Vendégszerzőnk, Bátorfy Attila (Kreatív Magazin; Brotherhood of the Baby Powder) írása.

*

Az elmúlt hónapokat végigkísérte a német megszállási emlékmű körül kialakult fölöttébb érdekes polémia, mely során az alkotás szobrásza, Párkányi Raab Péter arról is beszélt a Heti Válasznak adott interjúban: „ezek ma agyonvernék Leonardót is”. Ez arra késztet bennünket, hogy egy kis rezümével emlékeztessünk arra, hogy milyen is volt a Vinciből származó Leonard!

Persze ehhez tisztáznunk érdemes, hogy Párkányi Raab kiket ért „ezek” alatt. A „balliberálisokat”. Tisztáztuk.

Bár Leonardo életét számos kérdőjel és bizonytalanság övezi a mai napig, mégis vállalkozhatunk arra, hogy mégoly elnagyolt ecsetvonásokkal is megfessük a reneszánsz géniuszának portréját. Próbáljuk meg kátéban.

Hitt-e Leonardo Istenben?

Leonardo hitt Istenben, de mai fejjel inkább deistának mondanánk. Nem hitt Isten mindenhatóságában. A teremtésben és általa a természet törvényeiben hitt, amelyet Isten, vagy számára egy felettes lény alkotott meg.

Ha nem hitt Isten mindenhatóságában, akkor miben hitt igazán?

Leonardo a hétköznapi ember istenhitét és istenkeresését, valamint a klérus buzgóságát és dogmatikáját nem tartotta sokra. Számára a természet kutatása, a kísérletezés és a felfedezés a tökéletesség és az idea megtalálásának egy módja volt. „Aki a tekintélyre hivatkozva érvel, az nem az eszét, hanem a memóriáját használja” − írta egyszer a mester. A két kérdést egybefogva azt mondhatjuk, hogy Leonardo nem hitt a kuruzslásban, a ráolvasásban, mindenféle babonákban, a vallásban; s az sem foglalkoztatta, hogy mit mondtak előtte a világ dolgairól a gyakran idézett szerzők, tudósok vagy az egyház (igazából egyébként sem volt valami olvasott ember.

Igaz, hogy Leonardo szabadkőműves volt?

Sokan terjesztik, és nem is a Da Vinci-kód miatt, de semmilyen tudományos bizonyíték nincsen rá.

Leonardo szerelmes volt az anyjába?

A művészettörténet-írás pszichológiai irányzata Freud alapján felvetette, hogy a Louvre-ban látható Madonna a gyermekkel és Szent Annával című képben elrejtett láthatatlan keselyű valójában Leonardo gyerekkori anyaszerelmének kivetülése. Hagyjuk.

Leonadro buzi volt?

Sem ő maga, sem más kortársak nem írtak róla ilyesmit, akkor sem, ha ma sokan félreinterpretálják a szavait. Egyetlen írásos dokumentumunk van, egy 1476-ból származó anonim feljelentés, amelyben Leonardót − még Verocchio tanítványaként − szodómiával vádolja valaki és ezt eljuttatta a firenzei városházára. A szodómia akkor a legsúlyosabb vádak egyike volt, ám a fajtalanságba elég sok minden belefért (nyilvános önkielégítés, állatokkal való közösülés, férfiakkal folytatott közös önkielégítés, férfiakkal folytatott közösülés, illetve általánosságban minden olyan szexuális aktus is, amelynek célja nem a fajfenntartás, hanem az élvezkedés volt). A feljelentés tudományos feldolgozásából azonban tudni lehet, hogy itt homoszexualitással lett megvádolva Leonardo, de a városháza dobta a vádakat. Ez az egyetlen eset is elég volt, képeinek, mondatainak további nyakatekert interpretációjával egyetemben, hogy nagyon sok kutató tényként könyvelje el: Leonardo buzi volt. A valóságban azonban nem tudjuk.

Miért nézett ki úgy Leonardo, mint egy öreg hajléktalan?

Nem tudjuk, hogy nézett ki Leonardo, összesen három (négy?) képet ismerünk, amelyen talán ő van, köztük az egyiket készítette a hagyomány szerint az egyik tanítványa róla. A mindenki által ismert aggastyán portréja a tudomány jelenlegi állása szerint nem több, mint egy aggastyán portréja, amit Leonardo készített; és csak az utókor magyarázza bele, hogy azt saját magáról készítette eléggé megöregítve saját vonásait − egy felvetés szerint Raffaello Athéni iskolájához. Milánóban őriznek egy profilképet egy tanítványától, amelyen szintén hosszú hajjal és szakállal van ábrázolva, továbbá készült róla egy kései poszthumusz portré is, ami jelenleg az Uffiziben látható. Vasari leírása szerint Leonardo magas, erős, atléta alkatú ember volt, aki jól is öltözködött. De Vasari szerelmes volt Leonardóba (ahogy Michelangelóba is, de nem úgy!). A lényeg, hogy nem tudjuk, hogyan nézett ki, őrült hajléktalannak inkább Michelangelót szokták példaként hozni. Egyébként az is vitatéma még, hogy Leonardo vegetáriánus volt-e.

Leonardo őrült volt?

Nem. A leírások szerint brilliáns elme és beszélgetőpartner volt, aki lenyűgözte a társaságát. Semmilyen nyoma nincs annak, hogy a világról zavaros gondolatai lettek volna: világos elméjű, művelt gondolkodó volt. Az nyilvánvalóan elképzelhető, hogy bizonyos egyházi körök szemében az ő működése őrültségnek és eretnekségnek tűnt, bár eretnekséggel soha nem vádolták meg. Vasari írja róla azt, hogy gondolkodásmódja eretnekségszámba ment, így filozófusnak jobb volt, mint kereszténynek. De Firenzében, illetve későbbi környezeteiben teljesen általános volt inkább filozófusnak, mint kereszténynek lenni.

Leonardo ún. kurzusművész volt?

Széles körben elterjedt az a nézet, hogy egy művész akkor művész, ha szegény, földönfutó, bolond, összeesküvés-elméletekben hisz, vagy terjeszti őket, aki iszik, kurvázik és szifiliszben hal meg, ha éppen nem kábítószer-túladagolásban. Ezzel szemben a történelem legnagyobb művészei, főként a reneszánszban ritkán voltak csórók. Leonardo tehetőssé tornászta fel magát, aki megrendelésekből élt, és nem nézte, ha a megrendelő egy gazdag polgár, oligarcha, herceg, király, patrícius, egyházi személy; csak azt nézte, hogy érdekes-e számára a feladat, kihívást jelent-e neki, meg tud-e oldani vele egy számára érdekes problémát, és ezért fizetnek-e neki. Szóval nem voltak, és talán nem is lehettek neki a mai értelemben véve morális aggályai akkor sem, ha hajítógépeket, várárokrendszereket vagy bombákat kellett terveznie. Kifejezetten élvezhette, hogy pénzért foglalkozhat aerodinamikával, vízelvezetéssel, fodrozódással, súrlódással, légellenállással, nyomással, erőkifejtéssel, kémiával, boncolással. Ő maga azonban gyűlölte a háborút és a halált, ezt maga írta le, és a megbízásokban azt látta, hogyan védhetne meg ártatlan emberéleteket. Azt is tudjuk, hogy szívesen írt magáról szerénykedő, de bombasztikus ajánlásokat, hogy szolgálatait egy-egy notabilitás figyelmébe ajánlja; és jövőbeli megbízóit nem volt rest az egekig magasztalni a mai fülnek elképesztő fordulatokkal. De ez is teljesen átlagosnak mondható.

Akkor ma megvernék őt a balliberálisok?

Összegezzük, mit tudunk. Leonardo korának legnagyobb, a hagyományoktól, a dogmáktól, kereszténységtől és szokásoktól leginkább független lángelméje volt, amit környezete és megbízói díjaztak. Nem volt mellőzött, kirekesztett művész, kereste a pénzzel rendelkező megrendelők jóindulatát; de gondolatait, kísérleteit semmilyen módon nem hagyta befolyásolni a megbízó ostobaságaitól. Alighanem viszonylag szabad kezet kapott, vagy ha nem is, akkor is volt lehetősége, ideje és pénze a megrendelésekből felfedezéseivel, utazásaival és tanulmányaival foglalkoznia. Eljátszhatunk azzal a gondolattal, hogy Leonardo ma mit csinálna, de teljesen értelmetlen. De úgy tűnik, hogy Leonardo az akkori felfogás szerint inkább volt szabad gondolkodó, mint bármilyen állami, megbízói vagy keresztény dogmatika kritikátlan szolgálója.