Fordítva ülni a Lovasin (Bayer Zsolt) − Mandiner négyévértékelő XI.
2014. április 03. írta: Redakció

Fordítva ülni a Lovasin (Bayer Zsolt) − Mandiner négyévértékelő XI.

A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult; rövid, tömör válaszokat kérve tőlük egy kérdésre: hogyan értékelik a 2010-2014 közötti ciklust? Válaszaikat a napokban közöljük.

*

bayer_zsolt.jpgBayer Zsolt: Fordítva ülni a Lovasin

„Az anyád jól főzött
Szerette apádat
Amíg az dolgozott
És jelentős kakákat
Pakolt hozzá a
Világ nagy kakához”

A mi zenénket és dúdolni valónkat mégis csak Lovasi András írta meg. Fújtuk mi persze, odaadással, hogy „ha én rózsa volnék”, de azért az még sem igazán a miénk. Ugyanis a történelem – tudjuk jól  vén piás, s ahogy öregszik, ráadásul egyre agresszívebbre issza magát. És unalomig ismétli ostobábbnál ostobább történeteit. Ebből következően nem az elmúlt négy év, hanem a mi létezésünk legnagyobb teljesítménye, hogy felismertük a „Világ nagy kakát”.

Amit megírt a Lovasi. Nekünk. És ellenünk, persze. Ugyanis a „Világ nagy kakához” mégis csak kétféleképpen lehet viszonyulni. Úgy, hogy ez a végzet, és muszáj beletörődni. És akkor ezt kell elnevezni szabadságnak. És lehet tőle undorodni, s közben görcsösen ragaszkodni hozzá.

A másik út – vállalom  küldetéstudatos. Hogy ez nem végzet, ezen lehet és kell változtatni, bizony: ellen lehet szegülni. A másik világból nézvést biztos úgy tűnik, hogy ez ellenszegülés a szabadságnak. Ebből a világból meg úgy, hogy ellenszegülés a „Világ nagy kakának”.

Az ellenszegülés életünk, s elmúlt négy évünk legnagyobb teljesítménye. S hogy ismerjük a vén piást is, így aztán nem hiszünk a hülye történeteinek. Nem akarjuk lerombolni az egész világot, mint az utánunk jövő trónkövetelők, nem gondoljuk, hogy meghalt az Isten, de azt sem, hogy majd a szabad piac és a melegházasság. Mert ez így együtt a „Világ nagy kaka”. És abból a másik világból az öniróniánk sem látszik, pedig…

„Mire volt végre egy csillag
Már lehozta más
Mire kiértem a hídra
Már mindenki beugrált”

…Pedig mégis csak ez volna a mi alapélményünk. De legnagyobb teljesítményünk, hogy nem engedtük eluralkodni ezt az érzést. Pedig beugrálhattunk volna. És akkor most béke volna meg büdösség. Meg Fletó és Vona Gábor maga. Önirónia nélkül. A vén piás összes régi történetébe belemeredve.

„Számítás megtalálva
Ellenfél nincs komoly
Nincsen tét igazából
Talán ha elkárhozol”

Most ez van. A Lovasi haragszik is érte. Én pedig büszke vagyok rá. De azért elkárhozás ügyben lenne egy megjegyzésem. Mi vagyunk az utolsók, akik komolyan veszik (ismerik) Ortegát (is). Ő pedig azt mondta: az emberiség cselekedni mindig a rosszat cselekedte, de méltányolni a jót méltányolta. S ez egészen addig így volt, ameddig meg nem jelent a történelem színpadán a tömegember. Mert attól fogva az emberiség már méltányolni is csak a rosszat tudta.

Nohát: mi vagyunk azok, akik visszatértünk a régi hagyományhoz. A jót méltányoljuk. Még akkor is, ha olykor a rosszat cselekedjük. Ráadásul nem is mindig. Ez a gonoszság szemüvegén át nézve nyilván a képmutatás maga. A mi szemüvegünkön át viszont olyan, mint az ötezer éves erkölcsi princípium.

(p.s.: Helyesbítek: ez bizony egészen pontosan csak 2014 éves erkölcsi princípium. S az ilyenkor kötelességtudatból fanyalgóknak mondom, szerényen: az is szép kor ám!)

A szerző a Magyar Hírlap publicistája.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr215889106

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fordítva ülni a Lovasin (Bayer Zsolt) − Mandiner négyévértékelő XI. 2014.04.03. 07:26:01

Mi vagyunk azok, akik visszatértünk a régi hagyományhoz. A jót méltányoljuk. Még akkor is, ha olykor a rosszat cselekedjük.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.03. 07:44:45

Röviden: mi akkor is jót teszünk – példát mutatunk a jó akarásával való cselekvésből –, amikor nem.

(Vö.: mi még fingani is csak rózsaillatút tudunk. Ez történelmi szükségszerűség. Minket különös anyagból gyúrtak, ugyanis.)

tevevanegypupu 2014.04.03. 07:53:13

Maradjunk Cseh Tamásnál és kész.

hoplita 2014.04.03. 08:08:22

Megbaszod a kurva anyádat, zsótikám.

Kár hogy a múltok, bár beharangoztak, de nem jöttél le Kevibe, szívesen benyomtam vóna egyet abba a kampós, kimondottan nem sváb, hanem gyanúsan askenázi ormányodba, te gyökér.

Érdekes...én Mobilt hallgattam és nem büdösborzokat...pedig egyívásúak vagyunk.

hoplita 2014.04.03. 08:14:11

@Counter:
Nem olyan különös az az anyag, nagyon is hétköznapi.
Szarnak hívják.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 08:28:10

@Counter:

Hazudik! Természetesen Bayer nem azt mondja, hogy "mi akkor is jót teszünk – példát mutatunk a jó akarásával való cselekvésből –, amikor nem", hanem azt, hogy "a jót méltányoljuk; még akkor is, ha olykor a rosszat cselekedjük". A különbség maga számára is, nyilván, nyilvánvaló.

Vádolja inkább azzal Bayert, hogy "zsidózik"; az olyan hazugság volna a maga részéről, ami, mivel értelme(zhe)t(et)len, nem is cáfolható.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.03. 08:40:05

@bbjnick: Haladéktalanul értesíteni fogom, amint olyan helyzetbe kerül, hogy meghatározza, mit tegyek. Különösen ha olyan helyzetbe kerül, hogy akár hazugságra is kényszeríthessen. Szeretné, mi?

Természetesen Bayer azt mondja, hogy "mi akkor is, amikor rosszat cselekszünk, a jó méltánylásával tesszük azt", s ezt az "ötezer/kétezer éves erkölcsi princípium követése" magyarázattal látja el.

Ha az ötezer/kétezer éves erkölcsi princípium követése jó, akkor Bayert helyesen értem: rosszat tenni úgy, hogy közben a jót méltányolom, az ősi erkölcs követése, ami jó.
Ha az ötezer/kétezer éves erkölcsi princípium követése nem jó... hát akkor bajban vannak, többek között maga meg Bayer is.

Úgy gondolom, nem értelmezem félre.

Bell & Sebastian 2014.04.03. 08:44:32

Bayerban az a jó, hogy kiszámítható, mint a végzet.

>>> Koncz Zsuzsa Jelbeszéde köré felépített mítosznak mindenki bedőlt, abban a korban az egyetlen, tiszta hang volt, aki erre a lemezére történetesen olyan témákat választott (az egyetemleges kultúrtörténetből és magyar történelemből), amelyek minimum áthallásosak voltak akkor, 1973 -ban, amikor Cseh Tamás még éppen hogy csak gitárt ragadott. Tíz év múlva merték csak kiadni, ennek ellenére szájhagyomány útján terjedt. Az ez alatt eltelt időben annyi szép és igaz új született, hogy kicsorbult rajta Szörényi - Bródy zsuzsibicskája. <<<

Emléketetőül a trekkek:

- Ki mondta (Szörényi Levente-Bródy János)
- Kertész leszek (Bródy János-József Attila)
- Jelbeszéd (Illés Lajos-Bródy János)
- Ha én rózsa volnék (Bródy János)
- Ne kérdezd (Szörényi Szabolcs-Bródy János)
- Egy fiatal költő emlékére (Illés Lajos-Bródy János)
- Hé, mama (Szörényi Szabolcs-Bródy János)
- Mit tegyen egy kisleány (Bródy János)
- Hol zöldell a rét (Tolcsvay László-Tolcsvay Béla)
- Szólj, ha meguntad (Tolcsvay László-Tolcsvay Béla)
- Nem ver meg engem az Isten (Bródy János-Petőfi Sándor)
- Új dal (Tolcsvay László-Tolcsvay Béla)

Nem hiszem, hogy utólag bárkinek is szégyellnie kellene a rajongását ezért a lemezért.

Valahol itt fulladt ki ('73) az '56 utáni progresszió első hulláma, hogy átadja helyét valami másnak.
Amitől Szörényi - Bródynak fokozatosan eszébe jutott a "vonatozás". Vajon mitől?

Nem vitte el vonat őket, ellenben leszálltak róla új igricek, bárdjukat lengetve. Kertészek lettek, nevelték a fát, új dalokat jelbeszéltek, sohasem kérdeztek.

És tényleg csak Cseh maradt belőle, a tétova kor tova, -zúgott, a határozott semmibe.
______________________________________

Visszatértünk ide, hetvenháromba és most állunk a peronon. Jöjjön végre valami, ami elvisz minket innen!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 08:56:40

@Bell & Sebastian:

Nem mondja!:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 09:02:43

@Counter:

Maga nem csak hazudós, de komolytalan is! És (mint Bayer rámutat) gonosz is!

Késes Szent Alia 2014.04.03. 09:11:03

@bbjnick: Bayer azt mondja, hogy bár sokszor rosszat tesznek, ezt a rosszat nem a következményeiben, hanem a szándékaiban kell megítélni. Nekik jó szándékaik vannak, másoknak nincsenek jó szándékaik. Eszerint nekik legalább esélyük van a jót tenni, másoknak esélyük sincs, hiszen mások eleve nem is ismerik azt a jót, amit Bayerék igen.

Ez pedig így a Biszku Béla védőbeszéde is lehetne. A küldetéstudattal együtt, amiről Bayer ír.
"Igen, a kommunizmus küldetéstudatos, de mi legalább ellenszegültünk. Mi nem fogadtuk el a szabad piacot (a rothadó kapitalizmust). A másik világból nézvést biztos úgy tűnik, hogy ez ellenszegülés a szabadságnak. Ebből a világból meg úgy, hogy ellenszegülés a „Világ nagy kakának”. Mi a jót méltányoltuk. Még akkor is, ha olykor a rosszat cselekedtük. Ráadásul nem is mindig."

Amire Bayer jogosan mondhatná, hogy leszarja, hogy Biszku jónak hiszi-e a kommunizmus céljait, a lényeg az, hogy mit csináltak az ideológia nevében.

És pontosan ez áll Bayerre és a Fideszre is: tök mindegy, hogy mit mondanak a szívükben érzett erkölcsi princípiumról. És hogy Ortegára gondolnak-e, miközben a kakára gondolnak, vagy sem. Az egyetlen, ami számít, hogy mit csináltak. Vagyis a következmény, nem a szándék, ez pedig a Bayer cikkét alapjaiban teszi értelmetlenné.

Bell & Sebastian 2014.04.03. 09:16:17

@Counter: Tulajdonképpen üstökön ragadta a lényeget. Az tartott ennyi ideig, hogy eldöntsem, hogyan fogalmazzam bele a mondanivalómba a cigányszagot, (érzékenyebb szimatúaknak nyomorillat), ami rózsaillat helyett terjeng.

Ezért sose vegyen kocsit megtekintés nélkül, mert nincs az a vegyszer, ami kivinné belőle. Akármilyen jó vétel, ott kell hagyni.

Virág et. 2014.04.03. 09:18:11

@Késes Szent Alia: Bayer minden mondata alapjaiban értelmetlen.
Görcsösen próbál modoros ideológiát gyártani ahhoz az egyszerű tételhez, hogy neki egzisztenciálisan jobb, ha a barátai, párttársai vannak kormányon, mintha mások lennének.

Minden más csak porhintés, maszatolás. Amit nem értek, hogy hogyan lehet egy nyilvánvalóan megélhetési ideológust pajzsra emelni és ünnepelni, hogyan tudja a szekértábor valaki személyes egzisztenciális küzdelmét és jelenlegi sikereit magáévá tenni. Ennek mi az üzenete? Állj be a sorba és belőled is lehet valaki? Ez érték?

Számomra Bayer mindig is kétféleképp író ember volt. Az egyik a gyűlölködő, akinek minden sorából süt az indulat. A másik a középszerű, aki próbál okosnak, olvasottnak látszani, de rendszerint túllő a célon és csak szimplán modoros lesz.

Bell & Sebastian 2014.04.03. 09:21:34

@Késes Szent Alia: Nekem inkább Gyurcsányról jut eszembe a Sport szelete rasztacsávó. Ez valami más lehet, amiért az elvonatkoztatás vagy analógia nem stimmel, azaz rossz.

Nem úgy rossz, mint Gyurcsány, hanem másképpen rossz.

S=klogW 2014.04.03. 09:23:29

@Bell & Sebastian: @bbjnick:

Nem értem, ezt a kis p.s. csavart miért tette bele, miért nem lehetett rögtön kétezer évet írni ahelyett, hogy előrángatja a talmudistákat.

Bell & Sebastian 2014.04.03. 09:27:38

@Virág et.: Van ebben igazság. Ha tolerálnunk kell a Bartus -félék filoszemita sértődöttségét, ezt is el kell viselni. Sárkány ellen sárkányfű.

A pokolban nem érvényes páblik reléjsön a politikál korrekt.

Bell & Sebastian 2014.04.03. 09:31:11

@S=klogW: Ha bunkósbottal jönnek, valószínűleg nem szellemi metélkedőre készülődnek. Lásd: nagypapa magához vette az újságot és a macskát, valószínűleg budira megy.

tarackos 2014.04.03. 09:31:29

Remek, szóval megint ott tartunk, hogy küldetéstudatos pöcsök keresik a magyarok harmadik útját. Majd most biztosan sikerül az hótra tutiziher...

Késes Szent Alia 2014.04.03. 09:36:21

@Virág et.: Én el tudom képzelni Bayerről, hogy őszintén hisz abban, hogy ők egy magasabb erkölcsöt képviselnek. Már csak a gyűlölködései miatt is: könnyebb úgy gyűlölni, ha a másik oldalban a morális gonoszt látja, a saját oldalban meg a morális jót.
Az olvasói egy részéről is el tudom képzelni ugyanezt.

Ezt nem érdemes kétségbe vonni, hadd tudják ők jobban, hogy mit éreznek vagy mire gondolnak. Nincs jelentősége, ahogy a kommunistáknál sem érdekes, hogy hittek-e abban, hogy igazságos világot építenek a züllött nyugati világrenddel szemben.
Az egyetlen értékelendő dolog az, ahogy a Fidesznél is, hogy milyen világ lett az, amit létrehoztak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 09:38:26

@Bell & Sebastian:

Nincs ezzel semmi baj. Bayer épp úgy beszél, mint egy neofita (kultúr)keresztény, aki (még?) nem ismeri a lélek sötét éjszakáját.

Bell & Sebastian 2014.04.03. 09:44:50

@Késes Szent Alia: Világos. Ha nem sikerült móresre tanítani a kertévéket, sem Duna -szintre hozni a királyit (mert a párt ideológiai üzenetében valahol ezekben a cselekedetekben testesülne meg a lényeg), azt mondanám, az egyikre szándék volt, csak lehetőség nem, a másikra volt lehetőség, csak elkúrták.

Ettől felemás a négy évük, nagy-nagy jóindulattal.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.03. 09:49:05

@bbjnick: Személyeskedés helyett akár vitatkozhatna is. Elmagyarázhatja például, hogy maga szerint hol téves az értelmezésem.

@Bell & Sebastian: Ez úgy a 753. érv a rangsorban, ami használt autók megtekintés nélküli vásárlása ellenében szól.

Azért persze hálásan köszönöm az ingyenes életvezetési tanácsait.

Bell & Sebastian 2014.04.03. 09:49:27

@bbjnick: Nekem nincs is vele bajom, a nagy érzelmektől jókat lehet - publikálni. Vagy elemezni ugyanazt, százszor és ezerszer, aminek szintén ugyanaz a vége. A végtelen ciklusból kitalálni? Ahhoz itt már resetelni kellene, hogy így mondjam.

Bell & Sebastian 2014.04.03. 09:52:35

@Counter: Magából kinézem, hogy rászorul, ezért is kezdtem az alapoknál szexuál-politikai-pszichiátriai kezelését.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 10:17:24

@Bell & Sebastian:

Bayer végülis egy publicista:-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 10:30:29

bayer elvtárs, ma már nem tudsz annyi embert becsapni, ahogy korábban

kkbk.blog.hu/2010/03/05/gigaszok_csataja_1

a népszabadságba kéne ezeket írni, ahogy korábban is.

alig bírja felvenni a gondolkodó ember álarcát, és nem is sikerül neki. legalább vmi ízlése lenne lomhán, de az sincs

"hogy majd a szabad piac és a melegházasság."

mit tettetek ellen? a propagandán kívül? normális ember nem engedélyezi a melegfelvonulást sem, aszabad piacot meg nem a mercédesz gyár fogja elhozni, ahol "értelmes ember nem marad meg" olyan körülmények vannak ott, most már egy ismerősöm is ezt mondja, aki volt ott, nemcsak a kuruc:

kuruc.info/r/20/109635/

kuruc.info/r/20/109924/

"az emberiség cselekedni mindig a rosszat cselekedte, de méltányolni a jót méltányolta."

a jót propagálta, látom komolyan veszitek ortegát.

" mi vagyunk azok, akik visszatértünk a régi hagyományhoz. A jót méltányoljuk"

:D haha ez milyen ostoba, a jót méltányolják ŐK IS, és a rosszat cselekszik. ki is mondja. :)

" Ez a gonoszság szemüvegén át nézve nyilván a képmutatás maga. A mi szemüvegünkön át viszont olyan, mint az ötezer éves erkölcsi princípium."

kulákképzés, az igen! a korrupció amúgy tök jó a mi szemükben, mert már régóta űzik.

még a végére egy kis Jézusozás, mintha Jézus mutatná az utat a kis ateista posztkomcsi zsocikának.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 10:34:29

@Bell & Sebastian: @Counter:

Nem kell ebben a szövegben többet keresni, mint ami van:-) S nagyjából ez van benne (kevésbé szabatosan megfogalmazva:-)):

"Az „áruló” írástudó tehát nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre ujja mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többé a csillagra. Léptei magánügyek; de szavaiért és útjelzéséért felelős a világnak, melynek kalauzává szegődött. Jól tudom, hogy irodalmunk – mely az Áruló Írástudók korának irodalma – semmit sem értékel annyira, mint az élet nyers őszinteségét, és semmit sem bélyegez meg jobban az írástudóban, mint azt az űrt, mely hirdetett igéje s az élet közt „tátong”. Mégis ki kell mondanunk, hogy ez az űr kevésbé katasztrofális, mint a modern igehirdetők „életessége”: azaz szavaiknak őszinte alkalmazkodása az élethez. A háború bizonnyal nem krisztusi dolog; s Krisztus papja, aki békéről és testvériségről szónokol, s közben megáldja a gyilkos fegyvereket, mindenképp szomorú és tragikus látvány. De mit tegyen a pap, aki mégiscsak ember és hazafi; aki ebben a szörnyű életben él, és szereti hazáját? Százszorta demoralizálóbb az a pap, aki nem cselekedeteit, hanem igéit alkalmazza a vad élethez, s Béke és Testvériség helyett a harcot hirdeti, többé-kevésbé tudatosan félreértve a Krisztus szavait: „Nem békét, hanem harcot hozni jöttem e világra”* – mintha ezekben nem a Szellem harcáról volna szó. Amaz talán gyenge papja az Istennek, de még mindig az Isten papja. Emez a Sátán papja. Áruló pap, áruló „írástudó”."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 10:57:31

"Ángyán végre kilépett a Fidesz-frakcióból. Éppen ideje volt. Én már egy éve kivágtam volna, hogy a lába se érje azt az immáron nem eladható földet. "

bayer zsolt.
mandiner.hu/cikk/20130622_bayer_zsolt_fold

"Bayer Zsolt és az ő két világa

Bizonyára mazochizmusomnak tudható be, hogy megnéztem a Bayer elvtárs zalai fórumáról készült videót, amint egy - tán nem véletlenül az ország másik feléből származó - borsodi földbérleti példán kocsmai stílusban, szakadtan humorizálva mutatja be az általa primitivizált, két világot, amelyek közül szerinte választanunk kell.

www.youtube.com/watch?v=xTeOwSPeMIM

Mariano, az olasz, - akit éppen a jelenlegi kormányoldal védett, és államtitkárként még én szorgalmaztam az eltávolítását - valamint a műkörmös esete megrendítő - és persze Zalából ellenőrizhetetlen, ferdítésektől, csúsztatásoktól, hogy ne mondjam hazugságoktól hemzsegő - bayeri történetének szinte minden mondatához megjegyzések sorát lehetne fűzni, de minek. Tisztánlátását a tényekkel úgysem lehet megzavarni: V. jelentés a földről:
kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek.php

"

Ángyán József

angyanjozsef.blog.hu/2014/02/11/bayer_zsolt_es_az_o_ket_vilaga

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.03. 11:06:27

Gyenge átverési kísérlet. Bayer írt már ennél tartalmasabbat, itt viszont be akarja csapni az olvasót. Ennek ugyanis mindössze annyi a tartalma, hogy

"két út van: a miénk, fideszeseké jó, a másik pedig egy világ nagy kaka"

és

"mi, fideszesek bűnözünk, de nem mindig, egyébként sajnáljuk"

Erre kár volt ennyi betűt pazarolni.

Bell & Sebastian 2014.04.03. 11:50:03

@bbjnick: Érdemes volt újraolvasni az egészet, különösen a végét, amire kifuttatja Babits a gondolatsort.

Ez az eón is jól kezdődik. Tud úszni? :)

Robinzon Kurzor 2014.04.03. 11:53:50

Bayer ezeket (minden publiját) valójában saját magának írja.

Hiába küzdötte vissza magát a seggnyalók legelső sorába, hogy a kiváltságosok VIP-helyéről nyalhassa az Első Ánuszt, valahogy mégsem érzi jól magát bőrében.

Az írás nála valami öngyógyító terápia akarna lenni (mérsékelt sikerrel), hogy megszerettesse és fogadtassa el magát, saját maga számára.

Nem irigylem, nem lennék a helyében.

___________________________ (törölt) 2014.04.03. 12:23:39

@Counter: nem, ez tenyleg jo gondolat, most függetlenül attol, hogy Bayer vagy nem Bayer. Ez lenyegeben arrol a megfigyelesröl szol, hogy az ember gyarlo, nem mindig tud ellenallni a rossz csabitasanak. Van, hogy elbukik. De ha amikor elbukik is, gyengesege miatt, es a rosszat cselekszi, ha tudja, hogy mi van, ha tovabbra is a jot meltanyolja, akkor van eselye ujra es ujra probalkozni. Pedig igen, ez kepmutatas-szerü egy kicsit. De megis jobb igy. Mert ha többe nem meltanyolja a jot, akkor soha nem is fog törekedni ra.

Ez a - reszben kereszteny eredetü, de nem kizarolagosan vallasos dogma, inkabb filozofiai megfigyeles - az ember altalanosan esendö, gyarlo, a rossz csabitasanak nehezen ellenallo voltarol kb. az egyik legfontosabb konzervativ alapfilozofia.

Amikor ez nincs meg, akkor a következö törtenik. Mivel Rousseau öröksegen felnött liberalis felebarataink hajlamosak az embert születetten jonak tekinteni, ebben az is benne van, hogy a rossz csabitasa nem tul erös, nincs ez az allando belsö küzdelem.

Ebböl viszont az következik, hogy ha valaki jot predikal, de rosszat cselekszik, ki lesz röhögve, hogy kepmutato, mert mivel nem hiszik el, hogy a csabitas annyira erös lehet, ezert biztos csak hazudozott, amikor jot predikalt.

Ebböl meg viszont az következik, hogy a liberalis tipus, hogy ne tekintsek öt is hazugnak vagy kepmutatonak, az erkölcsi lecet csak annyira magasra szokja tenni, amennyit meg kenyelmesen meg tud ugrani. Igy persze sohasem kell büntudatot erezni, ez sohasem lesz ellentmondas tett es duma között.

Ezzel csak az a baj, hogy mivel igazunk van :) es tenyeg dolgozik az emberben egy ilyen lefele huzo csaberö, ha az ember nem gyakorolja folyton a belsö vivodast, az annak ellenallast, akkor az a lec folyton csak lejjebb es lejjebb fog menni.

___________________________ (törölt) 2014.04.03. 12:27:57

@Késes Szent Alia: nem, nem azt mondja. Ez egy igen regi hagyomany, nem lehet csak Bayeren keresztül megitelni.

Azt mondja, hogy kisebb rossz rosszat tenni, de jot ertekelni, mint rosszat tenni es rosszat ertekelni. Kisebb rossz, elitelendö, mint minden bün, csak kevesbe.

Nem a szandek/tett elteresröl van szo. A szandek cel, a tett eszköz. Ez pedig nem az. Ez az ideal es cselekves elterese. Nem annak a kerdese, hogy jot tenni rossz eszközökkel, hanem annak a kerdese, hogy pl. az ember becsületes szeretne lenni, de a kapzsisag erösebb nala. Ami rossz es elitelendö, de kevesbe, mintha nem is ertekelne, becsülne a becsületesseget, mintha nem is probalkozna legyözni a csabitast. Kevesbe elitelendö az, ha nem sikerül legyözni a csabitast, mintha nem is probalkozik az ember. Ez a lenyeg.

___________________________ (törölt) 2014.04.03. 12:29:50

@Counter: nem a jo/rossz, hanem a kisebb rossz, az elitelendö, de kevesbe elitelendö. Ha nem tünt volna fel, Bayer egy nagyjabol kereszteny logikarol beszel, es abban helyböl nincs is jo ember, csak kisebb bünös meg nagyobb.

Ezt nem fogja megerteni, amig abbol indul ki, hogy a jo a normalis es a rosszat mint kivetelt itelik el, ezt csak ugy lehet megerteni, ha abbol indul ki, hogy kb. mindenki megerdemelne egy adag letolast, csak nem mindegy mekkorat.

___________________________ (törölt) 2014.04.03. 12:32:56

@Késes Szent Alia: nem, ez nem ilyen egyszerü. Szerintem ugyanis egy tradicionalista filozofiaju vagy kereszteny ember soha nem tekinti magat vagy mast jonak. Azt lehet, hogy a masik oldalban a rosszat latni. De a sajat oldalban jot latni, azt nem. Az olyan gnosztikus dolog lenne. Azt lehet latni maximum, hogy a masik oldal mar teljesen elbukott a rossz csabitasaval szemben, a sajat oldal meg meg neha-neha azert meg ellen tud allni, de nem mindig.

Szerintem csak a gnosztikus beszel jo es rossz harcarol, a tradicionalista filozofiaju ember vagy eppen a kereszteny inkabb csak rossz es kevesbe rossz harcarol.

Ugy kell az ilyet felfogni, mint tragikus vilagkepet.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.03. 12:59:03

@Shenpen: Az eszmefuttatás azonban az önfelmentésre viszi ki a dolgot. Nem baj, hogy rosszat teszünk, hiszen ez egyrészt természetes, másrészt a Mások még rosszabbak lennének. Ezért pedig megengedett, sőt esetenként – magunk közt legyen szólva – üdvös rosszat tennünk, ha ezzel megakadályozzuk a Mások visszatérését (itt érünk át a bolsevik logikába).

A javasolt értelmezésben is csak pozőrködés a szerző – ami nem is csoda, hisz' a műveltsége kimerül egy-egy Benda- vagy Ortega-félmondat szajkózásában, több nem várható tőle.

Indulatok által bitorolt szellemi ürességet érzek az egészben, és nyomaszt, hogy ennek ilyen erős ráhatása lehet a közösségünkre. Ez ugyanis annak a jele, hogy a szerző hű tükre annak, ami van.

(A nyomorult idióta Rousseau-val nagyon kérem, hagyjon békén.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.04.03. 13:16:12

Gyengécske önfelmentő episztola, hamis, mint a szerzője.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 13:18:02

@Counter:

Maga honnét tudja, hogy igaza van?

Bell & Sebastian 2014.04.03. 13:31:20

@bbjnick: Onnan, hogy folyton kézen áll - de lábszag ellen. Jobban érzi magát is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.03. 13:57:06

@bbjnick: Ki mondott magának olyasmit, amire most rákérdez?

S maga honnan tudja, hogy magának igaza van?

Alfőmérnök 2014.04.03. 14:33:29

Pedig nem volt rossz a Kispál, mikor még a pécsi kolikban és klubokban nyomták.
www.youtube.com/watch?v=w1jyA8ruSrk

Tündér_Lala 2014.04.03. 14:39:39

Nem a legsikerültebb írása. De gondolat van benne és aki veszi a fáradtságot, hogy értelmezze (jól láthatóan erre sokan nem képesek) annak mond valamit.

Tudják most olvastam Zuschi könyvét. Egy súlyosan beteg személyiségzavaros ember, aki viág életében képtelen volt szeretni és szeretetet és más embereket elfogadni. Ha kritizálták vagy megsértették gyülölt, ha ő tette természetesnek ítélte. A közeg amelybe került, az pedig ezt a szeretet, erkölcs és tisztesség néküli világot még tovább rontotta.
Nem érti, hogy mit rontott el, nem érti, hogy mi történt vele...

Igen, valaha tudták az emberek, hogy mi a helyes és ha nem is mindig azt tették, legalább tudták, hogy rossszat tesznek. Ezért velemiféle erkölcsi tartás mindig maradt bennük, talán csak a legelvetemültekben nem.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.04.03. 20:13:42

@Tündér_Lala: Mindez igaz, mindazonáltal hogy értem, mégis:

Mt.7.
15.
Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16.
Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?
17.
Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18.
Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19.
Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.
20.
Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.
"

Zb74 2014.04.03. 20:22:47

Húsz évvel ezelőtt még tömörebben és lényeglátóbban fogalmazott Bayer:

"Dr. Simicska körül egyre több volt a fegyveres ôr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia alsón" - írta akkor a Fideszről, amelyből néhány évre kilépett.

Most már az egész országról írhatná ezt - de nem írja.

Alfőmérnök 2014.04.03. 22:00:30

@tesz-vesz: " Én már egy éve kivágtam volna, hogy a lába se érje azt az immáron nem eladható földet. "

Ez tetszik.
Akkor az értelmi fogyiknak ide is bemásolom.
"A Kormány azt mondja, hogy külföldi nem vehet földet, csak földműves vehet földet. De ki a földműves?
 
7.
földműves:
Magyarországon nyilvántartásba vett belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár.
 
És ki a tagállami állampolgár?
                   
24. tagállami állampolgár: az Európai Unió tagállamának állampolgára, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgára, valamint a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső állam állampolgára, ide nem értve a belföldi természetes személyt;
     
Ez jelenleg az EU országokon kívül Norvégia, Izland, Lichtenstein és Svájc - Európa 30 országának 512 millió állampolgára.
 
A későbbiekben nincs kizárva, hogy Törökország, IZRAEL, és akár az USA is szerződést kössön az EU-val..."
www.kielegyenafold.hu/documents/2014/a_foldtorveny_valaszol.pdf

Mondjuk nem vagyok mezőgazdasági szakember, de az összes ilyen ismerősömet végigkérdeztem az ügyben, mielőtt ítéletet alkottam. Ángyán egyik, gyakorlatban és elméletben is jól teljesítő tanítványa így jellemezte:
„Ángyán Tanár Úr nem az a sértődős fajta, jelenleg inkább csalódott, hogy keveset tehet, konkrét nézetei vannak, amit jellemzően szakmai alapokra helyez. Érzelmileg néha túlfűtött, de kiáll az elveiért.”

Alfőmérnök 2014.04.03. 23:28:40

"Ha lehet egy olyan zenei stílust meghatározni, amely közel áll hozzám, az az igényes alternatív zene. Az elmúlt évek, évtizedek zenekarai és előadói közül valamiért a Kispál és a Borz fogott meg leginkább. Előszeretettel hallgatom, különösen a régebbi lemezeiket."
Pokorni Zoltán
www.pokornizoltan.hu/32/32/10-szamomra-kedves-dolog/10-szamomra-kedves-dolog

Alfőmérnök 2014.04.04. 08:38:00

Amúgy a fidesznek drukkolok, de pezsgőt nem fogok bontani, ha megnyerik a választást.

alfacharlybravo 2014.04.04. 11:47:54

@Alfőmérnök: Én is nekik, drukkolok, mert lusta vagyok az orosz nagykövetségre menni menedékjogot kérni. Hajrá Oroszország éljen Putyin!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.04. 13:55:33

@hoplita: dup;a melle
a mobil fenykora sokkal korabbi
ketto
a budosborz fpborza az szoclib
csa

S=klogW 2014.04.04. 14:03:49

@Tündér_Lala:

Csak nem csodálkozik?

A szabadversenyes kapitalizmus-liberális tömegdemokrácia kombó díjazza az antiszociális, nárcisztikus személyiségzavarosokat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.04. 14:04:53

@Zb74: " én az alapító atyák egyike, dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. "

alfahir.hu/node/49724

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.04. 14:09:07

@Alfőmérnök: így van, Ángyánt eddig még nem tudták bemocskolni, az mti-s napraforgó meg csak a budai gyulák fejében fordul meg, mint hiteles lejáratás..

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.04. 14:20:43

@Alfőmérnök: te hülye vagy? úgy hogy tisztában vagy az Ángyán-üggyel? hogy drukkolhatsz nekik te elmebeteg?

Alfőmérnök 2014.04.04. 14:48:01

@tesz-vesz: Valószínűleg nem megyek el szavazni. És remélem Ángyánék néhány embere bekerül, és a Jobbikkal együtt megakadályozzák, hogy a földtörvény életbe lépjen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.04. 15:12:14

@Alfőmérnök: hát jó lenne, mert a fidesznek nem kéne drukkolni.
kicsit meglepett, dehát most is választhatsz vagy fiktív troll vagy, vagy elmebeteg

jolaca 2014.04.04. 15:39:04

Bayer ugyanazt teszi, mint fölérendelt barátai: görcsösen ideológiákat gyárt elkövetett tettekhez. A (helytelenül) Machiavelli-vezérmotívumként untig ismert közhely szerinti Eszköz mindenki számára ismert, tényszerű, netán gránitba vésett. Ideológiát ahhoz kell utólag (a nemzet felé, ugyebár) gyártani, hogy mi (volt) a Cél. A Principe persze eleve tudta, de épeszűként azt nem lehetett kommunikálni. Még akkor sem, ha nemzetiszínt kapott volna; a "rátenyerelek", "elsíbolom", "felszámolom" nehezen szalonképes. Utólag viszont a kész tényeket mesehősökké avanzsálni, történelmet rászabni már könnyebb, a háttérben létrehozott erőtér segítségével.
süti beállítások módosítása