Cigányok a piacon: egy új célcsoport
2015. február 17. írta: ForgacsIstvan

Cigányok a piacon: egy új célcsoport

cigany_coca_cola_560.png

Bármennyire is hihetetlen, Magyarország és a térség gazdasági szereplői számára a cigányok jelentik majd a következő évek, sőt, évtizedek során a kitörés, a fejlesztés, az erősödés egyik nagy lehetőségét.

Igen, azok a cigányok jelentik hamarosan az új – és egyre szélesedő! – célcsoportot, akikkel kapcsolatosan eddig javarészt más sem hallottunk, mint hogy ők maguk az igazán kirekesztettek csoportja, ők a hátrányos megkülönböztetés állandó elszenvedői, ők a megtestesült alul-iskolázottság és munkanélküliség, arról nem is beszélve, hogy sokuk döbbenetes nyomorban él, a társadalomnak azon mély bugyraiban, ahol nem jut pénz a normák szerinti életre (vagy ha jutna, akkor sem arra költik), és akiket folyamatosan a bűnözés gyanúja leng körül a közbeszédben és a közgondolkodásban.

Igen, eddig ilyennek látta szinte mindenki a cigányokat, maguk a piaci szereplők is – nem csoda, hogy az elmúlt évek során, ha bárhol szóba került, hogy a cigányokra termék/szolgáltatás és valódi profit lenne alapozható, a legtöbben csak mosolyogtak megértően, de közben a szívük mélyén nagyon is sajnálták már azt a fél órát, amit rám áldoztak a drága idejükből. Egyértelműen ott volt a tekintetekben, hogy a cigányok egész egyszerűen elképzelhetetlenek a számukra, mint vásárlók. Sőt, szerintük a piac egésze számára is, mert a cigány nem vásárol, nem fogyaszt, vagy ha igen, akkor biztosan másét keresi, az olcsóbbat, a rosszabb minőséget.

Voltak üdítő kivételek is, amely cégek nemcsak, hogy érdeklődtek, de hajlandók voltak pénzt és konkrét intézkedéseket is rendelni a cigányokhoz kapcsolódó felvetésekhez. Azaz kutatást kértek, elemzéseket, hatástanulmányokat, sőt, valós ötleteket is, de ami a legfontosabb: valóban érdekelte őket, hogy mit esznek, mit isznak, mit fogyasztanak a cigányok, mire költenék el a azt a keveset, amijük van. Szerették volna felmérni azt is, mi az, amijük most még nincs meg, de szeretnék, ha a jövőben nekik is jutna abból.

Ezek a bátor cégek értik a változó világ mechanizmusait, és ők a dél-Amerikai favellák nyomorgóira ugyanúgy szeretnének tekinteni, mint Közép-Európa cigányaira, vagy az európai bevándorlókra, akik, ha csak kevés pénz felett is dönthetnek a saját sorsuk részeként, azt a keveset is inkább annak adnák, akit hitelesnek, őszintének látnak. Azaz a szegény sorsúak is vásárlók, fogyasztók kellene, hogy legyenek hamarosan, és persze lesznek is, de majd annak adják a néhány krajcárjukat, aki elmegy hozzájuk, terméket, szolgáltatást visz nekik, és el tudja hitetni velük, hogy érdekli, mit vennének, mire költenének.

Természetesen abból kell kiindulnunk, hogy a for profit szektor kegyetlen. Azért készülnek a termékeik, azért kínálnak szolgáltatásokat, hogy a lehető legtöbb pénzt kaphassanak értük, a lehető legtöbb fogyasztótól, vásárlótól. Sokáig az volt a kérdés, hogy hogyan lehet a fogyasztók számát a lehető leggyorsabban és a legszélesebb körben növelni. A válság során azonban kiderült, a megváltozó viszonyok között nem lehet növelni a fogyasztók számát, sőt, a meglévők megőrzése is komoly kihívás.

A válság ebben a folyamatban éppen ezért arra kellene, hogy rávegye a lehető legtöbb piaci szereplőt, hogy új utakat keressen a nehézségekből való kilábalásra. Új fogyasztókat. Bárkit, aki vásárol, aki fogyaszt, aki fizetni hajlandó. És itt kellene, hogy valaki végre észrevegye azokat, akik eddig általában nem voltak vásárlóként, fogyasztóként kezelve, leginkább azért, mert a piac – saját és a társadalmi előítéletek alapján – nem tartotta őket fogyasztónak, vásárlónak. És bármennyire is döbbenetes, ezek ma Magyarországon, sőt, az egész térségünkben a cigányok.

Nyilván van abban is valami filozófia (egyes cégek esetében gőg és sznobizmus), ha folyamatosan divatos termékeket akarnak egyes piaci szereplők drágán áron fizetőképes, legalább felső-középosztálybeli rétegeknek eladni, de észre kellene venni: nem az ő számuk nő iszonyatos ütemben, hanem azoké a szegény-sorsúaké, akik eddig is az olcsót keresték, továbbá azoké, akik eddig csak keveset vagy éppen semennyit sem vettek a milliószám-termékből, amit a piac jelen pillanatban kínálni tud.

Hogy a számoknak élő értékesítők is értsék, amiről beszélek, itt van néhány adat:
Ma Magyarországon a cigányok becsült száma és aránya 800–900 ezer fő, ami 8-9 százalékot jelent a teljes népességen belül. Megismétlem: a teljes népességen belül.
Ugyanakkor a 10 év alatti korosztályban ez biztosan több, egyes becslések legalább 12-15%-ot említenek, de az 5 év alatti korosztályban akár a 20% sem túlzás.
Azaz, az 5 év alatti korosztályban minden 5. ember cigány ma Magyarországon. És igenis látható, megtapasztalható, hogy hol, hogyan, milyen körülmények között élnek most ők, mennyi pénz felett rendelkeznek ők és a szüleik, ugyanakkor a piac általában véve nem kínál nekik most sok mindent. Sem nekik, sem a szüleiknek. Az előző gondolatmenetből pedig akkor látni kellene, hogy 10-12 éven belül az akkori Magyarország tinédzserei között körülbelül 20%-ban lesznek azok a cigány fiatalok, akik akár célzott célcsoport is lehetnének, ha bármelyik piaci szereplő érdemben számolna velük, akár már most, akár a jövőre készülve.

Mert ezek a fiatalok nemcsak hogy felnőnek majd, de házasodnak, gyermeket vállalnak, valahol biztosan lakni fognak, esznek, isznak, közlekednek, kommunikálnak, szórakoznak, bankhitelt szeretnének, és költenének maguk is bármire, amiről azt gondolják, hogy az nekik is készül, és a számukra is elérhető.

Félreértés ne essék, egy szóval sem mondom, hogy a piacon most elérhető termékek és szolgáltatások ne szólnának mindenkinek – bőrszíntől függetlenül. De a piac azt igenis megérthetné, hogy a számos termék és szolgáltatás bizonyos okok miatt ma nem jelenik meg a cigány családok körében ugyanúgy, ahogyan a többségi társadalomban. És ez egy valódi nyereségérdekelt szereplő számára igazi kihívás, főleg, hogy ha kihívásokból a válság eddig csak azt tartogatta a piac számára, amely a túlélést segítette elő.

A cigányok többségének ma Magyarországon általában véve nincsen biztosítása. Amelyik biztosító cég tudni akarja, hogy miért nincsen, az rendeljen meg egy kutatást, fejlesszen terméket, szabja rájuk, és adjon el nekik biztosítást tízezer számra. Mert lennének, akiknek szükségük lenne rá – több ezer temetésre nem jut egy fillér sem ma a cigánysorokon, de utólag mindenki szerette volna, ha van valamilyen biztosítása. Kérdés, melyik biztosító cég lát ebben fantáziát és meri konkrét célcsoportként kezelni őket? Én magam, aki a cigányügyet elsősorban gazdasági kérdésnek tekintem, hiszek abban, hogy igenis el is lehet adni nekik, kimondottan a cigányoknak sok-sok biztosítást, azaz, szolgáltatást lehet vinni közéjük, olyat, ami eddig hiányzott, de segítheti a sorsukat.

Maradva a pénzügyeknél, a cigányok többségének ma Magyarországon általában véve nincsen bankszámlája, vagy, ha van, akkor nem használja. Ezzel párhuzamosan egészen érdekes, hogyan fogynak el a nem cigány számlatulajdonosok az országnak abban a felében, ahol az átlagosnál is magasabb a cigányok száma, aránya. Plasztikus, könnyen érthető példát használjunk: biztos vagyok benne, hogy Edelényben 10 évvel ezelőtt sokkal több volt a naponta betérő ügyfél bármelyik bank helyi fiókjába, mint ma. Ennek egyszerű okai vannak: akinek 10 éve számlája, és azon egy kevéske pénze volt, az olyan nyugdíjas volt, aki időközben talán már meghalt, vagy olyan, munkából élő helyi, aki azóta talán már beköltözött Miskolcra vagy a fővárosba, esetleg külföldön vállalt munkát.

Bármelyik bank budapesti központjában ott a komoly dilemma, mi legyen a helyi fiókkal? Elfogynak a betétesek, elfogynak a számlatulajdonosok, egy idő után nem éri meg fenntartani a fiókot, és szomorú szívvel, de bezárják majd. Presztízsveszteség, rossz megítélés, egyértelmű piacvesztés.

Közben a másik bank viszont nem zár be. De miért is nem? Azért, mert Edelényben megtalálta azokat, akiknek eddig nem volt bankszámlájuk, és meggyőzte őket arról, hogy nyissanak nála számlát, és ha csak egy kevéske segély, vagy közmunkából származó bér is minden jövedelmük, az a bankon keresztül jusson el hozzájuk.
A kérdés most mindössze az ebben a nagyon egyszerű helyzetben, hogy melyik valós bank lesz az, amelyik majd bezárja az edelényi fiókját, és melyik az, amelyik tényleg megtarthatja azt?

Az ország észak-keleti vidékén elfogytak a helyi kisboltok az elmúlt 10-12 évben. Teljesen általános, hogy egy 800-1200 fős faluban nincsen bolt, vagy ha van, az hetente kétszer nyit ki, akkor is csak napi néhány órára. Ezeket a falvakat sok esetben cigányok lakják egyre nagyobb számban. Kérdés, melyik tartós fogyasztási cikkeket és élelmiszert kínáló hazai lánc dönt úgy, hogy kisteherautókon, előre egyeztetett rendeléses formában termékeket visz ezekbe a falvakba? Nagyon egyszerű lenne egy ilyen koncepciót hitelesen és hiánypótló módon elkészíteni, majd több tízezer ember életét tenni könnyebbé ilyen formában, de megint ott a kérdés, melyik valós piaci szereplő mer lépni ebbe az irányba?

Végezetül néhány gondolat arról, hogy őszintén kimondható ma már az is, hogy a gyorskölcsönöket kínáló piac találta meg elsőként a cigányokat, még ha soha nem is volt egyértelmű policy, hogy rájuk szabják a szolgáltatásokat és termékeket. Ma már talán a piac más szereplői is végiggondolják, hogy hogyan kellene nekik maguknak a saját termékükkel és szolgáltatásokkal valódi célcsoportként tekinteni mostantól a cigányokra. Sőt, ha ügyesen csinálják, egyszerre lesznek CSR-tudatosak, miközben valódi piaci rést találnak maguknak.

Pénzügyi, biztosítási, telekommunikációs és tartós fogyasztási termékeket kínáló piaci szereplők, figyelem, több milliárd forintról van szó – havonta. Aki most lépni mer, lépéselőnybe kerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr997182035

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: [Forgács István]: Cigányok a piacon: egy új célcsoport 2015.02.17. 09:00:01

Bármennyire is hihetetlen, Magyarország és a térség gazdasági szereplői számára a cigányok jelentik majd a következő évek, sőt, évtizedek során a kitörés, a fejlesztés, az erősödés egyik nagy lehetőségét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.17. 12:52:23

Engem leginkább az érdekelne, hogy miért akarna valaki cigány lenni?

Ráérek 2015.02.17. 14:15:14

@Nemzetstratégia: Aztán meg lehetne nézni, mit kezdenek magukkal az "autonómiában".

Koszovó példája itt van előttünk....

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.17. 14:22:21

@bbjnick: Senki sem akar. Beleszületik.

Pár évszázad (évtized?) múltán cigánynak lenni olyan lesz, mint régen a leprások voltak. Nemcsak itt, az egész világon.

Amennyiben igaz hogy a kultúra gének terméke is (igaz), ez párosulva az agresszivitással, intelligencia hiányával stb mindenki tudja mire gondoljon.

amint a népesség kellő százaléka fölismeri ezt, onnantól nem lesz megállás.

A világon mindenhol a nemzeti értékek ápolása felé megy az út. Amint a cigány 'nemzeti értékeket' (mindenki arra gondol amire akar) elkezdik ápolni, onnantól bármiféle beilleszkedés, fölzárkózás stb mindörökre kudarcot vall.

Forgács meg még páran a cigányok közül reménytelen feladat előtt állnak. Egy öröklötten ostobább, sötétebb, agresszívabb társadalmat akarnak kés-villával megtanítva enni. Nem fog sikerülni.

program készítő 2015.02.17. 14:22:41

Amíg van segély,és van VVRezsi-addig nem lesz olyan,akinek van rá programja.Ezt sajnos Viktorka nem lopta el tőlünk csak szemezget,aztán ott a fizetett média,ahol sír a dk-s műsorvezető,hogy nincs program.Nekik akik fizetik őt nincs is.

hoplita 2015.02.17. 14:24:13

"...Az ország észak-keleti vidékén elfogytak a helyi kisboltok az elmúlt 10-12 évben. Teljesen általános, hogy egy 800-1200 fős faluban nincsen bolt..."

Vajon miért?
Vajon miért nincs trafik Tiszabőn?

100 forintos a kérdés..:)))

"....A cigányok többségének ma Magyarországon általában véve nincsen biztosítása. Amelyik biztosító cég tudni akarja, hogy miért nincsen, az rendeljen meg egy kutatást, fejlesszen terméket, szabja rájuk, és adjon el nekik biztosítást tízezer számra. Mert lennének, akiknek szükségük lenne rá – több ezer temetésre nem jut egy fillér sem ma a cigánysorokon, de utólag mindenki szerette volna, ha van valamilyen biztosítása..."

Nyihahahahahahahahaha....!

És hasonló éméncségek.

Ezt a cigányt se potyán taníttattuk, ez mingyá' láccik.:DDDDDDD

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.17. 14:27:55

@Nemzetstratégia:

Úgy értem, hogy miért akarna cigány lenni, ha magyar is lehetne?

hoplita 2015.02.17. 14:30:47

"...több ezer temetésre nem jut egy fillér sem ma a cigánysorokon..."

Dehogynem jut.
A mi adónkból, cigány.
Egy sem rohad a földszínén.
Akkor meg.....?

hoplita 2015.02.17. 14:33:03

@bbjnick:
Te be vagy rúgva?

Ha magyar is lehetne...mondod.
Én meg lehetek zulu? Vagy marslakó, bazmeg?

Az vagyok, ami akarok lenni?
Te magadnál vagy???????

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.17. 14:37:12

@bbjnick: mert valamiféle kötődése van múltjához, őseihez? Önmagában ez természetes.

Nemzeti szempontból egyébként sem akarhatja senki, hogy a cigányok magyarok akarjanak lenni. A többségi társadalom bizonyos értékeinek átvétele persze kell, hogy legalább távolról civilizáltnak próbáljanak tűnni, de ez nem egyenlő azzal, hogy "legyenek magyarok".

A magyar legyen magyar, a cigány pedig cigány. Ez így normális.

Tündér_Lala 2015.02.17. 14:45:12

Miközben igaz amit ír, ahhoz elöbb fizetőképes kereslet kellene, ahhoz munka és valamilyen termék előállítása. Még a kisbolthoz is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.17. 14:54:12

@Nemzetstratégia:

"mert valamiféle kötődése van múltjához, őseihez?" --- írod.

Te komolyan gondolod, hogy a cigányok a cigány történelem jeles eseményeiből és nagyjainak emlékezetes tetteiből nyerik cigány identitásukat? Ma cigánynak lenni Magyarországon deklasszálódottságot jelent, a cigányokat nem közös hagyományaik kötik össze, hanem a gettólét szubkultúrája. Erre milyen identitás építhető? Ezért kérdezem: ki akarna cigány lenni?

strangeworld 2015.02.17. 15:12:48

Aztakurvaeletbe! Eskuszom nem tudtam eldonteni a cikk olvasasa kozben, hogy most ez egy vicc akar-e lenni vagy komoly. Hagyjuk is, szora sem erdemes.
Ez viszont borzaszo, es elkepeszto problema:
"Ma Magyarországon a cigányok becsült száma és aránya 800–900 ezer fő, ami 8-9 százalékot jelent a teljes népességen belül. Megismétlem: a teljes népességen belül.
Ugyanakkor a 10 év alatti korosztályban ez biztosan több, egyes becslések legalább 12-15%-ot említenek, de az 5 év alatti korosztályban akár a 20% sem túlzás."
Demografiai katasztrofa fele sodrodunk, s mar boven az utolso oraban jarunk. Valamit nagyon surgosen kell ez ellen tenni, ha nem akarjuk az orszagot par evtized mulva Gypsyland-re keresztelni. Egyebek mellett kinez egy polgarhaboru is. Aki ezt nem latja az vak, hazug es kepmutato.

Bell & Sebastian 2015.02.17. 15:23:40

@Ráérek: Háát igen, enélkül nem megy. Thx.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.17. 15:30:51

@strangeworld:

A gyest munkaviszonyhoz kell kötni (ésszerűen kb. három évhez), a főiskolai, egyetemi tanulmány beszámít. Pont.

gyalog.galopp 2015.02.17. 15:32:09

Forgács gondolataiban van praktikum, ma a cigányokkal kapcsolatban mindenki szembekötősdit játszik.
A cigányok léteznek, szaporodnak, ergo fogyasztanak. Erre a fogyasztásra ma legális és illegális uzsorások telepedtek, az alapját pedig segélyek és bűnözés képezi.
Az uzsorások kiiktatásával, ellenőrizhetővé lehetne/kellene tenni a fogyasztást hatékonyabb lenne a segélyezés. Világos, hogy íkúnuku kompetenciával nehéz legális jövedelemhez jutni, de valahol el kell kezdeni. Inkább egy ráfizetéses kosárfonó üzemet tartsunk fenn az adónkból, mint bodzaszedő magánpénztárosokat.

Bell & Sebastian 2015.02.17. 15:39:23

@bbjnick: Európai ésszel nehéz fölérni, hogy egy ötödik kasztbelinek nincsen átjárkálás felfelé, ha egyébként kaszton belül is van anyagi boldogulás.

Lefelé csak kaszton kívüliek vannak, a szabadon kirabolható és megölhető háziállatok (párásztok).

Fölfelé csak értelmiskák, katonák, dolgozók és szolgák vannak, ugyan ,melyik lenne ezek közül a csábítóbb?

A legnagyobb rejtély, hogyan maradhatott meg ez léttudat érintetlenül? (Megjegyzem, más szórványban élőknél sem atipikus.) Környezeti hatásokra adott válasz nulla, erre kössenek csomót a darwinisták, ha tudnak!

Bell & Sebastian 2015.02.17. 15:41:57

@gyalog.galopp: Lecserélni legálisra az illegálist? Ezzel mit oldana meg? Nagyjából semmit.

gyalog.galopp 2015.02.17. 16:26:15

@Bell & Sebastian:

Eddig se lett megoldva semmi, csak a szaporodás.
Az intézményt egy családi csődgondnoksághoz hasonlóan képzelem el, azzal a különbséggel, hogy nem önkéntes, hanem együtt jár a segéllyel. Nincs sok verzió, cigányoknál a kényszermunka is tiszta ráfizetés, túl azon, hogy eleve kivitelezhetetlen.

/ a 70-80-as években a körzeti orvos osztogatta az antibébit, mint a cukrot, összevissza szedték, fordítva sült el./

Bell & Sebastian 2015.02.17. 16:42:29

@gyalog.galopp: A felborult biodiverzitás (egy faj túlszaporodása) közvetlen veszélyt jelent a teljes ökoszisztémára, a legfontosabb háborús ok, ami törvényszerűen népirtással jár.

(lehet keverni a fajokat, végletesen lebutítani mindenkit, letagadni a fajelméletet, el lehet fedni a kicsi rakást, de az idővel naggyá növi ki magát)

A fertilitási ráta visszaszorítása bármi áron és a micsurinok (tenyésztési szakemberek) mielőbbi kilövése a holdba legyen a legelső feladat! A többin eközben is ráérünk összeveszni.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.17. 17:12:46

@bbjnick: az ember ált. a szüleitől sajátít el valamiféle azonosságtudatot.

Ha a szülő pl. fajtajelleges cigány, és a gyerek még hasonlít is rá valahogy (elő szokott fordulni), akkor nyilván nem a magyar irányban tájékozódik, hanem a saját köreiben szívja magába azt az eszméletlen műveltségi színvonalat, ami ott uralkodik.

♔bаtyu♔ 2015.02.17. 17:24:38

Ja, ahogy olvasom bátor vállalkozók még mindig szállítanak a VIII-ba, igaz, biztonsági őr kísérettel.

♔bаtyu♔ 2015.02.17. 17:28:26

@hoplita: Ja, ez az írás úgy ahogy van nyihihi.

A cigány cigányként eleve nem lehet kereskedelmi értelemben célcsoport.

Lajosforras 2015.02.17. 18:05:05

A mélyszegénységben élő cigányságnak azért nincsen biztosítása, mert 28.000 Ft-os járandóságból havi 450 Ft is olyan luxus, amit nem egy, a távolabbi jövőben bekövetkező esemény finanszírozására szeretnének költeni.

Nekik elsősorban biztos, hosszútávú, kiszámítható bevételi forrásra lenne szükségük, aztán utána kellene elkezdeni azon gondolkozni, hogyan kopaszd meg őket. Egyébként meg elég egyszerű a képlet. A szegény ember gyereke is luxusra vágyik, ott van a sok részletre vásárolt okostelefon, tablet, lapostévé. Ezt már kitalálták előtted jóval és cigányok is vásárolnak hitelre, de ha igazán célcsoportként akarsz tekinteni rájuk, először pénzt adj nekik, különben azt kell hinnem, csak Te akarod elsőként elvenni a pénzüket.

Külföldön sincs mohamedánoknak, araboknak fenntartott Raiffeisen bankfiók, hanem a mohamedánok meg az arabok beállnak a sorba és azt használják, ami van.

♔bаtyu♔ 2015.02.17. 18:06:22

@Lajosforras: "A mélyszegénységben élő cigányságnak azért nincsen biztosítása, mert 28.000 Ft-os járandóságból havi 450 Ft is olyan luxus, amit nem egy, a távolabbi jövőben bekövetkező esemény finanszírozására szeretnének költeni."

Megoldás: El kell menni dolgozni.

Lajosforras 2015.02.17. 18:33:55

@♔bаtyu♔: De munka még szakképzett embereknek sincs nagyon sok faluban, nem tanulatlan cigányoknak. A megoldás az lenne, hogy valamilyen szinten bevonnák őket az őstermelői hálózatba, mert nem csak a nyócker cigányairól van szó.
Még egy viszonylag kis portán is elég sok pénzt lehet keresni mondjuk egy nagyobb fóliasátorral, de persze elsősorban ehhez akarat lenne szükséges, meg az olyan szokások szisztematikus kiirtása, hogy a cigánylány 14 évesen anyuka, 30 évesen meg nagymama és a szülésen kívül semmi dolga nincs.

danpress 2015.02.17. 18:37:19

hogy lehet egy ilyen kutatást megrendelni? - amikor nem vizsgálható ilyen szempontból célcsoport, hisz ez rasszizmus, nem?

vértes 2015.02.17. 18:41:40

Ez a cikk író elmebeteg.

Alick 2015.02.17. 18:52:16

Célcsoport..? :)

Ezt már valaki elsütötte...

img.444.hu/KotelJani1.png

Kalmár 2015.02.17. 19:34:30

A célcsoport a kistelepüléseken heti rendszerességgel fosztotta ki a kisboltokat.
A tulajdonosoknak elfogyott a türelme, bátorsága, pénze és bezártak.
Ez van.
Soha nem megadott hitelek, ordítozás, lökdösődés stb.

És igen, a cikkíró teljesen el van varázsolva!

Nem piaci rés a cigányság, hanem egy kezelhetetlen probléma tömeg.
Sajnos.

KUHULIN 2015.02.17. 19:49:27

A poster egy párhuzamos univerzumban él.

Sanyi 32 2015.02.17. 20:00:09

A cikk vitaindító, nem több.

bontottcsirke 2015.02.17. 20:18:02

Be ne dőljetek már. Ez egy kamublog. A háttérben meg nagyokat röhögnek.

tralalala 2015.02.17. 20:29:47

@Sanyi 32: Az "Atomsugárzás jótékony hatásai" is vitaindító, mert pl. Csernobil környékén is most milyen szép, érintetlen erdő van, csak az se annyira vitaindító mégse, mert meghalnak tőle az emberek.

♔bаtyu♔ 2015.02.17. 20:55:16

@bontottcsirke: Ja, ez is olyan mint egy reggeli libsiblog, miszerint nincs megélhetési bevándorlás.

Marengoo 2015.02.17. 22:00:18

A természetben, ha egy populáció szaporodik, az azért szaporodik, mert a körülményekhez képest jól él, azaz van elegendő erőforrása utódot nevelni. Ha egy populáció nem szaporodik, hanem fogy, az azért van, mert nem jól él. Szerintem, Magyarországon a jól ékő populációt, a cigányokat nem kellene támogatni, a sokszorosan megnyúzott populációt, a magyarokat viszont igen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.17. 22:11:16

@strangeworld:

"Demografiai katasztrofa fele sodrodunk, s mar boven az utolso oraban jarunk."

Már késő. A ma ötévesek 15 év múlva elkezdenek szülni, és 20 év múlva nem minden örödik, hanem minden második ember cigány lesz az országban. És ebbe még nem számoltam bele a magyar fiatalok kivándorlását, amit egyrészt a hazai kilátástalanság, másrészt a még több eltartandó képzetlen, minden normális munkára alkalmatlan cigány fog tovább erősíteni.

Na meg persze az, hogy az ország településein mindenhol el fognak szapaorodni a cigányok, velük együtt meg a bűnözés és a dologtalanság, a segélyekből élés. Ezek elől normális ember csak külföldre menekülhet.

Rwindx 2015.02.17. 22:14:32

@hoplita: asszimiláció a kulcsszó

Ducktest: ha magyarul beszél, magyarul viselkedik, a környezete is magyarnak tartja, akkor magyar, azt hogy "mennyi időt töltött a napon", kevésbé érdekel. Viszont ha a fentiek nincsenek meg, akkor nem magyar, szintén pigment függetlenül.

zobod 2015.02.17. 22:22:26

Oké. Kívánok olyan jövőt Magyarországnak, mikor a piacképes reálteljesítményük révén fizetőképes keresletként tömegesen megjelenő közép és felső-középosztálybeli roma famíliák önálló piaci célcsoportként fognak szerepelni a hazai cégek marketingterveiben. Szurkolok, hogy így legyen, de sajnos kissé szkeptikus vagyok...

picur3ka 2015.02.17. 22:28:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Na cigányanyám, jól megmondtad. Sőt, igazad van.

picur3ka 2015.02.17. 22:31:33

@Kalmár:

Igen, pontosan ezért nincs bolt, mert cigányok laknak ott, amiért mindenki fél és megtagadja kimenni. Amiről Doom nem tud.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.17. 22:33:14

"Bármennyire is hihetetlen, Magyarország és a térség gazdasági szereplői számára a cigányok jelentik majd a következő évek, sőt, évtizedek során a kitörés, a fejlesztés, az erősödés egyik nagy lehetőségét."

Kedves Forgács István, nem megsérteni akarlak, de kérlek, vedd be a gyógyszered. A kijelentésed kb. azzal van egy szinten, hogy Magyarország rejtett erőforrása a cigányság. Ott, ahol a dolgozni akaró magyaroknak sincs munka, a dolgozni nem akaró, képzetlen cigányoknak még annyira sem lesz munka.

(A közmunkát most hagyjuk, az egy nagy átverés és pénzpazarlás. A településeken hasznos lehet bizonyos számú közmunkás az utcák, parkok, járdák stb. tisztán tartásához, de ez csak igen korlátozott létszámot igényel.)

"ők a hátrányos megkülönböztetés állandó elszenvedői"

Nem véletlenül.

"ők a megtestesült alul-iskolázottság és munkanélküliség"

A kettő összefügg, nem gondolod?

"akiket folyamatosan a bűnözés gyanúja leng körül a közbeszédben és a közgondolkodásban."

És legfőképpen a valóságban. Ja, és nem a gyanúja, hanem a bűnözés valósága.

"vagy olyan, munkából élő helyi, aki azóta talán már beköltözött Miskolcra vagy a fővárosba, esetleg külföldön vállalt munkát."

Vagy leginkább elmenekült a cigányok lakta környékről.

"és meggyőzte őket arról, hogy nyissanak nála számlát, és ha csak egy kevéske segély, vagy közmunkából származó bér is minden jövedelmük, az a bankon keresztül jusson el hozzájuk. "

Kurva nagy haszon, ha a segélyből is havi x forint számlavezetési díjra megy el. Aztán a folyószámlahitel vagy a hitelkártya-adósság törlesztésére. Mármint a banknak haszon, a cigánynak (vagy nemcigánynak) nem annyira.

"Kérdés, melyik tartós fogyasztási cikkeket és élelmiszert kínáló hazai lánc dönt úgy, hogy kisteherautókon, előre egyeztetett rendeléses formában termékeket visz ezekbe a falvakba?"

Olvastad a mai hírt, hogy a Tesco a 8. kerület sok részébe biztonsági őrökkel vigyázott autókkal meri csak kiszállítani a megrendelt árut? Vajon mekkora áremelkedéssel járna, ha a kisboltokat is biztonsági őrökkel őrzött teherautókkal kellene ellátni? Egyszerűbb és olcsóbb eleve nem is nyitni boltot. Nem véletlenül zártak be a kisboltok.

"A cigányok többségének ma Magyarországon általában véve nincsen biztosítása. Amelyik biztosító cég tudni akarja, hogy miért nincsen, az rendeljen meg egy kutatást, fejlesszen terméket, szabja rájuk, és adjon el nekik biztosítást tízezer számra."

A biztosítónak garantáltan nem érné meg a sok biztosítása csalás miatt. Ilyen persze a magyarok között is akad, de a cigányok között jóval több lesz.

picur3ka 2015.02.17. 22:34:18

@picur3ka:

Épp a minap, a Tesco nem fog szállítani, véletlen, a nyóckerbe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.17. 22:38:17

@Bell & Sebastian:

"A felborult biodiverzitás (egy faj túlszaporodása) közvetlen veszélyt jelent a teljes ökoszisztémára, a legfontosabb háborús ok, ami törvényszerűen népirtással jár."

Nem kell ide népirtás, a magyar önként kiirtja magát.

Ha jól tudom, Arafat mondta egykor, hogy a palesztinok leghatásosabb fegyvere a palesztin nők méhe. Ez az itteni cigányokról is elmondható.

Bell & Sebastian 2015.02.18. 00:09:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szóval, méhészkednek. Aki kibekkelte a tészcsét, annyira lusta volt, hogy még az állami gazdaságba se kellett, annak tényleg nem maradt más.

Arafat bosszúja kezdi utolérni Bibiéket, lassan el kell azon gondolkozni, ennyiért már megéri-e betérni, aennyit fizetnek kíbuckalakónként, vagy hátha megy még feljebb is.

Szyl 2015.02.18. 00:09:40

Erről egy régi vicc jut az eszembe :)

"Mikor lesz jó világ?
Akkor lesz itt jó világ, ha az 5 nyelven beszélő rendőr felsegíti a munkában megfáradt cigányt a mágnesvasútra, amin gazdag közalkalmazottak utaznak a korrupció miatt elítélt politikusokhoz beszélőre, és közben özv. Gyurcsányné
bemegy a börtönbe Kókához, hogy megkérdezze, ki lőtte le Demszkyt Orbán temetésén!"

bbwd 2015.02.18. 00:34:24

ez a poszter nem látott még hús-vér cigányt, az biztos...:)

Bell & Sebastian 2015.02.18. 00:38:35

@bbwd: Hacsaknem emlékezetből beretválkozik, de ez nekem még mészárlás nélkül sosem sikerült.

Omachel Tamás 2015.02.18. 01:06:59

bbwd 2015.02.18. 00:34:24

Ha a cikk írójára gondolsz, akkor biztos látott, mert szokott néha tükörbe nézni...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 02:28:26

@Omachel Tamás:

Ez azért durva személyeskedés volt részedről - annak ellenére írom ezt, hogy a posztot magát én is égbekiáltó hülyeségnerk tartom.

annamanna 2015.02.18. 02:57:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: kedves KNJ, teljesen fölöslegesen írtad le ezeket, a szerző maga is cigány. Emlékszem rá, hogy egyszer csinált Pesty Lászlóval vmi műsort, itt van is egy cikk a műsor kapcsán (nincs kedvem elolvasni): mno.hu/interju/forgacs-istvan-hat-milyen-cigany-vagyok-en-egyaltalan-1063697
Amit érdekesnek látok benne, hogy ő egy "romaügyi szakértő", de a szövegében soha, egyetlen egyszer sem használja azt a szót, hogy roma, hanem következetesen azt, hogy cigány. Mert magukat így hívják. Romának csak az oláhcigányok nevezik magukat, akiket minden többi cigány csoport utál. Ennyit a PC-ről.

"A biztosítónak garantáltan nem érné meg a sok biztosítása csalás miatt. Ilyen persze a magyarok között is akad, de a cigányok között jóval több lesz."
Egy tatárszentgyörgyi cikket próbáltam elolvasni (a Mirko Vosátka vadászati cikke miatt): kuruc.info/r/35/38940/ - ebben pontosan erről van szó, elég részletesen, érdemes elolvasni.

Ami pedig ezt a cikket illeti - ahogy a cigányság nem igényelt külön parlamenti pártot, és nem igényelt külön oktatást, úgy nem igényel külön személyre szabott termékeladást sem. Terméket igényel, pont.
A termékhez úgy lehet hozzájutni, ha van pénze megvenni; a pénzhez úgy tud hozzájutni, ha megdolgozik érte. Abban pedig nem muszáj arra várni, hogy majd valaki AD !!! munkát (akárcsak bármilyen terméket vagy segélyt). Az ember ki is találhatja, csak úgy a saját fejéből is, hogy mihez ért, mit képes megcsinálni, mire volna szükség a környezetében, milyen munka elvégzése okozna neki örömet stb. Tehát nem muszáj arra várni, hogy valaki ADJON munkát. El lehet kezdeni csak úgy blikkre is, hátha bejön.
Ezt pl. cigányok csinálják: www.zenevelarakosgyermekekert.hu/ Csak úgy kitalálták, csinálják és kész.
Bármit ki lehet találni, belefogni és hátha bejön.

Majd ha a cigányoknak lesznek saját alapítású vállalkozásai, akkor lesz erejük arra is, hogy befolyásolják, vagy akár diktálják a piacot.
Az amerikai négerek sem úgy lettek erős piaci szereplővé, hogy csak várták a pénzes postást.

@Bell & Sebastian: Hát ne is mondd, mit találjon még ki Netanjahu, ha már Dániel Péter is palesztin egyetemen dolgozik :D
alfahir.hu/daniel_peter_palesztin_egyetemen_dolgozik

Nzoltan 2015.02.18. 06:40:05

Nos, aki az asszimilációban hisz annak írom, hogy nem fog menni.

Volt egy ismerős orvos házaspár, akiknek nem lehetett soha gyerekük. Adoptáltak egy cigány kislányt. Nem ők akarták, ilyet dobott a gép. A kislánnyal nem volt semmi baj, míg meg nem ismerkedett a jövendőbelijevel, és nem szült neki három gyereket tizenhatéves korára. Mondanom sem kell, a leányzó a nagy ismeretség után haza sem járt többet. Soha nem fejezte be még az általánost sem, de még önálló munkát sem végezhetett.

A másik család ugyanígy járt. De ők lévén a jó pártkapcsolatoknak köszönhetően két gyereket kaptak, amiből csak az egyik volt purgyé, míg a másik egy szőke kékszemű kiscsávó. Nem is volt baj velük egyáltalán, míg fel nem nőttek. Csakhogy Lacival (így hívták a purgyét) időközben nagyon elszaladt a ló, és hiába a tanulás, az érettsegi, végül a saját jómódú nevelőszüleihez jártak éjszakánként betörni a haverokkal. Végülis el lett zavarva és ki lett tagadva az örökségből is.
Na, ennyit a nagy asszimilálódásról. És ez csak két példa a környazetemből, ahol a gyerekek igen sok odafigyelést es anyagi ráfordítást kaptak.

Nzoltan 2015.02.18. 06:41:25

Amúgy a szerző becsukott szemmel jár?

kill004 2015.02.18. 07:37:45

@strangeworld: "Demografiai katasztrofa fele sodrodunk, s mar boven az utolso oraban jarunk. Valamit nagyon surgosen kell ez ellen tenni, ha nem akarjuk az orszagot par evtized mulva Gypsyland-re keresztelni."

Ez a hajó már elment. A minap vittek szülni egy abaúji nőt: a tizennyolcadik kölke. Miskolcon a megyei kórházban jó aránynak számít ha egy éjszaka nyolcat a varjú hoz, kettőt a gólya.Az alanyi jogon járó csp, gyes betett. A 2016 január elseje után születendő gyerekeknek nem adni családi pótlékot, gyest. Akinek van munkaviszonya kap gyedet, oszt jónapot.

rámenős 2015.02.18. 07:56:28

Na végre egy jó poszt, ami jellemző a mandínerre. Mégis olvasom.
Politikusaink -nem tudni mi okból- a homokba dugják a fejüket. Már most is késő.
Hogy mi lesz itt 30-40 év múlva? Katasztrófa. Az biztos, hogy cigányország nem lesz. Egyszerű oknál fogva. Nem lesz aki eltartsa őket. Etnikai konfliktus az igen.
Megoldás? Nehéz ügy. Önellátásra szoktatás, de nem a bűnözésből. Erdélyben ha csintalanságon kapnak egy cigányt, nem kap segélyt. Hiába megy a másik faluba, ott sem. Ja és a segély természetbeni juttatás. Krumpli, liszt, olaj. Ők nem szégyelősködnek.
A magyar parasztság feltámasztására is ez az út vezetne. Hja de akkor hogyan jutna Mészáros Lőrincnek 10-20 ezer hold az állami földalapból?
Kőkemény rendfenntartás. Ez az alap. Ha az ingyenélést megszüntetnénk, mindjárt nem lenne etnikai probléma nálunk.

Exploiter 2015.02.18. 08:00:44

Ez a 20% nem marketing adat, hanem katasztrófa.
Lehet úgy tenni, mintha egy aktív piaci csoportról beszélnénk, de ez önámítás. A gazdaság színvak, ha lehetne célzott termékeket eladni a banki uzsorahiteleken kívül, azt már megpróbálta volna valaki, de mivel az említettek nem úgy viselkednek, ahogy a piac egy csoportja általában szokott, se termelőként, se fogyasztóként, ezért nem csoda, ha senki se tud velük mit kezdeni.
Persze fog velük számolni, magán őrző cégek, vagyonvédelmisek rá fognak ugrani a lehetőségre, amíg a maradék lakosságnak a környezetükben van elég pénze rá...

McKinney 2015.02.18. 08:41:05

A poszt valahol nyitott kapukat dönget. Ugyanis a cigányság mint gazdasági erő tényleg létezik, de a "megszokott" közismert nyugateurópai népkapitalista struktúrától eltérően jóval szélsőségesebb vagyonkoncentrálódással. A kevés gazdag cigány nagyon nagyon gazdag. De tényleg. Hozzájuk képest egy Szíjártó pl. semmi. Bizonyos iparágakban ez már rég köztudott, pl. építőipar bontási szegmense. Nagy projekteknél is megkerülhetetlenek, ezt minden városvezetés, ezzel foglalkozó politikus jól tudja. Ne a rozsdás furgonos vasgyűjtőkre gondoljatok. Meglepő de a fővállalkozók cigányok, sokszor "fehér" cégek láncolata dolgozik nekik. Ez nem is baj. A gond, hogy nincs klasszikus értelemben vehető cigány középosztály amire mint "etnikum-marketing" szempontból elkülöníthető fogyasztói bázisra lehetne tekinteni. Elképesztő nyomorban tartják őket a saját fajtabeli oligarcháik. Inkább egy keleti maffiatársadalomra hasonlítanak, mint pl. a palesztinok. Ebből kitörni szerintem csak hosszú távon lehet, és csak a cigányok saját maguk körében alulról jövő kezdeményezésként felfejlődő népoktatással.
Ezt az utat járta be a magyarság is, a feudalizmusból mostanáig. Ja hogy nem is sikerült? :(

Pipas 2015.02.18. 09:08:53

@annamanna: "Ami pedig ezt a cikket illeti - ahogy a cigányság nem igényelt külön parlamenti pártot, és nem igényelt külön oktatást, úgy nem igényel külön személyre szabott termékeladást sem. Terméket igényel, pont. "

Az "igényel" szó a közismert "aggyanak" kissé szalonképesebb változata, de többé-kevésbé ugyanazt jelenti.

Robinzon Kurzor 2015.02.18. 09:14:05

@bbjnick: "Engem leginkább az érdekelne, hogy miért akarna valaki cigány lenni?"

Ez bizony egy fontos kérdés.

Csak hát az is legalább ennyire fontos, hogy aki nem akarna cigány lenni, annak milyen lehetősége van arra, hogy ne legyen cigány.

A sajátjai inkább visszahúzzák, ideátról nézve pedig csinálhat akármit, a legtöbb ember szemében egy büdös cigány marad.
Mondjuk amíg van fehér ember az adott állásra, addig nem sok esélye van a cigánynak, még akkor sem, ha ő nagyon elhatározta, hogy nem akar cigány lenni.

De egy biztosítást azért nyilván köthetne, ahogy a T. Szerző elképzeli.

Zaklató_Panda 2015.02.18. 09:43:00

Ez a blogbejegyzés a trollkodás non plus ultrája. Nehogy már bárki is azt higgye, hogy a szerző ezt nem trollkodásból írta. Ennyire senki sem élhet elefántcsonttoronyban. Ez csak egy irónia. Forgács Istvánt biztosan leköpte egy tesó amikor cigit lejmolt, őpedig nem adott és ő ezért most megharagudott a cigányságra. Ezért az egész etnikumot kvázi kollektív bűnösként kezelve megírta ezt az ironikus hangvételű bejegyzést. Bár elismerem, úgy tűnhet a nyelvezetből, hogy ezt komolyan gondolja, de ép eszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy komolyan gondolja. :D

zazak 2015.02.18. 09:49:56

Ennek a szerzőnek elment az esze...
Vagy még nem találkozott/üzletelt cigánnyal!

A következtetés pont ellentétes: ha 20% lesz a cigányok aránya, akkor még jobban csökken a piaci bevétel, mivel a cigányok nem pénzpiacban és szolgáltatásokban gondolkodnak. A cigányok nem akarnak piaci fogyasztók lenni, nekik elég egy egyszerű viskóban lakni, nem akarnak extrát, többségük igénytelen, vagy csak egyszerű, vándornép!

Pénzük nem sok van, így ha többet akarsz költetni velük "szolgáltatásokra", akkor többet fognak lopni tőled! Garantáltan jobb lesz ez neked!

A magánőrzőcégek, riasztószerelők, biztosítótársaságok is ráugrottak már a cigányok által okozott károkra, ezt is te fizeted, ez valós piac!

rooklin 2015.02.18. 09:50:26

@kill004: Gondolod, hogy egy kis keménykedés hatására majd hirtelen elkezdenek tudatosan családot tervezni? Kevés erősebb statisztikai korreláció létezik, mint a szegénység és a reprodukciós ráta közötti. Szegény nép, sok gyerek, fejlett nép, kevés gyerek. Pont. Tökmindegy, hogy milyen okokból, a törvény fennáll, és kész.

Ebbe a demográfiai jelenségbe csak gazdasági vonalon lehetne belenyúlni, de egyetértek veled abban, hogy ez a hajó elment. Magyarországon se elég pénz, se elég gógyi nincs ahhoz, hogy a cigányok helyzetén, bármilyen eszközzel is, de érdemben javítsunk. Ha ezt eddig nem sikerült megoldani fele ennyi cigánnyal, ezután már annyira se fog. Az, hogy a cigányok ebben maguk is mennyire hibásak, tulajdonképpen tökmindegy, és a helyzeten nem változtat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 10:12:23

@annamanna:

" itt van is egy cikk a műsor kapcsán (nincs kedvem elolvasni): mno.hu/interju/forgacs-istvan-hat-milyen-cigany-vagyok-en-egyaltalan-1063697 "

Én elolvastam, köszönöm a linket. Olvasd el te is, van benne jópár normális gondolat, ha nem is mindegyikkel értek egyet. Azt pl. becsülöm benne, hogy beismerte korábbi tévedéseit. Még azt is elfogadom, hogy a cigányság bizonyos szempontból áldozat (az én felfogásomban a rendszerváltás után fellépett óriási munkanélküliség, a "kapun belüli" munkanélküliség megszűnésének áldozata, mert valljuk be, még az is jobb volt a mostani helyzetnél ), de azt már nem, hogy ezt általános érvénnyel jelentse ki valaki. Mert nem, a cigányság nagyobbrészt maga tehet arról, hogy ott van, ahol van, s nem is igényel más életformát.

" kuruc.info/r/35/38940/ "

Ezt a linket is köszönöm, elolvastam. Megdöbbentő, de csak engem támaszt alá, nem hiszem, hogy a biztosítóknak nagy üzlet lenne ez.

"Tehát nem muszáj arra várni, hogy valaki ADJON munkát. El lehet kezdeni csak úgy blikkre is, hátha bejön. "

Igazad van. Van egy falu, a neve nem jut eszembe, ahol cigány a polgármester, és megszervezte a faluban, hogy a cigányok otthon zöldséget termesszenek eladásra is, dolgozzanak a háztájiban stb. Érdekes módon a faluban töredékére csökkent a betörések és lopások száma is. Volt ott egy interjú is vele, kimondottan szimpatikus volt az ember. Minden cigány faluba hozzá hasonló kellene, és akkor jórészt megszűnne a cigányprobléma. (Mondjuk nem biztos, hogy mindenütt lehetséges az általa megvalósított megoldás, és azt is várjuk azért ki, meddig sikerült ezt a rendszert fenntartania. Én szurkolok neki.)

♔bаtyu♔ 2015.02.18. 10:29:24

@McKinney: Ja, vagy hat éve egyik vasárnap végignéztem, amint a cigány "tulaj" "megnézte" a Petőfi csarnok béli birtokát a bolhapiacot. Mintha miniszter lett volna, testőrök, biztonsági emberek, mindenki hajlongott. Nagyon durva volt.

Azóta nem járok bolhapiacra:))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 10:56:06

@Nzoltan:

Én ismerek egy családot, az anya 100% cigány. A korábbi házasságából (100% cigány férj ) van három gyereke, két lány és egy fiú. A válása után volt egy nehéz időszak az életében, amikor állami gondozásba kellett adnia őket, de amint módja volt rá, újra magához vette mindhármat. (Megjegyzem, a volt férje évek óta Németországban dolgozik keresett és megbecsült kőművesként.) A fiúból lump lett, valamilyen bűnöző bandához csapódott, szerencsére nem sokat látogatja az anyját. A két lány viszont abszolút normális életet él, tanultak (igaz, csak középiskolát végeztek), s időközben mindketten magyar fiúhoz mentek férjhez. Az egyikük pl. egy jól menő kisiparoshoz, most már évek óta lényegében ő vezeti a céget, ő könyvel stb., mivel a férj inkább dolgozik. Mindkettő 100% cigány, külsőre is, de soha nem volt ebből problémájuk, és láthatóan a férjeiknek sem. Mondjuk mindkettő kimondottan szép lány. :)

Az anyjuk másodszor is férjhez ment, ezúttal egy magyar férfihoz. A férfinak egy időben lángossütödéje volt az egyik piacon, és a nő bizony még terhes hassal is ott állt a bódéban és dolgozott. Később sem volt büdös neki a munka, ha kellett, elment mosogatónak is, mert a származása miatt sok helyen elküldték, amint látták, hogy cigány. Azóta kitanult szakácsnak. Van két gyönyörű fiuk, mindketten jó tanulók voltak az iskolában, már az érettségin is túlvannak. Pár éve nem beszéltünk, nem tudom, egyetemre mentek-e.

kill004 2015.02.18. 11:12:08

@rooklin: Sok cigány bizony elkezdene családot "tervezni". Sok családban 3-4 purdé helyett csak a szociális-családtámogatási rendszer miatt van 7-8. Ha egy pár százalékkal kevesebb születne ilyen családokban, az is sokat jelentene. A felszabaduló pénz pedig mehetne valami egészségesebb rendszerbe. Mert a mai rendszer kb úgy működik, hogy minél több purdét tolsz ki annál több pénzt kapsz. Fejkvóta.

Én ezt látom itt a setét borsodban.

Ráérek 2015.02.18. 11:17:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Cserdi, Bogdán László.
ÍGy már rátalálsz a vonatkozó információkra.

Mindazonáltal nemrég azt olvastam vhol, hogy különféle támogatásokból tudják fenntartani - tehát messze nem önfenntartó.
Ennek ellenére pozitív, mert dolgoznak, és talán valamennyire szocializálódnak is (vagy legalább nincs idejük bűnözésre...)

VT Man 2015.02.18. 11:18:05

@♔bаtyu♔:
"Megoldás: El kell menni dolgozni. "

Jajjjj!! De hisz NINCSMUNKA!

500 ezer magyar NEMDOLGOZIK angliában és nyugaton! Ők azért mentek el, mert külföldön SINCS munka és nem lehet megoldani...

sanyix 2015.02.18. 11:31:07

Na ez a cigányprobléma az ami még talán a fütyisznél és a többi komcsinál is nagyobb probléma. Ugyan is a cigányok az országunkat fogják ellopni, míg a fütyisz csak a pénzünket.

Egyébként a cigány csak bizonyos szempontból igénytelen, lásd a cigánylányt aki a rozoga putriban a szemét között, divatos átlagfizetés 1/3-áért kapható csizmában, meg aranyárú d&g hulladékokba öltözik.
A cigányokra nagyon jellemző a rongyrázás, előbb fognak divatos ruhákat, 40 kg fuxot, és mercedest(mert valahogy erre nagyon rá vannak gerjedve, külföldön is, lásd a mercedes emblémás bánffyhunyadi cigánypalotákat) venni, mint egy egy normális élőhelyet kialakítani.

És az a gond, hogy nem tűnik úgy mintha lenne megoldás. Tanulni nem akarnak, dolgozni nem akarnak, beilleszkedni nem akarnak...
Mondjuk az igaz hogy ebben az elkúrt országban alig akad munkahely, a nem haveri cégek működését is gátolja a mindenkori kúrmány...

mizrolist 2015.02.18. 11:51:51

@Nemzetstratégia: "Történelem az etnikailag homogén területek alapján szerveződő államok, nemzetállamok irányába halad. Ez alól extrém kivétel a hegyvidéki lakók (Svájc, görög városállamok az ókorban, bizonyos Délkelet-ázsiai államocskák), politikai rendszere, de egységes nyelv és kultúra azért ott is csak-csak ki szokott alakulni."

Szerintem ez az a lépés, amin már kezd átlépni a történelem és jön a kontinentális/globális, illetve lejjebb a regionális dolgok fontosságának előtérbe kerülése. A nemzetállamot zsákutcának tartom a jelenlegi formájában.

borzimorzi 2015.02.18. 11:55:51

@Kalmár: A fosztogatók túlsúlyba kerülése után a fosztogatottak elmenekülnek. Egy idő után a fosztogatóknak nincs többé kit fosztogatniuk, ergo ők is eltakarodnak a préda után. K-Magyarországot 5 év múlva majd betelepítjük szépen ukrán parasztokkal, akik majd hálásak lesznek azokért a földekért, amelyeket a cigányok lusták voltak megművelni. Nyilván lesznek kivételek, mint Cserdi, ahol a polgármester keresztülverte a cigányokon a földművelés megtanulását. Meg is tanulták, szépen élnek belőle. Semmi baj velük.

Aki viszont úgy képzeli el, hogy ő már 15 évesen szülni akar és 30 évesen nagymama akar lenni, az lesz szíves eltartani a szaporulatát olyan munkából, amilyet képes végezni. A föld helyben van, a kapáláshoz nem kell diploma. S aki eleve kerüli az iskolát már 10-12 évesen, az arra rendezkedett be, hogy nem akar szakmát szerezni sem. Abból bizony nem lesz egyéb, mint kapás. Vagy prosti Amszterdamban.

Ideje ezeket az embereket úgy tekinteni, mint parazitákat, mert azok is. Eleve meg sem kísérelnek a saját lábukra állni, önmaguk eltartására képessé válni azzal, hogy szakmát szereznek. Megélhetési rászorulóskodás ez, a társadalom szolidaritására való rácuppanás. Csakhogy a társadalom szolidaritásra való képessége és hajlama csökkenőben van erősen. Különösen azok tekintetében, akik mindent kívülről várnak és saját maguk nem tesznek semmi legális erőfeszítést önmagukért...

Üdv:
b

borzimorzi 2015.02.18. 12:11:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A kapun belüli munkanélküliség azt jelentette, hogy pártutasításra olyan embereket is állományban tartottak a szocialista nagyvállalatok, akiknek a munkája nem ért annyit, mint amennyi bért fizettek érte. Nem kevesen voltak, akik udvarsöprésért megkapták a mérnöki fizetés 70-80%-át. Évtizedekig! Ha ez nem elég jó bolt, nem tudom, mit nevezzek annak...

Hol áldozatok az ilyen emberek?

Persze, a rendszerváltás után jött a privatizáció és a magántulajdonos első dolga volt kirúgni azokat, akik többe kerültek, mint amennyit a munkájuk ért. Plusz ingyenes egészségügyi ellátás meg oktatás a gyerekeknek. Évekig-évtizedekig el voltak tartva, messze jobban, mint érdemelték!

Elég ebből az "áldozat" dumából. Megszűnt a privilegizált helyzetük, ahogy az arisztokratáké is megszűnt már sokkal korábban, a feudalizmus megszűnésekor. De ennyi! Nem áldozatok, csak már nincsenek agyonkényeztetve.

Üdv:
b

gigabursch 2015.02.18. 13:15:30

@Ráérek:
Ez jó.
Egyébként merengtem annó, hogy ez miért is fog megbukni itthon, de nem volt igazában rálátásom az egészre.
De így már minden világos.

gigabursch 2015.02.18. 13:16:44

@Nemzetstratégia: Ez történt Koszóvóban is az albánok/cigányok vs. szerbek vonatkozásában.

gigabursch 2015.02.18. 13:44:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A borsodi-abaúji cigányság legnagyobb munkahely vesztése épp az öszeomlasztott bányászat és nehézipar miatt volt, ők kerültek elsőként kirúgásra.
Ebben legalább annyira benen volt az orosz nyomásra kiépített gáz infrastruktúra, aminek a kiépítését tk. német vállalatok végezték (nahát... - hát nem megint átnyúltak az ország felett?), így a lakossági és közületi szénfelhasználás megszűnése okán tekintélyes embermennyiség vált szükségtelenné a bányaüzemekben. S kik voltak ezek. Azok a cigók, akik valóban dolgoztak.
Amúgy ugyanaz ment le a nehéziparban is, csak kicsit bonyolultabban, lásd Diósgyőr történetét.
Erről a háttérokról igencsak ritkán szólnak a szociológóiai elemzések.
Ennek hiányában ma kevesebben lennének és több lehetne a GDP is.

Ugyanennyire érdekes a tiszántúli cigányság sorsa a mezőgazdaság vonatkozásában, ill. a másodlagos feldolgozó/termelő iparban.
Ahogy az élelmiszer, textil, stb feldolgozást és termelést 1990-től háttérbe szorították, úgy pottyantak ki a termlésből.
S mivel már senki nem állt mögöttük gumibottal és a segélyt ingyé adták munka nélkül, nomeg némi "SZERZÉS" nem volt a világ, hát hamar visszatértek a korábbi életmódjuk jellemzőihez.

gigabursch 2015.02.18. 13:54:18

@kill004:
Ebből a szempontból az alapstratégia jó még OV-éknál is, hogy az adókedvezmény legyen erős és ne az egyéb pótlék.
Csak még nem merték meglépni teljesen.
S aki jól keres, hát kapjon sok kedvezményt, aki meg nem (főleg mert nem is akar), mert csak a pótlékokból él, hát boldoguljon máshol...

no_successful2 2015.02.18. 14:17:18

@bbjnick:

"A gyest munkaviszonyhoz kell kötni (ésszerűen kb. három évhez), a főiskolai, egyetemi tanulmány beszámít. Pont.
"

A gyest azonnal meg kell szüntetni, és minden gyermekek utáni segélyezést, az adókedvezményeken kívül persze.
A gyes azonnali megszüntetését persze úgy értem, hogy aki eddig kapta, az valamilyen más név alatt kaphasson támogatást, de az ezután születettekre, már semmilyen segély ne járjon.
A munkaviszony feltétele önmagában azért nem jó, mert már most is sok olyan van, hogy formailag közmunkásként dolgozik, de a gyakorlatban értéket nem termel, effektíve szolgáltatást sem végez, napi fél egy órában kapirgál egy két falevelet azt jónapot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 15:46:56

@Ráérek:

Igen, most már emlékszem. :)

Ha kapnak is támogatást, biztos sokkal kevesebbe kerül, mit számolatlanul osztani a segélyeket, ami csak a további dologtalanságra ösztönöz.

@borzimorzi:

"Elég ebből az "áldozat" dumából. Megszűnt a privilegizált helyzetük ... De ennyi! Nem áldozatok, csak már nincsenek agyonkényeztetve."

Nézd, szigorúan véve igazad van. A kérdés csupán ez: ragaszkodjunk továbbra is igazunkhoz, vonjunk meg minden érdemtelennek tartott segélyt, és közben mégis túlszaporodnak minket a lumpen cigányok (hiszen ők vannak túlnyomó többségben, a normális cigányokkal senkinek semmi baja), vagy pedig döntsünk úgy, hogy a mostaninál lényegesen kisebb áldozattal ugyan (hiszen most a cigányság integrálására költött milliárdoknak annyi a hasznuk, mint a Danaidák hordójába hordott víznek), de azért "érdemeiken felül támogatva őket" próbáljuk valahogy legalább nagyjából szinten tartani a népességen belüli részarányukat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.18. 15:49:32

@gigabursch:

Ilyen részletesen nem ismertem az egyes területeken élő cigányok sorsát, köszönöm az infót. Ezért is írtam, hogy legalábbis részben elfogadom, hogy ők áldozatok, hiszen az arányokat tekintve szerintem nagyobb hányaduk került az utcára, mint a magyarok.

picur3ka 2015.02.18. 21:23:02

@McKinney:

"A kevés gazdag cigány nagyon nagyon gazdag. De tényleg. Hozzájuk képest egy Szíjártó pl. semmi. Bizonyos iparágakban ez már rég köztudott, pl. építőipar bontási szegmense. Nagy projekteknél is megkerülhetetlenek, ezt minden városvezetés, ezzel foglalkozó politikus jól tudja. Ne a rozsdás furgonos vasgyűjtőkre gondoljatok. Meglepő de a fővállalkozók cigányok, sokszor "fehér" cégek láncolata dolgozik nekik. Ez nem is baj. "

Ezek szerint nem tudod, hogy ez mit jelent. Azt, hogy megveszik a Szíjártókat kilóra.

picur3ka 2015.02.18. 21:24:24

@Exploiter:

"Ez a 20% nem marketing adat, hanem katasztrófa."

ugyan, sokak szerint, ez több mint alulbecslés

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.18. 22:05:19

@mizrolist: "Szerintem ez az a lépés, amin már kezd átlépni a történelem és jön a kontinentális/globális, illetve lejjebb a regionális dolgok fontosságának előtérbe kerülése. A nemzetállamot zsákutcának tartom a jelenlegi formájában."

Ez főleg az USA, a világ (egyelőre még) szuperhatalma és az onnan (meg a csapból is) folyó propaganda miatt van így. Az USA ugye soha nem volt igazán nemzet, az "olvasztótégely"-ideológia valamint a Frankfurti iskola mágusai megtette hatását. Amerika eredetileg (founding fathers) fehér országnak készült, ma a fehérek aránya 63%, és csökken.

A 2008-s válság óta rohamléptékben erősödik a nacionalizmus mindenhol. Amint az emberek elvesztik a könnyű meggazdagodásba vetett mézesmadzag-hitüket, onnatól csak idő kérdése hogy radikalizálódjanak -jobb vagy baloldali irányban. Dél-európában (Görögo, spanyolo) inkább baloldali radikalizmus ütötte fel a fejét, északabbra a jobboldal dívik.

Némely állam esetében ahol fennmaradtak az eltérő nyelvek és kulturák (Anglia, Spanyolo.) van némi realitása a regionális identitásnak. Az európai országok többségében viszont nincs.

Csak idő kérdése hogy a politikai feszültségek szétverjék az EUt (lásd most a görög helyzetet, de nemcsak a görögök vannak bajban), és visszatérjen a jó öreg nemzetek Európája.

Ami Amerikát illeti, a demográfia könnyű munkát végez, 2040-re a fehér már kisebbségben lesz, és azt elárulom, a négerek és latinók nagyon is nemzetben, sőt, rasszban gondolkoznak: La Raza
ennyit erről.

@gigabursch: Valóban.

Valaki azt írta följebb, hogy itt nem lesz cigányország, mert nem lesz kinek azt eltartania. Dehogynem, ott van Koszovó.
Vagy ha az nem lesz egy nagy cigány vajdaság, ahol helyi vajdák meg kiskirályok uralkodnak majd, rabszolgaságban tartva mindenki mást, fehéret-cigányt egyaránt.

@kill004: Azért nyilvánvaló, hogy e helyzet nem sokáig fog tudni fönnállni.

Előbb-utóbb borul a rendszer, (gazdasági, politikai vagy együttes okokból, tökmindegy) és akkor bizony föl kell készülni a legrosszabbra.

Nagy koppanások lesznek itt még.

annamanna 2015.02.19. 04:08:43

@Pipas: tudom :)

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jó, majd egyszer elolvasom. :)
"Még azt is elfogadom, hogy a cigányság bizonyos szempontból áldozat"
Az áldozati mentalitás egyenlő a farkas mentalitásával, aki meg akarja enni a bárányt, és ezt a vágyát igyekszik racionalizálni.
Nézd meg, pl. José Mujicát: 14 évet húzott le különböző börtönökben, de nem panaszkodik, a siker sem szállt a fejébe, és utólag nem állt bosszút senkin.
Nézd meg Gyarmati Fannit - egyetlen panaszos szó sem hagyta el soha a száját, ő nem lett áldozat, és nem állt bosszút senkin, semmiért.
Nézd meg ezt az embert: indavideo.hu/video/Boldogsagos ez az ember nem áldozat és nem agresszív.
És nézd meg ezt: www.youtube.com/watch?v=99WgR24jWcw Ez az ember áldozat és agresszív.
Nézd meg Magyar Fruzsinát és Dániel Pétert: bőven a háború után születtek, de ők holokauszt-áldozatok.
Nézd meg a férfierőszak eme áldozatát: http://www.youtube.com/watch?v=I3-p8NSO7iE#t=19m46s
Nézd meg korábban: www.youtube.com/watch?v=Egn7ElFedhA
És itt: www.youtube.com/watch?v=Egn7ElFedhA

Nincs olyan, hogy áldozat, csak olyan van, hogy racionalizált agresszió. Minél inkább agresszor valaki, annál inkább van szüksége az áldozati maszkra.
A földön egyetlen, azaz egyetlen legális áldozat van - Jézus Krisztus. Az összes többi áldozat illegális.
A földön egyetlen, azaz egyetlen legális bosszúállás és agresszió van - Istené. Az összes többi bosszúállás illegális.
Lehet kérni, hogy Isten álljon bosszút valamiért - de nem lehet Isten helyébe lépve, Isten helyett bosszút állni.
Például nem lehet istenként pöffeszkedve Sodoma és Gomora tüzes kénköves csapását zúdítani Hiroshimára, Nagaszakira, Drezdára, Kölnre, Hamburgra stb. Aki azt képzeli, hogy ezt is megteheti, az az ördög büntetését veszi magára.

Persze ezt nem a cigányok csinálták, de a cigányok sem áldozatok. Mindenkit a saját vágyai ejtenek csapdába, a saját kívánságai visznek tőrbe, romlottságba, kísértésbe és bajba.

"az én felfogásomban a rendszerváltás után fellépett óriási munkanélküliség, a "kapun belüli" munkanélküliség megszűnésének áldozata, mert valljuk be, még az is jobb volt a mostani helyzetnél"
A cigányok alapvető problémája a nők semmittevése. Amíg a roma nők olyan lusták, amilyenek, addig semmiféle látszatfoglalkoztatás nem fogja őket kihúzni a posványból.
Ahhoz pedig, hogy a roma asszonyság megfogja a nyomorult cirokseprűt, meg a felmosórongyot, meg a varrótűt, meg a szappant stb, és nekiálljon elpucolni maga körül a mocskot, nem kell se segíly, se munkahely, se semmi. Csak egy dolog kell hozzá - ALÁZAT, a nagy pofa befogása, az ordítozás abbahagyása, az elhalkulás, az úrhatnám erőszakosság feladása. Avagy: magad uram, ha szolgád nincs.

" Van egy falu, a neve nem jut eszembe, ahol cigány a polgármester"
Cserdi és Bogdán László.

"Volt ott egy interjú is vele, kimondottan szimpatikus volt az ember."
Udvarsepregetőként kezdte - megbecsülte magát, és megbecsülte a munkát is, amit végez. Megbecsülte a környezetét is, a többi cigányt. Amikor a szorgalma és becsületessége miatt kiemelkedett, és termelési igazgató lett, nem menekült el az orrát befogva, hogy most már neki büdösek a romák. És nem Audira hajtott, hanem visszafordult, hogy másokat is megtanítson arra, amit megtanult.
Megbecsülés, ez a kulcsszó. Amit megbecsülök, abból jót hozok ki. Amit viszont megvetek, azt megrontom. Akár magamat, akár a munkámat, akár az életemet, akár a környezetemben levő többi embert.
Mivel gyümölcseiről ismerni meg a fát, ezért egy ember cselekedeteiből lehet meglátni és megtudni, ő mit becsül meg - mert amit megbecsül, az felvirágzik a keze alatt. Amit megvet, az pedig lepusztul.
Hiába mondja valaki, hogy ő nagyra értékeli (mondjuk polgármesterként vagy politikusként) a rá bízott területet, ha az lepusztul a keze alatt, akkor tuti megveti. És ha megveti azt, amiről gondoskodnia kellene, akkor magát is megveti. Bogdán titka az, hogy ő megbecsüli magát is, a munkáját is, a többi embert is maga körül, és ezért mindenben sikeres, amihez csak fog.

"Minden cigány faluba hozzá hasonló kellene, és akkor jórészt megszűnne a cigányprobléma."
Nem csak a cigány falvakba kellene ilyen polgármester, hanem minden egyes embernek ilyen önbecsülést kellene szereznie, mint amilyennel Bogdán rendelkezik.

"Mondjuk nem biztos, hogy mindenütt lehetséges az általa megvalósított megoldás"
Csak ez az egyetlen megoldás lehetséges, nincs más, semmi más nem működik, ez viszont nagyon is virul.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.19. 08:31:02

@annamanna:

Az áldozatot azért nem úgy értettem, hogy az mindenre feljogosít. :)

A cigány nők szerepét szerintem kicsit túlértékeled, bár sok igazság van abban is, amit írsz. Ha a férfiak bűnözésre adják a fejüket, akkor a nő semmit nem tehet, mert hiába tartja otthon a házat és a családot rendben, sőt emellett hiába jár el dolgozni is, a férfiaknak nem parancsolhat. Persze elismerem, hogy igen fontos a családban betöltött szerepük.

Amit Bogdán Lászlóval kapcsolatban írtál, azzal teljesen egyetértek, nagyon jól fogalmaztad meg.

annamanna 2015.02.21. 04:35:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ha a férfiak bűnözésre adják a fejüket, akkor a nő semmit nem tehet"
Mit gondolsz A szürke 50 árnyalatáról?

"hiába tartja otthon a házat és a családot rendben"
rendben tartja?

"emellett hiába jár el dolgozni is"
eljár dolgozni?

"a férfiaknak nem parancsolhat"
a cigány nők engedelmeskednek a férfiaknak?

"Persze elismerem, hogy igen fontos a családban betöltött szerepük."
Milyen szerepet töltenek be a cigány nők a családban?

Ami azt illeti, a nők szerepével kapcsolatban (és azon belül is a cigány nőkkel kapcsolatban) annyira sok dologról lehetne beszélni, hogy nehéz megragadni a lényeget.
Legyen mondjuk ennyi: a világtörténelem dinamikáját az hozta el, hogy Isten megteremtette a nőt. Aki gyöngébb és szebb volt, mint Ádám. Ádám vágyott Éva szépségére, Éva vágyott Ádám erejére. És ebből az egyenlőtlenségből fakadt minden, amit máig átéltünk. Minden hazudozás, hamisság, önmagunk kiárusítása, tárgyiasítása, szolgává alacsonyítása, minden kín és fájdalom alapvető oka az, hogy a nő inkább akarja birtokolni azt, ami a férfié, mint önmagát; és a férfi inkább akarja birtokolni azt, ami a nőé, mint önmagát.

Ha egy nő felkínálja önmagát áruként, hogy megszerezze egy férfi javait, akkor elmossa önnön határait. És ha nem ragaszkodik saját határaihoz, akkor nem lesz képes a férfit sem rávenni arra, hogy az betartsa a saját határait. Ebből következik A szürke ötven árnyalata-féle borzalom.

Ha már valaki bekerült egy olyan helyzetbe, ahol függőségbe került egy férfitól, akkor persze hogy azt érzi, hogy nem bír határokat szabni a férfi erőszakosságának. Csak ennyit fog fel tudatosan, de a tudattalanba nyomott igazság az, hogy ebben az esetben a nő a SAJÁT határait nem tartja be, azokat nem tiszteli. És amíg valaki önnön határait nem erősíti meg, addig nem lesz képes másoknak sem határt szabni.
Más szóval: amíg megpróbálok mást kihasználni, addig hagyom, hogy más is kihasználjon engem, és én magam is kihasználom magamat.
Ahhoz, hogy ebből a depresszív mintából kitörhessek, először is meg kell keresnem saját határaimat és azokat kell megtanulnom tisztelni. Ha ez valamennyire sikerül, akkor képes leszek mások határait is tiszteletben tartani; és ha eddig eljutok, akkor lesz rá erőm, hogy mások számára is hatékonyan kommunikáljam azt, hogy tartsák tiszteletben a határaimat.

Ehhez pedig egyetlen út vezet el - ha beérem azzal, amim van, és nem vágyok arra, amit más birtokol. Tehát nőként nem vágyok arra, amit a férfi birtokol. Ha megelégszem azzal a kevéssel, amit a saját erőmből érek el, akkor vigyázni is fogok arra, amit elértem, és nem hagyom, hogy más tönkretegye azt.

Ez lehet, hogy túl képes beszéd, pedig nagyon is konkrét értelme van. Pláne egy feminista megértheti.

A cigány nők arra adnak mintát, hogy mi történik akkor, ha a nők egyáltalán nem a saját erejükre támaszkodnak, hanem minden tekintetben a férfi erejét veszik igénybe, és önmagukat maximálisan piacosítják.
Ha egy nő minden ereje elmegy arra, hogy birtokoljon egy férfit, akkor nem marad energiája arra, hogy önmagától, autonóm módon bármit is elérjen és megtegyen. Ebben az esetben nagyjából mindent felad, amit elérhetne, amit el kellene érnie, meg kellene tennie, és maximálisan a férfi vágyainak tárgyává válik, mármint azon vágyaknak, amiről ő maga azt gondolja, hogy a férfi vágyik rá. És mindenről elfelejtkezik, amiről azt gondolja, az a férfi birtoklása, megtartása szempontjából nem fontos.
Ugyan nem láttam A szürke 50 árnyalata c. filmet, de látatlanul is lefogadom, hogy a nő semmit sem csinál benne, ami valamilyen módon nincs összefüggésben a férfival való kapcsolatával. Minden idegszálával rátapad a férfira, mert az kell neki, amit a férfi birtokol.

Az ilyen nő szó szerint "vadító". Az ilyen női magatartásról süt a haszonszerzés vágya, és a legcsöndesebb férfiból is kihozza az állatot, mert annyira dühítő.

Rendszeresen belefutok olyan fickókba, akik nem ismerik a határokat, akik agresszívak, pökhendiek, letaroló stílusban nyomulnak. És ilyenkor mindig mögéjük látok egy-egy nőt, aki megengedte ezt nekik, aki rájuk hagyta az agresszív viselkedést, aki nem volt képes határokat szabni, mert ő maga is megpróbálta kizsákmányolni, elszívni a maga számára a férfi erejét.

Vegyük a romákat. Ha a roma nő dolgozik, akkor képes elválni. Ha elválik, azzal határt szab, azaz kijelöl egy viselkedési normát, amit nem lehet megszegni. Képes rákényszeríteni a férfit, hogy az is betartson valamilyen határt. Amíg nem dolgozik, addig nincs semmiféle eszköze arra, amivel a férfit erkölcsi norma, morális határ betartására késztethetné. Amíg a nő nem dolgozik, addig egy szabály érvényes rá: "pofád lapos puttána".
De ha képes egyedül is fenntartani magát, akkor a férfi nem tehet meg bármit, nem lehet a végtelenségig agresszív, mert a nő bármikor leléphet. Csak a munka teheti szabaddá, csak az biztosíthat a számára erkölcsi tartást.

annamanna 2015.02.21. 04:50:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem nem értékelem túl a nők szerepét.
Azt mondják, a férfira nagyobb hatással van a nő, mint a nőre a férfi.
Ranschburg Jenő írta, hogy megnézték örökbefogadott gyermekek mentális fejlődését, és azt tapasztalták, hogy a fiúk IQ-ja az örökbefogadó szülőkéhez igazodott, míg a lányoké olyan maradt, mint a vér szerinti szüleiké. A lányok tehát "Isten alapcsomagjai", míg a fiúk sok tekintetben visszatükrözik a nőt, aki hat rájuk.
Biztosan ismered a mondást: minden sikeres férfi mögött egy nő áll.
És ezt is biztosan ismered: Cherchez la femme "a. m. keresd az asszonyt, (mint valami dolognak az okát, előidézőjét).

Megpróbálom más szempontból is megfogalmazni, amit az előbb írtam. Nézzük meg a nő másik fontos szerepét, az anyáét. Vagyis az anya hatását a gyerek életére.
Megfigyeltem, hogy azok a cigány diákok, akiknek dolgozik az anyja, minden gond nélkül beilleszkednek, tanulnak, normálisan viselkednek.
Ha egy nő dolgozik, akkor alárendeli magát a társadalom elvárásainak. Ha ő maga alárendelődik, akkor a gyerekeitől is elvárja ugyanezt. Ha a gyerekeit arra tanítja, hogy komolyan kell venni a többség által megkövetelt erkölcsi szabályokat, akkor a gyerekeiből nem lesz bűnöző.
A gond akkor kezdődik, ha a nő nem dolgozik, hanem eltartják. Ha így van, akkor semmi sem kényszeríti arra, hogy komolyan vegye a szabályokat. És akkor a gyerekeinek is azt tanítja, hogy le lehet szarni azt, amit a társadalom követel. Ha a gyerekek azt látják, hogy az anyjuk semmittevő élősdi, akkor maguk is ezt sajátítják el és eszerint fognak viselkedni.
Egy gyereknek látnia kell, hogy a szülei megdolgoznak az ő eltartásáért. Ha azt látja, hogy a szüleinek nem kell teljesítményt felmutatniuk, nem kell közösségi szabályokat betartaniuk, nem kell erőfeszítést vállalniuk, akkor ő maga miért is tenné?
Mivel egy gyerek általában több időt tölt az anyjával, mint az apjával, ezért számára erősebb minta az, ahogyan az anyja viselkedik, mint ahogyan az apja. Különösen igaz ez a fiúgyermekekre. Ha csak a férfi dolgozik, attól a gyerek még mindig az anyai mintához fog igazodni.

A cigányok viselkedése sem más, mint bárki másé, csak ők nagyon látványosan valósítanak meg egy speciális mintázatot. Amit leírtam, az a társadalom minden tagja esetében igaz, nem csak a cigányok esetében. Például van egy elég jómódú nőismerősöm. Soha nem kellett dolgoznia. Nem meglepő, hogy maximálisan liberális a gyereknevelésben, olyannyira, hogy a lánya fogta magát, az érettségi közepén felállt és hazament, mert "nem bírta a nyomást". Anyja szerint ez nem gond, majd megpróbálja jövőre. A nő amúgy elvált, és kitalálta, hogy elköltözik a lányával az USA-ba, ahol a lány egy éjszakai bárban fog táncolni, és majd ebből élnek meg. Föl se merül benne, hogy ez az ötlet gazemberség. Eszébe sem jut, hogy ő anyaként a lányával szemben erkölcstelen. Hogy képzelheti azt egy anya, hogy abból él meg, hogy a lánya éjszakai bárban táncol?
A nő nagyon kedves, barátságos, közvetlen, aranyos. Egyetlen oka van annak, hogy a gyerekével szemben amorálisan viselkedik - az, hogy még életében nem dolgozott. És persze eztán sincs esze ágában se, hogy saját magát fenntartsa. Majd a lánya eltartja, annak ez a kötelessége.
Ugyanez a nő a szeretőjét rávette, hogy a pénzét, amit a férfi telekre és házra spórolt, luxusautóra költse el. És egyáltalán nem furdalja a lelkiismeret amiatt, hogy kvázi tönkretette a férfit. Annak ellenére, hogy a szerető 10-es skálán 11-es, a nő nem képes energiát szánni rá, mert minden mentális erejét arra használja, hogy a volt férjével háborúzzon.
Amikor megemlítettem neki, hogy tudok valakiről, aki amiatt lett öngyilkos, amiből ők meggazdagodtak, akkor megvonta a vállát. Kit érdekel más nyomora, ha ő oda utazik a világon, ahová csak akar.
Egy nagyon kedves nőről van szó. Megdöbbentő, hogy sok tekintetben mennyire érzéketlen és gátlástalan.
Semmilyen más magyarázatot nem találok erre, mint a munkátlanságot.
A munkátlanság és az erkölcstelenség kézen fogva jár egymással, és erősítik egymás hatását. A dologtalan nő erkölcstelenné válik és az erkölcstelen férfi ellustul. Ők ketten szép párt alkotnak. Ez egy olyan társadalmi minta, ami ördögi körbe zárhat egész népcsoportokat, és ez pont a romáknál a leginkább szembetűnő, de egyébként minden patriarchális társadalomra jellemző.
Az ördögi kör egy ponton törhető meg - a nők munkájánál.
Ha a nő dolgozik, onnantól kezdve megszűnik ez az önemésztő folyamat. Legalábbis szerintem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.02.21. 09:06:19

@picur3ka:

a nyócker korántsem egy homogén valami, erre lassan illene rájönni. értem én, hogy a hozzád hasonló "jaj, dehogy vagyok rasszista" baromarcok azt hiszik, hogy a nyócker egy nagy, homogén gettó, de nem az. nagyon nem az.

valójában amúgy csak annyi történt, hogy bezárt a mátyás téri tesco expressz. akkor nyilván győrben sokkal durvább lehet a cigányprobléma, mert ott egyből hármat zártak be. érdekes, itt mifelénk vígan megvan a tesco, pedig hát van itt is cigány bőséggel.

picur3ka 2015.02.21. 20:32:43

@mavo:

Te most miről zagyválsz?

1. Én semmilyen, se saját vagy más nyócker fogalmat elő nem vezettem.

2. A rasszizmus tök menő és egyenesen kívánatos, dicsőséges, ha zsidó, cigány vagy ukrán vagy pl. Én nem vagyok egyik sem.

3. Semmiféle bezárásról nem beszéltem, teljesen más hírről írtam. S azt, amit abban mondtak. Nem az én szövegem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.02.22. 10:13:55

@picur3ka:

szegénykém... szövegértés, de mi a faszt is várok el egy a saját rasszizmusába belehülyült idiótától?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.02.22. 10:24:32

@picur3ka:

na jó, azért egy picit segítek.

1. maga a tesco is irányítószámonként adja meg, hova szállít, és hová nem. ehhez képest te a full nyóckerről írtál: "a Tesco nem fog szállítani, véletlen, a nyóckerbe".

ami nyilván baromság, hiszen a nyóckernek van jópár olyan része, ahol a helyiek, iletve az ottani és ott helyiséget bérlő vállalkozók, és diákok kifejezetten jó vásárlóközönség, nincs az a hülye tesco, aki lemondana róla. ha mégis megteszik, akkor orbitális hülyék.

2. már megint a szokásos paranoid duma, plusz a szokásos módon a másik szájába adsz valamit, amit az soha nem mondana. a rasszizmus eleve nem köthető egyetlen népcsoporthoz sem, a legtöbb népcsoportban vannak rasszisták, legfeljebb az arányuk más és más, és a rasszizmus értelemszerűen jó, akárkiről is van szó.

3. mindössze megemlítettem, hogy bezárt a mátyás téri tesco express, és arra céloztam, valószínűleg ez torzult el úgy, amíg eljutott hozzád, hogy beszüntetik a házhozszállítást az egész nyóckerben.

szövegértés ugye, az az átkozott szövegértés, azzal ne kéne hadakoznod a zsidolibcigánybuzi háttérhatalom már önmagában bőven elég lenne.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.02.22. 10:32:24

@mavo:

"a rasszizmus értelemszerűen jó" = a rasszizmus értelemszerűen NEM jó

még mielőtt ezen kezd el valaki lovagolni

annamanna 2015.02.22. 15:13:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: erről még eszembe jutott egy rövid dolog.
Az egésznek, amit leírtam, röviden ez a lényege: a nő hibája az élősködés, a férfi hibája az agresszió. A nő élősködését a férfi csak agresszióval tudja kordában tartani, de ettől sem az élősködés, sem az agresszió nem szűnik meg. A férfi tehát nem bírja feloldani ezt a problémát.
Az az érdekes dolog jutott eszembe, hogy ugyanez érvényes az Isten és az emberiség közti kapcsolatra is. Ebben a relációban Isten a férfi, az emberiség a nő. És ahogyan a nők legnagyobb problémája a férfin való élősködés, úgy az emberiség is megpróbál élősködni Istenből, tehát kihasználja annak az erejét, miközben szarik a fejére. Ez a mentalitás pedig minden férfiból dühöt és agressziót vált ki - a Biblia szerint Isten is beígérte emiatt a dühöt, bosszúállást, elszakadást, büntetést.
Nagyon érdekes, hogy azt írtam - ezt a rossz mechanizmust a férfi nem tudja megszakítani. És Isten sem bírja megszakítani, Ő maga is csak agresszióval képes reagálni az emberiség élősködésére.
A folyamat a nő részéről szakítható meg - és az ember-Isten relációban is az embernek kell lépnie, neki kell az élősködésről lemondania, ezzel tudja elhárítani az agressziót Isten részéről. Legalábbis az az ember, aki hajlandó erre.
Épp ezért lett Jézus emberré.
Csak az tud kilépni a "patriarchális" büntető mechanizmusból, aki azonosul Jézussal, tehát aki elfogadja a maga számára megváltónak, és része lesz Jézus emberi testének, tehát Isten menyasszonyának.
A többi ember a "kurva" része marad, aki nem hagyja abba az élősködést, nem lép ki az agresszióból és nem menekül meg a büntetéstől.

picur3ka 2015.02.25. 01:04:40

@mavo:

Senki nem fog. Mert senkit nem érdekelnek a barom hányadékaid.
süti beállítások módosítása