A napokban igen komoly esemény rázta meg a brit médiát, erős visszhangot kiváltva világszerte. Alan Rusbridger, a patinás brit baloldali napilap főszerkesztője hétfői vezércikkében azt írta, hogy a brit nemzetbiztonsági hivatal átvizsgálta a székházukat.

A Guardian volt ugyanis az első lap, amely megszellőztette az amerikai titkosszolgálat megfigyelési botrányát, méghozzá Edward Snowdentől származó információik révén. Rusbridger szerint egy hónapja felhívták a brit kormánytól és azt mondták: „Megvolt a szórakozása, most már kérik a kiszivárogtató, Edward Snowden anyagát”. A brit hatóságok ezt követően felügyelték a székház alagsorában az adathordozók megsemmisítését.

De ez még mind semmi! A Snowden-ügy kipattanásért felelő Guardian-szerkesztő Glenn Greenwald élettársát, David Mirandát is vegzálták a brit rendőrök a Heathrow reptéren, miután Greenwalddal egyetemben találkozott egy másik újságíróval, aki Snowdentől származó információkat adott át nekik. A brit hatóságok a terrorizmus-ellenes törvényre hivatkozva kapcsolták le a Brazíliába tartó Mirandát, ám utóbbi állítása szerint kilenc órán keresztül életéről kérdezgették ‒ ezt egy brit jogász szerint nem engedi meg a törvény. Természetesen a brit igazságügy-minisztérium szerint a rendőrök törvényesen jártak el, míg az Egyesült Államok azt bizonygatja, hogy nincs közük a britek akciójához.

A sajtószabadság szempontjából mindkét intézkedés rendkívül visszás, hiszen egy (vagy két) kormányzat akadályozza egy olyan intézmény munkáját, amelynek éppen az az egyik feladata, hogy a kormányzatok sumákságaira rámutasson. A Snowden-botrány éppen egy ilyen ügy, ráadásul rendkívül kényes természetű. Hiszen az amerikai hatóságok megfigyelései ‒ a brit hatóságokkal együttműködve ‒ nemcsak a közvéleményt háborították fel, hanem az EU‒USA-viszonyrendszerben is komoly törést okozott.

S ha ehhez még hozzávesszük, hogy Washington pont Snowden kiadatásának kérdésében rúgta össze a port Moszkvával – amelynek titkosszolgálatát pont az egykori NSA-alkalmazott segítségével kívánják megerősíteni –, akkor meglehetősen bonyolult kép rajzolódhat ki a szemünk előtt. Oroszország az Egyesült Államok szövetségesét is bírálta: Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő szerint Nagy-Britannia kettős mércét alkalmaz, amikor a Snowden-adatok miatt nyomást gyakorol a Guardian napilapra.

Lukasevics érvelésében benne van a kulcsgondolat is: szerinte „nem kellene a »nyomok eltüntetésének« kétséges módszereivel foglalkozni”. A brit nemzetbiztonság ugyanis nemcsak akadályozza a visszaéléseinek feltárásáért is tevékenykedő Guardiant, hanem úgy próbálja eltüntetni a visszaélések nyomait, hogy az adatok már a napilap kezében vannak. Aggodalmaik természetesen érthetőek, főleg annak tudatában, hogy Glenn Greenward úgymond megfenyegette a brit hatóságokat. Az újságíró állítása szerint ugyanis a brit nemzetbiztonsági hivatalról is rendelkezik eddig nem nyilvános és egyben kompromittáló dokumentumokkal, amelyeket a jövőben nyilvánosságra is kíván hozni.

De vajon mikor borul a bili? Lesz-e következménye a brit hatóságok Guardiannel kapcsolatos nyomásgyakorlásának? És összességében mi lehet a rendkívül szerteágazó Snowden-botrány politikai végkimenetele, milyen hatással lehet ez az amerikai–európai–orosz-kapcsolatokra? Az Európa Tanács szerint a brit kormány módszerei komoly veszélyt jelentenek a szólásszabadságra. A Guardiant és a hozzá hasonló, jobb- és baloldali orgánumokat hagyni kell dolgozni, és nem pedig rosszízű titkosszolgálati akciókkal zaklatni a szerkesztőségeket.