Bár létezik titkos megfejtésünk, mely szerint az egész felhajtás arról szól, hogy friss unortodox gazdaságélénkítő stratégiaként a kormány Regensburgnál a Dunába öntött 250 millió liter szénsavmentes Szentkirályival kívánja felpörgetni a kelet-közép-európai homokbányászatra, homokzsák- és lapátgyártásra épülő oligarchátusokat, fotelhuszárkodás helyett csütörtök délután inkább a tetteket választottuk: kimentünk a gátra.
Néhány világvége-rajongó játszópajtással anno még a vörösiszapba is kimerészkedtünk talicskázni, nyaranta szabadságidőben pedig egyfajta bonsai James Lovelockként küzdök a magyar erdők tisztaságáért, tehát nekem távolról sem ez volt az első önkéntes akció, ám a mostani mégis különleges alkalom. Én legalábbis nem emlékszem, hogy Budapesten belül ilyen mozgósítás lett volna, hogy ennyi lehetőség lett volna civilkedni valamilyen szükséghelyzetben. Körülbelül 12 perc online és telefonos egyezkedés után találtunk alkalmi csapatunknak munkát – és csak Dél-Budáig kellett menni érte.
A történetben tulajdonképpen nincsen semmi hősies, nincs benne semmi rendkívüli: kezedbe nyomják a lapátot, elküldenek a kettes homokbuckához zsákolni, és csinálod. Bármi más helyett.
Aztán kész, beállsz kétszázadiknak a csatárláncba, adod egyik zsákot a másik után, bazdmegelsz, hogy miért töltik fullra minden hatodik zsákot, amikor megmondták, hogy nem kell („Három lapát homok, ééérteed?! Háárom!!!”). Potya zsíroskenyér, sztorizás tök idegenekkel, aztán pakolás, két sorban, három emelet magas gátalap. És így tovább.
A nagy egészet tekintve feltehetően harmincötödrangú helyszínen szereztem tapasztalatot, de ez alapján annyit mondhatok, a védekezés alapvetően rendben van, bár az a mások által is megfogalmazott kritika igaz lehet, hogy alsóbb vezetői szinten hiány van, mert egy-két önjelölt okoskodón, és új szerepbe sodródott vöröskereszteseken kívül nem nagyon mondta meg senki az önkénteseknek, hogy pontosan hogyan dolgozzanak, hogyan osszák be magukat a különböző részfeladatokhoz. Egyszer például nekem kellett csatárláncba szednem egy nagyobb társaságot, akik egyesével akarták mozgatni a zsákokat egy hosszabb szakaszon. (vö.: „önjelölt okoskodó”)
A gáton végzett önkéntes munka tehát nem csak jó tapasztalat, de tényleg hasznos, és még menő is. Persze nem jó az, ha az ember turistának megy ki, vagy az első fél óra után annyi a lelkesedésének.
Bizonyítjuk is: nem hagyjuk ki a holnapot se.
Aki pedig kedvet kap az önkéntes munkához, az Árvíz 2013 Összefogás oldalon figyelje a fejleményeket és a felhívásokat!
