„Fejbe vágták a döglött kutyát” – így reagált a miniszterelnök arra, hogy az Európai Bíróság kimondta: a diszkrimináció tilalmába ütközik a bírák hatvankét éves korban történő kötelező nyugdíjazása; amit egyébként egy alkotmánybírósági döntés, majd egy elegánsnak nehezen nevezhető alkotmánymódosítás időközben felülírt. Akkor mire volt jó az áprilisi állapot alapján gyorsított eljárásban meghozott ítélet azon kívül, hogy a kormány megint keménykedhetett egy kört, Magyarországot pedig költségekben marasztalták?
Az Európai Bizottság még januárban intézett felszólító levelet Magyarországhoz, mert álláspontja szerint a bírák, ügyészek és közjegyzők szolgálati jogviszonyának megszűnésére vonatkozó korhatár szabályozása uniós irányelvet sért azzal, hogy olyan életkorhoz fűződő megkülönböztetést tartalmaz, amely a kívánt célok – elvileg a nyugdíjazás szabályainak egységesítése, valamint a bírói kar fiatalítása, mint foglalkoztatáspolitikai cél – elérésére alkalmatlan és nem feltétlenül szükséges.
Már eleve ezen célok létjogosultságát is megkérdőjelezte a Bizottság; azt pedig különösen sérelmezte, hogy a bíráknak nagyon rövid idő (fél-egy év) állt rendelkezésükre, hogy az előállt helyzethez alkalmazkodjanak. Miután a kifogásokat Magyarország vitatta, a Bizottság márciusban újabb levelet küldött, amelyben harminc napos határidőt szabott a kötelességszegés megszüntetésére.
Vagyis áprilisig pereskedés és hercehurca nélkül megtehette volna a kormány azt, amit később végül is két lépcsőben mégis megtett: a vonatkozó alkotmánybírósági határozatnak megfelelően megsemmisítette a bírák jogállásáról szóló törvény azon a rendelkezését, amely előírta, hogy a bíró szolgálati jogviszonya a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével megszűnik. Ezután pedig beadtak egy módosító javaslatot az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseihez, miszerint nem állhat bírói szolgálati jogviszonyban olyan személy, aki nyugdíjat kap, ezt utóbb azonban visszavonták, így az átmeneti rendelkezésekben továbbra is az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek nyilvánított szabályozás szerepel, az Európai Bizottság által kifogásolt szűk határidőkkel együtt. Így mindezeknek a bírák jogállásáról szóló törvényből való kivételével nagyon sok érdemi változás nem történt, ugyanis a nyugdíjra vonatkozó törvényi szabályozás szerint a bírák születési évüktől függően amúgy is 62-65 év között mehetnek nyugdíjba.
Az Európai Bíróság ítélete a magyar szabályozás áprilisi állapotára nézve mondta ki a kötelességszegést, de ezt a szerencsétlen kutyát az országgyűlés a bírák jogállásáról szóló törvény módosításával csak félig verte agyon, ugyanis az átmeneti rendelkezések továbbra is tartalmazzák a kifogásolt rendelkezéseket. Már tavasszal, a pert megelőző eljárásban kivehették volna a törvényből ezeket a rendelkezéseket, csakhogy akkor nem lett volna alkalma a kormánynak az újabb keménykedésre, és az alkotmánybíróság sem hozhatta volna meg a „kényszernyugdíjazást" elkaszáló, szűk többséggel elfogadott renitens határozatát, amely kifelé leginkább azt akarta üzenni: lám-lám, van itt alkotmányosság, fékek és ellensúlyok, meg minden, amit akar az EU.
De ez nem volt elég: a Bizottság ugyanis fenntartotta a keresetét, mondván, hogy arra az alkotmánybírósági határozat semmilyen hatással nincs. Amint azt az ítélet kimondja: a vonatkozó rendelkezések alkotmánybíróság általi megsemmisítése nem jelenti azt, hogy az azok alapján addig felmentett bírák automatikusan visszakerülnének a hivatalukba. Ez iránt az érintetteknek keresetet kell indítaniuk, aztán vagy nyernek, vagy nem. Eddig csak néhány ilyen per zajlott le, amelyek eredményeként újra kineveztek hatvankét éves bírókat – ami így a bírák jogállásáról szóló törvénynek megfelel, az alkotmány átmeneti rendelkezéseinek nem.
Az ítélettel kapcsolatos kormányzati kommunikáción meg se lepődünk: „Ez a csúnya Európai Bíróság olyan szabályozás miatt marasztalt el minket, ami már rég hatálytalan." Önmagában a fennálló ellentmondásos szabályozásnak köszönhetően ez csak félig igaz, és azt elfelejtik megemlíteni, hogy az egész megelőzhető lett volna. Az ítélkezési gyakorlat szerint a kötelességszegés fennállását a Bizottság felszólító levelében rögzített határidő lejártakor fennálló helyzet alapján kell megítélni, ami esetünkben április eleje volt. Eddig még következmények nélkül módosíthatták volna, amit kellett, de a keménykedés szimpatikusabb opciónak tűnt. Aztán jött a szabályozás egy részét elkaszáló alkotmánybírósági döntés, amivel próbált is a kormány takarózni az Európai Bíróság előtt, mindhiába. Utolsó szalmaszálként megpróbálkoztak egy ennek megfelelő alkotmánymódosítással, de aztán gondolták, hogy ezt azért mégse. Most tehát ellentmondás van a bírák jogállásáról szóló törvény kozmetikázott verziója és az alaptörvény átmeneti rendelkezései között, vagyis az Európai Bíróság egy haldokló kutyát vágott fejbe.
Frissítés: Heymyfish (és az Így írnánk mi blog) hívta fel figyelmünket rá, hogy írásunkban eredetileg egy végül visszavont indítványról írtunk, ezért a posztot ennek megfelelően több helyen módosítottuk. Tévedésünkért elnézést kérünk. – A Szerk.
