Újra rezsicsökkentés a kereskedelmi tévékben – Ilyen ország pedig nincs CCCXCVIII.
2014. március 10. írta: TuRuL_2k2

Újra rezsicsökkentés a kereskedelmi tévékben – Ilyen ország pedig nincs CCCXCVIII.

ujra_rezsicsokkentes_560.jpg

Az új kampányszabályozás gyakorlatilag teljesen kitiltotta a kereskedelmi televíziókból és rádiókból a politikai hirdetéseket kampányidőszakban. Az egyes csatornák ingyenesen közzétehetnének ugyan hirdetéseket – minden országos lista számára egyenlő időben –, ehhez azonban érthető módon nem fűlik a foguk. A szabályozás sokkal olcsóbbá teszi a kampányt, a pártok akár még bele is férhetnek az új, körülbelül egymilliárdos limitbe. Azonban ilyen szabályok mellett vagy korlátozni kéne a választásokon nem induló szereplők (például a kormány) kommunikációs lehetőségeit is kampányidőszakban, vagy legalább önmérsékletet kéne tanúsítaniuk e szereplőknek.

Nos, erről láthatóan szó sincs. Napok óta futnak az újra rezsicsökkentés kormányzati hirdetései a kereskedelmi televíziókban:

A Magyarország jobban teljesít kampány újabb eleme a Fidesz színeiben játszva hirdeti, hogy megint lesz rezsicsökkentés. Eközben épp a napokban jelennek meg az utcákon a Fidesz új óriásplakátjai:

jobban_teljesit_fidesz.jpg

A kormányzati kommunikáció mindig része volt a kampányidőszaknak, a kormányok a korábbi választásokon sem jeleskedtek az önmegtartóztatásban, amit aztán a mindenkori ellenzék – 2006-ban és 2010-ben például a Fidesz – a fejükre is olvasott, teljes joggal. A 2014-es helyzet azonban minden korábbi trükközést alulmúl: milyen dolog kitiltani a pártok kampányhirdetéseit a kereskedelmi adókról, majd kormányzati hirdetésekkel árasztani el azokat? Mi szüksége van erre a kormánypártnak, ami népszerűségben, szervezettségben és anyagi erőforrásokban egyaránt utcahosszal vezet amúgy is?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr885852202

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.03.10. 11:00:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Žďárský 2014.03.10. 09:37:46

És ezen az oldalon ezt a pártot véditek és istenítitek minden körülmények között...

Robinzon Kurzor 2014.03.10. 09:44:08

Nagyon kifulladt ez a rovat.
Ja, meg az egész Mandiner.

Ültök a NER üstjében, mint a béka és "alkalmazkodtok": elevenen főttök meg abban a forró vízben, amiből 2010-ben simán kiugrottatok volna.

Steve the Great 2014.03.10. 09:50:46

"Mi szükség van erre?"

Nagyon egyszerű: Megmutatni, hogy ők ezt is megtehetik. Illetve még egy: Nem hagyunk senkit sem az út szélén, lehajolnak az utolsó szavazóért is.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2014.03.10. 09:50:51

Ha ezt gyurcsány csinálta volna, vajon akkor is ilyen kis enyhe ejnye-bejnyézésre futotta volna a mandiner jó ízlésre roppant kényes szerkesztőitől?

Steve the Great 2014.03.10. 10:20:59

OFF
civilhetes.blog.hu/2014/03/08/_nem_szokvanyos_dolog_mondjak_vasutas_szakemberek_az_esztergomi_vonalra

"akik idejöttek vasutat építeni, előtte autópályát építettek és fogalmuk sem volt arról, hogyan kell(ene) ezt csinálni."

doktór W.H.O. · http://www.youtube.com/watch?v=kSpc7VV4PuU 2014.03.10. 10:31:23

igaza van a miszterelnökúrnak! lendületben az ország!

TG69 2014.03.10. 10:46:04

Vagyis pofátlan hatalomgyakorlás, rosszul működő állami intézményrrendszer és gagyi munkát végző korrupt gazdasági klientúra. Eddig annyival többek csak, hogy még nem vezették falnak az országot, de sajnos ennek van esélye, nem is kicsi. A véleményvezér nemrég írta, mért van vége az mszp-nek s igaza van. Lassan azonban megírhatja ugyanezt a fideszről is. Ki marad?

Robinzon Kurzor 2014.03.10. 10:51:07

@TG69: "Eddig annyival többek csak, hogy még nem vezették falnak az országot"

Még nem fogyott el a más emberek pénze ...

Szindbad 2014.03.10. 10:55:53

@TG69: Hogyan írhatná már meg a fideszről ugyanezt? A Fidesznek van még 20 éve itt, és te semmit nem tudsz tenni.

Szindbad 2014.03.10. 10:58:24

@Robinzon Kurzor: És az a vicces, hogy nem is fog. A GDP növekszik, vagy stagnál. Egészen sokáig el lehet így lébecolni.

Robinzon Kurzor 2014.03.10. 11:04:11

@Szindbad:

Dehogynem fog.
A GDP-növekedés egy kamu.

Hogy milyen sokáig lehet így lébecolni, az csak azon múlik, hogy a zemberek meddig szopják ezt be.

Szerintem már közvetlenül a választások után ismét "támadás éri" a forintot (Magyarországot), mert a vólsztrít farkasai meg akarják buktatni Orbánt.

user792 2014.03.10. 11:25:27

"Nagyon kifulladt ez a rovat.
Ja, meg az egész Mandiner."

Meg az egész jobboldali think tank (ha volt egyáltalán)

Kellemetlen érzés lehet, amikor realizálódik a kormánybarát értelmiségi számára, hogy "kuss! neked az a dolgod, hogy felpofázd az aktuális rezsipropagandát" szintű szerepet osztott neki a hatalom.

2014-ben ide jutott a 2010-ben megénekelt Naaagy jobboldali országfelvirágoztatás:

_rezsi_.

user792 2014.03.10. 11:32:34

Ja meg ugye az elmaradhatatlan gyurcsányozás, mszpzés.
Komolyan, az mekkora szellemi teljesítmény, hogy 2014-ben még mindig az őszödi beszéddel akarnak választást nyerni? Elég nagy skandallum az ügy, szó se róla, de azért tényleg...úgy tűnik ennél többre nem futja.

Az előző komment amúgy @Robinzon Kurzor: -ra volt válasz.

tarackos 2014.03.10. 11:42:37

Egész pályás letámadás. Az elmúlt 4 év erről szól, magyar feszül magyarnak. Egy vérbeli proli egy morzsát sem hagy az asztalon...

Steve the Great 2014.03.10. 11:56:03

@freehckr: Hasonló volt már önkormányzati szinten is valahol: fideszes többségű önkormányzat nem engedte az ellenzéki plakátok kirakását.

Pelso.. 2014.03.10. 12:34:17

@user792: Van az a pénz, -kinek mennyi-, amiért nem erkölcsi, s nem gyakorlati probléma a bárminemű felpofázás.

Kandeláber 2014.03.10. 12:37:22

Aki kereskedelmi tévét néz, az meg is érdemli két győzike között a rezsicsökkentés reklámot.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.03.10. 13:09:51

Turulmadar, olyan cuki vagy, amikor racsodalkozol a gazdaid dolgaira. Mondj mar egy olyan alkalmat, amikor a fidesz megteremtette maganak az alkalmat a visszaelesre, es aztan nem hasznalta ki. Persze ez nem csalas. :-)

Egyebkent a kerdesedre a valasz: azert van erre szukseg, hogy az emberek beletorodjenek az egypartrendszer megvaltoztathatatlansagaba.

bunk0 2014.03.10. 13:25:56

még az a jó hogy Gyucsány sosem csinált ilyet (kormánypropagandának álcázott pártpropagandát), bár elismerem hogy a Fidesz viszi a pálmát ebben is

egyébként meg mindez teljesen törvényes, a pofátlanság pedig nem jogi kategória

Robinzon Kurzor 2014.03.10. 13:29:00

@Kettes: "azert van erre szukseg, hogy az emberek beletorodjenek az egypartrendszer megvaltoztathatatlansagaba"

Lásd még: tanult tehetetlenség.

Steve the Great 2014.03.10. 13:46:01

Egy igen érdekes cikk az állami reklámköltésekről (via 444 via hvg): 444.hu/2014/03/10/a-fidesz-kozeli-mediabirodalom-nagyon-odavagott-az-rtl-klubnak/

2008: RTL: 42% TV2:27%
2012: RTL: 17,6% TV2: 50%

Az IMG reklámügynökség, aki szinte milliárdonként nyeri el az állami megrendeléseket (legutóbb az MNB 6 milliárdos megrendelése pottyant be hozzájuk) reklámperceinek megoszlása:

2013: RTL: 12% TV: 86%
2014: RTL: 4% TV: 96%

Ezzel meg is kaptuk a választ, hogy kinek az érdekeltségébe tartozik a TV2 ill. miért is jelennek meg ott a kormányhirdetések.

Steve the Great 2014.03.10. 13:49:28

@Steve the Great: Ja és még az kimaradt, hogy az RTL tudtommal minden lehetséges nézettségi mutatóban jobb, mint a TV2 - elvileg ennek kellene megalapoznia a reklámköltéseket. Aztán mégsem...

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.03.10. 14:15:05

@freehckr: Példaértékű arra nézvést, ami itt történik.

Nyilván színtiszta véletlen hogy az új választási rendszer szint minden egye szelete a Jobbik hátrányba és a zsidesz előnybe hozását alkalmazza.

1) rögtön itt van amiről a cikk szól, hogy csak ingyen lehet hirdetni

2) amit linkeltél

3) Jobbik a pártok közül a legutolsó, 31. helyre került a "sorsolás" szerint... még ha el is hisszük hogy igaz, a példa kedvéért, kizárt hogy mind a 31 párt érvényes mondanivalóval rendelkezzen, és nem csak azért jött volna létre, hogy az új választási rendszer szerint zsíros és soha vissza nem térítendő támogatásokat - a pártlista állítása után - megkapja.

Az új választási rendszer csalásra ösztönöz. Ezt sikerült a fidesznek összehoznia.

Ehhez jönnek még a 'véletlenszerű' technikai hibák: hogy a londoniaknak "véletlenül" rosszul közölték a szavazás helyét és idejét, az ajánlási íveket nem ellenőrzi senki -ezt az OVB jelentette ki minap - a különböző a számítógépes rendszerek nem működnek, stb- a fidesz a saját legitimitását számolja fel.

xxylon 2014.03.10. 14:23:47

@Nemzetstratégia: Az az utolso hely nagyon jo a Jobbiknak. Azok a protestszavazok akik nem talaljak az ellenzeket (nem tudom a heten most eppen hogy hivjak oket) majd szepen rajuk szavaznak duhukben.

A masik az hogy szerintem a baloldal sokkal jobban fog szerepelni mint ahogy az kinez. A jobb oldal keptelen barmifele onkontrollra amikor a kezebe kerul a hatalom pont ez volt 94ben es 2002ben is ha emlekeztek meg, elozo este a Gulag cimu filmet adtak, 2002ben meg volt egy Keri interju/dokumentumfilm a MSZProl meg egy Fideszes zsanerfilm Orbanrol. A szavazok nem hulyek meg lehet oket venni, de ha ilyen primitiv eszkozokkel akarjak oket manipulalni akkor juszt se fognak a "jo" iranyba mozdulni es csakazert is elmennek szavazni es leszavaznak az ellenzekre.

Grrr 2014.03.10. 15:07:15

@xxylon: '94-ben az első forduló előtti csütörtökön a hagyományosabb értelmezési keretben az aktuális hírek közlésére hivatott esti Híradó is úgy látta jónak, ha egy kis blokkot tesz be a magyar kommunista rendszer általános bűneiről. Az akkori MDF-es tévések most a Fideszhez pártoltak át, gondolom, tudnak milyen tapasztalatokra építkezni.

zöld erdőbe jártam... 2014.03.10. 18:26:40

Mráz és G. Fodor köcsögök, turullal együtt, mit szóltok a haverjaitokhoz? Ja, bocs, kenyéradó gazdátokhoz!

2014.03.10. 18:30:49

Még szerencse, hogy ilyen kőkemény, tökös véleményekkel bontják belülről a NER-t, mind Medgyessy a szocializmust. Annyira azért nem büdös, hogy bármelyik kispajtás felálljon...

garmr · http://kard.blog.hu 2014.03.10. 18:54:51

A TV2 már nem tekinthető kereskedelmi TV-nek, annál inkább a Fidesz egy újabb médiafelületének és közpénz átcsatornázási eszközének, a narancsholdudvar részére.

www.kreativ.hu/cikk/piaci_hirdetoket_iranyitananak_a_tv2_hoz

Amadeus62 2014.03.10. 19:20:19

Fidesznyik söpredék..

_most_ 2014.03.10. 19:36:42

úgy tűnik a fidesznek tényleg nincs semmilyen önkontrollja, ez még vissza is üthet.

2014.03.10. 20:03:25

De ezek szerint ez tetszik a "zembereknek", hiszen minden második - választani hajlandó - magyar erre a bandára fog szavazni, úgy tudom.

is 2014.03.10. 20:12:54

@poszt: "Mi szüksége van erre a kormánypártnak, ami népszerűségben, szervezettségben és anyagi erőforrásokban egyaránt utcahosszal vezet amúgy is?"

Pontosítsunk: az anyagi erőforrásokban utcahosszal vezet => szervezettebb lehet => megszállhatja a médiát => népszerűbb lehet. ezek nem egymástól független dolgok, kérem szépen, hanem a Simicska által összelapátolt pénzből van pl. Mandiner is. namost gondold meg, hogy ha eből a láncból egy is kiesik, akkor a végén még az emberek megismerhetik a másik álláspontot is, aztán esetleg rögtön nem lesz olyan népszerű a FIDESZ.

Gyorgy Nagy 2014.03.10. 20:19:52

A TV 2 egy BATYU F...t sem èr ! SEGGET nyalnak mint a közszolgálatiak!

2014.03.10. 20:21:50

@Szindbad: " Egészen sokáig el lehet így lébecolni. " - Csak ugyanaddig, amíg Gyurcsánynak sikerült. Másképp működik ez a rendszer. Ma nem a Fidesznek van sok szavazója, hanem az ellenzéknek kevés. Mihelyt végre szétesik ez a szar mocskos MSZP és esetleg létrejön valami helyette, akkor kezd bukni a Fidesz, ha csak nem találunk olajat az arany közvetlen közelében Makó mellett. Tudniillik most annyi biztos, hogy a Fideszt utálják, mint a szart, propagandával együtt is. De ezt az ellenzéket már - teljes joggal - nem akarják visszahozni. Ha megfigyelted, a rezsicsökkentés volt a mágikus trükk, abból lehetett venni úgy fél millió szavazót. De mi jön utána? A magyar ember folyamatos életszínvonal-javulást vár, most azt hiszi, hogy ha Orbán nyer, akkor ez megtörténik, évről évre jobban fog élni. De nem fog, ahhoz ez a GDP kevés. De az első lépés az MSZP azonnali bukása és a tény elfogadása, hogy ők ebben az országban már csak kis párt lehetnek. Mesterházy ezért egy hazaáruló büdös mocsok, akit elsőként hánynék le Szanyi barátjával együtt.

Tulipánfa I. 2014.03.10. 20:22:41

A pávatáncos Orbán által álszent, alattomos módon kialakított feltételek mellett most már erőből folytatódik a gazemberség.
Nem biztos, hogy ezt érdemeljük.

2014.03.10. 20:26:32

@Szindbad: Sőt, jobban is meg tudom fogalmazni, miért hasonlít a helyzet 2006-ra: eddig a Fidesz, ahogy anno Gyurcsány is, valami ELLEN kormányzott. Ne jöjjenek vissza a szocialisták, ne nőjön a rezsi, ne ugasson be az Unió, stb. De két négyéves ciklust nem lehet valami ellenében kormányozni, annál is inkább, mert elfogy a lehetőség az előző 4 évre történő visszamutogatásra. Minden baj, gond, nehézség már őket fogja terhelni. Két győzelem után már nem lesz elfogadható, hogy "ezt örököltük". Na innentől lesz óriási bajban a Fidesz. Ha nem az MSZP lesz az alternatívája, akkor sok kis párt szövetsége, akár parlamenten kívülről is. De hogy 2018 nem lesz az övék, az biztos. Talán még hamarabb is megbuknak, még ez is lehetséges.

dr kíváncsivagyok 2014.03.10. 20:59:13

A felcsuti csodacsatár szerint úgy tisztességes nyerni,...ha az ellenfél ki se johet a pályara !
Még az így szerzett a góloknak is tud orulni...az állatja...

dr kíváncsivagyok 2014.03.10. 21:01:36

@Tulipánfa I.:
"A pávatáncos Orbán által álszent, alattomos módon kialakított feltételek mellett most már erőből folytatódik a gazemberség.
Nem biztos, hogy ezt érdemeljük."

Ha véletlenul nyerne a Fidesz,...ezek még így is tudnának orulni a gyozelemnek...
Az ellenfél kapusát baseball-utovel leutik ,aztán gólt rúgnak...
Mennyi tisztesség van az ilyen "emberekben" ???

Steve the Great 2014.03.10. 21:07:06

Szorosan véve OFF, de itt van még egy médiás sztori mára, ami jól példázza a fidesz-közeli média hozzáállását a dolgokhoz.

Úgy néz ki, hogy lassan a Felcsút lesz Puskás Ferenc egyedüli jogutódja. Volt is ebből egy kis összeütközés legutóbb: www.origo.hu/sport/focivilag/20140308-levetettek-a-honved-szurkolok-drapijat-a-felcsuti-vezetok.html
Erre persze reagált a klub is, mégpedig igazán tenyérbemászó módon: www.pfla.hu/userfiles/file/A%20Pusk%C3%A1s%20Akad%C3%A9mia%20k%C3%B6zlem%C3%A9nye_2014_03_10.pdf

De ami az apropót adja a hsz-hoz, a fourfourtwo magazin névtelen (amolyan napraforgóblogos) "névtelen" írása: www.fourfourtwo.hu/hirek/magyarorszag/nb-i/bp.-honved/egy-politikai-torzszulott-klub-sajatitana-ki-puskas-nevet Ez egykor egy elég jónevű újság volt, mostanában Felcsútról szerkesztik - támogatja az MVM, a Puskás Akadémia, médiapartner az MNO.

JT_Biopower 2014.03.10. 21:23:53

Van egy fidesz=kormány reklámos találós kérdésem!
A "250 ezer új munkahely" plakáton hány közmunkás mosolyog?

maroz 2014.03.10. 21:26:44

@Zoltanius: A többinek is tetszene, ha a saját kedvenc pártja csinálná. Nincs mit tenni, le kell váltani a társadalmat. ;)

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.03.10. 22:07:29

Ez az egész nem rosszabb, mint az állami hirdetők Simicskához terelése. Vagy a TV2 pozíciója, meg a pártkampány CÖF-be pumpált közpénzeken. Biztos azért van ez, mert Gyurcsány is ezt csinálta, vagy mert az emberek is ezt szeretnék, vagy mert ez megy nyugaton is, vagy mert gyenge az ellenzék.

guu 2014.03.10. 22:34:22

Kertévékben? Azt hittem ,hogy az RTL-től is vágsz be
videót. Ott nem volt? Ők ilyen becsületesek? :) :)

Rák úr 2014.03.10. 23:01:23

Magyarország jobban tejel.

hoplita 2014.03.11. 07:38:40

@storker:
Kábé ilyesmit akartam én is írni, mert Török blogján is valami hasonlót rittyentett egy droid pár napja és zanzásítva hasonlót válaszoltam neki.

Plusz ne felejtsük el az új választási rendszert, amit a kétharmad bukása után már nem tud a fidesz buherálni és az is vissza fog ütni kurvára 4 év múlva.
Mennek a levesbe, mint a pajtikuk, gyúcsány, csak sajnos ezeknek is kell a 8 év hozzá.
De nekünk hányszor 8 évünk van...? Hogy végre megszabaduljunk ettől a posztkomcsi söpredéktől...

program készítő 2014.03.12. 13:28:35

Valaki hisz a rezsi csökkentésben,VV Rezsi nagyon ellopta a nyugdíjpénzeket,abból simán ki tudta volna váltani a terv szerint a devizahiteleket,Az asztalán volt a terv nem is értem a bankok,hogy tehették meg,akit érdekel olvassa el a tervet.

wantaan 2014.03.12. 17:47:45

"​Ekkora tökfej tényleg nincsen: Matolcsy elárulta a tutit a Goldman Sachsnak
TÖKFEJ
MATOLCSY GYÖRGY
GOLDMAN SACHS
Ma 16:12

​Ekkora tökfej tényleg nincsen: Matolcsy elárulta a tutit a Goldman Sachsnak
Egészen hihetetlen: a saját titkárnője írja le a könyvében, hogyan kereskedett bennfentesen és csinált sokmillió dollár profitot pár óra alatt a máig semmit sem értő Matolcsy egy amerikai banknak.P

Nagyon vicces, egyben borzasztó anekdotát oszt meg velünk frissen megjelent könyvében Wiedermann Helga, Matolcsy titkárnője. A sztori lényege, hogy 2011 őszén, amikor majdnem sikerült csődbe vinniük a magyar gazdaságot, Orbánék a legteljesebb titokban visszahívták az IMF-et. Matolcsy Györgynek pont ekkorra volt megbeszélt ebédje a Goldman Sachs pár bankárával, a zseniális elme pedig a kaja elején elárulta nekik, hogy titokban milyen lépést tett a magyar kormány, és hogy erről senki sem tud.

Az ételek megrendelése után azonban Matolcsy csak úgy mellékesen megjegyezte, aznap reggel 8 órakor tájékoztatta az IMF-delegációt arról, hogy Magyarország tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal. És hogy erről a döntésről tájékoztassuk a Nemzetközi Valutaaalapot és az Európai Uniót, már el is küldtük a levelet Brüsszelbe és Washingtonba.

A beszélgetőpartnerek kezében megállt a vajazókés. Egyikük a mosdót keresve azonnal felállt. Nem tudni, hány telefont eresztett meg, de amikor visszajött, igen gyorsra fogták az ebédet. A szokásos másfél óra helyett 40-50 perc alatt az összes fogással végeztek.

A történtek után Matolcsy egészen biztos volt abban, hogy minden korábbi híresztelés igaz: a nagy nemzetközi befektető csoportok életveszélyes támadást indítottak Magyarország ellen.
Elhiszed? Miután Matolcsy elárul egy olyan bennfentes titkot, aminek a kiadásáért !!! normál esetben börtön járna!!!, hiszen aki tudja, az gennyesre keresheti magát rajta, és látja, hogy a beszélgetőpartnerei kirohannak telefonálni, mindebből életveszélyes nemzetközi támadásra gyanakszik, nem arra, hogy a partnerei azonnali utasítást adtak rengeteg forint olcsó felvásárlására.

Na és mit értett meg a sztoriból a hasonlóan brilliáns titkárnő?

A hír meglepetésként ért mindenkit. A bejelentés előkészületeiről információs rendszerünk ismét tökéletesen zárt.
(via index.hu) "

KULTURÁLT ORSZÁGOKBAN ILYENT HAZAÁRULÁSNAK NEVEZIK! Matolcsy Orbán jobbkeze HAZAÁRULÓ?????
süti beállítások módosítása