A komám visszaüt – (magyar-)román árnyékboksz
2013. augusztus 13. írta: tempetőfi

A komám visszaüt – (magyar-)román árnyékboksz

A hír: „A 2013-as év az utolsó, amikor a magyar politikusok nyugodtan járkálhattak Romániában, és a tusnádfürdői nyári egyetem sem szervezhető meg többé, ha az ideihez hasonló formában zajlik”  – jelentette ki Traian Băsescu román államfő hétfőn a Hargita megyei Marosfőn, a határon túli román közösségek képviselőinek részvételével megszervezett nyári egyetemen. 

A tény: Traian Băsescu jövőre kitölti második ötéves ciklusát, többé nem lehet államfő. A tét tehát az ő politikai jövője is, ám ahogy ismerjük a volt tengerészkapitányt: nagy játékos, nem marad funkció nélkül.

Az a kérdés, hogy mi indolkolja a korábban Tusványoson Orbán Viktorral és Tőkés Lászlóval együtt előadó Traian Băsescu mostani kemény és határozott fellépését. És ennyi a válasz: Traian Băsescu imázst javít, ezerrel beleállt a jövő évi kampányokba, hiszen 2014-ben Romániában az államfőválasztás előtt európai parlamenti választásokat is tartanak. A román államfő jelenlegi karakán kiállása logikusan illeszkedik a nemrég újra elkezdett konfrontatív politikájába, ennek megértéséhez azonban kissé hosszabban át kell ismételnünk a romániai közelmúlt eseményeit.

Tavaly, ugyi, a Victor Ponta-Crin Antonescu páros által vezetett szociálliberális szövetség (USL) villámháborúval bevette a romániai demokratikus intézményeket (leváltották a Szenátus és a Képviselőház elnökeit, az ombudsmant stb.), és nekimentek Traian Băsescu államfőnek is, akit népszavazással akartak eltávolítani a hatalomból. Traian Băsescu ekkor éppen sok egyéb mellett Orbán Viktornak is köszönhetően maradhatott tisztségben, a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn távolmaradásra biztatta a székelyeket, nem is mentek el voksolni, többek között emiatt vált érvénytelenné a népszavazás (Tőkés, illetve Orbán korábban is tettek szívességet Băsescunak a román belpolitikában). Ezt követően viszont a 2012-es önkormányzati, majd parlamenti választásokon Pontáék behúzták a kétharmadot, és ebben jelentős szerepe volt a megelőző kormányok töketlenségének: Romániát a – kis megszakítással – nyolc éven keresztül vezető demokrata-liberális-rmdsz-es koalíció gyakorlatilag csődbe vitte, a mentőövként felvett IMF-kölcsön feltételeként pedig jelentős mértékben megvágták a közalkalmazottak fizetését, a nyugdíjakat stb. (a drasztikus megszorítások egyébként nem jártak sok eredménnyel).

A román – nevében – jobboldal tehát megsemmisült, viszont Traian Băsescu mögé beállt az európai elit, tehát találni kellett valamiféle modus vivendit, az államfő és a kormányfő egyfajta együttélési paktumot kötött. Így indultunk neki a 2013-as esztendőnek. A kormányoldalról hamar kiderült, hogy inkompetenciában veri a korábbi kormányokat (ráadásul korrupciós ügyek vagy plagizálások miatt egy feszt cserélgetni kellett a minisztereket), a romániai választójogi törvény sajátosságai miatt a félezresre duzzadt parlament pedig a demokrácia csődjének illuszrációjává vált - mindent elmond a törvényhozási munkálatokról az, hogy Romániában a választások után a jogszabályok kilencven százalékát a kormány kezdeményezte.

Időközben Băsescu megpróbálta ismét átvenni a hatalmat a volt pártjában, a PD-L-ben, ám ezt korábbi jobbkeze, Vasile Blaga (becenevén: a bulldog) sikeresen megakadályozta. Az államfő erre megvonta a vállát, és facebookos videóüzenetben elküldte a búsba a régi elvtársakat, majd életbe léptette a B-tervet, és új pártot kezdett gründolni, ez lenne a Népi Mozgalom Pártja (PMP).

Pontáék időközben próbálkoztak néhány választóbarát gazdasági megoldással, csakhogy az IMF fura urai hamar szárnyukat szegték, és mára már mindenki számára nyilvánvalóvá vált: Románia szuverenitása éppen annyi, amennyit a kölcsönt adó pénzemberek engedélyeznek számára – vagyis semennyi. Hogy a feltartott kéz politikájának mélységeit megértsük, álljon itt egy friss példa: nemrégiben néhány kormánypárti képviselő nem hivatalos úton Tajvanon járt, ami Kína bukaresti nagykövetségének neheztelését vonta maga után, mire a vezető PSD-s politikusok egymást verték le a bocsánatkérésben.

Továbbá azt is említsük meg, hogy a kétharmados ballib kormány gumicsontja elkopott: a Románia modernizálásaként eladott regionalizálást jövőre kellett halasztaniuk. Egyrészt azért, mert a népszavazási küszöb csökkentését előíró jogszabályt egy alkotmánybírósági döntés következtében csak jövőre tudják életbe léptetni, márpedig a közigazgatási átalakítás lufijához abszolút többséget nem lehet szerezni úgy, hogy a kormány sem tudja, pontosan mit akar, így pedig nehéz meggyőzni több mint kilencmillió román állampolgárt az igazukról. Másrészt az egész közigazgatási átalakítás mögött gyakorlatilag a pártok erős emberei – román közéleti szlengben: a bárók – állnak, óriási hatalmi harc folyik a háttérben, és eddig még nem sikerült egyértelmű győzteseket kihozni, márpedig erre rámehet a koalíció is. A szoclib szövetség amúgy is ölég ingatag lábakon áll: a szoci pártvezér, Victor Ponta miniszterelnök lett, de a libik elnökének, Crin Antonescunak ígért államelnöki szék már nem ennyire száztízszázalékos. Ugyanis az is eldöntetett, hogy az EP-választásokon a szocik és a libik külön listákat indítanak, és a közvélemény-kutatásokra hivatkozva egyre többen mondogatják a szocialisták táborán belül, hogy talán az államfőt is nekik kellene adniuk.

Ebben az általános bizonytalanságban reaktiválta magát Traian Băsescu, mint Piszkos Fred, hogy megkavarja a málnaszőrt. A keménykezű, határozott államférfi szerepében gyorsan megfejelte Pontáékat az autópálya, miegymás kapcsán, és azóta is ilyen kategorikus kijelentésekkel operál. A mai nyilatkozata ugyanakkor azt is jelzi, nem hiszi, hogy sikerülhet államfői székbe juttatnia a kiszemelt utódját (bárki is legyen az), tehát már nincs szüksége a magyar szavatokra (2009-ben a székelyek szavazataival nyerte el a második államfői mandátumát – Tőkés és Orbán tevőleges hozzájárulásával). Ellenben az új pártjának tömegbázist kell teremtenie, mert az eddigi üzeneteik vérszegényre sikeredtek – és ilyen szempontból a magyarellenesség mindig is sikeres volt. Băsescu tehát gyakorlatilag most széljobbról előzi Pontáékat, és learathatja az elmúlt másfél év alatt mesterségesen fenntartott magyarellenes közhangulat gyümölcseit.

Ráadásul egyébként is elég nagy a nyomás a román politikai vezetőkön: a kommenteket, blogokat, publicisztikákat olvasván érezhető, a románokat elgondolkodtatta az, hogy Magyarország visszafizette a kölcsönt az IMF-nek, az így is lehet-érvkészlet egyre erőteljesebben artikulálódik – szemben a bőrünkön érzett IMF-mintaország élhetetlenségével. És az elmúlt évek kudarcos politikájáért felelős politikusként meglehetősen idegesítő, ha az ősellenségnek beállított szomszéd bezzegországgá válik a véleményvezérek körében. Ezért csaptak le Tőkés – egyébként korábban is hangoztatott – magyar védhatalmi státust felvető kijelentésére is. Így elterelik a figyelmet a gazdasági problémákról, visszaállítják az ellenségképet (mert Erdély függetlensége még az erdélyi románok körében sem működő vízió, már ha leszámítjuk azt a néhány véleményvezért, akik tudnak számolni).

A kampány tehát elkezdődött, és az alaphangokat elnézve nem számíthatunk értelmes vitára a román politikai osztályon belül. Nem is igen tudnának miről beszélni, ennyire jövőkép nélküli ország nincs még egy az Európai Unión belül. Marad a magyar kártya, ami viszont veszélyessé válhat Románia egészére nézve: a székelyeknek elegük lett a román fővárosban tapasztalható több évtizedes tinglitangliból, szűk negyedszázad alatt bebizonyosodott, hogy Bukarest több problémát okoz, mint amennyit megold. És ha eljutunk odáig, hogy a komám visszaüt, vagyis elkezdődnek a polgári engedetlenségi akciók (amire nyilatkozatok szintjén minden erdélyi magyar politikai és közképviseleti formáció készen áll), ez a belpolitikai helyzetet is instabillá teszi.

Lehetséges forgatókönyvként a veszélyérzet zárásra késztetheti az erdélyi magyar pártokat, a bukaresti keménykedéssel szemben protestszavazatként értékelődhetnek fel a magyarországi választásokon leadott erdélyi szavazatok, vagyis a nagyromán retorikai ámokfutás mobilizáló erővel bírhat. És az is nagy kérdés, hogy mihez kezdenek majd Brüsszelben azzal a ténnyel, hogy az egyik tagország több százezer állampolgára egy másik tagország kormányától várja a megoldást, hiszen kimondatlanul erről is szól a 2014-es anyaországi választás, magyar jövőkép legalább létezik.

Elvileg volna a régi recept, amit az amerikaiak tavaly óta erőltetnének, hogy vegyék be a kormányba az RMDSZ-t, ezáltal biztosítva a térség stabilitását. Elképzelhető, hogy az RMDSZ mondvacsinált okokból történt tusványosi távolmaradása ezt készítette elő. De arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szólnának ehhez azok a román választók, akiket két éve magyarellenességgel etetnek. És akik nap mint nap kommentekben küldenek vissza minket, magyarokat Ázsiába. Egyébként jó sokan vannak, többen, mint a másfélmilliós erdélyi magyarság. És Traian Băsescu ezt számolta ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr175457697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.13. 08:45:11

Le kéne csiszolni a sorjákat, mert a szemre tetszetős narratíva mögé felhozott érvek kissé kidolgozatlanok. De nem is értem, minek kell ennyit csicsázni azon, hogy Basescu új pártot csinál, ezért kezdésnek nagyot rúg a magyarokon.

1) "a demokrácia csődjének illuszrációjává vált - mindent elmond a törvényhozási munkálatokról az, hogy Romániában a választások után a jogszabályok kilencven százalékát a kormány kezdeményezte"

Ezt nem is értem, mit akar mondani. Mit akar mondani? Hogy a végrehajtó hatalom ne kezdeményezzen törvényt? De hát parlamentáris demokráciákban ez nem nagyon életszerű. A szakapparátus a kormányé, a törvényhozó nem tart fenn a szakszerű jogalkotáshoz szükséges stábokat; valamint a parlamenti többség és a kormány közötti nagyfokú összefonódás miatt amúgy is összemosódnak.

2) Mi köze az IMF-kölcsönüknek a Kína-Tajvan viszonyhoz? Mi a különbség egy utazás miatti bocsánatkérés és mondjuk tibeti bevándorlók idegenrendészeti vegzálása, politikailag kínos tüntetések fura megakadályozása között?

3) Azt már végképp nem tudom kisakkozni, mit kavar a 2014-es szavazatokkal, és hogy akarja a magyar választásokat a romániai konfliktusok harcmezejévé pozicionálni, de nem hangzik jól. Legalábbis nekünk, magyaroknak talán a romániai helyett a magyarországi belpolitikát kellene intéznünk a saját választásunkon. De úgy tűnik, szerző szerint a magyar választójog kiterjesztése pont a fordított irányba hat: nem a magyar belpolitikába vonunk be népességet, hanem a szomszédállami belpolitikák szüremlenek be a magyar választásokba.
Hogy ez Magyarországnak jó-e? Ezt a kérdést, azt hiszem, sok-sok éve nem szokás őszintén feltenni.

Egyébként ilyen cikkeknél nem szokás leírni, hogy szerzőnek amúgy ilyen vagy olyan politikai kötődései, netalántán stallumai vannak az erdélyi politikai életben? Csak mert mintha lettek volna, amikor legutóbb befürdött az aktuális erdélyi fideszfiók.

S=klogW 2013.08.13. 09:10:17

1.
Hruscsov felajánlotta Kádárnak a 60as években, hogy Beregszászon tartsanak népszavazást a hovatartozásról, de Kádár elvtárs ezt visszautasítootta:

www.heol.hu/heves/kozelet/kun-miklos-kadar-1964-ben-visszautasitotta-beregszaszt-246596

2.
Ha az ember olvasgatja a CIA World Fact Book-ot, ott olvasható az országprofilonál, hogy milyen területi vitája van ás államokkal, de akár a napi hírekben is hallani, hogy egyébként nem háborúzó államoknak vannak ilyen vitái, pl. Japán és Kína (Ryukyu-szigetek), Japán és Oroszország (Kuril-szigetek), Peru és Chile tengeri határ, Indi és Pakisztán (Kasmír)

Magyarország csak kussol. Miért?

a)
Magyarországnak (Antalléknak) a rendszerváltás után be kellett volna jelentenie, hogy területi igényünk van Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia magyar lakta területeire, melyet békés, tárgyalásos úton kíván érvényesíteni.

b)
Ez elmaradt, azonban az első délszláv háború alkalmával kínálkozott volna lehetőség a Délvidék északi része visszavételének megkísérlésére a horvátokkal szövetkezve. Mivel az a) bejelentés a békés rendezésről elmaradt, annál inkább kedvező lehetőség lett volna a délszláv háború, nem lettünk vlna megint szószegők. A magyarokat gyűlölő szerbek számítottak is erre, a háború kitörésekor elkanásították a magyar-szerb határt: hát be kellett volna teljesíteni a félelmüket. Ürügy is lett volna, hiszen hullott magyar területre szerb akna.

c)
Románia és Szerbia eu-csalakozásánál vétót emelhettünk volna amennyiben legalább területi autonómiát nem bizosítanak Erdélyben és a Délvidéken. Ezt sem tettük meg.

3.
Ne feledkezzünk meg a határon túli magyarság felelősségéről sem. Amíg a határon túli magyarság csak birkaként, konfliktus felvállalása nélkül tűri a helyi megaláztatást és ezáltal nyugodtan érvényesülhet külföldön a többségi propaganda, addig Magyarország nem tud hathatósan a határon túli magyar közösségek mögé állni nemzetközi fórumokon.

Pl.: A magyar kisebbségnek a Délvidéken az egyéni elszökdösés helyett szervezett ellenállásba kellett volna kezdenie a délszláv háború kirobbanásakor. Kiüríteniük a Ferenc József-csatornától délre levő területeket és összegyűlni Szabadkán, Topolyán, Zentán, Magyarkanizsán (ezzel egyúttal kvázi blokád alá vonni ezeket a településeket). Ha a szerb hatóságok erőszakkla lépnek fel az összegyűlt magyarok ellen, az már nemcsak ürügy de valódi ok is lehetett volna a magyar beavatkozásra -

de túl gyávák és túl önzők voltak a délvidéki magyarok, hogy összefogjanak.

Pizsamás Forradalmár 2013.08.13. 09:19:30

@Counter:

A magáé milyenek? Piros bögrére hajt?

2013.08.13. 09:24:09

A cikk csak azt nem mondja meg, hogy mit csináljon a magyar külpolitika. Mi lesz, ha radikalizálódnak a székelyek a románok radikalizálódására, aztán erre a románok is radikalizálódnak?

Fel van készülve a Martonyi-féle "ne bántsd a magyart" külpolitika minden eshetőségre?

Dekadens Tóni 2013.08.13. 09:26:51

1) "a demokrácia csődjének illuszrációjává vált - mindent elmond a törvényhozási munkálatokról az, hogy Romániában a választások után a jogszabályok kilencven százalékát a kormány kezdeményezte"

Ezt nem is értem, mit akar mondani.

Konkrétan ez alatt az kell érteni, hogy az elfogadott jogszabályok kormányrendelettel születtek meg a parlament megkerülésével, no meg az ezzel járó vita, ellenzéki tiltakozás mellőzésével. Szívesen élnek ezzel a megoldással a román kormányok, mert egyrészt gyorsabb megoldás másrészt, mert nem bíznak a parlamentbe. Romániában ugyanis a párt lojalitást gyakran felülírja a képviselők egyéni érdeke, akik szívesen átigazolnak az ellenzékhez, ha ebből személyes hasznuk, azaz legalább egy következő mandátum származik. Pedig most elvileg a kétharmados többség mindenre elég a kormányzó pártoknak.

2013.08.13. 09:27:32

@S=klogW: +1
Szlovákiának meg nem volt hadserege 1992-ben. Mecier elterelte a Dunát, ezzel megváltoztatta a határokat. Így a párizsi békeszerződést ők egyoldalúan felmondták.
Akkor a nulla szlovák hadsereggel szemben még ott volt a magyar néphadsereg 150 ezer fővel. Tárgyalni kellett volna, és rájuk ijeszteni.
Antall állítólag azt mondta, ha Meciar eltereli a Dunát, akkor mi hadmozdulatokat fogunk tenni.

Ebből lett "majd a hágai nemzetközi bíróságon rendezzük a dolgokat" (természetesen nem nekünk adtak igazat), és a szlovák-magyar alapszerződés.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.13. 09:40:06

@Dekadens Tóni: Jámborul úgy olvastam, hogy a kormány (nem pedig, mondjuk, az egyes képviselő) terjeszt elő ("kezdeményez") törvényjavaslatokat.

Így azért más. De akkor meg miért nem ezt írta a szerző...?

Z Nagy István 2013.08.13. 09:53:49

Meg vagy győződve arról Szilárd, hogy jövőre nem indulhat majd újabb mandátumért Băsescu?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.08.13. 10:04:12

Hihihi, mennyi kisszerű manőver és kisszerű ártány... bezzeg itthon, államférfijjak igazgatják a zokos nép sorsát...

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.13. 10:12:46

@S=klogW: "de túl gyávák és túl önzők voltak a délvidéki magyarok, hogy összefogjanak."

Hasonlóképpen a magyar kormány (Antall) is gyáva volt, vagy éppen (halálos) beteg, attól függ honnan nézzük. Ami a privatizáció (latin szó, kifoszt, megfoszt jelentéssel) címszó alatt megtörtént, hogy fillérekért dobtak oda egész iparágakat, szintén belefér a gyávaság, jövőkép-nélküliség ("kamikáze-kormány", maga Antall hívta így), sőt hazaárulás fogalmába.

Bármely elszakított közösség az Anyaországra tekint inspirációért, tehát a magyar kormány is nyakig felelős volt ebben.

A többi úgy van ahogy írtad.

A cikkre nyilván nem érdemes szót pazarolni, egy asszimiláns klapec hőzöngései-címmel el lehet intézni.

A szerzőnek természetesen nem lehet önálló véleménye, mivel a fidesznek sincs még, vagy nem is lesz soha erről. Tehát álláspontot nem lehet képviselni, értetlenkedni kell meg bennfenteskedő leírásokat közölni.

IdomitottFoka 2013.08.13. 10:28:10

@poszt: Bagoly mondja...
@Nemzetstratégia: @S=klogW: A sok fotelstratéga irredenta álmodozása nagyon sokat segít a külföldön élő honfitársainkon. Csak így tovább.

Nem mintha a magyar privatizáció nem lett volna egy sor elbaltázott ügylet, de a szó a privata szóból származik, ami nem fosztogotást jelent és az értelme is sokkal közelebb áll a mai értelemhez.

Wolff 2013.08.13. 10:29:36

@Counter: Felesleges, szerző begőzölt agyában a világ úgy néz ki, hogy Romániában az IMF geci megszorításokat hajt végre (közalkalmazotti bérek, áfaemelés és hasonlók) bezzeg Magyarországon ilyen nincs, Erdélynek autonómia jár, bezzeg a magyarországi eszement centralizáció nincs is vagy ha van is az a legjobb dolog mert éljen Tőkés László de főként Orbán Viktor.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.13. 10:54:27

@S=klogW: ez a kun miklós nagyon kompenzál ,
megdöbbentő mekkora hazaárulók voltak a kommunisták, a fidesz se különb komcsi, ugyanolyanok mint kádárék

kkbk.blog.hu/2013/07/19/a_magasdi_fedonevu_martonyi

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.13. 11:02:37

tempetőfitől hadd kérdezzem már meg, ha már a tanácsadója, biztos tudja, hogy akkor most Tőkés beszervezett volt, vagy mit keres már ennyit a fidesz körül?

mert az egy dolog mit művelt Temesváron régen, azért sokan becsüljük, de azért ennyire ne dörgölődzködjön már a fideszhez mert maga is sárossá válik.

tisztességes keresztény nem szereti a kommunistákat, nem fog velük kezet mosollyal a arcán

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.13. 11:19:07

@Counter: Ha maga ennyire jól informált, akkor láthatná, hogy a szerzőnek már nincs politikai stalluma. Nem tudom, hogy ez mennyire nyilvános, ezért inkább nem írom le, hogy milyen (egyébként szerintem ártatlan) dolgon röhögtem nagyot.

2013.08.13. 12:10:43

A szerző írja: "ennyire jövőkép nélküli ország nincs még egy az Európai Unión belül. "

Én nem értek egyet a szerzővel, hogy Romániában egyáltalán nincs jövőkép. Nagyon is van: a Nagy-Románia létrehozása a cél, a következő lépésben Moldáviával való egyesülés. Ez a jövőkép. És a magyarok teljes asszimilálása.

Nem csak a szavazatszerzésről van itt szó.
A mostani román kormánynak (és Basescunak) is kimondott célja Nagy Románia létrehozása, a Moldovával egyesülés. Ezt most is elmondta a román elnök: csak kérjék az egyesülést, és megoldjuk.
Aki azt hiszi, hogy ez csak a nacionalista szavazókért folytatott kampány része, az nagyot téved.

Pontáék 1918-ban, az "egyesülés" nagy százéves évfordulójára már Nagy Romániát akarnak.
Egyébként ők ugyanazt akarják mint Vona, csak más előjellel: minden román Romániában éljen. Csak az a különbség hogy a románoknál a többség gondolja így, a kétharmaddal megválasztott kormány hivatalos politikája a területi követelések.
És ne legyünk naivak, az oroszoktól is simán lehet egyesülés. És természetesen az EU meg USA semmit nem fog szólni. Romániának lehetnek területi követelési egy másik, szuverén országgal szemben?!
A magyarok még azt sem kaphatják meg, amire EU-s példák vannak?!
A nagy román nackó költő: Eminescu már több mint 100 éve leírta mi a román jövőkép: A Dnyesztertől a Tiszáig.

Kandeláber 2013.08.13. 12:43:14

@S=klogW: Antall egy szarházi paktum-kormányfő volt.
A választói (köztük én is) annak idején nem arra hatalmazták föl, hogy az eszdéerszes-filoszemita Gönczből államfőt csináljon, és arra sem, hogy megkösse a saját kormányának a kezét a paktummal.
Folytatta a rablóprivatizációt, és egy ex-KISZ-titkárra bízta az ÁVÜ vezetését.
Persze jellemző volt az országban uralkodó akkori állapotokra, hogy Antall defenzív nemzeti politikája az szdsz-fidesz libbantaknak és a maszop internaciszociknak már nacionalizmusnak minősült.
A (Cseh) szlovákoknak a II. Világháború után - nyilván Tiso humánus politikájának a jutalmául - még odaadták a pozsonyi hídfőt is három faluval, Horvátújfaluval, Oroszvárral és Dunacsúnnyal.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 13:09:03

@S=klogW:

"Hruscsov felajánlotta Kádárnak a 60as években, hogy Beregszászon tartsanak népszavazást a hovatartozásról, de Kádár elvtárs ezt visszautasítootta"

Igen, s rózsadombi paktumon meg eldöntötték a szovjet csapatok kivonulását... :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 13:09:38

@S=klogW:

"Magyarország csak kussol. Miért?"

Mert Mo-nak nincs területi vitája.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 13:11:04

@S=klogW:

"legalább területi autonómiát nem bizosítanak Erdélyben és a Délvidéken"

Minek? Erdélyben 75 % román, a Vajdaság meg - a maga szerb többségével - most is autonóm.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.13. 13:18:30

@IdomitottFoka: privo, privare, 1 coniugatio

perfectum (befejezett, múlt idejű ill szenvedő) alakja: privatum

kifoszt, megfoszt
eudict.com/?lang=lateng&word=privo

a magyar honfitársaink legnagyobb hasznára a sovén román propaganda lesz. Minél jobban elidegeníti őket, annál jobb.

***

Vona kijelentésével személy szerint nem értek egyet. Nem magyarázkodni kéne, hanem vállat rándítani.
'Na és?' az ügy pont ennyit érdemel. Még fiatal az igaz, de remélem többet nem követi el ezen hibát.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.13. 13:28:39

@tesz-vesz:
egyszerűen nem nyírták ki, ebből csinált politikai karriert

Pontosan úgy megkapta a drótot vagy megérezte, mint Orbán, hogy a rendszernek vége...'89-ben nem volt nagy kunszt erre rájönni.

IdomitottFoka 2013.08.13. 13:39:21

@Nemzetstratégia: Haha. Tehát már tudjuk, hogy a román sovinizmus és a magyar irredenta álmodozás segíti a legjobban honfitársainkat külföldön. Esetleg vmi földhözragadt valóság nem jut eszedbe? Csak azért, mert a román sovén propagandát a románok csinálják, amivel nem tudsz mit kezdeni, ezzel szemben a sok milettvolnaha kesergéssel, amivel viszont igen.

Nem vontam kétségbe a privo szó jelentését. A linkelt oldal a szó angol jelentését adja meg -deprive, amit ha mindenképpen a privatizációhoz akarunk kötni, akkor az a deprivatizáció. De ha mégis igazad van, hát legyen, ugyanis akármiből származik a privatizáció, mai jelentése nem kötődik a kifosztáshoz. Az meg nem a szó hibája, hogy Mo-n ez is átalakult lopássá.

vizipipa 2013.08.13. 13:49:19

Aki olvasta Raffay Ernő: A vajdaságoktól a birodalomig (JATE kiadó, 1989) c. könyvét és némileg történelem fogékony, vagyis ismeri nagyjából Erdély és Románia utóbbi 150 évét, az cseppet sem lepődött meg Basescun. A lényegét adta, mint bármely más román politikus, kormányban vagy ellenzékben.

A szerzőnek inkább a kivezető utak lehetőségeivel, verzióival kellene foglalkozni. Mert amíg az erdélyi magyarok a korrupt, zsebre játszó, saját állásukért Bukarestben bármilyen alkura hajlandó RMDSZ-t preferálják, addig nem lesz előrelépés.

Ahhoz hogy a magyar kormány támogasson valamit, ahhoz először kéne a valami. Persze az EMNP léte megmozdított valamit - legalább is székely körökben egyelőre - és látszik némi párthatár bomladozás némely témakörben, de ez a klasszikus Rajkin szavaival élve: válámi ván, de nem áz igazi.

winerprince 2013.08.13. 14:09:37

Ne aggódjatok,felebarátaim.A nagy szabadságharcosnak kész már a terve mindenre.Egy újabb siker kapujában állunk. Először is, elküldi Romániába Martonyi"kukoricajancsi"Jánost hogy megregulázza a dákokat,akiknek majd jól lefejeli a térdüket.Aztán már csak ki kell állni és a szokásos cinikus mosollyal beszámolni a legújabb győzelemről.

S=klogW 2013.08.13. 14:15:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"legalább területi autonómiát nem bizosítanak Erdélyben és a Délvidéken"

egy helyhatározó és egy részeshatározó ragot talán még illene tudnod megkülönböztetni, te sötét világproletár

S=klogW 2013.08.13. 14:20:21

@Nemzetstratégia:

"Bármely elszakított közösség az Anyaországra tekint inspirációért, tehát a magyar kormány is nyakig felelős volt ebben."

hogy egy másik fentebbi kommentelőt (@vizipipa: ) idézzek tömörsége okán:

"Ahhoz hogy a magyar kormány támogasson valamit, ahhoz először kéne a valami. "

Az első _markáns_ lépéseket a határon túli közösségnek kell megtenni, hogy nyilvánvaló hazugságba keveredés nélkül ne állíthasson olyat a többségi hatalom, hogy magyarország idegen állam belügyébe avatkozva szítja a feszültséget és provokál.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.13. 14:24:34

@IdomitottFoka: Arról van szó, hogy mindennek el kell kezdődnie valahol. Ez megtörtént, innentől fogva egy egész sereg 'földhözragadt valóság' jut eszembe.

"De ha mégis igazad van"

Igazam van. Ha van közeledben latinszótár, Györkösy vagy esetleg Finály-féle, rögtön le is tudod csekkolni, hogy magyarul mit jelent.

"mai jelentése nem kötődik a kifosztáshoz"

a mai jelentése is ahhoz kötődik
youtu.be/3AIjigRsQI8?t=2m25s
"privare ist ein lateinisches Wort, das heißt: berauben."

berauben: kifoszt, megfoszt, kirabol

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.13. 14:36:19

@S=klogW: minden "markáns" lépéshez először közösséget kell szervezni. a külhoni magyart is némi hangsúlyeltolódással hasonlóan individualista, kiábrándult-kilátástalan. Tehát technikai előfeltétel, hogy valaki Reményt vigyen hozzájuk, mi esetünkben nyilván a magyar kormányt jelenti.

Fontos meglátni hogy ennek semmi köze nincs a 'lázításhoz', lehet ez egy rockkoncert, felolvasóest a művházban ahova meghívnak egy csonkaországi politikust, száz útja-módja van ennek. Legyen egy jó közösségi élmény, ennyi. Elég csak annyival megnyugtatni őket, hogy _bármit_ is csináljanak a külhoniak, a magyar politikai túlnyomó része mellettük áll. Majd szépen elköszönni és felállni. A többi rájuk van bízva, ennyi.

Innentől fogva nekik kell megszervezni magukat, de már azon tudatban, hogy mi mellettük állunk. Lehetetlen bebizonyítani hogy itthonról indult az egész, mivel mi csak testvéri szeretetünkről és kiállásunkról biztosítottuk őket, ha valaki megkérdezi. Ennyire egyszerű. Egy rockkoncertre vagy felolvasóestre csak egy paranoid sovén barom oláh hiheti el hogy 'tudatos provokáció' lenne, és ha igen, akkor sem hisz neki senki, hisz bizonyítéka hiányzik.

Ez egy módszer, van még más is, ha kell kifejtem, lényeg hogy nem kell annyira túlóvatoskodni mindent.

2013.08.13. 14:46:08

"Egyébként jó sokan vannak, többen, mint a másfélmilliós erdélyi magyarság. És Traian Băsescu ezt számolta ki."

Vona is kiszámolhatta vóna...
amúgy ki lenne a szövetségesünk ha erősödne a kardcsörtetés a két sikerország között? az azeriek?

winerprince 2013.08.13. 14:55:16

@vizipipa: @S=klogW: "Ahhoz hogy a magyar kormány támogasson valamit, ahhoz először kéne a valami. "
Itt van a vajdasági MRM párt esete:Pár éve,a VMSZ (ugyan az ,mint az RMDSZ)korrupt és nemzeti kérdésekben meghasonló politikája miatt alakult meg,egyensúlyozásképp.,Kijelentették(MRM),hogy az anyaországi pártok közül elsősorban a Jobbikkal és a Fidesszel szándékoznak együttműködni.Nagy hiba volt.Két éve,amikor a szerbiai választási kampány zajlott,ide jött Viktor király megmondani,hogy ki a jó ki a rossz,kit támogat Ő.Természetesen a VMSZ volt az.Mondhatta volna azt is hogy mindenki szavazzon a magyar pártok valamelyikére,stb.(tetszenek emlékezni,a Szlovákiai HID-al kapcsolatban azt kommunikálta a Fidesz hogy az nem magyar párt....és itt a többi Délvidéki párttal mi volt a probléma?...Tán csak nem az,hogy Viktour-nak nem célja a megújulás,előrelépés?

S=klogW 2013.08.13. 15:10:10

@Nemzetstratégia:

"minden "markáns" lépéshez először közösséget kell szervezni."

vö.: @S=klogW:

de túl gyávák és túl önzők voltak a délvidéki magyarok, hogy összefogjanak.

S=klogW 2013.08.13. 15:15:45

@Nemzetstratégia:

"Tehát technikai előfeltétel, hogy valaki Reményt vigyen hozzájuk, mi esetünkben nyilván a magyar kormányt jelenti."

Önfelmentő hiszti. Nem a magyar kormánynak kell akarniuk megmaradni magyarnak hanem önmaguknak, önmagukért.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.13. 15:23:46

@S=klogW:

vagy túl európaiak, mármint a latin kultúrkörhöz tartozók (voltak a délvidéki magyarok)

Általában ahol nemzetiségi ellenállás van, ott kivétel nélkül anyaországi támogatás is van... most itt lényegtelen hogy korrelációs vagy ok-okozati összefüggés van, lényeg hogy a magyar kormány semmit sem tett

az én értelmezésemben nem külön-külön az anyaországiak meg a külhoniak, hanem a kettő közötti _kölcsönhatás_, (vagy annak hiánya) a lényeg.

megfelelő kapcsolatokat kell építeni, ezen áll vagy bukik az egész.

vizipipa 2013.08.13. 15:25:07

@winerprince:

Ismerem ezen eseteket. Orbán már ott tart (lásd az életet, meg akár a lengyel könyvet), hogy csak olyanokat támogat, akik neki korlátlanul fejet hajtanak. A Felvidéken és Délvidéken talált ehhez partnert, Erdélyben nem. Tehát ott csinált egyet. Nem irigylem ezeket az embereket, de politikusoknál ez szinte mindig belefér, természetes, a politika lényege, stb. Meg tudják magyarázni.

Erdély lesz érdekes, mert az RMDSZ kezdi megérteni, hogy a régi szép időknek vége, a régiósítás után pedig még kevesebb pénzük lesz. El is indult a hasonulás, és, Orbán részéről is.
Közben mindhárman (EMNP-vel) tudják, 2 dudás 1 csárdában...

S=klogW 2013.08.13. 15:26:22

@Nemzetstratégia: ez így már rendben: ha semmilyen különösebb kapcsolat nincs az anyaországgal, ha "senki nem vár a túlparton", úgy valóban nehéz megtenni az első lépést

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.13. 15:28:59

@S=klogW: "Nem a magyar kormánynak kell akarniuk megmaradni magyarnak hanem önmaguknak, önmagukért."

Túl abszolút módon gondolkodsz... nem mindenki olyan mint te vagy akár én. Az emberek többsége szabadon agymosható. Azt se felejtsük hogy a magyar történelemben 1526 óta Magyarországnak sosem volt független kormánya, pár évecskéket leszámítva.

Idő kell, mire a magyar ezt megtanulja.

Kim Jong Un 2013.08.13. 15:49:24

Oh, ha meg az a hazaarulo goncz kinga lenne, az milyen jol megoldana....

judy7 2013.08.13. 15:57:57

Nemtom, lehet hogy nem kéne a kint élő magyarok f**ával verni a csalánt??
A hátukra púpnak nem kívánják Orbiékat - reggel a rádióban ezt érzékletesen ki is fejtette egy ottani magyar politikus. Orbiék lenyomnak egy roadshowt, hazajönnek - az erdélyi magyarok meg viselik a következményeket.

Amúgy tökre igaza van Basescunak.
Mekkora rinya lenne narancs- és gárdaoldalon ha a fél román kormány járna ide reklámfotókat gyártani + az itt élő román kisebbséget lázítani évek óta.

Warlimont 2013.08.13. 16:04:36

@tesz-vesz: Tökes egy megelhetesi politikus volt az elsö perctöl, aki pont a magyar-roman ellentetböl epitette egesz karrierjet. Rossz napja lenne, ha a ket nep hirtelen kibekulne. :)
Pont jo helyen van most a Fidesz közeleben.
A kenetteljes szövege es mosolya mögött nem egy tisztesseges embert latok.

Kandeláber 2013.08.13. 16:05:25

@judy7: Mi van nyuscsu, a szeku megbízott, hogy magyarul firkálj?

Kandeláber 2013.08.13. 16:15:11

@judy7: Amúgy kis idiótácska, a magyarországi románok aránya 0.1 %, durván tíz ezren vannak, a romániai magyarok pedig kábé 1.2 millióan, ami ott 6.5 %.
Emígy meg szopd le bő nyállal Pontát, akit a cucik idehívtak a kongresszusukra, aztán csontig benyaltak nekik.
Ja, én csonka-magyarországi vagyok, rokonaim külföldön csak az USA-ban élnek, soha nem voltam Erdélyben.

Warlimont 2013.08.13. 16:15:43

@judy7: Hat ez a teruleti követeleses dolog is fura.
Targyalasos uton szeretnenk, hangzik a szöveg... :) Haha. Mondjunk mar olyan peldakat a törtenelemböl, amikor egy kicsi, fegyvertelen es semmifele szövetsegessel nem biro orszagocska odament egy nagyobbhoz, hogy he, haver, kene a fele kiralysagod, az meg siman odaadja.
Mire akarunk követelözni? A kb 10 darab Gripenre, ami nem is mienk, hanem a svedeke? Vagy a 2 darab muködö helikopterunkre, amik bö 30 evesek? Megha 30 darab 2 eves helikopterunk lenne, de igy... :) Nincs semmink, csak a kilogo seggunk a gatyabol egy leszegenyedett orszagban.
Baratunk, szövetsegesunk egy sincs, az elmult par evben az egesz vilaggal összevesztunk.
Akkor mire nyomjuk ezt a roman-magyar ellentetet? A jelen Magyarorszaganak sokfele problemaja van, de szamomra ezek között a legutolso Erdely hovatartozasa.

Ha holnap reggel hirtelen megkapnank egesz Erdelyt, benne ujabb 1 millio romaval, akik segelyert tartjak a markukat, es azt a millio problemat, ami ott van, na az lenne Magyarorszag legszomorubb napja. Amikor a vilag egy legjobb gazdasagaval rendelkezö NSZK megkapta az NDK-t, ök is erösen megereztek a dolgot.

Rothstein 2013.08.13. 16:29:05

Azt latni kell, hogy a mindenkori roman kormannyal nemzetisegi kerdesekben kiegyezni nem lehet. Sem a szlovakkal sem a szerbbel, de meg az ukrannal sem.
Ezeknek a kormanyoknak egy celjuk van: A megmaradt es meg ellenallo magyarsag kulturalis megsemmisitese, beolvasztasa.
Teljesen mindegy hogy a hivatalos Magyarorszag kussol vagy kardcsortet. Nincs jelentosege.
A romanok elkepesztoen pragmatikusak es egysegesek ebben a kerdesben. Lehet bal vagy jobboldali, nem szamit. Osszezarnak. Itt is ez tortent mst, nem kell kulonosebb okokat keresni.
Amit mi tehetunk:
Tamogatok keresese, lobbizas (mint az ormenyek, zsidok).
A nyugati, joreszt jobbos, nemzeti erzelmu emigracio bevonasa.
Magyar nzelvu oktatas fejlesztese, nem a Szekelyfoldre valo koncentralas, hanem a szorvanyra. Minden magyarra szukseg van, senkinek a kezet nem lehet elengedni.
Amit a megszallt teruleteken elo magyarsag tehet: Szinten osszezar, konokul, makacsul nem enged, szervezi magat, szaporodik, dolgozik, anyagilag gyarapodik. Kiall magaert, az autonomiaert.
De addig mirol beszelunk amig a sajat jogaival sem ell?
Nyelvet az utcan nem hasznalja, a facebookon magyar a magyarral szerbul, szlovakul, romanul irogat. Magyar feliratot nem rakja ki boltjara???
Elnezest az ekezetek hianyaert, de munkabol irok.

Sárga Király 2013.08.13. 16:37:28

Basescu egy szélkakas, Vona kitiltásáért meg nem lenne kár, egy fasz politikussal kevesebb járna át hőbörögni a határon túlra. Könnyű bemondani a nagyot, és elhúzni onnan, mielőtt utolérné a kiabálásától elinduló szarlavina.

A marosvásárhelyiek is biztos szeretik most, hogy a nyilatkozata után két nappal kitiltották a magyar napokat a város főteréről. (Addig éveken át nem volt baj a fesztivállal.)

is 2013.08.13. 16:39:55

"magyar jövőkép legalább létezik."

Ja, Münchausen báró ugyan életképesebb történetekkel állt elő, mint ez a magyar jövőkép, de tényleg van. Erdélyben ezt még komolyan veszik? És el is tetszenek menni jövőre szavazni? Hát akkor mégiscsak azoknak lett igaza, akik óvtak ettől. Tovább tetszik taszigálni ezzel a világnézettel Magyarországot a lejtőn. És nem felfelé.

is 2013.08.13. 16:43:02

"mindent elmond a törvényhozási munkálatokról az, hogy Romániában a választások után a jogszabályok kilencven százalékát a kormány kezdeményezte."

Az összes parlamentáris demokráciában, ahol a pártok többsége alkotja a kormányt, ez így működik. Most kapaszkodj meg: még Magyarországon is ez így van valószínűleg, pedig itt aztán még kétharmados törvényeket is sosem hallott sameszok neve alatt adtak be, hogy ne kelljen társadalmi vitára bocsátani. A németeknél pl. ez az arány kb. 100% lehet. Az USA-ban egyedül nem, mert ott a kormány tényleg végrehajtó, de mindenütt másutt (parlamenti demokráciában) így van.

2013.08.13. 16:50:23

@Sárga Király: A marosvásárhelyi fesztivált idén először rendezték volna meg. Csak a rend kedvéért.
De valóban a betiltás, meg a rendezvény "etnikai jellegére" hivatkozás tipikus szemét román tempó.

2013.08.13. 16:58:52

@Warlimont: Nem mondott ilyet a kormány, hogy területi követeléseink vannak, sőt Martonyi már vagy hússzor elmondta, hogy nincs. Szerencsétlen naponta elmondja, hogy nincsenek területei követeléseink, de a románok nem hisznek neki és csak keltik a feszkót
Egyedül a Jobbikosok beszélnek területi revízióról, bár ők sem mindig vállalják aztán nyilvánosan. Szávay pl. már most visszatáncolt, azt mondta nincs szó revízióról.

Területi és kulturális autonómiáról, és hivatalosan kétnyelvű Erdélyről beszélünk. Ezt akarják Tőkésék, és papíron ez az RMDSZ programja is már vagy 20 éve. Az autonómia nem jelenti Románia határainak megváltoztatását.
Persze kérdés, hogy a magát nemzetállamként definiáló Románián belül létrejöhet-e autonómia.
Elvileg egy másik megoldás Erdély mint önálló, kétnyelvű állam, Kelet-Svájca, régiókkal (kantonokkal). De természetesen ez sem jelent Magyarországhoz csatolást.

Sárga Király 2013.08.13. 16:58:59

@SontPent: oké, ebből az elsőt, de magyar tematikájú programokat rendszeresen szoktak tartani a városban (pl a Vártemplomban is).

És tényleg szemét tempó, csak ki lehetett volna kerülni, pl. ha Vona képes lenne felelősségteljesen viselkedni. Nem csak a saját fészkünkbe nem illik szarni, hanem a máséba sem.

nolto 2013.08.13. 17:00:38

@S=klogW:
Szépen összefoglaltad a dolgokat, csak azt nem írtad meg, hogy miért kellenének nekünk az elcsatolt területek? Ezek nem tiszta magyar részek voltak, azaz ha újra idetartoznának, kaptunk volna a nyakunkba egy nagy rakás nemzetiségi problémát, nem is beszélve arról, hogy a rendszerváltáskor még gazdaságilag mi voltunk a legerősebbek ebben a társaságban (ma ugye már Szlovákia), szóval a dolog gazdaságilag is rosszul jött volna. Szóval kaptunk volna egy csomó társadalmi feszültséget, gazdasági bajokat. Akkor meg miért is kellettek volna ezek a területek?

2013.08.13. 17:01:38

@vizipipa: Ez hülyeség, a kormány világosan elmondta, hogy a vegyes pártokat nem támogatja. Ezért esett ki a Híd-Most a pikszisből.
Az RMDSZ-el korrekt a viszony, pragmatikus alapon működnek együtt. Pedig a Fidesz inkább Tőkésékhez húz.

2013.08.13. 17:08:20

@Sárga Király: Vona nagyon felelőtlenül nyilatkozott, de a románok igazából csak ürügyet kerestek. Tőkés "védhatalmi" megjegyzése miatt alakult ki a balhé, Vona csak rátett egy lapáttal.

De azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Ponta kormány meg megalakulása óta magyarellenes intézkedéseket tett: Mikó Kollégium ügye, Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar kar elkaszálása, székely zászló miatt szívózás, magyar termelő piac zaklatása (szemben a román piacot nem ellenőrzik), stb. Egyáltalán a "székely" elnevezés tiltása vagy háttérbeszorítása, stb.
Egy korrupt és Ausztriából elüldözött fakitermelő cég Székelyföldre telepítése, amely évente 500 ezer köbméter fenyőfát akar "feldolgozni". És mindezt a magyarfaló hadügyminiszter Mircea Dusa jelenti be.

De most legutóbb már az RMDSZ-es polgármestert is figyeli és fényképezi a szeku, legalábbis ezt állítja Ráduly Róbert. Szóval itt kettőn áll a vásár. A magyar kormány nem felelős, nagyon is óvatos, puha nyilatkozatokat tesz és tett most is.

Rothstein 2013.08.13. 17:08:52

Masik problema:
A magyarsag politikai kepviselete.
Nemzetisegi alapu egyseg partok kellenek. Felre kell tenni a kulonbozo politikai es gazdasagi nezeteket, csak 1 part legyen, kulonbozo platformokkal.
Annak sincs ertelme hogy belepjenek a kulonbozo kormanyokba. Lekenyerezik oket a problema szempontjabol irrelevans posztokkal, mint mez g tarca, par allamtitkari poszt pl a kornyezetvedelmi miniszteriumban, mikozben a kormany folyamatosan gesztusokat tesz a roman/szlovak immar tobbsegnek es szigoruan blokkol mindenfele nemzetisegi temaju magyar kezdemenyezest.

Kandeláber 2013.08.13. 17:11:25

@Rothstein: Az RMDSZ erre a legjobb példa, minden román kormánynak eladták magukat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.13. 17:14:43

@S=klogW: teljesen mindegy ki kezdi az első lépést, a magyar csoportok, vagy a magyar állam, ez piskóta szint, a lényeg, hogy a magyarlakta részek visszakerüljenek, jól járjanak.
a profi állam elintézi, hogy legyen oka, az ott élő magyarok (biztonsága) már elég ok

Rothstein 2013.08.13. 17:14:43

@Kandeláber:
Igy van, a masik jo pelda a Hid. Sajnos az megjobb pelda.
De a VMSZ sem sokkal jobb.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.13. 17:18:31

@S=klogW: arnold mihály, az államhatárt sorkatonaként lépte át először, 1968-ban egységét Rozsnyó körzetébe vezényelték. "A szlovák oldalon felszabadítóként fogadtak minket a magyarok, nekünk viszont fogalmunk sem volt róla, hogy mit keresünk ott."

megvolt az inspiráció akkor, meg lett volna a szerveződés is, csak a katonáknak nem volt parancsuk.
simán lehetett volna akkor is egy sikeres revízió

Kandeláber 2013.08.13. 17:18:51

@Rothstein: Persze jellemző, hogy a szocimagyarok, bajnaisták és dékások mindig a hatáson túli magyarsággal szemben álló ottani kormányoknak adnak igazat.
Most már próbálnak nyalni az ottani magyaroknak, lásd Meseházy látogatása, de mindenki tudja hogy ezek komolytalan dolgok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.13. 17:22:43

@S=klogW: ez tulajdonképpen nem igaz, erre igazolás, hogy mindenütt fogy a magyarok száma, drasztikusan, az állam mondja meg hosszútávon, hogy ki és mi éljen ott, persze egy erős tömbben, gyenge államnál ez nem működik, lásd székelyek, de azért a többségre igaz, ha erős magyar fennhatóság alá esne hirtelen, akkor 200 év múlva megint többség lehetne a magyar.
az állam szerepe meghatározó
egy vegyes házasságnál már az utód nem lesz erős. és így tovább, senki nem tudja megakadályozni, hogy a gyereke kivel házasodjon.

Rothstein 2013.08.13. 17:26:12

@Kandeláber:

A magyar baloldal 1945 ota mindig ilyen volt. Kiherelt, internacionalista. Egyetlenkent a szocialista taboron belul. Az ok valoszinuleg az, hogy nekunk nem maradt kisebbsegunk, akiken ki lehetett volna tolteni a mergunk. A bolgaroknak ott volt a torok, a lengyeleknek a nemet, a kisantantnak mi, a nemetek stb.

2013.08.13. 17:28:50

@tesz-vesz: Persze, ha nem Kádárék vannak hatalmon 68-ban.

Sárga Király 2013.08.13. 17:30:26

@SontPent: ez így van, féltik Erdélyt, mint az egyik leggazdagabb, turisztikailag is legvonzóbb területet, és kétszeres erővel büntetnek, ha bármilyen autonómia-törekvést, összefogást tapasztalnak ott. Tőkés már rég lejáratta magát, de kár volt anno a Nyírő-ügyért is. Ezek olyan játszmák, amivel csak az ott élők veszíthetnek.

2013.08.13. 17:30:30

@tesz-vesz: És hogyan képzeled el a revíziót 15 db tankkal, meg 30 éves ruszki helikopterekkel?

lyia (törölt) 2013.08.13. 17:32:59

@Rothstein: Hát van ember, aki arra vágyik, hogy legyen egy kisebbség, akin kitöltheti a mérgét? Nem volt elég a lakosságcsere Trianon után, a svábok kitelepítése 1946-47-ben, nem elég Neked a ma is élő zsidó- és cigányellenesség? Hát kiket szeretnél még gyűlölni, és miért?

2013.08.13. 17:34:32

@Sárga Király: Csak annyit tennék hozzá. Tőkés nélkül is lenne tovább román szemétkedés, az EMNP Tőkés nélkül is autonómiát akar. Pár RMDSZ-es polgármester is szembemegy a bukarestiekkel, Kelemen Hunorékkal.

Szóval hamis az a kádárista duma, hogy a magyar nacionalisták miatt ilyenek a románok. Nem a románok ilyenek, Kádár rendszerben egyetlen egyszer sem került szóba az hogy határon túli magyar, volt jószomszédi kapcsolat, aztán mégis ezerrel ment a soviniszta román politika.
Természetesen nem szabad támadási felületet és ürügyet adni a románoknak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.13. 17:35:03

@Rothstein: pontosabban nekünk maradt kisebbségünk, internacionalista, kozmopolita, és bekerültek a hatalomba,
a szlovákok fizettek a kiszállításukért, a románok meg maguk láttak neki az irtásnak.
ezért ott most van egy alap védekező szint gondolom a titkosszolgálatokban, itthon meg mindenki filoszemita, cionista, mármint a hatalomban.

Kandeláber 2013.08.13. 17:35:58

@Rothstein: Persze, az internaciszocikból hirtelen globalista-kozmopoliták lettek.
Nagy részük potenciális hazaáruló, Moszkva-bérencekből IMF- és Brüsszel-bérencek lettek.
Persze valamennyi eddigi kormány komprádor volt.

Rothstein 2013.08.13. 17:36:37

@lyia:

Felrerted amit irtam. A szovjet-blokk kormanyai es lakossaga eppen eleg frusztralt volt a kvazi szovjet megszallas miatt, az allami babaskodastol stb.
Csupancsak megjegyeztem, hogy a tortenelmi elozmenyek miat is kezenfekvo volt a maradek kisebbsegek kipecezese. Ez elment a fizikai megsemmisitestol az egyszeru kulturalis/gazdasagi mindennapos elnyomasig. Csak mint tenyt jegyeztem meg. En ugyan nem akarok ellenseget talalni es azt gyulolni. Van nekunk eppen eleg igy is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.13. 17:37:30

@SontPent: sehogy most.
gazdasági fellendüléssel kezdeném én amúgy, erőteljesen. aztán majd meglátjuk mire lesz pénz, először is békésen ki kéne vívni teljes önállóságot a székelyeknek, mert az egy látható cél.

Rothstein 2013.08.13. 17:38:36

@tesz-vesz:
Irtottak a szlovakok is rendesen, hany ezren fagytak halalra a vagonokban, utban Nyugat-Csehorszag fele.
Karpatalja ferfilakossagat elvittek munkataborba a szovjetek.
Erdelyben Maniu-garda.
A hos jugoszlav partizanokat mar nem is emlitem. A Sajkas/videken pl elo magyart nem hagytak.

vizipipa 2013.08.13. 17:39:01

@nolto: tanulmányozd kicsit az 1941-es határokat és a nemzetiségi adatokat.

Rothstein 2013.08.13. 17:39:54

@Kandeláber:

Csak a segg valtozott. Az elott Moszkva, ma Brusszel. A reflexek mar kialakultak, ok valtozni nem fognak. Es a gyerekeik sem, hiaba remenykedett jo apam, mar 20 eve megmondtam neki hogz hiaba halnak ki.

S=klogW 2013.08.13. 18:10:56

@nolto:

"miért kellenének nekünk az elcsatolt területek?"

nem "az elcsatolt területek"-et emlegettem, ( @S=klogW: 2. a) pont)

amúgy meg dobd ki a francba a magyar állampolgárságodat (ha van) és a magyar nyelvet, neked csak felesleges teher

"Ezek nem tiszta magyar részek voltak"

És még kevésbé voltak tiszta román, szerb, szlovák, ukrán részek.

Tényleg jobb ha hagyod az egész magyarság témát, csak megártana neked.

lobster thermidor 2013.08.13. 18:17:08

@Rothstein:

Na látod, te sem magyarul írsz, pedig megtehetnéd!

Rothstein 2013.08.13. 18:26:18

@lobster thermidor:

Megtehetned hogy a temahoz szolsz hozza, nem pedig kotozkodsz. Tudtam hogy par hozzad hasonlo be fog szolva. Ezert is irtam az elso kommentem utan hogy elnezest az ekezetek hianyaert, mivel munkahelyrol gepelek. Nem illik billentyuzetet allitgatni, mivel nincs sajat helyunk, mas is hasznalja a gepet es en vagyok itt az egyetlen magyar.

2013.08.13. 20:31:27

@tesz-vesz: Elég szkeptikus vagyok. Nem tudom, békésen mit lehet elérni. Füzes Oszkár kimondta, hogy a székely autonómiát támogatja a kormány, egyből ki akarták utasítani Romániából.

Bell & Sebastian 2013.08.13. 21:20:23

@S=klogW: A múltkor tévedésből lebolgárkertészeztem, pedig Maxvalnak szántam.
Most hellyel-közzel osztom az álláspontját.

A puliszka nem robban, kár rinyálni.

S=klogW 2013.08.13. 21:29:15

@Bell & Sebastian: kicsit csodálkoztam is, meg a kommentjei 30%-ához hasonlóan nem is értettem teljesen, hogy mit akar, de most így legalább ennek az első fele tisztázódott

S=klogW 2013.08.13. 21:30:19

@Bell & Sebastian: kicsit csodálkoztam is, meg a kommentjei 30%-ához hasonlóan nem is értettem teljesen, hogy mit akar, de most így legalább ennek az első fele tisztázódott

2013.08.14. 13:28:18

Csak okulásképpen az egyik román kormánypárti (PSD) képviselő történelemórája Erdélyről és Transnyisztriáról:

eurocom.wordpress.com/2013/08/07/transzdnyeszter-ugyanugy-roman-fold-mint-besszarabia-adevarul/

Hol volt a magyar külügy? Ki határolódott el ettől a román nyilatkozattól?

Ugyanezt a román képviselőt büntették meg 600 lejre, mert azt találta mondta, hogy a magyar címer visszahelyezése egy marosvásárhelyi magyar iskolán olyan mintha horogkeresztet raknának zsidó iskolára.

manna.ro/porta/fizetett-a-magyar-cimert-naci-szimbolumhoz-hasonlito-politikus-2012-11-23.html

Az a nagy különbség, hogy a románoknál a kormánypárt soraiban vannak ilyen alakok, akiktől nem határolódik el senki.
süti beállítások módosítása