Kommentszűrés
’12 nov
23
07:01

Aki nincs velük, az a Fidesszel van?

Írta: Lakner Dávid

lmp.jpg

Hiába döntött az LMP többségi szavazással a párt stratégiájáról, a harc tovább folyik: az alulmaradt képviselők, illetve a baloldali és liberális sajtó megkérdőjelezi demokratikus úton meghozott döntésük helyességét, mintegy annak leendő felülírására szorgalmazva az ökopolitikai parlamenti pártot. A retorika igen egyszerű, egyúttal a Népszava figyelmébe ajánlott: „aki nincs velünk, az a Fidesszel van”. Ez a kialakulóban lévő új politikai kultúra alapállása azokkal szemben, akik nem kívántak egy szekértábort létrehozni a levitézlett balliberális erőkkel, hanem továbbra is a megalakulásukban nagy szerepet játszó eszme mentén szeretnék megszólítani a választókat: ők más politikát akarnak tovább vinni, mint ami eddig jellemző volt Magyarországra.

Ezen szellemiség mellett állt ki múlt hétvégén a Lehet Más A Politika kongresszusa, igen szoros, 84-77 arányban felülkerekedve az Együtt 2014-gyel való egybeolvadást szorgalmazókon. Tiszta ügy, a többség ezt akarta, a bázis-, de mindennemű demokráciában ez így szokás. De ne legyünk naivak: a baloldali tábor éppen azért hívatja magát demokratikus ellenzéknek, hogy onnantól – csináljanak bármit – azok maradjanak, és ne kelljen minden egyes piti döntésük esetében mérlegelni: most ez akkor kötődik a demokrácia szent eszményéhez avagy sem?

Így eshetett meg az a különös transzformáció, hogy az a bizonyos 84 szavazat átváltozott egyetlen eggyé: Schiffer András akaratává. Ő döntött, ráadásul nem is akármilyen módon: meggyőzött jó néhány embert a pártjából, hogy az önállóság a továbbiakban gyümölcsöző is lehet. Az LMP korábbi frakcióvezetője tehát arra a demokráciákban hallatlan lépésre vetemedett, hogy a szavazók nagyobb részének (őket innentől az egyszerűség kedvéért hívjuk csak birkáknak) sikeresen artikulálta a saját elképzeléseit, és a küldöttek aztán hajlandóak is voltak mellette letenni voksukat. Hallatlan!

Meg is indult hát a bomlasztás belső és külső úton: Scheiring Gábor, az LMP gazdaságpolitikusa úgy ítélte meg, hogy a másik oldal által megszavazott irány bűnnek minősül (és mint tudjuk, bűnös választásra nem illik szavazni); Karácsony Gergely szerint az önállóság mellett állók tévednek (és egyúttal fel is adta frakcióvezető-helyettesi posztját, akár csak Szabó Tímea); Jávor Benedek frakcióvezető pedig lemondott, mondván, az elfogadott stratégia ellentétes nem hogy a párt, de az ország érdekeivel is. Dési János a Népszavában kijelentette, hogy az LMP útja innen a pokolba vezet; a Magyar Narancs blogján pedig nyilvánosságra hozták azt az eddig kevesek által ismert tényt, hogy két éve jó szívvel csak az LMP-tagok és azok haverjai szavaztak a zöldpártra.

A reakciókra reagálva gyorsan létre is jött az LMP-n belül egy Párbeszéd Magyarországért névre hallgató platform, amely nyolc országgyűlési és három fővárosi képviselőt tud maga mögött, illetőleg természetesen a Magyar Narancs, a Népszava, a Népszabadság és úgy en bloc a demokratikus ellenzék véleményvezéreinek szimpátiáját. Jávor Benedekék ezzel kapcsolatban elmondták, hogy ők tiszteletben tartják a párt döntését, de. Hogy ők nem kívánnak kilépni a pártból, de. Hogy biztosak benne, a döntést megszavazó küldöttek az ország érdekeit tartották szem előtt. De.

De ez mégis csak egy olyan döntés volt, amit jó lett volna inkább a nagyokra bízni: Karácsony Gergelyre és Scheiring Gáborra mondjuk, akik rendelkeznek azzal az egzotikus képességgel, hogy minden körülmények között képesek megmondani, mi ellentétes és mi nem az ország érdekeivel, ezért emellett akkor is fel kell sorakozni, ha a többség nem így gondolja.

És maradt továbbra is néhány kérdés: Jávor Benedek tényleg feltételezi: meg tudnának egyezni Bajnai Gordonékkal úgy, hogy még a saját pártjuk által többségileg meghozott irányt sem képesek elfogadni? Komolyan azt hiszik, hogy ha beléptek volna, akkor ők ott alkupozícióban lettek volna, vétójoggal rendelkezvén a későbbi csatlakozókkal szemben? Vágó Gábor az ATV-n megemlíti, hogy az E14 által elküldött kérelemben ez ugyan szerepelt, de pár sorral alább volt egy olyan kikötés, hogy ez különleges helyzetben felülírható. Továbbá: a csatlakozáspártiak komolyan hiszik, hogy lett volna értelme eztán is LMP-ről beszélni, ha betagozódnak egy választási együttműködésbe? Hiszen maga Kálmán Olga jelentette ki Vágónak, hogy értelmetlen külön-külön tárgyalni Bajnaival, Juhásszal és Kónyával, lévén ők ma egyet alkotnak!

Meg aztán itt ez a fránya valóság is: hiába, hogy jelenleg Milla meg Szolidaritás van odaírva Bajnai Gordon neve mellé, azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy néhány hónap múlva nem kerülhet oda az MSZP-é és a Demokratikus Koalícióé is. Maga Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás és az MSZP tagja nyilatkozta a stop.hu-nak, hogy az MSZP nélkül szerintük biztosan nem lehet nyerni. Láthatólag most is csak arra játszottak, hogy először az önmagukat nehezebben odadobó pártokat-szervezeteket győzzék meg, akiknek aztán már ne nagyon legyen visszatáncolásra esélyük, amikor közlik velük: mostantól Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc mellett kell majd mosolyogniuk a pártrendezvényeken.

És ez még hagyján: olyanok oktatnak most ki valóságismeretből, akik korábban a realitással való kapcsolatnak egy cseppnyi jelét sem adták. Akik szerint Akhilleusz tényleg soha nem hagyja le a teknőst, azok mondják most, hogy az LMP döntése köszönő viszonyban sincs a való világgal; és amúgy is, Schiffer András törtető gazember, Orbán Viktor szekerét tolja.

Ez az új politikai kultúra üzenete a jelek szerint: aki nincs velük, az a Fidesszel van. Aki szerint pedig ez nem így van, az se aggódjon sokat: fog még szerezni a demokratikus ellenzék kétharmadot, és akkor majd csak külön azoknak veszik el a szavazójogát, akik a címben is jelzett állítással nem értenek egyet. Hiába, aki az ország érdekeivel ellentétes dolgokat vall, arra nem szabad semmilyen önálló döntést bízni.

És most csak úgy eszembe jutott Jonah Goldberg Liberálfasizmus című könyve.

Címkék: platform MSZP Schiffer András LMP Fidesz Bajnai Gordon Jávor Benedek Együtt 2014 Párbeszéd Magyarországért Szigetvári Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr904917640

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ZS, mint zsarolás – az LMP szeplőtlenségének a vége 2012.11.23. 22:24:49

Ami ma történt a frakcióvezető választáson, az mérföldkő az LMP történetében. Sajnálatos módon az. Ez az a pont, amikor a Hogyan Verekedett meg Jappe és Do Escobar után a világ c. Bódy Gábor filmben elcsattan az ütés, és az egyik srác orrából elered a ...

Trackback: Aki nincs velük, az a Fidesszel van? 2012.11.23. 12:09:01

Ez a kialakulóban lévő új politikai kultúra alapállása azokkal szemben, akik nem kívántak egy szekértábort létrehozni a levitézlett balliberális erőkkel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.23. 09:57:48

@Shyad-Khourongai:

Teljesen mindegy, hogy kicsoda Novák, mekkora s*ggfej vagy nem s*ggfej; ami itt, ezen a felvételen történik, történik, az minden határon túllép!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.23. 10:00:41

@bbjnick:

a felvételen történik, történik, az minden=a felvételen történik, az minden

maskep 2012.11.23. 10:04:28

@teknős: 1998.-ban Orbán Viktor azzal kezdte a kormányzását, hogy a Horn-kormány "Közpénzen titkos, törvénytelen megfigyelést folytatott Fideszes politikusok ellen." A kormányzását már ezután ebben a stílusban folytatta, meghirdetve az addigi konszenzuális (megegyezésre törekvő) politikai szellem felváltását "a győztes akár egyetlen szavazattöbbséggel mindent visz" elvére a "Több, mint kormányváltás, d kevesebb, mint rendszerváltás" programjával.

2006.-ban, a választások előestéjén állította Tölgyessy Péter, hogy Orbán Viktor 1998.-tól tudatosan jobb- és baloldalra szakította az országot, és a gyűlöletkeltés segítségével megakadályozta a két tábor közötti átjárást. Itt kevésbé lényeges, de azt is hozzátette, hogy a 2004. december 5.-i, állampolgársági népszavazásra derült ki egyértelműen, hogy az ország kisebbik részét kanyarította le magának. Ezután váltott át a nemzeti demagógiáról a "zemberek" szociális demagógiájára (hangsúlyozom: Tölgyessy szerint is).

Röviden ennyi, de belemehetünk további részletekbe.

A te (tényszerű) érveid?...

maskep 2012.11.23. 10:08:14

@bbjnick: Jelenleg a palesztínoknak nincs anyaországuk. Sőt: A többi arab ország szándékosan azért nem fogadta be a palesztín menekülteket, hogy fennmaradjon a feszültség Izraelben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.23. 10:23:43

@maskep:

:-D

Nincs, mert megszállták. A zsidók saját bevallása szerint, már előttük ott éltek azon a vidéken (Kr. e. 1250!). No, de mekkora rohadékok azok az arab országok, amelyek nem fogadják be a saját hazájukból, a terror elől menekülő, palesztinokat, hogy fenntartsák a térségben a konfliktust!

Egyéb ötlet?

Esetleg érvelhetnél így is: www.facebook.com/notes/szabad-pszichoanalitikus-egyes%C3%BClet/az-izraeli-palesztin-konfliktus-pszichoanalitikus-megk%C3%B6zel%C3%ADt%C3%A9se/525390947472322

ü
bbjnick

fremskritt (törölt) 2012.11.23. 10:27:50

dávid ibolya megkésett híveinek jelezném hogy az akkori mdf-hez hasonló szerveződésekről (pl. centrum) előbb-utóbb (inkább előbb) minden esetben kiderült hogy az _mszp_koalíciós_partnerei_. önkoriban, választásokon, necces parlamenti szavazásokon.
az lmp esetében szó sincs arról hogy a fideszt ilyen szinten támogatná (nincs is rájuk szükség persze), mégis megírja a független értelmiségiek sajtója hogy az lmp útja a pokolba vezet (igen ahol a patás lakik).
egy másik érdekes felvetés hogy a jobbikkal is be lehetett hasonló eszközökkel próbálkozni (talán nem késő). program szinten kb ugyanakkora a rokonság mint a szakértőkúrmány és az lmp között, a "kapitalisták" is lehetnének annyira allergiások az ökóra mint idősebb demokrata testvéreik a náciakra.
nem kellett volna megvárni míg csanád kilép, most megalakíthatná a párbeszédebbik magyarországért platformot.

fremskritt (törölt) 2012.11.23. 10:35:45

@maskep: milyen lesajnáló szar szöveg ez az "orbán megosztja az országot". tudomásul kéne venni hogy a magyarok legalább egyharmada antikommunista, arra szavaz aki az mszp ELLENI politikát képviseli. hogy mik voltak a viktor indítékai mikor ennek a népmozgalomnak az élére állt, lehet vitatkozni, másfél-kétmillió embert mondjuk kurvára nem érdekel, hiszen még mindig ő az egyetlen aki meg tudja akadályozni a szoci hatalomátvételt.
ja és ha nem tenné meg (népszabadságul: nem osztaná meg az országot) akkor a tömeg keresne olyan vezetőket akik megtennék. akkor lenne igazi nemulass!

Karcolt lendület 2012.11.23. 10:43:16

@bbjnick:
Ezt nem tudom melyik zsidó vallotta be sajátmaga, ugyanis a Biblia sem tartalmaz utalásokat arra, hogy ezen a területen palesztinok éltek volna. Filiszteusok, kánaániták és egyéb érdekes nevű, azóta kipusztult vagy beolvadt népek, akikre már nem emlékszem, mohamedán vallású palesztinok nem nagyon.

Úgyhogy ilyen komplett hülyeségeket nem kellene írni. (Speciel ha ott éltek volna, az sem jogosít semmire örök időkig, ez alapján az Alpokban lakó rétorománoknak vissza kellene adni Rómát en-bloc.)

Robinzon Kurzor 2012.11.23. 10:45:56

Ritka gyenge (buta) poszt lett ez.

Nem mintha a Népszavának igaza lenne, de aki abból a ligából választ ellenfelet, az azért teszi, mert minden komolyabb kihívástól már fél.

Az LMP leginkább azt cseszte el, hogy nem tudják egyértelműen kommunikálni, hogy akkor most tkp. mit is fogadtak el, és ebből mi következik.

Jávoréknak odáig igazunk van, hogy az adott választási rendszerben az LMP-nek egyedül semmi esélye.
Lehetne más a politika, de ha ebbe csak a kompromisszumok nélküli politika fér bele, akkor ehhez egyedül kellene győzni.

És itt nem arról van szó, hogy Schiffernek lenne valami nagyszabású terve, stratégiája (hozzá politikusi karizmája), csak most még kevesen hisznek benne.
Hanem sokkal inkább arról, hogy az LMP-nek a jelenlegi politikát képviselve nincs sok esélye a bizonytalanoknál.

A kérdés úgy fog eldőlni, hogy Bajnai vagy Schiffer (vagy Vona?) fogja tudni leváltani Orbánt és helyette remélhetőleg úgy kormányozni, hogy az lájkolják a népek. A "Fideszre soha többé" bizonytalanoknál ez lesz a kérdés.

És abban az -- egyébként valószínűtlen -- esetben, ha az LMP számottevően erősödne, Schiffer pillanatok alatt a CÖF-plakáton találja majd magát Fletó és Bajnai között, mert hirtelen ki fog derülni, hogy Schiffer mégiscsak egy brancs ezekkel.
Még a Mandiner leleplező posztot fog közölni erről.

Karcolt lendület 2012.11.23. 10:46:12

@fremskritt:
"magyarok legalább egyharmada antikommunista, arra szavaz aki az mszp ELLENI politikát képviseli."
A két mondatrész között nincs összefüggés, az antikommunizmus csak szavak szintjén jellemző az anti-mszp-s szavazórétegre, amúgy pont azt a bolsevik értékrendet vallják, amitől állítólag annyira meg akarják védeni az országot.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.23. 10:49:22

@bbjnick: Nem vagyok novák Elődért rajongó ember, de az a mérhetetlen agresszió, amit a zsidó ember tanúsított, szimpátiámat megnyitotta felé. Engem a palesztin gyerekek sorsa nem érdekel. A palesztin bombák sem válogatnak, simán ölnek zsidó gyerekeket. Kizárólag az érdekel, hogy a hazámban már-már bűnnek számít magyarnak lenni. Itt fentebb is a maskep nicknevű zsidó ember kollektíve minden magyart nácinak nevez. Ami önmagában nem baj. Csakhogy a magyarországi zsidók jelentős része azonosul ezzel a gondolattal, amely egyébként a videón is látható magatartásokban manifesztálódik. A testes zsidó ember erőszakossága minimum garázdaság volt, de simán elmegy súlyos testi sértés kísérletének is. Mégis elengedik, mert zsidó. Nagyon rossz üzenetet hordoz az ilyen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.23. 10:51:40

@Karcolt lendület:

1) Fentebb már linkeltem: www.zsidok-keresztenyek.eu/bibliaiskola/pdf/kik_is_a_palesztinok.pdf

2) Az a bajotok, hogy mindig h*lyeségeket beszéltek!:-) Ha a palesztinokat nem hatalmazná fel semmi arra, hogy, ha ott is éltek, örök időkig ott élhessenek, akkor a zsidókat mi hatalmazza fel, hogy visszaköveteljék a területet, mint ősi földjüket?

Megj.: Engem nem foglakoztat annyira ez a téma, hogy szétoffoljam miatta ezt a posztot, a fenti videót is, amire ez a cionista katyvasz beindult, a liberálbolseviki tempó szemléltetésre linkeltem be (ami viszont szervesen a poszthoz kötődő téma). De ha mások ragaszkodnak a témához...

ü
bbjnick

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.11.23. 10:51:58

@bbjnick: Gondolom az kurvára nem zavart, amikor a Parlament, vagy a Közgép elől vitték el az LMP-seket a rendőrök, ugye?

Amúgy meg, milyen lelkivilágra vall az, hogy valaki egy ilyen tüntetésen kimegy ellentüntetni, és viszi magával a még babakocsis gyermekét, és feleségét? (aki kb ugyanolyan tőrölmetszett náci, mint Előd.) A kisgyereknek nem ilyen tüntetéseken van a helye, ez biztos.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.11.23. 10:52:00

@poszt: Hogy mi van? Nem lehet vitatni egy demokratikus döntés helyességét? És amikor azt kérdezed, hogy "Komolyan azt hiszik, hogy ha beléptek volna, akkor ők ott alkupozícióban lettek volna, vétójoggal rendelkezvén a későbbi csatlakozókkal szemben?", akkor szerinted te nem egy demokratikus döntés helyességét vitatod?

Te komolyan azt hiszed, hogy csak az a politikai kultúra, hogy fideszes szempontból lehet minősíteni az LMP döntését, de ha valaki nem-fideszes szempontból minősíti, az liberálfasiszta?

fremskritt (törölt) 2012.11.23. 10:58:30

@Karcolt lendület: lehet a szart sokáig gyurmázni ettől még tény hogy van másfél millió magyar aki annyi eséllyel szavazna az mszp-re és kis barátaira amennyivel nádas péter, siff andrás és kulka jános felkeresné a szkinhed mozgalmat.
lehet bokros lajossal és hasnolókkal erősíteni a demokrata tábort ez akkor is így marad egy jó ideig.

Kandeláber 2012.11.23. 11:05:53

Akinek van füle a hallásra, az már durván egy hónapja, a Messiás színre lépése óta érzékeli elsősorban az ATV-Népszava-Népszabadság prominensei, ezen túlmenően pedig a magukat "véleményformáló értelmiségként" aposztrofáló egyedek harsogását: "Egy a tábor, egy a zászló, aki nincs velünk az velük (így ellenünk) van".
Kálmán Olga az E 2014 legszorgalmasabb kortese, szinte minden műsorában minden baloldali riportalanyának nekiszegezi a kérdést: vajon mikor masíroznak be a közös akolba?
Amennyiben a delikvens akár a legerőtlenebb módon próbálja elodázni az időpont mielőbbi pontos megjelölését, az addig várakozó állásponton lévő Olgitól máris megkapja az egyébként jobber riportalanyon számára fenntartott ajkbiggyesztést, némi homlokráncolással és szemöldökfelhúzással kombinálva. Ilyen volt például Tóbiás József MSZP pártigazgató, aki erőtlen kísérleteket téve próbálta megmagyarázni a harcias kortesnek, hogy az MSZP mint demokratikus párt ilyen fontos kérdésről csak kongresszuson határozhat. Más kategóriát képviselnek azok, akik életüket, vérüket, és a mögöttük felsorakozó néhány tucatnyi kripto-eszdéeszes taggal rendelkező pártcsírát ajánlották fel, mint például Kuncze, aki azonban egyenlőre persona non gratává nyilvánittatott. Iránta Olgi nyilvánvaló empátiával viseltetik/viseltetett, épphogy csak meg nem simogatta a buksi fejét a kamerák előtt.
Természetesen az egyéb baloldali orgánumok is a nagyasszonyhoz hasonló vehemenciával harsogják az egyesülés szükségességét, és ők is szorgalmasan részt vesznek annak patás ördöggé minősítésében, aki ellent merészel mondani parancsuknak, amely szinte a '19-es kommün ordító vörös katonájának plakátjára emlékeztet: "Mindenkinek! Mindenkinek! Be az Együtt 2014-be!".
Teljesen egyértelmű volt, hogy az LMP döntéséért Schiffert fogják átkozni, ezért számomra érthetetlen, hogy miért kell emiatt kárhoztatni az ún. baloldali megmondóembereket, és a sajtójukat.
Nekik ez a feladatuk, az ellenzéki orgánumoknak teljes hangerővel kell támadniuk a mindenkori kormányt, és vica versa. Még a hangnem sem kifogásolható. Fel kéne lapozni mondjuk 2009-ből egy Magyar Nemzetet, vagy megnézni néhány akkori Hír TV-s műsort, feltehetően azokból sem ömlött az akkori kormány dicsérete.
A szlogenek csak egészen kicsit változnak, mint ahogyan a politikai elit megújulása is inkább egy éti csiga haladási sebességével arányos, nem pedig egy gepárd rövid vágtájával.
Szegény ember vízzel főz, nekünk ezek jutottak jobb- és bal oldalon egyaránt.
Tetszettünk volna forradalmat csinálni.

Fenehorizont 667 2012.11.23. 11:10:04

@Virág et.:
ja, ha nem a szívednek kedves dolgot írnak, akkor már egyből zuhan a színvonal. bazmeg, ha mindig zuhanna, amikor írjátok, már bors-szintű lenne a mandiner.
azt mégis itt kommenteltek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.23. 11:12:18

@Shyad-Khourongai:

Így válunk palesztinokká saját hazánkban.

ü
bbjnick

kamerasmobil 2012.11.23. 11:24:51

@Kettes: Az van hogy megint tele lett a gatya hogy az LMP-t talan megse sikerult kiejteni a veszelyforrasok kozul.

Aztan a tisztelt szerzo - meg a tobbi "jobboldali" na jo maradjunk annyiban hogy fideszkozeli szerzo - ilyen rem atlatszo modon tud csak a kozonseg befolyasolasaval probalkozni.

Arrol a bajos aprosagrol nem is beszelve hogy
1. a fidesz eloszor kialakit egy olyan valasztasi rendszert amiben csak akkor lehet levaltani ha az mszp-t is bevonjak az elozetes egyuttmukodesbe
2. aztan a kezivezerelt ujsagiro ezzel fikazza az ellenzeket

A gyakorlatban meg ettol csak meg jobban tele van a tokunk a fidesszel hogy a faszsagaik miatt az mszp-t meg egy ciklus erejeig meg kell majd turnunk. Es igy meg ketszer akkora vehemenciaval fogjuk oket seggbe rugni 2014-ben.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2012.11.23. 11:28:12

Bizony, Mandinerkém, az általad favorizált Fidesz hozott olyan választási törvényt, amiből egyenesen következik, hogy aki nincs ellene, az a Fidesszel van.

Az gyönyörűen látható, hogy ki örül ennek a döntésnek: a Fidesznek elkötelezett sajtó és blogszféra, néhány kivételtől eltekintve.

A Magyar Narancsban meg nem ezt a sületlenséget írták le, amit írsz, olvasd el még egyszer és próbáld értelmezni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.23. 11:33:40

@immortalis:

"Gondolom az kurvára nem zavart, amikor a Parlament, vagy a Közgép elől vitték el az LMP-seket a rendőrök, ugye?" --- írod.

No, de hogy jön ez ide?!

"Amúgy meg, milyen lelkivilágra vall az, hogy valaki egy ilyen tüntetésen kimegy ellentüntetni, és viszi magával a még babakocsis gyermekét, és feleségét? (aki kb ugyanolyan tőrölmetszett náci, mint Előd.) A kisgyereknek nem ilyen tüntetéseken van a helye, ez biztos." --- írod.

Egy béketüntetésre, ugyan, miért ne mehetne el az ember a családjával? Vagy ez a tegnapi buli nem béketüntetés volt, hanem egy cionista nagygyűlés, ami Izrael népirtó politikáját éltette? Egy háborúellenes gyűlésre miért ne vihetne az ember egy olyan táblát, amin a "Gyermekgyilkosságok önvédelemből?" felirat van? Az izraeli bomba és palesztin rakéta ugyanúgy öl. Vajon miért vették ezt a szervezők magukra? Vajon miért?!

És vajon, hogy lehet az, hogy a rendőrök a békés tüntetőt (teljesen mindegy, hogy Novák Elődnek hívják azt vagy Pittyi Palkónak), akit a tüntetés szevező és a biztonsági őrök bántalmaztak és a tábláját összetörték, állítják elő és indítanak ellene eljárást és nem a bántalmazók ellen?

Gondol! Gondol! Gondol!

ü
bbjnick

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.23. 11:34:37

@iii: Aki nincs velünk, az mindig ellenünk van. Logikus megállapítás, nem értem, mi vele a problémája akár egyik, akár másik oldalnak. A Fidesz hatalmának megdöntésére szövetkezőket gyengítik mindazok, akik állnak melléjük. Ez világos. Aki semlegesnek, kívülállónak vallja magát, tevőlegesen nehezíti meg a hatalom megdöntésére irányuló törekvéseket, tehát inkább szolgálja a hatalom érdekeit. Ez mindenkor így megy, nincs ok semmikor sem ágálni ellene.

Virág et. 2012.11.23. 11:34:53

@ödönke666: Szívemnek kedves? Nekem tökmindegy, hogy az LMP-t most épp szeretitek, vagy megint = SZDSZ, mint egy hete. Ez a bejegyzés tele van óriási feltételezésekkel, a kinyilatkoztatások mögött meg csak a légüres tér, esetleg egy Dési idézet áll. Ez édeskevés ilyen veretes, odamondogatós poszthoz. Szerintem.

Kommentelni meg kommentelek ennél gyengébb blogokra is. Ennek nem sok köze van a színvonalhoz.

@tevevanegypupu: Igen, Dávid Ibolyáról beszélek. Aki már jóval azelőtt a női Brezsnyev volt, mielőtt akár Bokros képbe került volna. Egyetlen bűne az volt, hogy nem volt hajlandó betagozódni, mint anno a FKGP vagy fordítva a KDNP. Minden utána történő "balra tolódás" az már csak a folyománya volt az MDF-Fidesz háborúnak.
És nem, nem vagyok kései híve, de ritka undorító dolog itt most olyanoknak érvelni a függetlenség, pártidentitás mellett, akik eddig minden ilyen megnyilvánulást baloldali tolódás, eleszdéeszesedésnek hívtak, ha a fidesz volt a hoppon maradt lánykérő.

Egyébként meg ennek a történetnek leginkább a jobboldali média a vesztese. Percek alatt kellett kicserélni a reggelre bekészített LMP =SZDSZ vezércikkeket. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.23. 11:36:10

@bbjnick:

a tüntetés szevező=a tüntetést szervezők

tevevanegypupu 2012.11.23. 11:37:07

@Robinzon Kurzor:

Schiffer csaladilag es talan nevelesileg oda tartozik Bajnai es Gyurcsany koze. Csak kozben talan tortent egy es mas - mondjuk a nyolc eves Gyurcsany-Bajnai kormanyzas es vegeredmenye - amitol ugyan nem valt jobboldaliva, de azt eszrevette, hogy ez a vonal veluk (Gyurcsany-Bajnai) nem folytathato. A Bajnai fele uj es karizmatikus vezeto szerepe az hulyeseg, hat hogy lenne uj es karizmatikus, mikor Gyurcsany embere es miniszterelnokesege alatt az IMF utasitasait hajtotta vegre? Raadasul most mikor megjelent, amerikai tamogatassal a hata mogott es egy csomo nagyon szelsoseges, ostoba es hazug, hatalomehes tamogatoval, akik szdsz szavazok voltak (milla es tarsai).

Csak a nagyon szuk latokoruek remenykedhetnek abban, hogy ez a gyoztes csapat, majd ok fogjak levaltani Orbant es hozzak el a demokraciat. Az o sajat demokraciajukat termeszetesen. Schiffer nem arulo - bar a Vedegyletnel errol maskeppen velekednek - Schiffer szimplan intelligensebb, tapasztaltabb es talan megiscsak kicsit masabbnak kepzeli el a liberalis (vagy balliberalis) politikat. Most ezt sikerult megszavaztatnia, de balfasz, irigy es ostoba parttarsai mindent megtesznek azert, hogy ezt megsemmisitsek. Ugy viselkednek mint Koka az szdsz szavazason. Pedig Schiffer nem Orbanra szavazott.

Ha be is kerul Karacsony, Javor meg a cambridge-i doktor es Szabo Tunde a parlamentbe, nem az lmp szinei alatt az tuti. Bajnai es a bohocforradalmarok segitik majd oket. Csak persze kerdes, hogy ki lesz az, aki Bajnaira es a bohocforradalmarokra szavaz, mikor tudja, hogy Richard Field, Hillary Clinton meg Charles Gati vicsorog a hatterben.

tevevanegypupu 2012.11.23. 11:37:07

@Robinzon Kurzor:

Schiffer csaladilag es talan nevelesileg oda tartozik Bajnai es Gyurcsany koze. Csak kozben talan tortent egy es mas - mondjuk a nyolc eves Gyurcsany-Bajnai kormanyzas es vegeredmenye - amitol ugyan nem valt jobboldaliva, de azt eszrevette, hogy ez a vonal veluk (Gyurcsany-Bajnai) nem folytathato. A Bajnai fele uj es karizmatikus vezeto szerepe az hulyeseg, hat hogy lenne uj es karizmatikus, mikor Gyurcsany embere es miniszterelnokesege alatt az IMF utasitasait hajtotta vegre? Raadasul most mikor megjelent, amerikai tamogatassal a hata mogott es egy csomo nagyon szelsoseges, ostoba es hazug, hatalomehes tamogatoval, akik szdsz szavazok voltak (milla es tarsai).

Csak a nagyon szuk latokoruek remenykedhetnek abban, hogy ez a gyoztes csapat, majd ok fogjak levaltani Orbant es hozzak el a demokraciat. Az o sajat demokraciajukat termeszetesen. Schiffer nem arulo - bar a Vedegyletnel errol maskeppen velekednek - Schiffer szimplan intelligensebb, tapasztaltabb es talan megiscsak kicsit masabbnak kepzeli el a liberalis (vagy balliberalis) politikat. Most ezt sikerult megszavaztatnia, de balfasz, irigy es ostoba parttarsai mindent megtesznek azert, hogy ezt megsemmisitsek. Ugy viselkednek mint Koka az szdsz szavazason. Pedig Schiffer nem Orbanra szavazott.

Ha be is kerul Karacsony, Javor meg a cambridge-i doktor es Szabo Tunde a parlamentbe, nem az lmp szinei alatt az tuti. Bajnai es a bohocforradalmarok segitik majd oket. Csak persze kerdes, hogy ki lesz az, aki Bajnaira es a bohocforradalmarokra szavaz, mikor tudja, hogy Richard Field, Hillary Clinton meg Charles Gati vicsorog a hatterben.

tevevanegypupu 2012.11.23. 11:37:07

@Robinzon Kurzor:

Schiffer csaladilag es talan nevelesileg oda tartozik Bajnai es Gyurcsany koze. Csak kozben talan tortent egy es mas - mondjuk a nyolc eves Gyurcsany-Bajnai kormanyzas es vegeredmenye - amitol ugyan nem valt jobboldaliva, de azt eszrevette, hogy ez a vonal veluk (Gyurcsany-Bajnai) nem folytathato. A Bajnai fele uj es karizmatikus vezeto szerepe az hulyeseg, hat hogy lenne uj es karizmatikus, mikor Gyurcsany embere es miniszterelnokesege alatt az IMF utasitasait hajtotta vegre? Raadasul most mikor megjelent, amerikai tamogatassal a hata mogott es egy csomo nagyon szelsoseges, ostoba es hazug, hatalomehes tamogatoval, akik szdsz szavazok voltak (milla es tarsai).

Csak a nagyon szuk latokoruek remenykedhetnek abban, hogy ez a gyoztes csapat, majd ok fogjak levaltani Orbant es hozzak el a demokraciat. Az o sajat demokraciajukat termeszetesen. Schiffer nem arulo - bar a Vedegyletnel errol maskeppen velekednek - Schiffer szimplan intelligensebb, tapasztaltabb es talan megiscsak kicsit masabbnak kepzeli el a liberalis (vagy balliberalis) politikat. Most ezt sikerult megszavaztatnia, de balfasz, irigy es ostoba parttarsai mindent megtesznek azert, hogy ezt megsemmisitsek. Ugy viselkednek mint Koka az szdsz szavazason. Pedig Schiffer nem Orbanra szavazott.

Ha be is kerul Karacsony, Javor meg a cambridge-i doktor es Szabo Tunde a parlamentbe, nem az lmp szinei alatt az tuti. Bajnai es a bohocforradalmarok segitik majd oket. Csak persze kerdes, hogy ki lesz az, aki Bajnaira es a bohocforradalmarokra szavaz, mikor tudja, hogy Richard Field, Hillary Clinton meg Charles Gati vicsorog a hatterben.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2012.11.23. 11:37:58

@Shyad-Khourongai: Nem egészen, mert eddig lehetséges volt harmadik úttal próbálkozni, ahogy az LMP is tette 2010-ben. Ez 2 év múlva már nagyon veszélyes mutatvány lesz.

Másrészt korábban egyértelmű volt, hogy a kormány bukni fog, tehát nyugodtan lehetett mindkét oldalt elutasítani.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.23. 11:38:02

@bbjnick: Nem akartam megszólítani az őrület avatárját magára öltő figurát, nehogy még valami virtuális baltával essen nekem. Azonban az LMP akciója valami teljesen más volt a parlamentnél. A Közgépes dzsembori viszont jogos volt. A rendőrségtől jót nem várhatunk.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2012.11.23. 11:40:07

@tevevanegypupu: Ebből a családi és nevelési mániából már kigyógyulhatnál. Csacsiság.

Még van esély, hogy az LMP egyben marad, verziód nem több béljóslásnál.

tevevanegypupu 2012.11.23. 11:43:24

@Virág et.:

Na, ha ez is haromszor megy akkor nagyon szomoru leszek.:) David Ibolya onallo szeretett volna lenni..ugyan mitol es kitol? Orban Viktor fideszes miniszterelnok igazsagugyminisztere volt. Mitol is akart fuggetlenedni? Ja, hogy amikor a fidesz megbukott akkor szeretett volna kisse kozelebb sasszezni Ibolya a gyoztesekhez? Ugy tunik az igazi mdf-es alapitok ezt nem igy gondoltak. Ibolya egyebkent demokratikus valasztason bukott akkorat hogy csak na, errol Orban mondjuk nem tehet. vagy igen? Es Almassy csak azert hibas mert nem ertett egyet Ibolyaval aki az szdsz-ben latta a megvaltot nyolc eves szdsz-mszp kormanyzas utan?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.11.23. 11:44:26

@tevevanegypupu: Hát ha tényleg Richard Field, Hillary Clinton meg Charles Gati vicsorog a háttérben, esetleg még Obama, Merkel és Barroso, akkor például én. :-DD

tevevanegypupu 2012.11.23. 11:46:07

@iii:

Persze hogy van ra esely, es igy lenne eselyuk - ki nem allhatom oket, de ez nem szamit, vannak valasztoik akiknek ok kepviselik a jot - bekerulni a Parlamentbe is.

Vidéki 2012.11.23. 11:50:19

@Kandeláber:

Nagyon szellemesen jellemzed Kálmán Olga „Egyenes beszédnek” nevezett produkcióját, amiről Karinthy Frigyes írása jut eszembe:

„Megrontották a szavak becsületét!”

Írod: „Olgitól máris megkapja az egyébként jobber riportalanyon számára fenntartott ajkbiggyesztést, némi homlokráncolással és szemöldökfelhúzással kombinálva.”

De azt nem értem, miért van szükség kiváló tudósokkal szemben is Olginak ekkora nagyképű fölényeskedésre?

Kb 1 éve néztem az ATV Egyenes beszéd műsorában Csaba László akadémikus és Kálmán Olga hosszas beszélgetését a közgazdaság témájában.

Csaba László akadémikus véleménye egyáltalán nem azt tükrözte, amit Kálmán Olga próbált sugallni.

Kálmán Olga bevetette begyakorolt módszereit: a beszélgetőpartner szavába vágott, megpróbálta megakadályozni, hogy Csaba László kifejtse gondolatmenetét.

Kálmán Olga sekélyes közgazdasági tudásával próbált fölényeskedni.

Gyorsabban beszélt, mint gondolkodott.

Hiába erőltette Kálmán Olga női logikával, hogy az jöjjön ki a beszélgetésből, miszerint: a mai magyar kormány tulajdonképpen szerinte a hülyék gyülekezete, erőfeszítései fordítva sültek el.

Nagyképű, üres szövegével nem tudott a józan gondolkodású tudós akadémikus fölé kerekedni, bárhogyan törekedett erre.

De megpróbálta és mondta a magáét, magát sokszor ismételve.

Nyomta , mint süket a csengőt.
Ez volna az „Egyenes Beszéd”?

Kandeláber 2012.11.23. 11:56:01

@Shyad-Khourongai: Kuncze szelíd mosollyal kvázi "leláncosozta" annak idején az LMP-t valamelyik akciójuk miatt. A sors fintora, hogy most az LMP kikosarazta az a menyasszonyt, aki után pedig Kuncze kezét-lábát törve rohan.
Egyébként az LMP tényleges csatlakozása csak szimbolikus jelentőséggel bírt volna, de azzal nagyon: legitimálta volna Bajnait, mint a múlttól független, mindenki számára elfogadásra ajánlott új vezírt.
Azért fáj annyira az elutasítás, mert ez a legitimáció elmaradt.

Karcolt lendület 2012.11.23. 12:00:56

@bbjnick:
off
Amit belinkeltél, az pont arról szól, hogy a mai palesztinoknak nincs sok közük az ókori filiszteusokhoz és egyéb ott élt népekhez, max. a nevük.

A téma amúgy engem sem izgat annyira...

sisszi 2012.11.23. 12:08:44

"a baloldali és liberális sajtó megkérdőjelezi demokratikus úton meghozott döntésük helyességét" ezt a jobboldali és ..... sajtó megdöbbenve szemléli. (a színvonalon teljesen érthető a ledöbbenés, de itt nem ez volt a téma, hanem maga a jelenség) tehát ledöbben: van ilyen???? ez létezik?? "ez liberálfasizmus"! kiált fel. csak hogy gyorsan "rendszerbe" foglalja ezt a számára érthetetlen jelenséget. és ti tartjátok magatokat újságíróknak. hát ez a nagy döbbenet

Kandeláber 2012.11.23. 12:09:22

@Vidéki: Ezek szerint Te sem vagy a Kálmán Olga Fan Club Facebook-csoport tagja.

Karcolt lendület 2012.11.23. 12:10:00

@Kettes:
Miért téged mennyiben akadályozott az Orbánra szavazásban, hogy a választások előtti másfél-két évben Orbán mindenféle magasrangú külföldiekkel kvaterkázott amerikai szenátoroktól Merkelen keresztül az izraeli külügyminiszterig.

Ugye ez az emlék már kiesett?

tevevanegypupu 2012.11.23. 12:13:37

@Kettes:

Jaj tenyleg, magat kifelejtettem. De el nem felejtettem.:)

maskep 2012.11.23. 12:18:00

@fremskritt: A (politikai) elit feladata, hogy a társadalomban meglévő (hagyomány-, érték- vagy érdek-alapú) feszültségeket kezelje oly módon kezelje, hogy ezek a feszültségek ne ártsanak az országnak, vagy ha lehet, a benne lévő energiák az ország javára érvényesüljenek.

Az évezredes hagyományos megosztást, amiről azt írtad, hogy "az ország legalább egyharmada antikommunista, tehát azt fogja támogatni, aki az mszp ELLEN politizál", a politikai elit, különösen egy olyan nagyhatású személyiség, mint Orbán Viktro, tudja gerjeszteni, vagy tudná tompítani, "szublimálni" is. A rendszerváltók pl. az immár kidobott Alkotmányba azért tették bele a 2/3-os kényszert, mert tanulva a már említett évezredes megosztottság kártételeiből, együttműködésre akarta kényszeríteni a társadalom többségének, ha úgy tetszik: A Két Oldalnak a képviselőit. Nem tudhatták, hogy bár a kommunista Horn nem fog visszaélni a 72%-kal, de a korábban radikális liberális demokrata Orbán Viktor a megosztottságot szándékosan a saját szűklátókörű érdekei szerint fogja gerjeszteni, és ezáltal a 2/3-os szabályt meg fogja hekkelni...

Az ő felelőssége ebben, és ezáltal az ország sorsában nagyságrendekkel nagyobb, mint a tiéd, aki követed - és követnéd akkor is, ha ugyanilyen delejesen érvelne a nemzetpusztító megosztottság, mint Árpád népének tragédiája ellen, amikor is a Turul vére saját vérét veszi - vagy valami hasonló szép tirádával...

Virág et. 2012.11.23. 12:35:44

@tevevanegypupu: Az idő ennyire torzítja az emlékezetet? MDNP? "Felebarátod pártját meg ne kívánd"? Ezek nincsenek meg?
Mire Almássy egyáltalán előkerült a viszony már rég megromlott. Az ok egyszerű: Orbán nem akart több koalíciós kompromisszumot, beindult az egy a tábor, egy a zászló elv és megkezdte a jobboldal integrálását egy nagy néppárt alá. Dávid Ibolya meg szeretett volna független lenni, nem gondolta komolyan, hogy belépett volna, akkor ő ott alkupozícióban lett volna, vétójoggal meg miegymással. A kisgazdák és a kdnp példáján látjuk, hogy igaza volt.

Almássy bűne meg nem az volt, hogy kihívója volt Dávidnak, hanem hogy a Fidesz finanszírozta.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.23. 12:52:27

@Karcolt lendület:

"a mai palesztinoknak nincs sok közük az ókori filiszteusokhoz és egyéb ott élt népekhez, max. a nevük." --- írod.

Ezek az identitások!:-) A mai palesztinoknak épp annyi (legalább annyi) a közük az ókori filiszteusokhoz és egyéb ott élt népekhez, mint a mai, Marokkóból, Magyarországról, Etiópiából, az USÁ-ból stb. bevándorolt zsidóknak az ókori zsidókhoz. Azok leszármazottainak tartják magukat.

ü
bbjnick

Āndélièyàsī Yúlè Chǎngsuǒ 2012.11.23. 12:57:00

okos iras, sajnos a bornirt magyar "balos" (sic!) agy nem kepes felfogni a leirtakat:-)))

fremskritt (törölt) 2012.11.23. 13:24:41

@maskep: viktor akkor kezdett az úgynevezett jobboldalon népszerű lenni mikor _nem_ csatlakozott a demokratikus kártyához. tehát nemet mondott az mszp-re. igen csúfos véget érne ő és a népszerűsége is ha elkezdene igent mondani az mszp-re. az mszp a lepra, aki a leprások közé megy ott is marad.
hogy ezt mennyire használja öncélú hatalomépítésre orbán viktor, már elmondtam hogy nem érdekel, ugyanannyira nem mint a 49-es "alkotmány" különböző átírásai, szöveg- és dátumváltozatai (a jelenlegi sem).
ráadásul céltudatos férfiúként nem handabandázik összefogásról meg nyugodt közéletről mint nyomorult ellenfelei, akik ugyanolyan tisztogatást és leszámolást rendeznek, vagy próbálnak rendezni minden egyes hatalomrakerülésükkor, mint amivel a fideszt szokták vádolni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.23. 13:24:51

az lmp ügyében a legérdekesebb, hogy az lmp vezető arcait szavazták le, és nem hinném hogy ezekután ezek a vezető arcok eltűnnének a süllyesztőben, maradnak ugyanazok a vezető arcok, lefogadom.
a kérdés: hogy kerültek ezek a vezető arcok, vezető székekbe?
miért csak ugyanazokat az embereket látjuk az lmpből?
nyilvánvaló, hogy az lmp vezető arcai kollaboránsok, más pártok emberei, nem pedig független lehet más emberek. karácsony, síring, jávor, dorosz, ilyenkor mindig érdekel, ki volt az apjuk? mszp-tag? szdsz-tag?
bajnai gordon apja bajnai györgy mszmp-s nagyhatalmú ember,
kkbk.blog.hu/2010/04/03/bajnai_es_a_kilenc_hajdu_betes_ongyilkos_emleke
orbán apja, orbán győző szintén.

Kandeláber 2012.11.23. 13:30:00

@tevevanegypupu: Dávid Ibolya OV kegyelméből lett iü. miniszter, méghozzá nagyon jó. Emlékszem arra a ballib visításra és szitokáradatra, amit akkor kapott, amikor Gönczzel nem értett egyet, és megtagadta Kunostól a vh kegyelmet.
2002-ben és utána tényleg feltűnő affinitást tanúsított a szoclib hatalom felé, csak hát azoknak nem igazán volt szükségüket az MDF-et az "egyedüli jobboldali erőként" definiáló delnőre.
Az Almássy-ügy után zavarodottság jellemezte, az EU-parlamenti választások kudarca, majd 2010-ben Bokros MDF-miniszterelnök jelöltként történő felmutatásával és az arra kapott válasszal végképpen a gödörbe lökte az MDF-et.
Szóval az MDF-et nem kellett Orbánéknak felszalámizni, megtette ezt helyettük a Dávid-Herényi-Kerék-Bárczy trió.

Kandeláber 2012.11.23. 13:32:47

@tesz-vesz: Vágót és Szabó Rebekát nem is említetted. Osztolykán apja Osztolykán Béla író volt.

tarackos 2012.11.23. 13:34:01

Ez ma már a második cikk, Friczé a másik, ami egy csoport véleményéből a végén egy ugrással általánosít.

"Ez az új politikai kultúra üzenete a jelek szerint: aki nincs velük, az a Fidesszel van."

A "bal" oldalon volt aki üdvözölte az LMP dönését és volt aki nem. Vagyis az idézet egész egyszerűen nem igaz a baloldalra, annak egy részére viszont igen.

Fricz pontosan uezt csinálta a mandin is szemlézett cikkében. Egy általa ultralibsinek tartott egyén(!) véleményét a teljes baloldalének feltételezte a végén.

Különben egyik esetben sem lenne igaz a szerző prekoncepciója...

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.23. 13:47:48

@bbjnick: Maga olyan szép nagy állatságokat tud mondani.
A palesztinok indoeurópai nyelvet beszélő mediterránok voltak, nem sémiták, mint az arabok. Ezért a filiszteusok egykori földjén ma élő arabok nem filiszteusok, ellenben a bármikor bárhol élő és akárhonnan származó zsidók nyilvánvalóan zsidók. Értem én, hogy nem szeressük a zsidókákat, de attól még ne adjuk fel a gondolkodást.

tevevanegypupu 2012.11.23. 13:52:31

@bbjnick:

Ejha! Most neztem csak meg. Le a kalappal Novak Elod elott, akit egyebkent nem kedvelek. De azt el kell ismerni, hogy most valoban igaza van es batorsag kellett hozza, hogy emelle a tarsasag melle odamenjen es szot emeljen a palesztin gyerekekert! Nagyon szep cselekedet volt. Ami vele tortent az mar kevesbe.

Kandeláber 2012.11.23. 13:55:21

@tevevanegypupu: Novák Elődöt "rendzavarás" miatt vitték be, a két másikat meg azért, mert eltörték Novák Előd tábláit.
Na, ez ma Magyarország. A kecske is meg a káposzta is.

tevevanegypupu 2012.11.23. 13:57:58

@Kandeláber:

Hat persze, Orban abban hibas (szerintem), hogy David Ibolyat kiemelte a nevtelensegbol, igazsagugyminisztert csinalt belole es Ibolya onjarova valt, nem elegedett meg az igazsagugyminiszterseggel. Orban nem tul jo emberismero, nem tudja elkepzelni, hogy egy videki kis politikusasszonyban aki urinonek hiszi magat, micsoda ambiciok dulhatnak a ronda kalapkak alatt.

tevevanegypupu 2012.11.23. 14:06:20

@Virág et.:

De ugy tunik, hogy az mdf alapito tagjai nem ohajtottak, hogy Ibolya onallositsa magat. Nem volt meg hozza a kepesseg csak az ambicio. Es lathatjuk, hogy hova vitte ez a felfuvalkodottsag. Mar maga az, hogy szabalytalanul kiejtette az mdf alapito tagjait Herenyi Karoly - micsoda segitotars te jo eg - egyuttmukodesevel bizonyitja, hogy politikai itelokepessege nulla. Amit ambicioval nem lehet potolni. Jellemtelenseggel valoszinuleg igen, dehat ugy tunik ez most neki nem jott ossze, nagyon rossz partnereket valasztott a terveihez.

maskep 2012.11.23. 14:18:16

@fremskritt: " viktor akkor kezdett az úgynevezett jobboldalon népszerű lenni mikor _nem_ csatlakozott a demokratikus kártyához."

Tévedni tetszik: Ez volt az ő és a Fidesz népszerűségének a mélypontja: Kb. 30%-os támogatottságról úgy 6% körülire esett vissza.

Viktor akkor kezdett népszerű lenni, mikor azt állította, hogy a Bokros-csomag népnyúzó volt, a megszorítás pedig a szocialisták perverziója.

Persze, a népszerűségéhez kellett még az is, hogy az addigi konzervatív pártok részben önmagukat csinálják ki (MDF), részben a Fidesz felszalámizza őket. És persze kellett az is, hogy a '98-as kampányban Horn Gyula le akarja nyomni az SZDSZ-t.

Vagyis kellett az, hogy a jobboldal elhiggye, hogy van valaki, aki a támogatásukkal és érdekükben kormányozni is tud, meg nyerni is. Vagyis össze tudja fogni a jobboldalt - és az elvárás már akkor is az volt, hogy az össztársadalmi összefogást (konszolidáció) megvalósítsa. De erre emberileg alkalmatlan... Ettől esett a népszerűsége akkor, mikor a Chartát, egy másik, korábbi összefogást megtagadott.

(Demagógiának azokat az akár mégoly logikus következtetéseket hívjuk, amiket hamis alapvetésekből vonunk le...)

maskep 2012.11.23. 14:20:29

@Lacika Gönczy: Nem baj, majd Matolcsy honfoglaló ősmagyarjai jól megoperálják azokat a balos agyakat! :o)

Āndélièyàsī Yúlè Chǎngsuǒ 2012.11.23. 14:36:15

@maskep

Sajnos az a baj, hogy ti es a hasonszoruek otthon kis gombostunyi agyatokkal odaig vittetek az orszagot, ahol van:-((

Es ennek meg nincs vege.....

Becs es Bp. kozott nem 250km a tavolsag, hanem fenyevek, foleg ami az un. "balos (sic!) fejekben van! Es akkor meg Zurich/Bern es Bp.-rol nem is volt szo:-)))

maskep 2012.11.23. 14:40:46

@Lacika Gönczy: Nem vittem országot sehova, és nem gombostű-méretű az agyam.

Ennyit a tényállításokról - a véleményed utána pedig elég unalmas és stílszerűtlen...

Āndélièyàsī Yúlè Chǎngsuǒ 2012.11.23. 14:44:19

@maskep

De az igazsag, akarmennyire is faj, sajnos az, amit az utolso 2 mondatban leirtam....stilszeruen.

maskep 2012.11.23. 15:10:14

@Lacika Gönczy: Igen, a tartalomhoz adekvát a stílus...

Karcolt lendület 2012.11.23. 15:21:05

@Lacika Gönczy:
Ezt nem tudom, honnan veszed, az SZDSZ teljes - dogmatikus - elvrendszerét és hisztériára való hajlamát a bécsi kollégáktól másolta.

Az más kérdés, hogy maga az osztrák politika pragmatikusabb - legalábbis túl jól élnek ahhoz, hogy bárki hatalmas reformokba vagy forradalmakba akarna kezdeni.

Karcolt lendület 2012.11.23. 15:27:34

@maskep:
Nem tudom még, mindennel egyetértek-e amiket írsz, de számomra mindenképpen hasznos volt a játékelméletes és ez a hozzászólásod is.

Robinzon Kurzor 2012.11.23. 15:43:27

@tevevanegypupu:

Egyszer is elég lett volna ebből a butaságból.

Minek válaszolsz egy kommentre, ha még látszólag sem vitatkozol vele, csak nyomod a saját sóderedet?

maskep 2012.11.23. 15:48:06

@Karcolt lendület: Köszi, én is vitatkozni járok ide, és nem balos blogokba... :-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.23. 15:54:40

viszont tarlósnak emelték a fizetését, most már bruttó, 1, 4 vagy 1,5 milliót kap

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.23. 15:55:54

@Kandeláber: szabó rebekáról már beszéltem korábban. osztolykán meg hogy jön ide?

Kandeláber 2012.11.23. 15:56:26

@Karcolt lendület: És az SPÖ akar lenni az osztrák szdsz? Ne röhögtess, Ausztriában szdsz-hez hasonló párt max. Bécsben kapott volna pár ezer szavazatot, aztán annyi.
Ott 1955 óta szabad a tánc, arra a dumára, amit itt hintett az szdsz '89 táján, nem igen találtak volna vevőt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.23. 15:57:43

@Kandeláber: Osztojkán Béla a rendszerváltozás után, 1990-1993 között az SZDSZ tagja volt. A 2006-os országgyűlési választáson az MCF Roma Összefogás Párt színeiben indul

Kandeláber 2012.11.23. 16:01:19

@tesz-vesz: Például. A szememben az, aki szdsz tag volt, felér egy Lenin-fiúval.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.23. 16:13:45

elég erős az lmp-dávid ibolya hasonlat. előbbi megússza a sajtó egy részének kritikájával, aminek lényege nem is abban áll, hogy áruló, hanem abban, hogy így a saját programjának a maradék megvalósulási esélyét is lehúzza a wc-n, vagyis így majdnem értelmetlen politizálni.

dávid nem volt ily szerencsés:

T.: Nem, semmi gond, a... Kerestél igen, a Józsi találkozott a Tombor Andrissal, és kaptam tőle egy munkát, ami elég érdekes, és igazából megosztanám veled. A Tombor azt szeretné, ha dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy most van valami belső hatalmi váltás szándék előkészítve, s Tombor azt mondja, hogy a Stumpfék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet. Valami alelnök van benne, valami Antal vagy nem Antal, hanem..
Cs.: Almássy

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.23. 16:16:13

@Kandeláber: tarlós is az volt, a fidesz is az volt gyakorlatilag

Kandeláber 2012.11.23. 16:22:20

@tesz-vesz: Fiók-szdsz volt, + liberális internacionálé tagok.
Sajnos, az mdf és a kisgazdák annyira megroggyantak '94-ben, hogy a fidesz benyomult a nemzeti-jobboldali vákuumba '95-táján, és teljesen kitöltötték, majd lekenyerezték Torgyánt, és kész volt a '98-as győztes csapat.
Attól függetlenül nem bántam, hogy buktak a szocik akkor, sőt. '98-2002 között kimondottan jól éreztem magam a bőrömben.

Kandeláber 2012.11.23. 16:28:50

@tesz-vesz: Plusz még a MIÉP is benn volt.

MézesRozi 2012.11.23. 16:50:16

@bbjnick:

"A palesztinok a maguk eredetét nem véletlenül vezetik vissza a filiszteusokig"

www.hetek.hu/hatter/199907/nacionalizmus_es_a_paniszlam_eszme

ezek szerint a palesztinok pedig úgy gondolják, hogy ők a filiszteusok leszármazottai. vagyis minimum vitatott a kérdés. de hát a hetek szerint ezt a palesztinok csak azért állítják, hogy jogot formálhassanak palesztina földjére. a nem palesztinok meg természetesen csak az igazságot mondják, őket ilyen alantas módszerek nem jellemzik:)

Āndélièyàsī Yúlè Chǎngsuǒ 2012.11.23. 17:17:52

@Karcolt lendulet
Nem hiszem, hogy volt es van igazi, a klasszikus ertelemben vett liberalis part Ausztriaban, ugy hogy az szdsz nem is tudott senkit se lekopirozni, hacsak nem az FPÖ-t:-)))

Appropos szdsz: ennel kartekonyabb politikat, kart a fejekben - lasd megelhetesi bunozes (sic!), a szemelyisegi "jogok" tullihegese, az oktatasi rendszer modszeres szetverese, etc. - meg keves part vitt vegbe a legujabb magyar tortenelemben mint ez a tortenelem szemetdombjara valo part. Es akkor meg nem beszeltunk az eszeveszett korrupciorol....lasd Koka Jani meggazdagodasa.....

Āndélièyàsī Yúlè Chǎngsuǒ 2012.11.23. 17:23:42

@Karcolt lendület: jol elnek:-) Talan dolgoznak is ezert. Habar nem szakadnak meg. Igaz ott is van korrupcio, de nem lett kirabolva az orszag az un. baloldali (sic!) partok altal, mint Mo.-on. Nem vagyok fideszes es eppen ezert mondom, hogy jelenleg is az az erzesem, hogy kokemeny kontarmunka folyik "ott fent".....

Egy svajcival osszehasonlitvan 3/4 reszt dolgoznak csak a labancok.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.11.23. 21:25:51

@Lacika Gönczy: Kevés párt, való igaz. De a Fidesz például pont igen.

tevevanegypupu 2012.11.23. 23:06:32

@Robinzon Kurzor:

Igaza van, szimplan le is hulyezhettem volna, de most megteszem es remelem ez is haromszor megy el.

tevevanegypupu 2012.11.23. 23:06:32

@Robinzon Kurzor:

Igaza van, szimplan le is hulyezhettem volna, de most megteszem es remelem ez is haromszor megy el.

Namir 2012.11.23. 23:39:20

Az LMP teljes neve: Lehet Más a Politika.

Ha belépnek Bajnai mögé, akkor azzal azt mondják ki, hogy Nem Lehet Más a Politika.
(Nem elfelejteni, hogy a "ma született bárány" Bajnai 22 éve Gyurcsány baj/üzlet/elvtársa. És Gyurcsányt épp az LMP-s Schiffer jelentette fel.)

Ha belépnek az E14-be, arcul köpik magukat, és választóikat. Erkölcsi (és politikai) hullák. És 2014-ben (legfeljebb néhány fő beolvadva az E14-be) tuti eltűnnek. Így még van esélyük.

Oblomov 2012.11.24. 01:05:32

@Kandeláber:
Gondolod, hogy Osztojkán lányát hibásan anyakönyvezték, az író úr meg tűrte?

Kandeláber 2012.11.24. 06:47:43

@Oblomov: hu.wikipedia.org/wiki/Osztolyk%C3%A1n_%C3%81gnes Az FB oldalán is ly-al írja a nevét. Azért ne várd el tőlem, hogy elmélyedjek a családi ügyeikben.

Virág et. 2012.11.24. 07:20:48

@tevevanegypupu: Dávid döntései és/vagy a teljes pályás lejáratókampány (ezt nehéz eldönteni) végül is azt eredményezték, hogy az MDF kiesett, ez tény. Abból viszont, hogy az "alapítók" mit akartak, abból ne vonjunk le következtetéseket. Egy biztos: Antall, ha élne azt egészen biztosan nem akarta volna, hogy a pártja szűnjön meg 4-8 év zsíros és kényelmes parlamenti lébecolásért cserébe.
Ez a vonal egyébként az LMP-nél is érdekes. Mivel a közvélemény-kutatások szerint az LMP szavazóinak 2/3-a, 3/4-e az E14-gyel való együttműködést támogatja. Az idő majd megmutatja, hogy érdemes-e a saját szavazóinkkal ellentétes döntéseket hozni. A párt egy üres váz csupán a szavazók nélkül. Az LMP-nek tipikusan nem a Fideszes, Jobbikos, MSZP-s, DK-s szavazóbázisa van, akiknek sokszor tényleg mindegy mi történik vagy akik eléggé ostobák ahhoz, hogy fel se fogják, hogy történik valami. Az LMP-s szavazók általában fiatal városi értelmiségiek és amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mennek is a párttól, ha az nem képviseli tovább az ő nézeteiket.

Az idő majd eldönti. Az én véleményem az, hogy jobb lett volna egy óvatos csatlakozási szándék, vagy legalábbis a tárgyalások megkezdése, mint ez a Róna-féle libsizés meg különutazás. A magyar politika eddig egy valamiben volt következetes: a különutazást, egyenlő távolság politikát eddig mindig megbüntette. Ezt valahol azért Schifferék is látják szerintem. Ne feledjük, hogy Demszky erősködése is eléggé pünkösdi volt 2002 előtt.

Ha meg nem, akkor majd a szavazók eldöntik. :) Szerintem az LMP nem a szakadástól kell, hogy féljen, hanem a politikai öngyilkosságtól. Jobb szavam nincs egy olyan döntésre, amelyet csak a tagság, de a szavazóbázis már nem támogat.

tevevanegypupu 2012.11.24. 08:40:56

@Virág et.:

Nem lehet tudni, hogy Antall mit akart volna, azt hiszem nagyon csalodott emberkent - mar ami a magyarorszagi politikai eletet illeti - halhatott meg. Hogy ehhez aztan o maga, megalkuvasai mennyiben jarultak hozza. Johiszmusege vagy tokeletes tudatlansaga (ki hogy nezi) mindenesetre oda vezetett, hogy a rendszervaltas nem sikerult es ezt az mdf nagyon megsinylette. Hozza jott meg David ibolya mertektelen es indokolatlan politikai ambicioja, az alapito tagok ellenallasa es persze nyilvan Csurka Istvan tevekenysege is. Mindenesetre konzervativ ember ne probaljon meg demokratikus partot alapitani, ebbol levonhato ez a tanulsag is. valamint az, hogy amit meg kell bosszulni torvenyes keretek kozott azt meg kell bosszulni, nem egyezkedni es megbocsajtani, penzert hatalmat vasarolni. bar az a hatalom is..Na mindegy.

Az lmp biztos, hogy szakadni fog, ugy tunik a Karacsony(Peto ivan) vonal es a Schiffer Andras vezette masik nem fog tudni megegyezni. Hogy aztan Schifferek kepesek lesznek-e egyedul megmaradni, az a kovetkeo masfel evben eldol. karacsonyek pedig csak ugy maradhatnak meg, ha csatlakoznak az Egyutt-hoz. De ott mar nem lehet mas a politika.

Kandeláber 2012.11.24. 09:21:24

@Virág et.: Dávid Ibolya, a szánalmas Herényi (akit tegnap felléptettek az ATV-n mint idomított majmot) valamint Kerék-Bárczy aljas módon adták el az MDF-t. Először sarki prostiként kellették magokat az mszp-szdsz tandem előtt, majd a visszautasítás/nem elfogadás után képesek voltak az ország messze legnépszerűtlenebb politikusát, Bokrost jelölni és befuttatni az EP-be, majd miniszterelnök-jelöltként (!) jelölni ugyanezt az embert.
Még 1994 után is talpra tudott állni az MDF, de Dávid Ibolya, herényi és Kerék-Bárczy sikeresen vitték a szakadékba.
A Fidesz csak tapsolhatott nekik, ilyen forgatókönyvet még ők sem írhattak volna az MDF felszámolására.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.24. 09:34:49

@tevevanegypupu: Antallról mindent pontosan lehet tudni. Az MDF első elnöke, Bíró Zoltán gyakran beszél róla megemlékezéseiben. Antall az SZDSZ-től tájékozódó USA szerint egy elfogadható arc volt. A többieket már akkor antiszemitának bélyegezték. Bírót több alkalommal is megkeresték külföldi újságírók, vagy az amerikai nagykövetség, hogy a Magyarországon tomboló antiszemitizmusról faggassák. 1989-1990-ről beszélünk! Antall volt az a magyar politikus, aki egy személyben vállalta a hazaáruló szerepét. eladta a népet, annak vagyonát, elszabotálta a rendszerváltást, segített visszacsempészni a bolsevikokat a hatalomba. Én, amikor kiderült, hogy rákos, azt kívántam, hosszan szenvedjen, pedig akkoriban a negyedét nem tudtam róla, amit ma.

Oblomov 2012.11.24. 10:34:22

@Kandeláber:
Ly-vel? Hát ezaz.

(Te linkeden: "Édesapja, Osztolykán Zoltán és édesanyja, Osztolykán Zoltánné, született Varga Róza jelenleg is egy szabolcsi kis faluban Csengersimán élnek.")

Kandeláber 2012.11.24. 10:37:08

@Oblomov: Feltehetően nagyot tévedtem, mert ezek szerint nem az író Osztojkán Béla az apja.
Akitől egyébként jó novellát is olvastam valamikor.

tevevanegypupu 2012.11.24. 12:36:43

@Mr Falafel:

Az biztos, hogy Antall vagy tudatosan vett reszt az egeszben, vagy rettenetesen megvezettek, zsaroltak, akarmit el lehet kepzelni igy utolag, az elmult husz ev nyilvanos dolgainak ismereteben. Szemelyeben mindenfelekeppen nagyon nagy felelosseg nehezedik ra a rendszervaltas elbazilikazasa miatt.

Kandeláber 2012.11.24. 13:11:17

@tevevanegypupu: Antall paktum-miniszterelnök volt, paktum-kormányt vezetett, Göncz pedig paktum-köztársasági elnök volt.
Bizonyos köröket annyira megrendített, hogy nem az SZDSZ nyert a választásokon, hogy a győztes pártot arra kényszerítették, hogy a mozgásterét "önként" szűkítse le.
Többek között ez vezetett a MIÉP megalakulásához is.

tevevanegypupu 2012.11.24. 13:35:35

@Kandeláber:

Goncz kinevezese koztarsasagi elnokke feltette a koronat Antall Jozsef mukodesere. Eleg hamar rajott, micsoda rossz valasztas volt. Vegulis latszolag eltunt az mdf es az szdsz is, de a rombolas amit vegeztek ket evtized alatt az maradt. Ja es persze az mszp is..

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.25. 11:47:21

@tevevanegypupu: @Kandeláber: Már csak egy kérdés maradt: Antall szobra mikor kerül a szoborparkba?

Kandeláber 2012.11.25. 16:17:30

@tevevanegypupu: A paktumot ezzel fejelték meg: a győztes párt adta a miniszterelnököt, a bukó a köztársaságit. Antall emellett sokkal nagyobb baromságokat is csinált, mondjuk az ex-kisz titkár Csepit nevezték ki az ÁVÜ (a privatizációnak nevezett állami vagyonlopást irányító hivatal) élére.@Shyad-Khourongai: Ha fémből van, előbb viszik el a megélhetésiek.

tevevanegypupu 2012.11.26. 08:40:08

@Kandeláber:

Antall egyaltalan nem volt ura a helyzetnek, rosszabbnal-rosszabb donteseket hozott. Illetve csak tette amit diktaltak neki. Mindig azzal jonnek, hogy veszelyes volt akkoriban barmit is tenni, mert ugye a szovjetek meg itt voltak, es Gorbacsov is blablabla..Milyen erdekes, hogy a tobbi orszagban is ott voltak.. Ennek ellenere mindenhol tisztessegesebben ment vebe a rendszervaltas. Nalunk meg az tortent ami 1919-ben tortent volna, ha Kun Belaek gyoznek. Nem volt eleg 1948-ban, 1956-ban, de egy sokkal szabadabb legkorben ugyanaz tortent 1989-ben is.

tevevanegypupu 2012.11.26. 08:41:54

@Shyad-Khourongai:

Ugy tudom a femgyujtok egyszer mar megkisereltek elvinni, bar nem a szoborparkba. Pedig ott lenne a helye.

Kandeláber 2012.11.26. 12:15:36

@tevevanegypupu: Akkor már nem a szovjetek diktáltak, hanem a hitelezők. Persze azért meg kell említeni az igazságtételi törvények meghiúsítását az Alkotmánybíróság részéről, vagy az szdsz által szervezett, a Fidesz és Göncz asszisztálásával végrehajtott taxisblokádnak nevezett puccskísérletet is, amelyekhez hasonló nem volt másik keleti országban ( a Gorbacsov elleni puccskísérletet nem számítom ide).