Sötétség reggel, délben és este
2013. április 25. írta: Novák Tamás (spanyol)

Sötétség reggel, délben és este



Ideje van a csámcsogásnak, hiszen hétfőn nyilvánosságra került a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatának és az olajmaffia fejének randevúja. És miközben az olvasók egy részét sokkolja a kedélyes nevetgélés közben elkövetett politikai aljasság, a másik csapat pedig a kitakart neveket próbálja beazonosítani – megbízható informátoraink szerint hivatalban lévő rendőri vezetők nevét is ki kellett satírozni –, mi egy kicsit kanyarodjunk vissza az időben!

Négy éve, 2009 májusában itt, a Mandineren kapott először nagyobb nyilvánosságot, hogy egy csalódott, belső körös szoci vezető névtelen levélben – anonym-us aláírással – mesél Gyurcsányék sötét politikai játszmáiról. A levél állításainak Sötétség délben sorozatunkban igyekeztünk a végére járni. Akkor ezt sokan kamunak tartották, pedig az elmúlt évek eseményei és a napokban nyilvánosságra került beszélgetés megerősíti, hogy aki írta, jól értesült volt és amit írt, abból sok minden igaz lehetett.

A 2009. február közepén született levél, megdöbbentő részletességgel mesél a Gyurcsány-Szilvásy tengely titkosszolgálati munkájáról.

Ugyanis másokkal ellentétben én tudom, bár valószínűleg nem lenne szabad tudnom, hogy a legkülönbözőbb indokokra hivatkozva, a Szilvásy Gyuri utasítására, a Te tudtoddal, az NBH közel egy éve valóban lehallgatja a Fidesz vezetésével kapcsolatot tartó üzletembereket, politikai elemzőket, a titkosszolgálatoktól a rendvédelmi szervektől eltávozott és a Fidesszel szimpatizáló személyeket, hátha összejön valami a fideszes TOP 10-ről.

2008 júniusában a Laborc-Portik találkozón elhangzottak alapján egyértelmű céljuk volt a Fideszről és a hozzá közel állókról kompromittáló információszerzés az alvilág segítségével:

Screen Shot 2013-04-24 at 11.53.30.png

És miért jön jól ez a fajta kapcsolat a politikának? Mit írt anonym-us?

Hiszen direktben nem lehet elrendelni egy Kósa vagy egy Kövér lehallgatását, ugye? Az mégis csak snassz lenne.

Nem a Portik-Laborc beszélgetéshez kapcsolódik, de érdekes felvetés volt a levélben (2009 februárjában járunk, ugye) a Gyurcsány-féle titkosszolgálatok és a szélsőségesek kapcsolata:

Feri, tudom, hogyan működik Szilvásy Gyuriék és Veres Janiék paktuma az Inkallal, tudom, hogyan zajlik a kapcsolattartás a radikális jobboldal jó néhány prominensével, hogy a Gárda vezetésének kulcsembere évekig együttműködött a Katonai Biztonsági Hivatallal. Tudom, ahogy Te  is meg a Gyuri is tudja.

A kormányváltás után eljelentéktelenedett Gárda Mozgalommal és a romagyilkosságokkal kapcsolatban is érdekes dolgok derültek ki. 2011-ben került nyilvánosságra, hogy a negyedrendű vádlott, Csontos István a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) több tisztjével is kapcsolatot tartott. A Nemzetbiztonsági Hivatal pedig operatív eszközökkel éveken át megfigyelte Kiss Istvánt szélsőséges nézetei miatt, de amikor Kiss 2008 elején, a támadások előtt fegyverbeszerzésre készült, megszüntették a megfigyelését. Ezekről is mesélt nemrégiben Mohácsi Viktória egykori SZDSZ-es képviselő egy kanadai TV-nek.

Aztán itt van a 2009 februárjában megjövendölt, de csak március végén meglepetésszerűen bekövetkezett orosz MOL-felvásárlás (ÖMV-s segédlettel):

Megkérdeznélek Miniszterelnök úr, indítasz-e vizsgálatot annak a belső körökben egyre jobban terjedő hírnek az ügyében, miszerint ÖMV-s, Gazpromos szál van az UD zrt-s lehallgatási ügy hátterében. Hogy a Csányi egy évvel ezelőtti zavaros megzsarolása, helikopterének lezuhanása, majd szervereinek és üzleti titkainak lefoglalása között szoros ok – okozati összefüggés van?
Ha a Csányi kiszállása után a meggyengült Molt akár az ÖMV akár az orosz Gazprom (direktben vagy stróman útján) vagy az OTP-t egy hasonszőrű befektetői kör a közeljövőben mégiscsak megszerzi, miként számoltok el a gyanúval, hogy valaki közületek nem magyar érdeket képviselt az UDZ ügyben?

Aztán, folytatva a tanulságos levél olvasását, megint találunk egy közös pontot a levél és a Laborc-Portik találkozó között. A jól értesült levél írója, tudni vélni, hogy Gyurcsányék az 1998-as robbantásokat Orbánék számlájára akarják írni:

És most tovább folytatjátok azt ami 2006-ban nem jött össze. Ráadásul úgy, hogy még a látszatra sem ügyeltek már. Annyira kell, hogy ez a mindenki által megvetett Rohác nevű  szlovák bérgyilkos, akinek a kezéhez közvetve vagy közvetlenül egy tucat ember vére tapad, elmondhassa végre a vádalku részeként, hogy személyesen Demeter Ervin és barátai bízták meg az 1998-as robbantásokkal a fideszbeli és kisgazdapárti politikusok lakásánál, hiszen másként az ellenzéknek esélye nem lett volna megnyeri a 98-as választást, nem?
Majd Rohác úr mélyen belenéz a kamerába (ATV, Szólás szabadsága Baló úrral, esetleg pár kommunikációs millióért TV2 vagy mindegyik, ahogy a média taktika megkívánja….) és a nagyobb hiteleség kedvéért felháborodottan megjegyzi: a Demeter emberei voltak olyan szarrágók, hogy dollár helyett lejben fizetettek! És a Szilvásy Gyuri körül nyüzsgő kommunikációs stáb tagjai a jól végzett munka érzésével dőlnek bele megérdemelt  vodkájukba..
Mert annyira kell az a rohadt hazugság, hogy már hónapokkal ezelött benyilatkozták a hűbéreseid: ha Rohác elmondja mit tud az akkori idők  megoldatlan ügyeiről, nem kéritek rajta számon az Aranykéz utcai halottakat. Erről szól a Ti vádalkutok. Hányan is haltak meg ott a robbanásban Feri? Bástya elvtársnak megér ennyit  egy hamis vallomás?

És most nézzük, miről érdeklődik 2008 júniusában nagy vehemenciával Laborc Portiknál, milyen ügyet kéne megfordítani?

Screen Shot 2013-04-24 at 13.15.51.png

És végül van egy érdekes elszólás, ami igazi csemege lehet azoknak, akik szerint a késő Kádár-kor titkosszolgálata teremtette meg a 90-es évek magyar maffiáját, köztük az Energolt is.

Ez a beszélgetés a Vadrózsa étteremben zajlott – Portik távozását követően –, Laborc és G. Zoltán, az NBH egyik tisztje között. Arról beszélgetnek, hogy mit csinált Portik Amerikában, amikor körözés alatt állt:

Screen Shot 2013-04-24 at 13.24.12.png 

Amikor a G-vel jelölt Laborc a Los Angelesből hazajött 10 emberre utal, akkor arra a magyar maffiára céloz, amely a '80-as években működött Los Angelesben. Sokan ezt a maffiát a KGB és a magyar titkosszolgálat által kontrollált bűnszervezetnek tartották, amelynek több tagja korábban bűnözőként élt Magyarországon, és szerepeltek a magyar Presztízs-ügyben, de aztán mégis sikeresen disszidáltak az USA-ba, majd többen közülük a rendszerváltás után hazajöttek és üzletemberek, olajvállalkozók, vagy éppen autókereskedők lettek. 

A kérdés csak az, hogy Laborc a királyi többesben kire, kikre gondolhatott, amikor Portikra utalva azt mondja, „most a második generációt is megcsináltuk″.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr15244445

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki nyer ma? Játék és mutyika tíz percben 2013.04.26. 08:33:24

Ki mondja, hogy hazánkban nem lehet boldogulni? Lottó ötös, keno, vasútpálya felújítás, stadionépítés, vagy éppen trafiknyitás. A lehetőségek tárháza egyszerűen kiapadhatatlan. Csak nyerni kell hozzá tudni! A négyszögletű kerek erdőben, még a komm...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2013.04.25. 08:11:55

"Kósa különösen fontosnak tartja az ügy körülményeinek tisztázását azután, hogy „nyilvánosságra került,

a cigányok ellen elkövetett, felháborító és szörnyű sorozatgyilkosságnak az egyik gyanúsítottja titkosszolgálati ember volt,

s az NBH a gyilkosok megfigyelését azután állította le,

hogy kiderült, a csoport fegyvereket akar beszerezni”.

Kósa Lajos szerint ezek a kérdések különösen nyugtalanítóak a Laborc–Portik-kapcsolat fényében."(MNO)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.25. 08:37:49

most akkor ebben a tényleg fontos ügyben is meg kell tapasztalnunk a becsöngetünk és elfutunk dilettáns felszínkapargató, semmi újat nem mondó ténymorzsa összesöprögetését?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.25. 08:57:06

@jose maria padilla: Akárhogy is, valaki nagyon elkezdte borogatni a bilit. Alighanem rá akar ijeszteni egy fontos emberre, a fontos ember pozícióját veszélyeztetve ezzel. Nem politikaira gondolok. Inkább egy idegen ország titkosszolgálatában betöltött funkciójára. Valóban kérdés, meddig mernek elmenni. Vagy készül-e már a háttér alku az ellenfelek között, és a Mossad mostantól a Fidesszel boltol.

Kandeláber 2013.04.25. 09:00:17

"Olaj, cigaretta, minden volt, mindig korrekt volt."
Ez a kulcsmondata Portiknak, akinek a szíve és a lelke mindig a baloldalhoz húz.
Ezért sikoltozik fennhangon az egyszázalékos déká részéről a nemes arcélű, Ötzi-külsejű Molnár Csaba.

maskep 2013.04.25. 09:35:28

Három kézenfekvő kérdés adódik:

1. Miért nem használta fel eddig a gyűjtött-gyártott terhelő adatokat a baloldali politikai vezetés, ha ez volt az akció célja?

2. Ki az az "Anonym-us"? Talán még mindig félnie kell a baloldal állami megtorlásától? (Orbán Viktor minden egyes állampolgárt megvéd...)

3. Mint már említettétek: Kinek mi volt a célja ezzel a foghíjas nyilvánosságra-hozatallal?

Ez utóbbira van egy tippem, és hamar ki fog derülni, hogy igazam van-e: Mint ahogy Torgyán Józsefet 2000. környékén, egy előre megtervezett lépéssorozattal, néhány hetente szivárogtatott inszinuációkkal fogja a Fidesz kicsinálni a baloldalt. Vagyis pont arra készül, amivel pont ebben az első akcióban vádolja az "elmúttnyócévet". Ha ez így van, ez a lépés tulajdonképpen egyfajta ultimátum, melyben magát a harcmodort is közlik ellenfeleikkel.

Kíváncsian várom a további felvonásokat, addig is veszek popkornt!

maskep 2013.04.25. 09:51:09

@maskep: Az egész ügy minden részletére kiterjedő minden mocskosságán belül különösen érdekes ez, hogy jelenleg a baloldalra kenődik olyan vád, nem először, ami a Fidesz eddig többször is használt (eredményesen), ugyanakkor a baloldal, emlékezetem szerint csak egyszer: Pokorni Zoltán apja III/III. múltjának kiszivárogtatásával.

A teljes hanganyag sohase fog nyilvánosságra kerülni: Az olyan volna, mintha belecsinálnának a ventillátorba. Jelenleg a Fidesz-kormány azt szivárogtat, amit és ahogy az érdekében áll. És még a baloldalnak sem lesz érdeke, hogy ha megnyerné a választást, nyilvánosságra hozza (ha már részlegesen úgyis nyilvános, vagyis nem titok többé) a teljes hanganyagot.

És ez elég elkeserítő, az alternatívákat tekintve...

maskep 2013.04.25. 09:55:33

@maskep: "Az egész ügy minden részletére kiterjedő minden mocskosságán belül különösen érdekes ez, hogy jelenleg a baloldalra kenődik olyan vád, nem először..."

Ez a vád pedig a (magán és állami) titkosszolgálatok működésének és dokumentumainak felhasználása politikai ellenfeleik ellen. Mondhatnám: a "három-per-hármaskodás"...

Samott 2013.04.25. 09:57:33

Tenyleg nincs ezen semmi szepiteni valo, ez egy gusztustalan ugy volt. De a szocik legalabb nem csinaltak belugyminisztert a Portikbol. Ha mar a maffia meg a politika osszefonodasarol van szo.

vantaan 2013.04.25. 10:04:31

@Mr Falafel: na ja a MOSZAD/huszad műve az egész! Ő tette pl. a Leumi-bankos miniszter asszonyt a kormányba. ....no és a sorozatos offshore biznisz hullámait is el kell nyomni.
No meg még a lelki világoddal is kell valakinek foglalkozni!

Alvarez 2013.04.25. 10:06:08

Ha jól emlékszem, akkor az UD Zrt ügyben egy fideszes prominens titkosszolgálati módszerekkel megszerezhető infókat akart beszerezni. Ott konkrét hangfelvétel is nyilvánosságra került, nem csak egy kétes eredetű leirat.
Ugye azzal is foglalkozik majd a Mandi a sorozatban?

Alvarez 2013.04.25. 10:08:07

@Kandeláber: "Olaj, cigaretta, minden volt, mindig korrekt volt"

Az illegális cigiseket atombombával fogják üldözni mostantól, nehogy rontsa a haverok bizniszét. Kérdés elrendezve, de valójában ki jár jól?

freehckr 2013.04.25. 10:11:12

Igazság szerint értelmetlen addig választásokat is tartani Magyarországon, amíg ez az ügy nincs felgöngyölítve. Most komolyan, ilyen előzmények után bármelyik liberális demokráciában felfüggesztenék az MSZP-SZDSZ és ezekből leszakadt pártok működését a vizsgálat befejezéséig... a mi kicsit sárga, kicsit savanyú posztszocialista „demokráciánkban” meg éppen választásokra készülnek. Most is titkosszolgálati háttérrel? Csak kérdem, ha már így mentek eddig a dolgok...

nagykerek 2013.04.25. 10:30:15

... az olvasók egy részét sokkolja a kedélyes nevetgélés közben elkövetett politikai aljasság ...

Akiket sokkol azoktól meg kell kérdezni: hány éves vagy királyfi?

vantaan 2013.04.25. 10:31:21

@freehckr: ....így igaz! Sőt az elkövetkező 50 évben fölösleges ilyen körülmények közt! Úgyis elcsalják vagy mi? ...mert ugye eddig csak 1 az az egy képviselőt ítéltek el választási csalásért az elmúlt 23 évben valami Fideszest na hogy is hívják .... tudod a Gyula haverját ....na azt a Nyírségből származó Bp-i kerületi polgármestert. ..... most meg a ZEU szerint? a 2/3-ad?
Hogy mik nem vannak!

maskep 2013.04.25. 10:33:41

@Alvarez: Természetesen nem, de azzal sem, ami a nyilvánosságra hozott dokumentumból kiderül: Az 1998.-as robbantás a fideszes vezetőknél "önrobbantás" volt...

maskep 2013.04.25. 10:39:35

@freehckr: Igazság szerint egyáltalán fölösleges választásokat tartani: Nem elég hatékony, elvonja az energiát az ország vezetésétől, drága, stb.

Azért arra kérnélek, hogy nevezz meg olyan politikai akciót a baloldal részéről, amikor az ellenfeleiket ilyen aljas módszerekkel "egyenként vadászták le". Ha a lista teljes, áttérhetünk arra, hogy a Fidesz hányszor és hogyan használt pont ilyen módszereket ellenfelei ellen közvetlenül, vagy (mint a már említett önrobbantás során) közvetve!

És valóban, ezután elgondolkozhatunk a következő választások már most előrelátható tisztátalanságáról is...

fran7 2013.04.25. 10:41:24

Az egyértelmű, hogy minden kormány elkezdi gyűjteni az ellenfeléről a terhelő adatokat. De mindezt úgy teszi, hogy ne legyen nyoma. Mivel a nyomozás csak akkor ér valamit, ha találnak valamit. Vagyis hiába figyeled a politikai ellenfeled, ha arra maximum annyi terhelőt találsz, hogy időnként nyálcsorgatva nézett egy nőt, aki nem a felesége. Tehát futhat lyukra egy nyomozás, ezért nyom nélkül, lehetőleg titkosszolgálat bevetése nélkül kell csinálni, a leghűségesebb emberekkel. Az MSZP-nek ez nem sikerült. Főhet is a fejük emiatt. Nyilván nem lenne lehetetlen utolérni Viktoréktól valakit, csak már a pénz és paripa hiányzik hozzá.
A legszomorúbb az, hogy erről a Nyugat tudott, mégis támogatta Fletóékat. Vajon miért olyan könnyű EU és nyugatellenes lózungokkal jönni jobboldalról. Ezért, mert az ilyen múltú emberek még szimpatikusak is voltak EU-s vezetőknek, mainstream médiának.

Kandeláber 2013.04.25. 10:45:40

@Alvarez: 1990-ben, '91-ben végén minden aluljáróban olcsóbban árusították a mozdonyszőkék a Symphoniát és a Sopianaet.
Ez a cigaretta abból a készletből származott, amelyet bizonyos Wawel Kft. a pécsi és az egri dohánygyáraktól "exportra" vásárolt, mert ebben az esetben nem kellett megfizetni a jövedéki adót és a fogyasztási adót.
A cigarettát raktárakban helyezték el, egy részét falból kamionokban megutaztatták, aztán belföldön az említett módszerekkel eladták.
Több száz milliós hasznuk volt '91-91-ben.
Ilyesmikre gondolsz?

maskep 2013.04.25. 10:49:11

@Kandeláber: Ezt a céget vette meg Kaya Ibrahim?...

fran7 2013.04.25. 10:49:14

@maskep: Rövid az emlékezeted, mint minden szocinak. Emlékszel Schmittre, klasszikus befeketítő hadművelet volt. Torgyán ellehetetlenítése, Orbán-bánya, Kende Viktor könyv, Kövér akasztós beszéde. Kövér felesége a miklósi Kormányhivatal élén. Antall József ellehetetlenítése, miért állami pénzből gyógyíttatják. Ezek csak hirtelen ugranak be. Kósa címlapfotója a Blikkben. Nem nem sötétít be a baloldal egyetlen jobboldali, ugye?
Másrészt mindez a tehetetlenségét mutatja a baloldalnak, hogy képtelen egy komoly szervező munkát igénylő lebuktatásra.
Harmadrészt az MSZP erősen alapozott a suttogó propagandára. Viktor és nemzetisége, elhinteni olyan dolgokat, amik nem igazak, de aki elhiszi onnantól mindent el fog. Orbán és a Korona.

freehckr 2013.04.25. 10:55:24

@maskep: Muhaha. :D Éppen megint világrekord nagyot buknak a balliberálisaink, és akkor Fidesz, mi?! :) Most elvtársaitokról van szó, maradjunk a témánál...

Kandeláber 2013.04.25. 10:59:02

@maskep: Jaj de leragadt fazon vagy te, atyaisten.
Nézz utána ennek a sztorinak, talán van valami róla a neten.

maskep 2013.04.25. 10:59:37

@fran7: Schmitt "befeketítése", az "Orbán-bánya", a Kende-könyv, Kövér "akasztós" beszéde - szerinted ez mind-mind titkosszolgálati akció volt? - Hmm... Torgyán ellehetetlenítését (kicsinálását) a baloldal csinálta, nem Orbán? - Hmmm... A Blikk a titkosszolgálatnak dolgozik? - Hmmm... Egyébként: Nem olvasok Blikket, sajnos, nem vagyok titkosszolgálati ügyekben tájékozott...)

A negatív, mocskolódó kampány, a titkosszolgálati dokumentumok kiszivárogtatása (mutatis mutandis) és az önrobbantás, ez három külön klassz. (Jut eszembe, még jó, hogy ez utóbbit tisztázni látszik a kiszivárogtatott dokumentum, különben ez se hiányzott volna a listádról, Torgyán mellett!...)

Torgyán esetében meg kettőnk közül egyikünk háttal ült a mozinak, és nem én voltam az. Találd ki, ki lehetett?

maskep 2013.04.25. 11:02:29

@Kandeláber: Nem találtam a tizennégy cég között a nevét,amiket Kaya Ibrahim megvett, csak azért kérdeztem. Nyilván akkor végül Josip Tot kezébe került az a sok dohány, de mielőtt a többszáz milliós köztartozását kifizette volna, visszament Horvátországba földet művelni... Simicska azóta is bittel üti a nyomát az APEH szerverein...

Alvarez 2013.04.25. 11:03:57

@fran7: Antall gyógyításának kérdését Csurka feszegette, már ő is komcsi ügynök volt?:))))

maskep 2013.04.25. 11:04:19

@freehckr: Témánál vagyunk: Te hoztad fel a választások tisztaságát!

fran7 2013.04.25. 11:07:12

Azért Torgyánt vállalhatatlan alaknak beállítani nem Viktorék kezdték, már ha emlékeid nem csupán kéthetes média szabatosak. Mert Ugye nem azzal kampányoltak, hogy Viktor nem fog összebútorozni velük. Azok, akik összebútoroztak a az antikommunista SZDSZ-szel. Veréb és bagoly esete.
Schmitt ellehetetlenítése csupán nagy erők összpontosítása lévén volt lehetséges. Ugyanis, még Fletó szakdolgozata sem megtalálható, akkor, hogyan találtak rá egy Svájcban található forrásra. A hvg volt ugyan a fedőcég, de ezt biztos nem a saját pénzükből finanszírozták. S az eset nem csupán Schmittet lehetetlenítette el, hanem a TF-et is.

marquis Van de Boeven a' Thoeqoem 2013.04.25. 11:09:00

@freehckr:

aki ezután is ballibszavazó marad, az börtöntölteléknek való

freehckr 2013.04.25. 11:09:05

@maskep: „Te hoztad fel a választások tisztaságát!”

...és szerintem jogos igény, hogy ne indulhassanak baloldali liberális bűnszervezetek.

maskep 2013.04.25. 11:09:15

@Kandeláber: Félreértés ne essék: Nem akarom a baloldalt azzal tisztára mosni, mint amivel ti szoktátok a Fideszt: Az ellenfelei sem jobbak. Pont ellenkezőleg: Mocskos ügybe keveredett az egész bagázs, de eddig csak a Fidesz merészkedett el odáig, hogy a gyakorlatban is felhasználjon ilyen "terhelőket" ellenfelei ellen.

Meg azért, mert mikor Orbántól meg hallom a "morális kérdés" kifejezést anélkül, hogy pislogna, elakad a szavam, és én kezdek pislogni, helyette...

maskep 2013.04.25. 11:10:43

@freehckr: "Ne indulhassanak bűnszervezetek" - eddig még el is lehetne fogadni. Vagy ez már "kettős mérce" lenne részemről, hogy a "baloldali-liberális" - pontosítást kihagyom?...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.25. 11:11:32

@fran7: Fletó dolgozatát azért nem találták meg, mert azt ő még időben ellopta.

Schmittet meg leginkább a saját, megnyilvánulásaiból szinte ordító alkalmatlansága lehetetlenítette el, a libsi-bibsi-buzi horda csak feltette a pontot a pontos j-re, amit egyébként Schmitt természetesen dupla elipszilonnal írt. :)

freehckr 2013.04.25. 11:12:25

@marquis Van de Boeven a' Thoeqoem: Hát a balliberális szavazók nem éppen pengeéles elméjükről híresültek el kicsiny hazánkban. :) Már a nyakunkba ültettek miniszterelnöknek egy terrorista pufajkást, egy D209 fedőnevű szt. tisztet, egy a Dobrev-Apró maffiába beházasodó KISZ főtitkárt, most meg egy IQ 60-as retardált pártelnököt és egy nagystílű libatolvajt támogatnak... Mit nekik még egy bűnszervezet is...

maskep 2013.04.25. 11:12:52

@marquis Van de Boeven a' Thoeqoem: Mondom én: Orbán apátok néhány hetente adagolni fogja nektek a jól átszűrt bébipapit, hogy legyen min csámcsognotok, és addig se felejtsétek el, hogy ezzel egyre nehezebb lesz jóllakni!

maskep 2013.04.25. 11:14:52

@freehckr: Látom, te viszont roppant pengeéles eszű vagy. Biztos nem ballib, mert bár a jobboldal átlag IQ-ját emeled, a liberálisokét mélyen lerontanád...

Tényleg ezen a szinten akartok megmaradni a vitában, vagy mindjárt befejezitek a maszturbálást az asztal alatt?...

Samott 2013.04.25. 11:15:38

@Alvarez: speciel Csurka tenyleg komcsi ugynok volt. ;)

fran7 2013.04.25. 11:18:11

@Hepci: Nézd a Schmitt ügy bemutatta, hogy miért ilyen zárt a politikai szakma Magyarországon. Ha nem tudod eltüntetni mindazt ami terhelő rád nézve, akkor így jársz. Pedig Schmitt nekem nem tűnt egy rossz indulatú embernek. Tipikusan az a kezet fogok elnök volt, akinek mindig őszinte a mosolya. Mit nem adnánk, ha egy politikusunknak csak ennyi hibája, bűne lett volna. kétes kisdoktorija, ami nem tudományos fokozat, némi érintettség a szocialista rendszer bűneiben és rossz helyesírás. Mindemellett tökéletesen igazad van.

Kandeláber 2013.04.25. 11:18:47

@maskep: Az a te bajod, ha a "politikus" és a "moralitás" fogalmakat bármilyen összefüggésben egymás mellé teszed, a kettő ugyanis kizárja egymást.
Ha már az "oldalaknál" tartunk: szerinted mitől volt "baloldali" a Gyurcsány vezette MSZP vagy a Kóka által irányított SZDSZ?
Hol voltak ezek mondjuk a Helmut Schmidt vezette egykori német SDP-től?
Részemről nem mondom azt, hogy az úgynevezett honi "jobboldal" sokkal tisztességesebb az ellenfeleinél, de az MSZP-t, DK-t és az SZDSZ-mutációkat ( Jávorék, Fodorék, Ungárék etc.) továbbá Bokros bandáját Pálfy G.-vel és a többivel zsigerből utálom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.25. 11:19:25

@Kandeláber: "Ötzi-külsejű Molnár Csaba"

:DDD

De szerintem nem annyira fejlett...

Kandeláber 2013.04.25. 11:23:26

@Hepci: Nem tőlem származik eredetileg a szöveg, én is úgy olvastam, de nagyon megtetszett. :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.25. 11:24:46

@fran7: abban volt peche S. Pálnak, hogy a médeja nem állt mellette, nevezetesen a sajátjainak is kissé büdös volt.
Amúgy simán csinálhattak volna belőle egy második, roppant kedves Árpibácsit, tehát Palibácsit, mindenki kedvenc elnökét, pont olyan jó alapanyag lett volna hozzá... annyi különbséggel, hogy Árpibácsi - remélhetőleg - tud helyesen írni...

Alvarez 2013.04.25. 11:25:20

@freehckr: "egy nagystílű libatolvajt..."

Ez a Bajnai tényleg tudhat valamit, ha csak ennyit találnak ellene. Amúgy tényleg libákat lopott?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.25. 11:27:04

@Alvarez: persze.
Nyilván szereti a töltött libanyakat.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.04.25. 11:32:31

@maskep:

annyira erőlködsz, hogy a szádon át szarod össze magad

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.04.25. 11:43:03

De hol vannak a vértrollok? Mária meg a többiek.

freehckr 2013.04.25. 11:45:08

@Alvarez: „ha csak ennyit találnak ellene”

Innen kapta a libatolvaj megtisztelő címet, de lehetne még említeni a Gyurcsánnyal, Surányival és Simorral közös 90-es évekbeli kétes, és a magyar állam számára káros üzleteit, a rablóprivatizációk sorát miközben kifosztották a magyar államot, a CA-IB rekord botrányait...

Nagyjából „csak” ennyit lehet találni ellene, Magyarországénál szerencsésebb történelmű országban Bajnai elvtárs és üzletfelei (a fél posztszocialista holdudvar) legkésőbb a 90-es évek végén már börtönben ült volna, és ki sem engednék a 2090-es évek végéig...

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.04.25. 11:53:00

@Hepci: hát már nem az :)

mondjuk azt szívesen megnézném, ha sikerülne összehozni egy össznépi választási bojkottot, és kikövetelnénk néhány érdekesebb dokumentum nyilvánosságra hozását

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.04.25. 11:59:06

Szilvásy és a kisded játékai, istenem... A hülyéje, észre sem vette, hogy a saját beosztottjai a konkurenciának dolgoznak. De megérdemli, amit kapni fog, meg a volt főnöke is, hogy egy ilyen fogyatékosra bízta a nemzetbiztonságot.

Kandeláber 2013.04.25. 12:05:47

@maskep: Egy Nikházy nevű, későbbi futball-mecénás (Újpest), és egy szerb fazon vezették a céget, utóbbi állítólag lezuhant repülővel a Távol-Keleten.
Büntetőügy is volt a dologból, tíz évig (!) húzta a független magyar bíróság, és "időmúlásra" hivatkozással lett enyhe ejnye-bejnye a vége.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.04.25. 12:06:32

@Kettes: " A hülyéje, észre sem vette"

ne terelj szekunda

Kandeláber 2013.04.25. 12:12:05

@Wind Callman tér: Gondolom továbbképzésen vannak.
Most kapják meg az instrukciókat arra nézve, hogyan szálljanak szembe a reakciós dezinformációval.

tarackos 2013.04.25. 12:32:58

Továbbra se látom mire megy ki a játék. Itt fentebb felhozták a SittPali ügyet de tessék szíves lenni összevetni a kettőt:

1) Ott volt egy vád, plagizált
2) Volt hozzá bizonyíték

Most előkerült egy hangfelvétel, amiből készült egy leirat. De tk. mi a vád? Az, hogy beszélt Laborc egy gengszterrel? A vádra bizonyíték a leirat?

Az egész kezd olyan lenni, mint Feri diplomája. Mondjuk azt is a HV erőltette. Amíg ki nem pukkant a lufi bizonyíték hiányában. Most meg vád nincs. Az, hogy a cocik milyen alávalók már 2010-ben tiszta volt a népnek.

3 év 2/3 után ez sovány paripapéró...

tarackos 2013.04.25. 12:35:27

@tarackos: Sajnos sokan nem akarják megérteni, hogy azért nincs és a fidesszel nem is lesz valódi elszámoltatás mert uazt csinálják, mint a vörösök. 100 féle módon nyúlják a közpénzt. Ha rámutatnának a különféle módokra magukra tennének terhelő vallomást.

Ugye senki se gondolja komolyan, hogy Kósa-Rogán-Lázár tengely 100 milliárdos önkori adósságából senkinek semmi nem csorgott vissza?

Fenehorizont 667 2013.04.25. 12:36:02

lényeg, h a vezető hírportálokon még mindig az a főcím, h brüsszel deutál minket, meg h a nemzeti dohánybolt pályázaton vannak cba-s nyertesek. fontos dolgok ezek.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.04.25. 12:38:33

@gróf Szopatzky-Weretzky: De terellek. Arra mész, amerre mondom, világos?

Karcolt lendület 2013.04.25. 12:45:40

@freehckr:
"...CA-IB rekord botrányait"
Kérlek mesélj még. Vagy mondhatnám, hazudozzál nyugodtan összevissza, ki emlékszik már 10-15 évvel ezelőtti eseményekre. De ha annyira Bajnai '90-es évekbeli tevékenységével akarsz foglalkozni, kérdezd meg a jelenlegi - azaz fideszes - londoni nagykövetet, Csák Jánost róla. Vagy Orbán volt tanácsadóját, a CA-IB-nél Simorral és Bajnaival együtt dolgozó Lantos Csabát.

Hülye fasz.

fran7 2013.04.25. 12:54:06

@tarackos: Azért hoztuk fel, mert ugyanaz a mechanizmus volt a mögött is. nem véletlenül váltanak nyolcévente teljes adminisztrációt az amerikaiak. Illetve már főiskolás korukban is politikusnak készülnek, mert akkor nincs rajtuk igazán fognivaló. Max. hogy elszívtak egy jointot esetleg a republikánusoknál, hogy elmentek őzre vadászni. Szerintem Szilvásyt azzal fogták meg, hogy folyamatosan tartani kellett a hátát a testvére miatt. Tehát ugyanaz a politikai szándék volt Schmitt megbuktatása mögött, mint a Laborc-Portrik beszéd kiszivárogtatás mögött. A Tocsik ügy is számtalan újság fiókjában ott lapult, míg valaki lemerte adni.

Fenehorizont 667 2013.04.25. 12:54:40

@Kettes:
írjá inkább index-címlapkompatibilis seggnyalást bajnairól. vagy arról, hogy orbán diktatúrát épít, te kis stréber seggnyaló :D

Karcolt lendület 2013.04.25. 12:58:16

@Kandeláber:
Az a helyzet, hogy mind az itt citált 2009-es irat, mind ez a most nyilvánosságra hozott cucc tényleg csak dezinformáció. Nincs meg ki a forrás, nincs bizonyíték, a kihúzásoktól sok helyen érthetetlen - illetve kettős értelmű a szöveg.

Nem azt mondom, hogy nem lehet alapja - sőt -, de ez így gyenge. És miután a Fidesz pont ugyanígy összejátszik bűnözökkel (sőt a Jobbik is), így aztán nem kétlem, hogy a magyar politika és az alvilág igen közeli dolgok.

@tarackos:
Szerintem arra megy ki a játék, hogy a fideszesek félnek, hogy van a szociknál egy csomó jegelt, rájuk nézve igen terhelő info és hogy ezt ne szedhessék elő a választásokra.
Ez a "lehallgattak minket" '98-as téma upgrade-elt változata: a gond, hogy mégha az vszeg igaz is, politikailag bukó volt.

maskep 2013.04.25. 13:02:17

@Kandeláber: Én pedig azt mondom, hogy eddig ezeket a módszereket, amikkel most a baloldali kormányt vádolják, eddig látványosan és nyilvánvalóan csak a Fidesz alkalmazta.

tarackos 2013.04.25. 13:03:57

@fran7: Hát, ha jó magasról nézzünk le minden ember ember hangyának látszik.

Nem a mechanizmus uaz hanem a motiváció. Épp azt írtam, hogy a mechanizmus nem uaz, mint Palinál mert Pali esetében megdönthetetlen tényekkel rukkoltak elő amire elég ritkán van példa a hasonló motivációkkal elkövetett eseteknél.

Kandeláber 2013.04.25. 13:05:18

@Karcolt lendület: @maskep: Ez Molnár Csaba-Ötzi szavai, szabadon interpretálva.
Tegnap még Tóbiás sem cáfolta egy az egyben.
Wait and see.

maskep 2013.04.25. 13:11:03

@Kandeláber: Akkor ebben hasonlít Schlett Csaba elévülési esetére, akit a rendőrség nem talált, mert "ismeretlen helyen tartózkodott" (T.i. a Lendvay utcai TV-székházban.)

Nyilvánvaló, hogy minden párt környékén ott forgolódtak a hasznot húzó cégek, valamint az alvilág is. Elég csak a Simicska-Budai leosztásra gondolni, vagy arra, hogy Gyurcsány (miniszterelnöki) kezdeményezését a pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről (a ritka alkalmak egyike volt) ötpárti konszenzussal akadályozta meg az előző parlament.

Amiben én különbséget teszek, az az, hogy a baloldal nem lépett át bizonyos határokat. Kezdve onnan, hogy az AB döntéseit tiszteletben tartotta és végrehajtotta, befejezve ott, hogy titkosszolgálati módszereket nem alkalmaztak ellenfeleik ellen - vagy ha igen, akkor annyira ügyesen, hogy mind a mai NER-ig nem derült ki.

Pedig erőlködnek a fiúk már a vádemelésekkel is, hogy majd a szájukon át szarják össze magukat...

tarackos 2013.04.25. 13:13:04

@Karcolt lendület: Nem hinném. Ha lenne bármelyiknél vmi akkor már régen előálltak volna vele. De nem fognak ld. fenti kommentem.

Néhány balek meg néha-néha elbukik...

maskep 2013.04.25. 13:13:16

@Karcolt lendület: "Szerintem arra megy ki a játék, hogy a fideszesek félnek, hogy van a szociknál egy csomó jegelt, rájuk nézve igen terhelő info és hogy ezt ne szedhessék elő a választásokra."

Ez nincs kizárva: Az UD-ügyet is Demeter Ervin robbantotta ki, elővigyázatosságból...

maskep 2013.04.25. 13:14:37

@Kandeláber: Pedig engem maskep hívnak...

Velem vitatkozol, és engem a diszkreditáló minősítgetéseid nem győznek meg!

maskep 2013.04.25. 13:17:01

@maskep: Vagyis a Lendvay utcai Fidesz-székházban volt Schlett Csaba, nem a TV-székházban... Hogy tudtam összekeverni, mikor csak az egyiket gyújtották föl, ezért csak a másik elfoglalói lettek bűnözők!...

maskep 2013.04.25. 13:20:45

@maskep: @Karcolt lendület: Egyébként ez sem akadályozná meg a nyilvánosságra hozatalt, ha van ilyen infó és szándék. Bízom benne, hogy az utóbbi nincs....

Kandeláber 2013.04.25. 13:22:01

@maskep: Ügyek voltak és vannak itt is, ott is, csak van akik jobban kezelik ezeket az ügyeket, mások meg rosszabbul.
Sajnálom, ha azonosulsz Ötzi véleményével, akkor mellette állsz.

Nero Bianco 2013.04.25. 13:29:21

Na, megvan a jobbkonzervek eheti játékszere.
:)))

Lasombra 2013.04.25. 13:29:31

@fenehorizont:
ja, köcsög Zsindex, ahelyett, hogy egy bukott, elzavart és szétesett párt ex-miniszterének ex-beosztottjának mocskos és kétes dolgait teregetné, ahol még a bűncselekmény sem ismert meg vád sincs, plusz csak abból lehet építkezni, amit a fidesz a szánkba adagol, na ehelyett pl. ilyen szarokkal foglalkozik, hogy a _jelenlegi_ kormányunk prominensei "most direkt és szó szerint a kisemberek megélhetését lopják el, nem is tagadva, hogy udvaroncokhoz, polgármesteri rokonokhoz, választókerületi elnöki barátokhoz kerül a biznisz. Olyan, mintha óriásplakátra írnák ki, hogy „elvesszük tőled a munkádat és odaadjuk a haverunknak”.

én is fel vagyok háborodva.
szardagasztás helyett aktuális hírek? hát milyen vircsaft már ez?
pedig egy szabad országban mindenkinek arról kellene írni, amiről szabad! nem?

apropó, terelés: a bőrtangás rúdtáncos nemzeti motorossal mi van? :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.04.25. 13:50:30

@Lasombra: Miért van az, hogy ezekről a neonácikról sosem az derül ki, hogy titokban ikebanáznak, hanem mindig az, hogy mindenféle szexuális perverzióknak hódolnak? A lelki nyomorékság mindent megmagyaráz?

Google 2013.04.25. 13:58:08

@maskep:

Azt nem értem, miért gondolják azt egyesek -főleg a baloldalon -, ha egyesek kihullnak a soraikból, azt a másik oldalon is ugyanolyan elhullásnak kellene követnie.
Egyrészt más és más pártokról beszélünk, történeteik egyformán lezajlani soha nem fognak, másrészt másképpen szocializálódott emberekről van szó, és általában hasonló a hasonlóval fog össze.
Igen, elképzelhető, hogy egy-egy pártban hasonló erkölcsű, mentalitású egyének vannak, így rosszabbak/jobbak, mint ellenfeleik.
A szociknak nyolc évük volt egyhuzamban, és mit göngyölítettek fel? Konkrétan semmiről nem tudok, csak suttogópropaganda szinten dobnak be dolgokat. Sokszor: hazugságokat. Most vagy ők nem alkalmasak az ellenfél lefülelésére sem, vagy pedig nem találnak fogást.

Karcolt lendület 2013.04.25. 14:03:35

@Kandeláber:
Nem nagyon tudom, kiről beszélsz, nem is igazán érdekel, de ami itt elő van vezetve, az egy katyvasz. A politikai hit minden bizonnyal segít megtalálni benne az összefüggést, anélkül ez csak egy "UFO-k építették a piramisokat" vagy egy "300 év kimaradt a történelemből" típusú, a bizonyítható tényeket és a teóriákat elég szabadon kezelő és a kívánt végeredményhez igazító igen ingatag rendszer.

A Mandiner szemmel láthatólag most ebben az ügyben látja a küldetését a kampány megsegítésére: azt nem kétlem, őket hajtja némileg a morál (bár ha az Orbán-Simicska tengelyről jönne hasonló ügy, nem született volna róla egy cikk sem), akik az egészet kipantattották, azokat egyáltalán nem, mindössze a politikai érdek. Különben nem lennének ennyire szétsatírozva ezek a papírok...

maskep 2013.04.25. 14:19:29

@Kandeláber: Mint mondtam, a véleményem a sajátom, Ha úgy találod, hogy valami Ötzi, vagy bárki azonosul az én véleményemmel, azt beszéld meg vele - kivéve, ha az illetőt Orbánnak hívják, ez esetben szólj nekem légyszi, hogy elgurult a gyógyszerom...

Szóval velem vitatkozz, és ne akarj összemosni valami fétiseddel!

tarackos 2013.04.25. 14:23:34

@Google: Úgy rémlik volt egy Polt aki nagyban segítette a felgöngyölítést. Meg egy Szász akit nem érdekelt mi lett a székház pénzzel. Meg becsületes rendőrök akik nem találták Kaya címét...

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2013.04.25. 14:28:07

@jose maria padilla:

be kéne már egyszer fejezni a holokausztot, akkor talán megnyugodnának végre

maskep 2013.04.25. 14:28:50

@Google: ...Vagy nem akartak bizonyos határt átlépni...

A zemberek szocializációja legfeljebb pártpreferenciáikat határozza meg. Családi hátterük meghatározhatja ideálképüket is. (Tényleg: Azok közül, akik Orbán stílusát és módszereit pozitívnak tartzják, tartsa fel a kezét az, akit nem pofozta fel az apja gyerekkorában! - Meglepődnék, ha az erőszakos hatalomgyakorlás hívei között akadna akár egy is...). Sőt: Azzal is egyetértek, hogy bizonyos pártokban lehetnek becsületesebb emberek is, mint a másikban. De ez minimum látszana, vagy legalább a becstelenségnek legalább a hajszálrepedésének kéne látszani...

Gyurcsány pl., mint már említettem itt fentebb, megpróbálta a pártfinanszírozást rendbe rakni. Öt párti konszenzussal akadályozta meg az előző országgyűlés - mint ahogy a képviselők költségelszámolásának a szabályaiban és az összeférhetetlenségében is ötpárti közmegegyezéssel akadályozták meg Gyurcsány rendteremtő kezdeményezését.

Nos, ezekben a kérdésekben milyen sorrendbe állítanád a különböző pártok becsületét?...

Kandeláber 2013.04.25. 14:32:34

@Karcolt lendület: @maskep: A nemes arcélű dékás Molnár Csabát hasonlítottam Ötzihez, mert feltűnő hasonlóságot mutat a jégbe fagyott neandervölgyivel.
Egyébként véleményem szerint ez a laborcosdi nem sokat lendít a fidesz-kampányon.
A baller hívők ugyanis még azt is szemrebbenés nélkül koncepciós ügynek minősítik, ha az ikonjaikról bebizonyosodik hogy loptak, csaltak hazudtak, a fidesz-hívők szemében pedig minden balos politikus eleve minimum lefejezendő lenne, így ők csak bólintanak, hogy lám, milyen igazuk volt.
A sci-fi irodalom ilyen vadhajtásai nem igazán érdekelnek, Daniken velem nem tudta elhitetni, hogy a piramisokat az élienek húzták fel mellékállásban, és a "300 év kiesett a középkorból" című baromsáhok sem igazán érdekelnek.
Mint ahogyan a "globális felmelegedés miatt sivatag lesz a Kiskunság helyén", illetve a "Bajnai független, középen álló szakember" című mesék sem hihetőek számomra.

Google 2013.04.25. 14:36:22

@fenehorizont:

Egyébként honnan tudnánk, milyen fontos dolog a dohány?
Abban Laborc Portikék is megállapodtak, hogy a sajtó na, az is fontos, utaltak is az indexre. Hogy milyen korrekt.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.04.25. 14:37:07

@maskep:

egyre jobban hasonlítol egy szarkupacra

Google 2013.04.25. 14:37:58

@Karcolt lendület:

Valami Dataplex-ügy, az nem rémlik?

Kandeláber 2013.04.25. 14:40:44

@jose maria padilla: Na, ez nagyobbat szól majd ennél az amatőr Laborc-féle kísérletél is.
Érdekes, hogy pont a zindex teríti.

Google 2013.04.25. 14:43:31

@maskep:

Nem lépett át határokat a bal, mert: nem is ismer határokat.
Volt még egy nevezetes ügy: a Kulcsár-ügy, ott egyszerűen ledarálták az anyagokat.
Rettentő durván dolgoznak, valahogy úgy, mint akiknek már sok vaj van a fejükön. Többet tényleg nem szeretnének. De.

Nero Bianco 2013.04.25. 14:46:26

@jose maria padilla:
"szorul a hurok:"

Ja, biztos úgy van. :)))))

Összeesküvés elméletekkel már tele a padlás, alig fér már.
.))

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.25. 14:47:06

@Kettes:
majd megvizsgáljuk a vincent kapcsolatait is.
és persze megkérdezzük a mandarinokat is, hogy gerényi találkozott e vizovickivel :)

Kandeláber 2013.04.25. 14:48:19

@Kettes: Mondjuk ezt Pista bácsi már 2010-ben megírta. Talán nem is volt olyan hülye, mint ahogyan sokan állítják róla. www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3207:csurka-istvan-atstartolas&catid=40:csurka-istvan-irasa&Itemid=53

maskep 2013.04.25. 14:49:19

@jose maria padilla: Elolvastam a Wikileaks február 19.-én közzétett, és több, mint két hónappal későbba zindex föl is fedezett. Rengeteg új dolog van benne: Izraeli kémrepülő járt Magyarország légterében, a magyar rendőröket izraeli kommandósok képzik, valamint hogy egy "Gyurcsányi" nevű alak szerepel a Kulcsár-aktákban, aki valószínűleg egyezik "Gyurcsány"-nyal.

A fenti "új tények" mellett pedig sok-sok következtetés. (Mellesleg, az egész akta arról szól, hogy ez a Stratfort nevű cég Magyarországon megfigyelte az arab pénzváltó- és kábítószer-maffiát...)

Mára már biztos minden bizonyíték feltárása elől elhárult az akadály úgyhogy biztos, hogy hamarosan megszületik Gyurcsány ellen a feljelentés...

maskep 2013.04.25. 14:50:58

@gróf Szopatzky-Weretzky: Soha nem kívántam rád hasonlítani. Szerintem valamelyik felmenőddel keversz... Mindegy, részemről le vagy szűrve!

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.04.25. 14:51:26

@Kettes:

a Stratfor meg a WL is indexbiznisz, Szekunda?

Kandeláber 2013.04.25. 14:54:15

@maskep: Nem lesz itt semmiféle feljelentés.
Mint tudjuk, a Fidesznek a Likud testvérpártja, Orbán pedig részt vesz a kongresszuson.
Miről beszélsz?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.25. 14:55:01

@Kandeláber:
a likud már odaadta gyurcsányt a cigányszaddamnak

maskep 2013.04.25. 14:56:10

@Kandeláber: Nyilván az föl se merült, ha Molnár Csaba "Ötzi", Karcolt lendület és jómagam (egyikünk sem tűnik tájékozatlan birkának) hasonlóan vélekedünk egymástól függetlenül, akkor talán lehet releváns vélemény? - Ja, vagy hogy az Ötzi is ezt mondja, akkor nem. Vagy legalábbis érv helyett megteszi...

Google 2013.04.25. 14:57:57

@jose maria padilla:

Ugye, ugye, hogy lassan az is kiderül, hogy a nagyember, a Gyurcsányi, sem volt más, mint maga Gyurcsány. És a spanjai: Bajnai, Szigetvári, Kóka, Móka és a többiek. Progresszív balhorda.

Kandeláber 2013.04.25. 15:02:49

@jose maria padilla: Nem eszik azt olyan forrón.
Még azt is megérjük, hogy egymás mellett ülnek majd a Dohány utcában a holló-emléknapon.
@maskep: Ti normálisabbaknak tűntök Ötzinél, csak azért mondtam. :D

maskep 2013.04.25. 15:03:02

@Google: Milyen anyagokat és ki darált le?

De megpróbálom azért azokat a határokat megnevezni, amiket a baloldal nem is ismer, ezért át sem lépte: Önrobbantás, erőszakra buzdítás, saját nagygyűlés résztvevőinek félretájékoztatása, ellenfelek rabszíjon való elvezetése, majd később bíróság általi felmentése (ez már mindegy is)... Most olyan nem-rendészeti vagy nem-titkosszolgálati határokra nem is térnék ki, mint mondjuk az Alkotmánybíróság kiherélése, vagy bírósági ítélet hatszor egymás utáni figyelmen kívül hagyása. Ezt tudjuk be annak, hogy ha valakinek kétharmada van, az bármilyen határt átlép, mert megteheti... Kivévea 72%-os Horn-Kuncze kormány, de azok meg töketlenek voltak: Mind a Horn, mind a Kuncze egy gyenge kezű vajlégy volt...

TG69 2013.04.25. 15:04:12

Azért a mandinernek fel kellene tennia magának azt a kérdést, hogy megint ki követeli a teljse anyag nyílvánosságra hozását vö az ügynöküggyel és ki zárkózik el ettől és marad a saját szájíz alapján történő szivárogtatás. Amikor pedig nem ismerjük a teljes igazságot, akkor lehet bohóckodni az egyik oldal totális lejáratásával, de mindig felmerül a agyanú, hogy a másik oldal szennyese hol marad? Lehetséges, hogy a Fidesz teljesen tiszta egy Pintérrel a nyakán? Ez a fjat "tényfeltáró" munka nem más, mint egy csicska magatartás a tartó (Fidesz) igényeinek kielégítése céljából. Az természetes, hogy meg kell szólalni ez ügyben, és elítélni az ilyen mocskos ügyeket, de kell ezt további összeesküvéselméletekkel folytatni? Ha itt tényleg komoly bűntények voltak, akkor mért nincsenek már bírósági itéletek? Itélkezzen részismeret és politikai averzió alapján a nép vagy mifene?

maskep 2013.04.25. 15:06:31

@Google: Mi derül ki lassan lassan?

"Recorded transcripts of his testimony revealed that
the name of Gyurcsanyi had been mentioned as a person who could cover up
the whole affair. Gyurcsany a** in that year carried out a coup-de-main
against Medgyessy and became Hungarya**s new prime minister a** and whole
Kulcsar affair disappeared off the agenda."

Ez rettentően bizonyítóan hangzik. Pont, mint Varga Mihály gazdasági előrejelzése: "Lehet, hogy..."

De ha tényleg kiderül, akkor hajrá, tessék feljelenteni!

(Lehet, hogy tévedtem ebben a néhány hetes időközben?...)

Google 2013.04.25. 15:06:38

@maskep:

Szegény Gyurcsány, mint a lupus in fabula, sokat akart, csak aztán egészen mást csinált/derült ki róla.
Ő tette volna rendbe a pártfinanszírozást, ja, ahogyan a Madame is valahol a jó erkölcsökért küzd. Csak nem tudjuk, hol van ez a valahol.
Sőt, Portik is a családot védte - a maga módján. Még az MSZP finanszírozását is vállalta, ha már család. De erről biztosan beszámolt volna Gyurcsányi is - minket Portik úr segít. Így.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.25. 15:08:24

@TG69:

ugye maga sem gondolja komolyan balfaszkám, hogy a fideszközeli, egyébként szintén balfasz, mandarinoknak kéne feltárni a simicska-töröcskei....megmégsokan bűnszervezetet, bizonyítania sanyibácsi maffiafőnökségét, egyebeket. tessenek elmenni a picsába. tenger idejük volt maguknak ezek feltárására, soha egyetlen bizonyítékot nem tudtak összekaparni. tegyék meg.
ha nem, hát kussoljanak.

maskep 2013.04.25. 15:11:00

@Google: Bizonyára elkerülte a figyelmedet, hogy én ugyan éles stílusban, de a tényeknél maradtam, vagy legalább a közelében...

Kandeláber 2013.04.25. 15:11:07

@Google: Stadler Józsi bácsinak pedig még egy rongyos millát sem adtak vissza a szocik, pedig milyen szépen kérte őket a levelében.
O tempora, o mores!

Kandeláber 2013.04.25. 15:13:58

@Google: Stadler Józsi bácsinak se adtak vissza a szocik egy rongyos millát sem amikor megszorult, pedig milyen szépen kérte őket a levelében.
O tempora o mores!

Kandeláber 2013.04.25. 15:15:25

Bocs, valamit elcsesztem.

TG69 2013.04.25. 15:15:38

@jose maria padilla: Én azokat sem olvasom, mert a zavaros kompilációk nem érdekelnek. Csak jeleztem, ha mandiner ilyenre gerjed, akkor van itt a másik oldalon is elég sok szarkupac, nyugodtan körülnézhetne ott is és akkor nem tűnnének fidesz csicskának. Ilyen szinten, mint ez a poszt működhetne a dolog....

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.25. 15:17:27

@TG69:
miért ne tűnjenek fideszcsicskának? ki találta ki ezt a "független újságírás" dumát, nem tudja, szívesen agyonveretném :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.04.25. 15:23:37

@jose maria padilla: @Kandeláber: Ennek az akciónak egy későbbi, a 2007-es március 15-re készülő, újabb felvonása már korábban is kiderükt:

"...Több száz izraeli katona tartózkodik Budapest belvárosában - jelentette a HavariaPress. Péntek délután rendőri felvezetéssel négy, sötétített üvegű autóbusz érkezett a Dohány utcai zsinagóga elé, majd kétszáz, kék bevetési ruhába öltözött izraeli katona szállt ki azokból...

kuruc.info/r/2/10104/

TG69 2013.04.25. 15:25:28

@jose maria padilla: Pártfüggő és ideológia függő között én érzek különbséget és ez utóbbi esetben egy bűnténytípusban való felszínes fecsegés során érinteném a teljes palettát, mert úgy kerek a dolog. Máskülönben egy normális ember a második cikk után már magasról tesz az egészre. Vagyis nem fair magamról azt hangoztatni, hogy bizonyos értelemben független vagyok (pártoktól) és közben csahosa leszek egy pártnak, mert ez a Népszava, Magyar Hírlap szint nem érdekel és akkor nem pazarolnám itt a drága időmet.

Google 2013.04.25. 15:27:33

@Kandeláber:

Tudja, az elegancia az nélkülözhetetlen.
Volt itt róla szó, míg egy Gyurcsány elegánsan él/lop/csal/hazudik, addig egy Stadler... Vagy azok, akik Dézsi filmjét megnéznék, azok csak, azok csak nos: mazsolák.
És igen, szegény Csurka szólt. Néha nagyon a fején találta a szöget. Jobbik tekintetében mindenképpen. Sajtót illetőleg is.

Google 2013.04.25. 15:29:19

@maskep:

Szorítkozz csak továbbra is. Azokra a tényekre.
Hidd el, nem foglak megzavarni a nagy szorítkozásodban. Szükségét végzőt soha...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.04.25. 15:34:59

@Kandeláber:

nem. pista bácsi csak úgy nézett ki, és úgy viselkedett, mint egy szerencsétlen, leharcolt alkesz, valójában meg a bölcsek kövén kotlott egész nap, és a fröccsnek kinéző tárgyakat a likud fotosoppolta a kezébe. :)

Kandeláber 2013.04.25. 15:40:39

@gloire: No igen ezek már úgy viselkednek itt, mintha otthon volnának. Még jó hogy a nehézfegyvereiket otthon hagyták.
@Google: Persze. a baller tolvaj az nyugatos, ájrópai, a jobber meg csak olyan bőgatyás, mondják ők.
@mavo: De Pista bácsi alkesz létére csak pártelnök volt, míg mondjuk George W. Bush jr. - szintén alkesz - az USA elnöke.
Nagy különbség, ismerjük el.

Nero Bianco 2013.04.25. 15:42:20

Mondjuk az eddigi tapasztalatok alapján ha ez-az bereppent az mn szerkesztőségébe, arról mindég kiderült, hogy az eljárásban már nem használták fel, viszont kis politikai izgalomkeltésre még jó volt pár napig.

Na, ez a nagy semmi is ilyen.
lehet rajta álmélkodni, hogy "nahát".
:))))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.04.25. 15:44:26

@Kandeláber:

elég nagy különbség, hogy az egyik (elvben) egy gyógyult alkesz volt, míg a másik haláláig delirált. persze nem csodálom, hogy te utóbbinak hiszel. nem volt a nevében w, és tök véletlenül a zsidókról locsogott mindig, ha bebaszott:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.04.25. 15:45:45

@Nero Bianco:

hát baromira nem "nagy semmi". ez bizony kínos ügy a fejétől a farkáig, és nem tudom, mi a cikibb, ha fletó tudott róla, vagy ha nem.

Kandeláber 2013.04.25. 15:49:53

@mavo: Gyógyult alkesz nincs, csak száraz.
Azt tudjuk, hogy George jr. miről pofázott bebaszva még aktív alkesz korában?
Azért Pista bácsi a komcsikat is szidalmazta, ha a nagy hatású maligánfokok bűvkörébe került.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.04.25. 15:57:06

@jose maria padilla: Ha már kiszállnak, a wifi-routert is megnézhetnék, mert szakadozik.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.04.25. 15:58:35

@gróf Szopatzky-Weretzky: Fogyikám, nektek van az a becsípődésetek, hogy az index elhallgatja/eltereli a baloldalra kínos botrányokat.

Nero Bianco 2013.04.25. 16:02:35

@mavo:
"hát baromira nem "nagy semmi"."

De az.
Ha számítana valamit az eljárásban, akkor nem szivárogtatják ki.
Puszta politikai hisztériakeltés, semmi más.

Néhányan szembesülnek azzal, hogy a nemzetbiztonság nem zárdaszüzektől meg példás életű családapáktól próbál információkat szerezni a bűnözőkről.
Nahát, hogy mik vannak.
:))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.25. 16:39:44

@jose maria padilla:

Felőlem úgy b*ssza meg egymást orb*n gy*rcsánnyal és a l*kuddal és viszont és oda és vissza, ahogy akarja (akár belé is szakadhatnak a nagy erőlködésbe, nem hiányoznának senkinek), de az bizgerálja a csőrömet, hogy, szerintem, ez az ország az elmúlt ezer évben még soha nem volt úgy lepusztítva, mint amilyenné az elmúlt huszonév tette. (Nem csoda, hogy szabad prédának nézi, rácsorgatja a nyálát, minden dögevő fajzat.) Amit mi itt a színpadon látunk, az mind csak ennek a förtelmes ténynek az ilyen-olyan árnyéka vagy éppen reflexe.:-[

Google 2013.04.25. 17:09:08

@maskep:

Biztos jele annak, hogy meghülyült, ha már ennyi hülyét lát maga körül. És érdekes, most nem a Fidesszel perlekedik. Próbálja viccesre venni a figurát, de kínjában röhög.
Ő tanácsadója volt Medgyesynek, de kapott egy minisztériumot is, ahol sok kárt nem tehetett. De azért tett ott is. A politikai boszorkánykonyhákban mindig szívesen tüsténkedett, az az ő igazi területe. Amikor Gyurcsányiról,a nagyemberről beszélnek, aki kihúzza őket a szarból (Istenem, hányszor kellett volna, és ha tőlük függne, hányszor kellene még kihúzni őket), akkor nem Gyurcsányról van szó, ugye? Brókerbotrány, itthon.

Google 2013.04.25. 17:13:34

@Kandeláber:

Pofázott, amiről pofázott, de mit tett? Afganisztánt, Irakot visszabombázta a középkorba, rengeteg embert megöletett, ártatlanokat is nagy számban, Guantanamo-ra sem pihenni vitte a "terroristákat", Csurka? Csurka persze, hogy rosszabb. Fegyvert, pénzt sem osztogatott, szép szigetre sem vitetett senkit ingyen.

Karcolt lendület 2013.04.25. 17:16:09

@Google:
A Dataplexnek mi köze a CA-IB? Az utóbbi cég már rég nem létezett az ügy idejében.

Amúgy nyugodtan keresgéljetek Bajnai múltjában, csak tessék vigyázni, mert nagyon könnyen bele lehet futni Fideszhez közeli oligarchába is a kapcsolati hálójában. Bocs.

Kandeláber 2013.04.25. 17:20:25

@Google: Azok az afgánok még ki se jöttek a középkorból.

Google 2013.04.25. 17:27:41

@Kandeláber:

Már nem is fognak - a leöltek.
Pluszban mindenüket széthurcolták.
@Karcolt lendület:

Ja, akkor ezért mondja Bajnai, hogy ő középen áll, mert bárkivel, még jobboldaliakkal is oligarchál.
A DATAPLEX-hez is Bajnainak van köze. Az a közös.

És valóban, foglalkozzon az EU ezzel az egész Portik-Laborc hobelevanccal, lássa, kinek falazott, kit véd, és kinek akar megágyazni. A demokrácia nagyágyúi: Bajnai és Gyurcsány.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.25. 17:28:19

@Kandeláber:

S ezért addig kell bombázni őket, amíg ki nem jönnek onnan?:-]

Kandeláber 2013.04.25. 17:36:46

Egy olyan nép, amelynek a fővárosában a kiszáradt emberi és állati ürülékből keletkezett por miatt nem ajánlatos csak úgy simán lélegzetet venni, a szememben alábbvaló mondjuk az orangutángoknál.
Inkább arról beszéljünk, hogy a Budapestre és az országra terrorbombázókat küldő Rooseveltről évtizedekig tér volt elnevezve a fővárosunkban, és most hogy átnevezték a teret, a hivatásos rettegők megint visítoznak.

Google 2013.04.25. 17:53:52

@Kandeláber:

Hogyan jutott ide az a nép, és milyen jövőt lát maga előtt? És éljen is bárhogy - de most biztosan rosszabbul él, mint a háború előtt, bizonyos szempontból -, bombázni mégsem kellene/kellett volna őket. Semmi, de semmi nem jogosít fel arra senkit, mint amit az amerikaiak tettek.

Kandeláber 2013.04.25. 18:08:53

@Google: Félreértés ne essék, nagy ívben leszarom a jenkiket.
Az olyan félvadakat, mint az afgánok vagy mondjuk a pápuák, esetleg a bantu négerek, még nagyobb ívben.

bömböcz 2013.04.25. 18:39:21

Be szíp história!
Amikor a buzi leányka árus feljelenti a leszbi fiúkereskedőt...

Google 2013.04.25. 19:08:41

@bömböcz:

Be szíp kíp!
Egy másik őrült addig hordta Szalai képét, amíg Annamária meghalt.
Nem érzi méltatlannak más tollával, képével ékeskedni? (Tudom, kifigurázni akarja őt, de akkor is.)
Másnak a tabló-, vagy nem tudom milyen régi képét közszemlén mutogatni, annak engedélye nélkül, minimum furcsa, már-már beteges.
Relativizálni, azt viszont jól tud!

bömböcz 2013.04.25. 19:25:27

@Google:
Jelencsen föl, maga fideszbuzi!
Egyébként kinyalhat, leszophat...
minden köztéri szobrot.

Google 2013.04.25. 19:43:14

@bömböcz:

Valami ilyesmi válaszra vártam.
Én kérek elnézést, biztosan rosszul imádkoztam.

bömböcz 2013.04.25. 19:45:25

@Google:
Nincs bocsánat:
Istennél a kegyelem!

vizipipa 2013.04.25. 21:17:02

Megszólalt a Karta is, bár a fele még ránézésre is DK.
S vajon mit mond?

A Magyar Demokratikus Charta felhívja a közvélemény figyelmét: a Fidesz hazugsággépezete alaptalan vádakat sugall annak érdekében, hogy a választásokhoz közeledve bűnözőként állíthassa be a korábbi kormány tisztségviselőit, akiket jelenleg is politikai ellenfeleinek tekint.
Emlékeztetünk: a hatályos törvények szerint a nemzetbiztonsági szolgálatnak nemhogy bűnözőkkel való kapcsolattartásra, de még bűncselekmények elkövetésére is joga van, ha ezt feladatainak teljesítése szükségessé teszi. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból annyi derül ki, hogy az akkori titkosszolgálati vezetővel kapcsolatot kereső személy korrupt hivatalnokokra vonatkozó információkat ajánlott fel, és a titkosszolgálat kész volt fogadni az ilyen információkat. Ebben nincs törvénysértés, sőt ez kötelessége.
A Magyar Demokratikus Charta ezért mindenkit óv attól, hogy hitelt adjon a fideszes propagandaakciónak, amely az 1998-as megfigyelési blöffre emlékeztet. A korábbi hangfelvétel önkényesen válogatott közzététele újra azt mutatja, hogy a Fidesz állami hatóságot használ fel a politikai harcban, veszélyeztetve e hatóság rendeltetés szerinti működését.

Donáth László Márton László Molnár Kati Vágó István Vitányi Iván
a Magyar Demokratikus Charta szóvivői

Bell & Sebastian 2013.04.25. 21:24:38

Feketén-fehéren azt látom, visszajött a Szanyi.

Bell & Sebastian 2013.04.25. 21:32:46

@Kettes: Ha olyan a router, mint egy kínai, krokodilbőr ridikül, a resetelés segít, de van hogy még az sem. Viszont a gyártójával stratégiai együttműködünk, úgyhogy sok jóra nem kell számítani.

bömböcz 2013.04.25. 21:36:43

@Bell & Sebastian:
Ez a kettes nevű bibsi nehogymár tényező legyen...

Alvarez 2013.04.25. 21:47:33

@Kandeláber: részünkről nagy hiba volt nem végigbomázni a keleti partot, miután hadat üzentünk az USA-nak 41-ben.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.25. 21:49:14

Időközben: a kép teljessége kedvéért néhány, a mandiner blogról kimaradó fejezet a görénykurzus mindennapjaiból:

Kicseszés első osztályos gyerekekkel:
index.hu/belfold/2013/04/25/ket_szek_kozt_a_pad_ala_esett_elsosok/

Trafikbiznisz:
index.hu/video/2013/04/25/hallo_kell_a_trafikom/

Megalázott történészek:
index.hu/belfold/2013/04/25/a_politika_a_tudosokra_haritja_a_felelosseget/

Fairtás a Rómain:
index.hu/belfold/budapest/2013/04/25/a_romai-parti_erdo_valojaban_gyom/

Neeem, a szocik és maffiózó bűntársaik ettől nem lesznek jobbak, no meg a ballibek sem. De a görénykurzus sem tőlük.

bömböcz 2013.04.25. 22:08:27

@Holger Hartland:
Ilyenkor jelenti ki egy politikailag is érzékeny "gondolkodó", hogy:
Vissza a Természetbe!
Mert bizony az óra körbe jár:
www.youtube.com/watch?v=kUXgPNaTkIA&list=PL53E3DA61D53B899A

bömböcz 2013.04.25. 22:21:25

@Holger Hartland:
A generációs különbségeket majd fegyverrel...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.25. 22:25:36

@bömböcz: Generációs? Nyolcvanas éveket akar? Tessék:

www.youtube.com/watch?v=rtA2dwXYpi8

A fegyverrel meg vigyázzon: "An atom-blaster is a good weapon, but it can point both ways."

Uva 2013.04.25. 22:39:03

most a nyilvanossagra hozatal utan az kene kovetkezzen mint az UD ugyben, nem? ti. hogy lesittelik a fel fideszt :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.04.25. 22:47:40

@Holger Hartland:

conclusio: befogott orral is a finesszre, oszt jónapot!

már ha a nikotinelvonástól szenvedő hálás nép nem füstöli ki az orbánszerver mögül a rezsidémont

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.25. 22:52:20

@bömböcz: Ilyen hosszúnak kéne lennie, hogy végighallgassam. ;)

@Herr SturmLikudnik: Mi lenne itt, ha most Feri lenne a PM és úgy történne mindez...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.04.25. 22:56:32

@Holger Hartland: újra kéne kövezni a szabaccságteret, független fradi szakértők bevonásával (a sörösüvegeket a molotov koktélokhoz én szállítom... megint...)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.25. 22:58:37

@Herr SturmLikudnik: Úgy értettem, itt a mandin. Fene se megy a Szab. térre.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.04.25. 23:01:37

@Holger Hartland:

a pálinkafőzés paradicsomában más indusztriális dübörgés dukál:

www.youtube.com/watch?v=FjJ5lOSR8Kg

Fenehorizont 667 2013.04.25. 23:04:30

@Kettes:
minthogy azon keseregj, h a szilvásy lebukott, aztán pici szünetet kell tartani a zorbángyűlöletben a balfaszsága miatt.

ob.szerver 2013.04.25. 23:04:42

"az NBH közel egy éve valóban lehallgatja a Fidesz vezetésével kapcsolatot tartó üzletembereket"

És Deutsch Tamás nagymamájára már nem is voltak kíváncsiak? Was für eine Schlamperei.

De most komolyan, tényleg azt képzeli bárki, hogy Orbánnak és bandájának - tehát azoknak az embereknek, akiknek az elmúlt 20 éves története semmi másról nem szól, mint botrányok, mutyik, korrupciós ügyletek permanens sorozatáról - kompromittálásához törvénytelen, titkosszolgálati módszerekre van szükség, az alvilág bevonásával? És hogy végül még együttesen sem tudtak semmit felhozni ellenük - mert nem hoztak fel semmit - mert olyannyira patyolat tiszták?

Tényleg van aki ezt így gondolja?

Fenehorizont 667 2013.04.25. 23:06:58

@Lasombra:
sztem nem olvasol indexet akkor. a folyamatos orbánfika és a nonstop dezinformálás mellett legalább egy kibaszott főcímet megért volna, mondjuk 1 óra 32 percig az, hogy a nemzetbiztonsági hivatal vezetője az előző, demokratikus kormány idején egy gyilkos maffiózóval röhögcsél egy asztalnál.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.04.25. 23:07:02

@bömböcz: jó terep berlin és még ismernek is engem a bunkerben a telefonisták, de padilla őrmester mindig elszedné a sült csirkémet generalszószostul

Fenehorizont 667 2013.04.25. 23:12:48

@Lasombra:
ja, és az index úgy fut, hogy "független hírportál". érted, hír-portál. híreknek a portálja. ezekszerint ez nem hírértékű. vagy legalábbis nem annyira, mint pl. az, hogy mittomén, a rogán által megrendelt szobron a fiú blikket tart a kezében.

Ad Dio 2013.04.25. 23:24:12

www.parlament.hu/biz/nbb/min/nbb_121127_jkv.pdf

Vajon miért hazudja végig ez a derék ember a meghallgatást?

Ez menthetetelen szituáció.

Mr. Waszabi 2013.04.25. 23:26:03

Nem minden az, aminek látszik. Felhívnám a kedves olvasók figyelmét, miszerint az elmúlt 3 évben minden, FIDESZ által keltett műbotrány egy másik disznóságról igyekezett elterelni a figyelmet. Gyanítom, hogy most Lázár dohány projektjét igyekeznek ezzel mentesíteni a a köz figyelme alól. A jelek szerint sikertelenül.
Nem tagadják meg magukat, visszaköszön a 98-2002 közötti időszak stílusa. Minden szentnek maga felé hajlik a keze, csak a méret eltérő. 500 milliárdos piacot játszott Lázár a Continental és a CBA kezére, ami elég nyomós indok bármire.

bömböcz 2013.04.25. 23:31:32

@Mr. Waszabi:
Remélem tuggya, hogy most írta ki magát a NER-ből?!

Mr. Waszabi 2013.04.25. 23:40:42

Érdekes, hogy Portikot csak tavaly vették őrizetbe. Addig is tudható volt róla minden, még is csak az Orbán kormány harmadik évében történt meg. Vajon miért késett ennyit a dolog, ha annyira egyértelmű bizonyítékok voltak ellene? Oka van mindennek.
Talán Budai lehet a a legjobb minta a mechanizmusra, aki ugyan ezernyi ügyben vizsgálódott ígérte szerint, verte a habot 2 évig, végül még is csak pár ügye jutott bírósági szakaszba, a többi megalapozatlannak bizonyult. Magyarul, mókusvakítás volt, nem több.
Megszorongattak embereket, kiszúrták a választók szemét, aztán elhaltak a dolgok. Meg persze egy csomó közpénz elfolyt a vizsgálódásokra, ami azért valahol landolt, ügyvédeknél, szakértőknél, meg ki tudja hol még.

Rodolfo63 2013.04.25. 23:41:25

hát igen, pont a trafikbalhé idején kerül elő ez az ügy... pont akkor, amikor kiderül, hogy a fidesz egy csomó embertől elvette az eddigi megélhetését és a haveroknak lökte oda, illetve törvény által biztosítanak a haveroknak jóval nagyobb profitot, 20 éven keresztül, monopol helyzetben...

hát kedves mandiner, vagy kezdj el konkrétan bizonyítani valamit ezzel a laborc balhéval kapcsolatban, vagy pedig tessék szépen ráállni az aktuális rablási ügyekre, amit ebben a pillanatban nyiltan és arcátlanul a kormányzat hajt végre - a múltat megváltoztatni nem nagyon lehet (felderíteni, hogy tanuljunk belőle azt igen, de ez se történik nálatok), de a jelen rablásait együttes erővel meg lehetne akadályozni - persze, csak ha fontos nektek a társadalmunk

Mr. Waszabi 2013.04.25. 23:42:31

@bömböcz: már rég kiírtam magam belőle:)
Azért nyugdíjat majd kapok? Vagy már az is tervezetben van, hogy akik nem kollaborálnak, azok nem is jogosultak? Remélem nem.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.04.25. 23:44:00

@fenehorizont: Az orbángyűlöletben soha nem kell szünetet tartani. Minden nap ad új muníciót.

P.Freddy 2013.04.25. 23:44:49

@Mr. Waszabi:

"...most Lázár dohány projektjét igyekeznek ezzel mentesíteni a a köz figyelme alól. A jelek szerint sikertelenül."

Hát eléggé sikertelenül. Sőt, annyiban öngól is, hogy ismét előhívta Pintér Sándor olajos múltját, amiről mindenki tud, de mindenki hallgat. Egyelőre.

Ezért is vicces Orbán "rendes-emberezése", ezt már tényleg csak a nagyon-nagyon-birkákkal lehet megetetni, bár a jelek szerint vannak még elegen, koncentrációjuk Magyarországon világelső :)

Bloodscalp 2013.04.25. 23:45:29

@Holger Hartland: ettől te leszel ballib:D

ugye nem gondoltad ezt komolyan? a mandinak most az a dolga hogy ezt portik-laborc/laborc-portik ügyet belesúlykolja az emberekbe, és a korrúpció,lopás, hazudás, sikkasztás jelszavakat megint kizárólagosan rásüsse a hazaáruló szocikra.

erre jössz te ilyen elterelő propagandával? nem szép.

Mr. Waszabi 2013.04.25. 23:51:30

Egy karton sört teszek rá, hogy a Laborc-Portik ügy pontosan úgy fog elhalni, mint az összes többi, amit nagy elánnal beharangoztak. A jegyzőkönyv teljes anyaga ugyanis nem láthat napvilágot, nem véletlenül volt meghúzva. Dettó olajszőkítési ügyek anno.
Túl sok ember keze lóg bele ebbe is, mindkét oldalról, tehát nem derülhet ki, mi volt a valóság.
Csak azt nem tudom, miből fogjuk etetni azt a sok vak mókust?

P.Freddy 2013.04.25. 23:52:17

@Bloodscalp:

Nehéz lesz ilyen hülye nevekkel, kiafasz az a laborcportik?:)

Az, hogy a cigi bizniszt strómanoknak leosztották (a nyertesek nem is illetékesek, hanem a háttérből "valakik", csak nem Pintér Sándorok, Lázár Jánosok???:), az sokkal közelebbről vizsgálható kérdés.

Meg az ingyen EU pénzek kilopása offshore-fideszbe, az is elég necces volt.

Ezekhez képest portiklaborc kutyafüle, még Orbán visító vettmalachangján is súlytalan.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.25. 23:56:05

@Mr. Waszabi:

teccettek vóna forradalmat csiná'ni!:-)

Fenehorizont 667 2013.04.25. 23:56:50

@Kettes:
na! látod, ezért nem értettem, minek sajnálkozol ilyen csip-csup kormány-maffia együttműködéses ügyeken itten ahelyett, hogy.
tudtad, hogy orbán cigány, és veri a feleségét?

nusica 2013.04.26. 00:06:04

@maskep: nem tűnik úgy, mintha a sajátod lenne. SMS-szaga van...

nusica 2013.04.26. 00:12:56

@Nero Bianco: ugyanez ha Orbánék alatt történt volna, beled mint kifordult kesztyű üvöltené szörcsögve, hogy bántságaköztársaságot.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.26. 00:14:46

@Bloodscalp: Ha ennyitől valaki ballibbé válna, akkor Fodor Gábort vagy Molnár Csabát már az ostrommal bevett felcsúti udvarházban avatná örökös miniszterelnökké a fölkelt nép... (Brrrrr! :))

Persze, hogy ez a dolga a mandinak, és nem nehéz kitalálni, milyen posztok születnének itt fordított kormány-ellenzék felállás esetén.

Nero Bianco 2013.04.26. 00:52:20

@nusica:
"ugyanez ha Orbánék alatt történt volna"

Történt, csak te nem tudsz róla.

Nero Bianco 2013.04.26. 01:05:34

@bbjnick:
"És te honnét tudsz róla?"

Semmi közöd hozzá.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.26. 01:07:31

@Uva: dehogy, mindkét fél megbízza a házi politológusát, s azok majd tárgyalnak egymással. :)

J.László 2013.04.26. 01:13:58

Az egyik maffia (SZDSZ) már megsemmisült. Érik már a másik teljes bukása is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.26. 01:14:21

@Mr. Waszabi: egy lófaszt kapsz majd a sheggedbe, nem nyugdíjat. :D

avanivi 2013.04.26. 06:28:38

Hamár elkezték a

titkosítások feloldását, most jöhetnek az olajos dokumentumok ,de elötte az ügynöklistára is kiváncsiak vagyunk kedves Fidesz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.26. 06:53:40

@Nero Bianco:

Nos, ha én is ávóspatkány volnék, bizonyára én is kielégítőnek, mi több, szellemesnek találnám a válaszod:-]

JimRaynor 2013.04.26. 07:14:12

Nem értem, miért probléma, hogy politikusbűnözőkről az alvilág uraitól lehet információt szerezni? A fidesz sem teszi másképp: akkora maffiózót tett rendőrminiszternek, akinek Don Corleone is kezet csókol. Nekik még kérdezni sem kell, bennfentes információik vannak első kézből.

avanivi 2013.04.26. 07:18:11

@P.Freddy: A Fidesz mutyik elfedése a cél ezzel a hirtelen feloldott titkosításal..A választásokig most ezt fogják csinálni, és akkor is amikok azt szeretnék ,pl. most ,ne az EU büntiről, a trafikokról és a car eredményekről beszéljünk.Szemét társaság.

Behajtó70 2013.04.26. 07:18:19

@jose maria padilla: na ja! Évekig vizsgálódtak, majd elment a keller elvtárs közpénzügyi államtitkár mosogatólánynak, mert nem talált semmit. Most meg zokognak!

regress 2013.04.26. 07:27:39

@J.László: az olajmaffia nem semmisült meg. a maffia főnöke 80 évre titkosította az aktákat. pintér sanya nem hülye, rólatok ez már nem mondható el

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.04.26. 07:29:41

@fenehorizont: Ja, hogy hülye vagy. Én azon sajnálkoztam, hogy Gyurcsány és Szilvásy nyeretlen kétévesként rontottak neki Orbánék nehézsúlyú maffiájának. Így jár, aki beszáll a nagyfiúk játékába: most a kezükben fogják hazavinni a tökeiket, mint az MDF és a kisgazdák.

Azt tudtad, hogy a Vincentblogon végleges eltiltás jár Orbán cigányozásáért? Honnan tudtad volna, hisz csak azt tudod, amit leírnak a papírra a gazdáid.

Kandeláber 2013.04.26. 07:59:22

Tegnap a buta és ronda Bombera Krisztina az atv-n még az ex-eszdéeszes, de meglepően normális Gulyás Józsefet is el akarta vinni olyan irányba, amerre a kenyéradói utasították, de ez nem nagyon jött be.
Hiába az erőlködés.
Ha a szarra azt akarják mondani, hogy az valójában Nutella, ám tegyék.
De aztán kenjék a kenyerükre.

avanivi 2013.04.26. 08:08:27

@Kandeláber: Bombera K. buta és ronda ?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.26. 08:18:31

@avanivi:

B*mbera Kr*sztina szerintem is jó nő! Legalábbis nemek bejön:-) Ellenben (vagy ugyanakkor) egy aljas és hazug némber.

vakapad 2013.04.26. 08:19:20

Ennyi időráfordítás és gondos vizsgálat után (nyilván a teljes Mandiner ezen dolgozott), mindössze ezt lehetett összehozni, hogy "bizonyítsa" (hehe), miszerint Gyurcsány Szilvásyn és Laborcon keresztül utasítást adott "fideszesek" (hehe) "kompromittálására"?

Hát ezt már tényleg csak a legbigottabb legszűzmáriásabb hívők fogják bekajolni, a többieknek nyilvánvaló, hogy a verejték alól kilátszik a semmi . Az ilyenekhez szól a Mandiner?

maskep 2013.04.26. 08:28:10

@Kandeláber: (Az a gáz, hogy még ha igazad is lenne, elcseszed ezzel az idétlen, személyeskedő minősítéssel. Elárulok neked egy kommunikációs trükköt: Azzal hitetheteted el, hogy igazad van, ha higgadt maradsz. A rosszindulatú minősítés egyfajta elfojtott agressziót, frusztrációt jelez. Ellenzékből még a frusztráció csak-csak magyarázható, de a hatalmat, vagyis a regnáló kormányt az adott kérdésben támogató hozzászólásban ez azt sugallja, hogy nem vagy biztos az igazadban... Persze, lehet ez pusztán annak is a jele, hogy azon élvezel, ha lefikázhatsz egy hölgyet, akivel nem értesz egyet - Na, ez a magyarázat sem teszi hitelesebbé, amit írsz.

És ahogy elnézem itt, ehhez a poszthoz hozzászóló jobberek stílusát, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy vagy nem hiszik el ebben a kérdésben az igazukat, vagy, ami valószínűbb: A kormány eddigi működése miatti meghasonlásukat most ebben a kérdésben próbálják kompenzálni. Mint mikor a macskát rugdossa a férj az ajtóban, útban a zsarnok főnöktől és a pszichopata feleségéhez...)

csárli hárper 2013.04.26. 08:28:19

azt is jó lenne tudni, hogy amikor a"haza"ellenzékben volt, ezek a jómunkásemberek mennyivel támogathatták a pártot, hogy most hirtelen mindent ők nyertek, ráadásul még a haszonkulcs is megugrik...

index.hu/gazdasag/2013/04/25/ket_es_felszeresere_novelik_a_trafikok_hasznat/

Ad Dio 2013.04.26. 08:31:44

@vakapad:

- az olajmaffiózó egyértelműen utal rá, hogy neki az MSZP alatt jó, képes mindent megtenni a kormányváltás elkerülésére (és valóban, az MSZP kormányok alatt él mint hal a vízben, aztán meg azonnal menekül)
- ezzel Laborc egyetért
- abszolút konkrét adatokról, nevekről beszélgetnek hosszan (sajna nem tudjuk kiről/miről)
- a bizottság előtt Laborc lehazudja a csillagot az égről (konkrétumok? azok nem voltak :-) aham...)
- politikusok lejáratásáról beszélgetés
- Kósa lejáratóügy 2010-ben

Nagyon vak balhívőnek kell lenni hogy mindez az ártatlan semmiség, meg a buszvezető buszt vezet kategóriába essen.

Maffia meg a kormány. Mindenki arról beszél hogy ezek össze-összejárnak. Jobb is bal. De amikor az ember maga előtt lát egy ilyen jelenetet az mégiscsak más...

avanivi 2013.04.26. 08:34:01

@bbjnick: Már meg sem merem kérdezni, mi a véleményetek Selmeci Gabikáról :)Hazugság terén
.
"aljas és hazug némber "jesszusom , mit hazudott .

maskep 2013.04.26. 08:34:15

@nusica: Tökmindegy. Nem fogok olyat bizonygatni, amit nem tudok bizonyítani, és különben is lényegtelen: Azzal vitatkozz, amit állítok. Ha nem az én véleményem vagy hazug, az úgyis kiderül.

Mint ahogy egyre elcsépeltebb is ez az érv-elkerülési módszere a Fidesz híveinek (persze, ők is csak fejtől bűzlenek, az Erős Vezető módszerét követik:)): Ha nem tudsz cáfolni, nevezd a forrást hiteltelennek...

Szóval, ha ez jót tesz az egészségi állapotodnak, akkor képzeld azt, hogy "Ötzi" véleményét vettem át, és ragadd meg az alkalmat, hogy vitatkozhatsz vele!

Kandeláber 2013.04.26. 08:35:42

@maskep: Annyira azért nem kell túldimenzionálni ezt az ügyet, nincsen ennek akkora jelentősége, mint ahogyan kormányoldalról tudatosítani igyekeznek.
Annál azonban jelentősebb, mint ahogyan az ellenzéki sajtó bagatellizálni igyekszik.
Bombera pedig mondjuk Kálmán Olgához képest igen is buta és ronda.
És miért kéne elhitetnem, hogy igazam van?
Ez nem egy üzleti tárgyalás, hanem szimpla polémia.

vakapad 2013.04.26. 08:36:53

@Kettes:

Szeretném végre megtudni, mint Vincent blogostól (azaz vitaképes személytől), hogy mi az istennyila bizonyítja azt, hogy Gyurcsányék bármikor "nekirontottak" az Orbán maffiának. Márminthogy nem nyilvánosan, mert azt sokszor megtették.

Rogerius 2013.04.26. 08:37:56

Szerintem mindegyik "kamaszkorát" élő politikai rendszer kitermeli azt a fajta önhatalmú engedékenységet amelynek eredményeképpen a politikusok (remélhetőleg csak) egy része szinte természetes módon egybeolvad az alvilággal.

A közeledés oka pedíg az érdeközősségböl fakad mivel a cél közös : az úgynevezett "közpénz" valamilyen formában történő megcsapolása.

A politikusok által létrehozótt szervezetek közül talán a titkosszolgálatok azok amelyek, szakmai hátterükből adódóan, előszeretettel közelednek és gyakran fonódnak össze az alvilággal.

Én (echte) románként Romániában élek és olyan sokszor olvasok vagy tapasztalom a politika és a bűnözés összefonódását hogy egy ilyen "Laborc-Portik" jellegü ügylet már semmilyen meglepetést nem okoz nálunk ( a médiában is harmadrangú hír).

Egy tanulság azért van... egy még fejletlen, "kamasz"
politikai rendszerben a politikai pártok összessége gyakran lépi át a törvényesség határát saját hatalmának és gazdasági érdekeinek a megvédésének az érdekébe

...ezért szerintem hiba lenne azt gondolni hogy a "Laborc-Portik" affér csak egy bizonyos politikai párt vagy kormány alávalóságának a jele

Minden politikai párt vagy kormány bugyraiban megtalálhatók az ehhez hasonló ügyletek amelyeket azután az utánuk következő kormányok megpróbálnak felderíteni, no nem a bíróság számára, hanem zsarolás céljábol.

Egyrészt zsarolják a pont ellenzékbe szorult egykori kormánypártot másrészt készülnek arra az időre amikor ők maguk kerülnek ellenzékbe.

A jó dosszié felér egy jó (politikai) életbiztositással

maskep 2013.04.26. 08:38:01

@Google: Nem maga körül lát Gyurcsány hülyéket, hanem körülötted. És ha te nem látod, nem biztos, hogy az ő szeme rossz...

fehérfarkas 2013.04.26. 08:39:33

Én óvatos vagyok ezekkel a titkosszolgálati kiszivárogtatásokkal kapcsolatban. Annak idején a Fidesz a lehallgatási botránnyal milyen nagy népszerűségre tett szert, és a szociktól mennyien elpártoltak miatt. Aztán jó sok évnek el kellett telnie mire kiderült, hogy az egész csak egy megrendezett színházi komédia volt (mint a Reichstag felgyújtása anno a politikai rivális lejáratására).
Az UD Zrt. ügyben is kiderült, hogy a valóság nem teljesen úgy van, mint azt egyesek polotikusok és a hozzájuk tartozó sajtó szeretné a közvéleménnyel elhitetni.
Most meg itt ez az ügy. Nem tudom mi az igazság, de túl sok kihagyott részlet, túl sok kihúzott név, valamint az egész történetre vonatkozó dokumentumokat nem ismerjük, csak néhányat kiragadva az egészből - pont úgy, hogy valakik céljait szolgálja a politikai ellenfelükkel szemben.
Ha minden tiszta és úgy van, ahogy azt kiszovárogtatók állítják, akkor miért nem a teljes anyagot hozzák nyilvánosságra az előzményekkel és a folytatással együtt? És miért van akkor az a sok kihúzott név?
Tán csak nem az 2. lehallgatási botránynak vagyunk a tanúi? Aztán a jövő évi választások után kiderül, hogy csupán megint egy manipuláció áldozatai lettünk, mint 1998-ban?

Állam-vizsga 2013.04.26. 08:40:22

Úgy örülök ennek az újonnan kiderült Portik ügynek. Ezzel végre valami újat is tudnak mondani az elvakult droidok a 2006-os szemkilövés helyett a gazdasági buktára reagálva/elterelve.

Egy tanúlság van ebből az ügyből nekem, amit eddig is sejtettem. A Fidesz meg az MSZP csak a nevekben különböznek, a módszerek ugyanazok. Amíg ezeket nem kergetjük el, addig csak ugathatunk a nyomorba itthon.

avanivi 2013.04.26. 08:43:31

@Ad Dio: Ezért kellene a kitakart részeket is látni, és mindent, nem csak azt amiről a Fidesz azt gondolja hogy az orrunk alá tol.

Olajmaffia, ügynöklista és most a trafikmutyi.

maskep 2013.04.26. 08:44:13

@Kandeláber: "És miért kéne elhitetnem, hogy igazam van?" - Ha egy vitával kapcsolatban felveted ezt a kérdést, az újabb pszichológiai kérdéseket vet fel...:o) Nekem tökmindegy, igazad van: Nem engem kell meggyőznöd, hanem azokat, akik még rajtam kívül olvassák, amit írsz.

Egyébként Bombera Krisztina lehet szerinted randa, neked meg nyilván szaros a segged, mikor a vécén ülsz. Mégsem emlegetem veled kapcsolatban ezt a nyilvánvaló tényt - különösen akkor nem, ha a gondolataiddal vitatkozom, és próbálom elfogadtatni a véleményemet veled szemben azokkal, akik még olvassák a blogot.

De hát, lelked rajta... Én is csak azért fordultam hozzád, mert te talán meg is érted, hát vedd baráti gesztusnak... :)

vakapad 2013.04.26. 08:45:55

@Rogerius:

"A politikusok által létrehozott szervezetek közül talán a titkosszolgálatok azok amelyek, szakmai hátterükből adódóan, előszeretettel közelednek és gyakran fonódnak össze az alvilággal."

T. Rogerius elárulnám a nagy titkot: a titkosszolgálatok az információszerzés miatt léteznek. Információt (röhejes, de így van) attól lehet szerezni, aki azt birtokolja. A hótt becsületes, makulátlan embereknek általában nincsenek titkos információik, a bűnözőknek meg vannak. Kérdés: hová kell tehát fordulni, ha titkos információkhoz akarunk jutni? Pláne, ha önként felajánlják azokat.

Megjegyzés: Portikról kiderült, hogy akkora zsákutca, mint egy ház, de ezt előre nem lehetett tudni.

vakapad 2013.04.26. 08:51:43

@avanivi:

Mit érnénk vele, ha látnánk a szörnyen titkos, kitakart részeket? Elárulom: semmit. Portik összevissza beszél, nyilván megemlít egy csomó embert, de amíg azt nem ellenőrzik, azaz több forrásból, vagy bizonyítékok alapján nem igazolják, addig csak makutyi duma. Persze az nem kizárt, hogy az ő elmondása igazol egy másik forrásból érkezett információt, de miután a beszélgetések után nem történt semmi, se meghurcolás, se beperelés, ilyen valószínűleg nem volt.

Rogerius 2013.04.26. 08:55:16

@vakapad:
a tény hogy az eddigi Fideszes "elszámoltatás" szinte semmi eredményt nem produkált bizonyitja hogy a szinfalak mögött igen csak kemény "ulti-parti" zajlik:

a Fidesz kontráz hisz kellene végre valamit produkáljon Gyurcsánnyal kapcsolatosan ( mert ha nincs kenyér legalább legyen cirkusz) és ugyanakkor az ellenzékbe szorult egykori kormánypárt pedig rekontráz hogy védje magát

az nyer több komoly dossziét tud bedobni ebbe a várhatóan egyre "izgalmasabb" kártyajátékba

Kandeláber 2013.04.26. 08:58:16

@maskep: Szerintem itt nem folyik igazán komoly vita, legfeljebb poénkodás...

Rogerius 2013.04.26. 09:00:24

@vakapad:
való igaz a Cégek mindenhol az alvilágtol (is) szereznek infókat...de egy kezdetleges demokráciában, megfelelő ellenőrzés hiányába a titkosszolgálatok igen könnyen elcsábulnak

vakapad 2013.04.26. 09:01:52

@Rogerius:

Az ellenzékbe szorult, egykori kormánypárt nem rekontráz, mert nincsenek eszközei. Nem is dobott be eddig egyetlen dossziét sem (tény). Az egy másik kérdés, hogy a FIDESZ próbálkozik, mert a teljesen nyílt lopásokat (MANYUP, Simicska, Közgép, Mahir, föld"osztás", trafikpályázat) valahogy kompenzálnia kell, legalább a hívők körében.

vakapad 2013.04.26. 09:03:22

@Rogerius:

Ezt a kedélyes feltételezést mi bizonyítja? Sajnos, bizonyíték nélkül csak egy szokvány összeesküvés elmélet.

Rogerius 2013.04.26. 09:12:43

@vakapad:
hangsulyozom hogy az "ultiparti" a szinfalak mögött zajlik ezért nem biztos hogy mi, porbafingók, mindezt kell hogy lássuk...bár az is tény hogy 8 évnyi kormányzás után (elmultnyócév) az elözző kormánypártnak igen csak felgyülhetett a bünlajstroma míg a jelenlegi kormány viszonylag tiszta lappal indult

bár a Fidesz igen erőteljesen dolgozza le a hátrányát.

nyilván mindez csak az én összeesküvés elméletem ...mentségemre én csak egy sok gazember politikust megélt paranojás románember vagyok

maskep 2013.04.26. 09:17:48

@fehérfarkas: Az elmúlt néhány napban, meghallgatva-elolvasva majdnem mindent ami könnyen hozzáférhető, a következő kép alakult ki bennem: Portik közvetítő útján bejelentkezett Szilvásynál, hogy kompromittáló adatokkal rendelkezik potentátokról. Szilvásy kiadta Laborcnak. Laborc nagy kaliberű és szigorúan bizalmas ügynek gondolta, ezért személyesen találkozott Portikkal, hogy kiderítse, vajon kikről is rendelkezik miféle infókkal. Találkozott Portikkal, ahol is Portik fölajánlotta szolgálatait a baloldali kormány támogatására. Laborc fölmérte, hogy ezzel hozzájuthatna olyan terhelő adatokhoz, amik a kormányváltás után az életbiztosítását jelenthetik, ezért a második találkozó után kivette az ügyet a titkosszolgálat köréből, és saját hasznára próbálta beszerezni ezeket az információkat.

Az akció sikere kétséges: Eddig nem tudta megvédeni magát. Ugyanakkor a Fidesz egyrészt terelni akar (mondjuk a trafik-mutyiról). Másrészt már előre el akarják hitelteleníteni azokat az információkat, amik esetleg mégiscsak a baloldal kezébe kerültek. Mivel ők tudják, hogy egy kb. egyéves folyamatos lejárató kampányt hogyan lehet előre megtervezni és kivitelezni (lásd: Torgyán, Gyurcsány - ez utóbbinál sem véletlen, hogy a kora-nyári őszödi beszéd pont egy hónappal az önkormányzati választások előtt robbant ki, holott Orbán Viktor már nyár elejétől egyfolytában ezt a "hazugság-kampányt" készítette elő), tehát ők igazán profik a lejárató kampányok hosszú menetelésében, és tudják, hogy ha van információ (és nyilván tudják, hogy van kompromittáló információ garmadája), azt eltüntetni az internet korában véglegesen úgysem tudják. Hát előrukkoltak, hogy rosszabb esetben tompítsák a botrányt, (számukra) jobbik esetben meg mégjobban lenyomják a baloldalt.

Korábban már írtam a soklépéses fogolydilemma-játszmáról, amelyik alapmodellje szerint a kölcsönös együttműködés kölcsönös minimális profitot hoz, a kölcsönös versengés a veszteséget minimalizálja mindkét fél részére, ugyanakkor az egyik versengése és a másik együttműködési szándéka esetén a versengő nagyot nyer, az együttműködő nagyot bukik.

Nézzük ezt a titkosszolgálati játszmát:

- Ha a baloldal nem gyűjt(ött) terhelőket, a Fidesz meg próbálja meg kiborítani a N.B. bilit, egyik félnek sem kéne erőforrásokat pazarolni sem a csatára, sem a titkosszolgálat és a politikusok becsületének a helyreállítására (win-win).
- Ha a baloldal gyűjtött terhelőket, és a Fidesz nem próbálja kiborítani a bilit, akkor az infókkal a baloldal nyer nagyot, a jobboldal bukik nagyot (win-loose).
- Ha a baloldal gyűjtött infókat, és a Fidesz terít: a baloldalra rákenődik a mocsok, ugyanakkor az infók itt-ott (mondjuk egy balos Magyar Vizslában, vagy egy balos Pesti Fiúk honlapon) kikerülnek. Tehát mindkét fél bukik, a politika és a titkosszolgálat egészével együtt, de legalább a a saját veszteségüket minimalizálják (kompenzálják) a lehetséges bukáshoz képest (loose-loose).
- Ha a baloldal nem gyűjtött ilyen terhelőket (vagyis igaz a gyanúm, hogy Laborc a saját seggét akarta bevédeni), és a Fidesz kiteríti Laborc ügyeit, akkor a balek baloldal, amelyik együttműködött (abban hogy bizonyos határokat nem lépett át), akkor a baloldal nagyot bukik, a Fidesz meg nagyot nyer - annak ellenére, hogy az egész ügy a kompromittálhatóságukból fakadt... (loose-win)

Mivel a Fidesz terített,vagyis "versengett", csak a 3. vagy 4. szcenárió lehet érvényes. Hogy melyik, az a most következő kampány során derül ki: Előjönnek-e Fideszesek régi ügyei lejáratás céljából tömegesen, bármilyen média-felületen, vagy nem?

Az egész versenyben számomra az a legijesztőbb, hogy a meccs győzteseitől és veszteseitől függetlenül az egész ország veszített. Egyrészt nemzeti intézmények és azok működése válik teljesen hiteltelenné, ideértve a (mindenkori) titkosszolgálatokat és azok (bármikori) politikai felügyeletét.

A másik ijesztő ebben, hogy az egyik fél következetes (folyamatos, kivétel nélküli) "versengési" szándéka a játszma többi résztvevőjét arra kényszeríti, hogy ha rövid távon hasznot akarnak, vagy legalább is nem akarnak nagyon sokat veszíteni, kénytelenek ők is "versengeni" - jelen esetben ez a legmomcskosabb stílust és módszereket jelenti.

És ez alkalommal felhívnám a figyelmét mindenkinek, hogy ebben a játszmában az egyetlen összesített (mondjuk: az egész ország számára elkönyvelhető) profit a "win-win" szcenárió esetén jelentkezik. Win-loose változatban a legjobb összesített eredmény a nulla összeg, de az állandó kölcsönös kicseszés egymással az egész országot egyre mélyebbre fogja taszítani.

És bár az állam Orbán Viktor, az ország én vagyok!

maskep 2013.04.26. 09:20:49

@maskep: Basszus, elcsesztem:

"Nézzük ezt a titkosszolgálati játszmát:

- Ha a baloldal nem gyűjt(ött) terhelőket, a Fidesz meg NEM próbálja meg kiborítani a N.B. bilit, egyik félnek sem kéne erőforrásokat pazarolni sem a csatára, sem a titkosszolgálat és a politikusok becsületének a helyreállítására (win-win)."

Egyetlen szó ("NEM"), és pont az ellenkező értelmet kap az egész...

vakapad 2013.04.26. 09:21:22

@Rogerius:

Nézd, a politikusok között ugyanolyan arányban vannak szemétládák, mint a normál emberek között, és nyilván (sőt biztosan > azaz ebben igazad van) adott arányban nekik is vannak stiklijeik, amelyekről (mint a szokvány törvénytelenségekről is, napéldául a gazdasági életben, meg a polgári életben) nem tudunk. Ezek felderítése a titkosszolgálatok meg a rendőrség dolga. A probléma akkor kezd igazi problémává válni, mikor a törvénytelenség azáltal szűnik meg törvénytelenségnek lenni, hogy törvénnyel legalizálják, attól kezdve nem bűn, és nyíltan lehet űzni az ipart.

csabakirályfi 2013.04.26. 09:23:43

Nesztek, mandínerek, itt van, miért jött a gumicsont:
"A kormánypárt közleménye szerint – amelyet Zsigó Róbert szóvivő jegyez – „a baloldali politikusok által áhított, megszavazott és erőltetett monitoring eljárás a magyar baloldal erkölcsi és politikai aljasságáról szól, nem Magyarország teljesítményéről, nem a magyar demokráciáról, nem is a valóságról. A magyar jogállamot és a demokráciát azok veszik semmibe, akik úgy akartak manipulálni egy választást, hogy lepaktáltak az alvilággal, akik erőszakos akciókat szerveznek, akik törvénytelenül használják fel mások személyes adatait, akik ellopták a nemzeti vagyont, és akik ahelyett, hogy a magyar embereket képviselnék itthon és Európában, mindent megtesznek az ország lejáratásáért. A magyar baloldal Európa szégyene” – zárul a közlemény."

Aztán írjatok egy szösszenetet a legújabb aljasságról, hogy GyF a tudjukkikkel verették a kockakövet dobáló békés felvonulókat. Meg a Kulcsár koronatanút is a tudjukkikkel tétették el láb alól. Mert a tudjukkiknek pont olyan repülöjük volt. Mindig azt kapjátok, amit akartok hallani. Szuper.

vakapad 2013.04.26. 09:24:48

@maskep:

"Laborc fölmérte, hogy ezzel hozzájuthatna olyan terhelő adatokhoz, amik a kormányváltás után az életbiztosítását jelenthetik, ezért a második találkozó után kivette az ügyet a titkosszolgálat köréből, és saját hasznára próbálta beszerezni ezeket az információkat."

Ennek ellentmond, hogy a beszélgetéseket dokumentálták, és egy másik tiszt is ott volt, ergo, Laborc semmi ilyenre nem gondolt, hanem végezte a munkáját, és megpróbálta a beígért információkat kihúzni a delikvensből (mint később kiderült, sikertelenül).

maskep 2013.04.26. 09:33:10

@vakapad: Dokumentálták valóban, egészen a második találkozóig. Ha utána is lett volna a szolgálatokon belül ennek folytatása, akkor az is dokumentálva lett volna. Ez pedig vagy nem történt meg, vagy a következő hetekben fogják a fiúk, előre megtervezetten adagolni a részleteket, hogy lehessen egészen a választásokig csámcsogni rajta, és egyre kevesebb idő maradjon a tisztázására, ha ez egyáltalán lehetséges lenne.

Szóval várjuk meg, milyen szagokat fognak eregetni ezután a pöcegödör jelenlegi matatói!...

maskep 2013.04.26. 09:36:35

@vakapad: De az is lehet, mint már írtam, hogy ez a részleges nyilvánosságra hozatal egy ultimátum volt: "Ha borítotok, mi is folytatjuk a borogatást!..."

Ad Dio 2013.04.26. 09:39:34

@maskep:

Ez nagyon szép és logikus összefoglalás. Viszont nem kevéssé tankönyvízű.

A probléma viszont nem elméleti, hanem gyakorlati.

A politika a hatalom megszerzésének és megtartásának tudománya. A hatalom megszerzésében és megtartásában előny a versenytárs kompromitálása.
Ha ez lehetséges, a politikus meg is teszi. Mivel ez lehetséges (lb jegyzőkönyv), meg is tette. Innentől a mosdató verzióknak alma. Az MSZP gyűjtött adatokat, azt fel is használta pl. a Kósa ellen, így teríteni kell. Abban viszont igazad van, hogy az MSZP és az egész baloldal akkor jár a legjobban ha ebben "besegít". Borít amit lehet. Ha neki is van hasonlója, elő vele!

Amit leírtam a hatalom általános működése. Természetesen nem csak erre az egy szituációra (és kormányra) igaz. Viszont abban nem értek egyet hogy ezzel az ország csak veszíthet. Ugyanis az ilyen dolgok nagyon mélyen ássák alá a jogállamot. És ezzel egyetlen módon lehet felvenni harcot: a nyilvánossággal. Személyi felelős most sem lesz. Az nem is volna talán "fair". Az ilyen játszmákat nem saját szakállra bonyolítják önjelölt Rambok meg Macgyver-ek. Indokolatlan hogy egy-egy ember nyakába varrják. A büntetés kollektív, és a közvélemény-kutatásokban fog testet ölteni. Na ez az a pont ahol nyer az ország: a politikai "elitje" oldalfüggetlenül megtapasztalja hogy az ilyen ügyek nagyon durván kontraproduktívak (mint a diplomalopós dolgok is ugyebár). Egyszerűen nem éri meg a kockázatot.

Emellett az említett valós veszteségek eltörpülnek a szememben.

fehérfarkas 2013.04.26. 09:46:39

@maskep:
Egyetértek sok mindenben. :)

Bár szerintem fölösleges ez a fajta lejárató kampány a Fidesz részéről, hiszen nincs rá szüksége.
Ebben az országban, ebben a társadalomban, ezzel a lakossággal bűntelenül megcsinálhatták, hogy 3000 milliárd ft-nyi megtakarítást (manyup) elvettek az emberektől; úgy változtatták az SZJÁ-t, hogy az átlagbérből élők nettója csökkenjen és a többet keresőkét nőjön; a rendszerváltás óta a legnagybb megszorítást csinálták (2700 milliárd ft) és mégis nőtt az államadósság; a befektetők folyamatosan vonulnak ki (és már nemcsak a termelő cégek, hanem a kereskedelmiek is); a szegények száma jelentősen nőtt miközben a szociális támogatásokat drasztikusan lecsökkentették; de a felsőoktatás támogatását (=a jövő képzett közép- és felsővezető generéciója ebből kerülne ki) is 1/3-dal csökkentették; a szerencsejátékpiacot és a dohányforgalmazási piacot a haverok között szétosztották, amivel munkahelyek tízezreit tették tönkre (a működésüktől megfosztott vállalkozások tönkremenek és elbocsátani kényszerülnek az alkalmazottaikat); a munkatörvénykönyvét úgy módosítják, hogy az munkavállalók jogait szinte megszüntetik; és még hosszan lehetne sorolni ami miatt normális országban nem tudná kitölteni a kormány a mandátumát és mindennaposak lennének a sztrájkok és tüntetések...

...itt meg mindenki fásultan ül a lakásában és csak legyint. Jobb esetben hozzám hasonlóan egy blogon kommenteli a nemtetszését (ezzel sajét magamról is negatív kritikát fogalmazok meg). Franciaországban, Angliában vagy Olaszországban hatalmas országos sztrájkok és tüntetések nyomására lemondott volna az egész kormány és kiírták volna az időközi választásokat.
Ezért írtam azt, hogy szerintem fölösleges a Fidesz részéről ez a fajta lejárató kampány, mert enélkül is sajnos simán nyerik a jövő évi választásokat. Ráadásul az új választási törvény miatt akkor is 50% feletti többségük lesz a Parlamentben, ha csupán 1%-kal nyernek.
Lehet, hogy túl pesszimista vagyok, de azt már tudom, hogy ha 2014-ben is ők maradnak, akkor én anyagilag sokkal jobban fogok élni mint most: visszamegyek Angliába dolgozni (amúgy is a haverjaim nagy része már Angliában és Németországban dolgozik, és egy haveri találkozót Londonban könnyebben össze tudnék hívni, mint Pesten).

vakapad 2013.04.26. 09:50:25

@maskep:

Nem kellene ennyire erősen továbbgondolkodni, mert a végén olyan mély összefüggésekre jön rá az ember, hogy maga se lát az aljára.

Bloodscalp 2013.04.26. 09:50:45

@Holger Hartland: 2009/10 ben kezdtem olvasni, emlékszem még (sokan nem már szerintem)kiferdült a gerincük rendesen.

Ad Dio 2013.04.26. 10:02:25

@fehérfarkas:

"normális országban nem tudná kitölteni a kormány a mandátumát és mindennaposak lennének a sztrájkok és tüntetések..."

Hogy ez jó lenne-e vagy sem, arról lehet(ne) vitatkozni. Egy biztos: nem lenne 2%-os hiányunk és nem lenne stagnáló államadósságunk.

Viszont ez a dolog nem a Fidesz csodálatos teljesítménye, vagy Orbán Viktor sármja miatt van így. Még csak nem is az ország választóinak ostobasága miatt - kedves a feltételezés, de semmivel sem ostobább ez a nép mint bármelyik.

A jelen helyzet - tudom skandallum - de az elmútnyócév szüleménye. Sokan látjuk, hogy a mi van az messze nem tökéletes és lehetne jobb. De egyszerűen nem bízunk meg a másik oldalban.

Többször leírtam már, de megteszem most is. A jelen helyzet személyi felelőse Gyurcsány Ferenc. Ha ő 2006-ban a kapitális botránya után lemond (vagy eleve nem csinál hazugságkampányt az újraválasztására), átadja a hatalmat a fidesznek előrehozotton, akkor most egy mérsékelt előnnyel mszp kormány lenne, egészségesebb erőviszonyokkal és közhangulattal. Nyakamrá. Beteg ragaszkodása és nagyon szűklátókörű helyzetértékelése 2/3-adot adott a fidesznek és lenullázta a baloldalt. Megteremtett egy gyakorlatilag kontroll nélküli jobboldalt. Kibillentette az egyensúlyából a rendszert.

Ez is egy tapasztalat a jövő politikusainak: hosszútávra kell tervezni. A pill'érdek nem minden. Ld mai helyzetet...

Fenehorizont 667 2013.04.26. 10:05:25

@Kettes:
tudomén, hogy pécécsávókként adtok a látszatra és a cenzúrára, úgyhogy csak viccelni próbáltam. majd legközelebb teszek szmájlit, hogy vedd.

ezt az orbán maffiáját 2 agitprop bejegyzés között kifejthetnéd, ha van időd, mert érdekel.

fehérfarkas 2013.04.26. 10:07:19

@Kandeláber:
Bocsi, hogy közbeszólok, de fogalmad sincsen Afganisztánról. Semmit sem tudsz róla. Azt sem tudod milyen volt 1979 előtt, a 10 évig tartó szovjet-afgán háború előtti időkben a királyság és a köztársaság idejében. És azt sem tudod, hogy mi miatt sűllyedt vissza ebbe az ókori törzsi szintre.
Ha Magyarországon 1979 óta folyamatosan háború lenne: először a szovjetekkel 10 évig, utána egy Romániában (amit nekünk Románia, azt jelenti Afganisztán számára Pakisztán) kiképzett fanatikus harcosok vennék át az uralmat és azok ellen polgárháborúznánk, majd azután 10 évig meg a jenkik bombáznának minket, akkor szerinted Magyarorszáég 2013-ban mennyivel lenne fejlettebb a mai Afganisztánnál?

Az egy dolog, hogy Gyurcsányt és Bajnait ezerrel szidod, de a világ másik felén levőket a belpolitikai sárdobálásból jól lenne, ha kihagynád. Főleg, ha semmit sem tudsz róluk. Afganisztán arra példa, 34 évnyi háborúskodás ide vezet. De nekik legalább van rá mentségük, hogy a külföldiek csinálták ezt velük: szovjetek, pakisztánban CIA által kiképzett mudzsahedínek és tálibok, amerikaiak. De nekük mi a mentségünk az országunk jelenlegi állapotáért? Minket nem támadott meg, és nem bombázott a földig egyetlen küldöldi nagyhatalom sem.

Kandeláber 2013.04.26. 10:16:19

@fehérfarkas: Nekem bőven elég volt, amit Kabulról olvastam a "Földgömb" c. folyóiratban (amúgy a Magyar Földrajzi Társaság lapja, vágod, van ilyen is, nemcsak Népszava).
Idegen hatalmak nem bombázták az országot, csak a saját rendőrei ütötték a magyar állampolgárokat, és megtaposták a magyar zászlót.
blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=zgfumag&pid=11908&blog_cim=Magyar%20z%E1szl%F3t%20k%F6t%F6ttek%20a%20fej%E9

vakapad 2013.04.26. 10:16:50

Midőn Laborcot a bizottság elé idézték, a két oldal megállapodott abban (!!!), hogy nem árulják el neki, ők már ismerik az egész anyagot. Ezután kezdtek kérdezősködni. Normál esetben egy bizottságnak az a dolga, hogy kiderítse, mi történt, de ez a bizottság nem (de nem ám), ők Laborc memóriáját tesztelték, a fityfenét se érdekelte őket a valóság. Ez egyrészt különösen szemét dolog (ha Laborc rosszul emlékszik egy öt éve történt eseményre – amelyhez hasonlóból nyilván volt egy csomó - akkor ugyebár hazudik), másrészt rendkívüli ostobaság, ugyanis a bizottság így nem jutott semmire, csak azt állapították meg, hogy Laborc „át akarta verni a bizottságot”. Az lehallgatási anyagot meg mindenki úgy értelmezte, ahogy akarta, hiszen nem azt kérdezték, hogy ez vagy az a mondat mire utal, miért kérdezte/mondta Laborc ezt vagy azt, hanem konkrétumokat, amelyekre vagy emlékezett, vagy nem. Példa (origo):

„Egy kormánypárti bizottsági tag megkérdezte tőle, hogy a beszélgetésen esett-e szó bármilyen politikai elkötelezettségről az ő részéről vagy Portik Tamás részéről. Erre Laborc azt felelte, hogy az ő részéről semmiféleképpen sem, hiszen szolgálati állományban lévő ember, Portik Tamás politikai elkötelezettségét pedig nem ismeri. A hangfelvételek szerint ugyanakkor Laborc már az első találkozó elején megjegyezte, hogy a bal- és a jobboldalról szóló információkra is kíváncsi, Portik pedig végig hangsúlyozta, hogy a lelke legmélyéig elkötelezett a baloldal iránt.”

Különösen a „hangfelvételek szerint UGYANAKKOR” kitétel érdekes, hiszen pontosan azt bizonyítja, amit Laborc mondott, neki nem volt meghatározó, hogy a korrumpálható személy jobb vagy baloldali, csak a korrumpálhatóság, Portikról pedig egy pillanatra se hitte el, hogy a nagy baloldaliság bizonygatása nem a bizalmába való férkőzést szolgálja. Az ugyanis a beszélgetésből nyilvánvaló, hogy Portik mindenáron valamilyen védelmet akar az információért cserébe.

Nem tudom, hogy van-e ezek után értelme bármilyen „nyílt napnak” vagy „bizottsági meghallgatásnak”.

maskep 2013.04.26. 10:20:55

@Ad Dio: Amiről te beszélsz, az nem politikai verseny, hanem (hideg) polgárháború. A versenyben az ellenfél szabályok közötti legyőzése, a háború pedig az ellenség szabályok nélküli megsemmisítését jelenti.

Hogy kedvenc Erős Vezetőnk kedvenc sprotjából hozzak példát: A különbség kábé ugyanaz, mint a futballl-pályán vívott meccs, és a futballdrukker-ultrák közötti utcai harc között.

És felhívnám a figyelmedet arra is, hogy a mai huszon-harmincéves korosztály nagy része pont ezért a hozzáállásért utasítják el az elmúlt huszonegy-néhány teljes politikai garnitúráját: A poltikai korrupció mellett azért, mert 1998. óta a politikai harc egymás elvtelen kicsinálását szolgálja l'art pour l'art, és nem az ország szolgálatát...

milyen szép a Vértes, ó 2013.04.26. 10:25:14

@Kandeláber:

"Nem bombázták az országot, de rendőrök megvertek embereket!!!"

Ó, minden reggelre kellene egy funkcionális analfabéta szerencsétlen, hogy vidáman induljon a nap. Szórakoztass még minket kicsit, kérlek, a magyar zászló megtaposását (jó, így már 'ér annyit', mint egy bombázás) miből "értelmezted"? :)

fehérfarkas 2013.04.26. 10:28:50

@csárli hárper: "azt is jó lenne tudni, hogy amikor a"haza"ellenzékben volt, ezek a jómunkásemberek mennyivel támogathatták a pártot, hogy most hirtelen mindent ők nyertek, ráadásul még a haszonkulcs is megugrik..."

Nekem az ismerőseim azt mondták, hogy ezzel a Fidesz őszig várni fog, mert túl magas labda lenne, ha a egyből a pályázati eredmények kihirdetése után emelnék meg a HK-t. Hiszen ez még az elvakult vérfideszesknek is kiszúrná a szemét. De úgy látszik minden ismerősöm tévedett, mert még csak meg sem száradt az eredményhírdetésen a kormányzati pecsét tintája, máris előjöttek a HK megemelésével.

Kandeláber 2013.04.26. 10:30:03

@milyen szép a Vértes, ó: Vonalas ballibber, kímélj meg a hahás mantráidtól, ha megkérhetlek.

fehérfarkas 2013.04.26. 10:33:02

@Kandeláber:
Azok a magyar állampolgárok, akiket említesz, egészen véletlenül nem TV székházat, autókat meg boltok kirakatait gyújtották fel, utcaköveket szedtek fel, és rendőröket dobáltak meg utcakövekkel és Molotov-koktélokkal?
Az ilyen embereket szélsőségeseknek vagy csűrhének szokták nevezni. Ne most össze őket a békés és törvénytisztelő magyar állampolgárokkal. Az, hogy te csűrhét véded az nagyon jól minősít téged.

milyen szép a Vértes, ó 2013.04.26. 10:35:19

@Kandeláber:

Meg tudod saccolni, miről volt szó, vagy csak ideöklendezed a következő baromságot a bemagoltakból? Nem kellene legalább kicsit ügyelni arra, hogy köze legyen a témához, retardáltkám? Mondjuk az, aki ennyire buta, csoda, hogy egyáltalán el tud küldeni egy hozzászólást, ne legyünk telhetetlenek... :))

milyen szép a Vértes, ó 2013.04.26. 10:36:54

@fehérfarkas:

Az, aki még most is rajongó, gond nélkül elhiszi, hogy azért kell ellopni újabb sokmilliárdot, mert a nemzet érdeke. Aki meg felszólal ellene, az ballibsizsidókomcsi. Minek várnának bármivel? ;-)

Kandeláber 2013.04.26. 10:39:28

@fehérfarkas: A TV ostrom 2006. október 18.-án történt, és akkor nem verték szét a tüntetőket, ellenkezőleg, ők zavarták el a szerencsétlen, vidékről felvezényelt irodista rendőröket, akiket a hatalom martalékul dobott oda annak reményében hogy esetleg egyet-kettőt agyonvernek közülük, és akkor talán még a rendkívüli állapotot is be lehetett volna vezetni. Ki védte azokat, mert én nem.
2006. október 23.-án ellenben nemcsak randalírozókat vertek félholtra a felheccelt rohamrendőrök, hanem többek között perui állampolgárt, akit lecigányoztak, holokauszttúlélőt, akit le zs.-tak, békésen söröző egyetemistákat, katolikus papot etc...
Csak gratulálni tudok annak, aki ezt a rendőri erőszakot helyesli.

csárli hárper 2013.04.26. 10:41:01

@fehérfarkas: már a látszatra sem adnak, mondjuk minek is? a birkák mindent beszopnak, aki meg kérdéseket tesz fel az gaz hazaáruló, libsibolsi, zsidócigánykülföldiügynök...
rákosi pajtás nagyon mosolyoghat most ott lent a pokolban.

Kandeláber 2013.04.26. 10:42:21

@milyen szép a Vértes, ó: Egyszázalékos dékásnak tetszik lenni?
Olyan gréczyzsótis a stílusa...

fehérfarkas 2013.04.26. 10:48:23

@csabakirályfi: "Nesztek, mandínerek, itt van, miért jött a gumicsont:
"A kormánypárt közleménye szerint – amelyet Zsigó Róbert szóvivő jegyez – „a baloldali politikusok által áhított, megszavazott és erőltetett monitoring eljárás a magyar baloldal erkölcsi és politikai aljasságáról szól, nem Magyarország teljesítményéről, nem a magyar demokráciáról, nem is a valóságról. A magyar jogállamot és a demokráciát azok veszik semmibe, akik úgy akartak manipulálni egy választást, hogy lepaktáltak az alvilággal, akik erőszakos akciókat szerveznek, akik törvénytelenül használják fel mások személyes adatait, akik ellopták a nemzeti vagyont, és akik ahelyett, hogy a magyar embereket képviselnék itthon és Európában, mindent megtesznek az ország lejáratásáért. A magyar baloldal Európa szégyene” – zárul a közlemény."
Aztán írjatok egy szösszenetet a legújabb aljasságról, hogy GyF a tudjukkikkel verették a kockakövet dobáló békés felvonulókat. Meg a Kulcsár koronatanút is a tudjukkikkel tétették el láb alól. Mert a tudjukkiknek pont olyan repülöjük volt. Mindig azt kapjátok, amit akartok hallani. Szuper. "

Az a dúrva, hogy ha tényleg igazuk lenne és tényleg a "tudjukkik" verték volna meg őket 2006 őszén, akkor ma egyik sem kommentálna itt. Egyik sem lenne olyan állapotban. Azok a "tudjukkik" ugyanis nem olyan puhányok és képzetlenek, hogy párszáz csőcselék utcakövekkel és Molotov-koktélokkal kibabráljon velük. Ráadásul a "tudjukkik" által elintézetteket mindig terroristáknak és szélsőségeseknek nevezi az egész világhsajtó, és nem az "elnyomó kormány elleni szabadságharcosoknak".
Az, hogy a 2006 őszének csőcselékei közül itt kommenthuszárkodhatnak azt bizonyítja, hogy a "tudjukkiket" biztosan nem vették be Gyurcsányék. De legendáriumukban olyan jól hangzik, hogy a "Gyurcsány-diktatúra ellen szembeszálló hős szabadságharcosok ellen még a tudjikkiket is bevetették, de végül mégis a szabadságharcosok győztek". Nekik ez a legenda és mítosz (vagy más nével alternatív valóság) kell a lelki egyensúlyuk megteremtéséhez.
De ezen mit csodálkozunk? 2010-ben beléptünk a tündérmesébe, és azóta is ebben a mesében élünk (csak kár, hogy ez egyre inkább egy rémmese).

maskep 2013.04.26. 11:04:35

@Kandeláber: (Khm, nem pofáznék bele, de kaptál néhány konkrét kérdést, ha elkerülte volna a figyelmedet...)

Lasombra 2013.04.26. 11:05:46

@fenehorizont: te figyi, ha minden egyes "miért nem arról írnak?", "miért nem azt vizsgálják?" sírás után lenne egy ezresem, már rég Ferrarival járnék.

de rajtam ne múljon, mint olvasó sok eszköz nincs a tarsolyomban, de továbbítottam a kérésedet a szerkesztőség felé.
addig maradj a Mandineren. itt éberség van!

ja, az egyébként megvan, hogy független hírportál mennyire független?
www.kreativ.hu/media/cikk/mi_folyik_az_indexnel

maskep 2013.04.26. 11:06:34

@Kandeláber: A Wikileaks szellőztette meg a sztorit február 19.-én. A zindexben meg, tudj' Isten, hogy ki, miért és hogyan, pont most találta meg...

is 2013.04.26. 11:15:47

ezzel szemben a TEK egy ártatlan kisgyerek, Kövér Laci bácsinak nincsenek dossziéi senkiről, a titkosszolgálatot most nem egy III/3-as vezeti Orbán alatt.

Van az a vicc a juhászról, hogy aszondja:
- Egészségesek a birkái?
- A fehérek igen.
- És a feketék?
- Azok is
...

Köszönjük az egyik oldali leírást, nagyon tanulságos volt. Most jöhet a másik oldali is. Azt ugye nem próbálod meg állítani, hogy ott nem ugyanez megy?

fehérfarkas 2013.04.26. 11:18:43

@Kandeláber:
Egyáltalán nem zavar, mert az itteni kommentekre reagáltam. Tök mindegy ki hol mit szellőztett meg, mert én nem a forrásra reagáltam, hanem az itteni kommentekre :)
Ha itt senki nem hozta volna fel, akkor én sem tudtam volna mire azt válaszolni, amit válaszoltam :)

kifordított nagyanyó 2013.04.26. 11:25:19

Most,hogy van ez a dohánykoncessziós botrány,kellenek az ilyen cikkek a fiúk megsegítésére.

Lasombra 2013.04.26. 11:44:37

@kifordított nagyanyó: hetente hét cikket is hozhat róla az teljes fideszes média, ez a portikos ködhegesztés picsafüst a trafikmutyihoz képest.
jelentőségben, pénzben, érintettek számát, károkozást, korrupció mértékét stb. tekintve.
nincs olyan mutató, amiben a fideszes state capture ne szárnyalná felül ezt a sztorit. (pedig meg kell hagyni ez is bűzlik rendesen.)

nesztek, a kiegyensúlyozottság jegyében:
vastagbor.blog.hu/2013/04/26/vegre_egy_tokeletesen_lebonyolitott_kormanyzati_projekt_a_nemzeti_dohanyboltok

Ad Dio 2013.04.26. 12:35:39

@vakapad:

Olvasd el az egész anyagot. Meglehetősen olvasmányos és látni fogod hogy levegővel bokszolsz és szerecsent mosogatsz.

Laborc láthatóan annak biztos nyugalmával ment be a terembe, hogy jegyzőkönyv/felvétel nincs, ami kevés homályos info a sajtóban lejött azt elismétli, egy kitalált mesét hozzászab és kész.

A kérdések amiket eleinte feltettek jók voltak. Szépen látszott a megvezetési szándék Laborc részéről (nem, nem rosszul emlékezés, sima megvezetés, hazugság). Sétált bele a csapdába. Aztán Gulyásnak sajnos elfogyott a türelme egy ponton. Egyeztetett a bizottság vezetőjével és a jogásszal, majd előállt a farbával. Ez lehet ott jó ötlet volt, de utólag szerintem nagy hibának bizonyult. Főleg hogy kiakasztotta az LMP-s tagot, aki időt kért egy egyeztetésre, ami lehetőséget teremtett Laborcnak megemészteni az új helyzetet és előállni az új taktikával. Innentől szinte semmire nem emlékezett.

Egyébként ha azt hazudta volna amit a baloldali média a napokban felépített mintegy védekezésképpen, akkor akár kerek is lehetne a történet. Szerencsére nem ezt tette. Nagyon hülyén hazudott és bebukott vele. Csak fakadjon ez a gennyhólyag fel és tanulják meg a politikusaink, hogy nagyon kockázatos dolog ilyeneket játszani. Sokba kerül ha kiderül. Pedig kiderül.

Ad Dio 2013.04.26. 12:45:20

@maskep:

Nem tudom ezt miből vezetted le.

Itt nincs polgárháború. Itt egy tanulási folyamat van választók és pártok részéről egyaránt. A kurzus címe felnövök a demokráciához.

Mit lehet és mit nem. A rendszerváltás környékén kutyát nem érdekelt volna egy diplomabotrány. Most belebukik a köztársasági elnök 2/3 többség, népszerű támogatópárt, médiahadjárat ide vagy oda. Mert idáig felnőtt a választó. ezt már elvárja a választott politikusaitól.

Évek óta mindenki arról beszél hogy az alvilág meg a politika így-úgy összenő '89 óta (előtte csak politika volt, mivel nem tűrt meg konkurenciát, de szépen ellátta az alvilág feladatkörét is). Most hogy ez a csúnyaság megmutatkozik, remélem a választók kemény leckét adnak az MSZP-nek arról hogy ilyet bizony nem csinálunk. ÉS, ami még sokkal fontosabb, remélem hogy ez beállít egy új határt, amit átlépni MINDEN PÁRT politikusai vonakodni fognak, mert sokba kerül. Ez az egy korlátozza a politikusokat...

Robinzon Kurzor 2013.04.26. 12:57:44

@Ad Dio:

Csakhogy mit hitt Laborc?

Ne tudta volna, hogy készült felvétel?
(Lehetett az NBH vezetőjét úgy lehallgatni, hogy ő nem tud róla? Mi és mi alapján rendelte ezt el?)

Vagy azt hitte, hogy nem kerülhet "rossz" kezekbe?
Ennyire nem lehet ostoba, nem?

Robinzon Kurzor 2013.04.26. 13:01:07

@Kandeláber: "A TV ostrom 2006. október 18.-án történt"

A MTV-ostrom 2006. szeptember 18-án történt.

Nero Bianco 2013.04.26. 13:01:35

@Ad Dio:
"Itt egy tanulási folyamat van választók és pártok részéről egyaránt."

Kár, hogy ez pont úgy látszik, mintha inkább butulási folyamat lenne mindkét részről.

Az, ami ma a politikai kommunikáció területén folyik, az gyalázatosabb mint bármikor a rendszerváltás után.
Sőt, mint a rendszerváltást megelőző 1-2 évben is.

Na, erre varrjunk gombot.

kifordított nagyanyó 2013.04.26. 13:02:34

@Lasombra: Én már linkeltem ezt a varánuszra.:))
Ezek nagyon hamar be akarják hozni a sziocikat lopásban.
Bocsánat.
Már behozták.

Ad Dio 2013.04.26. 13:06:22

@Robinzon Kurzor:

" Ennyire nem lehet ostoba, nem?"

Ez nem ostobaság kérdése. Egy sereg ügyben részt vett. Valószínűleg sok ügyben "okosan" járt el. Ebben hibázott. A politikusok jelenleg épp olyan félamatőrök mint a választópolgárok.

Vásárolt meg lopott diplomák hegyekben? Wtf? Nézz körül Amerikában. A politikus képzését és formálását sok esetben születéskor kezdik. Megfelelő környezet, nevelés, képzés, egyetem, társaság stb. Ez profizmus. Itthon meg?... De hát ugye nekünk még csak 25 tapasztalatunk van. De halad előre. És ahogy a repülés történelemkönyvét vérrel írják, a politikáét botrányos kudarcokkal.

Ad Dio 2013.04.26. 13:13:41

@Nero Bianco:

Ebben nagy adag igazság van. Nem fog tetszeni, de elmútnyócévezek egyet. A dolog ugyanis 2006 óta durvult el. GyF elévülhetetlen érdemeként. Vesszőparipám hogy ott azt a botrányos választást és öszödöt nem szabadott volna "túlélnie" politikailag. Ha ott enged, ma egy erős Mszp vezetője lenne, aki valószínűleg kormánypárt lenne éppen, ne lenne egy

Nagy ár hogy nem így van...

De ez csak ideiglenes ingás remélem. Az egyensúlyából kibillentett közélet lassan majd visszaáll egy új egyensúlyi állapotába (mondjuk ehhez új arcok is kellenének). Nem azonnal és nem is 2014-ben. De utána...

Ad Dio 2013.04.26. 13:15:29

@Nero Bianco:

Ebben nagy adag igazság van. Nem fog tetszeni, de elmútnyócévezek egyet. A dolog ugyanis 2006 óta durvult el. GyF elévülhetetlen érdemeként. Vesszőparipám hogy ott azt a botrányos választást és öszödöt nem szabadott volna "túlélnie" politikailag. Ha ott enged, ma egy erős Mszp vezetője lenne, aki valószínűleg kormánypárt lenne éppen, ne lenne egy magát túlnyert Fidesz, az egész közélet kiegyensúlyozottabb lenne.

Nagy kár hogy nem így van.

De ez csak ideiglenes ingás remélem. Az egyensúlyából kibillentett közélet lassan majd visszaáll egy új egyensúlyi állapotába. Lehet (biztos) nem ugyanazokkal a szereplőkkel, nem azonnal és nem is 2014-ben. De utána...

Ad Dio 2013.04.26. 13:22:39

Az első hsz véletlen jött el. Kissé hiányos.

Énkérekelnézést.

Google 2013.04.26. 13:24:26

Laborc annyira belejött a hazudozásba*, hogy a meghallgatásán azt hitte, ismét Portikkal, csak most több Portikkal hozta őt össze a sors:

"Az én problémám az volt, hogy amikor tudomásunkra jutott, hogy Portik Tamás itthon van, akkor én úgy gondoltam, hogy elmondom neki azt, hogy nem lenne szerencsés, ha az ő visszatérésével az utcákon esetleg olyan helyzet alakulna ki, amikor a különböző erők, csoportok megzavarják a közbiztonságot."

Ehhez képest pedig a jegyzőkönyvekben mi van?

*Szilvásy azzal védekezett, hogy az ilyen találkozókon, mint amilyen a Portik-Laborc-féle volt, hazudoznak egymásnak a felek.
Jó, jó hazudoznak, és mi sült ki belőle? A nagy semmi, az. De megmaradt a tanulság, hogy a hazug ember hazug marad, s ez minden, csak nem demokrata.

tükörfúró 2013.04.26. 13:32:12

@Ad Dio: Hogyne, szépen visszaáll abba a kádári egypártrendszer állapotba, amiből sosem mozdult ki ténylegesen..

Nero Bianco 2013.04.26. 13:37:57

@Ad Dio:

Szerintem 2000- 2001 körül romlott el nagyon a dolog.

"Vesszőparipám hogy ott azt a botrányos választást és öszödöt nem szabadott volna "túlélnie" politikailag."

A 2006-os választás nem volt botrányos. Én legalábbis semmiféle botrányra nem emlékszem.
A fidesz elcseszte a kampányát, Gyurcsány meg beleadott apait-anyait, és a szocik nyertek.
Ebben semmi botrány nem volt.
Mint ahogyan a beszéd sem robbant volna, ha mondjuk június közepén kerül nyilvánosságra teljes egésszében.
Valszeg pont az ellenkező hatást váltotta volna ki, az átlag inkább azt gondolta volna, milyen tökös a Gyurcsány, hogy beolvas az öreg szociknak.

A politikában az időzítés nagyon fontos.
Nem véletlenül ült a fidesz hónapokig a beszéden.
Augusztusra már a konvergenciaprogram miatti megszorítások eléggé frusztrálták a társadalmat.
Ebből lett a robbanás, nem a beszédből.

De miután már minden mítosz ezzel kapcsolatosan pro és kontra beégett a társadalomba, ölég hipotetikus hogy "mi lett volna ha".
Most ez van, innen kellene továbblépni.

tükörfúró 2013.04.26. 13:40:37

@Google: Egy titkosszolgálati ember nem érti, nem ismeri az igazság-hazugság hagyományos fogalmait, egyszerűen az élete olyan relativ igazságok, játszmák, tettetések, szerepek, hamisítások, és társai mentén zajlik, ahol annak, hogy valaminek mennyi a valóságtartalma, legfeljebb egy elvont a hétköznapi ember számára furcsa és megfoghatatlan taratlma, értelmezése létezik.
Egy szolgálati embert sosem ez érdekel mi az ami a valós, ahogyan végső soron a politikus is hasonló állatfajta.
Itt a lényeg az, miből mi jön ki, mit mivel lehet igazolni vagy éppen megdönteni, teljesen mindegy már, hogy fikciókról, csusztatásokról, tényekről, koholmányokról, vagy miről van szó.

tükörfúró 2013.04.26. 13:51:04

@Nero Bianco: a dolog valahol itt lett először "elcseszve", jóval minden kezdete előtt már..:
hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3zsadombi_paktum

Ad Dio 2013.04.26. 13:59:59

@Nero Bianco:

"Most ez van, innen kellene továbblépni."

Ez az egy dolog amiben egyetértünk.

Azért bátorkodom megjegyezni, hogy a gondolataidnak nagyban ellentmond a történelem. Ráadásul érdemes ezeket a dolgokat meglehetősen gyakorlatiasan nézni. Volt egy választás, ami az újkori Magyarország legpopulistább, legkevésbé tényszerű kampányát hozta (tudnék idézni GyF-től, de nem akarok - tudod miről beszélek). Ez volt 2006... azután a kapitális hiba Öszödön... az erőszakos hatalom fenntartás. ÉS mindez egyre rosszabb helyzetbe hozta a baloldalt... ezt követte 3 év hihetetlen teszetoszasága... Szdsz bomlás... ippegcsaknem országcsőd... miniszterelnök kaszting... Mindezekért nem a Fidesz zsenialitása a felelős. GyF kemény munkával kimunkálta a 2/3-ot. Ma itt tartunk. Remélem ez a gödör alja. Én ugyan nem vagyok hagyományosan baloldali alkat, de én is azt vallom, hogy erős ellenzékre minden pártnak szüksége van.

Bajnai a jó kristályosodási pont -szerintem.

Google 2013.04.26. 14:02:06

@vizipipa:

Ez de érdekes: a nemzetbiztonsági szolgálatnak még bűncselekmény elkövetéséhez is joga van - mondja a Demokratikus Charta.
Cigány gyilkosságokra utalnak, tán?

Google 2013.04.26. 14:07:11

@tükörfúró:

Értem én, csak az eredményét nem látom a dolognak. El is lehet a sok csűrés-csavarásban tévedni is ám!
A nem szolgálati ember keresi az értelmét, még inkább azt, hogy milyen eredménnyel járt ez vagy az a lépés. A közjót, hogy úgy mondjam.

Kandeláber 2013.04.26. 14:20:37

@Robinzon Kurzor: Bocs, igazad van, elnézést.
Tehát időpontban több mint egy hónappal október 23. előtt.

Nero Bianco 2013.04.26. 14:20:53

@Ad Dio:

"Bajnai a jó kristályosodási pont -szerintem. "

Bajnai tűnik most olyannak, aki képes megjelenni olyannak, aki sanszosan nyerhet.
Csak ez momentán nagyon kevés a boldoguláshoz.

A probléma a társadalom apátiájával van.
A politikából kiábrándultak nem képesek előremutató politikai stratégiát kikényszeríteni.
Egyszerűen azért, mert nekik sincs fogalmuk arról, hogy pontosan mit is akarnak.

Kandeláber 2013.04.26. 14:31:39

@maskep: Én csak az indexen olvastam.
Egyébként pedig nem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha szerintem az egyik úgynevezett"oldal" kizárólag makulátlan, gáncs nélküli lovagokból tevődne össze, míg a másik csakis patás ördögökből állna.
Már többször is kifejtettem, hogy mi a véleményem a fideszről, amely az szdsz ifjúsági szervezetéből néhány év alatt nemzeti és jobboldali lett.
Ha kicsit megkapirgálnánk a nemzeti zománcot, érdekes látvány tárulna a szemünk elé.
Ettől függetlenül a szememben a szocik plusz az szdsz és mindenki, aki velük valaha is közösködött, rosszabb mint a többi.

Ad Dio 2013.04.26. 14:33:58

@Nero Bianco:

"A probléma a társadalom apátiájával van."

A piacnak mindig igaza van. Jól mondom-é? A társadalommal nincs semmi baj. Ez önáltatás. Csak jeleznek: a jelenlegi felhozatalból nem tudnak választani. És ilyenkor mindig a kínálati oldalon van a baj.

is 2013.04.26. 16:22:39

@Robinzon Kurzor: Bizony nem. Tehát más magyarázatot kell találnunk, bármennyire is súlykolja itt a poszt is, meg a FIDESZ teljes sajtója, hogy vegyük aranyigazságnak, amit olvasunk. Akinek van 90IQ-ja, az rögtön megakad annál, hogy Laborc nyilván tudta, hogy felveszik a cuccot, nem mondana ilyeneket, ha ez nem tárgyalási hazudozás lenne. Nem mindenkinek van meg ez 90IQ-ja, mint látszik.

Az is nyilvánvaló, hogy ha én vadászott Portik Tamás lennék, és eljutnék egy nagyobb ember elé, én is ott szopnám a farkát, ahol tudnám. 150%, ja. Aztán hazament, másnap esetleg le tudott ülni egy FIDESZessel, ott meg odaígért 200%-ot. Ja, ott már nem volt taggyűlés, jegyzőkönyvvel.

A kormányüléseken is mikor nincs jegyzőkönyv? Ha a FIDESZ van ott.

is 2013.04.26. 16:36:06

@Ad Dio: Már hogyne tudnának választani? A FIDESZt választják. Nincs se apátia, se kínálati probléma. A FIDESZ 15 év alatt pontosan belőtte magát a népességre, annak a tükörképe. A választók 50%-nak jó.

Ez a baj a választókkal, mert 90IQ felett látszik, hogy ez hová vezet. Oda, ahová Kádár országa. Kádár is nagyon szépen belőtte magát a népre, és a nép nagyon szerette őt is. Az ország nem ment előre se gazdaságilag, se innovációban, se polgárosodásban, se civilizáltságban; de szeretni, azt szerették. Most az új Kádárt is szeretik, ad nekik 3,60-as kenyeret, illetve rezsit.

Google 2013.04.26. 16:40:38

@maskep:

Mindegy, hogy hol, de Gyurcsány túl sok hülyét lát. Legbiztosabb jele ez a megőrülésnek.

És kérdezte, hogy mit daráltak be a szocik: hát például a Kulcsár Attila telefonlehallgatási jkv-it. És érdekes, hogy abban az esetben is találkozott a titokminiszter a delikvenssel. Valahogy mindig közel kerülnek ezek a rossz fiúkhoz. Mintha vonzanák egymást!

Ad Dio 2013.04.26. 18:47:03

@is:

Ez amolyan magyaros vágybeszéd. És sajnos teljesen terméketlen. Afféle: a választóval van a baj, mer' hülye.

Ha megkérdezel 10 boltost, 9 ugyanezt fogja mondani: a vevő hülye, ezért rosszul választ.

Lehet így is nézni, csak semmi értelme.

Ad Dio 2013.04.26. 18:55:57

@is:

"Akinek van 90IQ-ja, az rögtön megakad annál, hogy Laborc nyilván tudta, hogy felveszik a cuccot, nem mondana ilyeneket, ha ez nem tárgyalási hazudozás lenne. Nem mindenkinek van meg ez 90IQ-ja, mint látszik."

Ez megincsak amolyan hívő apologéta beszéd. Semmi értelme és ráadásul erősen disszonáns a tényekkel.

Laborc tudta hogy felveszik, meg abban is biztos volt hogy majd szépen eltakarítja a dolgot (mint az összes többi olyat ami nem kellemes). TÉNY (egyértelműen utal rá - olvasd el a jegyzőkönyvet!) hogy a meghallgatáson maximálisan biztos volt benne hogy az anyagok nem LEHETNEK a meghallgatók kezében, különben nem mert volna ilyen nyíltan és arcátlanul hazudni, meg mindenféle teljesen alaptalan érvet kitalálni a találkozóra.

Nem czimbi: ez a vitéz hazudott, megpróbálta a bizottságot félrevezetni, ezt még az MSZP-s elnök is elismeri, max megpróbálja elvenni az élét, meg elpoénkodni. A hazudozása egyértelmű bizonyíték a sárosságára. Ez az ügy úgy bűzlik ahogy. A helyedben ha a gerincesség minimumát fenn kívánnám tartani, nem védeném tovább.

Nem véletlen hogy a legtöbb baloldali fórum már kihátrált mögüle. Aki még kitart, annak úgy kell. Majd megkapja a magáét a szavazókon keresztül :-).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.26. 21:45:14

@Kandeláber: na, ha a Bombera nem okés, szopjon le tégedet a szepesinikolett.
Csak előtte használtass vele szájzuhanyt. :D

2013.04.27. 03:27:05

@Novák Tamás (spanyol):

Kiderült már ki az Anon?

Juhász Feri vagy vki más?

Alfőmérnök 2013.04.27. 06:58:53

@Lion K: És te ki vagy, óh mondd, te titokzatos nick?

65000 2013.04.28. 21:17:25

@maskep:
Nem, azt a kurva anyád vette meg :)

Lajka kutya 2013.04.28. 21:29:05

@tarackos:
Hála annak az ostoba, fanatikus fajtátoknak, 20% alatt vagytok.
Csak így tovább, minden tükröt összetörni a faszba!

tarackos 2013.04.29. 12:27:51

@Lajka kutya: Itt 100%-ban vannak a magyarok kutyus, kaparj szépen tovább, meg lesz a mai csontod is...
süti beállítások módosítása