Kommentszűrés
’12 nov
9
08:48

A nyugdíjemelés köszöntése

Írta: TuRuL_2k2

65_feletti_median_jovedelem_2009_560.png

Selmeczi Gabriella a múlt héten közleményben üdvözölte a kormány nyugdíjemelését, melynek értelmében 1,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat, január 1-ig visszamenően. Az emelés átlagosan 15 ezer forintos kifizetést jelent egy-egy nyugdíjas számára. Az emelés nem a kormány eseti nagyvonalúsága, hanem törvény írja elő: még a Bajnai-kormány idején változott meg az éves nyugdíjemelés számítása.

Addig svájci indexálással számolták, azóta (ha az éves gazdasági növekedés nem éri el a 2 százalékot) az infláció mértékével nő. Az évközi, visszamenőleges emelésre azért volt szükség, mert az éves infláció (ami Európában nálunk a legnagyobb) meghaladja az év elején tervezettet. Mivel eközben a reálbérek csökkennek, így abszurd módon a 2009-es módosítással a nyugdíjasok járnak jól, svájci indexálás esetén kisebb lenne az emelés.

2012-ben a magyar politika első számú törvénye, hogy A Nyugdíjak Mindig Nőnek. Nincs olyan politikai erő, ami felvetné, fel merné vetni a kérdést, hogy megengedheti-e magának az ország, hogy ilyen nagyvonalúan költsön nyugdíjakra? Pedig a felvetés nagyon is jogos, sőt, igazságos lenne, mivel 2009-es adatok alapján Magyarországon a 65 év felettiek mediánjövedelme meghaladta a 65 éven aluliakét, és ezzel (arányaiban) a legmagasabb volt egész Európában. A poszt nyitóillusztrációjának megcsodálása mellett érdemes elolvasni az Eurostat szöveges elemzését is:

„A számos társadalmi csoportot érintő egyenlőtlenségek iránt szakpolitikai érdeklődés mutatkozik. Kiemelt figyelmet kap az idősek csoportja, részben mivel egyre növekszik a 65 évnél idősebb uniós népesség aránya. A nyugdíjrendszerek fontos szerepet játszhatnak az idősek körében tapasztalható szegénység kezelésében. E tekintetben érdemes összehasonlítani az idősek jövedelmét a népesség többi részének jövedelmével. Az EU-27 egészét tekintve 2009-ben a 65. életévét betöltött népesség medián jövedelme a 65 év alatti népesség medián jövedelmének megközelítőleg 86 %-a volt. Az uniós tagállamok közül csak Magyarországon és Luxemburgban volt magasabb az idősebbek jövedelme a 65 évesnél fiatalabbakénál. Franciaországban, Romániában, Lengyelországban és Ausztriában – akárcsak Izlandon – az idősek medián jövedelme a 65 év alattiak jövedelmének több mint 90 %-a volt. Ezzel szemben az idősek medián jövedelme Lettországban és Cipruson nem érte el a 65 évesnél fiatalabbak medián jövedelmének 60 %-át, míg Bulgáriában és Észtországban 60 % és 70 % között alakult ez a hányad. Ezek a viszonylag alacsony részarányok hozzávetőleges képet adhatnak a nyugdíjjogosultságról.”

Nem sok mindenben tartozunk az európai élvonalba, de a 65 év felettiek szépkorúak iránti állami gondoskodásban mindenképpen. Bár 2009 óta megszűnt a 13. havi nyugdíj, a statisztikai adatok szerint továbbra is legalább akkora a 65 éven felettiek medián jövedelme, mint a 65 év alattiaké. Normális állapot ez? Aligha.

Mégis, ha az ember egyáltalán felveti ezt a témát, biztos lehet benne, hogy pillanatokon belül össztűz zúdul rá, olyan panelekkel, mint: Neked nincsenek nagyszüleid? Sajnálod a nagymamádtól a nyugdíját? Nincsen benned semmi szolidaritás azokkal szemben, akik két kezükkel építették fel az országot?

Nem, senkitől nem sajnálom a nyugdíjat, de ettől még ki kell mondani: ez az ország messze erején felül költ erre, s az ehhez szükséges források megteremtéséhez – figyelem, közhely-ellencsapás következik – a jövőt éli fel. A szolidaritásra hivatkozó érvelés pedig eleve téves, hiszen a mai huszas-harmincas nemzedékek úgy fizetnek az állami nyugdíjrendszerbe, hogy tudják, a demográfiai kilátásaink alapján ők talán sosem kapnak már (érdemi) nyugdíjat onnan. Mi ez, ha nem maga a szolidaritás? De a szolidaritásnak is vannak határai, ezért az mindenképpen elvárható lenne, hogy a felosztó-kirovó rendszerben a kifizetések (járadékok) ne haladják meg a befizetéseket (járulékok, még ha esetleg szociális hozzájárulási adónak is hívják egy részüket), tehát ne kelljen adóbefizetésekből kipótolni a nyugdíjkasszát.

Hétről hétre jönnek a megszorítások, mégsem merül fel, hogy a nyugdíjak nominálértékének megőrzésével mennyit lehetne spórolni. Egy százalékpontnyi nyugdíjemelés mintegy 30 milliárd forintos kiadást jelent a költségvetésnek, a mostani infláció mellett ez több mint 180 milliárd forintos tétel. Annyi, mint a teljes bankadó. 

Aztán ott van kedvenc vesszőparipánk, a 65 éven felüliek ingyenes utazása is. Milyen ország az, ahol egy Budapest-Hévíz-Budapest buszút egy tízéves gyereknek 3400 Ft-ba, egy 19 éves munkanélkülinek 6800 Ft-ba kerül, egy 66 éves nyugdíjasnak viszont ingyenes? És akkor az egészségügyi ellátórendszer kiadásainak korosztályos megoszlásáról még nem is beszéltünk.

Valamiért az az általános kép él az emberekben, hogy nyugdíjas élet = szegénység. Nos, hogy ez mennyire nem igaz, azt az Eurostat fent idézett számai mellett a TÁRKI szegénységkutatásai is jól mutatják, vagy éppen a Demos Alapítvány 2006-os kiadványa, amiből világosan kiderül, hogy a 65 év felettiek körében a szegénységi ráta bármely más korcsoporténál alacsonyabb. Ott áll feketén-fehéren: „A szegénység kockázata a kisgyerekek, a többgyermekes családban, illetve az egyszülôs családban élô gyermekek esetében a legmagasabb.” Tehát nem az időseket veszélyezteti igazán a szegénység, hanem a gyermekeket és azokat, akik gyermeket vállalnak – tud valaki ennél szomorúbb adatot mutatni egy társadalomról?

Meggyőződésem, hogy a nyugdíjrendszer önfinanszírozóvá tétele nemzeti érdek. Ha ma inkább oktatásra fordítjuk ugyanezeket a forrásokat, vagy egyszerűen a vállalkozásoknál hagyjuk, azzal sokra többre megyünk. Hosszabb távon az ebből származó növekedés akár még a későbbi nyugdíjemelés lehetőségét is megteremtheti, fordítva azonban nem működik a dolog: nyugdíjemelésből nem lesz gazdasági növekedés. A nyugdíjemelés visszafogása mellett a nyugdíjkorhatár folyamatos emelésére is szükség van. Ez hátrányosan érinti ugyan a közvetlenül nyugdíj előtt állókat, azonban úgy érzem, összességében inkább igazságos a munkavállalókkal szemben.

A jelenlegi kormány a szolgálati- és a rokkantnyugdíjak esetében már felvállalt olyan, komoly konfliktusokkal járó lépéseket, amik valamelyest hozzájárulnak az önpusztító nyugdíjrendszer megnyirbálásához, ez azonban sajnos kevés, nagyon kevés. Még szomorúbb a helyzet, ha körülnézünk, mit várhatunk a kormány lehetséges riválisaitól. Az MSZP, ami 2002-ben a 19 ezer forintos extra nyugdíjat és a 13. havi nyugdíjat vetette be a választások megnyeréséért (sikerrel), most éppen a szolgálati nyugdíjak visszaadását ígéri és az EU-ban is aktívan képviseli ezt az ügyet. Az Együtt 2014 egyik pillére, a Szolidaritás alapkövetelései közé tartozik „a korkedvezményes, a korengedményes és a szolgálati nyugdíjak alkotmányos védelmének helyreállítása”, a szervezet 43 éves elnöke pedig már évek óta nyugdíjas. Az LMP 2010-es programja ugyan korrekt módon számot vet a helyzettel, megoldásnak mégis például a – járulékok helyett adókból fizetett – minimálnyugdíj bevezetését javasolja, és a 13. havi nyugdíjat felváltó, 3,5%-osnál nagyobb gazdasági növekedés esetén adható nyugdíjprémiumot is megtartaná. A másik, állítólag fiatal szavazóbázisú párt, a gazdaságpolitikáját tekintve kifejezetten balos Jobbik is nyugdíjemelésben gondolkodik a 2010-es programja alapján: „A nyugdíjrendszert átalakítjuk, beleértve a korengedményes, a pártállamnak tett szolgálatok alapján kimagasló mértékű nyugdíjak, a rokkantsági ellátások teljes felülvizsgálatát, valamint a kisnyugdíjak és a nyugdíjminimum megemelését.”

Mindezek fényében a fent leírtak nem többek vágyálomnál, különösebb politikai realitás nélkül. Minél idősebb valaki, annál inkább hajlamos részt venni a választásokon (regisztrálni meg pláne), és aki szavaz, az rendeli, annak húzzák a zenét.

Címkék: nyugdíj nyugdíjemelés 65 év felettiek ingyenes utazása Fidesz Eurostat

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr704889496

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A jövő tandíjjal kezdődik 2012.12.06. 08:38:19

2008. március 9-én a három kérdésből csak egyre szavaztam igennel: a tandíjas volt az. Nem mondanám, hogy nem voltak kételyeim, a tandíjról szóló vitáimban azóta is meg-meginogtam, de összességében még mindig úgy gondolom: a tandíj kérdése szimboliku...

Trackback: Az LMP a FIDESZ útján? 2012.11.18. 09:44:56

Nem csatlakozik az Együtt 2014-hez az LMP – döntött az éjjel a párt XX. kongresszusa. A hosszas vita után 87:77 arányban meghozott döntéssel az LMP a nehezebb és bátrabb utat választotta, amivel ráadásul a párt egy jelentős része, köztük a lemon...

Trackback: Mennyi maradna a zsebedben egy nyugdíjcsökkentéssel? 2012.11.09. 13:37:52

A nyugdíj a magyar politika legszentebb tehene, csökkentésétől minden kormány retteg. Még a 13. havi nyugdíj elvétele is óriási politikai költséggel járt 2009-ben az akkori kormánynak. Az óvatosság érthető, hiszen közel kétmillió ember kap öregségi ny...

Trackback: A nyugdíjemelés köszöntése 2012.11.09. 11:27:01

Ki kell mondani: az ország messze erején felül költ, a jövőt éli fel.

Trackback: Nyuggerfront 2012.11.09. 09:34:36

A Fülkeforradalom utáni Magyarország nem éppen a kiszámíthatóság mintaképe. Nézzünk akárhova, mindenhol a koncepciótlanság, a kapkodás jeleit látjuk, legyen szó gazdaságról, oktatásról, államigazgatási reformokról.  Üdítő színfolt ebben a káoszb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagykevély 2012.11.09. 09:06:25

Nem, baj menjünk csak a falig. Remélem, sok mai " azért mert jár-jár" nyugdíjas fog még kukázni.

kerekes pereces 2012.11.09. 09:15:55

"A jelenlegi kormány a szolgálati- és a rokkantnyugdíjak esetében már felvállalt olyan, komoly konfliktusokkal járó lépéseket, amik valamelyest hozzájárulnak az önpusztító nyugdíjrendszer megnyirbálásához, ez azonban sajnos kevés, nagyon kevés."
A jelenlegi kormány a magánnyugdíjpénztárak tagjainak zsarolásával az egyáltalán nem önfenntartó rendszer felé tett egy hatalmas lépést. Köszönjük, Fidesz-szavazók!

A jelenlegi kormány 10 évnyi megtakarítást tapsolt el másfél év alatt. Ez tényleg nem önpusztítás, és tényleg nem a jövő felélése, komolyan.

Ez a kormány nyugdíjügyekben (is) hiteltelen.

"Ha ma inkább oktatásra fordítjuk ugyanezeket a forrást"
A Fidesz-kormány jelen pillanatban rengeteg pénzt von ki a felsőoktatásból, rengeteg államilag támogatott hely szűnik meg.
nol.hu/belfold/20121109-veszelyben_az_egyetemek
"informatikusi területen pedig 4550-ről 3430-ra csökkenne a finanszírozott helyek száma"
Mondjuk pl. informatikusból, amiből hihetetlen nagy hiány van a munkaerőpiacon, laza 25%-os csökkenést kapunk, pedig ez egy pont olyan szakma, ahol a magyar átlaghoz képest nagyobbak a fizetések, így nagyobb a vásárlőerő, így a mostani kormány fogyasztás alapú gazdaságfelpörgetését (emlékszünk még az egykulcsos adó indoklására?) tőlük remélhetnénk.

De nem, a kormány MINDEN intézkedése rövidtávú, haverokat helyzetbe hozó hatalomgyakorlás. Igen, ez hatalomgyakorlás, nem politika, nem a közügyekről szól, hanem a közügyeket felhasználva saját hatalmuk fenntartásáról.

Nem baj, felsőoktatás helyett kapunk focistadiont meg IMF NEM! hirdetést. Teljesen megéri, nem?

De a sok, magát jobboldalinak nevező okos ezt akarta az országnak. Köszönjük meg szépen a Fideszre szavazóknak!

kerekes pereces 2012.11.09. 09:22:30

Ja mégvalami: "2012-ben a magyar politika első számú törvénye, hogy A Nyugdíjak Mindig Nőnek."
Érdekes módon, 2009-ben nem így volt, megtették azt, hogy megszüntették a 13-ik havi nyugdíjakat.
Ezek szerint kedves Turul, úgy látod, a Fidesz hatalomrajutása káros volt? Dehogy látod, ők fizetnek titeket. Kutya pedig nem harapja meg azt a kezet, ami enni ad neki.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 09:24:06

Hát, ha eddig kritizáltam, akkor most dicsérek.

Jó poszt!

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.09. 09:27:47

Nyuggerisztán delenda est - Mivel a nyugdíjasok alkotják a legaktívabb választói réteget nem fog változni semmi.

Esetleg majd egy szép napon tényleg elfogy a pénz, és jön majd az államcsőd - ergo Rest gomb, és kezdjük újból. Ezen kívül nem látok más megoldást a problémára.

kerekes pereces 2012.11.09. 09:29:41

Persze erre is lesz pénz abból a hatalmas növekedésből, amit sikerül produkálni.
index.hu/gazdasag/2012/11/09/csufos_szeptembere_volt_az_iparnak/

Mindezt úgy, hogy Orbán gyakorlatilag az összes gyármegnyitóra elment, ahova csak tudott.

Biztos majd jön a Matolcsy-csomag v15.0 ha kell még párszázmilliárd közgéppénz.

user792 2012.11.09. 09:33:53

A jelenlegi kormány társadalompolitikája valahogy így fest:

-van az aktív réteg, -a félázsiaiak- mehetnek szalag mellé vagy húzhatnak külföldre (majd úgyis visszajönnek ugyebár, muhahaha)

-a "haveri kör", akiket pozícionálni, pályáztatni kell

-a cigányok, akik mehetnek közmunkára

-illetve van a nyugger főkaszt, a SZAVAZÓBÁZIS, akiket nekünk kell táplálnunk, mert ők biztosítják a hatalomban maradásunkat.

Kisebb módosításokkal és pepitában ugyanez volt 2010 előtt is, és ne legyen kétség, hasonló lenne Bajnaiékkal is. Ezek az ország lehetőségei jelenleg.

EZT építették és építik fel nekünk Azok a Dicső Szépkorúak.

Virág et. 2012.11.09. 09:36:51

A fenti összeállításból szemérmesen kimaradt az a rész, hogy a Fidesz a mai napig minden megszólalásában Bajnai és kormánya szemére veti, hogy eltörölték a 13. havi nyugdíjat, illetve azt hazudják, hogy az IMF nyugdíjcsökkentést akar (óriásplakáton, ráadásul). Arról nem is szólva, hogy az MSZP minden nyugdíjemelő intézkedését a parlamentben a fidesz is megszavazta annak idején. A rendes nyugdíjakkal szembeni egyetlen takarékossági intézkedést a Bajnai-kormány hozta eddig, mindneki más csak emelt.

A szolgáltati nyugdíjkedvezmények megvonása igazságtalan volt pontosan azért, amiért a bírák kényszernuygdíjazása is: nem volt átmeneti idő. A spórolás is nehezen magyarázható, mert most ahelyett, hogy nyugdíjaznák az embereket inkább fizetnek nekik más jogcímen valamit, amiért érdemi munkát nem tesznek le az asztalra. A pénz így is, úgy is elmegy.
Ehelyett a szolgálati nyugdíjakat fokozatosan kellett volna kivezetni és differenciáltan. Az ominózus Bayer-cikkben szereplő kommandós mesterlövész esetében pl. éppenhogy nem kellett volna kivezetni egyáltalán, még akkor sem, ha 35 évesen lesz így valaki nyugdíjas, de az irodai alkalmazottak esetében már igen. Azért nem, mert a társadalom érdeke, hogy 1. legyen jövőre is olyan ember, aki ezt a speciális és veszélyes munkát ellátja és ha a szerencsétlen már 18 évesen tudja, hogy 15 év múlva átteszik utcai járőrnek fele annyi fizetésért, akkor inkább nem is vállalja ezt a munkát, 2. nem érdeke az államnak, hogy megélhetési okok miatt a közpénzmilliókból kiképzett kommandós az alvilág vagy a nemzetközi PMC-k gárdáját gyarapítsa és 3. mert vannak vagy százan összesen ilyenek az országban és a megtakarítás annyi sem lenne, amennyit a kormány elkoktélozik a repi keretből.

Urfang 2012.11.09. 09:39:28

Mit várunk azoktól, akik még mindig szitokként használják azt, hogy Bajnai elvette a 13. havi nyugdíjat? Szerintük ez rossz dolog volt, nem kellett volna, meg kellett volna tartani, 14. havit is adni ahogy Viktor mondta.

Csak azért nem adták még vissza a 13. havit mert elmúltnyolcév, de amúgy szerintük jó koncepció, kár volt érte.

Ugyan mit várunk azoktól akiknél ez a policy?

Nagykevély 2012.11.09. 09:39:43

@Virág et.:

Azért a legtöbb szolgálati nyugger egyszerű irodahuszár, nem mesterlövész vagy vadászpilóta.

Virág et. 2012.11.09. 09:41:49

És ha már kényszernyugdíjazás, akkor itt is érdemes megállni egy pillanatra. A kormány egyszer azt mondja, hogy nem bírja az ország a szolgálati nyugdíjasokat, ezért vissza kell térniük a munka világába (amiből persze nem lett semmi, mivel nem volt munka, ahová visszatérhettek volna, lényegében csak csökkentették a szolgálati nyugdíj mértékét), másszor meg szándékosan növeli a nyugdíjasok számát olyanokkal, akik még dolgoztak volna, ezáltal új státuszokat nyit meg (költség az új emberek fizetése) ÉS fizeti a nyugdíjat a nyugdíjazottak után is (szintén költség).

Ehhez járul hozzá az AB és a Bíróság döntése után várható kártérítési-cunami is, mint költség, mivel Szájerné már bejelentette, hogy senkit nem helyeznek vissza, azaz marad a kártérítés, amelynek összege a teljes elmaradt munkabér és a szokásos 2-24 havi bérnek megfelelő egyösszegű "kárátalány".

Csak a Fidesz! Spórolás a köbön!

Virág et. 2012.11.09. 09:42:29

@Nagykevély: Ez tény, de Bayer konkrétan egy mesterlövészről írta a cikkét. Nem egy irodahuszárról.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 09:43:57

@Vhailor: De a nyugdíjasok árrugalmatlanok, úgyhogy nyugodtan változhatna a helyzet.

Csak hát az ország hivatásos hazaárulók kezében van.

Nagykevély 2012.11.09. 09:46:53

@Virág et.:

Ez valószínűleg azért érdeke a politikai osztálynak mert a járadékosokat zsinórral rángathatónak, az államtól függőnek gondolják. Egy kis pénzike a szavazás előtt és máris jön a voks vagy a nem-leszünk-gyarmat zombimenet

Viktus 2012.11.09. 09:49:34

Nyugdíjasok az utolsó fidesz-mszp-dk mentsvár ...

Virág et. 2012.11.09. 09:50:23

@Nagykevély: Itt a link is:

www.magyarhirlap.hu/velemeny/a_nyugdijas.html

Én igazán nem szeretném, ha egy 40 éves mesterlövész, vagy egyéb terrorelhárító (a neutron kommandó ilyen volt, ma már ez TEK) nem tökéletes reflexei miatt halna meg valaki egy éles helyzetben. Mert 40 évesen már nem olyan a reakcióidő, mint 25 évesen.

Virág et. 2012.11.09. 09:51:54

@Nagykevély: És ezt jól gondolják. A társadalom elöregszik, ezért a dolgozók helyett érdemesebb a nyugdíjasok kegyeit keresni. A probléma csak ott van, hogy a nyugdíjasok nem tudják eltartani az országot.

A nyugdíjasok részéről kellene felelősebb magatartás, mivel a társadalom nem fog hirtelen elkezdeni fiatalodni.

triumphator · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.11.09. 09:51:58

nem a nyudíjak magasak, a "medián"-jövedelem kevés. de kurvára.

Viktus 2012.11.09. 09:53:19

@Virág et.:

Érdekes módon mindenhol akadnak mesterlövészek 35 év nyugdíj nélkül is ... sőt nem volt még olyan hülye ország, hogy a drágán kiképzett embereket így kiengedje a rendszerből.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.09. 09:56:45

@TaTa86.:

Mivel Magyarországon (fél-)többségi választói rendszer van, akkor egy kicsi, de fegyelmezett törzsválasztói réteggel meg lehet nyerni a választást. Ezek pedig a nyugdíjasok. A posztban is nagyon szépen összefoglalta a szerző - ezért is, kivétel nélkül, MINDEN politikai párt a nyugdíjasokat tekinti szent tehénnek.

Aki szembe merne menni az ő akaratukkal, az arra számíthat, hogy a következő 4 évben az ellenzék padsoraiban fog ülni. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy ez a rendszer költséges és pazarló, de senki sem akar annak az "országrontónak" a szerepében tetszelegni, aki a haza érdekében levágja a "szent tehenet".

Nagykevély 2012.11.09. 09:58:22

@Virág et.:

Jó, de az ember már csak olyan, hogyha tudja, hogy néhány év van hátra az életéből, akkor azt nyugodtan és biztonságban akarja eltölteni.
Ha közben látja, hogy a gyerekének meg az unokáinak egyre rosszabb, akkor megmagyarázza, hogy a karvalytőke kiszipkázott az országból 10000000 csilliárd dollárt, azért állunk rosszul, nem azért mert minden negyedik forint a járadékosokra megy el a költségvetésből.

Virág et. 2012.11.09. 09:58:59

@Viktus: A kommandósok, mesterlövészek esetében a példaként felhasználni érdemes nyugati országokban mindenhol van valami juttatás, ami a rendszerben tartja őket. Vagy legalábbis kísérletet tesz rá. Ez lehet szolgálat nyugdíj, mint nálunk volt, vagy veteránoknak járó juttatás, esetleg automatikus állás a kiképzőközpontokban, azaz az aktív évek utáni megbecsült továbbfoglalkoztatás, de már nem éles helyzetben. Sokak számára nyitott a tiszti iskola, a vezetői, irodai munka, rendes fizetésért. Nálunk a rendőrségen és a honvédségnél is tiszt-vízfej van, oda nehéz lentről betörni, már a meglévők egy részének sincs érdemi munka.

A SZU-ban volt példa arra, hogy sok jól képzett embert eresztettek útnak - az orosz maffia nagyrészt az ilyen embereknek köszönhetően épült fel és erősödött meg pár év leforgása alatt a teljes nulláról. Ez senkinek sem érdeke.

Virág et. 2012.11.09. 10:00:30

@Nagykevély: Azt nem mondtam, hogy tudok rá jó és könnyű megoldást.

Ez lenne a milliókért fizetett politikusok dolga és nem Bajnai közpénzből való sározása, az IMF elleni hazugságkampány vagy a mitkeresoszkóavizerben.

Virág et. 2012.11.09. 10:04:41

@Viktus: Csak egy konkrét példa: az aktív Navy SEAL-eknél szolgáló katona 20 év szolgálati idő után jogosult az átlagfizetése 50%-át kitevő juttatásra, emellett a nyugdíjévei is tovább nőnek. Nyilván mi nem vagyunk Amerika, de akkor azt is el kéne dönteni, hogy akarunk-e saját hadsereget, terrorelhárítókat vagy arra várunk, hogy majd a NATO megvéd minket mindentől.

Robinzon Kurzor 2012.11.09. 10:05:14

Az átlagos Fidesz/MSZP-szavazó (és Mandiren-troll) ebből kb. annyit ért, hogy a nyugdíjasok a Mediántól több jövedelmet kapnak, mint a Szonda-Ipsostól.

Nagykevély 2012.11.09. 10:05:34

@Virág et.:
A politikusok hamar megtanulják, hogy négy évig, választástól, választásig tart a világ.
Az általános választójog sajnos ide vezet.

kerekes pereces 2012.11.09. 10:18:09

@triumphator: Viszont a kormány nem a vállalkozásfejlesztésre, foglalkoztatásnövelésre költ most, hanem nyugdíjakra.
Így még nagyobb lesz a különbség.
Ugyebár ha egy arány értéke rossz, azon kétféleképpen lehet változtatni, vagy a számláló, vagy a nevező változtatásával.
Olyan ez, mint a GDP arányos államadósság. Azt is kétféleképpen lehet kezelni: GDP növeléssel vagy mindenáron történő visszafizetéssel.

Apeiron (törölt) 2012.11.09. 10:26:46

A nyugdíjrendszer tönkretételének egyetlen útja van - a határozott nyugdíjemelés. Éppen ezért támogatni kell minden nyugdíjemelési kísérletet. A nyugdíj a legaljasabb, az emberi büszkeséget és tettvágyat leginkább erodáló undormány kreálmánya a magyar államnak, amivel folyamatosan megalázza saját polgárait.

triumphator · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.11.09. 10:51:15

@kerekes pereces:
nos, itt ütközik a (párt)politikai érdek és a valós államérdek. hazáról ne beszéljünk, legyen csak állam, az kevésbé fellengzős. a következő kérdés, kinek kell egy jól működő állam?

xylon 2012.11.09. 10:56:50

Kivancsi vagyok hany kikepzett mesterlovesz van az orszagban. 100? 200?

Demagog gumicsont-problema, melto Bayer Zsolthoz es a Fideszhez.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 11:35:37

@TuRuL_2k2:

Jááájjj, a nyuggerek elszívják előlünk a levegőt, jááájjj, a nyuggerek megeszik a jövőt! Mert, ugye, a kisnyugger privatizálta szét a nemzeti vagyont és ő offsorozott ki az országból sokezermilliárdokat, az ő bűne a jelenlegi gazdaságistruktúra és foglalkoztatási szerkezet?

Én ugyan nem vagyok nyugger (sanszos, hogy nem is leszek), de aki szerintem ma nyuggerezik az vagy hülye vagy hazudik.

Mi volna, ha megnéznénk egyszer, hogy egy mai átlagnyugger hogyan él, mennyi a nyugdíja és azt mire fordítja?!

Nos, @TuRuL_2k2:, az én közvetlen családomban három nyugger van (három nagyszülő), kettő közülük rokkerként lett nyugdíjas (ma már öregségi nyugdíjasok), nem nehéz elképzelni, hogy mennyi a nyugdíjuk. Ezek az emberek olyan szerény körülmények között élnek, amit ha neked csak egyetlen napig el kellene viselned, sírógörcsöt kapnál. Mivel valóban rokkantak, horribilis a gyógyszerköltségük, s e mellett --- és most figyelj! --- még unokáik egyetemi tanulmányait is támogatják! Érted te ezt? Ugye, hogy nem?! Az alapvető életfunkcióik biztosításán túl, gyakorlatilag, mindenről lemondanak, mert úgy érzik, hogy a jövő fontosabb, mint az ő kényelmük vagy passziójuk! Az ő, önként vállalt, áldozatuk nélkül, mi is erősen gondban lennénk, hogyan biztosítsuk a porontyaink tanulmányainak költségeit...

Biztos, hogy jóhelyen keresed te a pénzedet, @TuRuL_2k2:?

ü
bbjnick

teknős 2012.11.09. 11:39:00

@user792: Ez így teljesen igaz, és nem más, mint az egyre gyorsuló száguldás a vég felé.

Az aktívak el fognak menekülni innen és nem marad más, csak az eltartottak hada. Következő lépés az állam elpusztulása. Aztán néhány év, még a megmaradt inaktívak éhen halnak és amikor már kevesen vannak jöhetnek az új honfoglalók. És az már egy másik ország, másik nép története lesz.

Ma a nyugdíjrendszerünk egy piramisjáték. Akik kedvezményezettjei, szentül hiszik, hogy jó és a törvényhozáson keresztül minden eszközt bevetve szervezik maguk alá a befizetőket.

teknős 2012.11.09. 11:41:59

@bbjnick: Igen, ez az ő igazságuk. Csak sajnos nem tudunk mit kezdeni a ténnyel, hogy a demokráciánk , fájdalom, gerantokrácia lett . Száguldás a vég felé.

xylon 2012.11.09. 11:45:40

@bbjnick: oda van irva a statisztikaban hogy atlagosan a nyugdijasok UGYAN OLYAN JOL ELNEK mint a keresok. A szemelyes peldad statisztikai szempontbol irrelevans.

Szamold ehhez hozza hogy a nyugdijasoknak nem kell a gyerekeiket eltartani, nem kell lakasberles/lakashitellel foglalkozni mert megkaptak a tanacsi lakasokat kedvezmenyes hitelre. A helyzet az hogy kurva jo nyugdijasnak lenni. Nem csoda hogy nem szaporodik a magyar.

Offshoreozas ennek a resze, az elit betomi a nyugdijasok szajat egy kis nyugdijemelessel azok meg megvalasztjak oket hogy tovabb lophassanak. 1.5% nyugdijemelest konnyebb csinalni mint bolcsode/ovoda halozatot, tavmunkat, hatekony uzleti adminisztraciot stb, stb.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.11.09. 11:50:31

"Mégis, ha az ember egyáltalán felveti ezt a témát, biztos lehet benne, hogy pillanatokon belül össztűz zúdul rá, olyan panelekkel, mint: Neked nincsenek nagyszüleid? Sajnálod a nagymamádtól a nyugdíját? Nincsen benned semmi szolidaritás azokkal szemben, akik két kezükkel építették fel az országot?"

Néhány lehetséges érv arra az esetre, ha az ember ezekkel találkozna:
- A szolidaritás lényege az önkéntesség, és mivel az adófizetés nem önkéntes, ezért az erre vonatkozó források csak és kizárólag privát forrásból származhatnak. Elsősorban gondolok itt a családtagok támogatására, de akár alapítvány, akár egyesület stb. szóba jöhet.
- Elgondolkodtató annak a hozzáállása, aki más pénzén szolidáris. Ha érdekel akár a saját szüleid sorsa, akár másé, akkor azon töröd a fejed, hogy TE hogyan keress többet, amiből ők magasabb életszínvonalat tudnak maguknak biztosítani. Ha ez nem történik meg, akkor a hibást a tükörben kell keresni.
- A nyugdíjasok elég inhomogén tömeg, és a nyakamat rá, hogy jelentős kisebbségben vannak azok, akik tényleg építették az országot. A nagyobb részük a) vagy vattaember volt a szocializmusban b) vagy párttag, pártfunkcionárius c) vagy valahogy elvolt a régi rendszerben, majd a rendszerváltás után feketén dolgozott. Ha ezeknek az embereknek drasztikusan csökkentjük a nyugdíját (akár nullára) , az etikailag nehezen kifogásolható, és igen jelentősen csökkentené a költségvetés terhét.

tevevanegypupu 2012.11.09. 11:51:29

A hirekben mondjak, hogy az IMF a gorogoknel a koztisztviselok fizetesenek es a nyugdijasok nyugdijanak csokkenteset is eloirta a kolcsonhoz. Nalunk termeszetesen szo sincs ilyesmirol, Bajnai is onkent es dalolva vette el a tizenharmadik havi nyugdijat, szo sem volt az IMF kozbeavatkozasarol..Mar nem azert, hogy Bajnait vedjem..Es feltetelezem azt is, ha nalunk a nyugdijakat csokkentik majd, es nem emelik fillerekkel, akkor most ez a sok bator ember lemond arrol, hogy szulei tartsak el, segitsek ki oket honap vegen, segitsen a lakaskolcsonok torlesztesenel, es nem ingyen kivanjak azt sem, hogy az unokakat es a csaladot etessek vasarnaponkent..Sot a helyzet megfordul, ok fogjak tamogatni a szuleiket, csereben azert, hogy az allam nem emeli, sot csokkenti nyugdijukat. Esetleg.

Nagykevély 2012.11.09. 11:53:36

@tevevanegypupu:

Szerintem az a természetes, ha a dolgozó támogatja az eltartottat (gyereket, időst) és nem fordítva.
Persze rögtön nehéz helyzetbe kerülne a "kicsi vagy kocsi" generáció.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 11:55:13

@teknős:

Mi ez a defetizmus?;-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 11:57:02

@stoic79:

Láttál már te kutyák, amikor saját genitáliáját nyalogatja? No, az vagy te.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 12:09:43

@xylon:

Magyarországon statisztikák vagy emberek élnek?

Nem kellene fordítva ülni a lovon és azokban keresni/látni a problémák okát, akik maguk is a problémák miatt vannak abban a helyzetben, amiben!

Magyarországon nem az a fő probléma, hogy az átlagjövedelmekhez viszonyítva relatíve magasak a nyugdíjak, hanem a gazdaság hibás szerkezete. Csökkentsd a nyugdíjakat, azzal sem magasabb átlagjövedelmet, sem nagyobb foglalkoztatást nem fogsz elérni, csak még több szociális nyomort fogsz generálni. Ha ez hiányzik, akkor hajrá!

ü
bbjnick

xylon 2012.11.09. 12:18:44

@bbjnick: Azert az egy ervelesi hiba, hogy direkt elohuzol egy szemelyes peldat ami szoges ellentetben all a statisztikaval, utana meg jossz ezzel az "emberek vagy statsztikak elnek" dumaval.

Egyetertek nem fog megoldodni semmi se, de szerintem ugy altalaban, Magyarorszagnak kb vege. Szep kiserlet volt ez a 20 ev nem jott be mehet vissza a felgyarmati sorba.

A gond az hogy a nyugdijasok szent tehenek akik biztostijak az aktualis elit szabad rablasat, pont azert nincs valtozas mert nekik mar nincs erdekukben valtoztatni hiszen a gazdasag nagyreszeben nem vesznek reszt valamint olcson megvasarolhatoak. Most kb hitelbol fizetitek a nyugdijat, ha kevesebbet kellene fizetni, alacsonyabb lenne a kamatlab es a cegek konnyebben juthatnanak forrashoz, ebbol lehetne GDP novekedes. Persze egy 60 eves embert nem fog erdekelni hogy milyen lesz a gazdasag 20 ev mulva.

Ja ugyanide tedd a felsooktatas kerdeset is, klasszikus hosszutavu befektetes, nyugdijasoknak nem erdekes, vagjak is meg lefele szepen.

tevevanegypupu 2012.11.09. 12:20:50

@Nagykevély:

Igen, szerintem is az lenne a helyes, ha a fiatalok tamogatnak az idosebbeket, dehat ez sajnos nem megy. Akik annyira tiltakoznak elfelejtik, hogy nyugdijas szuleik fizetesenek eleg szep resze kerul at hozzajuk mindenfele segitseg, juttatas formajaban. Termeszetesen szeretetbol, segiteni akarasbol. De ez a helyzet..

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.09. 12:21:50

@bbjnick: Magyarországon van cirka 3.3 millió SZJA-t és jarulékot fizető polgár és 3 milió nyugdíjas (öregségi + rokkant). Ergo egy aktív a saját nettó jövedelme mellett megtermeli 1 nyugdíjas és 1 gyermek/munkanélküli jövedelmét. Az aktívak száma nő, a nyugdíjasoké csökken, ergo nyugdíjcsökkentés nélkül a rendszer nem fenntartható.

"Csökkentsd a nyugdíjakat, azzal sem magasabb átlagjövedelmet"
A fenét nem, az emiatt csökkenő nyugdíjjárulék miatt több marad az aktívoknál. Nagyobb foglalkoztatás persze nem lesz belőle.

nyugger100 2012.11.09. 12:27:56

Csökkentsük a minimálbért, szüntessük meg a családi adókedvezményt és máris nincs gond a nyugdíjak kifizetésével.

Andriana44 2012.11.09. 12:36:57

@xylon:
Egyet kell, hogy értsek.
És lehet, hogy csúnya példa, de a rokonságomat is felhozhatom: anyám nyudíja 140 ezer, és sír-rí.
Egyszer már beolvasok neki, hogy nyugdíjasok élnek havi 80 ezerből is, sőt, családok is élnek 140 ezerből (ahol pl. egyik szülő éppen elveszítette az állását, esetleg ott a két gyerek is).
Engem nagyon dühít, hogy ebben az országban mindenki részt vállal a válságból (béreket csökkentenek, én mint vállalkozó, 15 éves árakon dolgozom, stb.) Adókat emelnek, juttatásokat elvesznek egy tollvonással. De ez mind az aktív réteget terheli, minket, akik amúgy is húzzuk az igát.
44 vagyok, el kell tartani magunkat (szerencsére csak egy gyermekem van, de pechemre baromi agya van, az egyetemek pedig tandíjasak lesznek mind). Ezt kitermelni, aztán a jelenlegi nyugdíjasok pénzét megkeresni, és még a saját nyugdíjunkra is kellene némi tartalékot képeznünk, mert velünk mi lesz majd 25 év múlva????
És a nyugdíjasok, az érinthetetlen kaszt, mindezt páholyból nézik, és még ők elégedetlenek (lásd a jóanyám is.)
De hát ők egy bázis, akikre számítanak szavazáskor, hozzájuk nem lehet nyúlni:(

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 12:40:39

@xylon: @Lavrentyij Pavlovics Berija:

Maguk biztos fiatalkák és nem emlékeznek a "kicsi vagy kocsi?" és az "éljünk magunknak!" vitákra. Mert most engem ez a nyuggerezés erősen arra emlékeztet.

A hatvanas évektől a szocialista vezetés úgy próbálta emelni az átlagjövedelmeket (és úgy próbálta enyhíteni a különféle szociális problémákat), hogy igyekezett csökkenteni a gyerekvállalási kedvet. Most aztán ennek isszuk is a levét! (Olvassanak Fekete Gyulát!:-)) nepesedes.hu/drupal/book

Akkor arra próbáltak nemzedékeket ránevelni, hogy a gyermekeitől féltse a jövőjét, most arra, hogy az öregjeitől. Hogy milyen az, ha elhiszi egy társadalom, hogy a gyerek kolonc, annak következményeit most a maga teljes súlyában érezhetjük, kipróbálnák azt is, hogy hová vezet, ha az öregeinket is föletetjük Baállal?

ü
bbjnick

Kandeláber 2012.11.09. 12:41:58

@user792: A nyugdíjasok nagy része már csak a Jani bácsi iránti nosztalgiából eredően is alapvetően szoci beállítottságú.

dr. jenőke (jenőke) 2012.11.09. 12:51:07

Szerintem találtál egy grafikont és azt hitted, végre írhatsz egy ütőset.

Tedd mellé, hogy a bérek hogyan alakulnak, hol mekkora a létminimum összege, ugyanakkor mikor mennek nyugdíjba, milyen a nyugdíj-rendszer (például magánnyugdíj, vagy állami, vagy keverve), mert ez így valóban csak propaganda a nyugdíjasok ellen és nem komplex elemzés.
Ne feledkezz meg a közmunka átlagot rontó hatásáról sem és arról sem hányan élnek a létminimum alatt.
Vedd figyelembe azt is, hogy a legmagasabb Szja befizető (több mint 1 milliárd/év) miként rontja az összképet: szűrd ki a szélsőséges értékeket, alkalmazz statisztikai elemzést.
Röviden ennyi.

Ha már csinálsz valamit, törekedj arra, hogy jó is legyen.
Most például minden olvasódat átverted.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.09. 12:57:45

@bbjnick: Látom, nem érti a problémát. Magyarország válságban van, mind gazdasági (adósságcsapda, rossz szerkezetű gazdaság), mind demográfiai válságban (nem csak az baj, hogy kevés gyerek születik, de még azok jelentős része sem fog soha dolgozni). A nyugdíjemeléssel a kormány az aktív és még gyereket nemzeni képes rétegtől vesz el pénzt, és adja oda egy inaktív rétegnek (mindeközben kinyírja az oktatást, ami Mo. egyetlen esélye a felemelkedésre). Járni tényleg járna a nyugdíjasoknak, de az a helyzet, hogy egyszerűen nem jut. És ha a kormányok folytatják ezen a téren a balfaszkodást, akkor tényleg az lesz, hogy jön az IMF, és nem 1-2%-ot, hanem egyszerre 20-30%-ot fog elvenni a nyugdíjasoktól. Na ez az, ami fájni fog, nem kicsit, hanem nagyon.

Egyébként nem tartja problémásnak azt, hogy a gyártósor mellett a belét kidolgozó melós reáljövedelme (sőt gyakran a nominális is) csökken, miközben az általuk eltartott nyugdíjasoké nő? Azt hiszi, hogy ez nem okoz társadalmi feszültségeket? Ha így folytatódik a trend 1 évtized múlva 3 millió aktív fog eltartani 3.5-4 millió nyugdíjast, akiknek az átlagjövedelme arányaiban még magasabb lesz, mint az aktívaké. Ki lesz az a marha, aki ezt szó nélkül fogja tűrni, tudva, hogy ő max. egy fonnyadt zsemlét fog tudni venni majd az állami nyugdíjából, és az agyonadóztatás miatt saját magának pedig nem tud félretenni? Forradalmat nem tud csinálni, pártválasztással nem tud változtatni, így a lábával fog szavazni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 12:57:56

@Vhailor: Én nem látom, hogy ezt akármikor is alátámasztotta volna a gyakorlat...

A fegyelmezett nyuggernek megvan a pártja, amit nem változtat. A mobilokra pedig nem hiszem el, hogy nem jut 2szer annyi aktív mobil szavazó.

Most gondolj bele:
Kormány bejelenti, hogy 1.6%-os nyugdíjemelés. Szerinted ez hány szavazat?
És akkor most gondolj bele a kormány bejelenti, hogy duplájára emelik a felsőoktatásra szánt keretet.

A kettő kb ugyanannyiba kerül.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.09. 13:02:58

@TaTa86.: Jelenleg úgy néz ki, hogy az a "mobilok" inkább a lábukkal szavaznak mert minden politikai pártban már csalódtak, inkább elmennek tányért mosogatni Írországba, mint itt tovább tűrik a kilátástalan helyzetet.

Andriana44 2012.11.09. 13:03:49

@bbjnick:

"A hatvanas évektől a szocialista vezetés úgy próbálta emelni az átlagjövedelmeket (és úgy próbálta enyhíteni a különféle szociális problémákat), hogy igyekezett csökkenteni a gyerekvállalási kedvet"

Mondjuk ez annál érdekesebb, mert a gyest 1967-ben vezették be, és utána hatalmas demográfiai hullám jött.

bz249 2012.11.09. 13:06:02

@Lavrentyij Pavlovics Berija: " mindeközben kinyírja az oktatást, ami Mo. egyetlen esélye a felemelkedésre"

Oh ha novelni akarja a termekenysegi aranyszamot, akkor a legbiztosabb modszer az oktatas kinyirasa.

Azokban az orszagokban, ahol monokulturas mezogazdalkodast folytatnak ott a gazdasagi novekedes biztositotta tobbletjovedelmet ujabb gyermekek nemzesebe ruhazzak be, mig azokon a helyeken, ahol magasan kepzett szakemberekre van szukseg inkabb az egy darab meglevo gyereket okitjak ki, ahelyett, hogy szuletne meg hat masik melle.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 13:07:28

@bbjnick: Nem. A két rendszer között nincs különbség, akkor is a jövőt éltük föl, most is. Ami érthetetlen, az az, hogy te az egyiket támogatod a másikat nem.

Egyébként nem gondolod, hogy aki akkor a kocsit választotta, az most joggal nyomorog?

Andriana44 2012.11.09. 13:09:28

@Vhailor:
Nem feltétlenül tányért mosogatni.
Ismeretségi körömből soha ennyi tanult, itthon is viszonylag normálisan kereső fiatal hagyta el az országot, külföldön is az itthoni szakmájában elhelyezkedve.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 13:12:07

@Vhailor: Tény. De nem nagyon próbáltuk ki azt, hogy akkor csináljunk egy normális gazdaságpolitikát, és nézzük mi lesz...

Szerintem lenne ennek támogatása.

Egyébként nézd meg Bajnait. Mást sem csinált mint 1 évig megszorított, és most ő az ügyeletes megváltó. 1 hete lépett fel, és máris a legnépszerűbb ellenzéki.
(Persze ez kicsit disszonáns, mert az Együttben egy csomó balos van, akik valószínűleg nem örülnének a felelős gazdpolnak.)

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.09. 13:19:12

@TaTa86.: A Puzsér mondta tegnap az interjúban, hogy a baloldalnak van egy "esztétikai követelménye" a rendszerrel szemben. Mindegy hogy megszorítás vagy sem, amíg az illető azt mondja, amit hallani akarnak, akkor bármit csinálhat, a balliberálisok ott állnak mellette, a gazpol ebből a szempontból irreleváns.

A "normális" gazdaságpolitika ma Magyarországon egyenlő a politikai öngyilkossággal. Ha ezt bármilyen politikai párt fel merné vállalni, akkor az ellenzéke akár polgárháborút is kirobbanthatna. Miért? Mert a magyar társadalom olyan szinten államfüggő, hogy az "elvonási tünetek" hatására nyomban utcai zavargások törnének ki.

Tudod miben hiszek? Az államcsődben - tiszta lappal kezdjük elölről.

xylon 2012.11.09. 13:19:56

@bbjnick: mivel a legtobb ember anyagi okok miatt nem valllal gyereket ez innentol nem kicsi vagy kocsi, oreg vagy kocsi kerdes hanem kicsi vagy oreg. Ennyi.

Azt a logikat sem ertem hogy nyugdijasok tamogatjak a fiatalokat (anyagilag vagy mashogy) az aktivak adot fizetnek ebbol lesz a nyugdij es ennek egy resze visszakerul az aktivakhoz? Nem egyszerubb lenne akkor azt naluk hagyni???

@Dr. jenőke (jenőke): a median robusztus szelsoseges ertekek hatasa ellen. Barmilyen felulvizsgalat csak megnyilvanvalobba tenne azt a tenyt hogy Magyarorszagon elnek a legjobban a nyugdijasok.

@TaTa86.: regen rossz ha a kormany szavazatvasarlas alapjan hozza meg a donteseit. bizonyos lepeseket akkor is meg kell tenni ha az az ujravalasztasodba is kerul, ez valasztja el a politikust az allamferfitol.

@Andriana44: a londoni magyar nagykovetseg 6!!! honapra ad idopontot ujszulott anyakonyvezesere, kivancsi vagyok ezeket beleszamoljak-e az aktualis Matolcsy fele baby boom statisztikakba. BTW mivel 8 eve EU tagok vagyunk ezek jelentos resze brit allampolgarnak szuletik szerinted mekkora lesz az eselye hogy hazajojjenek?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 13:20:21

@Andriana44:

Tanulmányozgasd csak az adatokat, okoska (még mindig jobb, mint ha a mutterkádat mószerolnád):

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001a.html

ü
bbjnick

bz249 2012.11.09. 13:22:35

@TaTa86.: "Egyébként nézd meg Bajnait. Mást sem csinált mint 1 évig megszorított, és most ő az ügyeletes megváltó. "

Matolcsy is legalabb a szazadik csomagjanal tart (igaz amit o csinal az nem megszoritas) pluszban raadasul eselye van, hogy teljesitse a koltsegvetesi hianyra vonatkozo maastrichti kriteriumot (Bajnai ugye az elobb a GDP 2.9-re majd 3.9 szazalekra emelt hiany helyett vegul 4.4-et fakitott) es megse nepszeru.

A Szakerto nepszeruseget inkabb az okozza, hogy o most a legeselyesebb Nemorban.

ésmi nem foglalt 2012.11.09. 13:24:01

Egyet el tetszenek felejteni. Aki olyan szerencsés, hogy megérte a nyugdíjat, az sok esetben 30-40 évet ledolgozott, és vastagon levonták tőle a járulékot. A hozzászólásokat olvasgatva, úgy látom, azt tetszenek hinni, hogy a nyugdíjat csak jutalomból kapják a "szép korúak". Tessenek elhinni, sokat dolgoztak aktív korukban azért, hogy azt a pár évet még többé kevésbé nyugalomban tölthessék el. /De nincs biztonság, nincs nyugalom!pl:Csak tessenek elolvasni a rendőrségi híreket./ A hozzászólók gondoljanak arra, hányszor voltak kénytelenek a nyugdíjas szüleik, nagyszüleik segítségét kérni anyagi gondjaik megoldásához is.
Nem a nyugdíjasok tehetnek a mostani, és az előző, meg a még előzőbb kormányok butaságairól.

NYJetsTD 2012.11.09. 13:27:51

@Lavrentyij Pavlovics Berija: "Magyarország válságban van"
Ezt honnan veszed? Virágzó gazdaságunk éppen stadionokat épít, tereket restaurál vissza a 30-as évekre, hirdetési pénzekben úszik, állítólag nő a munkahelyek száma, Európa egyik legmagasabb kamata a mi állampapírjainkon van... nincs itt semmi baj...

@xylon: "A helyzet az hogy kurva jo nyugdijasnak lenni."
Hát persze. Maga a tökély. Gyógyszert vedd be időben.

Különben meg eléggé fura a poszt, megint a szokásos egybemosás. Ne vegyük már egy kalap alá az 55 ezret kapót a 250 ezres nyugdíjassal.

Harris 2012.11.09. 13:31:14

Figyelj TuRul. majd ha írás helyett elmész napi 10 órát maltert keverni , vagy ha eltörik egy vízcső és a sarat majd vödörrel kitermeled 20 évig ,akkor majd kritizálhatod a nyugdíjasokat. Gondolom Jobbikos vagy már mint a (madárról következtettem) ,hidd el én is szimpatizálok velük ,igaz nem mindenben. Attól függetlenül ne bánsd a nyuggert ,mert akármit akarsz, vagy akarnak, ŐK FOGNAK DÖNTENI 2014-ben.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 13:32:00

@bz249: Meg az, hogy ő nem hazudozott össze-vissza.
Megszorítok köcsögök! És megszorított.

Nekem úgy tűnik a hülyéneknézés-faktor igen nagy súllyal esik a latba a választásnál... Ráadásul a Fidesz nem csak hülyének néz mindenkit, de még hülyén is csinálja. (Gyurcsány legalább hazudni tudott.)

ésmi nem foglalt 2012.11.09. 13:32:01

Még valami. Én kb 18 éves korom óta azt hallom, hogy válság van. Hogy én takarékoskodjam, hogy én értsem meg a "nagy, globális helyzetet", hogy én legyek megértő, hogy én ne háborogjak, ha nem elég a fizetésem, hogy mindezek a megszorítások csakis az én érdekemben történnek. Ezt mondták, mondják 50 éve. Látni meg mit láttam? Hogy akik mondták, mondják olyan jól élnek, mint marci hevesen. Ez most sem változott, aki nekem a megszorításokat úgy tálalja, hogy csakis az én érdekem, az már elásta magát előttem.

==T== 2012.11.09. 13:39:21

Nagyon aktuális ez a cikk, de sajnos már 8-10 éve is az volt, és attól tartok 8-10 v múlva is az lesz.

És akkor nyomok egy kis jobbik propagandát: mintha a 2010-es programjukban lett volna szó az aktív-inaktív jövedelmi "gap" javításáról az aktívak javára.

bz249 2012.11.09. 13:42:21

@TaTa86.: hat ugy, hogy neki szabad volt 2.9-rol 3.9-re emelnie a hianycel, aztan amikor az se teljesult akkor se volt baj... na szoval ez egy viszonylag egyszerubb feladat, mint amugy betartani azt a hulye szamot.

Ez talan meg Kuszaszemnek is menne (bar a fiatalember nem kepernyokepes igy valszeg megse).

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 13:55:07

@bz249: Szabad-nem szabad... Kuszaszemnek egyetlen jóslatára, ígéretére nem emlékszem, amit sikerült volna betartania, egyetlen magyarázatára, aminek lett volna értelme.

Bajnainál meg az történt, amit mondott.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.09. 14:00:30

@bz249: Ez nem elég, a nyugdíjat is meg kell szüntetni, mert akkor a leendő nyugger tudja, hogy csak a gyerekeire számíthat idős korában. Ha ínséges idők jönnek, akkor viszont szépen felballag a büdösbarlangba.

@NYJetsTD: Orbánfóbiások kiméljenek.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.09. 14:02:17

@TaTa86.: Azért ne magasztalja már a Libaszerelőt, az is csak egy tehetségtelen apparátcsik (ráadásul előtte hűséges kiszolgálója volt a Pojácának).

bz249 2012.11.09. 14:06:55

@Lavrentyij Pavlovics Berija: "Ez nem elég, a nyugdíjat is meg kell szüntetni, mert akkor a leendő nyugger tudja, hogy csak a gyerekeire számíthat idős korában. "

A nyugdijrendszernek nincs alapveto hatasa, sot mivel 1 mernok tobbet keres, mint 6 utkaparo ezert meg inkabb az 1 mernok iranyaba tolja el a rendszert.

A demografiai atmenet fo oka az volt, hogy az olcso munkaerore nem volt tobbe szukseg, raadasul az egeszsegugy fejlodese mellett sokkal biztonsagosabba valt 1-2 gyerekbe sok eroforrast tolni, mert nem halt meg a feluk 5 eves korara. Szimpla gazdasagi racionalitas.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.09. 14:10:07

@bz249: Ha a pógár tudja, hogy csak a gyerekeire számíthat idős korában, akkor megpróbálja bebiztosítani magát. 5-6 gyerekre persze nincs szükség, de a biztonság kedvéért 2 nem árt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 14:12:08

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Mivel nagyon is értem a problémát, épp azért mondom: a "nyuggerezés" semmit nem old meg! Lehet azt mondani, hogy ez a mostani nyugdíjemelés ablakon kidobott pénz és lehet ötletelgetni, hogy hová lehetne azt a pénzecskét "jobbhelyre" tenni. Csakhogy az élet sokkal komplexebb, mint a statisztikák! Tudjuk például azt, hogy a nyugdíjasok hová teszik a nyugdíjukat? Hogy a nyugdíjként kifizetett állami forintokból mennyi fordítódik "nyuggerhedonra" és mennyi csorog vissza abból az aktív családtagokhoz? Tudjuk, hogy ha csökkentenénk a nyuggeréletszínvonalat, akkor az mennyibe kerülne szociális vonalon? Pld. hány eddig fizetni képes nyuggerből válnék közgyógyellátásos? Stb.

Sokadszor írom le, hogy a probléma strukturális, s azzal, hogy a generációkat egymásra uszítjuk a strukturális problémát nem oldjuk meg.

Beszéljünk a valódi problémákról, abban benne vagyok!

ü
bbjnick

bz249 2012.11.09. 14:14:27

@Lavrentyij Pavlovics Berija: hat egy kis kockazata van az 1 gyereknek, de cserebe tobb eroforras is jut ra, es nem linearis a nyereseg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 14:19:57

@TaTa86.:

"A két rendszer között nincs különbség, akkor is a jövőt éltük föl, most is. Ami érthetetlen, az az, hogy te az egyiket támogatod a másikat nem." --- írod.

Egyetlen olyan megközelítést sem támogatok, amely a valós problémák feltárása helyet álkonfliktusokkal próbálja vakítani a parasztot.

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.09. 14:29:29

@bbjnick: A korrekt megoldás az együtt sírunk, együtt nevetünk lenne. Ehelyett most az történt, hogy az aktív sír, a "nyugger" meg nevet (egy kicsit). Nem az uszítja egymás ellen a generációkat, aki morog azért, hogy ez a kormány is a "nyuggerek" seggét nyalja, hanem épp a kormány teszi ezt.

@bz249: Ez attól is függ, hogy a "befektető" mennyire kockázatkerülő. A mai világban annak tényleg kicsi a valószínűsége, hogy az egyke előbb hal meg mint a szülei, de annak azért van esélye, hogy feléjük se néz majd.

bz249 2012.11.09. 14:37:16

@Lavrentyij Pavlovics Berija: oh ezert is fontos, hogy az egyke a leheto legtobb figyelmet kapja, mert ugye ki akarna ket szek kozott a pad ala esni?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.11.09. 14:56:43

@bbjnick: Ez egy valós probléma.
3000milliárd megy el a nyugdíjakra, nagyon nem bagatell, főleg amikor ennek a századrészével próbálnak a felsőoktatáson spórolni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.09. 14:58:25

a nyugdíjasok fizetéséből kormánygépet kellett volna venni,
pech

jozicsenko 2012.11.09. 15:00:00

nyugdíjas az, aki min 62 éves
korkedvezménnyel 55 éves

ami meg 41 évesen nyugdíjat mer kérni, takarodjon innen

el vele, bányába, követ törni

nem, nincs bocsánat: a jővő a gyereket vállalóké, akik nincsenenk, mert minek? ezeknek?

fontosabb a nyugdíjas, mint a kisgyerek?

kéremkapcsojjaki...

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.09. 15:06:05

@bbjnick: A 3000 milliárdos nyugdíjkassza 6%-a 180 milliárd. Az 1%-os (ha jól rémlik ennyit várnak) GDP csökkenés kb. 280 milliárdot jelent. Ergo az állam 460 milliárd forintot csoportosít át az aktívaktól (ill. ennyi hitelt vesz fel) a nyugdíjasok részére. Ez nem álprobléma.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 15:08:40

@Lavrentyij Pavlovics Berija: @TaTa86.:

Én csak pislogok, mint Rozi a moziban!:-D

Emberek, testvérek, az a 3000 milliárd nem kidobott pénz, abból él kb. hárommillió magyar állampolgár. Megtehetjük, hogy nem fizetjük ki, holnap már lángolni fog az Országház, a nyuggerek aktív korú hozzátartozói fogják fölgyújtani, mert jövedelmükből képtelenek időseik ellátását biztosítani.

Nyithatunk itt vitát arról, hogy mennyi a méltányos nyugdíj, ha az ország olyan helyzetben van, amilyenben, de a végére soha nem fogunk jutni, mert az ország egyre inkább helyzetben van: az ország helyzetén kell változtatni --- ha kell "radikális" eszközökkel is --- és akkor beszélgethetünk arról is, hogy mennyi a méltányos nyugdíj.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 15:10:37

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Ok. Hová kellene tenni azt a 460 milliárdot?

ü
bbjnick

kerekes pereces 2012.11.09. 15:43:46

@ésmi nem foglalt: Te pedig azt felejted el, hogy ha azok az emberek, akik 30-40 évig sokat dolgoztak, nem termeltek meg annyi pénzt az alatt a 30-40 év alatt a befizetéseikkel, hogy most ekkora nyugdíjat kapjanak.

Másrészt a 30-40 éve befizetett járulékok a 30-40 éve élők nyugdíjára ment rá. A mai nyugdíjakra megy rá a mai befizetők pénze, ez a kirovó-felosztó rendszer lényege. A 30-40 évvel ezelőtti befizetéseknek köze nincs a mostani nyugdíjakhoz.

A szocializmusban a nyugdíjaknak nem igazán volt köze a gazdaság teljesítményéhez, pl. az éves emelés mértékét 2%-on határozták meg, az inflációtól függetlenül.
Mint tudjuk, a 90-es években ez tarthatatlanná vált, az éves szintű 15-20%-os inflációk miatt alakult ki az a kép, hogy a nyugdíj alacsony, és a nyugdíjasok éheznek.
Azonban ezt a "lemaradást" már behozta a nyugdíjrendszer, és jelenleg az aktívak helyzetének javítása helyett a nyugdíjasok bebetonozott helyzetének javítása folyik, mert egyszerűbb nyugdíjemeléssel szavazatot szerezni, mint normális gazdaságpolitikát építeni. Ugyanígy egyszerűbb minél többféle adónemet kivetni, mint normális gazdaságpolitikát építeni.
A mi politikusaink ennyit tudnak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.09. 15:49:46

Selmeczi Gabriella a múlt héten közleményben üdvözölte a kormány nyugdíjemelését"

milyen kemény már ez is, hogy komolyan veszik magukat :) csak hogy bekerülhessenek a hírekbe
nem az ellenzéki párt ürvözli, nem a obbik, nem az mszp, hanem a fidesz a saját döntését üdvözli.

selmeci gabinak melyik komcsi volt az apja? ki tudja?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.09. 15:55:37

@bbjnick: Én egy szóval sem állítottam, hogy a 3000 milliárdot nem kellene kifizetni, én arról beszélek, hogy csökkenő GDP mellett nem lenne szabad nyugdíjat emelni, különösen nem ekkora mértékben.
(Ha Mo. jól működő ország lenne, stabil gazdasággal és kis államadóssággal, akkor 1-2 évig meg lehetne tenni, de hosszú távaon akkor sem).

Hova tenném?
Alapvetően az oktatás- és egészségügybe (az utóbbi a nyugdíjasokat is közvetlenül érinti), államadósság csökkentésére (ill. lassabb növekedése).

Bell & Sebastian 2012.11.09. 16:12:53

Háromféle nyuggert ismerek, van a 38 évesen elhúzott, pöstieket verő rendőr, akinek az action -ért beszámoltak egy évet, van a megváltásos roki (aki vagy vette, vagy nem, de inkább igen), van a plusz járadékos, aki földjáradékkal vagy kárpótlással meg tudta tuningolni kicsit és vannak a saját hozzátartozóim, akik olyan kevesen vannak, hogy nem alkotnak külön kategóriát.

Nos, nekik szarul megy, viszont nagyon sokat segítenek.

Azt hiszem kár egy kalap alá venni a csalókat, potyautasokat, egyenruhás geciket és tisztességben megőszülteket.

Már csak azért sem, mert az utóbbiak kevesebben vannak.

odabas 2012.11.09. 16:23:49

"Nincs olyan politikai erő, ami felvetné, fel merné vetni a kérdést, hogy megengedheti-e magának az ország, hogy ilyen nagyvonalúan költsön nyugdíjakra"

Javaslom Lúdmilláéknak, hogy kezdjenek ezzel...

:-)))))))))))))))

Robinzon Kurzor 2012.11.09. 16:27:36

Az alaptörvényben már elő van készítve a jogalap az "ennyi jut" megoldáshoz:

"A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni."

Pelso.. 2012.11.09. 16:33:00

@tesz-vesz: Ez is komolyan veszi magát:maga az államtitkár plakátokkal érvel, üzen. Mindig van lejjebb.

www.portfolio.hu/gazdasag/ezert_kellettek_az_imf-plakatok.175452.html

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.09. 16:33:08

Többször is elolvastam a végét, azt hittem, rosszul látok.

"másik, állítólag fiatal szavazóbázisú párt, a gazdaságpolitikáját tekintve kifejezetten balos Jobbik is nyugdíjemelésben gondolkodik a 2010-es programja alapján: „A nyugdíjrendszert átalakítjuk, beleértve a korengedményes, a pártállamnak tett szolgálatok alapján kimagasló mértékű nyugdíjak, a rokkantsági ellátások teljes felülvizsgálatát, valamint a kisnyugdíjak és a nyugdíjminimum megemelését.”

bontsuk szét egy kicsit:
-korengedményes, pártállami, rokkantnyugdíjak FELÜLVIZSGÁLATA (ez virágnyelven azt jelenti: csökkentése)
-kisnyugdíjak, nyugdíjminimum megemelése (nyugdíjminimum: 28.000 Ft)

TEhát: van 3 terület ahol CSÖKKENTÉS van, 1 hely, pedig a 28 ezer forintos tétel megemelése.

Ez alapján egyszerűen értelmetlen és értéktelen a cikkben sugallt információ:
- "A többi párt sem jobb a fidesznél nyugdíjügyben", hiszen a Jobbik programjában számos nyugdíj-_csökkentő_ tétel is van.

Balogh Gergely Ákos, aki népszerűséghajhász magyarkodásból ragasztotta magára a "turul" nevet, ismét hű maradt a tintanyaló mivoltához, az íratlan szabályhoz: A Fideszt csakis IRRELEVÁNS szempontból lehet bírálni.

Amennyiben ugyanis azt sugalljuk a gyanútlan olvasónak, hogy " as többi párt sem jobb", a bírálatunk értelmét veszti. "Ha mindenki így csinálja", akkor jelentéktelenné törpül a konkrét pártok felelőssége, hiszen mindenki a közös pocsolyában dagonyázik, röf-röf-röf.

Kibaszottul undorító ez a cikk, a sugalmazott hazugságok miatt.

DE arra nagyszerűen alkalmas, hogy a mandinert csak felületesen olvasók számára ez a cikk úgy tűnjön, mintha a szerző valamiféle "ellenzéki" szerepet venne fel, illetve. a "józan ész" szempontjából mond véleményvezéri ÍTÉLETET (Deutungshoheit) az összes parlamenti erő fölött, egyként leírva őket.

KI vagy mi tette BGÁ-t véleményvezérré, illetve a téma elismert szakértőjévé, esetleg erkölcsi magaslattá?
- az általa megszerzett diplomák ill. beszélt nyelvek száma?
- ezen témában szerzett extenzív tapasztalata?
- riporteri munkássága? (->Ezzel kapcsolatban:
menekulttabor.blog.hu/2012/04/06/fektelenul_balogh_akos_gergely_amokfutasa )

Az idézett cikkből és bennfoglalt videóból kiderül, hogy Balogh Gergely Ákos riporteri képességei a CSAHOS KUTYA színvonalát verik alulról.

Tehát mi alapon van itt nekünk megmondva a nagytuti?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 16:57:00

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Nézze, én nem tudok utánajárni, hogy ennek a nyugdíjemelésnek mennyi a politikai indítéka és mennyi a gazdasági, annak sem, hogy a nyugdíjemelésre fordított összeg más területekre irányítva hogyan hasznosulna. Azt viszont tudom, hogy ez "a nyuggerek miért jár, ha másnak nem?"-szemlélet nagyon rossz irány, mert más hozadéka, mint növekvő generációs feszültségek nemigen lehet. (Előhozakodhatnék itt olyan adatokkal, hogy a nyugdíjas- és az aktív fogyasztói kosár különbözősége miatt az infláció általában a nyuggereket jobban sújtja, de ez csak egy szempont a sokból, tehát nem akarom vele mellékvágányra terelni a témát.)

Egy kommentsorban találtam egy érdekes észrevételt (aminek a helytállóságát szintén nincs módomban ellenőrizni, de), amit megfontolondónak gondolok:

"Az nyugdíjemelés elmaradása kisebb gazdasági összeomlást okozna. A nyugdíjas a pénzét elvásárolgatja. Ha ott hagyjuk a munkavállalóknál, azok a hitelük törlesztésére fogják fordítani, azaz percek alatt kimegy az országból."

delphoijosda.blog.hu/2012/11/03/xxiv_786/fullcommentlist/1#c18256677

ü
bbjnick

Robinzon Kurzor 2012.11.09. 16:57:35

@Schwerer Gustav: "-kisnyugdíjak, nyugdíjminimum megemelése (nyugdíjminimum: 28.000 Ft)
TEhát: van 3 terület ahol CSÖKKENTÉS van, 1 hely, pedig a 28 ezer forintos tétel megemelése."

Kisnyugdíj = nyugdíjminimum?

Ha nem akkor innentől már csak az a kérdés, hogy ki érzi kicsinek a nyugdíját, illetve hogy a Jobbik szerint mekkora a kisnyugdíj?

kerekes pereces 2012.11.09. 17:02:19

@bbjnick: viszont ezzel csökken is az ország külső függése, ha így nézzük.
De ha meg úgy nézzük, egy csomó pénz NEM menne ki az országból, hiszen az OTP a legnagyobb hitelező, ami pedig mint tudjuk, ősmagyar turulos bank.
A nyugdíjemelés elmaradása egyáltalán nem okozna gazdasági összeomlást. Gazdasági összeomlást pont az okozna, hiszen a nyugdíjasoknak nem változna a vásárlóereje.
Viszont a jelenlegi gazdasági helyzetben (recesszió van, állások szűnnek meg, az ipar szarul teljesít) az aktív korúak vásárlóereje csökken, ez által csökken az ÁFA-ból elvárt bevétel, és így még minsuzosabb lesz a nyugdíjkassza.
Komolyan, miért nem lehet hosszútávon gondolkodni?
Tessék már megérteni, hogy a nyugdíjat is valamiből finanszírozni kell? Jelenleg nem látok olyan gazdasági intézkedést (a még-még több adón kívül) arra vonatkozóan, ami megalapozná a nyugdíjak emelését.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.11.09. 17:02:40

a cikk... a commentek... alakul ez, alakul...

(vidáman fütyörészve elsétál)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.09. 17:34:52

@Robinzon Kurzor: Ezt nem tudom, hogy a jobbik 2010-es programjában mennyi volt a "kisnyugdíj", illetve hogy változott azóta ezen álláspont.

De pontosan ez a probléma lényege, hiszen ha én nem tudom, aki kicsikét azért ismeri a Jobbikot, akkor 100% hogy BGÁ sem tudja.

Amit pedig nem tudunk, arról legjobb csöndben maradni, de legalább azt próbáljuk elkerülni, hogy ab ovo mindenkit besorolunk a "sötét oldalra", merthogy BGÁ ezt teszi.

Inkább kérdezek, mert erről nincsenek pontos adataim? -mennyit spóroltak eddig a rokinyugdíjak felülvizsgálatán?
(a komcsi luxusnyugdíjak elvétele jelképes összeg csupán.)
a korengedeményes nyugdíj elvételén mennyit takarítottak meg?

ezek összege konkrétan mennyi? Mert szerintem több, mint amibe a 28 ezres határ megemelése kerül. Kérdés persze milyen szintre.

Lényeg: ezen információk alapján messze _nem_egyértelmű_ hogy akkor most növekedés lesz vagy csökkenés. És pont ez a lényeg, ugyanis ezek alapján lehetetlenné válik a véleményvezéri sommás megállapítás, hogy "ezek sem különbek". Ami nem egyértelmű, arról lehetetlen egyértelmű megállapítást tenni.

Azt is el tudom képzelni, hogy a minimálnyugdíj-kisnyugdíj megemelését pont azért vették bele a programba, hogy a megelőző elvételek súlyát némi populizmussal tompítsák, tehát hogy pont ne legyen egyértelmű. Nem tudom, nem én írtam a programot.
Igazából nem is fontos.

Lukapop Simon 2012.11.09. 17:52:50

@user792:

Csúnya dolog, hogy apádról így beszélsz.
Szavaiddal élve, szegény szép korúak, elmentek a Don kanyarba hancúrozni, egyesek Auswitzben bújócskáztak: ablakon be, kéményen ki.
Akik megmaradtak azok meg ilyen hülyéket nemzettek, mint te.

Andriana44 2012.11.09. 18:02:29

@bbjnick:
A táblázat nagyon érdekes.
Muttert nem mószerolom, csak zavar, hogy 140 ezres nyugdíjjal rinyál.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.09. 18:10:09

amellett: a Jobbiknak van már számos vidékfejlesztési terve, pl. a IV Béla Terv, amiben kiemelt szerep jut a vidéki fiatalok helyzetbe hozásának.

A Színpad tehát, ahol eddig csak a Jobbiknak egyetlen kiragadott cikkelye szerepelt, és ebből le lett vezetve, hogy az "állítólag fiatal szavazóbázisú párt" Jobbik "valójában az öregek pártján áll", teljesen átalakul, hiszen a Jobbik szinte minden lényeges lépése a fiatalok segítését célozza.

jobbik.hu/rovatok/orsz%C3%A1gos_h%C3%ADrek/vona_g%C3%A1bor_bemutatta_a_iv_b%C3%A9la_tervet

A IV Béla terv szerintem alkalmas lehet arra, hogy a gazdasági összképet jobbá tegye

egyébként úgy gondolom, hogy BGÁ cikke abból a szempontból is téves, hogy egyetlen kicsi területet, a nyugdíjak ügyét vizsgálja, amikor pedig nyilvánvaló, hogy a magyar gazdasággal szisztematikus gondok (pl. KORRUPCIÓ) vannak, aminek csak egy része, hogy nyugdíjak egyre többe kerülnek nekünk.

Ha mélyebben megnézzük, akkor nyilvánvaló, hogy ebben az országban a szervezetlenség, és az ennek nyomában járó korrupció (vesztegetés, sikkasztás, hálapénz, haveri pályázatok kedvező elbírálása, kéz kezet mos, urambátyám-világ, mutyi, fusi) a legnagyobb probléma, aminek egyik LEÁGAZÁSA, hogy a kormány megvásárolható szavazóként tekint a nyugdíjasokra. Amíg volt pénz (HITELBŐL), addig nem csak a nyugdíjasokat tekintette megvásárolhatónak, hanem mindenkit. emlékszünk, a 100 napos osztogatást (2002-3) a Fidesz is megszavazta.

Most már a széles néptömegeket nem lehet kilóra megvenni, hiszen vissza kell fizetni a hitelt. Maradnak a nyugdíjasok, ami valójában akormány cinikus számítását takarja: Amint erről párbeszéd lesz valahol, úgyis megjelennek előbb-utóbb a "hát ti meg akartok minket öni? ezt érdemeljük?" című történetek, amik nagy eséllyel a kibontakozó vitát, párbeszédet csírájában elfojtják, tehát marad a korgó gyomorral való anyázás oda-vissza. "hülyenyugger" vs. "fiatal taknyos".

Ezt a Fidesz részéről eljátszották már a rendőrökkel, orvosokkal, katonákkal, tűzoltókkal, mentősökkel, emlékszünk, ugye?... lényeg hogy magyar ember anyázza a magyar embert.

halász jóska 2012.11.09. 18:12:30

@bbjnick: akkor csak azt mondd meg, hogy szerinted az rendben van, hogy valaki 8 óra munkáért, netán úgy, hogy gyereket tart el, bérletet kell vennie, kevesebb pénzt kap, mint akinek semmi dolga egész nap és még ingyen is utazik? ne haljanak éhen nyilván, van köztük sok nehéz sorsú, de miért kaphat valaki a minimálbérnél magasabb nyugdíjat, ha elvileg az is arra lett kitalálva, hogy abból meg lehet élni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 18:19:01

@Andriana44:

Ha megnézted, akkor lát(hat)tad, hogy a gyes bevezetése csak 1974-ig lendített valamelyest a születések számán, majd újra csökkenő tendencia kezdődött és (ha jól emlékszem) 1981 óta folyamatosan fogy az ország lakossága:-[

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 18:22:22

@kerekes pereces: @halász jóska:

Hogy tisztázzuk, min is vitatkozunk:

"...3 millió 812 ezren dolgoztak, ugyanakkor 468 ezren munkanélküliek voltak, közülük a pályakezdő munkanélküliek száma 52 ezer.
2011-ben a nyugdíjban és egyéb ellátásban 2 millió 901 ezren részesültek (a népesség csaknem háromtizede).
Az átlagos havi nettó kereset összege 141 127 forint, az átlagnyugdíj ennek 65%-a volt..." (2011. év végi adatok)

Ebből ti azt olvassátok ki, hogy egy átlag nyuggernek annyi a jövedelme, mint egy átlag dolgozónak?

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.09. 18:34:51

@bbjnick: Ennek a nyugdíjemelésnek kizárólag politikai inditéka van: a Fospumpa felismerte, hogy Mo-n győzni csak a nyugdíjasok megvásárlásával lehet.

Sikerült találnia egy faék egyszerűségű álindokot: ha az aktív nem tudja törleszteni a hitelét, akkor a bank eladja a lakást, és gyerekestül megy a híd alá.

xylon 2012.11.09. 18:36:25

@bbjnick: nyilvan ennyibol nem lehet eldonteni, de a cikk a medianrol ir. A fizetesek atlaga es medianja messzebb van egymastol mint a nyugdijak atlaga es medianja. A median/median nagyobb mint az atlag/atlag.

kerekes pereces 2012.11.09. 18:46:19

@bbjnick: Szép, hogy kiemeled a nettót. A nettó jövedelem a vásárlőerő meghatározására nem jó, ugyanis tedd hozzá a következőt: a nyugdíjas nem fizet TB-járulékot, ő biztosítva van.
Ha össze akarod hasonlítani a jövedelmeket, a TB-járulékot mindenképpen hozzá kellene adnod a nem nyugdíjasok nettó jövedelméhez. Ez lazán 27%.
Ugyanígy nézzük meg az utazási lehetőségeket is, meg az egyéb kedvezményeket.
Ha ezekkel a számításokkal végeztél, akkor összehasonlíthatjuk a vásárlóerejét a nyugdíjasoknak meg a dolgozóknak.

kerekes pereces 2012.11.09. 18:48:12

@xylon: Jó, nem szabad őt megzavarni olyan bonyolult fogalmakkal, mint medián, módusz és átlag.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.09. 19:42:49

Nincs olyan politikai erő, ami felvetné, fel merné vetni a kérdést, hogy megengedheti-e magának az ország, hogy ilyen nagyvonalúan költsön nyugdíjakra? Pedig a felvetés nagyon is jogos,

- Mivel volt egy kormány, mely elverte a manyupot, ezért a kérdés hosszútávon történő megnyugtató rendezésére sincs jelenleg esély.
- Amúgy meg viktor megmondta, NEM az IMF-nek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 20:06:00

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Tegyük hozzá: maga szerint. Vagy ezt a Fospumpa közölte magával személyesen?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 20:07:04

@xylon:

"nyilvan ennyibol nem lehet eldonteni" --- írod.

Mármint mit?:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.09. 20:10:01

@kerekes pereces:

Az még hagyján, hogy engem mennyire zavar meg a medián, a módusz vagy az átlag fogalma, ahhoz képest, mint amilyen ezoterikus számodra az erkölcsé:-]

ü
bbjnick

kerekes pereces 2012.11.09. 20:36:46

@bbjnick:
Tudod mi az igazán ezoterikus? A spirituális kapcsolatom Orbán Viktorral.

"Kerényi továbbá azt is elmondta, véleménye szerint mindannyian spirituális kapcsolatban vagyunk Orbán Viktorral, akivel, mint ismert, ő személyes jó viszonyt ápol."
www.hir24.hu/belfold/2012/11/09/kerenyi-mindannyian-spiritualis-kapcsolatban-vagyunk-orban-viktorral/

Belpo 2012.11.09. 20:47:14

@kerekes pereces:
ez nagyooooon kemény :D:D:D ime a fidesznyik, ezt terjeszteni kell :):):)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.09. 21:28:45

@bbjnick: Ezt pont ön kérdezi? Tudja, Kötse.

Mégis, a jelen helyzetben mi más lenne?

Lengyel 2012.11.09. 21:45:23

"Nem, senkitől nem sajnálom a nyugdíjat, de ettől még ki kell mondani: ez az ország messze erején felül költ erre,"

Óriási tájékozatlanság ez.
Az ország nem költ nyugdíjra.
A nyugdíjasok befizették a kirótt járulékaikat, melyek kamatos kamatokkal számolva MINDEN nyugdíjas nyugdíját 95 éves koráig biztosítaná, évi 10% emeléssel, HA a kormányok nem ürítették volna le a nyugdíj alapokat kétszer, és most a fidesz harmadszor is.
Az államnak vissza kell pótolni a magánvagyonokba szétszórt alapokat kamatokkal, és semmit sem kell költsön.
Most sem az állam költ egyébként, hanem azt hazudják, hogy a követő nemzedéknek kell fizetnie a szülők nyugdíját. Nem nekik kell fizetni, hanem az államnak, aki hűtlenül kezelte, és elsikkasztotta a rábízott nyugdíj vagyont. Érthető ez??

kerekes pereces 2012.11.09. 21:49:53

@Lengyel:
Dehogynem költ. A nyugdíjjárulékok messze nem elegek a befizetésre, minden évben más forrásokból (hitelből) kell kipótolni a nyugdíjkasszát.
"A nyugdíjasok befizették a kirótt járulékaikat, melyek kamatos kamatokkal számolva MINDEN nyugdíjas nyugdíját 95 éves koráig biztosítaná, évi 10% emeléssel"
Magyarázd már el, hogy ha 30 évig fizeted a fizetésed 10%-át, akkor utána 30 évig mennyi pénzt látnál abból (miközben ugye a befizetésekből kell fizetni az akkori nyugdíjakat).
Főleg ha ehhez hozzátesszük, hogy a népesség öregszik.
Ebből magyarázd meg, hogyan lesz felosztó-kirovó rendszerben fenntartható nyugdíjrendszer, ami nem kerül a járulékokon kívül plusz pénzbe. Légyszíves vezesd le a matekot, mert nekem nem stimmel.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2012.11.09. 21:53:09

"Meggyőződésem, hogy a nyugdíjrendszer önfinanszírozóvá tétele nemzeti érdek."

Nahát, valahol elmaradtak, elnyomódtak ezek a hangok akkor, amikor ellopták a magánnyugdíjpénztárak vagyonát. Most már késő bánat, az a pénz huss, elment a semmibe. Államadósság sem csökkent tőle. Legközelebb el kell gondolkozni a forradalmi helyen, ha ez nem megy, akkor mindezt megérdemeltük.

megfigyelt 2012.11.09. 22:02:52

Vajon miért törölték a hozzászólásom,sajnálom.

makacs szennyeződés 2012.11.09. 23:29:24

szevasztok KIM-es mandineresek!

emiatt ugye azért kicsit ég a pofátokról a bőr?

--------------> mte.blog.hu/2012/11/09/feleslegesen_es_alkotmanyellenesen_korlatozna_a_kim_a_magyar_internetet#comment-form

hányok tőletek.

nem fog összejönni.
ahhoz túl primitívek vagytok.
ostobák vagytok.
:)

kerekes pereces 2012.11.09. 23:31:18

@makacs szennyeződés: De kis naiv vagy. Mikor zavarta őket az, hogy valami alkotmányellenes? Majd beírják a gránitszilárdságú alaptörvénybe!
De persze a KIM-ben ez számít minőségi munkának.

Lengyel 2012.11.10. 06:56:43

@kerekes pereces:

Az államnak soha nem volt arra pénze, hogy járulékszedés nélkül zsebből nyugdíjat fizessen egy teljes generációnak.
Kirótt járulékot, azt alapokba gyűjtötte, pl. 30 évig, majd nyugdíjat fizetett a 30 évig halmozott tőkéből.

Az állam azért költ KIEGÉSZÍTÉSRE, egy generáció teljes nyugdíjalapját elpocsékolták, elsikkasztották, el hűtlen kezelték, egyszóval; kölcsönvették.
Ezután a követő generációt arra kényszerítették, hogy az elpusztított hatalmas pénzmennyiséget pótolják, vagyis fizessék a nyugdíjakat. Majd miután rájöttek, hogy így nekik se lesz nyugdíjuk, magánpénztárakat engedélyeztek. Majd ezek pénzeit is adósságtörlesztésre fordították, jogtalanul.

Az állami nyugdíjrendszer úgy működött, hogy a dolgozóktól kötelező járulékot vontak, és a munkaadó is fizetett! Ezt tették 35-40 évig, addig a pénz alapokban gyűlt, kamatosan kamatozott. A nyugdíjazáskor az alapok nem ürültek ki, hanem 1 havi nyugdíj kifizetése mellett, az alapok tovább nőttek a követő generáció befizetéseivel, és kamatoztak is. Ez egy soha ki nem fogyó, folyamatosan növő óriási nyugdíjvagyont jelentett, amíg valakik szemet nem vetettek rá. Ekkor "kölcsönvették" az előző generáció tőkéjét, és csak a pillanatnyi havi befizetések maradtak. Ez azért kevés, mert a követő generáció kisebb számosságú, és nagy része munkanélküli.
Minden generáció képes a saját nyugdíjának a kitermelésére, ha ugyanannyi a befizető, mint a nyugdíjas. Az előző generáció ilyen volt.
A mai generáció is képes lenne a saját nyugdíja kitermelésére, de két generáció nyugdíját nem képes finanszírozni. Érthető már?
A fenntarthatóság akkor működik, ha az állam nem kezeli sajátjaként a nyugdíj biztosítási alapokat, hanem azt az állampolgárok tulajdonának tekinti, melyet a polgárok érdekében kezelésbe vett, és felelősséggel gondoz. Az állam azért kötelezte a kirótt járulék fizetésére a polgárokat, mert neki nincs pénze a majdani nyugdíjasok ellátására. Ezért gyűjtet tőkét a dolgozókkal, amiből a nyugdíjaikat fizetni lehet. Ha ezt a tőkét elsíbolják, gyakorlatilag tönkreteszik a nyugdíjrendszert. Ez történt. Érthető ez így?

S=klogW 2012.11.10. 08:18:19

@Nagykevély: @teknős: @TaTa86.: @Vhailor: @triumphator: @bbjnick: @Lavrentyij Pavlovics Berija: @bz249:

tisztázzunk már néhány dolgot:

ábrához:

az ábra HAZUGAN SUGALMAZ: nem a nyugdíj magas - pláne nem a megélhetés költségeihezhez képest! - hanem az átlagjövedelem túl alacsony!

nézzük tovább:

1. rengeteg _családnak_ (tehát _aktív és kiskorú_ polgárok tömegei számára) nehezen nélkülözhető anyagai forrás a család nyugdíjas tagjának havi rendszerességgel folyósított ellátása

2. a kockázatközösségi rendszer szétverésének engedni akár az egészségügy akár a nyugdíjellátás rendszerében _nem csak_ finanszírozási kérdés, hanem az egész társadalom szerveződését érinti

ha engedünk annak a kísértésnek / törekvésnek, hogy a kockázatközösséget kitöröljék az ellátás rendszeréből, az nem valami hatékonyabb és még kevésbé a közösségként, nemzetként érdekünkben álló finanszírozási és elszámolási formát fog megteremteni, hanem Magyarország széthullásának folytatása lesz

a nyugdíj sokkal MEGALAPOZOTTABB ellátási forma, MINT BÁRMILYEN SEGÉLY, mert van mögötte munka: _ha_ a nyugdíj finanszírozhatósága a tét, akkor inkább BIZONYOS JOGCÍMEK SEGÉLYEIT KELL CSÖKKENTENI, különösen az olyan segélyezetteknél, akik egy háztartásban élnek nyugdíjas családtaggal

természetsen egyre nyilvánvalóbb, hogy a jelenlegi finanszírozási apránként egyre fenntarthatalanabb lesz, mindaddig amíg elsősorban a demográfia trendekben nem fordulnak meg: nem a kockázatközösséget kell szétverni - ezzel is táplálva az egyre elharapózóbb és a társadalmi bomlást szító bellum ominum contra omnes és hoomo homini lupus szemléletet -, hanem MÁR MEGLÉVŐ EMBERI ÉS ANYAGI KAPCSOLATOK MENTÉN kell kockázatközösséget megvalósítani:

tehát CSALÁDI ALAPRA KELL HELYEZNI A KOCKÁZATKÖZÖSSÉGET, a szülő-gyermek és esetleg a házastársi viszonyra

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.10. 09:02:11

@S=klogW: Természetesen ez mind szép és jó, én is el tudok képzelni egy önfenntartó nyugdíjrendszert... de azon a tényen, hogy MOST kevés a pénz és ezt VALAHONNAN elő kell teremteni, azon nem változtatt semmit.

Tudom, hogy általánosan kevés a fizu, de hát ezt nem lehet azáltal felemelni, hogy megparancsoljuk "legyen több pénz az embereknek". Magyarországnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy egy kicsi, export és ezáltal külföld-függő ország. Ezért a fogyasztási szintet vissza kell fogni és bele kell törődni abba, hogy a Nyugat számára mindig is csak cselédek leszünk.

S=klogW 2012.11.10. 09:16:48

@Vhailor: "én is el tudok képzelni egy önfenntartó nyugdíjrendszert"

és? talán utópia? van hosszú távon működőképes alternatívája egy önnfenntartó rendszernek?
sokkal inkább egy nem önfenntartó rendszer a képzelégés kategória.

S=klogW 2012.11.10. 09:27:21

@Vhailor: @S=klogW: mellesleg, amíg a nikem uralja a fizikai világot, addig nyilvánvalóan semmi sem lehet valóban önfenntartó -

épp ezért kell minél inkább törekedni ezt minél inkább megközelítő rendszerek kialakítására: az igazságtalanság és a veszteségek minimalizálása érdekében

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.10. 09:28:52

@S=klogW: Igen, és? A hosszútáv itt a kulcsszó. De az átrendezést nem lehet rövidtávon komoly kiadáscsökkentések nélkül elkezdeni.

Vissza kell fogni a kiadásokat, ez pedig tudjuk mit jelent.

A manyup rendszer önfenntartó volt az egyéni számláival. De hát az a 3000 milliárd nagyon kellett a kormánynak a folyó kiadásokra. Ezért egyszerűen ellopta. Cserébe a pénzért pedig adott egy "ígéretet" hogy majd ,egyszer, esetleg valamikor amikor a mai aktívak nyugdíjba mennek, akkor majd kapnap az államtól pénzt - talán.

S=klogW 2012.11.10. 09:37:38

@Vhailor: "A manyup rendszer önfenntartó volt az egyéni számláival."

Magukat a biztosítókat, azok tulajdonosi körét valóban "önfenntartóvá" tette csakúgy, miként az életvitelszerűen tolvajlók is "önfenntartók".

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.10. 09:46:56

@S=klogW: Nézd, amit az emberek befizettek, azt kapták volna vissza. Hogy ez kevesebb lett volna? Igen, kevesebb. Egy zsugorodó gazdaságban nagy átlagban mindenkinek kevesebb jutott volna.

A pénzüket elvették és kaptak érte egy ígéretet.

S=klogW 2012.11.10. 09:53:25

@Vhailor: "amit az emberek befizettek, azt kapták volna vissza"

mínusz különböző "kezelési" költségeK - mindenféle mondvacsinált "jogcímeken" IS

mínusz árfolyamkockázat a "felelső" módon kialakított részvénysúlyos portfolók miatt

mínusz az ÁLLAMELLENES TEVÉKENYSÉG kára, mert _hazai_ _államkötvények_ vásárlása (ahogy más országok manyupjai teszik) helyett jórész külföldi részvényeket vásároltak

allen99 2012.11.10. 09:54:09

Vajon miért nem működhetne az a megoldás, hogy minden nyugdíjas a gyermekei által befizetett nyugdíjjárulékot kapná meg?

Viszont a gyermeke nem fizetne másnak, csak neki (állami formában, nem zsebbe!)

Azaz akinek jól kereső gyermeke van annak magas lesz a nyugdíja, akinek rosszul kereső, de sok gyermeke lesz, annak is magas lesz a nyugdíja, mert sok helyről folyik be sok kicsi.

Na, akinek nincs gyereke, mert úgy döntött, hogy első a karrier, az rábaszott! Akinek egy-vagy két elkényeztetett kölke van, akik semmirekellők, és nem dolgoznak, azok is rábasztak (valszeg rosszul nevelték a gyerekeiket).

Viszont akinek a család volt a legfontosabb, az jól jár. Ettől kezdve lenne becsülete a családnak, volna értelme gyermeket nevelni (hisz ők lesznek a nyugdíjam!), az aktív lakosságnak meg szintén jó volna, hiszen a befizetett járuléka a családban maradna!

Azaz a saját befizetéséből a saját családja élne jobban.

Most kérem ne menjünk bele a rendszerben kapásból fellelhető anomáliákba (nincs nagyszülő, a gyermek is már nyugdíjas, stb.) mert ez csak egy felvetés, de ha megbíznak vele akkor kidolgozok egy életképes, támadhatatlan modellt.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.10. 09:57:09

@allen99: Ez azért nem működne, mert sok az olyan, akinek vagy nincs vagy rosszul kereső és kevés gyereke van. A demokrácia lényege, pedig hogy a "sokaknak" mindig igaza van.

@S=klogW: Ez nem érv a manyup rendszerrel szemben. Okos szabályozással ezt minimalizálni lehetne. De ők inkább úgy döntöttek, hogy ellopják a manyup pénzeket.

S=klogW 2012.11.10. 10:10:13

@Vhailor: "Ez nem érv ..." - :D :D :D, jaj ez a szánalmas ballibsi klisé

"... a manyup rendszerrel szemben" - valóban, a manyup rendszerrel szemben SAJÁT MAGA az érv: egy MAGÁNrendszer legfőbb feladata a TULAJDONOSI PROFITOT biztosítani, ami egy TÁRSADALOMbiztosítási (eü, nyugdíj) életveszélyes a társadalomra, annak kohéziójára nézve

az EGYÉNI VAGY még inkább CSALÁDI SZÁMLÁS, ÁLLAMI rendszer biztosítja a lehető legigazságosabb elosztást

S=klogW 2012.11.10. 10:11:29

@S=klogW: jav.: TÁRSADALOMbiztosításnál

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.10. 10:25:58

@S=klogW: Ami a gazdaságpolitikát illeti, ami Magyarországon balliberálisnak, az mindenhol máshol jobboldalinak számít.

Tök mindegy, hogy állami vagy magánnyugdíjrendszerről van szó. Az a fontos, hogy jól működjön - azaz, hogy a befizetések és a kiadások egyensúlyban legyenek. A svéd-modell is erről szólt, talán éppen ezért kaszálták el.

S=klogW 2012.11.10. 10:31:16

@Vhailor: "Tök mindegy, hogy állami vagy magánnyugdíjrendszerről van szó. "

nem mindegy, amiként azt fentebb (@S=klogW: ) kifejtettem: a magán saját profitot akar termelni és kivenni

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.10. 10:38:38

@S=klogW: Az állami tulajdon pedig a mindenkori állam irányítóinak hűbérbirtokaként működik.

S=klogW 2012.11.10. 10:44:57

@Vhailor: magánkézben meg nemcsak úgy működik, hanem az is.
az állam irányítóiról viszont lehet szavazni.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.10. 10:51:42

@S=klogW: Ja, látjuk, hogy milyen eredménnyel.

Egy korrupt államban, csak korrupt állami vezetők vannak és egy korrupt magánszféra.

Az állami kéz nem jobb a magánkéznél.

kovika187 2012.11.10. 11:01:49

Először is legyünk tisztában a medián jövedelem fogalmával, mivel az egész cikknek ez az alapja.
Nem avval van a gond, hogy emelést kapnak a nyugdíjasok, hanem az, hogy rengeteg nyugdíjas nyugdíja hihetetlen magasságban van az aktív korúak jövedelméhez képest.
Szerintetek kinek jön jobban a mostani emelés? annak aki 40-50 000 Ft nyugdíjat kap, vagy azok akik 200 000 feletti nyugdíjat kapnak.
Ezek a statisztikák annyira szánalmasak és nem mutatnak semmiről reális képet, hogy már néha fáj.
Egy kedvenc ismerősöm példáját figyelembe véve, 10 embernek az intenzív osztályon 37 fokos a testhőmérsékletük, igaz ebből 5 42 fokos lázzal küzd, 5 meg kihűlt, de az átlag az stimmel.
Már felülvizsgálták egyszer, hogy akik nyugdíjban vannak azok tényleg megérdemlik e azt, hogy ilyen státuszba kerültek. Nem ártana azt is felülvizsgálni, hogy mekkora havi ellátásban részesülnek? Netán élnek e még????

S=klogW 2012.11.10. 11:01:58

@Vhailor: ha a külföld ügynökeit szavazza a nép hatalomba, akkor valóban nem

S=klogW 2012.11.10. 11:03:00

@Vhailor:

Ha a külföld ügynökeit szavazza a nép hatalomba, akkor valóban nem.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 11:03:34

Nohát, leesett állal konstatálom: értelmes írás jelet meg itten, releváns kérdésben.

Az ugye világos, hogy a demográfia mit mond. Azt is tudjuk, hogy ez mennyire változtatható - gyak. semennyire, de az elméleti változtathatóság is generációkban méri az időt - a helyzet tehát adott. Évtizedekkel ezelőtt kellett volna hinni a mateknak, jellemző, hogy az ember elmegy a falig.

Hogy az adott helyzetben mik a lehetőségek, az is egyszerű, mint a tök: lehet korhatárt emelni, lehet járulékot emelni, és lehet nyugdíjat csökkenteni. Nincs semmi más, ami a fenntarthatóság felé mozdítaná a rendszert.

Az is világos, hogy egy mai ojrópéer, jóléti állam nem nagyon hagyhat senkit éhenhalni, ergo a nyugdíjas minimimumszükséglete alatti nyugellátást valahogyan a szociális háló fogja pótolni, személyre bontva szűkösen, egészében pazarlóan, bürokratikusan. Vagyis nem érdemes tömegeket valamirevaló nyugdíj nélkül hagyni.

Az is világos, hogy a nyuggerek jelentős idejű továbbdolgoztatása a fiatalok, főleg a pályakezdők között növeli a munkanélküliséget, ami meg egyértelműen csak rálapátol a demográfiai rosszhírekre.

Nincs más, mint többet félretenni az embernek öregkorára. És természetesen szó sem lehet _kötelező_ magánpénztárról. De valamiféle öngondoskodásról nagyon is. És erre föl köll hívni a delikvensek figyelmét, mi mással, mint elrettentő példákkal, és évtizedekre kőbe vésett szabályozással.

Ha viszont ez a helyzet, akkor az államnak minimálisra csökken a nyugdíj-ügyi szerepe. Minden nyugdíjjogosult, nyugdíjaskorúnak azonos összegű, a nyugdíjas létminimumot biztosító ellátás. Természetesen csakis akkor, ha az illető már nem dolgozik. (Nyilván alkalmi, vagy részmunkaidős tevékenység engedélyezhető.) A bankigazgató, a miniszter, az apámfasza akkor jut a jövedelméhez hasonlóan kiemelkedő nyugellátást, ha erről maga gondoskodik. Ha nem, akkor lófasz a seggébe. És nincs ingyenrepülő, meg lakhatási támogatás a magyányos mámiknak a 130négyzetméteres belvárosi kecókra, meg semmi egyéb horngyulai értelemben vett nyuggersimogatás. rendes nyugdíj mellé szoctám ne nagyon járhasson. Egyrészt a rendesből fussa egy tisztes szegénységre, másrészt legyen mindenki ösztönözve, hogy vénségére vagy leszármazottai legyenek, akik segítik, vagy megtakarításai

Ez az alapellátás viszonylag jól kalkulálható évi kiadás, amihez persze kell bevétel. Magam részéről a lineárisan jövedelemarányos járulékot tartom a legértelmesebbnek - persze ennek csak akkor van értelme, ha az SZJA progresszív, soksávos. Egykulcsos adó mellett ez gyak ua., ergo nincs értelme külön apparátussal beszedetni, könyveltetni.

Ugye itt a fő probléma, hogy ilyen rendszerre már átállni is évtizedes projekt - az azonnali bevezetés olyan nyuggerfelvonulásokat indukálna, amihez képest a békemenet egy Pripjaty-i életkép. Az világos, hogy ebben az országban képtelenség ciklusokon átivelni bármit.

Aktuálisan már az is világos, hogy a "történelmi felhatalmazás" is inkább kabinrevolúciót termelt, mint értelmes, jövőorientált átalakításokat a nagy alrendszerekben. Szóval az is felejtős, hogy itt bárki, mégoly nagy frakcióval a seggében bármit tudna/akarna csinálni.

Megyünk tehát a falnak, és közben ciklusról-ciklusra egyre nagyobb a nyuggertömeg, egyre meghatározóbbak a választásokon, egyre pofátlanabb igényeiket egyre nagyobb igyekezettel szolgálja ki minden párt. Mert ez a képviseleti demo vastörvénye. Hatalomhoz többség kell. Vagy megteremtjük annak a feltételeit, hogy ez a többség a jelenlegi demográfiai állapotok közepette máshogyan tudjon összeállni - gyermekek utáni szavazójog, cenzus -, vagy elméletileg is esélytelen, hogy ebből ne egy rohadt nagy pofáraesés legyen. Harmadik lehetőség egészen egyszerűen nincs. A hatalmas szenttehén nyuggertömeg sáskaként zabálja föl a jövőt - és ettől még külön-külön lehetnek aranyos nagyszülők, kedves nénik-bácsik.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.10. 11:12:56

@S=klogW: És ez nem fog változni a közeljövőben. Az emberek Magyarországon olyan szinten államfüggők, hogy mindenkit, aki az igazsággal elő mer állni száműzik a hatalomtól.

Megoldás lenne persze - visszafogni a fogyasztást egy jó 15-20 évre, kifizetni a tartozásokat, felhalmozni SAJÁT magyar tőkét, és ebből egy felnevelni egy gerinces középosztályt. Na de a magyarok mindig a rövidebb és kevesebb kockázatot ígérő utat választották. Ezért mindig be is csapták őket. Elhitték, hogy kemény munka, kemény megszorítás nélkül is lehet úgy élni mint Nyugaton. Nem lehet. Ezért mindig csalódnak, és bónuszként még jönnek a hosszan tartó megszorítások is, mert a rendszer nem tartható fenn nélkülük.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.10. 11:14:45

@Dr. Zerge: Lesz is, csak nem olyan, amilyet te képzelsz el. Lásd regisztráció. A törzsszavazók, meg akik ráérnek elmenni a jegyzőhöz fogják eldönteni a választásokat ezek pedig zömében a nyugdíjasok lesznek.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 11:15:27

@Virág et.: " nyugdíjasok részéről kellene felelősebb magatartás"

Ez öléggé utópisztikus. Személy sezrint baromira megértem a nyuggert, hogy minden forintoskáért, és ingyenkilométerért körömszakadtáig küzd. Érthető.

S=klogW 2012.11.10. 11:16:26

@Dr. Zerge: "' lehet korhatárt emelni, lehet járulékot emelni, és lehet nyugdíjat csökkenteni"

sokkal inkább egyéb jogcímű kifizetéseket: bizonyos segélyeket kell csökkenteni, amiként fentebb (@S=klogW: ) kifejtettem

kerekes pereces 2012.11.10. 11:42:54

@Lengyel: Megvédik a Vöröskeresztet is? Gratulálok. Ezekből tényleg minden empátia kiveszett és csak a vagyon, a pénz, a hatalom kell nekik. Ezért fognak elbukni.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 13:29:15

@bbjnick: "A hatvanas évektől a szocialista vezetés úgy próbálta emelni az átlagjövedelmeket (és úgy próbálta enyhíteni a különféle szociális problémákat), hogy igyekezett csökkenteni a gyerekvállalási kedvet."

Még ekkora faszságot eleddig te sem mondtál soha, gratulálok, új világrekord! Neked olvasni ekkora teher? Akkor mi a fenének irkálsz?

Javasolt gúglizandók: a "'60-as évek"-kel kombinálva: "GYES", "demográfiai hullám".

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 13:35:55

@ésmi nem foglalt:

1. Járni jár, de nem jut.
2. Különösebben nem is jár, lévén a nyugdíjrendszer felosztó-kirovó.
3. ""Nem a nyugdíjasok tehetnek a mostani, és az előző, meg a még előzőbb kormányok butaságairól.

Értem, tehát a marslakók. Meg a zimpirilista ármány. MÉGIS, KI A FASZOM TEHETNE ARRÓL, HOGY MI FOLYIK EGY ORSZÁGBAN, HA NEM ANNAK POLGÁRAI, HE?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 13:41:12

@Harris: Uhh, vazz', eltörött egy vízcső, és 20 évig termelted mkia sarat egy vödörrel? Hát, okos nem vagy, az biztos."

Demagóg annál inkább, meg ócska proli, már a malter, meg effélék emlegetése okán.

"Attól függetlenül ne bánsd a nyuggert ,mert akármit akarsz, vagy akarnak, ŐK FOGNAK DÖNTENI 2014-ben." És ezért kéne kurvára korlátozni a választójogodat. Te lehetőség szerint ne döntsél semmiről, de ha már ide fajult a világ, hogy belepofázhatsz, tegyük tisztába, mennyit is ér a szavad. Ha több, mint a tizedét egy átlagembernek, akkor baj van.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 14:02:40

@bbjnick: Ez elképesztő.

Állítasz valamit. Konkrétan a '60-as évekről. Fölhívjál a figyelnmedet, hogy hülyeség. Jössz egy KSH számsorral. Ami éppen azt támasztja alá, vastagon, hogy hülyeséget mondtál. Erre már is 81-nél tartunk.

Újra és újra rácsodálkozom, milyen buta, demagóg dolgaid vannak.

A táblázat egyetlen értelmes olvasata: '54, a ratkó korszak tetőpontja, 200 fölötti születésszámmal. A 60 évtized első felében, ez 130-ra esik. erre '67-től gyes, ami 8 év alatt majdnem 200-ra nyomja vissza, ergo majdhogynem a Ratkó-éra nyilvánvalóan két okból is torz teljesítményét produkálja. (Förszt, a szigorú abortuszt-tilalom, és a propaganda, szekond a háború utáni természetes bébi-boom.) Ez a hullámhegy nyilván nem egy reális szint, nem elvárható, hogy itt is maradjon ez a szám. Nem is maard, '75-től '84-ig csökken, ott egyszer nő, és onnan tovább esik. De csak a '80-as évek végén kerül lényegesen a '60-évek elején detektált 130 alá. Nem egy ördöglakat, a későkádár-kor punnyadása, és eladósodása már nem engedi reagálni a társadalommérnöki kart. De a '60-as évtized beavatkozása 20 éves késleltetést tolt a demográfiai katasztrófa útjába. Drágán, a '70-es évektől hitelekből, és egyre kevésbé hatékonyan, de hát akkor is. Éppen az a táblázat meséli ezt el, amit magad idéztél ide.

De hogy bármikor is, szándékosan eltántorítottak volna tömegeket a gyerekvállalástól?! Bazdmeg, a mai napig Ojrópa egyik legbőkezűbb GYes-GYed rendszere, bőven a módszerváltáast túlélő szoc-pol támogatása, stb, aki ezek mellett ilyen hülyeségeket mer állítani, az elmebeteg, vagy gazember.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 14:11:03

@Lengyel: Hogyne volna érthető, ez egy rettenetes ostobaság.

1. A szocializmus előtt nem volt soha kiterjedt kötelező nyugdíjrendszer. Részleges volt, azt Rákosiék valóban elzabrálták és szélbe szórták.

2. Onnantól viszont felosztó-kirovó rendszer van, aminek kulcskérdése a korfa, a demográfiai trend, és a foglalkoztatottság. Ez ellen lehet nyavajogni, de az semmin nem változtat.

3. Egyebekben az állam a valaha elvett nyugdíjvagyonokat visszaadni nyilván nem tudja államcsőd nélkül, olyasmit meg csak komplett idióták akarhatnak.

4. A _kötelező_ magánnyugdíjnál nagyobb átbaszás, és lóvékiszervezés a világon nem volt soha, és egekbe vitte a költségvetés hiányát. Ennek a szarnak a felszámolása ennek a kormánynak, és személyesen a Fospumpának egyetlen valamirevaló intézkedése.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 14:16:31

@S=klogW: És annak mi a tököm köze van a nyugdíjhoz?

S=klogW 2012.11.10. 14:18:33

@Dr. Zerge: azokat is állami bevételekből, beszedett járulékokból fizetik

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 15:24:12

@S=klogW: Az egyiket adónak, a másikat járuléknak hívják. Azon az alapon, hogy álalmi bevételből fedezik, olyan sok mindent ide lehetne még kavarni, de minek?

Az egyetlen valós kapcsolat a szocháló és a nyugdíj között annyi, hogy ha létminimum alatti nyugdíjakat fizet az állam, akkor a létminimumig terjedően azt a szochálóban fogja kifizetni, mint fönnebb írtam pazarlóbban. De az, hogy a szocháló további juggatásával köllene az irreális nyugdíjszinvonalat (ne feledjük az ingyenutazást!) fönntartani, az kérem tőrül metszett értelmetlenség.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 15:28:23

Ja, akartam még mondani, minden kedves manyupsiratónak: a mai napig remekül működnek a magánnyuggerpénztárak. Az önkéntesek, ofkorsz. Akinek van esze, meg van jövedelme, az képes nyugdíjat produkálni magának - főleg, ha az állam meg képes lesz normálisan szabályozni ezeket. A kötelező állami meg, természete szerint marad felosztó-kirovó. Harmadik fajta meg nincs.

Pelso.. 2012.11.10. 18:53:02

@Dr. Zerge: Az egyetlen valamire való intézkedés kapcsán: egyéb, költségvetési hiányt csökkentő ötletekben nemigen jeleskedtek fideszék, a manyup pénz viszonylag könnyű préda s nagy tétel, hát meglépték.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.10. 19:03:17

@Dr. Zerge:

Mivel egy elmerokkantnak magyarázni hiábavalóság, ezért meg sem próbálok elemenként, logikai lépésenként reagálni a mondókádra; mindösszesen egy kérdésem volna: mi a lóf*szt hőbörögsz, handabandázol össze-vissza, te b*romarcú?! Ugyan mikor, ha nem a hatvanas évek übermodernizációs folyamataiban barmolták szét (nők munkábaállítása, óvodák, bölcsődék létrehozása, abortuszliberalizáció, a vidéki élet hagyományos kereteinek szétrombolása, téeszesítés, tömegek iparba-, városbakényszerítése és a mindezeket kísérő, támogató ideológiai propaganda stb.) a kommancsok a család intézményét olyan szinten, ami a nyolcvanas évek közepére, a máig egyre súlyosbodó, mélyülő, demográfiai krízist előidézte?

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 19:45:29

@bbjnick: Aztakurva, és ezek ugyanakkor elbaszták a belga, a svéd, a luxemburgi, a svájci, a holland, és még ki tudja kimindenki, többek közt az USA demográfiáját is. A rohadék komcsik, ja. Neked _tényleg_ _orvosra_ van szükséged.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 19:48:41

@Pelso..: Ez ügyben szvsz az a fő kérdés, hogy mi a faszér' köllött ezzel a faszsággal anno léket ütni a költségvetésre? Előbb-utóbb valakinek vissza kellett csinálni, ez a matematika aktuális állása szerint elkerülhetetlen volt.

tudi 2012.11.10. 19:54:04

Ez az emelés így fasság de nagyon, mert mindenkinek emelnek, annak is, aki szétdolgozta magát és annak is, aki csak elvolt, mint a befőtt, a Biszku Bélának is, meg a kisnyugdíjas Mariska néninek is. Az lenne a "fair", ha csak azoknak adnák meg az emelést, akik minimum 30-35 évvel rendelkeztek, akik nem azoknak nem jár, vagy pedig kiállni és elmondani, hogy nem lesz emelés.
A Fidesz legnagyobb bűne, hogy stabil 2/3-d birtokában nem csináltak egy fosszútávon fenntartható nyugdíjrendszert. A másik, hogy eltapsoltak 3500 milliárd forintot, pedig az simán alapja lehetett volna egy tartalékalapnak, vagy elkezdhették volna feltőkésíteni a felosztókiróvó rendszert.

Pelso.. 2012.11.10. 21:09:55

@Dr. Zerge: Az éppen aktuális elit érdeke volt a létrehozás és a megszüntetés egyaránt. Nincs olyan intézkedés, ami mögött legalább közvetve ne lenne megtalálható a polip. Ezért, a felszínen racionalitást, számokat, összefüggéseket keresni teljesen felesleges.

vizipipa 2012.11.10. 22:02:22

Elolvastam a cikket, átnéztem a kommenteket és szomorú vagyok. Többségükben érzelmek és indulatok.
A tények? Ugyan kit érdekelnek? Egyedül @bbjnick: és 1-2 reakció foglalkozik vele.

Turul!
Hallottad már azt az ELTE-s szlogent, hogy a TTK-sokat az különbözteti meg a BTK-soktól, hogy tudnak számolni?
Ugyan próbáld már meg az ábrád mediánjait értelmezni a következő TÉNYEK alapján!

Az általad írt 1,6%-os nyugdíjemelés, ami átlagosan 15 ezer forint, a következőt jelenti:
- a január- november hónapokra vonatkozik (11 hó), vagyis 15 000 / 11 = 1363,63 Ft/hó,
- mivel ez 1,6%, az átlagnyugdíj 1363,63 / 1,6 x 100 = 85 227 Ft/hó.
- a bruttó átlagkereset 220 ezer Ft körül van, aminek a nettó értéke 220 ezer x 0,655 = 144 100 Ft/hó (alkalmazottaknál: 16% szja, 10 % nyugdíj, 3+4% eü, 1,5% munk.váll.jár.).

Vagyis 85 227 <-> 144 100. Szóval: hol van az a medián?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.10. 23:22:23

@vizipipa: "szomorú vagyok..."
Turul ráadásul közgázos. Tényleg szomorú . (

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.10. 23:37:55

@vizipipa: Miért az átlagkeresettel számolsz? Az ábrán a 65 éven aluliak medián jövedelméről van szó, és abban a munkanélküliek, tanulók, GYED-en vagy GYES-en lévők, htb-k, segélyen élők is mind benne vannak. Nem csak a munkavállalók.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.10. 23:45:51

@Pelso..: Hát nem. A megszüntetés egyértelmű, klasszik közérdek. Hogy a megszüntetéskor államosított vagyon elköltésében volt aktuáliselit-érdek, az lehet. De még így is egy merő közhaszon, sőt, már akkor az lenne, ha egy az egyben ellopják, merthogy legalább tovább nem lyukasztja a költségvetést. Hogy a bevezetéskor volt aktuálsielit-érdek, az felettébb valószínű. És hogy bruttó-nettó a köz érdeke ellen volt, hogy irgalmatlanul sok pénzünkbe került, az pedig biztos. Szóval nagyon nem egy súlycsoport a két esemény.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.10. 23:52:41

@Dr. Zerge:

"Aztakurva, és ezek ugyanakkor elbaszták a belga, a svéd, a luxemburgi, a svájci, a holland, és még ki tudja kimindenki, többek közt az USA demográfiáját is. A rohadék komcsik, ja. Neked _tényleg_ _orvosra_ van szükséged." --- írod.

Te tényleg egy őrjöngő elmebajos vagy! Ki beszélt itt Svájcról vagy az USÁ-ról? Mi köze Svájc vagy az USA demográfiájának a szocializmuskori Magyarország demográfiájához? Összevissza hadoválsz.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.11. 00:09:37

@Dr. Zerge:

Hát, ha már te is érzed, hogy, bizony, nagy szükséged volna rá, akkor, talán, hívd a 911-et!

ü
bbjnick

Robinzon Kurzor 2012.11.11. 00:18:51

@S=klogW: "a manyup rendszerrel szemben SAJÁT MAGA az érv: egy MAGÁNrendszer legfőbb feladata a TULAJDONOSI PROFITOT biztosítani"

A manyupok tulajdonosai a befizető tagok voltak.
Tessék valami új ellenérvnek látszó tárgyat előadni.

Robinzon Kurzor 2012.11.11. 00:33:42

@Dr. Zerge:

Érdekes, hogy amire akarsz, arra tudsz logikailag is kiváló bizonyítást adni.

Amire meg nem, ott marad a bbj-féle osztályharcos hevület és a személyeskedés, de utánégetővel, mert valamivel azért kompenzálni kell az ésszerű levezetés hiányát.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.11. 09:13:36

@Robinzon Kurzor: Elmagyarázom, Kurzi: Buta vagy. Nem annyira, mint bébéjé, de buta. Nem tudok rajtad segíteni.

Lengyel 2012.11.11. 09:28:15

@allen99:

Mért nem működhetne az a megoldás, hogy a gyerekek fizessék szüleik nyugdíját?

1. Azért mert a követő generáció számossága lehet kisebb, vagy nagyobb, tehát ingadozik. A veszélyes a kisebb létszám, mert így nem lehet a kifizetett nyugdíjak értékállóságát biztosítani. A rendszer működésképtelenné válik.

2. Azért mert, ha a dolgozók saját maguknak biztosítják a nyugdíjakat, az egyes generációk megfelelő mennyiségű pénzt fizetnek be ahhoz, hogy megfelelő nyugdíjakat kapjanak.

3. Azért, mert a nyugdíj alapok létrehozása szükséges a kamatos kamatok képzéséhez. A kamatok mennyisége, volumene nagyobb, mint a befizetések volumene. Ez bőséges nyugdíjfizetést jelenthetne. akár kétszeres nyugdíjakat, sőt 13. - 20. havi nyugdíjakat is!

4. A követő generáció befizetéseinek közvetlen kifizetése nem eredményez alapokat, kamatokat, és veszélyezteti a megállapított nyugdíjak kifizetését is, nemhogy bőséges emelési lehetőséget hordozna.

5. A hatalmas nyugdíjvagyon eltüntetése felveti a politikusok személyes felelősségét, és a halálbüntetés visszaállításának igényét is.

6. A követő generáció szüleiknek való fizetés miatt magának sem tud alapokat képezni, és egy újabb, nagyobb válság veszélybe sorolja a majdani nyugdíját.
Minden dolgozónak joga van ahhoz, hogy ha dolgozott, a nyugdíja biztosítva legyen, bizonyosan kapjon nyugdíjat.

7. A mai nyugdíjas generáció magának, a teljes foglalkoztatás alatt biztosította az alapok képzését, és a nyugdíjak kifizetését, és nem akart függeni a gyerekeitől. Ezt a jogot elvették tőlük, jogtalanul.

8. Az a dolgozó, aki gyereket nem hozott létre, és nem nevelt fel, de járulékot fizetett; jogosult a nyugdíjra.
Ezt a jogát nem lehet újólag kitalált visszamenőleges feltételekhez kötni! /Csináltál volna gyereket, aki majd eltart../

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 11:21:20

@S=klogW: Mondtam én egy szót is a kockázatközösség szétveréséről? Aki ismer(i a nickemet) az tudja, hogy mi a véleményem a megvalósult manyupról és a piaci egészségbiztosításról. (Egyébként kockázatközösségről beszélni inkább az egészség- és nem a nyugdíjbiztosításnál van értelme.)

Persze, hogy az a baj, hogy az általagjövedelem alacsony (albán bér-, nyugati ár- és adószínvonal). De erre nem az a megoldás, hogy az aktívakat szorongatják, míg a nyugdíjasnak osztogatnak.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 11:26:59

@Vhailor: A manyup rendszer nem volt önfentartó, ugyanis az TB kassza hiányát az állam hitelfelvétellel pótolta. A rendszernek csak három baja volt:
- államadósság nő
- ezért a kamatlába is
- a pénztárak pofátlanul magas működési költséggel operáltak
Az már csak hab a sörön, hogy 13 évnyi működés után gyakorlatilag nem voltak képesek reálhozamot produkálni.

A magyar ballibi gazdaságpolitika máshol sem minősül jobboldalinak, ugyanis az a középosztály sanyargatásáról és a segílyesek etetéséről szól.

vizipipa 2012.11.11. 11:29:17

@Holger Hartland:

Igazad van, de:
- nem statisztikával akarok hazudni,
- nem érdekel, hogy Turul éppen milyen - a témához mérsékelten illeszkedő - diagramot rakott ide.

Az hogy miért ezt tette ide az egy érdekesebb kérdés. Meg az, hogy miért medián és miért nem átlag. Ez az ábra jelez egy társadalmi helyzetet, aminek részhalmaza a nyugdíjas kérdés.
Márpedig a cikk címe: "A nyugdíjemelés köszöntése"

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 11:39:47

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Az állam hitelfelvétellel pótolta volna ill. pótolta a felosztó-kirovó rendszer hiányát, de nem a manyupét. A manyup pénzek ott voltak mindenkinek a saját számláján, és látta hogyan alakulnak a hozamok. Igen, pofátlanul magasak voltak a pénztárak működési költségei, de ezt szigorúbb állami szabályozással és ellenőrzéssel vissza lehetett volna szorítani. És hogy 13 év után nem voltak képesek reálhozamot produkálni? Ez rendben van, Magyarország mennyit fejlődött az elmúlt évtizedben? Ha a gazdaság nem fejlődik, akkor a pénz sem tud igazán kamatozni, a manyup pénzt pedig még inkább kötött, mint egy bankbetét, azaz eleve alacsonyabbak a kamatai.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 11:46:03

@Vhailor: Ne jöjjön már ezzel az ellopták a manyup pénzeket dumával! A posztkomcsik kicsatornáztak évi többszámilliárd forintot a TB kasszából, ez a lopás, nem az ellopott lé visszaszerzése! (A baromságokra, azaz nem adósságcsökkentésre való elköltés már egy más kérdés.)

@S=klogW: Zergének van igaza, a nyugdíjkaszza a segélyek megvágásától még nem kerül egyensúlyba. Egyébként Mo-n korhatárt nem nagyon lehet emelni, a férfiak 1/3-a meghal a nyugdíjkorhatár előtt.

@Dr. Zerge: Khm, a 70-es évekbeli baby-boom-ban azért az is benne van, hogy akkor kerültek szülőképes korba a Ratkó-gyerekek.

A svéd és az amerikai TFR egész jó.

@gloire: @vizipipa: Ne legyenek szomorúak, medián vs. átlag

@bbjnick: Zerge arra utal, hogy a fejlett nyugaton általában demográfiai válságban van (azonban Svédország és USA rossz példa).

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 11:51:02

@Lavrentyij Pavlovics Berija: A manyup pénzeket kicsatornázták. Igen, és ez nagyon helyes. Félretették, hogy majd az aktívaknak, akik most fizetik be, legyen nyugdíja.

A pénztárak kezelési költsége más kérdés - itt, hasonlóan a bankok egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlatával, az állami ellenőrzés mondott csődött azért mert az inkompetens és/vagy korrupt állami szervek nem reagáltak.

Hosszútávon valamilyen formában vissza fog kelleni állítani a manyup rendszert. A felosztó-kirovó kihalásra van ítélve.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 11:51:43

@Vhailor: A gond az, hogy a piac bünteti azt, ha az implicit államadósságot explicitté konvertálják (kamatfelár). Ráadásul főként magyar állampapírokat vettek 5-6%-os működési költséggel, az állami rendszer ennél olcsóbban működik.
A dolognak épp az lett volna a lényege, hogy reálhozamot termeljen (érdekes módon az önkéntes nyugdíjpénztáraknak ez szokott sikerülni), ha erre nem alkalmas, akkor be kell szántani, a kitalálóinak meg venni egy csak oda jegyet Szibériába.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 11:55:30

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Egyetértek.

Többé-kevésbé államkötvényeket és magyar cégek részvényeit vették, ezekbe fektették a manyup vagyont. De látni kell azt is, hogy igazából más választásuk nem volt. Magyarországon igazából nincsenek nagyon befektetési lehetőségek, ha pedig kimentek volna a külföldi tőzsdékre, akkor igen, termelhettek volna komoly hozamokat, de nagyokat is bukhattak volna. Emberek tízezreinek évtizedekig felhalmozott megtakarításaival pedig így nem lehet játszani.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 11:56:58

@Vhailor: Semmilyen pénzt nem tettek félre: a pénztárak hitelfelvételből kapták meg a pénzt.

Ilyen módon biztos nem fog visszajönni, mostanra az IMF-es faszkalapok is rájöttek arra, hogy hülyeséget reklámoztak (a gond az, hogy a többi kérdésben, ahol dogmatikus idióták, még nem jöttek erre rá).

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 11:59:52

@Lavrentyij Pavlovics Berija: De, félretettek. Lényegében a lakosság által vásároltatták fel az államkötvényeket. Ez viszont mindig jobb megoldás, mint ha a külföld veszi meg, nyugati devizában denominálva.

Az IMF megállapodásból úgy néz ki, hogy nem lesz semmi. Alaptalan IMF-ezni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 12:07:01

@Vhailor: A KGB ellen hősiesen küzdő SZT tisztnek köszönhetően a pénztárak szinte kizárólag magyar állampapírt vehettek, az elején 6-8%-os működési költséggel működtek, a felügyelőbizottságok meg tele posztkomcsi haverokkal. Jobb helyen ezért lövetnek kormányváltás után, a seggfej Fospumpának meg csak annyira telt, hogy nem hagyta nőni az kicsatornázott lé arányát. 98-ban simán vissza lehetett volna az egészet csinálni, akkor nem lett volna ekkora botrány belőle. Sőt, még azt is kibírta volna az állam, hogy az 1 évi befizetést átrakatja önkéntesbe, így kinyalva az érintettek seggét.

Értse már meg, hogy itt nem mágánemberek megtakarításáról volt szó, ugyanis azt az ember önként teszi (volt erre is példa, volt lehetőség kiegészítő befizetésre, páran éltek is vele). Egyébként 1-2 évvel a gazdasági világválság előtt lehetővé vált részvényportfóliót választani ("növekedési" portfólió), ezek 2008-ban nagyot buktak.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 12:14:26

@Vhailor: A probléma az, hogy azokat az államkötvényeket nem a 3 millió manyupos, hanem a 10 millió magyar állampolgár vette meg.

És van egy elvi baj: ha csak magyar államkötvényt lehet venni, akor az egésznek nincs semmi értelme (hiszen annak kamatait ugyanúgy az adófizetők állják, mint most a nyugdíjkasszát), azon túl, hogy pár haver hülyére keresi magát.

Azt hiszi, hogy a Fospumpa propagandistájaként IMF-ezek? A fenét, nagyon is témábavágóan: a 90-es években az IMF keményen tolta a manyupot az ex-szoc országoknak, mostanra már rájöttek, hogy elkúrták. Másik szép példa az aynrandista elmebajra a dél-amerikai vízszolgáltatás privatizációjának átverése.

Robinzon Kurzor 2012.11.11. 12:27:34

@Dr. Zerge:

Tehát ha te nem tudod alátámasztani az álláspontodat, cserébe viszont személyeskedsz, akkor nyilván én vagyok a buta.

Látod, pont erről beszéltem.

Ja, és félreértetted, nem kértem tőled segítséget.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 12:34:09

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Egyéni számlák, és államilag meghatározott minimál-nyugdíj. Aki ezen felül akar valamit, az gondoskodjon róla aktív életében. Szerintem ez a megoldás.

Az IMF-et mindig kompetensebbnek tartom gazdasági kérdésekben Matolcsynál.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 12:47:39

@Vhailor: Ez korrekt, de a manyup nem erről szól.

Az IMF küldetéstudatos neolibi idióták gyülekezete, bár számolni valószínűleg tudnak.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 12:59:52

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Ha mindent a szélsőségekbe hajtasz, akkor minden árt. Ilyen a liberalizmus is. Az IMF nem egy szociális segélypénztár, nekik is érdekük, hogy vissza lássák a pénzüket. A sajtóból értesülve még az mondható, hogy Orbánnal meglehetősen elnézően bántak és mérsékeltek voltak.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 13:02:52

@Vhailor: Az IMF nem egy sima bank, akkor nem lenne vele baj, azonban olyan feltételeket is szokott támasztani (pl. az állami kézben levő közműszolgáltatók nem szoktak államcsődöt okozni), amelyeknek semmi köze a hitel visszafizetésének képességéhez.

Bloodscalp 2012.11.11. 13:03:11

@Vhailor: azért nevetséges amit beugattál mert innen megmondom hogy Te nem szorulsz majd rá hogy visszafogd majd a kiadásaid, és arra sem hogy cselédkedj:)

@Lavrentyij Pavlovics Berija: csak popcorn kell hozzád és a hülyeségeidhez miközben olvas az ember:)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.11. 13:13:20

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"Khm, a 70-es évekbeli baby-boom-ban azért az is benne van, hogy akkor kerültek szülőképes korba a Ratkó-gyerekek."

Ühüm, és akkor hová lett a '90-es '00-ás évekből a Ratkó-unokák boomja?

Maradjunk annyiban, hogy a Ratkó-gyerekek szülőképessége egy lehetőség volt arra, hogy a Ratkó-csúcs közelébe lehessen tornászni a béka segge alól a születésszámot. De GYES nélkül lófasz se lett volna.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 13:14:48

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Szokott, de a magyar kormánytól nem ezt kérték, hanem hogy álljon elő saját javaslattal, aztán majd erről lehet tárgyalni, erre az Ovi beszart, jött ez a kamu-IMF levél és a kamukampány, ami teljesen elmérgesítette a viszonyt az IMF-el. Most pedig kíváncsi vagyok, honnan szereznek pénzt. Az IMF köszöni szépen, jól van, nem erőltetik senkire rá a pénzüket. Nem erőszak a disznótor.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.11. 13:16:20

@Robinzon Kurzor: Hogyne, pont ebben a kommentfolyamban fogom újra alátámasztani egy napokkal ezelőtti vitában ölég alaposan kifejtett, és itt totál irreleváns álláspontomat, mert Kurzi gyerkőc nyűgös és nem tud leszakadni rólam. Kurzi, nem vagyok az anyádapád, haggyá' má' békibe, he!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.11. 13:17:27

@Vhailor: Már bocs, de ha az állami rendszer egységesen minimált ad, akkor mi a fasznak egyéni számla?

Bloodscalp 2012.11.11. 13:20:21

@Lavrentyij Pavlovics Berija: azért megnéztem volna ahogy pl. egy makovecz arcába beletolod hogy éljen meg albáni nyugdíjból nyugati árak mellett, már akkor amikor élt még. neki úgyis mindegy már, de ne éljék fel-a hozzá hasonlók se- a fiatalok jövőjét!

vizipipa 2012.11.11. 13:26:24

@Vhailor: ...Egyéni számlák...

Most is az van még ha sokan nem is látják. Persze nem a napra kész verzió, de a nyugdíjat az EGYÉN korábbi befizetései (meg egyéb tényezők) alapján számítják ki.

20-30-40 évre előre lehet ugyan tervezni csak kár komolyan venni. Te hány gazdasági válságot - és mekkorát - avagy hány technikai újítást terveznél be?
Azt, hogy a befizetéseid reálértéken mit érnek, azt a cél előtt kb. 10 évvel már nézheted és imádkozhat, hogy most már ne jöjjön addig csőd.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 13:27:34

@Dr. Zerge: A következő mondatban van a válasz: "Aki ezen felül akar valamit, az gondoskodjon róla aktív életében."

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 13:29:17

@vizipipa: Pedig jó lenne valahol a napra kész változatot nyilvántartani...

De ez úgy sem fontos most - tény, hogy a magyar társadalom erején felül emelte a nyugdíjakat. Most pedig ennek issza meg a levét.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.11. 13:34:11

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

(azonban Svédország és USA rossz példa)

Hát az USA biztosan nem, ott a déli - jellemzően illegális - nagycsaládos bevándorlás nyomja föl a népesedési mutatókat. És így is alatta marad a 2.1-es bűvös küszöbértéknek. Csakhogy ezekből a következő generáció már echte ámerikai, szaporodási kedvét tekintve is.

Svédországot nem(sem) gúgliztam meg, valóban. Lássuk csak:
A '90-es 2,1 fölöttiről '03-ra 1,7-re esett a termékenységi arányszámuk. Miközben az elsőszülő nők átlagéletkora ugyenezen periódus alatt 26-ról 28.5 évre emelkedett. Szerintem nincsenek jól, de ha neked ez gromek, akkor legyen. Mondjuk hozzánk képest vegyes, a termékenység jó, az átlagéletkor aggasztó.

Egyebekben nehéz volna tévedni Ojrópát illetően, mert eléggé közismert, hogy mindössze az írek és a franciák vannak 2.0-a fölött.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.11. 13:34:40

@Vhailor: De ahhoz mi a faszomnak egyéni számla az állami rendszerben?

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 13:46:13

@Dr. Zerge:

Elképzelésem a következő - meghatározunk egy nyugdíjminimumot - ezt pedig a járulékokból fizetjük, KIZÁRÓLAG. Mindenkinek van egy egyéni számlája, aki úgy dönt, hogy a kötelező járulékon felül fizet be a rendszerbe, annak a befizetéseit nyilván kell tartani.

Bloodscalp 2012.11.11. 13:51:38

@Vhailor: ebből az elképzelésedből az jön le hogy még a kötelezőt se fizetném be, mert minek. szemmel láthatóan
az állam nem képes kezelni a pénzt. és ez általában is igaz nem csak a nyugdíjaknál.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.11. 13:53:27

@Vhailor: De a kötelezőn felül miért kellene nekem az államiba fizetnem? Hát arra van, most is, az önkéntes magánpénztáram. Mi keresnivalója lenne az államnak az önkéntes nyuggerbiztosítási piacon? Nem értem. És kurvára fárazstó, hegy éppen harmadszor kérdezek erre rá, öléggé értelmesen. Tehát: mi a faszomnak egyéni számla, ha - nagyon helyesen - az állami rendszer csak és kizárólag a minimumot adja?

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 13:55:18

@Dr. Zerge: Hát az állami rendszer hatékonyságával kapcsolatban nekem is megvannak a kételyeim, de ugyanez igaz a manyuppal szemben.

Szerintem tök mindegy, hogy az egyéni számlát egy magán vagy egy állami szervezetnél vezetnék. A társadalom mindenkori korrupciós szintjétől függ, hogy melyik kezeli jobban és megbízhatóbban a pénzeket.

Bloodscalp 2012.11.11. 14:04:31

@Vhailor: lassan leesik a valóság neked is:)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.11. 14:06:08

@Vhailor: Egyrészt, ha nem hozod monopolhelyzetbe és/vagy nem kötelező befizetésekkel tömöd, akkor egy jól szabályozott, rendesen monitorozott piacon az önkéntes pénztár jobb helyen van magánkezekben. Jellemzően bankok és/vagy biztosítók foglalkoznak effélével, komoly, valódi verseny lehet közöttük ezen a piacon, kapcsolt szolgáltatásokkal. Az állam meg mivel egy felosztó-kirovó rendszert üzemeltet horribilis plusz bürokráciával, és kétes befektetői attitűddel (permanensen államadósságot fog finanszírozni a befizetésekből, szar kamatokkal, mert neki az a jó). Ha állam kezelne önkéntes nyuggerkasszát, oda senki nem fizetne, inkább maga kezdene tőzsdézni, aranyat venni, stb.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.11.11. 14:14:16

@Dr. Zerge: Nézd, nekem nincsenek illúzióim a magyarországi kapitalizmus működéséről :)

Bankok/biztosítók? Ott vannak az egyoldalú szerződésmódosítások.

Robinzon Kurzor 2012.11.11. 14:35:18

@Dr. Zerge:

Lófaszt se fejtettél ki, drága Zerge doktor.

De ha sokszor elismétled, mint Szijjártó, akkor ... izé, jé, akkor sem!

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 15:41:58

@Dr. Zerge: Azok rohantak ipadot venni gyerek helyett. A 70-es években még működött valamennyire a hagyományos családi szemlélet (nyilván sokat használt a GYES, de önmagában nem lett volna elég).

Az amiknál nem csak a mexikóiak szaporodnak mint a nyulak, hanem a WASP-ok is. A 2 körüli a TFR-t (láttam már alatta és felette levő számot is) a mexikóiak nem tudnák összehozni 1.3-as WASP TFR esetén.

Az 1.7 messze jobb mint a magyar 1.3, ráadásul a szülés korának kitolódása részben megmagyarázza (nem a 0.4-es csökkenést, mert az túl nagy).

@Vhailor: Hogy pontosan mit akart az IMF, azt nem tudjuk, szerintem itt mindenki hazudik. A Fospumpa hülyén: az IMF ellenség, majd barát, majd megint ellenség.

@vizipipa: Az egyéni számla azt jelenti, hogy a befizetés arányában kapja a nyugdíjat, nem ezt a degresszív szart, ami most megy.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.11. 15:50:20

@Robinzon Kurzor: Akkor se itt reklamálj, egy másutt folyt beszélgetés miatt, te kis óvodás. Egyre hasonlatosabb vagy mavóhoz. Te is iszol?

Robinzon Kurzor 2012.11.11. 17:35:51

@Dr. Zerge: "egy másutt folyt beszélgetés miatt"

???

Lüke barátom, ha megnézed, hogy melyik kommentedre válaszolva írtam, amit írtam, akkor látni fogod, hogy mire vonatkozott.
(Manyup.)

Nem olyan bonyolult ez a blogmotor.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.11. 17:58:57

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"Zerge arra utal, hogy a fejlett nyugaton általában demográfiai válságban van (azonban Svédország és USA rossz példa)." --- írja.

Gondolja, hogy nem értettem? Azonban "vitánk" szempontjából ez teljesen irreleváns volt.

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 18:09:26

@bbjnick: Nem irreleváns, ugyanis ott nem Kádár volt a góré.

bz249 2012.11.11. 18:14:08

@Lavrentyij Pavlovics Berija: tekintve, hogy az USA sok mindenben prud azonban a feher, fekete, ingyian/eszkimok, azsiai es spanyolajku szetvalasztasban nem, ezert errol hivatalos statisztika is van

www.census.gov/compendia/statab/2012/tables/12s0083.pdf

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.11. 18:32:20

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Ne molyoljon!:-) Abszolút irreleváns, mivel a nyugati modernizáció és a mi modernizációnk teljesen más módon ment végbe. Ha ilyen hamis hivatkozásokkal "játszunk", azzal ellehetetlenítjük múltunk értelmes feltárását és megértését.

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.11. 18:54:34

@bz249: Danke schön, helyes volt a diagnózisom!

@bbjnick: Annyira nem másként. Ráadásul az olaszok és a lengyelek is hasonló pácban vannak, pedig ott a katolicizmusnak sokkal nagyobb a hatása.

bz249 2012.11.11. 19:01:45

@bbjnick: tok hasonlo modon ment vegbe.

A "cseledek es disznopasztorok" (c), mivel ezekre a szakmakra nem volt olyan mertekben szukseg, mint korabban de ellenben szakkepzett munkaerore meg igen elkezdtek felfele emelkedni a tarsadalmi rangletran... viszont ez azt jelentette, hogy
- megdragult a sajat eletszinvonaluk fenntartasa
- a gyerek felnevelesere sokkal tobb energiat es penzt kellett forditani
ezert aztan kevesebb gyereket vallaltak. Lenyegeben mind nalunk mind nyugaton a vilaghaboru utani dinamikusan fejlodo gazdasag (nyilvan nalunk nem egy Wirtschaftwunder volt, de ettol meg gyors utemu fejlodes zajlott) atalakult a tarsadalom.

A szingli vagyok, leszarom a vilagot, csak en szamitok es elvezni akarom az eletet, az ennel sokkal ujabb jelenseg. Nyugaton is meg nalunk is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.11. 19:27:34

@bz249:

Jó, hát akkor molyoljon maga is!:-)

Ha "visszateker" (amit, gondolom, nem tesz meg:-)) és elolvassa a @Zergével folytatott vitámat, látni fogja, hogy a nyugati társadalomfejlődés kérdését, mivel szembesítettem tévedéseivel, elterelésként dobta be a jó @Zerge. A "vita" szempontjából irreleváns volt.

ü
bbjnick

Silcon 2012.11.11. 21:07:14

@Vhailor: "De, félretettek. Lényegében a lakosság által vásároltatták fel az államkötvényeket."

Azokat az államkötvényeket, amelyek kibocsátására a manyup nélkül nem is lett volna szükség. :) Ugyanis a kibocsátásból befolyó összeg ment a felosztó-kirovó rendszerbe, pótolandó a manyup-ba irányított pénzt.

Reálhozam: a számításnál csak a magyar inflációt vették számításba, a hitelkamatot nem. Vegyünk egy példát: 5% infláció és 9% hitelkamat, futamidő egy év. Befizettél 100Ft-ot a manyup-ba. Ez a 100Ft hiányzik a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerből, ezért hitelből pótoljuk. Az általad említett reálhozam az infláció feletti rész, tehát ami 105 Ft felett van. Csakhogy ez nem igaz, hiszen a hiteled 109 Ft-ba került! Erre kell rátenni az 5% inflációt, ami így 114,45 Ft lesz. Tehát szigorúan véve (az ország szintjén vizsgálva) az e feletti rész lehetne a reálhozam! Na ennek a közelébe sem jutott senki.

A manyup-nak van még egy kedves tulajdonsága: amikor bevezetik, az akkor aktívak kétszer fizetnek: a mai nyugdíjasoknak és jövőbeli önmaguknak.