Múlt héten Pesten jártam, és meglepetésemre komoly emberek szegezték nekem a kérdést: most, hogy a romániai kormányváltás eredményeképpen magyarul is beszélő kormányfője lett az országnak, akinek még a neve is reménykeltő [Ungureanu = ’magyari’], nem lesz jobb az erdélyi magyaroknak?
Hát nem. De a románoknak sem.
Azt azért nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy nem történt semmi. Gyanúm szerint Traian Băsescu államfő, aki az egészet szűk egy hét alatt levezényelte, sokkal ravaszabb játékos annál, hogysem csak egy sima imázsjavító intézkedéssel beérné. És talán nem alaptalan az ellenzék paranoiája sem, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) főnökéből miniszterelnökké fazonírozott Mihai Răzvan Ungureanu lépéselőnyben van: ismerheti a sajtó és az ellenzék soraiba beépített titkosszolgákat (márpedig jelenleg belőlük talán több is van, mint Ceauşescu ideje alatt, a titkosszolgálatokra fordítható költségvetési tétel évente nő), vagy hogy érthetőbben fogalmazzunk: tudja, mit fog csinálni az ellenzék az idén nyáron.
És azt is tudja, hogy ő mit csinálhat: gyakorlatilag ugyanazt, mint a legutóbbi IMF-látogatás után leköszönt elődje. Tehát amit Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap romániai küldöttségének vezetője megenged, nálunkfelé ő az erős kutya. Egy mormon, aki meg akarja ismerni a romániai kultúrát. Amíg még létezik, ugyi, nép nélkül kissé nehéz lesz fenntartani, abból meg egyre kevesebb van, és ők sem érzi túl jól magukat, de ez messze vinne a témától, kanyar vissza.
Ott tartottunk, hogy múlt hétfőn Emil Boc miniszterelnök bejelentette – állítólag már korábban előkészített, mégis meglepetésszámba menő – lemondását. A törvények értelmében leköszönt vele együtt az egész kabinet, és egészen egy napig úgy tűnt, hogy úgy mennek, mintha jönnének. Ám ez később csak a kisebbik – magyar – kormánypárt esetében igazolódott be, az RMDSZ-es miniszterek + a miniszterelnök-helyettes rövid helybenfutás után visszapihentek bársonyfoteljeikbe, miközben a román demokrata-liberálisok helycserés támadást hajtottak végre: az általuk irányított tárcák éléről hazaküldték a kissé megkopott öregeket, és a fiatal táskahordozókat nevezték ki minisztereknek. Ahogyan az ellenzéki sajtó fogalmazott: kiscsoportos kormány alakult, és azt már én teszem hozzá, hogy dadusnak ott maradtak a mieink, Markó Béláék kormánytisztává nevelhetik a kis ügyeseket.
Mivelhogy csütörtökön a parlament – félházzal, az ellenzék távollétében – bizalmat szavazott az új kormánynak (az új tagok névsorát mellőzném, nincs annyi idejük, hogy érdemes lenne megjegyezni a neveiket), 237 „da” ment arra, hogy amennyiben a gazdasági helyzet lehetővé teszi, akkor óvatos nyugdíj- és béremelés legyen, ennyit az IMF éltanulójáról.
Ami a bukaresti magyarjainkat illeti, a kormányalakítás előtti izmozásuk kicsit olyannak tűnt, mint amikor a kakas elől spulnizó tyúk lefutja a kötelező alibikört az udvaron. Csak tiszta forrásból, itt olvashatóak a feltételek, ezek közül egyet emeljünk ki: a kisebbségi törvény elfogadása a koalíciós partnerek részéről nem ütközik akadályba, ezt a lehető leghamarabb a Parlamentnek meg kell szavaznia, jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, és az erdélyi magyarok többsége ennél a pontnál köpött egy nagyot ki a hóba: ugyanezek a koalíciós partnerek már évek óta magasról tesznek a kisebbségi törvényre, miért pont most, kampányévben vállalnák be azt az intézkedést, ami a sovinisztákat széljobbról előző ellenzéknek úgy jönne, mint egy falat kenyér. Merthogy a román politikai elitnek, lettlégyen kormányon vagy ellenzékben, semmiféle életképes és hiteles elképzelése nincs a jövőre vonatkozóan. Ezért inkább kártyáznak.
Sajnos már megint magyar kártyával.
