem nemzetett" vagyis nem Atya, nem apa.
3) A Biblia Istene egészen Mózes korától fogva "Szabadító"-ként lép fel - Allah ezzel szemben alávetést vár el, ami ennek pont az ellenkezője.
4) a koránból nem lehet levezetni az ember szabad akaratát, ami egyben azt is jelenti, hogy nem lehet az ember erkölcsi döntéseivel kapcsolatban végső soron magát az embert felelőssé tenni, mert ha nincs szabad akarata, akkor minden csak allah akaratából tud megtörténni.
5) amíg az európai kultúra nem szakadt el a hagyományos keresztény- és görög-római gyökereitől, addig minden európai pontosan tudta, hogy a kereszténység és az iszlám egymással ellentétes és kibékíthetetlen állításokat fogalmaz meg az Istenről, ezért - valamint a török hódítás, ÉS terrorizmus(!) hatásaiból pontosan tudta, hogy az iszlám ellen harcolnia kell, ha szükséges, akkor fegyverrel is, mert nem tud ez a vallás semmilyen keresztény értékkel közösségben és békében élni.

Jean Sol Partre 2015.12.16. 13:38:03

@I_Isti: " és hazafiként "

nem kötekedni akarok, de hogy jön ide a hazafiság?

I_Isti 2015.12.16. 14:02:19

@Jean Sol Partre: Úgy, hogy elég sok magyar ember vére kifolyt azért, hogy nekem, és neked, ne kelljen Mekka felé fordulva kopogtatni a szőnyegen keresztül az utcakövet a homlokunkkal!

Jean Sol Partre 2015.12.16. 14:40:20

@I_Isti: ezzel együtt nem látom az összefüggést, hogy jön ez ahhoz, hogy milyen istenről szól a Korán.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.16. 21:42:22

a kdnp se ismeri a kereszténységet

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.12.17. 16:11:43

@F.M.J.: Rendkívül veszélyes és ostoba álláspont ez, amit itt hangoztatsz. Nem kell a Koránt elemezgetni, és nem kell azzal foglalkozni, hogy jó muzulmán-e a terrorista, vagy sem - az ilyen-olyan imámok, ajatollahok és hasonlók úgyse engedik meg, hogy a nem muzulmán pityipalkók véleménye ebben a kérdésben bármit is számítson.

A kérdés sokkal egyszerűbb. Van-e még egy vallás, aminek a nevében, amire hivatkozva teljesen ártatlan, békés embereket orvul megölnek? Tudtommal nincsen. Tiszta hülye az, aki a Koránt elemezve akarja - nem muzulmánként - bizonygatni, hogy a terrorista nem igazi muzulmán. A valóság ugyanis az, hogy a muzulmánt ebben a kérdésben a saját mollahja, imámja, ajatollahja, stb. véleményén kívül SEMMI NEM ÉRDEKLI. Az meg köztudott, hogy az európai mecsetekben is van egy rakás dzsihádista imám. A hülye rendőrségek meg nem csukják le őket, merthogy papok, és vallásszabadság van... Némelyik mecset simán ISIS-toborzóhely, mégse rombolják földig!?

Mivel ma csak a muzulmán valláshoz tartozók végeznek terrorcselekményeket vallásuk nevében, a nem muzulmánoknak nem kell válogatniuk. Különösen nem kell foglalkozni azzal, hogy a terrorista jó muzulmán-e vagy sem. Csak egyszerűen le kell lőni minden olyan muzulmánt, akinek hangyafingnyi köze van a robbantókhoz, vagy akár csak helyesli eme ténykedést. Sőt, ha néhány másmilyen muzulmán is bekerül a szórásba, az se nagy baj, elvégre a muzulmánok is érezhetik saját bőrükön, hogy a terroro milyen.

Mellesleg az iszlám most éppen olyan heterogén, mint volt a francia katolikus egyház a reformáció idején. A Merle-féle "Jó városunk, Párizs" szépen visszaadja, hogy akkor is voltak csahos-vérszomjas és tisztességes, békés papok is. Csakhogy az egyház vezetése inkább a csahosoknak adott igazat (ha ezt nem is hirdették ki nyíltan), és az eredmény a Szent Bertalan-éjszaka lett, sokezer hugenotta lemészárlásával.

A muzulmán egyháznak SAJÁT MAGÁNAK KÉNE A TERRORISTA FÉRGEKET KIVETNI MAGÁBÓL AHHOZ, HOGY NE TEKINTHESSÜK TERRORPÁRTI EGYHÁZNAK. Csakhogy ezt nem teszik. És azokat a papjaikat se közösítik ki, akik a terroristákat a hetedik mennyországgal lelkesítik. Ugyanakkor az iszlámot bíráló Salman Rushdie-ra a Sátáni versekért kimondták a fatvát, aminek az volt a jelentése, hogy bárki bárhol megölhette. Melyik másik egyház mond ki efféle fatvát bárkire???

A keresztény egyház magát tisztította meg az erőszaktól. A muzulmán egyháznak egyelőre esze ágában sincs ezt tenni, mert az efféle megtisztulás csak belülről jöhet. Nincs már mi mást tenni, addig kell lőni-bombázni az összes muzulmánt, míg rá nem jönnek, hogy nem az allahi XVI, hanem a XXI. században élünk, és ennek megfelelő normákat kell betartaniuk a nem muzulmánokkal szemben. Csak az erőszakból értenek, hát elő kell venni az erőszakot!

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.12.17. 16:20:00

@Herr Stacheldraht Leger: Az, hogy a KDNP az egyik legmegvetendőbb szatellitapárt, sajnos igaz, és cáfolhatatlan. A hatalom húsosfazekáért magasról tesznek a Tízparancsolatra. Az új alkotmánynál az abortuszt ki lehetett volna lőni, de egy pillanat alatt meghunyászkodtak, és visszakoztak. Ennyit a "Ne ölj!" parancsról. Még mocskosabb, ahogy az új Btk-ban simán megszavazták a nemi bűncselekmények éles változtatását, és a buzik teljes egyenjogúsítását (fiatalkorúval is büntetlenül szabad buzizni, régen ez büntetve volt!). Ennyit a "Ne paráználkodj!" parancsról... Összesen a tecsók vasárnapi bezárásával "büszkélkedhetnek", ami röhej. Nyilván a vasárnap megszentelése volt a legfontosabb parancsolat, fontosabb az ölésnél is. Illetve bocsánat: templomba menni nem kötelező, csak épp a tecsóba tilos.

De az, hogy a KDNP hernyópárt, még nem indokol semmilyen muzulmánbarát attitűdöt. de még megértőt sem.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.12.18. 01:20:28

@Molnárgörény: „Rendkívül veszélyes és ostoba álláspont ez, amit itt hangoztatsz. Nem kell a Koránt elemezgetni, és nem kell azzal foglalkozni, hogy jó muzulmán-e a terrorista, vagy sem”
- Szerintem ha valamit meg akarunk érteni, esetleg véleményt is akarunk alkotni róla, akkor az a legkevesebb, hogy legalább alapszintű ismereteket szerzünk a dologról. Igaz ugyan, hogy ezzel fel kell adnunk a kényelmes fekete-fehér nézőpontunkat, esetleg szembesülni vagyunk kénytelenek bizonyos dogmák hiteltelenségével. Az „ilyen-olyan imámok, ajatollahok és hasonlók” kifejezésed pontos képet mutat arról, hogy mennyire nem vagy tisztában a témával. Ez az ismeretanyag a kezdő érdeklődő szintjét sem üti meg.

„Van-e még egy vallás, aminek a nevében, amire hivatkozva teljesen ártatlan, békés embereket orvul megölnek? Tudtommal nincsen.”
- Rosszul tudod, van. Nem is kell messzire menni. Izrael a Tórára hivatkozva irtja a palesztinokat mindenféle ürüggyel ahol csak tudja. Pedig a 10 parancsolat elsősorban nekik lett írva, mégis fenntartás nélkül lövik keresztül „bátran” izraeli katonák a kavicsokat dobáló kiskölköt, pedig elég lenne egy nyakleves, de nekik ugye szabad. Kissé áttételesen vizsgálva, az USA magát keresztény államnak tartva szőnyegbombázza a fél világot, meg képzi ki a később „gyűlölt” terroristákat az arab világban (nem kell csodálkozni, ezek tények: Hamasz, Al-kaida, ISIS, stb., mind bizonyítottan CIA találmány). A számlájukra írható ezen túl az „arab tavasz”, az ukrán puccs, de még a nálunk HAHA-nak nevezett hülyegyerek gittegylet is onnan van finanszírozva. A sor még folytatható lenne, de úgy sem férne ide, inkább hagyjuk.

„Tiszta hülye az, aki a Koránt elemezve akarja - nem muzulmánként - bizonygatni, hogy a terrorista nem igazi muzulmán.”
- Szerintem meg az tiszta hülye, aki úgy alkot véleményt valamiről, hogy azt sem tudja miről van szó, ráadásul még büszke is a tudatlanságára.

„Némelyik mecset simán ISIS-toborzóhely, mégse rombolják földig!”
- Amelyik tényleg az, arról tudnak a titkosszolgálatok, ha mégsem tesznek semmit, akkor az egy másik kérdés, és nem vallási, hanem érdek alapon van. Továbbá, azzal, hogy lerombolsz egy épületet, még nem oldod meg az ott elhangzottak kérdését. Nincs épület a világon, ahol még nem hangzottak volna el ostoba kijelentések, vagy nem fogalmazódtak volna meg helytelen gondolatok. Ilyen alapon földig lehetne rombolni az egész épített környezetet, bár a problémákat evvel még részben sem oldanánk meg.

„csak a muzulmán valláshoz tartozók végeznek terrorcselekményeket vallásuk nevében”
- Mindegy, hogy minek a nevében, nem az a lényeg, hanem az alattomos támadás ténye. Ha pedig ezen túllépünk, akkor találhatunk terrorszervezetet bőven itt Európában is, a csodás EU védőszárnyai alatt. Fehéreket, keresztényeket.

folyt...

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.12.18. 01:21:08

@Molnárgörény:

„Csak egyszerűen le kell lőni minden olyan muzulmánt, akinek hangyafingnyi köze van a robbantókhoz”
- Jó, és hogyan válogatod ki? Amikor kerítést építettünk, mert úgy gondoltuk, hogy ezt a kockázatot nem tudjuk vállalni, akkor mi voltunk a csúnyák, most kerítést épít a fél világ, de a sz*rt még senki sem akarta lenyalni rólunk ebben a csodálatos igazságos EU-ban.

„Sőt, ha néhány másmilyen muzulmán is bekerül a szórásba, az se nagy baj, elvégre a muzulmánok is érezhetik saját bőrükön, hogy a terroro milyen.”
- Ámulatba ejtő a széleskörű gondolkodás eme humánus megnyilvánulása. Gondolom a híres európai értékek szerint fogalmazódott meg.

„A muzulmán egyháznak SAJÁT MAGÁNAK KÉNE A TERRORISTA FÉRGEKET KIVETNI MAGÁBÓL AHHOZ, HOGY NE TEKINTHESSÜK TERRORPÁRTI EGYHÁZNAK. Csakhogy ezt nem teszik.”
- Súlyos tárgyi tévedés. Arab vallási vezetők és jogtudósok tömegei hirdetik, hogy az iszlámra hivatkozó terrorszervezetek nem Mohamed útját járják, nem szabad hozzájuk csatlakozni. Persze ezt nem írja meg a nemzetközi sajtó, mint ahogyan azt sem reklámozza, hogy az ISIS gerincét alkotó vérszomjas csürhe valójában nem az arab világból verbuválódott, hanem az 1-2-3 generációval ezelőtt nyugatra vándorolt többségében, de nem feltétlenül arab migránsok leszármazottjai, akik a nyugati nihilből rendeződnek szervezetekbe, és pusztítják mindenek előtt a békés arab lakosságot. Mi itt ennek csak a fuvallatát érezzük, mégis gyászol miatta a fél világ, miközben az arabok naponta halnak meg százával ezeknek a fanatikus állatoknak a fegyvereitől. Megjegyzem, azok is USA importból származnak.

„A keresztény egyház magát tisztította meg az erőszaktól.”
- Ennek semmi köze a valósághoz. A Vatikánnak egyszerűen megszűnt a befolyása, elkopott a hatalma. Valamikor régen a vak hitre alapozva manipulálta az akkor ismert világot, de a felvilágosulással ennek vége lett. Nincs kétségem afelől, hogy a keresztény papok túlnyomó többsége tisztességes ember, mégis árnyalja a képet a fényűzésben élő vallási vezetők, meg a pedofil papok, meg szerzetesek léte. Hatalom birtokában ma is ugyan úgy működnének, mint századokkal ezelőtt. Ez nem kor, vagy vallás kérdése. Nem öl sem a vallás, sem a fegyver. Az ember öl a fegyverrel a meggyőződésére (lehet akár vallás is) hivatkozva. Te is a saját meggyőződésedre hivatkozva irtanál minden muszlimot, mert az ismereteid hiánya erre sarkal. Jól beilleszkedhetnél bármelyik fanatikus csoportba, mert ott épp erre a szemléletre van szükség. Minél kevesebbet tudni, minél agresszívebben pusztítani.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.12.18. 09:25:02

@I_Isti: „"Korán a kereszetények istenéről szól, csak más értelmezésben,"
Ó. Ez így hülyeség, és keresztényként és hazafiként kikérem magamnak!”
- Jó, kérd ki, de addig is lélegezz mélyeket, tedd le a bigott szemüveget és próbálj meg valamiféle objektivitásszerűvel közeledni a témához!

Örülök, hogy pontokba szedted a mondandódat, így nem kell belőle folyamatosan idézgetnem, csak megjelölnöm.

1) A levezetésed nagyon gyenge lábakon áll, mert bár legalább egy tucat eredményre lehet jutni a megjelölt kinyilatkoztatásokból, te csak azt veszed figyelembe, ami a nézőpontodat „erősíti”. Megjegyzem, minden más értelmezés cáfolná. Olyan az egész, mint a rendőr akváriuma, és szexuális beállítottsága közötti összefüggés. Remélem ismered a viccet!

2) Atya és apa közötti összefüggés egy sokkal kézenfekvőbb magyarázattal is szolgálhat. Az Atya teremt, bármiből bármit, hiszen mindenható. Eddig nincs vita. Az apa szintén teremt bizonyos értelemben, bár az eszközei igen behatárolhatók. Annyit szögezzünk le, hogy itt a teremtés csak élőre vonatkozhat, különben az asztalos is teremtővé avanzsálhatna, ha elkészült egy székkel. Tehát minden apa atya, de az Atya nem feltétlenül apa, mert az ember alkotását nem nemi úton követte el, tehát nem nemzette, hanem teremtette. Igaz, ehhez vitathatatlanul sokkal több „tehetségre” volt szükség.

3) Bár a Bibliát elég régen olvastam, emlékeim szerint épp Mózes kapott bizonyos kőtáblákat a vonatkozó isteni elvárásokkal, amiket elvár a követőitől. Aktuálisan lehet, hogy meg is kapnák a megígért jutalmat, ha mondjuk be is tartanák, de ez messzire vezetne.

4) Ezt nem értem. Én olvastam a Koránt. Igaz, hogy szinte mindent szabályoz, és nem is feltétlenül illeszkedik a nyugati életszemlélethez, de az isteni útról való letérés büntetését ugyan úgy a halál utánra teszi, mint a Biblia, tehát nincs különbség, csak a megfogalmazásban. A döntést viszont az ember kezébe helyezi, hogy elfogadja-e az előírásokat, mint ahogyan büntetéssel fenyegeti a vallás erőszakos terjesztését is. Igaz ez ellentmond a nyugati médiák sulykolásainak, de azokat az újságokat nem Koránnak hívják, hanem akármelyik médiamágnás üzleti vállalkozásának, tehát csak óvatosan az abban megjelentekkel!

5) Amíg az emberek nem szakadtak el a keresztény gyökerektől, vagy inkább amíg veszélyes volt kérdéseket feltenni az egyház dogmáival kapcsolatban, addig úgy tűnhetett, hogy mindenki úgy tudja. Persze, ha valóban úgy „tudta” volna, és nem óvatosságból hallgatott volna, hogy ne kelljen Giordano Brunoval sorsközösséget vállalnia, akkor sosem jött volna el a felvilágosodás, aminek a tudományos hátterét – milyen érdekes – az arab iszlám világ adta.

Végezetül a tisztánlátás kedvéért. Az arabok és a zsidók egyívásúak, sémi népek. Ennek ellentmondani látszik, a jelenleg látható külsőségeik bőrszínben, arcvonásokban, de ennek a zsidó vallás nyugati terjeszkedésével keresztelkedés általi genetikai felhígulása az oka. A jelenlegi zsidóság túlnyomó részben nem genetikai értelemben vett zsidó, hanem zsidó vallású nem zsidó származású.
Továbbá, a Koránban benne van, hogy Isten, vagyis a magasztos/magasságos, arab nyelven al-illah (csakhogy ez is világos legyen) útmutatásaitól eltért a Könyv népe (a zsidók), ezért Muhammad kvázi visszahelyezi a Könyvet eredeti helyébe, és szigorúbb előírásokat tesz a követőknek, hogy ők méltóak legyenek a Biblia Istenének követésére. Az a helyzet, hogy a Korán a Bibliával együtt értelmezhető igazán. Nagyon sok a közös, ám kissé másként hangzó nevű szereplő, de gondolom ezt te, mint a téma szakavatott ismerője, nálam sokkal jobban ismered, tételesen tudsz cáfolni minden egyes „véletlenszerű” egybeesésből adódó „tévképzetet”, különben hogyan mernél olyan egyértelmű minősítéseket tenni, hogy a két vallásnak semmi köze sincs egymáshoz.

I_Isti 2015.12.18. 09:36:16

@F.M.J.: Az a szó, hogy "atya" csak szimplán az "apa" szó régies formája a magyar nyelvben.

Ennyit a hozzáértésedről. :)

I_Isti 2015.12.18. 09:51:57

@F.M.J.: Mondj a Bibliából analfabéta prófétát!

I_Isti 2015.12.18. 09:58:59

@F.M.J.: A Bibliában nem csak az van, hogy mivel a zsidók elhagyták az Élő Istennel való szövetséget, ezért szétszórja őket a hazájukból, hanem

az is benne van, hogy össze is gyűjti őket.

A koránban hol van benne az, hogy Izrael a szétszóratás után újra államként fog létezni? Hol van benne az, hogy a zsidók újra tulajdonolni fogják a Templom hegyet (legalább is egy részét) és fel fogják építeni a Harmadik Templomot. Ráadásul a nemzetek beleegyezésével, és támogatásával?

És ha nincs benne ez a koránban, akkor a palesztinok, és a többi arab, és a többi muszlim miért fosik ettől?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.12.18. 16:19:51

@F.M.J.: nem válogatni, majd Isten kiválasztja a javát, és beengedi a paradicsomi mezőkre.

A halálprimitív, hazug analógiáid két szót sem érdemelnek. Se keresztény pap, se zsidó rabbi nem prédikál gyilkosságot, a muzulmánok meg igen. A palesztin arabot a kutya sem bántaná, ha nem gyilkolna, és nem akarná megsemmisíteni a zsidók államát. Az USA gazállam, de nem kereszténység alapján. Az iszlám veszélyes és erőszakos, szélsőséges idióták gyilkolnak a nevében, erre az ellenterror az adekvát válasz, nem a korán elemzése.

tevevanegypupu 2015.12.19. 14:31:57

De, legtöbben biztos, hogy ismerik, ugyanis már három éves koruktól korániskolákba járnak, Európában is egyébként. Csak másképpen értelmezik, sok függ attól is, ki tanítja őket és milyen a család. A szélsőségeseknél leginkább a papával, nagybácsival vagy idősebb fiútestvérrel lehet a baj..nem feltétlenül csak az államot kell hibáztatni, sőt. Ezek közül már mind világi iskolába járt akár Franciaországban, akár Spanyolországban, akár Angliában élnek.Kerülhetnek persze befolyás alá is..de legtöbbször ez is a szülők hibája..éppen az bizonyítja ezt, hogy ha már megtörtént a baj, minden szülő ártatlan szemekkel kijelenti, semmit nem vett észre..ugyan ez vonatkozik a nem muzulmán szülőkre és gyerekeire is..
süti beállítások módosítása