A változás rendszertelen, a rendszer változatlan − Velünk élő rendszerváltás III.
2014. október 13. írta: Redakció

A változás rendszertelen, a rendszer változatlan − Velünk élő rendszerváltás III.

rendszervaltas_0.jpg

1989 októbere a köztársaság kikiáltásával a rendszerváltás legsűrűbb időszaka volt. Kerek 25 év, negyed évszázad telt el azóta. De mi volt a rendszerváltás? Mi történt velünk akkor és azóta? Mi az elmúlt huszonöt év mérlege, a rendszerváltás velünk élő öröksége? Erről kérdeztünk meg hozzánk, világlátásunkhoz közelebb álló, vagy éppen eltérő nézeteket képviselő véleményformálókat, publicistákat. A felkérésünkre válaszoló szerzők írásait Velünk élő rendszerváltás sorozatunkban közöljük a Mandineren.

*

A változás rendszertelen, a rendszer változatlan

Lányi András, az ELTE docensének írása.

lanyi_andras.jpgKözép-Európa újkori történetében a legnagyobb cezúrát kétség kívül a térséget kétfelé szakító szovjet megszállás jelenti. A pártállami diktatúra által szétvert, kifosztott, megfélemlített, erőszakosan nivellált, s végül így-úgy jóllakatott társadalmakban a bolsevik diktatúra negyven esztendeje visszafordíthatatlan változásokat idézett elő. A saját terhe alatt összeroskadó birodalom hűlt helyén 1989-ben bizonytalan kimenetelű kísérlet kezdődött. Hogy mennyire bizonytalan, azzal a résztvevők a mai eszünkkel szinte felfoghatatlan mértékben nem voltak tisztában. Idő kellett hozzá (és gyomor), hogy tapasztaljuk a nagy szovjet tömbből kiolvasztott kis demokráciák végzetesen megromlott állagát. A történelem szemétdombját, úgy tűnik, nem lehet visszaforgatni.

Miközben az önjelölt politikai pártformációk hajba kaptak, hogy vajon mi volna az előbbre való, a történelmi hagyomány és a jogfolytonosság helyreállítása, vagy a nyitott társadalom nyugati mintáinak átvétele, nem vették észre,

1. hogy a hagyományt hordozó intézmények és csoportok maradéka leginkább csak a sérelmek és téveszmék áthagyományozására alkalmas jelenlegi állapotában, és a nemzeti sorsközösség helyreállítása helyett annak megosztásához nyújt mintákat – egy olyan nemzedék számára, amely e múltat illetően hajmeresztően tudatlan, a közösség szótól viszont kiütéseket kap;

2. hogy a „szabad világ” dáridójából végképp kimaradtunk, miután ott a közszabadság idő közben áldozatul esett az üzleti vállalkozás szabadságának, ez utóbbi pedig a nemzetközi cégbirodalmak és pénzügyi hálózatok féltékenyen őrzött kiváltsága lett; s ebben az új világrendben a gyenge és késve érkező versenytársat csak az eladósodás szabadsága illeti meg.

*

(Aki nem tudja, hogy hol élünk, az SZDSZ-be lépett, aki nem tudja, hogy mikor, az MDF-be, írtam erről annak idején.)

A hazai és nemzetközi erőviszonyoknak megfelelő, világos programmal a rendszerváltozás pillanatában egyedül a „hamis realisták” rendelkeztek (tessék újraolvasni Bibót, aki manapság senkinek se kell): a pártállam örökösei és haszonélvezői, s ők a maguk programját végre is hajtották.

− Az odáig általuk igazgatott nemzetgazdaságot magántulajdonukká tették, piacképes részét pedig egyszerűen eladták, és a bevételt pozícióik megerősítésére, illetve az államháztartás finanszírozására fordították, jellemzően a gazdaság versenyképességét javító új technológiai tőke bevonása nélkül;

− kiszorították és tönkretették a hetvenes-nyolcvanas években spontán beindult újrapolgárosodás társadalmi bázisát: a kisvállalkozókat és a független, civil kezdeményezéseket;

− fenntartották a politikai célokat szolgáló, politikai érdemeket jutalmazó állami újraelosztás meghatározó szerepét a gazdaságban és a kultúrában egyaránt.

*

A pártállam tehát, az új politikai csoportosulások készséges bebocsátásával és aktív közreműködésével a kilencvenes években többpártállammá alakult, anélkül, hogy lényegesen csökkent volna a hatalom és a nép közötti távolság. Azóta a helyi, munkahelyi, szakmai és kulturális közösségek erőtlen önkormányzati törekvéseit fokozatosan letörték, anyagi eszközeiket és jogosítványaikat lépésről-lépésre újra-központosították. Az érdemi társadalmi ellenőrzés lehetősége híján a képviseleti demokrácia jobbára üres formaság maradt, a parlament törvénygyártó műhellyé silányult, a törvények pedig a mindenkori kormány klientúrájának napi érdekeit szolgálták.

Magyarországon nem alakult ki a független magántulajdonosok és civil kezdeményezések szabad társadalma. A jogállam formális keretei között nem a polgárok ellenőrzik a kormányzatot, hanem az egypárt nyűgétől megszabadult többpárti politikai osztály ellenőrzi – mint tették elődei is – alattvalóit. Az SZDSZ által szorgalmazott, kíméletlen neoliberális gazdaságpolitika az MSZP által képviselt posztszocialista struktúrák fenntartását finanszírozta.

Politika és üzlet korrupt összefonódása a globalizáció korában mindenütt végbement, nálunk azonban egyértelműen a politika kezdeményező szerepével. Míg az osztogatás és fosztogatás rendszerének anyagi bázisát a baloldali kormányok a nemzeti vagyon kiárusításával és a hazai piacok radikális liberalizálásával teremtették elő, a jobboldali kormányzat újabban ezt a célt visszaállamosítással és központosítással éri el. Ezért a baloldal a maga politikáját „liberálisnak” nevezi, a jobboldal pedig patriótának vagy nemzetinek tartja magát, nemzeten azonban az államot érti.

A politika beszűkült: az újraelosztás forrásaiért vetélkedő pártokráciák küzdelmére korlátozódik. A demokratikus társadalmakat jellemző nyilvános párbeszédnek egyre szerényebb szerep jut a közcélok megállapítása körül: mindegyik oldal a maga nótáját fújja, a bírálatot ellenséges támadásnak tekinti, alantas szándékokkal magyarázza és negligálja, hiszen politikai ellenfelei vitaképességét eleve kétségbe vonja, lévén azok a nemzet illetve a haladás ellenségei. Hasonló felemásság jellemzi a gazdaságot is, ahol jogi értelemben a piaci verseny szabályai érvényesülnek, azzal az apró különbséggel, hogy az üzleti siker és kudarc mégsem a szereplők piaci teljesítményén múlik, hanem a politikusok jóindulatán: a tőke felhalmozása 1990 óta töretlenül a minisztériumok előszobáiban zajlik.

Ez a vázlatos leírás, megfigyeléseim szerint a rendszerváltozást követő két és fél évtized egészére érvényes, ezért egységes korszakról beszélek, s egy olyan politikai berendezkedésről, amely egészében se piac-elvűnek, se etatistának, se demokratikusnak, se diktatórikusnak nem nevezhető. Ellentmondásos természete azonban nem teszi inkoherenssé, se fenntarthatatlanná, már csak azért sem, mert sok tekintetben szervesen épül a történelmi előzményekre. A rendszer szilárdságának biztosítéka maga a megosztottság. Amíg sikerül elhitetni a választókkal, hogy politikai preferenciáik szerint két egymástól markánsan különböző oldal között lehet és kell választaniuk, addig a kormányok periodikus váltakozása biztosítja a pluralizmus minimumát, és fenntartja a látszatot, hogy a nép beleszólhat a politikába, sorsának jobbra fordulását tehát nem a rendszer, hanem a bal- vagy jobboldali kormány megdöntésétől remélheti. A rendszerrel szembeni elégedetlenség tehát a rendszert erősíti.

*

2010-ben a FIDESZ elsöprő győzelme korszakhatár lehetett volna, de nem lett. A győztesek beérték azzal, hogy a választóktól kapott széleskörű felhatalmazás birtokában a pozíciók és a vagyon elosztása terén hajtsanak végre radikális fordulatot. Az erőviszonyok megváltoztak, a hatalomgyakorlás jellege alig, és semmi esetre sem a demokrácia előnyére. Ma már talán meg tudnánk fogalmazni, mi az, amit 1989-ben elmulasztottunk a békés átmenet eufóriájában, vagy feláldoztunk a piacgazdasággal és a képviseleti demokráciával kapcsolatos illúziók oltárán. A tényleges társadalmi önrendelkezés volt az, a különféle közösségek érdemi részvétele a sorsukat érintő döntések meghozatalában. Ettől ma távolabb vagyunk, mint 1990 óta bármikor. A mostani győztesek nem titkolt ellenszenve a demokratikus jogállam alapelve, a fékek és ellensúlyok rendszere iránt, végeredményben visszalépést jelent a horthysta-kádárista hagyomány, az egypárti demokrácia és a bürokratikus abszolutizmus irányába. Ez a visszalépés egyébként nem túl jelentős, mivel a hatalom korlátozásának és ellenőrzésének alkotmányos biztosítékai már korábban is csak névleg léteztek. Orbánék legfeljebb a hivatalos politika rangjára emelték azt, amit Gyurcsányék ténylegesen műveltek. A rendszerváltók rendszerét a legautentikusabb rendszerváltó párt, a FIDESZ konszolidálta.

Ehhez mindenekelőtt példátlan méretű és hatáskörű központi bürokráciát épített ki az élet valamennyi területén. A megjegyezhetetlen nevű új közhivatalokat pedig „megbízható” új káderekkel töltötték fel, akiknek gyakorlatlansága és szervilizmusa minden kívülről érkező kezdeményezésnek útjában áll, az ügyintézést példátlanul körülményessé teszi, a sűrűn változó és rosszul előkészített felsőbb utasításoknak azonban feltétlenül engedelmes eszköze.

A magyarázat minderre, nevezetesen hogy az új kormány szabad kezet óhajtott magának nagyszabású tervei véghezviteléhez, öt év tapasztalatai alapján nem tűnik meggyőzőnek. Mint a történelemben annyiszor, a végrehajtó hatalom útjában álló akadályok eltávolítása nem hatékonyabbá, hanem meggondolatlanná, erőszakossá és pazarlóvá tette az állam működését. (Korruptabbá már nemigen tehette, mint amilyen a balliberális koalíció idején volt.) A kormány az ígéreteken túl nem sokat tett a hazai gazdaság fellendítése érdekében, s az államcsőd elkerülése érdekében pusztán az állam bevételeinek növelésére szorítkozott, ami azt illeti, nagyon is hagyományos módszerekkel: a bankok (egyébként időszerű és jogos) megsarcolásával, a magánszférától elvont fejlesztési forrásokkal és kölcsönökkel.

Az így koncentrált források egy részét kétes hasznú, de annál drágább, reprezentatív nagyberuházásokra fordította, miközben az egészségügy, az oktatás és a környezetvédelem terén a közkiadásokat minden áron mérsékelni igyekszik. Az állami megrendeléseket és a fejlesztési célú pályázati pénzeket eközben a hozzá lojális üzleti körök jutalmazására használja. A külföldi államadósságot nem csökkentette, újabban annak növelése mellett kötelezte el magát (a Paks2-ről kötött moszkvai megállapodás keretében). Semmit se tett annak érdekében, hogy növelje a hazai piacon a hazai termelők részesedését, ami az egészséges gazdasági fejlődés legelső, elengedhetetlen feltétele volna. A fajlagosan nagyobb hozzáadott értéket és jobb foglalkoztatási mutatókat produkáló kisvállalkozások helyett továbbra is a kül- és belföldi gazdaság óriásait részesíti kedvezményekben. Így azután a munka nélküli tömegek továbbra sem találnak maguknak megélhetést. Mert az adófizető pénzén tengődő, éhbérért alkalmazott közmunkás ugyanolyan munkanélküli, ugyanolyan nyomorult és ugyanolyan jövőtlen marad, mint volt annak előtte.

*

Tény, hogy az elmúlt évtizedek kártékony és végzetesen felelőtlen politikájáért a szocialista-liberális kormányok felelősek, és a FIDESZ 2010-ben már sok tekintetben tarthatatlan, csődközeli helyzetet örökölt. Ennek legkirívóbb jeleit a következőkben látom:

− A fiatalok, különösen a képzettek és a vállalkozó szelleműek százezer számra hagyják el az országot, ahol nem tudnak elhelyezkedni, családot alapítani. Hasonló menekülési hullámmal eddig csak vesztes háború, levert forradalom után találkoztunk. (Nem a hárommillió koldus menekül. Azok itt maradnak velünk.)

− A mélyszegénységbe süllyedt, a többségi társadalomból kiszorult cigányság helyzete polgárháborúval fenyeget. Tisztességes megélhetésre kilátásuk sincs. A magyar állam nem volt képes sem a beilleszkedést lehetővé, sem a szélsőségesen antiszociális minták követését lehetetlenné tenni számukra. Márpedig egyes területeken ma már a születő gyerekek többsége cigány származású.

− A falusi társadalom lassan elvándorol, kihal. Európa éléskamrája ismét hárommillió koldus országa. A páratlanul kedvező természeti adottságokban rejlő előnyök kihasználatlan maradnak, mert az újjáalakult nagybirtokrendszer e nélkül is, sőt, éppen így biztosít fényes megélhetést az új földesuraknak. A magyar föld uniós agrártámogatást terem. Az értékesítési, támogatási és birtokviszonyok reformja 2010 után is üres ígéret maradt.

− Végül, a működésképtelenség határán veszteglő közszolgáltatási ágazatok közül ki kell emelnünk az egészségügy és a vasúthálózat kétségbeejtő állapotát.

Figyelemre méltó, hogy a futballra, atomerőműre, múzeumi negyedre, állami reprezentációra számolatlan milliárdokat költő jobboldali pártszövetségnek e válságterületekkel kapcsolatban egyelőre, úgy tűnik, még tervei sincsenek, ha vannak, ügyesen titkolja őket.

*

Mindez azonban az én szememben nem a rendszerváltók felemás rendszerének tarthatatlanságát bizonyítja, hanem éppen ellenkezőleg, annak szívós életképességét: a tehetetlenség erejét. Magyarország 1989 után fokozatosan holtpontra jutott, ahonnan a maga erejéből nem képes, a többség talán nem is kíván elmozdulni, mert már elképzelni se tudja, hogy más politikai viszonyokat teremthetne magának, és azok között jobb minőségű, értelmes életet. Éppen a válságos ágazatok, a vesztes társadalmi csoportok és régiók azok, amelyek sorsa a legkevésbé befolyásolja azt, ami a politikában történik és történni fog. A változást sürgető erők gyengének és egyre gyengébbnek bizonyulnak, a változás ellen ható érdekek túlontúl kézzelfoghatóak. Huszadik századi véres történelmünk a túlélőket, szegényeket és gazdagokat, nyerteseket és veszteseket egyaránt arra szocializálta, hogy kerüljék a részvételt  közügyek intézésében, ne vállaljanak szolidaritást sorstársaikkal, és érdekeiket egymás rovására érvényesítsék. Minden régi és új tapasztalatunk e magatartás célszerűségét igazolja. Akik mással próbálkozhatnának, azoknak már a felmenőit megölték vagy elűzték, ma elenyésző kisebbséget alkotnak.

A rendszerváltók rendszerének konszolidációja a magyar gazdaság teljesítményének növelése nélkül ment végbe, az átlagos életszínvonal csökkenése mellett, elmélyítve az újgazdagok és a tartósan szegények életformája közti szakadékot. Az is igaz, hogy jelen viszonyaink között tartós gazdasági fellendülést, amely nem jár a függőség és az adósság egyidejű növekedésével, csak úgy lehetne elérni, 

− ha a kormány a rendelkezésére álló forrásokat olyan területekre összpontosítaná, ahol a fejlesztés aránylag kis tőkebefektetéssel és nagy élőmunka-igénnyel jár, a mezőgazdaságtól a megújuló energián keresztül a kutatás-fejlesztésig,

− ha a közszükségleti cikkek belföldi piacán tenné sikeressé a hazai kis- és középvállalkozásokat, megteremtve a feltételeit annak, hogy a magyar háztartások költségvetésük minél nagyobb részét fordíthassák hazai áruk és szolgáltatások vásárlására.

A FIDESZ, választási ígéreteit meghazudtolva, nem indult el ezen az úton. Márpedig a hazai kínálat, a hazai kereslet és a költségvetési bevételek egymást erősítő növekedése csak akkor indul be, ha az új munkahelyek a hazai vállalkozói szférában keletkeznek, nem transznacionális cégek beruházásai nyomán, és nem is állami közmunkaprogramok, állami költekezés következményeként.

*

Ma tehát ott tartunk, hogy az országnak úgy kell szembenéznie a rendszerváltás óta rendezetlen sorskérdésekkel, a minden reformálás után egyre gyatrább közszolgáltatásokkal, versenyképtelen közoktatással, lerobbant infrastruktúrával, növekvő szegénységgel, a fiatalok kilátástalan jövőjével, hogy nem rendelkezik az elodázhatatlan reformok anyagi fedezetével.

A történelem arra tanít, hogy a politikai stabilitás ilyen körülmények között csak külpolitikai eszközökkel tartható fenn: a kormánynak vagy új külső forrásokat kell bevonnia, vagy hadat kell üzennie valakinek, hogy az elégedetleneket kielégítse – vagy elnémítsa. Az Orbán által végrehajtott külpolitikai fordulat, a „keleti nyitás” mindkét követelménynek eleget tesz. Kínai befektetőkkel, orosz hitellel kecsegtet, s nyílt összeütközésbe hoz eddigi szövetségeseinkkel, ami éppen kapóra jön, ha a hazai közönség magyarázatot követel gazdasági nehézségeinkre,  hazánk egyre kedvezőtlenebb megítélésére a nyugati világban.

A multik, a bankok, a nyugat, a liberalizmus, Amerika és az Európai Unió ellen folyó verbális honvédő háború célja nem egyéb, mint hogy a csalódott választóknak kárpótlást és magyarázatot nyújtson a társadalom- és gazdaságpolitika kudarcaiért. Most, amikor mindenki minket bánt, becsületes magyar embernek mégiscsak az értünk hadakozó kormány oldalán a helye.

A külpolitikának azonban nem idehaza, hanem a nemzetközi színtéren kellene sikert aratnia. Magyarországot pedig szövetségesei egyre inkább megbízhatatlan partnernek tartják, kormányról kormányra változó külpolitikáját következetlennek és kicsinyes érdekektől vezéreltnek. Ezért az ország nemzetközi tekintélye a rendszerváltozás óta egyre hanyatlik. Ennek következményeit a szomszéd országok magyarajkú lakói is megszenvedik. Visegrádi partnereinkben pedig a magyar külpolitika váratlan, oroszbarát fordulata kelt újabban jogos megütközést. A független Magyarország útja a Varsói Szerződéstől a moszkvai szerződésig a távoli szemlélőben ha nem értetlenséget, akkor szánalmat kelt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr896784929

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A változás rendszertelen, a rendszer változatlan − Velünk élő rendszerváltás III. 2014.10.13. 14:26:01

Magyarországon nem alakult ki a független magántulajdonosok és civil kezdeményezések szabad társadalma. A jogállam formális keretei között nem a polgárok ellenőrzik a kormányzatot, hanem az egypárt nyűgétől megszabadult többpárti politikai osztály ellenőr…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2014.10.13. 12:14:43

Összefoglalom röviden a fentieket: meneküljön a posztkommunista leszakadó Magyarországról aki csak teheti... változás itt nem lesz, de pár év és nagy az esélye annak, hogy beleszaladunk egy ukrajnai-típusú polgárháborúba.

mrZ (törölt) 2014.10.13. 13:27:58

A hideg futkosott a hátamon olvasás közben.

Először azt hittem valaki az elmúlt években általam leírtakat ollózta össze, téma, szókapcsolatok, összefüggések bemutatása.

Ebben viszont nem értek egyet:
>> Ezért az ország nemzetközi tekintélye a rendszerváltozás óta egyre hanyatlik. <<
Ami sohasem volt, azt hogyan veszítenénk el. Ugribugris zsidó vezetésünk van a kiegyezés óta, ennek megfelelően mindenki csak mint kiszámíthatatlan szarkeverőre gondol ránk.

huKKK 2014.10.13. 13:52:16

Győzött a demokrácia, éljen Tarlós
István tekintetes főpolgármester úr.
Vivát!

legeslegujabbkor 2014.10.13. 14:07:58

"Huszadik századi véres történelmünk a túlélőket, szegényeket és gazdagokat, nyerteseket és veszteseket egyaránt arra szocializálta, hogy kerüljék a részvételt közügyek intézésében, ne vállaljanak szolidaritást sorstársaikkal, és érdekeiket egymás rovására érvényesítsék. Minden régi és új tapasztalatunk e magatartás célszerűségét igazolja."

Nevetséges is lenne ezt a 3. fidesz-kormányt azzal vádolni, hogy támogatja a civilek megerősödését.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.10.13. 14:31:06

lányi mindenben igazolja a fidesz falangista értelmiségellenességét.

gyalog.galopp 2014.10.13. 16:16:48

@jm padilla:

Ezzel csak az a baj, ha az egyiket falangistának nevezzük, azzal a másikat, a bullshitet túlértékeljük.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.13. 16:43:50

Amit Lányi András itt felvázol, arról minden viszonylag józan 35 év feletti magyar nagyon hasonlóakat gondol és nem tegnap óta, hanem már sok-sok éve (tehát, ehhez nem kell lányiandrásnak lenni). Amit viszont a közmagyarnak nem feltétlenül, de egy lányiandrásnak már illenék tudnia megválaszolni (ha már megmond), hogy hogyan oldható föl az a paradoxon, amit ő is leír: olyan demokratikus elvárásoknak kellene megfelelnünk, amelyek már a Nyugaton sem működnek és bár szemünkre veti a Nyugat, ha nem tartjuk be azokat, de betartásukban ellenérdekelt és igyekszik is azt megakadályozni.:-]

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.10.13. 16:53:25

@bbjnick: Jegyezze meg ezt a napot: 2014. október 13-án elismerésemet kapja egy hozzászólásáért. :) Még ha azzal nem is egészen értek egyet, hogy Nyugaton ne teljesülnének azok az elvárások. Úgy-ahogy teljesülnek. Sokkal jobban, mint nálunk. De azért engem is érdekelne, mit mondana minderre egy Lányi András. Kezdhetné ott, hogy "a Nyugat" sem egységes entitás, bár ő valószínűleg inkább arra indulna el, hogy az elvárások számonkérése és a teljesülésükben való ellenérdekeltség lehet egy és ugyanazon stratégia része. De a kérdés jó, a poszt is jó. Nem biztos, hogy igaza van, de gondolkodni kell rajta. Tehát jó. :)

mrZ (törölt) 2014.10.13. 16:57:52

@bbjnick:

Nem paradoxon.

Ideológiából és erkölcsből készült börtönrács, a bűn bűntudat és büntetés megakadályozza a progresszivitást.

A monoteisták 2000 éve sikeresen alkalmazzák, ma már része minden reakciós ideológia végrehajtási módszertanának.

egyetmondok 2014.10.13. 19:05:44

@bbjnick:
Annyi különbség még azért akad,hogy nyugaton - csak mert "nem működnek" - nem fogtak bele lelkesen az intézmények "alkotmányos" lebontásába.
(Lehet,egyszer belefognak,de még nem tették.)
Itt meg 2010 után a Fidesz igen.

Helyes Írás 2014.10.13. 19:35:49

Lányi András elemzése lényeges összefüggésekről szól, és fontos megállapításokra jut. A legfontosabbat azonban nem mondja ki: a kapitalista átalakulásnak tőkefelhalmozással kellene járnia, azonban Magyarországon nem történt, illetve nagyon csenevész volt a tőkefelhalmozás. Emiatt gyengék és kiszolgáltatottak maradtak a középrétegek, s ez volt az oka, hogy „nem alakult ki a független magántulajdonosok és civil kezdeményezések szabad társadalma”.

A tőkefelhalmozás azért maradt el, mert a rendszerváltás időszakára kiteljesedett „a nemzetközi cégbirodalmak és pénzügyi hálózatok” új monopolkapitalizmusa, amely előtt mindenki másnál szélesebbre nyitottuk a piacainkat, azzal az ideológiával, hogy a beáramló tőke majd beindítja a tőkefelhalmozást. Nem így történt, inkább kiszívta a tőkét a társadalomból és ennek majdnem összeomlás lett a vége. Egy jól fizetett, vékony komprádor felső középosztály és a pártállami funkciókat vagyonszerzésre felhasználó, adócsaló „újgazdag” vállalkozói réteg kivételével mindenki alapvető megélhetési problémákkal küszködik, s az államtól és a politikától a szabadság kiteljesítése helyett mindenekelőtt a megélhetés biztonságának garantálását igényli. Ez az egzisztenciális és mentális állapot határozza meg a társadalom gondolkozását és viselkedését, mint oly sokszor a tőkehiányos társadalmak történetében.

Igaz, a jelenlegi kormány egy eladósodott államot és kvázi társadalmi és gazdasági csődhelyzetet vett át, ám nincsenek meg a hazai tőkefelhalmozás elindításához szükséges forrásai. Azon kívül, hogy hatalmas erőfeszítéseket tesz külső források megszerzésére, mesterségesen alacsonyan tartott infláció mellett központi banki pénzteremtéssel, illetve állami költekezéssel igyekszik fűteni a gazdaságot. Valóban nincs azonban koncepciója gazdaságfejlesztési irányokra és, ami a legnagyobb probléma, nem próbálkozik csúcstechnológia (informatika, közlekedés, új energiarendszerek fejlesztése, stb.) letelepítésével és ösztönzésével. Márpedig ez korunk sikeres felzárkózási modelljeinek a motorja.

Nem értek egyet azzal a Lányi András által sugallt üzenettel, hogy a változásoknak a politikai struktúrák átalakításával kellene kezdődnie. A felvázolt „többpártállami” struktúra, a”minisztériumok előszobáiban zajló tőkefelhalmozás” eltúlzott kép, s az EU tagjaként autokratikus politikai rendszert nem lehet létrehozni és fenntartani, az ezzel kapcsolatos ellenzéki rémmesék komolytalanok.

Az atomerőmű beruházás nem fejlesztés, hanem fenntartás, hiszen a jelenlegi atomerőművet le kell állítani.

A közmunkások valóban jövőtlenek maradnak, de a közmunkát a minimálbérért is naponta hatalmas erőfeszítésre kényszerülő alsó középosztály igazságosnak tartja, a cigányság esetében pedig mentális fejlődéssel jár együtt.

Göntér László 2014.10.13. 20:33:48

A múlt elemzésének és tanulmányozásának akkor van értelme, ha az hozzásegít a "mi a teendő" kérdésének a megválaszolásához. Lányi András szrintem a múlt elemzéséig jut el, de nem ad választ a mi a teendő kérdésére. Elfogadom a múltra vonatkozó értékelését és elmondom, hogy szerintem mit kellene tenni, hogy a kedvezőtlen folyamatok kedvezőre forduljanak.
Először is határt kell szabni a minimális és a felső határ nélküli jövedelmeknek (a maximális jövedelem legfeljebb a minimális 10 szerese legyen). Elfogadottá kell tenni, hogy a vagyonok azért vannak, hogy abból emberek (családok) éljenek (minden 50 millió forint vagyon tartson el egy családot,, a vagyon birtokosát is beszámítva). Fel kell oldani, a jövedelmek és a vagyonok titkosságát, mert ha valaki tisztességes úton jut a vagyonához és a jövedelméhez, akkor nincs oka a titkolózásra. A diplomásokat fel kell készíteni arra, hogy tőlük elvárjuk azt, hogy az elvégzendő feladatot tudják megmutatni a beosztottaiknak (ne csak elmagyarázni és leírni tudják, hogy miképpen kell egy CNC gépen fogaskereket készíteni, hanem ők is tudjanak ezen a gépen fogaskereket készíteni). A háromszoros 2/3 ezt lehetővé és szükségessé is teszi. Bizonyára a törvényalkotók és a kommunikációt kézbentartók többsége ágálni fog a fentiek ellen, de ezek megtételét én szükségesnek tartom.

csárlszbrunzol 2014.10.13. 20:59:40

@Göntér László: Tehát a válasz a most is meglévő szocializmusra a még több szocializmus?

@post: jó írás

Ad Dio 2014.10.13. 21:36:30

@Helyes Írás:

" A legfontosabbat azonban nem mondja ki: a kapitalista átalakulásnak tőkefelhalmozással kellene járnia, azonban Magyarországon nem történt, illetve nagyon csenevész volt a tőkefelhalmozás. "

Pontosan. A hsz többi részével is egyetértek.

Robinzon Kurzor 2014.10.13. 22:38:37

"kiszorították és tönkretették a hetvenes-nyolcvanas években spontán beindult újrapolgárosodás társadalmi bázisát: a kisvállalkozókat és a független, civil kezdeményezéseket"

Az egész elemzés nagyjából oké, de ez a rész, legalábbis ami a kisvállalkozókat illeti, orbitális baromság.

A zimmerferik, meg a magántaxisok kurvára nem az újpolgárosodás bázisa.

Ha van olyan, elsőre előnynek tűnő körülmény, amiről utóbb kiderült, hogy inkább hátrány lett belőle, az pont ez a kisszövetkezetes-géemkás világ és az ebbe az univerzumba(n) szociali(stali)zálódott vállalkozói mentalitás.

A magyar gazdaság egyik legnagyobb problémája, hogy az ezeken a mintákon nevelkedett "vállalkozók" képtelenek valódi, működő, stabil vállalatokat létrehozni.

Hogy ez sikerüljön, az olyan ritka, hogy egy ilyennel Forbes címlapra lehet kerülni.

mrZ (törölt) 2014.10.13. 22:55:23

@Robinzon Kurzor:

A tőke az nem pénz. Hanem a munka során felhalmozódó termelési érték, tudás, tapasztalat, kapcsolat, etc.... A tőkét nem lehet kölcsön venni, vagy értelmes áron megvenni.
Kölcsönből épített vállalkozások egyszerű spekulációk, annak megfelelő bukási aránnyal. A taxis a lángossütő a zimmerferik mind kezdő tőkések voltak, akikből sok hercehurca után néhányan még ma is megtalálhatóak. Nagyrészüket az állami maffia nyírta ki a munkára terhelt adózással, terhekkel. (meg a többivel, amit most nem fontos megemlíteni).
A kölcsöntőkét viszont semmi sem terhelte a bankok, lízing cégek kreatív könyveléssel tüntették el a jövedelmet. Így történhetett meg hogy a zimmerferik mellett kinyitott a széchenyi terves hotel, a tulaj az önkorin és hatőságokon keresztül ellehetetlenítette őket. Néhány éven belül csődbe jutott mert nem bírta fizetni a kölcsönt.

MER

mrZ (törölt) 2014.10.13. 23:09:37

Folytatom:

MERT CSAK PÉNZT KAPOTT KÖLCSÖN, NEM TŐKÉT.

A kölcsönpénz egy tőkeszivattyú.
A kölcsöntőkéből még egyetlen ország sem lett gazdaságilag sikeres, a kölcsön a gazdasági gyarmatosítás eszköze.
A gazdaság legnagyobb baja hogy átpolitizálták, a vállalkozókat kinevezték ellenségnek.

Én abban a világban éltem, termeltünk, exportáltunk, fejlesztettünk, a magunk kategóriáiban könnyedén aláztuk az akkoriban még nem hátszeles nyugatot.

Bell & Sebastian 2014.10.13. 23:24:12

Bejegyzés kemény, mint vídia. Ráröpült keselyűk csőre metsző. Mit lehet ehhez még hozzátenni?

Törvényalkotás, pukk!

Egy szinten a ~szolgáltatással. Csak úgy mekkérdem, a végrehajtó hiénákat mi a pics..., fenének kellett kiereszteni a ketrecükből? Hámer sokan tartoznak sokfelé, és majd ők megoldják?

Inkább adósok börtönét a főgeciknek, oszt majd rend lesz. A csúnyán csámcsogó és szürcsölő sertéseket pedig elzavarni a csávás veder mellől - egyszer s mindenkorra! Például a Swietelsky -félék miért vannak még szabadlábon, ha már?

Egy rendes fasiszta sem akad itt, aki végre odabas?
Aki magyar céget nyír, készüljön a külföldi bankárseggek egzotikus ízére, ez úgy nem megy, hogy szájjal kaszaboljuk őket, kézzel pedig beengedjük a kamrába, oszt csodálkozunk, ha tejfölös bajusszal kiröhögnek bennünket és idehozzák a rokonságot zabálni.

Akad még kitöltetlen rés a vesszőnyalábban.

en.wikipedia.org/wiki/Fasces

Robinzon Kurzor 2014.10.14. 00:17:16

@mrZ:

Ez alapvetően játék a szavakkal.

A magyar zimmerferi vállalkozó a hiánygazdaság kicsi lyukait találja meg és kicsiben csinálja, megoldja okosba'.
Ha véletlenül nagyon nagyra nő a cég, akkor sem tud elmenni 3 hétre Bora-Borára, mert megáll az élet és mire hazajön már szétlopták a cégét a saját emberei. Erre mondom, hogy nem vállalatot épít, hanem egy kócerájt, ami még ha fut is a szekér, előbb-utóbb eléri gazdája személyes korlátait. És akkor vége.

Őt nem az állam vagy a bankok nyírta ki, hanem a tanulási és változási képesség hiánya.
Persze az állam mindent megtesz, hogy kizsigerelje, de minden erre vonatkozó (önmagában valós) sirám ellenére nem ez az alapvető probléma vele.

A Széchenyi-terves hotel persze csődbe megy, mert az üzleti terve eleve teljesen megalapozatlan volt, hiszen nem valódi befektető meggyőzősére készült, hanem mert kellett adni valamit a pályázathoz, ahol már le volt zsírozva, hogy ő majd nyerni fog.

Netuddki. 2014.10.14. 09:04:37

"a jobboldal pedig patriótának vagy nemzetinek tartja magát, nemzeten azonban az államot érti."

NEM. Nemzeten a fideszt értik. Ha behelyettesítitek a "nemzeti" szót a "fideszessel" akkor sok mindent megértetek amit az orbán rezsim csinál.
Mellesleg gusztustalan egy dolog a patriotizmus szavait kisajátítani a saját kis kicsinyes anyagi érdekei miatt...

teleorman 2014.10.14. 09:49:47

Lányi többé-kevésbé beletalált a közepébe. Az pedig külön öröm, hogy szokatlan egyetértés övezi ezt, mármint a hozzászólók véleményét tekintve. (Tíz magyarnak tud néha nem tizenötféle véleménye lenni.) Persze vagy kétmillióan nem értenek egyet vele, szerintük „Magyarország jobban teljesít”, legalábbis 2010 óta. Boldogok a lelki szegények... Egy-két magyarázó kiegészítést azért lehet tenni. Így például arról, hogy az állam által támogatott, piaci tőkefelhalmozást szinte lehetetlenné tette, hogy az 1990-es években a még nagyonis jelentős állami vagyont rengeteg csatornán, roppant agyafúrtan fosztogatták. Óriási vagyonvesztést okozott a még vagy 5-8 évig állami tulajdonú óriásvállalatoknál, így bankoknál folyó „felelősségteljes és szakszerű gazdálkodás”. (Kivéve MÁV és BKV, ott a dáridó tovább tartott.) Ez az állami vagyon persze a hatalmas államadóssággal állt szemben, de ez nem tette kevésbé fosztogathatóvá. Az államiból magánná varázsolt vagyontömeg viszont jellemzően nem vált hozzáértő kezekben a nemzetgazdaságot erősítő vállalkozói vagyonná, elsüllyedt a luxusfogyasztás temetőjében. Hasonló hatású volt az egyébként működésképtelen vállalatok ingatlanvagyonnal együtt történő privatizációja: a vállalat ment, az ingatlan – mint az ilyen-olyan, de mégis piacgazdaságban egyedül értékkel bíró vagyonelem – maradt. Így jött létre egy teljesen improduktív, a piacgazdaság működéséből a részét csak járadékosként kivevő, sajátos új magyar „tőkésosztály.” Néhány kiragadott példa, lehetne tovább sorolni. Egy azonban biztos: Magyarországon, a hasonló fejlettségű országokhoz képest csakugyan nagyon gyenge az igazi piaci teljesítménnyel kiemelkedő vállalkozói elit. Ennek az „elitnek” a többsége ugyanis a gazdaságra végig rátelepülő politika kegyenceként érte el, amit elért. Ezt végiggondolva a jövő bizony nem bíztató. A „több állam” nagyobb rátelepedést és kevesebb versenyt fog jelenteni, romló versenyképességgel fűszerezve.

gyalog.galopp 2014.10.14. 10:25:07

@bbjnick:
Igen olvasmányos , nesze semmi fogd meg jól, kb ezek egy jól szerkesztett bullshit jellemzői.
Az utolsó bekezdés pedig hazavágja mindazt, ami fölötte jó volt.

gyalog.galopp 2014.10.14. 10:39:21

@gyalog.galopp:

A rendszerváltás nem csak a termelő üzemekeladásáról szólt, hanem a piacok feladásáról is. A mezőgazdaság például minden anomáliái ellenére összességében gazdaságosan termelt, igen sok munkaerőt kötött le. A piacok feladásával a gazdaságos üzemek is tönkre mentek, magukkal rántották a feldolgozó ipart, kutató üzemeket stb.
Ha az árudat nem tudod piacra vinni , mert a piacot mások diktálják, akkor nyilván termelni sem tudsz.

Szóval, Lányi úr pont a lényeget fölött siklott el....

igazi hős 2014.10.14. 10:54:42

Tetszik az írás, érződik benne a Fidesz hívő tehetetlensége, de az ilyen szerecsenmosdató mondatok csak hiteltelenné teszik: "Korruptabbá már nemigen tehette, mint amilyen a balliberális koalíció idején volt."
A Fidesz korrupcióban is jobban teljesít, mint bárki más. Mondjuk ez érteleszerűen adódik abból, hogy legkésőbb 2002-ben elhagyták az utolsó ideológiai alapon belépett tagok és azóta csak üzlettársak vannak bent.

Göntér László 2014.10.14. 12:01:38

Megítélésem szerint, a hazai "vállalkozók" és politikusok összekeverik a személyes- és a működtetett vagyonokat. Ezért leginkább a személyi vagyonukat gyarapítják, a működtetettet pedig nem. Azt hiszem, hogy nem sok ujjra volna szükségem ahhoz, hogy össze számláljam azokat a magyar kkv-kat akik a kommunikált támogatásokat a termelő kapacitásuk bővítésére fordították. A felépített paloták nem tekinthetők termelő beruházásnak még akkor sem, ha munkát adnak az építőiparnak. Úgy gondolom, hogy addig nem várható változás, amíg a termelő beruházások helyett, paloták épülnek, vagy palotákat bérelnek. Rongyrázóknak nem a gazdagokat nevezzük.

Robinzon Kurzor 2014.10.14. 12:50:09

@Göntér László:

Az állam által működtetett környezet itt jön be a képbe: ha azt látod, hogy a cégedet (vagy az egész iparágadat) bármikor kinézheti magának a helyi párttitkár, akkor sokkal többet fogsz kivenni a cégből és (így vagy úgy) biztonságba helyezni, mint egy kiszámítható és valóban jogállamként működő országban.

Balt 2014.10.14. 14:40:41

@Robinzon Kurzor: Van benne valami. Talán egy körülmény árnyalja még a képet (makro szinten): a megörökölt és azóta sokszorozódó államadósság a teljes állami vagyon elkótyavetyélése mellett. Minden erőfeszítésünk immár nem is 25, hanem vagy 40 éve arra megy, hogy fennmaradjunk a befelé szippantó adósságspirál ellenére.

Balt 2014.10.14. 14:44:40

@Bell & Sebastian: Mer' az uniós szabályozás nem engedi meg, hogy diszkrimináljuk. Ez van. Gyarmat leszünk. (Vagyunk?)
süti beállítások módosítása