Hát eljött ez is. Néhány órája Kijevben Klicsko a Majdan színpadán állva megkérte a nőket és a gyerekeket, hogy hagyják el a teret. Az utolsó nagy csata következik.

A térről közvetítők szerint a rendőrség gépfegyverekkel és páncélozott járművekkel érkezik a térre, hogy kisöpörje a tiltakozókat a Majdanról.

Az elmúlt hónapokban sokat leveleztünk kinti barátaimmal, hogy milyen kifutása lehet az eseményeknek. A legtöbben azon a véleményen voltak, hogy az olimpia végeztével a hatalom pontot tesz a történet végére. Most kicsit korábban történik minden. Tudták, hogy nincs sok esélyük. Meglepte őket, hogy legutóbb január 22-én velük kelt fel nagyon sok ukrán város. Talán most is ez lehet az utolsó esélyük, illetve a halálos csapdájuk is, hiszen Janukovics tudja, hogy ha az éjszaka nem tudja kitakarítani a Majdant, ha nem tudja elhallgattatni a szónokokat, akkor másnap lángba borul az ország. Persze kérdés, hogy egyetlen éjszaka alatt ki lehet-e takarítani 20.000 embert, akinek egy részénél fegyver van, egy másik részük harcolt már háborúban, egy harmadik részük pedig mindenre elszánt. Mert nincs már hová hátrálniuk. Az biztos, hogy az éjjel Kijev legvéresebb és legborzalmasabb éjszakáján szóltak a harangok.

Sok minden vezetett ide. Majd lesznek erre elemzők és nyugodt napok. Sokat fognak beszélni a tüntetők megosztottságáról, Janukovics rossz helyzetértékeléseiről, geo- és reálpolitikáról. De ez most mindegy.

Az biztos, hogy a Nyugat és a Kelet csap össze Ukrajnáért. A tét, hogy 45 millió ember melyik gazdasági körbe, melyik kultúrába kerüljön. Vodafone vagy MTC, Citibank vagy Sberbank, Tesco vagy Arbat. Demokrácia vagy diktatúra. A szólás és gondolat szabadsága vagy a kaszárnyák rendje és a hallgatás csendje. Áruk és értékek csatáját vívják most ártatlan emberek. És persze mi vagyunk azok, akiknek végképp nem mindegy, melyik világgal leszünk határosak hamarosan. A Cár birodalmával, vagy egy Európa felé botladozó országgal. Budapesten még szabadon, ízlésünk szerint választhatunk, melyiket preferáljuk. Erste hitelt vagy egy kemény gumibotot a seggbe. Nincs harmadik út. Nem lehet más a politika.

Ezt a posztot éppen Moszkvából írom. Fiatalokkal csinálok riportokat arról, hogy hogyan látják Oroszországot, milyen kilátásaik vannak az életben. Egy biztos: innen egy kis mennyei paradicsomnak tűnik Budapest.

Persze perverz dolog ezekről írni, miközben ég a Majdanon a Kereskedelmi Központ, ami a tüntetők főhadiszállása, és emberek rekedtek a legfelső emeleten, miközben a Berkut UV festékkel lövi a tüntetőket, hogy könnyebb legyen őket levadászni, miközben lövik a színpadon felszólalókat, miközben óráról órára emelkedik a halottak száma, miközben Twitteren könyörögnek a tüntetők, hogy segítsenek rajtuk az európai hatalmak, amikor a kórháznak berendezett templomban már nincs több hely a sebesülteknek. Miközben a két világ törésvonalán fekvő, szegény és korrupt ország épp megszűnik létezni. Élt 1991. augusztus 24-től 2014. február 19-ig.

(Képek Kateryna Kruk Twitter oldaláról és a Kyivpost-ról. A Katerynával korábban készült interjúnk itt látható.)

Frissítés: Olvassák el a Mandineren Megadja Gábor Gondoljunk a kárpátaljai magyarokra! és Tóth Szabolcs Töhötöm Vörös és fekete – Melyik Ukrajnáért is lelkesedtek? című írását is a kijevi eseményekről!