Csak egy éjszakára...
2015. október 24. írta: Redakció

Csak egy éjszakára...

parkany.jpg

Vendégszerzőnk, Gágyor Péter írása.

 

Igen, a személyes emlékek is összemosódnak, és egy hosszú, rettenetes éjszaka lesz belőlük. Nehéz, emészthetetlen, feldolgozatlan álom. Tíz múltam, figyeltem a különleges pillanatokat, apám megrendült arcán kerestem a tájékozódás pontjait, mikor derül fel végre hosszabb időre, mikor lesz rajta a biztos pont.

„Csak egy éjszakára…” olvasta fel apám hangosan Gyóni Géza versét. Talán önmaga nyugtatására. Pár száz méterre laktunk Magyarország határától a határ túloldalán. Úgy érezhette, hogy neki is ott volna a helye, ahol az események, harcok történnek, de ki nem mondta. Nem mondhatta ki tíz és tizenöt éves fiai füle hallatára, akik amúgy is tűkön ültek, telve tenni akarással és indulattal.

A fiait nyugtatnia kellett inkább, hogy ne szájaljanak még baráti körben sem, hiszen még a falnak is füle volt akkor az 56-al velejéig ellenséges Csehszlovákiában. A csehszlovák hadsereg beásta magát a várost övező magaslatokra, fegyvereit a határ felé fordította. Az utcákon is mindenki gyanús volt, leszegett fejjel jártak az emberek. A város főutcáján csatornáztak, mély árkot ástak. Onnan vitték el a volt borbélyt, aki az árok mélyén csákányozott. Mert kínjában felkiáltott: „Atya Isten, ég a Nemzeti Múzeum!” Évek múlva rokkantan tért vissza a börtönből.

Apám tehát joggal rettegett e rettenetes időkben. Maradt neki a versidézgetés, főleg a „Csak egy éjszakára…”, a patetikusan tragikus, hősi mondatok, hogy egyenes gerinccel ülhessen a közös családi asztalhoz; néha napközben is gyertyát gyújtott és a rádió gombját csavargatta, várta a jó híreket a Szabad Európától, meg a Szabad Kossuth és Szabad Petőfi rádiótól. De a „jó hírek” egyre inkább gyérültek, majd elfogytak. A határ magyarországi oldalán szovjet tankok vonultak, apám Gyónit olvasta fennhangon és úgy tett mintha a dohányfüst ment volna a szemébe. Talán Kádárnak olvasta, talán – más lehetősége nem lévén – ilyetén, se nem bátran, de mégsem egészen gyáván akart üzenni fiai füle hallatára még a forradalom megfojtása után is, a kádári konszolidáció dohos levegőjén át. Az asztalon még hetekig égett a gyertya. És minden évben égett a gyertya egy héttel Mindenszentek előtt és után…

A hallgatag, tehetetlen gyász kísérte határon túli világunkban a kádári rendszer aljas kivégzésekkel bebörtönzésekkel „hitelesített” erősödését, a Nyugat tehetetlen politikai impotenciáját. Beletörődés is … igen, meg a vissza-visszatérő Gyóni vers a „Csak egy éjszakára…” Hosszú ideig rádiót sem hallgattunk, a magyarországi hazug propagandaadásoktól apám dührohamot kapott, „innen még zenét sem!” és kikapcsolta a rádiót, ha a fiai véletlenül zenét hallgattak volna. A Szabad Európa is hitelét vesztette, nem volt rájuk többé kíváncsi.

Éltünk, tengődtünk tovább „alkotmányos gyávaságunkban”. Próbáltuk kizárni a világot, az undorító eseményeket, a kádári kivégzések hírei azonban beszivárogtak a világunkba, apám a verssel búcsúztatta az áldozatokat, a hősöket… 

Apám arcára a tízévesen keresett, kutatott és meg nem lelt biztos pont nem jött vissza többé. (Volt-e valaha, a háború, a kitelepítések, a megismételt Trianon, a dölyfös, új szocializmus, acsarkodó világában, vagy csak amolyan hiánydramaturgia gyanánt a gyermeki vágy képzelte volna oda?) Ma már nem tudom.

Pár év múlva, rövid élete folyamán visszatért az én bornemissza apám régi szokása, karácsonyeste, szilveszter éjfélkor koccintottunk, és mindig elmondta, hogy „ez már nem tarthat sokáig…” Nem magyarázta, hogy mi az, ami nem tarthat sokáig, de tudtuk, mire gondol…

Sokáig tartott. A történelmileg nem túl hosszú idő, emberöltővel mérve nagyon hosszú. Túlságosan hosszú az idő börtöne a megboldogultaknak, a megvénült ötvenhatosoknak, a kényszeremigránsoknak ez a több mint három évtized. Apám hét évig várt, tovább nem bírta… ötvenhárom éves múlt, amikor itt hagyott. 

Azóta nem „Csak egy éjszakára…” vissza-visszatér az arca és keresném rajta a nyugtató biztos pontot. A lyukas zászlóban látom arcát… Pedig ő nem harcolt, nem emigrált, az országban sem volt, csak várt és lassan belehalt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr338014843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2015.10.24. 09:52:27

Ez a vers úgy antiszemita, ahogyan van. Örök darab.

Zollerbá 2015.10.24. 20:49:48

Gyóni Géza:
Csak egy éjszakára...

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

(Przemyśl, november.)

Zollerbá 2015.10.24. 20:58:19

Biszku Bélát perbe fogják. Nincs jelentősége. Biszku Béla megnyerte ezt a pert. Biszku Béláék már réges-régen megnyerték ezt a pert. Egy korszak lezárul, az utolsó illúzió is szertefoszlik. Vesztettünk. Mi, antikommunista magyarok vesztettünk. A kommunisták nyertek. Minden szinten, szinte mindent. A 92 éves aggastyán pere jó summázata szánalmas helyzetünknek. Egy odadobott konc nekünk, a hülyéknek: „Nesztek, rágjátok!”

A kommunisták mindent megnyertek. Megcsinálták a rendszerváltást. Kitalálták az új, az ő demokráciájukat, megalkották hozzá az új rendszer új elitjét, a posztkommunista eliteket: a kulturális, a tudományos, a média, a gazdaság és a politikai eliteket mind ők alkották meg. Minden, amit ma Magyarországon látunk, az ő alkotásuk.

MDF, SZDSZ, Fidesz… ezeket Grósz Károly dolgozószobájában találták ki. Ők döntötték el, hogy kik kerülhetnek oda a húsos bödönökhöz a nagy újraelosztások idején. Ők döntötték el, hogy kik ülhetnek oda az „Ellenzéki Kerekasztalhoz”, mellyel el is dőlt, hogy kik lesznek az új rendszer szereplői. Ők adták a pénzt és a kapcsolati tőkét az új pártok szervezéséhez, de a ’90-es kampányhoz is. Aki nem volt megfelelő nekik, nem volt megbízható számukra, azt már a kezdet kezdetén eltaposták.

Miért nyerhettek ők?
Weimar vagyunk. Nagyhatalmi döntésre felülről ránk akasztották a demokráciát, mint egy rongyot. A magyar ember sosem volt antikommunista. Jó, ha egymillióan vagyunk ebben az országban antikommunisták. A magyar embert sosem érdekelte ez a kérdés. Csak minket, egymillió hülyét érdekelt, családi és erkölcsi okból. Csak nekünk, egymillió hülyének volt fontos, hogy a diktatúra utódpártja eltűnjön. Ebből csak mi csináltunk erkölcsi ügyet a magunk számára, a többinek ez soha nem volt ügy.

Ebben az országban jól, igen jól megélnek emberek az antikommunizmus bizniszből több mint 20 éve. Kihasználták az elkeseredésünket, a tehetetlen igazságérzetünket, a többség által meg nem értettségünket. Csak szavazatok voltunk nekik mindig is. Semmi több. Hittünk bennük még akkor is, ha sejtettük, hogy ők is abból az akolból valók. Hittünk nekik, mert nem akartuk elhinni, hogy ilyen kilátástalan az ügyünk. Pedig az volt, mindig is az maradt. Hogy lehetett volna elégtételt venni egy országban, melynek elitjét a kommunisták alkották meg, tagjait ők válogatták ki?

Minden csak színjáték volt és szemfényvesztés. És a csillámpor szórás folytatódik, az antikommunizmus biznisz ma kapósabb üzletág, mint valaha. Nekünk, antikommunista magyaroknak megmondják, hogy ki a kommunista. A dolog már teljesen szürreális: kommunista lehet bárki és bármi. Egy wc-dekli, egy mozgó jármű, az Európai Unió vagy a német kancellár – nem számít. Időben változik, hogy éppen mi a kommunista, mert a kommunista az, akire, amire rámutatnak. És mi hisszük. Hisszük, mert hinni akarjuk. Mert nem akarjuk elhinni, hogy ennyire becsaptak minket azok, akik több mint 20 éve jól megélnek a kommunistázásból. Nem akarunk szembenézni a valósággal, azzal, hogy egy korszak lezárult, és mi vesztettünk. Meggyilkolt szeretteink, felmenőink már soha itt a földön elégtételt nem fognak kapni, de a megélhetési kommunistázók élhetnek boldogan, és szónokolhatnak az országgyűlésben arról, hogy ki itt a kommunista. A kommunista pedig köztük ül, ő is kommunistázik, és magában röhög rajtunk.

Mi vagyunk az az egymillió antikommunista magyar birka, aki meg is érdemli, hogy rajtunk röhögjön. Igaza van. Ő megcsinálta. Valóban megcsinálta.

Ma az antikommunisták népe utcára vonul, hogy meghallgassa a megélhetési kommunistázókat és kommunista csatlósaikat a világ elkommunistásodásáról. Épül a posztkommunista Magyarország.

Ügynöktörvény, lusztrációs törvény? – hiú ábránd. Ha megszületne, akkor is a posztkommunisták írnák meg, és úgy írnák meg, hogy nekik jó legyen. A hálózatok országában élünk. Posztkommunista hálózatok küzdenek egymással a hatalomért. A titok felfedése nem érdeke senkinek, mert amíg a titok titok marad, addig lehet zsarolni, embereket kézben tartani, hálózatot működtetni. A viszontzsarolási potenciál mindig biztonságban tartja ezt az elitet. Az utódpárt, és az ellen-utódpárt politikai váltógazdálkodása posztkommunista politikai rendszerünk stabilitásának alapja.

Az antikommunista harcot elvesztettük. Biszkuék nyertek. Őket már csak a Jóisten vonhatja felelősségre, és a földön nem, csak a túlvilágon nyerhetnek igazságtételt elhunyt családtagjaink, a kommunizmus áldozatai. Szégyellnünk kell magunkat azért, mert nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy kiharcoljuk értük az igazságtételt.

Mostantól viszont azon kell lennünk, hogy szétverjük a posztkommunista Magyarországot, és helyén fölépítsük azt a polgári Magyarországot, amit már régen megálmodtunk! Ezzel tartozunk az áldozatoknak, tartozunk utódainknak és önmagunknak is.

Megyesi Mózes volt
(önkormányzati képviselő,
Fidesz, Erzsébetváros)

homoródkarácsonyfalváért 2015.10.24. 22:20:10

Gágyor Péter írása a legszebb megemlékezés 1956-ról. Sokakat kivégeztek, bebörtönöztek, tönkretettek. De az egész nemzet gerincét roppantották meg. Kivégeztek minket, mint nemzetet.

Pedig ehhez "nem kellett harcolni, nem kellett emigrálni, az országban sem lenni, csak várni és lassan belehalni..." A legtöbben így voltak persze az országban is.

Ennél tökéletesebb megfogalmazását nem olvastam a kádári rendszernek.

homoródkarácsonyfalváért 2015.10.24. 22:24:44

Gágyor Péter írása az egyik legjobb 56-os emlékezés. Sokakat kivégeztek bebörtönöztek a forradalomért, de a legtöbben csendesen haltak bele a megtorlás nélküli reményvesztettségbe. A magyarokat, mint nemzetet végezték ki.

Pedig "nem kellett harcolni, nem kellett emigrálni, az országban sem lenni, csak várni és lassan belehalni."

Ennél jobban nem lehet a Kádár rendszert megfogalmazni.

homoródkarácsonyfalváért 2015.10.24. 22:25:44

@homoródkarácsonyfalváért: bocs úgy látszott, hogy az első nem ment át. De nem bánom kétszer sem.

01234567 2015.10.24. 22:37:23

@Zollerbá: Ez hihetetlen jó írás, tisztelet érte.
süti beállítások módosítása