A görög lecke
2015. július 08. írta: Redakció

A görög lecke

gorog_lecke.jpg

Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása.

 

A régi görögök tudták, hogy nem az az igazi dráma, ha az igazság küzd a hamissággal, hanem ha az egyik részigazság küzd a másik részigazsággal. Úgy tűnik, hogy a modern kor embere ezt nem szívesen látja be, és bármely két küzdő fél között mindenképpen egy igazat és egy hamisat akar választani. 

Pedig ami ma Görögország körül történik, az nem érthető meg sem akkor, ha a görögöket, sem ha a gazdag nyugatot választjuk az igaz ügy képviselőjének. Ugyanis mindkét félnek erős igazságai vannak. 

*

Kezdjük a görögökével. Mint már annyi ország esetében – például Magyarországéban –, ezúttal is bebizonyosodott, hogy a globális világrend a kapitalista kizsákmányolás technikáját a vállalatok köréből az országok szintjére emelte. Görögországot a nyugati pénzvilág évtizedeken át kizsákmányolta és valójában ma is azt teszi. És ha a görögök ezt meg akarják törni, teljesen igazuk van.

Ehhez azonban valamit látnunk kell: az értéktöbblet elvonása, az elvonási mechanizmus működtetése a civilizáció alapfeltétele. Nagyjából háromszáz főnél van az a határ, amely felett egy közösség nem maradhat fenn hatalmi hierarchia és a hatalom eszközeivel felruházott vezető nélkül. Vezető pedig nem létezhet anélkül, hogy a jutalmazáshoz és büntetéshez javakkal rendelkezzék. A javakat az emberek termelik, szükséges tehát, hogy azok egy részét átadják a vezetőnek. Másképp nem megy.

A kommunisták tévedtek, amikor azt hitték, hogy az emberiség célja a kizsákmányolás nélküli társadalom – a megvalósult kommunizmus, bárhogyan is nevezte magát, ezt a tévedést drasztikus módon bizonyította. A társadalom bonyolult rendszer, amely bizonyos fokú igazságtalanságok nélkül nem létezhet. A korlátlan kizsákmányolás azonban korlátlanul igazságtalan. A nyugati világ a belső, országon, közösségen belüli kizsákmányolás problémáját végül egyáltalán nem kommunista módon oldotta meg, hanem adókkal, a munkavállalói jogok kiterjesztésével, a verseny szabályozásával, a tőke korlátozásával, szociális intézményrendszerrel és társadalombiztosítással. 

Az országok közötti kizsákmányolásnak azonban alig van gátja. Ehhez már termelésre sincs szükség, pénzpiaci műveletekkel megoldható az egész. A kizsákmányolás üzemanyaga a hitel, pontosabban annak kamata. Tőkéjük a gazdag országoknak van, de a szegény országoknak van rá szükségük, hogy a polgáraik megvehessék azokat a javakat, amelyeket a gazdag országokból érkező multik velük megtermeltetnek, hazaszivattyúzva a profitot. 

Magyarország az 1970-es években ebbe a mechanizmusba keveredett bele (Botos Katalin értékelése szerint az 1990-es, húszmilliárd dolláros államadósságbólnégy milliárd volt az eredeti tőketartozás, a hitelből való törlesztés következtében pedig tizenhat milliárd a kamatos kamat), ebben csúszott egyre lejjebb, és ebbe süllyedt az orra hegyéig 2002 és 2010 között, amikor az államadósság közel megduplázódott. A magyar kormány azonban 2010-től kezdve, unortodox módszerekhez folyamodva münchhauseni produkciót mutatott be: az országot a saját üstökénél foga kirántotta az eladósodás mocsarából.

*

A görögök útja sokban hasonlított a magyarokéhoz, csak ez sokáig egyáltalán nem látszott. Az országok közötti kizsákmányolási rendszernek a görögök is a rossz oldalán álltak (és állnak a mai napig), a gyönyörű országba áramló turisták azonban a kivont profit jelentős részét visszavitték. Görögország lakói úgy érezhették – ez elég nagy különbség a magyarokhoz képest –, hogy az Isten tenyerén ülnek, süt a Nap, kék a tenger, érik a füge és szép az élet. 

És amikor kiderült, hogy ennek a szép életnek egy része bizony hitelből megy, a görög nép, mint a mesebeli három majom, nem volt hajlandó meglátni, meghallani és kimondani az igazságot, hanem újra és újra olyan kormányokat választott, amelyek a szép életnél is szebbet ígértek. 

A görög kormányok pedig, akár szocialisták, akár konzervatívok, hazudtak reggel, éjjel meg este. Újabb és újabb hiteleket vettek fel és osztottak szét a nép között, amelyet nem nagyon abajgattak az adókkal, hiszen volt pénz bőven. A felvett hiteleket pedig újabb hitelekből törlesztették, görgetve maguk előtt az adósságlavinát.

Amely aztán egyszer csak rájuk szakadt. Szinte felmérhetetlen adósságról van szó. A szakértők számításai szerint az elmúlt négy évben a nyugat adósságleírások és támogatások formájában 500 milliárd eurót pumpált Görögországba (ez a teljes magyar államadósság hatszorosa), és még mindig 300 milliárd a tartozás. Ennek egy része ugyanolyan fojtogató kamatos kamat, amilyen a magyar devizaadósokat nyomorgatta, de egy része bizony Görögországban a népnek szétosztogatott pénz, meg nem szolgált nyugdíjként, a termeléssel nem arányos fizetésként, soha meg nem térülő beruházásokként.

A görögök most azt mondják, hogy az adósságot az előző kormányok csinálták, és a pénzt a korábbi politikusok ellopták. Csakhogy azokat a kormányokat a görögök választották. Egy parlamenti demokráciában a nép felelős a kormányáért – e felelősség alól a görögök sem bújhatnak ki. 

És noha igaz az, hogy a megszorításokból nem lesz gazdasági növekedés, azért ez nem hatalmaz fel egyetlen országot sem arra, hogy egyszerűen átlépjen saját korábbi felelőtlen magatartásán, és úgy rázza le magáról az adósságot, mint a kutya a vizet. 

És noha az is igaz, hogy a nép szuverén és joga van akár népszavazáson is dönteni a maga sorsáról – de ez sem hatalmazza fel arra, hogy leszavazza saját kötelezettségei teljesítését. Az adósság elengedéséről nem az adósnak kell szavaznia, hanem a hitelezőnek. Görögország elmulatta az európai közösség pénzét, és most nem hajlandó fizetni a számlát. 

Márpedig ez nem megy. Mert akkor a többiek sem fognak fizetni. És akkor egykettőre fejre áll a világgazdaság. Akkor olyan pénzügyi válság jöhet, amilyet még nem látott a világ. 

*

Nem szabad, a görögök jövője miatt sem szabad, hogy a görög kormány mostani zsarolása sikerre vezessen. A görög néppel meg kell értetni, hogy felelős a tetteiért, a választásaiért, a döntéseiért. 

De a nyugatnak is meg kell értenie, hogy nem folytathatja tovább a többi ország ilyen mértékű kizsákmányolását. Meg kell zaboláznia saját bankjait és multinacionális vállalatait, le kell törnie azok korlátlan profitéhségét, a nyugati kormányoknak vissza kell szerezniük a hatalmat a pénzvilágtól és tisztességes együttműködést kell teremteniük a kevésbé gazdag államokkal.  

Európa hirtelen egy sor leckét kapott a történelemtől – ezek közül nem a legkisebb, amit a görög ügy adott fel neki. Öt, legföljebb tíz éve van arra, hogy megoldja a feladatait. Abba kár is belegondolni, hogy mi lesz, ha nem sikerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr307610428

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bencsik Gábor: A görög lecke 2015.07.08. 15:13:01

Ami ma Görögország körül történik, az nem érthető meg sem akkor, ha a görögöket, sem ha a gazdag nyugatot választjuk az igaz ügy képviselőjének. Ugyanis mindkét félnek erős igazságai vannak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szindbad 2015.07.08. 15:16:35

"A magyar kormány azonban 2010-től kezdve, unortodox módszerekhez folyamodva münchhauseni produkciót mutatott be: az országot a saját üstökénél foga kirántotta az eladósodás mocsarából."

WTF?

freehckr 2015.07.08. 15:25:41

@Szindbad: Fideszül van... lefordítva nagyjából annyit jelent, hogy „addig szopom Orbán faszát amíg az én zsebem is tömik lopott közpénzzel”... :)

Velemenyem szerint.... 2015.07.08. 15:34:58

Ez a poszt kritikán aluli. A régi kommunista rendszer lakájértelmisége szült ilyen valóságnak szembemenő nyilvánvaló hülyeségeket, a hanyatló imperialista nyugatról.

Annyi marhaságot szór ránk hogy kár egyenként belekezdeni.

Ha akarja finanszírozza ő a szabadságszerető görögök szuper-nyugdíjait és juttatásait. Mert az európai szolidaritás módszeresen fojtották el...

freehckr 2015.07.08. 15:37:58

Egyébként Bencsik elvtárs, ha már unortodox elvtársaid valóban kirántották az országot az eladósodás mocsarából, ahogy kamuztad fent, akkor mi a francért nem vonták még vissza a 2010-es módszerv... izé, kormányváltás óta az ígért radikális adócsökkentés ellenére bevezetett vagy megemelt több mint félszáz válságadót?! Hol a Matolcsy faszában van a beharangozott söralátét adóbevallás?! Ha már megint dübörgünk, nagy a jólét és fél Európa minket irigyel, ahogyan elvtársaitok reklámozták magukat anno a nulla eredményük ellenére, és idén már milliárdokat tud költeni a korrupt kormányzat az adófizetők pénzéből a hozzátok pontosan illő, de egyébként kínosan suttyó és ostoba gyűlöletkampányokra, akkor miért kell még mindig a középkorba visszaadóztatni a lakosságot és a vállalkozásokat?!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.08. 15:46:55

Vasárnap elkezdődött Európa rendszerváltása, a liberális diktatúra leváltása.

I_Isti 2015.07.08. 15:54:28

"Tőkéjük a gazdag országoknak van, de a szegény országoknak van rá szükségük, hogy a polgáraik megvehessék azokat a javakat, amelyeket a gazdag országokból érkező multik velük megtermeltetnek, hazaszivattyúzva a profitot. "

Most akkor mondjuk a mercedes-gyár a fidesz sikertörténete, vagy gonoszmulti pénzszivattyú?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.08. 16:14:21

@Bencsik Gábor:

"A régi görögök tudták, hogy nem az az igazi dráma, ha az igazság küzd a hamissággal, hanem ha az egyik részigazság küzd a másik részigazsággal." --- írja.

Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a görög pénzügyi válságról, az igazságnak tartozunk azzal, hogy elmondjuk, a klasszikus görög drámában nem részigazságok küzdöttek egymással (valószínűleg ilyesmi eszükbe sem jutott), hanem a tragikus hős küzdött a fátummal. A görög tragédiák hőse nem önmaga igazáért küzd mások igazával szemben, hanem abban a konfliktusban őrlődik, hogy az istenek más sorsot szántak neki, mint maga magának.

Helyes Írás 2015.07.08. 17:24:14

Lehetne még jó néhány igazságot és részigazságot hozzátenni mindkét oldalhoz. Az elmúlt hónapok vitái fel is hozták mind, csak össze kellene gyűjteni. Pl. azt, hogy milyen mostoha volt a görög történelem, hogy ellenben kimaradtak a kommunizmus áldásaiból, s az hizlalta fel az életszínvonalukat, hogy a belépésük után sokáig csak őket kellett támogatnia a gazdag Nyugatnak. A másik oldalról viszont joggal hozható fel, hogy tisztességes hitelezők nem adnak annak, akitől már nem várható, hogy vissza is fizeti a hitelt. Illetve rögtön az összeomláskor az eurón kívülre kellett volna tenni a görögöket, hogy ne legyen módjuk a sorsukért a hitelezői diktátumokat hibáztatni, hanem inflálták volna el maguk a mesterségesen felpumpált életszínvonalukat.

Pelso.. 2015.07.08. 17:24:20

@Szindbad: @freehckr: miért pont münchhauseni??

Úgy várom, hogy Bencsik itt elemezze Ciprasz a brüsszeli beszédét...:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.07.08. 18:23:59

"Tőkéjük a gazdag országoknak van, de a szegény országoknak van rá szükségük, hogy a polgáraik megvehessék azokat a javakat, amelyeket a gazdag országokból érkező multik velük megtermeltetnek, hazaszivattyúzva a profitot. "

Komprádorszivattyú. A Professzor már 2009-ben megmondta.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2009/03/komprador.html

Wikus Van De Merwe 2015.07.08. 18:35:22

@Pelso..:

Elemezheted te is.
Szerinted is az EU és az IMF által diktált megszorítások a felelősek a jelenlegi helyzetért?
Szerinted is csak az lehet a megoldás,hogy a hitelezők bukják a pénzüket?

"A görög kormányfő arra is kitért, hogy országa a tönk szélére jutott, amiben a korábbi kormányok felelősségét hangsúlyozta, akik klientúrarendszert alakítottak ki, kormányzásukat korrupció és a politikai valamint a gazdasági hatalom összefonódása kísérte. Ciprasz utalt arra is, hogy a görög nemzeti vagyon több mint fele a társadalom 10 százalékának a kezében van, akik szerinte nem osztoztak ennek megfelelő arányban a görögök által viselt terhekből."

Vagyis?

Pelso.. 2015.07.08. 19:45:55

@Wikus Van De Merwe:
-nem
-nem
Demagógnak tartom a beszédet, a német adóóságtörlés párhuzama meg olcsó mellébeszéd. A hivatkozott klientúrák, összefonódások stb., az belügy. A hitelt vissza kell fizetni.

Yorik 2015.07.08. 20:34:51

Miért gondolja úgy minden bölcsész végzettségű újságíró, hogy gazdasági témákról bárki cikkezhet?

Bell & Sebastian 2015.07.09. 00:58:17

Elemi iskolás matematika

Ha az amcsi államadósság 300 százalékon, az Unióé nulla (nem ennyi, de tételezzük fel) és azonos a potenciáljuk, ez átlagosan 150%.

A görögök 120% -on kezdtek és most 170 -nél tartanak.

Kérdések
- Ki buzerálja a görögöket és miért?
- Hol itt a válságkezelés?

Nem fogják lenyomni őket.

@Szindbad: A hasonlat jó, de a módszer is münchhauseni.

Úgy fogott libákat pecával és egy darab szalonnával, hogy az első lenyelte, hátul kijött, mire a második lenyelte...

Ezt csinálja Orbán az uniós támogatásokkal, fölfűzi rá az összes mutatót és még meg is sütkérezi a libákat.

Bell & Sebastian 2015.07.09. 01:03:36

@Wikus Van De Merwe: Vagyis ez egy vállaltan baloldali társadalomkritika. Máshol mégígyebben van ez, akkumulálódik rendesen a vagyon a kiváltságoséknál.

Csakhogy ők szét tudják teríteni a sarukat, van nyomdájuk és nem görögök.

annamanna 2015.07.09. 04:16:23

"Ehhez azonban valamit látnunk kell: az értéktöbblet elvonása, az elvonási mechanizmus működtetése a civilizáció alapfeltétele."

Ez az állam alapfeltétele.

"Vezető pedig nem létezhet anélkül, hogy a jutalmazáshoz és büntetéshez javakkal rendelkezzék. A javakat az emberek termelik, szükséges tehát, hogy azok egy részét átadják a vezetőnek. Másképp nem megy."

Ez egy nagyon veszélyes csalás. Tehát Gipsz Jakab megtermel x mennyiségű javat, majd ennek egy jelentős részét csak azért adja át a vezetőnek (aki miért is lett vezető?) hogy az elvont javaiból jutalmazza vagy büntesse meg a vezető? Mintha az elvett javak a vezető saját tulajdonai volnának, amivel tetszése szerint rendelkezik?
Tehát Gipsz Jakab egy idióta, akit jutalmaz meg büntet Vezető Bácsi? És ráadásul abból, amit ő termelt meg?
Ez a civilizáció alapelve?

Ez inkább valami gonosz erőszak alapelve.

Ha én állítok elő valamit, akkor én vagyok KÉPES rá, hogy előállítsam. Tehát NEKEM vannak képességeim a termelésre, és nem a Vezető Bácsinak.

Ha nekem vannak képességeim, akkor egyrészt nekem van SZÜKSÉGEM is az előállított javakból származó jövedelemre, másrészt ha javakat elő tudok állítani, akkor dönteni is tudok arról, mire fordítsam az így keletkezett értéket.

Mindenki azzal gazdálkodjon, amit saját maga megtermel. Ha a saját maga által megtermelt javakat jutalmazásra vagy büntetésre fordítja, tegye azt.
De hogy elzabrálja a másiktól azt, amit az megtermelt, majd az ellopott javakat a kirabolt ember jutalmazására és büntetésére fordítsa, hogy ezzel manipulálja, hát ez vérlázító, és bárminek lehet nevezni, de normálisnak, egészségesnek, civilizáció alapjának biztosan nem.

Például van egy kutyám, etetem, gondozom, foglalkozom vele, és egyszer csak elveszik és ellenem uszítják, mert azzal akarnak megbüntetni, amit én magam neveltem fel a saját energiám árán?

Aki szerint másképp nem működik egy közösség, annál valami nagy hiba van.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.09. 08:36:28

@Velemenyem szerint....: De hát ez a régi rendszer lakájértelmisége személyesen.

@Szindbad: @freehckr: Nekem is a tarkómig szaladt a szemöldököm ezt olvasva.

Végy két rész dialektikus materializmust, egy rész idejében tartósított el nem kötelezett békeharcot, egy rész nagylelkű pártalapítványi támogatást, alapozd meg mindezt egy látványosan gátlástalan, amorális rokonnal, és itt van előtted Bencsik Gábor és életműve, a megtestesült silányság.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.09. 08:50:25

Mondjuk írhatnátok arról, hogy a Syriza orosz pénzeket kap és orosz tanácsadók – méghozzá a Magyarországon nem szívesen látott Dugin – egyengetik az EU-s tárgyalásaik tapasztalható sikerét.

Csak hát ez még akár érdemi tevékenység is volna a kortárs és dinamikus, széles látókorű, egyáltalán nem provinciális és nem köldöknéző magyar konzervatív gondolkodás ötödik éve tartó mély álmában.

www.rferl.org/content/greek-syriza-deep-ties-russian-eurasianist-dugin/26818523.html

Esetleg a nagy balti szimpátiátok közepette arról, hogy az orosz centrális erőtér képviselője éppen hivatalos vizsgálatot indít, kivizsgálandó, hogy a baltiak függetlenségét 1991-ben jogszerűen ismerte-e el Oroszország.

www.interfax.ru/russia/450574

De úgyis inkább előkotortok valahonnan egy újabb magyarországi arab ikszest (a Szandrán meg az idióta új elnökön kívül csak arab kereszténydemokraták vannak ebben az országban? Sayfo Omár, a túrórudis Tristam, meg most ez a legújabb is... ez nem hétköznapi, mondjuk úgy).

Arcade Macho 2015.07.09. 09:39:47

en azt hittem hogy a mi eladosodasunk azert tortent mert tobbet fogyasztott a kadari kisember mint amennyit megtermelt
pont mint a gorogoknel
a kamat meg annyi amennyi, mukodesre, beruhazasra kellett? persze hogy nem, hanem fogyasztasra, mert a kisemberek jobban akartak elni mint amire lehetoseguk lett volna
es most ezek a kadari kisemberek alkotjak a nyugdijasok jelentos reszet

bunkó · http://bunko.blog.hu 2015.07.09. 10:14:26

Ha a görögöknek összejön a zsarolás, akkor nyomban jelentkezni fognak a portugálok is ugyanerre a forgatókönyvre
és amikor majd az olaszok is vérszemet kapnak (a görögökéhez képest kb hússzor annyi adóságukkal), akkor már nem csak inogni fog az euró, hanem végleg lehúzhatja a redőnyt.
Viszont eddigre a pénzügyi világ talán nagy nehezen rá fog jönni, hogy Magyarország nem egyenlő Görögországgal, így az euró jócskán le fog értékelődni a forinthoz képest :)

Alick 2015.07.09. 10:51:27

Érdemes elolvasni... ez a pont, ahol a bal- és a jobb szabadságigénye összeér:

www.ukip.org/eu_faces_greek_democracy_in_great_euro_poker_game

Kopi3.14 2015.07.09. 11:03:15

"Meg kell zaboláznia saját bankjait és multinacionális vállalatait, le kell törnie azok korlátlan profitéhségét, a nyugati kormányoknak vissza kell szerezniük a hatalmat a pénzvilágtól és tisztességes együttműködést kell teremteniük a kevésbé gazdag államokkal. "

Nem tudom a szerző olvas-e minimum egy vicclapot a nyugati, mocskos, kizsákmányoló világból, de nekik egyik nagy bajuk, hogy azok a mocskos kizsákmányoló multinacionális vállalatok nem a magyar, román, szlovák, török, stb. üzemeiket zárják be, hanem az angolt, németet, belgát.

A cikket így összefoglalva: demagógiából jeles, értelmes, tartalmas gondolatokból bukta.

teleorman 2015.07.09. 11:27:33

Két gyöngyszem ebből ebből a társadalomfilozófiai, irodalomelméleti és közgazdasági gyöngysor- nyakékből. (Csak azt kellene megtudni, mire is van felfűzve?)

i.) "A magyar kormány azonban 2010-től kezdve, unortodox módszerekhez folyamodva münchhauseni produkciót mutatott be: az országot a saját üstökénél foga kirántotta az eladósodás mocsarából." Tehát kirántotta, képszerűen egyetlen mozdulattal (még csak nem is "kiráncigálta"), most nulla adósság, everbody is happy. Nem tudtam róla, de nagyszerű hír. Érdemes volt az Első Számú Vezetőre és álomcsapatára szavazni, kétszer is.

"Meg kell zaboláznia saját bankjait és multinacionális vállalatait, le kell törnie azok korlátlan profitéhségét, a nyugati kormányoknak vissza kell szerezniük a hatalmat a pénzvilágtól és tisztességes együttműködést kell teremteniük a kevésbé gazdag államokkal. "

Tehát a profitéhség az szarv, amit le kell törni. Ám a kapitalista vállalkozás ímmár szarv nélküli marháját mi fogja befektetésre, kockázatvállalásra stb. ösztönözni? Vagy majd - hazai mintára - az Első Számú Vezető ímmáron európai dimenzióban is eldönti, mi az extraprofit, mi a tisztességes profit? Bankok, internetszolgáltatók: extra, Mészáros Lőrinc: OK. Simicska 2014-ik OK, aztán extra... Szép új világ...

vizipipa 2015.07.09. 13:07:35

"a nyugati kormányoknak vissza kell szerezniük a hatalmat a pénzvilágtól "

És ezt most épp a TTIP-el teszik? Tudod, ez az amikor a multi országot perel a profitjáért!

Alick 2015.07.10. 08:43:55

@vizipipa: Persze, nem önmagában a pénzvilággal van probléma, hanem azzal, ahogy belemászik a politikai döntéshozás világába. Panaszkodunk a hazai oligarchiák miatt, ugyanakkor a világban mindezt jóval nagyobb léptékben csinálják...

2015.07.10. 23:50:10

Mi a görög lecke?

Faszság az 'euró'.

Pelso.. 2015.07.11. 07:00:09

@Alick: Fordítva is érvényes, s a folyamatokat legalább oly mértékben befolyásolja: amikor a politikusok nyúlnak bele a gazdaságba.

Alick 2015.07.11. 08:48:01

@Pelso..: Így van... viszont - minden anomáliájával együtt - a politika szélesebb körű felhatalmazással és felelősséggel rendelkezik, mint a gazdaság szereplői.

Pelso.. 2015.07.11. 09:00:55

@Alick: Nálunk..........., szóval politika (-kus) felelőssége nulla. Felhatalmazásuk pedig hazugságokon, demagógián, jobb esetben sima elhallgatáson alapul.
A gazdasági szféra önmagában e téren ennél tisztább, racionálisabb.

Alick 2015.07.11. 09:39:42

@Pelso..: Igen... és nemcsak nálunk... a politikusok gyakran visszaélnek a felelősséggel. És az is igaz, hogy a gazdasági szféra (bár ott is gyakran vannak téves döntések és emberi gyengeségek) egyértelműbben teljesít.
Ezzel együtt a gazdasági szféra horizontja jóval szűkebb, öntörvényűbb, mint a politikáé. A politika legnagyobb problémája a felhatalmazási rendszer... a demokratikusnak nevezett rendszerben is minimális a számonkérhetőség, az egyértelmű meghatalmazás... így minden megválasztott, magát "szentként" eladó politikusból szükségszerűen ribanc lesz. Nemcsak nálunk, hanem mindenütt... különbség csak a politika hagyományainak kultúrájában és az "eredendő mohóság" mértékében van.

KissGecihuszár 2015.07.11. 13:33:26

Őszinte leszek és kíméletlen; én egyáltalán nem sajnálom a Görögöket, sőt totál leszarom, ha a régi/új drachmájuk azonnal elveszíti a "régi" -tehát az €-ra történt átállás kori értékének akár 60-70-80%-át is, miáltal borítékolható lesz a tartós nyomor, éhezés, hyperinfláció, extrém munkanélküliség, azaz a totális gazdasági, majd ezt követő társadalmi csőd! Vegye tudomásul az átlagmagyarnál számos tekintetben sokkal butább, pronyóbb, selejtesebb átlaggörög, hogy NINCS INGYENEBÉD, ezt jól beszopták, mert éltek, mint marci hevesen, s mindezt úgy, hogy Görög iparról, mint olyanról csak a sci-fi szintjén lehet beszélni, mert az nincs! Sajnos, Görögország élő példája annak a sehová nem vezető, idióta ballibsi felfogásnak ami az EU-t a '80-as években jellemezte, miszerint tárjuk szélesre szerető karjainkat a "sokat szenvedett" Görög, Spanyol, Portugál népnek (ugye mind 3 országban a '70-es évek közepéig diktatúrák voltak, az már más lapra tartozik, hogy az átlagemberek azért nem éltek elnyomásban ezekben a kapitalista diktatúrákban, sőt tonképpen nem is éltek rosszul, nyilván nem az NSZK-beli akkori életszínvonallal összehasonlítva) és öntsük nekik számolatlanul az ECU, majd EUR 10,100, sőt 1000 milliárdokat, nehogy "véletlen" ott is kommenizmus legyen, mint Kelet-Európában, mer oszt nagy bazmeg lesz... Ezen 3 ország meg nyilvánvalóan élt a "történelmi" lehetőséggel és ott nyúlta le az idióta EU-t, ahol csak lehetett! Talán Spanyolországban költöttek érzékelhető összegeket az ország iparának fejlesztésére, oktatásra, de pl. Portugália már javarészt (voltam náluk, úgyhogy lehetek autentikus?!) semmi hozzáadott-értéket nem eredményező prestige beruházásokat hozott létre belőlük, viszont a legpofátlanabbul a Görögök nyúlták le az EU pénzeit, ugyanis ők tökélyre fejlesztették a "kreatív" könyvelést, azaz nettó végighazudták az elmúlt 30 évet, miközben olyan átlagfizuk, nyugdíjak, egyéb kedvezmények, támogatások özönében dúskáltak az átlagpolgárok, melyekről nemhogy mi, hanem még a Csehek, Lengyelek, Szlovákok is csak álmodhatnak, pedig ők aztán letettek az asztalra "valamit"! Hál Istennek, eljött végre az igazság pillanata; elkészült a feketeleves, tessen elkezdeni kanalazni...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2015.07.11. 14:38:43

Szerző idióta - amitől még lehetnek akár részigazságai.
Ellenben a görögök, és minden más kevéssé fejlett Eu-tagország kizsákmánylása nem a kamatokkal, hanem magával az euróval történik.

"(...) Egy görög euró egy német euróra váltható, azaz nem is kell az egyiket a másikra váltani, hiszen nincs közöttük értékkülönbözet. Csakhogy a görög euró mögött a görög, a német euró mögött pedig a német gazdaság áll. Ha a görög gazdaság gyengébben teljesít mint a német, de a fizetőeszköze ugyanannyit ér – gyengébb teljesítménye ellenére –, mint a német, akkor valós teljesítményénél többet ér, azaz túlértékeltté válik, és persze – értelemszerűen – a német euró a göröggel szemben alulértékelt lesz.

Az alulértékelt német euró a német gazdaságot versenyelőnyhöz juttatja, ami tovább erősíti az erős német gazdaságot, növeli versenyképességét, és gyengíti az amúgy is gyenge görögöt. Mára ez a folyamat a német euró legalább 25 százalékos alulértékeléséhez, azaz a német gazdaság kizárólag az árfolyamnak tulajdonítható versenyelőnyéhez vezetett. Egy adott fizetőeszköz értékének aránya egy másikhoz rendre változik, tükrözve a mögötte álló gazdaság állapotát, illetve annak megítélését, esetenként a spekulatív hullámok hatását.

De az euró árfolyama a tagországok között nem változhat, még akkor sem, ha vannak, illetve ha létrejönnek markáns különbségek. Az euró megalkotói abban bíztak, hogy az övezet szabályainak betartásával – ezek az úgynevezett maastrichti mutatók – az euróövezet képes lesz a fentiekben leírt folyamatot elkerülni. Bár még most is lehet olyan nézettel találkozni, miszerint a jelenlegi helyzetet a bajba került országok fegyelmezetlensége okozta – ez például a hivatalos német álláspont –, a „fegyelmezetlenség” ma már nyilvánvalóan elégtelen magyarázat még akkor is, ha ezek az országok tényleg fegyelmezetlenek voltak.

A maastrichti mutatók ugyanis kizárólag pénzügyi jellegűek. Betartásuk nem biztosítja és nem tükrözi az adott ország versenyképességét. Spanyolország betartotta a maastrichti követelményeket – még akkor is, amikor Németország nem –, mégis bajba került (...)"
nol.hu/velemeny/a-gorog-problema-1550917?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201507
süti beállítások módosítása