Igaz, hogy az idei harmadik teljes győzelmet hozó októberi választás után mintha lekapcsolták volna a villanyt a Fidesznél, s a párt mintha vaksötétben botladozna a hatalompolitikai mesterterv teljes sikere után. Igaz, hogy 2010 óta nem volt ilyen aktív tüntetéshullám a négy éve folyamatosan és mindent átalakító kormányzati politika ellen. Igaz, hogy a mainstream jobboldal hátországa felbolydult, rég lefojtott feszültségeket felszabadítva. Az egyik oldalon zavarodottság, a másikon szinte már győzelmi hangulat, mintha... De azért mindenki nyugodjon le egy pillanatra, és nézzen körbe józan fejjel!

Jöjjön pár szikár tény és jó hír a jobboldalnak, rossz hírek az ellenzékének.

*

A Fidesz 2014-ben három választást nyert meg brutális fölénnyel. Ez történt volna akkor is, ha nem piszkálja meg úgy a választási rendszert, hogy az még jobban díjazza az első helyezettet. A kétharmad négy évig intakt maradt, és most is kitart a parlamentben. Ugyan jövőre lesz egy időközi választás Veszprémben, ahol elvileg megdőlhet a kétharmad, de ehhez egy mostanában jobbra húzó körzetben kellene kiütnie a kormánypárt jelöltjét az ellenzéknek. Amely a veszprémi választás előtt is ugyanazt az előjátékot kezdi játszani egymással, mint az idei választások előtt. És ha győzne is egy ellenzéki jelölt, azzal ugyan elveszne a kétharmad, de az elmúlt évek kétharmados törvényhozási cunamija, a rendszer bebiztosítása után ezzel már együtt tudna élni a kormányzó Fidesz. Talán már tavasszal is elég lett volna egy sima győzelem, kétharmad nélkül − talán nem szabadultak volna el annyira a rendszer gátlásai, mint ahogy azt tavasz óta megtapasztalhattuk. A Fidesz mindenesetre a parlamenti, az EP- és az önkormányzati választásokon is tarolt, politikusi kasztja uralja az egész országot a parlamenttől a megyéken és nagyvárosok nagy részén át kisvárosok és falvak tömegeiig. Ez a rendszer mély belső megrendülések nélkül kétharmaddal vagy anélkül is képes elműködni négy, illetve önkormányzatok esetében immár öt évig.

A látható Fidesznél még fontosabb a khm, láthatatlan Fidesz: az, hogy 2010 óta az államrendszer minden vezető pozíciójába új emberek kerültek, sokszor a Fidesz, illetve a miniszterelnök legbelsőbb köreiből eljutva a különböző hatalmi ágak csúcsaira. És sokszor rendkívül hosszú ciklusra. Bármi is történik a politikában, ha a Fidesz időközben valamilyen okból kiesik a hatalomból, ez a rendszer is ellenállhat a minden bizonnyal továbbra is töredezetten működő, összehangolt politizálásra (pláne kormányzásra) igencsak nehezen képes mai Fidesz-ellenfeleknek. Ha ez a helyzet majd egyszer előáll, minden bizonnyal súlyos, kemény − és készüljünk fel, mocskos − politikai háborúra számíthatunk majd, amiben sokáig a hatalomban, pozícióban lévőknek áll majd a zászló.

A Fidesz jelenlegi megrendülésének, megbotlásának bizonyítékai a friss közvélemény-kutatások, amelyek egyöntetűen azt mutatják, hogy látványosan csökkent a párt támogatottsága a lakosság körében. Egyes mérések szerint a rendszerváltás óta példátlan gyorsasággal és mértékben. Ezeket az adatokat komolyan kell venni. De a Fidesz nem tart ott olyan (relatív) mélységben, ahol 2012 tavaszán járt; s ahogy akkor, úgy most sem veszélyezteti senki az első helyét. A most másodiknak mért Jobbik jellemzően több mint 10 százalékponttal van lemaradva a Fidesz mögött, az MSZP továbbra is be van zuhanva, a baloldali-liberális töredékpártok pedig az 5 százalékot sem érik el. Hiába a támogatottság megrendülése, hiába a bosszantó ötletpolitizálás, a Fidesszel szembeni elégedetlenség nem mutatkozik meg a jelenlegi kihívók támogatottságának látványos megerősödésében.

S ha már az ellenzék, tartsunk egy seregszemlét: egy Tóbiás József által vezetett, csődközeli helyzetét menedzselni próbáló MSZP. Egy parlamentbe és az EP-be hatalmas szerencsével bejutó, de az önkormányzati választáson gyengén szereplő, továbbra is a senki földjén botorkáló LMP. A Bajnai Gordon által otthagyott Együtt. Az Együttet otthagyó, egy szem budapesti kerület polgármesteri pozíciójának megszerzésére büszkülő PM. No meg Gyurcsány Ferenc és holdudvara a DK-ban. Akiben most erő és lendület, s aki mögött erős társadalmi támogatottság van, az a Jobbik; de a radikális jobboldali pártot − szerencsére − törvényszerűen mérsékelte és csiszolta a mainstream politikában való részvétel; s a közeljövőben a felelős településvezetői gyakorlatok tovább domesztikálhatják a Jobbikot. Persze igaza volt G. Fodor Gábornak, amikor az önkormányzati választás után lakonikusan annyit üzent a kormányt (és ezáltal a kormányzó Fidesz rendszerét) nyomás alá helyező Amerikának: „Ózd”. De országos társadalmi, közigazgatási, gazdasági beágyazottságban, saját hálózatokban a Jobbik sincs sehol a Fideszhez képest.

Ott vannak még a mostani tüntetések szervezői, az új, fiatal aktivisták, akik törvényszerűen nagy publicitást kapnak a sajtóban, különösen annak velük közös kultúrkörökből érkező részében. A tüntetések a működő demokrácia jelei: örvendetes és üdvözlendő, hogy különböző társadalmi csoportok hangot adnak saját nézeteiknek, elképzeléseiknek az utcán. Kontinensük demokráciáinak egy részében gyakorlatilag folyamatos tüntetések közepette kell kormányoznia az adott vezető politikai erőknek. Jó tehát, hogy vannak tüntetések, seregszemlék, mindenki látja így, mennyi embert és mire lehet megmozdítani a jelen politikai helyzetben. De hol vannak még ezek a mozgalmárok attól is, hogy olyan szervezeteik, hálózataik legyenek, mint legalább a megroggyant MSZP-nek vagy a gyarapodó Jobbiknak? Hol vannak egyáltalán a szervezeteik? És tisztában vannak-e egyáltalán azzal, kik ők és mit akarnak? Mert amíg blogposztokat írogatnak és egymás szónoklatainak értékelésével foglalkoznak események előtt és után, addig Fideszország tovább zakatol egy teljesen más szinten és dimenzióban.

*

Mindent összevetve elmondható az, amit már sokan megjegyeztek: a Fidesz ellenfele pillanatnyilag leginkább önmaga. A kormánynak kell rendeznie a sorait, beszüntetve az egykori hosszú gyurcsányi agóniára emlékeztető, tömegeket apróságokkal bosszantó, nyilvános kormányzati ötletelgetéseket. A kormánynak kell szembenéznie azzal, hogy a magyar jobboldali választók egyrészt igen heterogén tömeget alkotnak, másrészt igenis létezik bennük egyfajta elégedetlenség a kormányzással, annak stílusával, a hatalmi politizálás kísérőjelenségeivel szemben. A kormánynak kell újra mérlegelnie a keleti nyitás és a nyugati zárás következményeit, a mostani zsákutcából való kiút irányát.

A kormánynak azt is meg kell fontolnia: továbbra is elegendő-e az, ha leginkább a lecsúszó vagy attól rettegő vidéki alsó középosztály reményeire és félelmeire gyárt etatista-kurucos ideológiát? Vagy pedig szembenéz azzal, hogy a magyar társadalom állandóan változik, jönnek az új, szabadabb világhoz és szabadabb információáramláshoz szokott fiatal nemzedékek − akik egykor a Fidesz természetes utánpótlását jelentették, s melynek mai képviselői számára lassan a Fidesz jelenti azt az állammal egybefonódott, beszürkült, öreges hatalmi pártot. Valami ilyesmi ellen jött létre egykor a FIDESZ is.

A Fidesz − élén Orbán Viktorral − az elmúlt 25 évben többször meg tudott újulni, alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez. Lehet, hogy a 2010-ben megszületett rendszerre is átgondolás és generáljavítás vár. A Bármit Lehet korszaka valóban véget ért. Lehet, hogy a Fidesznek újra meg kell ráznia és ki kell találnia önmagát. Most még nem kell érezniük a politikai vetélytársak hideg leheletét a tarkójukon. Csak a Fideszen áll, hogy az elmúlt hetek történéseivel szembesülve az elmúlt négy év legrosszabb gyakorlataiba kapaszkodik még erősebben, vagy egy jobb kormányzás lehetőségeit keresve egy új deal, egy új kiegyezés felé mozdul el a társadalom és annak különböző szereplői felé.