Netadó plusz kitiltási botrány: kész lett a gyúlékony egyveleg, a koktélt ráadásul maga a Fidesz nyújtotta át ingyen, pult fölött az ellenzéknek. Két héttel egy győztes önkormányzati választás után, három győztes választással megspékelt év után, 2010 óta öt választási győzelemmel a háta mögött a Fidesz „egyszerű, munkás kisemberek” hangjára oly érzékeny berendezései mintha felmondták volna a szolgálatot. Hogyan sikerült ezt összehozni?

Az Orbán Viktor által péntek reggel nagyjából visszavont netadós ötletelést ráadásul a kitiltási botrány idején sikerült összehozni a szétesett baloldal nagy örömére. Így márpedig robbanékony elegyet alkotott a kettő: a keleti nyitás eszméjének elutasítása olyan elvi tiltakozási alap, amit be lehet keverni a netadó gyakorlatias, emberek zsebébe és magánszférájába nyúló, ezért úgyszintén tiltakozásra alkalmas anyagi kérdésével. Van eszme (keleti nyitás elutasítása) és van gyakorlati mozgósító erő (netadó). Gratulálunk Fidesz, ennyire nem hiányozhatott egy potens ellenzék!

*

És akkor itt van ugye az amerikai nagykövetség ügyvezetője, Goodfriend úr, akinek a személyén keresztül úgyszintén össze lehet kapcsolni a kitiltási botrányt és a keleti nyitást a netadóval. Meg ott van Neelie Kroes uniós biztos, aki a tüntetésen való részvételre buzdít a Twitterén, ő is alkalmat ad hát az árukapcsolásra. Lehet azt mondani, hogy mindez, Gulyás Balázs MSZP-s kötődései, Demszky részvétele azt bizonyítják, hogy a vasárnapi és keddi tüntetések mögött „tudjukkik” állnak, és lehet Gyurcsánytól tanulva legyinteni, hogy majd hazamennek, eltűnnek, mint azt Németh Szilárd tette. A nép viszont marad pozíciójában. Gyurcsány is megbukott.

A Fidesz logikus politikai kommunikációja nyilván úgy szól, ahogy (nem is voltak annyian, nem is úgy lesz a netadó, ezek a háttérben álló balos pártok és külföldi hatalmak által megvezetett emberek, és így tovább), de jó, ha eközben magukban tudják a pártban ülő spindoktorok, hogy nincs igazuk. Mi van akkor, ha az Egyesült Államok és az Európai Bizottság képviselője támogatja a tüntetést és vannak MSZP-s kötődései a főszervezőnek? Attól még a demonstráció sikeres volt és lehet rá politikai kampányt, politikai identitást építeni (mint arra Ablonczy Bálint is felhívta a figyelmet). Akármilyen összeesküvés is állna a háttérben: az összeesküvők piaci rést találtak és kihasználták. Ettől kezdve mindegy, kik szervezték a tüntetést, kik állnak a háttérben, a Fidesznek a résztvevő tömegek okozta kihívást kell kezelnie.

Mindezt megspékelve itt van ez a kitiltási ügy. Haragszik ránk az Egyesült Államok? Lehet, hogy így van. A németek biztos a német cégek miatt rágnak be. Az Európai Unió meg sok egyéb miatt.

Igen, az európai mainstream tényleg a progresszió híve: én egyetértek Orbánnal azzal, hogy a hagyományos konzervatív értékek is európai értékek, és jogunk van azok szerint élni. Igen, rossz felé megy az EU, amikor központosít. De jó ötlet pár év alatt tulajdonképpen minden fronton harcot indítani Brüsszel és Washington ellen? Elvi és gazdasági ügyekben egyaránt? Lehet, hogy a nyugati hatalmak csak az érdekeiket nézik; de a Fidesz is csak az erő nyelvén ért, és Magyarország is elsősorban a saját érdekeit nézi. Vajon miközben mi itt a népnyúzó multik ellen küzdünk (amelyek egyelőre a teszkós pénztárosi pozíció felett mindenben biztosabb és jobb munkát tudnak adni, mint a magyar kkv-k), és autark gazdaságot akarunk külföldi autógyárak összeszerelő-üzemeivel kiegészítve; addig a MOL, a „magyar multi” a kazah nép iránti szeretetből és barátságból termel ki olajat Kazahsztánban?

A magyar kormány rázza az öklét nyugat felé, eközben hangoztatva, hogy mi is nyugat vagyunk. Tagjai vagyunk a valóban reformra szoruló EU-nak és a NATO-nak, de azért a hanyatló nyugat süllyedő hajóját vizionálva tényleg egyre komolyabban elhisszük magunknak, hogy az oroszok, a kínaiak és félvilági közép-ázsiai hatalmak mellé kell felkéredzkednünk. Mintha ők nem a saját érdekeik miatt akarnának minket „megmenteni”, izé, felhasználni.

Mint azt Bódis András írta a minap a Válaszban: „ám mielőtt mindebből levonnánk azt a következtetést, hogy ideje olyan sztárországokban reménykednünk – az USA és az unió helyett –, mint Oroszország vagy Kína, gyorsan szögezzük le: Oroszországnak vagy Kínának addig a pillanatig vagyunk mi fontosak, amíg az EU tagjai vagyunk. Ha kihátrálnánk a nyugati közösségből, a fenti sztárországok új uniós hídfőállást keresnének maguknak, mi meg szépen magunkra zárhatnánk az ajtót”.

Vagy ahogy Balázs Zoltán írta a hvg-n: „a politikai moralizmus és a politikai realizmus ebben az egy kérdésben ugyanazt mondja: a külpolitika alapfeladata, hogy barátokat keressen a szuverén államok világában. Egyet lehet érteni a szuverenitás védelmezésének fontosságában, ami a kormányzat egyetlen stratégiai céljának látszik; csakhogy ebben a világban kizárólag úgy lehet túlélni, ha vannak barátaink. Érték és érdek itt egybeesik”.

*

Lehet mismásolni, hogy csak homokszem került a fogaskerekek közé, elég erősek az amerikai és EU-s kapcsolatok, hogy túléljék a mostani mélypontot; vagy hogy nincs is mélypont, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. Nekünk, egyszeri állampolgároknak nehéz megítélnünk a külső jelekből, mi is megy igazából a háttérben: egy szokásos bokszmeccs, diplomáciai alkudozás durvult el; vagy tényleg baj van. De eléggé úgy tűnik: tényleg baj van.

A nyugati szövetségi rendszerben sok mindent megtehet egy kormány: újszerű, radikális, drasztikus lépéseket tehet, ahogy egy okosan végrehajtott keleti nyitás is beleférhet. De egyenként, nem pedig mindent egyszerre, egymásra halmozva. Ha számos ügyben összefogunk, megegyezünk, kiegyezünk az amerikaiakkal és Brüsszellel, akkor lesz tekintélyünk, megbízható partnernek látszunk majd és lesz miért ellenszolgáltatást kérni. Ha mindenben csak bemutatunk vagy beszólunk (EH?), akkor hiába van igazunk számos kérdésben, Washington és Brüsszel is így fog viszontreagálni. Hogyan lesz ebből hatékony külhoni érdekvédelem, kisebbségpolitika?

Ahogy Stefano Bottoni mondja a Mandinernek adott interjújában: Románia mindent megadott az amerikaiaknak, ezért az amerikaiak ott állnak mögöttük. Talán majd akkor is, ha a jövőben be akarják kebelezni Moldovát.

Sokan azt hitték, vége a hidegháborúnak. Hát, nem mindenben. Persze a kelettel jó dolog pragmatikusan üzletelni – csak vigyázni kell, mert gyorsan megkérhetik az árát. Én meg inkább orosz vodka helyett skót és amerikai whiskyt innék, örmény konyakot meg majd szerzünk valahogy. Maradjon csak a kelet egzotikus kelet, egyelőre a nyugati kereszténységre alapozott civilizáció határai a Kárpátoknál húzódnak, és mi nem is szeretnénk áthúzódni a román és orosz cezaropápizmus, bizantinizmus világába.

Orbán Viktor eddigi legnagyobb fegyvere, amit fel tudott mutatni brüsszeli és washingtoni tárgyalópartnereinek, a soha nem látott választói támogatás volt, ami mögötte áll. Nem kellett, hogy tetsszen ez a tárgyalópartnereknek, de kénytelenek voltak elismerni, hogy el kell tűrniük Orbánt. Ám a Heti Válasz arról ír: tényleg felmerülhet, hogy „leszedik” a magyar kormányfőt. Ez az eshetőség, ha bekövetkezne, nagyon durva lenne. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. De az látszik, hogy túl sok frontot nyitottunk külföldön, s most a Fidesz belföldön is elszámította magát. De a reálpolitikában nagyon sokáig nyitva áll a visszaút: a keleti selyemútról mindenképp vissza kellene fordulni a lenyugvó nap országai felé.

(A képen: naplemente Santiago de Compostelában.)