Miért kerülünk szembe időről időre Európával?
2015. szeptember 21. írta: Redakció

Miért kerülünk szembe időről időre Európával?

nyugat1.jpg

Vendégszerzőnk, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója cikksorozatának első írása

*

Magyarország az európai térben – Európa a magyar gondolkodásban I.

Miért kerülünk szembe időről időre Európával és lehetséges-e itt változás?

Ha tényleg érteni akarjuk Magyarország nemzetközi helyzetének, felzárkózások és elszigetelődések láncolatainak mélyebb összefüggéseit, akkor nem elégedhetünk meg pusztán a jelenbeli folyamatok (a „bevándorlás”) elemzésével, illetve azzal, hogy nagy rössel megállapítjuk: a mai kormány és a mai miniszterelnök „elfordította Magyarországot Európától”, vagy „visszavezeti az országot a '30-as évekbe”. Most induló cikksorozatomban beszélni fogok a mostani fejlemények egy lehetséges értelmezéséről, de előtte szükséges a témát történetileg körüljárni, hiszen Magyarország történelmében nem először kerül a mostanihoz hasonló helyzetbe.

Magyarországot nem érti Európa és Magyarország nem érti Európát – röviden így vázolhatnám ennek a most újra előálló helyzetnek a lényegét. S vajon miért az ismétlődések? Mindenkor Orbán-szerű politikai vezetők népesítették be ezt a földet? De miért nem másfajták, akik tartósan a „helyes” irányba állították volna az országot? S egyáltalán: mi is az a bűvös „helyes” irány? Nyugatosság? No, persze. De hogyan? S mi van, ha az ország egy jelentékeny része nem, vagy nem úgy nyugatos, ahogy az a nagykönyvben meg van írva? Akkor ez az ország már nem is európai? Sorolhatjuk a kérdéseket, s közben nem lesz hátrányunkra, ha megismerkedünk majd régebbi kulcsszövegekkel. Olyanokkal, amelyek Magyarország és Európa egymásra hatásának velőnkig hatoló kérdéseivel foglalkoznak.

*

Nézőpontom – egyszerűen szólva történeti. Ahhoz, hogy Magyarország mai európai helyzetéről bármit is mondjunk, célszerű tisztában lennünk a politika világának egy sajátos libikókájával: hol nagyon erős a politikában a történelem szerepe, hol pedig szinte nem is létezik. Az 1960-as és az 1980-as évek között a politikában nagyon komoly hivatkozási alap volt a történelem. Ma talán el se hinnénk, hogy a korszak politikatudósai milyen nagy gondot fordítottak az egyes országok közötti különbségek elemzésére, s e különbségek magyarázatában milyen fontosnak tekintették az örökölt történelmi adottságokat. Az 1980-as évektől azonban egy másik korszak jön, amelyben szinte nyomtalanul eltűnik a történelmi különbségekre és adottságokra való hivatkozás, s ettől kezdve a politikatudósok már a mellett érvelnek, hogy a történelmi különbségeknél lényegesen fontosabbak az egyes országok közötti hasonlóságok. Kelet-Közép-Európa országainak rendszerváltásai erre a korszakra esnek, s ez meghatározza azt, hogy mindmáig hogyan, milyen keretben gondolkodunk magunkról, hazai és európai mozgásterünkről.

Francis Fukuyama híres bon mot-jában ezt a korszakot egyenesen a „történelem végének” vagy másképpen: a liberális demokrácia triumfálásának – nevezi. De hogy a libikóka mennyire működik, azt jól mutatja, hogy Robert Kagan jó pár éve bejelentette: nem hogy vége lenne, de éppenséggel „visszatért a történelem”. 

Kagan könyve persze messze nem lett olyan híres, mint Fukuyamáé. Mégis arra kérem az olvasót, előlegezze meg a bizalmat nekem, s higgye el: a nemzetközi politikatudományi irodalomban manapság hatalmas reneszánsza van a Kaganéhoz hasonló történelmi látásmódnak. Politológusok légiói keresik a választ arra a kérdésre, hogy például miért nem azt az utat járják be az utóbbi évtizedben az 1990-es új demokráciák, mint amilyet megálmodtak nekik azok a patrónusok, akik serkentették az átalakulásukat, s amit magunk is megálmodtunk, amikor az átalakulás részeseivé váltunk. S a válaszok nagyon gyakran a történelembe, a kelet-közép-európai új demokráciák megöröklött hagyományaihoz vezetnek vissza.

Hogy a hagyományoknak az elmúlt 25 évben gondoltnál jóval erősebb szerepük van egy ország életében, arra egy múlt századi híres holland történészt, Johan Huizingát idézném. Egyik esszéjében nagyon érdekesen fogalmazza meg a hagyomány lényegét: „Az idegen megértése, megbecsülése mérhetetlen luxus, amit megengedhetünk magunknak”. E mondat nem másról szól, mint hogy a holland fejlődés lehetővé tesz egy „mérhetetlen luxust”, azt hogy egy nép megértő és befogadó lehessen. Ehhez évszázadok egy irányba ható fejlődése és az európai népek családjába való egyenjogú betagolódás hagyománya kellett. Vajon van-e a magyar történelmi fejlődésnek ilyesfajta hagyománya? Következik-e a magyar fejlődésből (mert hiszen a hollandból következik) például az idegen befogadására, megértésére épülő masszív hagyomány? Hát, eléggé nehéz kibányászni belőle. Ami persze nem azt jelenti, hogy történelme egy bizonyos pontján egy nép nem válthat hagyományt. De – valljuk be – ez ritkán szokott így történni. A gyakoribb az, hogy a népek, a társadalmak abból a magatartási hagyományból főznek, amelyet a történelemből hoznak, és amit hosszú időszakok alatt sajátítottak el.

Most tehát elégedjünk meg azzal, hogy Magyarország sajnálatos (nyilván nem mindenkinek sajnálatos) módon nem Hollandia. Az, hogy Hollandia évszázadokon keresztül folyamatos érintkezett Európával, mind a mai napig meghatározza a politikai kultúrát. A miénket viszont nem ez határozza meg. Hanem az, hogy mi ettől a „fővonaltól” tulajdonképpen mindig távol voltunk, noha szerettünk volna közel lenni hozzá. Ezért a mi hagyományunk Európát illetően egy ciklikusan visszatérő gondolati váltógazdálkodás: van egy mintakövető és egy mintafelmondó/mintaformáló Nyugat-viszonyulásunk.

*

A mintakövető hagyományban a fejlett Nyugat szellemi, társadalmi, politikai és gazdasági világa a fő orientációs pont. A fő cél ebben e gondolati tradíció szerint elérni azt a szintet, ahol a fejlett országok állnak, de legalábbis átvenni tőlük mindazt, amit csak lehet. A mintakövető gondolkodás gyökerei a reformkorig nyúlnak vissza, s a modern Magyarországon később is masszívan jelen vannak. Én most egyetlen területre – a gazdaságra – fókuszálva négy nagyon különböző ideológiai karakterű korszakot említek csak meg: 1. Az 1867-es kiegyezés utáni évek; 2. A trianoni békeszerződés aláírása utáni tíz év; 3. A késő Kádár-rendszer; 4. A rendszerváltás utáni első tíz év.

E négy periódusban van egy közös elem, az, hogy Magyarország külső gazdasági erőforrásokat vesz igénybe nemzeti céljai megvalósításához, magyarán kölcsönökkel finanszírozza a nemzeti felemelkedést. A dualizmusban történetesen Széll Kálmán pénzügyminisztersége idején történik egyfajta pénzügyi stabilizálódás, az 1920-as években nem is a pénzügyminiszter, hanem a miniszterelnök, Bethlen István nevéhez köthető mindez. A Kádár-rendszerben semmilyen miniszter neve nem érdekes, de ott is bejön a képbe a Nyugat, s ugyanígy van ez a rendszerváltás után egészen addig, amíg Orbánék ki nem söprűzik az IMF-et. Azt is mondhatnánk, hogy Magyarország külső forrásokból történő megfinaszíroztatása az egyik legkonstansabb hagyományunk; amiből persze indirekt módon az is következik, hogy a hazai elitek mindig is tisztában voltak azzal, hogy Magyarország egy tágabb nemzetközi konstelláció része, s saját erőforrásokból nem igazán oldható meg ez a probléma.

Csakhogy a kép még ennél is összetettebb. Mert hogy a mintafelmondó/mintaformáló szakaszok éppen ilyen masszívan vannak jelen ebben a történelemben. Ebben az írásban nem fogom idézni azt az irodalmat, amely például a dualizmus évtizedeiben született, s pontosan a külső erőforrásokra alapozott pénzügyi restauráció doktrínájára válaszul. Nem idézem azokat a szerzőket sem, akik Bethlen Istvánnal szemben már a '20-as években azt hangoztatják, hogy ennek a gazdasági-pénzügyi restaurációnak milyen hatalmas a társadalmi ára. Ha ezt a társadalmi dimenziót kihagynánk a számításból, nem értenénk meg, miért fordul szembe az egyébként sikeres pénzügyi stabilizációval a Bethlen-korszak szinte teljes ifjúsága, s miért lesz a '30-as évekre egy hatalmas generációs törésvonal a régi restaurációs és az újabb, fiatalabb nemzedék között.

S nem arról van szó, hogy a mintafelmondók egyúttal a nyugatiságot vagy Európát is felmondanák. Volt alkalmam erről egy könyvet írni

Amíg csak egy olyan narratívában vagyunk képesek elmondani a magyar történelmet, miszerint a mintakövetést kritizálók egyben az európaiság „felmondói” is, addig nem fogjuk megérteni sem a magyar történelmet, sem – annak mai meghosszabbításaként – Orbánékat. Addig újra és újra csúcsra járathatjuk a diktatúrás, a fasizálódó Magyarországról szóló magyarázatokat, amelyeknek azonban semmi közük nincs a valós tényekhez.

Mert hiszen a kutya ott van elásva, hogy a mintakövető gondolkodási hagyomány felmondása nem szükségszerűen az európaiság és a nyugatosság felmondása. Nincs szó arról, hogy aki kritizálja a nyugati kölcsönökkel történő stabilizációt és modernizációt, az ab ovo csak valamilyen regresszív erő lehet. A progresszívek és regresszívek küzdelméről szóló ős-toposz egy klisé, ami azonban túl sok magyarázó erővel nem bír. A kérdés az, hogy e toposz alkalmazásával valaha is közelebb kerülhetünk-e a mintafelmondó irányzatok jobb megértéséhez; és eljuthatunk-e valaha oda, hogy a mintafelmondást egyúttal ne az Európától való távolodásként értelmezzük.

*

Ráadásul a mintafelmondás a magyar történelem különböző periódusában azért történik, mert mindig vannak nálunk olyanok, akik nem tartják elégségesnek a mintaformálás lehetőségeit. A mintaformálók időről időre azért utasítják el a mintakövetőket, mert azok szerintük mindig csak követni és másolni akarnak, s nemigen akarnak semmit hozzátenni Magyarország európai létezéséhez. Ők ellenben abból indulnak ki, hogy a puszta mintakövetés nem ad tartós megoldást semmire, s ezért szeretnék jobban kidomborítani és Európa számára jobban megmutatni a sajátos magyar karaktervonásokat. A mai olvasónak talán meglepő lehet, de mindenképp érdekes, hogy a már említett két háború közötti időszakban a Bethlen politikájával szemben álló ifjúság egyik ikonja az a Széchenyi, aki éppenséggel nem is politikai, hanem társadalmi felemelkedést szorgalmazott a maga korában, s aki e társadalmi felemelkedésben látta a leginkább Magyarország európai szerepét.

Újra a történelemhez kell fordulnunk, mégpedig azért, mert a magyar politikatörténet fent vázolt gondolati váltógazdálkodása jórészt ismeretlenül áll előttünk. Ez nem tartható állapot, s amíg ez így marad, addig a lyukakat ál-magyarázatokkal (fasizmus, diktatúra stb.) fogjuk betömködni. Ennél konstruktívabb szemléletre van azonban szükségünk, s mindenekelőtt némi ismeretekre.

Épp ezért a következő cikkben e gondolkodási hagyomány azon részéből szemezgetek, amely Magyarország és Európa sajátos viszonyrendszeréről szól, de nem a megszokott módon. Nem a jól ismert „mintakövető” irodalomból válogatok tehát, hanem a másikból. Célom pusztán annyi lesz, hogy szembesítsem magunkat korábbi gondolkodók munkáival, akiknek gondolkodásmódjában ráadásul felfedezhetőek olyan elemek, amelyek az elmúlt években, az Orbán-kormányok gondolkodásában is megjelennek. A beidézett szerzőknek semmi közük a fasizmushoz vagy a diktatúrához; egyszerűen csak mást gondolnak Európa és Magyarország viszonyáról, mint amit a mintakövető irodalom.

Tagadjuk le, hogy ilyen hagyomány is létezik? Egyáltalán nem. Nagyon-nagyon sokat kellene ezzel (is) foglalkoznunk. Elvégre mi a célunk? Az, hogy jobban megértsük saját magunkat, s hogy elrugaszkodási pontokat találjunk e váltógazdálkodásos gondolati hagyomány újratervezésére.

Folytatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr607805212

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csizmadia Ervin: Miért kerülünk szembe időről időre Európával? 2015.09.21. 09:26:03

Magyarországot nem érti Európa és Magyarország nem érti Európát. De mi is az a bűvös „helyes” irány? Nyugatosság? No, persze. De hogyan? S mi van, ha az ország egy jelentékeny része nem, vagy nem úgy nyugatos, ahogy az a nagykönyvben meg van írva? Akkor e…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2015.09.21. 09:25:01

Ennyire azért nem bonyolult a helyzet.
Mindössze annyi van, hogy az országot most szimplán hazaáruló és/vagy idióta pöcsök helyett félig se művelt, feldolgozatlan gyerekkori traumákkal terhelt, arrogáns pöcsök vezetik.

Tündér_Lala 2015.09.21. 09:34:58

"Miért kerülünk szembe időről időre Európával és lehetséges-e itt változás?"

Eleve a kérdés rossz, ennek megfelelően az összes többi eszmefuttatás is.

Nem Európával kerülünk szembe, hanem az azt terrorizáló liberálfasziszta irányított sajtóval és az azt médiacézárokon keresztül uraló pénzközpontokkal. A nyugati vezetők többsége pedig retteg ezektől.
Ennek folyományaként pedig a népeik legelemibb érdekeit veszik semmibe és engedelmeskednek az álhumanista, álökonomista, álstb lózungoknak, amelyek valódi problémákat kisajátítva, azokra tökéletesen hamis válaszokat adva csapják be az embereket.
Ha ennek Európa nem vet véget vagy legalább nem korlátozza, akkor katasztrofába torkollik ez a történet.

Na ezt lehetne boncolgatni, hogy hogyan jutottak idáig és hogyan lehetne ezt az öngyilkos, önmagának is ellentmodó ideológiát visszaszorítani.

Conchobar 2015.09.21. 09:54:37

"Miért kerülünk szembe időről időre Európával?" - Már maga a cím is hazug. A szerző a cikkében egyértelművé teszi, hogy ő Európa alatt Nyugat-Európát érti. Ráadásul azt mondja, hogy a célja "Az, hogy jobban megértsük saját magunkat", de ezt hogyan tudnánk megtenni, ha Nyugat-Európán csüngve figyelmen kívül hagyjuk a mi saját régiónk(at alkotó népek) történelmét?! Most Európa nyugati felének politikailag és gazdaságilag is jóval nagyobb a súlya, mint a keleti felének, de ez még nem ok arra, hogy Európát Nyugat-Európával azonosítsuk

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.21. 09:56:23

Az európai fővonalhoz tartozni rossz valami. Erre törekedni butaság.

Ha a "fővonal" öngyilkos akar lenne, tegye, de minket legyen szíves és hagyjon ki belőle.

A nagymamám is azt mondta kisgyerek koromban, amikor a haveromat utánozva valami ökörséget csináltam: "ha ő beleugrik a kútba, te is beugrasz?".

Zb74 2015.09.21. 10:58:06

@Hepci: Akik emellett még hazaárulók is - lásd az Ororszországnak egyoldalúan kedvező paksi szerződést.

Messzi Vetek 2015.09.21. 12:52:37

az előttem szólókkal ellentétben szerintem nem rossz a felütés; a cím inkább provokatív, a szerző maga is cáfolja annak érvényességét; én kiváncsian várom a folytatást.

annyit hiányoltam csak, hogy megemlítés szintjén azért elhangozzék: a hollandok ezt a "luxust" (és minden egyéb luxust is) gyarmatbirodalmuk révén ágyazhatták _hagyományaikba_.

gyalog.galopp 2015.09.21. 14:58:31

@Messzi Vetek:
Isten látja lelkem, megpróbáltam belelátni, amit te látsz, de a szófosáson kívül semmi nem jött le.

Európa az ellentétek Európája, itt már mindenki szembekerült mindenkivel és mindenki haverkodott mindenkivel és aztán kezdték elölről.
Mert ugye ki is mondta, hogy nekik nem barátaik vannak, hanem érdekeik?

Néhány éve egyik szövetségesünk bombázta a szerbeket, most ugyanez a szövetségesünk a szerbekkel együtt fikáz bennünket.
Tegnap a sógorok a szlovénokkal horvátokkal fikáztak bennünket, most a sógorokkal, szlovénokkal fikázzuk a horvátokat.

A baj pontosan az, hogy senki nem megy sehova, csak ül , az ágyékát piszkálja és hülyeségeket beszél.

vizipipa 2015.09.21. 16:16:02

A szerző olyan dolgokat akar összehasonlítani, amiket ugyan lehet, csak nem érdemes.
150 évvel ezelőtt a sajtó (ma média) abból élt, hogy eladták. Ki diktált? A vevő, a közönség. Ő volt a valós finanszírozó.
Ma miből él a média? A támogatásból. Mindegy hogy kötelező előfizetés vagy hirdetésekkel kitömés a módszer. Most is a valós finanszírozó diktál, csak az már nem a közönség.

Nem sajtó, de jó példa.
Kubatov mondta nemrégiben a Fradi kapcsán, a klub bevételének 3%-a jegyár. Nem jön a néző? Sebaj, kibírjuk.

Más.
A szerző el akar fordulni bizonyos sablonoktól, más nézőpontot keres. Helyes.
Helyes lenne, ha nem egyes neki nem tetsző sablonoktól fordulna csak el. A többit őrzi továbbra is. Lehet persze, hogy csak tudat alatt, de őrzi.
Egy példa: Kelet-Közép-Európa. Az mi? A térképhez, a földrajzi helyzetünkhöz van köze? Nincs.
Ez bizony Közép-Európa.
Hát akkor mi az a Kelet-Közép-Európa? Az angol (brit, UK - ahogy tetszik) nézőpont.
Hát akkor most onnan nézi vagy innen nézi? Tisztázzuk már, lehetőleg még az elején.

Akinek van kedve mehet tovább. Talál még 1-2 dolgot a beépített sablonokból.

Bambano 2015.09.21. 18:28:05

A tételmondatig jutottam... miért kerülünk szembe európával? miért, szembe kerültünk vele? bizonyíték csak arra van, hogy pár európai vezetővel kerültünk szembe, arra nincs, hogy magával európával (a plebsszel)..

most vagy szépen végigelemzed, hogy miért kerültünk szembe európával, vagy megvárod, amíg európa elzavarja a rákba a mostani vezetőit, és akkor kiderül, hogy mi az igazság.

Crass 2015.09.21. 18:31:58

@Tündér_Lala: Helyes a meglátás. èn azonban kiegészíteném annyival, hogy a szerzö vagy álnaív, vagy része annak a hazug dalárdának, amely éjjel nappal ordítaná tele a füleket azzal, hogy a magyar út, az önálló politika, mitöbb az a puszta tény, hogy vannak ilyenek egyenlöek lennének mindenféle negatív konnotációjú történelmi kategóriával. Ez hazugsag. Pont a jelenlegi helyzet segít ráébreszteni sok olyan gondolkodó európait, aki átlát a napi médiaszenny terrorján, hogy bizony a magyarokra van miért felnézni, és van mit nekik köszönni.
A jelenlegi politika nyilván nem hibátlan, de összehasonlítva a kritikusokkal elmondhatjuk, hogy ezek jellemtelen retorikalovagok, akik nagy pofával harsognak addíg míg nem találkoznak avval a kihívással amit mi tapasztaltunk. Milyen gyorsan húzta be a vészféket a nagyszájú horvát szlovén és tokos? Az oláhok szája is csak addíg jár, míg nem kezdik el ostromolni öket a tömegek (ezt borítékolhatjuk). A csehek és a tótok, lengyelek lapítanak. Nem úgy tünik, hogy ebben a dologban krikusan lépnének fel.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy azt az országot kritzálni, amelyik népességére vetítve a legtöbb menedékest fogadta európában a liberális hazugsággyár újabb jellemtelen merénylete ellenünk. Sokszor és hangosan ismételgetve azonban lesz aki beveszi. Sajnos. Pont ezért kötelesség ellene küzdeni. Mindenkinek!

midnight coder 2015.09.21. 19:34:26

A különbség az eltérő történelmi tapasztalatban van. Mi magyarok akik túléltük a törököt, tatárt, Trianont, a náci és a kommunista megszállást picit másképp látjuk ezt a bevándorlás dolgot mint egy nyugat-európai, aki ezzel s jelenséggel max. megszállóként találkozott.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.09.21. 19:43:33

De mi van, ha most nem is "Európával" kerültünk szembe, hanem csak Európa liberális elitjével és annak (remélhetőleg kisebbségben lévő) követőivel? Akkor a szerző át fogja írni a sorozatát?

Alick 2015.09.21. 20:25:54

"Miért kerülünk szembe időről időre Európával?"

Miért, létezik olyasmi, hogy "Európa"..? :)

"A fő cél ebben e gondolati tradíció szerint elérni azt a szintet, ahol a fejlett országok állnak, de legalábbis átvenni tőlük mindazt, amit csak lehet."

Ez több okból sem működik követő üzemmódban... a gyarmatosított legfeljebb majmolhatja a gyarmatosítót, de ezen az úton biztosan nem tud a szintjére fellépni. Az "átvenni, amit lehet" megint csak mechanikus, követő üzemmód, ráadásul ignorálja a különbségeket - magyar narancs és gyapot, ugyebár.

"Kagan könyve persze messze nem lett olyan híres, mint Fukuyamáé"

Ehhh... Fuckayama a perspektíva nélküli, öt percig érvényes jóslataival legfeljebb a futóbolond kategóriába fér bele.

dukeekud 2015.09.21. 20:26:15

"Miért kerülünk szembe időről időre Európával?"

Europa a regi onmagaval kerult szembe. Es mivel mar egyedul Magyarorszag kepviseli, a hagyomanyos Europat, a valodi europai ertekeket, ezert kizarasos alapon velunk kerulnek szembe.
Nem tulzas azt mondani, Europaban mar csak Magyarorszag kepviseli Europat, egyedul csak a jelenlegi magyar kormanyt lehet Europai kormanynak nevezni.

Willkommenskultur 2015.09.21. 21:43:23

1933 ellenséges kisebbség uralja a német médiát, de hazudozása kiver minden biztosítékot
1934 ellenséges kisebbség 'hadat izen' Németországnak

2015 ellenséges kisebbség uralja a német médiát, de hazudozása kiver minden biztosítékot
???

Rothstein 2015.09.21. 21:50:45

Magyarországnak teljesen eltérő történelmi tapasztalatai vannak Nyugat-Európától. Nyugaton egy organikus, egymásra épükő gazdasági-társadalmi fejlődés következett be, nagyobb kataklizmák nélkül. A fejlődés hátterét ez és a gyarmatokból kiszipkázott pénzek adták.
Magyarország többször idegen megszállás alá került, az életéért küzdött évszázadokon keresztül.
A keresztény Európával sem sikerült elfogadtatnunk magunkat, de ez könnyen lehet hogy nem az a több száz éves fáziskéséből adódik (a honoglalás idején már minden szomszédunk letelepült és keresztény volt), hanem abból, hogy egyedül vagyunk. Se nem szláv, se nem germán, se nem latin nép. Nekünk nincsenek önzetlen barátaink (talán a lengyeleken, albánokon esetleg bolgárokon kívül).
Magyarország megtapasztalta milyen az, amikor a lakossága lecserélődik, és a bevándorló idegenek egy idő után el akarják szakítani az ország törzsterületét.
Azt is megtapasztalta, hogy Nyugat-Európa jó részével sosem állt egy szövetségi oldalon (franciák pl. a cognaci liga óta nem álltak velün egy oldalon). A XX.században történtek miatt a mai EU a győztesek Európája. Ezért nem veszik figyelembe a legelemibb nemzetiségi jogokat sem ha magyarról, németről, bolgárról, albánról van szó. A németek gazdaságilag sikeresek voltak, de ezért hatalmas árat fizettek. Örök időkre le kellett mondaniuk azelőtt 700-1000 évig német nyelvű területekről. Súlyosan roppant gerinccel, lényegében Európa páriáivá züllöttek le.
Az EU ráadásul gazdasági érdekeinkhez sem passzol. Csonka-Magyarország egy alapvetően mezőgazdaságra épülő ország. Egyetlen esélye a mezőgazdasági cikkekre épülő minőségi termékeket előállító feldolgozó ipar (lásd ún. Horthy-korszak). Ezzel szemben az EU maga is értékesítési nehézségekkel, túltermeléssel küszködik. Ezért is lett tönkretéve a 80-as évekre még úgy-ahogy működő magyar mezőgazdaság. Összegezve nekünk maximum foldrajzilag van helyünk Európában. Sem nemzeti és gazdasági érdekeink nem passzolnak, történeti tapasztalatunk meg aztán végképp nem. Az a jövő zenéje hogy vn-e az EU-n kívül élet nekünk, vagy nincs. Én hiszem, hogy okos kormányzással, más politikai berendezkedéssel van. Ehhez azonban le kell cserélni a teljes politikai garnitúrát, mert az erre legalább annyira alkalmatlan, mint amennyire a Horthy-rendszer az 1944 októberi kiugrásra volt.

I_Isti 2015.09.22. 08:04:25

@Rothstein: " le kell cserélni a teljes politikai garnitúrát,"
OK! Mire? Csak ez van, meg csak import...

Rothstein 2015.09.22. 08:40:34

@I_Isti:

Az én víziómban a következő szerepel:

A leendő törvényben meghatározott szakmai szervezetek, bevett felekezetek, intézmények, méltóságok, hatalmi ágak, szakszervezetek stb ex officio tagokat delegálhatnának a parlamentbe, biztosítva a szakmai hozzáértést. Hogy a népkéviselet se szenvedjen csorbát, a tagok 1/3-át, esetleg az alsóházat területileg, egy fordulós választás útján választott személyek töltenék be. Listák, pártok megszüntetve, teljesen feleslegesek, csak maffia gangek.
süti beállítások módosítása