Kommentszűrés
’13 aug
1
08:31

Mit tanulhat az argentin válságból Magyarország?

Írta: G.Gekko

argentin_valsag.jpg

Tail risk. A pénzügyi terminológiában így nevezik a rendkívül kis valószínűséggel bekövetkező, ámde pusztító hatású eseményeket. A valószínűséget reprezentáló haranggörbe legszéle, egy pénzügyi atombomba, aminek a kockázatát nem lehet kezelni. Magyarország esetében a tail risk egy tömeges bankcsőd, ami drasztikus gazdasági válságot, 5-20% körüli GDP-szakadást, forintleértékelődést és a pénzügyi rendszer összeomlását eredményezi. Az efféle események eddig a világban rendszerint politikai rezsimváltással (több mint kormányváltással) jártak, és általában lassú, kínkeserves gyógyulás után sikerült csak talpra állni, hiszen a rendszer alapja, a bizalom vész el ilyenkor.

Gazdasági elemzők gyakran emlegetik Argentína példáját, mint a gazdasági válságkezelés totális csődjét. A 2001-es corralito (magyarul kis karám) tökéletes mintapéldája, hogy kényszerhelyzetben mit nem szabad csinálni: itt az argentin állam a magánszemélyek kezében lévő devizabetétek ideiglenes korlátozásáról döntött (heti 250 pesót lehetett felvenni a devizabetétekről kizárólag argentin pesóban, az intézkedés eredetileg maximum 90 napig maradt volna), ahelyett, hogy évekkel ezelőtt elengedték volna a peso árfolyamát, és nem adósították volna el a dollárban államot.

A döntés drasztikus hatással járt, a megrémült betéttulajdonosok pánikszerűen vették ki az argentin bankokból a megtakarításaikat. Nemcsak a külföldi, hanem a hazai pénzt, a pesót is, sőt minden mozdítható pénzügyi eszközt, hiszen nem lehetett tudni, hogy másnap milyen más korlátozásokkal él a kormány. A döntés bedöntötte Argentínát, jött az államcsőd és a fizetésképtelenség, pedig az ország nem rendelkezett drasztikus eladósodottsági mutatókkal: a teljes nettó hitelállomány a GDP 53,8%-át tette ki a válság előtt, igaz, hogy ez a negyedére összeomló pesónak és a devizaadósságnak köszönhetően hamarosan 165%-ra ugrott. A válság lényegében 10 év után is tart, a megtakarítások háromnegyede ma is az ország határain túl landol, támogatva ezzel Uruguay, Brazília és az Egyesült Államok bankrendszerét. Az ország dacból sem rendezte adósságát nemzetközi hitelezőivel, ami miatt továbbra is kizárja magát a nemzetközi kötvénypiacokról.

Argentína több szempontból is tanulságos lehet Magyarország számára, a nem hagyományos eszközökkel való kísérletezgetés mindkét országra jellemző. A magyar kormány devizahitel-mentő programja, ami szintén nem szokásos eszközökkel történne, a corralitóhoz hasonló jelenséget indíthat be. Nem biztos, hogy fog, csak azt mondjuk, hogy a növeli a tail risket, vagyis a kis valószínűségű, de hatalmas pusztítást hozó esemény bekövetkezésének esélyét.

Nézzük meg röviden a számokat! Május végi adatok szerint 14,9 milliárd svájci frank magánkézben lévő, ingatlanfedezetű devizahitel volt a magyar piacon. Ez hozzávetőlegesen 3.600 milliárd forint a mostani árfolyammal kalkulálva. Ha a kormány mondjuk úgy dönt, hogy ezt a pénzt nem a jelenlegi, 240 forint körüli árfolyamon kéne visszafizetni, hanem a felvételkori átlagos 160 forinton, az azonnal hozzávetőlegesen 1.200 milliárd forint kárt okoz a bankrendszernek, ami a mostani, átlag 14,8% körüli tőkemegfelelési mutatót a biztonságosnak tekintett 8%-os szint alá, 7,8%-ra lökné. (Az átlaghoz a legnagyobb magyar bank 19,7%-os mutatóval járul hozzá, mely a teljes mérlegfőösszeg 20-25%-a, tehát a többiek jóval átlag alatt vannak.) A magyar bankok a tőkéjük felét veszítenék el azonnal. A gyenge tőkemegfelelési mutató viszont megrémisztheti a betéteseket: tőkekivonás indulhat meg. Ha ez tömeges, akkor az egész rendszer pillanatok alatt fenntartatlanná válik. Tömeges csőd esetén fabatkát sem ér a magyar betétbiztosítási rendszer, hiszen azt egy-egy pénzintézet csődjére találták ki, nem az egész rendszer fejre állására. Ez a magyar tail risk, ez az, amit egy rossz politikai döntés gerjeszthet és indíthat el.

Persze lehet, hogy nem lesz bankpánik. Lehet, hogy a betétesek között nem indul be a láncreakció. Lehet, hogy a pénzintézetek külföldi tulajdonosai, akik nemcsak a magyar bankjaikat bukhatják, hanem a külföldi anyabankok felé lévő 10 milliárd euró feletti tartozást is, betolják a hiányzó tőkét a szenvedő magyar leányaikban. A kérdés, hogy megéri-e ez az akció a kockázatot? Szabad-e a rövidtávú politikai előnyökért olyan döntést kockáztatni, amely, ha kiüti a biztosítékot, a következő 10 évre leradírozza Magyarországot a világ pénzügyi térképéről?

Címkék: gazdaság válság devizahitel államcsőd Magyarország Argentína

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr415436704

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit tanulhat az argentin válságból Magyarország? 2013.08.01. 10:00:03

A magyar kormány devizahitel-mentő programja, ami szintén nem szokásos eszközökkel történne, a corralitóhoz hasonló jelenséget indíthat be.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SSzzLL 2013.08.01. 10:17:43

Devizahiteles vagyok, szerencsére mi tudtuk a kereteinket. Fizetjük rendesen a részleteket, még mindig jobban járunk, mint ha forintban adósodtunk volna el.

Kérjük, ne mentsenek meg minket. Maradjanak csöndben... Addig bölcselkednek, míg teljesen elszáll a forint árfolyama, és akkor a hozzánk hasonlók is bedőlhetnek.

(pl. 350-400-as svájci frankot senki nem tudna fizetni)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.01. 10:21:23

@mathe.aron:
"Tehát ha jól értem, a betetések megrémisztésének kell elejét venni. "

Tehat az egesz csupan kommunikacios feladat.

Sose szabad elfelejteni, hogy hiaba jo a politikai irany, ha rossz a kommunikacio.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2012/11/lassatok-az-igazsagot.html

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.08.01. 10:31:14

A lakossági Frank-jelzálogokra egy megoldás lett volna, kormányváltás után kötelezően forintosítani 180-200 közötti árfolyamon. És persze a legszigorúbban ellenőrizni és szabályozni a teljes banki lakossági-hitelezést. Bizonyos részletekben visszamenőleg korrigálni, pl. kamatszámítások. (Lásd Lengyelo.-t, ahol a hasonló mértékű devizaeladósodottság messze nem akkora probléma, mert az elejétől sokkal keményebben fékentartották a bankokat.) Ha valaki ügyes, akkor ezt belőhette volna úgy, hogy a végeredmény tekintetében nagyjából mindegy legyen, hogy valaki Forintban vagy Frankban adósodott el. Ez ma sokkal körülményesebb, és főleg drágább. Pedig 2010-ben az már biztosan látszott, hogy a Frank hosszú távon k. erős marad. Így viszont az állam sem tud szabadulni a makacsul 80%-körüli adósságától. (Gy.k.: el kéne inflálnia, és az állam ezt el is bírná, egyrészt szépen strukturálódik átfele az államadósság, másrészt sem a Dollár, sem az Euró nem erősödött annyit, hogy az gond legyen. De a lakosság beledögölne egy 400Huf/Eur árfolyamba. Asszem volt egy olyan csodavárás itten, hogy a válság csendesültével a Frank visszagyengül. Ami még akár lehetne is reális forgatókönyv, csakhogy minden ellenkező hír dacára nem csendesül ez a háborgó fostenger, ami a komplett nyugati gazdaság összes betegségének tünete. Így aztán most megvan a baj. De ha most sem rendezi valaki, akkor majd pár hónap, év múlva még kilátástalanabb lesz az egész. Szóval hajrá, csináljuk, csak ésszel, könyörgök, ésszel, és véglegesre!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.08.01. 10:37:36

@SSzzLL: A forintárfolyamot egyszerűen muszáj lesz elengedni. Ha nem, akkor marad a magas államadósság, és nincs növekedés. Akkor meg - ebben a hibbant közgazdasági szemléletben - semmi nincs. Menteni kell tehát téged is, mindenkit.

Gy.k. egész európa stagnál. A magyar egy kicsi, nyitott gazdaság, nincs belső motorja. Alacsonyak a bérek, így még átmenetileg sem lehet belső fogyasztásfelpörgetéssel próbálkozni - ezt remekül mutatja az elmúlt 3 év, hiába a tehetősebbeknél otthagyott szja. Le kell nyomni az adósságrátát, mivel kinőni nincs esély, el kell inflálni. Tetejébe az az exportnak is jó, és növekedést itt csak az tud csinálni. Csak ezzel fölülne a szopórollerre az összes még jólfizető frankadós is. Erről szól ez az egész.

calabria007 (törölt) 2013.08.01. 10:43:37

@Noferheperuré Uaenré:

"belső fogyasztásfelpörgetéssel " még soha sehol sem lett tartós és fenntartható növekedés/fejlődés, ezzel csak az árakat lehet felverni

S=klogW 2013.08.01. 10:45:31

@Doomhammer:

A világ hetedik legnagyobb naperőműve épülhet fel a határ közelében
MTI
2013. augusztus 1. 09:10

A világ hetedik legnagyobb napelemparkja épül a Szatmárnémetitől harminc kilométernyire fekvő Sárközújlakon (Livada Mica) - közölte szerdán a Szatmar.ro hírportál.

A 145 hektáros területen fekvő energetikai létesítmény negyedmillió napeleme Szatmárnémeti lakosságának háromnegyedét lesz képes ellátni villanyárammal - közölte Ramses Hernandez Ramirez, a sevillai székhelyű beruházó, a Bester Generación projektmenedzsere.

www.portfolio.hu/vallalatok/fenntarthatovilag/a_vilag_hetedik_legnagyobb_naperomuve_epulhet_fel_a_hatar_kozeleben.187365.html

nekünk meg lesznek szép stadionjaink

rocksztar 2013.08.01. 10:49:26

Nem tudom számokkal alátámasztani, de érzésem szerint, ha a törlesztőrészletek mondjuk 20%-kal csökkenének, akkor se tudnák fizetni a részleteket azok, akiknek 90 napnál hosszabb elmaradásuk van. Ők valószínűleg elvesztették az állásukat, vagy túlvállalták magukat.
Azt semmiképpen se szabad engedni, hogy a megsegített devizahitelesek a forinthiteleseknél kevesebbet fizessenek vissza. Ebben az esetben viszont a törlesztőrészlet mindössze 10-12%-ot fog esni, amire fanyalgás lesz a válasz, pluszban megint összeveszünk a befektetőkkel, és romboljuk az üzleti környezetet. Szomorú kimondani, de nem kellene megsegíteni őket…

S=klogW 2013.08.01. 10:55:44

@rocksztar: "pluszban megint összeveszünk a befektetőkkel"

ostobaság, nem a bankok a befektetők magyarországon

S=klogW 2013.08.01. 11:02:28

"Magyarország esetében a tail risk egy tömeges bankcsőd, ami drasztikus gazdasági válságot, 5-20% körüli GDP-szakadást, forintleértékelődést és a pénzügyi rendszer összeomlását eredményezi. "

ez is hülyeség

S=klogW 2013.08.01. 11:04:38

A Magyarországot fenyegető veszély az ÉRTELMETLENÜL ELSZÓRT 10-100 MILLIÁRDOK:

A világ hetedik legnagyobb naperőműve épülhet fel a határ közelében
MTI
2013. augusztus 1. 09:10

A világ hetedik legnagyobb napelemparkja épül a Szatmárnémetitől harminc kilométernyire fekvő Sárközújlakon (Livada Mica) - közölte szerdán a Szatmar.ro hírportál.

A 145 hektáros területen fekvő energetikai létesítmény negyedmillió napeleme Szatmárnémeti lakosságának háromnegyedét lesz képes ellátni villanyárammal - közölte Ramses Hernandez Ramirez, a sevillai székhelyű beruházó, a Bester Generación projektmenedzsere.

www.portfolio.hu/vallalatok/fenntarthatovilag/a_vilag_hetedik_legnagyobb_naperomuve_epulhet_fel_a_hatar_kozeleben.187365.html

nekünk meg lesznek ÚJ STADIONJAINK! ÉJJEN!

vantaan 2013.08.01. 11:12:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Gyakorlatilag Magyarország már most sincs rajt a világ pénzügyi térképén. A magyar államadósság kb. 80 % 2-3 nagy kezében összpontosul s bármikor bedönthetik az országot. Sajnos az Orbáni gazdaságpolitika hogy folyamatosan leértékeli a Ft-ot, mert valójában az történik (kb 4 hete volt egy interjú Heim Péterrel a rémHír Tv-n ahol a 315Ft-os euró árfolyam célról beszélt) az ország kifosztását eredményezi.
Persze 1-2 szélhámos alaposan kiveszi részét a rablásból (CÖF pénzelők s társaik) de a többség, a nagyon nagy többség számára a nyomorszint marad! (s nem csak a minimálbéres, a közmunkás hanem bizony a közép számára is)

Adam Jimbo Maradi 2013.08.01. 11:16:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Az ne zavarjon senkit, hogy az orszag helyzete pont a bankok miatt siralmas, mivel a vilagbank, valutaalap, stb. direkt eladositotta az orszagot olyan hitelkonstrukciokkal, amiket nem lehet kifizetni, mivel a celjuk mar a megalkotasnal az volt, hogy ne penzt kapjanak vissza, hanem bagoert megkapjak az orszag valodi ertekeit (infrastruktura, epuletek, aranytartalek, gazmezok, fold, vizkeszlet, stb.) Maxvalkam mentsd a befektetoidet, de elore szolok, hogy a globalis gazdasag nagy virtualis lufija hamarosan igy is ugy is ki fog durranni. A mai tozsden megmozgatott toke 99 szazaleka levego (nincs valodi fedezet mogotte). Szerinted a Nyugat miert megy a Kozel-Keletre terjeszteni a Deokraciat szonyegbombazassal? Tenyleg baromsagokat irsz ossze mint egy birka.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.01. 11:18:08

@S=klogW:
Mi is kapunk a tortabol: mi fogjuk gyartani a napelemeket.
www.mr1-kossuth.hu/hirek/gazdasag-110405/kinai-napelemgyar-epul-berettyoujfaluban.html
"Egyedi kormánydöntés alapján támogatást biztosít az állam a Berettyóújfaluban létesülő napelemgyárhoz. Erről néhány napja levélben tájékoztatta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a berettyóújfalui Orient Solar Kft. kisebbségi tulajdonosát, Galló Ferencet. A támogatás összegéről nem közölt részleteket a vállalkozó.

Az első dolgozókat, negyven mérnököt még idén felveszik, ők három hónapos képzésen vesznek majd részt Kínában. A munkások toborzása várhatóan márciusban indul – tájékoztatta a Kossuth Rádiót Galló Ferenc. A nyolcszáz fős létszám legalább felét tartós munkanélküliek felvételével töltik ki.

A kínai befektető – az eredeti tervektől eltérően – összesen kétezer embert szeretne majd foglalkoztatni a napelemgyárban. Az első ütemet jövőre, a másodikat két év múlva adják át, ezt követi majd öt év múlva egy harmadik ütem is, így 2016-ra Berettyóújfalu lesz a térség legnagyobb munkáltatója."

S=klogW 2013.08.01. 11:21:22

@Doomhammer:

amit idéz, az egy 2011 szeptemberi hír

a beruházást azóta le is fújták

vantaan 2013.08.01. 11:24:49

@Adam Jimbo Maradi: ...no téged valami Turul képzőről szalajtottak?
"Az ne zavarjon senkit, hogy az ország helyzete pont a bankok miatt siralmas, mivel a világbank, valutaalap, stb. direkt eladósította az országot olyan hitelkonstrukciókkal, amiket nem lehet kifizetni"

Akkor Maradi MI A FASZÉRT NEM AZ OLCSÓBB HITELT VETTÜK FEL AZ IMF-től, miért a visszafizethetetlent a magán bankoktól? Mert ezek szerint ORBÁN ÉS BANDÁJA ezek ügynöke?!

S=klogW 2013.08.01. 11:25:04

@Doomhammer: @S=klogW:

Eltérített újfalui napelemek
2012.07.24 11:13; Frissítve: 2012.07.24 11:13

www.haon.hu/berettyoujfalu/elteritett-ujfalui-napelemek/2038470

"megkerestük a kínaikkal kapcsolatot tartó, és a beruházást a Hajdúságba hozó Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatóját, Galló Ferencet, aki azonban minden nyilatkozattól elzárkózott. Azaz annyit mondott: augusztus végén vagy szeptember elején fogják tájékoztatni a közvéleményt a fejleményekről"

és azóta is csak a csend

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.01. 11:28:47

@S=klogW:
Jaj, csak nem? Azert gondoltam, hogy sikerrel jart a projekt, mert a Gyuri azota a nemzeti bank elnoke is lett, sot most mar o ellenorzi az osszes magyar bankot.

De remelem, a keleti szel, a keleti nyitas meghozta a vart eredmenyeket?

S=klogW 2013.08.01. 11:35:13

@Doomhammer:

Nem tudom van-e más választásunk: a Kis-Antant szemmel láthatóan továbbra is líbling Nyugaton,
nekünk meg onnan továbbra is a fasisztázás és a komprádosszivattyú bemeneti nyílása marad.

S=klogW 2013.08.01. 12:03:56

@Doomhammer:

kontentoljon, ne csak idézgessen

S=klogW 2013.08.01. 12:19:36

@Doomhammer:

napelemgyár helyett ezt hozza a keleti nyitás:

Azeri Park lesz a Városligetben?

Spirk József,
Nyilas Gergely

2013. augusztus 1., csütörtök 07:37 |

Egy úgynevezett Azeri Park létesítéséről folynak hosszabb ideje tárgyalások a magyar kormányzat és Azerbajdzsán magyarországi képviselete között. A teljes titokban zajló egyeztetéseken az is felmerült, hogy a keleti nyitás legfőbb hídfőállása számára a Városligetben jelölnének ki területet. A nagykövetség épületet is akar.

index.hu/belfold/2013/08/01/azeri_park_a_varosligetben/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.01. 12:27:14

@S=klogW:
Maga nekem nem mondja meg, hogyan osszam meg a gondolataimat. Take it or leave it.

S=klogW 2013.08.01. 12:43:22

@Doomhammer: segítek: azt mondja meg inkább, azerbajdzsán szakrális-e vagy komprádorpumpátor?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.01. 12:51:51

@S=klogW:
A magyar neplelekkel nem fer ossze a demokracia. A magyar kemenykezu vezetot akar, nem demokratikus katyvaszt, ahol mindenki mondhat, amit akar.

Ilyen tekintetben Azerbajdzsan kovetendo pelda.

S=klogW 2013.08.01. 13:10:24

@poszt

"A magyar bankok a tőkéjük felét veszítenék el azonnal."

Milyen magyar bankok? Azok melyek, a válság európai felfutásakor rögtön leépítették a magyarországi vállalkozói hitelezést és elkezdték az anyabankjuknak átutalni a pénzt ki az országból?

micsoda hülye írta ezt a posztot

tarackos 2013.08.01. 13:41:47

"Szabad-e a rövidtávú politikai előnyökért olyan döntést kockáztatni, amely, ha kiüti a biztosítékot, a következő 10 évre leradírozza Magyarországot a világ pénzügyi térképéről?"

Hm.

"Ők ezt soha nem merték volna megtenni, mert féltek a nemzetközi pénzügyi erők haragjától, de Matolcsy Györgyöt – úgy tűnik – nem ilyen fából faragták. Lehet, hogy 19-re húzott lapot, de bejött..."

mandiner.hu/cikk/20130730_szabo_anna_hurcolkodik_az_imf

Már nem a merjünk kicsik lenni korszak van. Nézd meg, kitapossák a multik belső szerveit, lenyúlnak manyupot, trafikot, takszövöt meg szointe bármit és mindig minden bejött.

Az ajvékolást meg már megszoktuk, irigylik a sikereket...

Bloodscalp 2013.08.01. 15:26:24

@Doomhammer: hagyd már ezt a baromságot hogy mit akar a magyar néplélek,miért egy darab szar vezeti az országot akkor?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.01. 16:48:18

@Bloodscalp:
Ez is csak azt mutatja, hogy a demokracia mennyire hibas rendszer.
Ha az eros kez szakralitasbol taplalkozo erkolcsosseggel jarna egyutt, akkor a magyar neplelek vegre elfogadhatna az eros kezu vezetojet.

Ez pedig csak a kiralysag visszaallitasaval lehetseges.

S=klogW 2013.08.01. 20:01:46

Úgy néz ki, hogy a Fidesz alaposan elbaszta a dolgot a közvélemény szemében
az elmebeteg stadionozással meg
a trafikok körüli ötletelgetéssel,
és sajnos azt is látni, hogy néhányan milyen droid módra képesek kiállni a hülyeség ill. pofátlanság mellett is azért mert a Fidesz csinálja:
ha úgy akarunk hatalomban tartani egy politikai erőt (mert a szoclib hazaárulástól Isten óvjon minket), hogy közben nem szolgálunk számára kiritikával, az elég veszélyes könnyelműség.

Ha az önkéntes droidok és a hivatásos kommunikátorok odafigyelnének a dolgok állására, először is eszükbe kellene jutni, hogy a 2/3-ot PROTESZTSZAVAZATOKKAL érte el a Fidesz, azaz nem sokat tűrő elkötelezett hívek tömege által. Ilyen előzmények mellett propagandával való BEFOLYÁSOLÁS HELYETT érdemes lenne kicsit jobban MEGFOGADNI a köz véleményét.

A többtízmilliárdos stadionépítkezések és a trafikszabályok PÁLYÁZAT UTÁNI, ráadásul többszöri MÓDOSÍTGATÁSA sok olyan szavazónál is rosszallásra talál, aki nem kívánja vissza a szoclib sáskahadat.

vantaan 2013.08.01. 20:23:36

@S=klogW: "A többtízmilliárdos stadionépítkezések és a trafikszabályok PÁLYÁZAT UTÁNI, ráadásul többszöri MÓDOSÍTGATÁSA sok olyan szavazónál is rosszallásra talál, aki nem kívánja vissza a szoclib sáskahadat." ....ez így van ,DE sajnos?! jobban éltünk a szocik idejében!!! S valójában nincs választás .... vagy elhisszük hogy ezek már nem sáskák vagy hagyjuk hogy ez a MUTYIS banda letarolja teljesen tönkre vágja az országot. ...mert ezek aztán tényleg lopnak ezerrel s hazudnak éjjel-nappal s még közte is!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.02. 00:28:17

@vantaan: mit gondolsz miért járkál csányival egy focimeccsre orbán?
azok emberei. ők fizetik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.02. 00:38:48

"Ha a kormány mondjuk úgy dönt, hogy ezt a pénzt nem a jelenlegi, 240 forint körüli árfolyamon kéne visszafizetni, hanem a felvételkori átlagos 160 forinton, az azonnal hozzávetőlegesen 1.200 milliárd forint kárt okoz a bankrendszernek"

egyem a kis szívüket, és mennyi volt a hasznuk a bankoknak ebből a kis játszadozásból, amit a békés megyei bíróság a magyar jogszabályok szerint is törvénytelennek minősített? és ne a kozmetikázott profitról szóló adatokkal gyertek nekem, hanem a gyakorlati haszonról?
ja, már megy a kommunikáció, hogy a kormány megpróbált segíteni, igazán akart, dehát bedőlne az állam, nane szórakozzunk már azzal, hogy a nép, a lakosság mögé állunk, álljunk csak a haverok mögé, nekik köszönhetjük a 3 villát és a 2 nyaralót. kiállnak egymásért a jóbarátok ott fenn a politikai és gazdasági hatalomban, értem én, csakhogy simicskának és csányinak is elvileg csak egy-egy szavazati joga van, ahogy a devizahiteleseknek is, nem-e hazaárulás, népárulás, demokrácia ellenes a gazdasági hatalmasok kénye kedve szerint változtatni a törvénykezést és a bírósági ítélkezést? dehogynem, remélem egyszer majd meg is kapják a politikusok a méltó jutalmukat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.02. 00:48:23

a következő 10 évre leradírozza Magyarországot a világ pénzügyi térképéről?"

ahogy már elmondták, mi nem vagyunk a világ térképén, félreértés ne essék, itt jelenleg most elméleti államcsőd van, de az államot mesterségesen vegetálva életben tartanak, úgy tartanak minket, mint a tenyészállatot, mi jelenleg összeszerelő üzem vagyunk csupán
kérdezem én, ha az argentín gazdagok átviszik a környező országok bankjaiba a pénzüket, nem okoznak-e ott pénzromlást, inflációt a felhígulás következtében? mert régen arról szólt a fáma, hogyha túl sok pénzt nyomtatnak akkor felhígul a pénz, gyártanak elég valutát? a bank ezt szabályozza?
egyáltalán hogy viszi ki a bank, a multi innen a pénzjellegő profitot? átváltja a sarki pénzváltóban? mert még a fenti példában a brazilba limitált valutát szerezhet, de az itteni multi profitja exponenciálisan növekszik (főleg a devizahitel kapcsán, minél többen veszik fel, annál nagyobb a profit) és végtelen. nem lehet véges, végtelen.
hogy oldják meg a pénz felhígulásának problematikáját külföldön?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.02. 00:57:32

és tulajdonképpen értem már miért van annyi civil szervezet, újság itthon is és máshol is, amit külföldről támogatnak, muszáj elköltenie sorosnak a pénzt, nem lehet annyi yachtot venni, muszáj nekik valamennyit visszafordítani, így is a bankoknál a pénzmennyiség nagyobbik része, nem ülhetnek a pénz 90%-án, tudják nagyon jól hogy érdekükben áll visszaforgatni a gazdaságba, társadalomba
de nagyon jól megfontolják melyik millamédiába, amnestybe, taszba, lmp-be osztanak vissza pénzttömegeket, csakis saját emberek kaphatják akik a rendszer fenntartásában érdekeltek.

Rambo 2013.08.02. 01:45:08

Hogy mit tanulhat Magyarország az argentin válságból?

Azt, hogy 10 éven belül kétszer is lehet államcsődöt jelenteni minden komolyabb következmény nélkül.

IdomitottFoka 2013.08.02. 09:59:18

@Rambo: Háppersze

Argentina
www.numbeo.com/crime/country_result.jsp?country=Argentina

Magyarország
www.numbeo.com/crime/country_result.jsp?country=Hungary

Mégis mit nevezel te komolyabb következményeknek? Egy nukleáris konfliktust? Egy elhúzódó polgárháborút?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.02. 12:19:57

@IdomitottFoka: dehát a korrupció és vesztegetés szintje szinte ugyanott van, végülis igaza van ebben

Bloodscalp 2013.08.02. 13:09:39

@Doomhammer: neked ebből ez jön le hogy akkor a demokrácia a hibás? mert most egy türannosz uralkodik demokratának álcázva magát? mellesleg nem a királyság az ellentéte.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.02. 14:04:03

@Bloodscalp:
A kiraly nem turannosz, a turannosz nem kiraly. A turannosz azert uralkodhat, mert a roncstarsadalom a magasba emelte. Egy igazi kiralynak nem kell a roncstarsadalommal torodnie, nem kell a roncstarsadalom kedvere tennie. Ezert lehet az uralkodasa erkolcsi es moralis ertelemben tiszta.

Herbert_West 2013.08.02. 17:45:47

@Doomhammer: Szép elmélet. Most mutass egy gyakorlati példát.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.08.02. 21:05:18

@Noferheperuré Uaenré: "A lakossági Frank-jelzálogokra egy megoldás lett volna, kormányváltás után kötelezően forintosítani 180-200 közötti árfolyamon."

Az apád faszát. Akkor nem lett volna időm kimenekíteni az összes megtakarításomat Szarkupáciából. :-)

Arról nem is beszélve, hogy a kormányváltás után Orbánék valamiért nem a devizaadós-mentéssel voltak elfoglalva, hanem a 100:0 rendszer kiépítésével. First things first.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.02. 22:15:39

@Herbert_West:
Hollandia talán még mindig a perfiditásba és a dekadenciába süllyedne egyre mélyebbre, ha Napóleon nem ad nekik egy királyságot.

rolldog 2013.08.02. 23:58:04

@Noferheperuré Uaenré: valóban az a cél, eltakarítani a devizahiteleket, majd elinflálni a forintot negatív reálkamattal kinyírva a középosztályt, ha még ilyen létezik.

De kérdezem én, nem lett volna egyszerübb egy hiteles, következetes gazdaságpolitikával egy erös gazdaságot felépíteni? Akkor nem a 240-es chfhuf-ot bámulnánk, hanem a 120-sat.

Tehetetlen Dodó 2013.08.03. 07:33:51

"De kérdezem én, nem lett volna egyszerübb egy hiteles, következetes gazdaságpolitikával egy erös gazdaságot felépíteni? "

Ugyan milyen alapokra? Az ország gazdaságának 80%-a idegen kezekben van.

"Akkor nem a 240-es chfhuf-ot bámulnánk, hanem a 120-sat"

Már nagy pápai tanítónk is megmondta, hogy az erős forintba beledöglünk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.03. 08:50:03

@Doomhammer: Boldog IV. Károlyt kell ilyenkor mondani. Az ő uralkodását mély humánum, átélt katolicizmus és rendkívüli képességek jellemezték.

Az érvelése azért is lesz kikezdhetetlen, mert a világháborúra hivatkozva minden olyan természetű ellenérvet lesöpörhet, amely azt az aprócska tényt érinti, hogy realizálnia nem sikerült semmit. Eszmének nagyon szép, pont, mint a kommunizmus.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.03. 10:04:41

@Counter:
Miért is ragadnánk le ilyen félresikerült uralkodóknál, amikor ott van II. Károly, akit az Angol Nemzetközösség szabadon választott parlamentje szabályos szavazással választott királlyá, ezzel megszűntetve a perfid és erkölcstelen köztársasági államformát (addigra odáig süllyedtek, hogy még írott alkotmányuk is volt!).

Kell-e ennél látványosabb bizonyíték arra, hogy a demokrácia egy tévút?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.03. 11:49:29

@Doomhammer: Félresikerültnek II. Károly spanyol királyt lehet tartani.
Boldog Károly viszont az egész XX. századot beragyogja uralkodásának fényével, amelynek morális tisztasága nem mocskolódhatott be, lévén a valósággal nem érintkező.

Egy igazi szakrális király. Talán utoljára őáltala sugározta be Magyarországot a Szent Korona.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.08.03. 22:07:56

@Tehetetlen Dodó: Köztudott, hogy az idegen kezekre nem hat az ortodox gazdaságpolitika. Teljesen tehetetlenek vagyunk. :( Az a baj, hogy csak egy Matolcsynk van. Klónozni kéne őt, és a gazdaságirányítás minden pontján el kellene helyezni belőle egyet-egyet. Akkor talán.

Tehetetlen Dodó 2013.08.03. 22:35:17

@Kettes: Soraid azt jelzik, hogy képes vagy józan belátásra is...

svájcifrank 2013.08.04. 16:30:42

Az, hogy a devizahiteleseket megsegítik, vagyis egyesek jól járnak, az nem egyenlő azzal, hogy korlátozzák a pénzfelvétet, vagyis mindenki rosszul jár, tehát a cikk netto hangulatkeltés, uszítás.

valakik jól járnak ≠ mindenki rosszul jár

A fidesz eddigi kommunikációjából az derült, hogy nem akarják a bankokat bedönteni, vagyis nem egy hirtelen egyszeri forintosítás lesz, hanem fokozatos. Az, hogy őszre meg lesz a megállapodás vagy a törvény, nem azt jelenti, hogy szeptember 30-ával minden frankhitel 160-on forintra váltanak. A forintosítás egy elnyúló folyamat lesz, aminek a végén a végén többé nem lesz svájci frank alapú lakáshitel, de a bankok vesztesége több évre elnyúlik majd.

Aki pedig itt stadionozik, meg trafikozik, az is mind uszít, meg hangulatkelt, és az biztos, hogy nincs devizahitele.

svájcifrank 2013.08.04. 17:22:42

@vantaan: "A magyar államadósság kb. 80 % 2-3 nagy kezében összpontosul s bármikor bedönthetik az országot."

Netto ostobaság. Tegyük fel, hogy a Templeton ( az egyik nagybefekető ) 300 Ft-os EURHUF árfolyamnál vett 2523 Millárd forint értékű államkötvényt (tényleg annyi van neki). Az pontosan 8,41 Milliárd Euroba került neki. Mondjuk holnap úgy dönt a Templeton, hogy bedönti az országot. Amikor ugye egy országot bedöntenek akkor a Forint nem erősödik, hanem gyengül. Vagyis a Forint az egyszerűség kedvéért legyen 400 Ft. Eladja az összes kötvényét és visszaváltja Euróra. 2523 Milliárd osztva 400-al = 6,3075 Milliárd Euro. Vagyis minél rosszabb a Forint, annál többet bukik. Konkrétan befektetett 8,41 Milliárd Eurót és az ország bedöntés után visszakapott 6,3075 Milliárd Eurót.
Kár, hogy senki nem hajlandó számolni és gondolkodni, csak szajkózza a hülyeséget.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.04. 17:50:30

@svájcifrank: Akkor viszont mi a gond az eladósodással? Hiszen a nagy hitelezőink nagy barátaink is lesznek, akik kezük-lábuk törik, hogy csődbe ne találjunk menni.

Viszont ha nem tartozunk nekik, simán kinyírnak, mert nem vesztenek semmit. Menjünk biztosra, vegyünk fel pár milliárd eurót még...

svájcifrank 2013.08.04. 19:24:32

@Counter: "Akkor viszont mi a gond az eladósodással? Hiszen a nagy hitelezőink nagy barátaink is lesznek, akik kezük-lábuk törik, hogy csődbe ne találjunk menni."

Tipikus csúsztatás, amit mondasz. Nem azt mondtam, hogy eladósodni jó, csak azt mondom, a Templetonnak nem érdeke bedönteni az országot.

Ha valakinek van agya, akkor azt is könnyen kiszámolja, hogy a befektető akkor nyer a legtöbbet, ha 325-ön vesz állampapírt. Megvárja amíg visszamegy 280-ra és akkor váltja vissza Euróra vagy Dollárra a kötvényét. Akkor nemcsak a viszonylag magas kamatot kapja meg, hanem az árfolyamon is nyer. Vagyis mondjuk 325-ön vette meg a 2523 Milliárdot, akkor 7,76 Milliárd Eurót fizetett érte és ha megvárja a 280-at , akkor 9,01 Milliárd Eurót fog érte kapni plusz kamat. A Templeton gondos elemzést és háttérmunkát végez. Valamint konzultált a kormánnyal többször is. Felmérte, hogy végtörlesztés okozta hisztéria neki kedvez, és amikor a Forint elszállt mindig bevásárolt. Most egy második pánik van kialakulóban, főleg az ilyen Gordon Gekko féle a bankszektorban dolgozó emberek keltik a pánikot.
Nem lennék meglepve, ha kiderülne Gordon Gekko nem más mint Felcsuti Péter.

Az eladósodás pedig akkor jó, ha a kamat alacsony és értelmes dolgokra költik és akkor rossz ha a kamat magas, ráadásul devizában van. A kormány szemmel láthatóan forint adósságot részesíti előnyben, amellett, hogy csökkenti azt. Mielőtt pedig visszavágnál, hogy nem csökkenti, várjuk meg augusztus 12 és utána nézd meg az adósság barométer.

svájcifrank 2013.08.04. 19:44:27

@rolldog: "De kérdezem én, nem lett volna egyszerübb egy hiteles, következetes gazdaságpolitikával egy erös gazdaságot felépíteni? Akkor nem a 240-es chfhuf-ot bámulnánk, hanem a 120-sat. "

Ez is egy netto hülyeség, csak, hogy még egyszer leírhassam a netto-t.
Az EURCHF 1,60 volt amikor mindenki felvette a svájci frank hitelt vagyis 160*1,6= 256 EURHUF. Ha most megint 1,6 lenne az EURCHF akkor a mai 298-as árfolyamnál akkor 186,25 Ft lenne az CHFHUF. Ebben az esetben mindenki ugrálna örömében senkit nem kéne megmenteni a forint sem 298 lenne, hanem 280 és akkor a CHFHUF is csak 175 (280/1,6) lenne. Tehát aki a kormányt hibáztatja, az megint csak uszít és hangulatkelt.

Vagyis ez, hogy a kormány tehet a 240-es CHFHUF-ról egy ugyanolyan általánosan elterjedt hülyeség, mint, hogy a befektetők be akarják dönteni az országot.

svájcifrank 2013.08.04. 23:30:26

@svájcifrank: "Nem lennék meglepve, ha kiderülne Gordon Gekko nem más mint Felcsuti Péter. "

Vagy Szalay-Berzeviczy Attila, másik baloldali bankár. Már leírni is abszurd. Baloldali bankár. Fából vaskarika.

Neki volt egy epeömlése a végtörlesztés ellen 2011-ben.

index.hu/gazdasag/penzbeszel/2011/09/28/a_nagy_bankrablas/

rolldog 2013.08.05. 00:05:23

@svájcifrank: elég ha annyit írsz, hogy közben erősödött a frank, szerintem nem vagyunk hülyék, hogy ne értenénk meg tanár bácsi!

Gondolom akkor azt is ki tudod számolni, hogy még egy válsággal súlytott euro-val szemben is hogyan tudott 20%-ot gyengülni a forint, ha mi jobban teljesítünk?

Bloodscalp 2013.08.05. 00:22:12

@Doomhammer: mekkora mellébeszélés:) akkor minek ide egy bugris aki majd jól nem törödik a magyar roncstársadalommal?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.05. 09:12:27

@Bloodscalp:
A roncstarsadalomra az jellemzo, hogy nem fogja fel az erdekeit. Mert ha felfogna az erdekeit, akkor mar reg eluzte volna az ot kifoszto kompradorburzsoaziat. es az altaluk megvasarolt "demokratikus" politikai elitet.

Itt jon be a kiralysag, aminek az Alaptorveny vegre nem all mar utjaba. Egy moralisan kimagaslo, szuk elit tanacsadoi kore altal kizarolag az orszag erdekeiben buzgolkodo kiralynak nem kell a demagogok es ber-velemenykufarok ricsajara figyelnie, hanem azt teheti, ami helyes. Kiralysagot akarunk, mielott a nemzet lepusztulasa visszafordithatatlan lesz es a magyarsag, mint nep eltunik a fold szinerol (v.o. herderi joslat!)

Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi 2013.08.05. 09:52:36

@Doomhammer: Tökmindegy, mi az államforma, társadalmi berendezkedés, akármi. Az érintettek elsöprő többségének _önkéntes_ jogkövető magatartása nélkül elbukik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.05. 10:32:11

@Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi:
Eskuszom, mintha Gyurcsanyt hallanam, amikor a "tarsadalomra" fogta ra a kudarcat, ami miatt leginkabb magat kellett volna okolnia. A tarsadalmi kristalyrendszerben mindenkinek megvan a felelossege: a roncstarsadalmista csatornat tisztit, az elit pedig nemzetstrategiat keszit es azt vegre is hajtja, a demagogok es az ellendrukkerek frocsogese ellenere is. Mindez nem valosithato meg egy ihletett vezeto nelkul, aki szakralis erkolcsiseggel is rendelkezik. Vagyis egy kiraly kell.

Szerencsere az uj Alaptorvennyel ez mar csupan elhatarozas vagy a helyzet kerdese. Amikor a demokratikus berendezkedes perfiditasa es erkolcstelensege nyilvanvalova valik a roncstarsadalmista tomegek szamara, teljesen maguktol fog megvalosulni a kiralysag. Pont, ahogy az angol parlament is rajott 1660-ban, hogy a koztarsasag nem jarhato ut.

Bloodscalp 2013.08.05. 10:48:01

@Doomhammer: én rendet és normális országot akarok, és ennek sem feltétele sem eszköze egy paprikajancsi. vagy mi magunk megteremtjük vagy sosem válik az ország élhető földé.

Már ott hibázol hogy most demokrácia van, esetleg papíron. a királyságnak az alaptörvény áll az útjában???Haha. Méghogy azt teszi amit helyes-pláne miután mindent megfontol/meggondol. Nem egy paprikajancsi ment meg minket, csak mi saját magunkat. Szóval csitu a témáról, mert már unalmas.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.05. 11:02:42

@Bloodscalp:
En is rendet es normalis orszagot akarok es szomoruan latom, hogy ennek utjaban allnak azok a demagogok, akik a kiralysag ellen askalodnak. Az a te bajod, hogy nem tiszteled a rendet es a normalitast, hiaba beszelsz rola. Mert ha tisztelned a rendet es a normalitast, akkor nem nevezned paprikajancsinak a rend es a normalitas legfobb letetemenyeset, a kiralyt.

Az meg, hogy kinevetsz nemzetstrategiai kulcskerdeseket, az ismet teged minosit. Bizonyitja, amit mindenki lat ugy is, hogy egy anarchista vagy, aki renddel es normalitassal takarozik, de valojaban a rend es a normalitas szetzilalasara torekszik.

svájcifrank 2013.08.05. 18:00:30

@rolldog: "elég ha annyit írsz, hogy közben erosödött a frank, szerintem nem vagyunk hülyék, hogy ne értenénk meg tanár bácsi!

Gondolom akkor azt is ki tudod számolni, hogy még egy válsággal súlytott euro-val szemben is hogyan tudott 20%-ot gyengülni a forint, ha mi jobban teljesítünk? "

1. ) Az, hogy erosödik a frank könnyu relativizálni, de a számokkal nem lehet vitatkozni.

2.) Milyen ostobaság a jobban teljesítést párhuzamba állítani az árfolyammal. Vagy legyünk megengedoek, naivitás.

Az olyan "elemzok" mint Peter Attard Montalto (Nomura ex Lehman Brothers), vagy Anne Benoit (Societe Generale) , akik nyilvánvalóan árfolyam befolyásolási szándékkal írják úgynevezett "elemzéseiket" ( fenteslent.blog.hu/2011/11/20/socgenshort ) sokat tehetnek a forint árfolyama ellen. Hiszen ezek valójában nem kereskedelmi bankok , hanem befektetési bankok. Magyarul azon nyernek milliárdokat, ha a forint arra mozdul amerre ok pozíciót nyitottak.
Másrészt az ország teljesítménye eltörpül a forexesek (devizakereskedok ) millióinak pillanatnyi érdekével szemben. Ha a piaci hangulat az ország ellen megy és ráadásul ezen sokan és sokat nyernek akkor nem tehetsz semmit.
A legutóbbi nagy forintgyengülés a Matolcsy jegybankelnökké kinevezésekor volt. A hangulatkeltés mintapéldája volt.

A másik pedig, hogy a válság nem ért véget, és tavaly valóban csökkent a gdp. Ha az ország jobban is teljesít ( többen dolgoznak, alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, 3% alatt van a hiány, kivettek a túlzottdeficitből) ez mind kevés, mert a már korábban szájbarágósan levezetett svájci frank árfolyam miatt , mintegy 740 ezer ember szop és nem fogyaszt, hanem örül, ha törleszt.

Na ezért nagyon aljas a ballib oldalról egy rossz szót is szólni a gazdaságpolitikáról. Mert itt hagytak egy nagy szarkupacot és kiabálnak, hogy büdös van.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.05. 18:27:44

@svájcifrank: Kis kiegészítés: ugye mindenki ballib, aki kritizálja a gazdaságpolitikát? A demokratikus centralizmus elveiből ugyanis valami olyasmi következik, hogy kritizálni a döntéshozatal után már tilos. Márpedig a döntések megszületnek, mire megismerjük őket...

Bloodscalp 2013.08.05. 19:47:50

@Doomhammer: a te bajod meg az hogy nem tudod feldolgozni hogy nem azt akarom amit te, ezért lebuzizól mindenkit aki nem be mögéd(tek). fejezd be a nyafit, nem lesz itt király.

svájcifrank 2013.08.05. 22:35:37

@Counter: "Kis kiegészítés: ugye mindenki ballib, aki kritizálja a gazdaságpolitikát?"

Valóban, a Jobbik meg az LMP is kritizálja, illetve bárki aki nem Fidesz. És kritizálni lehet, meg szabad is. Tőlük nem is venném zokon. A Kétfarkú Kutyapárt vagy 4K szintén. Nem voltak hatalmon.

Egyedül MSZP, meg DK, vagy ex-SZDSZ, akinek nem szabadna, mivel ők szartak a szoba közepére. Ezért mondtam, hogy aljasok. Tőlük nem is fogadható el. Mivel semmiféle önkritikát nem gyakoroltak. Nem is határolódtak el.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.06. 07:53:41

@Bloodscalp:
Én nagyon jól fel tudom dolgozni, hogy te nem a jó dolgot akarod. Ezek után a véleményed figyelmen kívül hagyható. Ez nem személyes ügy, ezen a magyarság megmaradása múlik. Majd később megérted és megköszönöd.

Király lesz.

Bloodscalp 2013.08.06. 16:23:24

@Doomhammer: honnan olyan ismerös ez a akinincsvelünkazellenünkvan szöveg?ja megvan.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.06. 16:49:16

@Bloodscalp:
Azt mondtam volna, hogy te ellenunk vagy? Nem mondtam ilyet es igen, az altalanos iskola nem dolgozik a kezem ala, amikor elemi szovegertesi kepessegekkel sem rendelkezo bloggerek jelennek meg az informacios szupersztradan. Ami, jegyzem meg szomoruan, ujabb ijeszto peldaja annak, milyen tomegembereket termel a neoliberalis koztarsasag.

En nem azt mondtam, hogy te a Magyar Erdek ellensege lennel, csupan azt mondtam, hogy nem latod a valosag melyszerkezetet, ezert megtevedsz es ugy cselekszel, mint a Magyar Erdek ellensege. Mert ha a Magyar Erdekert cselekednel, akkor te is kiralysagot akarnal.

Bloodscalp 2013.08.06. 23:31:23

@Doomhammer: értettem elsőre is hogy hülye vagy.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.07. 09:34:09

@Bloodscalp:
Ha a magyarsag sorskerdeseit hulyesegnek gondolod, az teged minosit.

Te vagy az elo peldaja annak, mit kepes muvelni a konzumidiotak fogyasztoi tarsadalmanak az agymosasa.

Szindbad 2013.08.07. 13:22:30

@Bloodscalp: Kéziccsókolom, tessék már észrevenni, hogy iróniára teccik reagálni.

Bloodscalp 2013.08.07. 22:24:43

@Doomhammer: nem hülyeségnek gondolom, csak nem értek veled egyet, ezen nem tudsz túllépni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.08. 09:06:12

@Bloodscalp:
Ne lepjunk az ugyon tul annyival, hogy "nem ertesz egyet". Nem erthetunk egyet abban, hogy valamelyikunk szereti-e a Borsodi Super Dry-t vagy sem. A kiralysag kerdese azonban nemzetstrategiai kerdes. A hibas dontes konnyeden a magyarsag, mint nemzet eltunesehez de legalabbis rabszolgasorba sullyedesehez vezethet. Ebben a kerdesben nem engedhetem, hogy a te - alultajekozottsagon, rovidlato percerdeken, eloiteleteken - alapulo velemenyed a kiralysag visszaallitasanak utjaba alljon. Foleg, mert a kerdes nem rolam vagy rolad szol, hanem a 15 millios vilagmagyarsagrol.

Kiralysagot, most!

Bloodscalp 2013.08.08. 23:44:02

@Doomhammer: nyafnyafnyaf -a magyar megmarad király nélkül.

rolldog 2013.08.11. 15:55:07

@svájcifrank: koszonom, hogy ostobanak tartasz, ezt boknak veszem a reszedrol :) En nem is a Matolcsys mizeriara vagy a meg korabbi IMF paraztatasra gondoltam (320-as EURHUF), hiszen ezek valoban nem tobb, mint hangulatkeltes es csak kiragadt pillanatkepek, ezert is ennel azert tobbre szamitottam toled. A sokeves trend a gyengules fele mutat es kesz, tok mindegy, hogy eppen 290 vagy neadjisten 300 az EURHUF. Ha megtortenik a devizahitelek forintositasa, akkor vegleg nem lesz semmi akadaly a forint teljes leertekelesere.

Ha te egy szavukat is elhiszed ezeknek a senkihazi elemzoknek, akkor ott sulyos bajok vannak. Ok egy forintot sem mozgatnak, felelossegrevonas nelkul mondjak a baromsagaikat ezert mindenki leszarja oket. Montalto egyebkent egy huszoneves kis nyikhaj, barmilyen cegeknel is dolgozott korabban. Ugyanolyan , mint barki mas a munkaeropiacon, azt mondja, amit hallani szeretnenek, mert igy megtarthatja az allasat es a 100 ezer fontos fizeteset. A forex kereskedok millioval kapcsolatosan is sulyos tevedesben vagy. A mai vilagot par hedge fund es forex desk iranyitja, akik ismerik egymast, a legjobb pajtasok, mert tobbnyire egyutt jarnak kurvazni is. Az legaggasztobb, hogy sajnos tobbnyire ok is a huszas eveik elejen vannak. A forexesek millio csupan a luzerek, akiket kitomnek minden alkalommal hogy utana mindenuket elvegyek es picsan rughassak oket. Tudjak, hogy ok soha nem tanulnak es akkora penzugyi analfabetak, hogy akar jelzalogot is felvesznek a hazukra, csak hogy 200 eur-t kereshessenek 5 perc alatt, mint ahogy a hirdetesek is mondjak, mert abbol boven kij0n a t0rlesztoreszlet ugye. Badarsag a forexes csocseleknek barmilyen jelentoseget is tulajdonitani, ok az orok vesztesek ebben a torvenyesitett, vilagmeretu rablasban.

Latom te is vilaglatott ember vagy, milyen valsagrol beszelsz ember? Te is bekajaltad? Nincs itt semmilyen valsag, csak persze konnyu erre a baromsagra fogni mindent, ha megsem teljesitunk olyan jol. Probalj meg egy kicsit kulfoldon nezelodni (nem a baratainknal, Azerbajdzsanban) es utana valsagozzal.

En leszarom a baloldalt, soha nem szavaztam rajuk es soha nem is fogok, de az duhit, ha egy orszagban a propaganda egyertelmuen egy allando ellensegkep kereseseben es sulykolasaban latja a megoldast (eu, euro, valsag...stb.). A tortenelemben ez meg soha nem vezetett jora...

svájcifrank 2013.08.12. 00:19:23

@rolldog: Amit a forex-ről meg az elemzőkről írsz azzal teljes mértékben egyetértek.

Azt, hogy a kormány el akarná inflálni meg gyengíteni szeretné a forintot azzal nem. Ez Bokros ostoba kijelentése óta, hogy nincs az a pénz amit el ne tudna inflálni, nem megy ki az emberek fejéből ( mivelhogy olyan sokkoló volt ). A kormány nem inflálni akar l'art pour l'art, hanem GDP növekedést akar. Ha alacsony az szja az is vonzó a külföldi cégek számára, akkor nincs szükség gyenge forintra, mert akkor megint felmegy az infláció és megint csak felmennek a kamatok, de ha vonzó az ország jönnek a cégek és felmegy a gdp. Ettől persze automatikusan csökken a gdp arányos adósság. Holnap 14-én jön ki az előzetes gdp. Meg fogsz lepődni.

1995-ben amikor a Bokros ezt mondta, 28,2% volt az infláció, akkor könnyű volt ezzel dobálózni. Mára azért eléggé megváltozott a helyzet. 1,9%.

Az alacsony szja kulcs idevonzza azokat a cégeket is amelyek nemcsak betanított munkást keresnek, hanem mérnököket is.

De van válság. Görögországban 27% a munkanélküliség. Portugáliában 17%. De szerintem ezeket Te is tudod, nem értem miért kell ezen vitatkozni.

Az, hogy a kormány ellenséget keres, azon ne csodálkozz. 3 évig szopattak bennünket a túlzott deficittel. Meg leírják, hogy a cigányokat meg akarják ölni azzal, hogy elzárták a vizet.

törzsmókus 2013.08.12. 15:01:12

@svájcifrank, @rolldog: mi a szösz. a mandineren végre valakik értelmes hangnemben vitatkoznak fontos témákról, érvekkel és nem anyázással alátámasztva. öröm titeket olvasni, talán van még remény.
titkon mindig is reméltem, hogy a gondolkodó emberek nem tűntek el, csak ritkán merítkeznek alá a kommentelők fostengerébe.
kösz! :)

törzsmókus 2013.08.12. 15:03:17

@vantaan: talán épp azért, amiért a cukros bácsitól sem fogadjuk el a cukrot. pedig olcsó, csak szopás a vége.

törzsmókus 2013.08.12. 15:04:50

@vantaan: ja, és a kormány nem (csak) „magánbankoktól” vesz fel az IMF helyett, hanem pl a lakosságtól (lásd: állampapír-reklámok), meg minél többfelől, h ne egy helyről mondják meg a frankót.

svájcifrank 2013.08.14. 10:08:19

@törzsmókus: köszi mókus :) valóban évek óta nem kommentelek , leszoktatott róla a massza, akit soha nem lehet meggyőzni

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.15. 14:14:20

@Doomhammer: @Bloodscalp: Ezt a kiskátét pl. egy nagy megbecsültségnek örvendő személyiség írta:

"Mivel a politikai élet a normális, mindennapi emberi élet szerves része, ezért nemhogy megtiltanánk, hanem egyenesen bíztatjuk őket, hogy a becsület hazafias oldalán vegyenek részt benne.

Attól mindenkit óvunk azonban, hogy politikai pártoknak tagja legyen, hiszen a szkíta-magyar keresztény minden pártoskodás felett álló Szent Magyar Királyság híve. Társadalomképünk homlokegyenest ellenkezik mindenféle ma gyakorolt XX-XXI. századi politikai elképzeléssel, s különösképpen a neo-liberalizmusnak nevezett sátáni társadalomfelfogással és társadalomfilozófiával, mely egy önkiválasztott népi kisebbség hatalmának szekértolója. Ilyesmit nem támogathatunk, mert ezzel a sátáni világállam intézményeinek hatalmát támasztjuk alá. A magyar szellem elveti a parlamentáris demokrácia intézményeinek támogatását is, s ehelyett a vezető személyiség szükségességét hangsúlyozza: végeredményként királyt kívánunk, aki elrendezi a magyar politikai élet rendezetlenségeit, s aki fényt támaszt a sötétségben. Ha ilyen személy nem akad, akkor Boldogasszony Királyságát ismerjük el egyetlen államformaként."

Egyenesen megmondja, bele a földigiliszta-arcunkba. Bennem minden kétség elmúlt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.15. 14:19:13

@Counter:
Mi az, hogy Boldogasszony Kiralysaga?

Egyebkent ganajturo bogar, nem foldigiliszta.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.15. 15:21:58

@Doomhammer: Gondolom, az az a létontológiai vetületréteg, amelyben a Vezetőt még nem hívjuk Királynak, noha már az.

A Professzor szerint földigiliszták vagyunk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.15. 15:34:09

@Counter:
Vagy amikor formalisan Marianak/Boldogasszonynak van felajanlva az orszag, bar kiraly eppen nincs.

A Professzor ganajturo bogarakrol irt.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/08/a-ganajturok-helye-szakralis.html

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.15. 15:44:34

@Doomhammer: De Vezető akkor is kell. A felajánlás pedig örök érvényű.

A Magyar Hírlapban megjelent, maguknál linkelt cikk gilisztázik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.15. 15:56:57

@Counter:
Liberalis maga, hogy ezen a gilisztakerdesen igy felakadt?

Vezeto az kell. Teljhatalmu, mint az a szkitaknal szokasos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.15. 16:10:15

@Counter:
Fontrol kell lehozni az orokervenyu torvenyeket, mert akkor fog az ember mosolyogni a torveny lattan.
www.youtube.com/watch?v=VL6nWW8n_Gw#t=1h37m15s

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.15. 16:58:11

@Doomhammer: Ah! Maga nyomoz! Az emberiségnek a magyarok általi megváltásáról és a dicsőséges vesszőfutásról mit gondol?

Szép ám a hosszas előadás lekerekítése is a végén. A magyarság üdvtörténete a teljes szabadságra épül, megszokások, hazugságok és tabuk nem korlátozhatják a teljes lelki és szellemi szabadságunkat. Ezt se vallási, se politikai, se financiális szabadság többé ne kösse gúzsba... éééééés... eszerint adják le a voksukat, kedves nézők! Hát akkor innen eredeztethető a szabadságra furton furt hivatkozó kdnp-s rohamszlogen, meg a hit a teljes felhatalmazottságban?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.15. 17:42:18

@Counter:
Nekunk aztan ne dumaljon senki, mondja korabban Szent Istvan kapcsan. Tovabba a magyar kiraly fonoke a romai papanak egyhazjogilag.

Sereghajtokbol ellovasok.

Az feltunt, hogy milyen pozitivan nyilatkozik a manicheusokrol es milyen negativan azokrol, akik uldoztek oket? "Manicheus elemek Bogar Laszlo letfilozofiajaban" c. nagydoktorimat a jovo honapban kivanom megvedeni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.15. 17:57:40

@Doomhammer: Fel. De én értem is, miért. Máni, akárcsak Jézus, turáni-kusita-káldeus-szkíta-pártus-magyar herceg, ugyanis, és sorsa is jézusi, azaz magyar sors.

Lajdi szerint a szkítakereszténységnek a patarénus, bogumil és katar kereszténység testvérvallása, szemben állva a Vatizsálemből (!!!) irányított judeokereszténységgel:
"A szkíta-magyar kereszténység nem azonos a manicheizmussal, nem azonos sem a bogumil, sem a kathar, sem pedig a patarénus kereszténységgel. Ezeket a mozgalmakat, vallásokat testvéri alakulatoknak tartja, de mégsem azonosul velük teljes mértékben. "

Mellesleg ez itt a szakrális rend, amire a maga előadása is utal: ami fent, az lent, és ami lent, az fent. Szerény kiegészítésem szerint pedig ami körül, az belül, ami pedig felé, az tőle. Valamint ami oda, az vissza, ami pedig össze, az szét.
Ezek az elvek a mai kormányzási gyakorlatot is meglepően jól magyarázzák. Nem más ez, mint a feje tetejéről a talpára állítása valaminek, amit mindannyian sejthetünk, hogy micsoda is valójában.

Hiszen 1970-ben még minden remekül működött.

A doktoriját hol védi és ki az opponense?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.15. 18:43:55

@Counter:
A maga idejében a manicheus vallások nagyon gyorsan terjedtek, van bennük valami, ami ragályossá teszi ezt az eszmét. Azt nem találja érdekesnek, hogy bárhol bukkant is fel a manicheizmus (legyen az Perzsia, Európa vagy akár Kína), a hatalom gyorsan és brutálisan csapott le rá?

A Pécsi Tudományegyetemen védem, az opponenst nem írom le, mert beazonosítható lennék.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.15. 19:09:24

@Doomhammer: Hát akkor igyekezzen, mert bármely pillanatban elérhet minket a világvége:
"Mi, a Jézus zsidó származását tagadó kereszté­nyek a zsidó Messiásban, akire ez a nép még Jézus után kétezer évvel is várakozik, az Antikrisztus arcvonásait véljük felismerni, aki egyszemélyű diktátorként az egész emberiséget a zsidó bankvilág anyagi támogatásával rövid időre a zsidó világ­hatalom szolgaságába fogja hajtani. Ezen munka záró folyamata, utolsó simításai most zajlanak."

Bayer Zsolt is ezt szokta jövendölni, meg hogy ennek azztán gyorsan vége lesz, úgyhogy reszkessenek a zs... akarom mondani, bankárok.

Egész jól felfedezzük itt a magyarikonzervatív szakrális vallást, nem gondolja?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.15. 20:50:26

@Counter:
"Egész jól felfedezzük itt a magyarikonzervatív szakrális vallást, nem gondolja? "

Az, hogy relatíve kevésbé veszélyes hibbantak mindenfélét kieszelnek, az korántsem meglepő. Az amerikai republikánusok ennél sokkal riasztóbb dolgokat hívő szavazók részére gyártanak üzeneteket és azoknak fegyverük is van. Az már sokkal aggasztóbb, hogy ezek, akiket maga magyarikonzervatívoknak nevez, ilyen közel vannak a hatalom középpontjához.

Bloodscalp 2013.08.17. 12:08:48

@Doomhammer: attól hogy gyerekesen leírogatod, még nem lesz, ha lenne is, elsőként puffantanám le és ezzel nem vagyok egyedül szerintem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.17. 13:10:22

@Bloodscalp:
Mar bocsánat, de ki volt a nyafnyafozó meg a lehülyéző? Te voltál. Én viszont érdemi és nívós érvekkel álltam bele ebbe a vitába. Nem, mintha méltónak bizonyultál volna rá.

Ha korunk Gavrilo Principje akarsz lenni, az téged minősít. De nem fog sikerülni a terroristaakciód.

Bloodscalp 2013.08.18. 17:40:44

@Doomhammer: ugyan mitől nívós és érdemi? mert te annak tartod? haha, dehogy GP, csupán hazafi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.18. 23:30:44

@Bloodscalp:
Például attól, hogy hiába próbáltad elterelni a vitát azzal, hogy "aki nincs velünk, az ellenünk van", én rámutattam, hogy te nem immanens gonoszságod, hanem megtévesztettséged miatt vagy a Magyar Érdek ellensége (a Magyar Érdek a királyság visszaállítása). Tehát itt nem arról van szó, hogy én tartom a saját érveimet nívósnak és érdeminek, hanem ez ténykérdés.

Ha te Gavrilo Principet hazafinak tartod, az is csak azt mutatja, hogy a terroristák szekerét tolod. Ami úgy jár, mint egy terrorista és úgy hápog, mint egy terrorista, az vajon micsoda?

Bloodscalp 2013.08.19. 09:53:39

@Doomhammer: nem értem miért szajkózod még ezt a meddő vitát. persze, te nem vagy megtévesztve, te a magyar érdeket képviseled, te okosabb vagy.

Annyira nem hogy pontosan visszaidéznéd mit írtam, mert nem mondtam hogy GP hazafi volt, egyeseknek az volt ez tény. Ha lepuffantanám a paprikajancsid aki szerinted elhozza messiásként a kánaánt, attól én még hazafi leszek, mert ez humbug. Libényi János terrorista volt? Ugyan:) dehát én vagyok itt megtévesztve.