Nemzeti konzultációt hirdet Orbán Viktor a hajléktalankérdésről: az Alkotmánybíróság november közepén alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a szabálysértési törvénynek azt a rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát. A testület egyúttal megsemmisítette azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek rendeletalkotási felhatalmazást adtak az önkormányzatoknak a pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartások meghatározására. Mindezek után a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában életszerűtlennek nevezte a hajléktalanság kérdésével kapcsolatos alkotmánybírósági határozatot. A miniszterelnök szerint két lehetőségük van: vagy készítenek egy új törvényt az Ab határozatának megfelelően, vagy „ki kell mondani olyan alkotmányos elveket, akár az alkotmányban”, amelyek lehetővé teszik, hogy az önkormányzatok úgy dönthessenek: közterületeiken ne élhessenek életvitelszerűen hajléktalanok. Már zajlik a hajléktalanság kérdéséről szóló nemzeti konzultáció akciótervének kidolgozása.
Rendben, akkor konzultáljunk.
Nem tudom, hogy a miniszterelnök személyes ötlete volt-e az újabb konzultáció, vagy netán egy fideszes think tank politikai gondolkodói rakták le a nagyívű javaslatot az íróasztalára. Alapvetően nem gondolom, hogy Orbán Viktor nem ismerné az országot, amelyet irányít és szolgál. Személyes életútja; 23 évnyi, kanyargó, majd megállapodó politikai pályafutása a bizonyíték arra, hogy nem burokból szemléli Magyarországot.
A hajléktalanügyi konzultációt viszont nem tudom hova tenni: sem magát a konzultációt, sem annak időzítését, sem annak az egész társadalomra, valamint annak szerencsésebb és szerencsétlen rétegeinek közhangulatára gyakorolt majdani hatását. Az belefér egy alapvetően rendpárti (persze a rend mindig a többiekre, főleg a haragosomra, ne magamra vonatkozzon!) országban, hogy a rendpárti jobboldal néhány rendpárti politikusa rendpárti nyilatkozatokat tegyen – amire aztán nyilván ugrik a rendpártiak ellenpólusa, a szociális érzékenységű, hithű baloldal. De hogy maga az ország miniszterelnöke, pontosan a tél kezdetére hangolva harcot hirdet a hajléktalanok ellen? És nem a hajléktalanság ellen? Nem, ez nem fér bele.
A hideg idő beálltával országosan máris kilencven százalék körülire emelkedett a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága. A múlt éjszaka körülbelül 1600 ember aludt fővárosi éjjeli menedékhelyen – áll a hírekben. Meg lehet oldani ezt a problémát konzultációs kérdőívekkel? Konzultációs kérdőívekkel valójában semmit nem lehet megoldani. Főleg olyan ügyekben, amelyekben borítékolható a frusztrált magyar társadalom várható többségi álláspontja. S ha borítékolható, megérte végigvinni a hercehurcát? Megoldódik, vagy legalább enyhül a társadalmi konfliktus? Vagy épp ellenkezőleg? Kormányzati tisztségviselők, a bürokrácia munkaidejét, állami pénzeket tényleg ilyen kérdőívekre kell fordítani?
Sokszor a legócskább populizmus, jófajta lélegeztetőgépezés különféle kormányzati és állami kiadások hallatán arra utalni, hogy milyen helyen hasznosulna jobban a köz pénze. Ez esetben viszont egyszerűen nem kerülhető meg a kérdés: nem volna-e jobb, ha minden egyes, hajléktalanügyben nemzeti konzultációkra vagy hasonló (pót)cselekvésekre költött forintot a hajléktalanság, s ne a hajléktalanok ellen használnánk fel?
A hajléktalanügy nem csak a kényes ízlésű keresztény-nemzeti polgárok problémája. És nem a szociális igazságosságot mindenek fölé helyező radikálbalos aktivisták problémája. És nem is csak maguknak a hajléktalanoknak a problémája (miközben nem osztom azt a nézetet, hogy minden esetben a többségi társadalom a hibás, ha egy ember az utcára kerül; igaz, az ellenkezőjét sem). A hajléktalanság a nemzet problémája, amely 5 éve, 23 éve, 94 éve vagy mióta permanens válságban él, s amelyben 2012-re csak tovább romlottak a kilátások az élet legtöbb területén.
Orbán Viktor a nemzet miniszterelnöke. Elvárható tőle, elsősorban a nemzet (és sokadik sorban valójában a saját politikai) érdekében, hogy ne az áldatlan társadalmi konfliktus erősítésére, hanem annak enyhítésére törekedjen szóban és tettben. Amíg egy rendpárti mameluk elmondhatja a véleményét a rendpárti szavazók megtartása érdekében, s amíg ez ellen mások felemelhetik a szavukat; addig a miniszterelnöknek kötelessége, hogy a lehető legnagyobb alázattal beszéljen a legmegalázottabbakról. Az ő miniszterelnökük is. Az ő szolgájuk is.
