Az utolsó éjszaka Kijevben
2014. február 19. írta: Novák Tamás (spanyol)

Az utolsó éjszaka Kijevben

Kijev_Majdan_szabadsag.jpg

Hát eljött ez is. Néhány órája Kijevben Klicsko a Majdan színpadán állva megkérte a nőket és a gyerekeket, hogy hagyják el a teret. Az utolsó nagy csata következik.

halottak.jpg

A térről közvetítők szerint a rendőrség gépfegyverekkel és páncélozott járművekkel érkezik a térre, hogy kisöpörje a tiltakozókat a Majdanról.

Az elmúlt hónapokban sokat leveleztünk kinti barátaimmal, hogy milyen kifutása lehet az eseményeknek. A legtöbben azon a véleményen voltak, hogy az olimpia végeztével a hatalom pontot tesz a történet végére. Most kicsit korábban történik minden. Tudták, hogy nincs sok esélyük. Meglepte őket, hogy legutóbb január 22-én velük kelt fel nagyon sok ukrán város. Talán most is ez lehet az utolsó esélyük, illetve a halálos csapdájuk is, hiszen Janukovics tudja, hogy ha az éjszaka nem tudja kitakarítani a Majdant, ha nem tudja elhallgattatni a szónokokat, akkor másnap lángba borul az ország. Persze kérdés, hogy egyetlen éjszaka alatt ki lehet-e takarítani 20.000 embert, akinek egy részénél fegyver van, egy másik részük harcolt már háborúban, egy harmadik részük pedig mindenre elszánt. Mert nincs már hová hátrálniuk. Az biztos, hogy az éjjel Kijev legvéresebb és legborzalmasabb éjszakáján szóltak a harangok.

big.jpg

Sok minden vezetett ide. Majd lesznek erre elemzők és nyugodt napok. Sokat fognak beszélni a tüntetők megosztottságáról, Janukovics rossz helyzetértékeléseiről, geo- és reálpolitikáról. De ez most mindegy.

Az biztos, hogy a Nyugat és a Kelet csap össze Ukrajnáért. A tét, hogy 45 millió ember melyik gazdasági körbe, melyik kultúrába kerüljön. Vodafone vagy MTC, Citibank vagy Sberbank, Tesco vagy Arbat. Demokrácia vagy diktatúra. A szólás és gondolat szabadsága vagy a kaszárnyák rendje és a hallgatás csendje. Áruk és értékek csatáját vívják most ártatlan emberek. És persze mi vagyunk azok, akiknek végképp nem mindegy, melyik világgal leszünk határosak hamarosan. A Cár birodalmával, vagy egy Európa felé botladozó országgal. Budapesten még szabadon, ízlésünk szerint választhatunk, melyiket preferáljuk. Erste hitelt vagy egy kemény gumibotot a seggbe. Nincs harmadik út. Nem lehet más a politika.

Ezt a posztot éppen Moszkvából írom. Fiatalokkal csinálok riportokat arról, hogy hogyan látják Oroszországot, milyen kilátásaik vannak az életben. Egy biztos: innen egy kis mennyei paradicsomnak tűnik Budapest.

Képernyőfotó 2014-02-19 - 3.38.43.png

Persze perverz dolog ezekről írni, miközben ég a Majdanon a Kereskedelmi Központ, ami a tüntetők főhadiszállása, és emberek rekedtek a legfelső emeleten, miközben a Berkut UV festékkel lövi a tüntetőket, hogy könnyebb legyen őket levadászni, miközben lövik a színpadon felszólalókat, miközben óráról órára emelkedik a halottak száma, miközben Twitteren könyörögnek a tüntetők, hogy segítsenek rajtuk az európai hatalmak, amikor a kórháznak berendezett templomban már nincs több hely a sebesülteknek. Miközben a két világ törésvonalán fekvő, szegény és korrupt ország épp megszűnik létezni. Élt 1991. augusztus 24-től 2014. február 19-ig.

(Képek Kateryna Kruk Twitter oldaláról és a Kyivpost-ról. A Katerynával korábban készült interjúnk itt látható.)

Frissítés: Olvassák el a Mandineren Megadja Gábor Gondoljunk a kárpátaljai magyarokra! és Tóth Szabolcs Töhötöm Vörös és fekete – Melyik Ukrajnáért is lelkesedtek? című írását is a kijevi eseményekről!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr965821129

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az elmúlttízév: a honvédelem elvesztegetett évtizede 2014.09.01. 08:54:08

„In­kább egy­he­ti plusz nyug­díj, mint újabb fegy­ve­rek!”(Kortárs magyar miniszterelnök ahonvédelmi büdzsé csökkentéséről.*) Legalább fél éve tart a polgárháborús-háborús feszültség Ukrajnában. Hogy mit lépnek erre a szomszédok? Románia 700 millió...

Trackback: Az utolsó éjszaka Kijevben 2014.02.19. 08:13:01

Nyugat és a Kelet csap össze Ukrajnáért. A tét, hogy 45 millió ember melyik gazdasági körbe, melyik kultúrába kerüljön. Vodafone vagy MTC, Citibank vagy Sberbank, Tesco vagy Arbat. Demokrácia vagy diktatúra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.19. 10:06:43

@Dövan:

Jelenleg Oroszországban 3 nagy politikai tömb van:
- vissza a kommunizmushoz - 30 %,
- legyen, mint nyugaton - 10 %,
- ellenőrzött kapitalizmus - 60 %-.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.19. 10:07:43

@Dövan:

S a nyugatpáriak meg a kommunisták jobban utálják egymást, mint Putyint, mindkettőjük számára Putyin a kisebbik rossz a másikhoz képest.

calabria007 (törölt) 2014.02.19. 10:10:19

@maxval a gondolkodó birca:

korrekt!

de azért úgy tűnik, hogy a maradék 80% jó része afféle "bikulturális" állapotban van

en.wikipedia.org/wiki/Ukrainian_language#Gorbachev_and_perebudova

calabria007 (törölt) 2014.02.19. 10:11:57

@maxval a gondolkodó birca:

alacsonyak voltak a világpiaci árak

lásd:

üzleti ciklus:

fisherpreciousmetals.com/wp-content/uploads/2010/04/Dow-to-Gold-Ratio5.jpg

ez minden _nyersanyagra_ érvényes

calabria007 (törölt) 2014.02.19. 10:14:12

@maxval a gondolkodó birca:

bonyolultabb ez a szimpla statisztikánál...

„The Russian language however still dominates the print media in most of Ukraine and private radio and TV broadcasting in the eastern, southern, and to a lesser degree central regions”

en.wikipedia.org/wiki/Ukrainian_language#Gorbachev_and_perebudova

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.19. 10:18:41

@calabria007:

Az orosz és az ukrán nép alig 400 éve vált el egymástól. S a nyelv terén pedig kettősség volt mindig.

Az oroszellenes tüntetők zöme is jobban tud oroszul, mint ukránul.

calabria007 (törölt) 2014.02.19. 10:19:58

@maxval a gondolkodó birca:

és persze a poszt-szovjet átalakulásról se feledkezzünk el

akkoriban az állami vagyon "reallokálásán" volt a hangsúly nem pedig a termelésen...

calabria007 (törölt) 2014.02.19. 10:22:06

@maxval a gondolkodó birca:

régóta "duális" ez az ország

eklatáns példa

Ukrainian Greek Catholic Church
en.wikipedia.org/wiki/Ukrainian_Greek_Catholic_Church

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.19. 10:22:55

@calabria007:

Nézz ukrán tévécsatornákat. Vicces nagyon. A műsorvezető kötelezően csak ukránul beszél. Vicces egy átlag interjú: a riporter kérdez ukránul, járókelő válaszol oroszul.

Az európai bajnokság idején (foci) néztem az ukrán csapattal egy beszélgetést. Az is így ment: a focisták zöme meg se próbált ukránul beszélni, míg páran igyekeztek, de aztán ők is oroszra váltottak, az egyszerűség kedvéért.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.19. 10:26:45

@calabria007:

A vallási kérdés nem pontosan így áll.

A lakosság kb. 20 %-a katolikus, 75 %-a ortodox. De a nyelvre nem hat ki ez nagyon.

S mind a katolikus, mind az ortodox tábor 2 fő részre oszlik.

A katolikusoknál van külön egy ukrán és egy ruszin egyház, s míg a ruszinok utálják az ukrán nacionalizmust, addig az ukrán katolikusok között arányában több a nacionalista.

Az ortodoxoknál meg kétharmad a moszkvai pátriárkához tartozik, míg egyharmad a nem-kanonikus önálló ukrán egyházhoz.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.19. 10:34:55

@calabria007:

Példa: www.youtube.com/watch?v=40SO9WpOlds - a konferáló és a bemondó ukránul beszél, de az interjúalanyok közül csak ketten, mindenki más oroszul.

Veridicus76 2014.02.19. 10:47:57

Ukrajnában az atlantista-cionista világhatalom által uszított, pénzelt és felfegyverzett, külföldi zsoldosokkal is megerősített puccsisták igyekeznek mindenáron polgárháborút kirobbantani. A halottak jelentős része rendőr, akiket a puccsisták lőfegyverei öltek meg. Janukovics elnöknek nem marad lassan választása. Hiába váltotta le a belügyminisztert, hiába mondott le a miniszterelnök, hiába minden tárgyalási kísérlet, hiába engedtek ki vagy 200 tüntetők, ejtve az ellenük felhozott vádakat. az atlantista-cionista banda polgárháborút akar, és az ország kettészakítását, hogy legalább Nyugat-Ukrajnát gyarmatosíthassa, ahogy tette Közép-Európával. Janukovics elnök a 24. órában van, most már nem lehet tökölni, radikálisan fel kell számolni a puccskísérletet.
Szánalmas ez a nyekergés a "demokratikus" nyugat és a "diktatórikus" kelet apokaliptikus küzdelméről. Arról van szó, hogy az atlantista-cionista világhatalom erőszakkal gyarmatosítani akarja Ukrajnát. Minden egyéb hazugság.

szita szita péntek 2014.02.19. 10:50:28

Úgy gondolom hogy amennyiben ez az egész ennyire sarkosan a jó és rossz küzdelméről szólna, miként a cikk beállítani igyekszik akkor nem lenne ekkora balhé, a tömeg szabadság vágya elsöpörné az elitet. Ismereteim sekélyesek e tárgyban, de úgy tudom mind a nyugati, mind a keleti kötődést pártolók tábora számos. Amennyiben ezt jól tudom és amennyiben feltételezzük, hogy annyira mégsem lehetnek hülyék, hogy rosszat akarjanak maguknak úgy hiszem, hogy a "A szólás és gondolat szabadsága vagy a kaszárnyák rendje és a hallgatás csendje. " kitétel elfogult és túlzó.

Brix 2014.02.19. 11:00:02

A nyugati világnak határozottabban ki kellene állni Ukrajna nyugati integrációja mellett. Az orosz államkapitalista-maffia rendszer egyre jobban kiterjeszti befolyását Európában, és ennek a folyamatnak Magyarország is áldozatává válik. Persze, Orbán világképétől nem áll messze a maffia államkapitalizmus építése, ezért is keresi mostanában keleten a szövetségeseit.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.19. 11:00:59

"Demokrácia vagy diktatúra. "

ezt azért nem kéne gyerekek, azért ennyire ne menjünk már le kutyába, az usa nem demokrácia (és mi se), ugyanolyan diktátorok mint az oroszok, csak az oroszok nem hazudják magukat a világ békeharcosának

Mekk Meister 2014.02.19. 11:02:24

Mindig viccesek az ilyen blogok a gonosz diktatorok es a jo demokratikus erok kozotti kuzdelemrol. Esetleg lemaradtatok a kijevi amerikai nagykovet es az amerikai kulugyi allamtitkar beszelgeteserol? Masnak nem tunik fel, hogy Klicsko es tarsai babok? Akkor milyen nepakarat van? Ki nem tartotta be a kormanyzat es az ellenzek kozotti megallapodast? Hagyjuk mar ezt az allando szeplelku es naivnak mutatott aggodast!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.19. 11:04:21

"Vodafone vagy MTC, Citibank vagy Sberbank, Tesco vagy Arbat.
Áruk és értékek csatáját vívják most ártatlan emberek."

tehát akkor van nyugati provokáció? nyugati támogatás?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.19. 11:08:58

És persze mi vagyunk azok, akiknek végképp nem mindegy, melyik világgal leszünk határosak hamarosan."

és kevesebb lesz az ukrán bűnszervezet?
vagy ez minket hogy érint?
mikor nálunk jelenleg az állam irányítói a maffiák, úgy elég nehéz jobbra számítani.

azt azért beleírhattad volna, hogy mennnyi halálos áldozat van, miért használtak éles lőszert ? stb
dehát moszkvából nehéz informálódni úgy látszik

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.19. 11:11:26

@maxval a gondolkodó birca: talán mert a kisebbség nem kerülhet soha hatalomba? nekik nem fizetik akampánáyt, kizárják őket, nem kapnak szereplést a főáramlatú médiában? talán mert elcsalták, elcsalhatták a választásokat? és még ilyen nyalánkságok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.19. 11:12:55

@Doctor Proctor: vízágyúról hallottál már? politikai tüntetést, na nem is a melegfelvonulást, de politikai tüntetést éleslőszerrel szétverni nem kicsit primkó ma már

WhyCantITouchIt? 2014.02.19. 11:13:59

Hogy kik jártak jól ezzel a balhéval?
Egy biztos, nem az ukránok.
Beláthatatlan ideig Ukrajnában nem lesz béke, inkább évtizedekig elhúzódó társadalmi válság, polgárháborús helyzet.
Egy ilyen válságos helyzetben nincs az a hirtelen EU párti, ex-neonáci Svoboda, amelyik kolbászt csinál a kerítésből, ugye a válság pedig elégedetlenséget szül, szóval újabb utcai harcok kezdődnek stb.
Tiszta Egyiptom, ott is micsoda sikert ért el a forradalom.

Eleve az ukránok fel vannak arra készülve, hogy mi lesz akkor, ha Putyin azt mondja, "-Nyet gáz"?
Mert bizony akkor vagy horribilis összegekért kell azt beszerezni, vagy ha az sem megy, az ukránok megtapasztalhatják, milyen a Maslow-piramis legalján lenni, állati szinten.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.19. 11:17:59

@maxval a gondolkodó birca: ez remélem nem komoly, és ennyire nem v agy ostoba, dehát ma már minden lehetséges

@Oscar Schmidt: ez a háború kutyája b+

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.19. 11:21:50

@maxval a gondolkodó birca: és hogy finanszrozza soros bácsi a tüntetőket? meghívja őket kedden és csütörtökön egy hatalmas adag gulyásra?
vagy provokátoroknak ad havi fizetést? mi a bizonyítékod? azt nem láttam a nolblogos posztodban

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.19. 11:28:47

@tesz-vesz:

Alapítványok vannak, civil szervezetek, melyeket többek között Soros finanszíroz.

___________________ (törölt) 2014.02.19. 11:46:18

@Nikosi: azért ez gyönyörű: maffia = diktatúra = királyság. Szóval, lényegében vagy modern liberális demokrata vagy, vagy bűnöző. Aki premodern, aki szerint az elmúlt pár száz év, a Felvilágosodás iránya tévedés volt, az bűnöző. Kiváló logika.

Nekem pontosan az a bajom, hogy nem tudom eldönteni, hogy Oroszország maffiaállam-e vagy korrektül premodern kvázi-királyság. Utóbbit ugyanis tudnám támogatni, mint az európai dekadencia alternatíváját, előbbit nem. Egy biztos - jó eséllyel nem ex-KGBs lenne a megfelelő király. Ez inkább a maffia fele dönti a dilemmát.

indapass90210 2014.02.19. 11:46:53

@maxval a gondolkodó birca: Putyin vitathatatlanul a legkisebb rossz Oroszországban.

Kobor Szellem 2014.02.19. 11:51:10

@sztrugackij:
"Akik annak idején felháborodtak a gumilövedékeken, szíveskedjenek most is hőbörögni!"

Én anno 2006-ban fel voltam háborodva a gumilövedékeken, és ezért soha a büdös életben nem fogok többé mszp-re szavazni. Igaz, nem is szavaztam korábban sem soha, de azelőtt 2x viszont fideszre. Aztán amikor a fidesz nekiment a szerintem teljesen értelmes tandíjnak, meg úgy mindennek, amiben logika volt, akkor döntöttem el, hogy többé a fideszre sem szavazok soha (nem is tettem 2010ben). Jelenleg a magyarok nagyon hasonlítanak az ukránokra abban, hogy 2 oldalra vannak megosztva a hatalom által. Illetve hogy a mi vezetőink is leszarnak most minket, és egyre távolodnak a demokráciától. Viszont róluk, mármint az ukránokról még annyit, hogy egy olyan hatalom, ami halálba küldi a rendőreit, és az ellene tüntetőket, ahelyett hogy megfékezné őket (az mszp emiatt volt undorító, hogy megfékezés helyett hagyta eldurvulni a dolgokat), szóval egy ilyen hatalom azt érdemelné, hogy a rendőrség a tüntetőkkel összefogva elfoglalja a parlamentet, a drága elnökük házát, őt személyesen megkeressék, és ... a többit rátok bízom, de ennyi haláleset után, rendőr-tüntető oldalon és csak egy büntetést tudnék elképzelni az elnöküknek, egy gyors és fájdalommentest.

calabria007 (törölt) 2014.02.19. 11:53:07

@Istuion:

a múltkori posztod alapján szerintem te teljes mértékben összhangban vagy a "felvilágosodás irányával":)

calabria007 (törölt) 2014.02.19. 11:54:07

@maxval a gondolkodó birca:

sajnos az (egykori) orosz nyelvtudásom már a múlté:(

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.19. 11:55:06

@maxval a gondolkodó birca: Mo-n nincsenek oligarchák?? akkor csányi , demján , leisztinger, puch, simicska, bajnai, a kis mészáros lőrinc micsoda?

nem globálisan kell nézni, mert csányi azért üzletelt rotsilddel, mégsincs akkora vagyona, magyar viszonylatban ezek oligarchák, a mai nagybirtokosok, akik a politikai vezetéssel idegen érdekeket szolgálnak, a nyugati multikat, nyugati kormányokat.

Veridicus76 2014.02.19. 11:56:13

Ha Novák Tamás tényleg elhiszi, amit az "értékek küzdelméről" írt, akkor nagyon nagy baj van. Kétségbeejtő, hogy valaki ennyire nem érzékeli a valóságot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.19. 12:02:55

@maxval a gondolkodó birca: ennyit tudsz? nézzek utána?
ja azt hittem megalapozott a véleményed, mert vmi konkrétumra támaszkodsz, és ezek alapján alkotod meg a világról kialakított képedet, így kapásból tudod mondani a bizonyítékokat.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.19. 12:03:02

@tesz-vesz:

Nincs Mo-n olyan ember aki a vagyona által politikai hatalommal rendelkezne, már pedig ez az oligarcha definíciója.

Söntésarcú Csömör 2014.02.19. 12:34:03

@maxval a gondolkodó birca: Aha, nyilván 2006-ban is így gondoltad és Gergényi képe van az éjjeliszekrényeden.

vantaan2 2014.02.19. 12:37:32

@maxval a gondolkodó birca: Nézd már mit nem talál az ember ha figyelmes!. " Áfacsalók barlangjával üzletel a NAV-elnökhelyettes családja"
No akkor már csak az a kérdés ki és mennyit fizetett a "képviselőknek",hogy ne engedjék a NAV-os vizsgálóbizottság felállítását?
Rubovszki György, Rogán Antal és a többi kapott-e pénzt, autót, "üzleti utat" Dubaiba .... az ÁFA csalóktól a NAV vizsgálóbizottság felállításának meghiúsításáért??? Szerinted?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.02.19. 12:51:02

@maxval a gondolkodó birca: A vagyon és a politikai hatalom mindig, mindenhol konvertálható a másikra. Pl. OV vagyona kizárólag politikai hatalmából származik és gyakran viszont.

szonár 2014.02.19. 12:57:46

@Kobor Szellem: Sajnos rosszul látod a helyzetet. Már ne haragudj, de:
1. Az ellenzék tegnap puccsot kísérelt meg. Módosítani akarták az alkotmányt, és amikor a többség nem szavazta meg, akkor vegzálták a kormánypárti képviselőket, a tüntetőik pedig meg akarták szállni a parlamentet. A rendőröknek ugye ilyen esetben kutya kötelessége megvédeni a törvényes rendet - ezért rendőrök. Ukrajnában nem a hatalom, hanem az ellenzék az, amelyik állandóan növeli a feszkót, mert maga mögött érzi a Nugat támogatását.
Mit csináljon a hatalom? Adja meg magát? Csak azért, mert harmincezer hőbörgő radikális ezt akarja?

A 2006-tal való párhuzam is hamis. Janukovics nem nevezte "kurvaországnak" a hazáját, nem nyilatkozott lenézően azokról, akiknek nem tetszettek a megszorítások és nem kérkedett azzal, hogy milyen ügyesen hazudott.

Hovatovább egyes félhülyék már egyenesen 56-hoz hasonlítják az ukrán eseményeket, ami végképp nevetséges.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.19. 12:58:23

@maxval a gondolkodó birca: ????

mert miért nincs te ostoba?
csak olyan van, a fent említettek szerinted mik?

"a vagyona által politikai hatalommal rendelkezne"

ez az, hogy a vagyona a politikai kapcsolatai révén keletkezett a mai milliomos 98 %-ának, tudod volt itt ám egy kommunista diktatúra is.
gyakorlatilag kiszervezték a pártvagyont, állami vagyont magántulajdonba, gondolom jenki tanácsadók segítségével, ez volt a rendszerváltás, a hatalomban megmaradtak ők, és ezt a vagyont használják kampánycélokra, pártmenetelésre, békemenetre, sajtó fenntartásra stb.
bár elég sok
az az oligarcha itthon aki vagyonát politikai kapcsolatai révén szerezte

az usában volt az hogy a gazdagok átvették az ország irányítását, kb a 2 vh. előtt, idején, közvetlen utána. de itthon pártállam volt.

nagyon buta vagy, ostoba nolblogos senkiházi

szonár 2014.02.19. 13:07:30

@vantaan2: Elég szomorú, ha valaki minden hülyeséget bevesz, amit a neten olvas. Az ilyen emberek lesznek a horváthandrások csodálói.

Sajnos, a modern világhoz ész is kell.

szonár 2014.02.19. 13:10:39

@tesz-vesz: Ez egy elég terméketlen vita, mert a világon élő milliárdosok jelentős része politikai kapcsolatokkal szerezte vagy gyarapította a vagyonát.

Csak a Lajtától Nyugatra ez nem téma...

Állítsuk meg a ......... 2014.02.19. 13:19:18

Tegnap a magyar közmédia miért nem közvetített?

ORBÁN TÖVIG BENYALT AZ OROSZOKNAK.?!

Éjfél előtt a városunkban fura zajokat lehetett hallani, már attól tartottam, hogy ismét NATO gépek várnak felszállásra és majd a Hortobágy felett kieresztik a felesleges kerozint, mint régen.
Nem szeretném, ha újra bejönnének az oroszok!!!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.19. 13:19:32

@szonár: nem, volt egy eredeti tőkefelhalmozás-féle az olajjal, legoval. amerikában még Benjamin Franklin idejében még nem a gazdagok irányították a politikát, legalábbis nem olyan diktatórikusan, mint ma.

Állítsuk meg a ......... 2014.02.19. 13:21:16

@maxval a gondolkodó birca:
Te állítólag Bulgáriában élsz és mégis tudod, hogy kinek van hatalma és kinek nincs itthon:)))

vantaan2 2014.02.19. 13:30:44

@szonár: Tehát nem igaz hogy a NAV vezérhelyettes családja bent van a China Martban? ....akkor hazudik a cégnyílvántartás??? ....vagy hamis a video?? .... netán hazudnak a malmok tulajdonosai akik 25-30%-ra teszik a liszt fekete kereskedelmét vagy hülye a kaposvári Cukorgyár igazgatója aki szerint a cukor 70%-án nyerészkednek adócsalók?

...no itt egy cikk:
"Meglett a magyarázata, hogy miért nem bukik le soha a feketepiac a China Mart üzletház alagsorában. Kovácsics Iván NAV-főnök családja a tulajdonos üzlettársa.

... a 444 egy tavalyi rejtett kamerás riportjában megmutatta, hogy a föld felett kihaltnak tűnő China Mart üzletház alagsorában gigászi feketepiac üzemel, ahol a teljes kereskedelem természetesen számla nélkül folyik.
Na de hogy mehet mindez annyira nyíltan, hogy aki tud a helyről, az simán besétál és annyi áfamentes energiaitalt-édességet vesz, amennyit el tud szállítani?
...... Egy másik elmélet szerint a China Mart pincéjében előre tudják, hogy mikor jönnek ellenőrizni, ilyenkor becsukják az összekötő ajtót, amire az van kiírva, hogy Építési terület, idegeneknek belépni tilos!
..... Ha valamelyik édességgyártó feljelentést tesz (a legnagyobbat a Nestlé, a Ferrero, a Milka és a Storck szívja a feketekereskedelem miatt) a NAV-nál, akkor az ellenőrzést náluk végzik el először.
Olyan is előfordult, hogy a hatóságoktól valahogy kiszivárgott a feljelentő neve, aki aztán fenyegetéseket kapott.

Az Átlátszó mostmegtalálta a pofonegyszerű választ.

dr. Kovácsics Iván, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettesének fia és felesége a China Mart tulajdonosával üzemeltet közös kereskedőcéget. A bevásárlóközpontot eszerint az irat szerint a CECZ Trade Center Zrt. üzemelteti. A kínai hátterű Kft. pedig résztulajdonos a tavaly májusban alapított Első Magyar-Kínai Kereskedőház Kft.-ben, ahol a Eurobusiness Tanácsadó Kft. is érdekelt.
A kereskedőház főtevékenysége egyébként "vegyes termékkörű nagykereskedelem" .... A Eurobusiness Kovácsicsék családi cége."

Most már csak az a kérdés mikor szólal meg Varga Mihály? ..... vagy megszólalhat-e? Engedi-e a maffia?

calabria007 (törölt) 2014.02.19. 13:40:50

@tesz-vesz:

Franklin idejében is a gazdagok csináltak politikát, csak akkor még kisebb volt az állam súlya és nagyobb a piacé

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.19. 13:56:23

@Söntésarcú Csömör:

2006-ban a rendőrség hibája csak a normál tüntés hibás kezelése volt, de az erőszakosok ellen abszolút helyesen lépett fel, sőt nem volt elég erős a fellépés.

Fekete Dália 2014.02.19. 14:01:49

"A magyar kormány pedig szégyellje magát, hogy a paksi paktum miatt tétovázik és késlekedik a megszólalással Ukrajna ügyében. A jelen helyzetben a magyar diplomáciának az lenne a kötelessége, hogy a jogállami megoldások mellett emeljen szót, ezt azonban a paksi megállapodás küszöbén már politikailag nem teheti meg."

NoBirka 2014.02.19. 14:37:35

@maxval a gondolkodó birca:

Ejj, ennyi butaságot, egy embertől, talán még sosem olvastam.
„Az ukránok többsége Oroszországot preferálja.” – nyílván nem igaz, ha igaz lenne, janukovics már rég kiírta volna a választásokat.

"orosz típusú ellenőrzött kapitalizmus" – ilyesmi nem létezik; csak orosz típusú maffia-rabló-gazdálkodás, ne sértsük meg a kapitalizmust azzal, hogy orosznak csúfoljuk.

„S korábban, amikor a liberális kapitalista modellt próbálták az oroszok, ugyanez a gazdaság sikertelenséget produkált.” – 1.) Oroszországban sosem próbálkoztak liberális kapitalista modellel. A liberális kapitalista modell elengedhetetlen feltétele a jogállamiság és a jogbiztonság megléte. Ilyesmi arrafelé sosem létezett. 2.) Orosz gazdasági sikerek csak látszólagosak; kizárólag a magas nyersanyagárak miatt tűnnek sikeresnek (és csak nagyon kevés embernek), pedig nagyon nem azok. Max stagnálnak.

„Nem, nem ilyen az orosz rendszer. Sőt, kifejezetten sikeres ez a rendszer. Ez gyakorlatilag egy kínai típusú kapitalizmus, diktatúra nélkül.”
Sikeresek? Miben? Melegverésben? Rablásban? Népnyúzásban? Talán, de másban nem.

www.businessinsider.com/putting-russias-unparalleled-wealth-disparity-in-perspective-2013-10

A 143 milliós országban a háztartások vagyonának 35%-a 110 (!!!!!!) ember kezében van!
Az emberek 93,7%-ának a vagyona nem éri el a 10 000 USD-t (cca 2,2 millió HUFt)!!!!!

Oroszország a világ leggazdagabb, legélhetőbb országa lehetne (pár évtizednyi munka árán); óriási ásványkincsei és jól képzett, jó néhány területen világszínvonalú eredményekre képes polgárai miatt. De a jogállam és a jogbiztonság hiánya, valamint a maffia-elit rablásai miatt nyomorgásra ítéltetett.
Majd ha megfeleződnek a nyersanyagárak és a rendszer már morzsákat sem lesz képes a tömegeknek juttatni; akkor az oroszok majd helyre (lámpavasra) teszik a mostani elitet és választanak újat. Ha azok is ilyenek lesznek akkor előbb-utóbb ők is lámpavasra kerülnek, arrafelé ez így szokott menni. Viszont ha jön egy nyugatos elit, aki képes az oroszokkal megértetni és elfogadtatni az oroszokkal a nyugatos értékeket és eredményorientáltságot akkor eljön Oroszország igazi aranykora.
Ukrajna kb. ugyanaz mint Oroszország csak ásványkincsek nélkül, ezért az ottani maffia-elit csak az emberek kizsákmányolásából tudnak vagyont szerezni. A nép épp most rakja helyre őket.

Kandeláber 2014.02.19. 14:44:08

Ha Janukovics lemond, és új választásokat írnak ki, már régen vége a balhénak.
Mindenesetre érdekes, hogy a törvényesen megválasztott kormány ellen erőszakosan fellépő tüntetők milyen hallatlan népszerűségnek örvendenek honi balliberális körökben.
Nosztalgiáznak a taxisblokád iránt...

Állítsuk meg a ......... 2014.02.19. 15:10:45

"Szerdán este fél héttől szimpátiatüntetést lesz a Szent István Bazilikánál az ukrán demonstrálók és a kedd esti zavargások áldozatai mellett. "

Nagy Sándor_gazda 2014.02.19. 15:22:13

Ez is beletartozik a Nyugatnak mondott szűk gazdasági érdekcsoport gyarmatosító stratégiájába, nem véletlenül osztogatta a téren az USA politikusa a cukorkát... Szegény ukránok, ha tudnák milyen is az EU azonnal hazamennének...

gothicure 2014.02.19. 15:25:02

Ezt írod:

"ízlésünk szerint választhatunk, melyiket preferáljuk. Erste hitelt vagy egy kemény gumibotot a seggbe..Nincs harmadik út..."

Hát barátom... (bocs, nem vagy a barátom) az olyan figurák mint te a legveszélyesebbek az emberi fajra, mert a gonoszok, (bár sokan vannak) annyian nincsenek, hogy a tömegek támogatása nélkül bármit is elérhetnének hatalmi törekvéseikből.

Az efféle bérfirkászok nélkül mint te, akik nap mint nap manipulálják főnökeik megrendelésére a tömegeket, esélyük sem lenne diktatúrájuk kiépítésére sem holmi idióta cároknak vagy egyéb elmebeteg diktátoroknak, de nem is ám a rothadt bankoknak. A sajtó és média felületei a legveszélyesebb fegyver, amivel lépéselőnyhöz juthat bárki is a másikkal szemben, legyen az hatalmi törekvés, vagy éppen a vele szemben álló nép.

A jelenkor háborúi sokkal inkább információk háborúja , mint a fegyvereké. Így mindenkin mérhetetlenül nagy felelősség van, aki tájékoztat (avagy félretájékoztat).
Írásodból kitűnik, hogy te egy vagy azok közül, akik az EU és a bankárok valagában meleg otthonra lelt..

Hát érezd ott jól magad!

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2014.02.19. 15:56:45

@maxval a gondolkodó birca: az ukránok egyáltalán nem preferálják az oroszokat.
A háborúban a felszabadító bevonuló magyar katonákat virággal köszöntötték. A németeket szintén.
3 milló ember halt meg Stalin alatt éhen, ott ahol a csernozjom, a fekete föld ontja a gabonát.
Az ukránok nem akarnak orosz csicska lenni.
Más kérdés, hogy rengeteg orosz él, ukrajnában, részben ott születtek, ezek vannak kevesebben, másrészt betelepültek és leszármazottai.
Na ezek valóban oroszok akarnak lenni.
Az ukránok meg egyszerűen csak szabadok.

Tandoori Artemisz 2014.02.19. 16:57:53

@maxval a gondolkodó birca:
Aki ilyen dolgokat állít mint te az egy féreg....nincsenek más szavaim erre. szar provokátor vagy.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.19. 18:46:20

@NoBirka:

A liberális kapitalizmus alatt: ázsiai szegénység, 50 % nyomorban, maffia, az oligarchák viszik a pénzt ki nyugati bankokba.

Az ellenőrzött kapitalizmus alatt: kelet-Európai szegénység, 20 % nyomorban, maffia visszaszorítva, oligarchák belföldön tartják a pénzüket, s ha mégsem, akkor börtön vagy emigráció, lásd Hodorkovszkij.

Ha átlagorosz lennél te melyikre szavaznál?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2014.02.19. 21:18:44

@maxval a gondolkodó birca: "oligarchák belföldön tartják a pénzüket"

Ugye téged nem zavarnak a tények? Oroszországból százmilliárd dolláros nagyságrendben menekítik ki a pénzt a gazdagok minden évben. Nyilván azért persze, mert olyan fasza az a rendszer, és olyan fényes jövő előtt áll.

A 15 évvel ezelőtti és a mostani orosz rendszer között meg az a különbség, hogy akkor 10 dollár volt az olajár, most meg 100. 100 dolláros olajból Jelcin is megcsinálta volna az általad annyira csodált legvidámabb ókonzervatív barakkot.

Logofet 2014.02.19. 22:11:07

Ez színtiszt baromság, mondom én Ukrajnából

VT Man 2014.02.20. 12:59:21

"Ezt a posztot éppen Moszkvából írom. Fiatalokkal csinálok riportokat arról, hogy hogyan látják Oroszországot, milyen kilátásaik vannak az életben. Egy biztos: innen egy kis mennyei paradicsomnak tűnik Budapest."

A Moszkvai átlagfizetés 400 ezer Forint körül van.
A Budapesti 150 ezer körül.

Albérlet (1 szobás):
Moszkva belső részén: 350 ezer Ft/hó
Moszkva külső részén: 200 ezer Ft/hó

www.numbeo.com/cost-of-living/city_result.jsp?country=Russia&city=Moscow

Akkor hol is van a paradicsom?

calabria007 (törölt) 2014.02.20. 15:25:42

@tesz-vesz:

valóság...

néha gondolkodhatnál és tájékozódhatnál is...

nem árt...

Kit_fisto · http://klikk.blog.hu 2014.02.20. 18:29:26

@maxval a gondolkodó birca: sajnálom, hogy az ostobáknak van pénze internetre...
Az oligarcha oligarcha akkor is, ha az általad preferált pártban van, és ez a párt történetesen egy évezredre elásta magát.

calabria007 (törölt) 2014.02.20. 21:33:45

@tesz-vesz:

okulj és tanulj...

The Property Requirement for Voting
www.vindicatingthefounders.com/library/property-requirement.html

A Franklin által megálmodott rendszerben csak a gazdagok szavaztak

calabria007 (törölt) 2014.02.20. 21:40:21

@tesz-vesz:

és nemcsak a szegény fehérek voltak kizárva a szavazásból, hanem egy sor államban - pl. Virginiában - a gazdag ültetvényesek 3/5-ös súlyozással a rabszolgáik után is szavazhattak...

pl. Jefferson a 208 rabszolgájával egymaga több mint 120 szavazattal rendelkezett...

Virginia Constitution, Rights of Suffrage (1830)
objectofhistory.org/objects/extendedtour/votingmachine/?order=6

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.20. 21:52:48

@maxval a gondolkodó birca:

"A liberális kapitalizmus alatt: ázsiai szegénység, 50 % nyomorban, maffia, az oligarchák viszik a pénzt ki nyugati bankokba."

kérlek, meséld már el, hogy oroszországban mikor volt „liberális kapitalizmus” ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.20. 23:39:03

@maxval a gondolkodó birca:

ilyenkor ugye van valami kandi kamera valahol? jelcin oroszországát liberális kapitalizmusnak hívni az mifelénk durva ostobaság, felétek hogy van ez?

calabria007 (törölt) 2014.02.20. 23:41:25

@mavo:

a "liberális" és a "kapitalizmus" szavakat olyan szinten sikerült már kiforgatni az eredetileg se túl egyértelmű jelentésükből, hogy szinte mindenre rá lehet őket húzni...

calabria007 (törölt) 2014.02.20. 23:48:18

@mavo:

a 90-es évek elején átmenetileg viszonylag jelentős mértékben meggyengült a kontroll

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.20. 23:50:51

@calabria007:

itt az alkalom, hogy kiforgatatlan valójukban használd ezeket. :) nos? jelcin mint liberális?

maxval a nem gondolkodó birca 2014.02.20. 23:50:53

Janukovics rendpárti,és a lehető legkorrekteül kezelte a helyzetet. Sajnos nem mutatott elég erőt, itt rontotta el. Egyszer és mindemkorra el kellett volna intézni a tünető csürhét.

maxval a nem gondolkodó birca 2014.02.20. 23:52:31

Bocsánat hogy kommentezek, itt bulgáriában nem könnyű egy ilyen kis pojácának érvényesülni, mint én vagyok. Tegnap is beleléptek a pofámba.

maxval a nem gondolkodó birca 2014.02.20. 23:54:18

Meg az asszony is... tudjátok hogy van ez... nem elégedett velem, pedig vitaminokat is elkezdtem szedni, meg erőnövelőt, de sajnos még csak kommentezni vagyok képes.

maxval a nem gondolkodó birca 2014.02.20. 23:56:55

Amúgy meg, jut erről eszembe, dögöljön meg minden nem vallásos, a keresztény szeretet jegyében mondom ezt.

calabria007 (törölt) 2014.02.21. 00:02:59

@mavo:

rémlik vmi Gajdar aki __sokkterápiával__ próbálkozott...

pl. egyik napról a másikra felszabadította az árakat...

és ebből _hiperinfláció_ lett

szóval a sokk megvolt...

COMMANDING HEIGHTS P2 THE AGONY OF REFORM
www.youtube.com/watch?v=N9pn3iQU02w#t=4605

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.21. 00:06:09

@calabria007:

és? ez a hiperinfláció egyenlő kapitalizmus, vagy a hiperinfláció liberalizmus ekvivalencia relációra példa?

a büdös libsi-kapitalista ajrópában hol volt hiperinfláció? :)

calabria007 (törölt) 2014.02.21. 00:07:10

@mavo:

Jegor Gajdar nagy liberalizációs kísérlete a 79. perctől jön...

COMMANDING HEIGHTS P2 THE AGONY OF REFORM
www.youtube.com/watch?v=N9pn3iQU02w#t=4756

calabria007 (törölt) 2014.02.21. 00:15:11

@mavo:

piacgazdasággal próbálkozott az ürge és ez meglehetősen liberális lépés volt 70 év kommunizmus után

a boltok is megteltek áruval

csak épp ezek __valós__ árak voltak nem pedig "idilli" államilag szabott árak...

a kísérlet vége pedig káosz lett

ami viszonylag szabad állapot, de a nagy többség számára nem kellemes...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.21. 00:16:43

@calabria007:

1992-ben oroszországban liberális kapitalizmus volt? hacsak úgy nem. :) mondd csak, gajdart melyik demokratikus oroszországi válaszátáson választották meg? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.21. 00:18:23

@calabria007:

"és ez meglehetősen liberális lépés volt 70 év kommunizmus után"

és ez neked egyenlő a "liberális kapitalizmussal", vagy mi a faszom. :-DDDD

olyan lesz, hogy a grósz károly-féle liberális kapitlizmus? :D

calabria007 (törölt) 2014.02.21. 00:18:52

@mavo:

1917 óta nem volt olyan szabad az az ország...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.21. 00:21:58

@maxval az unalmas, okostojás birca:

pedig közibük is lövethetett volna!

oh, wait... hiszen megtette. :-DDDD

sírok a gyönyörtől, ahogy a 2006-os forradalmárok követelik a szemkilövetést. :) de nekik legalább bejött, 100 körül van a halálos áldozatok száma, ami a 2006-os sajnálatos eseményekről sajna nem mondható el. pedig ha ők lettek volna a klón helyében. :-DDDD

calabria007 (törölt) 2014.02.21. 00:22:02

@mavo:

fentebb mintha ezzel kezdtem volna...

"a "liberális" és a "kapitalizmus" szavakat olyan szinten sikerült már kiforgatni az eredetileg se túl egyértelmű jelentésükből, hogy szinte mindenre rá lehet őket húzni... "

maradjunk annyiban, hogy Jelcin és Gajdar __markáns__ piaci reformokkal próbálkozott...

ami pedig a modern értelemben vett "liberális" vesszőparipádat illeti az számomra szimplán szocialista...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.21. 00:23:15

@calabria007:

"1917 óta nem volt olyan szabad az az ország... "

bezzeg 1917 előtt. :) mondd lécci azt, hogy akkor még liberális kapitalizmus volt. csak be kell sírnom a gyönyörtől valamitől. :-DDD

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.21. 00:25:09

@calabria007:

liberális egyenlú szocialista? egyre messzebb merészkedsz cuncimókus! :) 1933 után németországban a nemzetiliberálisok zümmögtek, vagy mi a geci?

jobboldali vagyok egyébként te szerencsétlen ostoba, csak jelzem.

calabria007 (törölt) 2014.02.21. 00:28:40

@mavo:

speciel az 1914 előtti rendszer meglehetősen közel állt ahhoz

1890 és 1913 között Oroszország fejlődött a leggyorsabban Európában...

en.wikipedia.org/wiki/List_of_regions_by_past_GDP_(PPP)#Europe_1830.E2.80.931938_.28Bairoch.29

még az akkori Svédországot is lepipálta...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.21. 00:37:40

@calabria007:

a hülyékkel valahogy mindig bunkó vagyok. fura.

de amúgy legyen, csak a kedvedért a soha meg nem választott gajdar fél éves tündöklése legyen 'a liberális kapitlizmus" tombolása oroszországban. ezzel áll szemben cca 24 év posztkomcsi-oligarchiája, hát komolyan, értelemszerű, hogy oroszországot a fél éves libsi kísérlet baszta hanyatt, hogy ilyen gecijó ország lett belőle putyin elvtárssal az élen. :-DDDDE

calabria007 (törölt) 2014.02.21. 11:19:13

@mavo:

újra visszatérnék a kiindulóponthoz...

ezt írtam:

"a "liberális" és a "kapitalizmus" szavakat olyan szinten sikerült már kiforgatni az eredetileg se túl egyértelmű jelentésükből, hogy szinte mindenre rá lehet őket húzni... "
mandiner.blog.hu/2014/02/19/az_utolso_ejszaka_kijevben/fullcommentlist/1#c21727534

ezek után kezdted el a kis műsorodat...

PS.: fárasztó dolog lelki betegekkel társalogni...
süti beállítások módosítása