Ma ötvennyolc éve talán a mostanihoz hasonló szürke idő ülte meg Magyarországot, benne az eltiport forradalmárokkal, az újra kibekkelni készülő nagy többséggel s az ekkor magukban talán még nem annyira biztos eltiprókkal. Közel volt még az a néhány októberi és novemberi nap, amikor egy nemzet elhitte, hogy tényleg sikerült, hogy győzött a forradalom, hogy eljött a szabadság kora; és bár vannak még nehézségek, de minden rendben lesz. Pár nap múlva aztán bejöttek a ruszkik az új helytartóval, de a szabadság néhány napjának emléke a rendszerváltásig kitartott az emberekben.

S hogy milyenek is voltak a szabadság hétköznapjai, milyen is volt a hétköznapok szabadsága? Hát olyan, mint a Magyar Népsport felszabadult jegyzetírójának optimista sorai. Az ismeretlen szerző a sportlap november 1-ei számában konstatálta örömmel, hogy a forradalom zűrös napjai után ellepték a várost a bringások, és ismét birtokba veszik a köztereket. Apró, de megejtően kedves epizódja ez 1956 történetének. A biciklisek és a budapesti közlekedés helyzetét leíró sorait viszont akár ma is megfogalmazhatta volna. Vannak dolgok, amik soha nem változnak?

Akárhogy is, ilyen volt a Critical Mass '56.

*

Ugy-e milyen jó most a kerékpár?

Az újjászülető főváros utcáin még az elmúlt nehéz napok emlékei sokasodnak. Belőtt kirakat, kiégett autó, rommá lőtt falak. A villamosvezeték szakadtan lóg, s az itt-ott kintfelejtett villamoskocsik kilőtt ablakokkal, behorpadt oldalakkal várják a gyógyító kalapácsot.

Fotó: Fortepan.

Gyalog járnak az emberek. Igaz, hogy boldogan, felszabadultan, a felvirradt nagy napok tüzével az arcukon, de gyalog.

Persze azért akad, aki segíteni tudott magán. Előszedte a padlásán rozsdásodó ócska kerékpárt, s vígan jár vele. Sose hittük volna, hogy ennyi kerékpár van Budapesten. Egyik-másik forgalmasabb utcakereszteződésnél valósággal hollandiai méreteket üt meg a kerékpár forgalom.

Ugy-e, milyen jó most a megvetett, üldözött kerékpár? Ugy-e milyen boldog az, aki valahonnan szerezni tudott egyet? Látjuk az embereket a Körúton, a Rákóczi úton, s a többi régi tilos útvonalon vidáman kerékpározni. Feltűnnek a versenyzők is, Favorit, Legnano vagy egyéb gépeiken. Az arcukon látszik, mennyire élvezik, hogy egyenrangú, sőt, irigyelt résztvevői lettek a budapesti közlekedésnek.

Reméljük, hogy az új idők szele elfújja ezeket a teljesen indokolatlan, nagyképű közlekedési szabályokat is, amelyek a kerékpárosokat az utca számkivetettjei közé alázták. A jövőben nekik éppen úgy jár a hely a Nagykörúton, mint bármilyen más jármű használóinak, hiszen nem hogy akadályozzák, hanem éppen ellenkezőleg: segítik, gyorsítják a forgalmat.

Sokszor halljuk: Budapest világváros. A világváros képéhez hozzátartozik a sokezer kerékpár is.

Lássuk őket minél hamarabb, minél nagyobb számban, mert nemcsak a közlekedés jelenlegi nehézségein segítik át Budapest lakosait, hanem egyben az alapját teremtik meg a magyar kerékpársportnak, amelyről a forradalom viharában szétfoszlott sporthatóságok csak állították, hogy van.

(Magyar Népsport, 1956. november 1.)