Erdélyi kampánykalauz 13+1 pontban
2013. január 21. írta: tempetőfi

Erdélyi kampánykalauz 13+1 pontban

mszp_rmdsz.jpg

Rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak 2004. december 5-én, mondta Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke Kolozsváron, és benyögte a bocsikát, majd Markó Bélával egymás nyakába borulva elénekelték az Intern-nacionálét, bennem meg életre kelt a mémgenerátor, lásd fent. Ezennel kezdetét vette az I. Magyar Kampányolimpia: Szávay István Szatmárnémetiben bejelentette, hogy megkezdi a határon túli pártépítést a Jobbik Magyarországért Mozgalom; Schmuck Andor viszont Pesten melegít, erdélyi körútra készül, hogy kies tájainkon is szociáldemokrata közösségeket hozzon létre. Thürmer Gyula, Fodor Gábor, Kuncze Gábor, Bokros Lajos, Gyurcsány Ferenc, illetve az Együtt 2014 vezetői még nem startoltak rá az erdélyi piacra. Az LMP-s ismerősöm szerint ők nem állnak be a sorba, a Fidesz pedig hagyományosan nyáron, Tusványoson szokta megaszondani, hogy szerintük merre van az előre.

Valószínű, hogy a határok fölötti nemzetegyesítés nemzetpolitikai programja alatt nem pont erre gondoltak az elmúlt évtizedek alatt; de hogy őszinte legyek, én ezt nem bánom, így es jó, mondaná jóapám. Bár azért halkan felhívnám az érintett stratégák figyelmét, hogy a választási matematika alapján inkább egy rendes magyarországi kampányban gondolkodnék, nem másért, de a magyarországi több mint nyolcmillió szavazó jóval nagyobb potenciált jelent, mint a max. félmillió külhoni állampolgár: Turul kolléga számításai szerint 2%-os jelentőségű szavazattömegről beszélünk, ami talán 2-3 képviselői helyről dönthet; igaz, az is elképzelhető, hogy valakiknek a remélt pár ezer szavazat létkérdés.

Mindenesetre nem ártana, ha megspórolnánk néhány fölös publicisztikai kört (no meg erdélyi magyarként kínos, ha rajtunk röhögnek a románok); ezért alább néhány eligazító jellegű támpontot osztanék meg az idelátogató politikusokkal. Nem akarom elvenni a pártideológusok kenyerét, írjanak veretes politikai programokat, hadd szóljon a jövő, inkább csak cövekelnék, pontokba szedve, hogyan is kezdjenek neki az erdélyi kampányuknak.

*

1. Az erdélyi magyar közösség nem homogén massza, nem egy akol, hol juhainknak maradéka békésen kérődzik a nagy magyar történelembe belé. Sokfélét gondolunk a világról, és ez így van rendjén, tartsd ezt te is tiszteletben. Ha meg akarod mondani, hogy mit gondolunk mi, erdélyi magyarok, akkor kiröhögünk.

2. Felhős-borongós homlokod alól a jövőbe tekintve ne beszélj úgy tizenötmillió magyarról, hogy közben tízmillióra gondolsz. Észrevesszük. Hogy pontosan értsd: ez olyan, mint amikor Európáról beszélsz, de közben a legvidámabb barakk ideája lebeg a szemed előtt.

3. Nemzetállamból jössz nemzetállamba, de van egy lényeges különbség: erdélyi magyarként kisebbségben élünk, tehát a többségi logikádat nem mindig értjük.

4. A románok viszont nem akarják érteni. Mielőtt beletenyerelnél valamibe, próbáld meg végiggondolni, hogy a magyarok... kezdetű mondatod hogyan hangozna a románok... felütéssel. Mi, erdélyi magyarok, mindkét verziót naponta halljuk; és bár zsigerből a magyar verziót érezzük igaznak, többnyire a románt erőltetik ránk, van is feszültség emiatt. Kampánycélokból ne tetézd (más kérdés az ún. nemzetpolitika).

5. Apropó, románok: Erdélyben jóval többen vannak, mint mi. Tetszik, nem tetszik, ez ténykérdés, tehát Erdélyről úgy beszélni, mintha nem is élne itt hatmillió román, enyhén szólva is hülyeség, a politikai vakságod árát pedig mi fizetjük meg. Nem mintha az erdélyi magyar politikai elit az elmúlt huszonhárom év alatt erre a problémára tudott volna épkézláb és élhető választ adni, de a rossz válaszok számát fölösleges szaporítani.

6. Ráadásul a románok többsége nem szokott magyar gyermekeket reggelizni. Két lábuk van, két kezük, két fülük, két szemük, annyira emberiek, hogy ha például kimész Kolozsvár főterére, nem tudod megmondani, ki magyar és ki román, amíg meg nem szólalnak. Belőlük fölösleges ellenségképet rajzolni, éppen elég bajuk van nekik is a bunkó politikusaik miatt, kár lenne ezek számát szaporítani.

7. Ne zsidózz, az erdélyi magyarok a zsidókérdést – sajnálatos történelmi események miatt – nem értik. Nem nagyon láttak zsidót, és ha láttak volna, akkor sem értenék, hogy mi a baj azzal, hogy ő zsidó. Vagy ha értik, akkor a saját sorsukon keresztül értik meg. Hidd el, eléggé nehéz úgy nekifeszülni a világnak, hogy indulásból azért utálnak, mert magyar vagy.

8. A romakérdés Romániában még akutabb probléma, mint Magyarországon. Becslések szerint 2–2,5 millió cigány élhet ebben az országban, és velük eddig egyetlen kormány sem foglalkozott érdemben. Nagyjából annyit látnak a kérdésből, hogy a koldusmaffia roma tagjait románként azonosítják be külföldön, rontva ezzel az országimázst. Tehát amikor hazazsuppolja őket valamely állam hatósága, akkor fogadkoznak és hazudoznak egy kicsit, majd félrefordítják a fejüket, ha a hazazsuppolt személyek ismét kifelé mennek. Az országhatáron belül élőkről még csak tudomást sem vesznek, márpedig ebből előbb-utóbb baj lesz. Nem kéne a cigánybűnözéssel neked meggyújtanod a kanócot, ennél jóval összetettebb a kérdés, túlmutat a magyar nemzeti problématáron.

9. A parttalan jogszaporítás nyelvét sem értjük. Nagyobb hiányérzetünk van a kollektív jogok kapcsán, hogysem az egyén jogainak eszköztárával körbe akarnánk bástyázni magunkat. Túlzásnak tűnik, de egy kisebbségben élő nemzetrész – mint politikai közösség – tagjaként gyakorlatilag beleszületünk a jobboldaliságba. Ez nem azt jelenti, hogy felnőtt korára is mindenki jobboldali marad, de a többség igen. Elég rossz emlékeink maradtak a nacionálkommunizmus időszakából, ráadásul a balliberális értékvilágot naponta cáfolják a román szocialisták és liberálisok. (Errefelé a leginkább szélsőjobbos szöveget az elmúlt években a liberális pártvezér tolta.) Szóval ne csodálkozz, ha az ideológiai hívószavakra süketek vagyunk.

10. Nézz rá a térképre! Erdély nem csupán Csíksomlyóból és Tusványosból áll. Például a partiumi magyarok végigizgulták Isaura kiszabadítását, az ántivilágban ott rágták a körmeiket a tévé képernyője előtt, tehát pontosan értik, hogy esetleg mire utalsz a Xénia-lázzal – Székelyföldön viszont nagyot néznének. És a Szilágyságban sem érdemes elcseszett Tamás Gábor-imitátorként haknizni, mert ott is gyönyörű a táj, de amit ott magasodik, az nem a Hargita.

11. A szociológusok háromféle életterünket különböztetik meg: vannak a tömbmagyar régiók (Székelyföld, Partium és Szilágyság egy része, illetve Közép-Erdély egy kis része), beszélnek még az ún. interetnikus vidékekről, valamint a szórványról. Az interetnikus vidék azt jelenti, hogy együtt élünk a románokkal: általában ők vannak többségben, tehát ha bemész az éjjel-nappaliba, nem biztos, hogy értenek magyarul. Ennek nem föltétlenül örülünk, és européer szemmel sem helyes, de ez is ténykérdés. Ne lepődj meg, hogy amikor ilyen helyeken oláhozol, a közönség egy része feszeng. Lehet, hogy a szomszédjáról, házastársáról, édesanyjáról beszélsz. A szórványban biztosan a szomszédjáról beszélsz. A tömbmagyar vidékek sem egyformák: a partiumiak és a székelyek annyira különböznek egymástól, hogy én például székelyként a Partiumban sokszor nem értem a véreimet, pedig tíz éve itt élek (és feltételezem, engem sem mindig értenek).

12. Nagyjából hasonlóak a médiafogyasztási szokásaink, mint a magyarországiaké, annyi többlettel, hogy mi a román kereskedelmi adókon is követni tudjuk a tehetségkutatókat. Tehát ugyanazok a kulturális kódjaink, nem lehet letudni a kampányt néhány Wass Albert-idézettel. Nagyváradon például ötezer ember rágta a gulyást Bunyós Pityu konzervritmusára a Várban. Ellenpéldaként a Kolozsvári Magyar Napokat említhetném, ahol a Mátyás-szobor előtt húszezer ember énekelte a Himnuszt augusztus 20-án.

13. A konzumidiotizmus is határtalan, tehát ha valahol székelykaput fotózol a telefonoddal, ne lepődj meg, ha a gazda fia visszafényképez a saját telefonjával. Neki is van Facebook-profilja, és míg te a romlatlan Tündérkertről posztolsz, lehet, hogy ő a következő megjegyzéssel tölti fel a képet: Úgy ráizgult a tápos a kapura, mint Laji bá a pornócsatornára XD. Ezen nem kell megsértődni, szabadidejében a gyermekeddel együtt osztja az észt a Youtube-on a klipek alatt kommentben, egymástól tudják, hogy mindenki hűje.

13+1. Az erdélyi magyarok emberből vannak, nem szentek. Ne várd el tőlünk, hogy kötelezően hozzuk az Ábel-figurát. Ugyanígy: ha rácsodálkozol, hogy milyen jól tudunk magyarul, akkor azon se csodálkozz, ha szájon vágunk. Ha viszont ötpercenként megköszönöd, hogy kitartottunk őseink földjén, és megtartottuk az anyanyelvüket, akkor hajlamosak vagyunk elhinni, hogy ez tényleg hősies helytállás volt, tehát alanyi jogon jár nekünk valamiféle támogatás. A rendszerváltás óta ezen szocializálódtunk, a szegény, de csillagszemű erdélyi rokon önképe emiatt nálunk is elég erős – és szerény véleményem szerint ez nagyon nem helyes, torzít a tükör. Kiszolgáltatottá tett minket, és ezt tetézi a román politikai-gazdasági térbe integrálódott elitünk kézivezérlése. Mondjuk, ha a kampányban ezen egy kicsit elvitatkoznátok, máris előbbre lennénk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr285027181

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki mit tud 2014 2013.01.21. 23:27:41

A négyszögletű kerek erdő lakóit négyévente egy tévéműsor tartja lázban. Nincs benne semmi látványosság, szépség vagy csillogás. Nincsenek benne művészi értékkel bíró produkciók sem. A fellépők egytől egyig jelentéktelen figurák, akiket egyetlen dolog ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.21. 09:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Erdélyi kampánykalauz 13+1 pontban 2013.01.21. 09:39:02

Az erdélyi magyarok emberből vannak, nem szentek. Ne várd el tőlünk, hogy kötelezően hozzuk az Ábel-figurát. Ugyanígy: ha rácsodálkozol, hogy milyen jól tudunk magyarul, akkor azon se csodálkozz, ha szájon vágunk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.21. 11:22:09

Végigolvasva az írást: korrekt.

Netuddki. 2013.01.21. 11:22:44

Jó a poszt! Egyvalamit még tisztázni kellene.

Anno azon a népszavaztatósdis baromságon NEM a határon túliakat utasította el a lakosság jó része. Amit elutasított az a nagyon is köztudott hátsó szándék ami a mostani 2-ős állampolgársággal teljesedett ki. Miszerint a fidesz csak szavazódroidoknak tekinti a határon túliakat, és semmi más célja nincs ezzel a nagy álmagyarságtudattal mint a határon túli szavazatok bezsebelése.
nem törődve azzal lesz e valami hátrányuk a határon túliaknak, illetve másodrendű állampolgárrá degradálva a határon innenieket.

Szerintem akinek itt bocsánatot kéne kérni e az pont a jelenlegi miniszterelnök és bandájának. Mindazért a megosztásért amit határon innen és túl elkövetett, csakhogy a "hatalomba" kerülhessen...

Kámasuka 2013.01.21. 11:27:04

@Kandeláber: Azért nem olyan kevés az. Mondjuk szavaznak 200ezren a HTMek közül. Mennyire kellett volna a 200e az SZDSZnek nemrég. És az SZDSZ volt a mérleg nyelve, méretéhez képest befolyásos párt volt....

Kámasuka 2013.01.21. 11:30:07

@kovi1970: Persze hogy nem. 2004 megmutatta ki a kicsinyes, gyáva, semmirekellő szar magyar.

'Miszerint a fidesz csak szavazódroidoknak tekinti a határon túliakat, és semmi más célja nincs ezzel a nagy álmagyarságtudattal mint a határon túli szavazatok bezsebelése.' - Nyihaha. Nem tudtam hogy kötelező lesz a fideszre szavazniuk.

MézesRozi 2013.01.21. 11:32:33

néhány éve a Sikaszónál motoros rock-fesztiválon voltam. akkor gondoltam arra, hogy az öregecskedő fideszorientált népnemzeti ősbölénymegmondók látásmódját nem ártana a fidoxnak tágítani kissé. hol van már ábel hargitája?

elwood 2013.01.21. 11:33:36

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "A 27 EU-tagállamból 25-ben elég az állampolgárság a szavazati joghoz, csak 2-ben volt feltétel a belföldön lakás"

és hány olyan van ahol a választás eredményét érdemben befolyásolja ?

Kandeláber 2013.01.21. 11:42:24

@BenFranklin: Ezt nem értik a Werber által manipulált szocimagyarok: nem egyértelmű, hogy a határon kívüli magyarok kire fognak szavazni.
Az mszp 2004-es frusztrált gyűlöletkampánya abból indult ki, hogy minden HTM a fideszre fog szavazni, ezért hozakodtak elő a "húszmillió románnal, akik itt fognak orvoshoz járni, elveszik a munkahelyeket és innen igényelnek nyugdíjat".
Ez a szöveg elég volt arra, hogy a népszavazáson részt vevők fele az állampolgárság megadása ellen szavazzon.
Más kérdés, hogy ezt az erdélyi, felvidéki és bácskai magyarok feltehetően nem felejtették el.

Plumper_ 2013.01.21. 11:49:34

@Talon Karrde: nem stimmel. általában vidékiek mondják azt, hogy "Pest".

is 2013.01.21. 11:49:34

@Kandeláber: Hej, de vakfolt neked ez a 2010-es 99%-os parlamenti döntés az állampolgárságról. Összevissza hordsz mindenfélét, csak erről egy szó se essen.

"frusztrált gyűlöletkampánya"

És még te kéred ki, hogy mások úgy nézik, hogy te is csak gyűlölködésből gondolkodsz, ahogy. Modnjuk mások ezt alá is támasztják érvekkel, lásd fent.

A horvátok nagyon jó példa, a 80% külhoni horvát mindig a konzervatív pártra szavaz, és a nálad értelmesebb posztíró el is ismeri, hogy ez bizony így van Erdélyben is (mondjuk én ezt nem nevezem jobboldaliságnak, ez valami voodoo dolog lehet ezt, meg az egész FIDESZt jobboldalinak hívni). Erről egyébként pont Turul(?) posztjában ott van fekete-fehéren a közvéleménykutatás is: 10x annyi FIDESZes szavazó, mint bármilyen más. Ezek a tények, erre lehet alapozni. Ja, hogy akkor igaz, hogy a HTM-ek a FIDESZre szavaznak? Ajaj, nem, nem, soha, akkor inkább a szocik frusztált gyűlöletesek. Na, kösz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.21. 11:52:50

@Kandeláber: majd az Attis körbezokog mindenfelé, hogyaszongya: "rossz kérdésre rossz választ adtunk".
Hahaha.

Peter Pal 2013.01.21. 11:53:46

@kovi1970: Ez így népmese. Én 23 millió románra emlékszem érvként... Szóval hagyjuk már ezt a baloldali népmesét, hogy jön O.V. és kettéválasztja a magyarokat, mint Mózes a Vörös- tengert... Ez mindegyik politikusnak magától is megy, és szorgosan is gyakorolják...

--------
a poszt meg remek! :)

Kámasuka 2013.01.21. 11:54:07

A sok önbizalomhiányos kiscsíra átgondolhatná hol tartanának most a németek, ha nincs 90es újraegyesítés anyagi erőforrásokat nem kímélve! Lenne-e Lengyelország több mint 100 év megszállás után!

is 2013.01.21. 11:55:15

@BenFranklin: Hát Magyarországon sem volt kötelező. Csak mondom neked, hogy milyen a Kubatov-lista, mert Magyarországon már sokan tudják: első a párthűség, és hogy a FIDESZre szavazz. Minden más: jól dolgozol, becsületes vagy, értelmes vagy, húzod az igát stb. csak ezután jön. Magyarországon sem kötelező, csak ajánlott. Különben, és itt jönnek a hetenként megeső történetek, nyilván neked mind a vakfoltodra esik, hirtelen egyet sem tudsz felidézni. Ezt röviden pártállamnak híjuk, ezt Kádár és Ceausescu alatt mindenki megtapasztalta, persze csak ha már elmúlt 40, amit a legötbben itt még nem teljesítettek, szóval nem is értik.

Én nem lennék azok helyében, akik most nem kérték ki az állampolgárságot, ha egyszer a FIDESZ átveszi a hatalmat Erdélyben is (a magyaroknál).

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.21. 11:57:48

@Kandeláber:

Vidám lehet a fideszes mítoszok álomvilágában élni, de azért a valóság az, hogy a sokmillió romános izé 2002-ben hangzott el, és nem a kettős állampolgárság kapcsán, hanem azzal kapcsolatban, hogy Orbán egy olyan megállapodást pedzegetett, mely szerint _minden_ román állampolgár könnyítve vállalhatott volna munkát Magyarországon (Orbán-Nastase paktum). Ééés csak két évet kellett várni, hogy 'felhasználhassák'.

Kandeláber 2013.01.21. 11:58:30

@is: Nézz át a Vastagbőrre, ott a 2004-es plakát a posztban.
Remélem, nem akarod azt állítani hogy a Vastagbőrt a kormány pénzeli.
Abban egyetértek, hogy a hagyományos jobboldal-baloldal felosztás nálunk nem érvényes. Vajon a 80 % külhoni horvát, aki a horvátországi "jobboldali" pártokra szavaz, ezért megvetést érdemel?
Az viszont érdekes, és megérne egy eszmefuttatást, hogy az erdélyi magyarok, akik otthon mondjuk 95 %-ban az RMDSZ-re szavaznak, miért húznak jobban a fideszhez, mint az mszp-hez.
Csak nem (nagyrészt) a 2004-es kampány és az akkori jelszavak miatt?

Boltzmann 2013.01.21. 12:00:13

13.

azért lehetne egy kicsit büszkébbnek is lenni arra székelykapura

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.21. 12:02:54

@is:

Nyugi, nem vesznek át semmi hatalmat. Páran beszopták a 'csak akkor vagy igazi* magyar, ha adunk neked Mi, Orbán Viktor állampolgárságot' mocskát, és megváltóként tekintenek a Kedves Vezetőre, de azért árulkodó, hogy az érintetteknek csupán ~10%-a folyamodott állampolgárságért.

* Mármint olyan spéci fideszes "igazi", a 'kushadj lábhoz, kapsz alamizsnát, ha nekünk csaholsz; ha nem, akkor mocskos nemzetáruló románbérenc vagy'-fajtából.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.21. 12:04:21

@Kandeláber: na, azt jól megcsinálta Gyurcsótány, még a nem bayerzsóti mértékben hazaffyjass Kovácslacibácsi (akinek elveszett a bugyija) se támogatta túlzottan, ha jól emlékszem, de aztán csak benyögte a 23 milliót.
A férfijjas Feri, állt a vártán, a foszivatarban.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.21. 12:04:40

@Kandeláber:

Bekereteznéd játékosan a 'sokmillió román'-os részt?

Kámasuka 2013.01.21. 12:07:22

@is: Most a nyilvánvaló elmebetegséget leszámítva még mi bajod van?

Pártállam? Nyehehe. Érdekes ezt mindig az utódpárt soraiból hallani.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.21. 12:08:10

@Kandeláber:
Azt hiszem ez az a plakát amit az MSZP Erdélyben nyomtatott.
Kb ezután kezdtek a 23 milló román kampányba.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.21. 12:10:00

@Trompf:
Tévedtem.. Ez korábbi sztori:

hu.wikipedia.org/wiki/Gyurcs%C3%A1ny_Ferenc

2001-ben az MSZP megszavazta az Orbán-kormány javaslatát a magyarigazolvány bevezetésére, a 2002-es Orbán–Nastase megállapodás kapcsán azonban „23 millió román munkavállaló” bevándorlásával riogatott. Debreczeni József Új miniszterelnök című életrajzában Gyurcsány elismeri, hogy ez a kampányfogás az ő ötlete volt.[65][66]

Boltzmann 2013.01.21. 12:11:15

3-6.

a székelyföldi autonómiáért talán a kismagyarországi nagymagyaroknak is illene nagyobb aktivitást kifejteni

Plumper_ 2013.01.21. 12:14:38

"23 millió román munkavállaló"

óhhh, hogy ha a Fidesz beszólásait összevetnénk azok magyar társadalmi és külpolitikai következményeivel, ha az ígéreteiket összevetnénk a valósággal....

de ugye az nem számít, nem úgy volt, úgy lett, és különben is stb.

is 2013.01.21. 12:14:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Írország esetében az ok nyilvánvaló: van a világban 15-20 millió ír állampolgár, s ebből Írországban 4."

Erről az alábbi vicc jut az eszembe:
- Kisasszony, eltöltene velem egy görbe estét, éjszakát, 10 millió forintért?
- ... Nos, hát azt gondolom, ez lehetséges.
- És 10 forintért?
- Mit képzel, kurva vagyok?
- Azt már az előbb megbeszéltük, most már csak az árat egyeztetjük.

Pontosan hány %-os aránytól megérthető, ha a lakhatáshoz kötjük? Magyarország esetében ez ugye 50%, a legnagyobb tömbben élő (politikailag megszólítható, befolyásolható) külhoni magyarral.

Egyébként utána Googleztam, több EU-s országban az elmúlt 10 évben engedélyezték csak a határon túliak szavazását, és a Velencei Bizottság, amely 57 országot kiértékelt ezügyben, sem foglalt egyértelműen állást.

És még valami: az EU-ban akkora a népvándorlás, hogy egyre kevesebb lesz az a gyerek, akinek anyja-apja ugyanolyan nemzetiségű. És még ráadásul egy harmadik országban is élnek, és a gyerek a harmadik ország állampolgárságát is megkapja. 50 éven belül a "nemzeti" tendenciával oda fogunk jutni, hogy egy országban az ott lakók fele nem szavazhat, mert nem ott állampolgár, ezzel szemben ugyanannyian szavaznak majd az országon kívülről, mint akik belül. A Felvilágosodás Európájában hadd legyek már racionális a fenti tények alapján: vagy legyen Európa, vagy ha "nemzetállamosdit" játszunk, akkor igenis az szavazzon, aki ott lakik. Én sem akarok az erdélyi választásokon szavazni. De megkérdem: aki szerint jó, ha ő szavaz a magyarországin, aszerint jó lenne, ha én meg az erdélyi választásokon szavaznék? A posztból az jött ki, hogy ne pofázzak bele az erdélyiek dolgába. Na és viszont, az hogy legyen?

Kandeláber 2013.01.21. 12:14:52

@milyen szép a Vértes, ó: Igazad van, az előbbi történet volt, és Gyurcsány ötlötte ki. A többi szöveghez mit szólsz?@Trompf: Szerintem ez volt az.@Hepci: Azér nagy lenne, ha mondjuk Vadaival megjelennének Csíkszeredán egy kis DK korteskedésre.

Kámasuka 2013.01.21. 12:15:12

@Trompf: Kovács Laca ennél nagyobb baromságokat is összehordott ennek kapcsán:

„Jelenleg a kormány oda jutott, hogy egyelőre 23 millió román állampolgár, de potenciálisan a Kárpát-medence valamennyi lakosa, sőt összességében mintegy 80 millió ember számára nyitotta meg a magyar munkaerőpiacot” – olvashattuk az MSZP közleményében, amelyet a 2001. december 22-én megkötött Orbán–Nastase megállapodás kapcsán fogalmaztak meg.

Kovács Lászlót legutóbb 2010 januárjában kérdezték, hogy nem bánta-e meg a 23 millió románról szóló kampányfogást 2002 előtt, a szocialista politikus pedig úgy reagált: „Annyira nem, hogy ezt én nem mondtam. Egyszer valaki megmutathatná végre, hogy én mondtam. Csak idézték tőlem, de én ilyet nem mondtam.”

Ezen a ponton Betlen János közbevetette: „Nekem mondta, még 40 millió ukránt is mondott az Aktuálisban. Én esküszöm, hogy erre így emlékszem.” Kovács, kijelentéséhez ragaszkodva úgy folytatta: „Azt mondtam, hogy Orbán Viktornak és Adrian Nastasénak nem volt joga a magyar parlament által a határon túli magyarokra hozott törvényt kiterjeszteni 23 millió román állampolgárra”.

Nyehehe-nyihaha, hát ez a deciki.

gondolatjelek.wordpress.com/2011/11/03/hova-tunt-kovacs-laszlo-23-millio-romanja/

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.21. 12:17:47

@Kandeláber:

A többi szöveg "gáz". Nagyjából ugyanaz, csak finomabban, mint ami a MIÉP-környéki jobboldalon ment a 'mocskos magyarul beszélő oláhokról, akik idejönnek Erdélyből és elveszik a Magyar ember kenyerét'.

kronosz6 2013.01.21. 12:17:54

Szerencsétlen liberális beirogatók, kattoghat az agyuk. Ez a kormány nem hibázik, míg a ti reményeitek, a címeres ön-miniszterelnök jelöltek sorra követik el a legnagyobb baromságokat. És még csak most jön hogy egymásnak essenek az ellenzék vezére címért.

Más tehát nem marad nektek liberális balfácánok, mint a folyamatos hazudozás - jó ahhoz értetek is - de nem sokat ér, mert egyre többen látnak át rajtatok! Legjobb lenne kussban maradni!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.21. 12:18:05

@Kandeláber: s az intellektuális arcélű Molnár Csabával...

is 2013.01.21. 12:18:32

@BenFranklin: Nahát. És melyik lenne az az utódpárt? Neked mindenki szoci, aki veled nem ért egyet, ugye? Jaj de kár, hogy én nem vagyok az. Futsz a lukra teljes erőből, és közben hülyén nyihogsz. Látom, ahogy a hab is folyik a szádból közben, a nyelved meg kilóg. Zsidózni nem akarsz? Vagy cigányozni? Az se vagyok, de neked az nem számít, kell a nyehegéshez, mint a zab. Pici paci.

Kámasuka 2013.01.21. 12:23:04

@is: Gehe-nyiha-haha.

Erősítsd a nemvagyokszoci nevagyokzsidó nemvagyokrasszista trollokat...:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.21. 12:24:38

@mk27soundmaster: az, hogy ez az undormány, ami kampány címen az ún. képviseleti demokráciákban folyik, ne csak román szavazóként érintse a külhoniakat, hanem ők duplán sz*pjanak. :)

is 2013.01.21. 12:24:42

@Kandeláber: Jaj, Bélám, senki nem mondta, hogy nem mondták 2004-ben a 23 millió munkavállalót. Már egy órája dörömbölsz a nyitott kapun, felrázod az egész környéket. Aztán mi lett 2010-ben, arra akarsz-e reflektálni? Nahát, az nem megy, az tabu, ott nem lehet fröcskölődni, úgyhogy inkább megint visszamész a nyitott kapuhoz, és dörömbölsz tovább, hogy " de 2004-ben...". Már vagy ötödször. Te nem unod? Így fogod az életed leélni, hogy "de 2004-ben..."?

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.21. 12:26:09

@is:

(nem mondták, átdátumoztak egy korábbit -- ahogy szokták)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.21. 12:27:27

@milyen szép a Vértes, ó:

"A többi szöveg "gáz". Nagyjából ugyanaz, csak finomabban, mint ami a MIÉP-környéki jobboldalon ment a 'mocskos magyarul beszélő oláhokról, akik idejönnek Erdélyből és elveszik a Magyar ember kenyerét'." --- írod.

Ez nem csak ocsmány, aljas, de kib_szott béna hazugság is.

Boltzmann 2013.01.21. 12:28:08

@Plumper_:

"ha a Fidesz beszólásait összevetnénk azok magyar társadalmi és külpolitikai következményeivel"

az internacionalista ballibsi ajvékolás engem is zavar

is 2013.01.21. 12:30:11

@BenFranklin: Hát ezt a példát jól benézted. Konkrétan a rádióban hallgattam, ahogy Kohl kancellár bejelenti az egyesítést, a Bundestagban pedig hatalmas füttykoncert tör ki.

Ugyanis az egyesítés (a II.vh. utáni békeszerződés és megbékélés) ára az Odera-Meisse határ elismerése, azaz másfél millió német lengyel határon túl hagyása volt. No lássuk, hogyan megy ez magyaréknál. Mennyi magyar maradhat határon kívül szerinted?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.21. 12:31:03

@Kandeláber:

Igen, én is így látom, s ez nem nacionalista szempont, hanem szimpla pragmatizmus. Nyilván egy külföldi magyar sokkal könnyebben tud alkalmazkodni a magyarországi viszonyokhoz, mint egy más nemzetiségű külföldi.

Bár alapvetően valamennyire szimpatizálok Gyurcsánnyal (a Fideszhez képest mindenképpen), óriási baklövésének tartom a 9 évvel ezelőtti xenofób népszavazási szövegeit.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.21. 12:31:13

@mk27soundmaster:

A '90-es évek elejének ez volt a meghatározó széljobbos hozzáállása, akkortájt költöztem Magyarországra, szóval megmaradt az emlék; engedelmeddel a saját szememnek, fülemnek jobban hiszek, mint pl. a te szarságaidnak. Remélem, nem nagy gond, dolgozd fel valahogy, ilyen is van.

is 2013.01.21. 12:31:55

@BenFranklin: Jól van, pici paci. Még nyehegj egy kicsit, szeretem hallgatni. Aztán parírozni tudsz-é?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.21. 12:34:13

@elwood:

Olaszországban ez tényleges megtörtént már. A két nagy tömb (bal és jobb) belföldön szinte pontosan ugyannyi szavazatot kapott, s a végeredményt a külföldi olaszok döntötték el.

De itt, ahol vagyok, a sötét Balkánon, s volt, hogy egy párt a külföldi szavazatok miatt maradt le az abszolút többségről - a 240-fős parlamentben 121 mandátuma lett volna, de a külföldi szavazatok miatt csak 117 lett. (Ez 2001-ben történt.)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.21. 12:35:45

@is:

"De megkérdem: aki szerint jó, ha ő szavaz a magyarországin, aszerint jó lenne, ha én meg az erdélyi választásokon szavaznék"

Ha román állampolgár is vagy, akkor miért ne?

pierre bayle 2013.01.21. 12:36:15

Bakker, mi az, hogy "á ez csak 2-3%...". Nem minden választás lesz olyan, mint a 2010-es, 2-3%-kal győztest lehet csinálni. Már Turul posztjánál is azt kérdeztem, hogy mi lesz akkor, ha a minimális baloldali győzelmet a határontúliak fordítják át jobboldalira?

Egyszerűen semmi nem indokolja, hogy olyan véreink szavazzanak a választásokon, akiket az esetlegesen győztes párt gazdaság-, oktatás-, szociál- stb. politikája nem érint. Mégis, milyen alapon fog dönteni egy székelyföldi magyar Orbán, Bajnai, Schiffer, Mesterházy vagy Vona között...? Hogy ki a "nemzetibb", vagy mi?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.21. 12:37:12

@is:

" több EU-s országban az elmúlt 10 évben engedélyezték csak a határon túliak szavazását"

Én nem így tudom. De tervezem megvizsgálni a kérdést alaposabban. De így, felületes adatok alapján azt tudom neked mondani, hogy tévedsz. A szavazati jog szinte mindenhol csak az állampolgárság függvénye.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.21. 12:40:55

@mk27soundmaster:

Egen, le fogok állni vérbuta szerencsétlenekkel vitatkozni a valóságról, meg arról, hogy ne a saját szememnek higgyek, hanem a műjobbos propagandának... De lehet, hogy mégsem. :)

Kandeláber 2013.01.21. 12:40:56

@is: Neisse az, kis szocimagyar.@Hepci: Na arról a triumvirátusról még az unokáknak is mesélnének.@maxval, a gondolkodni próbáló birca: No igen, Gyurcsányt "Én is erdélyi magyar vagyok!" táblával a nyakában nem igen tudnám elképzelni.

Lasombra 2013.01.21. 12:42:03

perverz gondolat, de komolyan kíváncsi lennék a fideszes narratívára, ha a HTM-ok szavazataival fordítana és nyerne a baloldal.
nem túl sanszos, de a játék kedvéért...

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.21. 12:42:57

@Lasombra:

Milyen narratíva? Visszamenőlegesen nincs kettős állampolgárság, oszt jó'van. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.21. 12:51:39

@Kandeláber: alábecsülöd, akár az "Én is havasi gyopár vagyok" is menne neki.
Egy székelykapu előtt, miközben átölelné Vadai Ági dús felsőtestét. :D

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.21. 13:03:51

@milyen szép a Vértes, ó:

Előfordulhatna az is, hogy rosszul emlékszel, de az üres fölényeskedéssel és fröcsögéssel elárulod maga: hazudsz.

A nyolcvanas évek második felében tényleg volt "erdélyimenekült-ellenes" hangulat Magyarországon (csak épp nem a "széljobb köreiben", mert ott épp az ellenkező hangulat uralkodott). A MIÉP-ben és a Magyar Út Körökben --- a '90-es évek első felében --- pedig kifejezetten határontúli- és menekültbarát volt a hangulat. Egyrészt szép számmal voltak a körökben határontúlról bevándorolt magyarok, másrészt rendszeres volt a kapcsolat (könyveket, segélyszállítmányokat küldtek a körök a határontúlra, rendszeresek voltak a kölcsönös csoportos látogatások ki s be, sok körös (sokan rákócziszövetségeztek is) aktívan részt vett határontúli magyar rendezvények szervezésében is, számos olyan esetről tudok, amikor körösök intéztek lakást vagy állást a még bizonytalan egzisztenciájú határontúli betelepülőknek stb.).

Előfordulhatott, hogy hallottál valami negatív felhangú szöveget az "erdélyi menekültekről", csak nem ott, nem akkor és nem azoktól, mint ahogyan állítod. Neked a "széljobb" egyfajta szitokszó, összekapcsoltad hát a szerinted széljobbot egy itt és most kínos "emlékkel", s manipulációs céllal kreáltál és előadtál egy ordas nagy hazugságot.

Van az úgy, a magadfajtáknál nem ritka az ilyen.

abcdrajtamkezdé 2013.01.21. 13:07:43

@tempetőfi: Azt tudod már, hogy határontúliak 2014-ben NEM fognak szavazni?

Pénteken Orbán bejelentette, csak nem figyelt oda valahogy senki, még hát nem is így mondta, mert a "külföldön dolgozókról" beszélt, dehát ugye ez jogilag ugyanaz...

Oblomov 2013.01.21. 13:16:44

"egy kisebbségben élő nemzetrész – mint politikai közösség – tagjaként" megfogalmazásból én azt gyanítom, hogy a beszélő alany nem éppen süket az ideológiai hívószavakra, hanem ponthogy abszolút hallással rendelkezik. :)

Epokit Drive 2013.01.21. 13:23:55

Erdélyben úgy viselkedni, mintha az valami egészen más hely volna, és az ottaniak is egészen mások, mint mi, ezzel a következménnyel jár:

Egy nemzetközi konferencia záró vacsoráján az amerikai küldött a mellette ülő kínaihoz fordult, és a levesre mutatva kissé leereszkedően megkérdezte:
- Ízleni leveske?
A kínai úriember buzgón bólogatott. Kicsit később azt kérdezte, hogy: "Szeretni halacska?", majd: "Szeretni husika?" és végül: "Ízleni gyümölcske?" A válasz rendre a kínai nyájas bólogatása volt.
A vacsora végén a konferencia elnöke bemutatta az est meghívott előadóját - nem mást, mint a kínai úriembert, aki aztán amerikai szomszédja nem kis meglepetésére tökéletes angolsággal, igen tartalmas és szellemes beszédet tartott.
Az előadás végeztével a kínai fordult a szomszédjához, és huncut mosollyal a szemében azt kérdezte:
- Tetszeni beszédecske?

Epokit Drive 2013.01.21. 13:35:01

A másik oldalt csak kevesen élik át, és sokan el sem hiszik: egy ismerősöm oda nősült, és nagy ambíciókkal kezdett egy pályázatíró céget szervezni, ami a szűkebb környék cégeinek, intézményeinek segített volna a forrásszerzésben.
A hétköznapokban pedig bekapcsolódott a helyi közösség életébe, pl. segített az iskola udvarát rendbe tenni. Mivel erre sokszor nem akkor volt ideje, amikor az kalákában zajlott, hát bement akkor, amikor tudott, egyedül. Ismerték, kis falu volt, tudták, hogy nem lopni megy vagy mifene. Ennek ellenére szabályosan, egy komoly, géppel írt feljelentést tettek ellene. A csak románul tudó rendőr egy tolmács segítségével felvette a jegyzőkönyvet, és nem is akart ügyet csinálni a dologból, hiszen semmi jogszerűtlen nem történt. A srácnak viszont konstatálnia kellett, hogy kevés a jó szándék, őt ott nem akarják befogadni, és még a román rendőr volt a sztoriban a legbarátságosabb vele. Hogy miért van ez így? Vannak magyarázataim, de hadd feleljenek a helyiek, ha van kedvük.
A fentieket nem azért írom, mert "megvan rólatok a véleményem" (hacsak nem teljesen jó értelemben értitek ezt), hanem mert ez is Erdély.
És Erdély Böjte Csaba Dévája is, ahol egy fia magyar szót nem hallottunk, csak házon belül, és a város mégis évek óta támogatja a munkáját.
Szintén Erdély Marosvásárhely, ahol először mindig magyarul szólalok meg, és ha nem megy, akkor angolul vagy németül. De ez természetes számomra, hiszen a célom nem az, hogy éreztessem, milyen paraszt valaki, hogy nem beszél magyarul, hanem az, hogy vegyek valamit, vagy épp ebédet rendeljek.
Politikusnak lenni nyilván komplikáltabb, mint csak úgy utazgatni. :)

gmihaly@citromail.hu 2013.01.21. 13:35:25

Köszike, de az "adottságok" leírásából a lehetséges választói magatartásokra lehet-e következtetni ?

mizrolist 2013.01.21. 13:37:22

@kronosz6: egy régi magyar mondás szerint "Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik". Szóval szerinted Orbánék nem dolgoznak? :P

Messzi Vetek 2013.01.21. 13:40:23

@kovi1970: 51.57% szavazott igennel.
nem az elutasítás miatt, hanem az érdeklődés hiányában bukott el a "népszavaztatósdi baromság".

Én_vezettem_? 2013.01.21. 14:01:22

@Epokit Drive: ez is erdély
Igen. 0. pontnak bevenném:
Figyeelm __ Erdély nem egy kis falu __, ahol népviseletben szalonnáznak kucsmás bajszos emberek, de legalábbis egy tájegységre jellemző, tipikus homogén népesség lakna.

Erdély egy Magyarország jelenlegi területénél NAGYOBB területeten elhelyezkedő, területenként válztozóan 1%-80%-ban magyarok által lakott országnyi országrész, benne 300ezre egytemvárossal, , apró falvakkal, hegyvidékkel, dombséggal, programozókkal, románul tanuló diákokkal, persze nem mellesleg egy darab tömbmagyar megyével ahol románul nem is tud a többség, de jóval több szórvánnyal, és persze egy észtországnyi magyarral , ezért aztán ilyen és olyan emberekkel, ilyen és olyan többségi lakossággal (van rendes román, jófej román, és szemét is , ahogy magyar is) . NINCS olyan hogy tipikus erdélyi, nem mindenki egyforma...

Kandeláber 2013.01.21. 14:29:31

Azért ez elég sommás véleménynek tűnik az MSZP-ről és Mesterházyról: erdelyipolgar.blogspot.hu/2013/01/az-emi-kozlemenye-mesterhazy-attila.html

bgp 2013.01.21. 14:36:40

@Kandeláber: Majd kiderül kire szavaznak, én speciel nem örülök neki, én se megyek oda szavazni.

Majd ha nem a fideszre szavaznak elegen, nyígsz te is. És akkor legalább egyetértünk, hogy nem igazán volt fair. Bár valószínűleg te is jobban jársz ha végre eltakarodik a Matolcsy meg az Orbán.

Dr.Bio74 2013.01.21. 14:44:57

Király írás, köszönöm !

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.21. 14:47:48

@bgp:
Ez hülyeség.
Jobban akkor járunk ha eltakarodik Matolcsy és Orbán, Mesterházy és Kuncze, Gyurcsány és Bajnai...

Addig legfeljebb csak azt hiszik néhányan ciklusonként hogy éppen jobb nekik, vagy jobb lenne nekik.

Legalább annyi van az egyik rovásán, mint a másikén.
Személyes véleményem szerint gazdaságilag a szociktól nincs rosszabb, és túl se élünk még egy ciklust, de a Fidesz is meglehetősen béna, így ezen nem vitázok.

Kandeláber 2013.01.21. 14:48:34

@bgp: Régen volt, amikor az én hangulatomat részben az határozta meg, hogy melyik párt van éppen hatalmon.
Most már ott tartok, hogy valamennyit utálom, de vannak olyanok, amelyeket nagyon, és vannak olyanok is, amelyeket kevésbé.
Nem igazán tudom megérteni a párt-elkötelezett embereket, akik úgy viselkednek, mintha x párt és a vezetői csupa angyalok lennének, y párt hívei és tagjaik pedig a Sátán reinkarnációi.
Ugyanúgy nem értem azt a szinte vallásos hevületet, ahogyan egyesek politikusokat úgy imádnak, mintha a Megváltót látnák, aki leszállt a keresztfáról, vagy Mózest ahogy kettéválasztja a Vörös-tengert, tetszés szerint.
Itt a neten csak verbális hadakozás megy, de volt már valódi csihi-puhi is kint az igazi életben, hogy ne mondja, való világban.
Nevetséges, ahogy négy évente várják a csodát, mert az X.Y majd két kézzel szórja a nép közé a pénzt, a vízcsapból Johnny Walker folyik majd, és ingyen lehet majd tankolni, mert az X.Y. aztán megmondta, hogy ha rá szavaznak, biztosan megcsinálja.
Vagy nem.

Pelso.. 2013.01.21. 14:48:37

Netán majd születik kampánykalauz határon inneni, magyar állampolgárságú itthon adót fizetőkkel kapcsolatban is?

bgp 2013.01.21. 15:01:22

@Trompf: A szocik csak loptak, de azt azért bírtam anyagilag. A magánynyugdíjat a fideszen kívül senki se "védte meg". Egyébként, jól tettem, hogy amit tudtam nem adtam a rohadt tolvajoknak. Most egész jó volt a hozam. És ez még csak a fele annak, hogy miért utálom a fideszt (egyébként szocikra se szavaztam sose). A másik fele az, hogy még egy ennyire arrogáns nagypofájú hazug parasztot mint Orbán, nem hord magán a föld.

bgp 2013.01.21. 15:07:42

@Kandeláber: Nem vagyok elkötelezett. Viszont, ahogy te is mondtad, vannak pártok (és ezen belül személyek) akiket jobban utálok. A mostani fidesz 2/3-hoz én is hozzájárultam azzal, hogy nem szavaztam a maszopra. Most már megtenném. Ennyit elért a fidesz.

Balt 2013.01.21. 15:24:22

Kösz, ezt jó volt olvasni.
Mégjobb: valahol hallottam/olvastam, hogy az MSZP-nek 4%-ot mértek legutóbb Erdélyben. Valahol el kell kezdeni (a kiesést). :))

Balt 2013.01.21. 15:31:29

@Kandeláber: Igen. Az őszintének korántsem nevezhető bocsánatkérés kicsit megkésve jött, de hogy 3 év (addigra min. 4 lesz ugye) "ellenzéki vezeklés" sem teszi helyre, az tutifix. Abban egyetértünk Attilával, hogy "rossz politikai döntés" volt, holott persze lehetett volna jó is: a friss minelnöki antré apropóján egy időközi erőfelmérés helyett Gyurcsány "tiszta lappal" az élére állhatott volna a kezdeményezésnek, ezzel örökre lemosva az utódpártról a - finoman fogalmazva - "nemzeti kérdések iránt kevésbé érzékeny" epitheton ornanst, hogy aztán az ellenzékre mutogatva kockázat nélkül elszabotálja az "alkosson törvényt" részét a kérdésnek. Nem ez történt, ezért pedig minimum nemzedéknyi átok hull rájuk vissza, jogosan.

Balt 2013.01.21. 15:42:17

@mim: "Vagyis hazai fronton szerez komoly szimpátia pontokat a kormánypárt.
A gyanúm, hogy az MSZP ezt a monopol helyzetet támadja és a másik gyanúm, hogy a többi párt követni fogja ebben."

Jogos észrevétel. Ennyi értelme mindenképpen volt a 2004-es "rossz kérdésnek", hogy (Durayt idézve) ott elvált a szar a víztől, bár 2010-re csak az igazán kemény kulák úszkálnak még szemben: Gyurcsány, Molnár Csaba és Szanyi kapitány. (Ti. akik nemmel szavaztak a kettős áp-sági törvényre.) Ma pedig már talán nem jutna eszükbe még nekik sem ellene kampányolni, ahogy Bajnainak sem. Ez országos szinten, hozzáállásban komoly előrelépés, de nem felejtünk!

nemjogasz 2013.01.21. 15:44:28

érdekes, hogy itt milyen sokan emlékeznek a 23 millió románra, de érdekes módon a következő klasszikusok kimennek a fejükből:

Mikola:
"Mostmár ha egy jó nagyot nyerünk a választásokon, el tudom képzelni, hogy olyan húsz évre bebetonozzuk magunkat. Meg lehet csinálni. Mert ha valóban tudunk állampolgárságot adni a magyarnak határon túl, és muszáj neki állampolgárságot adni, akkor húsz évre berendezkedhetünk"

Másik:
Orbán, 2004. november 21.:
"Kiemelte: szeretné megnyugtatni a szocialistákat, hogy a kettős állampolgárság megadása nem jár automatikusan szavazati joggal, hiszen ahhoz Magyarországon állandó lakcím is szükséges. "Tehát ez ilyen értelemben, a magyar belpolitikai erőviszonyokat nem fogja megváltoztatni" - hangsúlyozta. "
2001-2006.orbanviktor.hu/hir.php?aktmenu=2&id=1964&printing=1

És még:
"A szavazati jog más dolog - folytatta Martonyi János. - Mindig hangsúlyoztuk, hogy ez az egész kérdés nem a szavazati jogra összpontosul"
ujszo.com/online/kulfold/2010/04/15/martonyi-janos-a-kettos-allampolgarsagrol

Ugyehogy ugye?

Balt 2013.01.21. 16:11:56

@BenFranklin: :)) Az látszik, hogy mindenhol letagadnák Gyurcsányt és a gyurcsányizmust a múltjukból, aztán szépen egy asztalhoz ülnek koalícióról egyeztetni az "összefogás" jegyében. Van benne némi meghasonlás. :))

Balt 2013.01.21. 16:20:54

@mk27soundmaster: Így lehet... Kívülről nézve is tény: a MIÉP erősen kötődött az erdélyi/református hagyományokhoz.

Alfőmérnök 2013.01.21. 16:26:57

@MézesRozi: És, sikerült felszedned valami fiatal rokker srácot?

Balt 2013.01.21. 16:32:02

@Messzi Vetek:
A megjelentek száma 3 017 739 fő 37,49%
Igennel szavazott 1 521 271 51,57%

Kórházprivi kérdésre:
Igennel szavazott 1 922 680 65,01%

Magyarul: bizony, győzött a demagógia. A részvétel kb. megfelel a magyarországi népszavazások arányának (csak a '89-es és a 2008-as haladta meg az 50%-ot), de a fenti példa mutatja, hogy időlegesen bizony sikeres volt a gyurcsányista kampány.

horrorpornó bábszínház 2013.01.21. 17:29:06

@Shenpen:
Jaja, például helyesírása.
(akármilye? húbazzz...)

@Lasombra:
Mivel a határon túliak levélben szavaznak, és a levelet a Fidesz bontja fel, és a szavazatokat ők számolják össze, szerinted erre mennyi az esély?
(Vagy akár arra, hogy a Fidesz hagyja, hogy ezt a munkát valami EU által kijelölt, nem magyar tagokból álló bizottság végezze vagy akár közvetlenül felügyelje?)

@mk27soundmaster:
Valami időörvénybe kerültél. A 80-as évek második felében itt még komenizmus volt, menekültek meg nem voltak. Csau bácsit a 80-as évek utolsó napjaiban, valamikor 89 december végén tették ad acta.
Kb. 1 héttel később már 90-es évek volt.

@Epokit Drive:
Ezt írd már el angolul légyszí.
Csak mert nekem ezek a verziók kicsit valószínűtlennek tűnnek.

"Szintén Erdély Marosvásárhely, ahol először mindig magyarul szólalok meg, és ha nem megy, akkor angolul vagy németül."
És miért nem románul? Mintha ott az lenne a hivatalos, nem az angol meg a német.
Persze lehet, hogy rosszul emlékszem.

@Trompf:
Bajnaién konkrétan mi?
(Tudom, persze, a libák... az se zavarjon, hogy amikor az történt, még nem dolgozott a cégnél.)

@Kandeláber:
"Ide Jézus van tetoválva. A seggemre meg Mózes, ahogy szétválasztja a Vörös-tengert. Akarod látni?" :-)

Egyébként ha már viszki folyik, folyjon valami tisztességes, mondjuk Cardhu vagy Oban, ne Johnny Walker.

(Én mondjuk egyikben sem tennék sok kárt, csak gondolok viszkikedvelő honfitársaimra. :-)

horrorpornó bábszínház 2013.01.21. 17:33:52

@Balt:
Ha többen szavaztak az igenre, mint a nemre, akkor hogy is volt sikeres a gyurcsányista kampány?

Hamar belezavarodsz te ezekbe...

Egyébként lehetett volna 100%-os is az igenek aránya, mivel a részvétel nem érte el az 50%-ot, úgyhogy érvénytelen lett volna.

És az egyetlen értelmes megoldás az volt: nem menni el szavazni.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.21. 17:50:31

@horrorpornó bábszínház:

"Valami időörvénybe kerültél. A 80-as évek második felében itt még komenizmus volt, menekültek meg nem voltak. Csau bácsit a 80-as évek utolsó napjaiban, valamikor 89 december végén tették ad acta.
Kb. 1 héttel később már 90-es évek volt." --- írod.

"Magyarországról a II. világháború óta emberek százezrei menekültek el, de szinte alig akart valaki ide menekülni. Ez a helyzet változott meg 1987-ben, amikor − előbb rejtőzve, később a nem-hivatalos, majd a hivatalos szervek által támogatva − erdélyiek ezrei érkeztek Magyarországra, új hazát keresve maguk számára.

(...)

...1988 januárjában még nagyon alacsony volt az erdélyi menekültek száma, de márciustól havonta már több mint 1000 menekült érkezett. Ez az első menekülthullám 1988 októberében tetőzött. 1989-ben a tavasz ismét a menekültek számának megnövekedéséi hozta, de az előző évinél a menekülők száma kisebb volt az egész év során. Az 1990-es év tavaszának erdélyi eseményei hatalmas menekülőáradatban mutatkozott meg, de egy hónap múltán a menekülők száma ismét a korábbi nagyságrendhez áll közel. A menekülés Erdélyből tehát megszakítás nélkül, némi szezonális ingadozással folyik immár három éve. Az 1990. márciusi-áprilisi hullám ugyanakkor arra utal, hogy a törékeny erdélyi politikai helyzet bármikor megnövelheti átmenetileg a menekültek számát.

(...)"

www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a956.pdf

Google 2013.01.21. 18:26:04

@mk27soundmaster:

Hagyja, ne foglalkozzon velük, nem éri meg.
Az az érdekes az ilyen horrorpornó szintű hozzászólókban, hogy többről írnak, mint amennyit valaha is tudtak. Erősségük a megmondás, csak a tudásuk hibádzik még ehhez.
A jó erdélyiek most megint láthatják, hogy ahogyan a jobbikosok ki nem fogynak a cigánybűnözésezésből, ugyanúgy a szocik a fideszbűnözéses általánosításaikkal akarnak babérhoz jutni. Há' nem lesz könnyű. Főleg így, hogy a kellemetlen dolgaikra rendre nem emlékeznek vissza. Szar dolog az amnézia; jó, hogy azt nem felejtik el, hogy sürgősen vissza kell mászniuk a hatalomba! S ha igen, Werber majd emlékezteti erre őket. Azért van itt.

Google 2013.01.21. 18:27:56

RMDSZ helyében aggódni kezdenék menten. Hogy mekkora árnyéka van a tulipánnak, csak most látom.

Balt 2013.01.21. 18:33:13

@horrorpornó bábszínház: Úgy, hogy értelemszerűen a részvétel ~ ugyanakkora volt, mindkét kérdésnél, az arány meg erősen eltért. Hirtelen nem tudnék kórházprivis gyurcsányista szlogent említeni, nem erre a kérdésre koncentráltak, ott néhány szavazaton múlott, hogy nem lett meg a 25%+1. (24.37%)

"A népszavazáson a kórházprivatizáció ügye egyértelmű vereséget szenvedett. Közvélemény-kutatások kimutatták, hogy a magánosítás ügyét még az MSZP-vel rokonszenvezők fele sem támogatta, ugyanakkor a Fidesz táborában is jelentős súlyt képviseltek azok, akik a privatizáció lehetősége mellett foglaltak állást." (wiki)

Balt 2013.01.21. 18:34:42

@horrorpornó bábszínház: "És az egyetlen értelmes megoldás az volt: nem menni el szavazni."

OK, ez csak fél-hazaárulás. :) Bár egyértelmű gyurcsányizmus: a végén a tévévitában mintha ő maga is erre bizdított volna "megengedően".

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.01.21. 19:34:29

@Balt:
A lószart. A válasz sokkal egyszerűbb. A magyar ember individualista, méghozzá a legrosszabb értelemben véve. Már a saját szomszédja se érdekli, nemhogy a határon túli.
Ha ma bocsájtanák szavazásra, most is megbukna. Egyszerűen nem érdekli az embereket.

Baromira fogtok utálni érte, de ehhez hozzájön még az is, hogy 2004-ben ez a kérdés egyszerűen időszerűtlen volt. Olyannyira, hogy még a Fidesz se támogatta. A Fidesz akkor állt mögé, amikor már visszafordíthatatlanná vált és látták, hogy a szocik ellenzik. Ezt később Kövér egy interjúban el is mondta. Púp volt a hátukon az egész, de miután összejött a szükséges aláírás mennyiség muszáj volt beleállni.

Balt 2013.01.21. 20:35:03

@Lord_Valdez: Az igaz, hogy a Fidesz akkor állt mögé (2004 nyarán), amikor már látszott, megvan a 200e aláírás, tehát mindenképpen kiírásra kerül, elkerülhetetlen a népszavazás. Orbán elmondta. (Nevezhetjük ezt opportunizmusnak, de az is tény, hogy kormányon - a határon túliak kevesellte - státusztörvényben látták a megoldást, amely HELYBEN igyekezett megtartani a magyarságot. Az is igaz, hogy ez az Uniós csatlakozással, amikor a kárpátaljai és a vajdasági, de akkor még a délvidéki zusammen valamint az erdélyi magyarság is kívül rekedt az uniós határokon. Előbbiek még ma is bizonytalan időre... Tehát jogos igény volt új megoldás keresésére, pláne a kiherélt státusztörvény mellett. Hogy a MSZP, pláne a "szűz" vezetéssel hogy fog a kérdéshez viszonyulni, messze nem lehetett lefutott. Sőt, mint fentebb írtam, tiszta lapot nyithatott volna Gyurcsány, élére állva a kezdeményezésnek, ezzel lemosva az örökérvényű "nemzetietlen" jelzőt, vagy legalábbis kicsavarva a jobboldal kezéből ezt a "fegyvert". (Holott szerencsésebb országokban ez a nemzeti minimum.)

Nem mondom, hogy rajongtam az MSZP-SZDSZ kormányokért (sőt!, de '94-ig részben SZDSZ szavazó voltam, mea culpa!), a 2004-es kampányuk megbocsáthatatlan. Úgy is fogalmazhatnám, hogy földrajzi-etnográfiai véletlen, hogy megértjük egymás beszédét, de bizony több köt össze akár egy nacionalista románnal vagy szlovákkal, mint a fentiekkel. És úgy sejtem, ezt ezek után (ma már) a többség így érzi.

Balt 2013.01.21. 20:36:02

@Lord_Valdez: Ja, azt megnézem, hogy mikor lesz legközelebb érvényes népszavazás. Úh hajrá, alkotmányozó kisebbség! :))

pelikán* 2013.01.21. 20:59:00

Eszembe jutott egy székely vicc.

Székely a fiával ül az asztalnál
A kutya az asztal mellett fekszik, éppen a tökeit nyalja.
- Hej ídösapám, bárcsak én is meg tunnám ezt csináni!
- Csinád, fiam, de szerintem megharap….

Alfőmérnök 2013.01.21. 21:47:18

@Lord_Valdez: Az ügynök Patrubány szarkavarása volt a dolog.
Ettől függetlenül, miután kiírták a népszavazást, minden magyarnak igennel kellett volna szavaznia.

Epokit Drive 2013.01.22. 10:15:23

@horrorpornó bábszínház: Azért, mert történetesen nem tudok románul. Viszont az angolt sokan megértik, vagy ha azt nem, a németet. Vagy a kettőből összehozzuk, ha másképp nem megy. Vagy mutogatunk. A lényeg, amit írni akartam (és amit szándékosan nem értesz meg), hogy nem pártolom sem pro, sem kontra semmilyen felsőbbrendűség kimutatását. Az erdélyiek nem "tisztábbak" nálunk, mi pedig nem vagyunk "fejlettebbek" náluk (más szavak tetszés szerint behelyettesíthetők).
Én azon vagyok, hogy az együttélés, a kettős állampolgárság, a szavazati jog kérdése, de akár az adózás vagy a munkavállalás is a jobb együttélés és a közös felemelkedés szolgálatába álljon.
Tudod, vannak, akik azt mondják: ha a mi hátunkon feljutnak "ezek" is a csúcsra, akkor inkább mi se induljunk el. Azt döntsd el Magad, melyik a jobb: másokkal együtt felérni, vagy sosem felérni.

Epokit Drive 2013.01.22. 10:37:52

@horrorpornó bábszínház: Úgy volt sikeres, hogy sokakat elbizonytalanított, akik egyébként igennel szavaztak volna. Ezek otthon maradtak, így kevesen voltak (voltunk), akik ténylegesen szavaztak is. Ahogy persze nemet mondani sem akart mindenki, inkább "ráhagyta" a döntést másokra. Ezt a népszavazást az MSZP úgy "nyerhette meg", ha 1. a nemek kerülnek többségbe, vagy 2. érvénytelen lesz az alacsony részvétel miatt.

Epokit Drive 2013.01.22. 10:44:08

@nemjogasz:
Mikola: egy idióta volt, aki hálistennek gyorsan lapátra is került ezért és a szinglihordákért.

Orbán: a határon túliak szavazati joga az akkori törvények szerint nem volt automatikus, hiszen ehhez itt is kellett élni. Az más kérdés, hogy úgy módosítottak ezen, hogy most már enélkül is szavazhassanak. Annyi értelme van a dolognak, hogy a nemzetpolitikát mindig az anyaország határozza meg, viszont a nemzetpolitika minősége erősen befolyásolja a környező országok magyarságának életét is. Van tehát összefüggés a hazai választások és az elcsatolt területeken élő magyarok érdekei között. Azon mindig is lehet vitatkozni, hogy az érdekek érvényesítésének konkrét módjai közül melyiket a legjobb választani.
süti beállítások módosítása