A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink írásait vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.

Olvasónk, Mérő Csaba írása.

*

Mi a kivonulás?

Folyamatos furcsa érzésem volt a hozzászólásokat olvasva. Mind megfogalmaztak valamit abból, amire én is hosszú ideje keresem a választ: miért hagyom, hogy az életemet érintő alapvető kérdéseket olyanok intézzék, akikre 100 forintot se bíznék jó szívvel. El is bizonytalanodtam, hogy akarok-e hozzászólni, vagy mindent elmondtak már előttem. Persze, biztos máshogy mondtam volna: vitatkoznék is pár állítással, meg nem is írtak még le mindent, ami eszembe juthatna, de ezért talán még nem szólalnék meg. Viszont, mondom, volt valami megmagyarázhatatlan, furcsa érzésem. Hiányzott valami.

„Sorozatunk első írása egy fiatal vidéki gazdálkodó olvasónktól érkezett.”
„Politológia-hallgató olvasónk, Zuccarello írása.”
„Olvasónk, Zorro cikke.”
„Békéscsabai olvasónk kommentárja.”
„Ausztriában élő és dolgozó olvasónk cikke.”

Azt hiszem, itt a baj. A neved vállalása a részvétel alapkövetelménye. A kivonulás a közéletből ott kezdődik, amikor a véleményed mellett valamiért nincsen ott a neved.

A név a véleményhez képest apró részletkérdésnek tűnik. Attól még, hogy ott van leírva a nevem, nem változik meg semmi. Nem lesz több szabadidőm közösségi munkát végezni, nem lesz több pénzem adakozni, nem lesz energiám kiállni minden olyan ügyért, amiben hiszek.

Jön viszont a név vállalásával egy csomó nyűg, kényelmetlenség, felelősség. Ha nincs ott a nevem, akkor nem vállalom fel, hogy én tévedhetek. Ha nincs ott a nevem, akkor nem derülhet ki, hogy én hazudtam. Ha nem írom le a nevemet, akkor nem lehet velem vitatkozni. Ha nem vállalom a nevemet, akkor nem lehet következménye a szavaimnak: bármikor letagadhatom őket. (Az nem én voltam, hanem az internet-manó.)

Úgy tűnik, minden hozzászólónak hiányzik az értelmes közbeszéd, és a maguk részéről nagyon színvonalas cikkeket írtak. De a névtelenség maga a kivonulás. A névtelenséggel adjuk át a terepet azoknak, akikre jó esetben az aranyhalaink etetését se bíznánk. A véleményed és a neved nyílt vállalása konkrétan a közéleti (és bármilyen) részvétel minimális követelménye. Névtelenül nem lehet részt venni a történetben, csak a partvonalról bekiabálni. Ezért kell ragaszkodni hozzá, hogy ott legyen a nevünk.

Ebben az értelemben a Mandiner szerzői is közéletből kivonulók, tisztelet a kivételnek.

Persze, sok személyes oka lehet, ha a véleményed csak név nélkül vállalod:
1, félsz, hogy a véleményednek kellemetlen következménye lehet.
2, szégyelled a véleményed.
3, csak trollkodsz.
4, az is lehet, hogy az anonimitás csak egy internetes divat, ami elmúlik egyszer.
5, (?)

Nem tudom, mi a valódi ok. Azt sem tudom eldönteni, hogy a névtelenség a kivonulás oka, következménye, vagy csak tünete. Csak abban vagyok egyre biztosabb, hogy a közéletből való kivonulás szimbóluma számomra az, hogy “név és cím a szerkesztőségben”.

Mérő Csaba