Ki az ellenség a rezsiharcban?
2013. szeptember 24. írta: Lakner Dávid

Ki az ellenség a rezsiharcban?

rezsicsokkentes_rogan1.jpg

Rogán Antal bejelentette, hogy még a választások előtt alkotmányos védelmet kaphat a rezsicsökkentés, így pedig a jövőben szinte lehetetlenné válna, hogy „a rezsiszolgáltató cégek komoly profitot számítsanak fel”. A Fidesz frakcióvezetője a lépést, tehát az esetleges hatodik alkotmánymódosítást azzal indokolta, hogy „a szocialisták nem megbízhatóak”. Az alkotmányos szintre emelés pedig a közműszolgáltatók kétharmados törvényben rögzített nonprofittá alakításával valósulna meg, ami szintén nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézvést. „Tulajdonosnak marad az állam, akinek sem pénze, sem szaktudása nincs ahhoz, hogy például drasztikusan javítsa az energiahatékonyságot, érdemben csökkentse az ország külső energiafüggőségét, megújuló energiatermelő kapacitásokat kössön a rendszerre, vagy modernizálja a közműhálózatot” – írja az EUrologus.

Ahogy Török Gábor fel is teszi a kérdést Facebookon: „tényleg olyan zseniális kommunikáció az ellenfél győzelmi lehetőségével indokolni a lépést?” Merthogy a Fidesz ezzel implicite azt állítja, hogy reális esély van a jövő évi kormányváltásra, így pedig a Fidesz-KDNP vereségére. És benne van az esetleges kisebb arányú győzelem lehetősége miatti kapkodás is. Eszerint a Fidesz-KDNP aggódik, hogy jövőre már nem lesz meg kétharmad, így 2018-ig, és akkor egy eljövendő vereségig nincs már esély a fontos politikai kérdések alkotmányba való betonozására.

Ablonczy Bálint már összefoglalta a Heti Válasz szeptember 12-ei számában (Helyre, tétre, befutóra), miként készül a Fidesz a jövő évi választásokra. Az írás visszatérő eleme volt, hogy a párt aggódik a 2002-es vereség megismétlődésétől, ezért utolsó erejéig küzdeni fog a szavazatok megszerzéséért. És Orbán Viktor is figyelmeztetett nemrég Visegrádon, hogy „2002 tanulsága egyértelműen az, hogy nem szabad hinni az előrejelzéseknek, és nem szabad a helyi gyalogsági munkát félredobva hátradőlni abban a hitben, hogy pusztán a sikeres kormányzás elég a választói bizalom újbóli megszerzéséhez.” Az első Orbán-kormány valóban többé-kevésbé jó teljesítményt nyújtott, így a Fidesz elképzelhetetlennek tartotta, hogy az eredményes évek után a választók ne a folytatásra szavazzanak.

Most viszont biztos nem a 2002-es eset megismétléséről lenne szó, hiszen nem a jól sikerült kormányzás, inkább az ellenzék impotenciája az, ami jó eséllyel a Fidesz-KDNP újrázásához fog vezetni; ugyanakkor nyilván számítani fog a családi adókedvezmény, a rezsicsökkentés és a többi Fidesz-találmány is.

Az viszont érthetetlen, miért készülne úgy a Fidesz a választási bukásra, hogy az ellenfélre ruházza saját sikeresnek tekintett termékét. Merthogy ha valóban győzne a mostani ellenzék, és növekednének a rezsiköltségek, a Fidesz teljes kommunikációs gépezetével azt az üzenetet sulykolhatná, hogy „bezzeg 2013-ban még csökkentek az emberek terhei”.

Az eddigi három évben persze épp azt láttuk, hogy a Fidesz nem egyciklusos változtatásokban gondolkozik. Az államrendszer széleskörű átalakítása volt a párt célja, így igen nehéz lenne kormányváltás után lecserélni a fideszes négy év újításait, az új alkotmánytól a kétharmados törvényeken át a trafikokig. A Fidesznek igen sok lépésével az volt a célja, hogy maradandó nyomot hagyjon maga után. Hogy ne lehessen csak úgy egyszerűen lépéseinek visszavonásával másfelé kormányozni az országot.

A negyedik alkotmánymódosítással a Fidesz már rögzítette az Alaptörvényben a számára kedves pártpolitikai irányvonalakat, ezáltal is elég nehéz helyzetbe hozva az utánuk jövők dolgát. Az ötödik módosítással aztán jó pár dolgot visszavontak, a hatodikkal viszont alkotmányos szintre emelnék legfontosabbnak tartott döntésüket, a rezsicsökkentést. Ezzel éppenséggel szembemennének az Európai Unió egységes energiapiacról szóló stratégiájával is, melynek lényege, hogy mások mellett Magyarország is „fokozatosan szüntesse meg a hatósági energiaár-képzést minden fogyasztói szegmensben”. A piaci logikával szembemenő, hasznosabb lépések (energiahatékonyság megteremtése) helyett lassan egy éve vitt rezsicsökkentés márpedig nem ebbe az irányba mutat, azontúl fenntarthatósága is igencsak kétséges.

A Fidesz pedig magyarázhatja azzal lépését, hogy elmondásuk alapján kétmillióan is aláírásukkal támogatták a rezsicsökkentést, így pedig épp annyian kiálltak mellette, hogy bele lehessen írni az alkotmányba. Ezt az érvet gyengítené, hogy az aláírók nem azzal értettek egyet, hogy a rezsicsökkentés szerepeljen az alkotmányban, így pedig helyet hosszú távra kösse a kormányra kerülők kezét.

Azzal, hogy Rogán Antal az MSZP-re hivatkozott, gyakorlatilag ki is lett jelentve, hogy a kormányváltás utáni más politikai irányt szeretné előre megakadályozni a Fidesz. Az pedig, hogy az MSZP megbízhatatlan, nem jelent mást, mint hogy a választók megbízhatatlanok – azok a szavazók, akik a rezsicsökkentés ellenére is az MSZP-t biztosítanák támogatásukról. Így jutottunk el ismét 2002-ig, amikor is a Fidesz a választási eredmény láttán arra a következtetésre jutott, hogy a választók semmibe is vehetik a fontosnak gondolt eredményeket. Vagyis hogy megbízhatatlanok, akár át is szavazhatnak, „a sikeres kormányzás nem elég a választói bizalom újbóli megszerzéséhez.”

De ezek után hiába is szavaznának bárki másra a választók, a hatósági árképzés révén megvalósult rezsicsökkentést nem tudnák leszavazni. „Miért, mi a baj a rezsicsökkentéssel?” – kérdezhetné erre az egyszeri Fidesz-szavazó, akinek már csak arra a kérdésre kellene felelnie, mit szólna, ha alkotmányos szintre emelnék a tizenharmadik havi nyugdíjat, az ingyenbérletet vagy egyéb juttatást. A rezsiköltségek lefaragása pedig ésszerűbb, fenntarthatóbb módon is végbemehetett volna. Nagyjából úgy, ahogy Mellár Tamás is mondja: „Szabályozásról akkor lehetne beszélni, ha bizonyos árképleteket, árszabályokat a kormány megalkot, azokat közzéteszi, és ahhoz az érintett cégek alkalmazkodnak. Például meghatározza, hogy a mindenkori infláció szintje alatt 2 vagy 3 százalékponttal lehet csupán a szolgáltatási árakat mozgatni, mert az a kormány elvárása a szektortól, hogy évente legalább 2-3 százalékos szolgáltatásjavulást, hatékonyságnövelést produkáljon. Ehhez lehet alkalmazkodni, ahhoz viszont nem, hogy »akkor vágnak még 11,1 százalékot«.

A Fidesz-KDNP úgy véli, kétharmad és kétmillió aláírás birtokában bármit megtehet, minden ötletét bebetonozhatja az alkotmányba; de az, hogy a választó nem tud voksának segítségével leváltani egy pártpolitikai programot, nem erősíti a demokráciát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr185527233

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki az ellenség a rezsiharcban? 2013.09.24. 15:39:01

Mit szólnánk, ha alkotmányos szintre emelnék a tizenharmadik havi nyugdíjat, az ingyenbérletet vagy egyéb juttatást?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2013.09.24. 21:07:01

@Kettes: Ez az Alföldi -darab hol megy, van még jegy?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.09.24. 21:12:46

@Bell & Sebastian: Téged jegy nélkül is beviszlek. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.24. 21:13:43

@Bell & Sebastian:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2013.09.24. 21:14:15

És Én még mindig képes vagyok valamin meglepődni?????????? És mégis??????:O:O:O

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.24. 21:47:52

A Fidexnek annyi volt, mint a botnak. Rezsicsökkentés ide vagy oda, olyan mértékben veszti a hitel(esség)ét, hogy csak idő (és ne is hosszú idő) kérdése, hogy úgy járjon, mint a szadesz és az mszp.

Ma hallottam hírekben, hogy már a második "devizahiteles-lakásvédő szervezet" vezetője ellen kezdeményez az ügyészség vizsgálatot terrorfenyegetés miatt (az első terrorista tett egy olyan nyilatkozatot, hogy kalapáccsal beveri egy bank kirakatüvegét, a második egy népszavazási kamubeadványban, azt ajánlotta megfontolásra, hogy írjanak ki népszavazást egyes képviselők vagyonelkobzására és nyilvános kivégzésére). Mennyi morális tartaléka van annak a rezsimnek, ami így dolgozik?:-(

www.hirado.hu/Hirek/2013/09/24/20/Terrorcselekmennyel_fenyegetes_miatt_nyomoznak_egy_nepszavazasi_kezdemenyezes_ugyeben.aspx

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.24. 21:49:34

@bbjnick:

(és ne is hosszú idő)=(és nem is hosszú idő)
Ma hallottam hírekben=Ma hallottam a hírekben

Bell & Sebastian 2013.09.24. 22:13:27

@bbjnick: Hálás téma a devizahitel. Ez is kitart választásig, mint a magáncsőd, vagy a fél Pa-dö-dő, ha felfüstölik

panelburzsuj 2013.09.24. 22:48:22

@bbjnick:

A Fidesznek sikerei és kudarcai voltak/vannak.

No de moralitása?

Pláne tartalék?

Virág et. 2013.09.25. 07:55:58

Rogán megválaszolta a szerző kérdését: az ellenség a multik meg az EU.

Barátunk meg gondolom Azerbajdzsán, Kazahsztán meg az oroszok. Utóbbiak akkora barátaink, hogy a múltkor is csak cirka 50 évre felejtették itt magukat meg a rendszerüket, de mint tudjuk Viktor nem a rendszer, hanem annak vezetői ellen küzdött. A rendszerrel baja nem volt.

Ezt fenntartások nélkül el is hiszem neki.

vantaan 2013.09.25. 08:03:34

100 millió Papcsáknak? Az 20% és nem mínusz hanem plusz zsebbe!

"Ez olyan kínos ügy, hogy nem lehet Viktorral sem megbeszélni " Na b+ ez aztán a rezsi csökkentés!!!!

vantaan 2013.09.25. 08:03:34

100 millió Papcsáknak? Az 20% és nem mínusz hanem plusz zsebbe!

"Ez olyan kínos ügy, hogy nem lehet Viktorral sem megbeszélni " Na b+ ez aztán a rezsi csökkentés!!!!

Virág et. 2013.09.25. 08:08:01

Azért egy picit ezen a rezsi hülyeségen érdemes elgondolkodni. A kormány legújabb terve, hogy visszaállamosítja a közműszolgáltatókat, az összeset, mint a komcsik alatt. Ez ott kezdődik, hogy piaci áron megveszi őket a tulajdonosoktól, ami alsó hangon százmilliárdos tétel vagy még nagyobb. Egy deficites államkasszába nem forrásokat von be, hanem lényegében akkora kiadást akaszt, amelynek a töredéke beboríthatja az egész költségvetést. Mindegy, valahogy megoldják (=hitelből, piacról, magas kamattal, mint eddig mindent). Aztán csinálnak belőle nonprofit szolgáltatókat. Egy nyereséges piac bevonása állami kézbe még racionális döntés lehetne, de hogy bevonás után mindjárt le is vágják azt a nyereséget, az óriási vicc. Összefoglalva: elvernek egy rakás pénzt, amit aztán vissza se fognak kapni, még befektetésről sem beszélünk, helyette talán annyi pénz keletkezik majd, hogy a működés biztosított legyen. Fejlesztések, beruházások kizárva: ha nincs profit, akkor minek? Tessék összevetni az állami tulajdonban lévő vagyontárgyak, mondjuk például a BKV eszközei, ingatlanjai minőségét mondjuk egy multi irodaépülete, székháza, gépjárműparkjai minőségével. Három évente cserélt céges autóflotta, légkondicionált, tiszta irodaépület, nyugati színvonal. Ez áll szemben az állami államszocialista időkből itt maradt ósdi ingatlanokkal, ezeréves buszokkal, szovjet metrókkal, szovjet villamosokkal (kivéve Combino és Alstrom, azért is mennyit kapott a Demszky). De mondhattam volna a MÁV-ot vagy bármelyik állami vállalatot is akár. Az állam csak olyan piacon tud sikeresen jelen lenni, ahol monopóliuma van és ahol nem igényel beruházást a biztos bevétel: például a szerencsejáték. A közművek pontosan nem ilyenek, hacsak nem találunk olajat meg földgázt a Kossuth-tér alatt.

vantaan 2013.09.25. 08:15:28

@bbjnick: A Fidesznek valóban vége! ...ha már az uzsorás cigányok/romák zsaroló potenciálját is be kell vetni egy szar időközi önkormányzati választásnál lásd Baja.
De ez azért a nemzet szégyene ,hogy itt Fideszes főmuftik lophatnak ,csalhatnak, hazudhatnak és nincs olyan nemzeti-polgári erő ma Magyarországon amely ennek az ocsmányságnak ellent mondana ,tenne!

...a mostani Papcsákos hangfelvétel a jéghegy csúcsa csak. Kövér László házelnök Baktalórántházán bűnözőkkel ünnepli a város alapítás évfordulóját. A miniszterelnököt súroló falopásra csak hallgatás van.
Habony Árpád aki nyugdíjasokat vert meg tagja lehet egy párt delegációnak.

Hol az nemzeti önérzet??? Hol az emberi önbecsülés ....amikor ilyen levitézlett alakok irányíthatják az országot???

Virág et. 2013.09.25. 08:24:46

@vantaan: Ugyan már, kit érdekelnek ezek? Kötnek rá egy nemzetiszínű masnit, kiáll Martonyi vagy valamelyik másik harcos antikommunista és elmúltnyolcévezik egyet és a sok birka szalad is ikszelni. :)

Ez egy ilyen ország.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.25. 08:26:05

@vantaan:

"Hol az nemzeti önérzet??? Hol az emberi önbecsülés ....amikor ilyen levitézlett alakok irányíthatják az országot???" --- írod.

És hol volt az elmúlt huszonhárom évben?

unionista (törölt) 2013.09.25. 08:46:54

@Bell & Sebastian:
európai forrásból nem nagyon lehet direktben gazdaságot fejleszteni az utófinanszírozás miatt. a brüsszeli pénzekre úgy kellene tekinteni, hogy az eu/nato forrás. építhetsz belőle igazgatásrendészetet. vagy szuperlézert. mert az alapkutatás. magyarul katonai kiadás. az ilyenekből ki szoktak jönni a civil életben is hasznos eredmények. szeged ezzel majd vonzza a kutatókat, az vonzza a működő tőkét. feltéve, hogy képesek lesznek a központot megépíteni és működtetni.

a közlekedési és közműfejlesztéstől viszont azt várjuk el, hogy az követlen megtérüljön. ahhoz előfinanszírozás kell. egy bank betolja a pénzt. valaki megépíti az utakat és a csomópontokat. aztán regisztrációs adóból és az útdíjból törlesztünk. na most lehet kérni, hogy a művelt nyugat legyen már olyan rendes, hogy ezt az egészet olcsón előfinanszírozza nekünk. és akkor mi magyarok (akik megvédtük a keresztény európát a törököktől) építünk magunknak utakat, közlekedési csomópontokat, hidakat. csatornákat, tározókat, erőműveket. csakhogy ezt nem fogják megtenni.

itt le kell ülni az osztrák és a német kancellárral. azt mondani, hogy osztrák-magyar kereskedelmi bankrendszer kell. közép-európai szövetségi bank. és akkor ezekre alapozva építkezünk. úgy, hogy a bundesbank ad olcsó hitelt a tartományi kormánynak, vagy ezek hiányában a független önkormányzatoknak. az otp-erste pedig finanszírozza a kis- és középvállalatok eszközigényeit. és ez azért lehet olcsó, mert a projektek mögött brutális garancia van. óriás bankok és óriás vállalatok. az egészet felügyelheti a számvevőszék.

na most ez így jó lenne. csak kérdés, hogy simicska lajos hogy lopja el a pénzt. mert a berlini szövetségi bank neki nem fog adni milliárdokat a közvetlen megtérülés miatt. a brüsszeli bürokráciának ezzel nem kell törődnie. a strabagot sem érdekli, hogy milyen kormány van. betársul a lopásba. csak ez az egész nem tartható.

unionista (törölt) 2013.09.25. 09:10:36

@Kettes:
az ellenzéknek - jelen állás szerint - legfeljebb pesten lesz többsége. amiből egyébként lehet rendszerváltás. ha a fővárosi polgárság fellázad. csak nem úgy tűnik.

a nyeréshez egy korlátozott és egyenlő újraosztást kellene ígérni. nem 125 ezres, hanem 25 ezres "alapilletményt". legfeljebb egy tizedet lehet erre a célra beáldozni. nem a teljes költségvetést. és persze ezt sem a meglévő kedvezmények mellett, hanem helyette lehet adni. ez is überelné a rezsicsökkentést. de ezt magyarázd el szanyi tibornak, vagy szily katalinnak. ez a proli szavazóknak tetszene. az mszp népszerűségét növelné.

bajnainak független önkormányzatiságot kell ígérni. amire vidéken lenne igény. 200-300 járásjogú és 20-30 megyejogú önkormányzattal még versenyképes lehetne az ország a szomszédos relációkban.

ezen kívül szövetségi kormányzást kellene ígérni. brüsszellel, berlinnel és béccsel ki kell egyezni. erre a feladatra andor lászló a szinte egyedül alkalmas ember. és mondjuk oszkónak kell leülnie tárgyalni arról, hogy szövetségi közlekedést és szövetségi közműveket építünk.

a megüresedő európai biztosi helyre - ellenzéki győzelem esetén - be kellene ültetni markó bélát. amivel a határon kívüli szavazatokat lehet behúzni. és a kampányban a nemzetellenes baloldal retorikát ki lehet kapcsolni.

és fel kell vetni az v4 bővítését horvátországgal és szlovéniával. mert kell egy b-terv arra az esetre ha a fritzek nem lesznek korrektek. és erre a feladattal (a diplomata) balázs pétert lehet megbízni.

vagy mondani kell bármi más konkrétumot. mert ugye a "baloldali" választó nem ad biankó csekket. na most hol áll ettől az ellenzék. reális cél az, hogy pesten valahogy megfordul az eredmény.

unionista (törölt) 2013.09.25. 09:22:06

@Bell & Sebastian:
be lehetne engedni mindenkit. önkormányzati szinteken. miskolc lehetne angolszász mintára "mini manchester". debrecenből lehet helvét típusú kanton. szeged németalföldi mintára megszervezhető. mindezt közép-európai szövetségi keretek között. ami azt jelentené, hogy a térségben németország és ausztria dominál. de nincs szupremácia. mert önkormányzati szinteken a független értelmiség keresi az alternatívákat. de ettől a közgondolkodás nagyon messze áll.

unionista (törölt) 2013.09.25. 09:43:16

@vantaan:
a magyarok fele feudalizmust akar. cárságot, vagy szultánságot. a cigányok vajdaságot. a székelyek egész konkrétan egy rezervátumot kérnek. a székely ember nemesnek születik. mert egy király azt mondta, igaz egy másik visszavonta, de az nem számít. ők úgy képzelik, hogy kizárólag állattartásból olyan önállóságot csinálhat, amit a barcelonai katalán se kér magának. nem fogadják el a, hogy kizárólag agártermelésre nélkül csak kistérségi autonómiát lehet követelni. a székely többségi területen legalább egy tudományegyetem hol van? iparváros hol van? ha kultúrát akarnak, akkor a nagyszínház hol van? ők összegyűlnek a hegyen, lengetik a zászlót és elénekelnek egy népies műdalt. "csaba királyfi csillagösvényen": ami egyébként teljesen rendben van, de ezért nem szokás európában regionális autonómiát adni, se fél-nemzetállami státuszt. mert ez semmi, vagy alig valami. de ezt nem érti egy átlag székely paraszt. hanem várja, hogy egyszer majd lesz egy nagy-magyar anschluss. ez a közgondolkodás.

ami magyar közéletben történik az nem független a közakarattól. ezt akarják a magyarok. vegyék el a külfölditől azt, ami a miénk. csak ez a feudalizmus nem jön be. mert a harácsolás az egyik oldalon elcigányosodást jelent a másikon. de erről a zsidók tehetnek.

persze ezzel együtt elég furcsa a nép. mert az uralkodót egy pillanat alatt fel tudja akasztani. ez is a feudális gondolkodás sajátja.

Kandeláber 2013.09.25. 10:53:27

@Virág et.: Elárulnád, hogy milyen alapon birkázod le azokat, akik nem bajnaivárók?
Nekem volt úgynevezett "liberális" barátnőm, sőt szoci is, de ettől még egészen jól tudtunk dugni.
Igaz, egyik sem mondta rám hogy birka vagyok, max. lenáciztak. :D

garibandi 2013.09.25. 11:38:51

Hát ez is bekerül az alaptörvénybe...

Nem több ez, mint egy "technokrata szabályhalmaz, amelyben nincs semmi, amit az ember tisztelhetne".

Virág et. 2013.09.25. 11:46:48

@Kandeláber: A birka az nem a nem-bajnaiváró, ahogy te mondod. A birka az most perpill a fidesz-szavazó, de volt már szoci szavazó is. A birka onnan ismerszik meg, hogy nem gondolkodik, hanem terelteti magát a politikusokkal, a juhászeb szerepét a rezsicsökkentés, a mocskosmultik töltik ma be. Máskor ezek a tizenharmadik havi nyugdíj és társai voltak.

Ha magad idesorolod, az a te bajod, én nem soroltam innen ide senkit.

Kakimaki0123456789 2013.09.25. 11:53:59

Vajon fog-e mukodni egy olyan alaptorveny amivel 10 millio magyar nem ert egyet? Vajon az eroszakoskodasuk eleri-e a celjat vagy lebukik a bloff es nem duplan nyernek hanem duplan veszitenek?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.25. 12:01:18

@Virág et.:
Nyilván a közműcégek piaci ára minimálisra esik, ha a rezsicsökkentést a végletekig viszik. Miután állami kézbe kerülnek, utána meg nyugodtan lehet újra növelni a rezsit, a 2/3 2014 után is meglesz nekik ehhez ebben az országban, ahol a lakosság többsége kommunista, csak nem annak nevezi magát. Ez már kicsiben megtörtént, csak kicsit kalandosabb úton, mert ott nem zsarolással, hanem erőszakkal államosítottak, Pécsen a vízművel, amint visszakerült az önkormányzat kezébe, meg is történt az emelés.

Kandeláber 2013.09.25. 12:03:04

@Virág et.: Ha jól emlékszem, a "birka nép" feliratot először 1994-ben láttam a Soroksári úton egy ütött-kopott kerítésen, néhány nappal a nagy szoci győzelem után.
Bár soha nem voltam úgynevezett "baloldali", ez a felirat egy kicsit zavart. Később ugyanúgy zavart, amikor ez a birkázás kölcsönös lett, és boldog-boldogtalan ezt vágta annak a fejéhez, aki más véleményen merészelt lenni, mint ő.
Nagyjából ennyi a tartalma - ha egyáltalán van neki - ennek a kifejezésnek.
Most a bajnaiváró- a közgazdaságtanhoz nagyon értő - okoskodó - tornából felmentett - hahás akárkik gyakorlatilag azokra alkalmazzák, akik nem soroltak be a libás mögé.
A libás egyébként simán kevesebb listás szavazatot fog kapni, mint a Jobbik, ezt már most borítékolom, és nem azért mert mindenki szellemileg visszamaradott aki nem rájuk szavaz, hanem azért, mert Bajnai már bizonyított.
Mint Gyurcsány minisztere, és a szocik miniszterelnöke.
Aki ezt nem veszi észre, az minimum csökkentlátó.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.25. 12:04:49

@bbjnick:
A Fidesznek nincsen vége, messze a legerősebb párt ma Magyarországon, 2014-ben meg már az is hatalmas eredmény lenne az ellenzéki pártok részéről, ha a Fidesz nem szerez újra 2/3-ot. Hogy morálisan hiteltelenek? Nos, a politikában hajadra kenheted, ha neked van morális szempontból igazad, a szavazatok és a pénz számítanak. Arról nem is beszélve, hogy az átlag proli töredékét látja annak, amit te az internetes médián keresztül megtudsz, és annak a töredéknek a töredékét tudja csak megérteni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.25. 12:06:48

Nagyon egyszerű. A Fidesz logika szerint:
- vannak a magyar emberek és őket ők képviselik
- és vannak ezek ellenségei, őket képviseli mindenki más
Ebből a logikából következik, hogy mivel rezsit fizetni rossz, a Zemberek nem szeretnek, tehát ezt csakis az ellenség számlájára lehet írni. Mivel a józanabbak szerint ez így nem fog működni, tehát ők is az Ellenség szolgái. Így a második legnagyobb (szintén baloldali) párt így az Ellenség előretolt helyőrsége lett. Mivel elvileg a második párt is nyerhet, gyorsan be kell betonozni a "vívmányt".
Hát, ennyi, ennél több logikát kár keresni benne.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.25. 12:06:50

@unionista:
Mondjuk a kirakat magyarkodást nagyrészt nem a székelyek maguk csinálják, nagyrészt az egész egy biznisz a mélymagyar turisták kiszolgálására.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.25. 12:10:29

@Kandeláber:
Nem attól lesz valaki birka, mert a Fideszre, MSZP-re, Jobbikra, vagy bárki másra szavaz, hanem attól, hogy miért teszi ezt. Az a baj, hogy a populizmussal lehet legtöbb szavazatot nyerni, és itt most akkor mindjárt hozok egy MSZP-s példát, lásd Medgyesi kampányát a 100 napos programmal, amivel a legnagyobb baj, hogy az a marha még meg is valósította.

Kandeláber 2013.09.25. 12:22:05

@Ensiada Arkoveitie: Mindig is populizmussal lehetett nyerni.
Ez nem pártfüggő.

safranek 2013.09.25. 12:22:19

A rezsiharcot a kormánynak önmagával kellene megvívnia, mert pl az áram árának nagyrészét kitevő díjtétel az MVM-en keresztül az ővé!

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.25. 12:36:14

@Kandeláber:
Igen, de a problémák ott kezdődnek, ha nem csak populista kampányt csinálnak, hanem aszerint is cselekednek. Ezt az MSZP kezdte egyébként, lásd Horn kormány idején a 65 év felettieknek az ingyenes utazás, majd Medgyesinél a 100 napos program, a mostani Fideszes kormány viszont a populizmust az egekbe emelte, csak konkrétan nem osztogatással, hanem azzal, hogy a magyar néplélek téves sztereotípiáira építi a kormányzást.

Kandeláber 2013.09.25. 12:42:51

@Ensiada Arkoveitie: A választópolgárok szavazatait mindig is ígéretekkel lehetett megnyerni.
A populizmus arról szól, hogy a választónak tetsző intézkedéseket helyez kilátásba az adott párt.
Ha ne adj' Isten, ezek közül az ígéretek közül néhányat még be is vált, és azok beválnak, akkor szinte biztos a következő győzelem is.

biobender 2013.09.25. 12:47:04

@freehckr: Oh neee, Pozsgai is itt van! A Hegedus kommunista belugyminiszter veje, Pinter es meg sorolhatnank. Mirol beszelsz te szerencsetlen?

room_101 2013.09.25. 12:51:51

Valahol olvastam azt a napokban, hogy ami most történik itt, az a "Zemúttnyócév 2.0" amiből 3 és fél már eltelt.

élhetetlen 2013.09.25. 12:55:31

@Bell & Sebastian: Nem akarok tételesen végigmenni az állításaidon, inkább a hangulatához pár megjegyzés.
„a bank sem marad szegény, számtalan helyen bele van kódolva a rendszerbe – megkerülhetetlenül”. A tranzakciós adó bevezetésekor az első gondolatom például az volt, hogy aki teheti, elmegy bankolni máshova. Megtörtént. Ezek után kiróják a bankokra az elüldözött ügyfeleik által be nem fizett adót pótló adót. Miért is zárnak be öt, tizenöt fókot?
A másik: „a szolgáltató sosem hajt végre _jelentős_ fejlesztést”. Nekem az a kényszerképzetem, hogy egy multi, aki kiviszi a hasznot az országból, az befektet annyit, hogy jövőre is legyen haszna, amit kivihet az országból, és mi szolgáltatást kapunk, mert abból van haszna. Senki nem emlékszik arra, hogy 15 évet is várhattunk egy vonalas telefonra, mert a Posta vezér fizetése nem függött attól, hogy szolgáltat-e. (Napjainkban BKK, veszteséges cégnél hat millás jutalom, mert zseniális a vezér, zseniális ötletei vannak, olyan beléptető rendszert akar vásárolni, hogy egész Európa a csodánkra jár majd (nem keresem meg a híreket, ahol olvastam, ha csak a fele igaz, már az is baj). Tömegközlekedés nincs, vidéken a napi egyszeri busz, külső zuglóban négyzetkilométerek, ahol semmi. Mintha egy falusi budiba vennénk márványülőkét, és aranyozott csempét, miközben vízöblítés nincs.)
Jó lesz az állami szolgáltatás, mert az a miénk.
Na, jól eltérültem, mert még egy ma olvasott cikk, megbüntették több millára a szolgáltató cégeket, mert a számlázó rendszereket nem tudták KÉT HÉT alatt átalákítani. Az átalakítás nem csak a számlaképre vonatkozik, mert az adatbázist is bővíteni kell a letárolt kapott kedvezményekkel, bővített táblák, adatmozgatás, fejlesztés, tesztelés. Aki elrendelte, az annyit ért hozzá, hogy csak oda kell tenni egy narancssárga kockát egy számmal. Ez vár ránk!

élhetetlen 2013.09.25. 12:58:31

@Bell & Sebastian: Nem akarok tételesen végigmenni az állításaidon, inkább a hangulatához pár megjegyzés.
„a bank sem marad szegény, számtalan helyen bele van kódolva a rendszerbe – megkerülhetetlenül”. A tranzakciós adó bevezetésekor az első gondolatom például az volt, hogy aki teheti, elmegy bankolni máshova. Megtörtént. Ezek után kiróják a bankokra az elüldözött ügyfeleik által be nem fizett adót pótló adót. Miért is zárnak be öt, tizenöt fókot?
A másik: „a szolgáltató sosem hajt végre _jelentős_ fejlesztést”. Nekem az a kényszerképzetem, hogy egy multi, aki kiviszi a hasznot az országból, az befektet annyit, hogy jövőre is legyen haszna, amit kivihet az országból, és mi szolgáltatást kapunk, mert abból van haszna. Senki nem emlékszik arra, hogy 15 évet is várhattunk egy vonalas telefonra, mert a Posta vezér fizetése nem függött attól, hogy szolgáltat-e. (Napjainkban BKK, veszteséges cégnél hat millás jutalom, mert zseniális a vezér, zseniális ötletei vannak, olyan beléptető rendszert akar vásárolni, hogy egész Európa a csodánkra jár majd (nem keresem meg a híreket, ahol olvastam, ha csak a fele igaz, már az is baj). Tömegközlekedés nincs, vidéken a napi egyszeri busz, külső zuglóban négyzetkilométerek, ahol semmi. Mintha egy falusi budiba vennénk márványülőkét, és aranyozott csempét, miközben vízöblítés nincs.)
Jó lesz az állami szolgáltatás, mert az a miénk.
Na, jól eltérültem, mert még egy ma olvasott cikk, megbüntették több millára a szolgáltató cégeket, mert a számlázó rendszereket nem tudták KÉT HÉT alatt átalákítani. Az átalakítás nem csak a számlaképre vonatkozik, mert az adatbázist is bővíteni kell a letárolt kapott kedvezményekkel, bővített táblák, adatmozgatás, fejlesztés, tesztelés. Aki elrendelte, az annyit ért hozzá, hogy csak oda kell tenni egy narancssárga kockát egy számmal. Ez vár ránk!

Bell & Sebastian 2013.09.25. 13:04:45

@élhetetlen: Biztosan bonyolultabb és árnyaltabb a kép annál, mint amit érzékeltetni tudtam. Legjobb lenne egyszerre támadni az alacsony jövedelmek és a pofátlanul számlázó, sárga csekkesek felé.

Sokadszorra mondom, elzavarni másképpen nem lehet őket, csak így. Hogy ki lép a helyükbe? Az a második felvonás, ami még kidolgozás alatt áll..

élhetetlen 2013.09.25. 13:18:49

@Bell & Sebastian: Nem értjük egymást. Én azt akartam mondani, hogy nem kell elzavarni senkit, aki működik, és szolgáltat. „Hogy ki lép a helyükbe? Az a második felvonás, ami még kidolgozás alatt áll”. Ezt nem szeretném látni, megélni. Csak pár példa. Devizások mentése, első csomag, akinek van pénze, az kap 70 ft-t frankonként. Felmerült a rezsicsökkentésnél, hogy nem támogatjuk a medencék fűtését, aztán, de, támogatjuk, pedig lehetett volna sávos ár, a szükséges olcsóbban, a luxus drágábban, mint Cipruson a vízzel. Légy szíves, olvasd el mégegyszer, amit írtam Neked.

Bell & Sebastian 2013.09.25. 13:26:27

@élhetetlen: De bizony, el kell zavarni mindet. Méghozzá a rabszolgatartást tiltó ENSZ okmányra hivatkozva. Fölöslegesek, nem hoznak, csak visznek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.25. 13:32:36

hogy hogy ki az ellenség? Mindenki. 2002 óta a Fidesznek mindenki potenciális ellensége. :S

Újabban már a választópolgár is.

élhetetlen 2013.09.25. 13:32:51

@Bell & Sebastian: Tudod, erre nehéz kultúráltan válaszolni. Megpróbálom. Álmodj szépeket!

Kandeláber 2013.09.25. 13:43:31

@élhetetlen: Figyusz, Hamburgban is hülyék laknak, mert népszavazáson megszavazták a közszolgáltatók közösségi tulajdonba vételét?

unionista (törölt) 2013.09.25. 13:43:42

@Ensiada Arkoveitie:
még csak azt se mondom, hogy nem kell ez az etnobiznisz. nekem nincs igazából problémám a székely-magyar "összetartozás" dologgal. csak azt mondom, hogy ezért kistérségi autonómia jár. mert ez egy tisztán népies izé. erre nem lehet többet építeni. a székelyeknek akkor lennének erősebb jogaik, ha nem lennének románokkal körbe kerítve. ahhoz szászok kellenek. és akkor ott tartunk, hogy a cél a multikulturális erdély. ami a regátot is közép-európához köti. azaz ez bukarest érdeke. nem lehet önálló székelyföld. de lehet önálló székely frakció a történelmi erdély parlamentjében. és a kistérségi autonómia azt is jelenthetné, hogy a pénz eleve le van osztva a román-magyar és a szász helyekre. a városrészek önállósága segíthet a kolozsvári magyarokon. ez lau1 és lau2 szintű autonómia.
ami nem zárja ki, hogy faragják a kapufélfát ha az a hóbortjuk. szuper.

a liberális közfelfogás szerint mindegy, hogy csabakirályfiban hisznek, misimókusban, vagy a kockásfülű nyúlban. de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet saját kultúrájuk, hanem csak azt, hogy azt szabadon alakíthatják. ezt nem nagyon értik. a magyarok se.

unionista (törölt) 2013.09.25. 13:48:09

@Kandeláber:
arra szavaztak, hogy a németségé legyen? arra, hogy földkerekség összes németje rendelkezzen felette. vagy azt, hogy a városé lesz, az tartozzon a szabad kikötőhöz. mert ők maguk képesek fenntartani. ahogyan a hajóforgalmat is. hopp, hopp. ez nem valami liberális izé. szabad kereskedelem, szabad kikötő, szabad állam. gyanúsan "zsidók" ezek a hamburgiak.

is 2013.09.25. 13:49:08

@freehckr: " a parlamentben lehet egy olyan politikai szervezet, mint az MSZP?!"

ez kérem a dédapám bicskája. a nyele hatszor, a pengéje meg kilencszer volt már cserélve, de ez akkor is a dédapám bicskája.

fel se tudod sorolni az MSZP összes elnökét a megalakulásuktól. a FIDESZben sokkal konnyebben elvagy az egyetlen führerrel.

Mindfield 2013.09.25. 13:50:21

"Ki az ellenség a rezsiharcban?"

A sötétben bujkáló ellenforradalmár!

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.09.25. 13:50:35

Aljas, sunyi, álszent, nemzeti szarjankók!

Ez a rezsicsökkentés is egy pillanatnyi humbuk, előtte egy csomó dolog árát felemelték, majd diktatórikusan, látványosan kisebb mértékben csökkentik.
Ezt mind a nép fizeti meg, de jól hangzik a balgáknak.
Ennek a fidesz bandának is mennie kell.

Menjél el szavazni, de a fideszre soha többet.

AlexWolf 2013.09.25. 13:50:49

Kíváncsi vagyok, hogy a rezsicsökkentésnek hála mikor jön el az az idő, amikor 2 óránként 1 órára nem lesz áram, gáz stb.

Tündér_Lala 2013.09.25. 13:55:19

Minden állam és hatalom maffiaszerűen működik, Brüszel is. Nincs kivétel, azok sem amiről azt gondolják.

A Gyurcsány korszak bebizonyította, hogy a társadalom nem képes elviselni, az uniós és a hazai maffia összekapaszkodásából adódó kifosztást, mert koldusbotra jut.

A hazai oligarhákat (akik így is úgy is lesznek) használni, együttműködésre kell birni és uralni kell.

Összességében nekünk az az érdekünk, hogy elsősorban a külső maffiózók pénzelszívó tevékenységét minimalizáljuk amennyire csak lehet, a belső maffia erőforrásait pedig itthon hasznosítsuk. A szabályok pedig így illetve az önkormányzatok segítségével kicselezhetők (mint ahogyan másütt is teszik).

is 2013.09.25. 13:59:34

@Kandeláber: van egy link, hogy pontosan mit szavaztak meg? egy dolgot pedig tisztázzunk: nekem nem azzal van a bajom, hogy ki a tulajdonos. hanem azzal, hogy milyen hozzáállása van a tulajdonosnak. NEM KÉREK SZOCIAIZMUST! a FIDESZ pedig ezt csinálja, mert a tulajdonosoktól pontosan azt várja el, mint Rákosi és Kádár, hogy 3,60 legyen a kenyér, és legyen elég. Ár és Tervhivatal. Csak míg Kádár ehhez hitelt vett fel, addig Orbán még hitelt sem vesz fel (illetve nem ad, mert a bankokat is tökig szívatja egy alapvetően forráshiányos helyzetben).

a kapitalizmusban a tulajdonosnak _felismert_gazdasági_érdeke_ úgy viselkedni, ami az ő vevőit is optimális helyzetben tartja. nálunk _proletárdiktatúrás_politikai_nyomásgyakorlás_ helyettesíti a gazdasági racionalitást. látszik, hogy nem közgazdászok, hanem jogászok ülnek a kormányban. szerintem nem is értik ezt a bekezdést. Te?

élhetetlen 2013.09.25. 14:02:43

@Kandeláber: Nem ismerem a hamburgi viszonyokat, de ha nem látod a magyar viszonyokat, akkor nincs mit mondanom, azon kívül, hogy olvasd vissza az aggályaimat az előző kommentjeimben. Ne csak egy sorra válaszolj!

deruyter 2013.09.25. 14:05:53

1. A közműcégek elmúlt x évi profitját illett volna a fidesznek bemutatni a jónépnek, hogy lássuk, valóban szarrá keresték magukat. És ha igen miért. Ha hatékonyak voltak, azzal mi a baj? Ha semmiért kaptak garantált profitot, akkor lehet őket támadni.
2. De miért 3 év után?
3. Ha nem, miről beszélünk.
4. Amit elvesznek tőlük lakossági üzletágban, azt beszedik vállalati vonalon. Ha tudják.
5. Ha nem tudják, akkor is kivárják a választásokat.
6. Ha Vityáék nyernek 4 évig nem remélhetnek semmi jót. igyekeznek majd szabadulni a befektetésüktől.
7. Meg kell tőlük venni.
8. Ha nem kapnak megfelelő árat, szabotálni fognak, ahol tudnak.
9. Vitya bedühödik, perekkel fenyegetőzik, de ettől semmi nem lesz jobb.
10. Vagy elfelejti ezt az egész rezsiharcot vagy így vagy úgy államiak lesznek a cégek, és innen még mindig két út lehet. Vagy a teljes lerohadás és pénznyelő, vagy haveroknak privatizálás ócsóért. (Lásd. még trafik.)
11. Csak nekünk mezei fogyasztóknak nem lesz jobb, viszont sok pénzünket fogja elnyelni ez az egész vircsaft.

Gera 2013.09.25. 14:08:31

Ez az egész nem arról szól, hogy van-e értelme beleírni az alkotmányba mert mi lesz ha nyernek/veszítenek. Teljesen felesleges ezt elemezgetni, ez semmi más, csak kampányolás. Ennyit ér nekik az alkotmány. Egy wc papír, amire lehet írogatni, aztán letépni belőle és segget törölni vele. Most a csapból is rezsicsökkentésnek kell folyni és kész, az alkotmány senkit nem érdekel. A szerencsétlen józan jobboldali pógár gyomra meg görcsbe rándul minden egyes alkalommal, amikor ez a komcsi frázis, az ostobaság esszenciája felhangzik, de ez se számít.

uud 2013.09.25. 14:09:10

ahol ennyi ökör van, miért szavazzak magam ellen(többszázer fft plusz ala 16%)?

Tündér_Lala 2013.09.25. 14:13:34

Én pedig mindenből azt kérem, ami célszerűbb és hatékonyabb.
A monopol helyzetű közszolgáltatásokból közössségi tulajdont. Az inovatív vállalkozásokból, boltokból magán tulajdont.

élhetetlen 2013.09.25. 14:15:04

@Tündér_Lala: Beszélj még hülyeségeket. „belső maffia erőforrásait pedig itthon hasznosítsuk”.
A maffiát nem a kormány befolyásolja, hanem fordítva. (Kik vagyunk mi, ha nem az általunk választott kormány képviseltjei?). Csak egy példa, trafik ügy. 4 % haszonkulccsal csak cigi, lehet, hogy nem éri meg. Azok pályáztak, akik előre tudták, hogy lesz 10% haszonkulcs, és még bármit árulhatnak. Ha a maffia törvényesen használhatja a kormányt, akkor Te miről beszélsz? Hú, de jó most Neked?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.25. 14:17:19

@Kandeláber:
1. Nincs olyan, hogy közösségi tulajdon. Olyan van, hogy önkormányzati tulajdon.
2. Az, hogy valami önkormányzati, nem jelenti azt, hogy non-profit.
3. Hamburgban választhatsz áram esetében a Vattenfall (egy svéd multi), RWE (német multi), E-on (német multi), Yello Strom (helyi áramszolgáltató) közül.

Tündér_Lala 2013.09.25. 14:20:40

@élhetetlen: Nem egy ilyen trafikost, de a milliársosokat is kézben lehet tartani. Nyugodjon csak bele.

élhetetlen 2013.09.25. 14:32:11

@Tündér_Lala: Lehet, hogy tündér vagy egy másik világban, irigyellek picit. De itt, és most!
Ismétlek, beszélj még hülyeségeket. Kézben lehet tartani valakit, csak erre az nem képes, akit kézben tartanak. Mondj egy milliárdost, akit Te kézben tudsz tartani, kézben tartasz, és belenyugszik.
Befejeztem.

Kandeláber 2013.09.25. 14:47:49

@Lord_Valdez: Aha.
Tudniillik az a lényege a dolognak, hogy az önkormányzat (amelyet például Nagy-Britanniában még mindig tanácsnak hívják) megvásárolná a svédtől meg az e-ontól meg a harmadiktól a céget.
De te nyilván hamburgi lakos vagy, sőt tanácstag, hogy mindent jobban tudsz.
Különben itt a cikk linkje, ahol olvastam: mno.hu/energia/hamburg-visszaveszi-energiahalozatat-1185909

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.25. 14:49:38

„Tulajdonosnak marad az állam, akinek sem pénze, sem szaktudása nincs ahhoz, hogy például drasztikusan javítsa az energiahatékonyságot, érdemben csökkentse az ország külső energiafüggőségét, megújuló energiatermelő kapacitásokat kössön a rendszerre, vagy modernizálja a közműhálózatot” – írja az EUrologus.

Az anyja picsája!
A magyar szakemberek kitűnők, rengeteg multinak dolgoznak, de ha az állam lenne a tulajdonos, egyből rossz munkát végeznének. Marhaság!
Az persze igaz, hogy egyes - nem mind! - politikai komisszárok hülyék, mint a tök.

Az alapvető gond, mint minden szakmában - a rendőrségtől kezdve az egészségügyön át a közoktatásig - az, hogy Hülyék Országa lettünk.
Hiába vannak zsenik, mert el vannak nyomva, háttérbe vannak szorítva.
Van egy sakál- és hiénatermészetű elitünk, amely dühödten marcangolja egymást és az országot, és egy-két koncot odadob a csahosainak.
Régóta így van ez, de minimum Ady óta.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.25. 14:51:28

Mária Országa?

Ez mára csak vicc.
Hülyék Országa, benne disznófejű nagyurakkal, és aprófejű rágcsálókkal.
Lehet kacarászni.

IdomitottFoka 2013.09.25. 15:00:36

@Kara kán: "A magyar szakemberek kitűnők, rengeteg multinak dolgoznak, de ha az állam lenne a tulajdonos, egyből rossz munkát végeznének. Marhaság!"

vs

"Hiába vannak zsenik, mert el vannak nyomva, háttérbe vannak szorítva."

Tehát az eüben el vannak nyomva, de a közműveknél nem lennének? Az eredmény szempontjából mindegy, hogy mi az oka (szakértelemhiány vagy elnyomás) a rossz működésnek. Amúgy a magyar szakember tudása olyan mint a többi fejlett országbéli szakember szaktudása, vkinek kitűnő, vkinek átlagos, vkinek meg szóra sem érdemes, felesleges misztifikálni. Az állami működtetés meg általában nem hatékony (empirikus tény), elméletben nem okvetlenül, gyakorlatban meg alig van rá példa, hogy az lenne, az ellenkezőjére meg temérdek.

nu pagagyí 2013.09.25. 15:01:59

"Most viszont biztos nem a 2002-es eset megismétléséről lenne szó, hiszen nem a jól sikerült kormányzás, inkább az ellenzék impotenciája az, ami jó eséllyel a Fidesz-KDNP újrázásához fog vezetni;"

Szép mondat! A posztírónak igaza is lenne, ha nem egy mocskos diktatúrában élnénk. Az alkotmányban persze más van, pont úgy mint a Kádár-rendszer idején. Az ellenzéknek most pontosan annyi esélye van az államot szőrőstől-bőröstől bezabáló, a közpénzeket gátlástalanul permanens propagandára és saját hatalmi céljaira költő kormánypárttal szemben, mint a cuclizmusban volt az akkori földalatti ellenzéknek. Ettől a rendszertől csak forradalommal lehet megszabadulni.

Kandeláber 2013.09.25. 15:04:18

@nu pagagyí: Húha, jönnek az új kohn bélák, szamuelyk, lenin fiúk?
Esetleg rosenfeldek?

IdomitottFoka 2013.09.25. 15:09:06

@Kandeláber: Ha következetes lennél, akkor te a másik oldalról ugyanúgy forradalomról kellene fröcsögjél. Elvégre a fidesz is vmi judeo-akármi bábszervezet, nem?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.25. 15:10:18

@IdomitottFoka:
Temérdek neked a butaságod. Nem a tulajdonformán van a lényeg, hanem a működtető személyeken.
A tudat határozza meg a létet!

Kandeláber 2013.09.25. 15:12:40

@IdomitottFoka: Az.
Sőt, Likud-testvérpárt.
De rendes radikális nem menetel együtt judeo-bolsikkal és judeo-plutokratákkal.

Kandeláber 2013.09.25. 15:16:06

@IdomitottFoka: Bár volt arra példa, amikor az SA talán '31-ben együtt ment neki a weimari köztársaság rendőreinek a kommunistákkal, és a nyilasok is sztrájkoltak komcsikkal vállvetve a bányákban a '30-az évek végén nálunk.
De ez már történelem.

tomwar 2013.09.25. 15:20:43

@Kandeláber: Es ez olyan jo az orszagnak?

IdomitottFoka 2013.09.25. 15:21:28

@Kara kán: Bizonyos paramétereket nézve, pl. rendelkezésreállás, a szabadpiaci tulajdonosforma megfelelőbb embereket juttatott és juttat vezető pozícióba, mint az állami. És ez legkevésbé sem magyar sajátosság. A tudatot meg a lé határozza meg. Ha esetleg válaszolnál, nyugodtan mellőzheted a sértegetést. Vadidegenekkel nem állok le szájkaratézni.

nem várt fordulat 2013.09.25. 15:49:19

@Kara kán: de hát magadnak mondasz ellen.

Az általad idézett mondatban egy szóval nem állította senki, hogy a magyar szakemberek tudása azonnal alacsonyabb lenne, ha az állam lenne a tulajdonos. Azt mondta, amit te is, hogy ha a _államnak_ nincs elég szaktudása. Magyarul, ha állami kézbe kerül, akkor, - mivel a "Hülyék Országa lettünk" - esély sincs rá, hogy a "zsenik" ne legyenek elnyomva, háttérbe szorítva.

Szerintem itt mindenkinek az az álma, hogy van egy adott területért felelős miniszter, akinek nem mély, de átfogó ismeretei vannak a témáról, és alkalmas arra, hogy a legmegfelelőbb szakembereket gyűjtse maga köré.

Csak nálunk ez úgy megy, hogy rokonokat, bólogató jancsikat és seggnyalókat gyűjt maga köré, és ezért rohad minden.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.25. 15:57:03

@Kandeláber:
Ja, ez egy igen friss fejlemény.
Viszont non-profitságról ott sincs szó.

@Kara kán:
"A magyar szakemberek kitűnők, rengeteg multinak dolgoznak, de ha az állam lenne a tulajdonos, egyből rossz munkát végeznének. Marhaság!"
Nem az.
Van egy mondás: ha mogyoróval fizetsz, majmok jelentkeznek az állásra.
Na most, nálunk, az állami vállalatok vezetőnek a fizetése maximalizálva van 2 millióban. A versenyszférában ezt felső, de nem csúcsvezetők is megkapják. Következésképp az állami szektor kontraszelekciója elkerülhetetlen.
Amellett, hogy nem áll érdekében a költséghatékonyság, az egész szervezet hatékonysága lezüllik. Ez ügyben javaslom, hogy olvasd el Parkinson-törvényét. Ezt egy brit prof. írta a 60-as években és univerzálisan igaz. Vagy tudok ajánlani egy csomó embert, aki állami szférában dolgozik. Mindegyik el fogja mondani, hogy ő dolgozna, de a szervezetben uralkodó lehetetlen körülmények akadályozzák.

nem várt fordulat 2013.09.25. 16:03:43

@Lord_Valdez: "ha mogyoróval fizetsz, majmok jelentkeznek az állásra"

de miért nem elefántok?

majmoknak én banánnal fizetnék.

közösperonos átszállás 2013.09.25. 16:29:45

@Virág et.: "Ez áll szemben az állami államszocialista időkből itt maradt ósdi ingatlanokkal, ezeréves buszokkal, szovjet metrókkal, szovjet villamosokkal (kivéve Combino és Alstrom, azért is mennyit kapott a Demszky). "

A világon semmi jelentősége ugyan, de egy darab szovjet villamos sincs Pesten, van ugyanakkor csehszlovák (Tátra), magyar (ICS) meg német (TW 6000). Amúgy a villamosok meg metrókocsik élettartama simán tud 40-50 év is lenni, szóval még szép, hogy ezeket nem dobták ki.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.25. 16:44:44

@Lord_Valdez:
El vagy maradva!
Ez az elmélet túlhaladott. Egyébként, lehet Parkinson-kóros volt az auktorod. :-)
Nem mindenki a pénzt imádja, van aki még éhbérért is dolgozik. Igaz kevés van ilyen, de ha nagy a merítés, akadnak amennyi kell.

De közelítsük meg másként, a te anyagias szemszögedből a kérdést!

Melyik a jobb?

1. Harácsolok, a beosztottaimat/alattvalóimat stb. kizsákmányolom, kizsigerelem, aztán vagy ők söpörnek el, vagy külső ellenség (mert ugye a Dózsa Györgyék nem fognak mellém állni).

2. Tisztességesen haszonelvű vagyok, tehát valahol húzok egy felső határt, úgy értem a legkisebb és a legnagyobb jövedelmek között megállapítok egy korrekt maximális szorzót. Magyarán, a javakat nagyobb bázison terítem szét, így én pillanatnyilag kevesebbet kapok, mint amit ravaszsággal vagy erőszakkal ki tudnák préselni a rendszerből, de maga a rendszer stabilabb lesz, nem kell attól félnem, hogy én, vagy a gyerekeim, de legkésőbb az unokáim szét legyenek dúlva a népi forrongás által. (Mert az csak mese, hogy voltak régen forradalmak, és már nem lesznek, mert olyan kemények az erőszakszervezetek, a megfigyelés stb.)

No, parázslik már az a bizonyos láng?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.25. 17:03:08

@Kara kán:

... és hogy tovább fűzzem gondolataim fonalát:

A honi burzsuj már csak azért is jobb a külhoni karvalytőkésnél, mert emez eltűnik a pénzünkkel, mint szamár a ködben.
A honi tőkés itt van szem előtt, és amellett, hogy itthon költi el a pénzét, látjuk is, hogy mire költi, mennyi luxuskocsija, villája, nője, egyéb jószága van. Benne tán van is egy kis félsz, hogy népfelkelés esetén mit reszkíroz.

Az arctalan karvalytőke meg ma itt van, holnap ott van, végigrabolja az országokat, és utána maradnak a romok. Bottal sem ütheted a nyomát.

Ezek józan paraszti ésszel megérthető dolgok, nem kell ide PhD.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.25. 17:05:45

Egyébként is én nem a központosított állami tulajdont propagálom itt, hanem a munkavállalói részvénytársaságot, amikor egy céget a dolgozói birtokolnak, ők a részvényesei, és a haszon is úgy oszlik meg közöttük, ahogy a közgyűlés dönt.
Nálam a tőzsde, meg a pénzügyi befektető csak zavaró, retrográd tényező.

Kandeláber 2013.09.25. 17:12:45

@is: Ott a link 14:47-nél.@unionista: Ha egy város önkormányzata megvásárolja a szolgáltató céget, nyilvánvaló hogy az önkormányzat lesz a tulajdonos.
Igen, úgy tűnik hogy bizonyos szolgáltatásokra hatósági árat akarnak. Viszont ha az állam vagy az önkormányzat lesz a tulajdonos, minek kéne hatósági ár?
Akkor ők állapítják meg az árat mint tulajdonosok, és nem mint hatóság.
A kettő nem ugyanaz.
Ez az alaptörvényesdi viszont kész cirkusz.
Ugyanaz, mint hogy már minden nemzeti lesz, degradálják a szó jelentését.
Pláne úgy, hogy az ember tudja, miféle metamorfózisokon estek át, nekik a pápa "cápa" volt, stb...
Libbantabbak voltak a libbantnál.

IdomitottFoka 2013.09.25. 17:28:12

@Kara kán: Hát elég megalkuvónak tűnik ez a hozzáállás, ahhoz képest mekkora komcsi alapvetésből indul. A te szemszögedből kiindulva el kéne néznünk a harácsolást vkinek, pusztán azért mert magyar. Figyelembe se véve azt a tényezőt, hogy a nagyvállalatok jellemzően nem magánszemélyek kezében vannak és fel sem téve azt az opciót, hogy csak azért mert egy cég külföldi, még nem biztos, hogy le akar minket rabolni. Befektetésért cserébe hasznot elvárni = erkölcstelenség? Vegytiszta kommunizmus némi nemzeti szósszal.

IdomitottFoka 2013.09.25. 17:29:52

@Kara kán: Ha tulajdon akkor átruházható, így igen hamar újra kialakulna a jelenlegi formáció. Ez az emberek alaptermészetéből fakad, nem vmi világösszeesküvés része.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.25. 17:52:42

@IdomitottFoka:
Alaptermészet?
Megvagy!

A "libsi" gondolkodásmódnak meg is fogtuk a szkizofrén mivoltát. Ti. alapvetően önző disznónak tartja az embereket, eredendő bűn által terheltnek, de a tudjukmilyen gyilkosok és tolvajok, vagy csak simán élősködők esetében még azt sem fogadja el, ha valakik csak akkor kapnak segélyt, ha min. suliba járatják kölykeiket, és tisztán tartják környezetüket.

unionista (törölt) 2013.09.25. 20:15:27

@Kandeláber:
ha én polgármester lennék, akkor eszembe nem jutna közlekedési vállalatot, vagy közművet teljes egészében se eladni, se megtartani, se megvásárolni. mert nem vagyok se ortodox liberális, mint demszky. se ortodox nacionalista, mint orbán, vagy tarlós.

azt mondanám, hogy kedves siemens, kedves mercedes. csináljunk német-magyar vegyesvállalatot a felszínen. vagy kedves alstom. csináljunk egy francia-magyar vegyesvállalatot az elővárosoki, vagy a föld alatti közlekedéshez. vagy egy német-francia-magyart. de ha repülőtéri közlekedésbe beszállnak a kínaiak, akkor lehet, hogy a főváros majd úgy szavaz, hogy szálljanak be. persze ha a már bent lévő németeknek és franciák tennének hasonló ajánlatot, akkor nekik van joguk építeni. feltéve, hogy sikeresen együttműködünk.

mindenkinek az lenne a célja, hogy ezek a vállalatok működjenek. sőt nyereségesen működjenek. de az összes hasznot nem vihetné el egy valaki. a felét itt kellene hagyni. mert metrót üzemeltetni nem olyan, mint pékséget nyitni. mert nem kell azon filózni, hogy mi lesz az emberek a szomszédban veszik meg a császárzsemlét. hanem csak egyszerűen jól kell csinálni. ami persze nem egyszerű dolog. mert emberek százezreit, vagy millióit kell nagyon nagy biztonsággal egyik pontról a másikra elszállítani. és az volna a jó ha ebbe nem szólnának bele az országos pártok. mert ez nem baloldal, vagy jobboldal kérdése.

nekem az jön ki, hogy vegyesvállalat kell. önkormányzati tulajdonnal. a közlekedésben és a közművekben legfeljebb régiós szinten kell a részt vállalni. lehetnek a régiókat összekötő szövetségi közlekedési és közműtársaságok. összeállnak a régiók, amiben tulajdonosok a városok. kimennek a tőzsdére. és kapitalizálódnak. és akkor így lehet osztrák-magyar bundesbahn. vagy közép-európai.

orbán és tarlós azt mondja, hogy minden legyen nemzeti, vagy nemzetállami. mert ők majd értenek hozzá. nem kell piaci tulajdon. oké, és ha kell majd egy csapágy, akkor azt honnan fogják megvenni. a holdról? vagy államosítjuk a csapággyárakat is?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.25. 21:36:40

@Kara kán:
Ez mind bullshit. Senki se szeretetből dolgozik, max. Teréz anya. Még, aki éhbérért dolgozik is a pénzért dolgozik.
Kezdjük azzal, hogy nem tudok kizsákmányolni, mert a dolgozó nem rabszolga. Felmond és elmegy máshoz.
Folytassuk azzal, hogy nincs olyan, hogy tisztességes haszon. Bármilyen haszonkulccsal is dolgoznék, mindig lenne olyan, aki tisztességtelennek találná.
Másrészről, a vállalat _köteles_ a maximális profitot termelni, mert így gazdálkodik helyesen a részvényesek pénzével. Ha nem teszi, akkor azt úgy hívják, hogy hanyag kezelés és bűncselekmény, illetve ha szándékosan teszi, akkor hűtlen kezelés, ami még súlyosabb.
Harmadrészről, nem az erőszakszervezetek miatt nem kell félni a forradalomtól, hanem mert ma válik szét élesen a munkásosztály és a tőkés osztály. Ma már a mezei munkás is lehet résztulajdonos. Ma már egy minimálbéres melósnak is olyan életszínvonala van, amiről Marx korában még álmodni se mertek. Persze, egy kis morgás bármikor lehet, esetleg akár egy sztrájk is, de népfelkelés soha. Ez nem az a világ.

A hazai tőkés semmivel nem különb, mint bármilyen nemzetiségű tőkés. Még annyival sem, hogy itt tartja a pénzét, illetve nem pattan meg, ha baj van. Ez nem a XIX. század, ma már nyugodtan lehet bankszámlád bárhol, és egy repülőjegy sem megfizethetetlen.
Az arctalan karvalytőke is csak egy marxista mítosz. Valójában nem véletlenül próbálják az országok becsalogatni a külföldi tőkét. Horribile dictu, a Fidesz most adott két milliárd támogatást egy külföldi multinak, hogy idehozza a termelését. Igen, egy kicsit bizarr, hogy egyszerre szónokol, hogy a gonosz multi kiviszi a profitot és ugyanakkor próbál benyalni nekik, de a Fidesz agyának egy józanabbik szeglete azért tudja, hogy az országnak jó, ha itt vannak.

A munkavállalói részvénytársaság egy álom. Gondolj csak bele, hogy minden dolgozó betesz 100 ezer forintot és van ezer dolgozó. Az összesen 100 millió forint. Mi 100 millió forint egy középvállalatnak? Picsa. Semmi, abból nem lehet felhúzni egy ilyen relatíve kicsi gyárat se. Még az épületre is kevés.
Pont vezetett gazdasági forradalomhoz, a tőzsde és a részvénytársaság elterjedése, mert lehetővé tette, hogy olyanok is beszálljanak tőkével, akik nem vesznek részt a vállalat működésében, illetve sok kis tőkés tőkéjét voltak képesek egyesíteni.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.25. 23:33:31

@Lord_Valdez:
„Az összesen 100 millió forint. ”

A legtöbb kkv-nek ennyi elég is. Néha sok is.

A nagyvállalatokat létrehozhatja az állam, vagy sok ilyen kkv. Pl. a takarékszövetkezet lehet országos cég.
Vagy: helyi kis mezőgazdasági társulások, amelyek működtetnek közösen egy értékesítő hálózatot.
Minden az embereken múlik. Persze, ha hülyék, akkor semmi nem lesz.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.26. 07:07:58

@Kara kán:
Fejenként 100 ezer forintból egy trafikot nem nyitsz.
De még 1 millióból sem. Egyszerűen tőke nélkül nem megy.

Nos, volt arra példa, hogy a nagyvállalatokat az állam hozza létre, de nem ex nihilo, hanem sok kicsit vásárolt meg és integrálta őket egy nagyba, majd privatizálta. Ezt egy időben játszotta Franciaország.
Az viszont a semmiből jöjjön létre nagyvállalat, az nem megy. Az államnak nincs meg az az ismerete, hogy mire van piaci igény. Abból annyi fog történni, hogy létrejönnek olyan cégek, amik nem találják a helyüket a piacon és pár éven belül tönkremennek.
Erre is volt egyébként példa, anno Dél-Korea csinálta. Ezen cégek 90%-a tíz éven belül bezárt. Igazából, nem ez a módszer hozta meg a sikert Dél-Koreának.

Ami mezőgazdasági társulásokat illeti, ennek most sincs igazából akadálya. A magyar emberek kooperációs hajlandóságát leszámítva.

Kandeláber 2013.09.26. 08:27:48

@unionista: Félreértés ne essék, azzal én sem értek egyet hogy lassan már a nyilvános illemhelyekre is ráaggatják a "nemzeti" jelzőt, az a törekvés viszont számomra szimpatikus, hogy a KÖZszolgáltatásokat vegyék nagyrészt KÖZtulajdonba.
Ebbe belefér a vegyes tulajdon, de önkormányzati dominanciával, mert naiv lélekként feltételezem, hogy egy önkormányzat nagyrészt valóban a közösség érdekében tevékenykedik, és nem a minél nagyobb profit megszerzése a célja.
Én nem démonizálnám a külföldi cégeket sem, mert ez meglehetősen gyermeteg hozzáállás.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.26. 08:59:33

@Kandeláber:
Csak arra válaszolj, hogy ha te befektető lennél, raknál-e be pénzt egy olyan vállalkozásba, aminek nem célja nagy profit előállítása.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.09.26. 09:28:44

@Kandeláber:
Közszolgáltatás teljesen köztulajdonban (Magyarországon) = totális korrupció.
Egyébként az se volt járható út, hogy adjuk el még Mari néni pics*ját is, a működtetőnek meg garantálni kell 8% hasznot ha törik, ha szakad.

IdomitottFoka 2013.09.26. 10:00:51

@Kara kán: Ügyesen elővetted helyből a libsiket meg a cigányokat, meg engem is elhelyeztél a képben, ahol neked tetszett, csak az állításra nem sikerült semmi értelmest mondani. Ebben a dedóban nem leszek partner.

unionista (törölt) 2013.09.26. 10:13:18

@Kandeláber:
értem, hogy KÖZszolgáltatás. a másik oldalról viszont közSZOLGÁLTATÁS. így ugye inkább privát. ebből jön ki a vegyestulajdonlás. orbánnal a ló egyik oldaláról átesünk a másikra.

Kandeláber 2013.09.26. 10:14:42

@Lord_Valdez: Ez költői kérdés.
@Hepci: Bármi lehet pénzmosoda, nemcsak mondjuk a BKV a parizeres Hagyóval.
Ugyanígy a KÖZGÉP, vagy a VI-VII. kerületi önkormányzati ingatlanok eladása, semmilyen tanácsot nem adó tanácsadók foglalkoztatása, stb...
Mellesleg az előszeretettel fájdalmas szűzanya képében megjelenő Tétényi Évát Weinek Leonárd alkalmazta tanácsadónak Zuglóban, amely kerület úgy tűnik, a korrupció melegágya.
Gondolom azt sem feltételezed, hogy valamennyi magáncég tulajdonosai és felső vezetői tiszta kezű Grál-lovagok.
Nem minden kizárólag fekete vagy fehér, vannak árnyalatok is.
Korrupció mindig is volt és mindig is lesz, csak a mértéke változó.

közösperonos átszállás 2013.09.26. 10:25:40

@Lord_Valdez: "Ami mezőgazdasági társulásokat illeti, ennek most sincs igazából akadálya. A magyar emberek kooperációs hajlandóságát leszámítva. "

...és korábban...

"Pont vezetett gazdasági forradalomhoz, a tőzsde és a részvénytársaság elterjedése, mert lehetővé tette, hogy olyanok is beszálljanak tőkével, akik nem vesznek részt a vállalat működésében, illetve sok kis tőkés tőkéjét voltak képesek egyesíteni. "

Ehhez azért egy adalék, mielőtt a nem kooperáló magyarokat leszidjuk emiatt a sárga földig. Olvastam egyszer egy olyan véleményt, hogy amelyik cégnél szétválik a tulajdonosi kör és a menedzsment, viszont a könyvelés nem a valós helyzetet tükrözi, annak a cégnek vége -- és belegondolva valóban.

Itthon viszont az a kivétel, hogy a könyvelés a valós helyzetet tükrözi; a tipikus családi káeftében papíron benne van az unokaöcs laptopja is, a haver katás bétéje állandó beszállító tényleges teljesítés nélkül is, és a családi 1,6-os Astra minden második héten megjárja Sopront (soproni cégek esetén Záhonyt). Egy ilyen cégben még az ügyvezető sem tudja, valójában mennyi is a profit -- ki szállna be ilyenbe szívesen csendestársként, igazi pénzzel, nyereségrészesedésért?

Ilyen körülmények között a kooperálási hajlandóság hiánya nem átkozandó, hanem teljesen logikus (majdhogynem üdvözlendő). Persze az egész gazdaságot tekintve meg visszaüt.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.26. 20:45:35

@közösperonos átszállás:
Michael Moorenak van egy dokufilmje, amelyben ő is az ilyen munkavállói közös tulajdonlást sugallja megoldásként a kapitalizmus bajaira.

picur3ka 2013.09.27. 21:57:42

@Kara kán:

engedtessek meg nekem, hogy gratulaljak a nickjehez

Remek.
süti beállítások módosítása