„Nem kelek és fekszem Izraellel” – jelentette ki Vona Gábor a Jobbik „anticionista és antibolsevista” tüntetésén, ahol aztán többet foglalkoztak a zsidó témával, mint a World Jewish Congress-en. Megtudhattuk, hogy az elmúlt száz évben ellenünk elkövetett majd' összes bűnért valamilyen szinten Izrael, a cionisták és a bolsevisták a felelősek. A nemzeti radikálisnak nevezett párt képviselője, Gyöngyösi Márton kettős mércét kiáltott az önkényuralmak megítélésének tekintetében, majd közölte: túl sok pénzt kapnak a holokauszt áldozatai, és egyébként, is a túlélők száma „a természeti törvényekkel dacoló módon az idő előrehaladtával egyre szaporodik”. Murányi Levente a Jobbikot nácinak nevezők kapcsán megkérdezte, „melyik idegen haderőt hívta be a Jobbik?”, majd a jelenlegi parlamenti baloldal kapcsán közölte, „ők ezt végrehajtották, már 1945-ben”. Hegedűsné Kovács Enikő (ifjabb Hegedű Lóránt felesége) pedig felszólította a Zsidó Világkongresszus képviselőit: határolódjanak el a '19-es vörös kommün népbiztosaitól és az '56 utáni megtorlások végrehajtóitól. Miért, tehetnénk fel az álnaiv kérdést? Már miért kéne a Zsidó Világkongresszus bármely tagjának is elhatárolódnia ezektől?
Mi köze van az 1944-es születési Ronald Laudernek és a Zsidó Világkongresszus tagjainak ezekhez? És annak a Laudernek a cionizmushoz, akit izraeli cionista rabbi, Shlomo Aviner szólított fel Izrael szuverenitásának tiszteletben tartására? Lauder ugyanis még 2008-ban arra kérte Ehud Olmer izraeli miniszterelnököt, ne hozzon Jeruzsálem státusának kapcsán olyan döntést, melyről nem egyeztetett korábban az össz-zsidósággal. Laudernek épp annyira kell bocsánatot kérnie az úgynevezett cionizmusért (tehát: Izrael állam érdekeinek képviseletéért, ami ellen a Hegedűsné által citált Neturei Karta szervezetbe tömörülő anticionista rabbik felszólalnak), mint a hazai zsidóságnak „a Tanácsköztársaság és a Rákosi-rendszer idején elkövetett gyilkosságokért”. Esetleg mint a Jobbiknak Szálasi Ferenc vérgőzös uralmáért – tenném hozzá, ha jobbikos képviselő ne nevezte volna már Szálasit az utolsó törvényes miniszterelnöknek. Ellenben napjaink magyar zsidóságának nem igazán szokása pozitív kontextusban nyilatkoznia Rákosi Mátyásról.
De felesleges játszani az értetlenkedőt: a Jobbik képviselői gondoltak egyet, és a beszédeikben felbukkanó összes „zsidó”-t behelyettesítették a „cionista” jelzővel, hogy aztán az antiszemitizmus vádját úgy tolhassák el maguktól, miként azt a zsidó állam létrejöttét hitelveik miatt kritizáló anticionista rabbik joggal teszik. Az, hogy Hegedűsné rájuk hivatkozik, majd Gyöngyösi Márton a nemzeti szuverenitással ellentétesnek nevezi, hogy „Köves Slomó tollba mondja a Büntető törvénykönyv gyűlöletbeszédét szankcionáló passzusait”, nos, ez finoman szólva is nevetséges.
Ahogy a Hegedűsné által szerényen csak Magyarország leendő külügyminiszterének nevezett Gyöngyösi egyéb kijelentései is azok. Annak a Gyöngyösi Mártonnak a szavai, aki Balogh Gábor szerint „körültekintő és támadhatatlan külpolitikai helyzetelemzéseiről” ismert, ugyanakkor korábban a Parlamentben képes volt rendkívül körültekintő módon „zsidó származású” emberekről beszélni ott, ahol állítólag „izraeli-magyar kettős állampolgárokat” értett. Gyöngyösi az anticionista rabbik helyett inkább Erdogan török államfőre hivatkozik („a cionizmus olyan, mint a fasizmus”), majd gyorsan fel is emlegeti Szamuely Tibort, a kuláklistákat és a „szovjet hordák által megerőszakolt nők”-et. Nyilván mind-mind a cionizmus következményei és nyilván Erdogan is hasonlók miatt ítélte el Izrael állam tevékenységét. Az meg már-már a történelemhamisítás határait súrolja, hogy Gyöngyösi (karöltve társaival) a „zsidók” nyakába próbálja varrni a Szovjetunió rémtetteit – miközben maga újból és újból biztosítja híveit, hogy legjobb lenne Oroszország kegyeit keresni a történelem mostani állása szerint. Gyöngyösi nemzeti szuverenitásról beszél – miközben az azeri baltás gyilkos kiadatása után egy rossz szó nem hagyta el a száját Azerbajdzsánt illetően, szinte már tapsolt is hozzá, hogy a keleti ország ennyire megalázó módon szegje meg az ígéretét.
Mert a Jobbik és a kettős mérce kéz a kézben járnak: van, akiknek szabad belénk törölnie a lábát és sértenie nemzeti szuverenitásunkat, van, akiknek pedig nem. Van, akiknek vállalniuk kell a kollektív felelősséget általuk el nem követett bűnökért, de van a Jobbik, amelynek nem kell ilyet tennie. Kölcsönös kiengesztelődésre és az önkényuralmi rendszerek azonos megítélésére van szükség – ugyanakkor ez az azonos megítélés szerintük inkább csak a kommunizmusra kell vonatkozzon, a másik rendszer által elkövetett bűnöknél megengedhető a relativizálás és a megkérdőjelezés. Képmutató módon a palesztin nép önrendelkezéséről beszélnek, majd Köves Slomóról tesznek dehonesztáló kijelentéseket és a Rákosi-rezsimet kárhoztatják: mert nekik tényleg csak az a fontos, hogy zsidózni lehessen.
Persze, ez valóban nem elég ok tüntetésük betiltására. Bár magam is úgy gondolom, hogy az anticionizmus leple alatt bírálnak mindent, aminek a zsidósághoz szerintük köze van, de ettől még demokráciában ugyanúgy joguk van gyülekezni és tiltakozni, mint akárki másnak. Hiába írt a jelenlegi kormány új alkotmányt és hiába gondolja, hogy ha egyszer szerintük az ilyen tüntetés Alaptörvény-ellenes, akkor az is: az átemelt demokratikus jogok nem fognak attól még más jelentést nyerni. Ráadásul ezzel csak a Jobbik malmára hajtják a vizet: kellő indokot szolgáltatnak a megjelenteknek, hogy elhiggyék, itt valóban „bizonyos körök ellen már felszólalni sem lehet”. És már miért ne lehetne: rendben, Orbán Viktor szeretné meggyőzni a Zsidó Világkongresszust az antiszemitizmus nemlétéről, de ezt egy tiltással nem fogja tudni elintézni. Ráadásul fel is értékeli a jelentőségét egy olyan demonstrációnak, amit eleve a frusztrált össze-vissza beszélés jellemez, az átlagpolgárt pedig elbizonytalanítja annak kapcsán, valóban szabadon lehet-e kritizálni demokráciában bárkit és bármit.
Vona Gábor pedig vérszemet kap és sokat sejtetően magyarázza: nem azt mondják neki, hogy nincs igaza, hanem hogy sérti mások méltóságát. Mert Vona szerint igaza van, amikor összemossa Simon Pereszt a Tanácsköztársasággal és a Rákosi-rendszerrel, a holokauszttúlélőket az izraeli-magyar kettős állampolgárokkal és a palesztin áldozatokkal. A Jobbik elnöke úgy véli, igaza lehet akkor, amikor az Olaszliszkára tervezett siratófalat kapcsolatba hozza Szögi Lajos brutális meggyilkolásával, Petrás és Szaniszló „meghurcolását” pedig izraeli érdeknek tekinti. Persze, a Szaniszló-légkör nagyon is belengi az egész tüntetést: összeesküvés-elméleteknek nem vagyunk híján, ráadásul megtudhatjuk Murányi Leventétől azt is, hogy „1776 május elsején Adam Weishaupt létrehozta az illuminátusok rendjét, amelynek első tevékenysége az volt, hogy az istenközpontú világot emberközpontúvá változtatta”. Első lépésként megváltoztatták a világot – szép kis nyitány ez egy társaság életében, nemde? Kérjen ezért is bocsánatot a Zsidó Világkongresszus, gondolom. Ja, meg persze a hazai zsidóság.
Az említettek amúgy persze nem azt jelentik, hogy ne lenne miért kritizálni Izrael politikáját, az antiszemitizmussal való folyamatos riogatást vagy az adóelkerülés nagymestereként is ismert, Sukoró kapcsán is érintett Ronald S. Laudert. Lehet bőven mit felpanaszolni a Mazsihisznek is – azon szervezet viselkedését, amelynek bizonyos tagjai úgy vélik, őket támadni egyenlő az antiszemitizmussal. Az áldozatoknak kegyelet, a nyerészkedőknek kritika jár – ám elfogadhatatlan, hogy valakinek a szótárában a holokausztról csak a „holokausztipar” jusson eszébe. Hogy valaki a zsidóságot egybemossa a bolsevizmussal, hogy valaki a palesztinokat arra használja fel, hogy rajtuk keresztül kritizálhasson mindent, ami éppen csak eszébe jut Izrael és a „zsidók” kapcsán.
Kölcsönös kiengesztelődés ott sosem lesz, ahol csak azt várják el a „sértett” felek, hogy akit megvádolnak történelmi sérelmükkel, az rögtön kérjen azért bocsánatot. Álságos azoktól az önkényuralmak azonos megítélésére vonatkozó papolást hallgatni, akik a legkevésbé sem valósítják meg ezt a saját gyakorlatukban. Az igazság felemlegetése pedig nevetséges attól a Vona Gábortól, aki csak a Szaniszló-féle összeesküvés-elméleteket képes vegyíteni sérelmi politikával, mások fájdalmának-tragédiájának kihasználásával. És valóban, a méltóságomat nem sérti, ha valaki úgy véli, Petrás János, a demagóg és kőegyszerű szövegekkel operáló mulatós rockzene meghonosítója, illetve a paranoiás Szaniszló Ferenc állami kitüntetést érdemel. Pusztán nincs igaza annak, aki így vélekedik.