Kommentszűrés
’12 júl
16
15:15

Bándy Kata, a halálbüntetés és a gyász vámszedői

Írta: TuRuL_2k2

halalbuntetes_injekcio.jpg

  Kezdődik. Elfogták Bándy Kata (egyik?) gyilkosát, aki beismerte tettét. A különösen megrázó és nagy port kavaró bűncselekmények után szinte mindig akad valaki, aki előáll a Btk. szigorításával, vagy egyenesen az adu ásszal: a halálbüntetés visszaállításával. Nem meglepő, hogy a pécsi pszichológusnő halála is felkorbácsolta az indulatokat, most azonban nem a halálbüntetést újra és újra követelő Jobbik állt elő ezzel a javaslattal, hanem a Fidesz frakciójában ülő kisgazdák.

  A Kisgazda Polgári Szövetségpárt közleménye szerint „elfogadhatatlanok azok az ellenérvek, amelyek azt kívánják bizonygatni, hogy az állam nem jogosult az emberi élet elvételére”. Most tekintsünk el attól, hogy a valaha szebb időket megért, történelmi párt utód-utód-utódentintása még a KDNP-nél is kevésbé létező szervezetként rendelkezik képviselőkkel az országgyűlésben (eddig azt sem tudtam, hogy már így hívják őket, a Szövetségpárt mindenképpen korszakos jelentőségű nyelvi innováció): egy magát minden bizonnyal kereszténynek valló politikai erő hogyan léphet túl ilyen egyszerűen az Újszövetség alapvető tanításain, s miként követelheti vissza az Ószövetség szemet szemért, fogat fogért törvényét? 

  A demokrácia, a népfelség egyik feloldhatatlan – és így korlátjait szépen megmutató – ellentmondása, hogy a nép halálbüntetést akar, választott képviselői viszont kevés országban adják ezt meg neki, sőt, a legtöbb államban komoly nemzetközi szerződések tiltják ezt a büntetésnemet. Éppen ezért nagyon felelőtlen dolog a tömegek indulatára és vérszomjára (keresztre vele!, ugye) játszva napirendre venni a kérdést.

  A végére még egy rövid kitérő. Talán kevésbé veszélyes, de legalább ilyen ízléstelen, ha valaki Bándy halála apropóján csupa felkiáltójel, csupa szirup bejegyzéseivel szörfözik a lakossági lájkok és megosztások áradatán (persze hősünk amúgy sem túl válogatós, máskor koporsókkal pózol egy megindító, exkluzív Facebook-fotó kedvéért). 

Címkék: halálbüntetés Bándy Kata Vujity Trvtko Kisgazda Polgári Szövetségpárt

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr434659903

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kik is a legkegyetlenebb gyilkosok? 2012.07.19. 12:03:08

Nemrég olvastam egy érdekes cikket a tényleges életfogytigra ítéltekről. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ezek közül a legveszélyesebb bűnözők közül mennyi lehet a cigány származású? Lehet-e bármi is a szélsőjobb által hörgött elrettentő, halálos ...

Trackback: Fölmentünk vagy negyvenheten 2012.07.17. 21:37:56

Gyilkosság, bőrszín, halálbüntetés.Emberi jogok meg minden.     Nem voltunk soha puszipajtások, ez nyilvánvaló, de azért szegről-végről (és később az enigmatikus decsi gróf révén is) ismertük egymást. Középiskoláb...

Trackback: Ki a gyilkos? 2012.07.17. 12:51:52

Sok külföldön élő magyart is elért a Facebookon és a többi közösségi oldalon terjedő kérés a múlt héten, hogy keressünk együtt egy lányt, aki Pécsett tűnt el egy éjszakai séta után. Egyedül, buli után hazafelé, egy rossz hírűnek tartott környéken. Érte...

Trackback: Ki a gyilkos? 2012.07.17. 12:50:44

Sok külföldön élő magyart is elért a Facebookon és a többi közösségi oldalon terjedő kérés a múlt héten, hogy keressünk együtt egy lányt, aki Pécsett tűnt el egy éjszakai séta után. Egyedül, buli után hazafelé, egy rossz hírűnek tartott környéken. Érte...

Trackback: A Bándy gyilkosság margójára... 2012.07.17. 12:13:37

Most kéne észnél lenni. Ez az ország tele van gyűlölettel. Gyűlölik a cigányokat, a hajléktalanokat. A zsidókat, a libsiket, a melegeket. Gyűlöli a Főváros a vidéket, a vidék a Fővárost. Gyűlölik a bevándorlókat és a kivándorlókat, de gyűlölet tárgyai ...

Trackback: Ecce occisor: Bándy Kata, Pécs 2012.07.17. 10:00:56

2266 A közjó védelme követelményének megfelel az állam erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség...

Trackback: Irgalmat az ártatlanoknak! 2012.07.17. 00:50:56

Köztudomású, hogy a rendőrség határátlépési kísérlet közben elfogta a Bándy Katalin rendőrségi pszichológusnő meggyilkolásával alaposan gyanúsított P. Lászlót. Az is köztudomású, hogy ezt a bűncselekményt az illető töredelmes, bár kevéssé valószerűnek ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.25. 00:08:44

@Counter:
Még egy kis csiszolás és mehet a Btk.-ba. Hiányolom a törzsbeliség egzakt, törvényszövegbe illő definícióját.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.25. 00:15:11

@Pelso..:
Akkor én is hadd dobjak be egy távolabbi témát.
Giulio Regeni olasz aktivista holttestét megtalálják Egyiptomban, az egyiptomiak szerint közlekedési baleset áldozata lett, az olaszok szerint halálra kínozták. Íme egy beszámoló a körülményekről valakitől, aki ismerte az áldozatot is és a világot, amelyben élt.
24.hu/kulfold/2016/02/18/ismerkedjen-meg-a-megkinzottakkal-nem-tudod-mikor-fognak-erted-jonni/

Már-már azt gondolhattuk volna, hogy Egyiptomban bárki meghalhat, aki a rezsim ellenzékével tart kapcsolatot. Szerencsére kiderült, hogy csupán brutális bűnözők próbáltak látszatot kelteni.

Rendőrnek adták ki magukat, de a rajtaütés során mind meghaltak.
index.hu/kulfold/2016/03/24/megtalaltak_az_olasz_diak_gyilkosait_kairoban/

Egyfelől szomorú, hogy mire nem képesek brutális bűnözők. Másfelől örömteli, hogy az igazságszolgáltatás kemény ökle kíméletlenül lecsap rájuk és újra mindenki biztonságban érezheti magát. A hatalom megvédte az egyiptomi és az Egyiptomban élő külföldi embereket.

De ez tényleg távol van a témánktól.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.03.25. 00:55:16

@Doomhammer: Hóman Bálint munkássága biztosan rendelkezik a megfelelő fordulatokkal, kifejezésekkel.

Az egyiptomi történet milyen szomorú. És milyen szép, kerek lezárást kapott.
Biztosan nem arról van szó, hogy bűnözői körök végzik el a piszkos munkát a hatalom számára épp azért, hogy ha valami hiba csúszna a dologba, legyen kit agyonlövetni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.25. 01:25:47

@Counter:
Hóman Bálint, a modern magyar történetírás atyja, a fajvédő?

Volt a modern magyar történetírásnak egy másik atyja, Szekfű Gyula, ő meg kriptokommunista volt.

A fene se érti, ezek a történészzsenik miért vonzódtak annyira a szélsőséges eszmékhez. Mert arra gondolni se merek, hogy a magyar történésztársadalom olyan beteg, hogy szélsőséges nézeteikről hírhedt alakokat tesz meg vezérlő csillagnak.

Egyébként azt tudja, hogy a pszichológusnő is érintve volt a történelmi témában? Történelem OKTV-n lett 7. még gimnazista korában.

Egyiptommal kapcsolatban: megnyugtató, hogy a gyilkosok bűnözők voltak és nem túlbuzgó hivatásosok, akik félreértettek egy nemhivatalos óhajt.

Pelso.. 2016.03.25. 07:00:12

@Doomhammer: Szerintem kurvákra egészségesebb, valamint simán lehet egy TTK-s projekt adatgyűjtő fázisa az ilyen.
Nem zárom ki, hogy az egyiptomi elkövetők meg klasszikusan lőtték magukat tarkón, háromszor.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.03.25. 07:25:03

@Doomhammer: index.hu/belfold/2016/03/24/a_trehany_hivatal_szeme_lattara_halt_meg_a_csecsemo/

És itt a példa a másik kedvenc témámra, a törzsi határokat tiszteletben tartó és a határokat tiszteletben nem tartó emberölések megítélése közötti különbségre.

A gyilkos és áldozata azonos, a hatóságokat irányító törzstől különálló törzsbe tartozott, így a hatóság csak tessék-lássék járt el megelőző jelleggel. A közvéleményt meghatározó törzs sem háborodott fel, hiszen őket sérelem nem érte semmilyen formában.

Na de képzeljék el, mi volna, ha nem így volna! Egy időjárás-jelentésre sem volna idő és hely a sajtóban három napig.

@Pelso..: Kard által vész, ki kardot ragad, mindenki elnyeri méltó büntetését.

Pelso.. 2016.03.25. 07:30:34

@Counter: Sőt, még a sikerdíjuk is a kasszában maradt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.03.25. 08:31:13

@Pelso..: Ebben az iparágban nincs özvegyi nyugdíj és árvaellátás?

Pelso.. 2016.03.25. 10:52:02

@Counter: Nincs, hisz a relatíve magas egyszeri vállalási díjba a kivitelezők beépítik az adott akcióra eső részt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.03.25. 12:40:25

@Pelso..: Akkor nem érdemes feketén verőemberkedni.

Hogyan vehetik rá őket mégis? Biztosan nem jogtalan kedvezmények ígéretével...

Pelso.. 2016.03.25. 14:36:19

@Counter: Gondolom, a szektor humán erőforrás kereslet-kínálat viszonyai a tárgyalások alapja, vagyis ezt ennyiért, ha nem kell, pár piaszterrel olcsóbban viszi más.
Semmi párhuzam a két ágazat között:
Hazai közbeszerzés, vagyonvédelem. Specifikációban megadva a szolgáltatáshoz szükséges össz óraszám, ez fix és teljesítendő. Amennyiben a 3 legolcsóbb netto ajánlatot (havi teljes díj) előbbivel visszaosztjuk, hát messze nem áll meg a járulékokkal terhelt minimál órabér. Vagyis az egyszeri őr nem tud saját magának minimálbért fizetni, aki nyertes fővállalkozó egyéni alvállalkozója persze, továbbá egyéb költségelési lehetősége jelentéktelen. Mondom közbesz, s többéves szerződés lett belőle. - kis adalék a mit érdemes/nem érdemes gondolathoz.

Robinzon Kurzor 2016.03.25. 17:51:44

@Pelso..:

Ezt még a NAV is eljátszotta anno. (Talán még APEH korában.)
Meg is kötötték a szerződést, úgy hallottam, minimálbér (+járulékok) alatti óradíjjal.

Pelso.. 2016.03.25. 18:43:58

@Robinzon Kurzor: Emlékszem, meg takarították is ebben a konstrukcióban.

annamanna 2016.03.26. 03:50:34

@Counter: ezt feltétlenül olvasd el, nagyon király: www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kis_grofo_klipjeben_is_feltunik_a_prostibizniszes_szegedi_porsche/2468346/

És a kommentek!!

Irigy vagy hogy te kubikolsz te csicska ès a cslàdibol èlsz rohagy meg

Ahogy te is szoktad.. szellemi rövidnadrágos Zolika...Mikor mész segíjért a kiccsaládodnak?

Nekik,mindent lehet, támogatás, BMW, jogosítvány ehhez a típushoz nem kell, nekik mindent lehet és szabad,mint mondják sajnos nem tudtak beilleszkedni ebben a büdös nagy Magyarország-n, 400 éve, már. Csak meg jegyzem a városomban Nótár Méri 30 perc / harminc , azaz félóra,/ fellépést vállalt, vacsora egyébbel, 300 e. ft-al. Számla, nyugta stb.....nem is kell!!! Korrupt a világ, bíró ,rendőr NAV, mindenki !!

Oké, de ki az a Kis Grófo??

Buzibáró

Egy kicsit hasonlit, kimdzsong-unra. Nem?

Ilyen fokú tájékozatlanságot! grin hangulatjel

Szakagyatok meg te csicska būdös magyarok kàrörvendö gyàszhuszarok. Meg basznàtok anyàtokat 100ft te retkes gecik. Ti mongyatok a cigànyokat a faszuk vège vagytok csicskàk

Visszahúzhatnál Indiába!

Akkora bunkók vagytok hogy irni sem tudtok helyesen tanulj meg aztan kommentelgess

Na még egy bevándorló indiai elefántidomár...pfejj azt a kezet harapod amelyik enni adott te nyomorult,rohadt piócák vagytok,a világot elleptétek és élősködtök!

Mi a sz.rra legyek irígy? XD egy mondatot se tudsz leírni helyesen.

Igen, van az a pénz amitől korpásodik a haj! Szegeden mindenki tudott róla, kivéve a rendőrség és a NAV!

Remélem Franciaországig nem ér el a kezük. Ott nincs korrupció mint Magy.on .

XD te melyik bolygón élsz amúgy? napfényt láttál már?

Kis Grófo? Csak megerösít ! Felsöbbrendüek vagyunk ! Ennyi!

Előbb utóbb kiderül, hogy miből verik a nyálukat X6-al meg Cayennel 20-25 éves taknyok...

undorító egyébként hogy mennyire rasszista emberek vannak itt... hánynom kell a legtöbbtől. büszkék lehettek magatokra!

A legenda szerint, ahányszor egy uj cigány születik.... eltűnik egy bicikli.

Irigy vagy hogy neked nem porsed van hanem ladàd xd de ratyi

De kisfiam én már csak azért is gazdagabb vagyok mert tudom, hogy írják azt, Porsche és Lada... Te meg tekerj tovább a bicajjal az első nyelvtan könyv boltig!

"Valakinek holnap le kell mondani hivataláról
Mondd, te kit választanál?"...

Nem ez a van a kis grófo klipjében fogyatékosok!!!!

azt nem lasak a vakok hogy az egyik fekete a masik meg barnas surke hogy vegye el a joisten az erőt őket !!!! Delmagyaros gecik !!!!

a gyengébbek kedvéért a kocsik színeire gondolt

az nem baj hogy az egyik szurke a masik fekete ... megint majdnem eltalaltatok

Azok az emberek akik segítettek eltusolni ezeknek a bűncselekményeit, azok is a bűnszervezet tagjai közé sorolható!?

Várjatok, mindjárt meglepődök! Ohh, micsoda meglepetés!

Utolsó Irigy bànatok amennyi rosszat kivantok ezeknek az embereknek a Duplàja huljon vissza ràtok ... Majd a jòisten megver benneteket !

Legalább az igaz sagot tenetek ki ti nyomorekok

dicsák Buksi

Ami összetartozik , összenö.

Hat ha az en vagyonom is elökerül egyszer. !

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.03.26. 08:52:43

@annamanna: "azért is gazdagabb vagyok mert tudom, hogy írják azt, Porsche és Lada... Te meg tekerj tovább a bicajjal az első nyelvtan könyv boltig!"

Bagoly mondja verébnek, jaj :-D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.26. 23:00:53

Á. Anikó láthatásra vitte, majd megölte a lányát.

Most kiderült, hogy a tett nem volt előre kitervelt.

www.blikk.hu/aktualis/belfold/elkepeszto-vadirat-106-dofes-nem-volt-szandekos/ngmxn3m
"Mint ismert, tavaly áprilisban csupán láthatásra ment a kislány az édesanyjához. Ám többnapi aggódás és rettegés után az édesapja és felesége már csak a megbocsátott egyéjszakás kalandból született gyerek holttestét találta meg: a korábban pszichiátrián kezelt anyja szó szerint kivégezte egy panzió­ban. Noha a tárgyalás megakadt, mert Á. Anikó a börtönben összevagdosta magát, s öngyilkossági kísérlete után az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyintézetben (IMEI) kezelik, attól a vádirat még elkészült, a tartalma pedig elképesztő.

– Abszurd, hogy a vádirat szerint nem volt előre kitervelt a gyermek életének kioltása – mondta a Blikknek Kelemen Tamás, az áldozat családjának ügyvédje. – A vádlott egy héttel korábban lefoglalta a panzióban a szobát, kést, alkoholt és gyógyszereket vitt magával, elmondható tehát, hogy jól felkészült a tettére, és elég alaposan kitervelte azt."

Laura, a megbocsátott egyéjszakás kaland eredménye? Ez új.

annamanna 2016.03.28. 02:45:29

@Counter: nahát, "A pampák királya" c. brazil szappanopera csak folytatódik Szegeden, két cikket is találtam az ügyben

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/szokesben_a_prostiklan_feje/2468473/

"a francia törvényhozás szigorít a prostitúciót büntető törvényeken."
"A franciák azt is büntetik, aki fizet az élvezetekért: első körben 1500 eurót „kérnek", visszaesőknek 3750 euró a rendőrségi tarifa."
"– Vasárnap este kapott egy telefont, és elindult Csehországba. Nem szólt senkinek, ezért is foghatták el a többieket."
"miért nem a francia akció előtt léptek? Erre azt a magyarázatot adták, hogy a nyomok szerint K.-ék Magyarországon az üggyel kapcsolatban nem követtek el bűncselekményt, a határon átnyúló nyomozás pedig az NNI hatásköre."
"szúrta a szegedi rendőrök szemét a K. család, de egy luxuskocsi nem ok a gyanúsításra."
"Nem mellékes, hogy a klán letarolta a kinti prostipiacot, ezzel számos ellenséget szerzett."
"a teljes felderítéshez az ottani titkosszolgálatot is bevetették. De nemcsak a 40 lány és a látható luxus, hanem a pénzmosás miatt. Utóbbit a franciák a terrorveszély miatt nagyon komolyan veszik."
"ha kellett, fiúkat, ha kellett, lányokat buszoztattak gond nélkül a schengeni övezeten belül."
"a lányok egyszerűen hazastoppoltak, annyira nem érte meg kint dolgozni. Számszerűsítette is az élvezeteket, 20 euróért majdnem mindent meg lehet kapni. Ez alig két pizza ára."

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/pali_a_sajat_nojet_futtatta/2468186/

"gyanúsított férfiakhoz 10-20 fős csoportokban érkeztek a hozzátartozók."
"erős testalkatú férfi az ügyész elmondása szerint saját barátnőjét futtatta, akinél legfeljebb napi 30 eurót hagyott"

Persze lehetett kommentelni is a cikkeket, úgyhogy a napi hahota-adag biztosítva:

Sajnos itt elég nehéz tonnányi irónia és szarkazmus nélkül reagálni a kibontakozó eseményekre, remélem életfogytiglant kapnak, vagy legalábbis fordul a kocka és bent ők lesznek a hölgyek...

A tisztességes ott kezdődik, hogy nem adunk el embereket pénzért csajszi, ne nevettess már A "családi" támogatás itt már kevés, a magyar rendőröket lehet, h le tudták fizetni, de a franciákat nehezebb lesz Én személy szerint nagyon örülök ennek, és nem is vagyok egyedül vele Puszillak

Kik azok akik fedezték őket? Hol vannak azok akik jó pénzért felhajtották vagy eladták a lányokat? A Szegedi Rendőrségnek nyomoznia kellene az itthon maradó többi bűnöző után is. Pláne ha a migránsok csempészete is benne volt a lajstromban.

akiknek nyomozni kellett volna és felderíteni az ügyeket, MEG LETTEK VÉVE! Manapság, amikor "mindenki a piacról él" csodálkozna ezen? Már Bálint Sándor, - a legszögedibb szögedi írta annak idején a Vulgáris Népi Kifejezések c. könyvében - "Mindenki megvehető, a kérdés csak az, hogy mennyiért?"

A stricik tőbbsége így cselekszik. A"lányok" közül választ eggyet akit ő is "használ" de annak is kell ugyan úgy "dolgozni" mint a többinek....

Netes videón az egyik riportba mindegyik lányt használták. Mindnek ugyanazt a szöveget adta be, hogy őt jobban szereti mint a többieket és ha lesz elég pénz akkor elveszi...

Helyi apacs,sziu es irokez törzsek tagjai,valoszinüleg szegednek a negyevszakos negyedebol ......

Így van, lehet nem is cigányok, hanem perui indiánok

Mi lesz a gusztustalan cigánypalotával?

Álj be Hollandiába egy kapinba és lesz neked is gusztustalan paraszt házad

Nyomjátok be anyátokba a faszt büdös korcsok egész nap itt cigányoztok de tik talán magyarok vagytok?????
(Török Német Orosz)
Ezzeknek irjatok mert ezzek szét baszták a anyáitokat.
Tisztelet a kívételnek!!!
Majd a törvény intézi amit kell.
Nem vagytok bírok csak korcsok!!!

Mert ő rendes ember, először az asszonyt rendeztette le,talán,még segítkezett is , valószínű ő erre nem képes. Élnek mint az állatok !!

Ja közben a család meg felveszi a segélyeket- itt- ott meg amott és röhög rajtunk!

Mindenhol így van! - mercivel,-bmv-vel járnak- segílybúl!

Ezeknek adnak segélyt. annak is kinyomnám mind a két szemét, aki ezeknek a tetveknek megállapította a segélyre való jogosultságot.

Hahaha fokepp a szegedi rendorok köztudott soha semmit nem vesznek eszre ... Csak h ki fut at a piroson meg kit igazoltassanak Nem is tudom miert

tudjuk a "miértre" a választ.

A megvasarolt rendőrök prostinak számítanak??

Azért ez nyilt titok volt szegeden , nem értem mi tartott a rendorségnek 15 évig .

Az, hogy a franciák is beszálljanak a nyomozásba!

a libsi újságok nem merik leírni,biza ez is cigánybűnözés(ez a tény,nem a rasszizmus mondatja velem)

és még mennyi van, akit nem kaptak el, mert nem merik...

Ezeket se mi kaptuk el, hanem a franciák.

a magyar rendőrségtöl életük végéig ezt csinálhatták volna! A környékben söt szerintem szegeden mindenki tudta hogy ott valami büzlik és ennyi idő és egy másik ország felhívása kell hozzá?? Szégyen ez a magyar rendőrségnek!!!

Ha a franciák nem jönnek rá, ki se derült volna idehaza.

dehogynem, rég tudták. Nem hülyék a magyar rendőrök sem, csak gondolom van az a pénz, vagy ilyesmi..

annamanna 2016.03.28. 02:54:28

(folyt.) Na meg a rendőr is szeret ingyen baszni gondolom

Közbe meg folyton azt hangoztatják, hogy a család az első. Meg sírnak, hogy ki kellett állítani az útra a nőjét. Nevetséges csürhe.

HÁTHA FUTOTT ! ! !

.szerelem már csak ilyen....c-s módra.

Ti meg a saját anyatokat megolitek a lanyotokat megbsszatok ti honnan tudjátok hogy bűnösök talán dolgoztatok nekik ti is ezt csinaljatok csak saját zsebetekre ti is megrohadhattok a börtönbe sok szűz kva büdös parasztok 1000 ft ért oltok aki kívánja nekik a rosszat mind essen rá juk

Paraszt

Az legalább dolgozik

Parasz.....

Nagy részük parasztok

Móriczka,jó ha tudatában vagy,ha az általad parasztnak titulált magyarok,nem lennének,ti nem jutnátok oktatáshoz,egészségügyi ellátáshoz,és sorolhatnám napestig mi mindenhez!! Senki sem rekeszt ki titeket a társadalomból! Ti magatokat teszitek partvonalra,viselkedésetek miatt (is)! Magyarországon ahhoz képest,amit ADTOK közösbe (adóbevételre gondolok),még az eresz csatornán is különféle kedvezményeket kaptok! Tanulni kell,szorgalmasnak lenni,és nagyobb alázattal lenni azok iránt,akiket te le parasztozol!!

Előző este csörgött a telefonja és lelépett. Biztos, hogy nem valami bennfentes hívta és figyelmeztette. Az ki van zárva, nem is kell ezt a vonalat vizsgálni. Szerintem a drága nagymama hívta Prágából, hogy "Gyere fiam, kész a finom csirkepörkölt!". Ő meg ment.

persze,sose hallottam még olyanról, hogy a pont arra járó szegedi zsaruknak kiszólt a Kovács néni a kiskapun, hogy jöjjenek már be, éppen kifőtt a kávé...

Erről csend lesz. Korrupt szaralakok.

Megszólaltak a Valentinok meg Kevinek... Elég megnézni a facebook profilukat és lehet tudni miből és a két kiccsalád...

Na neked szep neved van. Mutrázzak a szakálladra

Micsoda duma! Egy luxuskocsi nem ok a gyanúra... Ja, de 15 az már igen, nem? Nem a sarki kisboltot csináló egyéni vállalkozó könyvelési anyagának átvizsgálására kéne a NAV-nak fél évre 2 revizort kirendelni, h annyi löncshúskonzervet adott-e el, amennyit vett, hanem ezekre kellett volna ráúszni, egy laza apparátussal, nem? Én adjak ötletet? Istenem...

Melyik revizor mert volna beállítani hozzájuk? Kedves rendőreink biztos, hogy megvédték volna őket, hisz már nekik is szemet szúrt eme földönkívüli idegen faj rendkívüli anyagi gyarapodása. Biztos nem lett volna a két revizor elásva a kert végébe

Be kell kérni a teljes könyvelési anyagot, és nem nevesíteni a revizorokat.
Ja, ha ez eleve tabu terület a városi cégek ellenőrzési listáján, akkor hiába a remek ötletem
Van egy fogadásom, hogy a Don Mariora miféle forgalom van könyvelve, a valóságban meg kb 2 cigánygyerek ült ott falból egész nap. Ráadásul most szerencsére belefogtak a felújításba (giccsparádé), hogy legyen elszámolható beruházás számla dögivel. Ott is marad pár vállalkozó, aki nem lett teljesen kifizetve - gondolom.

Erre mondta egy ismerősöm, majd ha lesz golyóálló revizor. :-d

higgye el, a NAV, és úgy az egész államapparátus önállóan is van annyira sperma, hogy a kicsivel izmozik, a nagytól ő is fél, azt így megmarad a biztonságos basztatásnál... azt veri, aki nem tud visszaütni.

Ez az ország lassú halála

Szóval a franciákat nem köti a túlzott bizonyítottság kényszere , beérik a hatóságok által beszerzett információkkal , bizonyítékokkal . Na ez a lényeg az egész írásban . Magyarországon biztos nem tudták volna őket elítélni , sőt a rendőröket csukták volna börtönbe . Rögtön felhortyant volna az Amnesty Internacion és a hazai képviselő urak egyik részről a Bogdán főügyvéd , főügyész , előitélkező főbiró , akkor az másik érzékeny érintettségi részről a Daróczy társfőügyvéd , társfőügyész , társelőitélkező főbíró urak , elvégezték volna az érintettek kiokosítását , a bizonyitékok elmaszatolását , akkor rasszista inditékokat sugaltak volna a vád részére .

A magyar rend(?)őr(?)ök szóltak hogy utazzon el gyorsan, mert a francia rendőrök miatt el kellene fogniuk.. Ezóta már talán egy olyan országban van ahonnan nem fogják kiadni..

Könyörgöm. A magyar hatóságoknak azért a vagyonosodást jogukban állt volna vizsgálni, azt, hogy adózott forrásokból költekeztek-e.

Véletlenül odaszóltak neki Ez az ország a bűnözők országa.

"Szúrta a szegedi rendőrök szemét a K. család, de egy luxuskocsi nem ok a gyanúsításra". Szégyellje magát aki ezt nyilatkozta! A becsületesen dolgozók szembeköpése!!

Ezek a drága rendőrök el néznének Baksra pl ott is találnának ilyen gyanúra okot nem adó luxus kocsikat... indiai sofőrrel....bár már egyre több felé az országban sajnos....

Nagyon remélem hogy rendőrök is velük buknak mocskos korrupt banda és ezek nevezik magukat rendőrnek.... A.c.a.b

A színtiszta bűnözés hidegen hagyta a szegedi hatóságokat... azt hiszem a becsületes embereknek lehet kezdeni félni. Drog, emberrablás, lányok prostitúcióra kényszerítése, megfélemlítések és még amik esetleg titokban maradtak, az őket körülvevő segítők személyei. Hát én nem azt vártam, hogy nincs ok a nyomozásra.

annamanna 2016.03.28. 03:32:12

(folyt.) Ez egy vicc...mar tobb mint tiz eve az osz utcaban drogeloszto volt es akkor meg itthon futtatak a lanyokat...

Kevin N. Nem tudtok massal foglalkozni! Kamu dumaidat meg trasd meg magadnak ! Nem telefon hogy te bele szolj! Most nagy pofatok van.. Ezert veri az isten a fejeteket de verje is !

Kevinke nem kamu a duma...evekig neztem az Osz utcaban hogy mi folyik ott ...amugy a mi fejunket nem veri az isten...ugy tunik a tieteket igen...

Cyntia K. Istenem mennyi irigy ember miért kelll enyire rossz indulatunak lenne?

Cyntike draga ugye elhiszed hogy nem irigykedunk...foleg azert a jo par tiz evert amit sitten fognak lehuzni...a franciakat nem nagyon tudjak lefizetni...

VAJON A NAV MIÉRT NEM VIZSGÁLÓDOTT ?! Ki súgott a szuper titkos akcióról ?

Igazsagtalansag a becsuletes emberekkel szemben.

Például vagyonosodási vizsgálatot miért nem végeztek? Valószínűleg ugyanazért, amiért valaki figyelmeztette, hogy lépjen le. Remélem, azt is megbüntetik, aki súgott neki. Hiába, a rendőrségünk sem a patyolattisztaságáról híres, fejétől bűzlik a hal!

Undorító gicces egy ház pénz ért nem lehet jó izlest venni

Van ott ízlés azert naaa valljuk csak be. Nem kell irigykedni. .mindenki a saját dolgaval kellene inkabb foglalkozzon szerintem.

A brokeros Marcsika meg lett mar???Na ezt is ugy talaljak meg!!!

Annak is leszóltak.

Kapott egy telefonhívást? Vajon honnan?

Na ugyan honnan kapott fülest? Lehetne azt a vonalat is kutatgatni......

És akkor egy másik cikk: index.hu/belfold/2016/03/26/a_gyermekprostitucio_egy_letezo_problema/

Az állami gondozott gyerekek 70 százaléka érintett a prostitúcióban, és a felnőtt prostituáltak 40 százaléka gyerekként kezdte. A gyermekkorú prostituáltak 80 százalékát 10 éves kora előtt szexuálisan zaklatták. Hazánkban kb. 15 ezer prostituált dolgozik, többségük szeretne kiszállni, de nem tud.

Az intézetbe folyamatos a várólista, a vezetők szerint jóval több ilyen intézményre lenne szükség, mert egyre több a problémás gyerek a rendszerben.

Az előadás egy prostituált szemszögéből mutatja be azt az ördögi kört, hogyan öröklődik generációról generációra ez a végtelenül kiszolgáltatott életforma, aminek sok lány már nagyon fiatalon ki van téve.

Akkor, ha jól értem, azt is akarják kommunikálni, hogy az állam nem csukta be a szemét, mint azt sokan állítják?

A magyarországi ifjúságvédelmi politika és szakma az ilyen jellegű problémákat, mint a gyermekprostitúció, a drogproblémák és a gyermekkori bűnözés, igyekszik valahogyan kezelni. Ezért is működteti közvetlenül, minisztériumi szakmai felügyelet mellett ezt az intézményt. Ezek az úgynevezett központi, speciális gyermekotthonok, és ilyenek vagyunk mi is Esztergomban, ahol súlyos nevelési problémákkal küzdő lányok nevelése folyik.

úgymond egy félzárt állami intézmény vagyunk. A zárt szó azt jelenti ebben a fogalomban, hogy meg kell védenünk a gyerekeinket, – pont az ilyen folyamatoktól, mint a prostitúció, a drog, a kriminalizáció, – hogy benn tudjuk őket tartani a nevelési folyamatban.

a társadalom nagy része azt gondolja, hogy a gondoskodásba vett, problémás gyerekek a gyermekvédelem termékei, holott korábban ők is családban nevelkedtek, onnan lettek kiemelve.

Hozzánk a sérült személyiségállapot miatt kerülnek a lányok, egyharmadukat érinti nagyjából a prostitúció, és egyre nagyobb számban jelentkeznek a drogproblémák, és a bűncselekmények. Sok gyereknél mindez halmozottan, minden jelen van. Elég szoros átfedés van a prostitúció és a kábítószer-használat között, mivel a drog nincs ingyen, fizetni kell érte, és mintegy megoldásként választják mellé a prostitúciót.

Akik ide kerülnek, azoknak az alkohol, a drog, a gyógyszerezés, a prostitúció mindennapjaik része volt. Súlyos beilleszkedési zavarokkal és egy teljesen felborult bioritmussal jönnek ide.

Az, hogy napközben iskolába járnak, este pihennek, egy darabig nem mehetnek ki, és nem élhetik azt az életet, amit kint megszoktak, nagy krízis nekik. Sokszor mentális lemaradással érkeznek, legtöbbször elhanyagoltak, alultápláltak. Jellemző, hogy az első néhány hónap után ki szoktak kerekedni, mivel itt egy kiszámítható, kiegyensúlyozott életmódot élnek.

Tudja, hogy itt figyelni fogunk rá, és nagyon komoly szabályokat kell betartani. Egy nagy vagány lány, aki azt gondolja, hogy őt hagyják békén, és ne korlátozzák, amikor belép ide, már tudja, hogy kénytelen lesz tudomásul venni a szabályokat. Nagyon nehezen fogadják el, és mi is tudjuk, hogy nagyon nehéz folyamaton mennek keresztül a gyerekeink, nagyon nagy munka, mire közösen valami eredményt tudunk felmutatni. És azt is tudjuk, hogy ők még gyerekek, és valamit vissza kell adnunk a gyerekkorukból, tehát nemcsak szigorúságból, meg napi feladatokból áll itt az életük, hanem olyan eseményekből is, ahol sikereket tudnak elérni.

A gyerek sokszor nem igazán érti, miért került ide. Ő úgy érzi, nem csinált olyan súlyos dolgot, hogy ide kelljen jönnie. Az első dolgunk az, hogy kommunikáljuk felé, hogy ez nem büntetés.

annamanna 2016.03.28. 03:42:27

(folyt.) van gyerek, aki már 8 vagy 6 éves korában pszichiátriai gondozásba kerül, és rendszeresen gyógyszert szed.

A deviáns karrier szinte mindig úgy kezdődik, hogy nem járnak iskolába, csavarognak és egy olyan kortárs csoporthoz csapódnak, akik deviáns viselkedést folytatnak, és többnyire már idősebbek.

őszintén szólva én is azt gondolom, hogy ha már egy nagyon deviáns gyerek bekerül a rendszerbe, mondjuk egy nyitott lakásotthonba, külső iskolába jár, akkor előfordulhat, hogy az állapota tovább romlik. Ha drogozott, ugyanúgy megtalálja azt a kört, ha prostitualizálódott, ugyanúgy megtalálják őt.

Itt olyan gyerekekről van szó, akik már olyan súlyos állapotban vannak, hogy már nem csak önmagukat veszélyeztetik, hanem esetenként másokat is. Ezért ki kell emelni őket, nem csak a családból, de az adott megyéből is, sokszor épp a futtatók elől. Múltkor egy megyei intézet igazgatója azért volt nálam, hogy nagyon sürgősen vegyük fel az ő várólistás lányukat, mert állandóan ott állnak az intézet előtt autóval a futtatók, és már nem csak azt a lányt viszik, hanem másokat is, miközben a dolgozókat félelemben tartják.
Akkor ön szerint hamarabb kellene idekerülni a gyerekeknek?
KM: Igen. Egy 12 éves gyerekkel nagyobb az esély a pozitív változásra, mint egy 17,5 évessel, aki fél év múlva nagykorú lesz.

Akkor miért nem jutnak ide hamarabb?
KM: Mert ez a rendszer. Mi nyilván a legsúlyosabb magatartás problémás gyerekekkel találkozunk, és azt gondoljuk, hogy ezeket a gyerekeket, minél hamarabb ilyen intézetben kellene elhelyezni. Ha a gyerek már 12-13 éves, és addig is deviáns életformát folytatott, és még csak ezután emelik ki a családból, akkor már olyan súlyos az állapota, hogy az nem segít. Én megmondom őszintén, azt gondolom, nagyon jó lenne egy olyan megoldást is találni, hogy a szülőnek ne kelljen beadni a rendszerbe a gyerekét, mert ez a gyereket is traumatizálja, úgy éli meg, nem kell a szüleinek. Lehet, hogy sikeresebb lehetne a munkánk, ha kiemelés nélkül közvetlenül kerülhetne ide a gyerek, így közösen lehetne a fejlesztési folyamatot végigvinni.
Több ilyen intézményre lenne szükség?
KM: Határozottan igen. Mi 64 férőhellyel működünk, és folyamatosan várólistával dolgozunk. Van róla szó, és készült koncepció az ilyen intézmények férőhelybővítésére, a szakma tudja, hogy szükség van ezekre az intézetekre, hiszen egyre több gyerek kerül kiemelésre a családjából magatartási problémák miatt.

Egyre több problémás gyerek van a megyei ellátórendszerekben, és egyre kisebb korcsoportban. Évről-évre növekszik a 10-14 éves korú gyerekek száma a rendszerben.

Nagyon sok időt töltenek együtt a gyerekkel a felügyelők és a tanárok, és egy idő után komoly érzelmi kapocs alakul ki közöttük. Az érzelmi biztonság nagyon fontos, hiszen mi családpótló intézmény vagyunk. Ezért van minden csoportban férfi nevelő is, hogy legyen a lányok előtt egy családmodell, és apuka modell. Főleg, ha korábban prostitúcióban érintettek voltak a lányok, fontos megtapasztalniuk azt, hogy egy férfival való segítő kapcsolat nem szükségszerűen kell, hogy ahhoz kapcsolódjon, hogy testiséggel fizetnek érte.

terápiás programként használjuk az önkéntes segítést, ami azt jelenti, hogy a gyerekek külső intézményekbe járnak segíteni fogyatékkal élőkhöz például. Az első időszakban nyilván ő szorul segítségre, de egy idő után azt hangsúlyozzuk neki, hogy ő is tud segíteni, hogy éljék meg azt, hogy ők is tudnak adni.

A takarítást is a lányok végzik, egyáltalán nincs takarítószemélyzet az intézményben, az irodákban is ők takarítanak, de szeretik, nem okoz nekik problémát. Úgy gondoljuk, hogy az ilyen korú lányoknak meg kell tanulni magukról gondoskodni, főzni, mosogatni, takarítani, bevásárolni, erre is kapnak lehetőséget. Gazdálkodhatnak a pénzzel, és csoportonként három napig ők vásárolhatják a reggelit, uzsonnát, és el is készítik, sőt sokszor meg is termelik maguknak, hiszen van egy nagyon szép kertészetünk. Ők intézik maguknak a mosást, a vasalást és a ruháikat is maguk vásárolják.

A gyerekek átlagosan két évet vannak nálunk. Nyilván az a legfőbb célunk, hogy minél több gyereket vissza tudjunk adni a családoknak. Nagyon intenzíven tartjuk a kapcsolatot a családokkal, sokszor együtt tervezzük a gyerekek jövőjét.

Olyan 50-60 százalék az, akiről azt gondoljuk, hogy rendben van. Egy része eltűnik, nem tudunk róla semmit, és van akiről sajnos tudjuk, hogy visszaesik. Olyan is van, aki elmegy, és egy év múlva visszakerül ide.

Mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy a legsúlyosabb állapotú gyerekeket kapjuk, ezek a gyerekek megfelelő nevelési közegben nagyon gyorsan fejleszthetők. Tehát nem kudarcra ítélt, szégyellni és takargatni való gyerekek, hanem nagyon eredményessé is tudnak válni a további életük során és megfelelő segítséggel jól szocializálhatók. Volt aki egyetemet, főiskolát végzett, óvónő, tanítónő lett, és többségük gondoskodó anya, ami bizonyítja, hogy lehet, és érdemes értük küzdeni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.28. 23:55:32

Ausztrálbűnöző migránsok bűnöznek Budapesten. Ki védi meg a magyar embereket?

24.hu/belfold/2016/03/28/gyilkossag-tortenhetett-a-budapesti-o-utcaban/
"Az üggyel kapcsolatban kerestük a rendőrséget. Közölték: Holtan találtak egy embert a főváros VI. kerületében, egy Ó utcai házban hétfőn, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz.

A tájékoztatás szerint egy ausztrál állampolgárral szemben indítottak eljárást. A bántalmazás és a halál közötti összefüggést szakértők bevonásával vizsgálja a BRFK."

Robinzon Kurzor 2016.03.29. 12:06:32

@Doomhammer:

Aki ausztrál az eleve vagy néger, vagy az egykori fegyencek leszármazottja, nem?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.30. 11:58:17

Megütötte az élettársa csecsemőjét úgy, hogy az belehalt. Életfogytiglan. Lehet találgatni, cigány-e (nincs róla nyilvános kép).

www.beol.hu/bekes/kek-hirek-bulvar/eletfogytiglan-varhat-a-sarkadi-csecsemogyilkosra-657965
"Az eset még 2013 májusában történt Sarkadon. A vádirat szerint – mely nagyban egyezik az ítéleti tényállással – az előzményekhez hozzátartozik, hogy a most 23 éves P. Zoltánhoz, az elsőrendű vádlotthoz odaköltözött a Kapocs utcába a másodrendű vádlott, a jelenleg 28 éves R. Ibolya három gyermekével, R. A.-val, K. A.-val és C. K. F.-fel.

Ahogy elhangzott, a vádlottaknak kizárólag a gyermekek után járó juttatásokból volt jövedelme, és azt is többnyire saját magukra fordították: dohányoztak, illetve kábítószert, úgynevezett dizájner drogokat fogyasztottak. A gyermekeket elhanyagolták, a betegségeiket sem kezeltették. P. Zoltán emellett rendszeresen bántalmazta is a gyermekeket, úgy, hogy az esetek nagy részéről édesanyjuk, R. Ibolya is tudott.

R. Ibolya 2013. május 21-én lefektette R. A.-t, majd P. Zoltánnal közösen kábítószert fogyasztottak. Ezt követően a másodrendű vádlott elment otthonról. Amikor a kilenc hónapos kisgyermek sírni kezdett, az elsőrendű vádlott dühös lett. Ezért nekilökte az ajtókeretnek a babakocsit a benne fekvő R. A.-val, és egyszer, legalább közepes erővel, ököllel meg is ütötte a sértett jobb füle mögötti területet. R. A. mindettől rosszul lett. Bár az elsőrendű vádlott megpróbált segíteni rajta – rázogatta, vízzel locsolta –, az eredménytelennek bizonyult. Ezért a gyermeket az orvosi ügyeletre vitte, ahonnan a mentők a kórházba. R. A. mindezek ellenére elhunyt.

A Gyulai Törvényszék P. Zoltánt védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett testi sértés, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt bűnösnek mondta ki – és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. P. Zoltán legkorábban huszonöt év után szabadulhat, ebből már majdnem három évet előzetes letartóztatásban leült. A másodrendű vádlottat, R. Ibolyát pedig kiskorú veszélyeztetése miatt két év szabadságvesztésre ítélte a Gyulai Törvényszék, annak végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztve."

Mindeküzben Á. Anikó esetében, aki benyugtatózta, majd 106 késszúrással ölte meg a lányát felmerül, hogy esetleg a tett nem is volt kitervelt.

annamanna 2016.03.31. 01:11:30

@Doomhammer: index.hu/belfold/2016/03/30/szigetszentmiklosi_gyerekkinzas_gyermekbantalmas_masodfok_itelet/

"hatályon kívül helyezték a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely csak kiskorú veszélyeztetésében mondta ki bűnösnek a szülőket, és a szexuális abúzus vádja alól felmentette őket.
Tavaly februárban a törvényszék ítélete sokakat megdöbbentett, és az ügyészséggel is csúnya konfliktusba került miatta a bíróság. A közvélemény számára azért is volt olyan furcsa a szülők azonnali szabadlábra helyezésével járó ítélet, mert a kívülállók szempontjából előzmény nélkülinek látszott. A tárgyalássorozat ugyanis a gyerekek érdeke miatt zárt üléseken folyt, a nyilvánosság kizárásával, csak az ítélethirdetésen lehetett ott hallgatóság, és még akkor is volt olyan rész, éppen a szexuális abúzusról szóló döntés indoklásával kapcsolatos, amelynél kiküldték az embereket a teremből."

Ez a bírónő ítélkezett a fagyállós borosgazda ügyében is. Ott nem volt ilyen együttérző.

Á. Anikó esetéről meg annyit, hogy van egy ismerősöm, aki külsőre hasonlít rá, ugyanez a típus, és talán ezért tűnik úgy nekem, hogy a problémájuk is hasonló lehet. Az ismerősömet még tizenévesen lerokkantosították, állítólag dopaminhiány miatt (vagy ilyesmi). Ezt elég furcsa indoknak találom, de legalább nem gyilkol. Hogy sok esze nincs, az fix. Bár ettől még élhetne normális életet (szerintem), de nem akarózik neki, a rokkantnyugdíjjal viszont biztonságosan eltengődik. Á. Anikónak talán az a minimális biztonságérzet hiányzott, amit egy rokkantnyugdíj biztosít. Most mindenesetre élete végéig megoldódott a lakhatása, étkezése. Emiatt már nem kell aggódnia.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.31. 12:07:47

@Doomhammer:
Migránsok veszélyeztetik a budapesti idegenforgalmat azzal, hogy turistákat ölnek meg.

velvet.hu/helyszinelo/2016/03/31/harom_nap_utan_halt_bele_seruleseibe_az_o_utcaban_osszevert_ferfi/
"A Velvet információja szerint az ausztrál férfi még március 25-én hajnalban vitázott össze az új-zélandi vendéggel, akivel először a hostel közös helyiségében balhéztak, aztán az egyik szobában verekedtek. A veszekedés után azonban az új-zélandi férfi még három napig élt. Úgy tudjuk több tanú is arról beszélt a nyomozóknak, hogy ismerősük sokat feküdt, de alapvetően jól volt, és csak annyit láttak rajta, hogy kicsit vérzik a szája.

Információnk szerint az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint a férfi március 28-án vesztette életét, és azokat a sérüléseket, amelyek miatt meghalt, csak órákkal a halál beállta előtt szerezhette.

A 25 éves ausztrál férfit még a vita reggelén, március 25-én elküldték a hostelből. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.31. 22:08:30

Vizsgálták az önvédelem lehetőségét.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c27246772

Aztán mégis hirtelen felindulásból elkövetett emberölés lett belőle.

Brutális anyabűnöző fenyegeti a családját, aztán az egyik családtag visszafenyeget.

www.atv.hu/belfold/20160331-baltaval-es-egy-kessel-vegezte-ki-anyjat-a-tini-felfuggesztettet-kaphat
"Szalóki Zoltán úgy fogalmazott: az együttélésük alatt felgyűlt konfliktusok vezettek oda, hogy a fiatalkorú vádlott egy látszólag jelentéktelen vita következtében "gátját vesztett durvasággal" gyilkolta meg édesanyját.

A nőnek külön lakrésze volt a házban, mivel régóta pszichés problémákkal küzdött, gyógykezeltetni azonban nem hagyta magát. Az utcán idegeneket becsmérelt, és otthon is gyakran szidalmazta, fenyegette a családját. Téveszméket hangoztatott, sőt megtörtént, hogy elégette a pénzt, amit saját ellátására kapott.

A szakközépiskolás fiú tavaly június 4-én azt tapasztalta, hogy édesanyja ismét furcsán, majd egyre erőszakosabban viselkedik. Részben emiatt úgy döntött, hogy elmegy otthonról, a nő azonban ellenezte ezt. Vitatkoztak, egyre hangosabban veszekedtek, végül az anya egy húsz centiméter pengéjű késsel a kezében berontott a fiához, megfenyegette, hogy megöli, és megsebezte a karján.

A fiú az ágyra lökte az asszonyt, majd kicsavarta a kezéből a kést, amellyel legalább hatszor hasba szúrta anyját. A belső vérzés miatt a nő már ezt sem élte volna túl, a vádlott indulata azonban nem csillapodott: egy baltával többször az anya fejére sújtott, aki azonnal meghalt.

A fiú a tettét követően apja munkahelyére szaladt, ahol elmondta, mi történt, és segítséget kért. Az apa értesítette a mentőket és a rendőrséget.

A Heves Megyei Főügyészség erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú ellen. Felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy a bíróság helyezze a fiút pártfogó felügyelet alá - olvasható a közleményben."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.01. 12:01:00

Luxusbörtönből idő előtt szabadult Cozma egyik támadója.

borsonline.hu/cikk.php?id=122970
"Kiszabadult a börtönből a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja. P. Gábor március 4-én hagyta el a pálhalmi fegyintézetet, barátai egy üveg pezsgővel várták a börtönajtóban. Most korábbi barátnője budapesti lakásában él.

P. Gábort, a Cozma-ügy negyedrendű vádlottját testi sértésért ítélték öt évre. A büntetés még nem járt le, de információink szerint jó magaviselet miatt, kedvezménnyel szabadult.

Az egyik tanú, a Patrióta bár pultosa a bíróságon azt vallotta: ő volt a legagresszívebb a táncparketten, amikor kitört a verekedés Marian Cozma és tá­madói között. A kézilabdázót szerinte többen is ütötték, rúgták, a tárgyaláson R. Sándort és P. Gábort ismerte fel.
...
A 39 éves férfit szabadulásakor a bör­tönajtóban pezsgővel várták a barátai, majd a férfi a hírek szerint ismét korábbi barátnője lakására ment. A Bors felkereste a házat, ahol a postaládán szerepelt P. Gá­bor és a barátnője neve is, de ők maguk nem voltak otthon. Több környékbeli is úgy emlékezett, hogy látták a férfit a nővel, aki a szabadulás előtt arról is beszélt a szomszédoknak, kicsit tart attól, hogy mi lesz, ha kijön a rács mögül egykori szerelme."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.01. 13:17:56

@HToma:
Megölték? Ne csigázzon ember, mondja, mit hallott!!!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.01. 20:53:52

Migránsok követnek el terrorakciókat.

Mind magyarok voltak.

www.borsonline.hu/20160401_magyarorszag_es_a_terror__4_resz_mar_nyugdijasok_a_gyilkos_magyar_terroristak
"Szabadságot Magyarországnak! – 1971. október 18-a volt, amikor Kanadában a kiáltás elhagyja egy magyar férfi torkát. Mátrai Géza az Ottawába látogató szovjet miniszterelnökre ugrik a parlament épülete előtt. Alekszej Koszigin semmit nem érzékel abból, hogy meg akarják fojtani. Mátrait lefogják, Koszigin sértetlen marad. A „disszidens provokátor” – aki még gyerekként települt Kanadába – három hónap börtönt kap. A 72 éves férfi Torontóban szociális munkásként dolgozik.

Az egyik leghírhedtebb terrorcselekmény külföldön, ami magyarokhoz köthető, a francia elnök elleni merénylet 1962-ben. Charles de Gaulle-t egy tízfős bérgyilkos osztag, az OAS tagjai (Titkos Hadsereg) akarják kivégezni. Ellenzik a franciák kivonását Algériából. A csapatban három magyar van: Sári Gyula, Varga László és Marton Lajos. Fegyverarzenállal várják de Gaulle reptér felé tartó konvoját: golyószórók, géppisztolyok, kézigránátok, bomba."

HToma 2016.04.01. 22:17:47

@Doomhammer: Öreg volt, meghalt. "Biszku volt az egyetlen pártállami vezető, akit az 1956-os sortüzek elrendelésében betöltött szerepe miatt a rendszerváltás után bíróság elé állítottak." Index
Gondoltam itt a helye.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.02. 13:52:50

@annamanna: Köztudott, hogy Norvégiában a fenék ütlegelése is bántalmazásnak és ekként tiltottnak számít - de hol van szó a cikkben pusziról?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.02. 20:50:16

@annamanna:
Egy újabb egyháziiskola-bűnöző? Ezúttal nem egyszerűen bűnöző, hanem terrorista? Miért van, hogy meg se lepődöm?

annamanna 2016.04.03. 03:03:12

@Counter: Nyehh, a válasz a szövegben: "Sőt amint a friss Heti Válaszból kiderül, már a puszilgatás is erőszak lehet."
"Részletek a román-norvég család kálváriájáról, valamint az országnak az ENSZ által is elítélt gyakorlatáról a Heti Válasz március 31-i számában, mely elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható."

Én csak ezt olvastam, nem a teljes cikket.

@Doomhammer: Szerintem ennél sokkal inkább figyelemreméltó, hogy Vitéz Marton Lajosnak hívják, valakitől valamiért megkapta ezt a kitüntető rangfokozatot, de kitől és miért? A wiki nem ad rá választ, és ez az indexes cikk sem: index.hu/kulfold/degaulle0217/#

De ez is érdekes: "a légierő országos parancsnokságán olyan iratokhoz jut hozzá, amelyek szerinte a NATO érdeklődését is felkelthetik. Kabátja alatt a jelentéssel besétál hát 1955 júliusában a budapesti amerikai nagykövetségre és átadja a konzulnak az iratokat. "Hogy miért nem vitték el nyomban, amikor kitette a lábát a Szabadság téri épületből, azt sem ő, sem én nem tudom" - mondja Szakál."

"A megtorlás nem maradt el. A titkos szervezet vezetőjét kivégzték, Martont életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Egyik társa így fogalmazott: "Olyan volt, mintha laktanyában lennénk, és megvonták volna a kimenőnket." Azaz valamivel jobb: sakkoztak, teniszeztek, hajómodelleket készítettek, kertészkedtek. Öt év után amnesztiával szabadult. Az országból nem utasították ki, sőt az állampolgárságot is megkapta"

"Ma is vallja: hibázott, amikor 1962. augusztus 22-én este, valamivel nyolc óra után nem ölte meg Charles De Gaulle-t, Franciaország elnökét."

Tulajdonképpen már a wiki szövegében is sok meghökkentő részlet volt: "Ekkor egy rövid időre abbahagyta az iskolát, majd mégis visszatért, hiszen politikai nézetei nem hatottak ki a tanulmányi eredményére és 1951-ben kitűnő eredménnyel leérettségizett.
Egyik tanára unszolása ellenére nem a mérnöki pályát választotta, hanem kitartott korábbi elképzelése mellett és jelentkezett katonának. Belépett a Magyar Néphadseregbe, itt 1952-ben tiszthelyettes lett és két éven keresztül Szolnokon repülőtiszti képzésben vett részt. Még mielőtt katona lett elhatározta, hogyha hozzájut, akkor titkos információkat fog kiszolgáltatni a Észak-atlanti Szerződés Szervezetének azért, hogy így támogassa a kommunizmus elleni harcot. Erre 1955-ben kerülhetett sor, hiszen a légierő országos parancsnokságára nevezték ki."
"1956-ban a novemberi harcokban aktívan vett részt (melyik oldalon?), majd nem volt hajlandó aláírni azt a nyilatkozatot, amelyben a tisztek elítélik a forradalmat, emiatt lemondott."

Elolvastam egy beszélgetést is vele: archive.is/sUuZz
Ez így fejeződik be: " Soha nem féltem, sem harci helyzetben, sem pedig börtönben."
Soha nem félt? Mint Johnny English, aki nem tudja, mi a félelem. Nem tudja, mi a veszély. Nem tud semmit.

Nekem ez az egész valahogy nem kóser. Ez az ember vagy sült bolond (de ahhoz túl összeszedett és értelmes), vagy egyszerűen gátlástalan gazfickó.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.03. 09:56:22

@annamanna:
Sokkal inkább nem kóser, ha rájön, hogy Marton Lajos ma is aktív. Találgasson, milyen színekben.

www.vasarnapihirek.hu/fokusz/franciaorszag_jobbik_terrorizmus_jog
"A Jobbik, és elsősorban a párttal szövetséges hatvannégyesek szervezésében ebben a hónapban már több mint egy tucat magyarországi városba és néhány szomszéd ország magyarlakta településeire látogatott el, hogy könyvével házaljon és „az áruló de Gaulle elleni harcával” megismertesse a jelen levő aktivistákat. A találkozókon – mint megtudhattuk – a résztvevő „hatvannégyesek” kifejezésre juttatták, hogy „Magyarországnak, Franciaországnak és Európának szüksége van olyan hősies harcosokra, mint Marton Lajos”."

A "hatvannégyesek" szó a Toroczkai-féle HVIM-re utal.

Ezek után nem kérdés, kicsoda Marton Lajos valójában.

annamanna 2016.04.03. 14:12:35

@Doomhammer: épp erről van szó - ennek az embernek teljesen mindegy, milyen színekben áll, épp kik tolják a szekerét.
Úgy tudom, Toroczkai pont a Gyurcsány-párt segítségével lett polgármester Ásotthalmon, és a dédapja vérbíró volt. "Egyik dédapja, Tutsek Gusztáv Vazul volt az 1956 utáni perek hírhedt bírája, aki többek között Wittner Máriát is elítélte."
A politikai elitben megfigyelhető, hogy sok embernek teljesen mindegy, épp hol áll és épp mit kell támogatnia. Ugyanolyan meggyőződéssel vallja ma ezt, mint holnap az ellenkezőjét. Érdekes karriereket láttunk már, teli vagyunk politikai kalandorokkal. Ez a fickó is ilyen kalandornak látszik.
Toroczkain kívül a másik támogatója a Jobbik, ahol sokáig Szegedi Csanád lehetett az egyik fő vezető? És a Mercury-díjas Balóné az eus képviselő? Hát ja. Nincs ezzel semmi baj, mindenki úgy alakítja az életét, ahogy tudja. De a gyilkosság az már nagyon más. És hogy ezzel egész életében dicsekedjen, és csak azt bánja, hogy nem sikerült.... na az már nagyon gáz.

annamanna 2016.04.04. 03:51:01

@Counter: index.hu/belfold/2016/04/02/terror_es_sulyos_visszaelesek_egy_gyermekotthonban/
Na ez kemény, mint a fagyott kutyaszar. Hirtelen beleképzeltem magam a nevelők helyébe. Adott 32 db antiszociális személyiségzavaros lakli kölök, akiknek legalább 90%-a cigány (tehát max. 3 a magyar nevelt közülük), akik gyakorlatilag életveszélyesek, és erre a cikk azzal foglalkozik, hogy a "gyerekek" milyen súlyos jogsértéseket szenvedtek el és micsoda ócska lepratelepen kell élniük (mintha bizony nem ők rohasztották volna le az épületet). Ja meg az anális közösülés - mintha bizony a nevelők követték volna el (csoportosan).
Ebből látszik, mecsoda különbség van a zárt és a nyitott intézmények között. Az esztergomi lánynevelő intézetben a nevelőknek szabadabb a kezük, több joguk van, mert kötelességük javítani a lánykák elrontott életén. Ezért ez sikerül is nekik.
A fenti példában egy nyitott intézmény szerepel, ami koedukált (csakhogy még inkább zabolátlanná tegyék ezeket a disszociális serdülőket); a nevelők keze mindenben meg van kötve, és mindenért rajtuk csattan az ostor.
A pszichopata kamaszoknál van minden labda, mindenben ők diktálhatnak, mert a nevelőknek úgyis csak az ő "jogaikra" kell tekintettel lenniük, minden egyéb vastagon le van szarva.

Mellékesen a környéken lakók is meg vannak félemlítve (több kommentelő is panaszkodott, hogy fél hazamenni, mert a környéken lakik, mellékesen itt eredetileg csak lányok laktak, idővel tolódtak el a nemi arányok).

Szerintem elég nyilvánvaló, hogy ezt (meg esetleg az ehhez hasonló) intézeteket is az esztergomi mintájára kellene átszervezni, hogy eredményt lehessen elérni:
- zárttá tenni
- koedukációt megszüntetni
- keményen bevonni a "gyerekeket" az intézet fenntartásának munkáiba, tehát a lehető leginkább hasznos tevékenységgel lekötni az energiáikat, hogy megtanulják, hogy csak a munkavégzésnek van eredménye. Tehát egyéb módszerek (megfélemlítés, terror, megalázás stb) hatástalanok ahhoz, ha enni, aludni, öltözködni stb kívánnak. Bármi, amit szeretnének elérni, akkor lesz lehetséges, ha megdolgoznak érte, egyéb úton nem.

Teljességgel lehetetlen eltéveszteni, hogy ezen "gyerekek" problémáinak gyökere az, hogy olyan családokból származnak, akik nem tudják, mi a munka. A vágyaikat nem munkavégzés árán érik el, hanem más eszközökkel (pl lopással).
Alapvetően arra lenne szükségük, hogy megtanulják, mindenhez csak akkor juthatnak hozzá, ha megdolgoznak érte.
Ez a falusi gyerek www.youtube.com/watch?v=wnQRzX6klYA ezt észrevétlenül megtanulja, és mire felnő, már biztosan tudni fogja. Ez a gyerek nem fog kikötni egy ilyen zitás intézetben, mert a szülei tudják, hogy meg kell dolgozniuk azért, amit szeretnének elérni az életben, és erre a gyereküket is megtanítják, észrevétlenül.

Azok az újságírók, akik még egy ilyen helyzetben is a jogokért sivalkodnak, nagyon komoly gondolkodási hibával küzdenek, szerintem. A legjobban tennék, ha (Szabó Tímea példáját követve) egy hónapra segédnevelőnek állnának egy ilyen intézetbe. www.szepi.hu/irodalom/vers/tvers/tv_182.html
A "gyerekek" biztosan roppant fogékonyak lesznek majd a jogvédő dumájukra. www.youtube.com/watch?v=FgtD0JwR4PM

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.04. 20:58:40

@annamanna:
"épp erről van szó - ennek az embernek teljesen mindegy, milyen színekben áll, épp kik tolják a szekerét. "

Véleményem szerint itt sokkal egyszerűbb dologról van szó. Magánvéleményem szerint valamikor 1950 környékén beszervezték ügynöknek (amikor visszatért a bencés iskolába) és szerintem azóta is a szovjeteknek/oroszoknak dolgozik. Ez megmagyarázza, miért nem kellett a NATO-nak az anyaga, hogyan menekült meg a merénylet után a guillotine-tól és hogy miért reaktiválta a Jobbik. Ez természetesen csak az én fantáziálásom, bizonyítékok nélkül.

annamanna 2016.04.05. 02:44:30

@Doomhammer: na igen, az 1950 körüli beszervezés elég logikusnak tűnik. Na de Franciaországot csak nem az oroszok irányítják, mégis teniszezésre, sakkozásra meg hajómodell építésre ítélték az elnök elleni merénylet miatt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.05. 08:09:31

@annamanna:
"Na de Franciaországot csak nem az oroszok irányítják,"

1969-ben a Francia Kommunista Párt 21% szavazatot kapott az elnökválasztás első fordulójában.
en.wikipedia.org/wiki/French_Communist_Party#Popular_support_and_electoral_record

A rövid börtönbüntetés esetleg arra utalhat, hogy kicserélték. Amit tett, azért minden normális helyen 10 évnél is hosszabb börtönbüntetés jár. Ez olyan anomália, amit csak külső beavatkozás magyarázhat meg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.05. 08:10:46

Juditot a vádirat szerint is ledarálta a férje.

borsonline.hu/20160404_levideoztatta_megolt_feleseget_a_darnozseli_gyilkos
"Az utóbbi évek egyik legszörnyűbb gyilkossága történt 2014 májusában Darnózselin. A vád szerint N. János megölte a feleségét, majd – miközben 13 éves fiuk a házban aludt – henteskészletével feldarabolta és részben ledarálta a holttestet. A nemrég indult perben megszólaló tanúk elmondása alapján N. János féltékeny, a feleségén uralkodó férfi. Megszólalt K. Judit egyik ismerőse, akiről N. János azt hitte, hogy az asszony szeretője.

– Judit nagyon kedves személyiség volt – mondta a tanú, aki a gyógymasszőrként dolgozó nő betege volt.

Barátság alakult ki közöttük, egy délután a rendelőben egy matracon feküdtek, beszélgettek. János ezt az ablakon át látta, és éktelen haragra gerjedt. Judit aztán később elmesélte a férfinak: komoly cirkusz volt otthon. János odahívta a gyerekeket, közölte velük: anyjuk megcsalja őt."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.05. 15:24:02

@Doomhammer: A hozzászólók úgy vélik, most végre lehetőségük adódik a hatóságoknak a bizonyításra.

A hozzászólók - úgy tűnik - nem ismerik az ügy összes részletét, ugyanis ebben az esetben tudnák, hogy a hatóságoknak még az áldozat életében is volt lehetőségük bizonyításra: a vádirat szerint meggyilkolt feleség rendőri védelmet kért, féltette az életét.
A hatóságok szakszerűen megvonogatták a vállukat, hogy de kérem, miért is félti az életét az, aki életben van, láthatóan nincs semmi baja.

gyalog.galopp 2016.04.05. 20:39:28

@Doomhammer: @Counter:

Valamikor volt egy " Sógorom a Zugügyvéd" nevű blog, ahol a nem zug ügyvéd bedobott egy konkrét bűnügyi esetet és azt lehetett szakmabelinek, laikusnak rágcsálni.
Nem volt rossz, mért nem csináltok valami hasonlót , mert ez így nagyon szétesős.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.05. 22:30:01

@gyalog.galopp:
Lehet, hogy jobban áttekinthető lenne, de a hely szelleme nem pótolható.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.06. 21:27:50

Márta, a miskolci masszőrnő a dolgok jelenlegi állása szerint különös kegyetlenséggel megölte idős szomszédját egy lépcsőházi vita miatt.

www.hajdupress.hu/cikk/dobbenet-idaig-fajulhat-egy-lepcsohazi-vita
"Tizenhat év fegyházbüntetésre ítélt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt a Miskolci Törvényszék szerdán a megismételt eljárásban egy helyi nőt - közölte a törvényszék az MTI-vel. Az elsőfokú ítéletet eredetileg március 30-án hirdették volna ki, ám akkor a vádlott masszőrnő - feltehetően öngyilkossági szándékból - gyógyszereket vett be a bíróság mosdójában, ezért kórházba vitték.

A nőt egy 2011. augusztus 31-én történt gyilkossággal vádolták meg. Annak idején Miskolc belvárosában egy társasház lépcsőházában lévő iroda előtt holtan találtak egy 86 éves asszonyt. A rendőrség napokon belül őrizetbe vette az emberölés gyanúsítottját, a házban működő szépségszalon masszőrnőjét, aki indulatból, egyebek mellett egy reklámtábla kihelyezése miatt kitört heves vita közben követhette el tettét. "

Döbbenet valóban, ahogy a cikk írja. Márta már ült 19 hónapot előzetesben. Utána felmentették elsőfokon. A másodfok az elsőfok megismétlésére adott utasítást.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c29728452

Ennek során megismételték a bizonyítási eljárást és kételyek merültek fel, elkövethette-e a tettet a masszőrnő.

Most pedig 16 év. Bár még mindig csak elsőfok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.07. 11:05:10

@Doomhammer:
Márta otthon akart aludni.
www.borsonline.hu/20160407_zart_osztalyon_nyugtatozzak_a_gyilkos_masszort
"Az interneten szerdán elterjedt a hír, mely szerint K. Márta ellen elfogatóparancsot adtak ki, ám a Bors megtudta: a nő a megyei kórház pszichiátriáján fekszik, és erről a Miskolci Törvényszéknek is tudomása volt.

– Nem adtak ki körözést vagy elfogatóparancsot védencem ellen – cáfolta a híreket a K. Mártát védő dr. Lichy József.

– Az előző tárgyalás szünetében védencem harminc darab Xanax tablettát vett be, öngyilkossági kísérlete után pszichiátriára szállították. Múlt vasárnap önkényesen elhagyta a kórházat, hogy otthonában aludhasson, ám hétfőn a mentők visszaszállították a zárt osztályra. Még hátravan a jogerős döntés a Debreceni Ítélőtáblán, továbbra is biztos vagyok az ártatlanságában – tette hozzá a védő."

Most éppen gyilkos masszőrről szól a hír.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.07. 21:29:14

Szörnyű cigánybűnözés történt Csernelyen a topiktársak szerint.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c25881621

Csernelyen e szerint félnek éjszaka kimenni az utcára és ha valaki nem ad munkát a bűnözőknek, meghal.

Most volt a másodfok, íme a tényállás.
www.dehir.hu/bulvar/gyilkossag-lett-a-vita-vege-debrecenben-iteltek-eletfogytiglanra-egy-ferfit/2016/04/07/
"A Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt a vádlott büntetését 24 év fegyházbüntetésről életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította. Az ítélőtábla a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 25 évben állapította meg.

A bíróság által megállapított tényállás szerint tavaly januárjában a vádlott Csernely településen, a presszóban összetalálkozott az idős, egyedül élő sértettel. A két férfi ismerte egymást, hiszen a vádlott alkalmanként segített a házkörüli munkákban. Megállapodtak abban, hogy a vádlott elmegy a sértetthez aznap és megbeszélik az újabb teendőket. A sértett beengedte a vádlottat a házába, ahol beszélgetni kezdtek. Közben az ittas állapotban lévő vádlott és a szintén ittas sértett között pontosan meg nem állapítható okból és körülmények között vita alakult ki, melynek hevében a vádlott rátámadt a 67 éves férfire, megragadta a nyakát és annál fogva leterítette a földre, ráült a mellkasára és egy csillagprofilban végződő csavarhúzóval kétszer nyakon szúrta a férfit, aki szinte azonnal életét vesztette.

A vádlott ezt követően a sértett ruházatát átkutatta, és magához vette a zsebében talált 7000 forintot és a konyhaasztalon talált két doboz cigarettát, majd távozott a házból. Miután hazaért, a gyilkosság elkövetésekor viselt ruháját elégette a kályhában. A sértett holttestét másnap a szomszédok találták meg."

A különösen kegyetlen bűncselekményt életfogytiglannal honorálta a bíróság.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.08. 13:21:13

Péntek Lászlót nem verték halálra a börtönben, él.

velvet.hu/helyszinelo/2016/04/08/bandy_kata_gyilkosa/
"A rendkívül jól informált mindenegybenblog.hu és az utcaemberek.blogspot.hu is arról írt pénteken, hogy Bándy Kata gyilkosát a börtönben halálra verték. Mindkét oldal egymás információjára hivatkozott, amiről hamar kiderült, hogy óriási kamu.
Szalai Tímea, az Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője a Velvetnek határozottan cáfolta a hírt.
"

A kezdetektől hatalmas érdeklődéssel követjük Péntek László egészségének alakulását. Itt ugye kulcsállomások voltak azok, amikor kiderült, hogy az elfogása során sérüléseknek lett kitéve ill. amikor a pszichológusnő anyja azt nyilatkozta, hogy szabadulása után egy *férfi* fogja várni, aki felelősségre fogja vonni a tettéért.

Különösen izgatottak lettünk, amikor januárban Péntek László arra célozgatott, hogy ő csak valaki, akire rá kellett húzni a vizes lepedőt és szerinte túlzott a büntetése.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c29004806

Így aztán most nagy megkönnyebbülés, hogy nem érte baj a börtönbüntetése során.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.08. 19:51:19

Némi meglepetésre az ügyészségen még van olyan ember, aki tudja alkalmazni a jogos védelemre vonatkozó szabályokat és el tudja határolni a szándékot a gondatlanságtól, valamint a testi sértést is az emberöléstől.

velvet.hu/helyszinelo/2016/04/04/megsem_sajnalta_meg_az_ugyeszseg_a_fagyallos_gazdat/

Mi lesz a következő? Rájön valaki, hogy a beismerő vallomás nem a bizonyítékok királynője?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.09. 22:28:17

Viviennek talán nem kellett volna "etetnie" Bálintot, akkor nem lett volna megölve.

ripost.hu/cikk-verlazito-indokkal-magyarazzak-vivien-gyilkosanak-tettet/

Facebook-botrány a bűntény körül.

Szerintem a Facebook-kommentek stílusa bőven megmagyarázza, hogy "miért". Ezek simán megölnék egymást szerintem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.10. 08:20:46

@Doomhammer: Csapó Gábor igazán megmutathatná a poharát húzogatva a tévében, hogy csak el kellett volna ugrania a kés elől.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.10. 09:45:46

@Counter:
Vivien elcsalta Bálintot a barátnője mellől - meglehetősen konkrétan, felhívta az éjszaka közepén, erre Bálint felkelt a barátnője mellől, hazudott neki, hogy a tanyára megy, de inkább Vivienért ment a Népliget mellé.

Nyilvánvaló, hogy Vivien etette Bálintot, ebből származik ez a sajnálatos túlkapás, hogy Bálint végül leszúrta Vivient (már nem is emlékszem, hány szúrással), aztán még élve az avar alá temette az erdőben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.10. 09:51:10

@Doomhammer: Hát igen, ez a viktimológia lényege, amit a magyar liberális elitek, a kommunista bíróságok nem akarnak tudomásul venni.

A bűncselekményekért az áldozatok a felelősek.

annamanna 2016.04.10. 12:34:10

@Doomhammer: nah, a kriminálcihológusok megint remekelnek: ripost.hu/cikk-szemelyisegzavara-mentheti-meg-a-bortontol-vivien-gyilkosat

"Ha kirendelt pszichológus szakember megállapítja a borderline szindrómát, akkor szélsőséges esetben akár korlátlanul enyhíthető a gyilkos büntetése
- mondta a lapunknak az ügyvéd, aki szerint ez esetben akár fel is menthetik a gyanúsítottat."

annamanna 2016.04.10. 15:16:29

A borderline zavarról - József Attila állítólag borderline volt, és nem tudott dolgozni. Albert Györgyi állítólag borderline volt, és szétesett, alkoholista volt és meghalt.
Ez a csávó minden nap éjjel egykor felkelt, kiment a tanyára, megfejte a teheneket és hatra visszaért a házukba. Rendszeresen megterhelő munkát végzett, és semmi problémája nem akadt azzal, hogy ezt megtegye.
A borderline érzelmileg szélsőséges: "affektív instabilitás a jelentős hangulati reaktivitás következtében (pl. intenzív epizodikus diszfória, irritabilitás vagy szorongás, mely rendszerint néhány órán át tart és csak ritkán áll fenn néhány napnál tovább)" www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/2453/borderline-szemelyisegzavar

Ez a csávó meg teljesen nyugodtan és közönyösen viselkedett a gyilkosság után. Ahogy az anyagyilkos leányzón se lehetett semmit észrevenni az iskolában, nyugodtan elment másnap suliba. Ezek nem szoronganak.
A masszőrnő Márta, aki xanaxokkal akart öngyilkos lenni, inkább mutat szorongást. Vagy Lagzi Lajcsi, aki rengeteget fogyott a börtönben. Vagy Polcz Erika, aki szintén. De ez a Bálint nem szorongott, amikor például bemutatott az újságíróknak. De nem is dühöngött: "inadekvát intenzív harag vagy a harag kontrollálásának nehézsége (pl. gyakori dühkitörések, állandó harag, ismétlődő verekedés)"

Lehet, hogy Feldmár Andrásnak igaza van, és semmi köze a pszichológiának a bírósághoz és büntetőügyekhez.

És a négerek fizikai erejéhez még egy adalék: www.facebook.com/Toochee.HU/posts/1049345928460082?pnref=story
Ezt szerintem fehér ember képtelen lenne megcsinálni.
Az is eszembe jutott, hogy Kállay-Saunders András is, amikor bepörgött, két testvért vert majdnem agyon egymaga. A szemfenékcsontot törte el, nem is tudom, azt hogy lehet, de azért nem gyenge a csávó, és még csak nem is sportoló.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.10. 15:43:41

@annamanna: A személyiségzavar nem korlátozza a belátási képességet... ügyvéd úr nem mondott direkte marhaságot, csak olyasmit, ami nincsen.

Bulvárhecc. Nagy felháborodást kiváltó bűntény után, ha olyan az elkövető, mindig megírják a "hátha nem is büntetik meg ezt a férget"-cikkeiket.
Az emberek imádják.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.10. 23:16:36

Mivel a férj makacsul hallgat, sose tudjuk meg, hogyan halt meg Judit.

www.borsonline.hu/20160410_sosem_tudjuk_meg_hogy_halt_meg_judit
" A védelem taktikáját alapvetően meghatározó elem, hogy – ha csak a vádlott meg nem gondolja magát és el nem árulja – valószínűleg sosem derül ki, pontosan hogyan halt meg K. Judit gyógytornásznő.

Márpedig a férj makacsul hallgat, és halálok híján az is nehezen bizonyítható, hogy egyáltalán gyilkosság történt. A halál okát azért nem lehet megállapítani, mert a gyilkos feldarabolta és ledarálta a holttestet, a maradványok olyan állapotban kerültek elő, amelyből az orvos szakértő nem tudott egyértelmű következtetéseket levonni."

annamanna 2016.04.11. 03:18:20

@Doomhammer: Ez azért vicces védekezés. Az ügyet nem lehet bizonyítani, mert a vádlott hallgat.

"A halál okát azért nem lehet megállapítani, mert a gyilkos feldarabolta és ledarálta a holttestet" - tehát a gyilkos ledarálta, ezért nem biztos, hogy meggyilkolta.
Ilyenkor sajnálom, hogy Hofi Géza már nem él: www.youtube.com/watch?v=Hj5KJyOyFvI

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.11. 07:48:27

@annamanna:
Amit nem tudunk meg, az az, hogy _hogyan_ halt meg. Leszúrta, megfojtotta, agyonverte, lelőtte, megmérgezte?

Ez azért is gond, mert a vád tárgyává lehetőség szerint nagyon konkrét cselekményt kell tenni. A "tegnap még élt, aztán ma csak a ledarált maradványait lehet felmutatni" nem kikezdhetetlen alap a még oly valószínűsíthetően gyilkos megvádolására, mert hát pontosan miért is lesz belőle gyilkos? Csak azért, mert úgy gondoljuk?
Nehéz kétséget kizáróan rábizonyítani valakire egy olyan tettet, aminek fogalmunk sincs a konkrét mibenlétéről, na.

(Amúgy érdekes, hogy egy ellopott körfűrész miatt mit be nem vetnek a magyar rendőrség szépreményű, kísérletező kedvű nyomozói.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.11. 14:31:09

NMHH a gyilkosok pártján.

www.168ora.hu/itthon/gyuloletkeltes-gyanuja-miatt-indit-eljarast-bayer-zsolt-ellen-nmhh-144499.html
"A nyomtatott, illetve online médiumok felügyelete alapvetően a médiatanáccsal társszabályozói szerződést kötött szakmai szervezetek feladata, ha az érintett médiumok tagjai e szervezeteknek.

Mivel sem a Magyar Hírlap, sem weboldala nem tagja ilyen szervezetnek, a médiatanács jár el az ügyben.

Bayer a szóban forgó cikkében többek között azt írta, hogy minden muszlim bevándorló tizennégy éves kortól fölfelé potenciális gyilkos, és ki kell végre takarítani Európát."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.11. 19:29:48

Egy brutális, szomszédait rettegésben tartó idősbűnöző elvetemült pályafutására került pont - egy időre.

www.haon.hu/kiturtak-a-disznok-a-hullat-igy-bukott-le-a-tiszadobi-gyilkos/3043126

Géppuskát is tartott, a rendőrség mégis csak akkor lépett közbe, amikor már emberéletet is követelt az idősbűnöző ámokfutása.

Miért nem életfogytiglan? Mi ez az enyheség? Ki védi meg a magyarokat, ha a bíróság nem hajlandó?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.11. 21:09:48

@Counter:
Jellemző liberálbolsevik hazudozás. Nem Balogh László terrorizálta a szomszédait, hanem őt terrorizálták a szomszédok. Kicsalták és loptak tőle.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c19275834

Jó, a gyilkosság meg a disznók egy túlkapás volt, de meg kell érteni az életéért rettegő idős embert, akit a magyar rendvédelem cserben hagyott.

Hol van a Gárda, hogy felvonuljon Balogh úr védelmében?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.11. 23:13:43

@Doomhammer: Nem az egyetlen eset, hogy egy tiszadobi idősbűnöző vadállati cselekményt kövessen el ártatlan magyar áldozata sérelmére.

www.szon.hu/tiszadobi-gyilkossag-hatvan-ev-hazassag-utan-jott-a-tragedia/2929433

Pszichiáter szakértők kezdték meg a kimosdatását. Büntetlenül lehet magyarokat ölni Tiszadobon? Mi folyik Tiszadobon, mi folyik a bíróságokon???

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.12. 15:01:47

@Counter:
"Mi folyik Tiszadobon, mi folyik a bíróságokon???"

Nem beszélhetek nyíltan, Magyarországról is azért emigráltam, mert véleménydiktatúra van. Azért azt javaslom, olvassa el, mi a helyzet Tiszadobon.
hu.wikipedia.org/wiki/Tiszadob
Népcsoportok ...

annamanna 2016.04.13. 01:55:28

@Counter: Na nézzük csak. A nő maradványai a férje darálójából kerültek elő.
Ez nem elég bizonyíték?
Mégis ki darálta a feleséget a férj darálójában, ha nem a férj?

Ráadásul a férj nem gyászol, hanem hallgat.
A férj nem védekezik hevesen, indulatosan az őt ért vádak ellen, hanem hallgat.

egyenlito.blog.hu/2016/03/03/a_hallgatasaval_kubatov_beismeri_hogy_o_allt_a_kopaszok_mogott

Nem az volna a normális emberi reakció, hogy hevesen reagál egy ilyen esetre? Hogy brutálisan meghalt a felesége? És hogy őt vádolják azzal, hogy embertelenül brutálisan végzett vele? Ledarálta?
Ha ez a vád őt nem borítja ki, ha a felesége halálhíre őt nem borítja ki, annak vajon mi az oka?

És nézzük csak tovább: Tánczos Gábor, Balla Irma fia, Pusoma Dénes nol.hu/archivum/archiv-480188-281491 Kaiser Ede és nyilván még jó néhányan tiltakoztak a vádak ellen; tehát nemhogy hallgattak arról, hogyan követték el a bűnt, hanem egyáltalán nem ismerték azt el, de ez senkit nem zavart abban, hogy börtönre ítélje ezeket az embereket. Még az sem zavart senkit az ítéletben, hogy nem követték el azt, amivel vádolják őket.

Ha őket el lehet ítélni, ezt a hentest vajon miért nem?
A felesége korábban rendőri segítséget kért a férje ellen, tehát komolyan félt tőle.
Ha van egy hulla, akkor van egy gyilkos is, mert nyilván szerencsétlen Judit nem saját magát darálta le.
Mégis milyen világ az, ahol valakit csak akkor lehet elítélni, ha bevallja, hogy ő a tettes? És részletes beismerő vallomást tesz? Mert ha nem, akkor gyakorlatilag ártatlan?

Ez azért nem ugyanaz, mint pl. a Kolorádó Kid c. film alaphelyzete, ahol elkapnak egy embert, akiről fogalmuk sincs, hogy vajon csinált-e egyáltalán valamit. Tehát még azt sem tudják, hogy meg lehet-e vádolni egyáltalán bármivel, azaz vád sincs ellene.
Itt van egy konkrét vád, és bizony a makacs hallgatás kvázi beismerés.

1Kir 18,21 És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.

Neh 5,8 És mondám nékik: Mi megváltottuk a mi atyánkfiait, a zsidókat, a kik a pogányoknak eladattak vala, a mi tehetségünk szerint; és ti is meg akarjátok venni a ti atyátokfiait, s ők nékünk adják el magokat?! És hallgatának és nem tudának felelni semmit.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.13. 07:03:54

@annamanna: Azt kell bebizonyítani, hogy (kizárt, hogy bármi más történhetett volna, mint hogy) a terhelt megölte a sértettet. Ezt hívják a bizonyítékok zárt láncolatának, és ezt tudja a magyar bíróság keservesen el****ni időről időre, amikor a sötétbe ugrik és közvetett bizonyítékokból akarja felépíteni (amit amúgy lehet, csak persze jól kell csinálni, mint oly sok mindent).

Na most ehhez képest még azt se lehet bizonyítani, hogy egyáltalán megölte bárki a sértettet, a sértett maradványai ugyanis erre alkalmatlanok, a fellelésük környéke és az emberölés feltételezhető helyszíne úgyszintén.

Azon az alapon pedig, hogy "a legvalószínűbb, hogy így történt", nem lehet ítéletet hozni.
Az nem egy sikeres érv, hogy ítéltek már el közvetett vagy semmilyen bizonyíték alapján ártatlannak bizonyuló terhelteket, tegyék meg most is :-)

Tánczos bűnössége legjobb tudomásom szerint sosem dőlt meg.

annamanna 2016.04.13. 14:08:08

@Counter: Miért nem elég annyi, hogy a darálóból kerültek elő a feleség maradványai?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.13. 17:03:51

@annamanna: Nem követem elég pontosan az ügy fejleményeit - én úgy tudtam, hogy egy mezőn kerültek elő ledarált maradványok.

A hentesüzem darálója pedig csillogott a tisztaságtól.

www.kisalfold.hu/dunantul/darnozseli_gyilkossag_a_ferj_mindent_tagad_szerinte_el_a_felesege_-_meghallgattak_judit_fiveret_-_online_fotok/2468701/

"A darálónak azért van jelentősége, mert – mint a vád részletezi - a hentes szakmájú férj feldarabolta a megölt asszony testét, bizonyos részeket elégetett, szervmaradványokat szórt el másnap a közelben, és sósavval fertőtlenítette a húsfeldolgozót.
[...]
A vád szerint megölte a feleségét, nem tudni, hogyan. A holttestet autóba rakta, hazavitte, s megvárta, míg gyermeke elaludt. Akkor beállt a garázshoz, kivette a holttestet s a ház alatti húsfeldolgozóban – a vádirat fogalmaz így – „feldolgozta". Ezután a maradványok egy részét elégette, egy részét elrejtette vagy szétszórta, később pedig sósavval fertőtlenítette a húsfeldolgozó eszközöket. "

www.kisalfold.hu/mosonmagyarovari_hirek/emberoles_darnozselin_szakertok_elott_a_nyomok_-_foto/2388600/

Nyomokat a falu határában találtak a hírek szerint, az üzemben nem.

(Vagy ha igen, akkor azt pertaktikai okokból nem kötötték még az orrunkra.)

---

Volt egy nyomozatilag némiképpen hasonló eset a II. világháború után. A fővárosi Bérkocsis utcában darabolta fel egy hentes a hozzá járó barneválos üzletkötőt egy rablógyilkosság keretében. Ám ott két jelentős különbség is volt:
1, meglett a holttest, a szenespincében ásta el;
2, bár alaposan kitakarította az üzemet, a szemfüles nyomozók mintát vettek egy munkaasztal-lábból és kimutatták rajta az emberi vért.

Így aztán, ahogy azt mondani szokás, a terhelő bizonyítékok súlya alatt megtört.

Hát igen, a fából készült hentesüzemeknek is megvolt a maguk kriminalisztikai előnye.

annamanna 2016.04.14. 02:33:08

@Counter: Ami ebből az ügyből a leginkább feltűnő, az a férj jéghideg nyugalma. Az anyagyilkos lányhoz hasonlóan, aki az anyja hullája fölött szexelt, aztán másnap teljesen nyugodtan ment el iskolába, és nyilván azóta sem omlott össze pszichésen. Vagy a gyerekgyilkos Á. Anikó, aki még napokig egy szobában volt a szétkaszabolt kislányával, és akkor is teljesen közönyös volt, amikor elfogták a rendőrök. Azóta is elég közömbös. Ez három nagyon brutális gyilkosság, nagyon közeli hozzátartozót érint, és a gyilkos (vagy vádlott) semmilyen érzelmet nem tanúsít.
A Szita Bence-ügyben például Kertész hisztizett, összeomlott, elájult, Polcz Erika cérnavékony hangon beszélt és felismerhetetlenül lefogyott és megöregedett. Dosztojevszij Raszkolnyikova idegileg összeomlik a gyilkosság miatt. De ezek a fenti emberek teljesen nyugodtak. Breivik 88 embert gyilkolt meg, és a legnagyobb problémája, hogy a börtönben hideg a kávé és műanyag a kanál. Camus írt olyan emberről, aki úgy öl, hogy nincs semmiféle érzelme. Meg Az ember, aki ott sem volt c. film fodrásza olyan, aki talán nem is érti, hogy mit kéne éreznie, mert soha nem érez semmit. És simán megúszná a gyilkosságot, nem is vádolják vele, ha véletlenül le nem csuknák egy másik hulla miatt.
Még az jutott eszembe, hogy a Columbo sorozatban voltak teljesen nyugodt elkövetők. Akik racionálisak, összeszedettek maradtak, és elég jó esélyük volt arra, hogy megússzák a börtönt. Na igen, csakhogy Columbo is halvérű volt, közömbös, nyugodt, és egy mellékes aprósággal mindig össze tudta zavarni az elkövetőket, úgy, hogy azok belezavarodtak a felépített alibijükbe. A sorozat persze csak fantázia volt, de azért elég hihetőnek tűnik számomra, hogy lehetséges valamiféle részlettel összezavarni a fickót, annyira, hogy saját maga ismerje el a gyilkosságot.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.14. 22:34:36

Leszúrta a saját egyéves kislányát. Miért? - horgad fel a stabil morális alapokon álló olvasóban a kérdés.

Bennünk is felhorgadt.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c28227620

Az elkövető véleményem szerint cigány.
hiros.hu/rendorseg/kekfeny/hasba-szurta-a-konyhakessel-sajat-gyermeket

Életfogytiglant is kaphat.
www.hirado.hu/2015/09/12/kezdemenyeztek-az-egyeves-kislanyat-megszurkalo-ferfi-elozetes-letartoztatasat/

És most lássuk a választ a miértre a vádemelési javaslatból (Zsaru magazin, 2016 április 13-i szám).
"Rossz napjai voltak - ezzel indokolta gyanúsítotti kihallgatásán T. József, miért zárkózott be 2015 szeptember 6-án napokra a házuk egyik szobájába drogozni és zenét hallgatni. Csak annyi időre ment el, hogy újabb adag kristályt, amfetamintartalmú kábítószert vegyen. Szeptember 10-ére elfogyott a pénze, elmondása szerint elvonási tünetei voltak, halálfélelme volt, kényszerképzetei támadtak, azt hitte, meg akarják ölni, meg kell magát védenie.

- A férfiról családja tudta, hogy drogozós napokat tart, mégis elnézték, hogy végig vele volt az akkor egyéves kislánya - ismertette az ügy vizsgálata során megismert tényeket Bódog Zoltán alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának kiemelt fővizsgálója. - Akkor is T. József kezében volt a gyerek, amikor a droghiány okozta zavart állapotban előjött a szobájából, a konyhában megragadott egy kést, és szurkálni kezdte magát. Háromszor magába merítette a pengét, négyszer viszont a csecsemő mellkasába. Vallomásában azt állította, a kislány nem sírt, így csak később vették észre, hogy nem az apja sebeitől lett véres a baba ruhája. A kést elmosták, és visszatették a konyhaszekrény fiókjába. Csak amikor átöltöztették a kicsit, akkor látták meg rajta a szúrt sebeket és hívták hozzá a mentőt.

A kislányt a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba, életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. T. József sebei nem voltak súlyosak. A zsaruk elfogták, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást. "

Mert drogos volt és az elvonási tünetek alatt nem volt magánál.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.14. 22:41:36

@annamanna: Hát, majd meglátjuk, lesz-e a tárgyaláson olyan kérdezéstechnika, előrántott bizonyíték, amitől sarokba szorul, megtörik stb.

Én arra tippelnék, hogy nem. Ha azt kibírta, amivel gyanúsítják, és azóta képes folyamatosan hallgatni, akkor nehéz lesz neki újat mondani.

Aztán kérdés, hogy a vallomása nélkül összeáll-e az a zárt logikai lánc...

annamanna 2016.04.15. 04:58:48

@Counter: Nem a tárgyalásra gondoltam, Columbo nem ügyvéd volt a sorozatban. Amúgy ha ennek a fickónak lenne önfegyelme, akkor a felesége még most is élne. A hallgatása nem önfegyelem.
Amúgy kívülről már most is teljesen kereknek tűnik a sztori, nem tudom, ezen még mit kell bizonygatni.
Ha ártatlan lenne, igyekezne együttműködni a rendőrökkel, mert neki is érdeke lenne, hogy mielőbb megtalálják az igazi tettest.
Ha a bíró ezt a hentest szabadon engedi, akkor költözzön össze vele.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.15. 10:46:35

Az első trafikgyilkosság elsőfokú ítélete. Az ügy csak helyi szinten vert hullámokat, nem úgy, mint a második, amikor a kaposvári trafikoslány megölése után még Orbán is a halálbüntetést emlegette.

Miért? - kérdezhetnénk színpadiasan.

www.somogytv.hu/cikkek/114157
"20 év fegyházra és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélte első fokon a Kaposvári Törvényszék a siófoki trafik tulajdonos gyilkosát, aki még 2014 augusztusában verte agyon a helyi vállalkozót a háza előtt. A tettes két társával együtt több, mint 1 millió forintot zsákmányolt az áldozattól. A bíróság súlyosbító körülményként tekinti, hogy az első- és a másodrendű vádlott visszaesőnek számít.

Emberölés bűntette miatt állt szerdán bíróság elé a 3 vádlott. Mint ismert, 2 éve nyáron egy vascsővel ütöttek agyon egy siófoki vállalkozót, a 60 év körüli férfit otthona előtt gyilkolták meg. A vád szerint az elkövetők készültek a rablásra, hiszen már figyelték a későbbi áldozatot, tudták, hogy mikor szedi össze boltjainak bevételeket. 2014. augusztus 18-án este hazatérve támadták meg. A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette.

Duduka Attila, bíró, Kaposvári Törvényszék:
- Az elsőrendű vádlott volt a bűncselekmény kezdeményezője, értelmi szerzője. Ő volt a kiinduló pont, ő határozta meg a sértett személyét, ő határozta meg tulajdonképpen az elkövetés helyét is, ő javasolta, hogy a sértett házánál történjen a támadás.

Tettéért felbujtóként 12 év fegyházbüntetésre ítélték. A másodrendű vádlott nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ténylegesen letöltendő fegyházra ítélték. A bíróságon elhangzott: a bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy ő mért egy vascsővel halálos ütést a siófoki vállalkozóra."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.16. 21:37:37

Migránsbűnöző ölt meg majdnem egy magyar embert.

Korábban már hallottunk róla.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c28764756

Most megvan az elsőfokú ítélet és napvilágot látott a migránsbűnözés brutális világa.

www.sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/eltunt-a-fenoacel-csaknem-halalra-szurta-kollegajat-a-gyrosos-660346
" Emberölés kísérletéért hét és fél évre börtönbe küldte a bíróság azt a kurd származású, magyar-török kettős állampolgár férfit, aki egy munkahelyi veszekedés után megkéselte kollégáját Siófokon.

A vádlott tavaly nyáron egy siófoki étterem konyháján dolgozott gyros-hús előkészítőként. Július 26-án este indulatos állapotba került, mert nem találta meg a késfenő acélját, és ezért fennhangon a kollégáját vonta felelősségre. Magához vett egy 19 cm pengehosszúságú hegyes csontozó kést, majd a magyar munkatársa felé indult. Megpróbálta megütni, és a dulakodásban megvágta a karját. Végül bal vesetájékon megszúrta a védekező ellenfelét. A sértett a kórházba szállításkor életveszélyben volt, orvosi ellátás nélkül biztosan meghalt volna.

Az ítélet előtt a Kaposvári Törvényszéken ismertették a tanúk vallomásait. Ezekben az szerepelt, hogy a kurd férfi indulatos és labilis volt, de jó munkaerő, azonban szeretett főnökösködni. Nehéz volt dolgozni vele, mert sok konfliktusa volt a kollégáival, de mindenki fáradt volt, 12 órákat dolgoztak. A vádlott őszintén megbánta a történteket, de szerinte véletlen volt, szándékosan nem akart késelni.

A biztonsági kamera felvétele megörökítette, hogy egy másodpercek alatt lejátszódó eseményről volt szó. Duduka Attila bíró szerint a vádlott nem kívánta a sértett halálát, de fel kellett mérnie, hogy mit tesz. Erre utal, hogy ököllel kezdte a bántalmazást, és csak akkor szúrt, amikor az áldozata védekezett. A Kaposvári Törvényszék ítélete nem jogerős, az ügyészség tudomásul vette, de a vádlott és védője enyhítéséért fellebbeztek. "

Ilyen főnökösködő migránsok fenyegetnék a magyar emberek életét, ha a migránsáradatnak nem parancsolt volna megálljt a kormány.

annamanna 2016.04.17. 01:47:54

@Doomhammer: És mindezt 2015. július 26-án csinálta, amikor az ország teljesen rá volt pörögve a migráció témájára, a vízcsapból is ez folyt, mindenki befeszült attól, hogy ebből mi lesz.
A fickó a cikk szerint felsőfokú végzettségű, tehát elmondhatja magáról, hogy "én nem vagyok egy buta gyerek. Kurd gyerek vagyok, de nem vagyok buta." www.youtube.com/watch?v=99WgR24jWcw#t=05m00s

Ha valóban lett volna egy csöpp esze, az adott körülmények között igyekszik minél kedvezőbb benyomást kelteni magáról (és rajta keresztül a többi migránsról).
Miatta most ilyen benyomásokból kell általánosító következtetéseket levonnunk. Ez az ember egyáltalán nem volt tekintettel a migránsok általános megítélésére. Miért nem?
Miatta most tényleg egyetértek az utolsó mondattal: "Ilyen főnökösködő migránsok fenyegetnék a magyar emberek életét, ha a migránsáradatnak nem parancsolt volna megálljt a kormány."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.17. 23:17:03

@annamanna:
"És mindezt 2015. július 26-án csinálta, amikor az ország teljesen rá volt pörögve a migráció témájára, a vízcsapból is ez folyt, mindenki befeszült attól, hogy ebből mi lesz. "

De nem tudta meg senki, csak a Zsaru magazin olvasói és ők is csak 2015 decemberében. Minthogy más sajtótermékbe nem került be az eset.

Másfelől Kabak N. nem volt migráns abban az értelemben, ahogy a kormánypárti média használja a kifejezést. 12 éve már Magyarországon élt.

"Miatta most tényleg egyetértek az utolsó mondattal:"

Remélem akkor azzal is egyetért, hogy a szegedi kocsmában késelő, egyháziiskola- és jogászbűnöző se volt tekintettel se az egyházi gimnáziumokban végzettek, se a jogászegyetemisták általános megítélésére.

annamanna 2016.04.18. 00:32:16

@Doomhammer: Az biztos. A dolog nyilván rosszul jött az egyetem számára, mert a jogi kar egyik tanára rögtön a védelmébe vette, de ezt nagyon nem kellett volna.

Az általános megítélés pedig óhatatlan; közismert a bécsi felirat: "Magyar, ne lopj!". Hiába kérjük ki magunknak, hogy nem kéne minden magyart tolvajként elkönyvelni.

Mellesleg a fickó kurd, és róluk annyit tudok, hogy nincs saját országuk, hanem egy rakás ország birtokolja a szállásterületüket, tehát ők mindenhol kisebbségben vannak, emiatt nyilván elnyomva érzik magukat, és nem különösebben szívelik a többségi társadalmakat.
Ergo lehet, hogy a fickó direkt utálja a szír, török, iraki migránsokat, és csakazértse akart jó benyomást kelteni. Lehet, hogy még rá is tett egy lapáttal, csakhogy lejárassa a muszlimokat. Persze ez nem valószínű. De az mégiscsak elképzelhető, hogy a kurdok nagyon nem örülnek az Európába vándorló közel-keleti migránsoknak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.18. 16:03:45

@annamanna:
Nézze, én másképpen gondolkozom. Emberek egyszerűen bekattannak, ha nyomás alatt vannak, ha pszichiátriai betegek vagy ha alkohol ill. drog hatása alatt vannak. Vagy bekattannak egyszerűen akkor, ha hidegfront van vagy rossz napjuk volt vagy az élet/házastársuk vagy a szomszédjuk szokottnál is genyóbb velük. Ha pedig bekattannak, akkor néha annyira elgurul a gyógyszer, hogy ölnek is. Ez szomorú, de ilyen az ember.

Ezen felül prostituáltakat megöli a kuncsaftjuk, drogkereskedőket - akik meglepően jól tudják álcázni magukat - megöli a vevőjük vagy egyszerűen valaki, aki nem tudja féken tartani az elvonási tüneteit, üzlettársak kinyírják egymást, ha rájönnek, hogy vége a dalnak és lúzer betörők megölik a tulajt, amikor az rajtakapja őket.

Ezek is szomorú esetek, de ezekkel sincs mit tenni.

Hanem aki ilyen esetekből hazug "profilozással" ilyen vagy olyanbűnözést fabrikál, az legalábbis hazudik, rosszabb esetben a Btk.-ba ütköző cselekedetet követ el.

Rejtély, hogy miért nem volt egyetlen ilyen eset se az elmúlthatévben. Amikor pedig a pofonok be lettek ígérve.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.18. 18:10:29

A brutális magyarbűnöző nem tudta fékezni az indulatait, miután sörösüveggel a garázda jogászhallgató halántékon vágta.

www.dehir.hu/bulvar/bocsanatot-kert-az-utolso-szo-jogan-a-debreceni-egyetemista-gyilkosa/2016/04/18/
"A 19 éves joghallgatót 2004 őszén a Nagyerdőn olyan súlyosan bántalmazta az akkor 25 éves kazincbarcikai férfi, hogy az egyetemista három nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe. Az elsőfokú bíróság ezért tavaly decemberben 12 év börtönbüntetésre ítélte. A védelem enyhítésért, az ügyészség pedig súlyosbításért fellebbezett.
Jövő héten lehet jogerős ítélet

Jövő héten lehet jogerős ítélet

A vádirat szerint mindketten italoztak és szórakoztak, ezután keveredtek szóváltásba, ami után összeverekedtek. Végül ez okozta az egyetemista halálát. Perbeszédében a védő jogos védelmi helyzetről beszélt, védencét ugyanis a sértett előzőleg megvágta egy sörösüveggel.

- Egy nála lévő sörösüveggel, egy élet kioltására alkalmas eszközzel gátlástalanul, rendkívül durva és goromba módon halánték tájon ütötte az ekkor teljesen védtelen, erre teljesen felkészületlen vádlottat – mondta Szabó István ügyvéd.

Az ügyész szerint ezután a vádlott ütötte-verte az elsőéves joghallgatót, amikor pedig a fiú földre került még az arcába is taposott.

- Megszégyenülve, megszégyenítve érezte magát vélhetően a vádlott, és az ittassága által gerjesztett indulatát aránytalanul túlzott mértékben élte ki – hangoztatta Tóth István, a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fellebbviteli főügyésze.

Az egyetemista halálát követően a vádlott Franciaországba menekült, ahonnan 2013 őszén hozták haza. A férfi az utolsó szó jogán azt mondta: sajnálja a történteket, az áldozat családjától pedig bocsánatot kért. Az ügyben hétfőn hirdet ítéletet a Debreceni Ítélőtábla."

Már megint a jogászhallgatók.

annamanna 2016.04.19. 03:05:09

@Doomhammer: "A taposás következtében a sértett bal arcfele az aszfaltozott járdára rögzült, így az orrcsontja és a koponyacsontja is összetört. A vádlott olyan erővel taposott a sértett arcfelére, hogy később cipőjének talplenyomata is meglátszott rajta"

"S mindig, minden pillanatban meglesz a győzelem izgalma, az az érzés, hogy ellenségen taposunk, aki tehetetlen. Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos. (...) S ne felejtsd el, hogy örökké így lesz. Taposni való arc mindig lesz."

Robinzon Kurzor 2016.04.20. 10:22:23

@Doomhammer:

12 évig tartott az eljárás?
("2004 őszén ..")

2016.04.20. 11:29:25

@Robinzon Kurzor:

"Az egyetemista halálát követően a vádlott Franciaországba menekült, ahonnan 2013 őszén hozták haza."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.21. 13:00:52

Két szeretője iszogatott, miközben a Éva, a fodrásznő agyonverődött.

Nagyesztergár békés hely, ott ilyesmi nem fordul elő.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c24355639

A részletek a tárgyalásról:
24.hu/belfold/2016/04/21/kegyetlen-gyilkossag-nagyesztergaron-mosogatoszivacsot-dugott-a-no-vegbelebe-a-feltekeny-ferfi/
"Az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék szerint a Nagyesztergáron élő vádlott 2013-ban kezdett viszonyt a vele egy utcában lakó nővel, aki azonban 2014-ben szexuális kapcsolatba került a férfi barátjával. Ezt a későbbi gyilkos megbocsátotta mindkettőjüknek. 2014. augusztus 30-án – miután a vádlott megverte – a nő a másik férfihoz ment azzal, hogy ott szeretne aludni. A hétvégét is ott töltötte nála. A támadó szeptember elsején keresni kezdte őt, de barátja nem árulta el neki, hol találja.

A gyilkosság napján a szeretők sokat ittak, a nő eléggé berúgott, majd lefeküdtek aludni. A vádlott is lerészegedett, és dühös lett a gondolattól, hogy a nő az ismerősénél lehet, ezért késő este elment a házához, verni kezdte a redőnyt majd betörte az ablakot. Közben barátját az ajtóhoz hívta, ahol rátámadt: háromszor ököllel arcon ütötte, majd félretolta az útból és berontott a szobába, ahol a nő kábultan feküdt.

Miután megijedt dühöngő ismerősétől, a férfi kimenekült az épületből és az udvaron lévő faházban húzta meg magát. A nő azonban állapota miatt képtelen volt védekezni, a féltékeny férfi ütlegelni kezdte, közben levette róla a ruhákat és végbélnyílásába konyhai mosogatószivacsot, hüvelyébe papírszalvétát dugott. Órákon át – körülbelül fél 11-től hajnali 2-ig – tartott a bántalmazás. A rémült barát 2 óra körül merészkedett vissza a házba, ám ekkor a férfi ismét rátámadt. A lakó próbálta lecsitítani, és bár a támadó párszor megrúgta, ezután abbahagyta a bántalmazást. A tulajdonos bort hozott, és a két férfi inni kezdett, de egyikük sem ment oda a nőhöz. Mikor azonban a szobában feljajdult, a vádlott azt mondta, visz neki is bort. Ezt kihasználva barátja ismét kiment a kisházba. A bántalmazó valamikor fél 3 és reggel háromnegyed 6 körül ment haza. A nő a koponyáját ért ütések miatt eszméletét veszítette, majd “a vérbelehelés, illetve a traumás és vérzéses sokk miatt heveny légzési és keringési elégtelenség” alakult ki nála, amelybe szeptember másodikán belehalt."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.22. 09:44:12

Egy férfi és egy nő halottan. Esetleg a férfinek lenne köze az egészhez?

propeller.hu/itthon/3211072-drama-kaposvaron-megolte-not-majd-magaval-is-vegzett
"Holtan találtak egy nőt és egy férfit Kaposváron egy lakótelepi lakásban szerdán. A nőt megölték, a férfinek köze lehetett a gyilkossághoz – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

A férfi halálával kapcsolatban az orvosszakértő az idegenkezűséget kizárta. A rendőr-főkapitányság az ügyben emberölés elkövetésének gyanújával ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.22. 16:19:43

Feleségét életveszélyesen bántalmazta, majd a tett leplezése céljából öngyilkosságnak tüntette fel az asszony halálát.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c20958278

Papír van arról, hogy mégsem így történt.

www.blikk.hu/aktualis/belfold/harom-ev-utan-kimondtak-nem-oltem-meg-a-nejemet/nb7t22l
"Ma is értetlenül áll a vele történtek előtt a sínes gyilkosként elhíresült Kecser Attila. A férfi 2012 karácsonyán súlyosan sérült felesége testének megtalálása után egy évvel került rács mögé. Attila szerint semmiféle bizonyíték nem volt ellene.

– A vége felé nem volt jó a házasságunk, válni szerettem volna, ez tett gyanússá – feltételezi a férfi. Feleségét súlyosan összetört koponyával találta meg egy masiniszta 2012. december 26-án a Kőbánya-Kispest vasútállomás sínei mellett. Márta hónapokig feküdt kómában, majd elhunyt.

– Márta halála után egy nyomozó felhívott, hogy egy órán belül legyek a Teve utcában, mert keresnek, előrelépés van a feleségem ügyé­ben. Munkásruhában siettem a rendőrségre, de rögtön kattant a bilincs a csuklómon, és meggyanúsítottak a feleségem meggyilkolásával – meséli Attila, akit gyerekei hiába vártak haza. – Félárvák voltak, de engem is elvettek tőlük – sóhajtja könnyeivel küszködve az apa.

Attila előzetes letartóztatása alatt két állását is elvesztette, családi kölcsönből nevelték a gyermekeit, míg át nem vette a feladatot.

– Hat hónapot voltam rács mögött, nyolcat házi őrizetben. Most kaptam meg a felmentő határozatot, hogy nem én követtem el a bűncselekményt – mutatta a Blikknek Attila az ártatlanságát igazoló dokumentumot."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.22. 22:43:30

Benjámin vízfejűségét természetgyógyász kezelte. A kisfiú belehalt, most az egész család és a természetgyógyász is súlyos büntetésre számíthat.

nol.hu/mozaik/agardi-gyermekhalal-brutalis-buntetest-kert-az-ugyesz-a-csaladtagokra-1612239
"Az apára, az anyára, a nagyszülőkre és a természetgyógyászra 10-20 év között kiszabható szabadságvesztést kért az ügyész vádbeszédében, és súlyos büntetésre számíthat az éhező kisfiút kézrátéttel „gyógyító" önjelölt természetgyógyász és a gyermekorvos is.
...
Ha féléves korában helyesen észlelik a vízfejűségre utaló jeleket, és kivizsgáltatták volna a gyereket, meg lehetett volna menteni. Még közvetlenül a halála előtt is lett volna lehetőség arra, hogy megmentsék, de ekkorra a budapesti háziorvos – aki praxisából nem jelentette ki a gyereket – már nem kezelte a kisfiút.

A boncolást végző orvos szerint a kisfiú arcáról eltűntek a párnácskák, ami az éhezés csalhatatlan jele – ezt az önmagát orvosnak kiadó bioenergetikus, M. Bertalan is megállapította, aki egy időben „energetizálta" a súlyosan alultáplált gyereket. A család ügyvédjei hangulatkeltéssel vádolták a szakértőket. A védelem arra helyezte a hangsúlyt, hogy a gyermek veleszületett vagy más betegségek miatt nem tudta magához venni az ételt, illetve kihányta, amit szopott. Nem állja meg a helyét az éheztetés – hangoztatták –, de a szakértők szerint a családnak lett volna kötelessége megszüntetni az éhezéses állapotot.
Ehelyett a valóságban az történt, hogy végignézték a kisfiú agóniáját."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.23. 22:44:33

A Jobbik csinált ügyet a tavalyi martonyi gyilkosságból.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c27653890

Most megtudtuk miért: az elkövető cigány volt, ráadásul feltételesen szabadlábon levő egy korábbi rablásból, az áldozat meg nem volt cigány.

www.boon.hu/video-feltekenysegbol-olte-meg-az-otgyerekes-apat-martonyiban/3051699

A vádlott egyetlen ütéssel ölte meg az áldozatot, mivel felháborodott azon, hogy a felesége nála van. Pedig csak boltba akarta elvinni Miskolcra. Korábban meg kölcsönadott az asszonynak.

annamanna 2016.04.24. 02:46:42

@Doomhammer: "A feol.hu tudósítása szerint a család csütörtökön is az egész eljárással szembeni ellenérzését hangoztatta, mely abból fakad, hogy szerintük a vád megalapozatlan, a szakértők elfogultak és prejudikáló magatartásukkal befolyásolják a bíróságot. Védekezésüket a kezdettől fogva lehetetlenné tette a sajtó és a hatóságok rosszindulatú hozzáállása."
feol.hu/hirek/agardi-per-akar-15-evet-is-kaphat-a-csalad-akik-a-vad-szerint-halalra-eheztettek-a-kisfiut-1764478

A megbánás legcsekélyebb jelét sem mutatják, emiatt egyértelmű, hogy icipicit sem jóhiszeműen jártak el. Ha jóindulatúak, valóban naivak lettek volna, akkor utólag nagyon bánnák a dolgot és szégyellnék magukat. De nem szégyenkeznek, hanem pökhendi módon még nekik áll feljebb, és nem átallnak vádaskodni.
Nagyon időszerű volna kipróbálniuk a tartós éhezést. Hátha a szenvedés megbánásra ösztökélné őket.

"A védő után maga a vádlott cáfolta testvére állításait mind a maga változásáról, mind a tényként elmondott történésekről, majd megírt nyilatkozatát olvasta fel. Ennek lényege az volt, hogy igazából vér szerinti szülei korlátozták őt és igyekeztek befolyásuk alatt tartani egészen felnőtt koráig, változása tehát éppen hogy pozitív, mert e befolyás alól bújt ki általa…"

Ez egy újabb súlyosbító tényező, a szégyentelenség újabb jele, képes egy elvetemült, gyilkos famíliát rá nézve pozitív hatásként értékelni... :(

"Szubjektív véleményem szerint a doktornő erős zavarban volt, erre az állapotra mondják, hogy hebeg-habog, és igazából semmi ésszerű magyarázatát nem tudta adni annak, miért is hagyta magára korábbi páciensét, tudva azt, hogy az – fejlődési problémáival és akkor már feltételezhető súlyos betegségével - igazából így tényleges orvosi felügyelet nélkül marad…"

Kíváncsi vagyok, hány milliós hálapénzt kapott, amiért ezt érdemes volt bevállalnia.

"A vád leszögezte, hogy az esetleges mérlegelhető jelek ellenére Benjámin gyakorlatilag egészségesen született, és nincs bizonyíték arra sem, hogy olyasfajta felszívódási vagy anyagcsere zavarral küzdött volna, ami szükségszerűen vezetett volna a halálához, vagy ami halála előtt hirtelen egészségromlást okozhatott volna. A szülőknek, nagyszülőknek – különösen az első fél év nagyjából normális fejlődése, a határértékeken belül maradó értékek ismeretében - egészen tisztán kellett volna látniuk laikusként is azt, hogy a (boncoláskor megállapított vízfejűség lassú kialakulása folytán fellépő) fejlődési rendellenességek veszélyeztetik a gyerek egészségét. Sőt, később Benjámin állapota már olyan volt, hogy annak az életet veszélyeztető voltát is fel kellett volna ismerniük. Felelősségüket növeli az is, hogy az akadémikus orvoslással kapcsolatos fenntartásaik, idegenkedésük folytán az M. Gabriellával való gyakorlati szakításuk után nem gondoskodtak tényleges gyermekorvosi felügyeletről, hanem M. Bertalan „energetizáló” módszereire és az általa javasolt homeopátiás készítményekre bízták a kisfiú egészségét. Ezek a próbálkozások viszont semmilyen reális esélyt nem ígértek/mutattak arra, hogy a gyerek táplálási nehézségei, súlycsökkenése, egyéb egészségügyi problémái megszűnjenek. Az ügyész szerint mindez pedig oda vezetett, hogy – a szakértői megállapítások szerint – Benjámin hosszú ideig tartó, komoly kínokkal járó, részleges és tartós éhezést szenvedett el."
www.facebook.com/notes/ok%C3%A9feh%C3%A9rv%C3%A1r/v%C3%A1dbesz%C3%A9d/1087818254609420

Egy másik gyerekgyilkosság, az előzetes fenyegetőzés és a hatóságok semmittevése igen hasonló Á. Anikó esetéhez, bár ez sokkal szerencsésebben végződött, a kislányok végül életben maradtak:

"a férfi azzal biztatta volt élettársát, hogy
rendelje csak meg a két lánynak a koporsóját, mert kicsinálja őket,
és arra is megkérte, hogy
vegye meg a fekete ruhákat, mert legfeljebb a ravatalozóban láthatja a gyerekeit.
S bár az anya többször is szólt a rendőröknek, a járőrök mindig mindent rendben találtak a férfi házánál, így aztán nem is tehettek semmit.
Az ügyész egyébként az illetékes gyermekjóléti szolgálattól is bekérte az iratokat, melyekből kiderült, hogy a családról már 2012 szeptemberében volt bejegyzés, de még 2013 augusztásban is érkezett jelzés, a pszichológusok pedig kiemelten odafigyeltek a két lányra. Mint mondta, azt nem tudja, hogy szakszerű volt-e a hatóságok munkája, de tény, hogy kívülről nagyon nehéz megítélni egy család helyzetét."

"- Azt már tetszett mondani, milyen állapotban vannak a sérültek?
- Nagyon totál!
- Mi az, hogy nagyon totál? Eszméletüknél vannak?
- Négy, négy... szúrás, szúrás. Jöjjenek már!
- Hogy hívják magát?
- V. János. Azonnal küggyenek ki valakit!"
velvet.hu/helyszinelo/2016/04/22/a_mentoknek_meg_elfeljtette_mondani_hogy_megkeselte_a_lanyait/

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.24. 07:41:28

@annamanna: Kétség nem férhet a magyar hatóságok és a magyar közigazgatás precizitásához, proaktivitásához és feladatuk minden körülmények között, sőt ellenére való ellátásában mutatott szilárd elkötelezettségéhez, odaadásához!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.24. 08:53:01

@annamanna:
Valószínűleg ez az "elit" család azt hiszi, hogy ebből is kidumálja magát, mint azelőtt annyi mindenből.

Pedig a helyzet egyértelmű. Ha jószándékúan éheztették halálra a gyereket, mivel hittek az "energetizálásban", akkor is emberölésben bűnrészesek. Van itt egy másik szcenárió is - kizárólag a saját fantáziám terméke - miszerint az "energetizálás" ürügyén lényegében szándékosan meg akarták ölni a beteg gyereket. Nem ők lennének az elsők.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.24. 18:26:59

Kaposvár nem felejt: egy éve ölték meg a trafikoslányt. Az évforduló alkalmából virágokat helyeztek el az azóta bezárt trafiknál.

www.sonline.hu/somogy/kozelet/egy-ev-telt-el-a-kaposvari-trafikos-gyilkossag-ota-661904

"Barátai és ismerősei, tisztelői virágcsokrokkal, koszorúkkal, mécsesekkel emlékeztek meg az évfordulóról a dohánybolt bezárt üzlethelyiségénél. Mint ismert, huszonöt év fegyházra súlyosbította a Pécsi Ítélőtábla annak a 19 éves sántosi férfinak a büntetését, aki a trafik bevételéért kioltotta az eladó életét."

Micsoda szörnyű félreértés, pedig nem is volt kötelező lefóliázni a trafikokat, tudtuk meg Kósa Lajostól.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.25. 21:15:10

Néhány engedetlen trafikoson kívül a többség továbbra is fóliáz. Miért? - tanakodik a Népszabadság.

nol.hu/belfold/nem-vezetett-torvenymodositashoz-a-trafikosgyilkossag-1612751
"Mindezek ellenére a dohányboltok „elsötétítéséről" szóló törvényszakaszt azóta sem módosították. Volt, aki nem is várt erre. A Fő utcai trafik gazdájának még két üzlete van Kaposváron, s ő leszedte mindkettő kirakatáról a takarófóliát. A városban két trafikos követte példáját, s összesen hat üzlet üvegezett frontjáról tűnt el fólia. Az említett boltok ma is így működnek, nem tudunk arról, hogy emiatt megbírságolták volna gazdájukat. Bár lefóliázás híre gyorsan elterjedt, a kaposvári trafikosok akciója nem indított el országos elégedetlenségi mozgalmat a szakmában. Ebben annak is szerepe lehet, hogy – a tapasztalatok szerint – a trafikok kiosztásánál előnyt élveztek a kormányhoz közel álló vállalkozók, s ők nem akarnak szembe menni az általuk támogatott politikai vezetéssel."

annamanna 2016.04.26. 06:17:24

@Counter: Egy random kiragadott példa, épp most találtam: "A Betyársereg három hónapja jelent meg Szúcson. Ez idő alatt a rendőrség nem csinált semmit. Többször igazoltatták a betyárokat, és itt megállt a tudomány. A TASZ riportja után médiafigyelem irányult a falura, ennek hatására a rendőrkapitány 24 órás járőrszolgálatot rendelt el a településen. Ottjártunkkor nem telt el úgy öt perc, hogy ne gurult volna el mellettünk egy rendőr."
"A helyiek már egyáltalán nem bíznak a rendőrségben. Se Gulyásék, akik a TASZ-hoz fordultak, se Szendreiék és T.-ék, akik pedig a Betyársereghez. Mindhárom érintett többször próbálkozott a rendőrségnél, azonban süket fülekre találtak. Gulyásék és Szendreiék is rendszeresen azt a választ kapták az ügyeletes rendőrtől, hogy
amíg nem folyik vér, nem tudnak mit csinálni. Majd szóljanak, ha már folyni fog, akkor lesz valami."
index.hu/belfold/2015/05/14/betyarsereg_szucson/

"Am I invisible because you ignore me?" www.youtube.com/watch?v=l-9VZZWtMfQ (délszlávként ők ezt látták bele a szövegbe, de ez tényleg elég tágan értelmezhető nóta).

@Doomhammer: A gyerek egészségesen született, és az anya vezetéknevére anyakönyvezték, nem a férj nevére. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez volt az indíték. Az összes többi zagyva duma.

annamanna 2016.04.26. 08:57:01

@Doomhammer: Még annyit, hogy V. János és Á. Anikó közt elképesztő nagy különbség van, mert V. Jánosban megszólalt a lelkiismeret, és eleve nem 106-szor döfött a lányaiba. V. Jánoshoz képest Á. Anikó egy fékevesztett vadállat. Persze még vadállatok sem vérengzenek ilyen kegyetlenül. Nagy disznóság volna beteggé nyilvánítani, gyógyszerekkel teletömni és heverni hagyni. Inkább adjanak a kezébe felmosóvödröt (a börtönben), úgy legalább értelmesen töltheti el üres életét.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.28. 17:52:49

A migránsbűnözés elharapózása megállíthatatlan.

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/kukaba-rejtette-a-holttestet
"Emberöléssel gyanúsítják azt a 45 éves román férfit, aki 2016. április 25-én éjjel halálra verte ismerősét, majd a holttestet egy szeméttárolóban rejtette el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást M. Bálint 45 éves román állampolgár ellen.

A gyanúsított 2016. április 25-én éjjel összeszólalkozott ismerősével egy Budapest III., Ürömhegyi úti ház udvarán. A veszekedés tettlegességig fajult, a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta áldozatát, hogy a helyszínen életét vesztette. M. Bálint a holttestet ezután az ingatlan udvarán található szemeteskukába rejtette.

A gyanúsítottat a rendőrök 2016. április 28-án 13 órakor a Budapest III., Ürömhegyi úton elfogták, elszámoltatása folyamatban van.
"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.28. 18:02:04

Na kicsoda a kórházi főigazgató-bűnöző?

24.hu/belfold/2016/04/10/dk-mikola-istvan-allittathatta-le-az-unokaoccse-elleni-nyomozast/
"A DK szerint több, mint nyugtalanító, hogy a savas támadással gyanúsított, szabadon engedett orvos Mikola István, az első Orbán-kormány egészségügyi miniszterének unokaöccse. A párt ezért írásbeli kérdéssel fordul Polt Péter legfőbb ügyészhez az ügyben. A DK tudni akarja, hogy adott-e utasítást Mikola István vagy más magas rangú fideszes politikus az ügyészségnek arra vonatkozóan, hogy le kell állítani a fideszes rokon elleni nyomozást. A DK azt is tudni akarja, hogy az ügyészség miért hallgatta el a hazugságvizsgálat eredményét a nyomozást megszüntető határozatában – írta közleményében Varju László alelnök.
...
Tájékoztatásukban az állt, a III. kerületi San Marco utcában rontott rá egy nőre volt párja. Megragadta és visszatuszkolta őt a lakásba, ahol brutális módon bántalmazta. Miután megverte, összeszedte a lakásban található értékeket és elment. A gyanúsítottat hat órán belül elfogták, mindent tagadott.

A 24.hu akkor úgy értesült, a támadó leütötte és megverte az asszonyt, kábító anyagot fecskendezett a combjába, savval öntötte le, végül pedig pokrócba csavarta a testét. Az értékeit valószínűleg azért vihette el, hogy elhitesse, rabló járt a lakásban. Megtudtuk továbbá, hogy az elfogott B. Krisztián az egyik budai kórház igazgatója, csecsemő- és gyermekorvos.

A Fővárosi Főügyészség tavaly augusztusban közölte: megszüntették a nyomozást a gyanúsítottal szemben. Nem volt elegendő bizonyíték ellene, ezért döntöttek így. Ám a megszüntető határozat ellen panasz érkezett, a doktorból pedig végül vádlott lett.

A férfi hónapokat töltött rács mögött. Miután kiengedték, a budai kórház élére már nem térhetett vissza, de új munkát vállalt. Rövid keresgélés után egy fővárosi
egészségközpontban találtunk rá, ahol – a honlapon szereplő, de azóta eltűnt adatok szerint – csecsemő- és gyermekgyógyászként dolgozik. Bemutatkozó oldalán nyoma sem volt annak, hogy valaha ő vezette a II. kerületi intézményt."

Ő is médiahisztéria áldozata, akárcsak a gárdonyi csecsemő halálra éheztetésével megvádolt család.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.29. 16:01:45

index.hu/belfold/2016/04/29/tizennegy_evet_kapott_a_hajduszoboszloi_csecsemogyilkos_lany/

Előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett csecsemőgyilkosság. Már akkor az életére törtek, amikor még meg sem született.

Tizennégy, illetve tizenkét év első fokon az elkövetéskor tizenkilenc éves Szilviának és Dávidnak.

www.borsonline.hu/aktualis/tini-szulei-gyilkoltak-meg-a-hajduszoboszloi-ujszulottet/84080

---

A kommentelők értetlenkedve fogadták a döntést:
www.origo.hu/itthon/20160429-14-ev-bortont-kapott-hajduszoboszloi-csecsemogyilkos.html

"RadarLove2016.04.29. 14:17:46
Mikent veheti maganak a batorsagot barki, hogy eldontse mihez kezdjen egy no a tulajdon szulott gyerekevel? O fogantatta? O hordta ki? O szulte meg? Akkor kinek mi koze hozza? Sose ertettem. Ez siman az anya sajat dontese kene legyen. Felfoghatatlan szamomra mikent eshet ugyanazon megiteles ala, ha 3. szemely oli meg a gyereket, mint ha a sajat anyja? Nyilvan megvolt ra az oka. Majd o elszamol a lelkiismeretevel a birosag segitsege nelkul is."

Ideje az ítélkezési gyakorlatot a józan paraszti észhez igazítani!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.29. 16:03:38

@Counter: A kurucinfó természetesen teljes nevet is közöl, akit érdekel, megtalálhatja a fajtajelleges fotókkal együtt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.29. 18:16:24

@Counter:
Az elkövetők hátteréről annyit, hogy az a fürdőkád, amiben a babát megölték egy jacuzzi-kád volt.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c23945237

A Zsaru Magazin annak idején még a véres kád képét is lehozta.

Természetesen a lánynak volt motivációja: attól félt, hogy szülei kitagadják.

" Eleinte arról volt szó, hogy titokban tartják a dolgot, nehogy a lányt kitagadják a szülei. Anyja és apja azt mondták neki, még egy esélye van, ezt nem akarta eljátszani. "

Brutális jómódú nagyszülő-bűnözők fenyegetik a magyar babákat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.29. 18:49:29

@Doomhammer: Igen, a 2013-as öngyilkossági kísérlet és pszichiátriai kezelése épp elég nagy szégyent hozott a család fejére.

Nem lett volna bölcs dolog ezt egy zabigyerekkel tetézni.

Tulajdonképpen a családja ellen támadt, kétszer is. A másodikért börtönbe megy, hiába próbálta meg elsimítani - jól van ez így.

Szindbad 2016.04.29. 21:48:32

@Doomhammer: Végtelenül szomorú történetek ezek. Isten nem gurigázik szarral.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.29. 23:26:09

@Szindbad: Minél közelebbről nézi/látja őket a szemlélő, annál nyomorúságosabbak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.30. 10:22:50

A magyarországi igazságszolgáltatásban nem maradhat következmények nélkül, ha valaki ismeri az anyagi jogot és annak értelmezését.

blog.atlatszo.hu/2016/04/levaltottak-azt-az-ugyeszsegi-vezetot-aki-nem-tudta-hogy-polt-peter-ki-akarja-fogni-a-szelet-a-jobbik-vitorlajabol/

Hol is lehet témát javasolni az "Ilyen ország pedig nincs" sorozatba?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.30. 22:58:53

@Counter:
A Jobbik ismét megmutatta, hogy a magyarellenes erők kesztyűbábja. Másfelől hogyan magyarázható, hogy olyan ítéletért lobbizik, amivel a magyar emberek helyett a tömeggyilkosok pártjára áll? Ha holnap valaki a Jobbik támogatásában bízva medvecsapdákat helyez ki a sétányra veszélyeztetvén egy tisztességben megőszült idős magyar ember, egy gyenge magyar nő vagy éppen egy kedves magyar vizslakölyök életét, akkor is a tömeggyilkos pártjára áll a Jobbik?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.01. 21:11:20

A 21 éves kocséri férfi cingár, csendes volt. Egy romos házban élt, a szomszédok támogatták.

Aztán a társával együtt megölt egy izraeli turistát, aki a fene tudja, mit csinált abban a tiszakécskei utcában.

rtl.hu/rtlklub/hirek/megoltek-es-kiraboltak-az-izraeli-ferfit
"Megölték, majd kirabolták azt az izraeli turistát, akinek holttestét szombat este találták meg a rendőrök Tiszakécskén. Gyilkosai egy romos házba csalták, ahol halálra verték, majd kifosztották."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.02. 12:34:56

Az izraeli férfi gyilkosai drogosok voltak.

www.blikk.hu/aktualis/belfold/drogmamorban-gyilkoltak-meg-az-izraeli-vilagutazot/4npqjck
"Információink szerint utóbbit, N. Károlyt jól ismerik a rendőrök, ráadásul nem csak őt, hanem az egész családját.

A helybéli lakosok másról sem beszéltek vasárnap, mint a tiszakécskei gyilkosságról, és arról, hogy Károly épp csak kiszabadult a börtönből, most pedig minden bizonnyal élete végéig rács mögé kerül, hiszen visszaeső. A család ismerősei elárulták a Blikknek, hogy Károly betörésért ült börtönben. Egyik ismerősük úgy tudja, a férfi a drogok rabja lett. A gyilkosságot is belőve követte el.

– Nem is tudták még kihallgatni a rendőrök, olyan állapotban vitték be. Amúgy teljesen normális gyerek. Például amikor befejezte az iskolát, megköszönte a nevelőszülőjének, hogy felnevelte, ha már a saját anyja eldobta magától. Kapott egy kis házat itt a faluban a nevelőszülőjétől, de nem élt ott már jó ideje, hanem egy tanyán lakott a bács-kiskuni Tiszakécskén, ott háborítatlanul tudott drogozni – mondta el az ismerős."

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.05.02. 17:04:42

@Doomhammer: és mit keresett ottan az izraeli orvosmérnök? csak nem seggbehúzatta magát a cigányokkal?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.02. 17:29:51

@jose maria padilla:
N. Károly, a nehéz életű, de érzékeny fiatalember fotója a cikkben megtekinthető.
www.borsonline.hu/aktualis/erzekeny-embernek-ismertek-karolyt-az-izraeli-turista-gyilkosat/112296

Ezt kereste Tiszakécskén:
"Gross el­tűné­séről családja elmondta, hogy a férfi egy barátjánál ven­dé­geskedett Tiszakécskén. A há­zi­gazdának azonban hirtelen dol­ga akadt Budapesten, Gross pedig elhatározta, hogy Debrecenbe utazik, kíváncsi volt a vá­rosra. Mint már tudjuk: so­sem érkezett meg oda."

Már az is rejtély, hogyan ismerkedtek meg ezek egymással. De egy jól szituált ember miért ismerkedne drogosokkal egy elhagyatott helyen? Állítólag N. Károly annyira be volt tépve, hogy ki se tudták hallgatni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.02. 21:35:22

@Pelso..:
1. Budaházy látványosan elhagyta magát, kifejezetten kövérnek néz ki a fotón.

2. Az ügyészség már mindenben meglátja a terrorcselekményt, kivéve abban, ami az is?
Ez mi?

Pelso.. 2016.05.03. 06:07:43

@Counter: A végére vagyok kíváncsi. Meg a közvélemény reakcióira, nem feledve a régi reakciókat személyére nézve.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.03. 10:39:53

@Counter:
"kifejezetten kövérnek néz ki a fotón."

Mert a luxusbörtönben hízik az adófizetők pénzén ahelyett, hogy kőbányában gürizne kenyéren és vizen.

Le a terroristabűnözéssel!

annamanna 2016.05.03. 11:54:11

@Doomhammer: Az állami gondozás és nevelőszülőség egyik csődje, el kell ismernem. :(
Sajnos túl naivan ítélem meg az emberi természetet.
Mondjuk ez a szerencsétlen izraelita se volt épp ravasznak mondható. Inkább félnótásnak, legalábbis ezen leírás alapján: index.hu/belfold/2016/05/03/az_izraeli_ferfi_halala_tiszakecsken/
A szomszéd öregasszony nagyon rendes, kedves nő, és sajnos igaza van abban, hogy csakis Ofir halála mentette meg attól, hogy őt verjék agyon ezek a szarháziak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.03. 21:57:15

Még mindig nincs vége a barcsi ügynek.

A korábban küzdősportot űző Marianna szexuális ellenszolgáltatásokért cserébe pénzt kapott a 77 éves későbbi áldozattól.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c24844145

Ezúttal azonban fékezhetetlen indulatroham tört rá és köríves rúgásokkal leküzdötte a férfit, aki egy hónappal később belehalt sérüléseibe.

Egyszerű ügy, mondhatnánk. Azonban még mindig nincs ítélet.

www.sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/barcsi-gyilkossag-uj-eljarast-rendeltek-el-megalapozatlansag-miatt-663280
"A törvényszék tavaly év elején tizenöt év fegyházra ítélte egy 42 éves barcsi asszonyt, aki 2014 márciusában agyonverte és -rugdosta 77 éves férfiismerősét, akivel kisebb kölcsönökért cserében rendszeresen szexuális kapcsolatot létesített. A vád szerint az ominózus napon is pénzt kérni ment az idős emberhez, aki azonban ismét csak szex esetén adott volna neki. Ettől a nő indulatba jött, megütötte, összerugdosta és megtaposta a férfit, aki bő hónap múlva belehalt sérüléseibe.

A nő a rendőrségen ugyan beismerő vallomást tett, később azonban visszavonta, s tagadta, hogy a kérdéses időben áldozata lakásán járt. Anyja is megváltoztatta korábbi vallomását: eredendően azt állította, lánya nem volt otthon a gyilkosság délutánján. A törvényszék ennek ellenére bizonyítottnak látta a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést, az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbeztek, míg a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a verdikt indítványozta – utóbb a védelem is ehhez csatlakozott.

Az ítélőtábla az ügyben bizonyítást folytatott le, genetikai szakvéleményt szerzett be, valamint tanúkat hallgatott meg, de nem tudta kiküszöbölni a törvényszéki ítélet megalapozatlanságát, így az ügyben új eljárás indul, a vádlott azonban előzetesben maradt."

Lehet, hogy ott se volt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.04. 13:34:29

Patrik megismerkedett egy lánnyal, másnap félholtra erőszakolta.

Képe megtekinthető a cikkben, fehérbűnöző volt ő is.
www.borsonline.hu/aktualis/ez-a-fiu-eroszakolta-felholtra-a-tinilanyt-kelenfoldon-fotoval/112406

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.04. 19:48:55

@Doomhammer: Alkoholbűnöző.

Azt mondják, sok az ilyen. Mikor tesz végre valamit a kormány az alkoholbűnözés ellen? Nem akarja megvédeni az aggódó állampolgárokat?!

Közben első fokon négy év a lúgos támadónak:
index.hu/belfold/2016/05/04/itelet_a_gyerekorvos_ugyeben_aki_luggal_leontotte_volt_baratnojet_a_vad_szerint/

Robinzon Kurzor 2016.05.04. 20:12:02

@Counter:

A maró humorú Mikola-unokaöcsi ítéletét a fagyállós topikba is bemásoltam.

Az ottan dúló magas erkölcsi színvonal minden bizonnyal megbirkózik majd vele.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.04. 20:21:39

@Robinzon Kurzor: Láttam, de gondoltam, ide is tartozható.

Ott már csak kíváncsiságból foglalkoztatott a morális és kognitiv képességek egyidejű és teljes, ámde az élettani működőképességet érintetlenül hagyó hiánya.

---

Egyébként nem semmi, hogy milyen befolyása van a Jobbiknak az ügyészségre, ha már borosgazda megint.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.04. 20:52:54

@Robinzon Kurzor:
Azért csak óvatosan. Végig tagadta.
Volt már úgy, hogy az ilyenek aztán ártatlannak is bizonyultak.

Robinzon Kurzor 2016.05.04. 21:03:07

@Doomhammer:

El is felejtettem, hogy csak igazán őszinte beismerő vallomás esetén ítélhető el a vádlott.

Robinzon Kurzor 2016.05.04. 21:04:20

@Counter: "gondoltam, ide is tartozható"

A mindenképpen és különösebb mérlegelés nélkül alkalmazandó halálbüntetés vitán felül álló jogossága miatt mindenképpen!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.04. 22:05:15

@Robinzon Kurzor:
Azt hiszem, nem ugyanarról beszélünk. Elítélni bárkit el lehet, ha máshogy nem, hát a közvetett bizonyítékok zárt logikai láncolata alapján.

Azonban ha a vádlott makacsul tagad, akkor vagy hidegvérű bűnöző, vagy esetleg még az is előfordulhat, hogy ártatlan. Mint történt ebben az esetben is:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c21619429

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.04. 22:07:43

@Counter:
"Egyébként nem semmi, hogy milyen befolyása van a Jobbiknak az ügyészségre,"

Nem semmi, milyen befolyása van a Jobbiknak úgy általában.

Ami azért érdekes, mert minden vezetőjüket simán be lehetne csukni egy pár évre pusztán olyanok alapján, amik a nyilvánosság előtt zajlottak.

annamanna 2016.05.05. 03:50:26

"sajátosan keveredik családi dráma, magyarságkeresés, a börtön utáni élet nehézsége, a vidéki Magyarország nyomora és a menekültválságot tematizáló kormányzati beszédmód."
"„Emigránsnak” hitték, de „nem volt vele gond, csak néha bejött vizet kérni, illetve használta a wifit"
"csapzottan megjegyezte férjének és nekünk, hogy talán minket öltek volna meg, ha nem jön ide ez a migráns"
index.hu/belfold/2016/05/03/az_izraeli_ferfi_halala_tiszakecsken/

Bár a cikk szerzője csak a tavalyi kampánynak tulajdonítja, hogy a magyarok Ofir Grosst tipikus közel-keleti migránsnak gondolták, de érdemes átgondolni, miben hasonlított Gross a migránsokra, és miben különbözött tőlük.

Abban biztosan különbözött, hogy
- eleve innen származik a család
- Németországból érkezett
- egyedül jött
- jól beszélt angolul (bár sok migráns is)
- nem az államhoz fordult, nem vett igénybe állami segítséget
- itt akart letelepedni

De nagyon érdekesek a hasonlóságok:
- a migránsok túlnyomó része egyedülálló férfi (főleg 15-45 év közötti korosztályból). A legtöbben a családtagjaik nélkül vágnak neki Európának.
- feltűnően passzívan viselkednek. A migránsoknak sincs határozott elképzelésük arról, mit akarnak magukkal kezdeni. Az egyetlen határozott céljuk az, hogy eljussanak Európába, aztán majdcsak lesz valami.
- a legnagyobb természetességgel veszik igénybe jószándékú nők segítségét. Ez nekik alanyi jogon jár (ha Edina nem teszi ki Ofirt, talán egy évtizedig is elücsörgött volna a lakásában).
- ha valami nem tetszik, még nekik áll följebb (mint Ofirnak, amikor Edina el merészelte mosni a lábasát; a migránsok felháborodnak, ha rizst kapnak enni - mi ez, valami kutyakaja?)
- nagyon durva tisztasági és étkezési szabályai voltak, amik nem egyeznek az európai szokásokkal, de kényszeresen ragaszkodott a betartásukhoz
- a migránsok sem hajlandóak megtanulni a befogadó ország nyelvét, szokásait, nem igyekeznek alkalmazkodni (Ofir sem állt neki magyarul tanulni, nem érdekelte az ország kultúrája, Kecskemét városra sem volt kíváncsi).
- a migránsok magasan képzettnek mondják magukat (Ofir is orvosmérnöknek tanult, állítása szerint, csak pont abbahagyta), de valahogy mégsem igyekeznek a magas végzettséget igénylő munkákat elhappolni az európaiak elől (Ofirnak sem jutott eszébe, hogy nálunk szükség lehet az orvosmérnöki végzettségére).
- ehelyett a legprimitívebb körülményekkel is beérik (Calais-nál például sokan már egy évtizede élnek sátorban).
- a migránsok anyafigurát lának Merkelben, úgy beszélnek róla, mintha az anyjuk lenne; Ofir a saját szüleivel volt függő viszonyban, de Edinától is úgy kért tanácsot, mintha csak az anyja lenne (mit csináljon most, hogy meghalt a nagyapja).
- a migránsoknak rendkívül irreális, gyerekesen naiv elképzeléseik vannak az európai életviszonyokról, és Ofirnak is gyerekesen naiv elképzelései voltak arról, hogyan viselkednek az emberek egy magyar településen. A migránsok is, Ofir is valahogy olyannak képzelik az európai embereket, mint valami okos és érett felnőtteket, akik biztosan vigyáznak és gondoskodnak róluk, a tehetetlen gyerekekről.
- a migránsoknak is, Ofirnak is a legfontosabb eszköze a mobiltelefon. A telefonálás, a telefontöltés, az ingyen wifi keresés napi rítus, meghatározza a nap ritmusát, értelemmel tölti meg az értelmetlenséget.
- Tehát összefoglalva a hasonlóságokat: potyázás minden módon. Ápolatlanság, csavargás, gyökértelenség, motivációk hiánya, céltalanság, passzivitás. Gyerekes naivitás. Atomizálódás, családi kapcsolatok, családszerkezet hiánya. Kényszeres ragaszkodás étkezési előírásokhoz, amivel el lehet érni valamiféle megtisztulást. Tanulás, tapasztalatszerzés hiánya. Elvárások a befogadókkal szemben, és igénytelenség saját magával szemben.

Ezeknek a jellemzőknek a nagy része a gyilkossá vált N. Károlyra is igaz, akit eddig vagy a gyivi, vagy a nevelőszülő, vagy a börtön, vagy a szomszédos öregasszony istápolt; de önállóan teljesen életképtelen. Ofirtól leginkább abban különbözik, hogy amíg Ofir erőszak nélkül, N. Károly erőszakkal lejmolt.

A Közel-Kelet milliószámra termeli és bocsátja ki magából a céltalanul sodródó, gyökértelen figurákat.
És ha valakinek nincsenek céljai, akkor óhatatlanul is mások eszközévé válik. Ha valakit eszközként használnak, akkor tárgyiasul, a tárgyiasult viszony pedig nem érzelmi kapcsolódás.

Meg vagyok győződve róla, hogy hosszú távon lehetetlen úgy tervezni, hogy a projekt ne valamilyen érzelmi kötődésre épüljön. Ahol nincs érzelmi kötődés, ott nincs hosszú távú tervezés sem. A céltalanul sodródó embertömegekből leginkább a komoly érzelmi kötődések hiányoznak.

Ijesztő példája ennek a tételnek a kettős riporterhalál: "Wels és a múlt héten elhunyt egykori TV2-es riporter, Szabó Tibor közeli jó barátok voltak, Wels Péter Mátyás kiborult, mikor értesült a halálhíréről. Azt hangoztatta kollégái körében, hogy „Ennek így már semmi értelme”. Halála okáról még nem lehet pontosat tudni"

Érzelmi kötődés nélkül nem lehet hosszú távon tervezni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.05. 09:49:15

velvet.hu/helyszinelo/2016/05/05/emberolesi_kiserlettel_vadoljak_a_ferfit_aki_aramot_vezetett_a_keritesebe/

Hol van ilyenkor a Jobbik, hogy kirúgassa az ügyészt?

Ha egyszer a vádlott azt mondja, hogy az ő célja a kutyák megleckéztetése, akkor ennél tilos súlyosabban minősíteni a cselekményét és kész. Hiszen csak a tulajdonát akarta megvédeni.

annamanna 2016.05.05. 15:18:32

Majoros Vivien utóélete: index.hu/tech/2016/05/05/ilyen_szemetseget_meg_sosem_latott_a_facebook/
Gogol után szabadon - hogy lehet üzérkedni holt lelkekkel...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.05. 22:16:05

Ismeretlen erők a gyilkos kutya pártján!

Előzmények:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c29708296
A lényeg:
"A helyszíni szemlén kiderült: a háza körüli hiányos kerítés mellett házi készítésű, változó magasságban kifeszített villanypásztor is van, mindez azonban együtt sem jelentette a kutya megfelelően biztonságos tartását. A szomszédok elmondása szerint a közel ötvenkilós, színizom kutya gyakran megjelent az utcán, kifejezetten agresszívan viselkedett az arra járókkal, az áldozattá vált asszonyt és fiát korábban meg is harapta. A nyomozás adatai szerint a környékbeliek jelezték H. Gábornak a tarthatatlan állapotot, ő azonban érdemben nem törekedett ennek megszüntetésére. "

Most a kutyát az elaltatása előtti éjszaka ismeretlenek megszöktették és kiderült, hogy minden, amit tudunk róla, nem igaz.

velvet.hu/helyszinelo/2016/05/05/az_elaltatasa_elotti_ejszaka_eltunt_hannibal_a_gyilkos_staffordshire_terrier/
"Egy Hannibál nevű staffordsgire terrier még idén február végén Nádasladányban halálra mart egy nőt, miután kiszökött a kertből, ahol tartották. Az állat gazdái nem értették, hogy történhetett a dolog, azt mondták, a hároméves kutya mindenkivel barátságos, szelíd volt korábban. A támadás után a hatóságok az állatot az Országos Állatvédőrség Alapítványnál helyezték el, hogy vigyázzanak rá, amíg döntés születik az ügyében. Az állatról úgy határoztak, hogy el kell altatni. Az altatásnak most kellett volna megtörténnie, de a kutya az altatás előtti éjszaka, május 4-én este 9 után eltűnt a menhely telephelyéről - írta az Állatvédőrség Facebookon. Az alapítvány elhatárolódott a történtektől, azt írták, mindent megtettek azért, hogy a kutyát a törvényeknek megfelelően tartsák elzárva. A kutya eltűnése ellenére viszont a hatósági elaltatás ellen fellebbezéssel élnek. Azalapítvány korábban azt írta, értetlenül állnak az elaltatási határozat előtt, amit a napokban hoztak meg, hiszen a kutya és a gazdája rendőrségi ügye még le sem zárult. "

Hol van a Jobbik ilyenkor, miért nem állítanak akasztófát az Állatvédőrség telephelye előtt, ahonnan a gyilkost kiszöktették?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.07. 00:14:29

Róbertet kirúgta a barátnője, aztán találkozott egy emberrel, aki idegesítette.

Zsaru magazin, 2016 május 4-i szám:
"Egy nyilvános telefonfülkéből hívta a rendőrséget április 26-án 0 óra 30 perc körül S. Róbert, és közölte, Hatvanban, a Pázsit utcában bántalmazott egy férfit, akit a földön fekve hagyott.
- A járőrök rátaláltak az áldozatra, nem mutatott életjeleket. Már a mentők sem segíthettek rajta, meghalt. A tetthely közelében elfogták S. Róbertet, előállították a Hatvani Rendőrkapitányságra - ismerteti a tényeket Benedek Ferenc alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának kiemelt főnyomozója, az aznapi forró nyomos csoport tagja. - Kihallgatásán a gyanúsított elmondta, eleve ideges volt, mert szakított vele a barátnője. Hozzá érkezett a városba, hogy elvigye tőle a ruháit, de csak délután találta otthon, addig folyamatosan ivott. Miután eljött a nőtől, elkeseredésében tovább ivott, és csak bolyongott Hatvanban. 23 óra felé a Pázsit utcában leült egy padra a hajléktalan férfi mellé. Csak megpihenni akart, de a férfi folyamatosan beszélt hozzá, cigarettát és pénzt kunyerált tőle. Csak kevés aprópénzt tudott adni neki, idegesítette, hogy továbbra sem hagyta nyugton. Emlékezete szerint a hajléktalan felállt, úgy érzékelte, támadni akar, aztán eldőlt, ám közben is magyarázott, szitkozódott. S. Róbert elmondása szerint ekkor elborult az agya, felállt, és sokszor nagy erővel fejbe és felsőtesten rúgta áldozatát. Többször elment és visszatért, újra és újra megrugdosta. Mielőtt a rendőrséget hívta, meggyújtotta áldozata ruháját.

Az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a sértett súlyos égési sérüléseket szenvedett, halálát azonban belső vérzésből eredő fulladás okozta."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.08. 08:46:23

Brutális migránsok bámultak Körmenden és egy ablak is betört.

Mindeközben Bokodon.
rtl.hu/rtlklub/hirek/sajat-gyerekere-gyujtotta-ra-a-hazat
"Saját 9 hónapos kislánya is bent volt a házban, amit felgyújtott egy férfi a Komárom-Esztergom megyei Bokodon. A részeg apa péntek hajnalban jelent meg volt élettársánál, benzin locsolt szét majd meggyújtotta. A házban heten voltak, mindannyian ki tudtak menekülni. A férfi ellen gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.08. 09:26:14

@Doomhammer: A liberálisok tovább korlátoznák a családok, a tulajdonos polgárok szabadságát: előbb a borukkal nem tehetnek belátásuk szerint, most már a benzinükkel és a házukkal se.

Tűrhetetlen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.08. 10:06:38

@Counter:
Továbbá mondvacsinált ürügyekkel megakadályozzák őket jogszerű tevékenységeikben, amelyeket önmaguk megvédése érdekében űznek.

Zsaru magazin, 2016 május 4-i szám:
"A Készenléti Rendőrség járőrei Budapesten, az M3-as autópálya bevezető szakaszánál április 28-án délután megállították a fővárosi V. Attilát (64), átvizsgálták az autóját.

- A járőrök a gépkocsiban egy maroklőfegyvert találtak, melyre a férfinak nincs tartási engedélye. Az igazságügyi fegyverszakértő elsődleges véleménye szerint lőfegyver - tájékoztat Csiszér-Kovács Viktória ezredes, az ORFK szóvivője. - A férfi Budapest XV. kerületi lakásában tartott házkutatáson az NNI nyomozói engedély nélkül tartott lőfegyvereket, továbbá robbanóanyagnak, robbanószernek minősülő anyagokat foglaltak le, pincéjében pedig nagy mennyiségben fegyveralkatrészeket találtak. A nyomozás adatai szerint a férfi évek óta fegyverek illegális készítésével, átalakításával foglalkozott."

A fényképeken katonai puskák tucatszám.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.08. 12:58:55

Brutális migránsok bámultak Körmenden és egy ablak is betört.

Mindeközben Hajdúsámsonban.
www.borsonline.hu/aktualis/verfurdot-rendezett-a-kertvarosban-lajos/112553
"Volt élettársának esett és többször is a testébe döfte a kést, majd a 33 éves nőnek fedelet adó 50 éves férfira támadt F. Lajos – a rendőrség megalapozott gyanúja szerint. A vérengzés után mindkét áldozatot súlyos-életveszélyes állapotban szállították kórházba szombat hajnalban Hajdúsámson-Sámsonkertben."

Képek és videó a cikkben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.08. 21:55:15

A gyilkosok ezúttal megúszták.

2014 áprilisában feltehetően rablógyilkosság történt Kaposváron, a Pécsi utcában.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c22460976

Három ember ellen javasoltak vádat emelni, a főügyészség egynél sem látta megalapozottnak a vádemelési javaslatot.
www.somogytv.hu/cikkek/114524
"
Megússzák a gyilkosok

Megszüntette a nyomozást a két évvel ezelőtti kaposvári gyilkosság gyanúsítottjaival szemben a megyei főügyészség - írja a Sonline. Az eljárást bizonyítékok hiányában befejezték, így a vádlottaknak nem kell bíróság elé állniuk. A Pécsi utcában 2014. április 11-én gyilkoltak meg brutálisan egy hetvenéves férfit, akit agyonvertek, majd levágták ujját, mert nem tudták lehúzni róla a gyűrűt. A tragédia után egy hónappal három férfit azonosítottak a nyomozók a térfigyelő kamerák felvételei alapján, ám az ellenük felhozott vádákat nem tudták bizonyítani.
"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.09. 21:04:02

Brutális migránsok bámultak Körmenden és egy ablak is betört.

Mindeközben Szombathelyen.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/keressuk-36
"A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 18000/45/2016. bűnügyi számon eljárást folytat emberölés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Horváth Gábor szombathelyi lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a felvételen látható 32 éves férfi szombathelyi lakásukban egy kalapáccsal több esetben fejbe vágta és testének több pontján egy éles tárggyal megvágta alvó feleségét 2016. május 9-én az éjjeli órákban, majd ezt követően a helyszínről elmenekült."

Fénykép is van, természetesen magyarbűnöző.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.09. 23:08:05

Patrik megismerkedett egy lánnyal és félholtra erőszakolta.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c30221550

Miért? - kérdezhetnénk színpadiasan.

Nagyon egyszerű a válasz: nem sikerült a rehabilitációja.

www.borsonline.hu/aktualis/korhazi-agyan-szolalt-meg-a-borsnak-vivien-a-felholtra-eroszakolt-lany/112585
"A Bors megtudta: T. Patrik nem hagyományos középiskolában tanult, hanem egy olyan intézetben, ahol drogproblémákkal küzdő és viselkedészavaros fiataloknak segítenek visszailleszkedni a társadalomba. Facebook-profilja szerint a fiú nagyon szereti a punkzenét, erre utal tarajos frizurája és ruhái is. Azt sem titkolja, hogy szereti az alkoholt: egyik képén fényes nappal kannás bort iszik."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.10. 12:45:17

Brutális migránsok bámultak Körmenden és egy ablak is betört.

Mindeközben Baján.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/megolte-a-fiat-videoval-frissitve
"A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. május 9-én 17 óra 30 perc körüli időben egy 58 éves férfi bajai otthonukban megölte 27 éves fiát. Az apa a tettét követően önként feladta magát a helyi rendőrkapitányságon."

Videó is van, természetesen magyarbűnöző a gyanúsított.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.10. 15:49:41

Brutális migránsok bámultak Körmenden és egy ablak is betört.

Ezért aztán a Jobbik fel is vonult.
www.youtube.com/watch?v=HcdTzQ3BZc8

A magyar testvéreinket ezek után bűncselekmények fenyegetik (kb. 48 percnél)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.11. 02:05:47

Kaposváron a trafiktulajdonosok hibásan értelmezték a dohányáruk rejtésére vonatkozó rendelkezéseket, ezért a Btk. további szigorítása válik szükségessé.

www.sonline.hu/somogy/kozelet/folia-nelkul-is-nyomaszto-a-trafikban-lattam-mit-tett-a-gyilkos-664183
"– Elsőként szedtük le ezeket a fóliákat, de azt kell mondanom, sem előtte, sem utána nem tudok olyanról, hogy valakit azért büntettek volna meg, mert hiányos volt a takarás az utcafronti portálon. Kezdetben sokkal inkább az volt jellemző, ha ellenőriztek, hogy segítettek, iránymutatásokat adtak, mintsem, hogy direkte büntettek volna ilyesmiért – mondja a Gölöncsér Attila, aki úgy véli értelmezésbeli probléma lehetett a teljes lefóliázás. – Az az előírás a fiatalkorúak védelmében, hogy az utcáról ne lehessen látni a dohányterméket, ám ezt akár azzal is el lehet érni, ha elforgatom a pultot, vagy lejjebb, esetleg a kirakat szintjétől feljebb emeljük odabent a polcokat. – Kaposvári és más, Somogy megyei trafiktulajdonos is megerősítette, nem tudnak olyanról, hogy valakit azért büntettek volna meg, mert belátni az üzletbe, jóllehet a gyilkosság után sokan lekaparták a kirakatról a mindent takaró felületet. Azt is megerősítették, hogy meglehetősen ritkán szokták az ilyesmit ellenőrizni a ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. szakemberei.
...
A gyilkosságot követően Orbán Viktor egy rádióinterjúban azt nyilatkozta, néhány éve azt hitték, a magyar büntetőjogról és a bűnüldözésről szóló viták végére pontot tettek, amikor bevezették a három csapás törvényét és a tényleges életfogytiglanit, ám ezek visszatartó ereje önmagában nem volt elég, ezért a halálbüntetés kérdését napirenden kell tartani. Bár ennek elvi lehetősége is messze áll jogrendszerünktől Gelencsér Attilát emlékeztettük, hogy akkor a kaposváriakra hivatkozva azt mondta: igazságérzetünket a halálbüntetés elégíteni ki, ezért megkérdeztük, van-e mindennek valós realitása, s hogy tesznek-e ez irányú lépéseket? – A Fidesz parlamenti frakciója szerint nem bírtak megfelelő visszatartó erővel a korábbi büntetőjogi szabályozások, ezért frakciónk támogatta a Btk. szigorítását. Bevezettük a három csapás törvényt és a tényleges életfogytiglani büntetést, melyek következtében hétezerrel több bűnöző van ma börtönben. Az olyan elrettentő esetek kapcsán, mint a kaposvári, jogosan vetődik fel a további szigorítás igénye – válaszolta felvetéseinkre Kaposvár országgyűlési képviselője."

annamanna 2016.05.11. 02:25:48

@Doomhammer: " hétezerrel több bűnöző van ma börtönben."

Ahogy egy dakota mondás tartja: Sok jó ember kis helyen is elfér.

Mindeközben Németországban: www.freiepresse.de/NACHRICHTEN/TOP-THEMA/Tuerkische-Hooligans-attackieren-Landsleute-vor-Sporthalle-Mosel-artikel9512350.php

www.youtube.com/watch?v=Kh61uN6wdM4 (ezt a mi jó romáink produkálták)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.11. 14:59:05

@annamanna:
Szerintem méltatlan a pszichológusnő emlékének szentelt kommentfolyamhoz, hogy maga itt szurkolói rendbontást idéz be. Legalább egy életveszélyes sérült lett volna, vagy valami.

Amikor pedig itt van ez:
www.thelocal.de/20160414/killer-nurse-suspected-in-24-more-patient-deaths

Niels H. ápolót 2 gyilkosságért és 3 gyilkossági kísérletért ítélték el tavaly. Intenzív osztályon fekvő pácienseket ölt meg.

Azóta exhumáltak 77 expácienst, akik azon az osztályon haltak meg, ahol ő dolgozott és találtak 24 további gyanús esetet. De még sokkal több is lehet a korábbi munkahelyén.

Ezzel az övé lehet a háború utáni legsúlyosabb sorozatgyilkossági eset.

De szerintem maradjunk a magyar vonatkozású eseteknél.

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 13:00:10

Első fokon 15 év a halálra éheztetett agárdi csecsemő szüleinek és nagyszüleinek is.

index.hu/belfold/2016/05/12/fenyevo_per_agard/

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.12. 13:37:39

@Robinzon Kurzor: Nem sok minden derül ki a tudósításból ahhoz, hogy erről véleményt lehessen alkotni, de ez nem tűnik se nem különösebben súlyos, se nem különösebben differenciált büntetéskiszabásnak. Picit sommás.

Habár ezzel a díszes terhelti kompániával nem tudom, mire mehetett a bíróság ezen kívül.

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 14:13:24

@Counter:

Az egyforma ítéletek (differenciálatlanság) nekem is feltűnt.
Ha tényleg a nagyfater volt a főnök, akkor ennek az ítéletben is meg kellene jelennie.

A szülők felelőssége, főleg az adott körülmények között (fater is állandóan ott volt), valóban lehet egyforma.

A nagymuter tehet a legkevésbé az egészről: neki feltehetően amúgy is egész életében kussolnia kellett, meg hát ott voltak a gyerek szülei is, mégiscsak az ő dolguk lett volna a gyerek ellátása, gondozása.

Ami viszont legalább annyira érdekes, mint maga a bűnügy (és nem tudom, hogy az eljárás ezt mennyire érintette, tárta fel), hogy milyen neveltetések, szocializáció, későbbi hatások kellettek ahhoz, ami a tényleges bűncselekmény kezdetére (kb. a gyerek féléves korában) létrejött.
A férj (apa), aki megszakítja a kapcsolatot saját szüleivel, aki feladja az állását és az após házában piszmog valamit munka helyett, stb...

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 14:14:05

@Doomhammer: "Pedig halált érdemelnének."

Szerintem meg egymást, életfogytiglan.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.12. 14:39:57

@Robinzon Kurzor: A bíróságnak annyi mentsége lehet, hogy ezek négyen egyenként is elszakadtak annyira a valóságtól, együtt meg különösen, hogy teljesen reménytelenné vált megállapítania, mi volt a tudattartalmuk.

Azt sikeresen észlelte, hogy cselekedetük következményeit be tudták látni, minősítette a cselekményt, kiszabta a középmértéket, eddig jó. De hogy mit tud írni az indokolásba...?

A férj viselkedése teljesen érthetetlen egyénként is, a házastársával együttesen is. Mit tudott csinálni a derék após ennyi emberrel? Mert valamit csak tudott.

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 14:48:24

@Counter: "Mit tudott csinálni a derék após ennyi emberrel? Mert valamit csak tudott. "

Ezért mondom, hogy a valódi okok nem a gyerek féléves korában keletkeztek (ameddig rendben gondozták).
Valószínűleg már a lány párválasztását is olyan irányba befolyásolták, hogy aztán a vejkó is beálljon némán a sorba az após mögé.

annamanna 2016.05.13. 02:37:01

"Ártatlanok vagyunk, nem tudtuk, hogy baj van. Felmentésemet kérem
- mondta utolsó szó jogán az anya, E. Erika"

Na, és még azt hittem, legalább belé szorult némi szégyenérzet, de hát nem.
Amúgy nem tudom, Rebeka Ildikóból hogy lett mostanra Erika.

"Nagyon sajnálom, ami történt" - mondta egyedüliként az orvos"

Értsd: nagyon sajnálom magamat. Nagyon sajnálom, hogy ennyire lúzer voltam, hogy ebbe belekeveredtem.

"A család 15 éve vegetáriánus volt, a bíró elmondása szerint az egészséges táplálkozás mindinkább a nagyapa érdeklődésének középpontjában állt."

Ennek ellenére azért volt egy 600 szürkemarhából álló csordája is, ami szintén éhen pusztult. Ha vegetáriánus volt, akkor minek tartott (és kínzott, éheztetett) állatokat?

"E. Benjámin egészségesen született 2011 végén"

E. és nem F. volt a gyerek vezetékneve. Kíváncsi lennék, E. Rebeka valójában kitől esett teherbe, és a valódi apa hogyan kapcsolódik a családhoz. (Remélhetőleg nem a nagyapa az apa).

"A család az eddigiek során igyekezett lassítani a pert, legalábbis több lépésük ezt vonta maga után. A nagymama egészségügyi állapotára hivatkozva – a szerinte rossz tapasztalatokkal szolgáló egészségügyben dolgozó orvosok igazolásai alapján – többször távol maradt a pertől, míg januárban a bíró elő nem vezettette. A per első 10 hónapja alatt a család nyolc védőügyvédtől vált meg – köztük volt ifjabb Lomnici Zoltán is –, legutóbb januárban, ami újabb két hónapos csúszást jelentett. Igaz, a márciusra ígért ítélet akkor sem született meg, újabb két hónapot kellett várni a mostani elsőfokú döntésig."

Pénz nem számít. De vajon miből volt ennek a négy hülyének ennyi pénze...?

"Minden vádlott felmentésért fellebbezett.
Az indoklás felolvasását hallgatva az anya rosszul lett. Levegőre volt szüksége, a nagymama kísérte ki. Kimenetkor közölték: "Orvost nem kérünk."

Talán ő mégiscsak érez némi bűntudatot.

"Nem mintha a Benjámin tragédiája csak szektatag szülőkkel fordulhat elő abban a világban, ahol népes nemzetközi tábora lehet a Grabovoj-számoknak"

Leginkább Ofir Gross hasonlítható hozzájuk, aki egész nap a neten lógott, ott tájékozódott arról, mit ehet.

index.hu/belfold/2016/05/12/vadat_emeltek_nancy_gyilkosa_ellen_de_valoszinuleg_sosem_fogjak_lecsukni/

"A vádlott a megbeszéltek szerint a késő esti órákban érkezett a sértett Budapest VII. kerület, Akácfa utcai lakásához. Mintegy másfél óra elteltével, 23:00 óra körül a vádlott ismeretlen okból a sértettre támadt"

Most nem azért az egyhúszért, de mit keresett ott még másfél óra múlva is?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.13. 12:52:19

@annamanna:
"Most nem azért az egyhúszért, de mit keresett ott még másfél óra múlva is? "

Én inkább azt találom érdekesnek, hogy Tarjányi Péter (szakértő) jóslata nem vált valóra.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c27387050

A kínaiak nem vadászták le és végezték ki Nancy gyilkosát. Már csak azért sem, mert a fickó saját maga jelentkezett a kínai rendőrségen a megérkezését követően.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.13. 12:52:57

@Robinzon Kurzor:
"Szerintem meg egymást, életfogytiglan. "

De remélem, nem valami luxusbörtönben?

Robinzon Kurzor 2016.05.13. 15:01:52

@Doomhammer:

Miért van arra reális lehetőség? Mármint a luxusbörtönre.

Még az is lehet, hogy a hármójuk közül lesz olyan, aki számára bizonyos szempontból megváltás lesz most kiszabadulni a nagyfater hatalma alól.

annamanna 2016.05.13. 15:33:31

@Doomhammer: Szerintem meg pont ez az érdekes. A prostiknál nem másfél óra egy menet. Lehetetlen, hogy még másfél óra múlva is ott legyen egy kuncsaft. Szerintem nincs olyan agyalágyult prostituált, aki így űzné az ipart. Ha jól sejtem, Nancy az anyjától tanulta a szakmát, biztosan nem volt olyan naiva, aki hajlandó lenne másfél óráig is próbálkozni azzal, ami nem megy. Nem életszerű, hogy a a kínai szakácson Nancy másfél óra múlva kezdjen el gúnyolódni, addig meg szorgalmasan igyekezzen valamit kicsikarni belőle. Másfél órás hiábavaló küszködés után a szakács agyonveri a lányt, mert az kineveti.... Nem csodálom, hogy ezt a kínai rendőrség sem hitte el.

"Az ember, hogyha viccet mesél, kell, aki nevet.
S ha valakit át akarsz verni, kell, akit lehet."
www.youtube.com/watch?v=ceamH-TCWkk

2016.05.13. 16:33:28

@annamanna: "Másfél órás hiábavaló küszködés után a szakács agyonveri a lányt, mert az kineveti.... "

De ezt nem is állította senki; "a vádlott ismeretlen okból a sértettre támadt".

annamanna 2016.05.13. 16:56:49

@grundigg: de, tavaly azt állították, hogy Nancy kigúnyolta a vendéget, az meg felkapta a vizet, és hirtelen dühében agyonverte a lányt.

Amúgy: velvet.hu/helyszinelo/2016/05/13/egy_masfel_eves_csontsovany_gyerek_holttestere_bukkantak_egy_gyongyosi_hazban/

"rendezett körülmények között találták a másfél éves kislányt.
A gyermek 3-3,5 kilogramm volt, külsérelmi nyomokat nem találtak rajta. A szóvivő hozzátette, hogy utoljára novemberben járt orvos a családnál, akkor 7 kilogramm volt a a lány súlya."

index.hu/belfold/2016/05/13/telefon_buktatta_le_az_izraeli_ferfi_gyilkosait/

"Bár állításuk szerint nem akartak ölni, a férfit halálra kövezték."
Legalább ne ezt a szót használná az index.
Ez olyan, mint Kiss László keresztre feszítése.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.13. 17:22:30

@Robinzon Kurzor:
"Miért van arra reális lehetőség? Mármint a luxusbörtönre."

A magyar börtönök luxusbörtönök. Egész nap henyélnek meg konditermeznek, az adófizetők pénzén.

Kőbányába velük! Majd ott megtanulják, mikor éheztessenek halálra egy kis gyereket ezek az agárdibűnözők!

2016.05.13. 17:44:49

@Doomhammer: "Egész nap henyélnek meg konditermeznek"

Mondjuk ez igaz, és egyáltalán nem jó a raboknak se.

Robinzon Kurzor 2016.05.13. 19:22:33

@Doomhammer:

Van vegán kaja a magyar böriben?
Bajban lesz a nagyfater ...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.13. 22:27:24

@grundigg:
"Mondjuk ez igaz, és egyáltalán nem jó a raboknak se. "

Mi az, maga a brutális bűnözők jólétén aggódik, mint valami liberális? Ha jól tartja őket, kijönnek feltáplálva és újabb bűncselekményeket követnek el a törvénytisztelő állampolgárok ellen.

A következő az lesz, hogy az agárdibűnözést is megpróbálja letagadni. Pedig ki kell mondani őszintén és politikai korrektségtől mentesen: a magyar kisgyerekeket meg kell védeni a brutális agárdibűnözőktől.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.13. 22:29:01

@Robinzon Kurzor:
Aztán majd csodálkozik, amikor a nagyfater 10 év múlva (jó magaviselet miatt harmadolva) kijön a börtönből felhízva, kigyúrva és egy új magyar kisgyerek után néz, akit halálra éheztethet.

A végső határ a halálbüntetés.

annamanna 2016.05.13. 23:47:28

@Counter: itt van egy Tények-riport is: www.agriatv.hu/?p=15813

Ebből azt nem értem, hogy ezek társasházban éltek. Az agárdi család teljesen elzárva, ott ordíthatott a gyerek, ahogy akart, nem hallatszott a szomszédba. De egy nyolc lakásos társasházban hogyhogy senki nem hallja, hogy folyton sír a baba?

Azt mondja a szomszédasszony, soha nem látta a babát, csak egyszer, egy évvel ezelőtt, amikor az anya a nagyobbat óvodába vitte. Soha nem mentek ki a lakásból? És a gyerekek bent is olyan hangtalanok voltak, mint a szellemek?

Nem lehet, hogy esetleg a régi mákteás módszerrel volt a baba folyton elkábítva? Koldusok állítólag most is használják ezt a trükköt. www.urbanlegends.hu/2013/06/kabitoszerezik-e-a-koldus-gyerekeket/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.14. 01:48:12

@Counter:
Nincs mese, tovább kell szigorítani a Btk.-t.
www.sonline.hu/somogy/kozelet/folia-nelkul-is-nyomaszto-a-trafikban-lattam-mit-tett-a-gyilkos-664183
"Bár ennek elvi lehetősége is messze áll jogrendszerünktől Gelencsér Attilát emlékeztettük, hogy akkor a kaposváriakra hivatkozva azt mondta: igazságérzetünket a halálbüntetés elégíteni ki, ezért megkérdeztük, van-e mindennek valós realitása, s hogy tesznek-e ez irányú lépéseket? – A Fidesz parlamenti frakciója szerint nem bírtak megfelelő visszatartó erővel a korábbi büntetőjogi szabályozások, ezért frakciónk támogatta a Btk. szigorítását. Bevezettük a három csapás törvényt és a tényleges életfogytiglani büntetést, melyek következtében hétezerrel több bűnöző van ma börtönben. Az olyan elrettentő esetek kapcsán, mint a kaposvári, jogosan vetődik fel a további szigorítás igénye – válaszolta felvetéseinkre Kaposvár országgyűlési képviselője."

annamanna 2016.05.15. 01:39:32

@Counter: az ügyről további infók: www.borsonline.hu/aktualis/kofarago-muvesz-a-halalra-eheztetett-gyongyosi-kislany-apja/112829

Ebben van egy furcsaság: "Két és fél éve tértek vissza Angliából"
"Úgy hallottuk, már volt egy ügyük 2013-ban, mert a nagyobbik lány is ugyanígy lesoványodott, indult eljárás is. Azt mondták, autoimmun emésztési betegségben szenved. Budapestre jártak vele kezelésre."

Ha 2 és fél éve tértek vissza Angliából, akkor 2013-ban Angliában laktak. Nem járhattak Budapestre a gyerek autoimmun emésztési betegségének kezelése miatt.

Na mindegy, majd csak kiderül valami. A szöveg alapján az apa normálisnak tűnik, van rendes munkája, Angliában is dolgozott, lehet vele beszélni: "Gusztávot, az apát láttuk, beszélni is lehetett vele, de a felesége a köszönést sem fogadta szívesen, nem is viszonozta." "A Bors beszélt az apával, de nem kívánt nyilatkozni."
A cikk alapján a nővel lehet súlyos gond, tehát a gyerek halálának ő lehet az első számú oka.

"Azt hallottuk, hogy a védőnő is próbált bejutni, csak nem engedték be." - mármint az anya nem engedte be. Felteszem, a férj dolgozott, nem volt otthon, amikor a védőnő náluk járt.

Azért az tényleg kabaré, hogy a védőnő nem csinál semmit, ez rendszeresen előforduló mulasztás, most már magát az állami gyermekvédelmi rendszert kéne börtönbe csukni, de legalábbis a "felelős" minisztert!

"Nem értjük, hogy a nagyszülők, akik kéthetente jártak a családhoz, miért nem vették észre, hogy unokájuk csontsoványra fogyott – meséli a férfi."

Továbbra sem értem, hogy a szomszédok hogyhogy nem hallották a kisbaba sírását. A szülők veszekedését hallották, a kisbabát nem, pedig a csecsemőknek erős hangjuk van.
Továbbra is azt gyanítom, hogy a nő rendszeresen elkábította a kicsit. Lehet, hogy a nagyobbat is, az is abba fogyott bele. Ez mondjuk akkor valószínű, ha a nő maga is drogos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.15. 19:04:34

A bácsi a piacon árult, zárkózott volt, de mintha a halála előtt idegesebbé vált volna. Nem tudni, miért, a gyilkos nincs meg.

Az eset 2014 áprilisából:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c22460976

Valamiért a nyomozás nem sikerült valami fényesen.
www.sonline.hu/somogy/kozelet/minden-tiszta-ver-volt-egy-gyilkos-szabadon-jarkalhat-664916
"

Itt vagyok jelenleg
Címoldal
Somogy
Közélet
Minden tiszta vér volt - egy gyilkos szabadon járkálhat...

Minden tiszta vér volt - egy gyilkos szabadon járkálhat...
2016. május 15. 08:20 , Legutóbb frissítve: 2016. május 15. 12:49 Vas András
Megszüntette a nyomozást a két évvel ezelőtti kaposvári, Pécsi utcai gyilkosság terheltjeivel szemben a megyei főügyészség a múlt héten. A vádhatóság a nyomozati iratok vizsgálata után bizonyítékok hiányában döntött az eljárás befejezése mellett.

@>
Twitter

– Legalább egy gyilkos szabadon járkálhat a megyében.
– Ez sajnos így igaz – felelte Horváth Szilárd megyei főügyész. – Csak éppen nem tudjuk, kicsoda.

– A három gyanúsítottból az egyik ellen már a rendőrség sem talált elég bizonyítékot, hiszen esetében már ők sem éltek vádemelés javaslattal.
– Három terheltet hallgattak ki, közülük kettő ellen gyilkosság, illetve rablás miatt vádemelési javaslattal éltek.

– A jelek szerint nem egészen megalapozottan.
– Úgy láttuk, nincs bizonyíték ellenük.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Vagyis nem volt túl hatékony a nyomozás?
– Már az ügy legelején látszott, érvényesül Murphy-törvénye: ami elromolhat, el is romlik...

– Ha lehet, ne ennyire virágnyelven!
– Már a helyszíni szemléknél komoly problémák adódtak. Folytatólagosan három volt belőlük, s meg is találták például a sértett ékszereinek egy részét, valamint valamennyi készpénzt, de nem az első alkalommal. Milyen lehetett az első napi helyszíni szemle, ha csak később kerültek elő ilyen fontos nyomok. Pedig nagyon el sem voltak dugva. De a sértettel kapcsolatban is sok minden homályban maradt. Veszélyeztetett környéken élt, s bár sokan ismerték, hiszen a piacon árult, a magánéletéről, lévén zárkózott típus volt, mindenki keveset tudott. Nagyjából két héttel a gyilkosság előtt viszont megváltoztak a szokásai, idegesebb, feszültebb lett a tanúvallomások szerint, de a mai napig nem tudni, miért.

Horváth Szilárd megyei főügyész Horváth Szilárd megyei főügyész
– Ez csak egy elvarratlan szál, ettől még...
– A rendőrök rengeteg embert kihallgattak, a gyanúsítottakkal együtt körülbelül száz személytől vettek DNS-mintát. A helyszín, az udvar, a lakás, a behatolás helye is kifejezetten nyomgazdag volt, láb- és ujjnyomokat, vért, DNS-t lehetett rögzíteni. A kezdeti nagy lendület után mégis valahogy gellert kapott az ügy, s félrement a nyomozás, például a gyanúsítottak mellett más elkövetői kör is képbe került.

– Állítólag akadtak kamerafelvételek, melyeken látszottak az elkövetők.
– Megnézték a térfigyelők felvételeit, de nem hoztak eredményt. Nagyjából egy év után viszont jelentkezett egy tanú saját kameraanyaggal, melyen neki feltűnt egy gyanús csapat. De ezt a felvételt sem szerezték be a rendőrök."

Egy pécsi eset jut eszembe, ahol szintén egy piaci árust öltek meg és szintén nincs meg a gyilkos. Pedig ott elsőfokon még el is ítéltek három embert (aztán fizethették nekik a milliós kártérítést).
kgb2781.uw.hu/bk.html#c21619429

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.17. 05:59:45

@annamanna:
"Másfél órás hiábavaló küszködés után a szakács agyonveri a lányt, mert az kineveti.... "

Habár más esetekben ez előfordult, Nancynál nem nevezték meg a nézeteltérés okát.
www.blikk.hu/aktualis/krimi/kinaban-van-nancy-gyilkosa-megis-vadat-emeltek-ellene/4evcvw0
"Mintegy másfél óra elteltével, este 11 órakor a kínai férfi ismeretlen okból Nancyre támadt, többször megütötte, fojtogatta, majd egy késsel a már földön fekvő nőt agyonszurkálta.

Jao Kao-peng ezután magához vette Nancy mobiltelefonját, bankkártyáját, pénzét, majd a támadáshoz használt késsel együtt távozott a helyszínről. Másnap repülőjegyet vásárolt, és elhagyta Magyarországot."

Elvitte a kést és csak másnap vett jegyet? Tisztára, mint Péntek László, aki napokkal később kezdte csak úgy érezni, hogy forrósodik a lába alatt a talaj.

Kína nem foglalkozik a magyar üggyel.
"A magyar állam hiába kérte Kínától a férfit, információink szerint az ottani hatóságok megtagadták a kiadatást. Sőt az eljárást sem vették át. Így azt Magyarországon a vádlott távollétében folytatják le. Miután megszületik az ítélet, még van lehetőség arra, hogy büntetését a férfi Kínába töltse le, de lehet, hogy csak akkor kerül rendőrkézre, ha átlépi Európa határait. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.17. 21:32:49

@annamanna:
Na itt van magának a síró baba.
www.origo.hu/itthon/20160517-hallottuk-hogy-sirnak-de-semmit-sem-tehettunk.html
"Egy teljes panelház hallgatta a házaspár veszekedéseit, éhes gyerekeik sírását, de képtelenek voltak segíteni, a tragédiát pedig a gyerekvédelmi hatóságok sem akadályozták meg. Tehetetlen düh és megválaszolatlan kérdések sora maradt a gyöngyösi haláleset után."

annamanna 2016.05.17. 23:53:10

@Doomhammer: "a negyvenes éveiben járó feleség rendszerint arcát eltakaró napszemüveget hordott, a lakók köszönését nem fogadta."

"A kőfaragó férfi még éjszaka is napszemüvegben járt-kelt a lépcsőházban és a ház körül."
www.blikk.hu/aktualis/belfold/orak-ota-halott-volt-a-csontsovanyra-eheztetett-gyongyosi-kislany-mire-hivtak-a/0hqpexb

Úgy tűnik, már csak a rendőrök nem következtetnek ebből arra, hogy a párocska drogos.

Ofir Grosst azért nem akarta a tiszakécskei vendéglátó ember befogadni, mert a szeméből arra következtetett, hogy Ofir drogozik.
Na és mi van, ha az illetőnek igaza volt, és Ofir valóban drogos volt? Ez megmagyarázná, hogy miért állt össze lumpen cigányokkal, miért ment el velük a romos házba, miért aludt ott. Ez megmagyarázná, miért verték agyon a semmiért is (mert esetleg ők is drogosok). Ez megmagyarázná, Kecskeméten miért nem érdekelte az égvilágon semmi, miért nem mozdult ki hetekig a szobájából. Ez megmagyarázná, miért tűnt súlyosan alultápláltnak. Ez megmagyarázná, miért nem mert hazamenni, miért mondta, hogy ha hazamenne, nem jöhetne vissza.

Persze nem nézem hülyének a rendőröket, nyilván ők is gondolnak a drogra, mint motivációra, talán csak azért nem mondják, mert esetleg egy egész drogterjesztői hálózatot igyekeznek most a gyöngyösi párocskán keresztül elkapni, azért mondják, hogy ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás, és azért nem csukták le azonnal a szülőket.
Legalábbis remélem a legjobbakat, remélem, hogy itt még jó néhány embert hűvösre kerül majd.

Ami pedig a lakókat illeti, most már különös módon emlékeznek a gyereksírásra is, eddig csak a felnőttek veszekedését említették. Úgyhogy nekem ez az utólagosan beugrott gyereksírás már nem hiteles emlék.

Még ez a részlet vitte át az ingerküszöbömet:
"Közvetve az állandósuló kapcsolati krízis vezethetett a másfél éves lány halálához is, véli Bilkei Pál kriminálpszichológus. Az élettársak egymás ellen érzett gyűlölete felülírhatja az anyai ösztönt, a gyerek pedig egyszerre lesz áldozat és a büntetés eszköze is a felek kezében.
Nem etetem, mert a te gyereked, nem foglalkozom vele, mert nem az én dolgom, szajkózza ilyenkor mindkét fél” – mondta az Origónak nyilatkozó szakértő. Bilkei Pál hozzátette, a mozgatórugók itt mások lehetnek, mint az agárdi gyerekhalál esetében, ahol a szülők hiszékenysége okozott tragédiát – elhitték, hogy a kisfiú a fénnyel is jóllakik, és elég, ha egy természetgyógyász időnként fémpálcával energiát küld neki."

Mivel az egész topic egy kriminálpszichológus miatt jött létre, nyilván nem a legjobb helyen írom le, de a rosszullét kerülget, ha valamikor megszólal valamelyikük. És csak az jut eszembe róluk, hogy sötét lelkű szarkeverők (ez alól természetesen kivétel Bándy Kata). Lám, itt máris egy egész mesét kerítettek az eset köré; még semmiféle kihallgatás nem volt, senki semmit nem tud, de a "tisztánlátó" máris mindent elmagyaráz. Úgy ömlik belőle a bölcsesség, mint egy ezotévés jósból. Még azt is tudja, hogy az agárdi kisfiút fénnyel etették!!! Noha százszor elmondták, hogy ez ökörség, de Bilkei Pál elmagyarázza! Teljesen biztos vagyok benne, hogy ő volt az, aki tavaly elmagyarázta, hogy Nancyt azért verték agyon, mert kiröhögte a kínai pici pöcét.

Ezt tavaly biztos hogy említették, már nem fogom tudni megkeresni, hol. Ha nem Bilkei mondta, akkor a másik próféta lehetett, ezeknek nyilván folyamatos látomásaik vannak, akár egy sybillának. Tavaly is nagyon kiakadtam rajta, emlékszem, hogy írtam, hogy nem hiszem el, hogy egy profi prosti röhögne a kuncsaftja adottságain (már csak azért sem, mert egyrészt Nancy direkt kínaiakra állt rá, másrészt neki a szakmájából adódóan minél kisebb, annál jobb). Erre a pici pöcös magyarázkodásra már csak egy lapát a másfél óra, tehát ezek szerint Nancy másfél órás küzdelem után adta fel és kezdett röhögni. Ez teljesen hihetetlen.
Egyébként meg tök mindegy, eleve a másfél óra nem életszerű. Nincs másfél órás menet.

Ha pedig a jegyvásárlásra valaki más figyelmeztette a kínait, esetleg valaki más vette meg neki a jegyet, és ezt a fickó elmondta a kínai rendőröknek, akkor persze hogy nem érdekli őket tovább az eset.

Ehhez a két riporthoz pedig csak egy megjegyzés:
tenyek.hu/krimi/210716_szita-bence-gyilkosa-nem-en-oltem.html
tenyek.hu/Krimi/210797_szita-bence-gyilkosa-nem-banta-meg.html
Az egészből egy dolog érdekes: a riporternő merev pillantása. Nem pislog, amikor Kertésszel és Bogdánnal csinál interjút, csak akkor, amikor Gyöngyivel.
mivoltma.444.hu/2016/05/15/kiscicak-es-bunozok-szallnak-szembe-egymassal

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.18. 10:50:24

@annamanna:
"Úgyhogy nekem ez az utólagosan beugrott gyereksírás már nem hiteles emlék. "

Nem is lehetett az, az éhező gyerek csak kezdetben sír.

Azt tudja, hogy Péntek László, akit elítéltek a pszichológusnő meggyilkolása miatt, szintén drogos volt? A tényállás szerint biofű hatása alatt állt a tett elkövetése idején. Rejtély, hogy mit keresett a pszichológusnővel egy elhagyatott helyen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.18. 11:00:59

@annamanna:
"hogy egy profi prosti röhögne a kuncsaftja adottságain"

Előfordul, bár ezzel nagy rizikót vállalnak, mert időnként nem élik túl. Így halt meg a 44-es út prostigyilkosának első áldozata:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c20351242

És így halt meg Brigi, aki nem volt prostituált, a média mocskolta be az emlékét és fehér koporsóban temették el.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c21855666

Először úgy volt, hogy a bokszoló barátja futtatta, aztán a barát vádemelés nélkül megúszta. Brigi is a nonverbális kommunikáción vesztett rajta:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c22023976

Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy a kínai hatóságok passzivitása mögött az van, hogy tudják, hogy nem a szakács volt a tettes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.18. 11:02:25

Brutális magyar nőbűnözők fenyegetik az idős magyar nőket.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/halalos-kesszuras-videoval-frissitve
"Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2016. május 17-én 22 óra körül derecskei családi házukban egy nő előzetes szóváltást követően egy késsel megszúrta a vele egy háztartásban élő idős nőt. A 73 éves néni a szúrás következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A lakótárs értesítette az esetről a helyi orvosi ügyeletet. A rendőrségre a házhoz érkező mentőszolgálat munkatársai tettek bejelentést, mivel a sértetten szúrt sérülést észleltek.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol az ott tartózkodó 41 éves asszonyt bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították. A derecskei lakost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását. Á. Csabáné beismerő vallomást tett."

Videó a cikkben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.19. 00:02:29

G. Imre átlagon felüli intelligenciájú, így nem megy börtönbe azért, mert majdnem megölt egy embert.

zaol.hu/hirek/testi-sertestol-az-emberoles-kiserleteig-ket-honap-alatt-1768914
"A 18. évében járó G. Imrét testi sértéssel, garázdasággal emberölés kísérletével vádolták meg. Tavaly április 25-én késő este a kemendollári vasútállomás közelében G. Imre az egy hónappal korábbi konfliktusukat torolta meg 40 éves ismerősén, és a nőt súlyos sérüléseket okozva bántalmazta. Másnap az apját verte meg, amikor a családtól évek óta külön élő férfi kereste fel otthonában a fiát, hogy számon kérje az előző este az állomásnál történteket. A házból egyébként kitiltott apa kiabálására G. Imre kilépett az ajtón és ököllel azonnal megütötte apját, aki a lépcsőn lezuhant, fejét a kút kávájába verte, a fiú pedig a földön is tovább bántalmazta, amíg az anyja közbe nem avatkozott. Az indulatot magyarázza, hogy a család sokat szenvedett a férfi erőszakosságától, aki együttélésük alatt többször bántalmazta hozzátartozóit.

Pár héttel később, 2015. május 19-én délután Zalaegerszegen a Napsugár utcai bölcsődénél barátjával, R. Viktorral támadtak rá egy fiatal férfira, akit G. Imre földre rúgott, majd mindketten többször megütötték. Csak akkor hagyták abba, amikor a járókelők rájuk szóltak és rendőrt hívtak.Bő egy hónappal később 2015. június 27-én este tíz óra tájt a kemendollári sportpálya közelében G. Imre megtámadott egy férfit, akivel régebb óta haragos viszonyban volt. Aznap délután G. Imre italozással töltötte az idejét a sportpályánál. A haragosa este tíz óra felé indult haza, G. Imre pedig nyomába eredt, a sportpályánál érte utol, akkor pedig szó nélkül hátulról nagy erővel megrúgta. A földre zuhant férfi védekezésül összehúzta magát, karjaival, kezeivel igyekezett a fejét, tarkóját védeni, miközben G. Imre többször megütötte, majd 8 centis pengéjű zsebkésével mellkasán, lapockáján, ágyékán a vesetájékon megszúrta. Az egyik döféstől a csípőlapát széléből 2,5 centi letörött. A férfi túlélte a támadást, ami legnagyobb részt a szerencsének köszönhető.

A szakértő szerint átlagon felüli intelligenciát mutató, ám indulatait megzabolázni képtelen fiatalember beismerő vallomást tett, elismerte felelősségét minden ügyben, egyedül a késelésnél vitatta, hogy ellenfele életére akart törni, emellett sajnálkozását fejezte ki cselekedetei miatt, ígéretet tett a megváltozásra. Ebben segítségére lehet, hogy az ügyész indítvánnyal egyező ítéletében a bíróság G. Imre számára magatartási szabályokat, egyebek mellett indulatkezelési eljárásban való részvételt is előírt. Pártfogói felügyelet alá kerül, ezen túlmenően nyilvános helyen nem fogyaszthat alkoholt, élete rendezése érdekében folytatni kell tanulmányait vagy munkát vállal, illetve regisztráltatja magát álláskeresőként. A következő négy évben a magatartási szabályok megsértése esetén a szabadságvesztés végrehajthatóvá válik, figyelmeztette dr. Gergye Tamás a fiatalembert.

A garázdasággal, testi sértéssel vádolt R. Viktor jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, esetében később hoznak ítéletet."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.19. 21:11:54

A gyöngyösi szülők büntetőjogi felelőssége felmerült.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/orizetben-a-gyongyosi-szulok-videoval
"Az eljárásban kirendelt elsődleges orvosszakértői vélemény alapján felmerült a szülők büntetőjogi felelőssége, ezért őket 2016. május 19-én reggel a Heves megyei nyomozók előállították a főkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki.

J. M. 36 éves és K. G. 52 éves gyöngyösi lakosok ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás és őrizetbe vételüket követően a nyomozóhatóság kezdeményezte előzetes letartóztatásuk indítványozását."

Videó is van, most csak a férfin volt napszemüveg.

annamanna 2016.05.19. 23:43:57

@Doomhammer: "Utána a két civil ruhás az apával lejött a parkolóba az apa autójához, és alaposan, töviről hegyire átkutatták az autót, mintha valamit kerestek volna."
nol.hu/belfold/uvoltve-bilincsben-vittek-el-a-halalra-eheztetett-gyongyosi-kislany-szuleit-1616173

Vajon mit kerestek annak a "művészlelkű" faszinak a kocsijában, aki még a megbilincselésekor, a sötét folyosón se vette le a fekete napszemüvegét?

"a legidősebb lányát évekkel ezelőtt elvették tőle veszélyeztetés miatt, az az ügy a mostanihoz hasonló, „éheztetéses történet” volt"

"a második gyerekként született kislány miatt is indult évekkel később egy eljárás kiskorú veszélyeztetése címén, még 2013-ban, miután ő is vészesen lefogyott. A gyermekjólétisek a kislányt hiába próbálták kiemeltetni a családból, az volt a szerencséje, véli forrásunk, hogy abba a korba lépett, amikor kikerült a család kizárólagos felügyelete alól, óvodásként már nemcsak otthon kapott enni, és a súlya normalizálódott."

Tehát, ha a boszorkán múlik, akkor három gyerekéből három éhen halt volna.

De persze a férfi a hibás:

"A gyermekjóléti szolgálat volt dolgozója szerint a gyerekkorában súlyos traumán átesett anya nagy valószínűséggel súlyos pszichiátriai beteg, a férfi pedig, a holtan talált legkisebb gyerek apja, agresszív."
index.hu/belfold/2016/05/19/gyongyosi_gyerek_halal_miert_nem_mukodott_a_gyermekvedelem/

Ó, hát persze. Ha pszichiátriai beteg, akkor miért nem ő csontsovány? Elég nagy a valaga a videón, nyilván csak azért, mert "a kamera kövérít". Vagy ahogy Tupírka mondaná "csak a hajam miatt látszik a seggem akkorának, mint Brazília". De az is lehet, hogy szilikon ülepe van, mint Nicky Minajnak. Ő valójában egy éhezőművész, csak nem akar vele látványosan dicsekedni.

És amúgy az nem lehet, hogy a férfi a pszichiátriai beteg, és a nő az agresszív? Miért kell az ilyen rohadék ótvar kurvákat pszichiátriai betegnek minősíteni? Miért van az, hogy ha ugyanazt műveli egy férfi és egy nő, akkor automatikusan a férfi lesz érte a felelős, a nő meg áldozat?

"Egyre hangsúlyosabb szerepet kap az apa a gyöngyösi tragédiában a bulvárlapok beszámolóiban. – A betegesen féltékeny férfi teljesen uralma alá vonta a családot – írja a Blikk egy szomszédra hivatkozva. A nő el sem hagyhatta a lakást engedély nélkül, viszont egyszer, mikor kora este lemehetett, egy másik anyukának elmondta, hogy férje sajátos nézeteket vall, amibe semmilyen „romlott, modern dolog” nem fér bele. A nagyszülők aggodalommal figyelték az eseményeket, de ők sem mertek szembeszállni a kőfaragóval."
mno.hu/bunugy_baleset/sajatos-nezeteket-vallott-az-apa-1342797

Tehát a kőfaragó volt napi 24 órán át a gyerekekkel, míg "anyjukom" húzta az igát? Mert ha nem így volt, akkor miért nem ért rá a drágaság megetetni a kölyköket egész nap, amíg a "zura" nem volt otthon?

Mi az, hogy "nem hagyhatta el a lakást engedély nélkül"? Az nem lehetséges inkább, hogy egész nap kábultan hevert?
Vagy az nem lehetséges, hogy van annyi magához való esze ennek a viperának, hogy minden felelősséget másra kenjen?

"Az asszony nem hozta le a lányokat a levegőre szinte soha, alig mozdult ki a házból, legfeljebb havonta egyszer-kétszer láttam."
"A lányom minden nap a menzán ebédel, hétköznap nincs időm főzni."
nol.hu/belfold/csontsovanyra-aszott-a-masfeleves-gyongyosi-kislany-1615917

Nagyon kíváncsi lennék, mi foglalta le ennyire.
Talán ez? www.youtube.com/watch?v=7RoMaS1pzOE
Vagy ő is "művészkedett", mint a zura?

Az ilyeneket Szibériába kéne exportálni, és magukra hagyni a tajgában. Á. Anikóval meg a szigetszentmiklósi párocskával együtt. Vagy a sivatagba, és egyenek teveszart.
Ez az ügy még rohadtabb, mint az agárdi, mert ez a nőszemély mind a három gyerekét éhhalálra ítélte. De persze ártatlan, mert őt csak kényszerítette a zura! És ő súlyos beteg, és ő súlyosan traumatizált gyerekkorától fogva.
Vagy egy féreg.
Tökmindegy, mit fognak megállapítani, a három gyerek éhezése leginkább az "anya" bűne.

annamanna 2016.05.19. 23:48:13

Elrontottam a linket: www.youtube.com/watch?v=NELO1PGRjJ4 Íme, egy gondos anya.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.20. 08:31:46

Baranya megyei Túronyban megöltek egy 10 éve Magyarországon élő német nyugdíjast.

www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/a-szomszedja-talalta-meg-a-turonyban-meggyilkolt-nemet-nyugdijast-665596
"– A tévéből tudtuk meg, hogy mi történt, néztünk is nagyot a feleségemmel – mondja egy kertészkedő nyugdíjas. – Látásból ismertük a bácsit, kedves volt, jó kedélyű, beszélgetni nem nagyon szokott, biztosan azért, mert német, nem értett magyarul. Vannak a faluban gengszterek, lopnak, mint a hétszentség, a késelést is kinézem belőlük, de ez azért durva lenne tőlük is. Nem akarok én senkit gyanúsítani, majd a rendőrök körbekérdeznek, aztán remélem, hamar megtalálják a tettest. Úgy tudom, az egyik szomszédja szokott neki segíteni, ő találta meg, állítólag már napok óta ott feküdt, vérbe fagyva."
...
"Nehezményezik is, hogy nincsen hivatalos tájékoztató, legalább nekik, itt élőknek – ahogy egyikük fogalmaz, meg kellene nyugtatni a túronyiakat, mert most mindenki attól tart, hogy ő lesz a következő."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.20. 12:07:22

@annamanna:
Már megint a gyermekorvos.
velvet.hu/helyszinelo/2016/05/20/mar_zsirszovet_sem_volt_az_ehen_halt_gyongyosi_kislany_bore_alatt/
" Az Indexnek nyilatkozó volt gyermekvédelmis szerint végül azért nem vették el a szülőktől a kislányt, mert a házi gyerekorvos még 2015 tavaszán azt nyilatkozta, hogy rendben van a gyerek fejlődése, a szüleik rendesen ellátják őket, a tünetek hátterében egy genetikai betegség áll."

Pelso.. 2016.05.20. 18:22:59

index.hu/kulfold/2016/05/20/hvim_erdely_robbantas_orosz_tamogatas/

Bármilyen mennyiségű és jellegű igazság/hazugság tartalommal is szép történet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.20. 21:07:59

@Pelso..:
Mindenféle összefüggés nélkül ez jut róla eszembe:

europe.newsweek.com/duane-dewey-clarridge-october-surprise-spies-cia-451611
"In India during the early 1960s, Clarridge claimed he tricked the editor of a small Maoist newspaper in Madras by passing him messages supposedly from Beijing. “I kept pushing him further and further to the left, which was noticed by the Indian authorities,” he recalled. In January 1965, the Indian government cracked down, arresting numerous Maoists in Madras state, including Clarridge's dupe. “They cited as the reason this guy's newspaper,” he said. “This was a classic operation.”"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.21. 12:40:30

Feri bácsi Pusztaszemesen született, aztán beállt az idegenlégióba. Hazaköltözött, de a bankokban nem bízott és összes pénzét magánál hordta egy fekete nejlonszatyorban.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c27461822

Nem lett jó vége.

www.siofokinapilap.hu/cikk/Megkezdodott_a_pusztaszemesi_gyilkossaggal_vadolt_ferfiak_pere/198550/
"Egy fiatalkorú férfit és felnőtt társát vádolja az ügyészség egy Pusztaszemesen lakó nyugdíjas francia állampolgár megölésével a Kaposvári Törvényszéken csütörtökön kezdődött büntetőperben.

Vadócz Attila, a bíróság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádlottjai a törvényszéken nem tettek vallomást, ugyanakkor fenntartották a nyomozás során tett vallomásukat.

Ebben egyikük elismerte a bűncselekményt, a másik azt mondta, lopni ment a sértetthez, tagadta ugyanakkor, hogy részt vett volna a megölésében - tette hozzá.

A vádirat szerint a két férfi tavaly június 30-án elhatározta: megöli a nyugdíjast és elveszi a pénzét. Aznap délután elbújtak a férfi házában, és amikor hazaért, rátámadtak. A sértettet sörösüveggel, mikrohullámú sütővel, székkel és a járóbotjával ütötték. Miután elvették húszezer forintját, hígítót locsoltak szét a magatehetetlen ember körül és azt meggyújtották.

A nyugdíjas a bántalmazás, az egész testére kiterjedő égési sérülések, valamint a füst belégzése miatt halt meg."

A fiatalokról van fénykép.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c27481742

Elég, ha annyit mondok, hogy a Gárda nem vonult fel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.22. 01:24:30

17 év után megvan a kecskeméti cukrászlány gyilkosa?

www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/megtalaltak-a-cukraszlany-gyilkosat-665707
"1999. szeptember 16-án kora reggel holtan találtak Kecskeméten egy fiatal nőt. A 31 éves kiskunfélegyházi M. Beáta holtteste a műkertvárosi kiserdőben, egy ösvény közepén feküdt. M. Beáta egy belvárosi cukrászdában dolgozott, sokan ismerték. Hamar kiderült, hogy a nő szexuális indíttatású gyilkosság áldozata lett: testén ondónyomokat találtak és megfojtották.

Az akkori hírek szerint a gyilkosság nem ott történt, ahol a holttestet megtalálták, csupán odaszállították a prostituáltak által kedvelt erdőbe, hogy őt is prostituáltnak véljék. A nőről a bugyit lerángatták, elvették tőle a táskáját, de az ékszerei rajta maradtak – tehát a rablógyilkosságot már akkor ki lehetett zárni.

A nyomozók gyanúját a beállított helyszínről megerősítette a boncolás eredménye is, mely szerint M. Beátát megfojtották, mégpedig egy autóban. Erre a térdhajlatában található bevérzésből következtettek. A körme alatt ugyanannak a férfinak a DNS-ét találták meg, mint akinek a spermamaradványát a bugyiján. Ugyanakkor nemi erőszakra utaló nyomot nem találtak a testén, tehát a nő ismerhette gyilkosát.
...
Az áttörést egy közelmúltban történt rablás hozta el, úgy tudjuk, az egyik elkövető DNS-e azonosságot mutat az 1999 őszén Kecskeméten rögzítettekkel. A rablás – és így vélelmezhetően a kecskeméti gyilkosság – gyanúsítottja a dabasi K. János, 1999 szeptemberében Kiskunfélegyházán lakott és sokat járt Kecskemétre. A 35 éves férfi értesüléseink szerint jelenleg is rács mögött van. "

annamanna 2016.05.22. 03:47:02

@Doomhammer: J. Médea 4 gyerekéből 4-et éheztetett. Már kétszer indult ellene eljárás, pénzbírságra és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a nagyobbakat elvették tőle.
És ezek után nyugodtan folytathatta az üzelmeit, ráadásul a 3. gyereket most azokra a nagyszülőkre bízták, akik mindenről tudtak, de nem avatkoztak közbe, hanem végignézték a legkisebb lány kínhalálát.
A cikkekből kiderül, hogy a 3-3,5 kilósan meghalt gyermek holtában 1-1,5 kilót hízott, mert némelyik cikk szerint máris 4,5 kilót nyom.
Némely cikk szerint ez az emberiség szégyene "lelkibeteg", mert az anyja öngyilkos lett, amikor ő két éves volt. Na és akkor mi van? Ismerek olyanokat, akik gyerekként a szekrényben találtak rá a halott anyjukra (a gyilkos apa oda rejtette a hullát). Felnőttek (állami gondozásban), és nagyon rendes, normális ember lett belőlük.
Semmire sem indok, semmire sem magyarázat az, hogy az anyja öngyilkos lett, és nevelőszülők nevelték fel.
A bíróságon állítólag sírdogált. Mert nem engedik haza. Égbekiáltó sérelem érte! A bíróság megsértette az emberi jogait!

A kislány reggel halt meg, a mentőket délután értesítették - nyilván a férj szólt a mentőknek, amikor hazaért a munkából. A nőszemély szülei is ott voltak a lakásban. Vagy ők szóltak a mentőknek, vagy a férj, őnaccságát nem zavarta, hogy a gyereke reggel óta halott. Talán észre sem vette.

Négy gyerek halálra éheztetését (illetve annak megkísérlését) már nem magyarázza meg a drog. Persze lehet, hogy van szerepe a történetben a kábítószernek, de ez a nő józanon is gonosz.
Ha pszichiátriai problémái lennének, akkor saját magának (is) okozott volna kárt, az ilyent hívják ön- és közveszélyes őrültnek. De az mégis milyen pszichiátriai betegség, ahol a "beteg" csak másoknak árt, saját magának kedvez?
Például jó anyagi körülmények között élt, noha nem dolgozott, tehát tudta, hogy kell aranyásónak lenni, kit kell "megfogni", ki az, aki biztosítja számára a kényelmes életet. Hogy a gyerekszülést pasifogásra használta, az 1000%.
Nem talált örömet a gyerekeiben, nem gondolt arra, hogy azok milyen aranyosak, bájosak, cukik, és milyen nagyszerű dolog anyának lenni.
Persze mégis jól jöttek a kölkök, a pasifogáson túl is. Szerintem kéjesen élvezte, hogy fájdalmat okozhatott a piciknek, azok védtelenül ki voltak szolgáltatva neki.
József Attila említett meg a saját nővérével kapcsolatban egy erre gyanúsan emlékeztető szadista jellemvonást: magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/iszonyat.htm

Mindamellett kíváncsi lennék, kinek áll érdekében az ilyen velejéig romlott, elvetemült szukákat (mint amilyen Á. Anikó vagy az anyagyilkos leányzó) pszichés sérelmekkel mentegetni. Miért akarják a felelősség nagy részét a férfira terelni (persze hogy felelős az is, na de a nő két másik faszitól származó gyerekét is éheztette). Kiemelik, hogy a nő sírdogált a bíróságon, brühühűűű, bezzeg a gaz és elvetemült férfiállat nem mutatott érzelmeket!
Ez vagy a genderfeminizmus hatása. Vagy az újságíróknak le kéne állniuk a tudatmódosítókkal. Vagy a J. család tényleg a gyöngyösi elithez tartozik (erre is voltak utalások a cikkekben).

"a férfi 1982-ben érettségizett a városi Berze Nagy János Gimnázium angol tagozatán (...)
K. Gusztávról több lap is megírta, hogy kőfaragó művészként dolgozott, ezért megpróbáltunk utánanézni munkásságának. (...) találtunk ugyanakkor egy néhány hete feladott apróhirdetést, melyben sírkő felújítást, betű vésést, illetve szoborkészítést vállal.
2009-ben társadalmi munkában készített egy zalaegerszegi emlékkövet a magyar szabadságharcok és forradalmak hősinek tiszteletére, néhány évvel később pedig saját kiállítása volt Körmend város kiállítótermében.
Szintén Zala megyében felújította Gasparich Márk emlékoszlopát (...) A művész munkásságáról nagyjából ennyi információt sikerült felhajtanunk."
www.atv.hu/belfold/20160519-ejjel-setaltattak-a-halalra-eheztetett-gyongyosi-kislanyt

Érdekes, hogy az anya kapcsán senki nem nézett utána, miért nyilatkozta korábban, hogy örül annak, hogy a gyereke kap enni az iskolában, mert ő erre nem ér rá. Miért nem ért rá megetetni a gyerekét? Mivel töltötte az idejét, amibe a gyerek megetetése nem fért bele?
Az utóbbi napokban az utcákon bolyongott, mert már nincs célja az életének. Eddig volt? Micsoda?

"A gyermeken csak az éheztetéssel összefüggésben találtak egészségügyi problémákat." www.blikk.hu/aktualis/belfold/ongyilkossagra-keszult-a-halalra-eheztetett-kislany-anyja/mggbghl

Ki gondolta, hogy a gyöngyösi cigány szavai ennyire aktuálissá válnak: "Annyira nem foglalkoztak velem... De máma bemegyek, feljelentem az orvosi bizottság előtt az egészet, mert én nem vagyok egy buta gyerek"
És ki gondolta, hogy Gyöngyösön népviselet a napszemüveg: "Inkább leveszem a szemüveget, hogy szemtül szembe nézzünk. Mer nem szeretek szemüveg, olyan szemüvegen keresztül nézni egy hölggyel vagy egy úrral kap... úrral, vagy a közönséggel, majd aki nézni fogja ezt, mert gondolom, nézni fogja."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.22. 22:34:22

@annamanna:
Médea?

Nem lehet, hogy ez egy határontúlimagyar-bűnöző?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.22. 22:36:41

Újabb ártatlan magyar kisgyerek életét oltotta ki egy brutális anyabűnöző, ami a jelenlegi demográfiai helyzetben ismét egy lépés a nemzethalál felé.

www.borsonline.hu/aktualis/verfagyaszto-uzenetet-hagyott-hatra-a-kislanyaval-ongyilkossagba-menekulo-no/113124
"A 17 emeletes újpalotai lakóház 16. szintjéről vetette ki magát szombaton egy nő, karjaiban másfél éves gyermekével. A 35 éves nő és kislánya is azonnal szörnyethaltak. A BRFK életvédelmi osztálya emberölés bűntette miatt, szakértő bevonásával vizsgálja a tragédia körülményeit.

Az anya nem sokkal a tragédia előtt a Facebook-oldalán osztotta meg utolsó, vérfagyasztó üzenetét."

Utolsó üzenet a cikkben. Arról szól, hogy gyereket megölni nem szabad.

annamanna 2016.05.23. 04:44:10

@Doomhammer: Azt nem tudom, de körte típusú, mint Palvin Barbi. Ez még fontosabb információ az ügy szempontjából, mint a keresztneve. :)
Ami mondjuk "nomen est omen" az esetében, mert:
"Médeia (görögül Μήδεια, „férfiasság”) kolkhiszi varázslónő, Hekaté papnője a görög mitológiában."
"Hekaté (Ἑκάτη) a görög mitológia egyik alvilági istensége. A varázslás, a sötétség és az éjszaka istennője, a boszorkányok úrnője, illetve az egyik holdistenség.
Ő uralkodik a kísértetek és az éjszakai jelenések fölött. (...) úgy tartják, segít a hozzá imádkozó szülő asszonyoknak, illetve felelős a gyermekek nevelkedéséért"
Médeia "megölte testvérét, Apszürtoszt (...) Iolkoszban rávette Peliasz lányait, hogy öljék meg öreg édesapjukat, mert varázserejével meg fogja őt fiatalítani. Mivel az ígéretét nem teljesítette, Peliasz fia kiűzte őket a városból. Ezután Iaszón és Médeia több évig Korinthoszban, Kreón udvarában éltek. Később Iaszón elhidegült Médeiától és Kreuszát akarta feleségül venni, de Médeia egy méreggel átitatott díszköntössel megölte vetélytársnőjét. A kitűzött esküvő napján Médeia megölte saját két gyermekét is, hogy ezzel is bántsa a hűtlen Iaszónt.
Ezután Athénba repült sárkányfogaton, itt Aigeusz befogadta. A hazatérő Thészeuszt meg akarta mérgezni, de nem sikerült neki. A gyilkossági kísérlet miatt Aigeusz is elűzte, ekkor visszatért Kolkhiszba."
"Az ókori Kolkhisz főként a jelenlegi Grúzia nyugati területeit foglalta magába. Itt élt a görög mitológiából ismert Aiétész király és lánya, a varázslónő Médeia, ide hajózott az aranygyapjúért Iaszón és az argonauták."
"Ezek a törzsek annyira különböztek nyelvükben és megjelenésükben a környező népektől, hogy már az ókori szerzők különböző elméletekkel álltak elő ennek a megmagyarázására. Hérodotosz azt írta, hogy az egyiptomiakkal és az etiópiaiakkal együtt ők voltak az elsők, akik a körülmetélés szokását alkalmazták, és úgy vélte, III. Szenuszert fáraó (i. e. 1878 – i. e. 1841) seregének a leszármazottai, tehát gyakorlatilag egyiptomiak. Apollóniosz Rhodiosz szerint a kolkhiszi egyiptomiak megőriztek olyan fatáblákat, amely nagy pontossággal mutatta a tengereket és szárazföldi utakat. Bár ez az elmélet az ókorban sem volt általánosan elfogadott, a modern írók között is akadtak, akik védelmükbe vették. A Fekete-tenger régiójában valóban kimutathatóak a negroid vonások, amelyek jóval az arab rabszolga-kereskedelem megjelenése előtt kerültek ide, és erre lehet magyarázat egy ókori Afrikán túli expedíció, de régészeti bizonyíték erre nincs."
"A kolkhiszi törzsek összefogásával kialakult királyság a görög mitológiában a mágikus aranygyapjú földje, amelyért az argonauták utaztak és harcoltak, Médeia otthona és a varázslat birodalma."
"A görög mitológiában Kolkhisz meséses gazdag föld az ismert világ szegélyén. Itt, Arész szent ligetében függesztette ki Aiétész király az aranygyapjút, amíg el nem ragadták a Iaszón vezette argonauták. Kolkhisz volt az a föld is, ahol Prométheusz büntetését szenvedte, mert megismertette az emberekkel a tüzet. Egy hegyhez láncolták, és egy sas falatozott a májából. A görögök úgy tartották, hogy az amazonok szkíták voltak, és Kolkhiszból származtak. Kolkhisz legfontosabb mitológiai szereplői: ... Médeia, ... Kirké...."

Hát, elég érdekes név egy gyerekgyilkos asszonynak.

Még egy kis József Attila: www.youtube.com/watch?v=bikCVRw5wfE

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.23. 11:25:21

@annamanna:
"Azt nem tudom, de körte típusú, mint Palvin Barbi. "

Ezt a Palvin Barbi-esetet nem ismerem. Mit követett el?

"Ez még fontosabb információ az ügy szempontjából, mint a keresztneve. :) "

Az általam ismert kevés számú Médea mind erdélyi volt (román és/vagy magyar). Nem reprezentatív minta, de nekem csak ez van. :-)

annamanna 2016.05.23. 15:29:49

@Doomhammer: felül vékony, alul széles típusúak, de ez teljesen lényegtelen. Az emberi testarányok tekintetében ez érdekesebb kép: media.gettyimages.com/photos/pictured-brent-steffensen-savannah-guthrie-matt-lauer-kacy-catanzaro-picture-id475528822
Jól szituált, erős önkontrollal rendelkező amerikaiak vannak a képen. De mi lenne, ha nem volnának ennyire jól szocializáltak?
index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2016/05/20/amerika_sosem_volt_nagyszeru/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.23. 20:51:44

@annamanna:
Mi az állítása? Hogy ezek a körte alakúak hajlamosabbak a bűnözésre? Mint aféle körtebűnözők?

annamanna 2016.05.24. 01:19:55

@Doomhammer: :) Ilyen alapon könnyű dolga lenne a rendőrségnek. Jennifer Lopezt rögtön letartóztatnák, mint maffiavezért.
De arra azért kíváncsi lennék, hogy a szomszédok miért ingadoznak abban, hogy mit hallottak. A közvetlen szomszéd eleinte azt állította, hogy ő nem is tudta, hogy gyerekek is élnek a szomszéd lakásban (1 percnél). www.hirado.hu/2016/05/14/nyomoz-a-rendorseg-az-alultaplalt-kislany-halala-ugyeben/ Tehát ő állítólag nem hallotta a gyerekeket.
Azóta lehet, hogy már mást mond, de vajon melyik állítás igaz, és melyik hazugság? Lehet, hogy először hazudott, nehogy számon kérjék tőle, miért nem avatkozott közbe, miért nem hívott segítséget.
"Na, persze, most azt hiszitek, hogy megijedtem, mi?
Hát hiába mondom, hogy nem félek.
Most miért néztek így rám?
Hát én nem mondtam semmit,
Nem láttam semmit, nem hallottam semmit,
Akkor nincs mitől féljek."
www.youtube.com/watch?v=l7neNX6SGgU

De ha tényleg igaz, hogy a tőszomszédjuk nem hallott gyereksírást, akkor annak mi az oka?
Volt egy falusi házuk is: www.borsonline.hu/aktualis/halalra-eheztetett-kislany-elmenekult-a-csalad-gyongyosrol/112983
De itt az anyát ritkán, a kislányt "szinte soha" nem látták. Csak a kőfaragó járt oda rendszeresen, normálisan és udvariasan viselkedett.

Még egy lehetséges alternatíva: "Médea szüleit, Ferencet és feleségét, akik kéthetente, hatalmas ételcsomagokkal érkeztek a családhoz."
Elvileg elképzelhető, hogy a "hatalmas ételcsomagok" helyett Kiarát hozták-vitték a nagyszülők, tehát az ideje egy részét náluk töltötte. De még ha így is lett volna, sok haszna abból sem lett, tehát ennek nem sok teteje van.
Vagy az is lehet, hogy a lakásnak profi hangszigetelése van. De ha így lenne, akkor a szülők veszekedésétől sem zengett volna a ház; azt pedig határozottan említették a szomszédok, hogy karácsonykor is hallották őket veszekedni.
Szóval mindenképp kíváncsi lennék arra, a közvetlen szomszéd miért nem hallotta a gyerekeket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.24. 11:45:58

@annamanna:
No lám, Médea szülei nevelőszülők?

" Otthonukba nem is engedtek mást, csak Médea szüleit, Ferencet és feleségét, akik kéthetente, hatalmas ételcsomagokkal érkeztek a családhoz.

– Érthetetlen, hogy a nagyszülők, akik végignézték az unokájuk sorvadását, miért nem léptek közbe, annál is inkább, mert köztiszteletben álló, példás embereknek ismeri őket mindenki. Emellett hivatásos nevelőszülők, akik több fiatalt is sikerrel és szépen felneveltek – mondja a család ismerőse. Úgy tudni, hogy jelenleg is két fiatalt nevelnek, egyik egy 25 év körüli, jól szituált, céges autóval járó fiú. "

Azok voltak a kaposvári trafikos gyilkos szülei is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.24. 11:48:39

@Doomhammer:
Miért tudja megölni egy anya a gyermekét? Miért?

Hacsak azért nem, mert az apa elhagyta és még a gyereket is el akarja tőle venni.
www.borsonline.hu/aktualis/szemtanu-allitja-maga-elott-dobta-a-halalba-kislanyat-edina/113195
"Megrázó kettős halálesetről kellett beszámolnunk a hétvégén: egy anyuka 16 hónapos kislányával együtt vetette ki magát újpalotai panellakása ablakán. Mint kiderült: Edinát egy másik nő miatt elhagyta párja, aki azzal is fenyegette az asszonyt, hogy kislányukat, Dominikát is elveszi tőle. Ez lehetett a végzetes tett kiváltóoka.

Ezidáig úgy lehetett tudni, a picivel a karjában ugrott a halálba az anya, most azonban a Blikknek egy szemtanú állítja: ez koránt sem így van.
"Láttam, ahogy először a baba zuhan ki az ablakon, aztán nagyjából két másodperccel ezután az édesanyja. Borzasztó volt végignézni ezt, teljesen sokkot kaptam" - mesélte a szomszéd élelmiszerbolt eladója, Gábor. Az, hogy az anya először a gyermeket dobta ki a 16. emeletről, majd csak utána ugrott ő is, megmagyarázná, miért találták meg a két testet egy méter távolságra egymástól - írja a bulvárlap."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.24. 18:27:16

2014 dec. 24-én két fiatal agyonvert egy hajléktalant Pécsen.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c25544383

Most lett jogerős az ítéletük.
hirtv.hu/ahirtvhirei/helybenhagytak-a-karacsonyi-gyilkosok-bunteteset-1343778
"A két fiatalkorú fiú részegen keveredett szóváltásba a szintén ittas hajléktalannal 2014. december 24-én. Ököllel estek neki az áldozatnak, majd amikor földre került az ütésektől, mindketten a hasára ugrottak. A férfi meghalt, mája megrepedt a hasi ütésektől. Az elkövetőket emberölés vádjával állították bíróság elé. A védelem vitatta a bűncselekmény minősítését. Az ügyvédek szerint a sértett támadólag lépett fel, ezért nem gyilkosság, hanem csak halált okozó testi sértés történt. Első fokon a két fiú 7, illetve 6 és fél évet kapott. Az ügyész az ítélet helybenhagyását kérte a másodfokú bíróságon.

„Belenyugodtak abba, hogy ez a magatartás, hogy ráugrunk egy másik magatehetetlen ember hasára, ez akár halálos eredménnyel is járhat. Tehát az elsőfokú bíróság helyesen minősítette a cselekményüket emberölés bűntettének” – mondta Fekete Tünde, a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség ügyésze.

Az elsőrendű vádlott az utolsó szó jogán fiatal korára hivatkozva enyhítést kért. „Kérem, enyhítsék az elsőfokú ítéletet! Nagyon súlyos bűncselekményt követtem el. Sajnálom, semmilyen szándékom nem volt, hogy elhalálozzon valaki, a sértett. Kérem, vegyék figyelembe azt is, hogy fiatalkorú vagyok, soha nem voltam még börtönben” – mondta Z. Ernő.

A Pécsi Ítélőtábla nem változtatott az elsőfokú ítéleten. „Kiszabott hét év fiatalkorúak börtöne, álláspontunk szerint szükséges és arányos ennek a cselekménynek a súlyával, amit elkövetett. Ugyanígy a másodrendű vádlott esetében is a hat év, hat hónap fiatalkorúak börtöne megfelelően a célt szolgálja, az általános és a prevenciós célt is” – vélekedett Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla tanácsvezető bírója."

Először lehet megtekinteni az elítéltek képét, még ha hátulról és homályosítva is. Természetesen mindkettő magyarbűnöző.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.25. 09:55:56

@Doomhammer:
Miért tudja megölni egy anya a gyerekét? Miért?
Talán mert nem elég, hogy az élettársa elhagyta, de megélhetési gondjai is voltak.

www.borsonline.hu/aktualis/40-ezer-forintbol-elt-a-gyilkos-anya/113227
"Ismerősök úgy tudják, hogy Edina kétségbe­esett, ugyanis a kislánya apja, a ka­mionos F. Norbert egyik pillanatról a másikra otthagyta a családot.

– A ba­rátnői vették észre, hogy Norbert más nőnek írogat szerelmes üzeneteket – mondta az asszony egyik, neve elhallgatását kérő ismerőse. – Akkor még javában együtt voltak Edinával, úgy tűnt, boldogok, Edina nem is sejtette, hogy Norbi már más nőt szeret. Egyik kamionos útjáról már nem haza, hanem új kedveséhez ment. Erről egy szót sem szólt Edinának – meséli.

A gyermekével magára hagyott asszony teljesen kiborult, ezután költözhetett vissza saját laká­sába. Az anya és a kislánya anyagi nehézségekkel küszködött. A Bors információi szerint alig havi negyvenezer forintból éltek Dominikával. Szomszédasszonya is megerősítette, hogy Edina nélkülözött.

– Még az önkormányzatnál is volt, hogy kaphasson segítséget, amíg állást talál. Addig még az ételét is hozzám járt melegíteni, mert nem volt mikrójuk. Ki is segítettem néha, de a lányát mindig ellátta – mesélte korábban a Borsnak Bőcz Jolán."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.25. 18:50:54

Kétszer már gyilkolt, harmadszorra nem jött össze neki.

www.mon.hu/ket-gyilkossag-utan-ket-emberolesi-kiserlet-miatt-iteltek-el-egy-zalai-ferfit/3073063
"Tizenhat év fegyházra ítélt emberölési kísérlet miatt a Zalaegerszegi Törvényszék nem jogerősen egy 58 éves férfit, aki korábban két gyilkosságért összesen már csaknem húsz évet töltött börtönben, tavaly nyáron pedig megkéselt két embert – tájékoztatta a törvényszék szerdán az MTI-t.

Sz. Zoltán a legutóbbi börtönbüntetéséből feltételesen szabadult 2006 novemberében. Egy zalai faluban élt 2011-től az élettársával, de a magatartása miatt megromlott a viszonyuk, ezért 2015 tavaszán a nő a gyermekeivel együtt egy másik községbe költözött a rokonaihoz.

A férfi ezt követően többször is felkereste a nőt, próbálta rávenni arra, hogy térjen vissza hozzá. Tavaly júniusban is megjelent a házánál, az utcáról kiabált be neki, az asszony azonban közölte vele, hogy nem megy vissza hozzá.

A férfi ekkor belépett a ház udvarára és egy késsel minden előzmény nélkül mellkason szúrta az ott dolgozó férfit. Ezt követően azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl, és a késsel a kezében bement a házba. Miután volt élettársa a gyerekekkel és az ott lévő vendéggel bezárkózott az egyik szobába, Sz. Zoltán a konyhában tartózkodók felé indult, és az onnan kimenekülő asszonyt többször is megszúrta.

A megsebzett férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a nőt nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekkel ápolták.

Az orvos szakértő szerint a vádlott enyhe értelmi fogyatékosságú, de elmebetegségben, leépülésben, tudatzavarban, személyiségzavarban nem szenvedett a késelés idején.

A Zalaegerszegi Törvényszék emberölés kísérlete miatt nem jogerősen 16 év fegyházbüntetésre ítélte Sz. Zoltánt azzal, hogy csak a büntetés kétharmad részének a letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.26. 00:16:21

@pitcairn2:
Várjunk, maga eltér a tárgytól. Itt nem az kérdés, a Carnegie Foundation befolyásolja-e az oktatási elveket, hanem az, hogy brutális milliárdosbűnözők milyen köztörvényes bűncselekményeket követnek el.

A véres részleteket akarjuk. Lehetőleg legyen benne ártatlan leány is.

annamanna 2016.05.26. 04:16:19

@Doomhammer: Őket ugyanúgy bíróság elé kellene állítani, mint az agárdi nagyszülőket.

A következő eset amerikai, azért tanulságos, mert egy szintén elhanyagolt, kiéheztetett kislányról szól, akire a szomszéd figyelt fel. Elvették az anyjától, egy család örökbe fogadta, és a videóból kiderül, mit vállaltak magukra: kiskegyed.blikk.hu/aktualis/drama/a-ferfi-meglatott-egy-sapadt-vekony-arcot-a-szomszed-haz-ablakaban-szornyu-amit-a-rendor-talalt-belul-153682

"Gyűlölte gyermekeit J. Médea (36), az éhen halt kislány anyja. A Blikk információi szerint a hatóságok azért minősítették az ügyet emberölésre, mert felvetődött, hogy a nő halálra akarta éheztetni Kiara Jerniát (†1)."
"Mint arról már korábban beszámoltunk, K. Gusztáv és J. Médea súlyos pszichés problémákkal küzd, ami még büntethetőségüket is kizárja. Legkisebb gyermekük halála nem különösebben rázta meg őket, a rendőrök és más szakemberek benyomása az volt, hogy attól a ténytől borultak ki sokkal inkább, hogy a tettük miatt börtönbe kerülhetnek."
www.blikk.hu/aktualis/belfold/borzalom-szandekosan-eheztethettek-halalra-kiarat-szulei/02mxtzc

"a nő volt az, aki elhanyagolta, sőt szándékosan éheztette gyermekeit, ezt onnan is lehet tudni, hogy a nő két korábbi kapcsolatából származó gyermekeivel is ugyanez volt a probléma. Az anyának négy gyereke született, az első kettőt 2010-ben az apjuknál helyezték el, mert a nőt alkalmatlannak találták a gyereknevelésre.
Az eddigi adatok szerint nincs szó ezotériáról, fény­evésről vagy egyéb okkult hitről, csupán nem akarták, hogy éljen a gyermekük.
A szülőket a bíróság letartóztatta, a nagyobbik gyereküket védelembe helyezték. A Blikk szerint gyermekük halála nem különösebben rázta meg a szülőket, a rendőrök és más szakemberek benyomása az volt, hogy attól a ténytől borultak ki sokkal inkább, hogy a tettük miatt börtönbe kerülhetnek. Az anya el is mondta a helyszínen, hogy ő nem megy börtönbe, inkább más megoldást választ."
index.hu/belfold/2016/05/25/gyulolte_gyermekeit_az_ehezteto_anya/

Tehát a nő gyűlölte a gyerekeit, nem akarta, hogy éljenek. Ebből következően BETEG, ami kizárja a büntethetőségét. Hát ez akkora találmány, amihez képest a hidegfúziós atomraktor csak annyira kreatív, mint a rántott parizer.
Ez a zseniális ötlet tökéletesen megoldja az igazságszolgáltatás gondját. Ki kell nyitni a börtönöket, hazazavarni az összes rabot, becsukni a jogi egyetemeket. Minek erőlködni a bűnözők összefogdosásával és megbüntetésével? Hiszen aki bűnt követ el, az gyűlöletből cselekszik, de akit a gyűlölet vezérel, az NEM BÜNTETHETŐ, MERT BETEG.
A történelemkönyveket is azonnal át kell írni, Hitlert, Sztálint, a vörös khmereket rehabilitálni, az Iszlám Állam ellen letenni a fegyvert. Hiszen aki gyűlöl, az nem büntethető, mert beteg!

Az öngyilkos anyáról egy kommentelő: "Ha a főcímben az anyát "gyilkos"-nak nevezik, akkor az apukát minek hívjuk? Lelki terrort alkalmazott, zaklatta őket , gyerektartást nem fizetett. Kevés volt a kamionos fizetés, persze a lotyóra volt miből költenie.
A büntetőjogból idézve: "Az öngyilkosságban közreműködést el kell határolni az öngyilkosságba kergetéstől, ilyenkor ugyanis egy pszichikai ráhatás történik, mely miatt a passzív alany véget vet(het) életének. Az ilyen pszichikai ráhatás emberölést valósít meg.""

Tehát ott az apukának még felelnie kell azért, mert nem gondoskodott a gyerekről, és fenyegette az anyát.

Egyébként, ha most változnak a gyerekvédelmi törvények, akkor azoknak az újpalotaihoz hasonló esetre is ki kell terjedniük. 40 ezer forintból persze hogy nem lehet megélni, a gyámügynek itt is közbe kellet volna lépni. Az apát kötelezni gyerektartás fizetésére. Vagy ha az nem megy, akkor más megoldást találni, mert az anyagilag ellehetetlenült helyzet elég sok nőt érinthet. Például Hajdu Szabolcs Tamara c. filmjének női főszereplője is így lett öngyilkos: egyedülálló anya volt, színészként nem kapott munkát, és elkeseredett. (Ő a gyerekét nem ölte meg).
Végül is ilyen helyzet könnyen kialakulhat, és szélsőségesen felfokozott indulat, elkeseredés végzetessé válhat.

annamanna 2016.05.26. 04:16:49

Persze inkább megelőzni kellene azt, hogy gyerekek ellátás nélkül maradjanak. És most egyáltalán nem az állam felelősségére gondolok (a gyöngyösi ügy miatt úgyis törvényt módosítanak, és megnövelik az állam hatáskörét).
Inkább arra, hogy a szülői feladatok ellátására már gyerekkortól el kéne kezdeni a felkészülést; és ennek legegyszerűbb módja, ha a gyereknek gondoskodnia kell egy állatról. Az mindegy, hogy milyen állat, lehet fehéregér vagy néhány guppi egy akváriumban; a lényeg, hogy hozzászokjon ahhoz, hogy valamilyen élőlény az ő gondoskodásától függ. Etetni kell, tisztán kell tartani az élőhelyét, figyelni az egészségi állapotát, minden nap foglalkozni kell vele.
A gondoskodáshoz való hozzászokáson túl ennek még egy haszna lenne - előzetes szűrőként szolgálhat arra nézve, hogy ki lesz biztosan alkalmatlan a gyereknevelésre. Még időben fel lehetne mérni, hogy ki az, aki teljesen közönyös, hanyag, esetleg direkt gonoszkodik a rábízott állattal.
Ha egyáltalán nincs semmiféle gyerekkori emlék, ami kisállatok gondozásához kötődne, akkor a párkapcsolat elejét kellene rászánni arra, hogy a rózsaszín ködön át lehessen látni. Be kell szerezni egy házikedvencet, és megfigyelni, hogy a jövendőbeli kismama/kispapa hogyan bánik egy olyan lénnyel, aki totálisan ki van szolgáltatva neki. Ilyen módon még felnőtt korban is lehet fejlődni, be lehet pótolni a hiányosságokat, hozzá lehet szokni a kényelmetlenségekhez, a rendszerességhez stb. Tehát érdemes volna a gyerekprojekt előtt legalább 2 évet rászánni arra, hogy a hősszerelmesek kiismerjék saját maguk és egymás gondozási hajlandóságát. Ez segíthetne elkerülni a tragikus tévedéseket, vagy legalább azok egy részét.

Érdekes, hogy Amerikában nagy jelentőséget tulajdonítanak az elnök magánéletének, sőt még az elnöki kutyának is (amit kötelező tartani). Amerikai szempontból nézve például Angela Merkel nem kóser államfő: nincs gyereke, nincs kutyája - mégis mit tudhat a gondoskodásról?
Érdemes megfigyelni a fentebb linkelt amerikai családi videót, ami állatsimogatással fejeződik be (a család háziállatokat tart, remekül néznek ki); és ezt érdemes összehasonlítani azzal, hogy az agárdi papának 600 szürkemarhája döglött éhen.
Arra emlékszem, hogy Rebekának lánykorában volt kutyája, mert valami helybeli írta egy kommentben, hogy olyan kényeskedő volt, hogy még a kutyasétáltatáshoz is más outfitet húzott. De legalább sétáltatta a kutyáját. És a tárgyaláson rajta legalább látszott valamiféle szégyenkezés, bűntudat.

Nem véletlen, hogy a börtönökben is vannak kutyakiképző projektek, mert a kutyákkal való rendszeres foglalkozás, a róluk való gondoskodás hatékonyan fejleszti az elítéltek személyiségét.

Tehát ez személyiségfejlesztésre és az alkalmatlanok kiszűrésére egyaránt alkalmas volna. A régi paraszti világban a gyerekek ki sem tudták kerülni az állatokról való gondoskodást, muszáj volt hozzászokniuk. Sőt: "A székely kisnemes családból származó Barabás Miklós (a festőművész) kisgyerekként lovakat legeltetett a réten." mindennapoktortenete.blog.hu/2014/02/17/gyermekkor_hagyomanyos_tarsadalom

Ez persze nem azt jelenti, hogy aki az állattal jól bánik, az jó ember. Hitler szerette a kutyákat, és nem volt gyereke, tehát nem lehet tudni, a saját gyerekével hogyan bánt volna. Csak azt lehet tudni, hogy Eva Braun elégedett volt Hitlerrel; ha lett volna gyerekük, akkor talán a saját gyerekét nem kínozta és éheztette volna.
A Keresztapa c. filmben Marlon Brando egy macskát simogat. Ez persze csak film, de annyit azért lehet tudni, hogy a maffia családi kötelékekre épülő vállalkozás, tehát a maffiózók a saját családtagjaikkal igyekeztek jól bánni.

Lehet, ez nem 100%-osan működő szűrő, de azért gyerekvállalás előtt ajánlatos lenne mindenkinek kipróbálnia.
Annak, hogy az interneten a kismacskás videók pörögnek a leginkább, az emberiség túlélése szempontjából döntő jelentősége van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.26. 20:21:51

2014 júniusában ölték meg a jómódú Irén nénit Pécsen.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c23648819

Először egy asszonyt említettek gyanúsítottként. Most itt a vádemelés.

www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/brutalis-gyilkossag-pecsen-666846
"Többszörösen minősülő emberölés miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség két pécsi férfi ellen, akik 2014-ben meggyilkoltak egy 82 éves nőt - közölte csütörtökön a vádhatóság, amely az ügyben segítségnyújtás elmulasztása miatt egy nőt is megvádolt.

Az ügyészség közleménye szerint az egyik férfi 2014 januárjában burkolóként dolgozott az idős asszony lakásán, ahol azt látta, hogy a nő egyedül, jó anyagi körülmények között él és a lakásban számos értékes ingóság van. Az ismerősével elhatározták, hogy megszerzik az asszony értékeit.

A lakásban 2014. június 26-án reggel értékek után kezdtek kutatni. A sértett ezt észrevette és számon kérte, erre a két férfi többször is megütötte az idős nőt, majd elment. Ekkor érkezett a lakáshoz az ügy női vádlottja, aki a korábbi tartozását akarta visszafizetni az asszonynak.

A nyitott bejárati ajtón belépve meglátta a földön fekvő, nyöszörgő sértettet, ettől azonban pánikba esett, elrohant, senkinek nem mondta el a látottakat, nem értesítette sem a rendőrséget, sem a mentőket - írta a vádhatóság, megjegyezve: a megvádolt nő nem ismerte a két férfit, semmiféle kapcsolatban nem állt velük.

A nő távozása után a két férfi visszament a lakásba, mivel attól tartottak, hogy a sértett életben maradt; az eszméletlen idős nőt megölték egy "éles, hegyes eszközzel" - áll a közleményben."

Adósságát nem fizette vissza.

pitcairn2 2016.05.26. 21:44:19

@Doomhammer:

nem véletlenül raktam a 25. perchez a belinkelt interjút:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.26. 22:23:01

@pitcairn2:
Bocs, de itt különleges tűzfal van, nem megy rajta át a YouTube. Miről szól?

annamanna 2016.05.27. 01:00:37

@annamanna: "2015. június 26-án éjszaka kettőkor, az egyik pécsi szórakozóhely előtt öt, ittas 17-18 éves férfi békés járókelőkre támadt. Egyikük bottal többször rávágott egy arra sétáló egyetemi hallgatóra. Az esetnek harminc-negyven tanúja volt, ők a bár előtt levegőztek, beszélgettek. Egy férfi odalépett a botos támadóhoz, és udvariasan megkérdezte, miért csinálja ezt? Erre a banda ököllel nekiesett. Földre vitték, rugdalták, aztán ott hagyták. A közelben állók közül négyen odamentek a véres emberhez, felsegítették. Erre a banda visszarohant, és most már a segítőket ütötték és rúgták. Végül az egyik támadó kést rántott, és két embert életveszélyesen megsebesített.
Az ügy büntetőpere a napokban elkezdődött. Az ökölvívó múlttal rendelkező vádlottak elismerték bűnösségüket, cselekedetüket nem tudták megindokolni."
nol.hu/belfold/most-mar-inkabb-vegigneznek-hogy-agyonvernek-valakit-1616961

www.borsonline.hu/aktualis/gyongyosi-horrorszulok-kiarat-harom-orankent-etettuk/113287

Le a kalappal, komolyan mondom, elismerésre méltó teljesítmény. Szerintem saját maga is nagyon elégedett magával. A maga nemében ez a nő profi. Nemcsak a férfiakon való élősködésből érdemel jelest, nemcsak a kínzásban és szadizmusban zseniális, hanem a hazudozása is letisztult és kifinomult, gondosan ügyel a részletekre. vérprofi bűnöző, teljesen gátlástalan. A gonoszság minden fajtájából kitűnőre vizsgázott.
Ha valaki fogalmat akar alkotni magának az ördögről, akkor figyelje meg Janotik Médeát. Ecce diabolo!

annamanna 2016.05.27. 17:06:34

Ezt a fentit persze nem magamnak akartam volna válaszolni.
Nem tudják elérni a halálra éheztetett gyöngyösi kislány orvosát. Ő minden alkalommal a gyermek jó egészségi állapotáról adott tájékoztatást. Napok óta nem tartózkodik Gyöngyösön, kollégái sem tudják elérni.
www.atv.hu/belfold/20160526-a-gyongyosi-kislany-halala-nem-tudjak-elerni-az-orvost/hirkereso
Na és persze a "bulikában" részt vettek a nagyszülők is, úgyhogy ez legalább 5 embert érintő, csoportosan elkövetett bűncselekmény, az agárdihoz hasonlóan. Ha pedig 5 felnőtt együttesen halaszt éhen egy kislányt, akkor igen érdekes kérdés a motiváció. Miért működtek együtt?

annamanna 2016.05.28. 01:05:42

"Beszámítható a 14 éves zagyvarékasi lány, aki 96 késszúrással ölte meg az anyját"
"A fiatalok előzetes letartóztatása után a fiú édesanyja a Velvetnek azt mondta, hogy fia azt állította, barátnője egyedül szurkálta össze az asszonyt. Ügyvédje most már arról beszélt, hogy a fiú annyit beismert, hogy „a lány biztatására néhányszor ő is szúrt″.
Őrlős Gábor szerint, a korábbi helyszíni kihallgatásokon viszont egyértelműen kiderült, hogy
az áldozat lánya pszichikai és fizikai adottságainál fogva sem lett volna képes ilyen sérüléseket okozni."
velvet.hu/helyszinelo/2016/05/27/beszamithato_a_14_eves_zagyvarekasi_lany_aki_96_kesszurassal_olte_meg_az_anyjat/

Az ügyvédnek egyértelműen kiderült, hogy a dzsúdós csaj nem ölhette meg az anyját, csak a félnótás drogos haverja. Kíváncsi vagyok, a bíróságnak mi fog egyértelműen kiderülni.
Azért aranyos, hogy közben a cikk szerzője egyértelműen a lányt tartja gyilkosnak, a cikk címe szerint ő szúrta le az anyját.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.28. 01:40:53

@annamanna:
"Az ökölvívó múlttal rendelkező vádlottak elismerték bűnösségüket, cselekedetüket nem tudták megindokolni."

Mit kell ezen megindokolni? Küzdősportolók voltak és tökrészegek.
www.bama.hu/baranya/kozelet/keseles-a-pecsi-ejszakaban-allitja-halalfelelem-miatt-szurt-620522

A maga zagyvarékási anyagyilkosa is küzdősportoló volt. Van még egy csomó ilyen eset.

annamanna 2016.05.28. 02:43:39

@Doomhammer: nekem ez nem egyértelmű. Itt van pl ez a videó: www.youtube.com/watch?v=0phqAcoOE5U
A felvételen egy rakás részeg, gátlásaitól megszabadult, a zene miatt felhevült, kopasz, bakancsos, alapból valószínűleg agresszív, kötözködésre könnyen kapható fiatal van, az időpont és a "maraton" miatt nyilván kissé fáradtak is; a színpadról direkt egymásnak uszítják őket, néhányuknál "fegyvernek látszó tárgy" is van; és ez az alaktalan massza csak valami játékos lökdösődést produkál, az egyik lány belevigyorog a kamerába.
Pedig tényleg részegek, tényleg kissé gátlástalan állapotban vannak.
Nem szoktam efféle helyekre járni, de azért elgondolkoztam rajta, hogy a fesztiválokon, koncerteken miért viselkednek viszonylag normálisan a részeg vagy bedrogozott fiatalok.
A lányok egy szál melltartóban visítoznak meg dobálják magukat, de akármilyen provokatívak is, a tömeg nem rohanja le őket.
Például a tavalyi szegedi esetnél, amikor egy színesbőrű fiatalember miatt vertek össze egy lányt, a párocska egy zenei fesztiválról jött, de nem a fesztivál területén estek nekik, hanem már azon kívül.
A focihuligánok is a meccs után, a város más részein randalíroznak, pedig már a meccs alatt is részegek.

Tehát azon gondolkoztam, hogy még az illuminált állapot sem akadályoz meg valakit abban, hogy képes legyen féken tartani az agresszióját.
Egyszerűen tudja, hogy bizonyos helyeken, bizonyos feltételek mellett nem érdemes vagy nem illik nekimenni a másiknak.

És azt is tudja, hogy vannak olyan helyek (pl kocsma vagy a mellette levő térség), ahol "kulturálisan" jobban "elfogadott" az agresszív viselkedés, ezért kocsmákban és egyéb szórakozóhelyeken meglehetősen gyakori az agresszív viselkedés (pl Marian Cosma-gyilkosság, Kállay-Saunders András ügye, Noszály Sándor kórházba kerülése, szegedi jogászgyilkos stb). Mert itt könnyen a piára lehet fogni az fékevesztett, indulatos viselkedést.
Csakhogy a koncerteken, fesztiválokon is sokat isznak a résztvevők, mégse ölik egymást. Nyilván azért, mert egy nagy tömegben mindenképpen alulmaradna az agresszor. És érdekes módon ezt a résztvevők fel is fogják.

A küzdősportoló háttér meg végképp nem indok a késelésre. Hiszen egyrészt az edzésen kéne levezetni a felesleges indulatot és lenyugodni, elfáradni. Másrészt pont amiatt kellene ismerni és betartani a sportszerű küzdelem szabályait.
Mondjuk ehhez hasonlóan (persze már ez is egy ironikusan idézett szöveg): www.youtube.com/watch?v=89YIbqg4EoY

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.28. 22:02:10

@annamanna:
"A küzdősportoló háttér meg végképp nem indok a késelésre. Hiszen egyrészt az edzésen kéne levezetni a felesleges indulatot és lenyugodni, elfáradni. Másrészt pont amiatt kellene ismerni és betartani a sportszerű küzdelem szabályait. "

Én egy dolgot tudok. Az elmúlt 4 évben (bizony, közeleg a pszichológusnő halálának 4. évfordulója) feltűnő volt, hogy a küzdősportolók mennyire túl vannak reprezentálva a súlyos életellenes cselekedetek elkövetői között.

Ha már Pécs és 2012, itt volt a ketrecharcos és a nehézfiú összecsapása, amiből ugyan a ketrecharcos került ki halva, de a verekedést ő kezdte.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c19728932

Itt volt Sávoly Gergő esete, akit megkéseltek.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c20196129

Bayer Zsolt is bedobta magát egy olyan böffenettel, ami magánvéleményem szerint jogállamban középmértéken másfél év letöltendőt érne.
mandiner.hu/cikk/20130105_bayer_zsolt_ki_ne_legyen

Aztán kiderült, hogy Sávoly Gergő korábban már belekeveredett egy rablási ügybe és minden valószínűség szerint ő kezdte a balhét. Az igazi elkövető pedig ismeretlen.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c21847791

Folytatás a következő hozzászólásban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.28. 22:03:17

Kickbox világbajnok:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c20767780

Brigi "barátja", a bokszoló, aki futtatta a 17 éves lányt. Végül nem indult ellene eljárás.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c21920963

M. László, bokszoló és drogos, aki szabályosan kivégezte a szüleit:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c26632576

M. Marianna, aki korábban küzdősportolt és köríves rúgásokkal küzdötte le volt kliensét.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c24844145

Az ő ügyében egyébként éppen az van, hogy nincs elég bizonyíték.

Soroljam még? Mert van több is ott, ahonnan ez jött.

Miért a küzdősportolók? Nem tudom. Talán mert a kapcsolat bonyolultabb: nem a küzdősportolók lesznek bűnözők, hanem akik hajlamosak az agresszióra és ők inkább mennek a küzdősportok felé. Vagy mert akármennyire is önfegyelemre nevelik őket, azért vannak, akik konfliktushelyzetben kihasználják az előnyüket, amit a képzésük jelent. Vagy olyan mondások is vannak, hogy egyes küzdősportokat át- és átsző a maffia.

Akárhogy is, őszintén ki kell mondani, a politikai korrektségre fittyet hányva (akármennyit is sikoltoznak a liberálisok), hogy van küzdősportoló-bűnözés.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.29. 19:19:08

Szamossályi: egy gyilkosság és egy életveszélyt okozó testi sértés.

Videó a cikkben.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/elfogtak-a-szamossalyi-emberoles-gyanusitottjait
"A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2016. május 28-án emberölés bűntett miatt elfogta, gyanúsítottként kihallgatta, és bűnügyi őrizetbe vette T. Barna 41 éves szamossályi lakost. A férfi megalapozottan gyanúsítható annak a 61 éves asszonynak a megölésével, akit szamossályi otthonában 2016. május 28-án holtan találtak. Bűntársa az a 18 éves helyi férfi, akit előző nap vettek őrizetbe a megyei nyomozók életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanújával. A rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásukat."

annamanna 2016.05.30. 01:38:43

@Doomhammer: na igen, ebben van valami. Én egyszer találkoztam egy börtönviselttel (egész pontosan még nem is telt le a büntetése, csak már néha hazaengedték). Ő is valamilyen küzdősportot űzött és kidobóként dolgozott; azt mondta: "túl jól dobott ki valakit" és börtönbe került miatta.

Volt egy olyan példa is (már nem emlékszem a nevekre), ahol egy birkózó fiút a cigány osztálytársai az iskolai tanórán vertek össze, a tanárnő szeme előtt (fel is vették mobilra); és a fiú nem ütött vissza. Persze ez nem volt olyan vérre menő verekedés, mint a Sávoly-féle.

Nyilván a lelkialkat valamennyire közrejátszik a sportág választásban. Annak például csak pszichés okai vannak, hogy valaki csapat- vagy egyéni sportot választ.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.30. 10:25:06

@Doomhammer:
Miért tudja megölni egy anya a gyerekét? Miért? Talán mert az élettársa elhagyta depresszió miatt.

www.borsonline.hu/aktualis/a-depresszio-miatt-hagyta-el-elettarsa-a-not-aki-kiugrott-a-gyerekevel/113426
"Információink szerint Edina és kamionosként dolgozó párja kapcsolata tönkrement, a férfi az utóbbi időben nem is élt a családjával. Budapesttől hatvan kilométerre kezdett új életet egy másik asszony oldalán. A Borsot megkereste a férfi egyik ismerőse, aki kategorikusan cáfolja a Norbert tisztességét megkérdőjelező híreket.

– Rengeteg valótlan dolog megjelent Norbival kapcsolatban. Edina ismerősei azt sugallják, hogy Norbi rossz apuka volt, aki nem elég, hogy anyagilag nem támogatta a kislányát, még azzal is fenyegetőzött: elveszi anyukájától a gyermeket. Ez egyszerűen nem igaz. Norbi azért jött el Edinától, mert a nő depressziója miatt elhidegültek egymástól. A kislányával kapcsolatban pedig csupán azt szerette volna, hogy meghatározott időközönként láthassa. Norbi rajongott a kislányáért, soha nem okozott volna neki fájdalmat – mondta a Borsnak a férfi ismerőse."

Korábban volt egy olyan mondás, hogy az apa el akarta venni a gyereket az anyjától.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.30. 22:46:05

Féktelen migránsok verekednek gyilkossági tárgyaláson.

Libanoni ölte meg egy szír gyerekét és feleségét (a feleség magyar volt) 20 éve.

hvg.hu/itthon/20160530_Exkluziv_video_a_verekedesrol_a_gyerekgyilkossag_targyalasan
"De a lánytestvért még be sem hívta a bíró, amikor az apa hirtelen elvesztette a türelmét és szitkozódva nekiesett a férfinak, akit gyermekének és feleségének meggyilkolásával vádolnak. Erre azonnal felpattant a helyéről a meggyilkolt kisfiú fiútestvére is és ő is ököllel kezdte ütni a vádlottat. A bv-s közbelépett, de csak nagy nehezen állt vissza a rend, a vádlott és a családtagok arabul veszekedtek. A feldúlt fiútestvér kirohant a teremből, és olyan erővel csapta be a tárgyaló előtti ajtót, hogy annak az összes ablaka óriási csörömpöléssel azonnal betört."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.31. 09:22:04

@Doomhammer:
Dali, az áldozatok szír származású apja ill. férje tradícionális törvénykezést kér a gyilkosra.

Magyarországon miért nem?

www.borsonline.hu/aktualis/fiat-gyaszolo-apa-szeretnem-ha-hosszan-szenvedne-elve-feldarabolnam/113463
"– Amikor hazamentem, nem tudtam bejutni, ezért betörtem az ajtót. Vérbe fagyva találtam a feleségemet, Juditot és a nyolc-éves kisfiamat, Szultánt. A lányom elbújt az emeleten, ezért maradt életben. A mi országunk törvénye szerint, aki megöli a rokonodat, azt te is megölheted, emiatt maximum fél évet kell börtönben töltened. Az utóbbi két évtizedben rengeteg energiám ment rá, hogy megtaláljam a gyilkost. Az arabok mindig hívtak, hogy éppen hol látták, én pedig azonnal repülőre ültem és kerestem, sajnos azonban mindig meglépett előlem –mondja az édesapa. Miután tavaly a rendőrség bejelentette, hogy megvan az elkövető, az azóta is gyászoló apa a következőket mondta a Borsnak:

– Egyetlen vágyam, hogy megöljem. Szeretném, ha hosszan szenvedne, élve feldarabolnám – mondta indulattól fűtve az édesapa."

Ez kellene itt is luxusbörtönök helyett.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.31. 18:11:23

Saját lakásában szíven szúrták.

www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kek-hirek/elfogtak-a-szolnoki-gyilkossag-elkovetojet-667518
"Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint 2016. május 30-án 16 óra 30 perc körül egy szolnoki lakásban megszúrtak egy 52 éves nőt, aki a helyszínen életét vesztette - mondta el a Szoljon.hu-nak Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az elsődleges orvosszakértői vélemény és a rendőrök által beszerzett információk alátámasztották, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett. A szolnoki rendőrök a bejelentést követő három órán belül a város területén elfogták a 47 éves szolnoki gyanúsítottat."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.02. 21:00:41

A kis Kincsőt elvették a tapasztalt, hivatásos nevelőszülőktől.

Érthetetlen a döntés. Egy magyarázat azért akad: ezek a neveéőszülők azok, akiknek a lánya halálra éheztette a gyerekét, a kis Kiarát.

www.borsonline.hu/aktualis/gyerekotthonba-kerult-a-halalra-eheztetett-kiara-testvere/113551
"A párnak van még egy gyermeke, a négyéves Kincső. Őt ideiglenesen az anyai nagyszülőknél helyezték el, de a gyámhivatal tisztviselője vasárnap beállított J. Ferencékhez, és közölte: elviszi a kislányt.

– Nem tudom, hogy bírják Magdikáék a megpróbáltatásokat. Egyik unokájuk meghalt, a nevelt lányuk börtönbe került, és most a másik unokájukat is elvették tőlük. Egyik részről érthetetlen a hivatal döntése, hiszen Magdikáék hivatásos nevelőszülők évtizedek óta, így szakértő és szerető kezekben lett volna a kislány. Másrészt azonban kéthetenként meglátogatták az unokákat, így tudniuk kellett, hogy Kiara milyen állapotban van, mégsem tettek érdemben semmit – mondta a Borsnak a család egyik barátja. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.02. 22:05:40

Egy újabb 80 éves idősbűnöző gyilkolt magyar nőt.

dunaujvaros.com/hirek/201606/gyilkossag_es_ongyilkossag_tortent_a_batsanyi_utcaban
"Tegnap késő este beszámoltunk arról, hogy a Batsányi utcában emberölés miatt nyomoz a rendőrség. Mára kiderült: a megalapozott gyanú szerint a 80 éves férj ölte meg a feleségét, majd öngyilkos lett.

Mint arról tegnap késő este beszámoltunk, a rendőrségre érkezett egy bejelentés arról, hogy egy idős házaspárt holtan találtak Batsányi utcai otthonukban. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 80 éves férfi megölte feleségét, majd ezt követően önkezével vetett véget életének."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.03. 09:08:31

Lívia családszerető asszony volt.

www.borsonline.hu/aktualis/mosogepbe-dugta-babajat-majd-meghalt-a-kiskorosi-anya/113604
"Szörnyű tragédia miatt gyászolnak a kiskőrösi Bajza utcában. Néhány óra leforgása alatt egy helyi fiatalasszony, B. Lívia és újszülött csecsemője is életét vesztette. A gyermeket az anyja az otthonában szülte meg. Majd nejlonzacskóba tekerve elrejtette a fürdőszobában.

Mire a rendőrök és a mentők megtalálták, a baba már halott volt. Az asszony életét, bár azonnal ellátást kapott, nem tudták megmenteni. A kórházban meghalt. "

Volt egy nagyobb lánya, azt is nagyon szerette.

Férjről, élettársról nincs szó a történetben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.03. 20:40:24

Babakocsiját feldöntötte a kutya.

rtl.hu/rtlklub/hirek/veresbe-halt-bele-egy-csecsemo-recsken
"Egy halott kisbabával állított be egy recski pár a helyi rendelőintézetbe. Azt állították, hogy a két hónapos gyerek babakocsiját feldöntötte a kutya, és kiesett belőle. A rendőrök azonban nem hittek nekik. A fiatal pár másik gyerekét ugyanis már korábban elvették tőlök gyerekbántalmazás gyanúja miatt. És az első orvosszakértői vélemény szerint a két hónapos babát is bántották. Mindkét szülőt őrizetbe vették. Információnk szerint egyik beismerte az erőszakot."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.04. 13:39:32

Hogy min vesztek össze, azt máig nem tudni.

Két évig megúszták.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c23673599

Elsőfokú ítélet:
24.hu/belfold/2016/06/03/eliteltek-a-brutalis-erdi-gyilkosokat-tizenegy-es-het-evet-kaptak/
"A Pest Megyei Főügyészség tavaly júliusban emelt vádat. A vádiratban az állt, hogy a támadók régóta barátok voltak, rendszeresen átjártak egymáshoz. Az áldozat szintén Érden lakott, ott találkozott egyik gyilkosával. Egész nap ittak, majd átmentek a másik férfihoz, hogy szállást keressenek neki. Hogy a vita miért pattant ki az érintettek között, azóta sem sikerült tisztázni. Utána került elő a már említett balta és a terméskő. Kiderült, amikor a férfi eszméletét vesztette, támadói összekötözték a kezét, ekkor állt rá egyikük a nyakára. Ezután beletették a gödörbe, amelyet korábban – más célból – már kiástak. Iratait elégették, a gödör teljes befedésén pedig napokig dolgoztak. Elrendezték a felszínt és szobrokat helyeztek rá. A vádlottak előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást.
A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatásából kiderül, az elsőrendű vádlott, amikor ittas volt, többször beszélt a gyilkosságról. Így jutott az információ a rendőrség tudomására, valaki ugyanis névtelen bejelentést tett."

Az alkohol újabb áldozatai.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.05. 19:20:40

Ember hogyan képes ilyesmire?!

A száraz tények:
police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/elozetesben-a-recski-ferfi-videoval
"Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2016. június 2-án egy recski egészségügyi intézményben elhunyt egy két hónapos gyermek.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a szülők ellen, akiket - őrizetbe vételük mellet - gyanúsítottként hallgattak ki, továbbá kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását.

A 21 éves apát az Egri Járásbíróság 2016. június 5-én előzetes letartóztatásba helyezte. A gyermek 19 éves anyja ellen szabadlábon hagyása mellett folyik az eljárás. "

Videó is van, lehet találgatni a gyanúsított etnikumát.

Aztán jön a pletyó a fentebb idézett sápítozással.
kiskegyed.blikk.hu/aktualis/drama/18-felkavaro-reszletek-a-recski-csecsemogyilkossagrol-154619
"Ember hogyan képes ilyesmire?!
...
A bíróság részleteket hozott nyilvánosságra a recski csecsemőhalál ügyében, miután előzetes letartóztatásba helyezték vasárnap a Recsken csütörtökön meghalt kéthónapos kisfiú édesapját.

A bíróság szerint a fiatalember június 1-jén délután egyedül volt otthon gyermekével, amikor nyugtató hatása alatt elejtette őt. A gyermek hassal a kályha szélének, fejjel a kályha tetejének esett, majd a földre esve feje egy téglának csapódott.

A gyanúsított és időközben hazaért élettársa úgy ítélte meg, hogy a gyermek nem szorul orvosi ellátásra. A hajnali órákra azonban a kisfiú rosszul lett, ekkor orvoshoz mentek vele, de az életét már nem tudták megmenteni.

Az elsődleges orvosi szakvélemény szerint a halál koponyatörés miatt állt be, melynek balesetszerű bekövetkezése az orvosszakértő szerint kizárható.

Az apa cselekménye gondatlanságból elkövetett emberölésnek és segítségnyújtás elmulasztásának minősülhet. Az anya esetében az ügyészség kényszerintézkedés elrendelését nem indítványozta, ő szabadlábon védekezhet."

Hogyan képes valaki gondatlanságból emberölést elkövetni? Nem értem a kérdést. Nagyon egyszerűen. Például úgy, hogy gondatlan volt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.06. 08:21:26

@Doomhammer:
Esetleg Máté szándékosan ejtette fejre mindkét gyerekét?

www.borsonline.hu/aktualis/recski-csecsemohalal-gyilkossaggal-vadolja-anyosa-a-brutalis-matet/113713
"– A lányom az­nap engem kísért ki a buszmegállóba, és az apja egyedül ma­radt a gyerekkel. Amikor Dorina ha­zaért, Máté nem mondta meg neki, mit tett a fiával – ál­lítja B. Imréné.

Hozzátette, nem ez volt az első eset. – Van egy másfél éves kislányuk, Dorina, akit korábban azért vett el a gyámügy, mert hasonló fejsérülése volt. Nézzék meg, söntöt kellett a kis fejébe beültetni, mert a nagy ütéstől vízfejűséget kapott. Szerencsére ő legalább él, most már én nevelem. Azt gondolom, hogy kétszer ilyen véletlen nem történik meg – hangsúlyozta az asszony.

Korábban nem vették észre a férfin, hogy agresszíven viselkedne a gyerekekkel, de azt nem tudták, mi történik, amikor egyedül marad velük."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.06. 22:15:27

A túronyi német nyugdíjas gyilkosa nincs meg.

www.pecsma.hu/bunugyek/turonyi-gyilkossag-egymillio-forint-nyomravezetoi-jutalom/
"A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki 2016. május 14-16. között Túronyban megölte az ott egyedül lakó 80 éves német állampolgárt, majd a házból különböző értéktárgyakat tulajdonított el és elmenekült a helyszínről – írja a police.hu.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1 000 000 forint, azaz egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.06.07. 20:03:44

444.hu/2016/06/07/halalbuentetest-kert-magara-a-kislanyat-egy-tatai-panzioban-106-szor-megszuro-no

A gyermekvédelem a helyzet magaslatán volt ekkor is, ezúttal a bíróság aktív közreműködésével.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.07. 20:23:00

Gyilkos a halálbüntetés pártján!

Laura és Anikó szomorú története.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c26693574

Most Anikó azt akarja, hogy végezzék ki.

www.kemma.hu/komarom-esztergom/kek-hirek-bulvar/halalbuntetest-kert-magara-a-tatai-gyerekgyilkos-anya-668688
"Á. Anikó egy tatai panzióban gyilkolta meg 8 éves kislányát 2015 tavaszán. A legutóbbi tárgyalás előtt öngyilkosságot kísérelt meg, a keddin pedig beismerő vallomást tett és halálbüntetést kért.
...
A nő Tatabányáról Tatára, egy tóparti panzióba ment kislányával. Az asszony este nyugtatókat szedett be, és alkoholt ivott, majd elhatározta, hogy megöli kislányát. Egy 9 cm pengehosszúságú késsel 106-szor megszúrta a gyermeket, aki nem élte túl a támadást. Sajtinformációk szerint órákon át tartó dühromában a felismerhetetlenségig kínozta a kislányt."

Ember hogyan képes ilyesmire?!

A cikkben ott a válasz: alkoholista volt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.08. 08:15:20

Az eltűnt nő egy kútból került elő.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/kutba-dobta-betemette-video
"A Salgótarjáni Rendőrkapitányság körözési eljárást folytatott egy 55 éves nő eltűnése miatt. A rendőrségre 2015. május 4-én a hozzátartozók tettek bejelentést, miszerint a nő a délutáni órákban ismeretlen helyre távozott és életjelet nem adott magáról.

Az eljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága az eltűnés gyanús körülményei miatt hatáskörébe vonta. A rendőr-főkapitányság és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói tanukat hallgattak ki és széles körű adatgyűjtést végeztek, ennek során információk merültek fel arra, hogy az eltűnt személyt B. István 63 éves salgótarjáni lakos bántalmazta, majd megölte és a holttestét elrejtette.

A bűnügyi szolgálat munkatársai 2016. június 6-án a délelőtti órákban a gyanúsított családi házánál egy használaton kívüli, rejtett kútban, földdel betemetve megtalálták és kihantolták a holttestet. A bűncselekmény elkövetése miatt elfogták és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, majd emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 63 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. A hatóság B. Istvánt őrizetbe vette és kezdeményezték előzetes letartóztatását."

Kíváncsi vagyok, párkapcsolati bűnözés volt-e ez is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.08. 20:35:32

Meglopták, ezért megölt két embert.

És most ezért ítélték el életfogytiglanra.

Hát hol az igazság Magyarországon?

www.haon.hu/leghamarabb-30-ev-mulva-szabadulhat-a-kertsegi-rambo/3082219
"Szemmel láthatóan nehezen viselte a „kertségi Rambo” néven elhíresült férfi a rá kirótt büntetést, miután tudatosulhatott benne, hogy a következő két és fél évtizedet bizonyosan a rácsok mögött tölti. Dr. Balla Lajos tanácsvezetőnek figyelmeztetnie is kellett, ha nem marad csendben, kivezetteti.
...
A kettős gyilkosság 2010 őszén történt a Bayk András-kertben. Az egyik sértett (N. G. Cs.) átment a vádlott házába. Míg ő a kiszökött kutyák után eredt, a sértett elemelte a pénztárcáját. R. Lajos – aki ittasan gyakran dicsekedett katonai kiképzésével – ezt viszont észrevette, így otthonában kérte számon a meglopóját. Szóváltás után a nála lévő tőrrel dühében N. G. Cs.-re támadt, több sérülést okozott neki, majd a sértett védelmére kelő Sz. M.-t is összeszurkálta. Ezt követően a két férfit magára hagyta. Később, amikor újból a sértett ingatlana felé ment, s szembetalálkozott annak barátnőjével, azt mondta neki, hogy „a fiúk meghaltak”."

Rambó képe megtekinthető a cikkben, hát persze, hogy magyarbűnöző.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.09. 20:33:13

Pont kerül Dani, az encs-fügödi informatikusbűnöző ügyére, aki 82 késszúrással ölte meg a nagyanyját.

2012-ben történt, kicsit több, mint 1 hónappal a pszichológusnő halála után. Erre azonban senki nem figyelt fel, pedig a szomszédok azt suttogták, hogy drogproblémái miatt lopott a nagyszüleitől.
www.boon.hu/lopni-keszult-nem-gyilkolni/2063413

Íme a jogerős ítélet.
www.dehir.hu/debrecen/tizenhat-ev-fegyhazbuntetest-kapott-a-nagymama-gyilkos-debrecenben/2016/06/09/
"Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék megismételt eljárásban 2015 decemberében F. D. Cs. vádlottat emberölés bűntette miatt 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bírósági döntés ellen a vádlott és védője enyhítésért, enyhébb minősítésért fellebbezett. A Debreceni Ítélőtábla csütörtökön tárgyalta az ügyet, melyben jogerős döntést is hozott. A táblabíróság határozata szerint helybenhagyta a Miskolci Törvényszék döntését, így a vádlottnak meg kell kezdenie büntetésének letöltését.

A vádlottnak akkor romlott meg a viszonya a nagyszüleivel, amikor azok elvárták tőle, hogy az érettségit követően rendszeres munkából származó jövedelemmel is támogassa édesanyját, aki időközben rokkanttá vált. Azonban ez nem történt meg. A nagyszülők, főleg a nagymama több alkalommal is szóvá tette ezt, szidta a vádlottat életmódja miatt. 2010-től folyamatosan romlott a viszony a vádlott és édesanyja valamint a nagyszülők között. 2011-ben a nagyszülők többször észrevették, hogy a nagymama pénztárcájából kisebb összegű készpénz tűnt el, emiatt a vádlottat felelősségre is vonták, majd kitiltották az encsi nagyszülői házból.

A végzetes napon, 2012 augusztusában a vádlott magához vett két kést, majd az anyja kerékpárjával a nagyszülői házhoz ment, ahol a kamrában több alkalommal megszúrta a nagyanyját. A rendőrséget a szomszédok értesítették, akik nem engedték ki a vádlottat az udvarról, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. Az áldozatot összesen 82 szúrás érte."

annamanna 2016.06.11. 01:03:08

@Doomhammer: a recski gyerekgyilkosról: "A nagyapa szerint a rendőrök „kéténű, pszichopata gyilkosnak” tartják vejét." mno.hu/belfold/ki-akartak-emelni-a-gyereket-1346083

"Laura és Anikó szomorú története."

Ha férfi öli meg a gyerekét (gyerekeit), akkor pszichopata gyilkos, ha nő, akkor szomorkodjunk, sajnáljuk szegény gyilkoskát, értsük meg a szerencsétlen lelkibeteget, nagy rajta a nyomás és nehéz volt a gyerekkora.
A Charlize Theron-féle filmben sajnáltatták a sorozatgyilkos kurvát; Arany sajnáltatta a férjgyilkos Ágnes asszonyt; Kosztolányi sajnáltatta Édes Annát; Madách ezt írta:
"Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt."

Még Csernus is azt mondta (miután a nője megkéselte és kirámolta), hogy mindketten hibásak (vagyis tulajdonképpen ő az oka annak, hogy a nő belevágta a kést és kirabolta), és persze nem is jelentette fel.

Anikó szomorú története. Anikó halálbüntetést kért magára. Anikó a férfiak áldozata. A gyerek megöléséért az a gazember a felelős, aki szegény Anikót felcsinálta.

A gyöngyösi nő éhen halasztotta a gyerekét - mert szegénykének másfél évesen öngyi lett az anyukája.
Az anyagyilkos lány 96x vágta bele a kést az anyjába - mert szegénykének évekkel ezelőtt meghalt az apukája, és ez őt idegileg kiborította.

De ha egy faszi veri szét a gyereke fejét, akkor pszichopata gyilkos, és senkit nem érdekel, hogy milyen lelki nyavalyája van, milyen trauma érte, mikor halt meg a dédanyja és mivel csúfolták az iskolában.

Nem tudom, hol maradnak ilyenkor a CEU-professzor Pető Andreák, hogy egyenlő megítélést követeljenek a női bűnözőknek (már elnézést - a menstruátor-bűnözőknek).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.11. 10:03:10

@annamanna:
"Ha férfi öli meg a gyerekét (gyerekeit), akkor pszichopata gyilkos, ha nő, akkor szomorkodjunk, sajnáljuk szegény gyilkoskát,"

Doomhammer nikket ne vádolja mentruátorsimogatással. Visszanéztem, Doomhammer pl. erre az esetre is azt mondta, hogy szomorú történet:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c18993205

Ez a vokányi férjgyilkosság, ahol adva van egy férj és egy feleség. A feleség elkezd dolgozni a pécsi rendőrkapitányságon és összejön az őrnagy úrral, aki kiemelt főnyomozó. Az őrnagy - a jogerős ítélet szerint - megöli a férjet, majd ezek után 7 évig él háborítatlanul a feleséggel, mivel a gyilkos utáni nyomozás eredménytelen - nem is értem, miért. Még most is vígan élnék az életüket, de valaki beszélt, valószínűleg a feleség (mivel őt végül nem ítélték el semmiben).

Tényleg, azt valaha is megtudhatjuk, mit keresett a pszichológusnő azon a kihalt pécsi játszótéren az éjszaka kellős közepén?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.13. 08:16:11

Lelőtte a szomszédját, aztán ellátta.

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/lezart-akta-szandekosan-leadott-loves
"Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (BKMRFK) Vizsgálati Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást Sz. Zoltánnal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2015. február 2-án 17 óra körül egy szalkszentmártoni tanya udvarán egy lövés megsebesítette az ott tartózkodó 49 éves férfit. A szomszédban lakó sérült egészségügyi ellátásáról a tanya tulajdonosa, Sz. Zoltán gondoskodott. Az életveszélyes sérülést szenvedett férfi koponyájából műtéti úton egy lövedéket távolítottak el.

Az eljárás során kirendelt szakértők véleménye szerint a lövést egy maroklőfegyverből, közvetlen közelről, szándékosan adták le és a halálos eredmény elmaradása nem az elkövetőn múlott.

A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény elkövetésével a 63 éves Sz. Zoltán gyanúsítható megalapozottan, akit 2015. április 2-án szalkszentmártoni tanyáján a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei fogtak el. A férfi - akinek a ruházatán lövésből származó anyagmaradványokat rögzítettek a rendőrök - tagadta a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsítottat őrizetbe vették a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit a Kecskeméti Törvényszék 2015. április 13-án elrendelt."

Pelso.. 2016.06.14. 17:12:35

index.hu/belfold/2016/06/14/oten_molesztaltak_egy_14_eves_lanyt_megusztak_a_bortont/

A közpénz lenyúlásoknál, már ha eljutnának egyáltalán ítélet hirdetésig, valószínű felnőttes kíváncsiság szerepelne, a meggondolatlan áldozat pedig az ország maga.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.14. 20:23:54

@Pelso..:
Első fokon még 4 ill. 3 évet kaptak.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c29305508

Azóta valami nyilván kiderült valami új tényállás. Ja igen, hogy jó családból származtak? Az mindent megmagyaráz.

Íme ugyanaz a bíróságtól:

www.dehir.hu/debrecen/megusztak-felfuggesztettel-a-kamaszlanyt-megalazo-fiatalok/2016/06/14/
"Az ítélethirdetéskor elhangzott, a fiúk azért sem kerülnek börtönbe, mert a bíróság szerint más módja is van annak, hogy a fiatalokat a helyes irányba tereljék.

A bíróság a felfüggesztett büntetést azzal indokolta, hogy a vádlottak valamennyien büntetlen előéletűek, rendezett családi körülmények között élnek (egyes cikkek szerint szüleik tehetősnek számítanak), határozott jövőképük van. A vádlottak hét hónapig voltak előzetes letartóztatásban javító intézetben és a bíróság szerint ez elegendő volt arra, hogy okuljanak a történtekből. Valamennyi vádlott bűntudattal küzd, a lány sem kívánta, hogy a fiúk börtönbe kerüljenek."

Így aztán nem csoda, hogy a magyar lányoknak van mitől félniük. Egy kis luxusbörtön és a támadók már az utcán vannak, hogy a következő áldozatukra vadásszanak.

Pelso.. 2016.06.14. 21:16:21

@Doomhammer: 'a lány (a meggondolatlan áldozat ugye) sem akarta, hogy börtönbe kerüljenek a fiúk.'
Az elkövetők rendezett családi háttere (jókurvaanyátok) vajon beáldozott egy konkrét összeget neki IS, vagy csak költséghatékonyan megfenyegette....?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.14. 22:44:15

@Pelso..:
Hogy a család fizetett-e vagy fenyegetett, az nem hatja meg a bíróságot.

Viszont a rendezett családi háttér igen.

Emlékszik a négy jóképűre, akik Pilisszentiván külterületén agyonvertek egy hajléktalant?
kgb2781.uw.hu/bk.html#c21677748

Komoly büntetést kaptak első fokon: 6-6 ill. 8-8 évet. A baj csak annyi volt, hogy ez nem érte el a vádban szereplő - és a bíróság által nem vitatott - bűncselekmény, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés minimális büntetési tételét, a 10 évet.

A másodfok aztán javított: 11 évre.
www.origo.hu/itthon/20140930-sulyosbitottak-a-pilisszentivani-gyilkosok-bunteteset.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.15. 08:25:51

És valóban, van is okuk a magyar nőknek a félelemre. Az egyiküket saját lakásában ölték meg most.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/holttest-kecskemeten
"A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. június 14-én 21 óra körül egy kecskeméti lakásban holtan találtak egy nőt, aki a helyszíni és halottszemle adatai alapján bűncselekmény áldozata lett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók azonnal megkezdték az adatgyűjtést az elkövető mielőbbi beazonosítása, felkutatása és elfogása érdekében. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.15. 19:42:41

@Doomhammer:
A kecskeméti nő gyilkosát elfogták, a baon.hu szerint a nőnek kétes kapcsolatai voltak.

www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/egy-prostitualtat-olhettek-meg-kecskemeten-669989
"A bűncselekménnyel összefüggésben június 15-én 7 óra 5 perckor egy 28 éves kecskeméti férfit állítottak elő a nyomozók. B. Gábor a rendőrség által 14:40-kor kiadott információk alapján kihallgatásán beismerte a tettét, a rendőrök őrizetbe vették.

Információink szerint szexmunkásként dolgozhatott az a 37 éves nő, akit kedden öltek meg Kecskeméten, saját otthonában. A nő albérlőként élt a belvárosi lakásban, úgy tudjuk, ott fogadta a vendégeit is. Ezeket az információkat az áldozat közvetlen hozzátartozója cáfolja."

Azt megszoktuk, hogy a közvetlen hozzátartozók ilyenkor semmit nem tudnak, pl. a 17 éves Brigi szülei sem tudtak semmit, felháborodottan cáfolták az aljas rágalmakat és fehér koporsóban temették el a lányukat. Amikor pedig Brigi akkor már hónapok óta űzte az ipart.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.16. 20:11:36

Zitáról senki nem gondolta volna, hogy prostituált. A férje megható utolsó üzenetet írt a nevében, a szomszédok hitetlenkednek. A gyilkosa szintén tiszteletreméltó családapa.

keol.hu/kecskemet/elozetes-letartoztatasban-a-kecskemeti-prostitualt-gyilkosa--facebookon-bucsuzott-a-no-ferje
"A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 28 éves kecskeméti férfinek az előzetes letartóztatását, akit egy 37 éves nő megölésével gyanúsítanak - közölte Dr. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője. Mindeközben a meggyilkolt nő férje saját Facebook profilján búcsúzott el felesége nevében az ismerőseiktől. (Fotó: police.hu)

Egyebek között ezt írta: „Az élet úgy kívánta, hogy az angyalok közt folytassam csodálatos létemet. Sajnos vannak gonosz emberek a földön, akik úgy gondolták, hogy e világi létem szűnjön meg... Nagyon szeretek mindenkit, és millió puszit küldök fentről."

A meggyilkolt nőről - akiről helyesen tudta a Bors, hogy Zitának hívják - barátai és ismerősei nem akarják elhinni, hogy prostituált volt. Ezt ugyanis senki sem gondolta volna. Sokan úgy tudták, hogy a bíróságon dolgozik, ezért nem beszél a munkájáról. Mint kiderült, a lakást mintegy 4 éve bérelte és ott folytatta a tevékenységét. A házban lakók és a közeli benzinkúton dolgozók sem látták soha férfivel: mindig egyedül jött és úgy is ment el a házból.

A gyilkossággal gyanúsított férfiről a keol.hu megtudta, hogy munkahellyel rendelkezett és normális párkapcsolatban élt. Az élettársával két gyermeket neveltek: az egyik a férfitől van. Valóban kuncsaftként ment fel az áldozathoz és az aktus miatt keveredtek elszámolási vitába."

Fehér koporsót érdemel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.17. 22:12:00

Román ölt románt magyar földön. Meddig jöhetnek ide az EU-ra hivatkozva, hogy itt öljenek?

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/halalt-okozo-testi-sertes-miatt-keressuk
"A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (BKMRFK) nyomozást folytat a 03000/128/2016. bűnügyi számon halált okozó testi sértés miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. június 12-én egy kiskőrösi ház udvarában elásva holtan találtak egy 46 éves román állampolgárt. A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő elsődleges véleménye szerint a férfi bántalmazásból eredő sérüléseibe halt bele.

A büntetőeljárás adatai alapján a bűncselekmény elkövetésével Lungociu Ionut gyanúsítható megalapozottan. A 35 éves férfi jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, az elfogására tett intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, ezért vele szemben a BKMRFK 2016. június 12-én elfogatóparancsot bocsátott ki.

A keresett férfi körülbelül 175-180 centiméter magas, vékony testalkatú. Rövid, szőke hajú, kék szemű."

Képe a cikkben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.18. 22:04:11

A férj hangoskodott, a felesége megpróbálta eltenni láb alól.

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/meg-akarta-mergezni-ferjet
"Egy egerszalóki nő tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. június 17-én a hajnali órákban, miszerint lakásukban férje hangoskodik.

A helyszínre érkező egyenruhásoknak a férfi jelezte, hogy italába mérgező anyagot tettek, ami marta a szájüregét, így abból csak kis mennyiséget ivott meg.

A rendőrök értesítették a Mentőszolgálat szakembereit, akik kórházba szállították a férfit.

A feleség még a helyszínen elmondta, hogy férje borába szándékosan öntött sósavat, mert meg akarta őt ölni.

Az 59 éves R. Lászlónét előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol ellene – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt indult eljárás."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.20. 17:45:30

Brutális bűnözők fenyegetik a magyar nőket: a saját hozzátartozóik.

mno.hu/belfold/hozzatartozok-az-elkovetok-1348005
"Egy év alatt duplájára – 329-ről 670-re – nőtt a párkapcsolaton belüli erőszak miatt indult eljárások száma 2015-ben. A nők ellen elkövetett emberöléses esetek több mint kilencven százalékában – 96-ból 92-ben – hozzátartozó volt a tettes. Ugyanez volt a helyzet a nők ellen elkövetett testi sértések kilencvennégy százalékában is, 1686-ból 1589 esetben. A nők elleni halált okozó bűncselekmények közül minden harmadikat az áldozat jelenlegi vagy korábbi partnere követte el – ez derült ki Pintér Sándor belügyminiszternek a Szél Bernadett LMP-s képviselőnek közelmúltban adott válaszából. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.21. 23:43:43

Az asszony elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Aztán mégis inkább az élettársát ölte meg, ő maga meg túlélte.

www.civishir.hu/bun/bizarr-szerelmi-tortenetet-targyaltak-debrecenben/0621145403
"A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett B. A. 2012 májusában ismerkedett meg egymással. Kapcsolatuk viharosnak volt mondható, többször szakítottak illetve kibékültek. Mindketten többször kíséreltek meg öngyilkosságot is. 2014 júliusában a vádlott ismét ki akart békülni a sértettel. Ha ez nem sikerül, betegségei valamint a sértettel való kapcsolatának változásai miatt elhatározta, hogy öngyilkos lesz, életének azonban a sértett lakásában fog véget vetni. Átment a sértett ózdi lakásába, ahol a férfi nem akart kibékülni az asszonnyal. A vádlott erre ideges lett, és egy késsel rátámadt a sértettre, aki elvette tőle a kést és azzal visszavágva megsebesítette a vádlott karját. A nő ekkor felkapott egy másik kést az asztalról és azzal újra rátámadt a sértettre, megszúrta, ahol érte: összesen 22 alkalommal. A sértett a szúrásokat követően ráesett az ágyra és kb 20-30 perc múlva meghalt. A vádlott ezt követően a magával vitt valamennyi gyógyszert beszedte azért, hogy megölje magát. Majd lefeküdt az ágyba a sértett mellé. A vádlott hamarosan magához tért, a konyhában egy késsel megvágta a csuklóját, majd 3 alkalommal hasba szúrta magát és visszafeküdt a sértett mellé. Azonban néhány óra múlva újra magához tért, felöltözött visszament a saját lakásának lépcsőházába, ahol észlelték a lakók a vérző sérüléssel zavartan viselkedő vádlott érkezését értesítették a rendőrséget és a mentőszolgálatot. A vádlott beismerte a cselekmény elkövetését. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.22. 20:41:40

A kovácsvágási gyilkos mégsincs meg, a minden valószínűség szerint cigány vádlott feleslegesen ült 3 évet előzetesben.

Előzmények:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c24802331

A megismételt elsőfok felmentette.

www.mon.hu/video-kovacsvagasi-gyilkossag-harom-evet-bortonben-ult-de-most-felmentettek/3092022
"A Miskolci Törvényszék a 2016. június hó 21. napján kihirdetett elsőfokú ítéletében CS. T. vádlottat az ellene nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és magánlaksértés bűntette miatt emelt vádak alól – bizonyítottság hiányában – felmentette.

A vádlott a vádirati tényállás szerint 2011. évben ittas állapotban a sértett Kovácsvágáson található házához ment, ahol a szúnyoghálót leszakítva bemászott a házba. A családi házban egyedül élő 81 éves sértettet bántalmazni kezdte, nyakcsigolyáját eltörte. A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen elhalálozott. Ezt követően a vádlott mintegy 400 ezer forint készpénzt és 3-4 üveg aszúbort tulajdonított el, majd hazament és lefeküdt aludni. A megelőző eljárásban a bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat és 18 év fegyházbüntetésre ítélte. A másodfokon eljárt Debreceni Ítélőtábla megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet, és további bizonyítási eljárás lefolytatását írta elő."
...
"A vád lényegében ezen bizonyítékokra alapította a vádlott felelősségét, azonban a törvényszék a bizonyítékok mérlegelését követően úgy találta, hogy a fentiekben kifejtettekre tekintettel a fenti bizonyítékok még összességükben sem elegendőek a vádlott büntetőjogi felelősségének kétséget kizáró megállapítására.
Az ügyészség fellebbezett a felmentő ítélet ellen, így újra a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik az ügy, de a férfi – aki három évig előzetes letartóztatásban volt – szabadon távozhatott."

A vádlott képe a cikkben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.23. 22:09:12

Németek menekülnek Magyarországra a Németországot elözönlő menekültáradat elől, de itt sincsenek biztonságban. Brutális Imre bácsik támadnak rájuk árammal.

Előzmények:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c28469610

Kezdődik az elsőfok.
kanizsaujsag.hu/hirek/31778/akar_halalt_is_okozhatott_volna_a_220_v/
"Emberölés bűntettének kísérlete miatt áll a Zalaegerszegi Törvényszék előtt az a férfi, aki áramot vezetett a kerítésébe.

A magyarszerdahelyi vádlott 2014 óta haragos viszonyban állt a telekszomszédjával. A vád szerint 2015. október 11-e előtt - pontosan meg nem határozható időpontban - lakóháza melléképületéből egy 220 V-ot meghaladó hálózati feszültségű dugaszoló aljzatból egy hosszabbítót vezetett ki az épület külső falához, a kábel végét átalakította, s rákötötte a szomszéddal közös drótkerítésre, majd az egészet áram alá helyezte. A szomszéd 2015. október 11-én reggel 7 után észlelve, hogy a kerítés több helyen „csillog”, s megállapította, hogy abba áramot vezettek, majd értesítette a rendőröket. A kiérkező járőrök jelenlétét látva a vádlott megpróbálta lekötni a kerítésről a vezetéket, ám tevékenységét észlelték a rendőrök, s felszólították annak abbahagyására.

Az ügyészi vádirat szerint a kerítés áram alá helyezett szakaszának megérintése akár halálos is lehetett volna, minthogy a kerítésbe vezetett 220 V feszültségű áram az emberi élet kioltására alkalmas. Arról, hogy a közös kerítés áram alatt van, a vádlott nem tájékoztatta sem a szomszédban lakó családot – melynek tagja egy 10 éves gyermek is -, sem saját hozzátartozóit. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.24. 22:55:11

Kaposvári trafikosgyilkosság, lehet-e erről még beszélni?

Volt már szó a trafikok befóliázásáról, személyesen Orbán Viktor dobta be a halálbüntetést és tudjuk, hogy az elkövető egy magyarbűnöző.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c28200652

Egy dolgot nem tudtunk mostanáig: hogy egyháziiskola-bűnöző is egyben.

www.jogiforum.hu/hirek/36134
"Az Ítélőtábla Makai Lajos által vezetett tanácsa az ítélet indokolásában – a büntetési tétel súlyosításának alátámasztásaként is – nagy hangsúlyt fektetett az elkövető vonatkozásában a speciálprevenció, a társadalom tagjaira gyakorolt visszatartó erő miatt pedig a generálprevenció szempontjainak hangsúlyozására. Előbbi tekintetben a tanács az elkövetés módjában megnyilvánuló vádlotti személyiségjegyeket hivatkozta meg, amelyek gátlástalanságról, az emberi életet semmibe vevő, az élethez való jogot saját kicsinyes érdekeinek alárendelő, céltudatos magatartásról tanúskodnak, amelyhez végül a megbánás legkisebb jelei sem társulnak. Utóbbi vonatkozásban pedig a legkifejezőbb egy, magából az indokolásból vett rövid, szószerinti idézet, amely szerint: „Érthetetlen, és megmagyarázhatatlan, hogy a vádlott, aki egyházi iskolába is járt, ilyen hidegvérrel ki tudta oltani egy nála egy évvel idősebb, ártatlan ember életét… elanyagiasult világunkban az anyagi javak megszerzésében olyan fokú gátlástalanság tapasztalható, ami felülírja az alapvető emberi értékeket, erkölcsi normákat, az emberi élet sérthetetlenségét. Ez a gátlástalanság jellemezte a vádlott magatartását is…” A tárgyalt ítélet – egy büntetőügyet jogerősen lezáró bírói döntés mellett – ezekkel a mondatokkal vált a társadalom egésze számára megfogalmazott figyelemfelhívássá."

Nocsak, egy újabb.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.25. 07:18:00

Új feltételezés a soroksári futónő halálával kapcsolatban.

www.borsonline.hu/aktualis/soroksari-gyilkossag-felnek-jelentkezni-a-megszolitott-tanuk/114568
"Múlt heti sajtóértesülések szerint az sem kizárható, hogy az asszonyt nem a holttest megtalálásának helyszínén, hanem egy teherautóban ölhették meg. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.27. 20:17:37

Bordányban fenyegetik a magyar embereket.

Már az eset megtörténtekor is megkongattuk a vészharangot.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c24544995

Most megvolt az elsőfokú ítélet, így azt is tudjuk, mi fenyegeti a magyar embereket.

szegedma.hu/hir/szeged/2016/06/ot-ev-bortonre-enyhitettek-a-bordanyi-keses-tamado-iteletet.html
"V. János (1958) vádlott és Sz. Aranka 2014. szeptember 20-át megelőzően már több mint 20 éve élettársi kapcsolatban élt a vádlott bordányi házában. Viszonyuk 2014-ben megromlott, egyrészt azért, mert az asszony kapcsolatot létesített V. Tibor sértettet, másrészt azért, mert mind a ketten nagyobb mennyiségben fogyasztottak alkoholt, ezért köztük rendszeresek voltak a viták és a veszekedések, amelyek kölcsönös tettlegességig fajultak.

2014. szeptember 20-át megelőző napokban Sz. Aranka egyre több időt töltött a sértett bordányi albérletében, volt, amikor éjszakára is ott maradt. Emiatt a vádlott többször is megjelent az albérletnél, ahol mind az élettársával, mind a sértettel szóváltásba keveredett.

Szeptember 20-án a vádlott otthon tartózkodott, és a nap folyamán többször is alkoholt fogyasztott, amelytől délutánra ittas állapotba került. A sértett és egy barátja már a reggeli óráktól különböző italboltokban italoztak, majd hazatérve, Sz. Arankával együtt szintén nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak, amelytől mindannyian leittasodtak.

Ilyen előzmények után a vádlott délután 3 óra körül kerékpárral elindult a sértett albérletéhez, mert úgy tudta, hogy élettársa a férfinél van. A vádlott ekkor magánál tartott egy un. pillangókést. Már út közben találkozott a sértett hazafelé tartó barátjával, akivel közölte, hogy a sértett tanyáján vér fog folyni. Ez a férfi ekkor követni kezdte a tanyához bicikliző vádlottat, és egyszerre érkeztek a sértett lakóhelyéhez.

Előbb a barát lépett be a házba, ahol a sértettel együtt italozni kezdett, majd a vádlott is követte, és kérte az élettársát, hogy menjen vele haza. A nő nem akart a vádlottal menni, ezért az ágyon ülő sértett rászólt a vádlottra, aki ekkor a pillangókéssel mellbe szúrta a sértettet. Amikor a sértett megkezdett felállni, a vádlott ismét szúrt a mellkas felé, de ezt a szúrást a sértett karjával ki tudta védeni. Ennek következtében a pillangókés átszúrta a sértett alkarját.

A megtámadott férfi ekkor gázspray-t vett elő a párnája alól, és annak tartalmát a vádlott felé fújta. A gázspray hatása miatt a vádlott, a sértett barátja, a vádlott élettársa és maga sértett is kiszaladt az udvarra. Itt a sértett barátja felszólította a vádlottat, hogy dobja el a kést, majd miután a vádlott felé indult, annak támadásától tartva magához vett egy ásót, és annak laprészével a felé közeledő vádlott fejére sújtott. A vádlott összerogyott, de nem veszítette el eszméletét. Ezt követően a vádlott a kést eltette, hazakerékpározott, ahol később a rendőrök őrizetbe vették.

A sértett szomszédja, látva a történteket, mentőt hívott az erősen vérző sértetthez, és értesítette a rendőrséget. A bántalmazás következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, de figyelemmel a támadó eszközre, a támadás erejére akár életveszélyes, vagy halálos sérülés is bekövetkezhetett volna. Ez a sértett védekező magatartása miatt maradt el."

2016.06.28. 15:42:06

@Doomhammer: Ezt már közel négy hónappal ezelőtt is idézted, csak egy másik honlapról. Akkor is megörültél neki, hogy találtál egy újabb egyháziiskola-bűnözőt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.06.28. 17:28:56

@grundigg: Nem a valóság, hanem annak észlelete számít. Ha az emberek 2-3 havonta egyháziiskola-bűnözővel találkoznak, aggódni kezdenek a bűnözőket ránkszabadító egyházi iskolák miatt. Függetlenül attól, hogy ugyanazt látják-e.

A rettegő embereket pedig meg kell védeni.

A valóság és annak észlelete közötti különbségek áthidalhatatlanságára példa ez is: Brigit, aki nem volt prostituált, megölte egy férfi. Barátját, aki nem futtatta, megvádolták tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, befolyási viszonyával visszaélve, üzletszerűen elkövetett kerítés bűntettével,
gyermekprostitúció kihasználásának bűntettével,
kitartottság és kerítés bűntettével; a barát apját pedig kitartottsággal és üzletszerűen elkövetett kerítéssel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.28. 22:14:27

@grundigg:
Magának valóban nagyon jó a memóriája, ez volt az:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c29691740

Viszont én úgy gondolom, hogy ha egy bűntény kapcsán a Miniszterelnök Úr a brüsszeli önkénnyel dacolva felveti a halálbüntetés bevezetését, akkor nem szabad politikai korrektségből eltussolni, hogy kik azok a brutális bűnözők, akik miatt erre szükség van. Nem lehet elégszer elmondani, hogy a kaposvári trafikoslányt egy egyháziiskola-bűnöző mészárolta le kegyetlenül, hogy a bíró urat idézzem, alapvető emberi értékeket felülíró gátlástalansággal és bizony van ok a félelemre, hiszen bármelyik kocsmában ott ülhet egy egyháziiskola-bűnöző, amint azt a szegedi italozó polgártársunk olyan szomorú módon megtapasztalta (meghalt).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.28. 22:22:59

@Counter:
Ó, ez biztos? Én úgy tudtam, Brigi bokszoló barátja ellen nem indult végül eljárás.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.06.29. 07:55:05

@Doomhammer: Írta az újság. (Elfelejtettem belinkelni, amit ezennel pótolok: velvet.hu/helyszinelo/2016/06/28/van_meg_egy_fordulat_a_kobanyai_prostigyilkossag_ugyeben/ ).

Mint látja, az eljárás meg nem indulása nem tart örökké, még ha nem is az emberölés ügyében is történt meg végül.

Az anyagyilkossággal vádolt zagyvarékasi lány is egyházi iskolába járt, nem?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.29. 22:05:57

@Counter:
Hát ez jó hír. A "barátnője" temetésén sirdogáló bokszolóbarát nem tagadom, szúrta a szememet. No meg az a fehér koporsó, az már tényleg mindennek a teteje volt.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c21910632

Képmutatás csimborasszója minden érintettől.

"Az anyagyilkossággal vádolt zagyvarékasi lány is egyházi iskolába járt, nem?"

Igen, és a szegedi joghallgató-bűnöző is.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c29475918

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.29. 22:06:58

Valamin összevesztek, megesik az ilyen.

www.dehir.hu/bulvar/orizetbe-vettek-debrecenben-a-keselos-gyilkost/2016/06/29/
"Mint ahogy arról a Dehir.hu beszámolt egy 65 éves férfi június 28-án a Bellegelő kertben összeveszett a vele egy háztartásban élő férfival, akit a vita hevében megszúrt egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel a mellkasán. A mentőszolgálat munkatársai az 56 éves sértett életét már nem tudták megmenteni."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.06.29. 22:25:22

@Doomhammer: www.borsonline.hu/aktualis/eret-vagott-magan-a-kobanyai-brigi-lemeszarloja/78160

"A Bors a gyilkosság előzményeiről megtudta: L. Brigittát 19 éves barátja, V. Zsolt futtatta, ő állította ki az Üllői és Telepy utca sarkára, ahol a gyilkos felvette a lányt a kocsijába. Brigi a telefonján utoljára a barátjával beszélt: elmondta neki, hogy „van egy egyórás kuncsaftja”. A rendőrség V. Zsolt ellen is eljárást indított, prostitúcióra kényszerítés és kitartottság miatt, ő szabadlábon védekezhet."

Az igen lassan betöltődő és alig használható kommentarchívumban 2014-ben maga linkelte be a fenti hírt, amely szerint folyt már akkor is e cselekményeket illetően eljárás a sportos barát ellen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.29. 23:25:39

@Counter:
Mivel azonban a gyilkost már régen el is ítélték, a bokszoló barátról meg semmi hír nem volt, azt hittem, hogy az ügy szépen csendben elaludt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.30. 20:30:51

Brigi története után nézzünk egy másik nézőpontot, kinek kell a magyar nőknek félniük.

vilaghalo.info/allatok-ezek
"(valószínűleg) A kisebbséghez tartozó, nem is tudom, minek nevezzem őket, sajnos nem tudok nem indulatos lenni, férgek, maradjunk a férgeknél, szóval elég hangosan beszélgettek. Egymást cigánynak és tesónak szólítva azt ecsetelték, melyik mikor jött ki a böriből, és kinek, mikor, melyik tárgyaláson kell - idézem - "baszakodnia a fasszopó gecikkel". Kitárgyalták a drogügyeiket és a zaklatásokat is. Majd a beszélgetésből kiderült, hogy az egyiknek a "kurvája" merthogy így nevezte, szóval "vemhes" merthogy így jellemezte. De "baszik rá hogy fiú-e vagy lány, mert ő aztán fel nem neveli. Legyen a gondja a pulya a rühes dögnek, ha már lenyelni nem tudta!" Itt, ennél a pontnál már éreztem, hogy ez egy kellemetlen út lesz.

A társa elkezdte győzködni, hogy de nevelje fel, mert ha fiú, akkor majd lehet az anyagot teríttetni vele, ha pedig lány, akkor sok pénzt hozhat, ha futtatja. Mindhárman megállapították, hogy ez nagyon fain, úgyhogy akkor mégsem rugdossa szét a ribanc hasát. Igen, ezt így mondta. A főkolompos elkezdte nézegetni a mellettem ülő lányt. Rettegtem, hogy oda ne jöjjenek. Nos, nem jöttek, de ami ezután következett, az örökre bennem marad. Azt találgatták hárman, hogy hány éves lehet. Majd azt mondta az egyik, idézem: hogy az ilyen minőségi pinák mind azt hiszik hogy ők valakik. A jó illatuk meg a menő ruháik miatt. És hogy ilyenbe csak akkor márthatja a maguk fajta a faszát, ha megerőszakolja. Majd azt ecsetelték, hogyan csinálnák, ki hogyan fogná le és baszná szét. Bocsánat, ha vulgáris vagyok.

A lány úgy remegett mellettem, hogy esküszöm, éreztem. Ránéztem a nénire aki velem szemben ült. Könnyes volt a szeme. Félelem volt a levegőben. Közben arra gondoltam, hogy pont erről beszélgettem a munkatársammal, hogy mik történnek. Ott ültem a pattanásig feszült idegek harcának közepén és fogalmam sincs miért, de úgy éreztem, nem bírom tovább. Nem tudtam, mit tegyek és nem tudom megmagyarázni, miért, de azt mondtam a lánynak, hogy add a kezed. Megfogtam a kezét és az volt bennem, bármi lesz is nem engedem el."

Csodálatos történet, az ember szintek megkönnyebül, hogy az elállatiasodás kellős közepén ilyen is van. Egy őszinte kézfogás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.01. 08:28:16

Gyilkosság betörés közben, három év múlva kapták el őket.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/zsaru-magazin/bizonyitott-a-dns
"Egy Budapest XIX., Attila utcai társasházban az egyik lakó 2013. december 29-én kora délután több napja nem látott szomszédasszonya lakásához ment. Miután észrevette, nincs bezárva az ajtó, értesítette a rendőrséget. A kerületi járőrök a lakás egyik szobájában, a padlón vérbe fagyva találták meg az idős asszony holttestét.

– A helyszíni szemle során több bizonyítékot rögzítettünk, például az áldozat testén DNS-maradványokat – tájékoztat Gál Sándor alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője. – A mintát megküldtük a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetnek, akkor nem találtak egyezést a nyilvántartásban. Folyamatosan gyűjtöttük az információkat, amik egyre közelebb vittek a megoldáshoz. Az áttörést végül a DNS-nyom hozta meg: a BSZKI jelezte, hogy egy másik bűncselekmény kapcsán azonosított B. Mihály DNS-e megegyezik a helyszínen talált bizonyítékkal. Kiderítettük, a gyanúsított Kőbányán, egy roncsautóban lakik, ott fogtuk el június 14-én reggel.

A férfi részleges beismerő vallomást tett. Azt állította, egyik ismerőse, a budapesti B. Sándor (42) kérte a segítségét egy betöréshez. B. Mihály kinyitotta az Attila utcai földszinti lakás ajtaját, B. Sándor bement, ő pedig kint várakozott. Állítása szerint egy idő után mégis követte társát. Amikor a lakásba lépett, az idős asszony már véresen feküdt a földön. B. Sándor felforgatta a szobát, de mindössze pár tízezer forintot talált, azt elosztották, majd az asszonyt a sorsára hagyták.

B. Sándor egy másik bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásba került. Június 23-ai kihallgatásán nem tett vallomást. A két férfit emberölés bűntettével gyanúsítják. A bíróság június 16-án elrendelte B. Mihály előzetes letartóztatását.
"

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.01. 11:14:32

Ballagóbűnözők és tanárbandita támadt a békés magyar polgárra, aki egy vödör kénsavval védte meg magát a jogos védelmi helyzetben.

Öten egy ellen, természetes, hogy radikális eszközhöz nyúlt a szóbeli figyelmeztetést követően. A támadás a rendőrség épülete mellett történt, érthetetlen, hogy a hatóság miért nem védte meg a jogaiban megsértett polgárt.

www.origo.hu/itthon/20160701-kensavval-ontotte-le-a-vendegeket-a-kecskemeti-pizzeria-felett-lako-no.html

Pelso.. 2016.07.01. 12:35:51

@Counter: Vajon szabadlábon védekezik?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.01. 13:05:07

@Pelso..: Szégyen, hogy így meghurcolják az otthona nyugalmáért küzdő magyarokat!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.01. 13:28:33

@Pelso..:
Gondolom, igen, hiszen ez legrosszabb esetben súlyos testi sértés (ha 8 napon túl gyógyul). Viszont a Blikk cikkében ez van:
"Valamennyien­ elhagyták a kórházat, senkit nem kellett benn tartanunk."

Tehát lehet, hogy csak könnyű testi sértés.

Pelso.. 2016.07.01. 13:47:42

@Doomhammer: Valóban, vitatható lenne a benntartása. Viszont remélem, precíz ügyész majd utánanéz a kénsav koncentrációjának.

annamanna 2016.07.01. 16:15:44

@Counter: Hogy tart valami egyáltalán otthon kénsavat? Az mit keres egy lakásban? "a kénsav a legerősebb savak egyike... A kénsav vegyipari alapanyag, emellett a laboratóriumban is gyakran használják. A kénsavat műtrágyagyártásra, mosószergyártásra, festékgyártásra, gyógyszergyártásra és robbanószerek gyártására is használják. Emellett kénsav az ólomakkumulátorok töltőfolyadéka."
És ezt felmosóvödörben tárolta? Ez elég furcsa. Tudta egyáltalán a nő, mi van benne? Persze biztosan tudta, hiszen nyilván erős szaga lehet. De ha büdös, akkor hogy lehet felmosóvödörben tartani?

A szomszédok: "Mint mondják, itt volt az ideje, hogy valaki fellépjen a hajnali ötig nyitva tartó pizzéria ellen, ugyanis állításuk szerint nonstop kocsmaként üzemel, így szinte szünet nélkül ott zajonganak a sok esetben részeg vendégek."
Hajnali ötig tart nyitva egy pizzázó? Azért ez is különös. Még kocsmák sincsenek ennyi ideig nyitva; de ha engedélyezik is egy pizzériának (kocsmának), hogy szinte nonstop nyitva legyen, akkor azt valóban olyan üzlethelyiségben kellene megengedni, ami nem társasházban van, és nem zavarja a lakók nyugalmát.

"Először azt hittük, hogy egy férfi kiabál az ablakból, mert olyan mély hangja volt – mondja egy neve elhallgatását kérő ballagó diák. – Aztán láttuk, hogy az ablakban egy viszonylag fiatal nő állt."
Ez is furcsa kicsit. Mély férfihangon kiabál egy fiatal nő? Az egész sztori nagyon furcsa.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.01. 19:09:54

@Doomhammer: Attól még lehet súlyos testi sértés vagy akár emberölés kísérlete.

@annamanna: Gondolom, valahonnét kiöntötte a vödörbe, vagy abban állította elő.

Egyébként potens mérgeket, maró anyagokat nem kizárt, hogy szabadon lehessen forgalmazni. Nátronlúgot pl. 20 kg-os zsákokban is vehet a neten, ha akar. Annál potensebb lúg objektíve nem létezhet. Ha zavarja a pizzéria az ablaka alatt, ripsz-ropsz bekeveri egy vödörben és kizúdítja. Nyilvánvaló jogos védelmi helyzet!

annamanna 2016.07.01. 19:28:20

@Counter: Nem az a gondom, hogy ez valamiféle tiltott anyag lenne, hanem hogy egy normál háztartásban ilyet nem használnak. Pláne nem értem, mit keresett egy lakásban, ahol nincs a kertben valamiféle műhely, garázs, melléképület, sufni. Ráadásul felmosóvödörben? Ráadásul egy férfihangú nő önti ki?
Az is őrültség lett volna, ha valami enyhén hipós áztatóvizet öntött volna ki, de az még esetleg kéznél lehet egy lakásban. De kénsav hogy került a felmosóvödörbe? És mitől volt a nőnek férfihangja? És miért tart nyitva egy pizzázó reggel ötig? Ez egészen abszurd sztori.

annamanna 2016.07.01. 19:35:45

@Counter: Hacsak nem erről volt szó: "A kénsavészterek a kénsav és különböző alkoholok vegyületei. Nagy gyakorlati jelentőségük van, mosószerként használatosak. Előnyük a szappanokkal szemben, hogy kemény vízben vagy savas közegben is kifejtik hatásukat. Gyártásuk során a kénsavnak csak egyik felét észteresítik el, a másik savas csoportot sóvá alakítják."
De ezt is honnan szedte az illető? És ha mosószer volt, miért marta szét a ruhát, bőrt, falat?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.01. 19:55:49

@annamanna: Feltételezem, hogy valamiből átöntötte a vödörbe, vagy a vödörben állította elő. Majd a nyomozás megállapítja, ha ugyan a népharag nem söpri el azt ügyészestül, mindenestül.

Elvégre a jogos védelem tankönyvi példájával állunk szemben.

annamanna 2016.07.01. 20:17:42

@Counter: Ja, hát valahonnan átöntötte. Vagy előállította! Tehát szerinted tök normális, hogy egy férfihangú nő egy társasházi lakásban kénsavval tölti tele a felmosóvödröt. Vagy ott előállítja! Ez szerinted egy nőnek megszokott, napi tevékenysége? A felmosóvödörben való kénsav-előállítás nem nagy kunszt (pláne a férfihangú nők a kisujjukból is kirázzák), egyébként is a kénsav a háztartások alapfelszereltségéhez tartozik. Margit! Noooormális?

annamanna 2016.07.01. 20:21:15

@Counter: csak ismétlésképp: "A kénsavat.... robbanószerek gyártására is használják." Pláne a férfihangú nők!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.01. 20:35:50

@annamanna: Nagyon valószínűnek tartom, hogy nem tárolt otthon kész kénsavat egy fedetlen vödörben.

Házilagosan előállítani nem olyan egyszerű, mint hasonló hatású nátronlúgot keverni, de nem beszerezhetetlen nagy tisztaságban sem, hiszen a vegyipar nagy mennyiségben használja.

annamanna 2016.07.01. 23:48:27

@Counter: Az odáig világos, hogy az ipar nagy mennyiségben használja, de egy háztartásban semmire sem kell, ki van csukva, hogy egy normális háztartásban előforduljon kénsavval teli felmosóvödör. És általában a nők nem szoktak mély férfihangon kiabálni. Még ha egy nőnek mély hangja van, akkor is nőies a hangszíne.
Ebben az esetben lehet, hogy a legkevesebb, hogy ezt a vödörnyi savat kiöntötte valaki az ablakon. A nagyobb kérdés az, hogy valójában mire akarta volna felhasználni a férfihangú nőszemély az otthon tárolt kénsavat. Az eredeti szándéka biztosan nem az volt vele, hogy kiönti az utcára. De nyilván az sem, hogy felmos vele!!!!
Ha ezt robbanószer gyártására használják, és az illető eleve másokat terrorizált vele, és a nyakukba öntötte, akkor máris TERRORISTA, nem? Ez akkor is terrorcselekmény, merénylet, ha a kénsav nem robbant fel.
Sokkal komolyabb terrorcselekmény kénsavat emberekre önteni, mint a röszkei terroristaper. Ha a röszkei migránsokat bekasztlizzák, mert terroristák, akkor ez a férfihangú nő micsoda?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.02. 08:11:14

@annamanna: A terrorcselekmény tényállása meghatározott célzatot követel meg. Ez az eset szerintem nem rendelkezik egyikkel se a lehetségesek közül, tehát kénsav ide vagy oda, nem terrorcselekmény.

("Aki abból a célból, hogy
a) állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön,
b) a lakosságot megfélemlítse,
c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetve nemzetközi szervezet működését megzavarja,")

Állítólag vannak kénsav alapú lefolyótisztítók.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.02. 13:49:28

Rozália nagyon csúnya volt. Nem is élte túl. 1955-ös eset, katonatiszttel és erdélyi magyar migránssal.

hiros.hu/rendorseg/kekfeny/miutan-elegette-szeretojet--rantottat-csinalt-a-melegnel--a-kecskemeti-gyilkos
"Janó Rozália nyolc évvel korábban jött át Romániából, ahol anyja és testvére élt. Magyarországon háztartási alkalmazottként dolgozott, Rétságon egy katonai alakulatnál volt takarítónő, de a szálláson lakó tisztek ruháit is mosta. Az országban gyakorlatilag se kutyája, se macskája nem volt.

A nő Rétságon ismerte meg az ottani alakulatnál tisztként szolgáló Gulácsit, és annyira szerelmes lett, hogy sokszor ő adott virágot a nála jóval fiatalabb férfinak. Rengetegszer maradt fent éjszaka is, hogy a munkahelyéről hazatérő lovagját láthassa. Ezek után egyáltalán nem meglepő: majd’ meghalt azért, hogy Gulácsi elvegye feleségül. Aztán meg is halt.

1952-ben ismerkedtek meg egymással. Gulácsi maximálisan kihasználta a nőt, vele mosatta a szennyesét, nála evett és lelkesen fogadta az ajándékait is, ennek ellenére 1953-ban egy másik nőt vett feleségül. Valószínűleg emiatt is tagadta az egész nyomozás alatt, hogy bármilyen szexuális kapcsolat lett volna közte és Rozália között: letartóztatása után is félt, hogy elveszíti a feleségét, meg azt is szégyellte, hogy Janó Rozália feltűnően ronda volt. Vallomásokból viszont egyértelműen kiderült, hogy nagyon is több volt köztük barátságnál.

Hajnali fél 3 lehetett, amikor megérkeztek a deuba fölé emelt alkalmi épülethez. Gulácsi aprófát készített a begyújtáshoz, amikor a szomszédos textilgyár éjjeliőre kopogtatott. A férfi pont a deuba mögé bújtatta el a nőt, hogy ne legyen tanú, aki látta Rozáliát.Miután az őr elment, a nő visszaült a kispadra, háttal a deubának. Gulácsi a gép előtt levő gödörben állt és egy fejszével aprófát hasogatott. Ezután begyújtott a tűztérbe, amikor pedig az aprófa meggyulladt, fél mázsa ölfát tett a tűzre. Aztán beszélgetéssel húzta az időt, várta, hogy a tűztérben elég meleg legyen.

Gulácsinak itt már valószínűleg teljesen elborult az agya, mert az sem érdekelte, hogy a nő elmondta, mindenki tudja a környezetében, hogy hozzá utazott Kecskemétre.Kinyitotta a tűztér ajtaját és 5-6 lapát kokszot tett a tűzre. Felvette a baltát, aztán a még mindig az asztal melletti padon ülő lány mögé lépett. Felemelte a fejszét és a tompa fokával rácsapott a nő fejére, aki arccal az asztalra esett.

Amikor Gulácsi megnézte az arcát, látta, hogy az orrán és a száján keresztül is folyik a vér. Felkapta a testet, aztán bedugta a tűztér nyílásán, de térdtől kilógott. Ez sem volt probléma, mert bent olyan forróság volt, hogy a test pillanatok alatt összerándult, így a kilógó lábakat is be tudta tuszkolni. Ezután még negyven kiló kokszot dobott az égő holttestre és bezárta az ajtót. A deubáról adott szakvélemény szerint egyébként a 1400 fokos hőmérsékletben akár vasat is lehetett volna olvasztani.

Ahogy egy profi gyilkoshoz illik, Gulácsi ezek után elkezdte eltüntetni az árulkodó nyomokat. Az asztal lapjáról letörölte a vért, a véres rongyot bedobta a tűztérbe, a véres homokot pedig egy lapáttal kidobta a deuba előtti salakdombra.

Meg is éhezett a gyilkosság közben, ezért csinált utána egy rántottát a deuba tűzterének melegénél."

Deuba fényképe a cikkben megtekinthető.

annamanna 2016.07.02. 14:18:40

@Counter: " a lakosságot megfélemlítse"
Ez volt a cél, el is érte az illető. Felteszem, a pizzázó ezek után hamarabb fog zárni.

"Állítólag vannak kénsav alapú lefolyótisztítók"
Fogalmam sincs, de azt sem felmosóvödörben tartják, mert a lefolyótisztítót nem felmosóvödörnyi egységekben árulják; egyszerre nincs felmosóvödörnyi mennyiségre szükség, és a felmosóvödörből nem is lehet pontosan a lefolyóba önteni.

Mire kellett neki egy lakásban a rengeteg kénsav? Ezt nem ártana tisztázni. A lakásban ezt műtrágyagyártásra, mosószergyártásra, festékgyártásra, gyógyszergyártásra vagy netán robbanószerek gyártására akarta használni?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.02. 16:27:01

@annamanna: Akkor minden, a terrorcselekmény tényállásában felsorolt bűncselekmény terrorcselekmény, hiszen ha másban nem, de a sértettben félelmet kelt, márpedig a sértett: lakosság...

Na persze a cigányok ellen elkövetett sorozatgyilkosság az meg pont nem volt terrorcselekmény :-)

Arról hol olvasott, hogy a vödör, amiből kiöntötte, tele volt a kénsavval?
(A lakásban lefolyótisztításhoz előfordulhat.)

annamanna 2016.07.02. 16:41:11

@Counter: "minden, a terrorcselekmény tényállásában felsorolt bűncselekmény terrorcselekmény"

Miért, nem az?

"hol olvasott, hogy a vödör, amiből kiöntötte, tele volt a kénsavval?"

"A felindult lakó nem aprózta el a savazást, legalább egy felmosóvödörnyi maró anyagot zúdított a fiatalok nyakába." www.blikk.hu/aktualis/krimi/borzalmas-savval-ontottek-le-negy-kecskemeti-bulizo-diakot/3yvh26l

"(A lakásban lefolyótisztításhoz előfordulhat.)"

Milyen márkával, milyen néven árulják, esetleg képpel? Hogy néz ki ez a lefolyótisztító? Felmosóvödörben van?

Szerintem igen különös a kénsavazást normális, hétköznapi tevékenységnek beállítani. Nem az. Normálisan senki sem tart a lakásában kénsavat felmosóvödörben.
Aki ezt teszi, annak valamilyen szándéka van vele, és az igazi kérdés, hogy valójában mire akarta felhasználni az illető a kénsavat, amit, csak emlékeztetőül, a következő célokra használnak: műtrágyagyártásra, mosószergyártásra, festékgyártásra, gyógyszergyártásra, robbanószerek gyártására.
Ezen célok közül neki mire kellett? Mit akart gyártani egy vödörnyi kénsavból?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.03. 06:51:15

@annamanna: 1. Vicces, de nem.

"Terrorcselekmény

314. § (1) Aki abból a célból, hogy
a) állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön,
b) a lakosságot megfélemlítse,
c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetve nemzetközi szervezet működését megzavarja,
a (4) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) E § alkalmazásában személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekmény
a) az emberölés [160. § (1)-(2) bekezdés], a testi sértés [164. § (2)-(6) és (8) bekezdés], a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés [165. § (3) bekezdés],
b) az emberrablás [190. § (1)-(4) bekezdés], a személyi szabadság megsértése (194. §),
c) a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény [232. § (1)-(2) bekezdés], a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése [233. § (1)-(2) bekezdés],
d) a radioaktív anyaggal visszaélés [250. § (1)-(2) bekezdés],
e) a hivatalos személy elleni erőszak [310. § (1)-(5) bekezdés], a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak (311. §), a hivatalos személy vagy közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszak (312. §), a nemzetközileg védett személy elleni erőszak [313. § (1) bekezdés],
f) a jármű hatalomba kerítése [320. § (1)-(2) bekezdés], a közveszély okozása [322. § (1)-(3) bekezdés], a közérdekű üzem működésének megzavarása [323. § (1)-(3) bekezdés], a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés [324. § (1)-(2) bekezdés], a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés [325. § (1)-(3) bekezdés],
g) a nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés [326. § (1)-(5) bekezdés], a haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés [329. § (1)-(3) bekezdés], a kettős felhasználású termékkel visszaélés [330. § (1)-(2) bekezdés],
h) a rablás [365. § (1)-(4) bekezdés] és a rongálás [371. § (1)-(6) bekezdés],
i)107 az információs rendszer vagy adat megsértése [423. § (1)-(4) bekezdés]."

Minden rablás magától értetődően félelmet kelt a lakosság egyes egyéneiben (egyben biztosan), mégis elkövethető rablás úgy, hogy az nem terrorcselekmény is egyben.

2. És hogy lehet megmérni a már kiöntött kénsav mennyiségét? Próbáld ki egy vödör vízzel, zúdítsd le, majd ezt követően igyekezz megmérni a térfogatát.

A kiskereskedelemben is kapható kénsav alapú lefolyótisztító, nem tudom, mit jössz mindig az ipari felhasználással.

www.tech-masters.eu/printgo/download/Datasheet/284/techmasters_hu_drc_PDS.pdf

95%-os kénsav.

www.horobkft.hu/biztonsagi_adatlapok/DELEO_Lefolyo_tisztito_2015.07.13.pdf

Ez is kénsav, 92-98%-os.

annamanna 2016.07.03. 15:14:12

@Counter: "a kettős felhasználású termékkel visszaélés [330. § (1)-(2) bekezdés]"

Kimeríti, nem?

"hogy lehet megmérni a már kiöntött kénsav mennyiségét?"

Ez a helyszínelők dolga.

"A kiskereskedelemben is kapható kénsav alapú lefolyótisztító"

Ez tényleg elég durva, de pont azért, mert ennyire veszélyes, nem lehet nyitott vödörben tartani.

Amúgy a lefolyótisztító leírásában ez nem világos:
"Öntse a terméket lassan az elzáródott lefolyóba, majd
adjon hozzá fél liter vizet kb. 30 másodperc
után. Hagyja hatni körülbelül 5 percig. Ezután
öblítse le vízzel. Ha szükséges, ismételje meg a műveletet"

Miközben a wikipédia ezt írta: "A kénsavat úgy kell hígítani, hogy az üvegbot állandó kevergetése közben vízbe öntjük. Ugyanis a kénsav vízben való oldódása erősen exoterm folyamat. Tilos a tömény kénsavba vizet önteni! Ilyenkor a fejlődő hőtől a víz felforr, és szétfröccsenti a kénsavat, ami súlyos sérülést okozhat."

Miért ajánlanak használati utasításként olyan műveletet, ami elvileg szigorúan tilos?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.04. 07:50:43

@annamanna: Kettős felhasználású termék az, amit a 428/2009/EK rendelet 2. cikkének 1. pontja annak minősít:

"E rendelet alkalmazásában:
1. "kettős felhasználású termékek": azok a termékek, beleértve a szoftvert és a technológiát is, amelyek polgári és katonai célokra egyaránt felhasználhatók, e fogalom továbbá magában foglalja azokat a termékeket is, amelyek egyaránt felhasználhatók nem robbantási célokra és nukleáris fegyverek vagy más nukleáris robbanószerkezetek előállításához történő, bármilyen formájú hozzájárulás céljára;".

A kénsavas lefolyótisztító felhasználási javaslatának értékelésekor figyelembe kell venni, hogy arra a lefolyóban, a dugulás fizikai közelében kerül sor, nem pedig az orrunk előtt. Az orrunk előtt egy tálban kevergetve bődületes ostobaság megtenni, a dugulás közelében pedig helyes és hatékony eljárás. (Az orrunkat ugyanis nem akarjuk felforrósodó, tömény kénsavval szétmaratni, a dugulást viszont igen.)

annamanna 2016.07.04. 14:41:56

@Counter: Honnan veszed, hogy egy felmosóvödör azért volt tele kénsavval, mert lefolyótisztításra akarta használni? Nem felmosóvödörben árulják, abból nem lehet a lefolyóba önteni, a kénsav és a víz keveredése pedig egyenesen életveszélyes: "Tilos a tömény kénsavba vizet önteni! Ilyenkor a fejlődő hőtől a víz felforr, és szétfröccsenti a kénsavat, ami súlyos sérülést okozhat."

"a dugulás közelében pedig helyes és hatékony eljárás."
Ja, hát persze, te mindezt egy másik lakásban nézed végig, és robotkarokkal irányítod azt, hogy a felmosóvödröt (!) a mosogató, a kád vagy a vécé lefolyójába irányítod.
Hagyjuk már a hülyeséget. A lefolyótisztítót NEM felmosóvödörben árulják, mert onnan SZÉTFRÖCSÖG, mindenfelé folyik, nem oda, ahová kéne. Tele lesz vele a kád vagy zuhanytálca, a mosogató, aztán utána te mászol bele? Meg te eszel a tányérból, amin esetleg kénsavas lerakódás lehet?
Szerintem költözz el a Marsra, ott biztosan más fizika érvényes, mint itt.

És komolyan hagyjuk ezt abba, irtó unalmas, hogy egy gonosz bűnözőt védesz. Vödörnyi kénsavval akarta a lefolyót tisztítani! Hát persze.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.04. 22:13:51

@annamanna:
1. A kénsav nem kezd el fröcsögni attól, hogy felmosóvödörbe öntik.

2. A kénsavat valóban senki se tárolja vödörben, azonban bármikor átönthető egy üres vödörbe abból a zárt edényből, amiben illik tárolni (pl. amiben szabadon megvehető).

3. A lúgos-alumíniumos lefolyótisztítók is hasonlóképpen működnek: heves exoterm reakcióra lépnek a vízzel a lefolyóBAN (gyk. a kád, mosdó, mosogató lefolyónyílásán túl a csövekben, tipikusan és remélhetőleg ott, ahol beöntés után elakad, hiszen valami oka van annak, hogy használjuk, nem? na, azért, amiben elakadt, nem kár, hogy a forrósodó sav vagy lúg felmarja).
www.youtube.com/watch?v=6B6Q5fgE9qo

Ez itt egy lúgos lefolyótisztító, egyes változatait alumíniummal keverve árulják - a videón külön adja hozzá az ismeretlen szerző. Ez történik a csőben, ettől működik.

4. A lefolyó nem a kád és nem a tányér. Egyáltalán, ki mosogat lefolyótisztítóval? Az tényleg hülye.

5. Nem tudjuk, hogy "vödörnyi". Én csak azt tudom, hogy a kénsav kiskereskedelemben szabadon beszerezhető, tipikusan lefolyótisztítóként. Nem olyan elképesztő és őrjítő önmagában az, hogy egy háztartásban rendelkezésre áll.

Olyan, mint egy láncfűrész. Azzal is lehet szörnyűségeket művelni, mégse merül fel a kérdés, hogy "minek otthonra láncfűrész".

annamanna 2016.07.05. 00:16:39

@Counter: Találj ki valami szórakoztatóbbat, hogy kedvem legyen beszélgetni veled. Nagyon unalmas ötször ugyanarra a szarházi mentegetőzésre válaszolni.
1. "A kénsav nem kezd el fröcsögni attól, hogy felmosóvödörbe öntik." - ezt mégis hol álmodtad meg? "Tilos a tömény kénsavba vizet önteni! Ilyenkor a fejlődő hőtől a víz felforr, és szétfröccsenti a kénsavat, ami súlyos sérülést okozhat." Ha ÜRES vödörbe öntik, akkor mitől fröcsögne?
2. "A kénsavat valóban senki se tárolja vödörben, azonban bármikor átönthető egy üres vödörbe abból a zárt edényből, amiben illik tárolni (pl. amiben szabadon megvehető)." - A lefolyótisztító 2-5 deci, egy vödör pedig 15-20 liter. A blikk szerint LEGALÁBB egy felmosóvödörnyi mennyiséget zúdított rájuk a nő. Az mégis hány doboz lefolyótisztító? És minek öntené át vödörbe? Magadtól vagy ennyire buta, vagy valaki segít?
3. "A lúgos-alumíniumos lefolyótisztítók is hasonlóképpen működnek" - igen, amit egy VÉKONY KIÖNTŐCSŐRÖN keresztül öntenek bele pontosan a lefolyóba, és így nem marad szermaradvány a kád/zuhanytálca/mosogató felszínén. De ha felmosóvödörből zuttyintod oda a kénsavat, akkor abból mindenhová jut, te nagyonokos.
4. "A lefolyó nem a kád és nem a tányér. Egyáltalán, ki mosogat lefolyótisztítóval? Az tényleg hülye." - Nem ártana, ha téged is megvizsgálna egy szakértő. Ahhoz, hogy a kád/zuhanytálca/mosogató falán ott legyen a kénsav, elég, ha FELMOSÓVÖDÖRBŐL önti bele, mert akkor a beleöntött mennyiség egy része ottmarad. És még csak lemosni sem lehet, mert
az exoterm reakció miatt szétfröcsög. Valami minimális mennyiség a repedésekben még azután is marad, ha sikerült a nagyját eltávolítani. Úgyhogy mosogatás/fürdés közben mindenképpen érintkezni fog a tányérral/testfelszínnel. Csak próbáld ki! Nagyon egészséges!
5. "Nem tudjuk, hogy "vödörnyi"." - a cikk azt írta, LEGALÁBB egy felmosóvödörnyi mennyiséget öntött ki a nő, tehát lehet, hogy TÖBBET, de annál kevesebbet semmiképpen sem. Tehát 15-20 liter kénsavat zúdított ki az utcára.
És nem azt mondta, hogy rátok öntöm a lefolyótisztítót (vékony kiöntőcsőrön keresztül), hanem azt, hogy rátok öntöm a kénsavat! A lefolyótisztítónak van egy márkaneve, ami könnyebben eszébe jutott volna a nőnek; amikor valaki lefolyótisztítót vesz, akkor a termék márkanevét jegyzi meg, nem a szer összetételét. Ez NEM egy márkatermék volt, hanem NATÚR KÉNSAV, egy VÖDÖRBEN (nem speciálisan csőrös flakonban), és a mennyisége a cikk (tehát az áldozatok beszámolója alapján) LEGALÁBB egy felmosóvödörnyi, azaz 15-20 liternyi volt.
Aki ezt kiöntötte, az terrort alkalmazott, mert ha molotov koktélt dobott volna le, most fix, hogy terrorizmusért ítélnék el, noha egy sörösüvegnyi benzin sokkal könnyebben előfordulhat egy lakásban, mint egy vödörnyi kénsav. És kevésbé lett volna veszélyes, mint ez.
Ha bíró lennék, terrortámadásért ítélném el a nőt, aztán csak gondolkozzon a börtönben, hogy hol vannak a normális viselkedés határai.

annamanna 2016.07.05. 01:59:03

@Counter: Annyira súlyosan megszegte a társadalmi együttélés szabályait, mint egy terrorista. 10-20 évnél hamarabb nem volna érdemes emberek közé engedni. A savas dokit pedig soha nem lenne szabad kiengedni a börtönből. Azt bíróként simán TÉSZ-re ítéltem volna (és valószínűleg hasonlóan döntött volna a társadalom legnagyobb része, ha rajta múlik az ítélet).
Persze eleve őrültség engedélyezni egy társasházban működő pizzériának, hogy reggel ötig tartson nyitva. Tehát az önkormányzat is hibás, amiért kiadta ezt az engedélyt. Lehetséges, hogy a pizzéria üzemeltetője lefizette az önkormányzatot az engedély fejében, és a lakók törvényes módon nem tudták elérni a nyitva tartási idő korlátozását.
Valami kreatívabb megoldást kellett volna kitalálniuk, ha már a törvényes út (az esetleges korrupció miatt) nem járható. Talán minden este szabadon engedni egy patkányt a vendégek között. Ez persze rengeteg energiát felemésztett volna, és nem biztos, hogy sikerrel járnak. Vagy esténként olyan erősen öntözni a muskátlikat, hogy csak úgy zuhogjon lefelé a földes víz. Vagy szaros vécépapírokat ledobálni stb. Sokféle sunyi ötletet ki lehet találni, de akárhogy is, szelídebb módszert kellett volna választani a pizzéria megfegyelmezésére, nem a kénsavas vödröt, mert ezzel nem a pizzásnak ártottak, hanem azoknak az embereknek, akik lehet, hogy életükben először jártak ezen a helyen.

@Doomhammer: Ebben a szintén kecskeméti ügyben is bőven felvethető az állam felelőssége. Egyszerűen nem igaz, hogy az állam nem éri fel ésszel, hogy a prostitúciónál kell valamiféle védelem, mind a kuncsaft, mind a szexmunkás részére. Ezt pedig csak a nyilvánosházakban lehetne garantálni. Szimpla törvénnyel megoldható lenne a prostitúció "kifehérítése", amivel mindenki jól járna, KIVÉVE a bűnözőket. Egyrészt az orvosi ellenőrzés biztonságosabbá tenné a kuncsaftok számára a szolgáltatást, másrészt a prostik is sokkal inkább biztonságban lennének. Harmadrészt nyíltabban fel kellene vállalnia minden résztvevőnek, hogy a keresleti vagy a kínálati oldalon részt vesz a prostitúcióban; mert ebben a kecskeméti gyilkosságban is (és még számos másikban) a résztvevők úgy tesznek (tettek), mintha semmi közük sem lenne a kurválkodáshoz. Ellenőrzött vigalmi negyed esetében viszont nem lehetne elhazudni, hogy valaki mit keres éppen ott.
Persze valószínűleg így is lennének, akik megpróbálnak kibújni az ellenőrzés alól; de akkor a "kontárokat" éppen úgy bűnözőknek lehetne tekinteni, mint akármilyen adócsalót.
Szóval, az állam részéről semmilyen különösebb ésszel nem kéne rendelkezni, hogy meglépjék a kifehérítést (legalizálást). Ha nem teszik, és a kurvaipart hagyják a sötétben tenyészni, akkor kizárólag a szervezett bűnözésnek tesznek szívességet. Hasonlóan a kábítószer kereskedelemhez. Zacher Gábor szerint 3 és fél naponta jelenik meg újabb és újabb szintetikus szer a piacon, aminek a hatásáról senki sem tud semmit. Nem igaz, hogy az állam nem tudna ebbe valamilyen módon beleavatkozni. Ha a dohány- és alkoholpiacon nagyon is jelen akar lenni, akkor jobban tenné, ha ezek mintájára állami bordélyokat és "drogériákat" vagy betépőházakat is üzembe helyezne. Kevesebb ember halna vagy nyomorodna meg, és az egészségügyre is kisebb teher hárulna.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.05. 08:24:47

@annamanna:
1. Na látod. Akkor mi a gond azzal, hogy zúdítás előtt átöntötte egy vödörbe?

2. A Blikk nyilván megmérte. Kizárt, hogy:
- a Blikk tévedjen a mennyiséget illetően, illetve hogy
- a zúdító a vödörben felhígította volna a savat (szabályszerűen!).

3. Igen. Ki mondta, hogy felmosóvödörből kell bezúdítani a lefolyóba?

Az, hogy az ablakból vödör segítségével öntötte ki, nem enged arra következtetni, hogy:
- tartósan vödörben tárolta volna, illetve hogy
- más felhasználáskor is vödörből öntötte volna.

4. Ki beszél arról, hogy lefolyótisztításhoz vödörből öntjük? Rajtad kívül senki.

5. Ezt mind nem tudjuk, ezek egy bulvárlap spekulációi. A nő tisztában lehetett a lefolyótisztítója hatóanyagával, ami sokkal félelmetesebbnek hat, mint a "leöntelek Deleóval" fenyegetés. Nekem például eddig fogalmam se volt, mi a nyavalya az a Deleo.

Vö. a pár évvel ezelőtti pártszékház-tüntetések ellenzőjének fenyegetése, aki szintén azzal látta bölcsnek fenyegetni, hogy sósavval és márkanévvel kínálja meg az érintetteket.

A "márkatermékek" egyébként nagy tisztaságú (92-98%) kénsavat jelentenek, ami egyben a hatóanyaguk is.

6. A bíróságnak a jogszabály alapján kell ítélnie, nem az absztrakt társadalomra veszélyesség alapján. Hogy is nézne ki, ha egy kuruzslásról megállapítanák, hogy "legalább olyan veszélyes, mint egy halálos közúti baleset okozása", egy pénzmosásról azt, hogy "legalább olyan veszélyes, mint egy hazaárulás", és erre hivatkozva önkényesen válogatnánk a büntetési tételek között?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.06. 17:31:07

Az idős ember házába fogadta a hajléktalant, ő pedig gondozta ezért.

Aztán egyszer mégis agyonverte.

www.delmagyar.hu/mako_hirek/hazaba_fogadta_kesobbi_gyilkosat_belehalt_a_veresbe_a_beteg_bortonbe_megy_a_gondozoja/2481372/
"A tettes hajléktalan volt, amikor a Makó-Rákos közelében, tanyán élő Sándor bácsi befogadta. N. Tibor az ott lakás fejében segített a ház körüli munkákban. 2013 óta lényegében 107 ezer forintból éltek: ennyi nyugdíjat kapott a tulajdonos. Ő azonban tavalyelőtt, 84 évesen leesett a lábáról, és rohamosan romlott az állapota, állandó gondozásra szorult. Lakója igyekezett őt ellátni, bevásárolt, megvette a gyógyszereket, megetette őt. Közben azonban ivott is, otthon vagy a kocsmában. 2014. december 16-án reggel magához vette gondozottja nyugdíját, bement Makóra, kocsmázott, aztán hazatérve megpróbálta megetetni, megitatni a beteget. Ő azonban már nem fogadta el az ételt, és a gyógyszereket sem sikerült neki beadni. N. Tibor erre megint ivott – aztán dühében egy kalapáccsal többször is ráütött a beteg fejére és kezére, majd egy törött kávés csészével is megsebezte, rátérdelt a mellkasára, eltörve több bordáját. Hajnalra Sándor bácsi meghalt. Az ittasságából ébredő férfi reggel 7 óra után értesítette a mentőket, akik a sérülések láttán kihívták a rendőrséget.

A nyomozás azt derítette ki, hogy bár a bántalmazással okozott sérülések önmagukban nem lettek volna halálosak, a betegségekkel együtt, közvetve mégis végzetesek voltak. A Szegedi Törvényszék tavaly decemberben halált okozó testi sértés bűntette miatt szabta ki a 3 év 8 hónapot, 4 évre a közügyektől is eltiltotta a vádlottat, aki enyhítésért fellebbezett. A Szegedi Ítélőtábla azonban most helybenhagyta a büntetést, így az már jogerős."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.07. 07:32:48

Hívőbűnözés. Első fokon el is ítélték a vadállatias elkövetőket.

444.hu/2016/07/06/egy-rokonnal-eroszakoltatta-meg-lanyat-egy-fanatikusan-vallasos-pecsi-no

Ki fogja megvédeni a magyar gyermekeket vallási tébolyba eső felmenőiktől? Senki.
Rendőrt a gyülekezetekbe, mindegyikbe, figyeljék a gyanús jeleket!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.07. 21:01:59

@Counter:
Sajnos a hívőbűnözéses esete nem kivételes, a hívőbűnözés szabályos elharapózásáról beszélhetünk.

Itt van a mélykúti G. József esete, aki a gonosz szellemeket akarta kiűzni Elvírából, az élettársából. Kalapáccsal.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c25076405

Elvira nem élte túl.

A leghíresebb eset természetesen Polcz Erikáé, aki úgy érezte, magát a gonoszt pusztítja el Szita Bencében. Bence se élte túl. Itt még külön érdekes részlet, hogy a három gyilkos közül kettő egy gyülekezetben ismerkedett össze.

pitcairn2 2016.07.07. 22:12:24

@Doomhammer:

elszármazott hazánkfia által megvalósított brókerhuliganizmus London kies városában:)

jó dolga lehetett eddig ennek a Brett BARNÁNAK:)

31 Year Old Hedge Funder Trashes $20 Million Hamptons Mansion In Wild Midget-Tossing Party, Is Fired
www.zerohedge.com/news/2016-07-07/31-year-old-hedge-funder-trashes-20-million-hamptons-mansion-wild-midget-tossing-par

annamanna 2016.07.08. 02:19:29

@Counter: Nem vagyok hajlandó még ezt is végigolvasni.
Azzal, hogy egy kénsavazós nőt védesz, beáraztad magad. Ott folytatod az ámokfutást, ahol a trópusi mocsarakkal abbahagytad.

Ami pedig a hívőbűnözőket illeti, illene megnézni az eredeti tudósítást is, amiből kiderül, hogy ez a két szerencsétlen majdnem értelmi fogyatékos. Másrészt a lány PONTOSAN a gyülekezetnek szólt, és azok szóltak a rendőrségnek, tehát az esetet végképp csak egy imbecilis minősítheti "hívőbűnözésnek", amikor PONT a gyülekezet adott védelmet a lánynak, és jelentette fel az anyát és a nagybácsit.

De visszatérve a két simára csiszolt elméjűre: tekintve az erősen korlátozott felfogóképességüket, teljesen értelmetlen őket ilyen durván elítélni (szemben a kénsavazós nővel!!!!)
Az anyának elég büntetés volna, hogy elvették tőle a lányát és kitiltották a gyüliből. A fickónak meg egy évet adnék, azt is pszichiátriai osztályon letöltve. És mindkettőt szexuálpszichológiai tanácsadásra utalnám. Erős a gyanúm, hogy az anya maga is nemi erőszak áldozata lett valamikor, azért vált rögeszméssé. Sőt könnyen lehet, hogy pont a saját családján belüli volt az erőszaktevő.

A 444-es kommenteket lehetetlenség végigolvasni, de ez tetszett: a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/3904/4706/original.jpg?w=600&h

Pár napja mesélt vki az ismerőseiről, ahol anyuka időtlen idők óta a fiúgyerekkel alszik. (A fiú most 12 éves). Ez legális, noha a fiú szexualitását erősen el fogja torzítani. Kíváncsi lennék, hány családban fordul elő valamiféle nemileg torzult viselkedés, visszaélés gyerekekkel szemben. Vagyis inkább nem szeretném tudni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.08. 08:27:14

@annamanna: Azt, hogy tájékoztatlak róla, hogy mi a terrorcselekmény és a kénsavat öntő nő cselekménye miért nem az, elég eltorzultan kell nézni, hogy védelemnek tűnjön.

Akkor pedig nyilván szellemi fogyatékos hívőbűnözők és nem gyülekezetben, hanem elmegyógyintézetben volna a helyük. A gyülekezet miért nem ismerte fel a bűncselekmény előjeleit, miért nem védte meg az áldozatot? Miért nem vetette ki magából idejekorán a bűnözésre hajlamos tagokat?

A jog nem tekinti büntetésnek a gyermek állami védelembe vételét és a gyülekezet kései eltaszító intézkedését. Büntetés az, amit a törvény büntetésként meghatároz és előír.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.08. 11:11:59

Elítéltbűnözők támadnak az igazságszolgáltatásra. Szenzációs illusztrációval!

www.blikk.hu/aktualis/belfold/hozzavagta-a-szeket-a-birohoz-a-csepeli-ferfi-felfuggesztett-helyett-letoltendot/dl8m1q1

Pedig csak jogos védelem történt az alapügyben, a gyermekét védelmező apaoroszlánt ítélték el.
Itt meg tévedés esete forgott fenn.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.08. 21:38:50

@Counter:
Ez semmi B. János ügyéhez képest, aki géppisztollyal ment be a kiskunhalasi ügyészségre és nem sokon múlott, hogy nem sikerült neki lelőnie a főügyészt és még egy pár embert.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c29788130

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.08. 21:41:52

Szombathelyi álompár, akik között soha korábban hangos szó nem hangzott el. A kommentfolyam olvasói sejthetik, mi történt ezután: a férfi megölte a nőt, majd ő maga is öngyilkosságot követett el, ezúttal sikereset. A gyerekek szeme előtt.

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/gyilkossag_ongyilkossag_szombathely_vaci_utca
"A volt feleség látogatott el a szombathelyi Váci Mihály utcába, gyermekeihez, amikor eddig tisztázatlan okból a lakásban albérlőként élő volt férje késsel támadt az asszonyra. A korábban villanyszerelőként dolgozó férfi feltehetőleg a gyilkosság után ébredt rá arra, mit tett és ezután magával is végzett.

A gyilkosságról és öngyilkosságról délelőtt már beszámoltunk. Közben megtudtuk, hogy a szülők már nem éltek együtt. A Váci Mihály utcai társasház ötödik emeletén R. T. lakott albérlőként, két gyermekével és az egyik gyermek élettársával. Harmadik gyermekük máshol lakott.

annamanna 2016.07.08. 23:49:56

@Counter: nem olvastam el, nem érdekel, hogyan próbálod kisebbíteni a bűnét egy ilyen szörnyetegnek.

Ami pedig a pécsi unokatestvéreket illeti, tessék, ettől félt az anya: 444.hu/2016/07/08/a-49-eves-p-zsolt-elrabolt-es-megeroszakolt-egy-15-eves-lanyt

A kommentelők rögtön feltették a kérdést, mégis hogy ülhetett be ez a 15 éves lány egy idegen férfi autójába este?
Valószínűleg nem egy IQ-bajnok, és a pécsi anyuka tudta, hogy az ő lánya sem az. Már idéztem, de újra:
www.facebook.com/egyremrendescsaledaranykopesek/videos/1039488952803228
és: www.facebook.com/egyremrendescsaledaranykopesek/videos/985127938239330/

A lány butasága semmiféle erőszakra nem mentség, az anya hülyeségét pláne nem menti. De pont a tapasztalatlanság, naivság, "szőkeség" miatt a tinédzser lányok TÉNYLEG valós veszélyben vannak, a tini lányok elleni nemi erőszak az ószövetségnek is külön témája, ez sajnos akkor is, és azóta mindig is probléma maradt. Például: "Karin három pásztorral akad össze (két férfi és egy fiú), akiket meghív, hogy fogyasszák el vele az ebédjét. Végül a két idősebb férfi megerőszakolja és meggyilkolja a lányt" hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%B1zforr%C3%A1s

Valószínűleg az anya a maga korában pont ilyen naiv volt, valószínűleg ellene is elkövettek erőszakot, valószínűleg nem véletlenül volt rágörcsölve a témára.

Viszont te még nála is ostobább vagy, ha azt gondolod, a butákat "ki kell szűrni", meg "előjelek" alapján válogatni kell az emberek között.

Hogyhogy például a választók nem szűrik ki az enyves kezű politikusokat? Ennél durvább visszaélések tömege marad büntetlenül, nemde?
Néha gondolkozhatnál is, mielőtt írsz. A gonoszt pártolod, az ártatlant vádolod.

" a gyermek állami védelembe vételét"
A lány nem került állami gondozásba, az egyik gyülekezeti tag vette magához.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.09. 08:55:35

És ha családcentrikus magyarok, akkor csecsemőgyilkosság, ezt is jól megtanulhattuk a kommentfolyam léte során.

Ezúttal Angliában.

www.wigantoday.net/news/local/woman-charged-after-baby-abandoned-at-hospital-1-8005453
"A woman has been charged with the attempted murder of a newborn baby who was found abandoned in a toilet at Wigan Infirmary.

Police were called to the hospital shortly after midnight on Wednesday to reports of the baby boy being found.

Orsolya Anmaria Balogh, 26, has been charged with attempted murder and has been remanded to appear at Manchester Magistrates Court tomorrow (Saturday).

The baby was found by security staff at the hospital and taken into the A&E ward where he was resuscitated and is now doing well.

Police say that a 31-year-old man who was arrested on suspicion of attempted murder has since been eliminated from enquiries."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.09. 09:36:26

@annamanna: Értem, tehát ha valakiről megállapítod, hogy "szörnyeteg", akkor az e minőségénél fogva akkor is haditechnikai termékkel visszaélő terrorista, ha se haditechnikai termékkel, se terrorcselekménnyel soha semmilyen viszonyba nem került.

Akkor szerintem vérfertőző is - ha pedig azt mondod, hogy nem követett el vérfertőzést a kénsav kiöntésével, akkor egy elvetemült szörnyeteget védesz, ezáltal pedig bűnrészessé válsz az általa elkövetett vérfertőzésben.

---

Minden közösséggel szemben jogos elvárás a keményen dolgozó és jogkövető többség részéről, hogy a bűnözővé váló tagjait azelőtt vesse ki magából, hogy azok bűnözni kezdenének. Éberség!

---

Azt sem büntetésként határozza meg a törvény, hogy a lányt nem az állam, hanem más veszi gondozásba (bár sejtésem szerint az, hogy gyülekezeti tag, azaz harmadik személy csak úgy magához vesz egy kiskorút, nem egy végleges állapot).

Büntetés az, amit a törvény büntetésként meghatároz és előír. Azt pedig ki kell szabni a saját lányát molesztáltató hívőbűnözőre, hiszen bűnt büntetlenül nem hagyhatunk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.09. 12:32:00

Gyilkosság betörés közben Zalaegerszegen, képgaléria a hír alatt a gyanúsított fényképével.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/orizetben-a-zalaegerszegi-emberoles-gyanusitottja
"A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy nap alatt azonosították és elfogták a 30 éves környékbeli elkövetőt.

Ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A zalai nyomozók 2016. július 7-én délután elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki egy 30 éves környékbeli férfit, aki megalapozottan gyanúsítható annak a 67 éves asszonynak a megölésével, akit zalaegerszegi otthonában 2016. július 3-án holtan találtak a rendőrök."

További részletek:
zaol.hu/zalaegerszeg/elozetesbe-kerult-a-zalaegerszegi-gyilkossag-gyanusitottja-1777797

annamanna 2016.07.09. 14:46:39

@Doomhammer: Kár, hogy több adat nincs megadva Balogh Annamáriáról az életkorán kívül. Például, hogy hol dolgozott.
A döntése talán valamilyen módon összefügg a brexit miatti bizonytalansággal (bár nem indokolja azt). Egyébként érdekes, hogy Manchester 60,4%-kal, azon belül Wigan 63,9%-kal a maradásra szavazott. www.bbc.com/news/uk-politics-eu-referendum-36617781

@Counter: Talán kérd meg ezt a drága lelket, hogy téged is öntsön le.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.09. 17:20:23

@annamanna: Ne védd a vérfertőző fogolyzendülőt!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.09. 20:45:58

@annamanna:
"Kár, hogy több adat nincs megadva Balogh Annamáriáról az életkorán kívül. "

Még azt lehet tudni az esetről, hogy egy 31 éves férfit is gyanúba fogtak, de ő teljesen tisztázta magát.

"A döntése talán valamilyen módon összefügg a brexit miatti bizonytalansággal "

Nem tudom, miért kell itt racionális indokot keresni. Az anyák időnként megölik az újszülöttjeiket, pont. Van, amikor a környezet fenyegetése miatt, mint ezek a hajdúszoboszlói fiatalok, amikor a lány jómódú szülei azt mondták a lányuknak, hogy még van egy dobása. Erre a családi ház jacuzzi-kádjában ölték meg a babát.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c23945237
kgb2781.uw.hu/bk.html#c30186430

Aztán van, amelyik drogozik (vagy iszik) és azért:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c19742752

Aztán van, ahol egyszerűen nincs ok.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c20857510

Lényeg a lényeg: a csecsemőgyilkosság meglehetősen gyakori, megkockáztatom (nem számoltam meg), hogy van olyan gyakori, mint a félrement betöréssel kapcsolatos gyilkosság, amin a Jobbik annyit utazott.

annamanna 2016.07.10. 02:29:02

@Doomhammer: Ezt értem, csak eszembe jutott valaki, akiről kamaszként meg voltam győződve, hogy kurva lesz, ha felnő. Tipikus "nyihogó kanca", már 14 évesen volt egy abortusza. Aztán felnőtt, és legnagyobb meghökkenésemre férjhez ment Angliában. Az esküvőjén persze már pocakja volt. Hogy a gyereket biztosan nem anyai szeretetvágyból vállalta, hanem a baba csupán eszköz volt számára ahhoz, hogy letegye a seggét egy angol családban, azt azért gondolom, mert 14 évesen is eszközként próbálta használni a terhességet arra, hogy kimaradhasson az iskolából. És amikor megmondták neki, hogy ezt nem teheti meg, továbbra is muszáj iskolába járnia, akkor inkább elvetette a magzatot.
Tehát a nyihogó kancaságnál is erősebb motiváló a lustaság, kényelemszeretet és biztonságvágy. Mégiscsak jobb egy darab részeges angol mellett leparkolni, mint több ezer részeg angollal és bevándorlóval kefélni.
Tehát ő jutott eszembe Balogh Annamáriáról. Akinek valószínűleg valami hasonló szándékai lehettek (azért szülte meg a babát, és nem vetette el idejekorán). Csakhogy pont közbejött a brexit, és talán a hazafiúi büszkeség elkaphatta Balogh Annamária pudingfejű királyfiját.
Hát persze mittudomén. Lehetséges, hogy ő csupán Mária Magdolnai érzékenységgel jajkiáltott, ez egy kétségbeesett és sokkoló üzenet volt a közönyös világegyetem felé, miszerint: "Küggyetek még pézt!"

@Counter: büntetésül: videa.hu/videok/zene/veszett-lelkek-gvQjrfULJgzZcPbh

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.10. 10:02:57

@annamanna:
Lehet, hogy újmagyar volt. Román tolmácson keresztül beszélt.

www.manchestereveningnews.co.uk/news/greater-manchester-news/baby-toilets-wigan-woman-charged-11591436
"A woman wept as she appeared in court charged with attempting to murder her newborn baby boy.

Orsolya Anmaria Balogh, 26, broke down in the dock when she appeared at Manchester and Salford Magistrates’ Court on Saturday morning.

Speaking through a Romanian interpreter, she spoke only to confirm her name and date of birth."

Egyébként nem tudjuk, milyen okmányokkal tartózkodott Nagy-Britanniában, magyar és román egyaránt lehetséges.

annamanna 2016.07.10. 15:36:51

@Doomhammer: Akit említettem, az is újmagyar volt, fentebb félreérthetően írtam, a lány volt kamasz, nem én. Az elképesztő migránstömegek miatt Nagy-Britannia kitűnő piac lehet a szegény virágárus lánykák számára, nem is kell hozzá pudingfejű őslakót keresni (és angolul tudni), van ott már mindenféle fazon, meg egyébként is elég a jelbeszéd. Elvégre az állatok se társalognak, ha rájuk jön az üzekedés. Az ember pedig biológiai lény, ezt ne felejtsük el.
Ha csóringer Annamária angolul sem tudott, akkor valszeg nem voltak hosszútávú tervei a babával, semmire sem akarta felhasználni, egyszerűen annyira ostoba volt, hogy az abortusz elintézése is meghaladta a kognitív képességeit.

Az áruk és a munkaerő szabad áramlása elképesztő piaci lehetőséget teremt a prostitúció számára. Na persze kell hozzá fizetőképes kereslet, felteszem, a migránsok egy jó része még fizetni sem tud. De hogy a tömeges migráció az anómiát micsoda szintre emeli, azt elképzelni sem tudom.

Na persze semmi új sincs a nap alatt, korábban már szóba került, hogy a 19. sz-ban micsoda ipari méretekben zajlott (pont Angliában) a csecsemők legyilkolása. De ez a jelenség valójában az egész emberi történelmet végigkísérte: en.wikipedia.org/wiki/Infanticide
(ez itt külön az Omo-völgyről, ahol kb. minden 3. gyereket megölnek disrupt.blog.hu/2014/03/07/az_omo_gyermekei )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.11. 08:32:41

@annamanna:
" Akit említettem, az is újmagyar volt,"

Attól tartok, eltérő értelemben használjuk az "újmagyar" kifejezést. Én azokra az újdonsült magyar állampolgárokra használom, akiknek Semjén most adott állampolgárságot, de igazából nem vagy alig beszélnek magyarul. Erre ideológia is van, a szórványmagyarság asszimilációját kell megállítani.

Természetesen nem tudom, hogy a román tolmácson keresztül beszélő Annamária milyen útlevéllel utazott, de én azt tippelem, hogy magyarral.

Az ilyen határontúlimagyar-bűnözés legkirívóbb esete az u.n. "halálbrigád", akik Magyarországon öltek meg 4 embert és követtek el számos rablást ezen felül.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c17746502

Itt a főkolompos egy bizonyos Varga Sándor volt (képét itt nézheti meg:
atv.hu/cikk/20120502_megkezdodott_a_halalbrigad_buntetopere
), aki eleve románnak vallotta magát és a bíróságon megszólalni sem volt hajlandó magyarul.

"Az áruk és a munkaerő szabad áramlása elképesztő piaci lehetőséget teremt a prostitúció számára. "

Akkor az USA-t is nyilván elönti a prostitúció, mivel az is egy jókora piac, ahol szabadon áramlanak az emberek és az áruk.

annamanna 2016.07.11. 12:35:20

@Doomhammer: "Akkor az USA-t is nyilván elönti a prostitúció"

Régesrég elöntötte. Ahol házasság nélkül élő faszik vannak (és minél inkább áramlik a munkaerő, annál biztosabb, hogy család nélkül élő férfiak dolgoznak/vándorolnak) ott teljesen biztosan megjelennek a kurvák. Ez annyira biztos, minthogy a Nap minden reggel fölkel. A fizikai, pszichés és mentális adottságaiknál fogva a nők nem bírnak annyi anyagi javat kitermelni, mint a férfiak ("gyöngébb edények", mondja a Biblia), ugyanakkor az egyik legalapvetőbb késztetésük a biztonságra törekvés, ami mindenféleképpen anyagi javak felhasználásával jár. Nyilván biológiailag van beleépítve a nőbe a gyerekvállalás, fészekrakás, ehhez pedig biztonságos körülmények kellenek, amit egy nő önerejéből nem (vagy legalábbis kevésbé) fog tudni kivitelezni, mint egy férfi. Tehát ha egyéb okokból meg is lenne férfi nélkül, a biztonságra való törekvése a férfihoz fogja hajtani. A két nem közti win-win játszma klasszikus megvalósítása a házasság.
Ha ez valamiért akadályba ütközik (mert pl. a munkaerő, azaz legbiztosabban a férfi munkaerő nem kötődik stabilan, hanem áramlik), akkor a nők is alternatív útvonalakat fognak keresni arra, hogy részt vehessenek a két nem közti win-win játszmában.

"Idézzük fel pontosan(!) a win-win játék eredeti, Neumann féle definícióját:

„Amikor a játékosok tartósan és következetesen kooperatív stratégiát folytatnak, melynek során külső forrásból többlet nyereményhez juthatnak, azt nevezzük nem zérusösszegű játéknak.”" strategiakutatas.hu/2011/12/05/a-win-win-fantazmagoria/

Az eredeti cikk másról szól, de a nemek közti játszmára is alkalmazható. A "külső forrásból többlet nyeremény" a nemek közti játszmában leginkább a férfi által megszerzett anyagi javak többletét jelenti, amit együtt felhasználhatnak. A definícióból számomra érdekes a tartósan és következetesen kitétel. Neumann szerint tehát ez a játszma akkor lesz win-win, ha a felek tartósan és következetesen kooperálnak egymással.

"Míg korábban jól definiálható volt a gazdasági játékterek határa – még ha önkényesen is -, addig mára ez a határ már nem húzható meg egyértelműen, ha egyáltalán húzhatók ilyen határok egy globális gazdaságban. Még ha meg is tudjuk húzni ma, holnapra esetleg már egészen máshol húzódik. Olyan, mintha a gazdasági játéktér folyamatosan és gyorsuló tempóban tágulna. Ma még esetleg nincs hatása ránk egy win-winnek, mert nem hat vissza a harmadik fél, aki a számlánkat fizeti, de esetleg holnap egy ugyanilyen játszma már nekünk is okozhat veszteséget, mert nem vesszük észre, hogy már nem csak ketten vagyunk a játéktérben, hanem az is, aki tegnap még kívül volt. Ma már ő is része a játékunknak, és vele is számolni kellene."

Tehát amíg biztonságosan behatárolható a nemek viszonya, addig érvényesülhet az elv.
De ha a határok elmosódnak és a játéktér a végtelenségig kitágul, akkor "már nem csak ketten vagyunk a játéktérben, hanem az is, aki tegnap még kívül volt. Ma már ő is része a játékunknak, és vele is számolni kellene."

Nem arra gondolok, hogy három ember játszik megcsalós játékot, hanem arra, hogy a két nem közti játszmába beszáll az, aki a nyeremény nagy részét besöpri magának. Például, ha a nő kurválkodásra adja a fejét, akkor a háta mögött megjelenik a strici, a maffia stb, és amit keservesen összegyűjt, ki fog folyni a kezéből, anélkül, hogy az áhított biztonságot elérhetné.
A férfi pedig vagy ugyanannyit, vagy még többet költ a kurvá(k)ra, mintha stabil családja volna, miközben
- egészségileg kockáztat
- a kurvának átadott anyagi javaival más férfiakat, bűnözőket erősít, amivel a saját gazdasági pozícióit is rontja
- nem részesül a női gondoskodásból, és nem fektet be hosszú távon gyerekekbe

A férfi által kitermelt, a nő által remélt hasznot bűnözők zsebelik be.

"A sors iróniája, hogy talán pont a tévesen értelmezett, de makacsul alkalmazott win-win játékstratégiánk sodort minket egy láthatóan vesztes-vesztes helyzetbe. Természetesen a vesztes-vesztes játék csak előjelében különbözik a win-wintől, így ebben is van harmadik fél, aki besöpri a nyereséget. A jelenlegi játékban azonban úgy fest, hogy van még egy probléma, ami a tágulás során bekövetkezett. A korábbi nyertes oldalról egyre többen kerülnek át pillanatok alatt a vesztes oldalra, a tágulás miatt gyorsan és nagyméretben átíródó elszámolási mátrix miatt. Ez további problémát okoz, mert a játék jellege mellett nagy volumenű és gyorsütemű a nyertes-vesztes átsorolás is zajlik, amit nevezhetünk akár gazdasági válságnak is.

Jelenleg a régi stratégiáink fogságában vergődünk. Új stratégiákat kell keresnünk ebben a táguló, sokszereplős, és szerepváltó gazdasági játékban, olyanokat, amik kivezetnek a jelenlegi vesztes-vesztes helyzetből. Lehetőség szerint minél gyorsabban, mert ha valóban egy táguló gazdasági játéktér okozza ezt a válságot, akkor az új gazdasági stratégiákat még a tágulás maximális mértékének elérése előtt kéne megtalálni."

annamanna 2016.07.11. 12:53:43

@Doomhammer: A fenti szövegből az következik, hogy a játéktér folyamatos tágulása miatt a nemek közti kooperáció annyira gyengül, hogy akár meg is szűnhet.
A feminista és antifeminista mozgalmak megjelenése, megerősödése is ebbe az irányban hat (ezekben a mozgalmakban persze rengeteg hasznos idióta vesz részt, akik általuk át nem látott célokért küzdenek, és fixen vesztes-vesztes játszmát játszanak).

"Gondolni sem merek rá, mi van akkor, ha a csillagok életciklusaihoz hasonló modellt követ ez a táguló gazdasági tér."

Ezt visszafordítva: a két nem közti kooperáció megszűnése az emberi civilizáció biológiai összeomlásával jár. De sebaj, majd átveszik a helyünket az intelligens robotok.

"Itt a főkolompos egy bizonyos Varga Sándor"
"A pszichológus szakértői vélemények szerint Varga Sándort az együttérzés és a bűntudat hiánya és a felszínes érzelmek jellemzik, aki gátlástalanul hazudik. Indulatosságra és agresszivitásra hajlamos, domináns személyiség, tettei elkövetésekor a hideg számítás volt a meghatározó."

Az ilyen megátalkodott gazemberek esetében nyilván felmerül az ötlet, hogy volna értelme a halálbüntetésnek, de azt pontosan azért tilos bevezetni, mert ha legális a halálbüntetés, akkor a döntés joga a Vargához hasonló gátlástalan figurák kezébe kerülhet, és iszonyatosan visszaélhetnek vele.
Inkább tartson el a társadalom élete végéig x darab Varga Sándort, Anders Breiviket stb, mintsem egyetlen Varga Sándor, Anders Breivik szerezzen olyan közjogi felhatalmazást, amivel százak/ezrek/milliók pusztulását okozhatja.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.12. 08:18:25

@annamanna:
"A fenti szövegből az következik, hogy a játéktér folyamatos tágulása miatt a nemek közti kooperáció annyira gyengül, hogy akár meg is szűnhet."

Bocsánat, de ezt nem értem. Van ennek értelme? Úgy értem, rengeteg gyerek születik és nevelődik fel és az ember már csak olyan, hogy ehhez a két nem erős kooperációja kell.

Én azt gondolom, hogy semmi sem változott, csak a formális keretek szabályai lazultak meg. Régen kötelező volt házasságban élni (mert másként a nő nem tudta volna megszerezni a saját és gyerekei fenntartásához szükséges anyagiakat), ma meg nem kötelező. Régen tehát ugyanaz, ami ma megy, a házasság leple alatt zajlott. Azt meg pláne nem fogadom el, hogy sokkal több prostituált lenne, mint mondjuk a XIX. században volt, amikor a "vengerka" a magyar prostituáltak közkeletű elnevezésévé vált Lengyelországban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.12. 08:24:38

Kétgyerekes családanya, becsületes takarítónő és magyarbűnöző. Bocs, egyelőre magyargyanúsított.

Tavaly ősszel kezdték a bulvárlapok verni a tamtamot, hogy újabb halálbanda garázdálkodik Pest megyében, mivel két gyilkosságot is elkövettek idősek ellen.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c28664546

A mendei gyilkosság elkövetőjét el is kapták, Volner János leendő belügyminiszter rá is csapott az ügyre (biztos cigány volt az elkövető). Parazita életmódot folytató családokról fantáziált.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c29648994

Volner János, leendő belügyminiszter most kurva nagy kussban van, biztos azért, mert nyaral. Meg aztán ez a gyanúsított nem illeszkedik az ő szociokulturális sémáiba.

www.blikk.hu/aktualis/belfold/elfelejtette-az-erdi-par-hohera-hova-rejtette-a-gyilkos-fegyvert/63kh6z0
"Nem emlékszik arra H. Tünde, hova tette a baltát, amellyel kioltotta két idős ember életét Érden még tavaly ősszel – legalábbis a gyanúsí-tott asszony ezt állítja.

Információink szerint a kétgyerekes anya több helyet is megjelölt a zsaruknak, de egyik sem az, ahol a gyilkos fegyvert valójában elrejtette.

A gyilkosságot is hasonlóan rejtélyes módon vallotta be: úgy tudjuk, nem mondta ki, hogy agyonverte az időseket, csak annyit vallott, bántotta őket, főleg Marikát (†84). H. Tünde takarítani járt a tanár házaspárhoz, a gyilkosság reggelén is emiatt ment a lakásba. A nő vagy távozáskor, vagy rögtön érkezése után gyilkolhatott, Marikát ugyanis az előszobában találták meg az ajtó közelében. K. Felícián (†85) pedig éppen a konyhában evett, amikor lesújtott rá Tünde.

A nő a kaszabolás után, hogy rablógyilkosságnak álcázza a két ember megölését, felforgatta a lakást.

H. Tünde azt mondta a bíróságon, nagyon megbánta, hogy aznap átment az idősekhez, arról azonban furcsa módon egy szót sem ejtett, hogy tettét bánná.

Az asszony pár hónappal a mészárlás előtt lett kétszeres anya: kisfia tavaly született. "

Gyanúsított fotója a cikkben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.12. 08:35:39

@Doomhammer: A cikk alatt pedig a nép hangja prezentálja, amit kell. Egyik hozzászóló szerint nyilvánvalóan nem ő a tettes (feltehetően mivel fehér). Másik hozzászóló nem érti, hogy hogy lehetséges védekezni hagyni a gyanúsítottbűnözőket, hogy hogy lehet az, hogy a védője nem tesz terhelő vallomást a védencére.

Mi tagadás, mindkettőnek ha igaza nincs is, de jelentős tábora a közvéleményben igen.

annamanna 2016.07.13. 03:11:55

@Counter: jaj, hát igen, a szemét fajvédők egy másik cikkben (nemtom már hol láttam) ezen felül azt is írták, hogy a házaspár nagyon rossz viszonyban volt a saját fiukkal. Aki nem él Magyarországon, és talán nem is elérhető.
Az anyuka egyáltalán nem viselkedett gyanúsan, a tett után a bűnözők védelme elleni posztot tett fel a FB-ra, 8 hónapig tagadott, fogalma sincs róla, hol a balta. Takarítónő volt, de nem vitt el pénzt, viszont felforgatta a lakást, álcázásul. És van két gyereke, ahogy Péntek Lászlónak is van egy fia.

@Doomhammer: "Én azt gondolom, hogy semmi sem változott"

Ó, hát persze hogy nem. Nem változott semmi. De azért a linket elolvastam ám:

"Ejnye, dehát maga nem olvasta a Cselekvési Tervet?
hvg.hu/itthon/201603_otleteles_a_szingliadorol_gondolatkisertet "

"a "vengerka" a magyar prostituáltak közkeletű elnevezésévé vált Lengyelországban."

Most is magyar prostituálttal van tele Nyugat-Európa, csak úgy hemzsegnek ott a Balogh Annamáriák.

annamanna 2016.07.13. 03:53:33

@Doomhammer: ja igen, ezt még plusz: 444.hu/2016/07/12/dallasi-rendorfonok-ha-mindenki-elkezd-lovoldozni-nem-fogjuk-tudni-kik-a-jofiuk

" Az afroamerikai közösség tagjainak 70 százalékát egyedülálló nők nevelik, ezt is a rendőröknek kellene megoldani. Ez egyszerűen túl sok. A rendőri munka nem arról szól, hogy minden probléma a mi nyakunkba szakad. Arra kérem a demokrácia többi részét és a szabad sajtót, hogy segítsenek."

A dallasi rendőrfőnök szerint ez nem ugyanaz. A rendőrfőnök kvázi az egyedülálló anyaság rendszerét is hibáztatja a rengeteg afroamerikai bűnöző miatt.

yourblackworld.net/2012/09/19/your-black-bloggers-why-are-there-so-many-single-black-mothers-in-america/

Valami különös ok miatt a Hairban is afroamerikai játszotta az egyedülálló anyukát: www.youtube.com/watch?v=SFz26RhIqbU

"A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által készített évekénti bűnügyi értékelés (Uniform Crime Reports) és az Igazságügy-minisztérium által 1972 óta ugyancsak évenként közzétett országos vizsgálat (National Crime Victimization Survey) adatai azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államokban minden második néger férfi börtönbe kerül valamiért az élete során; hogy a huszonéves korosztályba tartozó négerek közül minden negyedik börtönben van vagy felfüggesztett büntetését tölti; hogy a feketék tizenháromszor gyakrabban követnek el gyilkosságot, mint a fehérek és tízszer gyakrabban más erőszakos bűncselekményt vagy nemi erőszakot. Noha az USA kb. 280 milliós lakosságának csak 13 százaléka fekete, ők követik el a nemi erőszakok és egyéb erőszakos bűntettek felét, az emberölések 60 százalékát. Ez alapján több mint ötvenszer nagyobb a matematikai valószínűsége annak, hogy egy néger támad meg egy fehéret, mint a fordítottjának. Ami a nemi erőszakokat illeti, e tekintetben még „sötétebb” a kép: miközben minden második néger férfi fehér nőt erőszakol meg, addig száz fehér erőszak-elkövető közül csak kettő választ magának néger áldozatot. New Yorkban, az amerikai „olvasztótégely” első számú referencia-terepén háromszázszor (!) valószínűbb, hogy négerek bandája erőszakoskodik egy fehérrel, mint az, hogy fehérek bandája támad egy feketére. Nyilván nem függetleníthető az amerikai négerek fokozott bűnözői aktivitásától az sem, hogy minden harmadik néger férfi kábítószerfüggő vagy idült alkoholista."
harcunk.info/index.php/80-elemzesek/166-amirol-nem-illik-beszelni-niggerbunozes-az-egyesult-allamokban

Egyáltalán nem gondolom, hogy ennek genetikai oka volna (max. az erősebb testalkatnak van genetikai oka, másnak nem!!)
Akár igazak a fenti adatok, akár nem, tény, hogy a dallasi rendőrfőnök összekapcsolta a bűnözést az apák hiányával, az egyedülálló anyák mellett felnőtt gyerekekkel. Tehát szerinte ez nem ugyanaz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.13. 08:11:46

@annamanna: A cikk azóta mindössze egy további hozzászólást generált, amely felveti, hogy biztos oka is volt a gyilkosnak.

Igazolja mindez azt a korábban már részletesen is kifejtett hipotézisemet, hogy a bűnözés csak abban az esetben váltja ki a közösség felháborodását, ha az elkövető-áldozat viszony átlépi a törzsi határokat.
Egészen biztos vagyok benne, hogy ha az idős tanár házaspárt más törzsbe tartozó elkövető mészárolja le egy baltával, egy-két felelős politikus már felvetette volna a halálbüntetés visszaállításának időszerűségét.

Így viszont épp hogy csak elérte a hírértéket, hogy előkerült egy gyanúsított. Akinek biztos oka is volt, de az is lehet, hogy csak kiverték belőle a vallomást.
Majd kap 10-12 évet, amit súlyosnak fogunk találni és sajnáljuk kicsit a gyerekeit.

Elvégre H. Tünde a mi törzsünk tagja, tehát méltó az enyhe ítéletre.

annamanna 2016.07.13. 08:27:41

@Counter: Tehát a kecskeméti kénsavas hölgyike is más törzs tagja. Ja igen, tudom is, a te törzsedé. Nálatok férfihangon ordítanak a nők és felmosóvödrökben tárolják a kénsavat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.13. 09:51:44

@Counter: @annamanna:
Counter leegyszerűsít. Ha egy politikus bedobja a halálbüntetést, annak számos oka lehet. Orbán Viktor például a kaposvári trafikosgyilkosság kapcsán dobta be (pont Pécsen, szimbolikus hely) és ekkor a Fidesz klasszikus kommunikációs trükkjét alkalmazta: odadobott egy gumicsontot a médiának, hogy rágjanak azon és ne a valódi kérdésről beszéljenek. Ezt rendszeresen csinálják és a téma tökmindegy, egy a lényeg, hogy nagyot szóljon.

Tehát ha a Fidesz valamelyik nagyágyúja bedob egy megkerülhetetlen témát - halálbüntetés, EU-tagság, OTP-vezér Csányi mint oligarcha - akkor biztosak lehetünk benne, hogy van valami más, amiről nem akarják, hogy a sajtó beszéljen. A kaposvári trafikosgyilkosság esetében ez a téma a trafikok ablakának a betakarása volt, amiről aztán kiderült, hogy a döntésnek nincs is gazdája, sőt ilyen döntés nem is volt.

A Jobbik feltörekvő párt, ők más okból vesznek elő nagyot szóló témákat. Másként nem tudnak bekerülni a médiába.

annamanna 2016.07.13. 16:02:21

@Doomhammer: ó, pedig elég ehhez egy susnyásba behajtó gépjármű is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.14. 12:56:54

Újabb nőt ölt meg egy brutális bűnöző. Persze az élettársa volt.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/racs-mogott-az-emberoles-gyanusitottja-videoval
"Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, holtan találtak egy 42 éves nőt 2016. július 13-án az esti órákban hevesi otthonában.

A helyszínen felmerült a gyanú, hogy szóváltás alakult ki a nő és élettársa között, aki ennek során egy késsel megszúrta az áldozatot.

Az 55 éves M. Lászlót a rendőrök elfogták és előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol ellene - őrizetbe vétele mellett - emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, továbbá kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

A férfi kihallgatásakor beismerte a terhére rótt cselekmény elkövetését.
"

Szindbad 2016.07.14. 16:22:19

@Doomhammer: Kíváncsi lennék az ilyen gyilkosságok elkövetőinek pártpreferencia statisztikáira.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.14. 16:57:16

@Szindbad:
Tegyünk különbséget a pártpreferencia és a világnézet között, bár ezek kapcsolatban vannak egymással. Én azt gondolnám, hogy az említett bűncselekmények elkövetői Arisztotelész természettörvényeinek alapján állnak. Ahogy a nagy görög filozófus írja a Politika című mesterművében:
"A családfői hivatásnak három ága van: egyik az úr-szolga viszonyra, melyet már előbb tárgyaltunk, a másik az apa-fiú viszonyra, a harmadik pedig a házastársi viszonyra vonatkozik. Mert a feleséget és a gyermekeket kormányozni, ez mindkét esetben szabadok kormányzását jelenti, de ezek különböznek egymástól a kormányzás módjában; a feleség kormányzása politikai, a gyermekeké királyi. Mert egyfelől a férfi természettől fogva inkább vezetésre hivatott, mint a nő, hacsak nem természetellenesen fejlődött, másfelől az idősebb és a kifejlett egyén is inkább, mint a fiatalabb és a fejletlen. S bár a legtöbb állami kormányzatban a vezető s az alárendelt elem váltogatják egymást (mert a cél az, hogy a természetadta jog egyformán érvényesüljön, s ne legyen köztük semmi különbség), mégis, amikor az egyik uralkodik, a másik engedelmeskedik, szívesen látnak valamiféle különbséget köztük, magatartásban, beszédmódban, méltóságban, amint Amaszisz is mondta a lábmosó tálról szóló példázatában; márpedig a férfi a nővel szemben mindig ilyen viszonyban van. "

Egyértelmű, hogy az asszony ezekben az esetekben természetellenesen fejlődött és ez vezetett a bűncselekményhez, ami tulajdonképpen az asszony hibája.

Innen egy lépés, hogy Arisztotelész elsősorban a Fidesz-KDNP kedvenc filozófusa.

2016.07.14. 17:28:47

@Szindbad:

Egyértelmű, hogy a gyilkosok nem arra a pártra szavaznak, mint te, mert a te pártodra csupa makulátlan ember szavaz.

A statisztikádnak kb. annyi értelme van, mint annak, hogy az ilyen gyilkosok a tökfőzeléket szeretik-e vagy inkább a töltött paprikát.

Ha megnézzük a videón a "lakást", amiben él, egyértelmű, hogy se pártpreferenciája, se határozott világnézete nincs neki. Valószínűleg a megyét nem tudná megnevezni, amiben él.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.14. 20:33:06

@grundigg: Ne becsülje le a keményen dolgozó kisemberek politikai értékítélet-alkotó képességének élességét!

Pálmajoron például ez elnöki lakosztálynak számítana. Az ottani eredmények is megtekinthetők a valasztas.hu-n.

annamanna 2016.07.15. 01:30:04

@Doomhammer: Szerintem hagyjuk ezt, miután Keleti Györgyi kisasszony azt találta írni Tóbiás József pártelnök úrról, hogy bedrogozva veri a kurvákat. Demcsák Zsuzsanna úrhölgyből majdnem kormányszóvivő lett, aztán inkább a férje verte össze. És így tovább. Ezt a cikket nincs kedvem elolvasni, de van benne pár név: blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=zgfumag&pid=8530&blog_cim=Ballib%20ver%E9s%F6sszes%EDt%F5-:)))

Itt Bayer pletykálkodik: hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=70327

És: "A Mindegyik pártelnök veri az asszonyt című topicot is töröltük.
[előzmény : moderator, 2000.12.19 13:31]"
"Különben is a focista egy gyenge társát ütötte le, Demszky viszont egy erős NŐT."
"Demszky 1979. december 31-én eltörte egy hölgy, Sz. E. orrcsontját. Noha ez a bűncselekményi kategória akár három év börtönbüntetéssel is sújtható, a Kádár-rendszer birósága valahogyan az akkori rendszer által üldözött egykori ellenzéki Demszkyt olyannyira elnézően kezelte, hogy a súlyos testi sértésért csupán háromezer forint pénzbírságra ítélte."
"Nem tudom, ki az az Sz. E., de én másodkézből az alábbi esetet ismerem:
Demszky az első feleségét, a Révay-lányt öklözte meg. Az előzmény az volt, hogy a 80-as évek legelejének aktív lengyel-magyar kapcsolatainak köszönhetően Demszky megismerkedett egy éppen Budapesten forgató lengyel színésznővel, akivel össze is jöttek...
Egy díszes fogadáson aztán összefutott a két asszony, s mivel a feleség már tudott a megcsalatásról, így hát bosszút állt. Oly módon, hogy a színésznő estélyi ruhájába fújta taknyos orrát. Ekkor kapta férjétől, Demszkijtől az öklöst." forum.index.hu/Article/showArticle?t=9026277

Ez pedig teljesen névtelenül, mindenki azt gondol oda, akit akar: www.life.hu/sztarszerzok/szofi/20131219-a-luxusprosti-a-magyar-politikusrol-mesel-aki-veri-a-feleseget.html

Ezt se pártálláshoz, se anyagi helyzethez, se intelligenciahányadoshoz nem érdemes kötni, mert semmi köze hozzá.
Az erkölcshöz és az önbecsüléshez annál több köze van, mert csak ezek megléte esetén lehet betartani azt az egyszerű kis parancsot, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Vagy: amit magadnak nem kívánsz, azt mással se tedd.

annamanna 2016.07.15. 03:48:14

"a Szalai család házába beköltözött fiatal hölgy nem más, mint S. Barbara, az a fiatal hölgy, akinek kisfiát, Ádámkát a gyerek édesapja múlt télen kidobta a gangról, majd ő is a pici után ugrott. Mindketten meghaltak.

„Sajnáltatja ma­gát, az emberek szánalmára épít, és mindenkit meg is téveszt. Szörnyű, amit átélt, de ő nem az a gyenge, ártatlan nő, akinek mindenki hiszi."

"A színésznő nem ta­gadta, megsajnálta a gyermekét elvesztő anyát, és élete egyik legrosszabb döntését hozta meg, amikor befogadta."
www.borsonline.hu/celeb/a-ledobott-baba-anyja-volt-szalaiek-rettegett-alberloje/115634

"Szegényeket kifosztották. Több százezer forint a káruk. Kü­lönböző jelekből az albérlőikre gyanakodtak, akik csak az első hetekben voltak szerények és szimpatikusak"

"elvágtak néhány vezetéket az épületben, ami érdekes módon egybeesett az albérlők távozásával."

"nagyon féltem az édesanyámat. Bosszúállók és bármire képesek a volt lakói. Gondolom, nem egyedi eset, ahogy kihasználják az idős embereket, pszichojátékokat űznek velük. A mi esetünkben a pszichiátriára szerették volna juttatni az anyukámat, ráfogták, hogy furán viselkedik. Csak arra nem gondoltak, hogy 76 évig nem volt rá panasz."

"Egy baba, egy fiatal nő és egy idősebb asszony lakott ott. A színművésznőről tudjuk, hogy segítőkész, most azonban rossz embereknek akartak segíteni az olcsó albérlettel. Csak ennyit tudok."
www.borsonline.hu/celeb/alberlo-bosszujatol-retteg-a-szalai-cserna-hazaspar/115582

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg -
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.

@Counter: ....mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet....

Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét -
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.
(J. A. Világosítsd föl)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.17. 21:16:19

Hát hogy tehet egy anya ilyet? Hogy tehet?

A kommentfolyam olvasói tudják a választ: egyszerűen megteszi és kész.

www.hirado.hu/2016/07/17/a-gyerekekeit-megfojtotta-volna-magat-inkabb-megkimelte/
"

Nyolc év börtönt kapott az a nő, aki megpróbálta megölni gyerekeit. Az asszony már a gyilkossági kísérlet előtt is rosszul bánt a kicsikkel: elhanyagolta őket, gyakran csak a szomszédoktól kaptak enni. Tettét azzal magyarázta, hogy kilátástalannak érezte az életüket. Mentegetőzése kevésbé hiteles annak tükrében, hogy saját magát végül meg sem próbálta megölni.

Borzalmas látvány fogadta két éve egy százhalombattai házban a rendőröket. Egy zavart nő élettelennek tűnő csecsemőt szorított magához, mellette egy másik gyerek hevert, vérben úszva.

A két kicsi, ha nehezen is, de még lélegzett. A rendőrök kitépték a hisztérikus asszony kezéből a csecsemőt és elsősegélyben részesítették.

Az első percektől egyértelmű volt, hogy a gyerekeket valaki meg akarta ölni: egy madzaggal próbálták megfojtani őket.

A nő, D. Lívia később, a bíróságon egy szót sem volt hajlandó mondani, de az ügyész szerint így is egyértelmű, hogy mi történt.

A most 30 éves nő meglehetősen zavaros életet élt. Munkája, komolyabb végzettsége nem volt, egyik napról a másikra tengődött és két gyereket szült alkalmi kapcsolatokból. Összeférhetetlen magatartása miatt kidobták az anyaotthonból, így rövid ideig az anyjánál élt, majd úgy döntött, a saját lábára áll. Ekkor költözött Százhalombattára.

A nő távlati terveiben az szerepelt, hogy prostituált lesz, ám az üzlet nem akart beindulni, egyre mélyebb nyomorba süllyedtek.

Végső elkeseredésében a nő úgy döntött, megöli a gyerekeit, aztán magával is végez.

D. Líviának korábban többször volt öngyilkossági kísérlete. Az ügyvéd szerint a végzetes napon is kezeletlen pszichiátriai betegsége miatt borult ki. Ezt alátámasztja, hogy az elmúlt két évben, a kényszergyógykezelés hatására sokat változott.

A korábban összeférhetetlennek mondott asszony a tárgyaláson valóban meglehetősen nyugodtan viselkedett. De beszélni még az utolsó szó jogán sem akart.

Mint kiderült, a nő egy cipőfűzőt tekert a mellette alvó csecsemő nyakára és addig szorította, amíg mozgott a gyerek.

Mikor már nem mozdult, a másik kicsihez lépett. Ő jobban ellenállt, le kellett fogni és addig szorította, amíg már nem mozdult.

A nő meg volt győződve róla, hogy megölte a gyerekeket. Ám ezután úgy döntött, hogy magát mégsem öli meg, inkább átment a szomszédba, hogy segítséget kérjen.
Az orvosszakértő később azt állapította meg, hogy csak a szerencsének volt köszönhető, hogy a gyerekek életben maradtak. Ha anyjuk fél perccel tovább fojtogatja őket, mindketten meghaltak volna.

A bíróság nyolc év börtönre ítélte a nőt emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt.

D. Lívia esetében a bíróság egy ritkán használt jogintézményhez nyúlt. A törvény lehetőséget ad arra, hogy ha a szülő a saját gyereke ellen szándékos bűncselekményt követ el, akkor a bíróság nem csak a már meglévő gyerekeivel kapcsolatban vonja meg a felügyeleti jogát, hanem minden később születendő gyerekével kapcsolatban is.

A törvényszék úgy döntött, D Lívia soha többé nem nevelhet gyereket."

annamanna 2016.07.18. 00:47:23

@Doomhammer: "A kommentfolyam olvasói tudják a választ: egyszerűen megteszi és kész."

Azért nem egészen, a nő diagnosztizált borderline zavaros: "Dr. Holdampf Gusztáv bíró szerint a Borderline-szindrómában szenvedő, személyiségzavaros asszony betegsége nem minősül elmebetegségnek, tisztában volt a tette súlyával."
www.borsonline.hu/aktualis/cipofuzovel-probalta-meg-kivegezni-gyermekeit-livia/115348

"A borderline személyiségzavarban szenvedők viselkedése szélsőséges, kiszámíthatatlan. Környezetük gyakran elviselhetetlennek érzi őket" "Indulataikat nehezen, szinte egyáltalán nem tudják kontrollálni; gyakoriak az agresszív megnyilvánulások. (...) gyakran manipulatívak, jeleneteket rendeznek (...) Időnként pszichotikus tünetek is megjelenhetnek." "Borderline személyiségzavarnál hiányoznak a hosszú távú célok, elképzelések, önálló életvitelük nehézkes, gyakran feszegetik az erkölcsi normák határait, nem ritka a törvénnyel való ütközés sem. Jellemzőek a párkapcsolati nehézségek, gyakori, felelőtlen partnercsere, kisebb-nagyobb törvénysértés, drog-, alkoholfogyasztás. Önpusztító életmódot élnek, gyakoriak az öngyilkossági fenyegetések, kísérletek is." www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/2453/borderline-szemelyisegzavar

Természetesen ettől még büntethető: "A borderline személyiségzavar önmagában nem indokolja a gyámság alá helyezést. Személyiségzavarban egyébként büntetőjogi felelősség alól akkor mentesülhet az illető, ha az igazságügyi elmeszakértő vizsgálata folyamán azt állapítja meg, hogy a zavar olyan súlyos mértékű, hogy az elmebetegséggel egyenértékű." www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/7358/borderline-szemelyisegzavar-es-gyamsag

És egy megdöbbentő mellékszál, ami újfent az állami ellátó rendszer zavarára figyelmeztet: "Megdöbbentő mellékszála van a két kisgyermekét fojtogató D. Lívia ügyének. Az asszony szomszédja hiába hívott mentőt a kicsikhez."
"D. Lívia beszámolt a szomszédjának a történtekről, a férfi tárcsázta a mentőket. F. Árpád értesítette a diszpécsert, ám a mentők nem reagáltak erre. Egy kis idő elteltével már maga az anya, D. Lívia telefonált a mentőknek, akik ekkor már elindultak"
www.borsonline.hu/aktualis/nem-indultak-elsore-a-mentok-a-megzsinegelt-gyerekekhez/115513

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.18. 14:04:12

@annamanna:
"Azért nem egészen, a nő diagnosztizált borderline zavaros:"

Vagy ha nem, akkor depressziós.

Nincs abban semmi különös, hogy emberek akkor ölnek, amikor nem jó nekik. De minek kell a nőket mentegetni?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.18. 14:09:02

Tavaly szeptemberben történt, hogy a köztiszteletben álló ápolónőhöz élettársa kihívta a mentőket. A saját fia - mentős - vitte kórházba, ahol meghalt.

Csendes, nyugodt pár voltak, a házukból néhanapján azonban veszekedés hangjai szűrődtek ki.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c28157178

Aztán egyszer csak az élettárs ellen vádat emeltek.

24.hu/belfold/2016/07/18/halalra-vert-egy-not-devecserben/
"Vádat az ügyészség egy férfi ellen, aki halálra verte élettársát tavaly szeptemberben Devecserben. Halált okozó testi sértés miatt állították bíróság elé.

A vádirat szerint a pár ivott, emiatt pedig gyakran veszekedtek, sőt, a férfi nem egyszer bántalmazta is az asszonyt. 2015. szeptember 18-án Győrből Devecserbe utaztak, a nő házába, hogy lenyírják a füvet. Kora délután érkeztek meg, az asszony a boltba ment, élettársa ezalatt megivott egy liter bort. Zenét hallgattak, majd a férfi szidni, sértegetni kezdte párját, végül rátámadt. Hiába kérte, hogy ne bántsa, a vádlott nem állt le, sőt: az asszony fejét a járólap borításába verte.

A férfi hívott mentőt, miután a nő nem kelt fel a földről. Kórházba vették, ahol műtéten esett át, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn."

Nocsak, hiszen ezek a békés, nyugodt emberek alkoholisták voltak.

annamanna 2016.07.18. 15:33:20

@Doomhammer: Ez nem a nők mentegetése, hanem azoknak a normális embereknek a védelme, akik nem fognak egyik pillanatról a másikra minden előjel nélkül hirtelen gyilkossá válni. A világ nem dadaista: videa.hu/videok/zene/veszett-lelkek-gvQjrfULJgzZcPbh és az emberek nem "bújnak ki a bőrükből". Ezzel a nővel már korábban is rengeteg baj volt, nem tűrték meg az anyaotthonban sem a viselkedése miatt, kurválkodott és a továbbiakban is abból óhajtott megélni.
Ahogyan az állami ellátó rendszer sem "bújt ki a bőréből", az sem nagy meglepetés, hogy a mentők csak többedszeri hívásra voltak hajlandók elindulni.
Persze, amíg valaki nem követ el súlyos bűncselekményt, precrime módszerrel nem lehet előzetesen bűnösnek nyilvánítani. Nem is ez volna a megoldás, hanem az országot (és az egyházakat stb) normálisabban kellene működtetni, sokkal intenzívebb lelkigondozásra, pszichológiai segítségnyújtásra volna szükség, mint pl a múltkori féleszű takarítónőnél is, aki majdnem megbaszatta a saját lányát, csakhogy ráijesszen. De inkább bezárták az opnit stb, a betegek meg az utcán szaladgálnak, ellátatlanul.
Egy ország normális működtetése alapvetően nem pénzkérdés: infocracy.hu/forditas/jose-mujica-human-interju/ hanem politikai kérdés, mondja Mujica, és nyilván igaza van. Pofonegyszerű eldönteni, hogy egy országnak mire van szüksége, elnöki repülőgépre vagy mentőhelikopterre.
Egyszerű lenne a kurválkodást nyilvánosházakba terelni, rengeteg bűncselekménynek lehetne elejét venni. Egyszerű volna a partidrogok piacát felszámolni mondjuk a marihuána legalizálásával, ellenőrzésével (Mujica is ezt pártolta, ha jól emlékszem). Ha Bogdán László nem szakadt bele, hogy egy egész falut a normális élet irányába tereljen és megszüntesse a bűnözést, akkor ez a módszer máshol is sikeres lehetne.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.18. 23:02:28

@annamanna:
"Ez nem a nők mentegetése, hanem azoknak a normális embereknek a védelme, akik nem fognak egyik pillanatról a másikra minden előjel nélkül hirtelen gyilkossá válni. "

Hát pedig tele van ilyen "normális" emberekkel a kommentfolyam. Vegyük mindjárt Marschalek Ákos, az asztalitenisz-szövetség elnökhelyettesének a halálát, aki kölcsönt vett fel sofőrje házára és amikor a sofőr megkérdezte, hogy mi lesz, vele most, hogy Marschalek nem tudja a kölcsönt visszafizetni, akkor Marschalek azt mondta neki: „Mehetsz a híd alá az egész családoddal.”

Erre a sofőr leszúrta az elnökhelyettes urat. A rendőrök még csak előzetesbe se tették, annyira szimpatizált a sofőrrel mindenki.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c18307236

Kilátástalan élethelyzetbe kerülő nők pedig meg szokták ölni a gyereküket, erre egy másik példa az a nyírségi nő, aki megölte fogyatékos gyerekét és nem ment börtönbe.
www.hirado.hu/2016/04/19/ujrakezdi-eletet-a-lanyat-meggyilkolo-anya/

Két évet kapott felfüggesztve, a bíróság annyi enyhítő körülményt talált.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.20. 00:15:49

Anyagi haszonszerzés céljából megölte a kollégáját.

www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kek-hirek/meggyilkolta-a-kollegajat-hogy-megszerezze-tole-a-penzt-helyszini-fotokkal-674704
"Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, Szolnok egyik utcáján szúrt sérülésekkel találtak egy hatvanegy éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A megyei rendőr-főkapitányság rendőrei pár órán belül azonosították az emberölés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható szolnoki lakost, akit a nyomozók előállítottak és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi elismerte tettét.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a huszonegy éves fiatal pénteken délelőtt - vélhetően anyagi haszonszerzés céljából - egy késsel megszúrta munkatársát, majd áldozata autójával elhajtott a helyszínről. Később a gépkocsit egy bokros területen hagyta, amelyet a rendőrök egy állampolgár segítségével megtaláltak, majd lefoglaltak.
A nyomozók a férfit őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását - tájékoztatta honlapunkat Szabó Zita megyei rendőrségi sajtószóvivő."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.21. 07:29:06

Újabb áldozatot követelt az alkohol. A gyanúsított persze magyar- és idősbűnöző.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/emberoles-miatt-indult-nyomozas-pecsett-videoval
"A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. július 19-én 20 óra körül Pécsett, a gyükési városrészben egy ingatlan területén két ittas férfi szóváltást követően dulakodni kezdett. A gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta a barátját, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette. A bántalmazó másnap reggel hívta a rendőröket, akik a bűncselekmény helyszínén elfogták P. Gyula 60 éves pécsi lakost. A férfival szemben emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.25. 23:14:05

Román ölt magyar földön. Egy másik románt, de ez most mindegy. A lényeg, hogy van ok a félelemre.

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/lakotars-videoval
"Lakossági bejelentés alapján 2016. július 24-én 7 óra 20 perckor megjelentek a rendőrök Szabadszálláson, a Mars tér egyik albérletében, ahol az ágyon fekve egy elhunyt férfit találtak.

A rendelkezésre álló adatok alapján D. S. 18 éves román állampolgár 2016. július 23-án 22 óra körül közös albérletükben vitába keveredett az egyik 57 éves román lakótársával. Ezt követően a gyanúsított a ház előtti árokparton arcon ütötte a férfit, aki ettől elesett, majd a földön fekvő sértettbe belerúgott, majd elment a helyszínről. Lakótársaik a magatehetetlen sértettet az utcáról a házba vitték és ágyába fektették. Majd amikor észrevették, hogy társuk meghalt, a házból ismeretlen helyre távoztak. A 18 éves román állampolgárral szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A férfi kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését beismerte, ezt követően őrizetbe vették a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatását."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.26. 22:55:16

@Jean Sol Partre:
Ma egymást ölik a brutális migránsok, holnap rákapnak a védtelen magyar nők vagy idős emberek gyilkolászására. Az idős emberek és a magyar nők védelemre szorulnak és meg is kaphatják, ha jó pártra szavaznak. Ezek ketten már elegen vannak egy választás megnyeréséhez.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.26. 22:57:49

Tavaly volt, hogy a magyarbűnöző Krisztián minden ok nélkül arcon szúrt egy embert a villamosmegállóban, akiről aztán kiderült, hogy szolgálaton kívüli rendőr.

24.hu/belfold/2015/12/30/egy-rendort-keselt-meg-a-brutalis-krisztian/

Itt a vádemelés.

www.blikk.hu/aktualis/krimi/meg-az-este-bortonbe-juttatom-magam-22-evet-kaphat-a-kobanyai-villamosmegallo-reme/6q4sqxs
"Az emlékezetes eset még 2015 decemberében történt Kőbányán, a Szent László téri villamosmegállóban: az ittas, bódult férfi késsel riogatta az utasokat, majd egy ember meg is szúrt a fegyverével.

A késelő állkapcson szúrta az egyik utast, aki épp szállt le a villamosról. Mindenki pánikszerűen menekült.

Az ügyészség most vádat emelt a 31 éves férfi ellen, aki egyébként az anyjával és az élettársával együtt utazott a villamoson. Az ittas, bódult, agresszív férfi a Szent László téri megállóban leszállva a villamoson megkezdett örjöngést folytatta: köpködött, kiabált, azt mondta, még az este börtönbe juttatja magát. Ezt követően szúrt meg egy férfit, aki menekült előle, ő pedig rohant utána és azt üvöltötte, hogy megöli. Végül visszament a villamosmegállóba.

Áldozata rövid időn belül összeesett, életveszélyes állapotba került, hozzá járókelők hívták a mentőket.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes eltartóztatásban lévő, többszörös visszaeső elkövetőnek minősülő késelő ellen végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A tette büntetési tételének felső határa – a vádlott többszörösen büntetett előélete miatt – huszonkettő és fél évig terjedő szabadságvesztés."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.27. 16:51:02

Mire jó egy pszichiátriai eset, akinek rejtélyes segítője akad?

index.hu/kulfold/2016/07/27/nemetorszag_ansbach_ongyilkos_robbantas_merenylet_iszlam_allam/
"

Ekkor azonban szerencsére találkoztam egy szírrel, aki vett nekem egy repülőjegyet Ausztriába

– tette hozzá. Ez rejtélyes fordulat, mert nemigen vannak Bulgáriában szíriaiak, akik ismeretlen honfitársaiknak repülőjegyet vásárolnak, jegyezte meg a Süddeutsche Zeitung, rámutatva, hogy az Iszlám Állam célzottan igyekszik megnyerni labilis lelkiállapotú és szorult helyzetben lévő embereket."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.28. 09:17:31

Azért azt szögezzük le: a pszichiátriai betegek nem terroristák.

feol.hu/hirek/a-leendo-gyilkosok-koztunk-jarnak-1780599
"A nizzai támadó, a müncheni lövöldöző vagy korábban a norvég tömeggyilkos Breivik, de a repülőt szándékosan hegynek vezető másodpilóta Lubitz is – mind olyan közveszélyes személyek, akiknek elmeállapotával kapcsolatosan kétségek merültek fel, sőt, többen, a támadásukat megelőzően is „képbe kerültek" már különböző pszichiátriai kezeléseken. A laikus olvasóban joggal merül fel a kérdés, vajon az illetővel kapcsolatba kerülő szakember mennyire láthatja előre, hogy a betegben zajló folyamatok vége nagy valószínűséggel agresszióba vagy éppen gyilkosságba torkollik? A témát Kárpáti Róberttel, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház pszichiátriájának osztályvezető főorvosával boncolgattuk. A 18 éves müncheni lövöldöző, a kilenc ember életéért felelős iráni-német David Ali Sonboly például korábban pszichiátriai beteg volt, ahol állítólag maga jelentette ki egyik betegtársának, hogy a norvég tömeggyilkos Breivik rajongója, maga is gyakran fantáziál erőszakos cselekményekről, s nem mellesleg embergyűlölő. De mit lehet(ett volna) tenni? A német hatóságok is csak annyit tudtak, hogy őrizetbe vették a betegtársat azért, mert nem jelezte a rendőrségnek azt, amit tud.

– Először is tegyünk különbséget a fanatizált szélsőséges terroristák, valamint a különböző kóros elmeállapotokat mutató gyilkosok között – szögezi le a főorvos, aki szerint ettől függetlenül a közös bennük mégis az, hogy igazán egyiknél sem lehet előre látni, mire készülnek vagy mit követhetnek el később. – Persze vannak mindegyik típusú terroristára jellemző alaptulajdonságok, amelyek közösek, de hogy ez jelenti-e azt, hogy másnap ebből 'balhé' lesz, nem lehet kijelenteni.

A közös jellemző lehet ezekben az emberekben például a kiközösítettség, jogfosztottság, a közösséghez való tartozás vágya. Általában olyan emberek – jellemzi őket a szakember –, akik parttalan életet élnek, kóros azonosulási igényt mutatnak a szociálisan elnyomottakkal szemben. Gyakran „agymosásnak" – fanatizálásnak – köszönhetően negatív érzelmeik vannak a másként gondolkodókkal szemben, s értékítéletük szerint a „másokkal" szemben elkövetett bűncselekmények, gyilkosságok nem számítanak bűnnek. A rossz hír az, hogy az ilyen érzelmeket gyakran családból hozzák magukkal az elkövetők.

A kérdés az, ha erre utaló jel van, létezik-e protokoll, például jelezni kell-e hatóságoknak, bárkinek a „gyanút"? A főorvos szerint ez nagyon nehéz kérdés, hiszen egyetlen elmeállapotból sem lehet egyértelműen arra következtetni, hogy ebből egészen biztosan mondjuk gyilkosság lesz. – Egyetlen esetben kötelességem hívni a mentőket: ha találkozom valakivel, aki azt mondja, olyan gyilkos indulatok vagy éppen gondolatok dúlnak benne, amelyek gyilkosságra, illetve öngyilkosságra ösztönzik. Ilyenkor alapból pszichiátriai osztályra kell szállíttatni az illetőt, hiszen megeshet, hogy hangok vagy súlyos depresszió, esetleg más egyéb hatására érez így – szögezi le Kárpáti doktor. De – hangsúlyozza a főorvos – a pszichiátriai betegek nem terroristák, javarészük még csak nem is agresszív.

– Azért azt tudni kell, a pszichiátriai vagy pszichológiai kezelések alatt állók nem agresszívebbek a nem kezelteknél! A börtönben sem pszichiátriai betegek ülnek. Éppen ezért szoktam arra kérni a háziorvosokat, ha otthon megveri az italos férj a feleséget, akkor rendőrséget hívjon, ne pszichiátriai osztályra küldje az illetőt. Az agresszió ugyanis ez esetben nem pszichiátriai betegség, hanem az alkoholfogyasztás tünete. Épp ezért nem a mi hatáskörünk."

A terrorizmus, mint a családbűnözés újabb változata?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.28. 09:39:45

@Doomhammer:
Valaki az interneten suttogott az ansbachi robbantó fülébe.

www.thelocal.de/20160727/ansbach-suicide-bomber-influenced-by-third-person-officials
" “It is now apparent that there was direct contact with someone who had a relevant influence on this attack,” said Bavarian interior minister Joachim Herrmann on Wednesday.

The communication appears to have been via an internet chat.

But Herrmann could not say whether this person was from terror group Isis, adding that this was currently the focus of investigations.

Investigators are also trying to find out where the chat partner is based.

The conversation took place intensively right up to the point of the attack, said Herrmann. But he added that it was unknown how long the chat had been going on for; if it had been over a period of weeks, months or longer."

Ez ígéretes módszer, nem kell találkozni személyesen az instabil ügynökkel, ami még veszélyes is lehet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.28. 19:07:04

Persze, hogy volt pénz is Szita Bence ügyében.

www.blikk.hu/aktualis/belfold/elado-szita-bence-11-kegyetlen-gyilkosanak-haza/wyh4vm2
"– Hárommillió forint szabad felhasználású hitelt vett fel Erika a volt élettársa üzletéhez, Ebből mára már nyolcmillió forintot kér vissza a bank. Emiatt nyolc és fél millióra tartjuk, de ha nyolcmilliót fizetne valaki, azonnal eladnánk neki a házat – mondta János, aki szégyenérzete miat­t azóta sem tartja lányával a kapcsolatot."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.29. 09:32:15

B. Zsófia is megvédte az autóját, akárcsak korábban a gödöllői egyetem munkatársnője. B. Zsófia se élte túl.

www.blikk.hu/aktualis/krimi/tragedia-autojaert-oltek-meg-a-turay-ida-szinhaz-munkatarsat/cbnswzk
"Tragikus véget ért egy autórablás Gödöllőn – adta hírül a hirpess.hu. A Pest megyei városban egy 24 éves lány érkezett haza Hyundai típusú autójával és amikor kiszállt a kocsiból, hogy kinyissa a kaput, egy eddig ismeretlen férfi bepattant a járó motorú autóba.

El akart hajtani, a lány azonban belekapaszkodott a járműbe, hogy megállítsa. A rabló padlógázt adott, és a Hyundai a vízelvezető árokba borult, a lány pedig az autó alá szorult és a helyszínen meghalt. A rabló kimászott a kocsiból és elmenekült, azóta is keresik a hírportál tudósítása szerint."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.29. 09:38:14

@Doomhammer:
Berze Zsófiát ölte meg a rabló.
hvg.hu/kultura/20160729_szinhaz_autolopas_halaleset
"Berze Zsófiát, a Turay Ida Színház szervezési vezetőjét július 28-án támadta meg valaki Gödöllőn, és el akarta lopni azt autóját, de a lány ezt nem hagyta - írta a Facebookon Darvasi Ilona Johanna, a színház produkciós igazgatója."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.29. 11:39:53

@Doomhammer: A nemzetközi helyzet fokozódására tekintettel arra számítok, hogy noha az áldozat ugyan fiatal, csinos nő a mi törzsünkből, mégse fog a halálbüntetés visszaállításáról értekezni egyetlen felelős politikus sem.

Így is pezsegnek eléggé az emberek, nincs szükség további heccelésre ebben a pillanatban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.29. 13:18:53

@Counter:
Ilyen brutális bűncselekmény mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Leszakadt az áldozat karja, saját szülei szeme láttára halt meg.

www.borsonline.hu/aktualis/szornyu-seruleseket-szenvedett-zsofia-amig-az-autojat-vedte/116438
"A Bors információi szerint a Turay Ida Színházban dolgozó lány iszonyatos szenvedéseket élhetett át. A kocsi úgy rántotta maga után, hogy nemcsak az alá került, de le is szakadt a karja.

A lány még otthon, a családi házukban lakott a Rigó utcában, a helyszínelést végignézték a szülei."

Ha a hasonló domonyvölgyi gyilkosság esetén lehetett az Avason felvonulni a Jobbiknak, akkor most is lehet valamit csinálni. És ha a gyilkos egy migráns lenne? Vagy valami köze lenne a migránsokhoz?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.29. 13:51:12

@Doomhammer: A hozzászóló már tudják is, hogy a liberális befolyásoltság alá került igazságszolgáltatás gondatlanságból elkövetett rablásnak fogja minősíteni a cselekményt.

Mások viszont megállapították, hogy az autó álló helyzetből pár méter út megtétele alatt 170-re gyorsult, és a sértett az ostoba, hogy ennek a rakétának utánaszaladt.

www.borsonline.hu/aktualis/halalos-autorablas-godollon-kepek/116431

"Némethné Irén
...ép elméjű ember ilyet nem csinál hogy egy 170-nel tépő kocsi után szaladjon...ráfázott a szerencsétlen!"

Mások viszont ugyanitt az áldozat arcát szeretnék nézegetni, hiszen aki nem bűnöző, annak nem kell kitakarni se.

---

police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/korozes-alapjan-keressuk-szenasi-lajost

A feltételezett tettes neve: Szénási Lajos.
Fajtajellegzetességei a mellékelt fotón láthatók.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.29. 15:16:34

@Counter:
Tudja én igazán nem akarnék a viktimológia csapdájába esni, de Amerikában azt tanítják, hogy ha ki akarnak rabolni, add oda, amit kér és örülj, hogy az életed megmaradt. Ezzel szemben Magyarországon egymást követik az esetek, amikor az egyértelműen gyengébb áldozat halálig küzd a tulajdonáért. Mennyit érhetett ez az autó? Vagy a domonyvölgyi áldozat Opel Corsa-ja?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.29. 20:49:17

@Doomhammer: Látja, ez a liberalizmus bűne. Arra tanítani a keményen dolgozó kisembert, hogy ha jön a rabló, engedjen.

Nálunk azonban feje tetejéről talpára állítjuk a dolgokat és beleírjuk a törvénykönyvbe, hogy akit megtámadnak, annak igenis joga van védekezni, hogy a tulajdon az bizony érték.

Jó, egyelőre a törvénykönyv nyújtotta védelem itt-ott kihagy, hibázik. De rajta vagyunk az ügyön.
Itt nem lesz Amerika.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.29. 23:13:36

@Counter:
Inkább legyek liberális, mint hogy védtelen magyar nők élete száradjon a lelkemen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.30. 09:55:09

@Doomhammer: Ha liberalizmus nem lett volna, akkor a törvénykönyvekben generációk óta folyamatosan bele lett volna írva, hogy a megtámadott védekezhet, és akkor mostanra már mindenkinek elment volna a kedve a rablástól.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.30. 10:00:07

@Counter: Törvénykönyvekbe, természetesen.

A liberalizmus elleni világméretű harc egyik vezető országában, Törökországban például a nép közfelkiáltással fogja eldönteni: www.origo.hu/nagyvilag/20160729-nepszavazas-halalbuntetes-puccskiserlet-torokorszag.html

"Twitter-üzenetek és sms-ek ezreit kapják naponta a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) politikusai, amelyben a választók világossá teszik, hogy ha a párt nem állítja vissza a halálbüntetést, akkor többet nem fognak rá szavazni"

1. Mi mást tehet ilyenkor egy felelős, demokratikus párt, mintsem hogy meghallja a nép szavát? Egy demokratikus jogállamban a politikusok kötelessége hallgatni a választókra, mondotta Erdogan elnök úr.

2. Ez követendő módszer lehet hazánkban is, ha majd egyszer egy kicsit unalmasabb időszakban talál elkövetődni valami felháborító bűncselekmény.

2016.07.30. 10:20:05

@Counter:

nincs annál undorítóbb bűncselekmény mint magánhadseregekkel terrorizálni egy országot, ellopni értékeit, rabszolgává alázni az embereket, szemébe nevetni hogy annyit ér......

és nincs annál undorítóbb mint amikor egy buta senki, egy szarrá alázott rabszolga még megvédi ezt a rendszert.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.30. 12:36:23

@az igazmodó juhász: De van.

Ellopni valakinek az uborkáját vagy meginni a meggyborát például sokkal súlyosabb.

Az országok viszont arra valók, hogy kormányozzák őket, s a kormányzás annál hatékonyabb, minél több hatalom, nagyobb mozgástér birtokában végzik.

2016.07.30. 13:01:20

@Counter:

a cigók a rendszer támogatói, alanyi jogon lopnak, a rendőröket-bírókat levették az ügyekről, kivéve ha eléugrik a rendőrnek hogy most loptam, idenézz!

része az oszd meg és uralkodj elvnek, az alsóbb rétegeket egymásra uszítják így azok az uborkájuk miatt veszekszenek ők meg évi 2 billió forintot lophatnak el.

ha meg akarod védeni az uborkádat akkor ne a cigányt kergesd, hanem aki odaküldte.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.30. 14:41:50

Cigányzenész-bűnöző a bűn útján!

www.borsonline.hu/aktualis/magara-hagyta-a-haldoklo-lanyt-a-kocsitolvaj/116479
"Délutánra kiderült, a tettes Sz. Lajos, az ismert gödöllői zenész, a Magyar Nemzeti Cigány Művészegyüttes másodhegedűse is volt. Mint a Bors kiderítette, korábban is volt már büntetve, 1 év 10 hónapot ült, mert évekkel ezelőtt két társával kifosztottak Gödöllôn egy fiatal fiút."

Nem látta az autó tulajdonosát.
" Később a kihallgatásán azt állította, szerda este kocsmázott, a kocsiba kapaszkodó lányt pedig nem látta. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.30. 22:24:48

@Counter:
"Ha liberalizmus nem lett volna, akkor a törvénykönyvekben generációk óta folyamatosan bele lett volna írva, hogy a megtámadott védekezhet, és akkor mostanra már mindenkinek elment volna a kedve a rablástól. "

Tesznek az erős bűnözők a törvénykönyvre az elkövetés pillanatában.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.31. 13:45:39

@Doomhammer: Jól tudjuk, hogy csakis a drákói szigorú jogszabály képes a bűnelkövetőt eltántorítani.

Ha a bűnöző hajlamú egyén mégis elkövet valamit, az pedig annak a jele, hogy nem volt elég súlyos büntetéssel fenyegetve a cselekménye.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.31. 22:15:44

@Counter:
Akkor az a legcélszerűbb, ha azonnal minden bűncselekményt olyan súlyú büntetéssel rendelünk büntetni, ami biztosan minden bűnözőt eltántorít brutális szándékaitól.

De mi az a büntetés?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.31. 22:47:11

@Doomhammer:
Nem akart részegen gyalogolni.
Egy fiatal élettel pedig kevesebb.
www.atv.hu/belfold/20160801-video-nem-akartam-reszegen-gyalogolni-ezert-loptam-el-az-autot/
"Előzetes letartóztatásba került a gödöllői rablógyilkosság gyanúsítottja. Ő volt az, aki megpróbálta ellopni a lány autóját, de a nő szembeszállt vele. Végül mindketten az árokba csapódtak. Zsófia meghalt. Csak 24 éves volt. A férfi, aki egyébként ismert zenész, beismerő vallomást tett. Azt mondta, nem akart részegen gyalogolni ezért lopta el a kocsit. További részletek a videóban."

A család szerint a gyanúsított részeg volt és drogozott is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.08.01. 08:15:57

@Doomhammer: A törvény azért rendeli meghatározott büntetéssel sújtani az egyes bűncselekmények elkövetőit, hogy ez a fenyegetettség őket az elkövetéstől visszatartsa.

Na mármost: ha ennek ellenére mégis elkövetik a cselekményt, az annak a jele, hogy esetükben nem volt elégséges súlya a büntetésnek. Tehát az elkövetőkre értelemszerűen mindig és kivétel nélkül a törvényben meghatározottnál _súlyosabb_ büntetést kell kiszabni.

Olyat, ami egyúttal hathatósan képes őket a kiállást követő bűnismétléstől is visszatartani.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.08.01. 09:04:00

Sz. Lajost az ördög szállta meg, családja kitart mellette, ismerősei szerint nem is szorult rá a rablásra.
Édesanyja pedig a szörnyű hír hallatán idegösszeroppanást kapott, kórházba került.

Nem így akarta.
Akkor pedig szándéketikai értelemben nyilván nem is lehet bűnös, ha nem akarta.

index.hu/belfold/2016/08/01/megszolalt_a_fiatal_no_halalat_okozo_autotolvaj_elettarsa/

www.blikk.hu/aktualis/belfold/gyogyszerre-ivott-a-zsofi-24-halalat-okozo-autotolvaj/7vegqyq