Helycserés támadás – kormányváltás Romániában
2012. február 13. írta: tempetőfi

Helycserés támadás – kormányváltás Romániában

  Múlt héten Pesten jártam, és meglepetésemre komoly emberek szegezték nekem a kérdést: most, hogy a romániai kormányváltás eredményeképpen magyarul is beszélő kormányfője lett az országnak, akinek még a neve is reménykeltő [Ungureanu = ’magyari’], nem lesz jobb az erdélyi magyaroknak?

  Hát nem. De a románoknak sem.

  Azt azért nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy nem történt semmi. Gyanúm szerint Traian Băsescu államfő, aki az egészet szűk egy hét alatt levezényelte, sokkal ravaszabb játékos annál, hogysem csak egy sima imázsjavító intézkedéssel beérné. És talán nem alaptalan az ellenzék paranoiája sem, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) főnökéből miniszterelnökké fazonírozott Mihai Răzvan Ungureanu lépéselőnyben van: ismerheti a sajtó és az ellenzék soraiba beépített titkosszolgákat (márpedig jelenleg belőlük talán több is van, mint Ceauşescu ideje alatt, a titkosszolgálatokra fordítható költségvetési tétel évente nő), vagy hogy érthetőbben fogalmazzunk: tudja, mit fog csinálni az ellenzék az idén nyáron.

  És azt is tudja, hogy ő mit csinálhat: gyakorlatilag ugyanazt, mint a legutóbbi IMF-látogatás után leköszönt elődje. Tehát amit Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap romániai küldöttségének vezetője megenged, nálunkfelé ő az erős kutya. Egy mormon, aki meg akarja ismerni a romániai kultúrát. Amíg még létezik, ugyi, nép nélkül kissé nehéz lesz fenntartani, abból meg egyre kevesebb van, és ők sem érzi túl jól magukat, de ez messze vinne a témától, kanyar vissza.

  Ott tartottunk, hogy múlt hétfőn Emil Boc miniszterelnök bejelentette – állítólag már korábban előkészített, mégis meglepetésszámba menő – lemondását. A törvények értelmében leköszönt vele együtt az egész kabinet, és egészen egy napig úgy tűnt, hogy úgy mennek, mintha jönnének. Ám ez később csak a kisebbik – magyar – kormánypárt esetében igazolódott be, az RMDSZ-es miniszterek + a miniszterelnök-helyettes rövid helybenfutás után visszapihentek bársonyfoteljeikbe, miközben a román demokrata-liberálisok helycserés támadást hajtottak végre: az általuk irányított tárcák éléről hazaküldték a kissé megkopott öregeket, és a fiatal táskahordozókat nevezték ki minisztereknek. Ahogyan az ellenzéki sajtó fogalmazott: kiscsoportos kormány alakult, és azt már én teszem hozzá, hogy dadusnak ott maradtak a mieink, Markó Béláék kormánytisztává nevelhetik a kis ügyeseket.

  Mivelhogy csütörtökön a parlament – félházzal, az ellenzék távollétében – bizalmat szavazott az új kormánynak (az új tagok névsorát mellőzném, nincs annyi idejük, hogy érdemes lenne megjegyezni a neveiket), 237 „da” ment arra, hogy amennyiben a gazdasági helyzet lehetővé teszi, akkor óvatos nyugdíj- és béremelés legyen, ennyit az IMF éltanulójáról.

  Ami a bukaresti magyarjainkat illeti, a kormányalakítás előtti izmozásuk kicsit olyannak tűnt, mint amikor a kakas elől spulnizó tyúk lefutja a kötelező alibikört az udvaron. Csak tiszta forrásból, itt olvashatóak a feltételek, ezek közül egyet emeljünk ki: a kisebbségi törvény elfogadása a koalíciós partnerek részéről nem ütközik akadályba, ezt a lehető leghamarabb a Parlamentnek meg kell szavaznia, jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, és az erdélyi magyarok többsége ennél a pontnál köpött egy nagyot ki a hóba: ugyanezek a koalíciós partnerek már évek óta magasról tesznek a kisebbségi törvényre, miért pont most, kampányévben vállalnák be azt az intézkedést, ami a sovinisztákat széljobbról előző ellenzéknek úgy jönne, mint egy falat kenyér. Merthogy a román politikai elitnek, lettlégyen kormányon vagy ellenzékben, semmiféle életképes és hiteles elképzelése nincs a jövőre vonatkozóan. Ezért inkább kártyáznak.

  Sajnos már megint magyar kártyával.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr884097374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maretz 2012.02.13. 11:04:36

Régi mániám....:P

vizipipa 2012.02.13. 11:14:01

No meg, mivel választások jönnek, most már úgyis az a Number One.

Éppen ezért elmélkedhetnél egy sort, mit tervez az EMNT (meg pártja) azért, hogy maradjanak magyarok a parlamentben.

The Last Outlaw 2012.02.13. 12:05:26

Ennek az Ungureanunak olyan feje van, mintha Kóka Janiból és Szíjjártó Petyából gyúrták volna össze.

Feljelent Elek 2012.02.13. 12:11:08

Szerencsétlenek, ezeket is szívatják rendesen, ott is csak a Secu él túl mindent.

Piacbarát 2012.02.13. 12:28:22

lesz ott még változás...most csendben kell maradni...mert kb nem marad nekik más, mint egy kicsit ideütni....

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.02.13. 12:30:09

Ez mind szép és jó, éppen csak nem derül ki bármiféle konkrétum arról, hogy tulajdonképpen miért is rosszabb el a felállás – mind a magyaroknak, mind a románoknak.

De egy kis titkosszolgázás meg RMDSZ-ezés még épp belefért, végülis több, mint a semmi…

tábormegsemmisítő 2012.02.13. 12:47:21

Éppen ilyen kiscsoportos kormányokra van szükség az IMF homokozójában. Nálunk is hangolják már a Bajnai Gordonkát

rinaldo-rinaldini 2012.02.13. 13:02:31

Nem kell felni, bizni kell Viktorban, olyan ugyes ez a gyerek, hogy egy kis szerencsevel eleri, hogy a kovetkezo roman parlamentben nem lesz egy magyar kepviselo sem... es akkor majd minden nagyokos boldog lehet hataron innen es tul.

Elftárs 2012.02.13. 13:56:25

Gondolom, akkor nem csak magyar felmenőkkel rendelkezik, és így biztos, hogy más nyelveken is beszél:P
Illetve, azt hallottam, hogy a 2000-es évek környékén érdekes javaslatai voltak különböző oktatási projekteket illetően, de lehet ez csak a mester tanulmányaiból kifolyólag…

tempetőfi 2012.02.13. 14:12:05

@kesztió: Barátilag mondom, néha komoly kételyek ébrednek bennem a szövegértési képességeidet illetően.
Ami pedig a parlamenti jelenlétet illeti: 2008-ban kiderült, hogy a parlamenti jelenlét önmagában gyakorlatilag semmit nem ér, alá lehet írni a jelenléti naplót, felvenni a fizut, oszt' annyi. A kormányszereplés egy kis lépéssel talán bennebb visz, araszolásokból összeálló és néha értelmetlen tánc, valamivel több mint semmi. Ám a következő ciklusban vélhetőleg nem nő fű a magyaroknak Bukarestben, és nem az EMNP miatt, hanem mert a valószínűsíthetően nyertes szociál-liberális koalíció főnökei már most világossá tették, hogy nem veszik bé az RMDSZ-t a játékba.
Persze, ez még változhat, de akár jelzésértékűnek is vehetjük, hogy 2008-ban épp a szocik paterolták ki laza csuklómozdulattal a tulipánosokat.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.02.13. 14:48:06

@tempetőfi: Ha példának okáért axiómának fogunk fel olyan magvas gondolatokat, miszerint az IMF tulajdonképpen nemzetállamok vérét szívó szörnyeteg, a bérek és nyugdíjak (enyhe) emelése az életszínvonal enyhe növekedésének jele, ha a „mieink” csinálják, de üres populizmus, ha az ellenfél lépi meg stb., valóban egyszerűbb a szövegértésem hiányának betudni, ha nem tartom túl meggyőzőnek a fejtegetéseidet.

De hát egyszerű, de tiszta nóták, amiket mi dalolunk (mosolyogva, szelíden), nemdebár?

"k" (törölt) 2012.02.13. 14:52:52

@rinaldo-rinaldini: orbán viktor romániában is megerőszakolja a köztársaságot!

tempetőfi 2012.02.13. 15:23:16

@kesztió: én egyszerűen a "nem lesz jobb" és a "nem lesz rosszabb" közötti jelentésbéli különbségre gondoltam. Mert mintha te nem értenéd, de a kocsma bezzeg hangos.

Feljelent Elek 2012.02.13. 15:36:03

Aki aláássa az IMF -be vetett bizalmat, az IMF jótékony hatásság -relativizáló és fel lesz jelentve!

Egyenest a CEU -hoz fordul kicsi, ámde annál elkötelezettebb facebook -os közösségünk, majd megtanulják egyesek, hogy mi jár az IMF jótékony hatásság -relativizálásér!
Mi az hogy, majd én átnevelő tábort csinálok ebből kurvaországból, majd én megmondom!

Internacionista Szilvia majd jól teleszpemmeli ezt a fasiszta blogposztot is, aztán megnézhetitek magatokat! Bármit is írtok, de akkor is

Feljelent Elek

jan 2012.02.13. 16:49:40

[Ungureanu = ’magyari’]

Oldja már föl valaki nekem az egyenlet jobb oldalát. Mert a magyar nyelvben nincs olyan, hogy románi, németi, lengyeli. (Olyan persze van, hogy németi="Német(i) településről származó.)

Esetleg "magyarországi"?

eN 2012.02.13. 17:14:56

Kis adalék, hogy ez a magyari, a volt iasi első titkár fia. aki megmondja, hogy honnan tud magyarul, az nyer egy hangszórót.
És ugyan mitől lenne jobb, az ottaniaknak, ha az új kormány még az előzőnél is gátlástalanabbul működhet, őket még az idei választások sem izgatják. Az rmdsz-es gennyládáknak még külön dicséret a kormányon maradásért.

Elftárs 2012.02.13. 18:08:11

@jan: Ahogy olvastam, inkább erdélyi románt jelent, mint ahogy a Mioritában(VasileAlecsandri) is benne van:
"Unu-i moldovan,
Unu-i ungurean
Şi unu-i vrâncean"

Moldva, Erdély, Havasalföld

gyaloghartur 2012.02.13. 18:16:38

Magyari, azaz a magyarok országából, földjéről való.
A Mioritza(Bárányka) ballada szereplői a moldovéán, vrüncsán és unguréán bács (bacsó). Az ungurean, bár a magyarok vidékéról való, egyértelműen román és nem magyar ahogy egyesek értelmezik.
Ebből is látszik, hogy nem létezett egységes román nemzettudat a múltban, mint azt a román történészek terjesztik.
Az erdélyi román juhász úgy járt, mint az anyaországba vetődött erdélyi magyarok, akiket az ottaniak nemes egyszerűséggel lerománoztak.

gyaloghartur 2012.02.13. 18:21:36

@jan: Lengyeli, Csehi, Tóti, Németi, Olaszi éppen azt jelenti, hogy onnan jött telepesek alapították.
A "megyek Lengyelbe (Lengyelországba), Olaszba",stb. már évszázadokkal ezelőtt használatos forma volt.

Elftárs 2012.02.13. 18:22:10

@gyaloghartur: :)
Nekem is pont ez a példa jutott az eszembe:P

homoródkarácsonyfalváért 2012.02.13. 18:33:25

OFF. nem szívesen szólok bele a Mandi üzleti ügyeibe, de, hogyis mondjam, azért egy újságot minősít a hirdetője. Is.

marko11 2012.02.13. 18:57:41

A velünk tárgyaló IMF delegációt nem kellene megismertetni a magyar "kultúrával" (kaja, pia stb.) a la Sinaia?

gyaloghartur 2012.02.13. 18:58:27

@eN: Azért a Ponta-Antonescu tandem sem ígér sok jót. Nekünk.

gyaloghartur 2012.02.13. 19:00:22

@marko11: Sajnos Anna Ivascsenko épp fogyózik...

Elftárs 2012.02.13. 19:01:09

@gyaloghartur: A példádra gondoltam:)
"Az erdélyi román juhász úgy járt, mint az anyaországba vetődött erdélyi magyarok, akiket az ottaniak nemes egyszerűséggel lerománoztak."

Bell & Sebastian 2012.02.13. 20:20:21

@gyaloghartur: Valahogy sejtettem, hogy maga még sok ilyen szót tud. Nagy előny az, ha valaki nem tud "rendesen" magyarul, testvér. :)

jan 2012.02.13. 20:54:46

@gyaloghartur: a lerománozásról annyit, hogy annó itt Budapesten hallottam saját fülemmel, ahogy az aradi származású szomszéd bácsi leukránozta a szomszédban dolgozó kárpátaljai magyarokat.

Vagyis az efajta tapintatlan szóhasználat nem csak a budapesti magyarokra jellemző.

Sőt, nekem annó kárpátaljai magyarok mondták, hogy "neked könnyű, te magyar vagy". Arról beszélgettük, hogy nekem magyar _állampolgárként_ nincs szükségem vízumra.

Bloodscalp 2012.02.13. 23:02:10

@tempetőfi: ahogy olvasom a kifejtéseid a román pártokról, posztszoc helyzetről, odaátra is igaz a nagy mondás hogy "tetszettek volna forradalmat csinálni"-mármint olyan igazit, most sírhatsz hogy egyik meg másik (párt és vezető) ilyen meg olyan-pedig nem meglepő ha egy helyen nevelkedtek.
süti beállítások módosítása