Birodalmi terrorelhárítók vs. Luke Skywalker
2012. szeptember 13. írta: pinter.bence

Birodalmi terrorelhárítók vs. Luke Skywalker

tek.jpg

Az LMP feloszlatná a TEK-et annak szerdai akciója után, az MSZP-nek és a Jobbiknak pedig sikerült kiadnia az esetről egy-egy viccesnek szánt közleményt. Mindeközben általában hatalmas buktának lett elkönyvelve az eset, érthetetlen módon beillesztve az elmúlt két év bohókás és kínos esetei közé. Pedig itt szó sincs bohókás vagy kínos esetről.

Nem Brad Pitt elkobzott fegyvereiről, nem az Ostenburg-Moravekhez címzett mókás levélről, nem a TEK-főnök Hajdunak a Szíriában elrabolt magyarok sajtótájékoztatóján tett, rendkívül gyanús közbeszólásáról van szó. Olyan ügyről beszélünk, amit a bejelentéskor komolyan lehetett venni. Lássuk be: nem mindennapi dolog fürdőköpenyben üldögélni egyetemi előadáson, majd a zsebből előpakolni egy fegyvernek (és nem vízipisztolynak) látszó tárgyat. Bőven lehet szó egy elmeháborodottról, aki a reggeli vécézés közben rájött, hogy ma ki kell irtania a világot. A minap mintha egy Jokernek öltözött gyerek csinált volna tömegmészárlást egy Batman-vetítés alatt Amerikában. Mi is első hallásra a különbség a két szituáció között?

A bejelentés pillanatában a TEK csak ennyit tudott. Ha az a bizonyos Luke Skywalkernek öltözött fiatalember egy valódi pisztolyt pakol ki az asztalra, akkor az LMP és az MSZP most azt kérné számon a TEK-en, hogy miért csak 6-8 perc alatt értek oda, miért nem három alatt. Mondaná mindenki, hogy ennyit érnek ezek, nekünk itt a West-Balkánon csak ilyen béna terrorelhárítók jutnak; papírmasé-kommandósok, nem többek.

Pedig ez alkalommal örüljünk annak, hogy ilyen gyorsan reagált a hatóság. Nem véletlenül azt írtam, hogy hatóság: nem érdekel, hogy a kiérkező kommandósok a TEK, a MEK, a KEK vagy akármi kötelékébe tartoznak. Legyenek ott 6-8 percen belül, tereljenek ki, akit csak tudnak az épületből, majd tegyék ártalmatlanná a játék- vagy akármilyen pisztollyal hadonászó, vagy fegyvert akárcsak asztalra kitevő gyanús elemet. Ezt kell csinálnia ebben az esetben egy jól működő szervnek, és a TEK nagyjából ezt is csinálta (bár az nem teljesen világos, miért kellett az előadásról már kijutott embereket visszaterelni a veszélyes terembe, vagy bilincsben elvinni az akkor már bizonyítottan ártatlan srácot).

Két ember van, akin esetleg lehet élcelődni: azon a két diákon, akik kimentek óráról és bejelentették az ügyet a rendőrségnek. Persze ha valódi pisztolynak nézték a fénykard mellé kipakolt fröccsöntött műanyagfegyvert, akkor őket is meg lehet érteni (bár sokat elárul az egyetemi ponthatárok és a valódi intelligencia közötti elhidegült kapcsolatról). Mellettük azonban az ifjú Luke és a TEK is csak a körülmények áldozatai, s utóbbit – ezen eset alapján – egyáltalán nem fair kifigurázni, pláne a feloszlatását követelni.

Ceterum censeo: Orbánnak ehhez semmi köze.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr64775176

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A TEK-en szúrt ország 2012.09.14. 09:53:13

A terrorizmus réme elérte hazánkat. Egyelőre nem tudni, hogy az azeri baltás gyilkos miatt felháborodott örmények, vagy a szíriai felkiszabadító akció kapcsán az Alka Ida valamely sejtje, vagy esetleg az Orbán Viktor megbuktatására készülő MOSZAT ügynö...

Trackback: Birodalmi terrorelhárítók vs. Luke Skywalker 2012.09.13. 17:24:01

Olyan ügyről beszélünk, amit a bejelentéskor komolyan lehetett venni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MACx 2012.09.14. 12:57:31

@héjakútmácsonya:

"Te is egyike vagy az irritálóan tudálékos, utólag baromira okos és bölcs hozzászólóknak, akik utólag nagyon meg tudják magyarázni a tutit, de éles, vagy annak látszó helyzetben, érzésem szerint, elsőként szarnák össze a gatyát."

A jo k*** anyádat. Én ÉLES operatív feladatokban voltam benne, pont ezért mondom hogy nem lehet mindenkire ráhívni a teket.

Kandeláber 2012.09.14. 12:57:37

Persze a profizmus csúcs az volt, amikor Görgényi az őrjöngő tömeg ellen irodista rendőröket küldött a tv székházhoz.
Díszpolgár is lett belőle.

toto92 2012.09.14. 12:57:45

@ErrOr: judomit (remélem így hívják) emlegettek, aki nézett olimpiát, az tudja, hogy néz ki :) mellesleg a fegyver mellé kirakott még két lézerkardot is maga elé, csodálom, hogy nem rögtön azért ment a bejelentés, hogy lézerkarddal akarja leszúrni az oktatót :)

Netuddki. 2012.09.14. 12:57:51

@É2I: Azért rakta ki B+ mert az oktató azt mondta, hogy akinél puskát találnak annak 1-es lesz a ZH-ja. De ezt te biztos nem tudod elképzelni mert téged se vettek fel sehova...

Kakimaki0123456789 2012.09.14. 12:58:41

@Nullával Való Osztás: Mint mondtam szerintem a korulmenyek alapjan nem volt eletszeru hogy az illeto lovoldozni kezd.
Aki nem tudja a lorulmenyek alapjan eldonteni hogy valoban eletveszelyben van-e az ne menjen utcara.
Ha szerinted ugyanazok a korulmenyek voltak Pecsen mint a BME-n akkor nincs mirol tovabb beszelgetnunk egymassal.

Netuddki. 2012.09.14. 12:59:36

@Nullával Való Osztás: "Nullával Való Osztás 0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2009.09.01. óta tag."

Muhaha!

glc 2012.09.14. 12:59:42

@Nullával Való Osztás:
Igazad van, nem kell megvárni. Ha esetleg nem lehet észrevétlenül leteperni, akkor amint a kifli felé nyúl a keze, le kell lőni. Úgy kell a mocsok egyemistájának.
Te se leszel már jobban elborulva.
Kimentek, eddig helyes.
Utána gáz amit csináltak

Nullával Való Osztás (törölt) 2012.09.14. 13:01:05

@glc: Akkor is arra bíztatták az (egyébként szervezett bűnözés miatt simán lecsukható) HÖK-ösök friss hallgatótársaikat, hogy zavarjanak meg órákat az oktatók megkérdezése nélkül?

Bobby Newmark 2012.09.14. 13:03:49

@glc: Az egy dolog, hogy milyen a minősége, airsoft cuccokat kapsz 3000 és félmillió közt is. A 3000-es nyilván sorjás és szar minőségű, a félmilliósat meg kézbevétel nélkül nem feltétlen mondod meg, hogy igazi-e.

A szabályozás viszont ugyanaz mindkettőre.

Az utcán álló autód is közterületnek minősül ebből a szempontból, bezárt autóban is becsomagolva kell, hogy legyen.
Gyakorlatilag inkább arról van szó, hogy láthatják-e olyanok, akik nem tudják mi az.

héjakútmácsonya 2012.09.14. 13:04:20

@blah: Olvastam hát! De ha valakiben a fegyver, vagy az, amit ő annak vél, puszta látványa riadalmat kelt, joga van értesíteni a rendőrséget. Annak meg joga és kötelessége a lehetőségek közepette értékelni a helyzet súlyosságát. Inkább egy UTÓLAG tévesnek bizonyult akció, mint egy tökörészés, előzetes felderítés, tájékozódás miatt bekövetkező tragédia. Épp ezért vonul ki a rendőrség, a tűzoltóság, a tűzszerészek az összes fals bombariadóhoz, mert egyszer, talán, hátha nem az, hanem komoly, valós a fenyegetés.
Ráadásul idehaza is túlvagyunk már egy fatális kimenetelű egyetemi lövöldözésen, s nem is oly rég kapcsoltak le egy, a vád szerint, tömegmészárlásra készülő egyetemistát.

Nullával Való Osztás (törölt) 2012.09.14. 13:04:35

@Kakimaki0123456789: Fegyverrel és köpenyben sem életszerű órákat látogatni.

MACx 2012.09.14. 13:04:46

Friss TEK-es vicc:

"- Jó napot, bolti lopás történt Rákóczi utcában.

- Tek: Értem, az melyik oldalon van?

- Pesti

- Tek: Mindjárt odaérnek a bombázók.

- ?

- Tek: Nyugalom, a tüzérség már lövi a kerületet."

:)

glc 2012.09.14. 13:05:19

@Nullával Való Osztás:
Tudod, akkor is voltak hallgatói demonstrációk, pedig az ugye még az "átkosban" volt.
Volt olyan "állami" vendég, akiket ki kellett csempészni a kollégiumból, mert a szavai miatt sokszáz egyemiosta várta az épulert előtt.
És valóban nem mehettek be rndőrök sem az egyetem, sem a kollégium területére, csak ha engedélyt kaptak.
Szervezett bűnözés, ugyanmár...

2012.09.14. 13:06:44

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120913_endresik_fegyver_csanad#rss

itt van néhány fegyver(jobbikos-fideszes trollok minden képen), mégse hallottam róla, hogy kiment a TEKnő. Szóval itt ment a keménykedés, a jobbiknácikok pedig enyhe fegyvernek látszóval nyomulhatnak.

Nullával Való Osztás (törölt) 2012.09.14. 13:07:54

@ErrOr: @MACx:
De nem tárolhatja a fegyverét mások szeme láttára.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2012.09.14. 13:08:33

Majd akkor is ilyen "szinvonalas" posztot bocsátasz ki magadból, amikor téged szivat a Tehetségtelen Elmebetegek Töketlen társasága! Ugye?
Te... te kis posztírók gyöngye!

Bobby Newmark 2012.09.14. 13:08:52

@kovi1970: Ja, az biztos sokat segít a befordult, bepókhálósodott fapinákon, akikből egy ilyen bepánikolós diszpécserhez rohángálást kinézek.

glc 2012.09.14. 13:09:10

@Bobby Newmark:
Ez első látásra se nem airsoft se nem valódi.
Nem is azokról az (állítólag) nőnemúekről ;) beszélünk akik totálisan laikusok és megijedtek, hanem a főtekesről, aki miután látta, lefényképezte, talán a kezébe is vette. NEKI biztosan tudnia kellett, hogy játék.
Annyian leírtuk már, nem a kivonulás, hanem az utána történt színjáték a nevetséges

Bobby Newmark 2012.09.14. 13:09:41

@Nullával Való Osztás: Te sem jártál soha egyetemre, az tisztán látszik.

Nullával Való Osztás (törölt) 2012.09.14. 13:11:15

@glc: "És valóban nem mehettek be rndőrök sem az egyetem, sem a kollégium területére, csak ha engedélyt kaptak."

Jelen esetben kaptak engedélyt.

Bobby Newmark 2012.09.14. 13:11:48

@MACx: Airsoft fegyvert elkerített magánterületen használsz. Ha nem, elvisznek. Ez ilyen.

Bloodscalp 2012.09.14. 13:12:21

@héjakútmácsonya: honnan veszed hogy révész máriusz nem akart kukát burogatni 2006-ban, kirakatot betörni, utcakövet dobálni...szerencsére időben megfékezték:D

ErrOr 2012.09.14. 13:13:11

@Nullával Való Osztás: valóban, rejtve kell lennie, sőt betárazva sem lehet, de ettől még észreveheted.

glc 2012.09.14. 13:14:12

@Nullával Való Osztás:
Nem is ez itt a kérdés.
A "régi világról" kérdeztél. Én meg elmondtam, hogy "már az átkosban is...", meg "abban se..."

2012.09.14. 13:15:18

Amúgy annyira viccesnek tartom, hogy a mindenkori kormány legkedveltebb gyermeke a rendőrség, a mindenkori ellenzék meg mindig sátánt lát benne.

Persze az állomány tagjai nem a kormányzati ciklusok szerint teljesítenek szolgálatot. Menne a faszom rendvédelmi szervhez dolgozni, hogy a mindenkori ellenzék folyamatosan szítsa ellenem a népet!

Remélem a következő eset az lesz, amikor egy valódi terrorista bemegy a parlamentbe, majd a szanyi felhívja a TEK-et könyörögve, h jöjjenek ki, de azok röhögve ráteszik a telefont és lemészárolnak 386 embert....

Aztán jöhetnek a választások....

MACx 2012.09.14. 13:15:59

@Bobby Newmark:

"Bobby Newmark 2012.09.14. 13:11:48

@MACx: Airsoft fegyvert elkerített magánterületen használsz. Ha nem, elvisznek. Ez ilyen."

Mondok valamit.

Elkerített magánterületen használsz Airsoft fegyvert. Egy barom bejelenti hogy szerinte éles. (1 km-re még simán elvisz egy AK-47, nyilván a tiéd játék)

Kérdés:

MINDEN FÉLE KÉRDÉS NÉLKÜL, viszgálódás nélkül kijön a tek 80 emberrel?????????????????????

MACx 2012.09.14. 13:19:04

Oviban a gyerek jelmazbálon van és egygumipisztoly van nála mert bankrablót játszik.

Az egyik begyepesedett TV néző felnőtt kihivja a tek-et hogy az egyik gyereknél fegyver van.

Kijön a tek 80 emberrel?

Ha nem, miért nem? Elvégre miert ne lehetne éles nála, mer mondjuk elhozta az apjától?

Idiótizmus...

2012.09.14. 13:20:36

@MACx: Jó, jó, de azért létezik ám egy átlag-racionalitás ám.

A 107-nek (de egyetlen segélyvonalnak) sem lenne értelme, ha a bejelentések túlnyomó része kamu lenne.....

Bobby Newmark 2012.09.14. 13:21:24

@glc: Ehm, ja, biztos tudta is. Csak mivel nem csinálta meg a fegyverszakértői vizsgát, a véleménye annyit ér mint a tiéd vagy az enyém, azaz jogilag nulla, az eljárás szempontjából teljesen lényegtelen. Ahhoz, hogy hivatalosan eldönthesd egy fegyvernek látszó tárgyról, hogy játék, papír kell.

blah 2012.09.14. 13:21:52

@héjakútmácsonya: mint feljebb írtam is, hogy teljesen rendben van, hogy kimegy a rendőrség, ezt szerintem mindenki el is várja tőlük. Viszont miután megbizonyosodtak arról, hogy nincs szó bűncselekményről meghurcolták a srácot. Ez viszont nincs rendben.

héjakútmácsonya 2012.09.14. 13:23:07

@ErrOr: „A bank hasonlatod nem állja meg a helyét. A bankban bankrabló rejti a fegyvert,…”

Miért? Bankba csak bankrabló mehet fegyverrel? Lőtérről hazafelé siető civil ruhás rendőr, akinek eszébe jut, hogy el kellene ott intéznie valamit, nem? S neked szemrevételezéssel el kell tudnod döntened, hogy ő most egy potenciális rabló, vagy egy civil ruhás rendőr? (De nem úgy van az, hogy rendőr, szolgálaton kívül nem is viselhet szolgálati fegyvert? Csak kérdem, nem vagyok szakértő.)

De vissza a konkrét esethez! Akik jelentették, hogy egy jelmezes ember, maga előtt fegyverrel ücsörög az egyetemi előadáson, nem hibáztathatók, ahogy a kivonuló kommandósok sem. Aki hibáztatható, az a maskarás gyerek. Akinek annyi esze nem volt, hogy egy olyan országban, ahol nem is olyan rég egy egyetemi lövöldözésben meghalt egy ember, nem ajánlatos kitenni az asztalra, padra még csak egy „fegyvernek látszó tárgyat sem”, mert az esetleg valakiben riadalmat kelthet, és ráhívhatják a kommandót. Aki ezzel nem számol, az vessen magára és viselje a következményeket. A többi pedig utólag ne okoskodjon és ne ossza az észt!

„…ez a srác meg beült órára, kipakolta a játékpisztolyt és …”

Már megint UTÓLAG vagy okos. Az, hogy játékpisztolyról van szó, azt te csak onnan tudod, hogy a kommandó kivonult, a gyereket lekapcsolták, a „játékát” elvették, s a hírekben mindezt bemondták. Így tudsz te utólagosan okos lenni, s tudsz bölcs dolgokat ideírni. Azt pedig onnan tudjuk, hogy anno a pécsi lövöldözőnél ezzel szemben éles fegyver volt, hogy egy ember meghalt, több pedig megsérült.

„…, ezért kellett volna körültekintően csinálni.”

Tudtommal nem rohanták le az előadót, hanem néhány civil ruhás „felderítő” ment be. S azt honnan tudod, hogy az általad feltett kérdések nem hangzottak el?

„1-3. Elmegyek paintballozni, és rámküldik a TEK-et az rendben van?”

Ezt hívják úgy, hogy ködösítés? Azt hiszem, igen. A válaszom egyébként: nem.

Bobby Newmark 2012.09.14. 13:24:55

@Nullával Való Osztás: Nem, BME építőmérnök MSc diplomám van. Nyasgem.

De nem rólam volt itt szó.

Te egyébként munkaidőben netezel, ha már itt tartunk? Mennyi korbácsütést is érdemelsz ezért?

alien 2012.09.14. 13:25:15

nincs is azzal gond hogy kimentek, csupán a helyzet utólagos kezelése nevetséges, hogy miután megtudták, hogy a kérdés nem rájuk, hanem a birodalmi rohamosztagra tartozik mégis bilincsben vitték a tagot el és fenyegetőztek garázdasággal
szóval a vége a nevetséges nem az hogy luke-ra szaladtak, mert az természetes, hogy a bejelentést komolyan veszik

gnme 2012.09.14. 13:25:25

... budapesten bárhová eljutnak 6-8 perc alatt

ehhez a nagyszerű teljesítményhez csak gratulálni lehet

BonGiorno 2012.09.14. 13:26:43

Szerintem a helyzet rém egyszerű. A hatóság tette a dolgát, ahogy kell. Ha az ellenzők gyermekei lettek volna veszélyben és ücsörögtek volna ott a pisztolyos balfék mellett halálra rémülve, akkor most ők lennének a TEK legjobb blogger-katonái.

A szocik és a nácik nagyon mellémentek, a zöldek pedig komolytalan huligánok.

Ettől függetlenül Orbánt el kell zavarni. A TEK akciójának bírálata nem bizalmi kérdés Viktorékról. Az ő helyük a kazamata, a kis pincsikutya Szijjártóval és az összes Közgép-rajongóval együtt.

Jó reggelt kívánok!

gnme 2012.09.14. 13:28:14

a rendőrség az ódivatú szervezet

most mindenhova a TEK megy, mert az a trendi

alien 2012.09.14. 13:30:06

@Bobby Newmark: j-á-t-é-k-p-i-sz-t-o-ly

Nullával Való Osztás (törölt) 2012.09.14. 13:32:40

@Bobby Newmark: Sokat süllyedt a műegyetem színvonala. Az oktatók vének, nem publikálnak, az egyetem messze nem szerepel a rangsorokon, ahol más magyar egyetemek igen. És mindezt alulmúlja az a kar, amelynek a Ch helyt ad, meg persze a GTK. Ja és van egy köztörvényes bűnözőkből álló HÖK, de az máshol is előfordul.

alien 2012.09.14. 13:32:44

azért a tek mert ez a szabály már

glc 2012.09.14. 13:32:46

@Bobby Newmark:
Szerintem is tudta. Épp ezért baj, a keménykedés, meg bilincselés, rabosítás stb, stb.
Különösen amikor megmondták, hogy gólyafilm, meg forgatás.
A hivatalos rész (szakértő) ráért volna utána (hiszen főtekesünk tudta, hogy játék), esetleg némi fejmosás a srácnak.
Sokkal jobban jött volna ki belőle ha emberi módon mosolyogva, tréfásan közli, hogy egy forgatás részesei lettek, vagy hasonló. Mindamellett mondhatta volna, hogy azért ezzel ne vicceljen senki.
Ennyi.

Silent Bob 2012.09.14. 13:33:25

@Disintegrator Rising: És ezek közül az adatok közül melyik nincs meg az okmányirodában? Megint van egy kis pénz, amit el lehet kúrni levelezésre?

Bobby Newmark 2012.09.14. 13:35:05

@MACx: Passzolom. Mi általában a pesterzsébeti laktanyában vagy az érdi fasztudjamilyen régi katonai területen toltuk, esetleg az egri harckocsis kiképzőpályán. Egyik sem olyan terület, ahová csak úgy belátni. Fogalmam sincs, mi lett volna, ha civilek látják.

Elképzelhetőnek tartom, hogy ha csak kiállsz a kerted végébe célba lőni, és a szomszédod feljelent, akkor kijönnek érted is.

héjakútmácsonya 2012.09.14. 13:35:51

@ErrOr: „sanda gyanúm szerint többet foglalkoztam ezzel a kérdéskörrel, mint te :)”

S lám ez sem ment meg attól, hogy ostobaságokat írj.

Bobby Newmark 2012.09.14. 13:37:04

@alien: f-e-g-y-v-e-r-n-e-k l-á-t-s-z-ó t-á-r-g-y

gnme 2012.09.14. 13:38:06

én még a "komunista szomba" elnevezést hiányolom emóról

apám még dolgozott szombatonként .. mi már csak hétfőtől vasárnap estig dolgozunk

és így sem jön ki a méjk enc mít

határokon még nincs függöny ugye?

Bobby Newmark 2012.09.14. 13:39:20

@Nullával Való Osztás: Nem barátom, csak hülye vagy hozzá. Ez felsőoktatás, nem tankötelezettség. TE döntöd el, hogy mennyire kell a diploma, mennyi idő alatt akarod megszerezni, és milyen minősítést szeretnél. SEMMI nem kötelező.

Ha hülye vagy, túl sok az időd, és nincsenek barátaid, nyilván előadáson rohadással töltöd az életed legértékesebb részét. Aztán ember mégsem lesz belőled, mint ahogy nem is lett.

ErrOr 2012.09.14. 13:42:48

@héjakútmácsonya: leírtam, ha van is nála fegyver, nem rohanok a biztonságihoz visítva, mert a bankrabló eme fog láthatóan fegyvert hordani, mert ha látható a fegyver, az őr tarkón lövi az első mozdulatra, sarkítva. ahhoz, hogy bárkit komolyan kelljen venni, hogy fegyvere van, ahhoz használnia kell, ergo fenyegetéstől kezdve, ütés, célzott-, vagy nem célzott lövés leadása. Addig a pisztoly is annyira fegyver, mint a mobil a zsebemben. vagy megérted, vagy nem.

Előadó lerohanás: ezt magyarázom, ha fegyveres fenyegetés megvalósult volna, akkor nem civilruhások mennek be, mert sokkal nagyobb sérülés esélye. Ha így mennek be, nem várnak 1 órát a helyszínen, hanem a túszejtés, vagy lövöldözés előtt bemennek, nem várják meg egy olyan helyzet kialakulását, amiből egyből tudja, hogy bajban van lásd, felállnak, kivonulnak és utána visszaterelik őket. Ilyet soha, sehol nem kockáztatnak meg, ha valódi a fenyegetés.

Játékpisztoly: hát ha én vagyok ott, mint star wars rajongó, és ex-katona, valszeg odaülök a srác mellé és végigdumáljuk az órát, mert első ránézésre is el tudom dönteni egy darab anyagról, hogy az pisztoly vagy nem. Mellesleg nem csak pisztolyt pakolt ki, hanem műanyag fénykardokat is, ezért nem menekült ki mindenki a teremből, mert másik 130 ember felmérte, hogy mi a helyzet. Ha a srácnak más lett volna a szándéka, valószínűleg halottak lettek volna az akció után.

És hagyd abba a személyeskedést, még mindig nem ismerjük egymást, és felidegesíteni sem tudsz vele.

Bambano 2012.09.14. 13:46:37

"Lássuk be: nem mindennapi dolog fürdőköpenyben üldögélni egyetemi előadáson,": de, mindennapi. ilyen marhaságot csak olyan ember ír le, aki életében nem vett még részt semmi normálisabb egyetemi diákrendezvényen.

Az egyetem nem csak arról szól, hogy magolunk, mint állat, puskázunk, mint állat, örülünk a kettes vizsgajegynek, hanem arról is, hogy közösségek alakulnak, ismeretségek kötődnek, stb. És ennek első lépése, hogy az első éveseket be kell vezetni az egyetemi életbe. Erre való a gólyahét. Tehát igenis normális és mindennapos, hogy a gólyahéten fürdőköpenyes emberek vannak az egyetemen. Ja nem is, az nem fürdőköpeny volt, hanem karateruha (judogi). Az nem normális, hogy gólyahéten előadásra menjen a diák.

A tekkel az is a baj, hogy amikor már régen lecsengett az egész, még akkor is erődemonstrációnak képzelték az életüket, például Hajdu talpig csatapáncélban nyilatkozott a tv riportereknek (márha azt nyilatkozatnak lehet venni, amit ott előadott), miközben az utcán fekete kommandósgúnyába öltözöttek lóbálták a géppisztolyaikat. Kit kellett ott már erővel elrettenteni? a közért pénztárosát? vagy kit? nem lehetett volna alacsonyabb készültségi fokozatnak megfelelő szerelésben nyilatkozni, hogy ne keltse minden elmondott szó azt az érzetet a tv nézőben, hogy világháború volt Pesten? Ennél sokkal jobb volt, mikor egy szőke alezredes nő sima rendőrségi alapegyenruhában tartott hivatalos sajtótájékoztatót, az legalább nem okoz indokolatlan félelmet a nézőben.

héjakútmácsonya 2012.09.14. 13:48:00

@MACx: „Én ÉLES operatív feladatokban voltam benne, „

Ettől még irritálóan tudálékos és utólag okoskodó vagy. Vagy épp ezért? Ezt nem tudom eldönteni.

„…pont ezért mondom hogy nem lehet mindenkire ráhívni a teket.”

Ebben egyetértünk. Nem is megy rá mindenkire a TEK. Csak oda megy, ahová a rendőrség hívja. (Tudtommal őket a rendőrség riasztja. De te kijavítasz, ha nem így van.)

A konkrét esetben a TEK egy fegyveresről szóló rendőrségi bejelentésre vonult ki. Igaz? Az, hogy nem valódi, hanem játékfegyverről volt szó, csak a TEK akciója után, nyomán derült ki.
Tehát az összes okoskodó csak utólag okoskodik. S rém irritáló, egyben nevetséges is, ahogy előadják magukat, és megmondják a tutit a billentyűzet fölé hajolva. Köztük te is.

Bobby Newmark 2012.09.14. 13:48:23

@héjakútmácsonya: Van a bankok ajtaján ilyen kis piktogram, hogy nem vihetsz be kutyát, fagyit, meg fegyvert. Na, az pont a civil ruhás rendőrökre meg politikusokra vonatkozik, akiknek VAN fegyverviselésijük.

nem várt fordulat 2012.09.14. 13:48:55

nem értem ezt sem. miért nem tudjátok megérteni, hogy a rendőrségnek kötelezően jegyzőkönyvet kell felvennie, ki kell hallgatniuk. arról nem hallottam, hogy rabosították -e, lehet, én láttam felületesen a híreket.

ergo, be kell vinniük. must.

ez utólag egy csínynek tűnik, nekem provokáció marad.

baby123 2012.09.14. 13:50:45

Nem vagyok egy TEK fan - de luke-ot azért egy kis garázdasággal begyanúsítottam volna.

Nullával Való Osztás (törölt) 2012.09.14. 13:51:35

@Bobby Newmark: Az csak a színvonalat jelzi, hogy a többség a BSc-t is csak kilenc év alatt végzi el, sok tantárgyból tilos buktatni, és még a nevetséges szakdolgozatokat is átengedik. A munkaerőpiacon pedig a legtöbb végzett hallgatóról kiderül, hogy képtelen bármit önállóan megcsinálni, örülhet az ember, ha miután magárahagyja egy pillanatra, nem ront el semmit. Ilyet soha nem tapasztaltam egy ELTésnél.

Bambano 2012.09.14. 13:54:22

"Két ember van, akin esetleg lehet élcelődni: azon a két diákon, akik kimentek óráról és bejelentették az ügyet a rendőrségnek. Persze ha valódi pisztolynak nézték a fénykard mellé kipakolt fröccsöntött műanyagfegyvert, akkor őket is meg lehet érteni "? na ezen a két diákon PONT NEM lehet élcelődni, ők csak tették a kötelességüket.

Sajnos ma Magyarországon nem elvárás a fegyverek felismerése. Pláne nem lányok körében. Ahogy a ptk meg a btk fogalmazni szokott: tették, ami ebben a helyzetben általában elvárható, jelentették annak, akit illetékesnek gondoltak. Az egyetemi rendészetnek.

Hogy az egyetemi rendészet miért nem tudott arról, hogy forgatási engedélyt adtak ki, azt már vizsgálni kellene, mert ebben az egyetem sáros. Ha tudtak volna róla, lehet, hogy elég lett volna kisebb erő fedett intézkedése és akkor nem röhögik körbe az egész teket.

Bobby Newmark 2012.09.14. 13:56:11

@Nullával Való Osztás: Nem, ez csak azt jelzi, hogy hülye vagy a témához.

Abba meg talán ne menjünk bele, hogy egy bölcsész mennyi hasznot termel, meg hogy mennyi a különbség a jól és a rosszul végzett bölcsész munka közt...

nem várt fordulat 2012.09.14. 13:56:23

@héjakútmácsonya: "Tehát az összes okoskodó csak utólag okoskodik. S rém irritáló, egyben nevetséges is, ahogy előadják magukat, és megmondják a tutit a billentyűzet fölé hajolva. Köztük te is. "

+1

96-ban voltam szarajevóban. már nem dúltak harcok, de este kijárási tilalom volt, egész éjjel fegyverropogás. szétbombázott házak, utak, szétlőve minden.

délután ülünk egy nagyon szép (ha jól emléksze hidu templom) mellett (óh de kár azért az ólomüveg kupoláért), egy kávézóban egy téren.

egyszer csak egy kissé ittas fickó, egy másik kávézóban feláll, elkezd valamit kiabálni, és minden ok nélkül párat a levegőbe lő, majd elmegy. nem csak én voltam az egyetlen, aki nagyokat nyelt, és nyugalmat erőltetve az arcára próbált természetes módon viselkedni, és tovább inni a kávéját.

itt a kommentelők 80% -a, szerintem a derricben látott először fegyvert, utoljára meg valami CSI -ban, de élőben soha.

héjakútmácsonya 2012.09.14. 13:57:24

@blah: „Viszont miután megbizonyosodtak arról, hogy nincs szó bűncselekményről meghurcolták a srácot.”

Szó sincs meghurcolásról. Aki olyan hülye, hogy az ismert előzmények dacára, vagy talán épp erre rájátszva „fegyvernek látszó tárgyat” villogtat egy egyetemi előadóban, az viselje a következményeket. Többek között azt, hogy ráhívják a kommandót, azok meg bilincsben elviszik, akkor is, ha kiderül, „fegyvernek látszó tárgya” csak játékpisztoly. Legfeljebb szánalomra méltó az az ember.

Nullával Való Osztás (törölt) 2012.09.14. 13:58:04

@Bambano: "Az egyetem nem csak arról szól, hogy magolunk, mint állat, puskázunk, mint állat, örülünk a kettes vizsgajegynek, hanem arról is, hogy közösségek alakulnak, ismeretségek kötődnek, stb."

Ez így van, de mindennek megvan a maga helye. Eléggé felborult ez a világ, hogy ez kérdéses lehet. Ugyanúgy nem helyes, mint ahogy nem őrjöngünk templomban, mint a Pussy Riot.

ErrOr 2012.09.14. 13:58:36

@héjakútmácsonya: Te bólogatsz mindenre, mi hiányolunk és túlzónak találunk dolgokat, mert a reakciók nem feleltek meg az akcióknak.

Silent Bob 2012.09.14. 14:01:54

@Bambano: "karateruha (judogi)"
A karateruha az karategi. :) A judoruha pedig judogi. Tudom, megragadtam a lényeget. :D

Nullával Való Osztás (törölt) 2012.09.14. 14:01:58

@Bobby Newmark: Ki beszélt a bölcsészekről? Nem kell sok ész ahhoz, hogy az ELTE és a BME összehasonlításánál számításba vedd, mely szakok felelnek meg egymásnak.
Ja bocsánat egy műegyetemistáról beszélünk...

daito 2012.09.14. 14:02:45

Hülyeségen vitatkoztok, részben önhibátokon kívül.

Idehaza - meglepő módon - a rendszer a hibás.

Példának Amerikát veszem (így, Amerika, nem USA, általánosságban), mivel a rendőrségi különleges beavatkozó-felszámoló csoport típusú dolog onnan származik, közkeletű nevén a SWAT, magyarul kommandó. Persze ma már minden országban van, de majdnem mindenki az amerikaiakat másolja - nem véletlenül.

Ami alapvetően eltérő az az, hogy Magyarországon a rendőrjárőrök - a hétköznapi egyenruhás talpasok - kevésbé önállóak.
Amit látunk: kevesen vannak, nem érnek ki mindig időben, kevés az autós járőr; bűnöző, fegyveres bűnöző esetén egy járőrpár nem feltétlenül fog önállóan intézkedni.
Ezen szoktam vitatkozni néhanapján rendőr ismerőssel; mivel az amerikai járőrképzés ránézésre sokkal rövidebb (10-12 hetes rendőriskola és utána tapasztalt rendőr melletti gyakorlat - de az már aktív szolgálat; eközben a magyar iskola alapvetően 2 év; leszámítva az ilyen-olyan átképzős megoldásokat), és mégis, egy amerikai egyenruhás jóval talpraesettebb.

Odaát, egy ilyen esetben először az odaérő járőr felméri a helyzetet.
Igen, egy átlagos járőr kb. már el tudja dönteni, hogy az a fegyvernek látszó valami lehet-e az; és úgy jár el. Ráadásul, ilyen típusú intézkedésnél legalább 3-4 járőr odaér - városközpontban lévő egyetemről beszélünk; az egyetemen van katonai/rendőri múlttal rendelkező biztonsági őr. Az intézkedés kb. úgy néz ki, hogy megközelítik:
- ha nincs támadás jellege az esetnek, akkor megkérdezik, hogy wtf; és minimum figyelmeztetik.
- ha támadás jellege van, vagy nem tudják eldönteni akkor a járőrök egymást támogatva/fedezve megközelítik és felmérik a helyzetet, és a rangidős helyszínen lévő dönt - beavatkoznak vagy visszavonulnak és erősítést / szakembert hívnak.

Erősítést akkor hívnak, ha:
-több fegyveres elkövető van
-ha nagyobb kaliberű, automata, öntöltő fegyver, robbanóanyag kerül elő
-ha túszejtésre kerül a sor
-ha az elkövető beszámíthatatlan és a rendőr saját épségét a vállalható szinten túl kellene kockáztassa (mondjuk PCP van a delikvens(ek)ben)
-olyan szituáció állt elő, amit a járőri képzettséggel, eszköztárral nem tudnak megoldani emberi (saját, elkövető, civilek) élet veszélyeztetése nélkül

De csak úgy, a helyi SWAT nem vonul ki sehová. Esetek 99%-ban tapasztalt rendőr fogja őket kihívni, és a központ engedélyezi; részben az (ilyen) anomáliák elkerülése végett, meg azért, mert a kommandós és eszköztára drága dolog, igazi nagyvadakra tartogatják.

Ez a különbség régóta megvan, most annyi történik, hogy az erősebb centrális szervezettség (TEK és nem 22 neutron-sólyom-béla-alba-kapos-tesz-stb) miatt gyorsabban reagálnak az általuk fontosnak vélt dolgokra.
A hiba nem ott van, hogy a felszámolók kivonultak, mert inkább az, mint az, hogy a rendőrség oda sem bajszint egy ilyen bejelentésre. A baj ott van, hogy a sima hétköznapi járőrök nem tudnak / szoktak ügyesebben eljárni, és ezen a nyilvánvaló dolgon idehaza kutya sem javít. (Próbáltam finoman megfogalmazni, messzire vezet.)
Esetleg akkor, ha a következő miniszterelnök mostani testőre a bivalypusztai körzeti megbízott lenne...

Bobby Newmark 2012.09.14. 14:02:48

@Nullával Való Osztás: Szánlak, hogy ilyen szolgalelkű szarember lett belőled, viszont erre nem az a megoldás, hogy mindenki más is szolgalelkű szaremberré váljon. Inkább növessz egy kis gerincet, tanulj egy kis tartást.

Nem fognak érte bántani ma már, megígérem!

Bambano 2012.09.14. 14:03:55

@Nullával Való Osztás: például egy gólyahéten a jelmezes órára menés helyes. A bme-n a gólyahét és a schönherz qpa ideje speciális tanítási helyzet.

Anno a klte-n az Egyetemi napok alatt a pártok reklámpólójában órára menni is helyes volt. Párt alatt nem politikai pártot kell érteni nyilván.

Ha nem akarjuk, hogy a diplomásaink totálisan besavanyodott szakbarbárok legyenek, akkor egy-egy ilyen rendezvény esetén szemet kell hunyni bizonyos apróságok fölött.

Kakimaki0123456789 2012.09.14. 14:05:00

@héjakútmácsonya: Hogy mellette ultek, itt irtak:
velvet.hu/blogok/helyszinelo/2012/09/14/megijedt_ezert_riasztott_a_jatekpisztoly_miatt_a_bme-s_diak/

Egyebkent veled felesleges vitatkozni mert ameddig az elmeleti lehetosege megvan annak hogy a ket bejelento diak, de csak es kizarolag ez a ket diak es senki mas az eloadobol elfogadhatoan es logikusan viselkedett, addig kormodszakadtaig ragaszkodni fogsz ehhez akarmennyire is abszurd, ami a te privat bajod de egy ideje nem foglalkozok megszallottakkal, ugyhogy reszemrol ennyi volt, gondolj amit akarsz, leszarom.

glc 2012.09.14. 14:05:01

Na csak eljutottunk oda, hogy már provokátor a srác...
Majd kiderül, hogy volt a gépén egy gyurcsányfénykép, tehát gyurcsányista, lényeg, hogy ezért is gyurcsányahibás... :DDDD

Bambano 2012.09.14. 14:05:53

@daito: a gond többek között ott van, hogy amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a háborús készültség indokolatlan, akkor is fenntartották.

Bobby Newmark 2012.09.14. 14:06:40

@Nullával Való Osztás: Az ELTE 90%ban bölcsészt képez, honnan a repedt heréből kellett volna kitalálnom, hogy te a kivételekre célozgatsz?

Felőlem akár a helyi McDonaldsban is lehetsz főcsoportkurvaannya (többet az intelligenciád alapján nem is nézek ki belőled), aztán oszthattad onnan az észt, hogy nem volt még panaszod ELTEsre...

nem várt fordulat 2012.09.14. 14:08:29

@daito: +1 ide is. ezt nem értem én sem, hogy ezt miért nem tudta megoldani a rendőrség?

de hát mondjuk amilyenek a mi rendőreink. a múltkor 2 kis (szerintem 22 évesnél nem lehettek idősebb) rendőr igazoltatott embereket a hév megállóban, hogy nem lehet cigizni ott. oda is mentem kicsit provokálni őket, de ötösre vizsgáztak, és igazoltatás után elbattyogtak, látták, kicsit ittas vagyok, és nem ültek fel a provokációnak. de tényleg kb. a közterületesek szintjén vannak :(

egyébként írhattál volna angyalport is, így sokan nem fogják érteni ;)

ErrOr 2012.09.14. 14:08:34

@daito: ennyire nem akartam belemenni, a swatos részt inkább töröltem. Ott kellett volna megállnia adolognak, hogy begyalogolnak a terembe tűzkész fegyverrel és megnézik mi a helyzet. Korábban már mondtam, a TEKnek igazolnia kell a létezését, ezért vannak ott minden ilyen dolognál, ez a parancs.

Gera 2012.09.14. 14:10:40

Na, most olvastam a hvg-n, hogy a biztonságiakat riasztó diák azt mondta, hogy _mellé_ ült le Luke és kitette a "fegyvert" az asztalra. Szóval fél méterről sikerült igazinak néznie egy fröccsöntött játékot, aminek a képek szerint még a csöve sem lyukas. Ehhez azért tényleg csak gratulálni tudok. Már abból nyilvánvaló, hogy nem valódi, ahogy leteszik az asztalra, egy ilyen fegyver töltve vagy egy kiló, a fröccsöntött játék meg a tizede. De eleve mennyire életszerű az egész jelenet, ahogy a fegyveres ámokfutó leül valaki mellé, kiteszi a fegyvert, majd semmi. Sőt, simán hagyja elmenni azt, aki látta az egészet. Épeszű embernek ilyenkor nem az jut eszébe, hogy egy ámokfutóról van szó, hanem kapásból valami játékra gondol.

baby123 2012.09.14. 14:11:39

daito!
részben jó az indoklás - de az USA-ban lehet lelőtték volna a gyereket és utána kérdeztek volna- más törvénykezés más kultúra.

héjakútmácsonya 2012.09.14. 14:12:35

@ErrOr: „ ahhoz, hogy bárkit komolyan kelljen venni, hogy fegyvere van, ahhoz használnia kell, …”

Attól, hogy te ezt itt leírod, még nem lesz igaz. Miért nem tudod, akarod megérteni, hogy valakiben egy „fegyvernek látszó tárgy”, melyet ő fegyvernek vél, riadalmat okozhat, és értesíti a hatóságot?

„Addig a pisztoly is annyira fegyver, mint a mobil a zsebemben. vagy megérted, vagy nem.”

Szóval a mobilod is el tud sülni véletlenül a kezedben, s ezzel véletlenül a te, vagy a környezetedben lévő tetszőleges ember korai halálához vezethet? Ha igen, akkor korrekt a hasonlatod, ha nem, akkor pedig ostobaság. Én az utóbbira teszek.

„Előadó lerohanás: ezt magyarázom, ha fegyveres fenyegetés megvalósult volna, akkor nem civilruhások mennek be, mert sokkal nagyobb sérülés esélye.”

A bejelentés nem túszejtésről, lövöldözésről szólt. Igaz? Hanem arról, hogy egy ember, maskarában, fegyverrel a padján ücsörög az előadóban, vagy akár potenciális lövöldöző is lehet, de még nem lövöldözik. Tehát a lerohanás, saját, dilettáns véleményem szerint a lehető legrosszabb megoldás lett volna, de te, mint szakértő, helyesbítesz nyilván. Mélyen szakmaiatlan meglátásom szerint épp ezért nem teljes harci díszben lévő kommandósok, hanem civil ruhások mentek be „felderíteni”, ahogy azt egyébként sok utólag okos, tudálékos hozzászóló oly bőszen hiányolta.

„Játékpisztoly: hát ha én vagyok ott, ….„

De nem te voltál ott. Érted?

„…első ránézésre is el tudom dönteni egy darab anyagról, hogy az pisztoly vagy nem. „

Ennek őszintén örülök, kár hogy nem tudunk minde játék pisztolyos, vagy éles lőfegyveres ember mellé odatenni téged, hogy ha kétség merülne fel valakiben, akkor eloszlasd benne eme kételyt.

„És hagyd abba a személyeskedést, még mindig nem ismerjük egymást, és felidegesíteni sem tudsz vele.”

Nem célom a felidegesítésed. Legfeljebb káros következmény.

nem várt fordulat 2012.09.14. 14:12:42

@Bobby Newmark: izé, nem ismerem annyira az egyetemek padsorait belülről, (összeszedtem a kellő tudásom amiből egész jól megélek hála az internetnek), de én úgy tudom (javíts ki ha rosszul), hogy az ELTE prog/mat szakja az egyik legerősebb az országban. Nem tudom, hogy ez most tényleg csak a 10% -a lenne az ELTE-seknek? semmi irónia, komolyan kérdezem.

nem várt fordulat 2012.09.14. 14:17:59

a sztori itt kezd el vicces lenni:
index.hu/belfold/2012/09/14/egy_pasztoi_ferfira_is_lecsapott_a_tek/

komolyan, tényleg, mi a rákra tartjuk a rendőrséget?

héjakútmácsonya 2012.09.14. 14:23:44

@Kakimaki0

Nem ragaszkodom ehhez. Csak ahhoz, hogy senki ne akarjon utólag okos lenni, és utólag megmondani annak a kettőnek, meg a TEK-nek, akiket a rendőrség riasztott, hogy mi a helyes, a jó, főleg ne olyan irritálóan tudálékos stílusban, ahogy te is. (Ja, és van információd arról, hogy azon a kettőn kívül, az előadóban lévők közül még hányan látták a „fegyvernek látszó tárgyat”? S mi a jelentősége annak, hogy x főből hányan is találjak azt a trágyat fenyegetőnek? Ha csak egy, s emiatt nem mozdul senki, de végül mégis balhé lesz, akkor mi van? Akkor kit kéne szidnunk? A TEK-et mi? Mint most. Igaz?)

Egyébként amíg az elméleti lehetősége megvan annak hogy az a” fegyvernek látszó tárgy” fegyver, addig nagyon helyes, ha valaki ezt jelzi a hatóságoknak, a hatóság pedig cselekszik, még akkor is, ha utólag okosok tudálékos hada fröcsög is emiatt.
123456789:

Silent Bob 2012.09.14. 14:25:54

@karacsi_maci: Traffipaxozni is kell valakinek.

Bambano 2012.09.14. 14:27:44

@karacsi_maci: ja, meg a tekesek törték rá a házat a közgépes honlapot dosoló 16 éves gyerekre is.

héjakútmácsonya 2012.09.14. 14:33:40

@ErrOr:

Mi mindenre bólogatok? Te utólag okoskodva hiányolsz, tartasz túlzónak dolgokat, s megmondod, persze utólag okoskodva, mi lett volna a helyes eljárás. Én meg azt mondom, hogy könnyű utólag okosnak, bölcsnek lenni. Te a könnyebbik részt választottad, és utólag ítélkezel. Én meg inkább nem is ítélkezek. Legfeljebb az utólag okoskodók, tudálékosak felett. Mea maxima cupla!

Te bólogatsz mindenre, mi hiányolunk és túlzónak találunk dolgokat, mert a reakciók nem feleltek meg az akcióknak.

Bobby Newmark 2012.09.14. 14:39:16

@karacsi_maci: www.elte.hu/karok

Az tény, hogy most utánanézve meglepett, hogy a progmat már nem TTK, hanem külön infó kar, de még így is nyolcból hat kar bölcsészféle.

EgyÚjságíró 2012.09.14. 15:02:13

Na itt a lényeg:

"Hülyeségen vitatkoztok, részben önhibátokon kívül.

Idehaza - meglepő módon - a rendszer a hibás.

Példának Amerikát veszem (így, Amerika, nem USA, általánosságban), mivel a rendőrségi különleges beavatkozó-felszámoló csoport típusú dolog onnan származik, közkeletű nevén a SWAT, magyarul kommandó. Persze ma már minden országban van, de majdnem mindenki az amerikaiakat másolja - nem véletlenül.

Ami alapvetően eltérő az az, hogy Magyarországon a rendőrjárőrök - a hétköznapi egyenruhás talpasok - kevésbé önállóak.
Amit látunk: kevesen vannak, nem érnek ki mindig időben, kevés az autós járőr; bűnöző, fegyveres bűnöző esetén egy járőrpár nem feltétlenül fog önállóan intézkedni.
Ezen szoktam vitatkozni néhanapján rendőr ismerőssel; mivel az amerikai járőrképzés ránézésre sokkal rövidebb (10-12 hetes rendőriskola és utána tapasztalt rendőr melletti gyakorlat - de az már aktív szolgálat; eközben a magyar iskola alapvetően 2 év; leszámítva az ilyen-olyan átképzős megoldásokat), és mégis, egy amerikai egyenruhás jóval talpraesettebb.

Odaát, egy ilyen esetben először az odaérő járőr felméri a helyzetet.
Igen, egy átlagos járőr kb. már el tudja dönteni, hogy az a fegyvernek látszó valami lehet-e az; és úgy jár el. Ráadásul, ilyen típusú intézkedésnél legalább 3-4 járőr odaér - városközpontban lévő egyetemről beszélünk; az egyetemen van katonai/rendőri múlttal rendelkező biztonsági őr. Az intézkedés kb. úgy néz ki, hogy megközelítik:
- ha nincs támadás jellege az esetnek, akkor megkérdezik, hogy wtf; és minimum figyelmeztetik.
- ha támadás jellege van, vagy nem tudják eldönteni akkor a járőrök egymást támogatva/fedezve megközelítik és felmérik a helyzetet, és a rangidős helyszínen lévő dönt - beavatkoznak vagy visszavonulnak és erősítést / szakembert hívnak.

Erősítést akkor hívnak, ha:
-több fegyveres elkövető van
-ha nagyobb kaliberű, automata, öntöltő fegyver, robbanóanyag kerül elő
-ha túszejtésre kerül a sor
-ha az elkövető beszámíthatatlan és a rendőr saját épségét a vállalható szinten túl kellene kockáztassa (mondjuk PCP van a delikvens(ek)ben)
-olyan szituáció állt elő, amit a járőri képzettséggel, eszköztárral nem tudnak megoldani emberi (saját, elkövető, civilek) élet veszélyeztetése nélkül

De csak úgy, a helyi SWAT nem vonul ki sehová. Esetek 99%-ban tapasztalt rendőr fogja őket kihívni, és a központ engedélyezi; részben az (ilyen) anomáliák elkerülése végett, meg azért, mert a kommandós és eszköztára drága dolog, igazi nagyvadakra tartogatják.

Ez a különbség régóta megvan, most annyi történik, hogy az erősebb centrális szervezettség (TEK és nem 22 neutron-sólyom-béla-alba-kapos-tesz-stb) miatt gyorsabban reagálnak az általuk fontosnak vélt dolgokra.
A hiba nem ott van, hogy a felszámolók kivonultak, mert inkább az, mint az, hogy a rendőrség oda sem bajszint egy ilyen bejelentésre. A baj ott van, hogy a sima hétköznapi járőrök nem tudnak / szoktak ügyesebben eljárni, és ezen a nyilvánvaló dolgon idehaza kutya sem javít. (Próbáltam finoman megfogalmazni, messzire vezet.)
Esetleg akkor, ha a következő miniszterelnök mostani testőre a bivalypusztai körzeti megbízott lenne... "

ErrOr 2012.09.14. 15:14:07

@héjakútmácsonya: csak utólag lehet ítélkezni, mert akkor ismered a tényeket... Te okoskodásnak tartod, a TEKesek meg valószínűleg rég levonták azokat a konzekvenciákat, amiket mi itt felhozunk.
Te úgy véled, ez így fasza, én meg azt mondom, hogy egy éles esetnél ezekbe a hibákba emberek halhatnak bele.

EgyÚjságíró 2012.09.14. 15:21:03

Mondjuk a TEK operatorok helyében minimum jelezném hogy menjenek a picsába ilyen "felderítéssel" a feletteseik, mert ha KÖZBEN amig faszakodnak a jedivel, és BUDAÖRSÖN valami tényleg komoly lett volna, akkor pont szopott volna mindenki!!!

Ne pocsékoljuk már a TEK.-et minden barom idióta hülyeségre!

Van rendőrség is a világon a fősulis jedik leküzdésére.

blah 2012.09.14. 15:23:42

@héjakútmácsonya: ok, ha a hülyét akarod játszani, én nem akadályozlak meg benne.

daito 2012.09.14. 15:42:45

@baby123: az USA-ban nagy valószínűséggel nem lőtték volna le. Egy dolog, amit a hírekben hallunk, és a tévében / filmeken látunk.

A statisztika szerint az átlagos amerikai rendőrjárőrök 90%-a szolgálati ideje alatt nem süti el a fegyverét, mármint a 25-35 év alatt. Egyszer sem. Nagy részük elő sem veszi.

Az van, hogy odaát sokkal komolyabban megütheti magát a rendőr jogtalan fegyverhasználat miatt - ha "csak" elveszíti az állását, akkor ugrik a nyugdíj, az eü biztosítás, ami odaát kőkemény, ráadásul jó pár városban a rendőr hozzátartozójának (férj, feleség) is jár az ingyenes eü biztosítás. (Arról nem beszélve, hogy az áldozat és/vagy hozzátartozói szénné perelnek.)
De még jogos használat esetén is vizsgálat-bizottság-pszichológus-iroda van vagy 2 hétig, ami egy utcai rendőrnek rémálom. (Meg ha jól sejtem, akkor fele fizu.)
Ez persze csak a körítés.

A legkeményebb helyeken Amerikában, ha egy gyanúsított ül, és előtte az asztalon egy fegyvernek látszó valami van: nem lövik le; pláne nem olyan helyen, ahol rajta kívül 100 ember van. Ez utóbbi a hangsúlyos: ilyen szituációban legvégső és nagyon indokolt esetben adhatsz le lövést a gyanúsítottra, túl sok a civil.

daito 2012.09.14. 15:49:04

@karacsi_maci: tudod a mi rendőreinkkel az egyik legnagyobb baj az, hogy Magyarországon, ha felmerül valami "probléma", akkor a politikai elit (és sokszor a polgárok is) úgy gondolja, hogy majd megoldja a rendőrség.

Azaz, a szituációban a rendőr.

A rendőr nézzen:
-személyit, jogsit, forgalmit, kgfb-t, műszakit, lámpát, rendszámtáblát, eü csomagot, autópálya matricát, környezetvédelmi matricát, hologramos matricát, meg 12 más dolgot.
És akkor csak a személygépkocsival közlekedőket néztem. Legtipikusabb az volt, amikor jött a madárinfluenza (8 éve), és álltak kint a 6-oson éjjel-nappal, és ellenőrizték, hogy van-e a kocsimban madárra hasonlító eszköz. (Rajtam kívül.)

Akkor itt tartottunk, és sokat nem haladt a dágványban a szekér.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.14. 23:36:56

@prekker: te is kezded?
az a hülye aki nem ismeri fel a műanyagot, nem az aki felnőttként játékpisztollyal hadonászik és fürdőköpenyben megy be órára??

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.14. 23:38:47

@kpetya: nyilván körbejárta a fegyvert, és megnézte az elején a nyílást, és még rá is kérdezett, hogy hány töltény van nálad?

"hány olyan lövöldözésről hallottál ahol a ficak kitette a fegyvert, várt, majd nekiállt lövöldözni"

columbine-nál lazán besétáltak a puskákkal

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.09.14. 23:41:04

@Counter: mi?
@Karcolt lendület: más a viccelődés, és más a retardált infantilizmus.
szerintem 30 éve nem volt ennyire degenerált ez a generáció

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.15. 08:05:47

@tesz-vesz: Bund. Egyetemi diákszövetségek német nyelvterületen.

(Bár úgy sejtem, az angolok is kitesznek magukért.)

héjakútmácsonya 2012.09.15. 14:28:50

@ErrOr: "csak utólag lehet ítélkezni, mert akkor ismered a tényeket... "

Igaz, de illik méltányosnak és korrektnek lenni, s figyelembe illenék venni, hogy utólag, a tények ismeretében könnyebb ítélkezni, mint azonnal cselekedni, amikor a rendőrségtől befut egy jelzés, hogy fegyveres van egy egyetemen.

„Te úgy véled, ez így fasza, én meg azt mondom, hogy egy éles esetnél ezekbe a hibákba emberek halhatnak bele.”

Nem azt mondtam, hogy így minden rendben van. Tévedsz. Én csupán annyit állítok, az nem fasza, hogy sokan, sok tudálékos hozzászóló, utólag okoskodik, szinte minden információ birtokában osztja az észt, megfeledkezve arról, idehaza is túl vagyunk egy halálos kimenetelű egyetemi lövöldözésen, ami után már nem olyan vicces egy előadóban „fegyvernek látszó tárgyat” közszemlére tenni.

hoplita 2012.09.16. 11:24:27

@héjakútmácsonya:
Faszfej. Én meg tudok különböztetni egy fröccsöntött szart egy éles vastól.
Pedig tekes se vagyok, faszomfütybéla.:)

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.09.17. 11:00:26

Emiksz mester írt egy jót a történetből.

-Hovahovahova, héheló!
-Analízis szemináriumra, mér?
-Nocsak, kimegyünk az előadásról, a kicsöngetést meg majd én várom meg?
-Kicsöngetést? Ba5zod, ez egy egyetem!
-Ne beszélj így velem kicspöcs, terrorelhárító vagyok! Bent van még a fegyveres az előadóban?
-Milyen fegyveres?
-Bejelentették, hogy valmi fürdőruhás barom egy parabellummal hadonászik!
-Hát én ilyet nem láttam.
-Nincs semmi követelése?
-Hát, szerintem max egy kollokvium kettes...
-Fürdőköpenyben van bent valaki? Héheló, maguk is ott megállnak, fennforgás van!
-Fogalmam sincs.
-Nem tűnt fel?
-Nem. Reggel szembejött Darth Vader lézerkarddal. Gólyabál környékén nekem Freddy Kruger se lenne gyanús.
-Héottmegáll nem megy sehova! Láttak egy pisztolyos fürdőköpenyest?
-He?
-Nem tud senki semmit? Héheló, az nem egy fürdőköpeny ott magán?
-Ez? Ember, nem láttál még reppert? Pííííísz!
-Baszki álljanak meg, ha így rohangál itt mindenki, akkor még egy Michael Jacksont simán is kiszökik a helyszínről! Héheló, ott a járdán!
- Jacko? Az már meghalt!
-Mi, mégis vannak halottak? Hányat lőtt le?
-Kicsoda?
-A fürdőköpenyes!
-Ember, mit szívtál, és van-e még belőle?
-Na elég volt idióták, nekem itt az a parancsom, hogy vigyek be egy fürdőköpenyes fegyverest, szóval mindenki megfordul szépen, és egykétegykét húz befele vissza a terembe! Maguk is ott okostojás ne nézzél így, nyomás befelé!
-Mi? Egy fegyveres van bent?
-Igen, úgyhogy mindenki, maga is, igen, takarodik szépen befele, vagy megbánja! Személyi motozást eszközölünk, akinél nincs fürdőköpeny, az mehet az Análizés szigorlatára, akinél meg van, az a hűvösre! Maga, ott héhelo, mutasson egy személyit, maga tanu lesz!
-What?
süti beállítások módosítása