Kommentszűrés
’13 feb
19
07:01

Orbán, mint kelet-európai mérce

Írta: Földi Bence

victor_ponta_robert_fico.jpg

Lehet-e brilliáns az unortodoxia? Legutóbb a cseh baloldaltól hallhattunk arról, hogy hatalomra kerülésük esetén szívesen követnék a Matolcsy-féle gazdaságpolitikát. Ennek nyomán körbetekintettünk Kelet-Közép-Európában, ahol úgy tűnik, többen is az Orbán Viktor által kitaposott hatalomgyakorlási útra léptek, vagy a matolcsysta gazdaságpolitikában hisznek.

Cseh szocdemek: „Orbán briliáns megoldást alkalmazott”

A ma már konzervatív – de a politizálást az egykori állampártban kezdő – Petr Nečas cseh kormányfő már tavaly februárban kiállt Orbán Viktor mellett az Európai Bizottsággal szemben. A Beneš-dekrétumok miatt nem felhőtlen a két ország viszonya, de ez a cseh szociáldemokratákat nem igazán zavarja abban, hogy a matolcsyzmus útjára lépjenek. A múlt hónap végén ugyanis a közvélemény-kutatásokon vezető CSSD egyik vezető politikusa méltatta az Orbán-Matolcsy-tandem gazdaságpolitikai irányvonalát.

Jan Mladek, a cseh szociáldemokradák „árnyék-pénzügyminisztere” a Bloombergnek nyilatkozva elmondta, hogy ha hatalomra kerülnek, a magyar példa alapján helyeznék át az adóterheket a lakosságról a nagyvállalatokra, egyes ágazatokat kiemelten kívánnak majd adóztatni, míg más ágazatokba megpróbálnák visszacsábítani a Nečas-kormány által elveszített befektetőket. Amint hatalomra kerülnek, eltörlik a nyugdíjreform-törvényt, így lehetővé válik majd a társadalombiztosítási befizetések egy részének magánszámlára történő átirányítása is.

A szociáldemokrata szakpolitikus szerint „Orbán briliáns megoldást alkalmazott. (...) Nem államosított, hanem a feltételek megváltoztatásával terelte vissza az embereket az állami nyugdíjrendszerbe”. Majd hozzátette: „Mi nem árulunk zsákbamacskát, a multinacionális cégek előtt nem titok, hogy jobban teszik, ha nem bocsátkoznak hasonló kalandokba”.

Fico: nem engedhetünk meg magunknak feszültségeket

Hatalomgyakorlás terén a cseh Hospodárské Noviny című lap külpolitikai elemzője, Martin Ehl egy kalap alá veszi Kelet-Közép-Európa erős, karizmatikus és nem utolsó sorban populista vezetőit. Így a frissen megválasztott cseh köztársasági elnököt, Miloš Zemant többek között Jaroslaw Kaczynski és Robert Fico mellett hasonlítja Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz.

Ezen véleményével pedig nincs egyedül a cseh újságíró, hiszen sok helyütt lehetett olvasni már felvetésekről, hogy vajon Robert Fico lesz-e a következő Orbán Viktor. A Német Marshall Alap pozsonyi munkatársa, Pavol Demes is így véli, bár rámutatott öt olyan pontra is, amelyek gyengítik a magyar-szlovák párhuzamokat. Így például szerinte a SMER sokkal inkább EU-párti, nincsen kétharmados többsége, Fico pedig jobb kapcsolatot ápol az ellenzékkel.

Fico ezen kívül – a csehekhez hasonlóan – már a megválasztását követően unortodox gazdasági megoldásokat lesett volna el Magyarországtól. Nem sokkal később pedig bevezették a bankok és multinacionális vállalatok különadóját, valamint rátette a kezét a magánnyugdíj-pénztári pénzekre, ahogy a Szlovák Gázművek földgázipari csoportjára is régóta feni a fogát. Igaz, az egykulcsos adórendszert kivezette, és az Unióval való konfrontáció terén továbbra sem tervezi követni a Fico-kormány az Orbán által kitaposott ösvényt (nem csoda, hogy jobban is szeretik a szlovák miniszterelnököt magyar kollégájánál).

Bár a két ország közelmúltbeli viszonya nem volt zökkenőmentes, Fico tavaly novemberben a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában elmondta: amikor „röviddel a kormányalakítás után első alkalommal találkoztam ismét Orbán Viktorral, mindketten nagyon idegesek voltunk, mert nem tudtuk, hogy mi történik majd, de hamar megállapodtunk abban, hogy nem engedhetünk meg magunknak feszültségeket és konfliktusokat”. Ezt követően hozzátette: az uniós ügyek jobban lefoglalják, mint a szlovák-magyar kapcsolatok, de a két országnak szüksége van egymásra. Sőt, mi is lesünk el tőlük ötleteket.

Ponta: „hiba párhuzamokat keresni”

A populizmus és a nacionalizmusra való hajlam nem csak a szlovák, a lengyel, vagy a cseh vezetőket köti össze a magyar kormányfővel, hanem Victor Ponta román miniszterelnököt is – legalábbis Máté T. Gyula szerint.Tavaly nyáron – a romániai ideiglenes kormány időszakában – a nemzetközi sajtó kezdett cikkezni arról, hogy a román és magyar út meglehetősen hasonló. Neil Buckley például a Financial Timesban pedzegette, hogy a magyarokhoz hasonlóan antidemokratikus román döntésekkel kapcsolatban sem tud hatékonyan fellépni a nemzetközi közvélemény. A PressEurop román szerzője pedig egyenesen a magyarhoz hasonló autoriter fordulatként értékelte Ponta kormányra kerülését és az államfő leváltására tett kísérletét. Ám akkor még sokan elutasították az összehasonlítást.

A gazdaságpolitikai párhuzamok itt is megjelennek, legalábbis az Új Magyar Szó Online január végi híradása szerint. Ponta akkor jelentette be, hogy az új kölcsönfelvételek elkerülése érdekében – Magyarországhoz hasonlóan – megadóztatná az óriásácégeket (az energiaipari és ásványkincseket kitermelő cégeket), növelné a dohánytermékek jövedéki adóját, emellett minimálbér- és nyugdíjnövelést is tervezett. A szolgáltatók egyébként szintén átterhelték a megnövekedett adóterheiket a lakosságra – ahogy nálunk is történt. Orbánhoz hasonlóan Ponta is rendkívül fontosnak tartja, hogy a kisiskolásoknak minél több testnevelés órája legyen: azt tervezik, hogy heti kettőről négy órára emelik ezt Romániában.

A baloldali Ponta északi szomszédunkhoz és Orbán Viktorhoz hasonlóan meggyőző parlamenti többséggel is rendelkezik, ennek kapcsán a Tagesspiegel és a Berliner Zeitung című német lapok kritikát fogalmaztak meg. Úgy vélik, hogy Ponta példaképének tekinti Orbán Viktort, de a román miniszterelnök szerint téves ez a megközelítés. A Die Weltnek adott interjújában kifejti, hogy „hiba párhuzamokat keresni köztem és Orbán Viktor között. Nincs bennünk semmi közös – a keresztnevünket kivéve. Én a politikai baloldalhoz és középhez tartozom, míg ő a jobboldalhoz – ha nem a szélsőjobboldalhoz”. Később azt is kijelentette, hogy nem szeretne olyan hosszan hatalomban maradni, mint Orbán.

Orbán: a kelet-európai baloldal példaképe?

Úgy tűnik tehát, hogy – főleg gazdaságpolitikája miatt – Orbán Viktor kezd a Kelet-Közép-Európa országaiban működő baloldali, szociáldemokrata pártok számára minta és mérce lenni – akár nyíltan bevallják, akár csak a kormányzás során követik a lépéseit. Az Orbán-Matolcsy-féle válságkezelési módszereket egyre több helyen követik figyelemmel. Olyannyira, hogy Kumin Ferenc szerint a más utat választó portugálok és spanyolok is a magyar útra lépés lehetőségeit vizsgálják. Akkor legalább – a kelet-európai szocik után – nyugati jobboldali kormányzatok is követendőnek találnák Orbán unortodoxiáját.

Címkék: külföld belföld Orbán Viktor Robert Fico Szlovákia Románia Csehország Victor Ponta

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr815068497

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán, mint kelet-európai mérce 2013.02.19. 10:13:01

Főleg gazdaságpolitikája miatt – Orbán Viktor kezd a Kelet-Közép-Európa országaiban működő baloldali, szociáldemokrata pártok számára minta és mérce lenni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.02.19. 08:22:35

És így lett Orbán Magyarország legkártékonyabb huszonegyedik századi politikusából Kelet-Európa legkártékonyabb huszonegyedik századi politikusává.

Gyóni Gábor 2013.02.19. 08:25:23

az igazi forrás Putyin (de ezt nyíltan senki nem fogja beismerni)
Orbán lényegében putyinista politikát folytat

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.02.19. 08:33:50

@Dózsa György: Nem egészen. Putyin inkább vállalkozó-barát gazdaságpolitikát csinál, ezen kívül ott van saját tőke is, nincsenek ráutalva a külföldi tőkére.

De amúgy - nem fura egy picit, hogy olyan, legalábbis verbálisan, karakteres "jobboldali" párt a szomszédoknál a baloldaliak példaképe?

odabas 2013.02.19. 09:16:05

Ha ként értelemben használjuk, akkor nem kell vessző a mint elé.

Egyébként az egyik tegnapi hír nagyon tetszett: a spanyoloknál tavaly óriási megszorítások voltak, ennek ellenére rekordmértékben nőtt az államadósság. :-))) De kár, hogy mi ezt a hülye unortodoxiát választottuk, és nem a szuper IMF-javaslatokat!! :-))))

Magába szállhatna a sok Matolcsy-fikázó!!!

vibornye 2013.02.19. 09:21:36

@Vhailor: szerintem amit te vállalkozó-barátnak nevezel, az inkább állami vállalat-barát politika. Amúgy pedig a legnagyobb gazdasági visszaesés ellenére (G8 csoporton belül), véghezvitték a beigért szociális juttatás-növeléseket. Ld. nálunk: alapokmányba vésett nyugdíjak.

Urfang 2013.02.19. 09:35:31

Ha sikerül nekik úgy megcsinálni, hogy közben ne legyen náluk recesszió és triplabóvli, akkor még túl is szárnyalnak minket.

pierre bayle 2013.02.19. 09:47:25

Gondolom tetszik ennek a sok k-ejrópai zseninek, hogyan zuhannak a mutatóink és hogyan nő az államadósságunk. Viszont továbbra is viszonylag népszerű. Mondjuk Gyurcsányt tizedannyiért forradalom zavarta volna el, ezeket a rettenetes mutatókat pedig valahogy/valamiért tűri az ország.

bélakirály 2013.02.19. 10:02:25

@odabas: Magyarországon is óriási megszorítások voltak/vannak/lesznek és tavaly nőtt az államadósság.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.19. 10:05:40

Bevégeztetett.

Orbán posztkomcsibb a posztkomcsiknál.

Friedman 2013.02.19. 10:10:51

@jose maria padilla: Akkor legalább már elismerhetik már, hogy a szeretett párt baloldali. A kádárista időket idéző lépéseket és retorikát nem kéne mindenféle konzervatív mázzal leönteni - és ezzel a jobboldali politikát lejáratni.

Gyóni Gábor 2013.02.19. 10:11:10

@Vhailor:
No igen, más kérdés, hogy Orbán "putyinista" politikája alapvetően sikertelen, hiszen itt nem lesz 10 éven keresztül évi 7 %-os növekedés, évente 10 %-os reálbéremelkedés, itt nincs olaj, nekünk nincs Szibériánk

Viszont a PÁRT szempontjából sikeres Orbán "puytinista" hatalomgyakorlása. Más kérdés, hogy az ország bele fog rokkanni, dehát ez úgy tűnik, a politikai elitnek másodrangú tényező

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.02.19. 10:14:59

@pierre bayle: Nekem aztán nem szívemcsücske ez a makkant kormányzati közgizda, komoly hibákat vét, és ezzel meglehetős károkat okoz, de hogy minden mutató zuhan, és nő az államadósság? Ölég elfogult és felettébb tisztességtelen, meglehetősen pártos, kampányízű bullshit. A valósággal, a tényekkel érdemesebb volna foglalkozni.

Persze van némi igazad is, az tény, hogy a központi kvet hiánya az zuhan. Hogy minden hülye értse: végre nem költ eszabaszottul többet az állam, mint ami befolyik. És végre, 10 év után sikerül megfelelni egy vállalt, az EU által elvárt mutatónak, ezzel egyébként kikecmeregni a túlzottdeficit-eljárás alól. Ahova nem ez a kormány, és nem is az első vekkerdiktatúra vitt, hanem az a sok remek szakértő a snájdig demokratákkal.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.19. 10:18:05

@pierre bayle: Gyurcsány a magyarellenes retorikával qrta el, míg Orbán átment fullkurucba.

Ennyi a különbség.

Samott 2013.02.19. 10:18:13

Es ez a nagy baloldali lelkesedes egy kicsit sem gyanus egy olyan echte konzi/jobbos tarsasagnak aki itt a mandineren erzi otthon magat? Tenyleg az a konzervativ, jobboldali part akire szavaztok, akiert a kornyekbeli szocdem partok rajonganak? Hogyoisvanez?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.19. 10:33:39

a magyar gazdaság egy tündérmese, az imf-nek tündérmese, a magyaroknak meg egyre rosszabb.

reméljem megéljük még mire kiderül, mit csinált a "majdnem beszervezett" elvtársúr a nyugdíjunkkal.
tán még agyon is verik

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 10:35:44

Ez teljesen logikus. A globalkompradorokkal folytatott titani kuzdelemben egy veszelyes pontta valtunk a globalis sakkasztalon.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2012/12/mennybemenetel-2.html

Ezert akarnak minket elpusztitani es nekunk ezert kell szovetsegesek utan nezni az osszes elkepzelheto helyen.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2011/02/szovetsegeseink.html

Nem lehetunk finnyasak, a magyarsag megmaradasa a tet. Ha gyengek vagyunk, kiirtanak, mint a dodomadarat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.19. 10:38:39

a magyar példa alapján helyeznék át az adóterheket a lakosságról a nagyvállalatokra"

és pont most jött ide a mercédesz szegény, ilyen kemény feltételekkel, nagyon sajnálom őket, dehát nyilván azért ide jöttek, mert itt voltak számukra a legrosszabb anyagi feltételek...

a bankadó is népen csattant végül, pontosan tudták már az első videoton meccs óta, de ne zavartassátok magatokat, persze hogy a bankok adóztatásáról van szó.

hogy büszkélkedik orbán az új mercédesz gyárral, amit még gyurcsányék tettek ide, pedig ez a gyár inkább szégyen lenne, egy ilyen multigyár, akárhova települ, mindehol ugyanúgy néz ki az épület, teljesen mindegy neki, ő nem a két szép szemünkért jön ide, nem mondja azt, hogy a magyarok jobban dolgoznak, mint a románok, de mégis idejött, miért nem ment e lengyelekhez, szlovákokhoz, románokhoz? szerbekhez? mert ők nem akarták alullicitálni a kormányt, a magyarok adták a legnagyobb támogatást és adókedvezményt, a román tudja, ez már nem éri meg neki, mert nem tudják fenntartani már az államot ebből, orbánt és gyurcsányt ez nem zavarja

tarackos 2013.02.19. 10:39:13

Orbán jobboldala a kelet-európai komcsik példaképe lett? Muhahaha :)))))

Na de hol van a Polgári Magyarország ifjúkonzik? Nem ciki?

Ezek után nehéz lesz megállnom röhögés nélkül mikor azt fejtegetik a narancsok, hogy de hát mi lenne ha visszajönnének a kommerek :))))

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.02.19. 10:55:49

@TaTa86.: Gyanítom van ennek köze az ügynökkérdéshez is...

Már lassan mindenhol a környéken nyilvánosságra hozták az ügynökaktákat, csak Magyarországon nem.

Tényleg kíváncsi lennék mennyi ex-ügynök/besúgó van a FIDESZ-ben és holdudvarában. Szerintem sok, nagyon sok.

Másképp nem tudom megmagyarázni, hogy a nemzeti maszlagot leszámítva, teljesen kommer módjára gondolkodik a mai "jobboldal".

Bell & Sebastian 2013.02.19. 11:08:00

Ha jók a mutatók, akkor rosszul élünk, de minél jobbak a mutatók, annál savanyúbb a pofánk.

Lankadtan mit kezdünk egy csámpás királylánnyal, koldusszegényen egy kifosztott királysággal?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2013.02.19. 11:09:47

@Vhailor: Mivel a fidesz ténylegesen baloldai párt (lásd baloldali népszavazás), ezért ebben semmi meglepő nincs.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.19. 11:12:53

@Bloodscalp: És meg is érkeztünk Drazsé szintjére! :D

Hajrá Fidesz, lesz itt még rendőrpogrom is!
Gyurcsány nem nyerhet!

Bell & Sebastian 2013.02.19. 11:13:02

@Bloodscalp: Lesz ebből még diplomáciai jegyzékváltás, ha kiderül, hogy fedett, amerikai ügynök a szentem.

Majd becseréljük Lantos Tamás szellemére.

Bell & Sebastian 2013.02.19. 11:16:33

@TaTa86.: Ne mondja, indul a bakterház? Névsor szerint viszik őket, vagy felhalmozás alapján?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 11:20:10

@Bell & Sebastian:
Az NNI-s nyomozo fedett amerikai ugynok lenne?
Vigyazzon, beperelik az ilyen kijelentesert, mint azt a Bekes megyei Facebook-ozot.

Bloodscalp 2013.02.19. 11:26:35

@Doomhammer: @TaTa86.: @Bell & Sebastian: maga az eset már nem lep meg, viszont az hogy a "rendszerellenes fiatal felforgató elem, legyen "lézengő ritter" a Pázmányon tanul - már a spájzban vannak...

Bell & Sebastian 2013.02.19. 11:33:20

@Bloodscalp: A Pázmány köztudottan liberrált kontroll alatt működik, mi ebben a meglepő?

DezInf 2013.02.19. 11:33:25

@jose maria padilla:

Ezt mondták az albán kommunisták,meg a bjelorusz elnök is :))))))))

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.19. 11:34:16

@Bloodscalp: Az ellenség keze betette a lábát!
Résen kell lenni NER-társak!

Belpo 2013.02.19. 11:35:46

@Bloodscalp:
atv.hu/belfold/20130218_libsi_katko_cigo_ratyi_szelsoseges_lista_az_elte_diakjairol

még egy kis fűszer a levesbe

tehát most akkor a Ponta-Fico féle szocdem jó a magyar szocdem meg hazaellenes? (csehországban még igazi komcsi párt is van) pedig a dolog arról szól ki tud demagógabb lenni és ez a volt komcsi országokban működik a legjobban

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 11:37:47

@Dózsa György: Putyin alatt valóságos csodaszámba menő életszínvonal emelkedés ment végbe Oroszországban az utolsó 10 évben. Ez részben az olajár elszállása miatt következett be, de Putyin nem engedte meg hogy a nyugatiak fölözzék le ennek a hasznát és ma már elég erős középosztály él Oroszországban. Moszkvában ma magasabb az átlagfizetés, mint Budapesten, pedig vagy 8 millió lakosa van.

Megfigyelo 2013.02.19. 11:37:51

@odabas: Valójában nálunk is nőtt a nettó államadósság. Ez nyilvánvaló, ha euróban vagy dollárban számoljuk. Amikor azt állítják, hogy csökkent, akkor manipulált forint-árfolyamokat használnak: összehasonlításul 2011 végére/2012 elejére az akkor volt 320 Ft körüli árfolyamot használják, ami (szerencsére) csak néhány hétig tartott. Ezért forintban számolva egy évvel ezelőttre irreális nagy érték jön ki, és ezt az azóta *törvénybe foglalt* (!!!) irreálisan alacsony (valami 283 Ft/Eur) árfolyamon számolt mai értékkel hasonlítják össze. Szóval a valóságban az összes "nem megszorítás" ellenére alaposan elszállt az államadósság.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 11:38:51

@Belpo: tehát most akkor a Ponta-Fico féle szocdem jó a magyar szocdem meg hazaellenes?

Pontosan. Ponta és Fico jóval nacionalistább, mint Orbán.

Bell & Sebastian 2013.02.19. 11:39:17

@Doomhammer: Az antiterrorista harc egyre fokozódik, a TEK mozgásképtelen, nem jutott Audi, a lopások meg teljesen megszűntek, nagy-jó dolgukban küldték hát az NNI -t.

Csokitolvajoknak és indokolatlanul aluljárónak ez a minimum, ami kijár.

Bell & Sebastian 2013.02.19. 11:41:40

@Lucky Larry Silverstein: 12 M -ra emlékszem, bár lehet, hogy egyharmada a Riviérán szórja a rubelt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 11:41:44

@Bloodscalp:
Az a gyanus, ami nem gyanus.
Maga szerint ennek a nonek mi a foglalkozasa?

www.jccarleson.com/images/biopic.jpg

Elobb tippeljen, csak utana nezze meg a megfejtest.

www.publishersweekly.com/978-1-59184-353-5

Megfigyelo 2013.02.19. 11:41:47

@Lucky Larry Silverstein: Moszkvában az árak is sokkal magasabbal, mint nálunk. Egyébként Oroszország egészét tekintve rettenetes a szegénység -- bár Orbánék áldásos politikájának köszönhetően már nálunk is. Az viszont lehet, hogy Oroszországban lassan, de folyamatosan javul a helyzet, nálunk meg az utóbbi időben gyorsan romlik...

Bloodscalp 2013.02.19. 11:43:57

@Belpo: a ponta-fico fényezés is csak addig megy amíg kitalált módon másolják a vezérünket. mert kisebbségi ügyben más szemét komcsi diktátor lesz mindkettő.
ez már kb a köv. szlovák-román írásban várható.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 11:44:04

@Bell & Sebastian:
Nekem az a kis szepseg tetszett, hogy a telefonszamat ugy tudjak meg, hogy meggyanusitjak lopassal, elveszik a telefonjat es ugy tudjak meg.

Tenyleg, miert is csinalnak legalisan, amikor torvenytelenul is lehet?

Bell & Sebastian 2013.02.19. 11:45:37

@Doomhammer: Konc Zsuzsa a szilikonvölgyben.

Megfigyelo 2013.02.19. 11:48:23

@Yooha: A legfontosabb kérdésben ("ki viseli a terheket?") a Fidesz par excellence jobboddali politikát folytat: a szegények adóját megnövelte, a gazdagokét drasztikuan lecsökkentette. (Ehhez képest a baloldalinak tűnő popularista szövegek és húzások érdektelenek.)

Korogi24 2013.02.19. 11:50:06

Zseniális, imádom a Mandínert, méghozzá pont ezért. Kőkeményen ellenállnak a baloldalnak, még mit nem, de mikor Orbán szétcseszi a gazdaságot, akkor az egyetlen pozitívum, hogy az egyébként utált baloldaliaknek tetszik az egyébként totál kudarcos, és lecsúszást eredményező magyar gazdaság politika.

Gyerekek, szerintem Orbánt támogatni kell az utolsó töltényig, a probléma csak az, hogy miért is van az, hogy a baltiak, a visegrádiak is leelőztek és most már Románia, igen Románia a mérce (nem a behozhatatlan Szlovákia, a tótozás nem is megy úgymint 5 éve, Csehország vagy Lengyelország). De megszokjuk ezt is.

Romániával szemben még néha sikerül jobban kinézzünk, mondjuk a kötvénykibocsáttásban (a nagy siker ugye nem más mint eladósodás) sem, meg növekedésbe sem, meg EU támogatásban sem, de talán ebben-abban. Végül is mindenki a helyére kerül.

Magyarország a leszakadóban van a románok alá, Bulgária, Szerbia irányába, míg a többiek jönnek fel.

Köszi Mandíner, még sok ilyen cikket kérünk.

Orbán Viktor vezérletével a magyar nép diadalt diadalra halmoz!

Muhahahah.

Bell & Sebastian 2013.02.19. 11:50:21

@Doomhammer: Akkor csak nem lehettek ügynökök, azoknak van műhódjuk és azzal figyelik meg a mobilt.

Én sem tudom a sajátomat, kár, hogy ez a szolgáltatás megint csak a pestieknek jár.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.19. 11:51:49

briliáns az unortodoxia? igen.

követendő? lehet.

Működőképes? nem.

Megfigyelo 2013.02.19. 11:53:16

@pierre bayle: Van egy tömény jobboldali mag, amely számára a Fidesz nem politikai párt, hanem vallás. A többiek meg vagy megszervezhetetlen szegények, vagy gondolkodnak -- és óhatatlanul különféleképp...

Bloodscalp 2013.02.19. 11:53:30

@Bloodscalp: r/s helyenként felcserélhető

Bell & Sebastian 2013.02.19. 11:54:26

Ismerek egy ortodoxot, annak tényleg nem jár úgy a szeme, mint egy bagzómacskának.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 11:54:46

@Megfigyelo: Oroszországot a 10 évvel ezelőtti Oroszországhoz illik hasonlítani, a reálbér országosan a 3xára nőtt.

Most jelentették be a hadsereg 780 mrd eurós fejlesztési keretét(lakosság 140 millió). Csak összehasonlításul, a 400 milliós EU teljes támogatási kerete volt kb. 960 mrd.

Nekem nyilvánvaló hogy Oroszországban, a történelmi háttér miatt nem a nyugati demokrácia az ideális államberendezkedés. Azt már megtapasztalhatták az oroszok a 90es években, amikor náluk hatalmas volt a káosz. Akkor sújtotta őket a kivándorlás, ma már többen mennek oda, mint el.

Megfigyelo 2013.02.19. 11:55:19

@Korogi24: Igazad van. És mi jár annak, akinek igaza van: betörik a fejét. (Már csak idő kérdése...)

Megfigyelo 2013.02.19. 11:59:33

@Lucky Larry Silverstein: De a katonai költségvetés megnövelésére a szociális költségvetési tételeket mind drasztikusan meghúzták. (És az olajár esetleges leesése katasztrófát okozhat, s semmi sem történt a gazdaság más útra terelésére, pedig -- főleg Medvegyev elnöksége alatt -- sokat beszéltek róla...)

Bell & Sebastian 2013.02.19. 12:00:48

Nemrég még halomba erőszakolták a magyar asszonyokat, mostanra meg jól megszaladt nekik, csak tudnám, mit jelent a lángos csillag felettük?

Feltámad Lenin, vagy Sztálin reinkarnációja lesz a Pópa?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 12:03:40

@Bell & Sebastian:
"Én sem tudom a sajátomat,"

Gyanus. Nagyon gyanus.
Mondd, kedveskem, nem vagy te amerikai ugynok?

Belpo 2013.02.19. 12:04:34

@Lucky Larry Silverstein:
aha, tehát jobban komálod a szlovákot meg román nacionalistát mint a a magyart amelyik esetleg nem annyira nacionalista. kicsit skizo. én pl sokkal jobb szeretem azt a románt meg szlovákot amelyik nem olyan k.a nagy nacionalista.

@Megfigyelo:
ez tök igaz pl ráadásul többet ártott vele mint használt. de ugye a többi meg a legrosszabb szélsőbalos demagógia(mi és ők, gaz külföld, A NAGY VEZÉR stb stb)+egy kis fasizmus antiszemitizmus finoman adagolva az arra vevőknek. ezért az a véleményem már jó ideje: ez csak egy bűnbanda

Megfigyelo 2013.02.19. 12:07:24

@Lucky Larry Silverstein: Hát az én orosz értelmiségi ismerőseim épp mostanában döntötték el, hogy nem térnek haza Németországból, mert Putyin rendszeréből nem kérnek többet. Nagy viszont az ázsiai és kaukázusi volt szovjet köztársaságokból a fizikai munkások beáramlása Oroszországba, ahol drámai a demográfiai helyzet -- a rendszerváltás idején alig születtek gyerekek...

Bloodscalp 2013.02.19. 12:10:29

@Korogi24: ezt még megfejelik egy szuper:

"kormányzati kommunikációval"

1. Rózsika hosszú évek kínszenvedése után előállt a nagy semmivel...aztán jött az államosítás, óriási siker. Annyira hogy elvették tőle a felsőoktatást. Bukás volt? Dehogy. A tandíj nem tandíj, ki sem mondják.

2. Az egészségügy nevű valamit az ima és a hálapénz tartja össze. Ne légy beteg Magyarországon, ez a jelszó!

3. Pintér Sanyikáról és Hendéről inkább no comment.

4. A legjobb Matolcsy és bandája. :) Igazi gyöngyszem mostanában. Aszály volt...ez volt az volt..evidens hogy ez a ciklus nem lesz elég a gazdasági reformra (ebben nem is titkoltan benne van plusz 4 év igénye, vajon választásokkal képzelik, vagy hagyjuk ki a választásokat és automatikus hosszabítást szeretnének, hiszen a 2/3 mögöttük van úgyis...mi szükség holmi választásokra?) Szóval ez az indoklás hogy annyira elszartuk a gazdaságot hogy folytatnunk kell még, ez már Fletó szintje fölött van, és az nagyon nem semmi.

Szót nem ejtve a KIM-es baromságokról, Bakondi ámokfutásáról a tűzoltóknál (katasztrófavédőknél),
a mindennapi kis nemzeti rendszerhibákról, lopások, haverok, stb stb stb, úgy fos ez a kormány viktorostúl hogy vagy ők mennek jövőre vagy én.

kifordított nagyanyó 2013.02.19. 12:11:04

Ha ki akarnak baszni magukkal,csinálják!:))

Bell & Sebastian 2013.02.19. 12:12:36

@Doomhammer: Megnéztem, most várom, hogy feltámadjanak az operatív ösztöneim.
_______________________________________

Hogy én? Hová gondol, nem ismerek semmiféle Rémusz bácsit, hogy nem magától ült az ölembe a gyerek, az meg bizonyítsa be, ha tudja.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.02.19. 12:19:54

@Friedman: maga félreért valamit. a fidesz nemzeti szocialista. tehát nem baloldali. :)

Bell & Sebastian 2013.02.19. 12:22:06

@jose maria padilla: Akkor menjek fel a padlásra a rohambiliért?

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 12:23:24

@Megfigyelo: Ja Depardieu is azért húz Oroszországba, mert 13% az szja, természetesen egykulcsos.

Aki multis dolgozó nyugaton és orosz, az is elgondolkodik hogy 40%ot adózzon vagy ugyanannak a cégnek az orosz leányában 13%-ot.

Bell & Sebastian 2013.02.19. 12:23:35

@TaTa86.: Csak otthon, közterületen és külföldön nem.

Bell & Sebastian 2013.02.19. 12:24:07

@TaTa86.: Csak otthon, közterületen és külföldön nem.

Belpo 2013.02.19. 12:24:35

@Bloodscalp:
sajnos te fogsz menni :(
megnyerik ez szinte biztos még be se indult a henger.

az van hogy:
-a vékony de nagyon vastag réteg rájuk szavaz
-a nem annyira tájékozott vidéki rájuk szavaz vagy a jobbikra(a vidéki jó része nem műveletlen vagy buta de a fiatal külföldre vagy pestre menekült) marad a kossuthrádió hallgató. aztán a jobbik a cigányellenesség miatt sokat fog nyerni vidéken. aztán lesz egy választás előtti közmunka program boldog boldogtalannak :)

Budapesten biztos hogy erősebb lesz szavazatban az LMP, unLMP, MSZP, E14, DK, megmittoménkik és több szavazatot kapnak mint a fidesz-jobbik eggyütt, de ez semmit nem ér. a választási rendszer miatt. konyec. (az is megér egy misét hogy budapest a hátán cipeli a teljesen leszakadó vidéket - pl ha már regisztráció esetleg miért nem gdp/kopf pl a szavazat ereje :) )
szóval szerintem már szervezd az utat mert itt semmi változás nem lesz

Bell & Sebastian 2013.02.19. 12:26:17

Lefűrészelt csövű bockom van.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 12:27:58

@Belpo: pl ha már regisztráció esetleg miért nem gdp/kopf pl a szavazat ereje :) )

- Ezzel én egyetértenék az mszp mint probléma egycsapásra megszünne.

Bell & Sebastian 2013.02.19. 12:29:33

@Lucky Larry Silverstein: Lassan a GDP szűnik meg, az MSZP meg marad.

Belpo 2013.02.19. 12:29:38

@Lucky Larry Silverstein:
ugye te most nem mondod hogy orosz viszonyokat akarsz teszem azt egy holland helyet? Oroszországot oligarchák, a maffia irányítja. ennyi.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 12:32:25

@Belpo: Oroszországot az oligarchia és a maffia irányította amikor demokrácia volt. Putyin cár óta nem így van és a városi középosztály egész jól él.
Svájci síparadicsomokban hamar meg lehet tanulni oroszul.

Belpo 2013.02.19. 12:33:23

@Lucky Larry Silverstein:

pont hogy nem
budapesten a maszop erősebb pont most írtam hogy a fidesz csak a választási szabályok miatt esélyes budapesten, sztem egy "összefogás" izé itt működne csak ez kevés. csak ugye ez azért érdekes mert az egyetlen khmm EU szinthez közelítő hely az Budapest és környéke. és pont itt a leggyengébb a fidesz.

Bloodscalp 2013.02.19. 12:36:15

@Belpo: az év nagyrészében külföldön vagyok, az állampolgárságom adom vissza. ebből nem kérek.
Még 2024-ben és még utána is nyoma marad ennek a pusztításnak, kvázi mindegy ki kerül kormányra - bár ezeknek menniük kel, és leszámolni velük. Inkább nem leszek magyar -papíron. Nem vesztek vele semmit.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.02.19. 12:38:15

"Orbán Viktor kezd a Kelet-Közép-Európa országaiban működő baloldali, szociáldemokrata pártok számára minta és mérce lenni"
Orbán mint szociáldemokrata példakép Thürmer programjával, a kínaiak világlátásával, a maszop nyugdíjasterrorjával és az emeszempé kádereivel és a ruszkik könyöradományával, gyönyörű, elvtársak révbe értetek, Kelet-Európa proletárjai egyesüljetek, unortodoxia vár Titeket!

Belpo 2013.02.19. 12:39:10

@Lucky Larry Silverstein:
hát én nem tudom én biztos nem szeretnék ott! örülők hogy a frinc franc kicsi Magyarországon, Budapesten vagyok ahhoz képest ami ott van! Ezért se tetszik orbán elvtárs barátkozása putyinnal. sokkal jobb szeretném ha Merkel kancellárral lenne jóban esetleg Obamával parolázna. és nagyon nem szeretném ha paksot a ruszkik bővítenék. 40 évig ültek tankokkal, nem igen hiszek nekik semmit.

collateral collector (törölt) 2013.02.19. 12:42:48

hát persze, hogy tetszik nekik. van egy politikus, aki rohamléptekkel, zuhanórepülésben, és szándékosan viszi csődbe a rábízott országot, és a f***szopó magyarok még így is tapsolnak neki. politikusi szempontból mi ez, ha nem siker?! tett már annyit, amennyiért máshol már bőven lógna...

egyébként meg egyszer, és utoljára az "unortodox" módszerekről: ezek nem unortodox módszerek, legfeljebb azoknak, akik soha életükben nem olvastak még a 20. század történelméről. ezek bizonyított, az egész világon kipróbált módszerek. bizonyítottan ROSSZ módszerek, soha, sehol nem vezettek eredményre. azt az alap-igazságot, hogy AZ ÁLLAM MINDIG A LEGROSSZABB GAZDÁJA A PÉNZEDNEK, a 20. században a fél vilég bebizonyította (a szocialista blokk, köztük mi is). de nekünk itt van ez a makacs majom, aki fejébe vette, hogy ő csakazértis újra bebizonyítja ezt - és én tudom, hogy sikerülni fog neki :)

Belpo 2013.02.19. 12:46:05

@Bloodscalp:

én megértelek. de megadod nekik ezt az örömöt? mert dörzsölik a tenyerüket. na még egy normálisat elzavartunk

Belpo 2013.02.19. 12:47:26

@collateral collector:
jah és ehhez tapsol a békemenet :) amúgy a pénz gazdája simicska :)

bgp 2013.02.19. 12:47:38

"hanem a feltételek megváltoztatásával terelte vissza az embereket az állami nyugdíjrendszerbe"

A kulákokat se államosították, csak lelőtték.
Valóban brilliáns.

Bell & Sebastian 2013.02.19. 12:49:36

@Doomhammer: Szegény, néhai Evil, ezt mivel érdemelte ki?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 13:04:00

@Bell & Sebastian:
Nemzetarulo volt. Szomoru sorsa legyen into pelda mindenkinek.

Maga is gondolkodjon el, mielott csinos ex-CIA ugynokokkel szurne ossze a levet.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 13:08:38

@Belpo: Hülyeség. A maszop adórendszere a csalóknak kedvezett és a dolgozó+adófizetőt büntette. Bp-en is a prolik a maszoposok és a bankárok az ő messiásaik..:))

Igy nézett ki az adórendszer: www.rsmdtm.hu/egykulcsos-szja-php

Annak a 285ezer embernek aki az szja 85%-át fizette a 4,2 millió helyett a fele Bp-i, szerény számításom szerint. És ezek között nyilvánvalóan egy maszopos sincs.

nyomasek 2013.02.19. 13:10:16

Ha valóban jobboldali politika lenne végre a vezető erő az országban, itt akkora, de akkora visítás lenne, hogy beleremegne a fél világ. Az összes létező megmondós fórumon kikiáltanák hazánkat fasisztoid diktatúrának. Szerintem a mostanság gerjesztett, egészen nyújorkig elhallatszó vernyákolással túl messzire mentek az igazmondók, mert nem lesz hova tekerni a koppanásig tolt hangerőszabályzót.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 13:11:36

@Belpo: Biztosan sokat utazol.

Moszkvában mobillal fizeted a parkolójegyet, buszjegyet, mobilneten intézed a közig ügyeket. Bp. elég erősen lemaradt.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.02.19. 13:14:45

a Fidesz bolsevik párt: több mint tíz éve mondjuk. valami még (hááááá - idelle elnyomott egy ásítást)?

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 13:15:09

@nyomasek: Az EU maga is egy baloldali tervgazdaságon alapuló birodalom, igaz egyelőre itt csak a GDP 1%-át osztják újra. Sőt a központi tervutasításos rendszer még az USAban is bejátszik a FED miatt, mert választói beleszólás nélkül dönti el egy apró klikk, hogy pénzbőség van-e vagy pénzínség.

user792 2013.02.19. 13:15:15

Pedig egyszerű.

A képlet: soft nacionalizmus + populizmus + szociáldemokrata gazdasági program = Ká Európa.

Itt soha nem lesz látványos piacbarát politika, elitista konzervativizmus, melldöngető nacionalizmus, imperialista terjeszkedés, de vszeg csegevaráék sem veszik át soha az irányítást, miután katonai puccsot hajtottak végre. Nem.

Kis bennfentes, egymással vitatkozó, megmosolyogtatóan provinciális, de béketűrő fejedelemségek...mint régen.
A világnak ezen a táján egyszerűen erre rendezkedtek be a népek'.

Bloodscalp 2013.02.19. 13:19:37

@Belpo: nem erről van szó. ha tudod mit jelent mindez akkor lehet te is átgondolod.

az ötlet akkor jutott eszembe mikor felvidéken hiszti volt
a kettős állampolgárságból, ha..martonyiék tökösek lettek volna elébe mennek az eseményeknek, felvidékieknek extra gyorsan megadják az állampolgárságot, megszervezik és összegyűjtik- letétbe veszik a szlovák útleveleket - ficoék arra hajtottak úgyis.
A lényeg hogy minél több felvidékit be kellett volna vonniuk, 10-50.000-100.000 vagy több magyar, aki hipp-hopp magyar lesz...és ficoék megvonják a szlovák állampolgárságot? Aligha. Ezt egy olyan kis ország mint szlovákia képtelen lenne elviselni hogy egyik napról a másikra így csökkenjen a népessége. gyakorlatilag zsarolás lett volna hogy vonják vissza a kettős állampolgárságot tiltó törvényt, és működött is volna.

Mária 2013.02.19. 13:25:03

Akkor most melyik magyar párt és melyik politikus retorikájában és gyakorlatában ismerhetők fel a kommunista szellemi örökség és a kommunista vonások?

A Fideszében és Orbánéban? Nahát...

regress 2013.02.19. 13:27:24

nem lehetne,hogy orbánék legközelebb valamelyik keleteurópai országban indulnának a választásokon?

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 13:29:35

@Bloodscalp: Tőlem kérdezhetsz sz-m 2s ügynök vagyok.

'ficoék megvonják a szlovák állampolgárságot? Aligha. Ezt egy olyan kis ország mint szlovákia képtelen lenne elviselni hogy egyik napról a másikra így csökkenjen a népessége.'

- csak azt tudnám mi köze az áp-nak a népességhez. Ficonak csak az adó miatt kell a paraszt.

HgGina 2013.02.19. 13:35:31

Látom, itt a brilliánst is egy l-lel írják. Csak nem a volt áLamfő szerkeszti ezt is?

takács bálint (törölt) 2013.02.19. 13:40:12

az áru, a tőke, az információ és a vagyonforgalom minimális adóztatása nem lenne ördögtől való. ha a beszedés nemzetközösségi kereteken belül egységesen folyna, és bevétel igazságos (értsd egyenlő) újraosztást eredményezné.

az "unortodox" gazdaságpolitika alapvető problémái: kihagyja a vagyonforgalom adóztatását, az extra bevételből nem, vagy alig részesül a középosztály, sőt a jövedelem átrendezés hátrányosan érinti a szegényeken.

mindez összességében stabil lejtmenetet eredményez mind nemzetgazdasági, mind szociokulturális téren. ha ehhez csatlakozni szeretnének a csehek, a szlovákok és a románok akkor ezen tényleg csak mosolyogni lehet. ha lengyelek is belépnek a sorba, akkor európa vélhetően szétesik egy nyugati föderációra és egy keleti konföderációra.

a nyugati tőkebeáramlás helyett a keleti munkaerő kivándorlás fog dominálni. ami nyugat-európának nem feltétlen rossz. ha kelet-európa erre a politikára szavaz, akkor megint leszakadnak. a történelemben nem először és nem is utoljára. tulajdonképpen a felzárkózás lenne a meglepetés.

nyomasek 2013.02.19. 13:41:20

@Mária: Plusz akik az internacionálét énekelgetik :)

Helyes Írás 2013.02.19. 13:43:01

Nincs itt semmi speciálisan baloldali vagy jobboldali. Minden emlegetett ország kormánya azzal a problémával néz szembe, hogy a válság miatt nem tudja finanszírozni a központi költségvetésből biztosított szolgáltatásokat (nyugdíj, oktatás, kultúra, szociális támogatások, rendvédelem, stb.), a középosztályok által megfizethető szinten tartani az energiaárakat és a közlekedési kiadásokat, illetve megállítani a munkahelyek csökkenését. Az Orbán-kormány ezeknek a problémáknak a kezelésében alkalmazott olyan módszereket, amelyek eltérnek a nemzetközi pénzügyi világ és a válság által kevésbé érintett erős EU-tagállamok által ajánlott megoldásoktól. A rendszerváltozás után kiemelt hasznot húzó nemzetközi tőkére terhelte a kiadások egy vékony szeletét, illetve a tőkehiányos régiók történeti tapasztalatai nyomán nagyobb állami gazdaságszervező aktivitást mutat, mint a tőkeerős régiók államai. A pragmatikus jobbközép és balközép kormányok most nem engedhetik meg maguknak, hogy elsősorban eszmék és ideológiák mentén kormányozzanak. Mindössze ez a közös bennük. A görög helyzet pedig minden politikus számára intő példa, mit kell elkerülni, bármi áron is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.02.19. 13:43:28

@HgGina:

A briliáns magyarul egy l, kedves @HgGina:!

Mária 2013.02.19. 13:44:14

@nyomasek:

Hehe, Bajnai milyen képet vágott már :)))

waldorfbalcon 2013.02.19. 13:45:01

@tesz-vesz: "és pont most jött ide a mercédesz szegény"

Ezt, barátom, csúnyán benézted. Tudod, mikor és ki alatt döntöttek a Mercedes idejöveteléről? Sosem találnád ki :) Viktor olyannal próbál büszkélkedni, amihez semmi köze sincs. Mindegy, megszoktuk.

Bloodscalp 2013.02.19. 13:46:56

@Lucky Larry Silverstein: nyilván ha csak magyar állampolgár lennél, akkor is oda adóznál ha ott dolgozol, nem a gazdaság csökkenésére gondoltam elsőként, az ego csökken, mintha Magyarország a határon túl is folytatódna tényleg. Persze jönnének a gazdasági vonzatai is.

Mit kérdeznék?

takács bálint (törölt) 2013.02.19. 13:47:26

@user792:
annyi történik majd, hogy németország feladja a "balkán" projektet. az osztrákok mögé beáll svájc. ők kevesebb pénzt nagyobb kockázattal (magasabb kamattal) helyeznek ki. újra el fog terjedni a bécsi nagy-bevásárlás. internetes csomagküldés. az osztrákok már dörzsölik a tenyerüket.

Makkasz 2013.02.19. 13:47:27

Rákosi elvtárs, a nagy vezető, míg a nyugat írigykedve bámulja tehetségét, addig a keletiek lábai elé borulnak és tanulnak tőle a moszkvai repülőtéren.
A Csehszlovák kidiákok később virágokat dobáltak Baratislavaban lábai elé, és miniszterelnökük erősen meghajolt Orbán izé Rákosi erőteljes kézfogásakor, jelezve elismerését.

waldorfbalcon 2013.02.19. 13:47:45

@Helyes Írás: A gond csak az, hogy ez a gödörmélybe mtuató irány nem fenntartható. Nyernek a populizmussal 2-3 évet, 1-2 választást, aztán beleállnak a földbe és roló.

Netuddki. 2013.02.19. 13:49:54

Már április 1.-e van? Ja, nem addig még másfél hónap. Azért jót kacagtam (volna, ha nem lennénk ekkora szaharában).

koborvadász 2013.02.19. 13:54:18

Mit várunk?
Viktor és bandája a kommunista érában szocializálódott!
Azt látták azt követik!
Putyinnal azért haverkodik, hátha szükség lesz a segítségére.
Viktor eléri, hogy újra orosz katonák tartsák rémületbe a Magyar népet!

S ha ez nem lenne elég a világ egyéb pontjáról még támogatják is ebben (pl.: Soros Gyurka )

Melchi Zadok 2013.02.19. 13:54:58

"kumin ferenc szerint"

ebben a mondatban benne van minden, amit erről a posztról gondolni, vagy tudni érdemes

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 13:55:06

@Bloodscalp: Nem igazán lennének gazdasági vonzatai.

Aki Mo-n akart munkát vállalni már rég ott dolgozhat, áp. nélkül is. Aki meg nem akart az magyar áp-ként is ide adózna.

De: Választójog bukta, ha elveszik a szlovák áp-ot. Ez pedig Ficonak jó, és minden szlovák pártnak jó.

De nagyon nem fogja erőltetni, ez egy kampánytéma volt, ha jól tudom 200 ilyen elvétel történt, gyakorlatilag attól vették el aki akarta (mert önként nyilvánosan vállalta). Ehhez képest vagy 300.000ezer áp-kérvényt adtak be, és 100e fölött már meg is kapták(ezek 20%-a szlovákiai szvsz).

nyomasek 2013.02.19. 13:55:12

@waldorfbalcon: Csak a pontosság kedvéért: eddig csak ortodox módszerekkel sikerült csődbe vinni az országot. Az unortodox módszerek még nem hozták a kellő eredményt, bár erősen dolgoznak rajta bizonyos körök.

Bloodscalp 2013.02.19. 13:55:28

@Lucky Larry Silverstein: Más pekny zadocek? Bár ez ugye nem kérdés:) Ennyi a szlovák tudásom.

nyomasek 2013.02.19. 13:56:09

@Mária: Az az ember bármit képes elénekelni.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.02.19. 13:56:15

Bevallom őszintén, leszarom, hogy máshol hogy istenítik Orbánt és Matolcsyt. Amíg itthon a recesszió, a haldokló reálgazdaság uralkodik, addig nem érdekel, hogy más hogyan kúrja el az országát, még akkor sem, ha minket tekint követendő példának.

Hawks 2013.02.19. 13:59:22

" Kumin Ferenc szerint a más utat választó portugálok és spanyolok is a magyar útra lépés lehetőségeit vizsgálják" - Ha Kumin Ferenc mondja, akkor ez egészen biztosan így lesz.

waldorfbalcon 2013.02.19. 14:00:54

@nyomasek: Én úgy átom, ezen a téren jelentős hatékonyságnövelést serült elérniük.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 14:01:38

@immortalis: Jogos. Ezért a köv. választáson alacsony részvételt és magabiztos(nem 2/3os) fidesz győzelmet várok. Az unortodoxia folytatódhat akár a Jobbik külső támogatásával is, ha mégis kell majd a 2/3.

takács bálint (törölt) 2013.02.19. 14:01:43

@Helyes Írás:
de azért az világos ugye, hogy ez a politika látványos kudarcba fulladt. se a fogyasztás, se a (piaci) foglalkoztatás nem bővül, a külkereskedelmi mérleg nem javul, a (piaci) kamatok nem csökkennek, a beruházások esnek. és ennek következtében a gdp a mezőgazdaság (az időjárás) függvényében stagnál, vagy csökken. az államadósság mértéke lényegében nem változott. az a siker, hogy a forintgazdaság nem omlott össze.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 14:03:45

@Bloodscalp: Igen, igen a szlovák(cseh) nyelv gyönyörü! Na nem annyira mint a magyar de én bírom..:)

dean23 2013.02.19. 14:05:52

Orbán politikája beleállította a gazdaságot a földbe, a befektetőket meg elijesztette! A gazdasági miniszterünk meg egy elmebeteg idióta aki az alapvető matematikai műveleteket sem tud megoldani!
A válságot nem úgy szokták megoldani, hogy ütnek egy 400mrd-os lyukat a költségvetésen csakhogy bevezessék az egyetlen ígéretüket, az egy kulcsos adót!

Tóth Csaba Tibor 2013.02.19. 14:06:00

ennél szebben kódolt orbán-fikázást még nem olvastam. gratulálok!

Bloodscalp 2013.02.19. 14:06:09

@Lucky Larry Silverstein: nekem mesélte felvidéki ismim hogy hogy amig nem kapta meg a magyar állampo. -t, addig több helyen ezért nem vették fel egy időben mert nem volt melója-vagyis ez volt az indok. az itthoni munkaerő piac ritka geci na, valami indok mindig van.

hát, innen nézve nem vesztenek vele semmit ott se, én nem járok szavazni spec.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 14:07:04

@dean23: Zavar, hogy nem kell kifizetned 400 mrd-ot?

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 14:10:53

@Bloodscalp: Hát ilyesmit a közszférában tudok elképzelni, ahol ált. kötelező is a magyar áp. De őszintén, ha te veszel fel vkit a vállalkozásodhoz vagy pl. egy multinál ez az utolsó ami érdekel bárkit.

Én pl. ügyvédi irodában kezdtem dolgozni még szlovák áp-ként, soha senki egy rossz szót nem szólt az áp. miatt. Még az Ügyvédi Kamara tagja is lehet külföldi.

maskep 2013.02.19. 14:14:19

@Samott: Hogyisvanez? - Úgy van ez, hogy addig, amíg Orbán Viktor meg tudja nyerni a választást azok nevében, akiknek bizonyos jelképek és jelmondatok számítanak elsősorban, addig olyan vulgárkommunista gazdaságpolitikát keverhet nepotista társadalompolitikával, amilyet csak bír. Hogy önkényuralmat épít? Ez a jobboldal hagyománya Magyarországon, de ebbe szoktak bele a Kádár rendszer idején is. És ha már valakinek önkényúrnak kell lenni, akkor már legyen az, akitől ezeket az oly kedvesch külschőschégeket napi betevőként megkapják.

takács bálint (törölt) 2013.02.19. 14:16:43

@Lucky Larry Silverstein:
az állampolgárság elvétele bejátszhat romániában is. ha kelet-európa unió helyett konföderációt (nemzetállamiságot) akar, akkor ebből pont ők maradjanak ki?

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 14:18:58

@takács bálint: Csak duma. Fél Moldávia moldáv-román 2s állampolgár.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 14:19:46

@takács bálint: És ott még tétje is van, mert ugye a moldáviai románok nem EU-áp-ok.

takács bálint (törölt) 2013.02.19. 14:24:12

@dean23:
nem ilyedt meg senki. az osztrákok tisztában vannak vele, hogy a lakosságot a hitelekkel továbbra függővé tehetik. a németek pedig azzal, hogy a hasznos munkaerőt bármikor elvihetik. svájc vígan megfinanszírozza az exploitation egész projektet. ha nem megy "demokratikusan", akkor diktálni fognak.

az érdekviszonyok száz év óta nem sokat változtak:
en.wikipedia.org/wiki/File:Europe_in_1914.jpg
talán a finneknek sikerült elszakadni.

Crescendo 2013.02.19. 14:24:32

Elo pelda a szolas igazsagara: egy bolond szazat csinal? :)

Bloodscalp 2013.02.19. 14:25:03

@Doomhammer: lehet tényleg hogy ügynök a diáklány.
hiszen ahol Szögi/Cozma/Bándy gyilkosát is csak nagy nehezen (nem) ítélik el.

Oda feltétlen 2 nyomozó kell, egy 18-19 éves lányra, és kifaggatni arról hogy mikor melyik hídon fog spontán cipőt kötni a barátaival.

Érdekes az is hogy mire (nem) jut rendőr ebben az országban.

takács bálint (törölt) 2013.02.19. 14:30:28

@Lucky Larry Silverstein:
és szerinted következetesnek kell lenniük? attól, hogy a moldovai románoknak megadják az állampolgárságot, a magyaroktól még elvehetik. nemzetállamiság "über alles". és a németek azt fogják mondani, hogy nekik így is jó. az osztrákok azt, hogy még milyen jó. az oroszokról nem beszélve.

Google 2013.02.19. 14:33:32

Mércéje lehet Pontának Orbán, de a meghívását Mesterházynak fogadja el - szocdemek a szocdemekkel, suba a gubával.
Ponta arra is kiváló példa, hogy plagizált ugyan, de nem bánja. Ma is megtenné. Megtehetné.

Gogol 2013.02.19. 14:35:47

Na, ha ennyi eladósodott tolvaj utánozza Orbánt, akkor már tudjuk, hogy a mi miniszterelnökünk a legnagyobb gazember Európában.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 14:40:24

@takács bálint: és szerinted következetesnek kell lenniük? attól, hogy a moldovai románoknak megadják az állampolgárságot, a magyaroktól még elvehetik.

- Amíg EU tagok addig nem tehetik meg, ahogy a szlovákok sem (így) tették meg.

takács bálint (törölt) 2013.02.19. 14:45:03

@Lucky Larry Silverstein:
ne viccelj már. a kelet-európai országok de facto már nem eu tagok. a keleti-partnerség támogatott részei.

takács bálint (törölt) 2013.02.19. 14:48:09

@dean23:
"ijedt" természetesen.
kicsi volt a súgólyuk nem fért be a súgójuk.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.19. 14:57:09

@takács bálint: a kelet-európai országok de facto már nem eu tagok

- biztos lemaradtam valamiről.

Cinkes 2013.02.19. 15:05:01

az egyik legrosszabb gdp adatunk lett európában és még minket akarnak követni... ? ez aztán eredmény. csak igaza lett viktornak, hogy követnek minket. azt mondjuk nem árt nem figyelmen kívül hagyni, hogy az a fajta populizmus győzte meg őket amelyet itthon is harsognak: ne az emberkkel fizettessék meg... az, hogy ennek valójában mi a valós eredménye az a politikusoknak sosem számít, mert nem ők az emberek akik majd megfizetik így is úgy is.

Mikka-Makka 2013.02.19. 15:13:41

ezen kesergek folyton , választhatunk egy baloldali gazdaságpolitikát folytató párt egy még baloldalibb meg egy legbaloldalibb között
egy valamire való párt sincs a láthatáron aki felvállalná hogy szembemegy ezzel

takács bálint (törölt) 2013.02.19. 15:29:55

@Vhailor:
nem furcsa. azért, mert errefelé a keleti-keresztség a vallás. a közéletben domináns csoportok politikai irányultságtól függetlenül népnemzetben gondolkodnak. ha jól figyeled, akkor "meseházy" is kirakta a kossuth-címert. az unortodoxia abban áll, hogy orbán viktor egyszerre akar vallási és világi vezető lenni. minden magyarok kormányzója és pátriárkája egyben.

takács bálint (törölt) 2013.02.19. 15:37:19

@Mikka-Makka:
azért, mert a kelet-európaiak többsége a politikától előjogokat akar. mondok egy példát. miközben a diákok többsége követeli, hogy a nyugdíjasoktól vegyék el az utazási kedvezményeket tiltakozna ha tőlük vennék el ugyanezeket.

ez addig így marad, amíg nem lesz nemzetközösség. abban az értelemben, hogy ezeket a jogokat egész európában egységesítik. és összeurópai keretek között finanszírozzák. de aligha lesz commonwealth. ultra brutálisan szemben áll a népakarattal.

is 2013.02.19. 15:51:33

@Lucky Larry Silverstein: Mivel ennek eredményeként viszont hosszabb távon ki kell majd fizetnünk 1000 milliárdot, ezért zavar. Neked finom volt az aranytojást tojó tyúk? Mert tojás, az többet nem lesz.

Ugye nem az van, hogy te ezt az összefüggést nem látod, és tényleg elhiszed, hogy van ingyen ebéd, és 400 milliárdot csak úgy el lehet tapsolni a levegőbe, mert az milyen fasza dolog ma, a holnappal meg törődjön, akinek két anyja van?

Adalberto Gellenzeeri 2013.02.19. 15:54:53

Hajj, vitézek,hajj leventék ! Tudjátok, amikor a katona ment le a lépcsőn, megbotlott és eltörte a lábát. Összeült a vezérkar, hogy mit is kellene csinálni, hogy ilyen szörnyűség ne forduljon többet elő. A megoldás: megszüntetni a lépcsőt és a katona lábát. Így nem lesz többé ilyen baleset. Igazi unortodox megoldás. Ilyen orbanyikov tábornok gazdaságpolitikája is, melynek erdményeképp megszűnik a gazdaság, mert éhendöglenek a népek. Igazi, valódi követnivaló módszer. Hajrá vitézek, hajrá leventék !

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 15:56:04

@Bloodscalp:
"Oda feltétlen 2 nyomozó kell, egy 18-19 éves lányra"

Ha az amerikaiak kepeztek ki a diaklanyt, akkor ket nyomozo talan keves is. Olyan trukkoket tanitottak neki, amit el se tudsz kepzelni. Pusztan hanggal is tudhat olni peldaul.

Hol van a TEK es az o pszichologusai, amikor a hazanak szuksege van rajuk?

Ad Dio 2013.02.19. 15:56:35

@Belpo: "a nem annyira tájékozott vidéki rájuk szavaz vagy a jobbikra(a vidéki jó része nem műveletlen vagy buta de a fiatal külföldre vagy pestre menekült) marad a kossuthrádió hallgató."

:DDD

Én például babos fejkendőben és otthonkában szoktam hallgatni a Kossuthot miközben a tikokat etetem, vagy szomszédommal beszélgetek kvantumfizikáról - helyesebben a lótrágya kiterülési mintázatairól.

:DDD

Édes Istenem de nagy és változatos emberkertet csináltál Te nekünk!

Ad Dio 2013.02.19. 16:04:05

@Adalberto Gellenzeeri:

Pedig az igazi megoldás az, ha először is eladjuk a vertikális transzportálás jogait egy külföldi befektetési társaságnak csendben. Majd kijelentjük hogy a lépcső javíthatatlan. Szerencsére a befektető már félig fel is húzta a liftet, viszont a befejezéshez csinálunk egy pályázatot az adott helyzetre szabva, nehogy szegény befektetőnek egyedül kelljen már kiépíteni azt a fránya liftet. Pénz persze nincs a pályázat mögé, úgyhogy felveszünk egy valag hitelt. És voila! Előállt a megoldás! Aprócska gond lehet, hogy a felvonó nem felel meg egyetlen szabványnak sem, de majd ráigazítjuk a szabványokat.

A delikvens meg majd fizet mint a...

Blogger Géza 2013.02.19. 16:29:26

@froton: Oszt menyivel lett volna jobb, ha marad a manyupoknál, és ott buknak a nyugdíjra pályázók? Semmivel.

capacete 2013.02.19. 18:14:46

@Blogger Géza: Ott nem feltétlenül buktak volna, ugyanis a manyupoknál hosszútávú befektetés volt a részvény, nem adták volna el akkor, amikor a legalacsonyabb a hozam.
Szeretett kormányod ezt bizony eltőzsdézte...

capacete 2013.02.19. 18:16:42

@Google: Igen, hitvány egy ember. Akárcsak mélykeresztény miniszterelnök-helyettesünk...

radarr · http://radarblog.blog.hu/ 2013.02.19. 20:12:32

Tegnap néztem Columbot az izgalmasabb volt mint ez a cikk

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2013.02.20. 16:52:54

@pierre bayle: "Viszont továbbra is viszonylag népszerű. Mondjuk Gyurcsányt tizedannyiért forradalom zavarta volna el, ezeket a rettenetes mutatókat pedig valahogy/valamiért tűri az ország."

Az ilyen balos gazdasági program (adóztassuk a multikat és bankokat) mindig is népszerű: ugyan nekünk szar, de a bankoknak és a multiknak még szarabb.

szanisz 2013.02.22. 14:45:58

Hát hiába, posztkommunista ország a többi is.

A lényegről azonban nem beszél a kedves szerző, magáról a kivitelezésről. Mert pofázni mindenki úgy pofázik,ahogy az az átlagválasztópolgárnak kedves.

Fico is tervezett bankadót, különadókat, de sokszor elmondta, hogy az Orbáni méreteket túlzónak, és a gazdaság egésze számára hátrányosnak érzi. Pedig ő nem egy szakember, hanem ugyanakkora haszonleső, mint Viktor.

Helyes Írás 2013.03.05. 10:59:43

@takács bálint:
Így van. Nem omlott össze a forint és fennmaradt a társadalmi stabilitás. A közgazdászok rendre elfelejtik, hogy a gazdaság nem önmagáért működik. A növekedés is csak azoknak jó, akik részesednek belőle. Ha a széles társadalom részesedik a növekedés hatásaiból az jobb, mint amikor leginkább csak a tőketulajdonosok és az általuk megfizetett felső középosztály, ahogy ez a rendszerváltozás és a válság közötti korszakban történt. A középrétegeknek maradt a devizahitel, amely a világválság hatására istencsapássá változott, 2,5-3 millió magyar és roma pedig a rendszerváltozás óta vegetál.

A növekedés elmaradása, a beruházások visszaesése és a gazdasági szerkezetváltás lassúsága persze kudarc, ám a politikai ítélkezés helyett vagy legalább mellett, érdemes az okokat szálazni. Elvárható, hogy Magyarországon legyen növekedés, ameddig a világban nincs? Egy olyan gazdasági szerkezet mellett, amelyben rendkívül szűk a hazai tulajdonban lévő, hazai piacra termelő szektor, s ahol a legnagyobb hozzáadott-érték hányadot felhalmozó kereskedelem meghatározó része külföldi tulajdonosok kezében van, akiknek az az érdeke, hogy a nemzetközi hálózatukban maximalizálják a hasznot úgy, hogy a számukra hazai térfélen (Németországban, Svájcban, Franciaországban, stb.) optimalizálják. Azt sem ártana tisztázni végre, hogy a hitelezési stop és ennek következtében a beruházások visszaesése a válság hatására következett be és nem a tőke külön-adóztatása után. A nemzetközi bankok a hitelalapokat már a szocialista kormány idején kivonták magyarországi leányaikból. Nyilván nem hozzák vissza, amíg a külön-adók fennmaradnak, de ha most eltörölnénk a bankadót, beindulna a hitelezés? Ahol nincs bankadó, ott beindult?

S ahol az IMF által javasolt gazdaságpolitikai és központi költségvetés-finanszírozási modellt követték, ott sikertörténetet látunk? Ha van is némi növekedés, ennek nyomán javul az állami költségvetés pozíciója, enyhíthetők valamelyest a megszorítások? Nem? Érdekes, vajon miért? Mert hosszabb idő kell hozzá? És a hazai gazdaság állam által regulált szerkezetváltásához nem kell hosszabb idő? Vajon mitől javulna a külkereskedelmi mérleg 2-3 év alatt? Azért, mert a politikát demokrácia-technikai okokból négyévenként mérjük, a gazdasági tendenciák nem 2-3-4 évenként fordulnak. Korai még értékelni a Mandiner szerzője által - szerintem tévesen – kizárólag Orbánéknak tulajdonított válságkezelési irányzatot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.30. 12:01:38

@waldorfbalcon: nem ezt mondtam?!

"hogy büszkélkedik orbán az új mercédesz gyárral, amit még gyurcsányék tettek ide, "

vantaan 2013.08.30. 12:34:56

Orbán? ..... mint kelet európai mérce? Vonalzó?

S mit mérnek vele?
pl.: az emberi hülyeséget? 1 orbáni hülyeség=3 hülye közember hülyeséggel?

....a korrumpáltságot? 1 orbán= 110%korruptság?
..... a lenyúlások mértékét? 1 orbán=ellopunk mindent ami nem égeti a kezet?
..... nagyot mondás mértékegysége? 1 orbán=10millió+1 új munkahely Magyarországon?