Le a korkedvezményes nyugdíjjal!
2012. február 12. írta: TuRuL_2k2

Le a korkedvezményes nyugdíjjal!

  Tűzoltók tüntettek pénteken a brüsszeli utcákon. Az ok: a kormány szigorítani akarja nyugdíjazási feltételeiket, így megszűnne az eddigi korkedvezményes, 58 éves nyugdíjkorhatáruk. A tűzoltók nem kímélték a velük szemben kivezényelt rohamrendőröket, a meglehetősen fagyos időben nem lehetett vidám állni a vízsugarukat:

  A belga kormány azt szeretné elérni, hogy az emberek többsége az eddigi 65 éves kornál két évvel tovább, 67 éves koráig dolgozzon. Ismerős ez valahonnan? Ismerős. És ezt a törekvést nem lehet eléggé támogatni. 

  Az eddigi 58 éves belgiumi korhatár ugyanis Magyarországról nézve kifejezetten méltányosnak és racionálisnak tűnik, hiszen itthon teljesen megszokottak voltak a negyvenes szolgálati nyugdíjasok, sőt, akár már a harmincas éveik végére nyugdíjba vonulhattak emberek. Gondoljunk bele: aki negyvenesként, ereje teljében nyugdíjba ment, annak évtizedeken át fizetheti a – sokszor korábbi bérével vetekedő – nyugdíját a magyar állam. Hogy ez mennyi embert érint? Nem keveset, az ONYF adatai szerint 2010-ben 42 ezer embernek folyósítottak szolgálati nyugdíjat. Egy másik megdöbbentő szám egy szakszervezeti anyagból„a határőrséggel történt egyesítést követően a kb. 43 ezer fő tényleges létszámmal dolgozó rendőrségen országosan és mindösszesen 250 fő olyan személy van, aki az 50. életévét betöltötte és még(!) hivatásos állományú.”

  Többek között ennek a végtelenül igazságtalan és pazarló nyugdíjrendszernek a védelmére jött létre a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Az erre vonatkozó elvárásaik ott szerepeltek kezdeti követeléseik között:

- Követeljük, hogy állítsák helyre a korkedvezményes, a korengedményes és a szolgálati nyugdíjak alkotmányos védelmét!
- Követeljük, hogy a nyugdíjrendszer változásai méltányos átmenetet biztosítsanak a munkavállalóknak, az új szabályok esetenként csak az újonnan munkába állókra, illetve szolgálati viszonyt létesítőkre vonatkozzanak!

  A nagyszerű szolgalatinyugdij.com oldalt is elindították a köztársaság és a negyvenes nyugdíjasok hős védelmezői, akiknek egyik vezetője, Kónya Péter lassan már maga is jól megérdemelt szolgálati nyugdíjára készülhetne az újságírással és szakszervezeti mozgalmárkodással töltött évek után, ha nem veszi ezt el tőle az Orbán-rezsim.

  Érthető, ha a korábbi szabályok szerint tervező katonák, rendőrök és tűzoltók ezt sérelemként élik meg, de az eddigi rendszer, a 25 éves szolgálati idő után járó szolgálati nyugdíj egyértelműen fenntarthatatlan. Különösen úgy, hogy ebbe a 25 évbe beleszámíthatnak a szakközépiskolai, illetve a főiskolai évek is.

  Az egészségüket, nem egyszer életüket kockáztató rendvédelmi dolgozóknak vitathatatlanul jár valamiféle kompenzáció áldozatukért. Az eddigi 58 éves belgiumi korhatár (a két ország polgárainak várható élettartamát is figyelembe véve) nem tűnik rossz célkitűzésnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr104095776

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szőcs Géza államtitkár euró tízezreket remél civilként például a költségvetésből 2012.02.13. 09:26:53

Szőcs Géza a NEFMI kultúráért felelős államtitkára. Szőcs Géza december óta a Magyar PEN Club új elnöke. Szőcs Géza a napokban az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben beszél a Janus Pannonius-díjról, aminek megalapítására a PEN Club javaslatot te...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Piacbarát 2012.02.13. 01:27:21

280 komment a semmiről...

ezt is eltörölték..lesz itt még egy és más...

ti meg csak sikítsatok egymás ellen, ők addig röhögnek ottan fenn :D

Marcellusca 2012.02.13. 01:50:07

@toronto88: Tegyük hozzá:
- szabad lakóhely választás/elhagyás joga;
- 24 órás, állandó készenlét (mert bármikor kiértesíthetőnek, azaz berendelhetőnek kell lenni - menj el így nyaralni a kiscsaláddal!);
- (a fityiszes bagázsnak köszönhetően) a szolg. viszony után - a Lex Borkainak köszönhetően "csak" - 3 évig nem választható!

Szóval a hivatásos szolgálat nem csak (ahogy itt sokan képzelik és érvelnek) fizikai munkáról szól, hanem a pszichés megterhelésről és az állampolgári jogokban való orlátozásról is.
És ezt volt hivatott kompenzálni a korkevezményes nyugdíj.

Marcellusca 2012.02.13. 01:55:31

@vladimir964: Granulálok! Feltaláltad a tyúksz@rban az ütőeret!

Úgy hívják: szerződéses (katonai) jogviszony.

Marcellusca 2012.02.13. 02:03:02

@fidzsi:
"Szerintem itt még lesznek finomítások a rendszeren." - Miről beszélsz?????
2012. 01. 01. óta hatályos a törvény!!!!!!!!!!!!!!

ubu1 2012.02.13. 02:07:51

Egy ismerősom azt mondta, hogy aki kitalálta ennek a speciális nyugdíjnak a megszüntetését, azt hozza ki egy égő házból egy 60 éves tűzoltó - ha bírja.

Azzal én is egyetértek, hogy ez a rendszer így fenntarthatatlan és változtatni kell. De csak annak, aki most lép be. Aki a régi modellre vállalkozott, annak azt kell biztosítani, bármennyire is fáj még egy (fél) emberöltőn át. Aki most kezd, az majd meggondolja, megéri-e neki az új rendszer szerint, aztán dönt. Így tisztességes.

Marcellusca 2012.02.13. 02:31:47

Végig olvasva a kommenteket megállapítható:
1. - Sikeresen működik a "Divine et impera"-elv;
2. - "Jó" nagyar szokás szerint: "Dögöljön meg a szomszéd tehene is!";
3. - Félinformációra épülő - csak hangulatkeltésre alkalmas - poszt alapján elég sok az agyatlan, tényeket abszolút nem ismerő kommentelő;
4. - Tisztelet a 3. pontba nem sorolhatóknak, akik vagy érintettek, vagy tudnak kicsit gondolkodni és a felszín alá is látni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.13. 02:55:01

@ubu1: mi a tokomert nem tudna egy 60 eves tuzolto kihozni?
60 eves ember?
az eros es kozepkoru
ne basszatok mar, otthon minden 60 eves nyomorek?

xxyati 2012.02.13. 05:35:16

@hagyma: Csakhogy ha mégsem sikerül, akkor ugyebár a korára lesz fogva. Ott amerikában, amit annyira istenítesz, szerinted mennyi a tűzoltól átlagéletkora?

Szumi 2012.02.13. 06:13:01

"Átszervezések, leépítések miatt ment nyugdíjba"

Anyádat. Én is szívesen átszervezném a vállalkozásomat és jól elmennék nyugdíjba és tartsatok el.
Nem mindig komálom Hagyma amerikás kommentjeit - de itt teljesen igaza van.

Mindenkit csak arra kérek, hogy gondolatban kezdjen el felépíteni egy társadalmat - kezdetnek elég száz család.
Gondolja át, hogy hogyan és mennyi adót vetne ki, mikor amazok utakért, közvilágításért, villamos hálózatért, tömegközlekedésért, vezetékes vízért, csatornázásért, kultúráért hőzöngenének. És igen, jelölne ki rendfenntartókat, tűzoltókat, orvosokat is.
Vajon rá tudná-e terhelni a többiekre a negyvenévesen nyugdíjba menők költségeit?
A mindenkori elnyomó rezsimek előjogokat adnak a rezsimet fenntartani segítő fegyveres testületeknek. Hagyományosan a tűzoltókat is a fegyveres testületekhez számítják.

Bluemotion 2012.02.13. 07:14:34

Én is azt mondom, hogy le a korkedvezménnyel. Egy 60 éves ember nem nyomorék, mint ahogy egyesek beállítják. Az ilyen állítások miatt nem tud az 55+ os réteg munkát kapni, mert hogy ők már idősek és ezzel meg is van pecsételve a sorsuk.

Másrészt, evvel az erővel a tanárok is mehetnének 40 évesen nyugdíjba, mert őket meg pszichológiailag készítik ki a mai gyerekek...

DIldiko 2012.02.13. 07:21:24

@manualis mammografus: Zsebre dolgozásra nem utasítja, de arra, hogy nektek ma X ezer Ft-ot kell beszednetek -igen!
Amúgy én még nem találkoztam korrupt rendőrrel, igaz semmilyennel se sokat. Csak egyszer büntettek meg, lejárt zöldkártyáért kb. 18 éve.

Reggie 2012.02.13. 07:22:25

@DIldiko: Szerencsed van, en tobb korrupttal talalkoztam, mint rendessel.

DIldiko 2012.02.13. 07:28:11

@fasyy: 20 év múlva csak irodista rendőr, tűzoltó, börtönőr, stb. lesz. A munkát meg csinálja meg mindenki, oltsa a saját tüzét, kapja el a saját rablóját, gyilkosát, őrizze is őket a börtönben.
Ha mindenki 25 év után csak irodai szolgálatra lesz beosztható, akkor egy íróasztalnál majd 3-4-n ülnek és nem tudnak mit csinálni, de az embereknek az a lényeg, hogy ne legyenek nyugdíjasok - egészen addig míg az utcán majd nem lesz senki aki megvédje őket a bűnözőktől, stb.
Akkor majd rendőrért kiáltanak, kikérik maguknak, hogy miért irodisták, miért nem küldik őket nyugdíjba és vesznek fel fiatalokat a helyükre.

DIldiko 2012.02.13. 07:30:04

@Reggie: Lehet, de azért egy dolgot megtanultam egy kommandós ismerősömtől: A rendőrnek mindig igaza van. Nem szabad okosabbnak lenni, mert úgy is én hízom a rövidebbet! Nincs az az ember, akit nem lehet megbüntetni valamiért.

DIldiko 2012.02.13. 07:34:31

@!Hello: Ha őket is megfosztják azon jogaiktól, amiket nekünk alkotmáynban biztosítanak, ill. az élete árán is tanítani kell, akkor mehet nyugdíjba korkedvezménnyel! Látom nagyon megy az oszd meg és uralkodj - most újra be kellett dobni a koncot, hogy megint a fegyvereseket szapuljuk! Sajnálom, hogy ennyien még nem jöttek rá, hogy szép lassan mindenki terítékre kerül a szapulásban. Közalkalmazott, vállalkozó, rendvédelmis, rokkantnyugdíjas, orvos, tanár, diák, szegény, bérből és fizetésből élők közül mindenki - de mindig csak 1-1 csoport!

Vu, de ja vu 2012.02.13. 08:22:15

@Szumi: "...Anyádat. Én is szívesen átszervezném a vállalkozásomat és jól elmennék nyugdíjba és tartsatok el..."

Gondolj már bele abba a helyzetbe, hogy a vállalkozásodat abba kell hagyni, vagyis többé nem csinálhatod azt, amihez értesz.

Ha van is valamilyen tanult szakmád, abban 20-25 éves lemaradásban vagy. Nem azt mondják, hogy kedves Szumi, kell a helye más hasonló vállalkozásnak, ezért támogatjuk Önt eredeti szakmájában a képzését, vagy ha az már nem használható semmire, eddigi jövedelméhez hasonló kereseti lehetőséget biztosítunk: nem, tűnj a szakterületről és oldd meg magad!!!

Nos, velünk nem ezt tették, hanem "kivezettek" a rendvédelem kötelékéből" és biztosították a megélhetést nyugállományba helyezéssel. Most pedig váltottak és a fentiekhez hasonló stílusban, de onnan is kitettek és: OLDD MEG MAGAD!!!

Milyen szakmában, milyen munkahelyen, milyen képzéssel és miből???

Ez a baj, ezért nehezen emészthető a dolog. Bármennyi is volt a jövedelem illetve a nyugdíj, ne hidd hogy annak értéke nem inflálódott el és most ez a 16 % nem érint érzékenyen.

És akkor a mondandód többit részét is gondold át annak tudatában, hogy 2010 előtt még ez a bagázs is a szolgálati nyugdíjak megvédése mellett tört lándzsát a gaz szoci kormány ellenében...

Gondolod, hogy ezt bármelyikünk előre tudja, akkor hagyta volna magát elcsábítani???

Mellesleg a rendvédelmis HIVATALOSAN csak meghatározott egyéb kereső tevékenységet folytathatott, a kiskapukról azért ne beszéljünk, mert nem állt akárki rendelkezésére, így az nem vonatkoztatható általánosságban az állomány bármely tagjára.

Azt se gondold, hogy nyugdíj mellett nem jobb lenne itthon lógatni - pl. nekem - a lábamat és a megkezdett házamat csinosítgathatnám, a hobbimnak élhetnék vagy mint más - horgásznék stb...

Ez a pénz az aktív időszak végére olyan szinten elértéktelenedett, hogy több havi kifizetetlen számlával jöttem el, KELLETT valami mellékes, hogy elkerüljük a végrehajtást.

Ezzel a legutóbbi lépéssel pedig a mozgásteremet vették el, képtelen vagyok félretenni az autó műszaki vizsgájára, gumik cseréjére... pedig nem kevés dologról már lemondtam, olyanok, amiket eddig sem tartottam luxusnak (kábeltévé, vezetékes telefon), a többi dolog nélkül viszont remetévé válnánk.

Luxus, hogy saját (hiteles) lakásunk van, nem luxus a munkához szükséges 19 éves autó és nem tartom luxusnak hogy az ember a kettő gyermekét jó iskolába járatja, zenére tanítja...

Rendőr, tűzoltó, katona vagy más állami hivatalnok - ha csöppnyi beleszólásom is lehet - egyikből sem lesz: azt most egy kicsit elkúrták... lassan kevesebb kockázat rejlik a magánszférában, mint az államiban:-(((

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy arra mit lépnél, ha 2010-ig visszamenőleg megemelnék a vállalkozásod adóját??? Mert csak...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.02.13. 09:09:14

Mandinder - ez már tényleg gyomorforgató. Úgy beállítani ezt az egészet, mintha a kormánnyal egyet nem értők, bírálók mindannyian a régi rendszer egy az egyben való megtartása mellett kardoskodtak volna, undorító csúsztatás. Minden szervezet egyetértett abban hogy az ELŐZŐ RENDSZER NEM VOLT JÓ!!!!
Fontos, hogy az érintettek, szervezetek, és más nem elfogult értelmiségiek az alábbiak miatt bírálták a kormány korengedményes nyugdíjjal kapcsolatos törvényeit:
- Elsősorban a VISSZAMENŐLEGES hatálya miatt!
- A bevezetésének MÓDJA miatt!
- A tárgyalások, viták kihagyása miatt!
- A mérlegelés, és lépcsők kihagyása miatt!
- Amiatt hogy mindenkit egy kalap alá vett!
- Hogy az itt a kommentekben is olvasható visszataszító demagóg vitákat generál a társadalomban valódi szakmai viták helyett!
- Hogy miközben a korengedményes nyugdíjasok csak elenyésző százaléka ment el 40 éves kor alatt - őket is KÜLDTÉK!!! egészségügyi okokra hivatkozva - a kormány ezzel példálózott, a társadalmat az érintett szervek ellen hangolva.
- Hogy akiknek most visszamenőleg elveszik a jogait, azoknak 57 évesen KÖTELEZŐ volt nyugdíjba menniük, nem volt más választásuk! Most ugyanez a foglalkoztató megvonja tőlük a nyugdíjat, és az ezzel járó kedvezményeket!

Felháborító amit -mandiner - csináltok! Ez a fajta hangulatkeltő maszatolás már tényleg mindennek a legalja!

zotyikaa 2012.02.13. 09:17:08

@Legelő Őse: A lószart volt kötelező. A bátyám is itthon henyél 220.000-el a zsebében. Pontosan úgy történt, mert családi vita is volt belőle, ugyanis annyira ő sem akart még elmenni nyugdíjba, de az volt az általános vélekedés, ha most nem megy el nyugdíjba később lehet, hogy szigorítanak és majd nem mehet. Ezért év végén a kollégáival együtt kilépett. De hangsúlyozom, nem volt kötelező.

Azt el tudom fogadni, hogy sok helyen leépítés volt és feleslegessé vált a munkaerőt, így azokat ösztönözték akikre nem volt szükség vagy nem volt szimpi. Ez most a Nokiánál is így történt de nem nyugdíjazták őket.

Kizárólag azért mert 1996-ban és ezt követően sem akartak szavazatot veszíteni politikusaink.
De az ország dőcsben van és valamit tenni kell. Vagy talán a minimálbért kellene lejjebb vinni, hogy a nyugdíjakra legyen elég?

VT Man 2012.02.13. 09:18:17

@Legelő Őse:
"- Elsősorban a VISSZAMENŐLEGES hatálya miatt!"

Visszamenőleges hatály? Amikor az MSZP bevezette az ingatlanadót, az volt visszamenőleges hatály. Ja, az nem volt gond, mert "az MSZP haver".

Másrészt akárhogy is csűritek, csavarjátok, amikor az "egyszeri dolgozó" nyugdíjkorhatárát felemelték 60-ról 65 évre, kussolt az összes rendőr és tűzoltó, és csak röhögtek. Pedig az is szerzett jog volt: szerzett jog, hogy 60 éves korban nyugdíjba mehessen az ember.

Semmi különbség nincs attól, hogy egy rendőrnek "szerzett joga" a 40 évesen nyugdíjba menés.

Harmadrészt, érdekes, hogy a belga tűzoltók tudnak 58 évesen is létrára mászni és oltani, csak a magyarok nem bírják már el a tömlőt.

zotyikaa 2012.02.13. 09:21:14

@Vu, de ja vu: Basszus én sem tudok mellékállást vállalni, nekem is tiltják, persze nem törvénnyel hanem a kirúgás fenyegetettségével. Mert akkor nem lennék elég pihent véleményük szerint. De egyébként is a 8 helyett 10 órát dolgozom és kölkeimmel is kell lennem. Nekem is csökkent a fizetésem pedig eleve kevesebb volt mint a nyugdíjad.

Bluemotion 2012.02.13. 09:31:18

Végül is most is kb. 1.8 millió adófizető tartja el a közel 10 milliós lakosságot. Ezek alapján az lenne a fair, ha azok mondanák meg, hogy ki mikor mehet nyugdíjba, akik eddig is fizették a 3 millió embernek a nyugdíját.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.13. 09:32:56

Én egy dolgot sosem értek.

Miért nem lehet azt, hogy a nyugdíjat, független attól, hogy állami vagy magán, a befizetésekből számítanák ki, és mindenki akkor menne nyugdíjba, amikor akar, csak ha túl korán teszi, akkor keveset kap? A tűzoltók, rendőrök pedig magas fizetést kapnának, hogy lehetőségük legyen hamarabb nyugdíjba menniük.

zotyikaa 2012.02.13. 09:32:58

@DIldiko: Drága Ildikó. A rendvédelemnél státuszok (helyek) vannak. Az a baj, hogy a tanult fiatalok ülnek be ironistáknak is és ők is elmennek nyugdíjba. Nézz körül mennyi idősek a megyei parancsnokok. Pedig ők egyszer sem vonulnak ám, soha nem fognak a bűnöző után futni. Fiatalokat kell felvenni a kivonulásra, a 24 óra szolgálat alatt vagy a 48 óra pihenőidőben az arra késztetést érzők kitanulhatnák a tűzvizsgáló, könyvelő, államigazgatási, tiszti iskolát, stb. Aztán miután nekik tapasztalatuk is van a tűzoltásról, lehet hogy megértenék a helyükre lépő fiatalok gondjait és esetleg eredményesebben küzdenek azokért. De a lényeg, hogy tapasztalt, tanult kollégák töltsék be az ironista helyeket is. Aki pedig nem érzett késztetést és már nem is bírja a tempót, az elmegy máshová dolgozni, mint a pék vagy a kohász, vagy a tudom is én.

Attól hogy én megfáradok a munkámban, még nem mehetek nyugdíjba. A kollégámnak levágta a gép a kezét azt mondták keressen olyan munkahelyet amit egy kézzel el tud végezni.
De a pszichésen megfáradt tanító sem mehet nyugdíjba, pedig a kölykeinket ő tanítja és ezért lesznek sikertelenebbek majd életük során.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.02.13. 09:34:58

Világos, mint a nap, nincs pénz a nyugdíjak kifizetésére, reálértékük megőrzésére. Elég megnézni az ország korfáját és könnyen kiszámolható, hogy a nyugdíjkorhatár megemelése mennyi megtakarítást jelent a kormánynak. A nyugdíjak fedezete azonban azokból az elvonásokból (is) származik, amelyet aktív korukban fizettek az államkasszának a nyugdíjasok. A mai rendszer végtelenül igazságtalan. Az állam ugyanis mindent elvon, maga alá gyűjt, s mivel ő a lehetséges legrosszabb gazda, el is herdálja többek között a nyugdíjalapokat is, mint legutóbb a magánnyugdíjpénztárakba befizetett irdatlan mennyiségű pénzt. Ez a rendszer nem tartható fenn, s radikálisan változtatni kell rajta.
Ami a korengedményt illeti, azon van mit javítani, mert nagyon elhibázott volt, hogy negyven körül egyesek nyugdíjba mehettek. Ez pazarlás a munkaerővel és pazarlás a befizetett nyugdíjjárulákokkal. Valamikor, egészen pontosan a szocializmusban 60 év volt a nyugdíjkorhatár. A fegyveres testületek és a tűzoltóság tagjai azonban összesen öt év korkedvezményt kaptak, vagyis 55 évesen nyugdíjba mehettek. Ez az öt év igazságos volt. A statisztika ugyanis azt mutatja, hogy aki ezekben a testületekben dolgozott, az átlagosnál jóval rövidebb élettartamot ért meg. Egy ilyen öt éves kedvezmény ma is méltányos lenne és nem keltene társadalmi feszültséget.
A magam részéről jogi képtelenségnek tartom a visszamenőleges hatályú törvénykezést, ami a fidesz - kdnp koalíció mindennapos gyakorlata.

Dour ® 2012.02.13. 09:38:34

@hagyma:
"en nem tudom ergy otvenes fervi mitol ne tudna tuzet oltani vagy rendori intezkedest foganatositani"
"ne basszatok mar fel 51 vagyok fizikai melot vegzek, eros vagyok es bator
ez a 60-62 tokeletes, de legyen 58"

Nos.
Erős vagy és bátor?
Menj tűzet oltani +35 kilóval a tizedikre rohanva, (a tüdőd félúton kiköpve hagynád, vagy az autópákáról összeszedni a fagyos torzókat, esetleg a macskákat lehozni a jeges tetőkről.
De előbb tanulj meg helyesen írni.
Akár 51. évesen is.

zotyikaa 2012.02.13. 09:39:01

"Egy ismerősom azt mondta, hogy aki kitalálta ennek a speciális nyugdíjnak a megszüntetését, azt hozza ki egy égő házból egy 60 éves tűzoltó - ha bírja."

Aki nem bírja menjen máshová dolgozni, mint mindenki más. Én a tűzoltóság szomszédságában lakom. Csil- vili új kiképző falakat építettek, sport pályával mindenféle eszközzel. Az átadás óta nem láttam azon senkit gyakorolni, kondizni a létrára mászáshoz. Pedi g naponta átlagban kb egyszer halom, hogy valahová mennének.

Dour ® 2012.02.13. 09:39:35

@hagyma:
A páka tüzes része.

Mérges 1234 2012.02.13. 09:41:00

@STX Joe:

Egyetértek.

Én rühellem a Viktorék stilusát, meg az egész bohozatot, amit csinálnak.

De ez nyugdíjas ügy a kevés kiválló munkájuk egyike.

Persze látszik mennyire megvan már mindenki bugyanva, ha a Gyurcsók csinálta volna, akkor most még többen anyáznának.

Perdig egyszerű a dolog, az országban nincs erre pénz, és kibaszottul igazságtalan volt a rendszer a röbbiekkel szemben.

Remélem még sok hasonló társadalmi igazságtalanságot felszámolnak, akkor talán a nem cskély számú hibát is le tudom nekik nézni.

Remélem a cigokat is sora veszik hamarosan, és az egészségügyben is rend lesz. Aki nem dolgozik ne is egyék.....

zotyikaa 2012.02.13. 09:41:19

@Dour ®: Miért a cementes zsák könnyebb? Pedig annak még pántja sincs hogy a hátamra vegyem. És nem csak egyszer-egyszer kell vele az emeletre szaladni, hanem naponta 8 órában 60.600 forintért.

zotyikaa 2012.02.13. 09:42:36

Az előzőhöz és 60 évesen

zotyikaa 2012.02.13. 09:43:34

Előzőkhöz: És két helyről azért jöttem el mert még ezt sem fizették ki.

vladimir964 2012.02.13. 09:48:41

@Prof. Dr. Marcellusca dr.: Ezt én is tudom, azonban én annak kiterjesztésére gondoltam tűzoltókra, rendőrökre, polgári védelmisekre, belügyesekre, NVH-sokra, vagyis mindenkire, illetve igénybe vette a korkedvezményes nyugdíat (az én értelmezésemben ez parazita - élősködő életmód). Annál is inkább, mivel személyesen is ismerek 6(!) olyan korkedvezményes nyugdíjast, akik a havi 180-250 ezer (!!!!) nyugdíjuk mellettröhögnek a markukba, és lazán dolgozgatnak majdnem ugyanennyiért. Adómentes, nettóról beszélünk! - éves szinten ez 3 millió forint a semmiért. Élő példa: közeli ismerősöm 43 (!!!) éves korában ment nyugdíjba havi 220 ezerrel. Vagyis az öregségi nyugdíjig 19 x 3 millió = 57 millió forintot zsebel be. És ez csak egy a több tízezerből. Hát ennek kell utánaszámolni, mekkora teher ez a mindenkori költségvetésnek, párt- és kormányszimpátiától függetlenül, mielőtt hőzöngünk, meg sajnálkozunk. Pillanatok alatt sok százmilliós tételekhez jutunk... Lehet akár demagógiának is nevezni, de a számok magukért beszélnek.

Mérges 1234 2012.02.13. 09:53:55

@vladimir964:

ÉS a hátralévő 20 év alatt már nem fizet adót, nem fizet járulékot.....

Az az igazság, hogy ezt már 15 évvel ezelőtt meg kellett volna szüntetni.

Lehet, most nem itt tartanánk.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.02.13. 09:55:07

Az állam a lehetséges legrosszabb gazda. Pazarló módon gazdálkodik a köz pénzével, s lényegében nem ad semmit a befizetett adóforintokért. Nincs közbiztonság, normálisan működő egészségügyi rendszer, nyugdíjrendszer, stb. Olyan rendszert tartok igazságosnak, ahol mindenki gondoskodik önmagáról, a nyugdíjáról, a betegállományáról, a tanulásáról. A nyugdíjáról a most felszámolt magányugdíjpénztárak újjáalakulásával. Az állam vonuljon ki erről a területről! A befizetett járulék kamatostól azé, aki befizeti! A betegellátás is legyen legális üzlet az egészségügyre szakosodott biztosítókkal, vagy kinek - kinek a saját pénztárcája szerint. Dolgozzon tételes számlára az orvos, amit a beteg, vagy a biztosítója kifizet, amennyiben jogos a számla. A tanulást is lehetne biztosítási alapon szervezni. Ne nézze a mindenkori kormány hülyének az állampolgárokat! Takarékos, kis apparátussal dolgozó állam kell, ahol az állam csak azokkal a feladatokkal foglalkozik, amelyek másképpen nem oldhatók meg, pld. honvédelem, külügy, s ennek megfelelően alacsony adók szükségesek. Elszomorító, hogy nálunk az állam a nettó bérek minimum kétszeresét veszi el, mármint a bruttó bér felét és a munkadó által fizetett sarcot is, míg pld.az USA, vagy Oroszorszég esetén az alig több 10%-nál.
Ezek a gondolatok többek ötletnél, de nincs itt mód részletezni.

partfish 2012.02.13. 10:24:04

Pintér et. minden erkölcsi aggály nélkül elment szolgálati nyugdíjba, mivel nem kapott tábornoki állást. Most milyen erkölcsi alapon áll szemben azokkal, akik ugyanezt teszik vagy szeretnék tenni? Érdekes bő tíz évvel később alkalmas az egészsége arra, hogy újra miniszter legyen illetve korábban a legnagyobb örző-védő birodalmat építse ki! azért a nyugdíját persze felvette.

átlátó 2012.02.13. 10:34:11

Ne pofázzon senki. Dolgozzon mindenki. A rokkendroll ródok is szó nélkül dolgoznak, meg éjszakáznak, meg utaznak, meg vonulnak minden felé pártszimpátia nélkül hangosítani, meg fényt adni a sötét surmóknak, - politikusi hintalovakra is most erőteljesen gondolok - oszt mégse tüntetgetnek, meg locsolóznak, meg minden ilyesmi a kurva életbe. Dolgozzon mindenki, mert küldöm az ukrán embereimet. És ne pofázz nekem vonulós tűzoltó, (rendőr, katona se)hogy így, meg úgy, mert a.) voltam katona és öt évet. b.) voltam vonulós tűzoltó három évet. c.) ezért tudom, hogy hogyan gondulkolódzol bazzeg, szóval dolgozz és ne pofázz. "Húzd az igát, húzd barom, húzd!"

Szumi 2012.02.13. 10:40:29

@Dörmögő_Dömötör: "Az állam a lehetséges legrosszabb gazda. Pazarló módon gazdálkodik a köz pénzével, s lényegében nem ad semmit a befizetett adóforintokért"
Az állam nem rossz gazda. Rossz gazdák - bűnözők - azok, akiket az állam megbíz azzal, hogy a vagyonával gazdálkodjanak, azt kezeljék, gyarapítsák. Ehelyett ezek a hitvány alakok ezzel visszaélnek, elsíbolják, elsikkasztják, tönkreteszik - és még magasabb fizetésért, korai nyugdíjért toporzékolnak.

A többi észrevételed ..hmm..neked egyedül kéne élni, lehetőleg földönkívüliként. Van közbiztonság, mert nem kell kibiztosított fegyverrel a kezedben útra kelni nap mint nap, úgy búcsúzván a családodtól, hogy talán többé nem látjátok egymást: vagy téged tesznek el láb alól a martalócok, vagy őket koncolják fel, mire hazaérsz az üszkösödő romok közé.
Valóban, az állam nem ad semmit, csak: közvilágítást, utakat, iskolákat, munkahelyeket, orvosokat, kórházakat, mentőautókat, helikoptereket, honvédelmet, rendvédelmet, ÁNTSZ-t, fogyasztóvédelmet, kamarákat, konzulátusokat szerte a világban és útlevelet. De mit adtak nekünk a rómaiak?

biododírium 2012.02.13. 10:41:41

Én csak annyit tennék hozzá, hogy 10 "ilyen típusú" ismerősömből 9 irodáról ment így nyugdíjba, tehát lófaszt sem fáradt el semmitől az alatt a 20év alatt, meg az iskolapadban (amit persze beszámítanak) sem üldözött senkit/stb.
És az is furcsa, hogy ebből a 10ből csak 1 ment eddig nyugdíjba (42éves, tökéletes fizikai és szellemi állapotban), de csak ez az 1 !!!!!! mondja azt, hogy ez a rendszer valóban teljesen igazságtalan mindenki mással szemben. A maradék 9 vmi agymosottként hajtogatja a hülyeségeit. Mert ha vki még egy igazságtalan rendszer előnyeit élvezi és vagy fogja, azzal nincs gond, de legalább elismerné az igazságtalan voltát. De még erre sem képesek.

pfekete101 2012.02.13. 10:46:10

En nem vagyok tuozolto, de ha ok ragaszkodnak a korkedvezmenyes nyugdijoz, mert amikor ok allomanyba leptek, akkor meg az volt (valamennyire jogos is), akkor en is ragaszkodom ahhoz a kedvezmenyes nyugdijrendszerhez, ami akkor volt, amikor en elkezdtem dolgozni.

Morfeusz 2012.02.13. 10:59:19

A posztolót ezentúl 60 éves járőrök védjék meg a rablók ellen, kislányát pedig szintén egy vidám 60 éves hozza ki az égő házból!

Én csak ennyit kívánok.

VT Man 2012.02.13. 11:05:13

@Morfeusz:
"A posztolót ezentúl 60 éves járőrök védjék meg a rablók ellen, kislányát pedig szintén egy vidám 60 éves hozza ki az égő házból!"

Neked meg egy 60 éves ápolónő adja be az injekciót, és egy 60 éves autószerelő javítsa meg az autódon a féket és a biztonsági övet.
Ja, és a házadat is egy 60 éves kőműves húzza fel.

DIldiko 2012.02.13. 11:12:44

@zotyikaa: Azért a rendvédelmiseknek nem olyan könnyű tanulni a pihenőidő alatt, hiszen az esküjükben benne van, hogy bármikor berendelhetők, még akár szabadság ideje alatt is - és sokszor meg is teszik, ha másért nem hát próbaképpen, higgye el, költöttek már fel éjjel 2-kor, hogy 10 perced van és felöltözve kifelé az ajtón, hogy fél óra alatt benn legyél a szolgálati helyeden. Volt, hogy a beutalóval, amelyet ők adtak csak 2 nappal később tudtunk elmenni nyaralni, mert be kellett menni szolgálatba. Volt, hogy egy rab megfenyegette az egész családot és aki már ott van, attól azért akár hihető is, hogy egyszer majd beváltja a fenyegetését. Az, hogy a parancsnokok is kapják a szolgálati nyugdíjat arról nem tehet az egyszerű állományú dolgozó, meg arról sem, hogy kikből lesznek főtisztek! Az egyszerű beosztott max. főtörzsőrmesteri rangig viheti, onnan már nem nagyon van lehetőség továbblépni.
Higgye el, aki nem volt fegyveres, bizonyos dolgokat el se tud képzelni, csak azt látja, hogy korán nyugdíjba mennek. Nem látják, hogy sok jogukat megvonják, minden perceben a katonai ügyészség lebeg a fejük fölött bármi tesznek csak rosszul jöhetnek ki belőle - mindezt minimálbér kb. 1-1,5szereséért (16 év után nettó 100E Ft-ért)!
Különben a legnagyobb probléma a visszamenőlegességgel van - aki egyszer jogszerűen nyugdíjas lett attól vonják meg a nyugdíját.
Bármit meg lehetne csinálni, ha azt mondanák, hogy 2012. március 1-től él az új szabályozás!

W Joe 2012.02.13. 11:13:13

Jó fizetést kéne adni a tűzoltóknak, és amikor úgy érzik már kiöregedtek, akkor nem kell nyugdíjba menni, lehet más munkát is keresni, a veszélyes munkáért pedig akkor kapják meg a megérdemelt pénzt, amikor elvégezték.
A rendőröknél meg más a helyzet, ott azért nem kell fizikailag annyira fittnek lenni, és a legtöbb munka ott sem annyira veszélyes, hogy ne lehetne idősebben is elvégezni.
Ha külföldön tudnak dolgozni 57 évesen, akkor itt se kell 40 évesen nyugdíjba menni.
Az más kérdés persze, hogy kapjon mindenki tisztességes fizetést, amilyet a munkájához megérdemel. Tűzoltó, orvos, tanár ha keveset keres, az nekünk is rossz, mert leég a házunk, betegek leszünk, a gyerekeink meg hülyék maradnak, ha nem lesz belőlük elég, vagy nem a megfelelő emberek kerülnek a pályára, vagy azok, de motiválatlanok, kétségbeesettek, elvágynak külföldre, más szakmába.

6Viking6 2012.02.13. 11:25:09

Elfelejtik paran,hogy a kedvezmenyes nyugdijkorhatart meg is kell am elni,mert bizony vannak joparan akit hiaba var otthon a csalad,mert lelottek,bennegett,raomlott,megfulladt stb...
Azoknak a csaladoknak mit mondanatok akik elveszitik szolgalat kozben szeretteiket?
Ertetek szolgalnak s halnak
meg ha a helyzet ugy hozza ezen kellene elgondolkodni...

spion27 2012.02.13. 11:43:42

Egész nyugodtan lehetne nálunk is emelni a korhatárt.
Az a rendőr vagy tűzoltó amelyik nem képes 45-50 évesen fizikailag a toppon lenni és elvégezni a feladatát az kapjon másfajta feladatot.
Forgalomirányitani, birságolni, b.sztatni az autósokat küldjék az 50 éves rendőrt. A telefont szintén tudja kezelni, mehet operátornak, vagy irodába. Ha meg nem tudja elvégezni se fizikailag se szellemileg a melóját akkor akár ki is lehet vágni, nem?
Engem vajon nyugdijba küldenének vagy elzavarnának ha azt mondanám hogy nem tudom megcsinálni a melót?

Sparti300 2012.02.13. 11:45:06

Nem tom mit kell háborogni, nem ti választottátok ezt a rendszert(kapitalizmust) ? Ez erről szól, és nem arról a nyugodt és békés életről, amit meggyalázva, le köpködve eltemettek. Nyugi van------- mert nem sokára jön a háború és lehet lődözni a sok vérszívó kullancsot. Aztán majd megint jön 40-50 év békesség, ennyi idő alatt újjá lehet építeni megint az országot is, hogy legyen mit a homokosoknak megint tönkre tenni. Soha nem voltam erőszakos de most 51 évesen már meg fogalmazódott bennem, hogy mit akarok: HÁBORÚT ÉS HALÁLT !

Quarius_ 2012.02.13. 11:54:56

Ez a rendszer nevetséges, ismerek olyat, aki 42 évesen nyugdjba ment és mellé megtartotta az alezredesi pozicióját. Emberünk természetesen tökéletesen életvidám és olyan fiatalos, h akár egy tizest is letagadhatna. Nem látom rajta az itt sokak által emlegetett elgyötört, megrogyott, munkára alkalmatlan ember képét.

Valai mondta, hogy a 60 éves rendőrnek nem lesz meg a tekintélye, annak mondanám, h tekintélyt az egyenruha teszi nem az a 20 éves nyikhaj, aki benne van.

Ezzel szemben ismerek olyan 52 évesw építési vállalkozót akinek a legfőbb célja, hogy a családját eltartsa és az elmúlt években idegileg teljesen tönkrement sokszor, 14-16 órát dolgozik csakhogy ne menjen csődbe, ez a létbizonytalanság százszorta jobban tönkreteszi az embert, mint az, hogy szét kell választani két kiabáló cigány családot. Ebben egészen biztos vagyok.

De ahogy írta vki előttem gy péknek kihullik a fog és tüdőbetegek lesznek 70 ezerér! Mégis akkor megy nyugdíjba mint bárki más, pedig mi lenne kenyér nélkül, legyél te az aki mindennap duplájáér veszi a kenyeret, hogy elmehessenek nyugdíjba negyven évesen.

Ott vannak az orvosok százszor annyi halált lát mint az agyonstresszelt rendőr, ha 24 óra munka után nem mehet haza, mert akkor is emberek halnának meg, ott van nyomás Mennyi a nyugdíjkorhatára? Naugye!

A redőrök nagyon elvannak tévedve. Borzalmasan a hatékonyságuk, bármilyen papírmunka heteket vesz igénybe. Miért? Rakják oda a 40-től 60 éves munkára "alkalmatlan" réteget. Aláírni csak tudnak vhogy a csekket is felveszik. Rengeteg munkahely van ahol százszorta rosszabbak a körülmények mégsincs korkedvezményes nyugdíj.

Quarius_ 2012.02.13. 12:08:17

@DIldiko:
Katonai ügyészség? Na ne röhögtess! A legdurvább példa azok akik március 15én vaktába lövöldöztek és lőtték ki az emberek szemét, tették ezzel tönkre családok életét, vagy vertek széjjel válogatás nélkül gumibottal embereket, ütötték le a robogóról az arra tévedt szerencsétlent mégis milyen katonai ügyészség előtt állnak, mert még kettő db puskásból sem lehet megállapítani, hogy melyik volt. De ez csak a legdurvább A rendőrök nagyon gyakran képzelik magukat a bírói ágnak és verik össze az embereket. Aztán ha vki szólni mer, akkor ott az ő szava az őt összerugdosó 6 emberével. És itt ne arra gondoklj hogy egy részeg elüt vkit és ezért megagyalják, bár sztem az évek a börtönben itt is elég lenne. De ha részegen pofátlan vagy a rendőrrel ők ezért is rongyá verhetnek hiszen van a részeg szava a 6 "becsületes" rend "őreivel".

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2012.02.13. 12:51:40

Nem értem én ezt. Együtt élünk ebbe a ** országba. Ők 25 év után mennek nyugdíjba, maszekolnak hozzá aztán jónapot. Én, meg a szüleim 40 év után se, maszekolás se mert már túl öregek.
Mivan az egyenlő közteher viseléssel?
Fenntarthatatlan nyugdíjrendszerről hallottak már?

---------
Honlap, webáruház: sajatwebsite.hu

Roy 2012.02.13. 13:01:40

A szerzett jogok visszavétele törvénymódosítással pofátlan dolog.
Az azért megnézném a jövőben, hogy egy62. éltéve közeledő tűzoltó milyen gyorsan kúszik fel a létrán vagy a tizegikre a lépcsőházban teljes szerelésben.
Milyen gyorsan tud futni egy hasonló korú rendőr a bűnözőt üldözve.
Most is a legnagyobb fagyban hóban kik voltak akik vidéken, a tanyavilágban helyt álltak? Mindezt tették ez nem túl magas fizetésért.
Természetesen akik a jó meleg irodákban ücsörögnek azok nyugdíjkorhatára legyen 62 év, de azoké akik minden nap kint a fronton teljesítenek szolgálatot.
Aki erről másképpen vélekedik azoknak ajánlom, hogy a mínsz tíz- húsz fokban csak álljanak kint nem több mint két órát az utcán.
Hozzáteszen semmiféle rendvédelmi szervhez nincs, nem volt semmi közöm. Senkit ne tévesszen meg az avatarom.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.02.13. 13:41:05

@Szumi: Márpedig úgy van, ahogyan írom. Az állam a lehetséges legrosszabb gazda, hiszen erre is hivatkoztak, amikor mindent elkótyevetyéltek az állami, azaz a közös vagyonból. Miért jó gazda az állam? Nem az. Nézd csak meg azokat az esztelen pazarlásokat, sikkasztásokat, amelyek napvilágra kerültek! Látom, különbséget teszel az állam és az állami alkalmazottak között. Helyes, de ezen az alapon akkor ne írd azt, hogy az állam ezt vagy azt valamivel megbízza. Az állam nem élőlény, hanem jogi képződmény, s minden intézkedést emberek hoznak. Gyenge állam kell és erős helyi önkormányzatok, helyi közigazgatás. Ne tudják már jobban Budapesten, hogy mi kell Békéscsabán! Vágod?

Az állam nem ad semmit, ez is így van. Minden, ami ebben az országban van, emberek műve és nem az államé, s ami van, az nem az állam adja, hanem, mi, az adófizetők dolgozunk meg érte. Minden szolgáltatás működhet és csakis üzleti alapon működhet jól. Nem Állam Bácsi kell, hanem normális világ, ahol állami célra csak annyi adó megy, amennyit a lokálisan nem megoldható feladatok ellátására szükséges.

"Ehelyett ezek a hitvány alakok ezzel visszaélnek, elsíbolják, elsikkasztják, tönkreteszik - és még magasabb fizetésért, korai nyugdíjért toporzékolnak."

Ilyen ökörségeket, meg ne írj, legalábbis nekem ne, te hülyegyerek!

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.02.13. 13:44:04

@Szumi: Márpedig úgy van, ahogyan írom. Az állam a lehetséges legrosszabb gazda, hiszen erre is hivatkoztak, amikor mindent elkótyevetyéltek az állami, azaz a közös vagyonból. Miért jó gazda az állam? Nem az. Nézd csak meg azokat az esztelen pazarlásokat, sikkasztásokat, amelyek napvilágra kerültek! Látom, különbséget teszel az állam és az állami alkalmazottak között. Helyes, de ezen az alapon akkor ne írd azt, hogy az állam ezt vagy azt valamivel megbízza. Az állam nem élőlény, hanem jogi képződmény, s minden intézkedést emberek hoznak. Gyenge állam kell és erős helyi önkormányzatok, helyi közigazgatás. Ne tudják már jobban Budapesten, hogy mi kell Békéscsabán! Vágod?

Az állam nem ad semmit, ez is így van. Minden, ami ebben az országban van, emberek műve és nem az államé, s ami van, azt nem az állam adja, hanem, mi, az adófizetők dolgozunk meg érte. Minden szolgáltatás működhet és csakis üzleti alapon működhet jól. Nem Állam Bácsi kell, hanem normális világ, ahol állami célra csak annyi adó megy, amennyi a lokálisan nem megoldható feladatok ellátására szükséges.

"Ehelyett ezek a hitvány alakok ezzel visszaélnek, elsíbolják, elsikkasztják, tönkreteszik - és még magasabb fizetésért, korai nyugdíjért toporzékolnak."

Ilyen ökörségeket, meg ne írj, legalábbis nekem ne, te hülyegyerek!

Vu, de ja vu 2012.02.13. 13:45:39

@zotyikaa: Az hogy ki hány órát dolgozik ténylegesen, ehhez képest arányos-e a bére/nyugdíja, megint csak nézőpont kérdése...

Ha Téged kérdeztelek volna anno, akkor azt mondod hogy szerinted Te jobban igénybe vagy véve, mert 8 helyett 10 órát dolgozol. Nemigen hiszed el, hogy nálunk volt időszak, amikor egy borsodi bunkó miatt nem 8, hanem 11-13 órákat dolgoztunk HÓNAPOKON ÁT, és erre az volt a reakció, hogy "ha csak napi 5 órát dolgoznának, nem itt tartanának"... és igaza volt... csak azt nem vette figyelembe, hogy az eredményes statisztikához tényleg elég 5 óra vagy annyi se, de ha IGAZSÁGOT akartál kinyomozni, akkor se az óra, se az ember, se az autó, se a benzin, de még a nyomtatópapír sem volt elég!!!!

Miután ezeket nem írta meg sem a bal, sem a jobboldali sajtó, nyilván kívülről úgy látszott, hogy herééknél" minden rendben megy, pedig ne hidd!!!

Az hogy valaki 20-25-30-35 év szakmai múlttal nem hajlandó egy 25-30 éves karrierista "létrája" lenni, hanem - mivel a lehetőséget TŐLE FÜGGETLENÜL megteremtették - önérzetes marad és beint, az szerinted jellemtelenség???

Jellemtelenség, ha valaki a statisztika szemlélet rabszolgája helyett az eredménycentrikusságra törekszik, de ennek semmilyen feltétele nem adott... és nem áll be a sorba, hanem él a FELKÍNÁLT lehetőséggel és a NAGYOBB PÉNZÉRT nyugdíjba megy???

Ennek MI VAGYUNK AZ OKAI???????????

Bűnügyes voltam, mióta eszemet tudtam... sose érdekelt, mi áll a HSZT-ben, kalandvágyból lettem rendőr és megláttam a szép és jó oldalát... egy kezemen meg tudom számolni azt, aki szemrehányást tehet nekünk az igazságtalan bánásmódért (basztatástól kezdve, pofonon át a direkt szívatásig), és sokadmagaddal azt hiszed, hogy amikor eléggé megfizettek, nekünk elég volt "egy bármilyen gyanúsított"??? Azt hiszed, hogy amikor a nagyszülémet kirabolták, nekem bármilyen cigány jó lett volna??? Hát hidd el azt is, hogy se emberölés, se gazdasági bűncselekmény kapcsán sokunknak nem volt elég az odalökött hajléktalan akire cégeket írtak, bármilyen cigány, aki az ölés napján kilépett a házából... PONT az kellett, AKI!!!

És ha Te a nyugati cégednél megengedheted magadnak, hogy selejt legyen, hát közlöm: egy önérzetes bűnügyesnek NEM VOLT JÓ egy akármilyen gyanúsított, pedig nem egy volt, aki egy felelért, télen a meleg 'bentlakásért' bármit el ne vitt volna!!!

Halvány lövésetek nincs erről a munkáról!!! Nem ástál ki éjszaka a szomszéd kertjéből halott csecsemőt, nem vadásztál "hatósági tanúra" mészárszék közelében, akit rá tudtál venni, hogy legyen ott a bűnjel rögíztésénél a csuromvér helyszínen, nem harcoltál tanúval, akit TE MAGAD írtál fel tettenérés közben és fél méterre állva a történéstől, FALUBELID mondja azt hogy nem látott semmit!!!!

Hát menjél már el IGAZI rendőrnek, IGAZI tűzoltónak, bazzeg!!! Kapd már el a majd' üres PB-palackot lángolás közben és hozd ki a házból, hogy ne ott robbanjon, csak b.szd ki a kertbe!!!

De kurva okos rendőr-tűzoltó-katona van itt, amikor arról van szó, hogy mi jár nekik azután, hogy a hatalomnak nincs rá szükségük!!!

A keresők döntsék el, hogy mi jár a nyugdíjasnak???

Amíg dolgoztam, mit szóltál volna, ha apádnak 40 kohó után urnát javaslok??? Úgyis szereti az ilyen a meleget...

Lófa.szt, mama!!! Voltak és vannak szabályok! Nem össze-vissza, hanem 40-50 év alatt a nemzetközi jogokkal összeharmonikázott! Aki ebbe esett bele, azzal nincs mit tenni, mit ahogy nem lehet visszaadni nagyapán 9 év orosz hadifogságát, vagy bárki nyomorult, utcán befogott nímand 'málenkij robot'-ját!!!

Ami volt, elmúlt! Ez nem azt jelenti, hogy az immár szent és sérthetetlen, irányadó! Azt jelenti, hogy aki akkor jól járt - hacsak az nem ellenkezik a nemzetközi-, emberiességellenes vagy háborús joggal, akkor az nem változik. A többiekkkel meg MEGDUMÁLJUK!!!

Most rúgjátok ki a bp-i tűzoltók felét: a maradéknak dupla pénzt adtok??? Mert ha nem, én megnézem, hogy 10 éven belül ki megy tűzoltónak (mármint olyannak, aki bele is megy a tűzbe, annyi pénzért)...

Rendér se lesz dögivel... fasz se akar beleakadni X. komájába, 'oszt etikaival sec-pec utcára kerülni...

Merthogy aki azt hiszi, hogy ezentúl igazságosan mennek a dolgok, hát annak újra kell nyitni Lipótmezőt, bármilyen drága is, ugyanis gyorsan meg fog telni:-((((

Vu, de ja vu 2012.02.13. 13:53:42

@zotyikaa: Az hogy ki hány órát dolgozik ténylegesen, ehhez képest arányos-e a bére/nyugdíja, megint csak nézőpont kérdése...

Ha Téged kérdeztelek volna anno, akkor azt mondod hogy szerinted Te jobban igénybe vagy véve, mert 8 helyett 10 órát dolgozol. Nemigen hiszed el, hogy nálunk volt időszak, amikor egy borsodi bunkó miatt nem 8, hanem 11-13 órákat dolgoztunk HÓNAPOKON ÁT, és erre az volt a reakció, hogy "ha csak napi 5 órát dolgoznának, nem itt tartanának"... és igaza volt... csak azt nem vette figyelembe, hogy az eredményes statisztikához tényleg elég 5 óra vagy annyi se, de ha IGAZSÁGOT akartál kinyomozni, akkor se az óra, se az ember, se az autó, se a benzin, de még a nyomtatópapír sem volt elég!!!!

Miután ezeket nem írta meg sem a bal, sem a jobboldali sajtó, nyilván kívülről úgy látszott, hogy herééknél" minden rendben megy, pedig ne hidd!!!

Az hogy valaki 20-25-30-35 év szakmai múlttal nem hajlandó egy 25-30 éves karrierista "létrája" lenni, hanem - mivel a lehetőséget TŐLE FÜGGETLENÜL megteremtették - önérzetes marad és beint, az szerinted jellemtelenség???

Jellemtelenség, ha valaki a statisztika szemlélet rabszolgája helyett az eredménycentrikusságra törekszik, de ennek semmilyen feltétele nem adott... és nem áll be a sorba, hanem él a FELKÍNÁLT lehetőséggel és a NAGYOBB PÉNZÉRT nyugdíjba megy???

Ennek MI VAGYUNK AZ OKAI???????????

Bűnügyes voltam, mióta eszemet tudtam... sose érdekelt, mi áll a HSZT-ben, kalandvágyból lettem rendőr és megláttam a szép és jó oldalát... egy kezemen meg tudom számolni azt, aki szemrehányást tehet nekünk az igazságtalan bánásmódért (basztatástól kezdve, pofonon át a direkt szívatásig), és sokadmagaddal azt hiszed, hogy amikor eléggé megfizettek, nekünk elég volt "egy bármilyen gyanúsított"??? Azt hiszed, hogy amikor a nagyszülémet kirabolták, nekem bármilyen cigány jó lett volna??? Hát hidd el azt is, hogy se emberölés, se gazdasági bűncselekmény kapcsán sokunknak nem volt elég az odalökött hajléktalan akire cégeket írtak, bármilyen cigány, aki az ölés napján kilépett a házából... PONT az kellett, AKI!!!

És ha Te a nyugati cégednél megengedheted magadnak, hogy selejt legyen, hát közlöm: egy önérzetes bűnügyesnek NEM VOLT JÓ egy akármilyen gyanúsított, pedig nem egy volt, aki egy felelért, télen a meleg 'bentlakásért' bármit el ne vitt volna!!!

Halvány lövésetek nincs erről a munkáról!!! Nem ástál ki éjszaka a szomszéd kertjéből halott csecsemőt, nem vadásztál "hatósági tanúra" mészárszék közelében, akit rá tudtál venni, hogy legyen ott a bűnjel rögíztésénél a csuromvér helyszínen, nem harcoltál tanúval, akit TE MAGAD írtál fel tettenérés közben és fél méterre állva a történéstől, FALUBELID mondja azt hogy nem látott semmit!!!!

Hát menjél már el IGAZI rendőrnek, IGAZI tűzoltónak, bazzeg!!! Kapd már el a majd' üres PB-palackot lángolás közben és hozd ki a házból, hogy ne ott robbanjon, csak b.szd ki a kertbe!!!

De kurva okos rendőr-tűzoltó-katona van itt, amikor arról van szó, hogy mi jár nekik azután, hogy a hatalomnak nincs rá szükségük!!!

A keresők döntsék el, hogy mi jár a nyugdíjasnak???

Amíg dolgoztam, mit szóltál volna, ha apádnak 40 kohó után urnát javaslok??? Úgyis szereti az ilyen a meleget...

Lófa.szt, mama!!! Voltak és vannak szabályok! Nem össze-vissza, hanem 40-50 év alatt a nemzetközi jogokkal összeharmonikázott! Aki ebbe esett bele, azzal nincs mit tenni, mit ahogy nem lehet visszaadni nagyapán 9 év orosz hadifogságát, vagy bárki nyomorult, utcán befogott nímand 'málenkij robot'-ját!!!

Ami volt, elmúlt! Ez nem azt jelenti, hogy az immár szent és sérthetetlen, irányadó! Azt jelenti, hogy aki akkor jól járt - hacsak az nem ellenkezik a nemzetközi-, emberiességellenes vagy háborús joggal, akkor az nem változik. A többiekkkel meg MEGDUMÁLJUK!!!

Most rúgjátok ki a bp-i tűzoltók felét: a maradéknak dupla pénzt adtok??? Mert ha nem, én megnézem, hogy 10 éven belül ki megy tűzoltónak (mármint olyannak, aki bele is megy a tűzbe, annyi pénzért)...

Rendér se lesz dögivel... fasz se akar beleakadni X. komájába, 'oszt etikaival sec-pec utcára kerülni...

Merthogy aki azt hiszi, hogy ezentúl igazságosan mennek a dolgok, hát annak újra kell nyitni Lipótmezőt, bármilyen drága is, ugyanis gyorsan meg fog telni:-((((

Vu, de ja vu 2012.02.13. 13:56:07

Bocs... mire megláttam a blogmotor művét, többezerszer kattintottam ( szerencsére egy részét a szememmel)...

Kéretik Motorátor urat a felesleg kigyomlálására...

DIldiko 2012.02.13. 14:15:10

@Quarius_: Én március 15-i rendbontásról nem tudok, csak október 23-ról. Itt a tömeg fel lett szólítva az oszlásra. Aki maradt az rendbontó volt! Voltak rendőrök, akik katonai ügyészség előtt feleltek tetteikért. Nekem az aki utcakövet, petárdát, molotov koktélt dobál az nem tüntető, hanem csőcselék. A csőcseléket pedig minden országban oszlatják! Az akkori ellenzék azt mondta, hogy miért nem éles lőszerrel oszlattak? Aztán ők kérték számon a brutalitás.
Érdekes engem soha egy rendőr meg se sértett még, nem vert meg, nem anyázott - ugyan miért?!

DIldiko 2012.02.13. 14:16:34

@Quarius_: Én március 15-i rendbontásról nem tudok, csak október 23-ról. Itt a tömeg fel lett szólítva az oszlásra. Aki maradt az rendbontó volt! Voltak rendőrök, akik katonai ügyészség előtt feleltek tetteikért. Nekem az aki utcakövet, petárdát, molotov koktélt dobál az nem tüntető, hanem csőcselék. A csőcseléket pedig minden országban oszlatják! Az akkori ellenzék azt mondta, hogy miért nem éles lőszerrel oszlattak? Aztán ők kérték számon a brutalitás.
Érdekes engem soha egy rendőr meg se sértett még, nem vert meg, nem anyázott - ugyan miért?!

DIldiko 2012.02.13. 14:21:35

@Quarius_: Szerintem akkor október 23-án csőcseléket oszlattak a rendőrök. Zömében azokat, akik előtt szeptemberben őket utcakővel, petárdával, molotov koktéllal dobálták. Ha elhangzott, hogy oszlatás, onnantól kezdve mindenkinek el kell onnan mennie! Ezt már több bíróság tárgyalta, több rendőr felelt katonai ügyészség előtt.
Érdekes módon engem rendőr soha meg nem ütött, nem anyázott, de még csúnyán se nézett rám! ugyan miért?!

DIldiko 2012.02.13. 14:37:59

@don brada: Magyarországon ma 20 év munkaviszony után teljes nyugdíj jár. Mindegy, hogy ezt a 20 évet fiatalon, vagy idősebb korban dolgozod le! Miért baj, ha valaki 25 év után nyugdíjas lehet?
Aki soha életében egy kapavágást se tett miért kap rögtön a gyes után élete végéig nyugdíjat? Ez nem baj?

DIldiko 2012.02.13. 14:40:17

Bocsánat a többszöri hozzászólásért, a blogmotor kicseszett velem. :)

Vu, de ja vu 2012.02.13. 14:50:30

@Quarius_: Szűk látókörű vagy vagy provokátor???

"Ez a rendszer nevetséges, ismerek olyat, aki 42 évesen nyugdjba ment és mellé megtartotta az alezredesi pozicióját. Emberünk természetesen tökéletesen életvidám és olyan fiatalos, h akár egy tizest is letagadhatna. Nem látom rajta az itt sokak által emlegetett elgyötört, megrogyott, munkára alkalmatlan ember képét..."

Mondhatnál ezzel a képpel engem is: a rang stimmel, a koromat ugyan nem tagadhatom, mint ahogy az éves eü-alkalmasságin a 160-180/90-110 véenyomásomat sem, sem a stroke-omat, sem ennek EGÉSZSÉGÜGYILEG EGYÉRTELMŰ visszamaradott mellékhatásait ( depresszió, pánikbetegség, különféle pszichiátriai és belgyógyászati (ál)tünetek)... nem rendvédelmi, hanem civil orvosi bizottság mondta ki az egészségkárosodás fokát, ami értékétől függetlenül az alkalmatlanság megállapításához CSAK AZÁLTAL elég lett volna, hogy mindkét fülemen halláskárosodott vagyok (nem, nem a parncsnok, meg nem is a pisztoly, hanem a '60-as fül-, orr- gégéje) a felelős, sajna ennyi idős korban a sok fül-felszúrástól megcsontosodott hallócsontok helyett a protézis-beültetés LUXUS!!! (Maradok süket tisztelettel:-DDD)

"Valai mondta, hogy a 60 éves rendőrnek nem lesz meg a tekintélye, annak mondanám, h tekintélyt az egyenruha teszi nem az a 20 éves nyikhaj, aki benne van."

Meg a f.szo,m, már elnézést! Amikor hadnagyként felszereltem, én civil ruhásként, NAGGYON felhívták a figyelmet arra, hogy öreg járőr, járőrvezető, főleg váltáspk esetében "kiskutya" a megfelelő magatartás...

Nyugdíjazás előtt én - az öreg 40-es - kaptam kioktatást a huszonéves új főnökömtől, hogy a bajtársi lopás (kebeltársa) felnyomása ellentétes az elhivatottsággal, új kapitányom pedig a sérelmemre elkövetett lopás miatt engem fenyegetett büntető feljelentéssel... az más, hogy ŐK sosem voltak bűnügyesek, így nem tudhatták, hogy max. a csápjaikat nyújthatják... előbb váltak köddé (ott vannak Budapesten!!!), mint ahogy visszafizették a tőlem lopott felszerelés árát és megszüntették a fegyelmi eljárást...

Miért fontos ez??? Azért bazzeg, mert kb. 2000 óta az ember a munkaideje 50 %-ban saját segge védelmével volt elfoglalva,, nem azzal ami a kiadott feladat...

Legyen új rendszer, nyissanak meg minden aktát és meg tudom mutatni, hogy mire voltunk képesek Z. bűnügyi vezető alatt, és mivé lettünk akkorra, amikor kimondtuk: itt és most elég, főleg hogy anyagilag is jobban járunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ha mindez nem állt volna így össze, akkor most nem lenne ez!!!!!!!!!!!!!!!
Speciel, nekem EZ A BAJOM!!! ÉN UGYANIS MEGÁLLTAM VOLNA A HELYEM, HA ADNAK IDŐT, ESZKÖZT, ÉS PERSZE A TÚLÓRÁRA PÉNZT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Ezzel szemben ismerek olyan 52 évesi építési vállalkozót akinek a legfőbb célja, hogy a családját eltartsa és az elmúlt években idegileg teljesen tönkrement sokszor, 14-16 órát dolgozik csakhogy ne menjen csődbe, ez a létbizonytalanság százszorta jobban tönkreteszi az embert, mint az, hogy szét kell választani két kiabáló cigány családot. Ebben egészen biztos vagyok."

Aki az én házamat építette, az hasonló vállalkozó volt: rengeteg befolyásos ismerős, sok meló, cigány létére megbízható... tudod hogy ez vitte olyan csődbe, hogy immár szinte semmije nincs??? Ő ugyanis nem tudta, hogy a túlélés záloga a pályázati rendszer... nem pályázott, el is vittek mint az orra elől idegenek... még a faluban is:-(((

"De ahogy írta vki előttem gy péknek kihullik a fog és tüdőbetegek lesznek 70 ezerér! Mégis akkor megy nyugdíjba mint bárki más, pedig mi lenne kenyér nélkül, legyél te az aki mindennap duplájáér veszi a kenyeret, hogy elmehessenek nyugdíjba negyven évesen."

Demagógia... Akit én ismerek péket, annak én mondom hogy baszki', legalább sót tehetnél többet a kenyérbe, majd behozod a többin... Mire: de ha így is megveszik???

Én megveszem, de próbálom megismerni a kenyérsütés rejtelmeit. Gáz- és villanysütőben jobbat igen, olcsóbbat nem tud az ember, így most ki kell várni, amíg udvari kemencét tudunk építeni... onnantól a pék is le van sz.rva... 'mer a liszt: há' ő nem hiszi hogy rámegyek a pufi hullára, akkor én se hiszem, hogy árt neki a liszt... 1:1.

"Ott vannak az orvosok százszor annyi halált lát mint az agyonstresszelt rendőr, ha 24 óra munka után nem mehet haza, mert akkor is emberek halnának meg, ott van nyomás Mennyi a nyugdíjkorhatára? Naugye!"

Orvossal nekem ne példálózzál! Nejem ott dolgozik (nemOrvos), leszarja a halált is, a stresszet is, a szülő nőt is, az ügyeletet is (légmell gyanújával vártunk pár órát, amíg a betegfelvétel kiszúrta és lőn kapkodás)... Sok rendes orvos van! Akinél szültünk, egy mindenki által útált, mocskos szájú öreg... akinek most is kinyalnám a seggét, mert ha én olyan lelkiismeretes lennék mint ő, akkor sajnos szentté kellene avatni... Nos őt csak a mocskos szája miatt nem fogják:-DDD
Ja, a többinél a felelősségérzet NULLA!!! Nem viccelek: Google->Egri Kórház->kórházvédők, betegvédők, fidesz/mszp... okádék mind, egyre inkább:-(((

Ha van még tisztázatlan terület, az őrizetbe vételemig szívesen "tálalok":-(((

Vu, de ja vu 2012.02.13. 15:01:32

@Doubledecker: "...Persze látszik mennyire megvan már mindenki bugyanva, ha a Gyurcsók csinálta volna, akkor most még többen anyáznának.

Perdig egyszerű a dolog, az országban nincs erre pénz, és kibaszottul igazságtalan volt a rendszer a röbbiekkel szemben.

Remélem még sok hasonló társadalmi igazságtalanságot felszámolnak, akkor talán a nem cskély számú hibát is le tudom nekik nézni..."

Természetesen, hogy nyugodtan fel lehet számolni ezeket a dolgokat, csak ne felejtsünk el szólni előre (állami szektor, kicsi de biztos fizetés, nagy szakítás kizárva), hogy 10-15-20 éven belül "beszopatás" várható!!!!!!!!

Ahol most dolgozom, ott tudom, hogy jó a lóvé, de lehet, holnap reggel végleg hazaküldenek...

Azért egy állami szervnél, egy hetes készenlétben, évek óta kifizetetlen túlórával (törvénytelenül, lehazudva a csillagokat) ne napokra-hetekre-hónapokra tervezzenek már... bocsi-köszi!

Szumi 2012.02.13. 15:25:17

@Dörmögő_Dömötör: "Ilyen ökörségeket, meg ne írj, legalábbis nekem ne, te hülyegyerek! "
A személyeskedés és az alpári stílus nem fog meggyőzni.
**************************
sokan írják ( nyilván érintettek), hogy mi lesz a megrokkant rendőrökkel, egészségkárosodott tűzoltókkal? Kérdem én, mi lesz a megrokkant elektroműszerészekkel, esztergályosokkal, a megfáradt kamionsofőrökkel? Ha valaki 20 évet eltöltött a kamion fülkéjében és olyan gyógyszert kell szednie élete végéig, ami mellett nem vezethet, akkor vele mi lesz? Mi lesz a cipésszel, aki már nehezen lát és már nem tud olyan pontosan dolgozni? Mi lesz a tanárral, aki megöregedett és nincs már tekintélye a diákok előtt? Mi lesz az élsportolókkal? Mi lesz a cirkuszi akrobatákkal? Mi lesz a megöregedett kurvákkal?

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.02.13. 15:53:59

@Szumi: Eszemben sincs meggyőzni téged. A magadfajtáját ugyanis nem lehet.
A hozzászólásodban a tisztességesen dolgozó, korkedvezményes nyugdíjra jogosultakról azt írtad, hogy ők tették tönkre az országot. A személyeskedést pedig te kezdted. A kettőért együtt kaptad a hülyegyerek titulust, amire alaposan rászolgáltál.

Én csak annyit kérdezek, mi lesz Szumival?

venszivar 2012.02.13. 16:00:51

@Megszívtuk-Waze: Talán már rendhőőőr se lehetek ?!? :) jó neked, hogy ez az egy problémád, mivel nem vakkantottál se pró, se kontra .........paraszt !:)))

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.02.13. 16:02:44

@Roy: Azt is mondhatnánk, hogy a visszamenőleges hatályú törvénykezés egyféle kétharmados fülkeforradalmi nemzeti és keresztény, fidesz - kdnp koalíciós szokás, mint egykoron a jus primae noctis. Mikor fagy be a Duna?

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.02.13. 16:14:49

A vita kapcsán is látszik, hogy az állam nem jó gazda, hanem kifejezetten trehány fickó őkelme.
A nyugdíjra megoldás a magánnyugdíjpénztár és a nyugdíjbiztosítás, ahol a befizetett pénzt nem nyúlja le az állam, hogy két nap alatt elherdálja! Jelenleg semmi biztosítéka nincs annak, hogy 10 - 20 - 30 év múlva lesz miből fizetni nyugdíjat.
Ki gondolta át, hogy Európában Magyarországon a legrövidebb az átlagos élethossz? Ilyen viszonyok mellett nem méltányos a nyugdíjkorhatár emelése, s nem tisztességes a korkedvezmény megvonása. Aki fegyveres testületeknél szolgálta az aktív idejét, vagy tűzoltó volt, megérdemli a korábbi nyugdíjazást, mondjuk 55 éves korától, ahogy a szocializmusban volt. Ezeknek az embereknek az élethossza szignifikánsan rövidebb az átlagnál.
Azt sem árt szem előtt tartani, hogy az sok - sok un. úniós jogharmonizációból rendre kimaradnak az úniós bérek, s nálunk a bér nem teszi lehetővé, hogy idős napjaira bárki félre tegyen némi pénzmagot.

Roy 2012.02.13. 16:20:25

@Dörmögő_Dömötör: Sajnos törik a jeget a dunán, igy valószínűleg a koronázás is elmarad, a sok fülkeforradalmár bánatára.

zotyikaa 2012.02.13. 17:27:29

@Vu, de ja vu: Amit írsz sok dologban igazat adok neked. De a sok sérelemre nem az a megoldás hogy boldog boldogtalan nyugdíjba megy. Én megértelek, de egy olyan rendőr sincs a közelemben aki hasonló tünetekkel élne. És mindenki abból ítél amit lát. Nekem pl egy ügyemet sem derítették fel életem során adatott 5-6 ügyben.
Viszont a szomszédban szépen, a hivatásos kőműveseket megszégyenítő erővel építkeznek a nyugdíjas rendőrök kollégájuknak.

zotyikaa 2012.02.13. 17:31:32

Kedves DIldiko: @don brada: Magyarországon ma 20 év munkaviszony után teljes nyugdíj jár. Mindegy, hogy ezt a 20 évet fiatalon, vagy idősebb korban dolgozod le! Miért baj, ha valaki 25 év után nyugdíjas lehet?
Aki soha életében egy kapavágást se tett miért kap rögtön a gyes után élete végéig nyugdíjat? Ez nem baj?

Tájékozatlan vagy, remélem az ügyeket nem ilyen "alaposan" derítetted fel.
Valóban 20 év munkaviszony után jár a nyugdíj de csak 65 éves kor felett folyósítják (ha megérem). Ha nálatok is így lenne, nem lenne ez a fórum...

Vu, de ja vu 2012.02.13. 18:26:55

@zotyikaa: Nézd: őszintén szólva... vannak problémáim. Én anno elmondtam, bárki kérdezte, azt mondták alkalmas vagyok. Szerintem meg kényszeres:-(((

Én ugyanis NEM tudtam elmenni olyan ügy mellett, ahol ordított, hogy ott a nyom... említettem, hogy nem egyedül voltam... mindhármunkat levettek az ügyről:-((( Bár a gondolat nem hagyott, de szvsz nem lefizetés volt, egyszerű emberi reakció: ezek itt szart kavarnak, lehet igazuk van, de ebből bizonyos beosztásban már jól kijönni nem lehet... hacsak el nem buktatjuk őket... és LŐN:-(((

Ezek után, ha eljutsz arra a szintre hogy ÍGY, EBBEN A FORMÁBAN NEM!!! - akkor nem kényelmesebb-e megoldás, hogy: oké... nyugdíjas akarok lenni.

Ha azt mondom, hogy én ugyanígy voltam, annyi különbséggel hogy 2 évem hiányzott, mégis kezdeményeztem a leszerelésemet, vagyis utcára kerülésemet, ment-e a helyzetemen???

Előbb született ugyanis a civilbe kivető parancsom, mint a bírósági végzésem, magyarán ha valaki azt állítja, hogy könnyű volt mert a fix, nagyobb nyugdíjra hajtottam, azt a Hősök terén fejelem meg: 23 évet dobtam volna el, ha nem nyerek, mert nem bírtam MÉG 2 ÉVET!!!

Most, hogy nyertem, szolgálati nyugdíjas lettem, tényleg én vagyok szarember????

Ehhez még ütnötök kell, Fijúg, mert magamtól ezt nem fogom kimondani!

Vu, de ja vu 2012.02.13. 18:42:32

@zotyikaa: "Viszont a szomszédban szépen, a hivatásos kőműveseket megszégyenítő erővel építkeznek a nyugdíjas rendőrök kollégájuknak. "

Ennek viszont örülök: sajnos itt olyannyira összekovácsolták az állományt, hogy régi közvetlen munkatársam lemagáz amikor felhívom állásügyben, másik konkrétan hamis tanú volt ellenem indult kártérítési eljárásban, ahol többszörösen elmarasztaltak, majd a panaszom alapján - burkoltan - törvénysértések garmadája miatt MINDEN eljárást megszüntettek ellenem... viszont nem indult eljárás senki ellen:-(((

Szerinted ez melyik irányba terelt volna, ha valaha mérlegelés tárgyává teszem a visszatérést???

Kérem annak a marhának a jelentkezését is, aki szerint nettó 170-ért 15 beosztott minden melléfogásáért egyetemleges felelősséget vállal, miközben cinkosa a főnöke statisztikai csalásának, egyben főkoordinátora a felderítésnek, vagyis annak, hogy csak abból legyen ügy, aminek eleve van elkövetője...

Ezek után álljon saját anyja elé és mondja el neki: tudom, kilopta el a biciklidet egy hete, cigány szokás szerint átépítették, ha felismered, visszahozatom.... természetesen becsületes magyar anya, aki elítéli az erőszakot, látja a volt biciklije romjait, és... lenyeli:-((( Azt mondja a kicsi fiának, hogy NE CIRKUSZOLJON!!!!

Ilyen helyen élünk! De NO PARA!!! Nincs miért!!!

Dour ® 2012.02.13. 19:29:16

@zotyikaa:
Miért nem mentél el tűzoltónak?
Szóval inkább cipeled a cementet.
66-ért.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.02.13. 20:09:43

@zotyikaa: A bátyád 57 éves volt? Nem azt írtam hogy mindenkinek kötelező volt - konkrétan írtam egy korosztályra.
@STX Joe: Ez egy szerződés. Abban a szerződésben a munkaadó vállal kötelezettségeket. Ezek egyikét visszamenőleg elvették. Lehet azon vitatkozni hogy tényleg jó volt ez a szerződés, és a jövőben másmilyeneket kötni. De törvényt alkotni visszamenőleges hatállyal, az több mint problémás. Nem arról van szó hogy ez így rendben van-e, vagy szimpatikus stb. Meg lehet változtatni a rendszert. De itt nem egy jogtalanul szerzett lehetőséget vettek el. Hanem egy szerzett jogot. Hogy jön ide az ingatlan adó, de tényleg? Kérlek magyarázd már el. Egy ingatlan után a megszerzése évétől visszamenőleg kellett adót fizetni? Vagy mi? Nem értem hogyan függ össze.

zotyikaa 2012.02.13. 21:43:20

@Dour ®:
Valakinek azt is kell mert nem lesz őrszoba.

Oda lúdtalpas voltam és azt mondták nem tudom felcipelni a 25 kilót. Az 50 kilós cement felcipeléséhez meg alkalmas voltam mert nem kérdezte senki hogy van-e lúdtalpam.

zotyikaa 2012.02.13. 21:53:32

@Vu, de ja vu:
Én megértem amit írsz. A bátyám is sokat panaszkodott és elkeseredett. De nem a "mindenki legyen nyugdíjas" a megoldás.
Aki beteg stb annak adni kell de nem ügyeskedésre buzdítani mindenkit, a fiatalokat
Az országot kell rendbe tenni, a béreket emelni és majd lehet a nyugdíjat is. Ugyanis most a munkának nincs becsülete. A nyugdíjatok több mint a melósok bére. Nem tudjuk már fizetni, értsétek meg. Nem tőletek sajnáljuk, hanem mi szeretnénk többet kapni. De írhatnám azt is, hogy ha ti jobban dolgoztok a sok korrupt politikus nem tudna lopni és mindkettőnknek több maradna.
Tudom, hogy nehéz, de nem elmenekülni kell annak akinek hivatása a jogbetartatása.

Vu, de ja vu 2012.02.13. 22:02:53

@zotyikaa: EMBER!!! 'Oszt mink civakodunk???

Ezek után mit nem értesz, tesó (cimborája)???

Hogy tesi felmérés közbe' bemelegítés nélkül belenyomok 60 kilóba, 'oszt megreccsen mindkét könyökízületem, oda mindkét könyékporcom, de kussoljak, mert szívathattak volna rosszabbul is???

Nem akarta cirkuszt, így most bizonyíthatatlan, hogy a CÉG, felmérési rendszere felelős sokszáz 'irodista' nevű mindenféle fizikailag közömbös teszteléséért??? Amit Pintér apánk agyalt ki??? SOHA!!!!!aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.02.13. 22:04:20

@xxyati: en mar multkor belinkeltem hagymanak , hogy amerikaban is elmehetnek 55 evesen a tuzoltok nyugdijba...

Vu, de ja vu 2012.02.13. 22:08:45

Moderátor, lécci már...

Miközben mást olvastam, az ujjaim nem pihentek:(

Kicsi ez a laptop billentyűzet, dolgos kéz nem pihen rajta...

Vu, de ja vu 2012.02.13. 23:05:54

@zotyikaa: Ugye Te sem gondolod komolyan, hogy pártízezer sz.nyugdíjas miatt - köztük a bátyád - lettünk hazavágva anyagilag???

Azt sosem tagadtam, hogy a nyugdíjam több mint egy melós bére, ennek kitalálása ugyanúgy nem a mi ötletünk volt, mint a képviselők fizetés-emelése: csak erről mi nem szavazhattunk (nem mintha, de pl. így ezt nem lehet a szemünkre hányni... bár akinek ez sportja)...

A nyugdíj mérték, a munka szándék kapcsán korábban megnyilatkoztam, de ha kell még regélek... reggel megyek melóba, bocs hogy a nyugdíj mellett ilyen elfoglalt merészelek lenni:-(((

De fogok adózni és fizetek TB-t (pedig nem is kéne), de nekem is jobb... és mégjobb lenne, ha 200-400 nettóért dolgozhatnék, több adót fizetnék és saját elhatározásból magasabb TB-t fizetnék (mert beteg vagyok és öregszem is állítólag), csak most nem lehet...

Dour ® 2012.02.14. 11:58:25

@zotyikaa:
Tehát alkalmatlan voltál.
Ennyi

Quarius_ 2012.02.14. 18:21:19

@Vu, de ja vu:
Sajnos nem értettem meg pontosan, hogy mit írtál, de ami lejött belőle az az, hogy a rendőrség velejétől rohad, de ettől még mindig nem látom indokoltnak az ilyen korai nyugdíjazást.

Quarius_ 2012.02.14. 18:27:30

@DIldiko:
Hát ez erősen nézőpont kérdése. A tömeg azért gyült össze, hogy lemondassák a kormányt, mert tarthatatlannak tartották, hogy minden féle retorzió nélkül tehetnek tönkre egy országot saját érdekeikért (újraválasztás).
Szíriában is figyelmeztették az embereket, h menjenek haza és csak utána kezdtek lőni, gondolom ott is csak a csőcselék maradt.

DIldiko 2012.02.14. 18:41:47

@Quarius_: Nem voltam ott, mert volt annyi eszem, hogy mesze elkerüljem azokban a napokban Budapestet,de azért a közvetítéseket néztem. Hát a rendőrök felszólítására nagyon kevesen fordultak emg és kezdték elhagyni a helyszínt. Sokkal inkább fogták a köveket, molotov koktélokat és elindultak szembe a rendőrökkel kirakatokat törtek be és autókat borogattak, gyújtottak fel. Ha ezek békés állampolgárok, akkor nagyon nagy baj van!
Az ország tönkretétele pedig még mindig tart, mindenféle retorzió nélkül!

Reggie 2012.02.14. 21:25:11

@DIldiko: Pont ez a karos hozzaallas. Nem szabad hagyni magad, barmibe is kerul. Le kell szarni, ha megvag 30-50e Ft-ra, ha cserebe folt kerul a kartonjara. Igy lehet a szemetet kisoporni.

Vu, de ja vu 2012.02.14. 22:51:49

@Quarius_: Hát... nem pont arra akartam kilyukadni, hogy PONT a Rendőrség lenne velejéig rohadt, ezek szerint súlyos fogalmazási problémáim vannak:-(

A súlyos probléma a társadalmi igazságtalanság, ennek felhasználása az "oszd meg és uralkodj" elvben, valamint az igazságtalanság - mint valami gordiuszi csomó kettévágását - olyan remekül sikerült megoldani, hogy a megosztottság megmaradt, egy kicsit az igazságtalanság is, de legalább a "gordiuszi csomó is hasznavehetetlenné vált"...

Sokadjára említem, hogy sokak esetében nem opció volt a korai nyugdíjba vonulás, hanem menekülőút. Mint olyan nem igazságos, de az vesse az első követ, aki eredeti szakmájától távol kerülve, nem él a TÖRVÉNYES lehetőséggel.

Az igazságtalanságot pedig megpróbálták konszenzusos alapon felszámolni, ebben nem volt partner az arrogancia kormánya:-(((

A kedvezmények megvonása ugyanis a pálya vonzó voltát erősen csökkenti, tehát ha megvonják a kedvezményeket, kíváncsi vagyok, mennyivel lesz igazságosabb magasabb bért kínálni, hogy találjanak jelentkezőt...

...vagy majd ezt is megoldjuk közmunkásokkal???

Quarius_ 2012.02.14. 23:44:12

@DIldiko:
Ha nézted a TV-t akkor arra is emlékezned kéne, hogy a rombolást egy száz kétszáz fős csoport csinálta a többi sok ezer ember csupán azért volt, hogy lemondassák a kormányt.

Quarius_ 2012.02.14. 23:50:37

@Vu, de ja vu:
Sokadjára írjuk le másnak nincs ilyen menekülő útja, pedig a többi melóban is van stressz meg kockázat.

Vu, de ja vu 2012.02.15. 08:10:55

@Quarius_: Sokadjára írjuk le, hogy sajnáljuk a többieket, bizonyosan igazuk is van, de azt is sokadjára írjuk le, hogy ennek az igazságtalanságnak a rendezése nem az, hogy felrúgjuk a PONT ERRE AZ ESETRE szóló egyezséget azzal, hogy éljen meg ezután mindenki úgy, ahogy tud - sorry, valóban precedens nélküli egyoldalú jogfosztás, de hát már csak ilyen időket élünk...

És persze ehhez íme: itt vannak a tapsolóembereink is:-(

Talán, ha mégis elolvasnád azt a fenti hvg-cikket... elvégre egy cikk elolvasásába még senki nem halt bele vagy lett bigott kommunista: a szerzett jog elvétele - mint a közbizalom elvesztésének eszköze - a téma...

Ettől még át lehet alakítani igazságossá(igazságosabbá) a rendszert...

DIldiko 2012.02.15. 12:19:18

@vladimir964: Úgy tűnik mindenkinek csak tiszt ismerősei vannak. Ők vannak kevesebben, a több nyugdíjas rendvédelmis ennek csak kis részét kapja nyugdíjként - 80-100E Ft-ot. És ennyiért is dolgoznak és végzik el a piszkos munkát. érdekes csak tőlük sajnálják a nyugdíjat a színészektől, kisebbségi barátainktól - akik 3-4 jogcímen többet kapnak mint mi amennyiért dolgozunk, nem! Sőt azoktól se akik egész életükben nem dolgoztak, de rokkantak vagy ha dolgoztak is azt feketén és soha szja-t, járulékot nem fizettek - de nyugdíjuk az van, nem is kevés!

DIldiko 2012.02.15. 12:24:34

@Reggie: Pont ez a lényeg - nem vág meg, ha meg mégis (mert van miért) akkor a lehető legkisebb összegre! Volt olyan, hogy szakadó hóesésben eltévesztettük az autópályán a lehajtót és tovább mentünk (rámentünk a fizetős részre), de odamentünk a rendőrhöz, hogy elnézést, jó helyen járunk? Erre felvilágosított, de eszébe se jutott megbüntetni! Ha megállít és nekem áll feljebb tuti megbüntet! Amúgy udvariassággal, kedvességgel, megfelelő hangnemmel nagyon sok kellemetlenségtől megóvhatja magát az ember!

DIldiko 2012.02.15. 12:45:48

@Quarius_: A többi ember megemlékezés miatt volt a közelben. De érdekes módon pont akkor lett vége, mikor az oszlatás elkezdődött és nem voltak tájékoztatva, hogy merre NE menjenek haza! Itt szerintem mindenki hibás volt: az ellenzék, a kormány és a rendőrfőnökök - ha minden igaz a budapesti főkapitány bele is bukott.

vladimir964 2012.02.15. 12:48:45

@DIldiko: No, akkor ezügyben is számoljunk egy kicsit. Hivatalosan a korkedvezményes nyugdíjasok száma hazánkban "mindössze" 15.570 fő. Legyen csak 100 ezer forint nyugdíja mindegyiküknek (hangsúlyozom, ép, egészséges, munkaképes emberekről van szó, akik adó- és járulékfizetési kötelezettség nélkül veszik fel ezen összeget, további munkavégzési lehetőséggel, ahol szintén nem kell sem adót, sem járulékot fizetniük!!!!)
Tehát 100 ezerszer 15.570 forint = 1 milliárd 557 ezer forint havonta. Megszorozva 12-vel 18 milliárd, 684 millió forint. Legyen csak mindegyiküknek 15 év az öregségi nyugdíjig, tehát fenti szám megszorozva 15-tel: 280 milliárd 260 millió forint!!!! Adómentesen, munkaképesen + ehhez járulékfizetés nélküli munkavégzés.
Vajon ki termeli ki ezt a horribilis összeget??? Mert bizony, aki nem jogosult az ingyenélős nyugdíjra, az is kiköpi a belét (talán még jobban is), és végül a korkedvezményes nyugdíj töredékét kapja meg.
Ami pedig a rokikat illeti, bizony ott is ki kell és lehet szűrni a potyautasokat. Ugyanúgy az általad kultivált kisebbségnél is, bár hozzáteszem, a közhiedelemmel ellentétben azok egy jelentős része is szeretne dolgozni, csak épp a régió elmaradottsága, vagy az előítéletek miatt esélye sincs az elhelyezkedésre.

DIldiko 2012.02.15. 13:50:54

@vladimir964: Ezen nyugdíjasok mikor annak idején korkedvezményes nyugdíjba vonultak a munkahelyük ami minisztériumok az államkasszába befizették egyösszegben az akkori öregségi nyugdíjig hátralévő időre a nyugdíj- és egyéb járulékot! Tehát van alapja a nyugdíjuknak - az hogy az állam tulajdonképeen egyik zsebéből a másikba fizette a pénzt és ebből az összegből az akkori nyugdíjakat fizette ki nem tehetnek! A mostani keresők is a mostani nyugdíjasok nyugdíját fizetik a levont járulékukkal.
Más: a lakóhelyemen lévő kisebbségiek kinevettek, mikor megtudták, hogy mennyiért dolgozok - ennyi pénzért én bizony nem kelnék minden reggel 5 órakor! Vannak közöttük olyanok, akik dolgoznak, bár nics csak 8 osztályuk, de érettségizettet egyet se ismerük közülük. Sokan 16 évesen az általános iskola 3-4. osztályából maradtak ki régebben, volt aki akkor volt 16 éves, mikor én 9 és osztálytársak voltunk. Ők már akkor megmondták, hogy bizony ennek a szemét országnak meg szemét parasztnak nem fognak dolgozni! Majd eltartják őket a hülye parasztok! Szülnek 8-10-12 gyereket - 13 éves kortól évente egyet, majd mikor letelik az utolsóra a gyes akkor nyugdíjasok lesznek, a férfiak pedig egész életükben munkanélküliek! Majd 40 éves kor körül leszázalékolj(t)ák őket, megkapj(t)ák a rokkant nyugíjat, a "bolondpénzt" - ők nevezik így, fogalmam sincs mit takar! Most meg nagyon fel vannak háborodva, hogy elveszik az utazási kedvezményüket! Higgy el lakóhelyem környékén rengetegen élnek így és egyre többen lesznek, mert a gyerekek azt látják a szülőktől, hogy nem kell dolgozni csak gyerekeket szülni és abból szépen megélnek. Minden kedvezményt megkapnak, nekik jár minden!
Az előítéletekről annyit, hogy az aki esetleg másként gondolkodik és munkából próbál megélni sokkal jobban utálja a saját fajtáját, mint mi, mert pontosan tudja milyenek, hogyan gondolkodnak!

Vu, de ja vu 2012.02.15. 18:19:00

@vladimir964: Amennyiben a "korkedvezményes nyudíjasok" halmazába beleérted mindezon személyeket, akiket leépítés stb során NEM-rendvédelmi cégtől küldtek el, mégpedig olyan humánus módon, hogy a betöltött életkor és a nyugdíjkorhatár közötti évekre egyösszegben befizették a kasszába a nyugdíjjárulékot (pusztán humánus alapon, mert egyes kapitalista cégek tudták, hogy ötven fölött nem egyszerű melót találni), akkor nem értem, mire fel ez a nagy számolgatás: KIFIZETTÉK ELŐRE A NYUGDÍJ-JÁRULÉKOT!!!

Ha csak a szolgálati nyugdíjasokra vonatkozik a számításod - hagyjuk, hogy helyesek-e az adatok - akkor meg azt kérdezném, hogy mennyit spórolna az állam, ha ezeket a NEM VÉLETLENÜL nyugállományba helyezett embereket kivétel nélkül mind visszafoglalkoztatná, ezzel adóját és járulékait egyik zsebéből a másikba rakná???

Túl azon, hogy mivel ÁLLÍTÁSUKKAL SZEMBEN MUNKÁT NEM TUDNAK ADNI - de a hírekben jól hangzik, minket meg a riporter már nem kérdez meg hogy NEKÜNK mit mondtak - szóval ha mégis visszamennének dolgozni a nyugdíjasok, lenne 15.570 db ideges munkanélküli pályakezdő...

Munkahelyeknek ugyanis lassan tényleg csak a nyomát lehet látni (ti: hogy hol VOLT):-(((

vladimir964 2012.02.15. 19:09:34

@Vu, de ja vu: Na most a dolog gyakorlatilag a más f...-val a csalán verése. Tudniillik korkedvezményes nyugdíjba magáncégtől nem szoktak elküldeni senkit, mivel nincs az a szellemi fogyatékos cégtulajdonos, aki évekre előre kifizeti a munkavállalója helyett a járulékokat. Vagyis maradnak az állami fenntartású intézmények, amiket állami pénzen, vagyis az adófizetők pénzén, vagyis (többek között) az én adózott jövedelmemből tartanak el. Mivel ők produktív - értsd értékteremtő - munkát nem végeznek, ezért hát az ő járulékbefizetésük is pusztán virtuális, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy mivel én tartom fenn őket az adómból, az ő járulékaikat is én fizetem (vagyis immár kétszeresen fizetek utánuk) Ezután következik be a csodás korkedvezményes nyugdíjaztatás, ami egyeseknél politikai úton történő szájbefogás megvásárlása, másoknál büdösamunka szindróma miatti menekülési útvonal. Valóban előre befizették (talán) a járulékaikat, de megint csak az én adózott pénzemből (háromszoros fizetés), és akkor jön még a 10-15-20 éves nyugdíj (megint csak az én befizetett járulékaim fedezetéből) Ez ha jól számolom négyszeresen megfizettetett eltartása a pácienseknek - közpénzből (többek között az enyémből). Miért vagyok én köteles mások hereverését szponzorálni??? és hát igen, a 15.570 darab ideges pályakezdőnek lehet nekiállni a piacon munkát keresni, ahogy azt több százezren is teszik, minden előzetes eltartottság és privilégium nélkül.

Vu, de ja vu 2012.02.15. 19:54:49

@vladimir964: A második mondatod után nincs miről beszélnünk:-(

Részletezhetném, hogy a "szellemi fogyatékos" cégvezető nyilvánvalóan azt is figyelembe veszi, hogy a kötelezően kifizetendő végkielégítés-e a több vagy a másik összeg... de oké: hagyjuk!

Sajnálom az igazságtalanság miatt megbántott dolgozókat, elnézést kérek, amiért nem voltam elég önérzetes és nem intettem be, odadobva az addigi munkaviszonyomat és nem mentem a híd alá... merthogy a tanult szakmáimmal odamehettem volna, olyanról meg még hallomásból sem tudok, hogy bárkit is HASZNÁLHATÓ szakmára képeztek volna át (nyelvvizsga, klf. jogosítványok+nemz.fuvarozói+stb, minősített hegesztői, hogy felsőfokú képzésekről ne is beszéljünk).

Valóban, az a megoldás, hogy ezeket az embereket internálni kell, vagyonukat szétosztani "Bölcs Vezérünk" belátása szerint, illetve visszafizetni belőle a TE adódat, meg a TE járulékodat - ami SZERINTED a tiéd...

Bázzzeee... Ebbe szemellenzősségbe/irigységbe tényleg bele kell dögleni, addig úgysem lesz nyugtunk:-(((
Aztán majd jönnek mások... mert bizony bűnbaknak MINDIG lenni kell, az sosem derülhet ki, hogy bármelyik regnáló hatalom egyszerűen képtelen színvonalas politikát folytatni, gazdaságot építeni...

"Győztél, most sírj!"...

csi szi 2012.02.20. 14:24:04

Csak egy kép, amerikai tűzoltó:

imgur.com/zDR8h

Két hozzászólás ugyanonnan, ahol a képet találtam:

"How many really old retired firefighters do you see? Virtually none. Cancer among firefighters is virtually part of the job. Heart attacks too. Carbon monoxide is present at every fire and that shit is evil, it attaches itself to your red blood cells and makes it tenfold harder to suck in enough oxygen to live. Then you heart works even harder. Until it can't."

"I only know of one, and he's not even that old now that I think about it... He was a firefighter for 22 years before a giant pipe fell on him in a collapsing building, shattering his leg & later needing it amputated. He's now a dispatcher, and one of the greatest people I know. "

Fordítsa le a guglival aki nem érti.
Ősz hajú rendőrt is bőven látni az amerikai filmekben, itthon talán 20 éve láttam utoljára utcán középkorú rendőrt.
süti beállítások módosítása