A Majdan − egy évvel később
2014. december 12. írta: AgentUngur

A Majdan − egy évvel később

1majdan_1.jpg

Tíz nap Kijevben arra sem elég, hogy a felszínét megkarcolja az ember ennek a hatalmas városnak. Közel ötmillió ember (a helyiek szerint ennyi, hivatalosan ennek fele), Budapest területének másfélszeresén, elképesztő gazdagság, mellette nyomor és kilátástalanság, az Európai Unió lobogója és stilizált horogkereszt mint a függetlenségi harc szimbólumai – nehéz megérteni.

Beszéljenek inkább a képek: az ukrán fővárosból jelentjük.

1majdan_2_.jpg

1majdan.jpg

1majdanemlekhely.jpg

1majdankomorowski.jpg

1majdankovek.jpg

1majdanpol.jpg
1. A Majdan. A romokat már jórészt eltakarították. Csak az elhunytak emlékhelyei – amelyeket például a lengyel elnök is megtisztelt – és a radikális mozgalmak aktivistái emlékeztetnek arra, mi történt. De az aktivistákat az emberek jórészt elkerülik. Kevesen adakoznak, elmúlt a lelkesedés első nagy hulláma. A kijevi úri közönség inkább az oldtimer autók kiállítása előtt fényképezkedik, vagy a hétvégére lezárt Kresjatik sugárúton korzózik a hideg, de szép időben.

2kiegettepulet.jpg

2. A kiégett épület a Majdanon. Külső felét hatalmas, nemzeti színű molinó takarja a Slava Ukraini felirattal. A „Dicsőséget Ukrajnának” az ukrán nacionalisták köszöntése, a jelmondattal tele van szórva a város, reklámok helyett ez díszíti az utak szélét. A volt szakszervezeti székház, ami 2013-ban még így nézett ki, pár hrivnya beáldozása után megtekinthető a másik oldalról is, ahol nincs kék-sárga óriásmolinó. Nem szép.

3masikotp.jpg

3. Az OTP egyik fiókja a Majdanon. OTP-fiókokkal tele a város, a népek ismerik a magyar bankot és jónak tartják. Az OTP, na az már a Nyugat.

4windofcsenzs.jpg

4. Wind of change a Kresjatikon. Egy utcai zenész adja elő, az ember elérzékenyül és arra gondol, mennyire megérdemelnék az ukránok, hogy szabadon választhassanak, mint mi 1989-ben. És egyébként így van, egy normális világban megérdemelnék. De a világ a nagyhatalmak játéktere, és a valóság sem fekete vagy fehér. Az utcai zenésztől pár méterre vörös-fekete zászlós, vaskeresztes paramilitáris kollégák gyűjtenek pénzt a Luhanszknál harcoló társaiknak. Ők tojnak az EU-ra és a demokráciára, egy ukrán Ukrajnát akarnak, mentesen mindenféle zavaró kisebbségtől, például a magyaroktól is, és ezért készek meghalni. Nem ők a többség, messze nem, de mivel fegyverük van, azért komolyan kell venni őket. Egy bár melegében egy alkalmi ismerős elmondja, hogy „vindofcséndzs a faszom, az oroszok ellenében meggebedünk és Európa meg a NATO segítsége szart sem ér”. Nem orosz, hanem kijevi értelmiségi, nyugatos, csak ahogy mondja, realista. Nem akar európaiként megfagyni, és ez is érthető.

5_hagymakupolak.jpg

5_roshen.jpg

5. Egy más világ. Ukrajnában van egy darab Nyugat, de azért a hagymakupolák az uralkodók. Kijev szép, de alapvetően keleti város, hatalmas méretekkel. Porosenko elnök és csokikirály Roshen csokiboltjai viszont Londonban vagy Párizsban is megállnák a helyüket.

6_tavarisputyin.jpg

6. Táváris Putin. Ez mindenhol kapható 20 hrivnyáért. A felirat szerint a Cár egy fasz. Így.

7_viragcserep.jpg

7keksarga.jpg

7keksarga4.jpg

7keksargaszivoszal.jpg

7. A kék-sárga mindent beborít Kijevben, ami persze érthető, háború van. Pl. a titkosszolgálat, az SBU főhadiszállását. Vagy kék-sárga a szívószál. De egy picit azért néha már erős – virágláda?

8kijevalapito.jpg

8. Kijev alapítói. A hivatalosan is többé-kevésbé elfogadott álláspont szerint varégok, ami tök kínos lehet orosz barátainknak, mármint hogy az első birodalmuk első fővárosát ugyebár skandinávok alapították. Meg persze a Kijevi Ruszt is. Egy másik legenda szerint a Keve törzs állomásozott errefelé ideiglenesen és a Kijev a Kevéből származik. Ez nem teljesen zombimagyarkodó elmélet, nem Kappanhágó vagy Kardhágó. Kijevben van „Magyar domb” (ez a neve), őseink a 840-es években biztosan sokat jártak errefelé. Nem teljesen lehetetlen, hogy a városi alapító legenda mögött nem viking, hanem magyar kollégák húzódnak. Ettől persze nem leszünk nagyobbak, de azért az ukrán nackóknak el lehet mondani: magyarok a mai Ukrajna számos részén, nem Kijev környékén, hanem elsősorban délen, megelőzték a szláv lakosságot. És lehet, hogy Kijevet is megalapították útközben.

9_terepjaro.jpg

9_kultura.jpg

9. PTKP. Azaz Pici Terepjáró Kulturáltan Parkol. Ez általános kijevi jelenség. Mármint a terepjárók birtoklása, két és fél tonna vas a minimum, de találkozhat az ember négy és fél tonnás páncélozott szörnyekkel is. És össze-vissza parkolnak, főleg a járdán, ahol teljesen normál dolog 20-30-cal 40-50 métereket menni egy szabad helyig. Vöff.

10keksargalegiero.jpg

10. Ukrajnában csak egy dolog biztos. A mindenfelé kint lengedező ukrán zászló. A város tele van a kék-sárgával. Autókon, épületeken, nemzeti színű dzsekiben feszítő aktivistákon. De hogy arról ki mit gondol, nehéz megmondani. Mennyire érzi magáénak ezt a két színt és vele az országot a Kijevbe szakadt beregszászi magyar, aki a határon lepecsételte az útlevelem, a város oroszul jobban tudó többsége, nem is beszélve a keletről? Nem lehet tudni, de erősen kérdéses, miért lelkesednének egy ukrán nemzetállamért? Az biztos egyébként, hogy a hazafias hevület a mindenfelé meglévő szimbólumok mögött csökkenni látszik.

Bár a meglehetősen lerohadt Bukarestnél vagy Szófiánál sokkal jobb állapotban lévő, rendezettebb, tisztább és jómódúbb Kijevben ez nem látszik, Ukrajna nagy bajban van, és a zászló lengetése önmagában nem fogja abból kihúzni. Bár lehet, hogy igaza van a windofcséndzs szkeptikusnak és Ukrajnán csak a jó isten segíthet, az USA, az EU vagy a NATO nem. Ez esetben tényleg nem lehet mást tenni, mint zászlót lengetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr56972597

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Majdan − egy évvel később 2014.12.12. 10:13:02

Bár a meglehetősen lerohadt Bukarestnél vagy Szófiánál sokkal jobb állapotban lévő, rendezettebb, tisztább és jómódúbb Kijevben ez nem látszik, Ukrajna nagy bajban van, és a zászló lengetése önmagában nem fogja abból kihúzni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2014.12.12. 08:09:11

"Nem lehet tudni, de erősen kérdéses, miért lelkesednének egy ukrán nemzetállamért? "

Egy jobboldali, a magyar nemzetállamért lelkesedő portálon ezt elég vicces olvasni. Megválaszolom: azért, amiért ti is lelkesedtek egy magyar nemzetállamért. Szemben pl. az olyanokkal, akik a nemzetállam helyett "csak" nemzetben és mellette egységes európai egyesült államokban gondolkodnak.
Ukrajnában ez annyival módosul, hogy a nemzetállamért lelkesedők mellett a másik nagy csoport is egy nemzetállamért lelkesedik: az oroszért.

"Bár lehet, hogy igaza van a windofcséndzs szkeptikusnak és Ukrajnán csak a jó isten segíthet, az USA, az EU vagy a NATO nem."

Azzal, hogy elcsatolja a fél országot, azzal Putyin aztán végképp nem. Egyébként meg nem értem mit szeretnétek. III. vh-t? Nyilván nem fogják az oroszokat megtámadni - hála Istennek. Van legalább a NATO-nak annyi esze, hogy tudja, nem éri meg.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.12. 08:11:46

"Slava Ukraini"

Az inkább Szlava Ukrajinyi (Слава Україні).

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.12. 08:13:25

"de azért a hagymakupolák az uralkodók"

Na, ez ostoba mondat nagyon.

Az ukránok 80 %-a ortodox, 20 %-a katolikus, de azon belül görögkatolikus, azaz eleve mindenki "hagymakupolás".

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.12. 08:15:35

"ami tök kínos lehet orosz barátainknak, mármint hogy az első birodalmuk első fővárosát ugyebár skandinávok alapították"

Kínos a fenéket. Még a szovjet korban is ez volt a hivatalos iskolai tankönyvben.

Igen, az első orosz államot germánok alapították, ők voltak az elit, aztán eloroszosodtak. Mi a gond ezzel?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.12. 08:18:29

Eleve téves itt az ukrán nemzeti jelképek oroszellenesként való felfogása. Ez nem működik a valóságban, az ukrán dühöngő nacionalizmus minden igyekezete ellenére.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.12. 08:23:16

Az azert megmosolyogtato, amikor horogkereszteket lat mindenben a magyar nacionalista Ukrajnaban, de pl. a magyar allam hivatalos cimere tartalmazza a kompromittalodott Arpad-savokat, meg a sok nemzetiseg elnyomasat jelkepezo, magyar nemesseg felsobbrenduseget hirdeto "szent" koronat (ugye a szent koronanak meg a magyar paraszt se volt tagja, plane nem a roman, syerb, szlovak, es mint ilyen kirekeszto jelkep), meg egyeb olyan jelkepeket is szeretnek lobogtatni a magyar nacionalistak, amiket a kornyezo, a magyarsag altal evszazadokig elnyomott nepek nem biztos, hogy jo szemmel neznek.
Mindig vicces, amikor az egyik nacko a masik nackot probalja lenacizni. Mas szemeben a szalkat is... persze, persze.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.12. 08:38:31

"a népek ismerik a magyar bankot és jónak tartják. Az OTP, na az már a Nyugat" - ezert kulon sajnalom oket, ha az OTP ott szinvonalat kepviselhet, akkor tenyleg messze vannak meg a nyugattol

"De az aktivistákat az emberek jórészt elkerülik. Kevesen adakoznak, elmúlt a lelkesedés első nagy hulláma. A kijevi úri közönség inkább az oldtimer autók kiállítása előtt fényképezkedik, vagy a hétvégére lezárt Kresjatik sugárúton korzózik a hideg, de szép időben." - hat emlekeim szerint a nagy magyar rendszervaltas utan a tomegek nem politikaval foglalkoztak, hanem mentek az MDF piacra szilvabefottet zabralni, tomni a hasukat, meg aggodtak a munkahelyukert
nem lehet permanens forradalomban elni, belefasulnak az emberek mindenbe, ez normalis

mrZ (törölt) 2014.12.12. 08:55:08

@maxval bircaman szerkesztő:
Utazási melléklet, nem pedig helyzetelemzés. beugrasz egy kiküldött turista provokációjának?

Józsi01 2014.12.12. 09:17:27

Ez mekkora hazugság: "Egy utcai zenész adja elő, az ember elérzékenyül és arra gondol, mennyire megérdemelnék az ukránok, hogy szabadon választhassanak, mint mi 1989-ben."

Eddig is szabad választás volt. Sőt még a nyugat is elismerte, hogy Janukovics győzött, aztán szépen megpuccsolták. Ennyit a nyugati demokráciáról, ja és még ehhez jön a CIA.

Gondolom ezt a cikket is Soros Gyuri bácsi kisnyugdíjas fizette.

Urfang 2014.12.12. 09:43:52

A háborús idők természetes velejárója a felfokozott nacionalizmus, a hideg téli fronton szolgáló katonát csak ez fűtheti fel, nem a különböző politikai ideológiák.

Ha végre véget ér a háborús fázisa ennek a konfliktusnak, akkor a gazdasági problémák fognak előtérbe kerülni, akkor talán előtérbe kerülnek majd a nyitottabb, együttműködő világnézetek, mert egy bezárkózó nemzetgazdaság nem lesz képes megoldani a háborútól padlóra került ország gondjait.

Herr Schwarze Liste 2014.12.12. 10:24:30

drogozik a cikkíró? teszt híján nem tudjuk, valójában hol áll.

Conchobar 2014.12.12. 10:27:40

"Kijev alapítói. A hivatalosan is többé-kevésbé elfogadott álláspont szerint varégok, ami tök kínos lehet orosz barátainknak, mármint hogy az első birodalmuk első fővárosát ugyebár skandinávok alapították." - Csakhát Kijevet évszázadokkal régebben alapították (a keleti szlávok), mint ahogy a varégek, vagy akár a magyarok odavetődtek. Amit a varégok alapítottak, az nem Kijev volt, hanem a Kijevi Rusz (azaz Kijevi Oroszország, az első orosz/keleti-szláv állam). Legközelebb talán már majd sikerül eltalálnia a posztírónak

Helyes Írás 2014.12.12. 10:46:23

Most tele vannak illúziókkal szegények, pedig lesznek ők még "realisták" valahányan.

Egy ország, amelynek egy év alatt megduplázódik az adóssága. Ki fogja ezt kifizetni? Mert az EU biztos nem, s attól tartok, az amerikaiak is csak akkor adnak nekik pénzt, ha azért megkapják az állam vagyonát. Ennek következményeit pedig mi már ismerjük.

annamanna 2014.12.12. 10:46:40

@Urfang: "a háborútól padlóra került ország gondjait."
Ó, hát persze, előtte Kánaán volt, és csakis a háborúsdi
okozta Ukrajna gondjait.

Conchobar 2014.12.12. 10:48:26

@Conchobar: "Legközelebb talán már majd sikerül eltalálnia a posztírónak" - Amikor leírta azokat mondatokat, már akkor éreznie kellett volna, hogy az oroszok aligha kínos, hogy a varégok alapították, vagy sem az ukrán fővárost (az már kínos lehet, hogy az első orosz állam, valamint az összes oroszok/keleti-szlávok egy államba/birodalomba történő egyesítését a varégok/varégok vezetésével vitték végbe)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.12. 11:03:16

@Józsi01:

Te ezt nem érted.

Ha nem a "helyes" ember nyer, akkor az látszatdemokrácia, álválasztás, manipuláció volt! Ilyenkor a vesztes kisebbségnek szent joga addig harcolni, míg le nem győzi a manipulált, megtévesztett többséget.

Vigyázat! Fordítva ez már nem így van. Ha a "helyes" ember hatalomra került, akkor ellene fellépni nácifasiszta komcsi iszlámfanatikus terrorizmus!

Urfang 2014.12.12. 11:05:26

@annamanna:

Nem, előtte is szegények voltak mint a templom egere, de azt talán csak nem kétled, hogy a háború még annál is inkább padlóra küldte őket.

Urfang 2014.12.12. 11:28:27

@jose maria padilla: És a hídfő pont ru vajon melyik gyarmatosító hídfőállása? :)

Kandeláber 2014.12.12. 11:28:37

Ócska kis szocreál porfészek lehet ez a Kijev.
Kíváncsi lennék, a lakosság hány százaléka szerepel a CIA fizetési listáján.
Azért Petljura meg Sztyepan Bandera szimpibb volt, mint ezek a nyugatimádó pöcsök.

Kandeláber 2014.12.12. 11:37:45

Aztán majd a főtéren szobrot emelnek Obama Négusnak, mint ahogy a gyagya albánok Pristinában Clintonnak.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.12.12. 11:57:18

@Urfang: egyrést, van zászló, vagy nincs, másrészt a buta, állami létre képtelen ukrán alemberhorda természetesen gyarmatnak való. orosz gyarmatnak.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 12:04:23

Nem akartak ezek soha Uniót, Amerikát akarták, a másinyiszt káput dollárban mérik a befolyást. Kaptak, amit akartak.

A Putyin -nevű fütyit Kína karjaiba lökni nem kell félnetek jó lesz.

De milyen érdekes, gyorsan eljött a haragszomrád vége.
Ezzel a CIA húzással az Unió bukta be a legnagyobb részt, ez tényszerű.

El kellene végre dönteni, hogy a torreádornak vagy a bikának szurkolunk? Mert nem mindig csúszik meg a kakán.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 12:09:01

káput _után_

Az idézett vicc lényege; Ivánnak megáll a zabrált zsebórája, hiába húzza fel, ezért lefeszíti bicskával a hátlapját, mire kiesik belőle egy döglött tetű.

- Áhá, másinyiszt káput!

Herr Schwarze Liste 2014.12.12. 12:21:36

@Kandeláber: azaz koszovo egy szoborért cserébe független lett, nem is rossz üzlet a "gyagya" albánok részéről, okoskám :)

Bell & Sebastian 2014.12.12. 12:28:36

@Herr Schwarze Liste: Legalább szaxis Clinton? Maga olyan világlátottnak számít itt, tán még FKK strandon is látta Merkelt.

Urfang 2014.12.12. 12:30:30

@jose maria padilla:

Hát látod éppen ezért sodródott a gyarmatként (ún. "orosz érdekszféraként") kezelt Ukrajna szépen lassan az európai integráció felé. Mert Oroszország nem szuverén partnerként, hanem csatlósállamként kezelte. Valahogy úgy mint Magyarországot a kommunizmus alatt, papíron elvileg önálló országként, de valójában pórázon tartott csatlósként. Nekik is pontosan azért lett elegük ebből amiért nekünk.

Ukrajnának 25 év késéssel jött el a váltás, mert a rendszerváltáskor ők a Szovjetunióból estek ki és akkor kerültek abba a csatlósállam helyzetbe amiben mi voltunk a rendszerváltás előtt. Most érett meg a helyzet arra, hogy ebből a gyarmati, csatlósállami sorból kilépjenek. És megtették.

Hogy ideát milyen másfajta póráz vár majd rájuk, arról mi is tudnánk mesélni nekik, az élet itt sem habos torta, de nem véletlenül maradunk mi is, mert mindent összevetve az EU-s póráz amit Európa csak a kezünkbe adott és mi magunk húztuk azt a nyakunkra, még mindig jobb az erővel a nyakra szorított csatlóspóráznál, és ezt Ukrajna is ugyanígy fogja látni.

Kandeláber 2014.12.12. 12:31:57

@Herr Schwarze Liste: Bővebb nyállal a jenkiknek, ha tetszene...
Ex-hahás aktivistának tetszik lenni?

Bell & Sebastian 2014.12.12. 12:32:17

Höhö, az ukrán arany már Amerikában pihen, remélem, aranyvonattal vitték, a fáradságért cserébe.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 12:35:56

@Kandeláber: Sturmi nem dereng magának? Ossie - Orosz viszonylatban ingázik, nem őszinte a mosolya.

picur3ka 2014.12.12. 12:36:55

@aki mást mond az hazudik:

Maga mekkora moslék butaságokat beszél.

picur3ka 2014.12.12. 12:41:11

@Helyes Írás:

Hogy Ukrajna aranya hova lett közben, azt már most nem tudni. Állítólag ebből kapták vissza a németek a maguk eltűntjének egy részét.

Kandeláber 2014.12.12. 12:47:45

@Bell & Sebastian: Nekem is gyanús volt. Meghasadt személyiséggel állunk szemben. De itt nincs dr. Jekyll, csak két Mr. Hyde.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 12:50:18

@Urfang: No de kedves Nyomasek Bobó, ami domináns, az Galícia, jegy nélkül Amerikába, csillag vagy fecske.

Szó nincsen Unióról (főleg hogy föderáció), ez csak mákony a népnek.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 12:55:40

@Kandeláber: Néha igaza van, sokszor nem. Vonjon belőle köbgyököt.

Kandeláber 2014.12.12. 13:00:49

Amúgy ez a két mondat a lényeg: "Egy bár melegében egy alkalmi ismerős elmondja, hogy „vindofcséndzs a faszom, az oroszok ellenében meggebedünk és Európa meg a NATO segítsége szart sem ér”. Nem orosz, hanem kijevi értelmiségi, nyugatos, csak ahogy mondja, realista. Nem akar európaiként megfagyni, és ez is érthető."
Az is, hogy nagypofájú faszkalapok miatt éhenhalni sem óhajt.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 13:13:30

@Kandeláber: Ukrajnában sosem volt (maguktól) államszervező potenciál, megragadtak törzsi szinten.

Lecserélték a gyámjukat, hátha... De nem. Teljesen világos, ki kavargatja ott a kávét, ahol még egy Obama is csak eszköz lehet. A legéletrevalóbb ötlet az osztódás lett volna, együtt csak addig maradhatnak, amíg ki nem józanodnak.

Ha még Csehszlovákiát is szétszerelték, Koszovót lenyisszantották, vagy senki földjének kell csak így egyben, vagy etnikai mozaiknak.

Ha felnőnek, majd rájönnek maguktól, mit adtak nekik a rómaiak? Illúziót, mást nem.

mrZ (törölt) 2014.12.12. 13:19:46

@Urfang:
Szép szép dolog a mostani helyzetben azt mondani hogy jobb mint a másik oldalon volt, de hát azóta 25 év telt el, ez a fejlődés meglett volna triplában. Attól félek hogy még nem veszítettél eleget ebben a játékban, nyugi lesz még alkalmad másként gondolni.

@Bell & Sebastian:

@picur3ka:

42 tonna arany nem számít, a hír egyébként is kamu, 40 ládában kb 4 tonnát szállítanak, valaki visszavonta a letétjét. Az hogy folyamatosan fogy az arany nagyon valószínű:
"member countries could use gold to repay the IMF for credit previously extended."

De a 42 tonna az nagyjából globálisan egy napi arany kitermelés. piti.
Az ecb két hónapja "gyártott" 1.000mrd eurót vállalati kötvényvásárlásra, ez 31ezer tonna aranynak felel meg. Az elmúlt 20 évben pedig 16.000milliárd eurót A SEMMIBŐL, aranyban lenne félmillió tonna, 3szor annyi mint a történelem során összesen kibányásztak.
arany infografika :
demonocracy.info/infographics/world/gold/gold.html

Ha lehet hagyjuk az arany sztorikat, félrevezetés.

picur3ka 2014.12.12. 13:36:17

@mrZ:

Attól függetlenül tény marad, hogy lopják.

picur3ka 2014.12.12. 13:38:16

@Bell & Sebastian:

Vagy anti-ruszli töltetnek. A lengyelekkel együtt 80, románokkal együtt 100 milka gyűlölködő. A mán valami...

Kandeláber 2014.12.12. 13:48:09

@Bell & Sebastian:Sima, megszervezett puccs volt. Előfordult már ilyen a történelem során.
Azt is értem, miért fogadta itthon akkora ováció egyesek részéről. Talán egy hasonlóról ábrándoznak.

mrZ (törölt) 2014.12.12. 13:59:40

@picur3ka:

És mit nem lopnak?

>>Vagy anti-ruszli töltetnek.
Arról van szó, csinálni akarnak kelet európából egy oroszellenes tömböt, fegyvert meg ad a nyugat a kezükbe.
pbs.twimg.com/media/B4pW0FoIIAAR4ou.jpg:large
A behívásoknál úgy számolnak hogy az elsőre bevonul 1% populáció a másodikra harmadikra fél-fél%. ez már 2 millió katona, érdemben meggyengítené az oroszokat.

csak az oroszok meg 5millió önkéntesre számolnak a megfordított ukrajnából, éppen most győzködik a ukikat és moldávokat az átállásra.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 14:36:01

@mrZ: Az arany ügyében igaza lehet, csak a kijevi hidakban több van. Úgy értem, szájba.

@picur3ka: Mint a sokadik Resident Evilben, úgy rázzák majd a szögesdrótot és egyiknél sincs csapszegvágó.

Az a szomorú ránk nézve, hogy innen kezdve mi is félállati sorban tengődő limeslakóknak számítunk.
Ha nem elve odaraktak.

marko11 2014.12.12. 14:58:01

@maxval bircaman szerkesztő:
Szerkesztő Uram, nagyon betalált a lényegbe!
A "demokratikus választás" -ról szóló tankönyvi fejezetekbe!

Herr Schwarze Liste 2014.12.12. 15:26:14

@Kandeláber: jenki VAGYOK. csodás dolog ez a kettős állampolgárság. nekem nyalnak. avagy súgnak. főképpen a megszeppent fidoxosok. azt hiszik, cserébe megkíméljük őket, LOL. itt csak a vincentbloggereknek lesz hely.

Herr Schwarze Liste 2014.12.12. 15:30:12

@Bell & Sebastian: nem ingázok, csak megyek ahova a kötelesség hív, meg a pentagon küld.

Herr Schwarze Liste 2014.12.12. 15:33:00

@Bell & Sebastian: merklivel legközelebb akkor beszélek, ha továbbra is falaz a sufniforradalomnak.

Kandeláber 2014.12.12. 15:43:33

@Bell & Sebastian: Hibbant az arc, részemről a továbbiakban toportyánzsótival meg wantaannal együtt talonba teszem. :D

Herr Schwarze Liste 2014.12.12. 15:46:35

@Kandeláber: helyes. semmi sem könnyíti meg dolgomat jobban, mint amikor alábecsülnek :D

picur3ka 2014.12.12. 15:59:15

@Kandeláber:

Majd leverik azt is nemsokára.

Kandeláber 2014.12.12. 17:05:47

@picur3ka: Az eljövendő puccsra gondolsz? :D

Bell & Sebastian 2014.12.12. 19:14:53

@Herr Schwarze Liste: Egyszer magával is elbeszélgetnek, ezt sose feledje.

Herr Schwarze Liste 2014.12.12. 19:35:40

@Bell & Sebastian: óóó, de hisz épp erre gyúrok, jöhet a fekete pobeda. Amit elfelejtenék egy waterboarding és egy zámbó jimmy zajterror közt bevallani (már ha a play gombot eltalálja a TEKelütött szakértő), az benne lesz a külföldi ügyvédi letétben leledző zöld mappában.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 19:45:57

@Herr Schwarze Liste: Svarci, bár magának szurkolok, megbosszulni nem fogom. Mert ha nem jó magyarnak, németnek se válik be. Bár az agyon mosás különböző szintjein állunk (mint nép), olyan német még sok van, aki tisztán emlékszik. Magáról ezt nem gondolom, mert rendre-sorra lehagyja a bizonyítást.

Ezért a tételei szart se érnek.

Herr Schwarze Liste 2014.12.12. 20:09:09

@Bell & Sebastian: pajtikám, ízig vérig magyar-német keresztezés a Gulaschkanone, ab ovo nem szól nagyot, csak rotyog, valamint a drill jellegéből adódóan igenis csak agyonmosva áll készen a bevetésre, vontatni meg bármelyik frontra lehet. B mint bizonyítást meg Pitagorasztól kérjen, egy trollfórum B mint beszólogatásról szól.

Na mentem jóbarátokkal sörözni, állítólag gond van a new yorkban legyártott monnyonle tacepaók hejeshírásával és elkéne egy magyar klaviatúra az NSA szerverhez is.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 20:31:43

@Herr Schwarze Liste: Jó barát ha egy van, nem kell ellenség. Július Szájzár esete a Brúderrel, majd emlékezzen.

Herr Schwarze Liste 2014.12.12. 22:59:01

@Bell & Sebastian: Már vagy 7 éve, hogy kaptam pengét a hátamba és anno rájöttem, hogy biza néha kell egy kéretlen szúrás, hogy magunk is érezzük hogy jó helyen a szívünk. Kevésbé drámaian: viel feind, viel ehr'.

avagy pragmatikusan: asszed hogy itten szurkapiszka lesz? nuclear strike 2015 a blockbuster címe.

pershing, izé, producer incoming. tessék popcornt spájzolni. kalandkedvelők külföldről nézhetik, katasztrófatúristák az első sorból. jó lesz. csak kinek...

Bell & Sebastian 2014.12.13. 00:27:45

@Herr Schwarze Liste: Így valahogy, semmi jó nem néz ki, ebben egyetértünk.

Herr Schwarze Liste 2014.12.13. 10:19:22

@Bell & Sebastian: ...kivéve a röhögő harmadikot. Mint tudjuk, anya csak egy van és ha Mutti az egyetlen, aki hajlandó egy közös fotóra, akkor annak megkérheti (és fogja) az árát alaposan. Hacsak addigra egy jóbarát nem pusmog a fülébe olyasmit, amitől pirosba menne a cikifaktor és elmenne a kedve tőle. A jóbarát már célozgatott is arra, hogy nem csak korrápsön terén lehetne bővíteni a libri nigri névsorát. Im-ígyen készüljünk a tavaszi kollekció bemutatására. (Bár itt is meg kell jegyezni, hogy ha a rebellis divatdiktátor túl nagy bohócsipkát javallana nemzeti slágerterméknek, akkor a saját belegschaft még a premier előtt borítja a műsort. A lojálismédia is egyre lajosmédiább és ne legyenek illúzióink: ukrajnában se a placcon performálók, hanem az ő szállításukat - etetésüket biztosító csákmáték billentették a bálánsz of páuert.)

It's going to be lovely, thats for suuuuuuuuuure :DDD

Štefan Začko 2014.12.13. 14:05:22

@maxval bircaman szerkesztő: Láttál te már görögkatolikus templomot? Nézd meg Pesten a VII. ker. Rózsák tere 10. alatt. Hagymakupolás? Nagy az Isten állatkertje...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.13. 14:42:30

@Štefan Začko:

Ez a helyi szokások függvénye. Az ortodox templomok sem feltétlenül hagymakupolásak.

wantaan 2014.12.14. 09:21:58

@Herr Schwarze Liste: b+ akkor ide ne gyere mert ide engem küldtek s én előbb itt voltam stipi-stop!

Herr Schwarze Liste 2014.12.14. 20:08:29

@wantaan: szevasz dear colleague, már megint összekeverték a megbízási portfóliónkat a FIRM-nél? nemhiába, a snowden ügy óta kib*szták a nyugis rendszergazdikat is és a titkárnőknek eltart egy darabig visszaállni az irógépes-aktarendezős ügyvitelre, whats off net is off sight... csak elkavarják mindig, daaamn

wantaan 2014.12.14. 20:22:51

@Herr Schwarze Liste: + különben is már megszerveztem a piréz és a szingaléz vagy tamil de lehet hogy amhara vagy tigrinya békaemberek dróntámadását a a Vida Ildikó ellen .... no és beszerveztem a ZEL. Simont ...és a futsalos Kaya Ibrahimot is. ...most már csak a végső jelre várunk és ki tudjuk utasítani Kövér Lászlót + a Dajcstompit a Zusából. .... vagy a Habony Árpit , de ez már akkora gyomros lenne a Rogán Tóninak hogy lehet hogy lemondásra szólítaná föl az elnök urat az Obamát az internetadó bevezetése miatt ....azt meg csak nem akarhatjuk , mert ugye egy demokráciába csak kell egy elnök aki nem illiberális.

picur3ka 2014.12.16. 18:30:35

"Senki nem örül Magyarországon annak, hogy az országot műveleti területté nyilvánították húszegynéhány másik országgal együtt - tette hozzá a magyar kormányfő a Kelet-Közép-Európa-Kína csúcstalálkozót megelőzően Belgrádban."

www.atv.hu/belfold/20141216-orban-magyarorszagot-muveleti-terulette-nyilvanitottak

picur3ka 2014.12.17. 10:59:27

„Ha valahol kimondatik az, hogy mindent szabad, az műveleti területté válik, vagyis azt jelenti, hogy gyakorlatilag mind a technikai lehallgatás, mind az ügynökszervezés, mind a források beszervezése engedélyezett politikai értelemben” – mondta Földi László.
süti beállítások módosítása