A választóvonal
2013. május 06. írta: politicus

A választóvonal

valasztovonal.jpg

„„Az Önök vezetői azzal indokolták látogatásukat, hogy a Magyarországon erősödő antiszemitizmusra akarják ezzel felhívni a világ figyelmét. Ha így érzik, jól tették, hogy eljöttek hozzánk.” „Hiszen mindenkinek a segítségére és összefogására szükség van ahhoz, hogy tenni tudjunk a gyűlölet terjedése ellen...”

„„S mi nem akarjuk, hogy Magyarország ilyen országgá váljon, ezért kérem Önöket, tapasztalataikkal segítsenek bennünket, hogy itt, Magyarországon ne fajulhasson idáig a gyűlölet.”..”

„A történelem megtanította a magyarokat arra, hogy idejében fel kell ismernünk az antiszemitizmust.” Magyarország testközelből élte át az embertelen pusztítást, amit az antiszemitizmus okozott a zsidóságnak, Magyarországnak és egész Európának.” „Megtört szívvel hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt.” „Ugyanakkor hálát adunk Istennek, hogy a náci és nyilas pusztítás ellenére nálunk autentikus zsidó közösség maradhatott életben, amely Európa egyik legtekintélyesebb és legősibb zsidó közössége.” „Hálát adunk Istennek, hogy ezzel egész Magyarországot gazdagabbá tette. Mi azt is megtanultuk, hogy az antiszemitizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve. Ezért mindenkinek át kell éreznie a saját, személyes felelősségét...””

„Az antiszemitizmus az az állapot, amikor az emberben a gonosz veszi át az uralmat. Tudatában vagyunk annak, hogy voltak a történelemben rossz keresztények és rossz magyarok, akik súlyos bűnöket követtek el...”

„Ezért a mi alkotmányunk valódi védelmet, valódi biztonságot, igazi és teljes emberi méltóságot, személyes és közösségi méltóságot ad a velünk élő zsidóságnak és persze minden más kisebbségnek...””„

„S erkölcsi kötelességének tekintette és tekinti, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben...”” „

„Ezért a mi nemzedékünk nem fogja eltűrni, hogy hazánkban bárkit származása vagy vallása miatt emberi méltóságában megsértsenek...”” „

„Van remény arra, hogy a gyermekeink megélhessenek egy olyan korszakot, amelyben az antiszemitizmus ugyanolyan elképzelhetetlen lesz, mint azok a korok, amikor még pestisjárványtól szenvedtek az emberek.”.. „Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy világossá tegyük: az antiszemitizmus elfogadhatatlan és eltűrhetetlen...””

(Orbán Viktor beszéde a Zsidó Világkongresszuson)

vs

Zsidó Világkongresszus: Orbán nem húzott egyértelmű választóvonalat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr665283477

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A választóvonal 2013.05.06. 14:13:04

Magyar-zsidó párbeszédről és választóvonalakról.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.05.06. 13:03:17

Jó de ez kábé olyan mintha elítélné valaki az ózonlyukat meg a globális felmelegedést. Van és kész.

Steve the Great 2013.05.06. 13:25:26

OFF
@Az Olei Hagardom terroristái: Látom, mindenhol körbejársz provokálni.
ON
Érdekes kérdés ez. Egyrészt valóban, Orbánék igen sokszor léptek fel antiszemitának mondható jelenségek ellen: Áder meglátogatta a megijesztett idős rabbit, Orbán a jogállamiság kereteit súrolva tiltat be demonstrációkat. Másrészt meg némileg jogosan róják fel nekik, hogy de hisz kitüntettétek azt a fura külpolitikai újságírót, meg azt a másik érdekes rockzenészt és azt a különös kiállításszervezőt a Szállasi-mániájával.

Alfőmérnök 2013.05.06. 13:26:15

Orbán csak azt mondja, amit nemrég a katolikus egyházfő is mondott, bármennyire is fáj ez a műkatolikus/műkeresztény senkiháziaknak:
fn.hir24.hu/vilag/2009/05/11/xvi_benedek_elfogadhatatlan_antiszemitizmus

Urfang 2013.05.06. 13:27:03

Ha valaki segget nyal az legyen felkészülve rá hogy a végén lehet az arcába finganak. Ez nem biztos hogy a rossz szándék jele, talán olyan jó volt a nyalás hogy elernyedtek a záróizmok. :D

tevevanegypupu 2013.05.06. 13:31:13

@Alfőmérnök:

El sem tudja kepzelni, hogy a vilag hatalmas reszein mennyire utaljak a zsidokat es abszolute nem izgat senkit arrafele. Sokkal de sokkal tobben vannak mint a filoszemitak.:)

Lajka kutya 2013.05.06. 13:31:53

Ez ilyen kabátlopási ügy dolog.
A ZSV nyilatkozattal szítja az ántisémitizmust, utána meg Orbánon kérik számon, hogy micsoda dolgok vannak itt.
A közösség elleni izgatás csak akkor az, ha közösségen kívülről érkezik?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 13:31:54

Orbán anno azt mondta, hogy ne arra figyeljenek, amit mond, hanem arra, amit tesz.

A WJC csupán szót fogadott.

Nem hiszem, hogy Orbánék antiszemiták lennének, csupán azt mondom, hogy képtelenek lemondani a szélsőjobbos szavazatokról, és ezért folyamatosan gesztusokat tesznek nekik, pusztán hatalomtechnikai okokból. Ha az eddigi tettek nem mondtak volna számtalanszor ellen ezeknek a szép szavaknak, akkor a WJC-nek se lehetne egy szava sem.

Alfőmérnök 2013.05.06. 13:31:56

@tevevanegypupu: Aha. Csak azok nem keresztények.

tevevanegypupu 2013.05.06. 13:36:38

@Alfőmérnök:

O, hat az nem fontos..az a lenyeg, hogy utaljak oket.:)

tarackos 2013.05.06. 13:36:53

Az antiszemita jelzőt általánosan használta nem rendelte konkrét esetekhez. Ezt is kifogásolták amúgy. A konkrét esetekkel lehetne határokat kijelölni, azok azok amiket az egyszeri zember is megért, ezek nevesítéséből tudná mit lehet és mit nem.

Ja, hogy akkor lenne mit számonkérni?!

pl.:

-nem rongálunk műemléket, sírokat
-nem lesz adj gázt vonulás ilyen névvel azon a napon
-nem orgoványozik egy fideszes
-nem tüntetünk ki kétes hírű alakokat
-nem mászkálunk nyilas hamvakkal
-etc.

OmegaMale 2013.05.06. 13:40:22

"Orbán nem húzott egyértelmű válaszvonalat."

= nem ismerte el, hogy antiszemita.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2013.05.06. 13:42:44

@Steve the Great:

mondd, mi ebben a provokáció, hogy idecitálok egy jelentést?

az ADL provokál talán?

Steve the Great 2013.05.06. 13:43:47

@tarackos:
"-nem lesz adj gázt vonulás ilyen névvel azon a napon"
Mint ahogy nem is volt ilyen.

Dzsentrisvihák 2013.05.06. 13:44:52

Köszönjük a zsidó Avengers/Justice League-nek, hogy ellátogattak megszemlélni a gyarmatot, ha ettől nem lesz antiszemitizmus, akkor nem tudom mitől... :P
A lakájkormány meg tüdőig benyalt, ahogy az várható volt.
A kedvencem mégis az, hogy még a nagy világmentő tanácskozás alatt sem szűnnek meg áradni az antiszemitizmus újabb, és újabb, hihetetlen mértékeiről szóló nyilatkozatok. Bravó gyerekek, csak így tovább!

Urfang 2013.05.06. 13:52:44

@OmegaMale:

Éppenséggel elismerte azzal hogy csak mismásolt, utána meg ment vissza csapni a szelet a szélsőjobbos szavazóinak. Ez van amikor valakit csak a szavazók száma érdekel és nem a minősége, ez a fidesz.

A szélsőjobb söpredék nélkül nem lehetett volna kétharmada és Orbán inkább a kétharmadot választotta mint a mérsékelt konzervatív európai értelemben vett jobboldaliságot.

Megkapta a kétharmadát, de akkor ne várja hogy bárki elhiszi neki, hogy ő nem a neonáci söpredék vezére. Persze ott vannak még a karámjában a nyegle kereszténykonzi hipszterek meg az orbánszektások is, de ők csak töltelékszavazatok.

A narancstömb már csak ilyen összegányolt elemekből áll, ilyen az amikor az egyetlen cél hogy a vezérürünek minél több hatalma legyen, és minden érték, minden elv fel van áldozva ennek az oltárán.

fludd 2013.05.06. 13:57:19

Eléggé faragatlan a WJC viselkedése, hiszen miután meghívták a rendezvénynek otthont adó ország miniszterelnökét nagy tisztelettel, utána közleményt adtak ki, hogy mit kellett volna mondani. Ez minimum tahóság.
Ha már úgy is ott volt Orbán, akkor miért nem mondták meg neki?
Vagy ha megmondták akkor miért adnak ki közleményt? Minden előadás után kiadnak egy közleményt, hogy mennyire tetszett nekik???

tevevanegypupu 2013.05.06. 13:59:58

@Urfang:

Amig olyan emberek mint Gyurcsany-Bajnai-Mesterhazu meg hatterkent a volt szdsz-esek meg mindig a politikai porondon vannak, nem lehet Magyarorszagon a mersekelten konzervativ jobboldali politikat valasztani. Addig populistanak kell lenni, hogy minel tobb szavazatot megszerezhessen a fidesz, es ha mar a rendszervaltasnal nem dobtak a liberalbolsevikokat a kukaba, akkor legalabb most el kell tavolitani oket minel messzebb a hatalomtol. Egyebkent nem a csocselek szavazott Orbanra, hanem csak azok, akiknek eleguk van a liberalbolsevikokbol. Sokan vannak..

OmegaMale 2013.05.06. 14:00:35

@Fedor: "képtelenek lemondani a szélsőjobbos szavazatokról, és ezért folyamatosan gesztusokat tesznek nekik, pusztán hatalomtechnikai okokból."

Hol érhetők tetten ezek a 'gesztusok'? Szvsz még örülhet OV, hogy nem veszik elő, amiért a bíróság jogerős döntése ellenére megpróbálta szabotálni a Jobbik-rendezvényt. Azokkal a bizonyos széljobbos szavazókkal. Akiknél a rendezvény letiltásával nem lett népszerű.

Széljobbos szavazónak lényegében nincs képviselete Magyarországon, el van szigetelve, aha úgy tetszik. A kormányra nem szavaz elvből, a Jobbik pedig passzív ellenállásával még annyit se tesz, mint a baloldal.

Vagyis ezek a szavazók már most egyfajta karanténba kerültek (önszántukból). Választhatnak, hogy kit utálnak *kevésbé*. Könnyű szélsőzni a Jobbik-ot, de az csak egy párt, amire emberek szavaznak, mert szimpatikus nekik az üzenetük. Pl. megnézném, mi lenne, ha Gordi-ékra szavaznának... Akkor benáczulna az ellenzék?

Alfőmérnök 2013.05.06. 14:00:59

@tevevanegypupu: A pápával, meg a miniszterelnökkel vitassa ezt meg, ne velem.

OmegaMale 2013.05.06. 14:02:45

@Urfang: " utána meg ment vissza csapni a szelet a szélsőjobbos szavazóinak."

Tudnál ebből idézni, forrással? Csak tényleg röviden.

TG69 2013.05.06. 14:05:03

@politicus: A választóvonal meghúzását két dolog jelentette volna Orbán esetén:
a1) A Jobbik rasszista párt és ebben megfér az antiszemitizmus is és ezért kizárt mindenféle együttműködés (esetleges koala).
a2) A fidesz nem fog szélről szavazókat elhalászni úgy, hogy ehhez felhasználja a Jobbik propagandájának egyes elemeit. Ez érinti a múlthoz való viszonyulást, a kultúrharcot és egyéb leegyszerűsítő világmagyarázatokat.

Ez valódi tartalmú beszéd lett volna és nem üres locsogás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 14:09:12

@OmegaMale: "Hol érhetők tetten ezek a 'gesztusok'? "

Esetleg lapozgasd át az elmúlt pár év cikkeit. Mondjuk kezd azzal, hogy a Magyar Gárda egyik alapítója a békemenetes Bencsik. Vagy hogy a másik fő Békemenetes, az ötös számú FIDESZ tagkönyv tulajdonosa folyamatosan zsidózhat a harmadik fő békemenetes napilapjában, és még ki is állnak mellette. Vagy hogy a szakmai tiltakozás ellenére átadnak nekik egy állami színházat. Vagy hogy náci írókat emelnek piedesztálra. Vagy hogy gyakorlatilag maradéktalanul végrehajtották a Jobbik 2010-es gazdasági programját, és folyamatosan szélsőjobbos retorikai elemekkel küzdenek a Nyugat (gy.k.: a szövetségeseink) ellen.

Soroljam még?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 14:13:16

@OmegaMale: "Könnyű szélsőzni a Jobbik-ot, de az csak egy párt, amire emberek szavaznak, mert szimpatikus nekik az üzenetük. Pl. megnézném, mi lenne, ha Gordi-ékra szavaznának... Akkor benáczulna az ellenzék?"

Hát sikerült egy jó kis képzavart összeizzadnod. Az Együtt is csak egy párt, amire azért szavaznak (majd) az emberek, mert szimpatikus az üzenetük. Csak éép az az üzenet nem lesz szélsőséges, ellentétben a Jobbikéval, épp ezért elég kicsi esélyt látok a két párt közötti vándorlásra, de ha lesz is ilyen, az nem azért lesz, mert a Bajnaiék hülyülnek/aljasulnak hozzá.

OmegaMale 2013.05.06. 14:17:59

@TG69: ezt a 'nem fog szélről szavazókat elhalászni' dolgot hogy képzelted? Mindenkit kérdezzenek meg, hogy szélsőjobbos-e és aki igennel felel az nem szavazhat a fideszre? Esetleg viselhetnének valami megkülönböztető jelzést is, hogy egyértelmű legyen?

A Jobbik propagandájának a lényege, hogy valós, létező problémákra ad HIBÁS következtetéseket, válaszokat. Minőségében az E14 sem ad bonyolultabb vagy szakszerűbb megoldásokat (az átlag választópolgárnak is fel kell tudni fogni -> elkerülhetetlen a populista eszköztár), csak az ellenségképe kimerül a fideszben.

Ez a bizonyos 'választóvonal' teljesen irreális elvárás, OV legjobb szándékára húzott reflexből nácikártyát.

A három csoport (ZSVSZ, kormány, Jobbik) egyértelműen, mindenki tudtára adta, hogy mennyit ér neki a BÉKE. OV-nek megért egy sűrű nyelvcsapásos beszédet, a másik kettőnek pedig SEMMIT. Vagyis nem a beszéd volt a lényegi rész, hanem a másik két csoport reakciója.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 14:27:15

@OmegaMale: "ezt a 'nem fog szélről szavazókat elhalászni' dolgot hogy képzelted? Mindenkit kérdezzenek meg, hogy szélsőjobbos-e és aki igennel felel az nem szavazhat a fideszre? "

Elég ha csak nem utaznak direkt rájuk, mint most.

"Minőségében az E14 sem ad bonyolultabb vagy szakszerűbb megoldásokat"

Ez tévedés. És nem csak azért, mert az E14 problémája többek között pont az, hogy sokszor túl bonyolult, hane azért is, mert tendenciózus csúsztatás szakszerűségben és tisztességben a Jobbik és BÁRMELY demokratikus párt közé egyenlőségjelet tenni.

OmegaMale 2013.05.06. 14:31:26

@Fedor: Azt szvsz Te is tudod, hogy milyen megnyilvánulásokat engedhet itt magának bármelyik baloldali vagy éppen *európai* mértékadó orgánum.

Az is nyilvánvaló, hogy a kormány számos helyen vétett nagy hibát és nem is szeretik elismerni. A jobboldali kormány nem-liberális gazdaságpolitikái hasonlóak, ha a pl. a balliberális gazdaságpolitikával hasonlítjuk össze. A Jobbik gazdasági programja kb. arra a gondolatra épül, hogy régen minden működött, úgy kell csinálni és megint minden jó lesz. Az, hogy jobboldali pártok nem teljesen máshogy képzelték el a gazdaságpolitikát, nem bizonyíték arra, amit állítasz. A Jobbik az első adandó alkalommal abbahagyná az államadósság törlesztését és kilépne az EU-ból. Szóval, inkább ne sorold...

A Nyugat-szövetséges képi világ meg sosem volt igaz, legjobb esetben is a 'versenytárs' (de most a válságos időkben látjuk, hogy inkább VETÉLYTÁRS) szó a korrekt. Ezért az erre a szóra alapozott véleményeddel nem értek egyet.

aaabbbccc 2013.05.06. 14:38:11

az a szerencse, hogy az 1990-ben a varost zsidesz felirattal telefujo BIT vezetoje, Kiss Peter azota is nyugodtan ulhet az mszp padsoraiban es meg csak fel sem merul, hogy egy baloldali csoport lezsidozta politikai okokbol az ellenfelet, a fideszt

vantaan 2013.05.06. 14:39:55

Választóvonal?! A nagy lószar! Pávatánc az egész. ...ha az érdek úgy hozza akkor vitéz Horthy elvtárs a példa .... melyik? ..... a Simon József esperest meggyilkoltató? ...a Kamenyec Podoszki tömeggyilkos? ... az utolsó náci-csatlós?
De ha az érdek úgy kívánja akkor persze lehet példa Israel is lásd a Leumi bankos Némethné vagy közös biznisz George Patakival.

Pávatánc ..... no és mutyi! ...amit a nép kíván! Most a Zárpádsávos-Turultojásból kelt félázsiai a menő!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 14:40:06

@OmegaMale: "Azt szvsz Te is tudod, hogy milyen megnyilvánulásokat engedhet itt magának bármelyik baloldali vagy éppen *európai* mértékadó orgánum."

Ne terelj. Nem mosd össze a Jobbikot általában a jobboldallal, és ne próbáld meg úgy beállítani, mintha a baloldali és az (egyébként sokszor jobboldali) európai kritikája a jelenlegi kormánynak összemosható lenne a szélsőjobbos gyűlölködéssel és fantazmagóriákkal.

OmegaMale 2013.05.06. 14:41:48

@Fedor: Na pont ezt próbálom elmagyarázni. Nem attól lesz egy szavazóréteg szélső érzelmű, hogy egy szélső érzelmű pártra szavaz, hanem fordítva: attól lesz egy párt ultra, hogy ultrák szavaznak rá. Ha egy Jobbik-os átszavaz a fideszre, a fidesz azonnal nácipárt lesz.

Ha a Jobbik-szavazó rájön, hogy lényegében nincs érvénye a szavazatának, Te ki tudod találni, hogy mit fog tenni? Vagy 'szelídül' és megérti, hogy amit Vona Gabiék ígérnek de semmit nem szállítanak, annak a tizedét szép lassan hozza nekik a fidesz
VAGY
csakazért is odavág egy proteszt-szavazatot az ellenzéki oldalon. Vagy el se megy. De akárhova áll az a szavazó, ki fogják számolni, hogy se több se kevesebb ember nincs, így vagy pont a szélsőnácik is szavaztak egy másik pártra, vagy a nácik otthon maradtak. Vagy valami hasonló okoskodás, amivel a biztos jót, de ROSSZUL jót akaró magyar emberek lelkébe fognak gázolni (ti. Ők a szélsőnácik).

OmegaMale 2013.05.06. 14:53:36

@Fedor: Ebben nem fogunk egyetérteni, de az nem baj. Szvsz a fidesz Általad Jobbik-vadász akciói szimpla tévedések, rossz ötletek, a fidesz silány középkádereinek idióta ötletei.

Ami a szakszerűséget és a tisztességet illeti. Segít az életben eligazodni, ha fekete-fehér módon próbálod a pártokat kezelni, de egyben LUXUS, amit a gondolkodó ember nem engedhet magának.

Ahogy attól egy Jobbikos sem lett okosabb, hogy vannak eltájoltak, akik rá szavaztak, úgy egy ellenzéki szervezet sem okosabb csak azért, mert nem politikus. Az emberek értelmi szintje sem homogén, de nem is pártpreferenciák mentén válik szét.

Amit a demokráciát illeti. Reding asszony szerint Bayer nem fér bele a szólásszabadságba. Valószínűleg mi sem értünk egyet abban,hogy mi a demokrácia.

Számomra semminek nem garanciája EGYIK ellenzéki párt SEM (A jobbik SEM). Ez persze nem menti a kormány teljesítményét, de ez utóbbi legalább mérhető.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 14:55:41

@OmegaMale: "Nem attól lesz egy szavazóréteg szélső érzelmű, hogy egy szélső érzelmű pártra szavaz, hanem fordítva: attól lesz egy párt ultra, hogy ultrák szavaznak rá. Ha egy Jobbik-os átszavaz a fideszre, a fidesz azonnal nácipárt lesz."

Hát ez egy jó nagy baromság, már megbocsáss. Kevered az okot az okozattal. Egy párt nem attól lesz náci, hogy a valódi hívek mellett a náci érzelműek egy része taktikából ,vagy protestből rájuk szavaz a TITKOS szavazáson, hanem attól, hogy náci elveket vall. A Jobbik náci párt, pedig a szavazóik nem mind nácik, a FIDESZ meg nem náci, még ha vannak is náci szavazóik, és taktikai okokból tesznek is néha gesztusokat a szélsőjobb felé (az meg egyenesen nevetséges gondolat, hogy az MSZP vagy az E14 nácivá válna, mert mondjuk egy jobbikos taktikázásból rájuk azavazna).

Bizony, az élet ilyen bonyolult.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 14:58:53

@OmegaMale: "Szvsz a fidesz Általad Jobbik-vadász akciói szimpla tévedések, rossz ötletek, a fidesz silány középkádereinek idióta ötletei."

Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjak, először talán megfelelő, valahogy értelmes sorrendbe kéne raknod a szavakat, mert ezt így nem értem. Mi rossz ötlet szerintem?

"Segít az életben eligazodni, ha fekete-fehér módon próbálod a pártokat kezelni, de egyben LUXUS, amit a gondolkodó ember nem engedhet magának."

És te úgy gondolod, hogy én gondolkozok fekete-fehérben? Hát nagyon el vagy tájolva...

OmegaMale 2013.05.06. 15:05:42

@Fedor: Olvasd el még egyszer, hogy mit írtam. Éppen arról írtam, hogy a kormány NEM a Jobbik programját hajtotta végre, mert bár a jobbos programoknak vannak közös elemei (mit ad Isten, mindkettőből kimaradtak a privatizációk és az állam minden területről való kivonulása), a Jobbik mégis TELJESEN máshogy közelíti a dolgokat. Vagyis NEM a 2010-es programjuk futott le.

Pont arról írtam, hogy szvsz nincs egyensúlytalanság sem az eszköztár, sem a mérték tekintetében a JOBB és a BAL oldalon. A baloldali és a (gyakran tudatlanságból, gőgből merítő) európai kritikák éppen olyan felháborítóak, mint a Jobbik-os gyűlölködés és fantazmagória.
A gond éppen AZ, hogy az egyensúlyt ezzel a szélsőjobbos retorikával teremti meg a Jobbik, mert a baloldalon hazaáruló barátainknak sem EDP, sem 7-es cikkely, SEMMI nem túl drága. Ettől a Jobbik nem a megoldás, ahogy magát szereti látni, hanem kőkemény tünet. De nem a tünetet kell kezelni.

OmegaMale 2013.05.06. 15:13:31

@Fedor: " a fidesz Általad Jobbik-vadász akciói szimpla tévedések"

=

a fidesz Általad Jobbik-vadászNAK VÉLT akciói -> szimpla tévedések A FIDESZ RÉSZÉRŐL.

Remélem így már világos.

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.06. 15:14:27

@OmegaMale:

Hát igen, aki Hazánk Atyját kritizálni merészeli, az automatikusan hazaárul, és igazából nem jobb ez a zsigeri zsidózásnál sem. Sőt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 15:15:43

@OmegaMale: "Éppen arról írtam, hogy a kormány NEM a Jobbik programját hajtotta végre"

Ó, valóban? Akkor menj végig a checklist-en:

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/A_megvalosult_Jobbikprogram_VZGVOE

"a baloldalon hazaáruló barátaink"

Mitől hazaárulók, mond? Mert meg akarják védeni a demokráciát? És miből gondolod, hogy a hazai, szétzilált baloldal rángatja futószáron a az EU konzervatív vezetőit? Ugyanis ők azok, akik szankciókkal fenyegetik - nem a magyarokat általában, hanem az Orbán kormányt, mert ne tegyünk már egyenlőségjelet a kettő közé.

Ja, és ne feledjük, hogy amíg Bajnai is, Mesterházy is azért kampányol Brüsszelben, hogy NE érje szankció az országot Orbánék miatt, addig a a FIDESZ bő 10 éve simán keresztül vert a Európai Néppárton egy Magyarországot Burmával egy szinten emlegető elítélő nyilatkozatot.

Szóval kinek nem nem drága semmi?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 15:17:18

@OmegaMale: "a fidesz Általad Jobbik-vadászNAK VÉLT akciói -> szimpla tévedések A FIDESZ RÉSZÉRŐL"

Nem tévedések. Taktikázások ugyanúgy, mint a szélsőjobbnak tett gesztusok. És pont ez a baj, hogy "csak" taktikázások, még ha inkább közelebb áll hozzájuk ez, mint a szélsőjobb.

Bell & Sebastian 2013.05.06. 15:20:32

Ha abból indulunk ki, hogy Orbán pártja a centrum, mindenki szélsőséges, aki bírálja. De ha jobbára balos, akkor bizony egy neo-LMP, vagy MSZP, vagy ex-DZDSZ sokkal szélsőségesebb, mint a Jobbik, mint nemzeti-radikális párt.

Hogy a többség beragadt a WW2 -be, attól még a III. Birodalomban kötöttünk ki és ezt mintha mindenki lájkolná, kivéve az állítólagos neonácikat.

Teljes fogalomzavar, elhajlás a téridőben. Valóban kevesek kiváltsága az emberré nemesedettség (általában kereszténynek hívjuk őket), de az nem kicsit perverz, hogy majd egy Alfi -nevű, kérődző barom válogatja ki Istennek az övéit!

Vagy a levitézlett MSZP-SZDSZ bukott angyalainak sikoltozó kórusa. Idejük lejárt, a megváltás megtörtént, messiás nem jön, mesének vége.

Eredt, azt dolgozz!

bömböcz 2013.05.06. 15:30:36

@Bell & Sebastian:
Magát a genetikai/szellemi gyökereiből adódó(de sajnálatos tapasztalatai alapján vezérelt ...) nemdemokrataság irányítja!
Kérem, hogy vizsgálja felül az eddigi tapasztalatait!
"Kék az ég és zöld a fű,
Oly nagyszerű az élet !"

Paranoid Android2 2013.05.06. 15:42:31

@Fedor: Amennyire a választási matematikát látom, a szélsőjobbos szavazatokról az mszp mondott le.:))))))
De ez nem gesztus volt a részéről, hanem nagyon sajnált politikai hiba, hiszen azokon a környékeken most a jobbikkal verseng a második helyért.:))))
Nézőpont kérdése, hogy Orbán tett-e elég gesztust. Az viszont nem nézőpont kérdése, hogy a WJC nem tett egyet se.
Amúgy te is tehettél volna egy gesztust, hogy ebben a nyilvánvaló ügyben nem rugdalod a Vityát.
Aztán csodálkoztok.
Én nem csodálkozom.

vizipipa 2013.05.06. 15:45:50

@Fedor: " az E14 problémája többek között pont az, hogy sokszor túl bonyolult"

Az a 4 oldalas szórólap amit máj. 1-én osztogattak nem volt bonyolult. Fel volt sorolva a-tól zs-ig. Ők mindent megoldanak.
Színtiszta demagógia. Meg is néztem még egyszer, ez E14? Mert a Fidesznél meg az MSZP-nél már hozzászoktam.

Nincs új a nap alatt.

Alfőmérnök 2013.05.06. 15:47:24

Bell & Sebastian 2013.05.06. 15:20:32
Menjél vissza faszkalap oda, ahonnan jöttél. Faszért kell neked ebben az országban élned, mikor van másik hazád is, te büdös sváb?

OmegaMale 2013.05.06. 15:55:07

@Fedor: "az meg egyenesen nevetséges gondolat, hogy az MSZP vagy az E14 nácivá válna, mert mondjuk egy jobbikos taktikázásból rájuk azavazna"

Pontosan, kiszúrtad a lényeget. Ezért nevetséges gondolat az is, hogy a fidesz célzottan a szélsőjobb felé (és nem lényegében effektív képviselet nélküli emberek felé) tesz gesztusokat, akik szerinted nem is mind azok, csak a pártjuk ("A Jobbik náci párt, pedig a szavazóik nem mind nácik").

Nem értek egyet a véleményeddel azonban az ok-okozat kérdésében.

"Egy párt nem attól lesz náci, hogy"..." hanem attól, hogy náci elveket vall". Nem a párt ideológia elkötelezettségéről ment az az eszmecsere, hanem arról, hogy egy pártnak vannak emberei, vagy az embereknek van pártja. Én az utóbbit fogadom el.
Mindenki (még a ZSVSZ is) telibe szarná a Jobbik-ot, ha a legkomolyabb rendezvényük egy józsefvárosi bérház pincéjében megtartott punkzene koncert lenne, mert minden hívük beférne egy oda. Aki Jobbik-os, az nem HÜLYE. Nem véletlenül nem éri be a jobbközép vagy jobboldali jelzővel, NEMZETI RADIKÁLIS-nak lennie, mert ez az ELVE. Ebben nncs értékítélet. Az tud népszerű pártot alapítani, aki népszerű eszme vagy látásmód mentén tud közösséget alapítani. Nem mindenki ért mindennel egyet a választott párjában, de olyan párt (ma már) nincs, ahol tömegesen értenék félre, mi az adott párt hitvallása (kivéve, ha nem is tudják, mi lesz kormányváltás után). Vagyis a Jobbikos vágja, hogy mi a helyzet. Tehát nem szélsőjobboldali pártól beszélünk, hanem szélsőjobboldali IGÉNYŰ szavazóbázisról, aminek van (és lesz is) pártja. Ha nem lenne Jobbik, Ők akkor is lennének és ahova beállnak szavazni, arról azonnal el lehet mondani, hogy Ők a feketeseggűek. Biztos vagyok benne, ha szavazatokról van szó, a *demokratikus* ellenzéki pártoknak nem lenne büdi egyetlenegy ilyen szavazó voksa sem. Mondok mást: a baloldali választási ígéretek mind-mind azzal kecsegtetnek, amit a gonosz Patástól vártak a szélsők. Vagyis a szélsőjobb területről akarnak vételezni, de ugyanez csak a kormány oldalon elítélendő.

Szvsz megismertük egymás véleményét és eljutottunk arra pontra, ahol én más foglalatosság után nézek.

További szép napot Neked!

Pelso.. 2013.05.06. 15:55:32

@tevevanegypupu:

Tehát, legutóbbi vereségük ellenére itt s most GYF-B-M s persze a volt Szdsz pusztán a létükkel tudják befolyásolni Orbán politikai döntéseit?, nahát.
"minél több" -mire nem elég a kétharmad? -szándék-lehetőség-akarat, tudod.
A rendszerváltásnál a paletta melyik részén volt épp a Fidesz, csak nem libcsi?
Bámulatos, hogy tudsz ennyi sötétséget produkálni vagy esetleg mímelni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 15:56:17

@vizipipa: "Az a 4 oldalas szórólap amit máj. 1-én osztogattak nem volt bonyolult. Fel volt sorolva a-tól zs-ig. Ők mindent megoldanak."

1. Ha nem próbálnak megoldásokat kínálni, akkor mi értelme rájuk szavazni? Persze, hogy kínálnak megoldásokat. A kérdés nem ez, hanem az, hogy milyet.

2. Az E 14 szórólapja 4 oldalas. A FIDESZÉ meg egy szóból áll: rezsicsökkentés. Melyik a demagógabb? Ha nem sűrítenék bele abba a négy oldalba, hogy mit kínálnak, hanem nekiállnának osztogatni a Haza és Haladás szakmai anyagait, ami pontonként min. 4-5 oldal, akkor meg az lenne a gond. Meg kell találni az arany középutat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 16:01:15

@OmegaMale: "Ezért nevetséges gondolat az is, hogy a fidesz célzottan a szélsőjobb felé (és nem lényegében effektív képviselet nélküli emberek felé) tesz gesztusokat, akik szerinted nem is mind azok, csak a pártjuk ("A Jobbik náci párt, pedig a szavazóik nem mind nácik"). "

már miért lenne nevetséges gondolat az, ami tény? Mást se csináltam idáig, mint hogy konkrét példákat hozam rá. A baloldali pártoknál azért nevetséges a dolog, mert pont, hogy a náci eszmékkel szemben határozzák meg magukat.

"Biztos vagyok benne, ha szavazatokról van szó, a *demokratikus* ellenzéki pártoknak nem lenne büdi egyetlenegy ilyen szavazó voksa sem."

Mivel a választás titkos, nem lehet megválogatni, hogy ki szavaz egy pártra. De nem mindegy, hogy tesz - érte valamit, az adott párt, vagy sem.

"a baloldali választási ígéretek mind-mind azzal kecsegtetnek, amit a gonosz Patástól vártak a szélsők."

Ne zavarjon, hogy pont pár kommenttel feljebb pont az ellenkezőjére hoztam bizonyítékot...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.06. 16:02:05

Egy kicsit kapkodva írtam, bocs a zilált stílusért.

Bell & Sebastian 2013.05.06. 16:03:10

@Alfőmérnök: Mi van gyökér, oda a jó modor, kibújt belőled töltelék, palacsinta?

Steve the Great 2013.05.06. 16:06:24

@tarackos: Ha igen, akkor ezt kihagyhatjuk "az Orbán rezsim antiszemita bűnei" közül.
Az az érzésem, hogy a WJC nem igazán áll konstruktívan a kérdéshez, ám nem kicsit pökhendi: Meghívják Orbánt, aztán kiosztják, hogy nem eléggé határolódott el. Ha Orbánt és Mo-ot iráni értelemben vett antiszemitának tartják, akkor ne rendezzenek itt konferenciát. Ha tárgyalópartnernek, akkor partnerek között nem ez a módi.

bömböcz 2013.05.06. 16:10:40

@Bell & Sebastian:
Ne molesztálja a jövő zseniét!
Cudálatiasz cigány-zsidó-paraszt toleranciaművészet forog már most is a buksijában...
(Felhasználandó-ondó...)

tarackos 2013.05.06. 16:11:43

@Steve the Great: Úgy tűnik nem értetted mit akartam mondani: nem a bűneit soroltam, hanem cselekvéseket amik a közelmúltban antiszemita színezetet kaptak. Ezeket megérti az egyszeri ember: nem rongálok, nem vonulok gázos névvel etc. Az antiszemita ezeket tartalmazhatja de nincs kibontva, az egyszeri ember nem ért belőle semmit.

Ilyen a nemzeti érdekkel való dobálózás is. Bármire rá lehet fogni, bármit bele lehet magyarázni.

Alfőmérnök 2013.05.06. 16:12:27

Bell & Sebastian 2013.05.06. 16:03:10
Csak azt kapod vissza, amit adsz másoknak, korcs. Ki mint él, úgy ítél.

vantaan 2013.05.06. 16:16:47

@Bell & Sebastian: "Teljes fogalomzavar, elhajlás a téridőben. Valóban kevesek kiváltsága az emberré nemesedettség (általában kereszténynek hívjuk őket)"
.... jó meglátás, pedig Te mintha kívülről szemlélnéd a dolgokat , csak nem valami új gondolkodni képes birca tetszik leledzeni a mai magyar ugaron?

-"aki nincs ellenünk az velünk van"- egy nagy ember mondta!

Valandil 2013.05.06. 16:21:53

A Magyarok Világszövetsége a következő kongresszusát tartsa Izraelben! Remélem az ottani min. elnök is hason fog csúszni a vendégek előtt!

Vagy nem?

Bell & Sebastian 2013.05.06. 16:23:30

@Alfőmérnök: Aki veled szóba elegyedik, az már eleve elveszett.
Ezért is a hozzád hasonló köcsögöknek nem való egy szemernyi hatalom sem, mert csak visszaél vele, nálad nagyobb, önjelölt kiválasztott még nem fordult meg itt.

Együtt tudok élni a gondolattal hegylakó, hogy szerinted csak egy maradhat. Szerintem meg nem te leszel az, annak ellenére, hogy nincsenek hasonló ambícióim.

Szóval, be vagyunk már oltva alfivírus ellen, fertőzz meg mást.

Steve the Great 2013.05.06. 16:24:21

@tarackos: Javagyúgy. Persze, bele lehetett volna venni ilyeneket is. De szerintem továbbra is elég nagy udvariatlanság a megnyitóbeszéden számon kérni mindezt.

vantaan 2013.05.06. 16:25:26

@Valandil: ...és ha Igen? Mi a baj a kongresszussal?

Bell & Sebastian 2013.05.06. 16:30:48

@vantaan: Nincs haverfölvétel, vagyok elegen. Betérni sem kell, a gondolat szabad. Mindenki azt gondol, amit szabad. Van pár kivétel, a többi nem számít, akik csak olyanok, mint lónak a kocsizörgés. Velejár.

Alfőmérnök 2013.05.06. 16:32:48

@Bell & Sebastian: Látom gloirepatkánnyal épp az ország jövőjét temetitek a zsidókongresszus miatt.
Nagyon remélem, hogy a ti fajtátokat tényleg kiirtják a zsizsik, mert kártékonyabbak vagytok mindennél.

tarackos 2013.05.06. 16:33:44

@Steve the Great: Ezeket hiányolták. Reagálást a közelmúlt történéseire.

Nem tudjuk mi lesz utána: fel fog lépni máskor is OV? Ha nem akkor nincs más alkalom.

De nem hiszem, hogy ne üzentek volna neki. Szinte minden hétre be vannak jelentve vmi kaftános bulira, meg most volt Izraelbe.

Amúgy meg elég elborultak tudnak lenni...;)

Bell & Sebastian 2013.05.06. 16:44:53

@Alfőmérnök: Jaja, a neoprimitív is trendi, kedvesem.

vantaan 2013.05.06. 16:50:44

@Bell & Sebastian: Látom vagytok elegen! ....csak nehogy összevesszetek MAGADDAL!

bömböcz 2013.05.06. 17:03:04

@Bell & Sebastian:
Ideje lenne az antique-semitizmust, és a rászízmuszt kitörölnie a mindennapjaiból!
Viva NWO!

toportyánzsóti 2013.05.06. 17:18:00

Azt hiszi a csuti törperős,mindenkit hülyére vehet?!Most tüntette ki kedvenc nyilaskomáit államilag,slota címeres zsótija is bátran óbégathat!Ritka egy marha szegény,már az aranyhalakat is nehezen pipálná le a memóriája!

don07 2013.05.06. 17:40:50

Óriási hiba Izrael bírálatát összekeverni az antiszemitizmussal. Vagy inkább ravaszság? :)
Szánalmas, ahogy az ENSZ által többször elítélt, háborús bűnök sorozatát elkövető, földrabló és népírtó ország meghatározó alakjai sopánkodnak a világban erősödő antiszemitizmus ellen.

lokkoL 2013.05.06. 17:43:42

azt el kell ismerni kemény arcok ezek a zsidók, már jöttükben durván megsértik a házigazdát (leantiszemitáznak), majd érkezésükkor a házigazda padlón hasalva hízeleg a drága vendégeknek, akik belénk törlik a lábukat.

képzeljétek milyen király lenne, ha mi ezt meg tudnánk csinálni a románokkal ... oda megyünk Bukarestbe magyar világkongresszust tartani, mert romániában durvul antimagyarizmus, ami főben járó bűn, tehát oda kell szólni, csak hogy tudják mi a rend ... a román király és az egész udvartartás tövig benyalna nekünk, ami belőlünk csak tömény szánalmat váltani ki ...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.06. 18:13:23

@politicus: Most tényleg ettől a marék bullshittől kellett volna hasraesni? Tudod, mi lenne a világos választóvonal? Például ha Orbán azzal érkezett volna a kongresszusra, hogy gondoskodott róla, hogy Bayer Zsolt nem írhat többé az állam és a párt sajtójába. Seres biztos fintorgott volna az autokrácia miatt, de PLSZ.

Vagy ha bejelentette volna, hogy hat hónapon belül feloszlatják azokat a futballklubokat, amik nem tudják kapun kívül tartani a nácijaikat. Ez kemény ígéret lett volna egy focistától.

Vagy - és az lett volna az igazi választóvonal - ha megígéri, hogy betiltja a mandiner.hu kommentfolyamát, ha nem törlitek az összes náci dumát 2000-ig visszamenően. ;-)

Egész addig ez csak a jó öreg pocakrengetős pávatánc. Tipp: aki nem akar a zsidókkal barátkozni, ne menjen zsidó házibuliba.

bömböcz 2013.05.06. 18:17:39

@Kettes:
Milyen érzés a metéltet felszippantani, egy kóser resztorantban anál-Amálkám?

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.06. 18:34:35

@bömböcz: maga is jóval kezd ki bömbikém :)

2013.05.06. 18:36:01

@Fedor: Ne sorold, ezek hazugságok, illetve csúsztatások, és rosszindulatú inszunuációk.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.06. 18:37:04

@Bell & Sebastian: abban jól nézett ki a a kertész tóni lánya

2013.05.06. 18:44:48

@Kettes: És ezeket megtette a baloldal? Európai náci nagygyűlés volt a Hősők terén, vonult a Magyar Gárda, a Sándor palota előtt masíroztak.
Miért nem tett semmit a ballib ezek ellen? Miért nem módosították az amúgy szadeszes gyülekezési törvényt? Talán csak azért nem, mert politikai érdeke így kívánta? Remek vágókép a Paul Lendvai féle propaganda-filmben.
Most meg Orbán miután jogilag nem is korrekt módon betilt 28 -szor, akkor azt mondják, tetteket várunk.
Lauder miért nem szólt Gyurcsány idején, amikor megalakult és masírozott a Magyra Gárda, hogy "Mo tévúton jár"? Csak nem mert le volt zsírozva a jó kis sukuró-i biznisz. Akkor nem számított a Gárda, most hogy be vannak tiltva, veszély van.

Amúgy meg mindig lehet "többet kérni". Pl. lehet azt mondani, hogy agyon kell lőni az összes jobbikost, az lenne az igazi, hiteles cselekvés az antiszemetizmus ellen, a többi csak bullshit. Ha Orbán holnap nem löveti agyon a jobbikosokat meg a nemzeti motorosokat, akkor csak dumál, és nem gondolja komolyan.

2013.05.06. 19:09:17

A médiában úgy jelent meg hogy a kormány Horthy szobrokat állít, ami közönséges hazugság.

euobserver.com/social/120039

2013.05.06. 19:21:32

@Fedor: Ez a "széljobbal való összekacsintás, taktikázás" dolog egy unalmas panel, már 20 éve nyomják a ballibek: Antall sem eléggé elhatárolódó Csurkától. Aztán miután kizárták, az se volt elég. Aztán Boross-ról mondták, hogy nem írja ki a 94-es választásokat. Aztán Orbánt basztatták, hogy koalícióra készül a MIÉP-el. Most a Jobbik van soron. Orbán lenyilatkozza az izraeli újságnak, hogy nem akar koalíciót a Jobbikkal, erre jön a szöveg, hogy nem gondolja komolyan, csak azért mondja, mert. A motoros vonulást is azért tiltotta be mert titokban egyetért velük.
Persze amikor Gyurcsány-Bajnai idején vonult a Magyar Gárda, akkor nem volt nagy baj.

Ha nem hiszik el Orbánnak amit mond, akkor milyen alapon kérnek tőle "világos" elhatárolódósát? Akármit mond, úgyis azt mondják az úgyse jó, vagy azt mondják, hogy csak taktikai okokból mondja.
Ez egyre kínosabbá kezd válni a balliberálisoknak. Várom mi lesz a szöveg jövőre a Holokauszt emlékévben, ha monjduk Orbán részt venne az Élet Menetén. Ezt is csak azért csinálja mert, hogy összekacsint, meg különben is Nyíró József... (az amúgy senkit nem érdekel, hogy Nyíró nem azért került bele a NAT-ba meg a nyilas parlament tagja volt, hanem annak ellenére)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.06. 19:55:36

@SontPent: Mármint, hogy kitiltotta-e a baloldal Bayert a Magyar Nemzetből? Vagy mit próbálsz a magad korlátozott módján megkérdezni?

Az a bajotok, hogy fogalmatok sincs, mit várnak tőletek a zsidók. Nem tudjátok, nem is érdekel és különben is mélyen sértőnek találjátok gesztusokat tenni, mert az hajbókolás lenne a zsidó világösszeesküvés előtt. Aztán csodálkoztok, hogy nem tetszik nekik a semmi.

Megkérdezte Orbán a JWC-t, hogy mi csalna mosolyt az orcájukra? Kérdezte a fenét. Majd azt ő jobban tudja, mi a jó a zsidónak. Idióta fasz. Azt kapta, amit érdemel.

Bell & Sebastian 2013.05.06. 19:59:12

@bömböcz: Próbálja meg cáfolni a munka felszabadít -alaptételt és szíves-örömest.

@gróf Szopatzky-Weretzky: Ha a barátok közt -re gondol, valóban.

Bell & Sebastian 2013.05.06. 20:06:38

@Kettes: Én megmondom, Estéenek egy kaszinótojás, Guidónak egy marhanagyuszály, a vízügyes miniszternek meg a forrás háza. A többieknek 93 éves bácsikák őrtoronyra mászatása meztelenül, csikorgó hidegben.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.06. 20:49:26

@Bell & Sebastian: Téged a kutya se kérdezett.

Bell & Sebastian 2013.05.06. 20:58:44

@Kettes: Na és? Beleugattam valaha is Amerika vagy Izrael dolgába? Szerveztem hálózatot a zsidók kifosztására? Elpucoltam az amcsik aranyával? Na ugye.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.06. 21:07:06

@Bell & Sebastian: És mivel nem, ezért úgy gondolod, hogy te fel tudod világosítani Orbánt, hogy mi kell a zsidóknak. Látod, ezért nem kérdez téged a kutya sem.

Alfőmérnök 2013.05.06. 21:14:52

@Kettes: A B&S-féléknek semmi közük a fideszhez és Orbánhoz. Aljas és otromba csúsztatás összefüggésbe hozni velük.

Bell & Sebastian 2013.05.06. 21:16:29

@Kettes: Szerintem sok pénz és fiatal fiúk lehetnek a kívánságlista élén, nem hinném, hogy a vallási turizmus fellendítésén ügyködnek.

Hogy Orbán nem találta el a céltáblát -vagy rosszul gyakorolt kollektív önkritikát, mivelhogy gyónás nincs a tanácsrendszerben-, az csak azt bizonyítja, hogy nem ígért lieber restaurációt, holott arra vártak.

Kuncze, Móka, Feri és Gondongyörgy beszaladnak balról, virágeső, ováció, zene, tánc és aprósütemények.

Ez tetszett volna, mi?

Bell & Sebastian 2013.05.06. 21:20:06

@Alfőmérnök: Na, már megint mi van? Gárdára áll a pöcsöd, lányokra nem? Ejnye.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.05.06. 21:22:12

@Alfőmérnök: orbán a műkatolikus, műkeresztény
teljesen ostobának kell lennie annak aki ezt nem látja.
Ángyán az igazi keresztény, akit a választások előtt éltettél

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.05.06. 21:26:45

@Fedor: pont most tettek le újra a szélsőjobbos szavazókról, te miről beszélsz? egy szélsőjobb se szavaz a fideszre a likud óta, egy értelmes magyar sem szavaz a fideszre a 2/3-mada óta újra.

nekem amúgy ez a mondata tetszett orbánnak:

"a magyarországi antiszemitizmus nem teoretikus kérdés, hanem személyes ügy” – mondta. Élnek (!) azok a zsidó családok, akik túlélték a holokausztot és azok a magyarok, akik kollaboráltak a nácikkal. Hozzátette: ez az együttélés több problémát vet fel, mint más országokban."

az a sok nácigyökeres, tradicionista nagynevű fasiszta, fajtiszta magyar család még mindig nagy befolyással bír a magyarországi közéletben, összevissza beszél ez a retardált kommunista-kölyök, ostoba bolond, egész életében csak a száját jártatta, mint a kereplőt, folyamatosan hazudozott, már a kezdetektől fogva, semmi mást se csinált, öregségére teljesen elmegy az esze, végleg elszakadt a realitásoktól ez a hazug zsúrfiú

kkbk.blog.hu/2013/05/05/orban_977

Alfőmérnök 2013.05.06. 21:37:02

@tesz-vesz: Többek között Ángyán személye miatt szavaztam a fideszre (egyébként még most is párttag).
És pont ez az, ami miatt meggondolom, hogy legközelebb is rájuk szavazok-e? Ugyanis Orbánék:
- becsapták Ángyánt
- becsapták a gazdákat
- szembementek a saját meghirdetett kormányprogramjukkal (ami egyébként majdnem működőképes lenne, lényegében Európában is úgy működik, kis korrekciókra szükség lenne, de Ángyánnak sem ezek ellen volt kifogása).

Szóval aki ezt az ügyet védi, az szerintem szarházi. De se Bajnaiék, se az LMP, se a Jobbik nem vállalható alternatíva a szememben. Mást meg nem tudok.

2013.05.06. 21:54:55

@Kettes: "Tőlem" nem várnak semmit, nem tudom miért beszélsz T/2-ben. Én elvből nem szavazok egyik pártra se, ezt benézted.

Csak arra próbáltam utalni, hogy amikor a "baloldal" van hatalmon, akkor is voltak ilyen jelenségek, amik ellen kevésbé hatékonyan lépett fel a hatalom, mégse volt nagy probléma. Mégse járt "tévúton" Magyarország.
A ballib nem oszlotta fel a náci gyűléseket, Orbán igen. Erre Orbán a diktátor és náci.
A ballib idején erősödött meg a Jobbik és Magyar Gárda, amely akkor szabadon gyülekezhetett. Laudernek semmi baja nem volt akkor. Gyurcsányék nem ám, hogy betiltották volna, hanem cinikusan a Fidesztől és Orbántól várták, hogy "határolódjon el". Mintha Fidesznek köze lenne hozzájuk.
A Sándor palota előtt volt a Gárda gyűlés, Gyurcsány rendőrsége nem csinált semmit. Remek vágóképek voltak Paul Ledvainak. Most hogy Orbán betilt, akkor ez kevés, miért nem löveti mindjárt őket agyon. Ez cinizmus.

Amúgy meg ballibek ezerszer megtehették volna az elmúlt "nyócévben", hogy szigorítják a gyülekezési törvényt, nem tették. Most meg Orbántól várták, hogy jogszabályokkal ellentétesen akadályozza meg motoros tüntetést. Miután többször is betiltja, erre jön hogy: diktátor. Ha nem tiltja be, nácikkal "összekacsint". Baz...
Aztán meg "határolodjon el" a gárdától, Mintha a Fidesznek bármi köze is lenne a Jobbikos fél-katonai szervezethez (ami már be van tiltva, szemben pl. németországi náci párttal).
Aztán Orbán idejében hoztak egy olyan törvényt hogy nem lehet gárda mellényt viselni, és büntetik a jogosulatlan polgárőri tevékenységet. Horogkereszt, nyilaskerszet , SS jelvény viselése is tilos. Rendőrök a minap akadályoztak meg a Hitler születésnapjára rendezett "kirándulást".
Erre most mi a szöveg? Nem elég, "tetteket várunk". Hát baz+.

Ha ez neked következetes és tisztességes eljárás, akkor csak sajnálni tudlak.
És érdekes, hogy Laudernek semmi baja nem volt a magyar antiszemitzmussal, amkor Gyurcsány alatt le volt zsírozva a sukorói projekt. :)

Az meg hogy Orbán a széljobb szavazóra hajt, faszság. Meg lehet nézni, miket írnak a szélsőjobbos weboldalakon (a zs-bérenc, még a legenyhébb), miket mondanak a Jobbikosok politikusok, ha így akar jobbikos szavazókat szerezni, nagyon bénán csinálja.

A legnagyobb "összekacsintás" Nyírő egy szerencsétlenül kommunikált dolog volt, de ezerszer elmondták, hogy nem azért került be a NAT-ba mert nyilas volt, hanem annak ellenére. Mint erdélyi író került be, akinek az irodalmi munkássága semmiféle gyűlöletkeltő szöveget nem tartalmaz. Halachikus értelemben sincs semmi probléma Nyilas regényeivel, vagy novelláival. De mégis úgy van beállíta, hogy a kormány a nácikat rehabilitálja.
Az is érdekes, hogy romániai zsidók sosem tiltakoznak a Vasgárda-tag Mircea Eliade ellen, amely még az ELTE-n is tananyag.
De említhetem a norvég náci írót Knut Hamsen-t is, akiről több utca is el van nevezve Norvégiában.

2013.05.06. 21:59:20

@Kettes: Meg nem értem ezt a tiltsuk ki Bayert. Elvégre sajtószabadság van, nem? Ez egy fontos európai érték, amire a kormánynak vigyáznia kell.
De Gyurcsány vagy Bajnai is bezúzathatta volna a jobboldali újságokat, Bayer meg lecsukhatta volna, miért nem tették? Hiszen ez kell, hogy az européer demokrata legyen valaki, nem?

2013.05.06. 22:01:20

@SontPent: Ő, izé, Nyírő... (bocsánat)

2013.05.06. 22:02:09

@SontPent: Knut Hamsun (javítás)

Tehéntőgy 2013.05.06. 22:32:01

@SontPent: Ne sértődj meg, de azért ennyire ne tetesd hülyének magad. Bayer jelenleg a rezsim által degeszre tömött pribék, aki reprezentatív ismeretterjesztő sorozatot csinálhat a köztévére,és akit haverjaival együtt az amúgy főállásban cigányokat sajnáló Balog miniszter küld meg szolid összegekkel. Mi a lócsöcs köze van annak a sajtószabadsághoz,hogy egy halálos fenyegetéseket megeresztő publicista nemhogy párttag lehet a Fideszben, de egyenest a polgárikörös/békemenetes keménymag kirakatarca? A Fidesz kb. fajvédőnek megfelelő hetilapot, napilapot és tévécsatornát gründoltatott, gyakorlatilag egy polgári soviniszta párt. Ezen a valamikori ufi szánnivaló roncsává lett blogon is, amikor épp nem Orbán antiszemitizmust gondosan elítélő szövegein hatódnak meg, az aristo nevű kretén zsidózgat meg oláhozgat.
(Amúgy érdemes elolvasni az Éhséget. És utána mondjuk A sibói bölényt. Amit látni fogsz, azt úgy hívják, hogy Hamsun és Nyírő max. a politikai nézeteiket illetően játszottak közös ligában. Én is jobban örülnék, ha Nyírő a magyar Ezra Pound lenne,de Nyírő sajnos nem a magyar Ezra Pound, hanem egy élvezetes kalandregényíró, semmi több.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.06. 23:04:15

@politicus:

Ez a cirkusz arról szól, hogy ugyanazokat a fogalmakat mindenki más tartalommal tölti meg, más értelemben használja. Az ebből keletkező zűrzavar aztán nagyszerű lehetőséget biztosít a manipulációkra és a felelősségáthárításra. Természetesen, ezzel nagyjából mindenki tisztában is van, de sokaknak jól jön:-[

Orbán antiszemitizmus- és méltóságfogalma az absztrakt posztmodern liberális fogalomkészlet része (amely alapjaiban ellentmond nemcsak a katolikus vagy az attól lényegileg különböző zsidó, de általában minden vallási gyökerű méltóságfogalomnak) , míg a zsidók a maguk saját antiszemitizmus- és méltóságfogalmát használják, amely vallásukban gyökerezik, a kiválasztottságtudatra épül és nem tűr semmiféle, az övétől különböző látás- vagy gondolkodásmódot, nem ismer el, az övétől eltérő, más érdeket.

Így egyáltalán semmi csodálkoznivaló nincs az "eredményeken".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.06. 23:07:15

@Alfőmérnök:

„…egy szempontból - és ezt egy kereszténydemokrata közösség mindig vallani fogja - mindannyian egyenlők vagyunk: az emberi méltóság szempontjából. Nagyon sok ember van, aki már csak ebből a szempontból egyenlő, és ezt nem lehet tőle elvitatni, nem lehet tőle elvenni. Ha úgy tetszik, szociálisan, erkölcsileg, filozófiailag nem fogadható el olyan megoldás, amely az emberi méltóságot megkérdőjelezi, akkor sem, ha egyébként egy közegben bizonyos, számunkra hátrányos, nemkívánatos, sőt brutális magatartások elterjedtek.”

vesd össze

„…a legszélesebb rétegekben elterjedt és megerősödött az a nézet, hogy az emberek egymás közt természetük méltóságánál fogva egyenlőek. Emiatt legalább a józan ész és az elmélet síkján semmi sem bizonyítja, hogy különbséget tegyünk az emberek közt faj szempontjából (…) Ha az emberben jogainak tudata megszületik, szükséges, hogy megszülessék benne kötelességeinek a tudata is: úgyhogy akinek valamilyen joga van, hasonlóképpen legyen meg benne kötelezettsége is jogainak ellenértékeként, mint méltóságának a jele; a többiekben pedig legyen meg a kötelesség, hogy ezeket a jogokat elismerjék és tiszteletben tartsák.”

bömböcz 2013.05.06. 23:10:31

@Alfőmérnök:
És...bepucsít a kis buznyák!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.06. 23:25:16

@Urfang:

És fel sem fogod, milyen mérhetetlenül aljas, amit mondasz:-)

Alfőmérnök 2013.05.06. 23:53:42

@bömböcz: Szétfröcskölnéd a száját forró gecivel?

bömböcz 2013.05.07. 00:19:59

@Alfőmérnök:
Maga sem lesz egy szapora fajta az orál-anál vonalon...
Édi-bédi, de nem zsidó...
www.youtube.com/watch?v=o_0FS6rIq8w
Állítólag "pedofil" lett...

bömböcz 2013.05.07. 00:52:45

Ellenfényként:
Hobo - Viszockij: Nem tért vissza a csatából ...
www.youtube.com/watch?v=-slQqyIcce0

Tgr 2013.05.08. 21:27:13

Nagyon igazságtalan vád ez, Orbán teljesen éles választóvonalat húzott: aki ellenzéki, annak az antiszemitizmusa ellen fellép a törvény teljes súlyával (néha még azon felül is), aki fideszes, annak az antiszemitizmusát elegánsan nem veszi észre.

2013.05.08. 23:52:26

@Tehéntőgy: Én nem tettettem hülyének magam. Csak furcsa, hogy egyfelől Orbánt a sajtószabadság korlátozása miatt támadják, majd aztán gyakran ugyanezek az emberek azt követelik tőle, hogy tiltsa be ezt vagy a lapot, vagy tiltsa ki ezt vagy az újságírót. Sőt, tiltsa be a Jobbikot. Ez a demokrata hozzállás? És Gyurcsány nagy demokrata mi a faszt csinált a szélsőjobb ellen?

Ha nem lenne Bayer, akkor lenne helyette más téma. Ahogyan 98-2002 között folyamatosan az ment, hogy határolódjon e al Fidesz a MIÉP-től. Én még emlékszem a 2002-es Szdsz-es választás szórólapra, amin az volt: "Fidesz = MIÉP light."
Aztán addig riogattak a nácikkal, amíg meg nem érkezett a Jobbik, amihez képest Csurka egy nevetséges bohóc volt.

Dehogy a vélt vagy való rasszimussal, antiszemitizmussal van itt baj, egyszerű politikai játék ez az egész elhatárolósodni. Most már az megy, hogy "tettek" kellenek (mintha eddig nem tett volna többet a nácik ellen Fidesz, mint a MSZP-SZDSZ eddig együttvéve), most már az lesz, ha nem tiltja be Orbán demokratikus választáson a parlamenti bejutott párt Jobbikot, akkor ez a bizonyítéka annak, hogy nácikkal kooperál.
Persze az nem érdekes, hogy Gyurcsány nem tiltotta be se a Jobbikot, se a Gárdát, akkor is ő volt a demokrata, Orbán meg a diktátor.

Amúgy meg kurvára nem igaz, hogy itt jobboldali pártokról van szó. Elmondom: a Fidesz is, meg Bayer is baloldali, ahogyan Csurka is keményen baloldali volt (nemcsak 89 előtt, hanem utána is), és igen, a MIÉP is balos párt volt.
Az hogy antiszemita volt az egy dolog, attól még balos volt, Szabó Dezső (aki Horthy egyik legnagyobb kritikusa volt) szellemi nyomdokain haladt, népi-nemzeti balos formáció volt. Ezért nekem mint legitimistának semmi közöm se a Fideszhez, se MIÉPhez, se a Jobbikhoz.

2013.05.08. 23:54:08

@Tgr: Nyíltan antiszemita szöveg legutóbb fideszes politikustól Molnár Oszkár szájából hangzott el, akit ezek után kizártak.

2013.05.09. 00:02:01

@Tehéntőgy: Nem az a lényeg, hogy Hamsun vagy Nyírő a nagyobb író, én nem vagyok ebben szakértő, majd eldöntik az irodalmárok.
Csak azt mondtam, hogy azon az alapon, hogy Nyírő náci, és "ne mérgezze az ifjúságot", így az erdélyi történeteit se olvassuk, ilyen alapon az összes írót vagy gondolkodót, akinek köze volt a nácizmushoz ki kellene tiltani az iskolákból és az egyetemről: Eliade-t, Heideggert, Carl Schmittet. De idézhetünk antiszemita szövegeket Bernard Shaw-tól, vagy éppen Goethe-től is.

De az, hogy Nyírőt beemelték a NAT-ba, meg a megemlékezés Erdély legfeljebb ügyetlenül kommunikált dolgok voltak, ezt felhozni az antiszemitzmus bzonyítékaként elég vicces vagy cinikus.
Bécsben van az antiszemitáról elnevezett Karl Lueger tér, elég cinikus dolog ezek után az osztrák balliberálisok kioktatása a politikai korrektségből meg az antiszemitizmus ellenis harcról. Meg az is érdekes, hogy se az EU-t, se a WJS-t, se az európai liberális értelmiséget nem zavarja se az Antonesceu sugárút Romániában, se a Karl Lueger tér Bécsben, se a Hamsun utca(ák) Norvégiában. Csak erre akartam utalni.

Tgr 2013.05.09. 21:58:05

@SontPent: igen, zsidózni csak a fideszes újságírók és műsorvezetők szoktak, akiket a fideszes politikusok utána kitüntetnek, vagy hozzájuk vágnak egy mázsa közpénzt.

2013.05.09. 23:33:13

@Tgr: Ez egy ezerszer lejátszott lemez. Baromság amit írsz.
A Fidesz nem antiszemita, sohasem volt az.
A Fidesszel nagyon sok baj van, de nem az a baj velük, hogy antiszemiták lennének, mert nem azok.
Amúgy az megvan, hogy Zsidesz elnevezés kitől származik? Kiss Péter szoci minisztertől még a 90-es évek elejéről.
Ha zsidózás nem is, de "díszzsidózás", sőt "díszzsidajozás" megy a ballib "értelmiség" és politikusok szélsőségesebb részéről.

Tgr 2013.05.10. 00:22:28

@SontPent: az állítás, amin a poszt gúnyolódni próbál, nem az volt, hogy a Fidesz antiszemita, hanem hogy nem határolódik el az antiszemitáktól (ha érdekei úgy hozzák, szemrebbenés nélkül elfogadja a támogatásukat, vagy éppen ő támogatja azokat).

A zsideszes dolog jólfejlett politikai legenda, de ha igaz lenne, akkor sem világos, hogy miért gondolnád relevánsnak. A Fideszt húsz évvel ezelőtt lezsidózták, ezért nem lehet antiszemita? Ez azért elég halovány érv lenne.
süti beállítások módosítása