Alapvető értékeink hívták ránk a bajt?
2012. január 17. írta: nénike

Alapvető értékeink hívták ránk a bajt?

  Székely János segédpüspök úr levele fontos hivatkozási alapja lett a világháló kormánnyal szimpatizáló felhasználói körében. E-mailben terjed, jámbor emberek jóakaratú egyleteinek levelezőlistáin. Az írás lényege, hogy a világ gyűlöl minket, mert mi, magyarok az egyetemes emberi értékek mellé álltunk. „A hazánkat érő támadások oka alapvetően ez.”

  A helyzetmagyarázat olyan alapfogalmakra épül (sötétség hatalma, pénzvilág urai, gyűlölnek), amelyek nincsenek kellően kifejtve, az értelmezéshez pedig Székely püspök úr nem ad kellő támpontot. Reméljük, hogy nem a tudjukkik cinkos kacsintása rejti a megfejtés.

  Számomra bőven elég, ha egyházam vezetői hit és erkölcs dolgában adnak iránymutatást, de azt is elfogadom, ha hiteles és védhető álláspontot fogalmaznak meg idegen pályán, mint esetünkben Magyarország pénzpiaci vagy egyéb hitelezésének kapcsán. Egy dolgot azonban nem tehetnek, nem kreálhatnak zsigeri ösztönökre ható, értelmetlen összeesküvés-elméletet.

  A támadásnak biztosan nem lehet oka, hogy az új alaptörvény Isten nevével kezdődik, hisz a német és a svájci és alkotmány preambulumának elején is ott a hivatkozás, s felteszem az angolszász nyelvterületen is találnánk erre példát. A magzati élet, illetve a családok alkotmányos védelme, ugyancsak csizmaként kerül az asztalra. „Nyilván sokan vannak a világon, akiknek nem tetszik ezeknek az emberi alapértékeknek ez a határozott megfogalmazása.” Számomra egyébként egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy sokaknak nem tetszik ez. (Az ír alkotmány is legalább olyan keményen kiáll az említett értékek mellett, mint a mienk.) Az meg aztán végképp nem nyilvánvaló, hogy ez bármiféle pénzügyi támadást kiváltó okot szolgáltatna. Az ugyancsak említett bankadó sokkal inkább – érdemesebb lett volna ezt a szálat vinni tovább.

  Ha azonban – mint ahogy ezt a cikk állítja – a támadásoknak természetesen ezek az okai, azt illene valamivel alátámasztani. Esetleg utalni arra, hogy a görög, spanyol, portugál és olasz alaptörvények vagy egyéb jogszabályok mely passzusa válthatta ki a pénzvilág urainak gyűlöletét.

  Ám ha „ezeket az okokat nem nevezik néven, helyette más, kisebb jelentőségű vádpontokat említenek”, akkor honnan tudhatjuk, hogy nem esetleg a jogbiztonsággal kapcsolatos kérdések, vagy a hitelek visszafizetési képességbe vetett befektetői bizalom megrendülése áll valójában a háttérben?

  A katolikus egyház tekintélyét véleményem szerint nem növeli az az igyekezet, amely ott is spirituális összefüggéseket tételez, ahol egyszerű közgazdasági törvényszerűségek, az EU egységét megmenteni kívánó megfontolások, vagy e kettő kombinációi alakítják a folyamatokat. Emberi értékeinknek e verbális zászlóégetéshez vajmi kevés köze van.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr213555703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kárpáthy Zoltán 2012.01.17. 12:18:08

Véleményem szerint meg szűlkátókörűség és ostobaság nem észrevenni a "civilizációk összecsapását" ahol az van.

Karcolt lendület 2012.01.17. 12:23:23

A kormánypártiság elhülyít.

Szabad Gábor 2012.01.17. 12:23:55

Nem csak a világ....

Fertőd: elbukott Kósa párttársa

„Az ütés megvolt, ám ezúttal a Fidesz rogyott össze alatta: a régi független polgármester, Kocsis Ferenc nyerte meg ugyanis az időközi önkormányzati választást.”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1462_fertod_elbukott_kosa_parttarsa

bozon 2012.01.17. 12:27:37

Szomorú vagyok (az nem kifejezés), hogy még az egyház magasabb rangú papjai közt is van olyan, aki alátesz az országot vezető rongy társaság alávaló marketingdumájának, miszerint itt valami konzervatív, keresztény társaságról, értékekről van szó.

Annak, hogy ez a társulat most éppen ezeket az értékeket járatja le a piti hatalmi törekvései kedvéért, a legkevésbé a keresztény egyházi (fő)embereknek kellene bedőlniük. Az ugyanis, aki bedől, és ennek folytán a kormány marketinggépezetének részévé válik, bűnrészes lesz abban, amit ez az aljas kommunikáció a kereszténységre, a konzervativizmusra hoz. (Mondjam azt, hogy én megmondam? Inkább ne legyen igazam...)

Különösen ne keverjük ide a magzati jogok védelmét! A siófoki közös frakcióülésen -- ugye, mindenki emlékszik? -- a Fidesz-képviselők egyhangú támogatásával vetették el az abortuszszabályozás szigorítását. KDNP-s képviselőből is csak egy volt, aki ellenszavazatot adott le. (Gyanítom, ez is csak azért történt, hogy bármelyik képviselőjük magára vállalhassa ezt, amikor papokkal gazsulál.) Orbán Viktor főmaffiózó expressis verbis le is nyilatkozta, hogy a szavazatvesztés elkerülése végett nem célszerű a magzati jogok terén túlmenni azon, ami a giccsben van.

Hogy lehet még nem átlátni a szitán? (Ja, és tessék imádkozni az EU-ért! Most ők harcolnak értünk.)

komment1 2012.01.17. 12:28:19

A verbális zászlóégetés nagyon találó kifejezés. Amikor a Jobbik előállt a zászlóégető performansszal, mindjárt eszembe jutott, hogy vajon János érti-e, hogy ő ebbe a sorba állt be, ezt a vonalat erősíti. Másra nem tudok gondolni esetében, mint a pánikra. De a pánik nagyon rossz tanácsadó.

Karcolt lendület 2012.01.17. 12:36:03

@sztrelnyikov:
Hehe, '98-2002 óta nem voltam kormánypárti. Vagyis 2010-ben nyáron majdnem, de Lázárék gyorsan tettek ellene.

Ennek különben nagyon egyszerű a pszichológiája: az elcseszéseknek kell valami felelőst találni, ami nem a kormány. Miután a felelősség áthárítása sokszor önmagában hazugság, így aztán a szerencsétlen híveknek egyre lehetetlenebb magyarázatokat és összeesküvéselméleteket kell kitalálni és hinni bennük, kizárni minden kételyre okot adó érvet.

Jól meg lehetett figyelni a gyurcsányistáknál és most a magukat teljesen csőlátásúvá idomító fideszeseken is.

Robinzon Kurzor 2012.01.17. 12:36:35

"Egy dolgot azonban nem tehetnek, nem kreálhatnak zsigeri ösztönökre ható, értelmetlen összeesküvés-elméletet."

Az egyházadban nem te mondod meg, hogy mit tehetnek meg, és mit nem.

Ellenben megmondják neked, hogy mit tehetsz, és mit nem, miről mit kell gondolni.

A nyáj nem felesel a püspökkel, hanem elfogadja, hogy márpedig a világ pont úgy működik, ahogyan azt a püspök úr mondja.

Karcolt lendület 2012.01.17. 12:47:20

@komment1:
Különben az egész hisztériát nem értem. Vagyis van egy tippem: a kormány a megmaradt táborát próbálja ezzel a kommunikációval egyben tartani: nem mi vagyunk a hülyék, hanem a külföld a gonosz.

A probléma, hogy ez már középtávon is nagyon veszélyes. Vagy úgyis be kell szlopálni az IMF és az EU diktátumait, akkor a kormánynak meg kell magyaráznia, miért is nem képviselte azokat az állítólagos nemzeti és egyetemes érdekeket, amiért most tüntetnek - egész egyszerűen az így felfokozott hangulat az ellenükre fordul, ez az egész társaság a Fidesznek lekötelezett heccelőkön kívül szépen átáll a Jobbikhoz. Vagy nem hajlandók megcsinálni, jön az államcsőd és akkor a most tüntetők sem azon fognak éhesen örömködni, hogy megnyertük a szabadságharcot.

Az egészen a Jobbik nyer, persze lehet, hogy az a Fidesz taktikája, hogy a következő választásokon ő legyen a nemnácik közül a legnagyobb, muszáj legyen a Jobbik ellen rá szavazni. Csakhogy semmi biztosíték nincs rá, hogy ezzel a kormányzással a legnagyobbak maradnak...

Google 2012.01.17. 12:49:21

Nekem most van időm, éppen ezért bekapirgálom ide azt, amit egy derék skót írt erről:

A hagyományos értékek, a nemzeti öntudat és a szabadságtisztelet ékkövének tartja a január elsején életbe lépett, sokat kritizált új alaptörvényt a vasárnapi skót lap. Bill Jamieson publicista szerint már a szokásos körök - Európai Unió, Nemzetközi Valutaalap, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter - szemforgatása jelzi, hogy valaki a világban valami nagyot alkotott. - Nyugati nemzet régóta nem hozott létre ilyen feddhetetlen kulturális és szellemi tartalmú és lenyűgöző morális értékű dokumentumot - vélekedik a cikk szerzője. A "21. század erkölcsi sivatagában" megdöbbentő lelet ez az "ékkő" - nem csoda hát, hogy Brüsszel és Washington is el akarja pusztítani. Aki azonban ismeri a magyar történelmet, tudhatja, hogy " ez hiábavaló próbálkozás". A legtöbb helyet az egyes szövegrészek méltatásának szenteli a szerző. A kereszténység mint fontos nemzetformáló erő elfogadása, a családok szerepének a kiemelése, a jogrend nemzedékeken átívelő összefogásként értékelése - mind olyan passzusok, amelyek magasan az "üres uniós fecsegés" szintje fölött állnak.

Tovább nem is idézem a szemlét, nehogy rossz érzést keltsen baloldali embertársaimban. Fölöslegesen borzoljam amúgy is rossz kedélyüket...
Olyan ez az egész vita, mint például '56 fogadtatása.
Sokaknak modern kori történelmünk legszebb lapja volt és maradt, másoknak ellenforradalom, nácik őrjöngése. Volt, és maradt.
Majd az idő eldönti - ha az EU megengedi.
A jobb érzésű emberek úgyis tudják, valakik velük, értük írták ezt az alaptörvényt. És minden hátsó szándék nélkül. Rossz, ki rosszra gondol.

komment1 2012.01.17. 12:49:58

@Robinzon Kurzor: A frászt, el vagy tévedve. Még hogy nem mondhatom meg? Speciel eddig is megmondtam és ezután is meg fogom mondani, ha valamivel nagyon nem értek egyet. Nagyjából semmire sem kötelez, hogy mit mond a püspök, ez az ő magánvéleménye. Maximum - sajnos ez igaz - mint kiemelkedő ember véleményére, sokakra hatást tesz, de semmiféle egyházi szabály szerint nem kell egyetértenem vele, mint ahogy ez esetben határozottan nem értek egyet vele.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.17. 12:53:00

nénikére nincs mit reagálni, idióta. inkább megkérdezném, hogy mi a helyzet a mandarinnál, megérkezett e a helytartó, ki a főszerkesztő, tényleg elmenni készül mindenki?

komment1 2012.01.17. 12:54:55

@Google: A skótok éppen azt fontolgatják, hogy kilépnek az Egyesült Királyságból. Még jó, hogy akad közöttük egy érdekes szemléletű valaki, aki szimpatizál ezzel a magyar "unikummal".

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.17. 13:02:15

@jose maria padilla: Vigyázzon, olyan lesz, mint a 168 óra. :)

"8 napja nem tudjuk, megérkezett-e a Mandinerhez a helytartó
8 napja nem tudjuk, hogy ki a Mandiner (de facto!) főszerkesztője
8 napja nem tudjuk, elmenni készül-e mindenki"

komment1 2012.01.17. 13:02:20

@Karcolt lendület: Szerintem is borzasztó veszélyes, amit a Fidesz művel. Abszolút találó az a legújabb hír, hogy egy svájci lap szerint a kormánypárt hívei és a szélsőjobb együtt fog tüntetni a hétvégén az EU ellen - totál jól megfogalmazták azt, ami az igazság. Hiába megy a felszínen a "mi nem vagyunk EU ellenesek" szöveg, mert akkor mik? Orbán nagyon veszélyes módon ezekre az érzelmekre játszik. Orbánnak egyre inkább történelmivé kezd válni a bűne, ha sikerül Magyarországot eltérítenie az Euroatlanti iránytól.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 13:11:50

@nénike:

Ha te tudnád, hogy most mit csináltál, sírva, nyüszítve kérnél miatta bocsánatot! És nem a segédpüspök atyától, kishuszár!

ü
bbjnick:-[

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.01.17. 13:12:01

@jose maria padilla: igen, berendelt minket a CIA- és FBI-központ.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 13:14:52

@dobray:

Ne szellemeskedj, hanem magyarázd el ennek a szerencsétlen @nénike:-nek, hogy mit művel!

ü
bbjnick

everyday_normalguy 2012.01.17. 13:24:49

@bbjnick:

Ne csigázzon már engem se! Árulja már el, legyen olyan jó, hogy mit művel nénike. Ha maga nem teszi meg, Dobray interpretációjában is szívesen elolvasnám.

jan 2012.01.17. 13:25:38

Az a megdöbbentő ebben a sztoriban, hogy Székely amúgy a legnormálisabb az egész püspöki karban. Sok mindenkitől vártam volna egy ilyen szöveget, de tőle meglep...

Tilikov (törölt) 2012.01.17. 13:34:16

@bbjnick:

Nyilvánvaló hogy mit csinál. Hitet tesz a Sátán mellett, és kiszolgálja a globálliberál turbókapitál tőkemammon helytartóit. Gyűlöli a magyarokat, mert a sötétség erői és a pénzvilág urai is gyűlölnek minket, amiért beletettük az Alaptörvényünkbe Isten nevét.

Ezt soha nem fogják megbocsájtani a monetárkomprádorok és a judeobolsevikek, ezért ránk küldik a mandarinos beépülő lelki-szdsz-eseket, mint ezt a nénikét.

De minket nem vernek át drága bbjnick, mi elmondunk egy imát Orbán Viktorért és a mennybe kerülünk.

Kárpáthy Zoltán 2012.01.17. 13:38:43

Jajj, hát virul, szárnyal ez az Európa, az EU meg egy jószolgálati nagykövet és jótékonysági intézmény egyben, és nincs harc az értékek között, mit is gagyogott ez a hülye második JP az "értékek relativizmusáról" meg a "halál kultúrájáról"? Hát ejnye-bejnye, nem szabad illen erős szavakat használni amikor az élet egyre jobb lesz, felfele megyünk a lejtőn és Mo. egy erős, független piacgazdaság, tényleg tök mindegy a franciáknak, hogy Cheque Déjeuner vagy sem, ugye. Lassan befejezem a Mandiner olvasását, asszem

Cypriánus 2012.01.17. 13:41:22

engem nem lepett meg sajnos , ismertem beszélgetéseink alapján SZJ politikai nézeteit. Jó és szelíd arc amúgy , de az ilyenekben abszolút nincs igaza. A FIDESZ-KDNP teljesen műmájer és hang ál-abortuszelleneségével szemben Máltán, Lengyelországban, és a teljes Ír szigeten (északon is!)tényleg tilos az abortusz, a keresztény gyökerek szintén említve vannak számos EU ország alkotmányában...nyilván a külföld felé menő rossz kommunikációt és az oylan buta lépéseket mint avégtörlesztés stb ( alengyelek jobban csinálták!!!jegybanki pénzcsere Svájccal) nem kéne mindenáron ideológiai köntösben védeni. Még akkor sem mentség mindenre , ha a franciáknak és a németeknek tényleg bőven van ami csak azért szúrja aszemét, mert magunkat védenénk az ő pofátlanságuktól.

amúgy vitatható, mi a normális fogalma egy püspöknél, személy szerint talán Kocsis Fülöp görögkatolikus püspököt szeretem legjobban, Ő egy nagyon hiteles és kedves ember.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 13:41:49

@everyday_normalguy:

Ezt a feladatot szívesen átengedem @dobray-nak, ő mégiscsak házon belül van, tőle talán könnyebben elfogadja @nénike: is.

ü
bbjnick

everyday_normalguy 2012.01.17. 13:47:40

@bbjnick: Hát, akkor Dobrayn a világ szeme...

homoródkarácsonyfalváért 2012.01.17. 13:48:46

Kedves Nénike, sohasem gondoltam volna, hogy a polgári lapban maga le-antiszemitáz egy magyar püspököt. Mert ezt tette, véleményem szerint igaztalanul.
Amennyiben nem sikerült megtalálni a kódokat a levél fogalmainak a megfejtéséhez, szíveskedjék egy kicsit az Újszövetséget forgatni. Itt néáhány dolgot olvasson el szeretetről gyűlöletről, hatalomról, gazdagságról.
Az Ön gondolkodása szerint a megrabolt embernek nem szabad szóvá tenni a kifosztását?
Maga egyszerűen gyalázatos dolgot írt le, gyalázatos módon.

komment1 2012.01.17. 13:49:40

@Cypriánus: Nekem speciel az volt a legfurcsább, hogy Esztergomban elment Tétényi Éva egyik kampányrendezvényére, és mondhatni mindenestül kiállt a civil mozgalom mellett. Fogalmam sincs, hogy ezek után hogyan egyezteti össze a világképében azt, hogy Meggyes mögött ugyanaz a Fidesz és Orbán áll, akit ő ebben a megszólalásában véd. A két megnyilvánulása gyakorlatilag szöges ellentétben áll egymással, és csodálom, hogy ő ezt nem veszi észre. Nagyon remélem, hogy többet nem fog nyilatkozni, mert ez a mostani hihetetlenül káros megszólalás volt.

tistedur 2012.01.17. 13:55:10

@dobray: a kgb-t és a moszadot kihagytad :) meg a budapesti nagypáholyt :)

komment1 2012.01.17. 13:57:11

@homoródkarácsonyfalváért: Számos pap antiszemita, én is ismerek egy párat. Speciel SzJ egyáltalán nem az, de ettől eltekintve éppen neki nincs joga arra, bármennyire püspök, hogy éppen a saját hívei egy jó részét is a sötétség képviselőjeként állítsa be, amennyiben nem értenek egyet Orbán politikájával. Tovább megyek, egy papnak kánonjogilag tilos politizálnia, egyetlen politikai párt mellett sem állhat ki határozottan. SzJ ezt az elvet ebben a nyilatkozatában megsértette. Tudom, hogy a jó szándék, az ország féltése vezette, de ez nem menti, hogy ilyet nem lehet csinálni. Pláne egy püspöknek nem.

Robinzon Kurzor 2012.01.17. 14:02:55

@komment1: "hogy mit mond a püspök, ez az ő magánvéleménye"

Ezt a kis morzsát, ha megengeded, elteszem rosszabb időkre.

Google 2012.01.17. 14:09:03

@Cypriánus:

"Jegybanki pénzcsere Svájccal" -na ez, hogy tetszett volna a mi Simorunknak! És nemcsak neki.

Lábszár Ervin 2012.01.17. 14:10:18

A szív és a lélek korszaka következik. És ennek létrejöttében óriási szerepe van a magyarságnak, a magyaroknak. Ezért támadnak minket ilyen, sokak számára érthetetlen, elementáris gyűlölettel. Félnek a fénytől, a tisztaságtól, a becsülettől, az igazságtól. De ez itt Jézus népe és Mária országa. Pénzzel meg nem vehető.
(Pataky Attila)

Bell & Sebastian 2012.01.17. 14:11:20

Hát izé, elolvastam ezt a riportot, semmirendkívülit nem találtam benne azon kívül, hogy a nyilatkozó alany az átlagnál tájékozottabb a politikában, dehát ez agy paptól el is várható.

Amikor a lengyel ellenállás hídfője és a Szolidaritás legnagyobb támogatója az egyház volt, ettől sokkal különb dolgok elhangzottak, méghozzá templomban és szószékről.

Vegyük már észre, hogy itt a törpe minoritás ajvékol csak, tíz, magát megsokszorozni képes nick ontja a nagyon demokrata véleményeket mindenhol.

Éppen itt az ideje, hogy a katolikus egyház is felemelje a szavát, szívesen látnék egy harcos szárnyat, amely vezetné a küzdelmet a sötétség seregei ellen. Annál is inkább, mert a sötétség fejedelmének leghűbb harcosai lassan minden szabad felületet elárasztanak a mocskukkal. Szorulhat a hurok, mert egyre hangosabb a nyüszítésük.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 14:13:57

Jut eszembe, ma Mindszenty -évforduló van, ez lehet a liberális, szülinapi köszöntő. Akkor hát mindent bele, elvtársak!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.17. 14:20:14

@dobray:
édes jó istenem, ne próbáljon szellemeskedni, nem áll jól.
egyébként meg ki a bánat maga szerkesztőségben, hogy válaszoljon?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.17. 14:21:54

@bbjnick:
nahát, te is úgy találtad, hogy szellemeskedik ez az istenhite kételyében megzavarodott endorfingrafomán? :)

komment1 2012.01.17. 14:24:03

@Robinzon Kurzor: Én hívő katolikus vagyok, közelebbről SzJ a püspököm, ha fogtad amit fentebb írtam. Pont ezért vagyok kiakadva a nyilatkozatán.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 14:25:55

@Bell & Sebastian:

Jut eszembe, Mindszentyről!

Maga emlékszik olyanra (tud olyanról), hogy az egész redvás kommunizmus alatt csak egyszer is előfordult, hogy egy katolikus újságíró nyilvánosan feljelentette egy püspökét? Mondom, az egész redvás kommunista öt évtized alatt, egyetlen egyszer!!! Tessék, b*'z'm*g, itt tartunk!

ü
bbjnick

Robinzon Kurzor 2012.01.17. 14:32:48

@komment1: "egy papnak kánonjogilag tilos politizálnia, egyetlen politikai párt mellett sem állhat ki határozottan"

Még szerencse, hogy ez a mostani az első ilyen eset.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.01.17. 14:33:22

"Az ír alkotmány is legalább olyan keményen kiáll az említett értékek mellett, mint a mienk."

Most komolyan azt gondolja, hogy az irek az elmult 4-5 evben barmikor ilyen alkotmanyt irtak volna. Foleg azutna, hogy havonta talaltak meg valamelyik katolikus pap kezet alsogatyakban turkalni. Az ir alkotmanyban az is benne van, hogy nem lehet elvalni.

Ez tisztara olyan, mint amikor erge itt peldalozott a norveg alkotmannyal, ami egyebkent lazan van 200 eves, hogy az ugyanolyan modern, mint a magyar. Aztan most meg nez nagyokat, hogy a Fidesz nema nemet modszert veti be Schmitt Palnal, hanem az ukrant. Vazzeg oda tartozunk a kurva ukranokhoz.

Bar amikor az ukran kollegamnak beszeltem errol az uj hivatalrol, ami birokat nevez ki, meg ugyeket helyez at es mondtam, hogy az egyik fideszes felesege lesz a vezetoje, akkor azt mondta, hogy ilyet nem mernenek Ukrajnaban megcsinalni. Erted vazzeg. Kibaszott Ukrajnaban jobban erzik mi a demokracia.

Hajra Magyarorszag, Hajra magyarok!

nénike · http://mandiner.hu 2012.01.17. 14:37:14

Mindszentynek nagy tisztelője vagyok. Nem vált a hatalom szekértolójává, de fenntartotta véleményét VI. Pál pápa ellenében is 1974-ben.
Hajlíthatatlanul autonóm érsek volt.

Karcolt lendület 2012.01.17. 14:37:36

@Lábszár Ervin:
Hát a Simicska és Nyerges vezette sleppről nekem is pont a szív és a lélek országa jut eszembe.

Google 2012.01.17. 14:41:23

@komment1:

Na és, ha a skótok fontolgatják, hogy kilépnek az Egyesült Királyságból, egy valaki közülük akkor már véleményt sem írhat?

Mit nem tehetnek a papok - idegen pályán(?) -, mit nem tehet a Fidesz, mit nem tehetnek a mit tehetők; hát hol van itt bárkinek a szabadsága, hogy azt gondoljon, azt írjon, amit jónak lát?

komment1 2012.01.17. 14:41:49

@Robinzon Kurzor: Én magam személyesen még nem találkoztam ilyennel. De ha bárki ilyet tapasztal, joga van szóvá tenni, mert ez kánonjogilag tényleg tiltott. Ami tiltott, azt még attól meg lehet tenni, csak akkor az illető viselje a következményeket, a kritikát.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.17. 14:44:06

@nénike:
"a hatalom szekértolója"
nagypapa foximaxi tankönyvében találta?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 14:44:56

@komment1:

"egy papnak kánonjogilag tilos politizálnia, egyetlen politikai párt mellett sem állhat ki határozottan" --- írja.

Nyilván, idézni (hivatkozni) tudja az Egyházi Törvénykönyv idevonatkozó helyét is, ugye?!

ü
bbjnick

komment1 2012.01.17. 14:45:41

@Google: Dehogynem írhat. Csak bátorkodtam rámutatni, hogy nagyon jó oka lehet arra, hogy lelkesedjen a magyar "találmányokért", olyan oka, ami teljesen független az új magyar alkotmány tényleges minőségétől, elfogadhatóságától.

betyár (törölt) 2012.01.17. 14:46:27

b@szod alássan nénike. János évekig a mi papunk volt, és soha nem prédikálta ki az emberi butaságot. pedig tehette volna. az ugyanis butaság mélységes kútja, amit itt a verbális zászlóégetésről összezagyválsz. mindegy, csak toljuk rá az atyát valahogy a jobbikra. sokakat mát nem sokáig kell tolni, mennek majd maguktól is.

emlékszem,még a hősi időkben a tv2-ön jakupcsek úgy konferálta a veled való interjút, hogy a szélsőbalos reakció szerzője vagy. egyre inkább úgy tűnik, hogy nem alulinformált, hanem túl jól informált lehetett.

Google 2012.01.17. 14:47:09

@komment1:

És lehet, hogy nagyon sokan, többen nincsenek kiakadva a nyilatkozatán.
Nem jött még el az "én"országom, nem vette észre?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.17. 14:51:37

@betyár:
ej, ne idegesítse magát! ennek a teljesen elférgesedő blognak is az egyik legbűzösebb butaságfurunkulusa mindig is ez az alember volt. most meg kétségbe vannak esve. a derűs napok elmúltak, orbán marad, kiegyezik a világhatalommal, megalázzák, de marad, és akkor le lesznek kaszabolva ezek az árulók. és tudják is ezt. mostan nyüszítenek.
mostanában már csak egy gügyelola cikkecskére vágyom :)

komment1 2012.01.17. 14:52:30

@bbjnick: Most nem fogom kikotorni, nézz utána, ha érdekel. A leggyorsabban Erdő Péter tudna válaszolni mint vezető kánonjogász. De van ilyen rendelkezés. Ezért nincsenek Hegedűs Lórántok a katolikusnál. Biztos észrevetted már, hogy egyetlen katolikus pap sem tagja pártnak, vagy képviselő, erről neked is tudnod kell. Más felekezetnél ez nem akkora probléma (lásd pl Balog Zoltán, Tőkés László), de a katolikusnál ilyesmit nem lehet csinálni. Úgy tudom, ez is vatikáni zsinati döntés, mert a világháború előtt még persze voltak a Parlamentben is papok.

komment1 2012.01.17. 14:55:00

@Google: Hogyne. Rengetegen vannak más véleményen. És rengeteg csökött véleményű ember is van a katolikus egyházban. Elég nagy egyház. Mint fentebb írtam, vannak antiszemiták is jócskán. Ettől még nem kell, hogy ez legyen a norma, vagy a pozitív.

betyár (törölt) 2012.01.17. 14:55:32

@jose maria padilla:

képzelje, megint eltüntettek a vélemény-arcvhívumból egy tegnap a véleménysávban megjelent cikket és a kommenteket: ahol turul és debreczeni kormányostorozásáról van szó. hogy milyen véletlenek vannak:))
e kettő között kéne lennie:
A gyilkosnak nehéz gyermekkora volt
2012. január 16. 10:40
A törvény nem csak azt követeli, hogy ne tedd a bűnt, hanem hogy állandóan és győzelmesen szeress.
8 komment

A felelősök V.
2012. január 16. 10:13
Érdekes, hogy a kedves vezető mindent elnéz az ő jobbkezének. Állítólag még azért is csak egy ejnyebejnyét kapott, amikor a londoni metrótérkép sémáján magyarázta el gazdaságit tervét.
35 komment

Google 2012.01.17. 14:56:04

@komment1:

Ugyanígy azoknak is megvan a nagyon "jó okuk" arra, hogy látástól-vakulásig csepüljék a magyar alkotmányt, függetlenül annak milyenségétől, ugye?
Ismerem ezeket a nagyon jó okokat.
Mégis, hajlamosabb vagyok egy olyannak hinni, kinek véleménye közelebb áll a sajátoméhoz, kellő távolságból látja a dolgokat, hatalomra sem tör Magyarországon, pénzt sem vár tőlünk. Kamatos kamattal, azzal.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 14:56:07

Bíboros vót nyanya (1946), de neked aztán tökmindegy.

betyár (törölt) 2012.01.17. 14:57:31

@jose maria padilla:
no olyat nem fog olvasni. hiszen már saját magukat cenzúrázzák:))

Bell & Sebastian 2012.01.17. 14:58:51

@komment1: Székely antiszemita lenne ezek alapján? Meg politikailag állást foglaló? Elolvastad te egyáltalán a riportot, testvérem?

Gest anyó férje 2012.01.17. 14:59:04

Nem világos mivel vitatkozik a poszt írója, saját libbant nézetein kívül. Ezek az alapértékek ugyanis folyamatos támadásnak vannak kitéve a többi országban is. Magyarországon talán azért kiélezettebb a helyzet, mert eddig biztos hátországot veszítettek el a haladó felfogásúak (buzik, anarchisták, kozmopoliták és hasonlók). Néni kérem miért nem lehet ezt kimondani?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.17. 15:02:51

@betyár:
ne legyen mán ilyen, ez valami technikai probléma lehet :)

Bell & Sebastian 2012.01.17. 15:02:52

@bbjnick: Ilyenről persze nem tudok, de akkoriban még az újságíró csontot rágott a gazdija lábainál, miközben fizette az egyházi adót és a szomszéd városba járt misére.

Negyedik hadoszlopról még szó sem volt. Akkoriban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 15:03:34

@komment1:

Ha állítasz, illenék bizonyítani, de legalább alátámasztani.

ü
bbjnick

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.01.17. 15:05:50

@betyár: Drága Betyárom: erre gondolsz?

mandiner.hu/cikk/20120116_debreczenit_es_mandinert_idez_a_washington_post

Ez nem véleménycikk, hanem egy hír. És ott volt és ott van most is az archívumban. A vélemények között hiába kerested. :(

Viszont az alábbi címkék bármelyikén elérhető volt:

Médianéző, Adam Michnik, alaptörvény, Washington Post, Balogh Ákos Gergely, Debreczeni József, kereszténység, alkotmány, külföld, Orbán Viktor, Fidesz.

Megtanítsalak keresőket használni?

komment1 2012.01.17. 15:06:07

@bbjnick: Itt van csak hirtelenében kiemelve pár szakasz a zsinati dokumentumokból: "Az Egyház, mely feladatánál és illetékességénél fogva semmiképpen sem keveredik össze a politikai közösséggel, s nem is kötődik semmiféle politikai rendszerhez, egyszerre jele és oltalma az emberi személy transzcendenciájának." ..." Egyház maga is felhasználja az evilági dolgokat, amennyiben küldetése megköveteli. Reményét azonban nem veti a világi tekintélytől fölajánlott kiváltságokba; sőt le is fog mondani bizonyos törvényesen szerzett jogainak gyakorlásáról, mihelyt kiderül, hogy e jogoknak a gyakorlása miatt kétségbe vonható tanúságtétele őszintesége" Ez a rész utalás arra, hogy a papok lemondanak a választhatóságukról, vagyis nem lesznek képviselők, annak érdekében, hogy ne keveredjenek közvetlenül politikai küzdelmekbe. Ezt természetesen jóval részletesebben kifejtik más iratok, ez elvi megfogalmazás.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 15:06:23

@nénike: Ezt figyuzdmeg nyanya!

,,Mártír volt, aki csodálatos helytállással viselt el testi és lelki szenvedéseket egyházához és népéhez mindvégig kitartó hűségében. Korszakunknak, egy olyan korszaknak a vértanúja, amelyben új mártírtípust teremtett az ideológiai és politikai okokból támadt vallásüldözés... Tisztelettel és nagyrabecsüléssel hajlunk meg ez előtt a modernkori vértanú előtt...''

(König bécsi bíboros-érsek temetési prédikációjából)

komment1 2012.01.17. 15:07:31

@bbjnick: Itt van fentebb. Egyébként az előbb említett tények is bizonyítanak. Mondj egy katolikus papot, aki párttag, vagy képviselő, bárhol a világon. Ilyen nincs.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 15:07:40

,,Az új kardinálisok közül -- mondta neki XII. Piusz pápa 1946. február 21-én -- Te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!''

Csocsánat, ez az igazi.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 15:10:59

Imádom a hobbikatolikusokat, amikor Szent Tanítóhivatalt játszanak a hobbifarizeistáknak.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 15:11:59

hobbitfrazeológusoknak, helyesebben

Google 2012.01.17. 15:13:55

@komment1:

És most mit akart mondani erről a segédpüspökről; melyik hízelgő jelzőjével akarta volna illetni a kettő közül: a csökött véleményűvel, vagy az antiszemitával?
Egyébként milyen az, aki csökött véleményű? Az agya ilyen nekije, vagy mije?

komment1 2012.01.17. 15:16:19

@Bell & Sebastian: Te nem olvastad el, hogy miket írtam. Éppen azt is írtam, hogy ő egyáltalán nem antiszemita. Nehezen lehetne az, amikor a családja zsidó származású. Ő a püspöki karban a felelős a keresztény-zsidó kapcsolatokért, az övé ez a téma meg a cigánypasztoráció, és nagyon komolyan veszi. Ettől eltekintve ez a nyilatkozata számomra elfogadhatatlan, nem antiszemita, de aki akarja, aki erre fogékony, az akár ilyesmit is beleláthat, mert a szöveg kirekesztő mindenkivel szemben, aki nem a kormány híve. Márpedig sok katolikus sem a kormány híve.

komment1 2012.01.17. 15:18:51

@Google: Az átlaghívekről volt szó. De sok pap is antiszemita. János viszont általában véve nagyon jó fej, ahogy fentebb valaki írta, talán ő a legnormálisabb az egész püspöki karban és kimondottan jó ember. Ezért nagyon ciki ez a mostani megnyilvánulása.

Google 2012.01.17. 15:19:38

@Bell & Sebastian:

Ha hobbista, akkor legyen kövér, hadd szóljon bele mindenbe!

Alfőmérnök 2012.01.17. 15:19:45

@rajcsányi.gellért (ergé): Egy paranoiásnak hiába magyarázol, mindig újabb érveket fog kreálni az elmélete mellett. Most például nyilván azt gondolja, hogy miután ő "figyelmeztetett" titeket, visszaraktátok, de mikor ő megnézte, nem volt ott.

betyár (törölt) 2012.01.17. 15:22:48

@Bell & Sebastian:
ó, a lényeg csak az volt, hogy behozza az "antiszemita" szót. aztán mehet tovább.
ma délután a kutyákkal sétáltam. a közelünkben van egy waldorf óvoda. a gyerekekért érkező szülőknek egyetlen szempontjuk van, hogy a bejárattól legfeljebb 20 méterre parkoljanak. ez egy kervárosi rész, kora délután, sehol egy utcán parkoló helyi, sehol forgalom. ennek ellenére járdán, füvön, kereszteződésben megállnak. miután az egyik éppen kijött az óvodából, szóvá tettem neki, hogy miért áll föl a járdára, a helyiek által épített járdapatkára, az ápolt fűre. mit gondol, mi volt a válasz?
-és most mindjárt le is zsidóz majd!-ezt bírta mondani.
éljen vince-ország!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 15:24:13

@komment1:

No, de, kérlek!:-)

Te idézed!

"(...)

Igaz ugyan, hogy a földi dolgok és amik az ember léthelyzetét tekintve e világot felülmúlják, szorosan egybefonódnak, és az Egyház maga is felhasználja az evilági dolgokat, amennyiben küldetése megköveteli. Reményét azonban nem veti a világi tekintélytől fölajánlott kiváltságokba; sőt le is fog mondani bizonyos törvényesen szerzett jogainak gyakorlásáról, mihelyt kiderül, hogy e jogoknak a gyakorlása miatt kétségbe vonható tanúságtétele őszintesége, vagy ha az új életkörülmények más rendezést követelnek. De mindig és mindenütt legyen meg az a joga, hogy igazi szabadságban hirdesse a hitet, előadhassa szociális tanítását, akadálytalanul teljesíthesse hivatását az emberek között, s erkölcsi szempontból ítéletet mondhasson a politikai rendre vonatkozó dolgokról is, amennyiben így követelik az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdvössége; s használhassa közben mindazokat az eszközöket -- de csakis azokat --, melyek a különféle korokhoz és körülményekhez mérten összhangban vannak az evangéliummal és mindenki javával.

Az Egyház, melynek az a feladata, hogy támogasson és fölemeljen mindent, ami igaz, jó és szép csak található az emberi közösségben,[163] hűségesen ragaszkodva az evangéliumhoz és küldetését teljesítve a világban megszilárdítja az emberek közötti békét Isten dicsőségére.[164]

(...)"

uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=16

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.01.17. 15:31:12

"Az Egyház...

küldetéséhez tartozik, hogy „mindig és mindenütt legyen meg az a joga, hogy igazán szabadon hirdesse a hitet, adhassa elő szociális tanítását, akadálytalanul teljesíthesse hivatását az emberek között, s erkölcsi szempontból ítéletet mondhasson a pol. rendre vonatkozó dolgokról is, amennyiben megkövetelik az emberi személy alapvető jogai v. a lelkek üdvössége; s közben használhassa mindazokat az eszközöket - de csakis azokat -, melyek a korhoz és a körülményekhez mérten összhangban vannak az evangéliummal és mindenki javával."

Igaz, politikai pártokkal nem elegyedhet. Az Egyház, nem úgy a hívei.

Ennyit a politikai szerepvállalásról.

betyár (törölt) 2012.01.17. 15:31:26

@rajcsányi.gellért (ergé):
1, nyilvánosan megkövetem a szerkesztőséget, valóban rossz helyen kerestem.
2. ne arcoskodj ergé, mert tévedni tévedhetünk, de ezt elmaszatolni, lehazudni viszont csúnya dolog.
3. olvasd el figyelmesen az első pontot, és tanulj meg bocsánatot kérni:)

Bell & Sebastian 2012.01.17. 15:34:23

@komment1: A művelt zsidózó nem vonja egy kalap alá az összeset. Például ferizeusozhat is, ahhoz még zsidónak sem kell lenni, ugye?

Bell & Sebastian 2012.01.17. 15:35:29

@Google: Mindig félhomályban a legrosszabb vezetni! :)))

Bell & Sebastian 2012.01.17. 15:37:20

@betyár: Miért nem kakált bosszúból a pázsitjukra? Ez amolyan amerikai szokás, láttam egy filmben. :)

komment1 2012.01.17. 15:38:55

@bbjnick: Mint mondtam, ez egy elvi megfogalmazás, itt nem megy bele részletesen az ügybe, pl abba, hogy emiatt nem választható egy pap. De e szerint a szöveg szerint is nem az a baj János nyilatkozatával, hogy az ország helyzetéről, akár politikai vonatkozásokról beszélt. Hanem az, hogy egy adott párthoz, egy adott rendszerhez szorosan kötődik a nyilatkozatában. Ezt pedig rögtön az elején idézett szakasz szigorúan tiltja: "az Egyház... nem is kötődik semmiféle politikai rendszerhez" - és pontosan azért nem lehetnek párttagok sem, mert akkor ahhoz az egy párthoz kötődnének. Legyen az bármily jó párt, az Egyház, vagy akár egy pap, nem teheti le a voksát egy párt mellett.

Megmondom őszintén, hogy amilyen pocsék helyzetben van az ország, vártam rá, és számítottam arra, hogy valamilyen általános üzenetet, pl. éppen az európai keresztény értékek, az EU fontosságáról, megfogalmaz végre a püspöki kar, sőt éppen János megszólalására számítottam, mert Esztergomban is ő állt ki a civil mozgolódás mellett, de hangsúlyozottan nem egy párt mellett, hanem amellett az elv mellett, hogy a katolikus híveknek is fontos szerepe lehet a közéletben és hogy hogyan törekedhetünk általában véve pozitív megoldásokra. Hát erre meg is szólalt most - bár ne tette volna. Egy párt mellett nem teheti le a voksát. Momentán ezzel mindenkit kirekeszt, aki nem a Fidesz híve. Ennek pontosan az ellentétét csinálta Esztergomban, pontosan arra hívott fel, hogy meg kell békélni, illetve erre kell törekednie a politikai ellenfeleknek is.

Na épp eleget írtam, pá.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.01.17. 15:42:29

@betyár: igen, csakhogy ugyanígy megvolt és most is megvan Málnási szemléje is, amire nem tudom, miért nem akadtál rá, de azóta is azt hiszed és terjeszted, hogy cenzúráztunk egy olyan szemlét, amit mi magunk raktunk ki pár órával korábban. Aminek persze se értelme, se logikája nem lett volna.

betyár (törölt) 2012.01.17. 15:43:18

@Bell & Sebastian:

félre érti. az az én pázsitom volt, meg az ő szara. nem környékbéliek hordják oda a bambínókat általában, hanem azok, akiknek nincs annyi eszük vagy pénzük, hogy külföldiül beszélő magánoviba járassanak, de öntudatosan utálják a hagyományosat:))

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.17. 15:44:32

szépen felhördültek itt a b-közepes csuhások :)

aki nem a kottából interpretálja a világkormány szívcsakra ellen offenzíváját azt máris azt a tengerbe vetik? vagy mi?

se megbocsátás? se pengősíthető bűnbocsánat?

betyár (törölt) 2012.01.17. 15:45:08

@rajcsányi.gellért (ergé):
hát ebbe most ne menjünk bele. javaslom a 2. pont újraolvasását.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 15:49:46

@betyár:

"A zsidó erkölcstan az igazságot s vele az erkölcsi erényeket nem ismeri; főelve a korlátlan egoizmus; következőleg zsarol, tipor, szipolyoz könyörületlenül; tárgyában nem ismer különbséget a jó és rossz közt: neki minden jó és becsületes, ami pénzt hoz; akár váltóhamisítás és hamis eskü, akár nadrág-, zubbony- vagy leány-kereskedés — aminthogy azt egy lembergi kuppler-pörben egy zsidó szenzál ki merte mondani : «mi köze ahhoz a magas törvényszéknek, vájjon én komlóval vagy leányokkal üzérkedem?» s hála a keresztény toleranciának : ezt a zsidót nem szedték szét ott nyomban! Végre a zsidó morális nem ismer szankciót; nincs öntudata arról, hogy a törvény sérelmét büntetni s áthágását
helyre kell hozni."

gondola.hu/media/prohaszka/Prohaszka22.pdf

ü
bbjnick

betyár (törölt) 2012.01.17. 15:51:38

@rajcsányi.gellért (ergé):
," de azóta is azt hiszed és terjeszted"-aztánugyan hol? -ne alfisodj el:) ha terjesztem, magunk között terjesztem, nektek terjesztem rólatok. ez ugye egyenes dolog:))

tevevanegypupu 2012.01.17. 15:52:31

@Bell & Sebastian:

Nem biztos, hogy egyetertek mostan. Az egyhaz politizalasa mindig valahogy rossz iranyba viszi az eppen szolgalt ugyet. Nem az egyhaz maga, hanem akik kovetik. Ha a katolikus egyhaz most kiall teljes egeszeben Orban mellett, akkor - a jelenlegi helyzetben - nem tesz jot sem sajat maganak, sem Orbannak. Neki ugyanis ezt a harcot ugy tunik egyedul kell(ene) megvivnia. Be kell(ene) bizonyitani, hogy a fidesz kepes megvaltoztatni a rendszervaltasnal elhibazott iranyt..Az egyhaz legfeljebb csendben imadkozhat erte, de a hiveket jobb ha nem buzditja. nalunk ez nem vezet jora, nem szokott sikerulni..

betyár (törölt) 2012.01.17. 15:56:04

@bbjnick:
na most akkor azt mondja, hogy ez a galamblelkű ember ismerte és egyet értett Prohászka értelmezésével, felismerte, hogy ő maga is hasonlóan viselkedett, és ezért várta, hogy lezsidózzam?
nem tettem meg:))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 15:58:26

@komment1:

"...nem az a baj János nyilatkozatával, hogy az ország helyzetéről, akár politikai vonatkozásokról beszélt. Hanem az, hogy egy adott párthoz, egy adott rendszerhez szorosan kötődik a nyilatkozatában..." --- írod.

És akkor ez most hogy(?): "...mindig és mindenütt legyen meg [az Egyháznak] az a joga , hogy igazi szabadságban hirdesse a hitet, előadhassa szociális tanítását, akadálytalanul teljesíthesse hivatását az emberek között, s erkölcsi szempontból ítéletet mondhasson a politikai rendre vonatkozó dolgokról is...". Mondom, ezt a szakaszt a GAUDIUM ET SPES-ből épp te citáltad!

ü
bbjnick

2012.01.17. 16:00:44

az ottan Hitchcock ? vagy egy komcsi? vagy püspök?

komment1 2012.01.17. 16:07:48

@bbjnick: Meg a másikat is, hogy nem kötődhet egy rendszerhez. Az ítéletében sem. Fogod? Tudod ez olyan, mint a Biblia értelmezése, nem kiragadott részeket kell szajkózni, hanem az egészet egyben kell vizsgálni és figyelembe venni. A kettőt egyszerre: nyilatkozhat politikáról, de nem állhat ki egy párt mellett. Ha ezt sem érted, akkor sajnálom. Tényleg szervusz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 16:12:32

@betyár:

"na most akkor azt mondja, hogy ez a galamblelkű ember ismerte és egyet értett Prohászka értelmezésével, felismerte, hogy ő maga is hasonlóan viselkedett...?" --- kérdezi.

Nem, fölismerte a szituációban rejlő lehetőséget, amelyet kijátszhat maga ellen --- magyarán, megpróbálta becsapni, csőbe húzni, eltakarítani az útból.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.01.17. 16:13:45

@tevevanegypupu: Ha hébe-hóba odasomnak egyet a kereszttel, legalább felelevenednek (mennyi eee) a kis cigánygyerök emlékei, hogy miszerint az Apaszentegyház ritkán szól, de akkor legalább nagyot üt.

Apeiron (törölt) 2012.01.17. 16:15:49

"A külső támadásokat pedig higgadtan, adott esetben kellő ügyességgel kell megpróbálnia kivédeni. Hazánk jegybankjának valuta tartaléka a jelen államadósságunk csaknem felét teszi ki, amelyet szükség esetén a jegybank fel is fog használni az adósságszolgálat finanszírozására. Ez azt is jelenti, hogy az ország valamennyi ideig ki tud tartani ebben az erős ellenszélben is."

1e7 számú univerzális szakértő országa.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 16:17:40

@komment1:

"nyilatkozhat politikáról, de nem állhat ki egy párt mellett" --- írod.

Úgy érted, csak negatív tartalmú politikai tárgyú észrevételeket tehet? :-D

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.01.17. 16:17:46

@betyár: "aztánugyan hol?"
betyár 2012.01.17. 14:57:31
betyár 2012.01.17. 14:55:32

Most csak azért nincs igaza, mert megkövetted a szerkesztőséget a hamis vádjaid miatt.
Megjegyzem: még mindig nem válaszoltál a málnásis posztban feltett kérdéseimre.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.17. 16:22:48

1. Vajon egy jó katolikus kioszthat egy püspököt ilyen pimasz és inszinuáló módon, ahogy a poszt írója teszi?
2. A katolikusoknál van rá mód, hogy valaki tisztelettel bár, de kifejezze az egyet nem értését egy rangban fölötte állóval?
Nem tudom, nem vagyok katolikus.
De ha az 1. kérdésre "nem", a 2.-ra pedig "igen" a válasz, akkor értem, hogy mi a baja bbjnicknek, betyárnak és másoknak a poszttal.

betyár (törölt) 2012.01.17. 16:27:06

@bbjnick:

:)))

csak gondoltam, tréfálok kicsit:)

Cypriánus 2012.01.17. 16:27:48

sajnos Prohászkára is igaz, mint amásik német (! PO az volt, szudétanémet származású) egyházi személyről, Lutherről mondott valaki: "a békés háziasság és a haragos fröcsögés között ingázott". Amit Prohászka írt, sok szempontból nettó demagóg hülyeség volt a saját korában is, amúgy az időskorában írt "levél zsidó testvéreimhez"-ben ő is jóval árnyaltabb hangot üt meg. Amúgy Prohászka a dzsentriket, meg a Horthy rendszert is keserűen szídta, de azt zömében valahogy nem szokták idézni mai jobbos csodálói. A túlkompenzáló asszimiláns nacionalizmusát (tizenévesen tanult meg magyarul) egyfajta népies -plebejus dühhel kombináló püspök szerintem baromi kártékony arc volt a magyar közéletre, hiába volt amúgy jószándékú és tisztességes, sőt megbocsátó (1919-ben maga védte a Székesfehérvári kommünt a felkoncolástól, pedig lett volna oka haragudnia) , de sajnos belevitt még egy adag löttyös nagy indulatot és frusztráltságot egy amúgy is önsorsrontóan keserű népbe. Valahol a Prohászkai életmű tragikus ambivalenciájának a szimbóluma a szememben, hogy Szerb Antalt, keresztfiát agyonverik Sopron mellett, miközben Kolosváry-Borcsa meg Bosnyák Zoltán Prohászkát idéznek nyilas lapokban (amit Prohászka persze kikért volna magának, de rég halott volt), Prohászka tanítványi köre volt az egyik legaktívabb az embermentésben (pl. Shvoy püspök, Slachta Margit) mégis rá hivatkoztak azok, akik elől bújtatni kellett. Prohászka egy jószívű ember egy mély érzésű hitszónok és egy demagóg megoldásokra is fogékony politikus nem mindig elbűvölő keveréke volt.Az életműve legalább annyira elrettentő példa, mint vonzó. Mivel nem szeretném, hogy példaképként állítsák valaha is, remélem soha nem avatják szentté. Nem azért, mert nem volt az (hisz az végső soron csak "csak" annyit jelent, hogy üdvözült) hanem mert nem mindenben éptő példakép. Így is tele vagyunk kétes példaképekkel (Kossuth apánk) nem szeretnék még egy hasonló valakit.Amúgy meg Metternichnek a jobboldali radikálisokról való véleméynét osztom( " a fehér demagógok tán még kártékonybabk, mint avörösök, a vörösök szemtől szembe rombolnak le mindent, afehérek hátulról és alattomosan.") Mielőtt leliberálbolsiznánk Metternichet, ebben atömegmozgalmakal szembeni -nem éppen megalapozatlan -viszolygása tükröződik.

Ráadásul mindez mégcsak nem is érinti akérdést, igaza van aSzékely Jánosnak. Nos szerintem , van valami igaza, de alapvetően azért inkább nincs. A mód, ahogy ezt közli, pedig vissza fog ütni az egyházra.

komment1 2012.01.17. 16:28:28

@bbjnick: Ember, vagy nem erősséged a szövegértés, vagy simán értetlenkedsz. A leghelyesebben megfogalmazva beszélhet általában közéleti kérdésekről, például ez esetben beszélhetett volna arról, hogy milyen jók az európai keresztény értékek, és milyen piszok káros az európai keresztény kultúrától eltávolodni, de nem teheti le a voksát egy politikai kurzus, egy politikai párt, jelen esetben a Fidesz rendszere mellett. Ennél jobban nem tudom megfogalmazni, hogy te is értsd.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 16:29:46

@Holger Hartland:

Az 1. kérdésre "nem", a 2.-ra pedig "igen" a válasz. Ha korrekt módon, udvariasan fejtette volna ki a véleményét @nénike:, akkor is számos ponton problematikus lett volna (teológiai és morális vonatkozásokban is) az a vélemény, de arra kapott volna egy korrekt és udvarias kiigazító választ.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 16:41:00

@komment1:

"...ez esetben beszélhetett volna arról, hogy milyen jók az európai keresztény értékek, és milyen piszok káros az európai keresztény kultúrától eltávolodni, de nem teheti le a voksát egy politikai kurzus, egy politikai párt, jelen esetben a Fidesz rendszere mellett..." --- írod.

Hibás gondolatmenet! Ha az európai keresztény értékekről beszélt volna, akkor értékekről mondott volna ítéletet és nem a politikai rendre vonatkozó dolgokról. Akkor most beszélhet a politikai rendre vonatkozó dolgokról vagy nem?! A politikai rend mindig valamilyen hatalmi tényezőkben nyilvánul meg, (a politikai rendet) konkrét személyek, csoportok testesítik meg, ha ezekről nem beszélhetne az Egyház, ezekről nem mondhatna ítéletet, akkor a hajára kenhetné a politikai rendre vonatkozó ítéletmondás jogát (nem tudna hol és hogyan élni ezzel a jogával):-)

ü
bbjnick

Cypriánus 2012.01.17. 16:42:25

bocsánat, egy püspök politikai véleményéhez miért kellene udvariasan hozzállni? Annak mi köze a hitletéteményhez? Semmi. Az egy magánvélemény, ami támadható. Lehet igaza, meg akár tévedhet is. Vagy változhat: Stepinac zágrábi érsek pl, 1941-ben örült a német bevonulásnak, és a horvát államnak, mert ahorvát függetlenségi gondolat híve volt 2 év múlva már gyűlölte, mert látta a szerbek tömeges kiirtását (kb. 800 000 szerbet öltek meg az usztasák elkéspesztően állatias balkáni módon ). Most akkor melyik Stepinac beszéd volt érvényes és iránymutató amit tisztelni kell? Mindkettő politikai vélemény volt, persze a szerbek és zsidók megmentésére felszólítani 1943-ban az usztasa téboly és terror közepén összehasonlíthatalanul bátrabb és keresztényibb cselekedet volt, mint 1941-ben a nemzeti eufóriában üdvözölni a "független" Horvátországot, hiszen ahhoz 1941-ben pont nem kellett semmi fizikai és szellemi bátorság (a "független horvát állam" uralmát 2 év múlva már a "borzalom és sötétség idejének" nevezte)

komment1 2012.01.17. 16:43:47

@bbjnick: Ezzel a politikai rendről mond ítéletet, kedves bbjnick, ti. a Fidesz per pillanat a Jobbikkal karöltve kivezeti az országot az európai keresztény kultúrkörből. Nem baj, ha nem érti, van ideje gondolkozni rajta.

Apeiron (törölt) 2012.01.17. 16:53:31

@Google:

Ezt a cikket számos ponton lehetne támadni, beérem eggyel.

" Yet the biggest canard is that it is “undemocratic” for the government to gain influence within the Hungarian Central Bank. Why? Because elected representatives may overrule cronyism among the bonus-entitled classes – exactly what every European electorate yearns for in vain."

Aham. Pont a fidesz fogja véghezvinni az "overrule cronyism"-t.... Nem tudom, hogy sírnom, vagy nevetnem kéne.

Az "overrule cronyism" jegyében lettek kinevezve vagy kaptak munkát, adófizetői pénzeket az alábbi személyek és intézmények:

Scmitt, Némethné, Szájerné, Pálffyné, Zoób, Stumpf, Századvég, Pintér cégek, stb...

Vicc.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.17. 16:58:52

@komment1:

"Ezzel a politikai rendről mond ítéletet, kedves bbjnick, ti. a Fidesz per pillanat a Jobbikkal karöltve kivezeti az országot az európai keresztény kultúrkörből." --- írja.

Ez vagy így van vagy nem, de hogy jön ez most ide?

Az előbb még azt fejtegette, hogy az Egyháznak nincs joga a politikai rendre vonatkozó dolgokról ítéletet mondani, csak általános, erkölcsi tárgyú észrevételeket tehet. Erre jeleztem magának, hogy a politikai rend már csak olyan, hogy mindig konkrét hatalmi tényezőkben nyilvánul meg, konkrét személyek, csoportok testesítik meg. Egy adott politikai rendről, tehát, nem lehet úgy általában beszélni. És akkor most jön ezzel a kivezeti-bevezetivel, meg hogy én nem értem... Most akkor hogy legyen ez az ítéletmondás? Ha szidná Székely püspök a F*desz-kormányt, akkor nem vétene Egyháza törvényei ellen, de mert pozitívan foglal róla állást, így vét? Hogy van ez maguk felé?

ü
bbjnick

Google 2012.01.17. 16:59:04

@komment1:

Ne erősködjön itt, hisz látszik, az fáj magának, hogy nem a maga szája íze szerint szólt a segédpüspök.
De már látom is, rá fognak szállni, levelekkel fogják bombázni, mennyire nem lehet a jelenlegi kormány mellett kiállni. Mennyire nem szabad abban, miről mit gondoljon. Európai értékek; itt a kereszténység elutasítására gondol? Nagyszerű egy érték, mondhatom. És a többi sem különb.
Ezek maguk, állandóan csak ítélkeznek, alakítani akarják a maguk ízlése szerint a világot. Rá sem hederítenek arra, talán többen vannak azok, akiknek így van jól, erre vártak nyolc kerek éven át.
Tanulják már meg végre azokat is tisztelni, akiknek más véleményük van!

Bell & Sebastian 2012.01.17. 17:07:54

@Google: Feljelentik, oszt mehet panaszra.

Google 2012.01.17. 17:07:58

@Apeiron:

Nagyon jó. És tudod, miért? Azért, mert még mindig jobb két "bónuszra jogosult osztály", mint egy, mert legalább figyelik egymást, szólnak, ha valami olyat tapasztalnak. A most éppen kegyekből kiestek nem szólnak, ezek visítanak, sivalkodnak, ütnek, csípnek és harapnak. Vérmérséklet kérdése.
Az igazság az, hogy idáig, tehát olvasd és értsd, idáig ugyanaz a szoci nómenklatúra zsebelte be az összes bónuszt. Most, mire elfogyott, hát osztozzanak legalább! A Nagy Semmin, azon.

tevevanegypupu 2012.01.17. 17:09:31

@Bell & Sebastian:

Ja? Azt en sem bannam, ha idonkent a megfelelonek egy jo nagy tarkost lekevernenek. Mert ugy tunik a szep szo nem mindenkinel hatasos.(:

M. Péter 2012.01.17. 17:13:02

@komment1: Az új alkotmányt méltató cikk pont egy unionista, vagyis a függetlenségi törekvéseket ellenző lapban jelent meg.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 17:13:09

@komment1: Kezdem érteni, mit is tetszik akarni aláaknázni. Kicsit még túráztassa magácskát, le is kopik a cukormáz, kibukkan a lényeg:

Dzsízasz volt az első kommunista, aki antiszemita (és jobboldali) az nem is keresztény. Nagyon jó!

Google 2012.01.17. 17:13:42

@Bell & Sebastian:

Persze hogy feljelentik, hisz ez van a génjeikben. Ez a kommunizmus értéke, vagy öröksége, vagy ökörsége, vagy.
Az a disszonáns, hogy aztán még őket kell vigasztalgatni, mert üldözi őket úgymond az Orbán.

Google 2012.01.17. 17:18:45

@Bell & Sebastian:

Mímelik csak, hát persze.
És amilyen maflák, csak egyszer is bérmálkoznak. Ahelyett, hogy többször is kivennék a részüket a jóból!
Mazsolák.

Apeiron (törölt) 2012.01.17. 17:18:49

@Google:

Deogy szólnak. A fidesz és az mszp között évekig meg volt a kompromisszum egymás sunyiságainak leplezésében. Olajügyek, egykori belügyi akták. Semmiféle verseny nincs ebből a szempontból, csak mutyikartellezés.

"Az igazság az, hogy idáig, tehát olvasd és értsd, idáig ugyanaz a szoci nómenklatúra zsebelte be az összes bónuszt."

Olajügyek. Nem mondok semmi mást.

Google 2012.01.17. 17:22:36

@Apeiron:

Jó, olajügyek.
70-30%, ez lenne? És hetven a szociknak, a húszból tizenkét évig? Sok, azt mondom, sok.
Leplezzék csak le egymást, attól soha nem szabad félni.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 17:23:03

@Cypriánus: Ha összefutnál azzal, akinek a nevét bitorlod, most saját kezűleg ontaná ki a beled. Ennyit a forma és tartalom egységéről, karthágói pártütő. :)

Bell & Sebastian 2012.01.17. 17:24:24

@Google: Majd találkozunk a nagypénteki éjféli misén velük. :)

Bell & Sebastian 2012.01.17. 17:27:03

@tevevanegypupu: Makarenkó állítólag saját kezűleg két pofont ha kiosztott, sokat mondok. Inkább mással csépeltette tanítványait, de a legjobb egymással. :)

Apeiron (törölt) 2012.01.17. 17:32:41

@Google:

Leszarom, hogy hogyan oszlik meg a korrupciós pénz. Tényleg. A mi pénzünket lopják. Akinek jobban esik, hogy az egyik lop a másik helyett, azt szarnak sem nézem.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 17:37:34

@Apeiron: És ki lopja a legtöbbet, úgy hatmilliárdot naponta? Mert az még libából is sok.

tevevanegypupu 2012.01.17. 17:38:03

@Bell & Sebastian:
Makarenkoval egyebkent valoszinuleg tobb fraszt kiosztottak mikor mar konyv formajaban letezett, nyilvan jol csattanhatott. A legjobb az, amikor egymast utik-vagjak a testi fenyitest ellenzok vele.(:

komment1 2012.01.17. 17:42:05

@M. Péter: Rendkívüli. De ez az interjú nem unionista.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 17:44:37

Nem hát, nonkonformista.

komment1 2012.01.17. 17:45:57

@Google: @Bell & Sebastian: Nagyon mellélőnek a jó kis kategórizgatásaikkal. Speciel erre a kormányra szavaztam, főképp a szoci nyolc év ellenében, éppen ezért rühellem annyira, amit most csinál a Fidesz. Nem erre számítottam, de ezzel így van még több, mint egy millió volt szavazójuk. De azt hisznek, amit akarnak.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 17:46:54

@tevevanegypupu: Ha hiszi ha nem, Makarenkót istenként tisztelték a lelencgyerekek, még felnőttként is visszajártak hozzá gyón..., kollektív önkritikát gyakorolni.

a nép 2012.01.17. 17:48:01

Komolyan az eszem megáll! Ha ez az egész nem összeesküvés, akkor semmi sem az!
A magyar népet jogtipró módon fosztották meg a hatalmától és annak a jogától, hogy ezt a mindenkori alkotmányozás folyamán népszavazással gyakorolja!!!!!!
Míg az Alkotmányban ez áll: "A pártok közreműködnek a NÉPAKARAT kialakításában és kinyilvánításában." valamint: "A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, VALAMINT (jelentése: és) közvetlenül (azaz népszavazással) gyakorolja." addig a JOGILAG SEMMIS tákolmányban ez áll: "A nép a hatalmát választott képviselõi útján, KIVÉTELESEN közvetlenül gyakorolja." meg ez: "8.cikk
(3) NEM LEHET országos NÉPSZAVAZÁST tartani
a) az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről"
Továbbá az Alkotmányban ez áll: "Az Országgyűlés a NÉPSZUVERENITÁSBÓL eredő jogait gyakorolva... ... megalkotja a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYÁT" Nem Magyarország alaptörvényét, hanem a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYÁT!!!! De folytatom. A tákolmány szövege szerint: "(2) Az Országgyûlés
a) megalkotja és módosítja Magyarország Alaptörvényét;" Tényleg??? Tehát megalkotják az alaptörvényt, amiben felhatalmazzák magukat az alaptörvény megalkotására?????? Mi vaaan?!?!?! És az esküvel mi van??? "1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról
12. § (1) A köztisztviselőnek kinevezésekor esküt kell tennie.
(2) Az eskü szövege a következő:
„Én ......... esküszöm, hogy hazámhoz, a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGHOZ és ANNAK NÉPÉHEZ hű leszek. ORSZÁGUNK ALKOTMÁNYÁT, ALKOTMÁNYOS JOGSZABÁLYAIT megtartom." Tehát esküjüket megszegve, a népet megfosztva hatalmától, felhatalmazás nélkül visszamenőleges hatállyal létrehoztak egy bábállamot. EMBEREK!!! Ébredjetek már fel!!! Nem kell ahhoz jogásznak lenni, hogy lássátok ez jogtiprás!!!! Ehhez képest tizedrangúak a cikkben felvetett aggályok és semmi másról nem szólnak, mint a figyelem elterelésről!!! Milyen jegybanki függetlenséget sért, az az Orbán Viktor, aki maga tette lehetővé, hogy az MNB végleg elveszítse azt? 2001. évi LVIII. törvény: "Az MNB, valamint döntéshozó szerveinek tagjai e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik
teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat az Európai Központi Bank
kivételével a Kormánytól, az Európai Unió intézményeitől és szerveitől, tagállamainak kormányaitól vagy bármilyen
más szervtől." Ezt nevezem függetlenségnek! Komolyan megáll az eszem! Ez az egész egy nagy színjáték! Egy polgárháború vagy forradalom esetén (és az lesz, efelől ne legyen kétségetek) még alkotmányozó nemzetgyűlést sem lehet jogunk összehívni, pláne nem szükségállapotban, nyakunkon mondjuk az európai csendőrséggel! GONDOLKOZZATOK!!!!!!!!!

Bell & Sebastian 2012.01.17. 17:50:26

@komment1: A meséknek hinni a számok ellenében, nem hiba, bűn. Méghozzá kiválóan alkalmas égbekiáltó bűnök elleplezésére, de mit magyarázom én ezt egy kereszténynek, ha jól ismeri a katekizmust?

tevevanegypupu 2012.01.17. 17:52:15

@Bell & Sebastian:

Jo sok lelencgyerek lehetett, szegenyeknek a szulei gondolom mind elarultak nepuk nagy tanitojat. Szornyu korulmenyek kozott nohettek fel.

a nép 2012.01.17. 17:52:29

NINCSENEK PÁRTOK! NINCS JOBB, MEG BAL!!! 22 ÉV ALATT ERRE, HOGY A FÉSZKES FENÉBE NEM LEHET RÁJÖNNI?!?!?!? NAGY AZ ISTEN ÁLLATKERTJE, DE SZINTE CSAK BIRKÁKKAL VAN TELE!!! :(

Bell & Sebastian 2012.01.17. 17:53:03

@a nép: Kiválóan hozod a vezérszavakat Zsákmányos Frodó, vagy mi a fasz is vagy te. Csak nem a nép. :)

Bell & Sebastian 2012.01.17. 17:56:44

@tevevanegypupu: Hát kaja, az nem nagyon volt, az tény. Jó régen olvastam a Mestert, még akkor, amikor nem túl gyakran repkedtek izraelita haramiák a magyar levegőégben. Meg zongoránk sem volt.

komment1 2012.01.17. 17:57:19

@Bell & Sebastian: Te miről beszélsz? A számok alapján ez a kormány egy katasztrófa. Nem szoktál tankolni? Akkor is hallhattál a benzinárról.

Google 2012.01.17. 18:01:51

@a nép:

Ekkora nagy felfedezéseket tett az elmúltkétévben, vagy eddig is kiabálta ezeket a nagy igazságait, csak talán kisebb bötükkel?
Majd meglátja, amikor megint szavazásra kerül a dolog, hogy igenis csak jobb és bal van, lehet választani.
És éppen az a legjobb ebből az elmúlt húsz évből, hogy már csak nem bal van!

a nép 2012.01.17. 18:08:43

@Bell & Sebastian: Érdemben is hozzá tudsz esetleg szólni? :)

Apeiron (törölt) 2012.01.17. 18:09:41

@Bell & Sebastian:

Eszkalálódik a vita a befektetési bankokra?

Bell & Sebastian 2012.01.17. 18:10:03

@komment1: Ööö, arra gondoltam, hogy minden egyes, bejövő EU-euróval szembesétál öt-hat másik, csak kifele.

Nem-e esetleg-e ezen a rendkívül kellemetlen tényen kellene lovagolnod? Vagy ne fizessük vissza a hitelt, oszt lesz itt jólét, egyből?

Google 2012.01.17. 18:14:49

@komment1:

Az egész világon rosszabb lett a helyzet, tankoljon bárhol is az ember.
Van valaki, aki elhiszi, hogy más kormány alatt nem emelkedne ezekben a vészterhes időkben ugyanígy a benzin? Az euró, a chf, vagy a dollár?
De aztán lehet, hogy valahol, az Óperenciás tengeren is túl, van nekünk egy keresztapánk, aki közbejárhatna értünk, csak most nem akar, mert nem tetszik neki a renccer!
Sőt, még a MNB-be is felhalmoztunk egy csomó tartalékot, de ahhoz csak szigorúan Szakértők nyúlhatnak. Olyanok, mint Olaszországban, vagy éppen Görögországban. Meg is látszik ezeken az országokon a szakértő keze nyoma, virulnak ezek az államok.
Több szakértőt az embereknek! Pénz már nincs.

a nép 2012.01.17. 18:17:02

ááá... Ezt a sötétséget sokáig nem lehet bírni.. További jó bégetést... :D

tevevanegypupu 2012.01.17. 18:18:02

@Bell & Sebastian:

Akkoriban tele voltunk palesztin menekultekkel, Arfat mindenhetes volt nalunk. Regi szep idok.

komment1 2012.01.17. 18:26:03

@Google: Mamma mia. Te élsz álomvilágban. A fenekünk is kilóg a gatyánkból, ha nem kapjuk meg ezt az IMF kölcsönt, akkor irány az államcsőd mindne elemző szerint, az összes környező szomszédunknál sokkal rosszabbul mennek a dolgaink, a tótok hozzánk járnak megint bevásárolni, mint a legrosszabb Gyurcsány időben... Komolyan mondom te, sőt ti egy párhuzamos valóságban éltek.

betyár (törölt) 2012.01.17. 18:33:03

@Google: @Bell & Sebastian:

úgy látszik, mostanában ilyen katolikuskámingaut-hullám van. itt egy másik gyöngyszem:

"Egy katolikus szentnek szoktam néha elmondani a bajom, évente párszor, ha eljutok egy templomba."

puska nélkül rájönnek-e ki?:)

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.01.17. 19:03:14

@bbjnick: tényleg, mit művel nénike? csak nem ő az ordas?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.17. 19:34:11

@betyár: A betyar nevu elmebeteg most is engem gunyol a mandineren. A mandineres idiotak nem adjak meg nekem a tiszteletet. Politicus, erge, turul neha igen, a tobbiek nem. Ezt a bajomat is el szoktam mondani egy katolikus szentnek evente parszor, ha eljutok egy templomba. Ilyenkor haverom Big JC ram kacsint a feszuletrol. A tekintete azt uzeni, hogy ne is torodjek ezekkel a nyuszifulekkel, mert ezek alsobbrenduek nalam. En Valaki vagyok, ezek meg teljesitmenynelkuli tehetsegtelen senkik. Mint ez a betyar nevu idiota is.

Puska nélkül volt! :)

Bell & Sebastian 2012.01.17. 19:34:13

@betyár: Epeömlés -blog, egyértelmű. Onnan kapni lapostetűt, tök ingyen.

Bell & Sebastian 2012.01.17. 19:37:07

@tevevanegypupu: Meg Lújz Korválán. Van hát, csak gyere!

Bell & Sebastian 2012.01.17. 19:39:54

@a nép: A Párttal egy az utunk, a népet ezennel ki is húztam.

betyár (törölt) 2012.01.17. 20:50:33

@Holger Hartland:

:))

@Bell & Sebastian:

látom, ez megalázóan könnyű volt magának:)

tevevanegypupu 2012.01.17. 21:12:40

@Bell & Sebastian:

Remelem Orbannak holnap sikerul alapveto ertekeinket megvedeni es esetleg egy balhorgot felhelyezni azoknak, akik a Gyurcsany kormany tevekenyseget szo nelkul hagytak, jelenleg pedig egyedul csak a bankok erdekeiert aggodnak, es kulonosen a birak emberi jogaiert.

mzoltán · www.szuveren.hu 2012.01.17. 21:15:20

Poszt: respect brother (or sister?)

evil overlord (törölt) 2012.01.17. 22:29:53

@Bell & Sebastian: @jose maria padilla: Nem tudom miért baszogatják Cypriánust, derék jobbernek tűnik. Mondjuk nincs zs-ügyi fixációja, de mindenkinek lehetnek hiányosságai.

Egyébként gratulálok, egy nyugállományú csendőrőrmester sokkal tiszteletreméltóbb alak, mint a buzi málnási.

tistedur 2012.01.17. 22:37:06

@evil overlord: hja kérem, aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére..

Bell & Sebastian 2012.01.18. 00:05:33

@betyár: Fura dolog az emlékezet, az extremitás jobban megragad. De ha név szerint kérdezi és fejből, már szarban vagyok.

@evil overlord: Rosszba kötött bele. Ráadásnak rossz oldalon.

Bell & Sebastian 2012.01.18. 00:07:07

@tistedur: Így van, az alárendelt alázata a feljebbvalója iránt, az fontos.

Bell & Sebastian 2012.01.18. 00:13:16

@tevevanegypupu: Az első jó ötlete, hogy kitakarítja a rózsadombi múmiákat. Pont elég segghülye marad még így is, már csak a rendszerrel, korrupcióval és törvényekkel kéne kezdeni valamit, de hát ne legyünk telhetetlenek, ez is valami.
Oszt közük mi van ehhez, tán a rokonok szomorúak, hogy elapadt a tej?

Meglássuk, mi lesz ma. :)

tistedur 2012.01.18. 00:39:37

@Bell & Sebastian: miért maguk cyprianus feljebbvalói?

valahale 2012.01.18. 01:05:25

Az emberek azért járnak templomba, hogy hallgassák a misét és elvégezzék a szükséges lelki gyakorlatokat. A papok ebben segédkeznek neki, mivel az átlagember nem túl jól képzett Istennel való kommunikációban. HA hitéleti kérdésekről szeretnék többet tudni, megkérdezek egy egyházi személyt. HA viszont a politikára leszek kíváncsi, akkor meg pl. egy politológust. Csavarhúzóért nem a sarki zöldségeshez fogok leugrani, akármennyire is szeretem a salátájukat.

VI. Béla 2012.01.18. 06:06:37

@valahale:

Hát ez egy jó nagy tévedés, ettől szenvedünk az elmúlt húsz (hatvan) évben.

tevevanegypupu 2012.01.18. 08:13:05

@Bell & Sebastian:

Csak abban lehet bizni, hogy a Bajnai-Gyurcsany-Molnar Csaba es Karacsony Gergely altal megalmodott szovetseg - a kulfoldon felkorbacsolt barati kutyak vakkantasai ellenere - sem lett sokkal nepszerubb. Legalabbis videken nem.

tarackos 2012.01.18. 08:43:07

Ezzel a poszttal nehéz vitatkozni. A katolikus egyház a rendszerváltás óta gátlástalanul nyalja a jobboldal valagát ami mindig partner volt az ügynökmúltjuk és egyéb botrányaik eltusolásában. Most törlesztenek. Ilyen egyszerű. Ilyen volt ez mindig. Nem tudom feleldni az egyik méltóság megjegyzését. A Vatikán már megtanulta, 100 év múlva senki sem emlékszik a botrányokra...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.18. 08:46:37

@evil overlord:
nem tudom van e nagyobb gennyvödör, mint egy olyan fickó, aki a hardkór náci egyetemi évek után valami nyálas undorító, és igaztalan, csak rajongásszerű, tehát megint efemer filoszemita őrjöngésbe kezd újsütetű kereszténysége mián. és pluszban még a köcsög katalánok iránti rajongása!? :)
tudja a katalánok olyanok, mint a románok, valahogy franciának képzelik magukat. pedig csak dilisek, liberálisok, komcsik, és buzik.
így valahogy.
nos, az ilyen jobber elmehet a picsába. az ilyenből holnap melegfelvonuló lmp-s is lehet.

evil overlord (törölt) 2012.01.18. 10:18:23

@tistedur: Épp elég ballib droid van, aki igényli a lőszert, nem kellene a sajátokra pazarolni :)

@Bell & Sebastian: Prohászka nem véletlenül kap hideget-meleget. Természtesen más volt az ő antiszemitizmusa, mint a nyilasoké, de akkor sem szép dolog egy paptól.

@jose maria padilla: Ön személyesen ismeri Cypriánust? Én csak a Konzervatóriumról ismerem, olvastam pár kommentjét. Nem tűnik filoszemitának (de nem is utálja őket).

A katalán nyelv írásban egy kicsit emlékeztet a franciára. Ez amúgy Cypriánushoz, vagy az őrmesterhez kapcsolódik?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 10:22:42

@evil overlord:

Ez maga:-) Egy papot "megítél", mert vallása törvényeit követi, de kissé unottan ironizál a magyar felnőtt lakosság kb. 40%-ának stigmatizálásán:-]

ü
bbjnick

valahale 2012.01.18. 10:45:57

@VI. Béla:
Igazad van, valóban tévedtem. Csak felvázoltam, mi lenne az ideális, és tényleg valóságként állítottam be. Ezt még gyakorolnom kell, na.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 11:20:30

"Fel kell ismerni, hogy Magyarország a katolicizmusnak köszönheti Trianont, a Don-kanyart, a holokausztot, a kommunista elnyomás negyven esztendejét, az ígéretesen indult demokrácia és a harmadik köztársaság elvesztését. Neki köszönheti, hogy a világ szemetjévé lettünk. Ha nem tűnik el a katolicizmus a közéletből, és jobboldali ideológiai pártokon keresztül ostromolhatja tovább a demokráciát, akkor hiába tűnik el Orbán Viktor, a szenvedésnek soha nem lesz vége, mert jön helyette más. Akkor a gyűlölködés, az antiszemitizmus soha nem hagyja el az országot. A katolikus pártokat a magyar történelem tapasztalatai alapján ugyanúgy be kell tiltani, mint ahogyan a Szovjetunió Kommunista Pártját betiltották a Szovjetunió bukása után. Sóval kell behinteni a helyüket."

mandiner.hu/cikk/20120118_bartus_laszlo_katolikusellenes_partot_kellene_alapitani

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.18. 11:44:17

@evil overlord:
dehogy ismerem, a fentiek mind tőle származnak. egyébként rendes fickó, kedvelem is. éppen ezért vagyok vele szigorú. képzelje, ha nem kedvelném! :))

evil overlord (törölt) 2012.01.18. 12:18:05

@bbjnick: Mi a búbánatos fene van? Még mindig a cigaretta miatt ideges? Arra majd ott válaszok (később, mert hosszú lesz).

@jose maria padilla: Úgy látom nem követtem eléggé Cypriánus munkásságát. Amit idéz tőle, azt önnek írta?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.18. 12:42:00

@evil overlord:
jajj, mit lovagol már azon a szerencsétlenen, nyilvános kommentekben volt leírva katalánfansága-rokonsága, náci múltja, neofita jelene. de több szót ne. nem ér annyit a csávó.)

bz249 2012.01.18. 13:08:31

@evil overlord: "A katalán nyelv írásban egy kicsit emlékeztet a franciára."

A katalan nyelv az az okszitan. Es a bena spanyolokkal ellentetben a franciak felszamoltak a sajat katalan kisebbseguket (valojaban nem is kisebbseget alkottak a Francia Kiralysagban, de a lenyeg a felszamolas).

Cypriánus 2012.01.18. 16:09:18

Tisztelt Evil Overlord! köszönöm, hogy a sorait!Mivel magam vállaltam egy elég harcos véleményt egy ikonikus figuráról, ennél durvábbakat is vártam...:-)

Tisztelt José Maria stb. stb. Grift ! bevallom, csalódottan azt hittem, vesztett régi erejéből, de örömmel látom él még Önben az ősi andalúz tűz!!!
:-) ..elevenembe tapintott, valóban egy VII. kerületi romkocsmában ülve szivárványszínű pulcsiban tekerek jointot a pasimmal, Bélával, akivel az LMP tüntetésén jöttünk össze, azóta együtt járunk ökotudatos előadásokra a Gödörbe, jógázni, és zsinagógába.
Szóval:
ad 1) mint már írtam Önnek, soha nem voltam náci, kérem ne gyártson legendákat. Egyetemista éveim elején, az extremitásom csúcsán voltam rövid ideig kb, olyan , inkább dél-európai típusú tradicionális szélsőjobb, mint amilyenhez Ön vonzódik. De kinőttem. Viszont soha nem voltam nemzetiszocialista.Amúgy rég voltam egyetemista, szóval a "neofita" szó, már csak életkori okokból sem igazán igaz...:-(..(mondjuk, ennek annyira nem örülök.)

ad 2) Zsidók: Ön, minta falangizmus nagy magyar rajongója, bizonyára hallott a Primo de Rivera féle "szefárd visszatérési törvényről", amit Franco -az összes Rivera féle törvénnyel együtt -újra érvényre emelt ...:-)...a II. VH alatt zsidó emberek tömegei menekültek meg a német uralom alá kerülő területeken, úgy, hogy erre hivatkozva megkapták a spanyol állampolgárságot . akkor most Franco a világglobálcionista nemtudoménmicsoda volt?

ad 3) katalánok: családi okból kötődöm hozzájuk! (rokonság). Nagyon leegyszerűsítő az Ön katalán-képe. Először is, a spanyol egységállam -szemben a történelmi Magyarhonnal!!!-nem volt régi képződmény, a XV. század utolsó évtizedeiben jött létre, de spanyol-castellano-nyelvű "egységes nemzetállamot" igazán csak a modern korban (részben francia példák után) kezdtek belőle csinálni. Tehát azt is mondhatnánk, hogy a katalán nyelv a rögvalóságból fakadó, bolgárlászlói értelemben vett törzsökös lét, míg a spanyol egységállam a maga beolvasztó tendenciájával a modernizmus szörnyű rákfenéje, amelyik szivattyúzza(!!!) a jóval gazdagabb kisebbségek (katalánok, baszkok) pénzenergiáját a kevésbé fejlett többségi etnikumhoz, -és ez még nagyjából igaz is.
Saját népünk példája is mutatja: hogy egy etnikai-nacionalista törekvés balos vagy jobbos mezben jelenik e meg, sokszor szerencse dolga, illetve válasz arra hogy a rivális/domináns nép mit választ. Pl. a magyarok a reformkortól 1849-ig, majd az emigrációban utána is- a balos-liberális forradalmi felfordulások és a haladárság elszánt híveinek számítottak, (teszem hozzá kb a mai napig minden magyar falu főutcája Kossuth, és van egy Petőfi. ) A korabeli spanyol konzervatív gondolkodó, Juan Donoso Cortés rendkívűli aggodalommal figyelte Magyarországot, és a tavaszi hadjárat idején egy kétségbeesett levelében ezt írta: "rémisztő, milyen nagy a gonosz hatalma a világban!". Tehát neki mi, magyarok voltunk azok, amelyek Önnek a " köcsög felforgató katalánok"...és valóban, lássuk be, Kossuth tényleg baromi kártékony volt az irreális függetlenségi és republikánus mániáival. De attól még a magyar tényleg nem osztrák, ugye, (ahogy katalán sem kasztíliai). Szóval, ha politikai szimpátiákat nézzük, magam pl. nem tudok teljes mértékben szimpatizálni az 1848-as magyar társadalom illúzióival, ha meg is értem, kb. mi motiválta őket. Sokban hasonló a helyzet a katalánokkal. Szóval, nem olyan egyszerű adolog , kérem. Sőt a katalánokon és baszkokon kívűl nem sok oylan népet láttam(még a wales-ieket) akik azonnal megértik a határon túli magyarok sérelmeit, és együttérzően föl is háborodnak azon.

Cypriánus 2012.01.18. 16:16:48

Tisztelt Bbjnick!Bartus volt már pszichiátriai fekvőosztályon beteg, ezt saját maga írta le a"Fesz van"-ban. . .Lehet , hogy elfelejtette bevenni a gyógyszerét, vagy rosszul van beállítva, és újra rászorulna egy kis istápolásra....:-)....nagy kár, hogy bezárt az OPNI!!!

Cypriánus 2012.01.18. 16:18:38

mármint, köszönöm a sorait Evil Overlord, pardon, félbetört mondat lett...elnézést.

Cypriánus 2012.01.18. 16:21:10

bogárlászlót akartam írni...de lehet hogy tudat alatti áthallás volt...:-)

evil overlord (törölt) 2012.01.18. 16:23:45

@jose maria padilla: Muhaha, ehhez képest sokat tud róla :)

@bz249: A jó pap holtig tanul (mégis hülyén hal meg): ma is tanultam valamit.
Egyébként piszkálja csak fallangista barátunkat, hogy ne csak ő piszkáljon másokat!

@Cypriánus: Nincs mit. Mint feljebb írtam, ilyen vészterhes időkben nincs értelme a belviszálynak.
Azt hiszem a skótok is megértenek minket (ugyan leginkább önként mentek bele a UK-be, de nem feltétlenül önként maradtak benne.)

Cypriánus 2012.01.18. 16:35:41

Tisztelt Evil Overlord! tényleg köszönöm!

Tisztelt José Maria Padilla! természetesen nekem nincs semmilyen személyes bajom Önnel , hiszen ez csak egy poszthoz kapcsolódó vita.... Igazából nekem bejött, ahogy engem osztott :-), szerintem vicces, de a félreértésből fakadó nácizást muszáj volt a pontos helyére tennem.

bz249 2012.01.18. 16:37:36

@evil overlord: konfliktusba keveredni a hatosaggal? Malnasi meg csak csak, nade Padilla ormester.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.18. 17:01:05

@Cypriánus:
barátom! igaza van, a náci tévedés volt, valóban inkább fasisztának teccett lenni. ez ég és föld. tahóknak, félre: komolyan ég és föld, nincs irónia.
de rivera és franco nagy lelkek és jó politikusok voltak. és az egységes spanyol államban a szefárdok nem jelentettek az égvilágon semmi veszélyt. arra már nem térnék ki, hogy mi a különbség a szefárdok és a mi jó askenáci barátaink között :)
a katalán rokonság elvakítja.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.18. 17:04:11

@Cypriánus:
teljesen igaza van, hogy jófej vagyok, és abban is hogy helyrepofozta a nácizást! :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.18. 17:06:06

@bz249:
okos ember maga. nem véletlenül lett túdós külországban :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 17:10:41

@Cypriánus:

Egyrészt, nem mentség! Az Amerikai Népszava nem egy diliblog, hanem egy hivatalos, bejegyzett sajtótermék. Másrészt, ha mindenkit minden alól felmentünk, aki pszichiátrián feküdt, akkor jól néznénk ki! Bartus, szerintem, pontosan tudja, hogy mit beszél! Ez a pszichiátriai hivatkozás pedig csak egy ballib trüczk, ezzel hárítják el maguktól a Bartusról rájuk is rájukcsapódó sz*rt --- egyébként valószínűleg egyáltalán nem bánják Bartus ámokfutását.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 17:15:29

@evil overlord:

"Mi a búbánatos fene van?" --- kérdezi.

Ez a búbánatos fene van: "Prohászka nem véletlenül kap hideget-meleget. Természtesen más volt az ő antiszemitizmusa, mint a nyilasoké, de akkor sem szép dolog egy paptól."

Máshogyan volt ő büdös, mint egy nyilas, de a bűz az csak bűz? F*sza!

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2012.01.18. 17:51:32

@bz249: Már nyugállományba vonult.

@Cypriánus: Nincs mit :)

@bbjnick: Milyen bűz? Annyit állítottam, hogy egy katolikus paptól az ember egy kicsit többet várna (Igaz, hogy ez a II. Vatikáni Zsinat előtt volt). Az hogy pl. Wagner antiszemita volt, az kisebb súlyú (a zsidók szerint nem, de ez legyen az ő bajuk).

Bartus gyakorló elmebeteg. Igazából rá kellene ereszteni Kündüt.

szesztű_hányni 2012.01.18. 18:01:07

@evil overlord:

"egy katolikus paptól az ember egy kicsit többet várna" --- írja.

Mégis, mit? Mi Prohászka bűne?

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2012.01.18. 18:32:23

@szesztű_hányni: Prohászka kissé érdesen szidta a zsidókat. Bár ha jól tudom, ez igazából nem faji, hanem pénzügyi alapon nyugodott.

betyár (törölt) 2012.01.18. 19:24:30

@Bell & Sebastian:

ezüsthajú barátunk. bipolar ilyet leírni sem merne:))

Alfőmérnök 2012.01.18. 20:34:56

@evil overlord: Nem ismerem Prohászka "nagy" antiszemita műveit, de gondolom, amiket oly' szívesen idézek tőle széljobberek, és talán bizonyos szempontból "neccesek", azok hosszabb szövegekből/gondolatmenetekből kiragadott részletek. Mert amit olvastam tőle, (bár nem az én világom, de) az alapján nekem teljesen értelmesnek és kulturáltnak, "szalonképesnek" tűnt a faszi.

evil overlord (törölt) 2012.01.18. 21:31:57

@bbjnick: Elég régóta rontom itt a levegőt, hogy tudjam :)

@Alfőmérnök: Én sem ismerem túlzottan a munkásságát, de tényleg van pár elég "agresszív" idézet tőle. Valószínűleg a saját korában nem volt kiemelkedően durva, és azt sem tudhatta, hogy gazemberek fognak rá hivatkozva gyilkolászni, de akkor sem szép egy paptól en general szidni egy népcsoportot.

Bell & Sebastian 2012.01.19. 00:27:24

Eszem megáll, hogy felváltva és naponta kell megvédenem -ráadásnak jobbosok ellen- hol Prohászka Ottokárt, hol Mindszenty Józsefet.

Most már akár rátérhetnénk a hüvelygombára is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.19. 06:04:56

@Bell & Sebastian:

"Eszem megáll, hogy felváltva és naponta kell megvédenem -ráadásnak jobbosok ellen- hol Prohászka Ottokárt, hol Mindszenty Józsefet." --- írja.

Igaza van. Ez a következménye annak, hogy Magyarországon húsz éve nincs normális kultusz(vallás-, oktatás- és kultúr)politika (most meg éppen semmilyen sincs!).:-(

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.19. 07:10:00

@evil overlord:

Prohászka Ottokár többezer oldal terjedelmű "oeuvre-jének" (a 25 kötetes "válogatott" letölthető itt (is): www.gondola.hu/cikkek/59632) kb. hetven (vagy még több) százaléka katolikus lelkiségi irodalom (prédikációk, népszerű vallásbölcselet, hitbuzgalmi szövegek stb.), a többi vagy teológiai szakmunka, vagy pedagógiai célú anyagok (a magyar papképzés valaha élt egyik legnagyobb alakja volt), vagy modern filozófia (neki köszönhetjük pld. a magyar Bergson-recepciót), ill. (kis részben) katolikus társadalomfilozófia és a katolikus társadalmi (közéleti) aktivitást (elméletben) megalapozó, generáló, szervező szövegek.

Prohászka olyan formátumú "arc" volt, amilyenből (mondjuk) tíznél több nemigen születik egy században egy nemzet életében (lehet, még annyi sem): most, feltételezhető (a prohászkai mű ismeretétől akár függetlenül is), hogy ez az ember faji gyűlölködéssel űzte unalmát, ütötte el fölös idejét?!

Ha Prohászka zsidókról beszél, (mint mindig) akkor is világosan és egyértelműen beszél. Szövegeiben a zsidók leggyakrabban, mint teológiai, biblikus hivatkozások kerülnek elő. Amit az "okosok" manapság fel szoktak emlegetni, mint "zsidózó prohászkát", az (Prohászka) társadalomkritikájának egyik fontos eleme: a "zsidó-pogány morális" bírálata. Katolikus morális platformról bírál egy számára elfogadhatatlan (számos társadalom- és gazdaságfilozófiai következményt is magában hordó) erkölcsfilozófiai szemléletet. Kritikája (a maga korában is) komoly, megalapozott, alátámasztott (volt) és (történeti távlatban) igazolódott. (Aki nekem nem hiszi el, (ma még/vagy ma épp?!) hozzáférhetőek ezek a szövegek, olvassa el!)

Hogy ezért Prohászka a zsidó faji gőg és gyűlölet egyik kiemelt célpontja lett, a leggonoszabb és legmocskosabb módon rúgják, köpik, átkozzák, sározzák, a legképtelenebb hazugságokat koholnak róla (s mindet elkövetnek, hogy még a nevét is kitöröljék az történeti emlékezetből), az a tényeken mit sem változtat.

Szerintem.

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2012.01.19. 11:58:22

@Bell & Sebastian: Mindszentyt tőlem nem kell védenie, Prohászka pedig ambivalens és nem negatív számomra.

@bbjnick: Tudom, hogy Prohászkánál a zsidók mellékes téma volt. Azonban a wikis szócikkkben szereplő idézet (hacsak nem a Stasi-ügynök Brendel hamisította bele) kissé durva egy _paptól_:
„A zsidó morál valóságos átka a keresztény műveltségnek, amely átkon ez a keresztény kultúra okvetlenül tönkremegy, ha nem dobja ki magából a mérget.”
„A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet, s a nemzetnek nagy részét koldusbotra juttatta.”
„Az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen, a legjogosultabb mozgalom.”

Az antiszemitizmushoz ad értelmezést, de akkor is félreérhető (a jogvédő származúsúak nyilván féltreértik):
„az antiszemitizmus csak akkor jogosult, ha a zsidó birtokszerzést, tehát a zsidó morálist üldözi. S ezen tekintetben természetesen az igazi antiszemitizmus nem a zsidó faj, hanem azon erkölcstelen fajzat ellen irányul, mely, származzék bár zsidó vagy keresz­tény vérből, hódol a zsidó fosztogatási pénzszerzésnek.”

Disclaimer: ha PO nem pap, hanem politikus lett volna, akkor nem szólnék egy szót sem, valószínűleg nem emelkedett ki a korabeli szokásokból.
süti beállítások módosítása