Ajánlott filmek: Dűne (David Lynch), valamint a Tarr Béla-életmű.

Kopár hegyek között egy poros, de zöld oázis, barátságos bennszülöttekkel (87 család). Csodálatosan kék ég, évmilliók pora. Nem árt mindenkinek köszönni, a gyerekekkel meg fraternizálni. Kőrösi Csoma emlékezetes zanglai tartózkodása után néhány évvel, 1834-ben Zorawar Singh generális véget vetett az addig is csak névlegesen független Ladakh és Zanszkár függetlenségének. A királyi család Padumban uralkodó királyát megölték, de a zanglai király behódolt és megőrizte hatalmának roncsait. Azóta a két család látványosan utálja egymást, az idei várfelújítást lezáró pudzsa ünnepen (mikor is a lámák visszaköltöztették a Csoma szobája fölötti, statikai okok miatt ideiglenesen lebontott látóba a felújítás tartalmára egy réztükörbe elszállásolt szellemeket) sem mutatkoztak együtt. Namgyal cimboránk kutakodásai szerint a vár is a padumi királyt illeti, csalás útján jutott hozzá a zanglai ág. A zűrzavaros dinasztikus balhéra még visszatérek. 

Zanglában a mobiltelefon a helyi legendárium szerint a király lépcsőjén üldögélve működik, talán, néha, az is csak belföldre, roaming nincs. A padumi király udvarán van egy nyilvános telefon, de onnan sem lehet külföldre telefonálni. Internet: sux. Legközelebbi Padumban. Negatív rekord: 1 e-mail 4 óra alatt. Esetleg egész nap nincs villany, ennélfogva internet se. Ekkor szívás van, mert egy padumi kirándulás (32 km) egész napos elfoglaltság, szállás- és útiköltséggel együtt min. 350 rúpia (kb. 1600 ft). Villany: este 7 után, napi három óra, egy hatalmas aggregátor látja el az egész falut.

Közlekedés: a megbízhatatlanul közlekedő helyi busz 50 rúpiért szállít Padumba, a civilizáció perifériájára, de ugyanennyiért a helyi boltosok (2 van) terepjárója is elvisz. Indulás reggel nyolc körül, vissza du. 3-4 környékén (a padumi városközpont-útelágazásnál, a Himalaya Bakery elõtt tessék keresgélni). A helyi notabilitások (királyok, lámák) általában az utasfülkében, a földművesek, kecskék, birkák, tehenek és magyar niggerek hátul a platón. Bálintnak a 12 ember és egy tehén borjastól volt a rekord, de a mi 11 ember, a rémült kecske plusz 3 biciklivel való utazásunk is érdekfeszítő élmény volt. A Padumból induló taxisokkal vigyázni kéretik, de némiképpen érthetőek magasabb áraik, mivel magasabb költséggel dolgoznak, hiszen nagy valószínűséggel üres autóval térnek vissza. Játszik még az iskolabusz, de némi arc kell hozzá.

Szállás: Szonám, a félszemű asztalos a magyar és az esetleges turista-igények kiszolgálására két újabb vendégszobát építtetett a háza mellé (saját bevallása szerint 80 ezer rúpiért/400 ezer ft), de az összes többi helységet is kiadták, a családja nyugalmát és lakóterét áldozva fel ezáltal az anyagi gyarapodásért (pl. magániskola Stongday-ban a gyerekeknek, kb. évi 400 dolcsi/kölök). A család az ebédlő-nappali-konyha szőnyegein lakik, de a hosszúra nyúló érkezési-távozási-szülinapi zenés-táncos összejövetelek erősen nehézzé teszik a hajnali kelést, mikor is a családnak ki kell baktatni a földjére dolgozni. A serdülő kamaszlány feltűnően barátságtalan, időnként tüntetően kifekszik egy matraccal-hálózsákkal az udvar közepére, ha a magyarok nem akarnak végre nyugovóra térni, szóval szerintem a hagyományos tibeti vendégszeretet helyett már csak a pénzünkért szeretnek. Ráadásul egy edényekkel körberakott szobába kerültem, mely falaiból a nyolcadik kerületi gangos bérházakra jellemző súlyos mosogatólészag áradt. Végül el is költöztem a padumi király kétszobás vendégházába, közvetlenül a zanglai mellett: a feltörekvő polgárságtól osztályárulóként a feudális csökevényhez cuccoltam át.

*

A padumi király olvas

A király szentélye

Sajnos, afelett érzett örömöm mellett, hogy megszabadulok a savanyú csatornaszagtól, valamint egy igazi király albérlője lehetek, elsiklottam azon megjegyzés felett, hogy előfordul néhány bogárka errefelé, mármint a királyi albérletben. Jelesül néhány viháncoló bolha, pincebogár, hernyó, meg azok a nagy csúnyák, hatalmas fogakkal. Szerencsére errefelé nem érvényes a királyi etikett, a feltűnően szutykos őfelségéék is bőven el voltak látva mindenféle csípős albérlővel, úgyhogy közös étkezéseink az 500 éves, főzőpulttal kombinált roskatag királyi trónteremben (egyben nappali + közös királyi hálószoba) önfeledt vakarózással teltek.

A padumi királyi család igen szórakoztató, bár a belterjesség erősen megviselte őket is, akárcsak a szomszédos palotában lakó rokonságot, a zanglai dinasztiát. Nono (becenév, jelentése: a legkisebb fiú) kancsal, de a bátyja, a jog szerinti trónörökös meg egy balga, gyermekien ártatlan lélek, többször megörvendeztettem már csoki-adományaimmal. Kedvenc szórakozása a szobánkba beülni, ahol rajongó áhítattal bámulja a turistákat, főként a csajokat. De ez egyben az egész család egyik kedvenc szórakozása, már többször betelepedett hozzánk a komplett királyi família, reggelente az apróbbak az ablakon keresztül ugrálnak be egy kis virgonc ébresztőre. Nem csekély erőfeszítésembe került szelíd erőszakkal kiszoktatni őfelsége pereputtyát a territóriumunkról.

A regnáló király napjait a bonyolult kerti öntözőrendszer üzemeltetésével, valamint imádkozással tölti. Peti, a bukaresti építészpalánta kérésére megmutatta a család szentélyét és egyben könyvtárát, csak a blitzes fotózkodástól való tartózkodásra kért meg, mivel az 500 éves thankák (vászon faliképek) azt katalizátorként értelmezhetik, útban a nemlét felé. Megjegyzem, hogy a könyvtár ősöreg kéziratain kívül semmilyen modernebb kiadvány nem akad, akár egy színes hetilap vagy tv-műsor. A régi kultúra már halott, az új még nem érkezett meg, hacsak a tévét nem számítjuk.

Felesége, az anyakirályné is roppant barátságos, a hajamat meg a karomon lévő hosszú szőrszálakat húzogatja, de ezt amúgy a faluban levő más nénikék is rendszeresen megteszik. Reggelente meg rendes parasztasszonyként kosárral a hátán ő is kimegy a földekre dolgozni, ilyen egy falusi királyné Ladakhban. Mint már említettem, két fia van, de a fiatalabban, Nonoban van minden reménye. Nono igyekszik is, a természetvédelmi bizniszben ténykedik, szakterülete a kipusztulófélben lévő hópárduc. Turistacsoportokat vezet a hegyekbe, megfigyelő-kamerákat állít fel, valamint összeszedi a vadorzók által kihelyezett csapdákat. Pechjére a hópárduc igencsak rejtőzködő életmódot folytat, úgyhogy a csoportos túravezetések sohasem vezetnek vizuális kontaktushoz. Felvetettük, hogy a hóleopárd talán nem is létezik már, csupán a gazdag nyugati szponzorok fejében, de aztán mutatott néhány fotót, melyek közül egynéhány a faluban készült. Történt ugyanis, hogy télen egy vélhetőleg éhes kölyökpárduc a falu mellé tette a székhelyét, alaposan felizgatva a lakosság ember- és állattagjait. Végül bevetette magát Szonám, az asztalos pajtájába, ahol üvegszemű (gyerekkori íjászkaland), de rettenthetetlen kisiparosunk egy kabát segítségével elfogta, hogy aztán a hegyek között szabadjára engedjék a túlméretes, önjelölt házicicát. Nonoról még annyit, hogy tavaly télen elsodorta egy lavina, de sikerült élve kiásni a család reménységét.

Nono felesége, Sztenzin intézi a két szobányi turista, valamint az emeleten elszállásolt nepáli vendégmunkások ügyeit. A nők errefelé hamar öregednek, idősebbnek látszik a suhancképű Nononál, de azért bekenegettem napolajjal, mikor rákérdezett piperkőcködésem motivációjára. Utána rákapott a napolajom lejmolására, reggelente csak benyújtotta tenyerét a nyitott ablakon és minden fölösleges lacafaca nélkül suncream-et kommandírozott. Aztán Nono-t is elkezdte a napolajammal kenegetni. Végül már én láttam el gyógyszerrel, sőt a vécépapírom is módfelett elnyerte a tetszését. Mikor a kislányának fájt a tejfoga, tőlünk kért Cataflant, kellemesen meglepve a helyi sámánt (amcsi), aki gond nélkül kihúzhatta a fogacskát az egy órával azelőtt még visítva zokogó kislányból. Szállásadó hercegnőnk végül házimunkára is befogott minket, hülye proli magyarokat. M.-et pl. egy nagy létszámú francia csapat étkezésének felszolgálására, engem meg takarításra (azok a boldog szép napok, mikor én, egy király és egy hercegnő közösen takarítottunk egy poros-bolhás turistaszállást...). Cserében a konyhája a helyi viszonyok közepette is kiemelkedően gyalázatos volt.

*

A ladakhi konyha eleve siralmas, ezt a ladakhi nép iránt érzett szimpátiám és nagyrabecsülésem sem tudja elfeledtetni. Nyáron vega, télen húsos, de a ladakhi szakácskönyv talán a világ legrövidebb könyve lehetne, tucatnyi ételfajta, oszt kalap-kabát, nemigen látni errefelé kövér embert, végül már a magyar kolóniában sem. A padumi hercegnőnél kopogott a szemünk a kőbányába menet-jövet, egyszerűen nem bírtuk már az egyhangú és ízetlen kajáit megenni, amit ő bizonyára kisétkűségünkkel magyarázott. Nála a káposztás momó is ünnepi eledelnek számított, reggelire csapati (lepény) narancslekvárral (néha margarint is adott), vacsorára rizs szószos krumplidarabokkal és dal-lal (lencsés-babos főzelék). Ugyanazt ettük, mint a család tagjai, de azok már megszokták, beleszülettek a tohuvabohuba.

Végső kétségbeesésemben felvetettem a kőbányában a tengerészlakoma ötletét (gyerekek, látjátok, már hetek óta éhezünk a kőtenger közepén, még egy McDonald's sincs a láthatáron, szóval írjuk fel kis cetlikre a neveinket, dobjuk egy kalapba, oszt amelyiknek a nevét kihúzzuk, azt bizony jókedvvel elcsámcsogjuk, a közösségért áldozva életét és husiját). Ötletemet megfontolás tárgyává tette az éhenkórász kőgyűjtő brigád, de akkor Bálint azt javasolta, hogy csak a kövéreket együk meg, mert Lóri meg Vera bizony a félfogunkra sem lenne elég. Ekkor mindenki engem kezdett bámulni, mint a csapat egyetlen, még súlyfölösleggel rendelkező tagját, mire én visszavontam az előterjesztést és megint Maggi levest ebédeltünk.

Az asztalosnál, a zanglai királynál és a helyi tanítónál a sorstársak beszámolója szerint a konyha lényegesen jobb volt (rosszabb hova?), de minden hiányossága ellenére jól éreztük magunkat a királyi fogyihotelban, megszerettük a lecsúszott bagázst. Esténként a tévé meg a legnagyobb kislány gondoskodott a szórakozásunkról, utóbbi kezelte a távirányítót. Ilyen módon átlagosan egy percet láttunk minden műsorból, de hát töredékeiből is össze lehet rakni a nagy egészet. Fehér bőrű lányok és jóképű negyvenes fiúk énekeltek a szerelemről, majd jól lekaratézták a rosszfiúkat. Raju, a gyerekkorú rajzfilmhős mindeközben szorgalmasan védte Indiát (a félreértések elkerülése végett a gonoszok bevetés előtt mindig India célkereszttel ellátott térképét nézegették) mindenféle szörnytől, akik bizonyára pakisztániak voltak, sárkánynak álcázva. Nem lehet elég korán kezdeni az ifjúság hazafias nevelését. Egyszer a kis hercegkisasszony figyelmének lankadása következtében majdnem egy komplett filmet sikerült végignézni, ahol is egy lány és egy fiú szerette egymást, de egy vérszomjas rosszfiú és bandája állandóan üldözte őket. Politikailag korrekt film lévén, a hindu főhőst többek között egy muzulmán és egy szikh barátja segítette, elvégre India multikulturális ország. Egy szépen filmezett, akciódús, nagy költségvetésű film, tömegjelenetek, kültéri felvételek, rengeteg kameraállás, látványtervezés stb. is előfordult. Kis közösségünk csak akkor kezdett vonyítva röhögni, mikor a főhős öt perc tetszhalotti lét és össznépi szomorkodás után hirtelen feltámadt, és baltával a hátában szaladni kezdett a zokogó kedvesével eltávozott vonat után. A kedves aztán gondosan bekötözte a főhősünket, aki a film hátralévõ két órájában még sok karatézós bunyót megnyert.

Egyéb szórakozási lehetőségként van két, este 6 után nyitó boltocska, melyben kurva drágán sör is kapható a megszálló magyar csapatok és az idetévedő turisták részére. Elfogadható tömény piát Zanglában csak Namgyal tudott felhajtani, többek között ezért is szeretjük. Ha minden kötél szakad, akkor a helyi alkoholos özvegyhúgy, aka beteg bálnapisi maradt rekreációs drognak, a csang, ami árpából erjesztett, zavaros, büdös, szürke színű, aljas katyvasz, amitől Lantos egy helyi keresztelőn úgy bebaszott, hogy pohár hiányában tenyeréből itta. A csang érthető okok miatt hivatalos kereskedelmi forgalomban nem kapható, igazából nem értem, hogy intelligens ember hogyan képest ezt a hullabólét a torkán letuszkolni. Például én, jaj.

Ha valaki azt hinné, hogy nincsen lejjebb, akkor tessék kipróbálni az arakot, mely a csang erõs, desztilállt változata. Erről elég, ha annyit mondok, hogy az elvetemült, a monoton kőgyűjtögetéstől elbutult, elállatiasodott, mindenre képes magyar kolónia tagjai közül is kevesen bírták meginni. Például én, de én is csak az orromat befogva. A szaga egy nepáli vendégmunkás féléves zoknija, egy döglött jak és a Wikmann kocsma vécéjének a kvintesszenciája, gyengébb alkoholisták már itt feladják, mert a szagától hánynak. Az íze... Nos, bizonyára hallottatok legendákat a tyúkszarpálinkáról, melyet még senki sem kóstolt. Nos, talán az nagyobb abúzus.

Mozi: néhány hetente vetítés a helyi műv./közösségi házban, de engem kevésbé lelkesített fel az építészpalánták élménybeszámolója: olyan rossz, hogy az már szórakoztató.

Szex: Szonám, három csemetéje dacára, saját bevallása szerint még nem látta a felesége nunáját. Az aktus sötétben történik, ruhában, fekve hátulról, pettingről még Szonám sem hallott. Hát, ez nem a Kámaszútra hazája.

Ruhamosás: sk, patakban, gleccservízben, a helyiek társaságában. Vagy ahol jólesik.

Klozett: királyi pottyantós, kuporogva kell beletalálni egy téglalap alakú lyukba. A királyi luxushoz néhány száz izgatott légy is tartozik.

*

Irány Doxa

Zanglai látnivalók:

Az összenőtt sarokkal született sziámi ikrek, akik sikeresen szétválasztva éldegélnek kortársaikkal a főutca porában, az imamalom mellett.

A női lámakolostor, mellette egy épülőfélben lévő, nyerges tetejű, neotibetisch stílusú giccsparádé a Svábhegyen építkezők figyelmébe.

A jéghideg, gleccservizes vízeséssor a női lámakolostor melletti völgyben. Mazochistáknak örömünnep! Palackozott, drága gleccservizet isztok? Én abban mostam a seggem.

A királyi vár/palota, már nagyrészt felújítva, melynek egyik kis fülkéjében Kőrösi Csoma Sándor működött. Külön érdekességként megtekinthető a szédítő mélységbe nyíló királyi klozett. Már a Lonely Planet is megemlíti az itt dolgozó magyar brigádot, azzal a kisérőszöveggel, hogy bárki csatlakozhat. Ha a helyiektől eltérően nem félsz a szellemektől, akkor egy itt töltött éjszaka felejthetetlen élmény.

A Zanglától fél óra járóföldre fekvő Doxa. Kecskék, birkák, tehenek, jakok, dzsók (jak és tehén keveréke) nyári lakóhelye, addig sem pusztítják a termést. Ajánlott megközelítési út a királyi palota oldalában futó vízvezeték keskeny betonvályúja, oldalt százméteres, függőleges meredéllyel. Tegye próbára önmagát, de azért vigyen váltás alsót. A doxa (karám) melletti odúkban lakó, európai mértékkel koldusszegény pásztorok példát mutattak nagylelkűségből nekünk, elpuhult, kapzsi nyugatiaknak: nem akartak pénzt elfogadni pénzt a csürpéért (túróféle), taráért (aludttej), zsóért (krémes joghurt). Tárolóedényt vigyetek.

Málákártszé, kolostor szép kilátással és megközelítési útvonallal.

*

Egy, a zanglai királyi várban töltött éjszaka felejthetetlen lehet, főként a helyiek szerint, akik erősen óvtak minket az ott lakó démonoktól. Ancsi, Kinga, a két keménytökű építészpalánta, valamint a szokásosnál kevésbé lelkes Namgyal cimboránk, no meg én az előzetes figyelmeztetések és sopánkodások ellenére felbaktattunk egy kis éjszakai démonnézésre a várba, minden eshetőségre felkészülve fényképezőgéppel. Körbeültük a tüzet, és olyan csodálatos volt az átriumba bevilágító holdfény, hogy egy közönséges vasvödör is misztikus fényben ragyogott. Szerénységem például annyira megvilágosodott, sőt, könnyekig meghatódott a Misztikus Vödör által közvetített új világszemlélettől, hogy lefotózni sem voltam hajlandó a látványt, mondván, azzal megszentségteleníteném a csak nekünk, beavatottaknak feltáruló mélyebb valóságot. Aztán a bejáratnál hirtelen felberregett a biciklikerekekből és ledekből összebuherált imamalom, én pedig egy elemlámpával felfegyverkezve lebaktattam a látogatók fogadására, ejsze szellemek nem kerregtetnek imamalmokat. Lent kollégáink népes és elszontyolodott csapata fogadott, akik saját bevallásuk szerint már egy órája ügyködtek a megijesztésünkön, de mi annyira belemerültünk saját szellemtörténeteinkbe, hogy tudomást sem vettünk a vérfagylaló huhogásokról, hideglelős morgásokról, elhaló sikolyokról, idegfűrészelő recsegésekről, titokzatosan repdeső kövekről etc. Nehéz egy csapat részeg, földhözragadt materialistát megijeszteni.

*

Baktay Ervin falfirkája a zanglai várban

Az egyhangú, rizs és csapati alapú étkezéseinken nekibúsulva Klárika vásárolt néhány kiló krumplit meg padlizsánt, estére meg ropogós sült krumplival, rajta ropogós, sült padlizsándarabokkal várt minket, bányából hazatérő éhenkórászokat. A királyi (magyar királyi!) gasztrocsoda láttán pólónkra csorgott a nyálunk, ilyen örömteli éhséget rég nem éreztünk. Fölséges szag, fölséges látvány: hazai ízek. Klári futott egy udvariassági kört a háziak között, akik ugyancsak udvariasan csipegettek egy keveset belõle, majd mohóságunkat minden erõvel fékezve, udvariasan, két ujjal szemezgetve, minden falatot alaposan megrágva, a gyönyörtõl sóhajtozva nekiláttunk. De jaj, a Paradicsom kapujában is elbukhatunk az Ördög mesterkedései következtében. Belibbent egy számomra ismeretlen, kaukázusi küllemű hölgy, akiről utólag megtudtam, hogy ex-táncosnőként amolyan magyaros angolságra tanítja szegény, kiszolgáltatott zanglai gyermekeket. Láthatóan otthonosan üdvözölte a háziakat, majd seperc alatt a pityókánkhoz telepedett és marékszámra tömni kezdte a fejét. Láthatóan ízlett neki szerény vacsoránk, mert hirtelen felkapta a tálat és sebesen körbekínálta a háziakat, kétszer, lelkesen noszogatva őket, akik ettől felbátorodva megették a kajánk kétharmadát. Szó fennakadt, hang bent szakadt, meredt szemmel néztük az esti betévőnket nagylelkűen szétosztogató tüneményt, aki tekintetünket látva még sietősen belemarkolt a maradékba, majd búcsúzás nélkül, a krumplinkon csámcsogva távozott.

Hasznos tudnivalók: a tejestea rendben, de a jakvajasat kerüljétek. Lehet fekete teát rendelni. Citrom nincs Zanglában. Nincs olyan rossz kaja, amit indiai kecsöppel ne lehetne tovább rontani. A helyi gyerekek a Magginak nevezett félkész, 10 rúpiba kerülő levestésztákat csipsz helyett ropogtatják. Nem rossz amúgy.

Egészség: viseljétek a pormaszkot, az Isten szerelmére, viseljétek a maszkot. Egyrészt matracokon, gyakorlatilag porban feküdtünk éjszakánként, másrészt állandó porban dolgoztunk a kőbányában és a várban is. A helyi munkásaink, sőt, a faluban nagy számban vendégmunkáskodó nepáliak sem találták férfiatlannak a pormaszkot, hasznos cucc utazás esetére is. Sikerült is nekem olyan pormérgezést összeszednem, hogy éjszakánként a szobatársaim sem tudtak aludni az ugatásomtól. Végül Padumban egy magas ágyon sikerült megszabadulni a köhögőrohamoktól.

Ismeretlen a fosás, hányás eredete: a helyi folklór szerint a zanglai tartózkodás harmadik hetében támadja az addigra megfelelően kimerült szervezetet. Egyikünknek sikerült magát Leh-ben kórházba juttatnia, egyből infúzióra a titokzatos fertőzéssel.

Iskola: az itt előforduló magyar önkéntesek szerint a szimpatikus helyi tanító erőfeszítései ellenére lesújtó az oktatás színvonala. A tanárok mellesleg a helyi viszonyokhoz mérten meglepően jól, 80-100 ezer forint közötti összeget keresnek. A legközelebbi, elfogadható szintű suli a Lamdon (Stongday-ban), de utazással együtt 400 dollár körüli összegbe kerül.

A falu gyerekeinek egy része a légvonalban viszonylag közeli Leh-ben tanul, amit közút híján télen a befagyott Zanszkár jegén lehet megközelíteni. Tavaly öt felnőtt férfi fulladt a folyóba, gyerekszállításról visszatérőben, amikor beszakadt alattuk a mederparti jég.

Felvetődött baráti beszélgetéseken, hogy egyik kőtörő segédmunkásunk egyetlen, életben maradt kislányát, az okosnak mondott és nagyon bájos Sziringet beíratjuk Stongday-be (4000 rúpia csak a vizsgaköltség), de az ügy egyelőre függőben. Szoba-konyhás, miniatűr tündérlakban élő szegény családról van szó, nemigen van más kitörési lehetősége a kislányuknak.

Az általunk épített szolár iskola minden erőfeszítésünk dacára befejezetlen maradt, talán két helyiséget sikerül Szonamnak távozásunk után tető alá hozni. Kő viszont bőségesen van, ezt némi büszkeséggel mondom. Sőt, vályogtégla is, a falu minden családja (78 db) bevállalt 100 darabot.

Mellesleg, javítottatok már láncszakadást koromsötétben, elemlámpát szopogatva? Zengenek a hegyek a szélben, könyörtelenül ragyognak a csillagok.