Kommentszűrés
’14 máj
27
07:01

Elvileg jobboldalinak kellene lennem − Kivonuló középosztály XXII.

Írta: Redakció

kozeposztaly_22.jpg

PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink írásait vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.

Egy hazatért olvasónk írása. Fotó: Fortepan.

*

Elvileg jobboldalinak kellene lennem

Kisgyerekként falun voltunk nagyszülőknél. Hétköznap nagyapa segédmunkásként dolgozott valamelyik ÁÉV-nél. A téeszbe elvből nem lépett be. Anyám sokszor elmesélte, milyen érzés volt látni, amikor a nagyapját (dédapámat) bőrkabátos, gumibotos agitátorok éjjel az ágyból húzták ki egy kis agitálásra. Anyám azt is elmesélte, a módos falu legmegvetettebb, legszerencsétlenebb emberei lettek a háború után a kommunisták, a lelkes újgazdák. Ennek okán nagyapám sosem lett téesz-tag, párttag meg pláne nem. Hétvégente és esténként művelte a földeket, ami megmaradt háztájiként. Nagyanyám nappal kapált, éjjel szabott, varrt. Jutottak egyről a kettőre. Közben meséltek, nekünk, unokáknak. Meséltek ősökről, akiknek már majdnem összejött a szép ház ára, amikor jött a nagy válság és elúszott a pénz. A maradékból kápolna lett, mert minek tartsák maguknak.
Aztán a nagyszülők meghaltak, húsz évvel a nemzedékük kihalása után pedig a falu is haldoklik.

Nagyvárosba születtünk. Anya könyvelt, hozott-vitt az óvodába, iskolába. Apa villanyt szerelt hét közben, gyakran vidéken egész héten. Pénteken, hétvégén jöttek táviratok, akkor ugrott, és szombat-vasárnap megkereste a havi villanyszerelői bérét. Aztán már gmk-zott. Ekkor hetente megkereste anyám havi bérét. Jól éltünk mi, gyerekek, de apát ritkán láttuk és akkor se kipihentnek. Közben jártunk hittanra, voltunk elsőáldozók, lépegettünk felfelé a lépcsőn. Meg voltunk kisdobosok és úttörők. Akkor már nem vették komolyan az ideológiai képzést. Aztán láttuk Orbán Viktort a tévében, az NDK-s menekültek autóit a templom körül. Aztán összeomlott anya cége, és apa sem bírta nagyon a heti sok nap munkát.

Lehet, hogy elvileg inkább baloldalinak kellene lennem.

Egyszer megkérdezte a hentes, aki már ismert látásból, hogy teknősünk van-e, annak visszük-e rendszeresen azt a tíz deka darált húst.

Érettségi előtt indult be a fővárosi szociális ösztöndíjprogram. Tanáraim szóltak, pályáztam, megkaptam. Tudtam végre pénzt keresni, hazaadni, ruhát venni, félretenni. Egyetemen akkor épp volt értéke az ösztöndíjnak. Napi élelem, tanszer kijött belőle. Nyaranta dolgoztam, hol ezt, hol azt. Jött a köztársasági ösztöndíj, akkor már nem dolgoztam annyira. Elvégeztem egy második szakot az öt év alatt.

Aztán jött az újabb ösztöndíj. Sok év, fél lábbal itthon, fél lábbal külföldön. Külföldön úgy voltam csóró külföldi diák, hogy itthon kifizettem az autóhitelt, támogattam a családot, és maradt pénz az odakint nevetségesnek tűnő ösztöndíjból.

A munka és tanulás mellett volt idő gondolkodni. Beszélgetni emigránsokkal, első és második generációsokkal. Látni az ottani ipart, adminisztrációt, bürokráciát, jogrendszert és egészségügyet. Kerestem állást, jártam interjúkra. Havi 3300-3600 euró kezdő fizetést kínáltak. Még egyszer átgondoltam a dolgot és hazajöttem.

Lehet, hogy elvileg jobboldalinak kellene lennem.

Elszegődtem a felsőoktatásba. A béremelés után jó pénz volt, csaknem a fele annak, ami a legolcsóbb kinti ajánlat volt. Váltottam mellé vállalkozóit.

Most már én is dolgoztam hét közben és hétvégén is. Ugyanúgy, ahogy nagyszüleim, ugyanúgy, ahogy apám. Jól ment az üzlet, aztán jött a válság. Aztán feleség, gyerek.

Mostanában megint sokat látom Orbán Viktort anyáméknál a tévében. Már nem olyan fiatal. Én sem. Nekem már tíz éve nincs tévém. Még harminc év és állami nyugdíjam sem lesz.

Az intézményünk nevében állami. Gyakorlatban a működési költségek felét adja az állam. Ez az összeg mostanában évi 20-30 százalékot csökken. A béralap tíz éve nem emelkedett érdemben. Az évi tények könyve szerint a friss diplomás diákom 90 százalékát kapja annak, amit én tíz év után. Hétvégente még mindig dolgozom, két teljesen különböző területen. A gyerek ritkán lát kipihenten.

Kezdek fáradni. Ahogy nagyapám. Ahogy apám. Rohad körülöttem a rendszer, ahogy körülöttük is.

Politika? Mikor? Miből? Milyen oldalinak kellene lennem?

Választani? „Ezek közül?” – szokta mondani nagyapám sajátos hangsúllyal.

Magyarország? Külföld?

Címkék: politika közélet társadalom fiatalság ifjúság középosztály kivonuló középosztály

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr166198418

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elvileg jobboldalinak kellene lennem − Kivonuló középosztály XXII. 2014.05.27. 07:13:02

Kezdek fáradni. Ahogy nagyapám. Ahogy apám. Rohad körülöttem a rendszer, ahogy körülöttük is. Politika? Mikor? Miből? Milyen oldalinak kellene lennem? Olvasónk írása.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2014.05.27. 07:46:02

Légy!-amit akarsz-
S okosodj:www.politicalcompass.org
S a MO-n lejáratott liberalizmust is nézd meg:-)

lüke 2014.05.27. 07:47:15

Ja igen,+ x az x -diken
AGent provocateur

bozon 2014.05.27. 08:33:52

Külföld.

A nagyszüleid életét ellopták amazok, a szüleidét emezek, a tiédet azok, a gyerekeidét ezek. Nem lesz vége.

Vagy bízhatsz, hogy az unokáid már egy normális helyen nőnének fel itthon. A nagyszüleink is ebben bíztak anno. De bízhatsz ebben felelősen?

Robinzon Kurzor 2014.05.27. 09:02:16

Te vagy Bandi, a ló, az Állatfarmból.

pocaklakó minimanó 2014.05.27. 09:24:59

"Elszegődtem a felsőoktatásba."

Szóval nem volt piacképes végzettséged?

Helyes Írás 2014.05.27. 09:52:28

Nem oldaladnak kéne lenned, hanem világnézetednek.

pocaklakó minimanó 2014.05.27. 10:03:54

@Helyes Írás:

Sokak világnézete a "Kabbe diem." :)

Késes Szent Alia 2014.05.27. 10:21:14

@pocaklakó minimanó: Ezzel szemben azt írja: "Váltottam mellé vállalkozóit. ... Hétvégente még mindig dolgozom, két teljesen különböző területen."

Mondjuk nem volna baj, ha az egyetemek vonzanák a piacképes tudással is bíró oktatókat, amihez a posztoló is hozzáteheti a magáét. Talán ebben bízott. Megbocsáthatatlan naivitás.

zmse 2014.05.27. 10:34:11

Az én világképemben a középosztálybeli részben attól középosztálybeli, hogy képes megtakarítani. A történetből nekem meg pont az jön le, hogy mindegyik generációnak volt olyan időszaka amikor ezt megtehette volna az átlagosnál lényegesen nagyobb jövedelemmel, de valahogy mégse sikerült neki (amikor volt mind el is költötte, ha megtakarított akkor is csak fogyasztási cikkre takarított meg - nagy ház, autóhitel)

rókafogta 2014.05.27. 10:39:45

@pocaklakó minimanó:
Neked persze van, miért ez jön le tipikus magyar reagálás!

Lábszár Ervin 2014.05.27. 10:59:15

@zmse:

Nagy ház mint fogyasztási cikk?
Állóeszköz lesz az barátom, ami sosem volt fogyasztói jav!

mathe.aron 2014.05.27. 12:12:46

Nem őszinte cikk, simán kitaláció.

"Ennek okán nagyapám sosem lett téesz-tag, párttag meg pláne nem. Hétvégente és esténként művelte a földeket, ami megmaradt háztájiként.".
Ha nem lett téesz tag, akkor hova lett föld? Tagosítás? Önkéntes felajánlás? És akkor honnan lett háztáji? Azt is a téesz osztotta ki.
"Havi 3300-3600 euró kezdő fizetést kínáltak."
Sebész, a kozmetikai iparágban? Kamu.

Bell & Sebastian 2014.05.27. 12:30:11

Vezérgondolatnak jó, hogy minden generációra jutott egy kirablás. A polgárosodás lényege, a felhalmozás / akkumulálás és nem csak az anyagiak oldalán.

Sokadszorra mondom, hogy egy család (mert a politikában valamiért a család alkot egy egységet, mint ahogyan a valódi világban is, ha eltekintünk attól, hogy éppen minden eszközzel igyekeznek szétverni és igen, Orbán is sokat tett ezek hagyományosan libernyálas fronton a család ellen, bármit is mond) irányultsága (a kutatások szerint) három generáció alatt képes csak megfordulni.

Magyarán: kommunista kutyából előbb lesz liberális szalonna, mint hagyománytisztelő, fontolva haladó.

Aki származását tekintve mondjuk zsidó / cigány, kulturálisan ugyanebben nőtt fel, szocializálódni meg szoci / liberó közegben volt szerencséje, az valószínűleg soha nem fogja megérteni a jobboldaliság lényegét, hát még vallani azt.

De ettől még kiváló, jobbos népvezér lehet belőle, jó sok pénzért. Mint egy hobbikeresztény, aki csak a combját vagy szárnyát szereti, a püspökfalatján rágódjon más!

Bell & Sebastian 2014.05.27. 12:33:52

ezen, hagyományosan liberális fronton, ...

___________________________ (törölt) 2014.05.27. 12:58:17

> Havi 3300-3600 euró kezdő fizetést kínáltak.

Még mielőtt valaki ettől nagyon elbódulna és azt hinné, hogy ott arannyal van kikövezve az utca, hadd tegyem hozzá, hogy ismerek született osztrák könyvelőt 5-10 év gyakorlattal kb. 1900 eurós bruttó fizetéssel.

Igaz, hogy az online statisztikák kihoznak ilyen 3000 euró körüli átlagfizetéseket pl. könyvelőknek, csakhogy az átlagéletkor 47, tehát az átlagtapasztalat 25+ év. Az a nem mindegy.

Kezdőfizetésnek ez nagyon durva. Ez vagy skandináv bérszint, ami az osztrák-németnél jóval magasabb, vagy nagyon spéci szakma, nem sima irodai diplomás. Leginkább mindkettő.

A lényeg az, hogy ha valaki mondjuk pár év tapasztalattal mondjuk programozóként elindul valahova nem túl messze a magyar határtól, Bécs, München, ilyenekt, már annak is örüljön, ha kétezerrel megkínálják, ne kapjon vérszemet ettől a cikktől.

___________________________ (törölt) 2014.05.27. 13:07:49

@Bell & Sebastian:

"Aki származását tekintve mondjuk zsidó / cigány, kulturálisan ugyanebben nőtt fel, szocializálódni meg szoci / liberó közegben volt szerencséje, az valószínűleg soha nem fogja megérteni a jobboldaliság lényegét, hát még vallani azt."

De. Nézzen utána az eredeti, első generációs neokonoknak. Irving Kristol, Norman Podhoretz, ex-balos zsidók, ehhez képest elég jól sikerült.

Valamennyire ismerem Irving Kristol élettörténetét, úgyhogy össze tudom foglalni: mindig is tradicionalista családban felnőtt és vallásos volt. Addig érdekelte a balos vonal, amíg úgy látta, hogy az tisztán gazdaságilag kollektivista, de amúgy társadalmilag-kulturálisan konzervatív.

Paradox módon - mivel Kristol egy orthodox közösségben nőtt fel, alapvetően idegen volt tőle a kapitalizmus individualizmusa. De mivel, ahogy ő írta, New Yorkban már rég képtelenség a kapitalizmust jobbról bírálni (míg nálunk 90%-ban jobbról bíráljuk), egyszerűen nem is értené senki, hogy mi az hogy valaki tradicionalista közösségi oldalról bírálja az individualizmust, amikor már rég az individualizmus a hagyomány arrafelé és minden magát konzervativnak való new yorki rég full individualista aki nem is érti hogy mi a közösség - hát kommunista lett.

Aztán eljött a pillanat, a hatvanas években, amikor már nem nagyon volt olyan, hogy csak gazdasági baloldal. Amikor a balosok hirtelen elkezdték kulturális értelemben is az új liberalizmust, szexuális forradalom, meg ilyenek. Amikor hirtelen nem a polgári gazdasági berendezkedés, hanem a polgári házasság például, került a támadások kereszttüzébe.

Na ekkor húzott el Kristol jobbra. Mert a kapitalizmussal szemben továbbra is kétségei voltak bár kisebbek, de a tradicionális értékrendhez ragaszkodott.

Kár, hogy hazánkban a "neokon" kissé szitokszó lett (a második generáció, például Irving fia Bill Kristol miatt meg persze a Bokorgyuri háborúi miatt), igazság szerint aki tényleg belenéz az írásaikba, az közösségpárti, tradiconalista, nem túl individualista, és ugyan polgári, de a kapitalizmusért csak mérsékelten lelkesedő zsidókat lát, akik teljesen komolyan gondolják, hogy például lehetne is, kellene is cenzúrázni mondjuk a pornográfiát. Ez az egész a magyar jobboldal karakterétől egyáltalán nem túl idegen.

pocaklakó minimanó 2014.05.27. 14:20:17

@rókafogta:

"Neked persze van, miért ez jön le tipikus magyar reagálás!"

Az írásjelek használata sokat lendítene a szövegkohézión - és talán akkor érthetőbbé is válnál.

De nem muszáj.

pocaklakó minimanó 2014.05.27. 14:33:00

@Shenpen:

Mondjuk, annyiban azért igaza van szerintem, hogy ez a réteg erősen hiányzik Újlipóciából, így amikor róluk ír, csak a látható rétegre gondol, nem pedig a fent említett kettőre, vagy akár Medvedre, Richard Perle-re, vagy a tradicionalista Boorstinra.

Jack Torrance 2014.05.27. 14:52:25

@Bell & Sebastian: ez gondolom fordítva is így van, egy született jobbos sem értheti a liberálisokat.

tarackos 2014.05.27. 15:30:23

Majd az lesz a szép amikor a gyerek hálából elhúz külföldre aztán Reda megy unokát látogatni...;)

Bell & Sebastian 2014.05.27. 15:47:19

@Shenpen: Egyben megmagyarázta azt, miért értelmezhetetlen számunkra a neokon irányzat.
A szabály alól is mindig vannak kivételek, ugyanakkor az otthonról hozott csomag nagyban determinál. (Vagy taszít az ellen oldalra.)

Nem véletlenül küldik a királycsinálók a kis, ígéretes politikuspalántákat átnevelő lágerbe, ahol átmossák az agyuk legrejtettebb zugait is, hogy helyet csináljanak benne az új eszmének.

Amerika a legjobb példa arra, hogyan igyekszik a saját embereit kulcspozícióba ültetni szerte a világon, miközben egyben előállítják a saját ellenzéküket is.

Egy régi vicc, de ezek szerint csak új még itt, hogy a Szanhedrin nagypecsétje nélkül itt sem lehet főmufti senkiből. A dollár hegemóniája (egyben Amerika jóléte) megköveteli, hogy egyre mélyebben és egyre drasztikusabb eszközökkel avatkozzanak bele az egyes országok belügyeibe.

Nem is olyan nehéz ez, ha rendelkezésükre áll (tök ingyen) a lelkes önkéntesekből álló, ötödik hadoszlop.

A hálózat. Ahol még nem épült ki, se befolyás - se válság. Nincs zsidó - nincs sírás, ahogyan ezt már egypáran felismerték.

Bell & Sebastian 2014.05.27. 15:52:31

"Saját" ellenzék alatt azt értem, hogy egyazon csecsen nevelt, kvázi-ellenzék, ami bármit csinálhat, de Amerikának nem mehet neki. A demokratikus választás opciói így csak ugyanannak az éremnek az oldalai.

Az Ajvé! csak akkor tör ki, ha nagy-néha az élére esik. Vagy pörög.

Bell & Sebastian 2014.05.27. 16:01:33

@Jack Torrance: Talán kamaszkorában, egy röpke pillanatra. Majd kinövi és megjön az esze.

Kisebb népsűrűség mellett nem zárom ki, hogy működhet. A saját iglujában mindenki annak kínálhatja fel az asszonyt, aki csak betéved. (Csak tüzes víz ne legyen a közelben, mivel az efféle liberalizmus nem véd meg tőle.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.27. 16:09:30

@Jack Torrance: @Bell & Sebastian:

Azt nem tudom, hogy a liberális mennyire értheti meg a jobbost vagy a balost vagy az akármit, de azt tudom, hogy egy konzervatív tökéletesen megértheti a liberálist, akár jobbos az a liberális, akár balos, és ezen megértés birtokában mondhatja neki, hogy "értelek, de (épp azért, mert értelek) mélyen nem értek veled egyet".

Critic. 2014.05.27. 16:13:46

Én már csak liberális maradok. De megértem a baloldaliakat is. A jobbosakat kevésbé, a nácikat meg egyáltalán nem. Akiken pedig a leginkább értetlenkedem, azok a Fidesznyikek. Például: koznaplo.blog.hu/2014/05/27/magyarorszagon_csakis_a_fidesz_mindig_mindenkor_mindenekfelett

szonár 2014.05.27. 16:25:10

Jáj de útálom ezt a kibaszott értelmiségi melankóliát. :)

Te választottad, csináld. Ha nem tetszik, akkor ne csináld. De ne szívd a fogad.

Ennyi.

Jack Torrance 2014.05.27. 16:25:37

@Bell & Sebastian: @bbjnick: egy enyhe felsőbbrendűség érzést látok nálatok :)

szonár 2014.05.27. 16:26:48

@vidékii: Ha nem érted, akkor hogyan lehetsz liberális?

Összekevered a liberálist a szadeszossal, pedig ők úgy liberálisok, ahogy a neandervölgyiek modern emberek. Zsákutcásan. :)

Narancskommunista (törölt) 2014.05.27. 16:30:51

@Bell & Sebastian:
Akkor ez alapján igazi jobboldalunk olyan 20-30 év múlva lesz, mert a mai politikusokat vagy a szüleiket és a nagyszüleiket többé-kevésbé megfertőzte a szocializmus.

Bell & Sebastian 2014.05.27. 16:41:28

@Narancskommunista: A viszonylagos anyagi függetlenség teremti meg a polgárságot, az a tudatot, a tudat meg politikát. 30 év? Kicsit kevésnek tűnik, ugyanis '89 -ben voltunk hozzá ilyen közel, de azóta húszat visszamentünk. Ez eddig ötven, ha bevárnak a többiek. Maga szerint így lesz? :)

___________________________ (törölt) 2014.05.27. 17:00:18

@pocaklakó minimanó:

az igaz. Tényleg nem értem, hogy B & S és mások miért ennyire etnikailag-származásilag fixáltak, amikor mondjuk helyesebb lenne szubkultúrákról beszélni mint valóban Újlipótváros pl. de szerintem arról van szó, hogy a teljesen abszurd - de egyáltalán nem tipikus - hazai viszonyokat vetítik ki a nagyvilágra.

Példa. Hitgyüli. A világon mindenhol az ilyen pünkösdista egyházak ultrajobbosnak számítanak, mert például igen keményen homár-ellenesek. És mindenféle homályos fundamentalista bibilaértelmezési okok miatt Izrael-pártiak, de a vicc az, hogy a világ legtöbb pontján ez is jobbos tulajdonságnak számít, közismerten a cambridge-i balos egyetmistát húsz méterről fel lehet ismerni a palesztinkendőről. Így aztán a legtöbb nyugati balos zsidó értelmiségi mint Chomsky izomból Izrael-ellenes. Ez viszonylag normális - TGM is az, vagy legalábbis azt írja.

Nem tudni, hogy miért vagy hogy, de hazánkban úgy alakult ki, még így a kilencvenes évek elején, hogy valamiért a liberális egyet jelentett a zsidóval. Na ez egy dolog, de a zsidó meg egyet jelentett az Izrael-pártival ami meg más országban abszolút nem automatikus. És mivel a Hitgyüli és a Hetek mindenféle bibliaértelmezés miatt Izrael-párti lett, így aztán a Hitgyüliből "liberális" meg "szadeszes" egyház lett ugye Hain Péter meg mások.

Ami tényleg a világ legnagyobb röheje, de így lett.

Így aztán kialakult az a vicces helyzet, hogy pl. egy ilyen egyház mint a Hitgyüli nem attól számít valamilyennek, hogy mondjuk tolerálja-é a homárokat, hanem hogy szereti-e zsidókat.

Namost ez röhej, és persze én megértem, hogy aki ebben nő fel az azt képzeli, hogy a világon minden a zsidók körül forog. Mint itt a kommentelő törzsgárda nagy része.

De az igazság az, hogy ez inkább csak mai magyar specialitás, a világ nem így néz ki, hát ha valakinek elmesélnéd pl. Londonban hogy ismersz valakit, aki fundamentalista pünkösdista és ebből kifolyólag a homárokat igen utálja, de Izraelt azt szereti, akkor természetesen azt mondanák rá, hogy szélsőjobboldali.

De aki ebben nő fel és nem lát mást az etnikailag egy kicsit paranoid lesz és azt fogja vizionálni, hogy a világ a zsidók körül forog. Pedig dehogy. Általában nem etnikumok, hanem ideológiák és érdekek körül, mikor melyik. És úgy basszák be a gazdag zsidók a szegény zsidókat akárcsak a gazdag hinduk a szegény hindukat a busz alá, ha az érdek vagy ideológia azt diktálja, hogy hajjaj.

Ugyanennek a másik oldala meg amikor a szadeszes ultrahülye mint a HitetlenTamáska azt magyarázza, hogy a Hitgyüli azér' liberális, mer' "modern", és modern alatt azt érti, hogy építészetben, meg hogy öltöny van reverenda helyett meg hogy gitároznak orgona helyett. Annak sincs sok fogalma róla, hogy ez a megközelítés persze olyan szinten felszínes, hogy csak és csak egy olyan országban lehet eladni, amelyik retteg a múltjától - mert retteg az identitásától.

Na mindegy, ez mind nem lényeges, csak úgy mondom.

Szakura 2014.05.27. 17:12:39

@Jack Torrance: biztos, hogy felsőbbrendűség? Szerintem csak paranoia.

na4 2014.05.27. 17:22:20

Jó nagy marha voltál, hogy hazajöttél.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.05.27. 17:45:10

@pocaklakó minimanó: Mondd, nem tudsz olvasni, vagy értelmezési problémáid vannak. Ugyanis a kinti kezdő 3300-+3600 Eurós fizetésre nem mondanám, hogy nem piacképes.

turista a saját országában 2014.05.27. 17:57:32

"Még harminc év és állami nyugdíjam sem lesz."

Sőt, még manyupod sem lesz, mert azt meg odaadtad Orsósnak, aki elköltötte. Persze nem most fáj, majd akkor...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.05.27. 18:02:38

ez a "nincsen tévém" valami kúl dolog? vagy netalán elvárás valahol?

no_successful2 2014.05.27. 18:17:59

@Shenpen:

Van abban valami amit mondasz, mégis kitapintható egyfajta polarizáció, ami kintről gyűrűzik be.
A nyugat európai és amcsi szocik liberálisok, folyton tolták az itteni MSZMP utódpárt szekerét, amely amint lehetett, össze is bútorozott az SZDSZ-szel. (most pl. Bajnai hivatalos egy összeröffenésre ott kint, mint a liberális cím tiszteletbeli várományosa) Dehogyis zavarta őket hogy a régi MSZMP-ből egy csomó káder átjött. Nekem úgy tűnt, hogy ezt az apróságot kb. magasról le is sz.rták
Még egy dolog, nekem nagyon sok zsidó haverom van, (Nekem meg meri mondani, mert kb magasról lesz.rom, haver és kész.) De egytől egyig konzekvensen liberálisok. Talán mintha egyikük említett volna valamiféle családi tradíciót, ami ok. de könyörgöm minden zsidó családban ez a tradíció ?
Nem erősíti és fixálja ezt a különállást ?
Én magyar vagyok, tehát nekem jobbra kell húznom,
én meg zsidó vagyok, és akár milyen balfék a ballib jelöltje nekem oda kell tennem az x-et?
Világos hogy a világ legpolarizáltabb társadalma kezdünk lenni, zavaros világképekkel, és ideológiákkal, de ennek nem hinném hogy csak a magyar jobboldalnak nevezett formáció lenne az oka.

lavór 2014.05.27. 18:23:34

Még 30 év? Ó, optimista gondolat!

___________________________ (törölt) 2014.05.27. 18:48:33

@no_successful2:

>de ennek nem hinném hogy csak a magyar jobboldalnak nevezett formáció lenne az oka.

Ezt nem is mondtam, és furcsa, hogy ebből ez jött le, amikor teljesen mást szántam.

Ellenkezőleg, a fő oka éppen a magyar baloldal, vagy inkább liberális oldal elképesztő zsidófixáltsága, akik bevállalták még a Hitgyülit is, mer' minden mindegy, csak zsidópárti legyen, a többi mindegy, vagy amikor Olga lefagyott mert nem tudta elképzelni, hogy mi lehetne fontosabb az emlékműnél. Vagy amikor a ballib médiát nem az érdekelte, hogy mi is lesz a hajléktalanokkal, hanem hogy most akkor a hajléktalanvita közepén zsidózott-e a Tarlós vagy nem? És így tovább.

A magyar jobboldal nagy része ezt tökéletesen a helyén kezeli: tisztában van vele, hogy annyi történt, hogy a magyar baloldalnak mindenféle történelmi okokból van egy ilyen fixációja. Lényegében foglya egy értelmiségnek, az értelmiség meg saját és szüleik emlékeikben élő rettegésnek, a pincékben bujkálásnak. Mert ha ez az értelmiségi réteg nincs, akkor tulajdonképpen csak egy nagy rakás bunkó komcsi párttitkár marad :-) Így aztán az MSZP úgy táncol, ahogy a Mancs fütyül. Ezt látják szerintem a legtöbben.

A magyar jobboldal egy kis részének, de akik valahogy a Mandi kommentelői között igen sokan vannak, van egy ilyen fixációja, hogy ha nálunk ennyire marha fontos a zsidótéma akkor biztos az egész világban az és minden akörül forog. Pedig dehogy.

Szerencsére ez nem igaz a jobboldal többségére. A legtöbben ezt a helyén kezelik szerintem.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.05.27. 19:07:39

"Nekem már tíz éve nincs tévém."
Finom utalás az über-értelmiségi létre... :)

no_successful2 2014.05.27. 19:29:50

@Shenpen:

Hát igen. Én nekem néha az az érzésem, mintha nem is akarnának megbékélést. Ha elfogadjuk hogy értelmiségiek, az intelligensebb fajtából,
akkor hogy lehet, hogy olyan ostobán , és sokszor provokatívan viselkednek ?
Ennyire azért ne legyenek besz.rva.
Van ugyan egy rétege a magyar társadalomnak, amelyre jellemző az antiszemitizmus, de ilyen mindenhol van, még Amerikában is.
A jobboldaltól (most nem a szélsőjobbról beszélek) nem kell félni, nem harap.
Egyébként a szélsőjobb sem. Ők is csak azért zsidóznak néha, hogy legalább a választói kör szélsőséges szavazatait begyűjthessék.
Ja, van még egy érdekes dolog. Mikor trianont emlegetjük, a ballib kommentelők csak szajkózzák, nem kell folyton a múlton rágódni, de ha a holokauszt kerül terítékre, mindjárt elkezdik boncolgatni, és szajkózni a magyarok antiszemiták klisét. Most akkor rágódjunk a múlton, vagy ne.
Szerintem itt kéne elkezdeni, hogy elővenni a történelmi tényeket, (és nem a Tormay Cecil féle parttalan fröcsögést), és újra értelmezni, de szigorúan csak a tényekre hagyatkozva.

gigabursch 2014.05.27. 19:37:31

5 év alatt két szak.

Ez valami bölcsész büfé szak?

Mert mondjuk egy tisztességes mérnök képzésben esélye sincs az embernek ilyenre.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.27. 19:42:11

@no_successful2:

Hány mondatot olvastál életedben Tormay Cecilétől?

Alfomernok2 2014.05.27. 19:43:47

@Shenpen: "nem értem, hogy B & S és mások miért ennyire etnikailag-származásilag fixáltak, "

Ennek több oka lehet.
1. ostoba, elmebeteg nácik (pl.B&S)
2. súlyos személyiségzavar (pl. akik zsidó származásúak és úgy zsidózzák tele a netet álneveken)
3. provokátorok

Szelid sunmalac 2014.05.27. 20:24:47

Havi 3500 kezdofizu? Ne rohogtess mar baratom! De foleg ne hazudj!

♔bаtyu♔ 2014.05.27. 20:30:54

Nem azon kell gondolkodnod, hogy politikailag mi legyél, mert ez nem is lényeges. Szavazz arra aki többet tesz le és kevesebbet visz el, ennyi és jót tettél magadnak és az országnak is.

♔bаtyu♔ 2014.05.27. 20:39:43

@Shenpen: Ezt én sem értem, hogy a ballibsiknél ez a zsidó téma miért olyan központi. Lehet, hogy külföldi pénzügyi támogatásban kifizetődik nekik, de szavazatban tutira nem. Végül is az ő dolguk.

komplikato 2014.05.27. 20:46:23

@Shenpen: "Még mielőtt valaki ettől nagyon elbódulna és azt hinné, hogy ott arannyal van kikövezve az utca, hadd tegyem hozzá, hogy ismerek született osztrák könyvelőt 5-10 év gyakorlattal kb. 1900 eurós bruttó fizetéssel. "

Hűha. Én meg ismerek valakit aki nem mérnök, nincs doktori címe és egy gyárban szerel össze szervereket havi 3400-ért.

Alfomernok2 2014.05.27. 20:51:33

@Shenpen: @Alfomernok2: A legviccesebb persze, mikor a személyiségzavarosok és a nácik adják egymás alá a lovat.

873ujr3rk 2014.05.27. 21:10:18

@Narancskommunista: így igaz. kb. de szerintem a 30 év az jelen világunkban már maga a végtelen.
szóval kedves poszttoló ha jót akarsz, huss itt sem vagy.

_most_ 2014.05.27. 21:24:51

@Shenpen: ezt azért vitatnám, a magyar szélsőjobboldal komolyan rá vannak kattanva a zsidó témára, például megnézel egy kuruc.info-t minden harmadik hír a zsidókról, vagy Izraelről szól, olvasóik kívülről tudják a zsidó törvényeket, a zsidó politikusok nyilatkozatait, hogy ezekkel példálózhassanak, persze lehet ez csak ellenreakció a liberális oldal zsidó hype-jára.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.27. 21:39:37

@_most_:

Nem tudom, te mit csináltál a nyolcvanas évek második felében, én már elég nagygyerek voltam ahhoz, hogy emlékezzek: a lakitelki találkozót követő napon, ahol a "népiek" mellett ott volt Konrád György, Lengyel László, Bihari Mihály, Kósa Ferenc, Pozsgay Imre stb. is, az amerikai sajtó már arról cikkezett, hogy a magyar szélsőjobb értelmiség antiszemita gyűlést tartott Lakitelken. Ez 1987 szeptemberében történt! Vajon miért, vajon honnét kapták az információikat?

Alfomernok2 2014.05.27. 21:46:47

@_most_: "kívülről tudják a zsidó törvényeket"

Leginkább a Luzsénszky-féle (jórészt) félrefordításait.
Meg a háborús bűnös nyilas Marschalkó-féle elméleteket a zsidók ország- és világhódításáról. A faszi művei a magyar emigránsok körében kifejezetten cikinek számítottak, a mai magyar szélsőjobb megbízható forrásnak tartja, mert a zsidózás, a gyűlölet a lételemük. Érdekesség, hogy az olyan "elit", "értelmiségi" blogokon is nagy a respektje, mint pl. a Loxon által üzemeltetett delphoi jósda.

Robinzon Kurzor 2014.05.27. 22:07:19

@bbjnick:

Már másnap?
És a 80-as évek második felében te hol olvastad ezt már másnap az "amerikai sajtóban" (bármit jelentsen is ez)?

Akkoriban én a New Musical Expresszt olvastam rendszeresen, az jó egy hét késéssel érkezett meg a kerületi könyvtárba.
Ha lett volna mocskos kapitalista napisajtó is az olvasótermi polcon, azt is olvastam volna.
De nem volt.

nu pagagyí 2014.05.27. 22:10:11

Nem ilyen-olyannak, hanem normálisnak kell lenni. Nem kell elhinni semmilyen hazugságot, bárki is mondja. Arra törekedj, hogy saját szakmádban a legjobb legyél és azt szeresd is, de azért ne szűkülj be, tudjál váltani, ha más területen hasznosabb, sikeresebb lehetsz. Azokat kell támogatnod, akik a legtöbb döntési lehetőséget hagyják meg neked, mert nem akarnak lépten-nyomon belepofázni az életedbe, amelyből csak ez az egy van. Ha eltolod, nincs javítási lehetőség.

Alfomernok2 2014.05.27. 22:12:59

@Robinzon Kurzor: Az infót Csoóri Nappali holdjából szedi bbjnick. Én annak idején megpróbáltam utánajárni, nem találtam rá bizonyítékot. (Lehet, hogy Csoóri - aki nem volt ott Lakitelken - csúsztatott, vagy valamit félreértett, de az is lehet, hogy jelent meg ilyen hír az amcsi sajtóban.)

Alfomernok2 2014.05.27. 22:55:10

@Bell & Sebastian: Nem fogod föl, ostoba náci, hogy mekkora bajba sodortad az olyan értelmes, vagy többé-kevésbé értelmes embereket, mint tölgy, vagy betyár/MézesRozi. Arról nem vagyok meggyőződve, hogy Loxon ennek nincs tudatában.

Bell & Sebastian 2014.05.27. 22:59:03

@Alfomernok2: Akkor most pontosan ki a főellenség és melyik pályán gyün elő? Legyél már picit konzekvensebb, Fifi.

Robinzon Kurzor 2014.05.27. 22:59:55

@Alfomernok2:

Elképzelhető, de azért a "volt olyan amerikai újság, amelyik azt írta, hogy" (ha igaz) és a "az amerikai sajtó már arról cikkezett" között van némi különbség.

Intellektuális igényesség kérdése dolog.

Mint ahogyan az is, hogy honnan is tudjuk, hogy melyik újságban mi jelent meg jelent meg.

Alfomernok2 2014.05.27. 23:02:11

@Bell & Sebastian: A főellenség mindig az ostobaság, a gyűlölet és a beteg lélek.
Te mindháromban élen jársz. Ezért szégyen, hogy un. "konzervatívok" megtűrnek maguk között, és nem küldenek el a picsába. (Ahogy azt annak idején megtették veled más fórumokon.)

Bell & Sebastian 2014.05.27. 23:03:32

@Alfomernok2: Már megint eltévesztetted a házszámot, Fifi.

Alfomernok2 2014.05.27. 23:06:59

@Robinzon Kurzor: Most nincs kedvem előkeresni, de azt hiszem, a New York Times-ra hivatkozott Csoóri. Én az internetes archívumot néztem át, ott nem találtam ilyen hírt. Lehet, hogy a nyomtatott verzióban volt ilyen, terveztem, hogy az OSZK-ból kikérem az akkori számokat, de végül nem tettem meg, egyéb elfoglaltságaim miatt.

Alfomernok2 2014.05.27. 23:08:45

@Bell & Sebastian: Meglepne, ha egy ostoba náci belátná magáról, hogy ostoba náci. Az ostoba náci gyűlöletbetegnek ugyanis nincs betegségtudatuk.

Bell & Sebastian 2014.05.27. 23:11:12

@Alfomernok2: Kabbe, oszt dógozzá meg a mindennapi Csurkádért, Fifi.

Bell & Sebastian 2014.05.28. 00:13:47

>>>

... Az MDF-et alapító szellemi kör 1987. szeptember 27-én gyűlt egybe Lakiteleken. A találkozó vendége volt többek között Pozsgay Imre, Bihari Mihály, Pomogáts Béla, Gombár Csaba, Lengyel László, Konrád György. Konrád tapssal fogadott hozzászólásában megköszönte a meghívást, és a messzebb nyúló érdekek és feladatok perspektíváira tekintettel elfogadta, hogy nincsenek jelen, mert nem kaptak meghívót a barátai. (A demokratikus ellenzék.) Konrád helyénvalónak találta, hogy a lakiteleki sátor „kifejezi önérzetét, identitását, önarcképének főbb karakterisztikumait, ha megfogalmazza a maga különállását a magyar közvélemény egészén belül, egyszersmind az összetartozását is”. A jelen lévő társaságról végül azt mondta, hogy kitüntetett felelőssége és fontossága van, mert többséginek és jelentőségében elsődlegesen mérvadónak tekinti. „Azt kívánom az itt ülőknek – búcsúzott –, bátran mondják meg, hogy ők kicsodák.”
A másnap megjelenő (!) New York Timesban rögtön akadt jelentkező, aki a nemzetközi közvélemény elé tárta azt, hogy szerinte kicsodák az egybegyűltek: nacionalisták és antiszemiták. Csoóri Sándort, aki a lakiteleki találkozó egyik előkészítője volt, s éppen egy amerikai útja miatt nem vett részt az eseményen, New Yorkban vágra melbe a sajtóhír. Nappali hold című könyvében emlékezik vissza az esetre. Püski Sándor házában, az estje megkezdése előtt adták kezébe a New York Times aznapi számát. A cikk feldúlta, rögtön telefonált Budapestre Bíró Zoltánnak és Für Lajosnak. Mindkettőjüknek vadul nekiesett: „Megőrültetek? Mit csináltatok? Nacionalista és antiszemita toborzó lett nagyszerű elgondolásunkból? Ez lehetetlen!” Az elképedéstől alig jutottak szóhoz, és megkérdezték tőle, honnan vette ezt az eszelős rágalmat. Az amerikai lap cikkéről azt mondták, hogy az úgy mocskolódás, ahogy leírták. Csoóri szinte perdöntő kíváncsisággal kérdezte aztán tőlük, hogy Konrád ott volt-e… De a történet ezzel nem ért véget – írja Csoóri. „Kiderült, hogy a beszámolót nem Henry Kamm, a lap magyarországi tudósítója írta, ő csak a nevét kölcsönözte a hazai radikálisok egyik legmozgékonyabb vezéregyéniségének, aki – persze – nem volt ott Lakiteleken.” Csoóri eltöpreng a miérteken (kinek az érdeke lehet ez a befeketítő hadjárat?) és a hogyanokon. Két észrevételét emelném csak ki. „Tudjuk: Ady is megtehette volna, hogy Franciaországban vagy Olaszországban házal a magyar nyomorúságokkal, s ott ostorozza buta, helóta népét, illetve szerelmetes szép fajtáját, de ő nem rongálni, hanem segíteni akart.” És egy gondolat a nyugati sajtóról:
„Különös, de ezek a lapok évtizedekig még csak le sem néztek bennünket, valójában azt sem tudták, hogy létezünk, hogy vergődünk, és hogy nem mi lovagoljuk-e meg a szélmalmainkat. Újabban viszont már a lelkünk legtitkosabb zugaiba is neves tudósítókat küldenek. A New York Times, a Washington Post, a Le Monde, a Die Presse, a Die Zeit és társaik lassan már jobban ismerik gondolatainkat és érzelmeinket, mint jómagunk. Éppen ezért minket már fölösleges megkérdezni magunkról, mert az árnyalt igazságok nem mindenkinek kedveznének, és csak megzavarhatnák az olvasót.” ...

<<<

Robinzon Kurzor 2014.05.28. 00:25:35

@Bell & Sebastian:

Ez egy állítás, miszerint állítólag megjelent valami a NYTimes-ban.

Amit utána az archívumból linkeltél, abban meg nincs semmi magyar vonatkozású tartalom.

Szóval?

(De miért is te csinálod meg bébéjé háziját?)

Alfomernok2 2014.05.28. 00:27:22

@Bell & Sebastian: A hozzád hasonló ostoba nácik teszik (részben) jogossá a baloldal nácizását. Ha ti nem lennétek, a vád leperegne a konzervatív jobboldal tisztességes részéről.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.28. 01:01:29

@Alfomernok2: @Bell & Sebastian: @Robinzon Kurzor:

Látom, buli van:-)

Huszonnyolcadikai cikket nem találtam a kereshető NYT archívumban, a printszámok oldalképei pedig csak 1980-ig szabadon megtekinthetők, de egy huszonötödikei Henry Klamm-tudósítást találtam, amiben megemlíti Laktelket, az ott összegyűlt, sokkal inkább nacionalista, mint liberális "populists" és a főként budapesti ''democratic opposition'' elhatárolódását ezektől.

www.nytimes.com/1987/10/25/world/budapest-leaders-look-for-support.html

Hogy huszonnyolcadikán mi jelent meg a NYT-ban annak majd utánajár @Alfi az OSZK-ban:-)

Bell & Sebastian 2014.05.28. 08:00:30

Mindenki hazudik, főleg Csoóri, de Konrád semmi esetre sem, ez a lényeg, nemde bár.

@Robinzon Kurzor: Persze hogy nincs benne a tartalomban, hiszen másik dátum, de a tárgynap is előcsalogatható. Nosza.

@Alfomernok2: Oszt melyikhez mi közöd van neked? Mert hozzám aztán semmi.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.05.28. 08:03:11

Összefoglalom a jobber kommentelők véleményét: hogy mondhatja bárki is, hogy baja van a politikával, amikor éppen a fityesz elsöprő győzelmet aratott, és a jobbic is ennyire feljött??????
Aki panaszkodik - éppen most! - a politikára, az szemét komcsizsidólibsi!!!!!!!!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.28. 08:46:34

@Bell & Sebastian:

Csoóri bizonyosan nem hazudik.

___________________________ (törölt) 2014.05.28. 10:16:45

@_most_:

Az Interneten könnyű kevés embernek is hangosnak lennie...

A kuruc szerintem egy ember és nagyjából sejtem is, hogy ki, mert a stílus, szóhasználat igen ismerős. "Bennfenteseknek": szerintem az a valaki, aki megtanult finnül, sokat fordított a Helsingin Saanomatból, ellátta pl. Lovas Istvánt témákkal, idézetekkel az említettet lapból régen. Régen sokat fórumozott az Internettón...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.28. 11:56:52

@Shenpen:

" 'Bennfenteseknek: szerintem az a valaki, aki..." --- írja.

Maga meghülyült? Tudja, hogy most mit művel?!

___________________________ (törölt) 2014.05.28. 13:31:24

@bbjnick: semmi különöset, csak így tippelgetek a stílus alapján. De ha valakit zavar, abbahagyhatom, mert az egész ügy nem fontos - akire gondolok, attól vagy 15 éve nem hallottunk semmit, de másokat róla beszélni sem. Lejárt lemez. Az egész a kilencvenes évek sztorija, lényegében elfelejtett történelem. Igazából annyira lényegtelen az egész, hogy már bánom is, hogy felhoztam, ha valakit ennyire zavar. Beszélünk inkább azokról, akik képesek valamennyire normális hangnemben írni... több értelme van.

Alfomernok2 2014.05.28. 13:51:56

@bbjnick: Üüügyeees vaaagy!  [................................../.]
Ezt kikereste már jotunder is az én kommentemre reagálva:
mandiner.blog.hu/2009/11/08/kertesz_imre_nem_koti_magat_magyarorszaghoz/fullcommentlist/1#c7618691
(szerintem te is ezt kerested vissza; mondjuk nekem a gugli nem dobta ki, a merevlemezemen találtam meg fájlkeresővel, mert egy időben mentettem a posztokat, ahova kommenteket írtam). Akkor írtam ezt:
"Sikerült elgúgliznom miatta egy kis időt, de valóban: 87 szept 20. és aug. 16. között Henry Kamm nem is publikált a nytimesban. Felmerül a kérdés: a digitális archívumban az összes cikk (úgy értem, pl. minden kisebb hír is) megtalálható?"

De nem járok utána az OSZK-ban, mert még ha meg is toldotta Csoóri a történetet költői fantáziájával, a jelenség létezik, és ez a lényeg. Megjegyzem, az egész rendszerváltást illető diagnózisa meglehetősen pontos.
Remélem, szégyellik már azok az írók magukat, akik annak idején kiléptek az írószövetségből Csoóri esszéje miatt.
Bayer már korrigált (azóta azért néha átesik a ló túlsó oldalára).
„Amikor nekimentem Csoóri Sándornak a Nappali Hold című írása miatt, azonnal megtudtam, mit kaphatok cserébe. Pedig nem azért mentem neki. Hanem azért, mert akkor egy másik ember voltam. (Ez persze, tudom én jól, nem érdem. Itt csak mások lehettek más emberek, mások válhattak Saulusból Paulusszá. Mások büszkélkedhetnek "szellemi fejlődéssel" – minekünk úgy kellett kipattanunk a világra, mint Pallas Athénének Zeusz fejéből: teljes szellemi vértezetben. De mondhatnám úgy is, hogy mifelénk csak egy útja van a "szellemi fejlődésnek": gyilkos kommunistából bárki lehet modern szociáldemokrata vagy liberális. De liberális nem lehet jobboldali konzervatív, mert az önmagában gyanús…)
De azért még tény, ami tény: amikor nekimentem Csoórinak, még egy másik ember voltam. Egy állandóan túlkompenzáló, nem létező bűnöket is szégyellő, meghurcolt svábivadék, aki nagyjából húszéves koráig nem is hallotta otthon azt a szót, hogy zsidó. S amikor nekimentem Csoórinak, huszonéves taknyosként, azonnal kitárult előttem a világ. Mindjárt nagyon tehetséges és imádni való fiatal szerző lett belőlem. S hogy mindenki értse, mit is jelentett ez akkoriban: maga Ungvári Tamás hívott fel harmadnap, egy fölleges estén, s kérdezte: hová szeretnék kimenni ösztöndíjjal pár évre, Japánba-e vagy inkább az Egyesült Államokba?”
www.magyarhirlap.hu/hatter/naivan_oszinten_remenytelenul.html

@Shenpen: M.B.?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.28. 14:01:13

@Alfomernok2:

Nekem @jotunder nem guglizott ki semmit, nem vagyunk olyan viszonyban, hogy egymásnak guglizgassunk:-) Visszakerestem a NYT-archívumban az adott időszak H. Klamm-tudósításait és ott virított köztük. A visszaemlékezések egyébként kommentárról beszélnek és nem tudósításról, úgyhogy a huszonnyolcadikai lapszámban még akármi is lehet (a kereshető archívum, nyilván, nem teljes), de a printszámok oldalképei csak 1980 előtti lapszámok esetében megtekinthetők az archívumban. Úgyhogy marad a közkönyvtári printszám, mint a kérdésre végső válasz.

Alfomernok2 2014.05.28. 14:11:39

@bbjnick: Miután már többször kiderült rólad, hogy egy sunyi, hazug paraszt vagy, nem hiszem el amit írsz, továbbra is úgy gondolom, hogy a mandiner kommentekből kerested ki a cikket.

Megjegyzés: az, hogy a Csoóri és Bayer által leírt jelenség létezik, nem jelenti azt, hogy nincsenek antiszemiták (te) és nácik (B&S). Az a maguk (≈ jósdások) egyik alapvető tévedése.
(Vicces, mikor Bayer hisztériás rohamban tör ki, mikor a zsidó felmenőit emlegetik a kurucinfós neonácik.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.28. 14:20:49

@Alfomernok2:

Miután már többször kiderült rólad, hogy dilinyós vagy, nem tekintem tőled sértésnek, hogy kétségbe vonod a szavamat.

Alfomernok2 2014.05.28. 14:23:22

@bbjnick: Leginkább az derült ki rólam, hogy általában igazam volt abban, ami néhány balfaszt megbotránkoztatott.

Bell & Sebastian 2014.05.28. 14:36:45

@Shenpen: Höhö, Helsingin Sanomat -nak van nekije angol nyelvű kiadása, nem kell tudni finnet.

Bell & Sebastian 2014.05.28. 14:40:32

@Alfomernok2: Csodás érvelés. Te nem is akarsz vitatkozni. Lebunkózni szeretnél mindenkit, oszt mehet az anyjába. Veszíteni nem tudsz, Fifi.

Alfomernok2 2014.05.28. 14:45:30

@Bell & Sebastian: Megint projektálsz, ostoba náci.
Te vagy vitaképtelen, mert amint érveket meg tényeket hoznak föl az állításaid ellen, elkezdesz halandzsázni. Nyilván egyszerűbb, mint feladni ostoba náci elveidet.

De az antiszemita falkatársaid szemében azért jó vagy, mert a közös ellenség összetart.

Bell & Sebastian 2014.05.28. 15:38:48

@Alfomernok2: Vajon eljutsz-e ma is az anyázásig, Fifi?

Alfomernok2 2014.05.28. 15:45:56

" véres horror 2013.10.19. 20:53:35
@Bell & Sebastian: ragika, ragika... te semmit sem változol. Épp akkora barom vagy, mint húsz évvel ezelőtt voltál. Illetve még ostobább, mert ugye öregszel."
mandiner.blog.hu/2013/10/19/egy_honvedtiszt_hagyateka_fotografiak_a_masik

"hayward 2006.06.23 17:31:44 © 25
Hehe...
"ragi az apád farka"
Érezd magad megtisztelve, hogy Raginak néztek :).

"Tudtad, hogy két Ragi volt?

Az egyik aki itt született a Index ösével amit Ianno nternetto-nak hívtal. A regisztrási száma a százasokban volt. Elesett az ARK (Anti Ragika Kommandó) hacokban. Illetve visszaadta a nicket.
Aztán volt egy késöbbi Ragi akit a Mumu-Kobzar-eke trio tett lapátra."
forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=90&na_step=30&t=9144967&na_order=

Bell & Sebastian 2014.05.28. 15:56:58

@Alfomernok2: Erre bemondok egy Bizsuzdamot és én nyertem. Húzol másikat?

Jack Torrance 2014.05.28. 16:33:34

@bbjnick: forrás? Én is elég nagy fiú voltam, de nem így emlékszem.

Jack Torrance 2014.05.28. 16:39:24

@Jack Torrance: látom, közben meglett valami, de ez azért rohadtul nem az, amit te állítottál.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.28. 18:25:55

@Jack Torrance:

Ez, bizony, rohadtul az. Rakd össze, mi történt ott-akkor. A diktatúra valamelyest enged, az ellenzéki értelmiség el kezd szervezkedni és az egyik ellenzéki csoport hátba szúrja a másikat amerikai kapcsolatain keresztül.Csoóri épp az USÁ-ban házal támogatásért és épp a lakitelki nyilatkozat nyilvánosságra hozása előttre időzítve megjelenik a NYT-ban, hogy a lakitelkiek (aki leginkább vidékiek és munkásosztálybeliek) sokkal inkább nacionalista, mint liberális populisták, míg a budapesti "demokratikus ellenzék" az demokrácia és az emberi jogok elkötelezett híve. Akik Amerikában ebből bármit is értettek (lásd: magyar származású szenátorok, képviselők, pénzemberek) rögtön dekódolták az üzenetet és elmagyarázták azoknak a politikusoknak is, akik nem értették. Ez arra ment ki, hogy még csírájában ellehetetlenítsék, kinyírják a keresztény-népi-nemzeti riválisokat a pesti liberálbolsevikiek.

Van tovább is, igény szerint folytatom.

Bell & Sebastian 2014.05.28. 18:55:30

@bbjnick: Ennek a Dzsekknek sem ártana egy kis ricinus, hogy megmozduljon végre a kereke.

___________________________ (törölt) 2014.05.28. 20:07:21

@bbjnick: ez oké - és szörnyű - de ez az egész megmagyarázható a ballibek kapcsolataival meg azzal, hogy egyáltalán van olyan, hogy magyar származású amerikai elit - szlovák, román pl. lényegében nincs, még cseh se, pedig az eléggé művelt nép - és hogy az az elit akkor milyen is (nem úgy, hogy zsidó, hanem hogy ideológiaialag milyen - Soros-Lantos- A.M. Népszava, Bartos, satöbbi).

200%-ig egyetértek azzal, hogy a magyar ballib nagyrészt a zsidótémáról szól ÉS ehhez találnak bőven külföldi szövetségeseket, ez nem is kérdéses.

Én az ellen vitatkozom, amikor a jobboldal egy része - szerencsére kis része - úgy állítaná be, hogy ami velünk történik, az csak egy része, eleme, valami globális zsidóhatalomnak. Ez a hülyeség.

Ezzel ugyanis tökéletesen félreértenénk a világ igazi hatalmi folyamatait és ezt a hibát kis népnek nem szabad elkövetnie. Túl veszélyes.

(Ha egyébként valaki csak úgy hobbiból felrajzolja magának Trockij személyiségét és összeveti Sztálinéval akkor lejön belőle, hogy nem csak miért nincs, de miért nem is lehet globális zsidóhatalom. Azt mondanám, hogy törvényszerű volt, hogy Trockijnak vesztenie kellett - a személyisége miatt. Túl könyvmoly fajta volt és ez nagyon zsidós. Sztálin, a lánctalpas, ösztönös hatalomtechnikus jobban tudott a gyakorlatban kártyázni. )

Az egész zsidóhatalom dolog olyan 19. századi, kora 20. századi idea. Talán érthető volt, amíg pl. Amszterdam fontos hatalmi centrum volt. De ma mit számít Sanghaj mellett?... csak dekoráció.

Alfomernok2 2014.05.28. 20:42:29

@Shenpen: " ami velünk történik, az csak egy része, eleme, valami globális zsidóhatalomnak"

Szerintem bbjnick így gondolja, bár csak ritkán mondja ki expliciten, mert egy gyáva antiszemita.
B&S egyértelműen a Cionbölcsi jegyzőkönyve-féle elméletekre hajaz, persze ügyel rá, hogy kellően homályosan fogalmazzon, hogy adott esetben letagadhassa, mert az ostoba náci nem bírja elviselni, ha lenácizzák. Megjegyzem, a jegyzőkönyvet a nagy jobboldali guruk, Guénon, Evola sem tartották hiteles forrásnak, és mikor rasszisták voltak (elsősorban Evola), teljesen máshogy (intelligensebben, árnyaltabban) voltak rasszisták, mint mai állítólagos követőik (a magyar netes fórumokon fellelhető "követőikre" gondolok).

Robinzon Kurzor 2014.05.28. 23:05:49

@Bell & Sebastian: "előcsalogatható. Nosza."

Nosza, csalogassa elő, aki alá óhajtja támasztani azt az állítást, miszerint a lakitelki találkozó másnapján az amerikai sajtó már arról cikkezett, hogy antiszemiták.

Robinzon Kurzor 2014.05.28. 23:11:35

@bbjnick:

Tehát mégsem volt másnap antiszemitázós cikk a NYT-ban.

Alfomernok2 2014.05.28. 23:37:51

@Robinzon Kurzor: Ez az, amit egyelőre nem lehet tudni.
Bbjnick szerint nekem kéne utánajárnom ennek. Az ostoba parasztnak nem elég, hogy jotunder kikereste a legvalószínűbb cikket, amire Csoóri hivatkozott, hogy én tovább kerestem a NYT archivumában, és ő ezt itt úgy adhatta elő, mintha az ő szellemi terméke lenne, további kutatásokat vár el másoktól (nyilván, hogy újabb "szellemi terméket" hozhasson létre mások munkájából; megjegyzem, nem meglepő ez egy olyan embertől, aki Schmitt Pál és Semjén doktorijában nem vél felfedezni plágiumot).

BTW: lehet, hogy Csoóri tévedett, vagy csúsztatott de az tény, hogy az ellene indított boszorkányüldözés méltatlan volt. A támadóira jellemző, hogy tudomásom szerint egyikük sem a (lehet, hogy téves) "tényállításait" vonta kétségbe, és próbálta megcáfolni. (Megjegyezném még, hogy én Csoórit elsősorban költőként és forgatókönyvíróként tartom nagyra.)

Robinzon Kurzor 2014.05.29. 00:11:47

@Alfomernok2:

Ebben a kérdésben az a lényeg, hogy bébéjé saját emlékeként adta elő ("Nem tudom, te mit csináltál a nyolcvanas évek második felében, én már elég nagygyerek voltam ahhoz, hogy emlékezzek"), hogy már másnap arról cikkezett az amerikai sajtó, hogy "a magyar szélsőjobb értelmiség antiszemita gyűlést tartott Lakitelken".

Hozzáteszi még, hogy: " Ez 1987 szeptemberében történt!"

Ez az eredeti állítás.
Ha már "elég nagygyerek volt, hogy emlékezzen", akkor azt nem évekkel később kellett, hogy Csoóritól olvassa, hanem saját maga, akkor és ott.

A kérdés, amire válaszolnia kellene, ha tartja magát az állításához, hogy mikor és hol olvasta, továbbá pontosan melyik lapszámban található az a cikk, amiben az idézett állítás megtalálható.

A dolog mindenképpen szolgál annyi tanulsággal, hogy életszerűen kell hazudni, különben hosszú és kínos magyarázkodások következnek, egyre nagyobb égéssel ...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.29. 08:00:10

@vidékii:

Köcsög kommentszpemmer vagy, nicktolvaj!

Trackbackelni nem adott neked az MSZP a blogotokra jogosultságot?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.29. 09:14:31

@Shenpen:

Hol is írtam én globális zsidóhatalomról? (Ha volt ilyen, @Alfi bizonyára meg tudja nekünk mondani, mert ő a vinyójára menti a kommenteket:-))

A világ hatalmi folyamataival én nem foglalkozom, mert gőzön sincs róluk. Ami viszont foglalkoztat, azok a korunkat jellemző szellemi, kulturális áramlatok és változások. És látok néhány olyan irányzatot, amik felfoghatatlan károkat képesek okozni. S ezek közé sorolom a genderizmust és a holokauszt-kultot is.

Alfomernok2 2014.05.29. 10:31:03

@bbjnick: Egész biztos, hogy írtál, de nincs kedvem előkeresni, mert szánalmas vagy. Nem kicsit, nagyon.

Robinzon Kurzor 2014.05.29. 13:21:55

@bbjnick:

Megint hazudtál, business as usual.

Legközelebb próbáld okosabban, hogy ne bukj le egyből.

pocaklakó minimanó 2014.05.29. 15:38:45

@Shenpen:

"Tényleg nem értem, hogy (...) miért ennyire etnikailag-származásilag fixáltak..."

Erre csak röviden válaszolnék: Szerintem azért, mert itthon azt látni, hogy amennyiben "haladásról, progresszióról" (értsd ezalatt azt a haladást és azt a progressziót, amit a "haladók és progresszívok" magukra vonatkoztatva állítanak) van szó, akkor a szlogeneket hangoztatók között - és itt a leghangosabban nyomulókról van szó - erősen felülreprezentáltak ezek az emberek.

Amúgy meg ugyanúgy fel lehetne tenni a kérdést ellenkező irányban is: Miért veszik a bátorságot az emberek, hogy például az "őskonzervati(vi)zmust" a szélsőjobb (és így kódoltan a nácizmus) mellé csapják a közbeszédben, miközben az így vélekedők ideológiai irányultsága a leggyakrabban ennek éles ellentéte?

Véleményem szerint főleg azért, mert mind az elsőt, mind a másodikat azon személyek alapján ítélik meg, akik a leghangosabban (és sokszor a legtaplóbban) nyilvánulnak meg ezek tekintetében.

pocaklakó minimanó 2014.05.29. 15:45:17

@Shenpen:

"Na mindegy, ez mind nem lényeges, csak úgy mondom."

Tényleg nem lényeges, csak annyiban, hogy arra világít rá, hogy az ideológiai ide-oda hajlás mindig annak függvénye, hogy az adott helyen, miféle berendezkedés van.

Ha most például a jobbikosokat tekintjük, akkor eléggé nyilvánvaló, hogy velük azért nem szívesen közösködnek a nyugat-európai populista címke alatt emlegetett pártok, mert ott inkább a muszlimokkal van nekik problémájuk. És követve "az ellenségem ellensége a barátom" szövegét, a másik monoteista bagázs szövetséges. Itt pont fordítva.

És ugyanez figyelhető meg ha a "progresszív" baloldal előfordulását tekintjük.

Környezetfüggő.

Ui.: Ahogy ezt durvábban szokták megfogalmazni: Egy nyugat-európai "demokrata" addig érzi kirekesztésnek és rasszizmusnak a "romaellenességet", ameddig a szomszédságába nem költöznek azok, akik már nem "romák", hanem "cigányok."

pocaklakó minimanó 2014.05.29. 15:48:59

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Arra céloztam - látom, te vagy az, aki nem olvas -, hogy itthon nem tudott ennyi tehetséggel elhelyezkedni?

Vagy olyan illető ő, mint az, aki hasonlók miatt sírt, aztán kiderült róla, hogy hároméves munkatapasztalattal képzelte magát felsővezetői pozícióba, mert okosnak hitte magát.

pocaklakó minimanó 2014.05.29. 15:54:22

@no_successful2:

"Mikor trianont emlegetjük, a ballib kommentelők csak szajkózzák, nem kell folyton a múlton rágódni..."

Én is ezt pedzegettem másutt, hogy ugyanaz a réteg vernyákol a sok évtizeden és a belőle fakadó feledési kötelezettségen, aki nagy tettnek tartja, hogy a közel kétezer éves szétszóratás után ismét visszatértek az "őslakók" az egykori ígéret mostani földjére.

Avagy másképpen: A gyökér büszkén mondta, hogy milyen frankóság a több, mint 1900 éves diaszpóralét után az 1948-as államalapítás ÉS UGYANEZ a gyökér meg felrótta, hogy milyen ocsmány dolog is, hogy 90 év múltán is fáj nekünk Trianon.

Az 1900 mehet, a 90 nem.

És érdekes megnézni a korrelációt.

Ez is lehet indok.

Jack Torrance 2014.05.29. 15:54:56

@bbjnick: tehát úgy kezdődött, hogy a liberálbolsevikok visszaütöttek :)

Jack Torrance 2014.05.29. 15:57:45

@bbjnick: és hol igazolja ez azt, hogy bárki azt írta volna, "a magyar szélsőjobb értelmiség antiszemita gyűlést tartott Lakitelken"?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.29. 15:59:03

@Jack Torrance:

Úgy kezdődött, hogy a liberálbolsevikiek aljas nemzetközi hazugság- és rágalomhadjáratot indítottak potenciális politikai riválisaik ellen.

pocaklakó minimanó 2014.05.29. 16:00:49

@Alfomernok2:

Nahát! A ragit nagyon bírtam a nettón. Olyan jókat lehetett röhögni a pörgésein. :)

pocaklakó minimanó 2014.05.29. 16:03:25

@Shenpen:

"Én az ellen vitatkozom, amikor a jobboldal egy része - szerencsére kis része - úgy állítaná be, hogy ami velünk történik, az csak egy része, eleme, valami globális zsidóhatalomnak. Ez a hülyeség."

Délkelet-Ázsiában a kínaiak a zsidók. :)

Jack Torrance 2014.05.29. 16:06:30

@bbjnick: akik szerveztek egy találkozót, amiből pont azokat hagyták ki, akik a gyakorlatban is tettek valamit mint ellenzékiek. Nem voltak ők akkor még potenciális politikai riválisok, hisz akkoriban nem volt még sok remény a politikai változásra.
Csak olyanok, akik már a kezdet kezdetén befeküdtek a hatalomnak, és ki akarták szorítani azokat, akiknek a jelenléte esetleg kockázatosabbá tehette volna ezt. A népiek igyekeztek úgy forgolódni a reformok körül, hogy valahogy a zsíros meleg és biztonságos oldalon legyenek (hisz sokuk amúgy is karámon belül volt, elismert, megbecsült emberei a hatalomnak), ebben gátolták volna őket a "liberálbolsik".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.29. 16:34:03

@Jack Torrance:

Átírjuk a történelmet? Szerintem ne!

Mondd valamit a Társadalmi Szerződés 1987? Az ellenzék egy szűk csoportja jelentette még a Beszélőben 1987 júniusában, mint a magyar ellenzék programját. Mivel senkivel nem egyeztettek, ebből komoly viták és törés keletkezett az ellenzéken belül. Lakitelekre számos "demokratikus ellenzéki" meg volt hívva, de ők bojkottot hirdettek, mivel a Társadalmi Szerződés álláspontjára helyezkedtek, ezt tekintették vitaalapnak (ennek ellenére például Konrád György elment).

Csak hogy tudd.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.05.29. 16:44:50

@pocaklakó minimanó: Itthon valószínű nem rendelkezik párt összeköttetéssel!

Jack Torrance 2014.05.29. 17:20:37

@bbjnick: "Kulin Ferenc az első lakitelki találkozó résztvevője: (…) "A kilencek, akik szervezik a lakitelki találkozót, mindenkit meg akarnak hívni, akinek szerepe volt az elmúlt évek vagy évtized ellenzéki akcióiban. (…) Az MSZMP reformszárnya jelzi, hogy ők nagyon szívesen vállalnak kockázatot, és leülnek mindenkivel egy asztalhoz, akik másképp gondolkodnak és mást akarnak, mint amit ők. Ők egyet nem tehetnek, mivel állami és pártfunkciót viselnek, hogy olyanokkal nem vállalhatják a közös szereplést, akikkel szemben szabálysértési eljárások vannak folyamatban a nyilvánosság előtt. (…) nagyon sokakat meg akartak hívni. És amikor megtudják, hogy Kis Jánost, Tamás Gáspár Miklóst nem hívják meg, akkor szolidaritásból nem jönnek el. Ez felerősíti azt a látszatot, hogy a népiek nem akarnak leülni egy asztalhoz az urbánusokkal. Holott nem arról volt szó, hogy nem akarnak leülnek, hanem úgy döntöttek, hogy ebben a helyzetben az MSZMP-t választják. A reformszárnyat választják (…).""

Nyilván volt jelentősége a Társadalmi Szerződésnek is persze.

Szerintem az ideológiai ellentéteken túl rengeteg személyes sértettség motiválta őket mindkét oldalon. Nem is akarnék vitát nyitni erről, csak azt akartam mondani, nem annyira egyszerű a dolog, hogy "a liberálbolsevikiek aljas nemzetközi hazugság- és rágalomhadjáratot indítottak potenciális politikai riválisaik ellen".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.29. 17:40:28

@Jack Torrance:

"nem annyira egyszerű a dolog, hogy "a liberálbolsevikiek aljas nemzetközi hazugság- és rágalomhadjáratot indítottak potenciális politikai riválisaik ellen"" --- írod.

Márpedig ez történt. Klumm, az NYT-tudósítója, nyilván nem a kisujjából szopta, hogy Lakitelken a vidéki és munkásosztálybeli származású értelmiségi, inkább nacionalista, mint liberális populisták találkoztak és a demokrácia és az emberi jogok mellett elkötelezett, főként budapesti demokratikus ellenzék elhatárolódik ezektől.

Jack Torrance 2014.05.29. 17:47:31

@bbjnick: Elég jól ismerem azokat a liberálbolsikat, ők akkor másképp élték ezt meg, de te szereted feketén-fehéren látni a dolgokat és tudni az abszolut igazságot, legyen így.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.29. 17:51:18

@Jack Torrance:

Úgy élték meg, hogy zsarolták politikai riválisaikat és azóta is ezt teszik.

Jack Torrance 2014.05.29. 17:55:22

@bbjnick: Azóta is? Mármint kicsoda? Akik akkor szerepet játszottak, egy sincs már a politikában.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.29. 17:59:36

@Jack Torrance:

Ma már nincsenek liberálbolsevikiek a politikában?

Jack Torrance 2014.05.29. 18:07:01

@bbjnick: ma mindenféle faszkalapok vannak a politikában, de ezek a konkrét személyek már rég sehol.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.29. 18:25:58

@Jack Torrance:

Most miért fárasztasz? Mert ma nem Kis János, Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós, Tamás Gáspár Miklós, Bauer Tamás, Pető Iván, Magyar Bálint & Co. és a csőcseiken felnőtt slapajaik mondják meg, hogy mi demokratikus és mi nem az? Nem ők és slapajaik fossák tele a világot folyamatosan a magyarok náczifáscistaántisémitárászistamucsaiak-sirámokkal? Ugyan, ugyan!

Jack Torrance 2014.05.29. 19:15:36

@bbjnick: ez paranoia. hol van nekik bármiféle befolyásuk?

Robinzon Kurzor 2014.05.29. 22:17:18

@bbjnick:

Alig egy napja buktál le egy hazugsággal, és megint fröcsögsz ész nélkül.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.29. 22:48:40

@Robinzon Kurzor:

Te meg állatokat hágsz meg szakmányban; ha százszor leírom igaz lesz?:-)

Robinzon Kurzor 2014.05.29. 23:43:14

@bbjnick: "Te meg állatokat hágsz meg szakmányban"

Na, látom, megérkeztünk a komfortzónádba.

Értem, hogy te itt érzed jól magad, de talán térjünk vissza a hazugságodhoz: "én már elég nagygyerek voltam ahhoz, hogy emlékezzek: a lakitelki találkozót követő napon [...] az amerikai sajtó már arról cikkezett, hogy a magyar szélsőjobb értelmiség antiszemita gyűlést tartott Lakitelken. Ez 1987 szeptemberében történt!"

Hol az a "cikkezés" az amerikai sajtóban, a lakitelki találkozó másnapján, amiben a lakitelki résztvevőket szélsőjobbnak és antiszemitának nevezik, és te ezt hol és mikor olvastad a 80-as évek második felében. (Mert hogy saját emlékedként adod elő.)

Szóval két állatmeghágásos fantáziálás között erre kellene pontos választ adnod, az állításodat alátámasztanod.
Ha nem tudod megtenni, akkor hiába menekülsz az állatmeghágásos fantázia világodba, akkor is hazug vagy ...

Robinzon Kurzor 2014.05.30. 00:21:00

@bbjnick:

Ez egy cikk a lakitelki találkozóról, ami nem másnap készült és semmi olyan nem szerepel benne, hogy "a magyar szélsőjobb értelmiség antiszemita gyűlést tartott Lakitelken."

Ez a cikk a hazugságod bizonyítéka.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.30. 00:30:15

@Robinzon Kurzor:

Szerinted ez mi?

"The meeting addressed by Mr. Pozsgay was called by writers and thinkers whose origins are rural and working-class and who go by the name of ''populists.'' Their ambitions are considered to be more nationalistic than liberal.

Because they failed to invite critics who belong to group calling itself the ''democratic opposition,'' which is centered largely in Budapest, some who were invited refused to attend.

But the ''democratic opposition'' was present at a gathering Oct. 11, at which more radical demands for democracy and human rights set the tone. Also unpublicized, it took place on a cruising Danube boat chartered by about 100 critics of the regime. Surprisingly, it was not interfered with."

Robinzon Kurzor 2014.05.30. 00:42:14

@bbjnick:

A másolás, az már pont olyan jól megy neked, mint erkölcsi példaképednek, Schmitt Pálnak.
Csak eszed is pont annyi van hozzá.

De ettől még ebben a szövegben szó nincs sem arról, hogy szélsőjobbosok, sem arról, hogy antiszemiták lennének.

Márpedig a te állításod az volt, hogy a cikk szerint "a magyar szélsőjobb értelmiség antiszemita gyűlést tartott Lakitelken."

Meg azt is állítottad, hogy már másnap megjelent, továbbá, hogy az amerikai sajtó arról cikkezett ... ez egy darab cikk (és ebben sincs az a tartalom, amit állítottál róla), nem "az" amerikai sajtó.

És akkor még ott van az, hogy honnan is emlékszel te erre: hol olvastál te 1987-ben NYT-ot?

"Szerinted ez mi?" -- kérdezed.

Ez továbbra is csak a hazugságod bizonyítéka.
Elolvastad évekkel később Csoóritól, és nem csak elhitted, hanem annyira beleélted magad, hogy tényleg azt hitted: ezek a saját emlékeid.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.30. 01:11:27

@Robinzon Kurzor:

Hazug provokátor vagy; szívből szánlak.

pocaklakó minimanó 2014.05.30. 17:37:58

@Jack Torrance:

"...akik a gyakorlatban is tettek valamit mint ellenzékiek."

Lósz@rt mama! Majd pont a másodvonalbeli garnitúra kényelmesbe beült pereputtya lesz az, aki ellenzékieskedik?

Ugyan mit tettek? Mi volt az a fene nagy ellenzékieskedés?

Abból éltek/élnek most is, hogy alkalomadtán megkergették őket a rendőrök (és ezt jól láthatóan dokumentálják is mindig, hogy kitűnjék, mennyire ellen is álltak) és aztán minden ment a régiben. A másodvonalbeli garnitúra pereputtya rájött, hogy valamiféleképpen a hatalom közelébe kell kerülni, így bevállalták az "ellenzéki" szerepet, miközben nem álmodtak másról, mint egy még vidámabb barakkról, ahol ők lesznek majd idővel a kápók.

Reformszocialista senkiházik.

Alfőmérnök39 2014.05.30. 18:04:08

@pocaklakó minimanó: Lehet, hogy te élvezted, mert egy beteg lelkű korcs vagy.

De nem ez az érdekes a történetben. Hanem az, hogy ez a nyilvánvalóan elmebeteg valaki most az összes vádat, amit az elmúlt húsz évben megkapott, rázúdítja másokra. Még ez sem lenne túlzottan érdekes(elég egyértelmű a kórisme), ha nem adnának a szavára, többé-kevésbé értelmes emberek is. (Most éppen padilla kacsintgat össze vele.) Egy nyilvánvalóan antiszociális, náci nézeteket valló korcs, aki abban leli örömét, hogy tisztességes embereket besároz, rágalmakat szór rájuk, ócska módon személyeskedik. Persze kialakított egy nyelvezetet, egy taktikát, hogy mindezt megtehesse, mert megtapasztalta, hogy ezzel minden valamirevaló közösségből kibasszák.
Az, hogy "konzervatív" oldalakon ennek az elmebeteg nácinak teret adnak, adják alá a lovat, csak hab a tortán.

Jack Torrance 2014.05.30. 18:10:23

@pocaklakó minimanó: ezek szerint nem volt ellenzék egyáltalán és senki nem tett semmit. Mert a jobboldaliak vagy a hatalom kegyeltjei voltak akkoriban, vagy pont olyan másodvonalbeli emberek, mint a demokratikus ellenzék. Az igazgatóhelyettesek. Akik mind azt gondolták, többre hivatottak és ezért a helyettességüket politikai üldöztetésnek állították be.

Jack Torrance 2014.05.30. 18:12:06

@Jack Torrance: ők azok, akik alámerültek és kibekkelték, amíg mások kikaparják a gesztenyét.

Alfőmérnök01 2014.06.03. 18:06:13

@pocaklakó minimanó: Lehet, hogy te élvezted, mert egy beteg lelkű korcs vagy.

De nem ez az érdekes a történetben. Hanem az, hogy ez a nyilvánvalóan elmebeteg valaki most az összes vádat, amit az elmúlt húsz évben megkapott, rázúdítja másokra. Még ez sem lenne túlzottan érdekes(elég egyértelmű a kórisme), ha nem adnának a szavára, többé-kevésbé értelmes emberek is. (Most éppen padilla kacsintgat össze vele.) Egy nyilvánvalóan antiszociális, náci nézeteket valló korcs, aki abban leli örömét, hogy tisztességes embereket besároz, rágalmakat szór rájuk, ócska módon személyeskedik. Persze kialakított egy nyelvezetet, egy taktikát, hogy mindezt megtehesse, mert megtapasztalta, hogy ezzel minden valamirevaló közösségből kibasszák.
Az, hogy "konzervatív" oldalakon ennek az elmebeteg nácinak teret adnak, adják alá a lovat, csak hab a tortán.

pocaklakó minimanó 2014.06.17. 12:11:52

@Jack Torrance:

"...ezek szerint nem volt ellenzék egyáltalán és senki nem tett semmit."

Nem teljesen pontos, de közel van hozzá.

Mert nehogy már valaki a demokratikus nézetei üldöztetésének állítsa be azt, hogy nem utazhat külföldre előadásokat tartani és itthon nem publikálhat. Ez nem üldöztetés, hanem RÖHEJ. :)

pocaklakó minimanó 2014.06.17. 12:18:17

@Alfőmérnök39:

"Lehet, hogy te élvezted, mert egy beteg lelkű korcs vagy."

Te hajhászod a népszerűséget az alaposan megfontolt, részrehajlás nélküli, kiforrott nézeteiddel és véleményeiddel. Akarva-akaratlanul... :)

Alfőmérnök56 2014.06.17. 13:09:17

@pocaklakó minimanó: Nem hajhászom a népszerűséget, de kétségtelen, hogy igyekszem részrehajlás nélkül ítélkezni, véleményt alkotni.

Persze van az a szint, az alemberi, amihez csak (verbális) erőszakkal érdemes hozzáállni.

pocaklakó minimanó 2014.06.17. 13:25:10

@Alfőmérnök56:

Persze. Van. Nálad a legtöbb ilyen.

Otthon a tükör jól van?

Alfőmérnök56 2014.06.17. 13:35:56

@pocaklakó minimanó: Tévedés, a legtöbb nem ilyen.
Csak a magadfajták csak azt veszik észre a több, mint 15000 hozzászólásomból. (Ez is része volt az ellenem indított rágalomhadjáratnak, hogy csak "kurvaanyázni" tudok és nincs érdemi hozzászólásom.)

Füstös-Róka Giovinezza 2014.06.17. 17:26:45

@Alfőmérnök56: Ságvárikám, az alemberezés olyan zsidónáci izé. Kiment már a divatból, mint kedvenc pártod, az SZDSZ.

Alfőmérnök75 2014.06.18. 10:24:15

@Füstös-Róka Giovinezza: Amíg nem tud idézni tőlem olyat, hogy az SZDSZ-ről, vagy valamelyik baloldali kormányról pozitívan nyilatkoztam volna, addig az állítása hamis, más szóval hazugság, de úgy is mondhatnám rágalmazás. Mivel mindig is küzdöttem az SZDSZ”liberálisok” ellen, aligha fog ilyet találni. Hogy eközben a nácik ellen is küzdök, az csak a magafajta leépült szellemi fogyatékos nácik számára ellentmondásos.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy visszaolvasható az összes kommentem.
blog.hu/user/166725/tab/activity
De a korábban Gagarin nicken írott kommentjeim is visszaolvashatóak, pl. itt:
arokaso.blog.hu/2008/07/15/babarczy_eszter_1?fullcommentlist=1#comments

Na, rajta, nyomorult patkány, idézzél tőlem olyat, ami azt támasztja alá, hogy kedvenc pártom lenne az SZDSZ!

Ja, és még valami te hulladékember.
Lehet, hogy más értelme is van annak, amit írsz, "madárnyelven" akarsz közölni valamit.
Csakhogy amit írsz, annak az elsődleges jelentése akkor is rágalmazás, jó hírnév megsértése.
Más esetben persze a szövegeid másodlagos jelentése a botrányos, és sunyiságra, gyávaságra vall, hogy nem mered explicit "kimondani", amit gondolsz, tán mert tudod, hogy ez esetben elküldenének a picsába minden normális közösségből. (Hogy a jósdán megtűrnek, sőt néhányan "kedvelnek", annak az illetők ostobasága és/vagy hitványsága, silánysága az oka. De hangsúlyozom, ettől ők még nem nácik, csak ostobák, silányak, vagy hitványak.)
Egy szánalmas szarházi, sunyi, gyáva alak vagy, aki a pokolban fogja végezni.

pocaklakó minimanó 2014.06.18. 11:08:36

@Alfőmérnök56:

"... hogy csak "kurvaanyázni" tudok és nincs érdemi hozzászólásom."

Nehéz az ellenkezőjét feltételeznie bárkinek rólad, amikor egy ártatlan hozzászólásra is azonnal olyan alpári, otromba és tapló módon reagáltál ahogy.

Még apropó sem kellett ehhez. Defaultból lógattad ki a kapát a szádból.

Biztos sok barátod lehet ezzel a hozzáállással.

Vagy sem. :)

Alfőmérnök75 2014.06.18. 11:16:51

@pocaklakó minimanó: blog.hu/user/166725/tab/activity

Normális blogokon, normális nickekkel soha nem "kurvaanyáztam". (Lásd pl. tauglich, grift, falafel, mormogi blogjait. Pedig ezek közül néhány még nácinak is számít a ballibek szerint.) De itt a mandineren sem, ha nem elmebeteg, személyiségzavaros hülyékkel volt dolgom. MézesRozi más eset, ő szándékosan, előre kitervelten próbált meg lejáratni, érthető, racionális reakció volt a részemről, hogy ellene fordultam.

pocaklakó minimanó 2014.06.18. 11:32:47

@Alfőmérnök75:

a) "A ragit nagyon bírtam a nettón."
b) "Lehet, hogy te élvezted, mert egy beteg lelkű korcs vagy."

Erről beszélek. Most azt, hogy te a ragit nem bírtad/bírod, miért úgy reagálod le, hogy én vagyok beteg lelkű korcs?

Nem látom, az összefüggést.

Alfőmérnök11 2014.06.18. 21:10:14

@pocaklakó minimanó: "Nem látom, az összefüggést."

Pedig elég egyszerű. Bizonyos dolgok "bírása", "élvezete" korcs lélekre vall.
Pl. akik a Sas-kabarén (őszintén, tehát nem azon, hogy milyen szánalmasan szar) jókat röhögnek, azok korcs lelkű alemberek.

Én úgy gondolom, hogy ragi/B&S kommentjeinek az élvezte is ilyen alemberi dolog. Nem valami szürreális izé, hanem halandzsába csomagolt gyűlölet. Ha lehántod róla a halandzsát, nem marad más, mint szélsőjobbos közhelyek gyűjteménye. (Hogy ellenpéldát hozzak, pl. Grift vagy Falafel zsidózása időnként szórakoztató, sőt, még azt is elismerem, hogy egyik fő ellenségem, Loxon rasszizmusa sem mentes szellemességtől, intelligens meglátásoktól; nem is a rasszizmusa miatt támadom.)

Annyit hajlandó vagyok enyhíteni az ítéletemen, hogy nem vagy beteg lelkű korcs, csak idióta, vagy alacsony intellektusú, amiért egy beteg lelkű korcs vergődését "bírod".

Bell & Sebastian 2014.06.18. 23:40:39

@pocaklakó minimanó: Ne tiltakozzon, hagyja a francba, csak mellébeszél. Kiemeli a veszélyesnek vélt nickeket és elintézi őket, szépen sorban. Ez a dolga. Hogy ösztönös tehetség vagy tanítják az ilyet, arra is lenne tippem. Agresszív, gátlástalan és érzelemmentes pszichopata jellem kell csak ehhez és rengeteg szabadidő.

Itt minden összejött. A történet szempontjából teljesen lényegtelen, hogy ő maga hiszi-e az állításait és az is mellékes, ki a lófasz az a Ragi? Bizonyítsa be, hogy nem maga az, vagy azt, hogy nem idióta, ha tudja.

Ha megpróbálja, már veszített. Rájött arra a szemétláda, hogy másoknak vannak érzelmei, neki meg nincsenek. Ez az egyetlen előnye. Ha csak arra reagál, amit megpróbált elültetni másokban, megint veszített. Megértette?

Alfőmérnök12 2014.06.19. 07:28:17

@pocaklakó minimanó: "Nem látom, az összefüggést."

Pedig elég egyszerű. Bizonyos dolgok "bírása", "élvezete" korcs lélekre vall.
Pl. akik a Sas-kabarén (őszintén, tehát nem azon, hogy milyen szánalmasan szar) jókat röhögnek, azok korcs lelkű alemberek.

Én úgy gondolom, hogy ragi/B&S kommentjeinek az élvezte is ilyen alemberi dolog. Nem valami szürreális izé, hanem halandzsába csomagolt gyűlölet. Ha lehántod róla a halandzsát, nem marad más, mint szélsőjobbos közhelyek gyűjteménye. (Hogy ellenpéldát hozzak, pl. Grift vagy Falafel zsidózása időnként szórakoztató, sőt, még azt is elismerem, hogy egyik fő ellenségem, Loxon rasszizmusa sem mentes szellemességtől, intelligens meglátásoktól; nem is a rasszizmusa miatt támadom.)

Annyit hajlandó vagyok enyhíteni az ítéletemen, hogy nem vagy beteg lelkű korcs, csak idióta, vagy alacsony intellektusú, amiért egy beteg lelkű korcs vergődését "bírod".

Alfőmérnök91 2014.06.20. 15:41:39

@pocaklakó minimanó: "Nem látom, az összefüggést."

Pedig elég egyszerű. Bizonyos dolgok "bírása", "élvezete" korcs lélekre vall.
Pl. akik a Sas-kabarén (őszintén, tehát nem azon, hogy milyen szánalmasan szar) jókat röhögnek, azok korcs lelkű alemberek.

Én úgy gondolom, hogy ragi/B&S kommentjeinek az élvezte is ilyen alemberi dolog. Nem valami szürreális izé, hanem halandzsába csomagolt gyűlölet. Ha lehántod róla a halandzsát, nem marad más, mint szélsőjobbos közhelyek gyűjteménye. (Hogy ellenpéldát hozzak, pl. Grift vagy Falafel zsidózása időnként szórakoztató, sőt, még azt is elismerem, hogy egyik fő ellenségem, Loxon rasszizmusa sem mentes szellemességtől, intelligens meglátásoktól; nem is a rasszizmusa miatt támadom.)

Annyit hajlandó vagyok enyhíteni az ítéletemen, hogy nem vagy beteg lelkű korcs, csak idióta, vagy alacsony intellektusú, amiért egy beteg lelkű korcs vergődését "bírod".

Alfőmérnök91 2014.06.21. 13:50:31

@pocaklakó minimanó: "Nem látom, az összefüggést."

Pedig elég egyszerű. Bizonyos dolgok "bírása", "élvezete" korcs lélekre vall.
Pl. akik a Sas-kabarén (őszintén, tehát nem azon, hogy milyen szánalmasan szar) jókat röhögnek, azok korcs lelkű alemberek.

Én úgy gondolom, hogy ragi/B&S kommentjeinek az élvezte is ilyen alemberi dolog. Nem valami szürreális izé, hanem halandzsába csomagolt gyűlölet. Ha lehántod róla a halandzsát, nem marad más, mint szélsőjobbos közhelyek gyűjteménye. (Hogy ellenpéldát hozzak, pl. Grift vagy Falafel zsidózása időnként szórakoztató, sőt, még azt is elismerem, hogy egyik fő ellenségem, Loxon rasszizmusa sem mentes szellemességtől, intelligens meglátásoktól; nem is a rasszizmusa miatt támadom.)

Annyit hajlandó vagyok enyhíteni az ítéletemen, hogy nem vagy beteg lelkű korcs, csak idióta, vagy alacsony intellektusú, amiért egy beteg lelkű korcs vergődését "bírod".

pocaklakó minimanó 2014.06.25. 15:41:55

@Alfőmérnök91:

Nézd, ha neked az a passziód, hogy a saját beképzeltséged alapján mindenkiben ellenséget/untermenscht láss, akkor lelked rajta.

De ez kábé olyan, mint amikor készülődsz az első randidra és a vágyott nőnek az első alkalommal beszólsz valami ordas ostobaságot (értékítéleted alapján) és aztán meglepődsz, hogy (ha nem is vág azonnal és jogosan képen egy szívlapáttal) rögtön lelép és neked marad továbbra is a kétdimenziós, lapozható nőimitátum a szoba magányában.

De persze mindig a másik a hibás.

A család hogy viseli? :)

pocaklakó minimanó 2014.06.25. 15:55:27

@Alfőmérnök91:

"Bizonyos dolgok "bírása", "élvezete" korcs lélekre vall."

Dr. Réthy László, az MTA egykori tagja (költőként) trágár verseket írogatott, amelyekben kortársai (pl. Szép Ernő) nagy örömüket lelték.

Most akkor melyikük a korcs lelkű? Réthy? Szép?

Epedve várom markáns ítéletedet. Csak keményen! :)

Alfőmérnök91 2014.06.25. 16:11:14

@pocaklakó minimanó: Réthy nem elmebeteg ember volt. Ellentétben B&S-el.
Amúgy:
mandiner.blog.hu/2014/05/16/mi_a_kivonulas_kivonulo_kozeposztaly_xiv/full_commentlist/1#c23488107

(És ennél a posztnál tanulmányozhatod is a betegségét. Persze ha nem értesz hozzá, nem fogod észlelni. Na pá.)

pocaklakó minimanó 2014.06.25. 16:14:28

@Alfőmérnök91:

De te nem személytől tetted függővé az "értékítéletedet", csak szólok.

na ez azért mindennek a teteje 2014.06.25. 16:33:02

@pocaklakó minimanó:

"Most akkor melyikük a korcs lelkű? Réthy? Szép?"

zsidók?

na ez azért mindennek a teteje 2014.06.25. 16:33:56

@pocaklakó minimanó: @na ez azért mindennek a teteje:

pontosítok:

"Most akkor melyikük a korcs lelkű? Réthy? Szép?"

csak nem zsidók?