A Nagy Ozora–Kurultaj Mátrix (totóval!)
2012. augusztus 19. írta: TuRuL_2k2

A Nagy Ozora–Kurultaj Mátrix (totóval!)

Kurultaj_vagy_Ozora_tuzzsonglor.png

Augusztusban két, nemzetközi jelentőségű pszichedelikus fesztiválnak is otthont adott Magyarország: mind Ozora, mind a Kurultaj nagy sikerrel zárult. Mivel régi mániánk, hogy e két, egymástól távolinak tűnő szubkultúra meglepően sok ponton mutat átfedést egymással, táblázatban foglaltuk össze néhány hasonlóságot és különbséget. Ki tudja, egy Jobbik-LMP kormány hatalomra kerülését követően nem fuzionálnak-e majd?

Ozora Kurultaj
psychedelic tribal gathering magyar törzsi gyűlés
nagy buli a puszta közepén nagy buli a puszta közepén
rá vannak csavarodva a keleti dolgokra rá vannak csavarodva a keleti dolgokra
vonzódnak a természethez vonzódnak a természethez
nagy-nagy tüzet raknak nagy-nagy tüzet raknak
előszeretettel pattannak nyeregbe előszeretettel pattannak nyeregbe
szeretnek vicces ruhákat hordani szeretnek vicces ruhákat hordani
nemzetközi nemzetközi
nemzetietlen nemzeti
lenézik a nagymagyarokat lenézik a hippiket
a kormány nem támogatja a kormány támogatja
MDMA kumisz

Végül játékra hívjuk a kedves olvasót: melyik fénykép hol készülhetett? (A megfejtéshez katt a fotókra!)

Kurultaj_vagy_Ozora_05.png

Kurultaj_vagy_Ozora_10.png

Kurultaj_vagy_Ozora_04.png

Kurultaj_vagy_Ozora_01.png

Kurultaj_vagy_Ozora_02b.png

Kurultaj_vagy_Ozora_03.png

Kurultaj_vagy_Ozora_06.png

Kurultaj_vagy_Ozora_07.png

Kurultaj_vagy_Ozora_09.png

Kurultaj_vagy_Ozora_11.png

Kurultaj_vagy_Ozora_08.png

Kurultaj_vagy_Ozora_12b.png

Kurultaj_vagy_Ozora_13.png

Kurultaj_vagy_Ozora_14.png

A hibátlan megfejtők között rovásírásos bongot és UV-aktív táltosdobot sorsolunk ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr184716731

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.19. 09:36:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jobb ma egy hazafi, mint holnap a tuggyukkik! 2012.08.19. 12:37:05

A poszthoz: Aki ezt a posztot írta, az százas, hogy egy b_zi! Lerí a stílusáról.

hoplita 2012.08.19. 12:37:12

Ez vicces kart lenni, turulka..?
Mert csak szánalmasra sikeredett, öcsisajt.

Alonee 2012.08.19. 12:43:17

@Vén Csataló: Ugyan már, értsd már meg, mindenkinek mást jelent egy ilyen rendezvény. Engem speciel teljesen hidegen hagy Mónus izének a nagy lövése, jó biztosan nagy dolog, utólag is gratulálok, de engedd már meg nekünk, hogy ne legyünk professzorok Kurultájból de ha kedvünk van alkothassunk véleményt. Nem vagy Te sem különb egyébiránt kedves Csataló, inkább csak nagyon Vén, belőled is hamarabb jön ki a libsizés, mint a gondolat. Nem támadni akarok egyébként, csak szomorú, hogy egy ilyen jó kis vicces posztot sem tudunk a helyén kezelni, hanem rögtön a zsidócigánylibsimegölünknemvagymagyarmer'azénvagyok matrixban hadakozunk/hadakoztok.

MézesRozi 2012.08.19. 12:46:56

@Turul,
egy előző posztban kőszegit ekézted, vélt hülyeségének okát TF-es végzettségében találtad. holott - akárcsak sokaknak, igaz te is ismersz ilyeneket? - corvinusos diplomája van is.

most sikerült hasonló undormányt összegányolni.

Lez · http://lezlands.blog.hu 2012.08.19. 12:46:58

Aki még ebbe az írásba is belerántja a politikát, az sürgősen vegyen ki legalább 2 hét szabit, nehogy bekattanjon. (kommentelők és a cikkíró)

Amúgy senki nem néz le senkit, a mátrixnak ez a sora se nem igaz, se nem vicces.

Amúgy jó a poszt, rovásírásos bongra igényt tartanék :)

Chicano 2012.08.19. 12:49:06

Ha engem egyik se zavar akkor én mi vagyok? Liberálbolsevik nagymagyar? Vagy kozmopolita jobbikos? Az az igazság hogy ezek engem nem is érdekelnek, nem is értem miért kell rajtuk rugózni? Legyenek egymás között ott künt a pusztában, nem zavarnak senkit. Sőt, egy csomó jövedelmet generálnak a helyieknek és adóbevételt az államnak. Akit ez zavar az ostoba.

Hu_manus 2012.08.19. 12:52:40

Két dolgot szeretnék ideírni:

1. Ez egy humoros blog volt (én pl. jót nevettem rajta). Nem lépte túl a karikatúránál elfogadott határt.

2. Abban viszont véresen igaza van, hogy még a nemes cél érdekében szervezett ünnepeink/fesztiváljaink is giccsesre, bugyutára sikerednek. Az ilyen írásokból tanulni kell, nem megsértődni.

Kandeláber 2012.08.19. 12:53:37

Tényleg, a budapesti melegolimpiáról miért nem írtak egy jó kis humoros szösszenetet?

GuyFawkes 2012.08.19. 12:57:22

Elképesztően szórakoztatóak habzó szájú libsiző, komcsizó, zsidózó, cigányozó, ezekből mind viccet gyártó (ám a pedofil papos szigorúan tilos), önmagukon nevetni képtelen sivár életű majmok. A másik szépség a Magyar Hírlap/kurucinfo tengelyen sugárzott szofisztikált propaganda pörköltszagú felböffentése. Komolyan, ennyire nehéz valamin egyszerűen csak nevetni? Ha igen, hát legyen, nekem bőven megéri röhögni a kommenteken. De persze kíváncsi lennék ezen versenyzők mekkora része találta el ű, melyik kép honnan van. Gondolom iszonyú sértő lehet, h gerincvelőig égetett sztereotípiák segítségével se sikerült boldogulni. höhö

Ja igen, érthetetlen hozzáállás (EGYÜGYŰ bakker), a "ménem csinátok zsidóviccet libsikéim?" Nagyjából azért, mert ebben az országban (bármily meglepő) nagyságrendekkel több magyar él, mint azt a kurucinfo állítja, sőt, nem is a politikai nézetek határozzák meg. Azért viccel a magyarsággal a szerző (gondolom), mert magyarnak tartja magát. A legjobb zsidóvicceket is zsidók írják. Mindenki a maga portájából csinál(hat) viccet. Persze mindenféle jelképek gátlástalan fetisizálásából még sose lettek okosabb emberek.
Így megy ez.*

joszip 2012.08.19. 13:04:05

Az ujgur lányok (4. kép) nagyon szépek voltak!!!

hexa 2012.08.19. 13:05:43

A cigányok, egy rakás hígfos és szerény személyed részvételével kellene már egy mátrixot csinálni.

Kiderülne belőle, hogy sokkal jobban hasonlítasz egy rakás hígfosra mint egy cigányra.

Művészi.
thelajk.com/like/33730/67459/H%C3%ADgfos-vs-norm%C3%A1l-kaki/

Jolka40 2012.08.19. 13:05:50

A "zsidó" az egy vallás? Vagy egy nép? Vagy egy rassz? Aki a 19. században erdélyi magyarként felvette a zsidó vallást, az zsidó? Akinek a felmenői össsze-vissza házasodtak, ezért egy-tizenhatod részt zsidó, az zsidó? És ha az a bizonyos felmenő csak felvette a zsidó vallást?
Tényleg van az emberi butaságnak határa?

Líder Máximo 2012.08.19. 13:07:37

Áhhá, újabb gyöngyszem, amely alatt a szittyaharcos turulseggfejek által spontán előadott performansz olvasható, gratula, legjobbak a kommentek, mint itt:

dotoho.blog.hu/2012/08/15/turani_faszkalapok_szevasztok#c17576621

Vajon mit fognak szólni ezek az ősmagyarok, ha megtudják, hogy a legújabb génkutatások alapján a mai magyaroknak európai génjeik és nem ázsiai génjeik vannak? Tanulságos poszt, mindenkinek ajánlom!

mizie 2012.08.19. 13:08:08

Az Ozorások miért nézik le a magyarokat?

FOXMULDER 2012.08.19. 13:14:18

valaki aki ráér, légyszi MI AZ A KUMISZ?

Kandeláber 2012.08.19. 13:18:09

@Líder Máximo: Egyik fesztivál sem okozhatott gondot másoknak. Az ozorai, amely nem is Ozorán működött, ugyanúgy az isten háta mögött tartatott meg, mint a kurultáj.
Mind a kettő csípi valakik szemét.
A kérdés, hogy miért.
A résztvevők nem bántottak/bántanak másokat, jól elvannak egymás között. Felhőtlenül szórakoztak/szórakoznak.
Na ez az, amit a mindkét oldali seggfejek nem bírnak elviselni.
Mert nem csak jobboldali seggfejek vannak, hanem Dési Janik, Mészáros Tamások etc., akik aztán ugyancsak kiemelkedő seggfejek a bal oldalon.

sronti 2012.08.19. 13:19:13

Következőt javaslom kiegészítésnek:
A többség hisz valamilyen összeesküvés elméletben-a többség hisz valamilyen összeesküvés elméletben

Urfang 2012.08.19. 13:26:30

@Kandeláber:

A buzimenetről meg a gárdavonulásról kéne ilyen totó, lehet az se lenne olyan egyértelmű :)

De az igazán megkülönböztethetetlen az a fidesz és mszp gyűlés lenne.

dreamhotep 2012.08.19. 13:32:07

Faterom 62 éves, neki mindkettő bejött, tisztán
Nekem egy kis kalap úr vagy trinyó elkelt volna

Chicano 2012.08.19. 13:34:13

@Líder Máximo: A dotoho ugyanaz az a provokatív böfögés csak a másik oldalról. Aki a DNS-e alapján próbálja definiálni magát vagy az embertársait az nyilvánvalóan egy idióta. Márpedig a kitűnő dotoho ennek alapján vonja le azt a nyilvánvaló konzekvenciát hogy olyan hogy magyar nincs is. Elképesztő színvonal, csak gratulálni tudok annak akinek ez bejön.

Kandeláber 2012.08.19. 13:34:28

@Urfang: Nem lehetne egyből megállapítani, hogy kik az ifjúszocik, és kik az öregecske, de lélekben fiatal demokraták.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.19. 13:35:26

@Kandeláber:
Az én szememet nem csípi egyik sem (az ozorai nyíltszíni drogpiactól eltekintve, de talán tanulnak az idei hacacáréból).

Chicano 2012.08.19. 13:36:13

@Kandeláber: "Na ez az, amit a mindkét oldali seggfejek nem bírnak elviselni."

Pontosan. És közben a saját elvakult ostobaságukból kifolyólag nem veszik észre hogy ugyan olyan seggek mint a másik oldaliak.

nyufika23 (törölt) 2012.08.19. 13:38:24

@Líder Máximo: Mondjuk ezt mondhatnád a finneknek is, akiknek full skandináv génjeik vannak, mégis finnugor nyelvük miatt azt hiszik, hogy rokonaik vagyunk. Mert a valódi vérrokonaink, a lappok nyelvét vették át.

Tudtommal a kurultaj is kulturális örökséget őriz, nem pedig genetikával foglalkozik.

Nyilván a népek keveredése miatt nincsenek már tiszta genetikájú embercsoportok, de a kulturális közösség is lehet összetartó kapocs.
A sztyeppei népek is tucatnyi népcsoport genetikai hátterével rendelkeznek, mégis nagyon hasonló a tudatuk, kulturális identitásuk.

A dotoho posztjai meg szimpla butaságok, minden irreleváns napi témából oda lyukad ki, hogy a szlovákok a világ legjobbjai, legszebbjei, legintelligensebbjei, a magyarok meg mekkora lúzerek és még en bloc fasiszták is. Kb egy poén blognak tekinthető, mint a gyűlölt ellenségeink blog. Vagy pedig egy önmagát magyarsága miatt gyűlölő és bekattant fickó fröcsögése az egész.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2012.08.19. 13:40:51

A hülye náciknak ajánlom figyelmébe, hogy magyar magyart kritizalhat, magyar zsidót nem, mert az kirekesztés. Zsidó magyart annyiban, amennyiben ez a kisebbségi mivolt miatti sérelmeket érinti. Magyarországon a magyar a többség, ezért automatikusan előnyben van, és többet eltűrhet. Tehát aki ezen cikk mellé,amelyben magyarok röhögnek magyarokon, zsidokon röhögő cikket követel, az náci. Ugyanis magyarként akar röhögni nemmagyarokon. És az kirekesztés.

nyufika23 (törölt) 2012.08.19. 13:45:01

@Chicano: Na ez az, hogy nincs olyan, hogy genetikailag magyar vagy szlovák. A Kurultaj is ilyen sztyeppei turáni tudatú népeket gyűjt össze.
Semmi baj nincs vele, még illegális drogokat sem fogyasztanak tudtommal. És ez az, ami az ozorai fesztivállal kapcsolatban problémaként felmerült. Hogy nagyban ment a kábítószer kereskedelem. A zene, meg a performace-ok egyéni ízlés és ízléstelenség kérdése.

A dotoho meg egy szimpla gyűlöletblog. Tényleg a legsötétebb náci időket idézi, amit a szerző ott posztolni szokott. Kirekesztő, fasisztoid, önmagának is ellentmondó ökörség.
Én genetikailag negyed részben szlovák vagyok, mégsem gyűlölöm a magyarokat.

nyufika23 (törölt) 2012.08.19. 13:48:47

@peetmaster: mondjuk talán mert izraeli drogkereskedők voltak jelen Ozorán, ők terjesztették az anyagot nagy tételben

talán innen jön a zsidózás...

amúgy meg az kritizál azt, akit akar, ha releváns érveket hoz fel, meg tud győzni, akkor nem indok a kivételezésre, hogy valaki kisebbségben van
attól még lehet vaj a fején

Kandeláber 2012.08.19. 13:49:18

@TuRuL_2k2: @Chicano: Én nagyon jól szoktam mulatni, amikor bizonyos "véleményformálók" a toleranciáról papolnak.
Mindkét oldal toleranciája hasonló: nagyon alacsony.
A nevetséges az, hogy az önmagukat "liberálisként" (mennyivel szebb a "szabadelvű"kifejezés) aposztrofálók
ugyanolyan alacsony toleranciaküszöb mellett azt akarják elhitetni magukról, hogy ez a küszöb magas.

val 2012.08.19. 13:50:00

@Líder Máximo: A "De Tahót!" emlegetni kicsit visszás annak tudatában, hogy folyamatosan mocskolja a magyarságot. Ráadásul magyarul. Tudatlanul.

Egyébként számodra meglehetősen rossz hír lehet az, hogy genetikai rokonságunk bizonyított egyes meghívott népekkel.
A gyengébbek kedvéért nem a finnekkel.

Susie Q · http://couleurlocale.blog.hu/ 2012.08.19. 13:58:42

Lehet, hogy a poszt poén, de ettől függetlenül érdekes jelenség, hogy a Kurultaj milyen frankón kiugrasztotta a neokon nyuszikat a jobboldali bokorból :) Nem csak a Mandineren, de a (leg)keresztényibbnek mondott párt sorai közül is sokan hirtelen rendkívüli igyekezettel "határolódnak el" a rendezvénytől és ott gagyizzák, ahol csak érik (és nem a keresztényietlenség miatt!).

Nem tudom, kinek miért ciki az ázsiai eredet (azért ezt egyszer a Mandiner elmagyarázhatná), de ha nagyon-nagyon pozitívan akarom látni a jelenséget, akkor Németh László és Babits esetére gondolok, az urbánus és népi ellentétre, Márai Nyugat iránti kikezdhetetlen szerelmére, Kodolányi az ázsiai gyökerekhez való ragaszkodására...

A nyugat felé fordulás és a keleti gyökerek (le)tagadása nem új jelenség a magyar közéletben, reméljük azért a cél még most is egy, úgy, mint régen.

pannonfunk 2012.08.19. 14:02:11

@is: Neked igen, de szerintem pont azért lett berakva, mert sokaknak nem. Esetleg elolvashatnád mégegyszer a becitált mondat egészét, egy kis szövegértelmezési feladatként :P

staropramen 2012.08.19. 14:10:56

Egy apróság még az összehasonlításhoz

A egyik összejövetelen (okkal-ok nélkül) több száz fegyveres jelenik meg és tart pár razziát.
A másikon valahol a távolban(árnyékban) egy rendőrautó és a fesztivál területén a betiltott magyar gárda (vagy valamelyik mutációja )grasszál.

mement 2012.08.19. 14:18:13

@Mr Falafel: ": Gondolom, csodálkozol, amikor tapasztalod a növekvő antiszemitizmust a környezetedben. Pedig legtöbben csak azért utálnak, mert egy selejt vagy, nem pedig azért, mert zsidó.
Neked is javaslom, majd vihorásszunk együtt a zsidófesztiválról szóló kurucos cikk után."

Dehogy:D Ez a ti belterjes gondolati játékotok, engem hidegen hagy az a pár tizezer zsidó, aki az országban él, meg az a pár ezer amelyik tartja is a vallását, mintahogy hidegen hagy a nyari zsidó egyetem vagy fesztivál, leszarom hogy mit gondolsz te vagy a többi überpatrióta, vagy ők mit gondolnak rólunk mert nem számottevő.

A csőcselék.infonak ráadásul esemény se kell, hogy zsidózos cikket irjon amin fetrengsz a röhögéstől. Nekik teljesen mindegy

mandiner.blog.hu/2009/10/26/hulyeseg_kuruc_info_a_neved

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.19. 14:20:13

@nyufika23: Sajnos rosszul tudod. A kurultáj kizárólag genetikai örökséget őriz, a kulturális részt nem tartja fontosnak. Van ugyan néprajzos a szervezetükben, csakhogy a néprajz leírótudomány, miértekre nem ad választ. Egyébként nyelvész sincs a szervezetben, kizárólag történész, humán-genetikus és néprajzos. Ezt ők ősmagyarság kutatásban tudományosnak tartják, csak nem az. Nyelvészet és kulturális antropológia nélkül nem létezik őseredet kutatás.

mement 2012.08.19. 14:23:31

@FOXMULDER: "valaki aki ráér, légyszi MI AZ A KUMISZ?"

Erjesztett kancatej:) Sör szerű cucc, ami ha sokáig erjesztesz bor erősségű alkoholt kapsz, meg lehet belőle pálinkát párolni.

Jobb ma egy hazafi, mint holnap a tuggyukkik! 2012.08.19. 14:26:28

@peetmaster:

Nincs neked egészen véletlenül egy icike-picike kis k_rv__ny_d?! Ha lenne benned annyi értelem, mint egy rakás kutyasz_rban, akkor nyilvánvaló volna számodra is, hogy amit írsz, az abszurd. Tetszőleges kombinációkban és variációkban gyárthatunk kategóriákat, amelyek alapján egyikünk-másikunk-bármelyikünk kisebbséginek tekinthető a többiekhez képest, így én is (mint bárki) bármikor tudnék indokot produkálni ahhoz, hogy --- kisebbségi voltom révén --- jogot formáljak ahhoz, hogy a te (vagy bárki) m_cskos áv_sg_czi p_fádba sz_rjak és a tiltakozás jogát tőled elvitassam, megtagadjam. A nácizás a szellemi impotensek és a pedofilok védjegye. Plakátold csak ki, hogy ki vagy és mennyit érsz!

Celtic 2012.08.19. 14:35:15

@FOXMULDER: Erjesztett lotej. Alkoholos ital.

sronti 2012.08.19. 14:37:05

@nyufika23:
"Mondjuk ezt mondhatnád a finneknek is, akiknek full skandináv génjeik vannak, "
Nope.
bigthink.com/strange-maps/306-the-genetic-map-of-europe
A Dotoho persze baromságokat ír erről is, ha valami jót akarsz olvasni ebből a témából, akkor ezt javaslom:
toriblog.blog.hu/2009/02/16/a_paleolitikumi_homo_sapiens_sapiens_genetikai_oroksege_a_ma_elo_europaiakban_az_apai_oroklodesu_y_k

SzaszaG1 (törölt) 2012.08.19. 14:41:34

Igen, Kb annyi hasonlóságot mutat a kettő, mint a Jobbik és az LMP. Mindkettő párt, illetve mindkettő rendezvény.

2012.08.19. 14:50:55

@Mr Falafel: Ezt az álszent szöveget: ha zsidó figuráz ki zsidót, a nigger meg niggert, az rendbe van, de más ne tegye! Ja, de azért. ha a haverod egy jó cigány viccet mondd, azért jó nagyot röhögsz rajta, ahogy mindenki más, ugye. Adagolod itt a szöveget, hogy csak így, meg csak úgy, de közben egyfolytában burkoltan zsidózol.
Amúgy meg tudod kik a legveszélyesebbek a gyáva zsidó férfiak után: a gyáva magyar férfiak, de még mielőtt ezt túlkombinálnád, megnyugtatlak - ez minden nemzet fiaira igaz.
S a legújabb agymenésedről, hogy genetikailag kimutatod, hogy én bolsevik vagyok. Na ezzel nagyon mellélőttél.
Szeretnél te olyan magyar felmenőkkel, meg nevekkel büszkélkedni, mint az én családom.

2012.08.19. 14:55:53

@Jobb ma egy hazafi, mint holnap a tuggyukkik!:
"Először lek_csögözöd azokat, akik a zsidó származást bolygatják vagy számontartják, majd tételesen sorolod, hogy a Monty Pythonból kik a zsidók, kik az előtted "kérdőjeles" tagok és kik a szerinted bizonyosan nem zsidók! :D"

Hallottad már azt a szót, hogy irónia?
Na ez volt az, amit én használtam a hozzászólásomban!

Ja, hogy ezt a szót még nem tanultátok a suliban. Akkor már tudom, hogy miért g@cizel le mást simán nyomós ok nélkül.

radikalisviccek 2012.08.19. 15:02:40

@Tomi from Space: nem tudom, miért kell neked ország-világnak kikiabálnod, hogy mekkora ostoba pöcs vagy. De gondolom csak azért teszed, mert a vicces ruhákat nem szereted, de a feltűnősködésről azért a világért sem mondanál le :)

radikalisviccek 2012.08.19. 15:05:38

@staropramen: csaknem fogyasztó voltál a kalózoszászlós kis standoknál, hogy ennyire fáj a razzia? ("okkal-ok nélkül") :)

Jobb ma egy hazafi, mint holnap a tuggyukkik! 2012.08.19. 15:11:33

@Jeff_Lebowski:

"Hallottad már azt a szót, hogy irónia?"

Én már igen, de te szerintem még nem tanultad az irónia jelentéstartalmat az iskolában. Az irónia olyan közlésmód, amelyben a kimondott jelentést felülírja a közlés módja által hordozott jelentéstartalom... A te pythonos-zsidós kommented minden, csak nem ironikus.

"...miért g@cizel le mást simán nyomós ok nélkül."

Talán, mert ironizálok! (Az én kommentjeim valóban ironikusak, mivel azokban a kimondott jelentést felülírja a közlés módja által hordozott jelentéstartalom:))

2012.08.19. 15:13:50

@Mr Falafel: ... és mégy egyet elfelejtettem. Hol a fenében írtam (keseregtem?) én Amy Winehouse-ról, meg a származásáról. Kb. annyit tudok róla, hogy egy jó hangú (ha úgy tetszik "fekete" hangú) énekesnő volt.

2012.08.19. 15:26:39

@Jobb ma egy hazafi, mint holnap a tuggyukkik!: OK, mondjuk azt hogy igazad van, talán nem voltam elég részletesen irónikus, ezért módosítom az előző hozzászólásom:

"Amúgy, ha már Monthy Python: Eric Idle és Graham Chapman olyan biztos, hogy zsidók, mint Szegedi Csanád öccse, csak rá kell nézni az ábrázatukra, de John Cleese és Micheal Palin... nem is tudom, ott kéne még egy vizsgálat a Nagy Gén Kft-től. Terry Jones veszett fejsze: született árja walesi, csak meg kell hallgatni az akcentusát!"

Így már jó? Talán egy kissé erőltetett lett!

Kissé hülyén fog hangzani, de az egész csörte lényege a részemről, hogy a gyáva, Mr. Falafel féle "himihumi-sunymunyi-elmaszatoljuk" zsidózás talán jobban dühít, mint egy bátor rasszista hozzáállás.

LFC 2012.08.19. 15:32:29

Ajj, már megint ezek a komcsi, libcsi, zsici, antimagyarok... Ahogy az ősi dakota közmondás mondá, "sok itt a hülye csak még nem tud róla". Na megyek lenyilazok egy szarvast, aztán meghágom az asszonyt, de csak akkor ha kitakarította már a jurtát.

staropramen 2012.08.19. 15:43:21

@radikalisviccek:
Nekem nem fáj semmi,csak jelezni akartam, hogy az egyiken fegyveres százak, a másikon rendőri assziszt mellett betiltott gárdisták..
Ahogy jeleztem, csak egy adalék.
Tényleg volt kalózzászló????

nem várt fordulat 2012.08.19. 16:37:14

@Jeff_Lebowski: te a felmenőid nevével büszkélkedsz? mit tettél te azért? te vagy az az ember, aki ha dícséretet akar, akkor büszke a felmenőire, de közben meg fennen hírdeted, hogy a szülők bűneiért az ember nem felel?

kicsit nézz magadba.

Acsabi44 2012.08.19. 17:03:48

@Jobb ma egy hazafi, mint holnap a tuggyukkik!: Elárulod, mért k_mm_nt_lsz _gy? Kommentelsz így? Akármi ok miatt is nem írod le rendesen a káromkodásokat (Isten megharagszik, anyu átnézi a kommenteket elküldés előtt, intelligens ember nem káromkodik, stb.), ha néhány magánhangzót kihagysz, akkor az már úgy okés lesz?

Amúgy jó bejegyzés. A kommentek alapján örülök, hogy nem vagyok nulladimenziós turbómagyar, mert elég keserű életük lehet. A goásokat sem szívlelem különösebben. Mindkét dologtól kívülállóként (szerintem az ország 90%a) pedig csak simán vicces az összehasonlítás.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2012.08.19. 17:22:30

Szólnék, hogy a táblázat nem jó, nem egyforma dolgokat hasonlít össze; ezért tendenciózus az egész írás:

- a kormány nem támogatja
- a kormány támogatja

Vagy azt kellene kiírni, hogy ki támogatja mind a kettőt, vagy azt, hogy ki nem. Nézzük, így lenne jó:

- a drogszállítók biznisze
- a kormány támogatja

vagy

- a kormány nem támogatja
- nem a drogszállítók biznisze.

Mindjárt más, nem ??

2012.08.19. 17:27:39

@karacsi_maci: Yes! A szülők bűneiért az ember nem felel, attól ő nem lesz kevesebb, s a szülők erényeire meg nyugodtan lehet büszke, attól ő még (és én sem) lesz/leszek több.
Hol itt az ellentmondás, és miért is kéne magamba néznem?

(amúgy egyszerűen arra céloztam, hogy egyik oldalról egy ősmagyar névvel, másik oldalról egy - a hazáért, s elsősorban Budapestért igencsak sokat tett - nemes őssel igencsak távol áll tőlem a "genetikus bolsevikság")

nem várt fordulat 2012.08.19. 17:36:09

@Jeff_Lebowski: én meg csak azt szerettem volna valahogyan a saját szerény eszközeimmel megvilágítani, hogy büszke az ember olyan dolgokra lehet, amikért tett is valamit. a többinek maximum örülhet.

nem tudok rá büszke lenni, hogy magyar vagyok, mert az nem az én erényem. nem én választottam, annak születtem.

örülni tudnék neki, de sajnos most úgy érzem, hogy nem sok örömre van okom.

(pl. metropol újságban: "igen, elégedett vagyok az olimpiai sportolónk teljesítményével". lajos, 23 éves marketing menedzser...., ugye érezzük, kicsit fals megfogalmazás :)))

2012.08.19. 17:49:31

@karacsi_maci: Valahol talán ez már csak játék a szavakkal.
Karinthy Ferenc büszke lehetett az édesapjára, a sikeres íróra (ha úgy tetszik: örülhetett sikerének), ő maga elismerésre méltó mégis a maga teljesítményével lett.
A másik felvetésed érdekes: valóban, az, hogy büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, az azért valahol nagyon más, mint, pl. hogy büszke vagyok arra, hogy jó családapa, sikeres vállalkozó vagy sportoló vagyok.

2012.08.19. 18:01:21

... és még mielőtt a radikális jobboldal belendül... szóval a Karinthy Ferenc példában volt egy kis kikacsintós, polgárpukkasztós szándék, úgyhogy legyen inkább id. és ifj. Dumas (remélem egyik sem volt zsidó, kommunista, vagy magyar:)

dean23 2012.08.19. 18:14:06

Az egyik egy drogparti a másikhoz meg be kell gombázni, hogy azt a mérhetetlen sok baromságot el lehessen viselni amit a szittya farsangozók kitalálnak!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.19. 18:26:03

@dean23: Remélem, a gyilkos galócát nyomatod!

Kandeláber 2012.08.19. 19:11:56

@Jeff_Lebowski: Dumas egyik felmenője néger volt.

Measurer 2012.08.19. 19:31:05

@Líder Máximo: A magyarországi kunok és a kazahok kapcsolatának felkutatása a karcagi Mándoky Kongur István turkológus érdeme. Halálának 20-ik évfordulójáról 2012 aug. 22-án emlékezünk meg (Mahacskala). A madjar nevű kazah törzset is ő hozta szóbeszédbe, arra meg nyilván nem gondolt, hogy szorgalmas tudományos tevékenysége eredményeként ilyen nagy dzsembori jön létre.

hill billy 2012.08.19. 20:14:06

@peetmaster: Ez nagyon gyenge volt még egy liberálistól is.

"A hülye náciknak ajánlom figyelmébe, hogy magyar magyart kritizalhat, magyar zsidót nem, mert az kirekesztés."
1, Ezzel feltételezed, hogy a zsidó nem magyar. Ez a kirekesztés.
2, A kirekesztés (pl. a katolikus nem protestáns) miért lenne nácizmus? Vagy ha az, akkor minden társadalmi kategorizálás kirekesztés, és ez esetben a társas élet alapvetően náci.

"Magyarországon a magyar a többség, ezért automatikusan előnyben van, és többet eltűrhet."
3, A magyar lehet katolikus, protestáns, boszorkányhívó, sámánista, miegymás. Mindenkinek sok tulajdonsága van, nemzeti, vallási és még egynéhány. Egy ősmagyar hívő biztosan nincs többségben, miért kéne többet tűrnie, mint másnak? Ha igaz, hogy mind kisebbségiek vagyunk, akkor senki sem többség csak valamilyen önkényes szempont alapján (p. "akiknek földig ér a lábuk").

"Tehát aki ezen cikk mellé,amelyben magyarok röhögnek magyarokon, zsidokon röhögő cikket követel, az náci. Ugyanis magyarként akar röhögni nemmagyarokon. És az kirekesztés."
4, Ismét: a zsidók nem magyarok? Akkor nem vagy te kirekesztő?
Segítség, náci!

TGabi 2012.08.19. 20:35:05

@willdataa:

Minden politikus korrupt - legyél erős, Szegedinek a származása miatt kellett mennie...

TGabi 2012.08.19. 21:03:48

Lehet itt duzzogni meg berzenkedni az ősmagyaroknak, hogy miért nem tetszett a cikk.

Csakhogy ez a cikk nagyon is jó és remekül fején találja a szöget. Igenis sok a hasonlóság az Ozorafest meg a Kurultaj között.

Mindkettő csurig tele van ezoterikus, misztikus,
álvallásos, neopogány és pszichedelikus elemekkel. Ráadásul a Kurultajos sámányizmus, regölésestől, tűzönjárásostól pluszban még 70 millába fájt az adófizetőknek... Sámánkodjanak más pénzén!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.19. 21:30:57

@TGabi: anyád és a szappan között is kibaszott nagy a hasonlóság. És lássuk be, a fajtának általában jobban áll szappannak és lámpaernyőnek lenni. Kerül, amibe kerül, előbb-utóbb enyém lesz a bőrödből készült sámándob.

2012.08.19. 21:56:05

@Mr Falafel: Húúú, ez kemény volt. 25 éve azt mondtam volna erre, hogy ennyit tudsz.
Ma inkább nem mondok semmit... de mégis:
most legyen az, hogy te vagy az ostoba fajankó, én meg jófej vagyok.
Ja, hogy ez nam csak játékból van így?
Az még jobb!!!

2012.08.19. 21:59:49

@Kandeláber: végre egy kiművelt fő!
A hangszórót te nyerted!!!
:)

tevevanegypupu 2012.08.19. 22:00:12

Nem egeszen ertem, hogy a mandinernek mi a baja a Kurultajjal? Hiszen csak vegulis jatek. Bantani nem bantanak vele senkit, emlekeznek vagy legalabbis elkepzelik, milyen lehetett regen..Ilyesmin altalaban egyetlen orszagban sem szoktak gunyolodn...Nalunk mi ez a hulyeseg, hogy mindenen rohogni kell ami esetleges osi szokasainkat eleveniti fel? Mar a rovasirasnal sem ertettem, miert olyan tragedia, ha esetleg valaki megtanulja vagy talan meg - szornyu - iskolaban is tanitjak??Nem jarok Kurultajra, de ismerek olyanokat akik igen. Semmiben nem kulonbeoznek azoktol akiknek nincs kedvuk ilyesmihez es nem is akarnak senkit kenyszeriteni ra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 22:10:15

@tevevanegypupu: az a különbség ozora és a kurultájközött, hogy turul még nem volt a kurultájon.
ficsúrok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 22:14:43

"szeretnek vicces ruhákat hordani"

tetves szdsz-es szemetek, csak ennyire telik tőletek?
ősi múltunk nem vicces ruha, emlékszem Benedek Elek, bár nem az ősmagyar, de akkor is a népi viseletét hordta Pesten is. dacból, csakazértis! nektek gyökértelen kukacoknak ez még eszetekbe se jutna, de nyilván ezeket a népi ruhákat, nemzeti ruhákat, amit Petőfi is szintén dacból hordott, ti csak szdsz-es komcsi mentalitással csak vicces ruhaként aposztrofáltok.
ezek vagytok: senkik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 22:20:36

@TuRuL_2k2: nevess csak ahogy nevetni tudsz, nevess ahogy torkodon kifér

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 22:22:21

@LINOLEA: anyáddal viccelődjél, meg azon hogy k*rva.
nem röhögsz?
ez vicc, hülye

tewton 2012.08.19. 22:26:16

milyen vagány lenne a mandariner, ha kiküldenének egy élő tudósítót pl. ceglédre is, ahol cigányok próbáltak/nak rendőrt meg gárdistát lincselni. most is áll a bál, én nem hagynám ki, ha friss, gonzós újságíró lennék.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 22:29:17

@Vén Csataló: jó kis posztkomcsi szervezet a kurultáj, szó mi szó, még nem voltam, de nem tartom rossznak, ettől függetlenül magyargyűlölete megmutatkozik turulnak
komcsi lezsákostul, torgyánostul és vukicsostul - igen, ő is komcsiféle, sajna. úgy gondolom, de nem biztos még

vimeo.com/6415843

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 22:33:38

@Mr Falafel: ugyan, hát ezek már a kommentek miatt is össze* magukat. hát kritizálta őket a magyarnarancs, ezek után egy zsidófesztiváloskritika, hát mit fog szólni apu?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 22:42:55

@Vén Csataló: ja és ezen kommented megy a posztnak is, mert turul is jobbikosnak titulálja a kurultájt:

" Ki tudja, egy Jobbik-LMP kormány hatalomra kerülését követően nem fuzionálnak-e majd?

Ozora Kurultaj"

komolytalan samu 2012.08.19. 22:48:47

Az ázsiavonzalomhoz:

Ha valaki lovasíjászkodni, jurtázni akar, vagy azon merengeni, hogy porig égetné Bibionét, tegye! Kedves nosztalgia.

De
Az hagyján, hogy egyetlen ősmagyar nem tudna tiszta vérvonalat igazolni Árpád apánkig, de a kb 40 generációnyi őseink majd negyede azért harcolt, abba pusztult bele, hogy NEKÜNK ne kelljen se mongolul, se törökül beszélni.

Szóval a nosztalgián, hagyományőrzésen túli ázsiába vágyódás (a tudatlan félműveltség mellett)
TKP nem más mint a az összes ükszépónagypapa sírjának hetyke levizelése.

Amihez ezúton is gratulálok!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 22:49:54

@Kandeláber: ja hogy a drogutca neked nincs ellenedre?
na eddig értettem veled mindenben egyet

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 22:52:51

@TuRuL_2k2: Az én szememet nem csípi egyik sem"

vhol legmélyen azért csípi a szemed a "jobbikos kurultáj", ugye?
"Ki tudja, egy Jobbik-LMP kormány hatalomra kerülését követően nem fuzionálnak-e majd?"
persze te nem így hívod, de miért nem írsz inkább arról, hogy a tűzijáték árából 4 kormánygépet is lehetett volna venni?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 23:06:57

@komolytalan samu: senki nem vágyódik ázsiába
ezek az emberek büszkék arra, hogy ekkor a magyar vezető katonai nagyhatalom volt Európában
magyarok nyilaitól, stb

komolytalan samu 2012.08.19. 23:30:52

@tesz-vesz: Francokat nem.

Rothadt individualista nyugat, bezzeg ázsia, még kibontanom sem kell, tele a radjobb (és sajna a fideszben is gyűrűzik) vágyódással.

És közben baszki menjen már el valamelyik egy angol/német faluba, ahol 10x akkora közösségi összefogás, és élet van mint nálunk, épp ez az baszki ami miatt alig tudunk előrelépni.

Mert a helyi közélet pfujj, csak korrupt senkiháziak vannak benne (persze hiszen neked zsenánt) , meg ingyendolgozzak a köcsögszomszédért?

Nem éhbéres 2 milliós kínai gyártelepekről, meg békés füstös jurtákról kell álmodozni, hanem fölemelni a segget; mintagazdaságokat, működő civil egyesületeket (sport, kultúra) kell csinálni a szomszédokkal, barátokkal, bevállalni a felelősséget a helyi politikában, és figyelni, tanulni ezerrel, hogy jól is csináljuk.

2012.08.20. 00:30:06

@Subba Sógor: ez csak egy hazafiatlan liberálbolsi ló lehetett, maga a kifejezés is innen származik: megbokrosodott = a táncoló Bokros Lajoshoz vált hasonlatossá. (a sérülteknek mielőbbi jobbulást!)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.20. 09:30:23

@komolytalan samu: Mindösszesen azt felejted el, hogy összefogás éppen miattatok, zsidók miatt nem lehetséges.
Gyökereink és múltunk kutatása nem valahová vágyódás, hanem identitáskeresés. Szó nincs arról, hogy bárki Ázsiába vágyódna, ezt ti, zsidók vizionáljátok, mintha nektek nem lenne tök mindegy. Talán az fáj, hogy a magyar gond nélkül lett európai, míg nektek 2 ezer év alatt sem sikerült? A te fajtád állama európai rendezvényeken szerepel, noha kurvára nem európai ország. Mutass egyetlen európai gyökeret nálatok! Na, erről van szó, te szerencsétlen szellemi éhenkórász.
És mi a helyzet azzal, hogy a Habsburgok több évszázadra megszálltak? Amikor beléptünk az EU-ba, akkor lehugyoztuk Rákóczi sírját, te zsidó barom? Az EU vezető hatalma Németország, - amikor beléptünk az EU-ba lehugyoztuk a holokausztban odaveszett magyar állampolgárok sírját?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.20. 09:32:43

@tesz-vesz: Turult erősen befolyásolja származása. Genetikailag kurultáj-ellenes.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.20. 11:36:32

@Mr Falafel: miért mi a származása? honnan lehet ezt tudni?
nem hiszem amúgy

komolytalan samu 2012.08.20. 12:17:03

@Mr Falafel: Erős kíváncsiság: mégis honnan szoptad ki, hogy zsidó vagyok? A nicknevemből, vagy a mondatfűzésemből? :)

Átgondolod, mennyire szórakozhatok rajtad , ha azt mondom kettőnk közül igen jó eséllyel én tisztább vérvonalat hozok úgy 5-800 évre visszamenőleg? :)

Ps: régi, erősödő tapasztalatom, hogy a mindenféle szlovákrománszerb betelepítettek utódai igazolnak maguknak kényszeresen párthussumérperzsa ősöket.
Érthető persze :)

Üzenem nekik: Mi már láttunk itthon Ázsiaiakat, meglennénk nélkülük!

komolytalan samu 2012.08.20. 12:33:56

@Mr Falafel: A dühkitörései alapján ön pl. szerb eredetű. Vagy albán, de nem akarom megsérteni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.20. 12:41:02

@komolytalan samu: Magyarnak vagy másnak lenni identitás kérdése. A magyargyűlölő attitűd zsidó sajátosság, ezért mindenki, aki fékevesztett magyargyűlölő, azt lezsidózom. Felmenőid is korcsok voltak, mint te, azokkal kár példálóznod. Egyébként genetikázni a nácik és a zsidók szoktak. Az identitás érzelmi kötelék. Attól magyar vagy nem magyar valaki, hogy van-e identitása. A magyarra, mint minőségre gondolok. Neked a magyarságod csak állapot, és nyelvtanilag főnév, mert csupán állampolgár vagy.

komolytalan samu 2012.08.20. 12:50:21

@Mr Falafel: Az iróniához, mint a szerbek többségének, láthatóan semmi érzéked.

A szépmuterodékat betolták ide a Habsburgok 300 éve a kecskéitekkel együtt Mitrovicából, azóta megtanultál cifraszűrt gombolni, de a kettőt még azóta sem tisztáztad magadban, aztán itt csapkodsz egy kommentablakban.

Kandeláber 2012.08.21. 07:01:43

@tesz-vesz: Kevésbé, mint a nyilvános melegfelvonulás, vagy a siófoki cigóvonulás.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.21. 23:43:03

@Mr Falafel: érdekes. én nem tudom kik a szülei.

@Kandeláber: szerintem van olyan irritáló, mint egy melegfelvonulás, tán ugyanazok támogatják mindkettőt is a közmorál lerántása érdekében

virag légfrissítő · http://merida.hu/ 2012.08.22. 13:34:39

Astykuł érdekes. Én biztosan ajánlom a barátaidnak. azt javaslom <a href=http://merida.hu&gt;háztartási vegyszerek</a>

virag légfrissítő · http://merida.hu/ 2012.08.22. 13:36:40

Astykuł érdekes. Én biztosan ajánlom a barátaidnak. azt javaslom [url=http://merida.hu]háztartási vegyszerek[/url]

Teker 2015.08.30. 17:10:06

érdekes, hogy nincs Ozoráról olyan kép, ahogyan izraeli zászlót lenget a közönség...
süti beállítások módosítása