A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult, rövid, tömör válaszokat kérve tőlük egy kérdésre: hogyan értékelik a 2010-2014 közötti ciklust? Válaszaikat a napokban közöljük.

*

Tóta W. Árpád: Fülketrianon

Ennek a rendszernek a célja világosan látható, közismert. Éppen csak a feljegyzést nem találták még meg, mint L. Ron Hubbardét, aki előre kijelentette, hogy egyházat alapítani a világ legjobb biznisze.

A cél pedig a saját klikk gyarapodása. Minden ebből következik. Ékköve a felcsúti mandarinság stadionnal és játékvasúttal. Nem a Közgép: pártfinanszírozás és gazdasági háttér volt azelőtt is. Királyi birtokhoz nem volt pofája senkinek. Az intézményes, minden utcasarokig terjedő korrupciót tagadni már a leghívebbek sem merik – legfeljebb megpróbálnak örülni neki és remélni, hogy tőlük nem fognak zabrálni. Vagy igazodni, hátha kiutalnak egy nemzeti klotyót legalább, ahol a szarszag elviselése aprópénzre váltható.

A vagyon megőrzését és az elszámoltatás megúszását szolgálják a hatalom megtartására irányuló finom trükkök és brutális ormótlanságok. A médiára helyezett nyomás, a minden rendszerben segget nyaló álcivilek, a mandinerből adóztatás, amit végül az emberek fizetnek meg persze, de a telekomcég nyuszi ahhoz, hogy narancssárgával írja fel a különadót a számlára. Ezért osztanak szét százmilliókat kamupártoknak, ezért kushad az adatvédelmi biztos, erre hajt az egész választási rendszer, ezért lihegnek a közmédia csúszómászói – és persze azért, mert tudják, hogy nekik csak itt, ebben a rendszerben terem friss lószar.

És terem. Nemcsak frakcióvezetőnek és miniszternek, nemcsak Közép-Európa legnagyszerűbb gázszerelőjének, hanem az ő nadrágszárukat kefélő ölebek is szemrebbenés nélkül nyújthatják be a számlát. Egy házra való meg a hozzá tartozó aszfaltozás nekik is jár. Majd a jogászok elrendezik, oszt jó napot.

Nem cél, hanem a hatalom megtartásának eszköze lenne az a gejl nemzeti-keresztény romantika is, amit szoborba, nemzeti könyvtárba, barackfába foglalva szervíroznak nektek, kedves barátaim. Csodálkoztok, néha még örültök is, hogy alkalmat adnak az óvatos egyet nem értésre. De megeszitek végül jó étvággyal a rendszer termését. És odafenn ebből már csak az látszik, hogy ez kell nektek, ennyi az igényetek, akkora lószart nem tudnak tálalni, amitől hozzájuk vágnátok az étkészletet. Nem finom, de legalább meleg. Odabenn az akolban mindig meleg van.

És kibírjátok a szagot az akolmelegért cserébe. A hazugságért, hogy fideszesnek lenni, az önmagában érték, amitől jobbak és többek vagytok, amitől jogotok van megvetni mindenkit, aki nem az. Ennek a rezsimnek a legfájdalmasabb tulajdonsága, hogy néhány millió rossz ízlésű drukker kedvéért lemond a magyarok többségéről. Velük nem működik együtt. Rájuk zárja a selejt világát, alternatívákat nem ismer el sem kultúrában, sem hitben, életvitelben, iskolában, történelemértelmezésben. Azt sem bánja, ha elmennek vagy passzivitásba zárkóznak, és ezzel olyan öncsonkítást követ el, mint az iszlám világ, amikor megfosztja magát a nők tehetségétől. Csak egy maradhat – egy világnézet, egy versláb, egy színházi irányzat, egy tankönyv, egy lófasz minden seggbe. Ez a logikus végkifejlete az antiliberális pályának. Hiszen elviselni a különbözőséget, nem megtaposni kilencvenkilenc virágot, az már tolerancia lenne, és az a nyugati buziknak való.

Néhány millió nevében ki lehet jelenteni az ország kétharmadáról, hogy nincs rájuk szükség. Ha csak az magyar, aki velük szavaz, akkor nagyon kevesen maradnak a magyarok. Utoljára Trianonban veszített ennyi lelket a magyar állam. Gratulálok, nemzetegyesítők.

A szerző a hvg.hu publicistája.