Nem csatlakozik az Együtt 2014-hez az LMP – döntött az éjjel a párt XX. kongresszusa. A hosszas vita után 87:77 arányban meghozott döntéssel az LMP a nehezebb és bátrabb utat választotta, amivel ráadásul a párt egy jelentős része, köztük a lemondását azonnal bejelentő Jávor Benedek és Karácsony Gergely nagyon nem értenek egyet. Mivel a történtek egész jól beilleszthetők tavaszi, FIDESZ'92–LMP'12 gondolatkísérletembe, kicsit továbbviszem azt.

1992-1993 táján, miközben a FIDESZ népszerűsége minden elképzelhető csúcsot megdöntött (40,5 százalék volt a rekord), a párton belül komoly ellentétek feszültek. A fő törésvonal a többi párthoz, elsősorban az SZDSZ-hez és az MSZP-hez való viszony mentén húzódott. A Fodor Gábor vezette csoportosulás sokkal szorosabbra fűzte volna a szálakat a másik liberális párttal, Fodort csak határozott pártutasítás tartja vissza attól, hogy szónokként lépjen fel a Demokratikus Charta 1992. szeptemberi tüntetésén. 1993 novemberében aztán Fodor Gábor távozott a FIDESZ-ből (lemondott országgyűlési mandátumáról is, ami azóta kevésbé jellemző a távozókra), miután a párt országos választmánya nem őt, hanem Szájer Józsefet választotta elnökének. Nem egyedül ment, Molnár Péter és Ungár Klára mellett vele tartott további mintegy 200 tag, ami érzékeny veszteséget jelentett a nem túl acélos szervezettségű párt számára. A távozók útja az SZDSZ-be vezetett.

1994 óriási megrázkódtatásokat hozott a FIDESZ számára. Az egy-két évvel korábban még messze a legnépszerűbb párt mindössze 7 százalékot kapott a választásokon, így az övék lett a legkisebb parlamenti frakció. Bár a nemzetközi legitimációja miatt aggódó utódpárt nyitottnak mutatkozott a koalícióra a FIDESZ-szel, ők nemet mondtak. Így aztán Fodor Gáborból lett elsőként miniszter a párt alapítói közül – immár az SZDSZ színeiben.

A FIDESZ húsz éve a rázósabb, önálló utat választotta, és egyáltalán nem volt törvényszerű, hogy túléli a pártszakadást és a brutális népszerűségvesztést. Aztán '98 igazolta a döntésüket, húsz évvel később pedig elmondhatják, hogy abból a csapatból kerül ki az ország három legfőbb közjogi méltósága, akik nemet mondtak az SZDSZ és az MSZP csábításának.

Az LMP helyzete a feltűnő hasonlóságok mellett sok mindenben különbözik a 20 évvel ezelőtti Fiatal Demokraták Szövetségétől, ami miatt a kockázataik is nagyobbak. Népszerűségük már most sem ostromolja az egeket, a 2010-es választások óta csak 1-2 százalékpontot tudtak magukra szedni, így a – Jávor és Karácsony távozása által előrevetített – esetleges szakadás is sokkal nagyobb veszélyt jelent számukra. És nem csak a népszerűség miatt: a tavaszi népszavazási aláírásgyűjtés és az LMP nélkül zajló időközi választások is azt mutatják, hogy az ország egyes területei szervezeti értelemben fehér foltok a párt számára. Ha a tagság és az aktivisták egy része távozik, tovább romlik a helyzet. 

Ami az elkövetkező napokban, hetekben (hónapokban?) a sajtóban vár az LMP-re, azt sem lesz könnyű túlélni. Életképtelen ördögbotostól Orbán utolsó csatlósaiig sok mindennek elmondják majd őket progresszív véleményformálók, míg jobbról hátsó szándékoktól és kárörömtől egyáltalán nem mentes szeretet árad majd feléjük.

Ott vannak még a személyi problémák is. Az önállóbb irányvonallal egyet nem értő Jávor és Karácsony lemondott, Schiffer pedig – talán túlságosan elhamarkodottan – azt nyilatkozta, nem akar frakcióvezető lenni. De akkor ki legyen? Az LMP-frakció tagjain végignézve nem nagyon látni olyan karaktert, aki egy súlycsoportban lenne velük (a FIDESZ '93-ban ebből a keretből válogathatott volna).

Ebből a sok-sok veszélyből is látható, hogy az LMP-nek komoly változtatásokra lesz szüksége, a bátor önállósági döntés – ami ugyanakkor egyáltalán nem zárja ki a 2014-es együttműködést Bajnaiékkal – önmagában kevés lesz, az eddigi út nem fog sikerre vezetni. A pártnak a korrupció elleni harc és a zöld irány mellé további erős témá(ka)t kell találnia, és szerintem eléggé adja is magát, hogy mi(ke)t. A parlamenti pártok közül csak két olyan erő van, ami nem, vagy csak egy kicsit foglya a nyugdíjas szavazatoknak: a Jobbik és az LMP. A parlamenten kívüli, de oda igyekvő erők között sem sokkal rózsásabb a helyzet, az Együtt 2014 egyik fő pillére, a Szolidaritás egyenesen a szolgálati nyugdíjasok érdekképviseleti szervezete, egy negyvenes nyugdíjassal az élén. 

A mainstream pártok által elhanyagolt 40 (pláne 30) alattiak érdekeinek képviseletéhez az LMP-nek irányt kell változtatnia 2010-es választási programjához, sőt, általános gazdasági elképzeléseihez képest is. Adó- és nyugdíjpolitikájában zárnia balra és nyitnia jobbra. Minimálnyugdíj, pláne nyugdíjprémium helyett kimondani, hogy az ország messze az erején felül költ nyugdíjemelésekre és ingyenes utaztatásra.