Bármennyire is hihetetlen, Magyarország és a térség gazdasági szereplői számára a cigányok jelentik majd a következő évek, sőt, évtizedek során a kitörés, a fejlesztés, az erősödés egyik nagy lehetőségét.

Igen, azok a cigányok jelentik hamarosan az új – és egyre szélesedő! – célcsoportot, akikkel kapcsolatosan eddig javarészt más sem hallottunk, mint hogy ők maguk az igazán kirekesztettek csoportja, ők a hátrányos megkülönböztetés állandó elszenvedői, ők a megtestesült alul-iskolázottság és munkanélküliség, arról nem is beszélve, hogy sokuk döbbenetes nyomorban él, a társadalomnak azon mély bugyraiban, ahol nem jut pénz a normák szerinti életre (vagy ha jutna, akkor sem arra költik), és akiket folyamatosan a bűnözés gyanúja leng körül a közbeszédben és a közgondolkodásban.

Igen, eddig ilyennek látta szinte mindenki a cigányokat, maguk a piaci szereplők is – nem csoda, hogy az elmúlt évek során, ha bárhol szóba került, hogy a cigányokra termék/szolgáltatás és valódi profit lenne alapozható, a legtöbben csak mosolyogtak megértően, de közben a szívük mélyén nagyon is sajnálták már azt a fél órát, amit rám áldoztak a drága idejükből. Egyértelműen ott volt a tekintetekben, hogy a cigányok egész egyszerűen elképzelhetetlenek a számukra, mint vásárlók. Sőt, szerintük a piac egésze számára is, mert a cigány nem vásárol, nem fogyaszt, vagy ha igen, akkor biztosan másét keresi, az olcsóbbat, a rosszabb minőséget.

Voltak üdítő kivételek is, amely cégek nemcsak, hogy érdeklődtek, de hajlandók voltak pénzt és konkrét intézkedéseket is rendelni a cigányokhoz kapcsolódó felvetésekhez. Azaz kutatást kértek, elemzéseket, hatástanulmányokat, sőt, valós ötleteket is, de ami a legfontosabb: valóban érdekelte őket, hogy mit esznek, mit isznak, mit fogyasztanak a cigányok, mire költenék el a azt a keveset, amijük van. Szerették volna felmérni azt is, mi az, amijük most még nincs meg, de szeretnék, ha a jövőben nekik is jutna abból.

Ezek a bátor cégek értik a változó világ mechanizmusait, és ők a dél-Amerikai favellák nyomorgóira ugyanúgy szeretnének tekinteni, mint Közép-Európa cigányaira, vagy az európai bevándorlókra, akik, ha csak kevés pénz felett is dönthetnek a saját sorsuk részeként, azt a keveset is inkább annak adnák, akit hitelesnek, őszintének látnak. Azaz a szegény sorsúak is vásárlók, fogyasztók kellene, hogy legyenek hamarosan, és persze lesznek is, de majd annak adják a néhány krajcárjukat, aki elmegy hozzájuk, terméket, szolgáltatást visz nekik, és el tudja hitetni velük, hogy érdekli, mit vennének, mire költenének.

Természetesen abból kell kiindulnunk, hogy a for profit szektor kegyetlen. Azért készülnek a termékeik, azért kínálnak szolgáltatásokat, hogy a lehető legtöbb pénzt kaphassanak értük, a lehető legtöbb fogyasztótól, vásárlótól. Sokáig az volt a kérdés, hogy hogyan lehet a fogyasztók számát a lehető leggyorsabban és a legszélesebb körben növelni. A válság során azonban kiderült, a megváltozó viszonyok között nem lehet növelni a fogyasztók számát, sőt, a meglévők megőrzése is komoly kihívás.

A válság ebben a folyamatban éppen ezért arra kellene, hogy rávegye a lehető legtöbb piaci szereplőt, hogy új utakat keressen a nehézségekből való kilábalásra. Új fogyasztókat. Bárkit, aki vásárol, aki fogyaszt, aki fizetni hajlandó. És itt kellene, hogy valaki végre észrevegye azokat, akik eddig általában nem voltak vásárlóként, fogyasztóként kezelve, leginkább azért, mert a piac – saját és a társadalmi előítéletek alapján – nem tartotta őket fogyasztónak, vásárlónak. És bármennyire is döbbenetes, ezek ma Magyarországon, sőt, az egész térségünkben a cigányok.

Nyilván van abban is valami filozófia (egyes cégek esetében gőg és sznobizmus), ha folyamatosan divatos termékeket akarnak egyes piaci szereplők drágán áron fizetőképes, legalább felső-középosztálybeli rétegeknek eladni, de észre kellene venni: nem az ő számuk nő iszonyatos ütemben, hanem azoké a szegény-sorsúaké, akik eddig is az olcsót keresték, továbbá azoké, akik eddig csak keveset vagy éppen semennyit sem vettek a milliószám-termékből, amit a piac jelen pillanatban kínálni tud.

Hogy a számoknak élő értékesítők is értsék, amiről beszélek, itt van néhány adat:
Ma Magyarországon a cigányok becsült száma és aránya 800–900 ezer fő, ami 8-9 százalékot jelent a teljes népességen belül. Megismétlem: a teljes népességen belül.
Ugyanakkor a 10 év alatti korosztályban ez biztosan több, egyes becslések legalább 12-15%-ot említenek, de az 5 év alatti korosztályban akár a 20% sem túlzás.
Azaz, az 5 év alatti korosztályban minden 5. ember cigány ma Magyarországon. És igenis látható, megtapasztalható, hogy hol, hogyan, milyen körülmények között élnek most ők, mennyi pénz felett rendelkeznek ők és a szüleik, ugyanakkor a piac általában véve nem kínál nekik most sok mindent. Sem nekik, sem a szüleiknek. Az előző gondolatmenetből pedig akkor látni kellene, hogy 10-12 éven belül az akkori Magyarország tinédzserei között körülbelül 20%-ban lesznek azok a cigány fiatalok, akik akár célzott célcsoport is lehetnének, ha bármelyik piaci szereplő érdemben számolna velük, akár már most, akár a jövőre készülve.

Mert ezek a fiatalok nemcsak hogy felnőnek majd, de házasodnak, gyermeket vállalnak, valahol biztosan lakni fognak, esznek, isznak, közlekednek, kommunikálnak, szórakoznak, bankhitelt szeretnének, és költenének maguk is bármire, amiről azt gondolják, hogy az nekik is készül, és a számukra is elérhető.

Félreértés ne essék, egy szóval sem mondom, hogy a piacon most elérhető termékek és szolgáltatások ne szólnának mindenkinek – bőrszíntől függetlenül. De a piac azt igenis megérthetné, hogy a számos termék és szolgáltatás bizonyos okok miatt ma nem jelenik meg a cigány családok körében ugyanúgy, ahogyan a többségi társadalomban. És ez egy valódi nyereségérdekelt szereplő számára igazi kihívás, főleg, hogy ha kihívásokból a válság eddig csak azt tartogatta a piac számára, amely a túlélést segítette elő.

A cigányok többségének ma Magyarországon általában véve nincsen biztosítása. Amelyik biztosító cég tudni akarja, hogy miért nincsen, az rendeljen meg egy kutatást, fejlesszen terméket, szabja rájuk, és adjon el nekik biztosítást tízezer számra. Mert lennének, akiknek szükségük lenne rá – több ezer temetésre nem jut egy fillér sem ma a cigánysorokon, de utólag mindenki szerette volna, ha van valamilyen biztosítása. Kérdés, melyik biztosító cég lát ebben fantáziát és meri konkrét célcsoportként kezelni őket? Én magam, aki a cigányügyet elsősorban gazdasági kérdésnek tekintem, hiszek abban, hogy igenis el is lehet adni nekik, kimondottan a cigányoknak sok-sok biztosítást, azaz, szolgáltatást lehet vinni közéjük, olyat, ami eddig hiányzott, de segítheti a sorsukat.

Maradva a pénzügyeknél, a cigányok többségének ma Magyarországon általában véve nincsen bankszámlája, vagy, ha van, akkor nem használja. Ezzel párhuzamosan egészen érdekes, hogyan fogynak el a nem cigány számlatulajdonosok az országnak abban a felében, ahol az átlagosnál is magasabb a cigányok száma, aránya. Plasztikus, könnyen érthető példát használjunk: biztos vagyok benne, hogy Edelényben 10 évvel ezelőtt sokkal több volt a naponta betérő ügyfél bármelyik bank helyi fiókjába, mint ma. Ennek egyszerű okai vannak: akinek 10 éve számlája, és azon egy kevéske pénze volt, az olyan nyugdíjas volt, aki időközben talán már meghalt, vagy olyan, munkából élő helyi, aki azóta talán már beköltözött Miskolcra vagy a fővárosba, esetleg külföldön vállalt munkát.

Bármelyik bank budapesti központjában ott a komoly dilemma, mi legyen a helyi fiókkal? Elfogynak a betétesek, elfogynak a számlatulajdonosok, egy idő után nem éri meg fenntartani a fiókot, és szomorú szívvel, de bezárják majd. Presztízsveszteség, rossz megítélés, egyértelmű piacvesztés.

Közben a másik bank viszont nem zár be. De miért is nem? Azért, mert Edelényben megtalálta azokat, akiknek eddig nem volt bankszámlájuk, és meggyőzte őket arról, hogy nyissanak nála számlát, és ha csak egy kevéske segély, vagy közmunkából származó bér is minden jövedelmük, az a bankon keresztül jusson el hozzájuk.
A kérdés most mindössze az ebben a nagyon egyszerű helyzetben, hogy melyik valós bank lesz az, amelyik majd bezárja az edelényi fiókját, és melyik az, amelyik tényleg megtarthatja azt?

Az ország észak-keleti vidékén elfogytak a helyi kisboltok az elmúlt 10-12 évben. Teljesen általános, hogy egy 800-1200 fős faluban nincsen bolt, vagy ha van, az hetente kétszer nyit ki, akkor is csak napi néhány órára. Ezeket a falvakat sok esetben cigányok lakják egyre nagyobb számban. Kérdés, melyik tartós fogyasztási cikkeket és élelmiszert kínáló hazai lánc dönt úgy, hogy kisteherautókon, előre egyeztetett rendeléses formában termékeket visz ezekbe a falvakba? Nagyon egyszerű lenne egy ilyen koncepciót hitelesen és hiánypótló módon elkészíteni, majd több tízezer ember életét tenni könnyebbé ilyen formában, de megint ott a kérdés, melyik valós piaci szereplő mer lépni ebbe az irányba?

Végezetül néhány gondolat arról, hogy őszintén kimondható ma már az is, hogy a gyorskölcsönöket kínáló piac találta meg elsőként a cigányokat, még ha soha nem is volt egyértelmű policy, hogy rájuk szabják a szolgáltatásokat és termékeket. Ma már talán a piac más szereplői is végiggondolják, hogy hogyan kellene nekik maguknak a saját termékükkel és szolgáltatásokkal valódi célcsoportként tekinteni mostantól a cigányokra. Sőt, ha ügyesen csinálják, egyszerre lesznek CSR-tudatosak, miközben valódi piaci rést találnak maguknak.

Pénzügyi, biztosítási, telekommunikációs és tartós fogyasztási termékeket kínáló piaci szereplők, figyelem, több milliárd forintról van szó – havonta. Aki most lépni mer, lépéselőnybe kerül.