Diploma teszi a minisztert?
2011. december 23. írta: TuRuL_2k2

Diploma teszi a minisztert?

  Általános meglepetés és értetlenség fogadta, amikor a kormányfő Németh Lászlónét jelölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére. A miniszterjelölt neve nem csak hogy nem szerepelt a Fellegi Tamás lehetséges utódjáról szóló találgatások között, de a közéletben is teljesen ismeretlenül hangzott. Meg is kezdődtek a találgatások, hogy ki ő, és miért eshetett rá a választás. Az értetlenséget és bizalmatlanságot csak tetézte a miniszterjelölt életrajza körüli titkolózás, hogy sem jelenlegi munkahelye, az MFB, sem tervezett tárcája nem bocsátotta azt a sajtó rendelkezésére.

  A tegnapi bizottsági meghallgatáson aztán kiderült Némethné előélete, igaz, hihetetlen rafinériával ekkor sem a sajtónak, csak a bizottság tagjainak osztották ki az önéletrajzát. Ebből világossá vált, hogy legmagasabb végzettsége egy, ma OKJ-snek hívott külkereskedelmi képesítés, ami nem főiskolai vagy egyetemi diploma. Nyelvtudása vagy szakmai tapasztalatai miatt ugyanakkor aligha érheti szó a ház elejét: felsőfokon beszél angolul és komoly banki praxissal rendelkezik. Több más pénzintézet után 1995-től az OTP-nél foglalkozott kiemelt ügyfelekkel, előbb a folyószámlaosztály vezetőjeként, majd ő vezette a hitelezési területet. 1998-tól 2002-ig, az első Orbán-kormány idején az MFB-ben volt vezető, majd 2002-től 2010-ig ismét az OTP-nél dolgozott ügyvezető igazgató-helyettesként, innen tért vissza tavaly vezérigazgató-helyettesnek az MFB-hez.

  Némethné esetében a felsőfokú végzettség megléte vagy hiánya tartja a leginkább izgalomban a sajtót. Mert lehet ugyan nagyon sikeresnek lenni diploma nélkül is (mint Bill Gates és Steve Jobs közhely számba menő példája mutatja), a kormánytagsághoz sem írja elő jogszabály, a közvélemény azonban egy minisztertől joggal várja el, hogy felsőfokú végzettsége legyen. Emlékezhetünk Deutsch Tamás esetére, akiből az első Orbán-kormányban csak azután lehetett miniszter, hogy leállamvizsgázott az ELTE jogi karán (hiába rendelkezett abszolutóriummal). Vagy éppen Gál J. Zoltán államtitkár felsőoktatási kalandjaira. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg Némethné szakmai pályája alapján bármelyik nagyvállalatnál akár első számú vezető is lehetne gond nélkül, senki sem kérné a diplomáját, addig miniszterként, ráadásul a gazdaságilag egyik legfontosabb tárca vezetőjeként komoly hitelességi deficittel indul.

  Tovább növeli kezdeti hátrányát a diploma hiánya mellett közéleti, közszereplési tapasztalatlansága is, ami tegnapi meghallgatására is rányomta bélyegét. A papírból olvasott bemutatkozás és válaszok, a bizottság-bíróság baki mind azt mutatják, hogy különösebb felkészítés nélkül került a közéleti mélyvízbe – és ez a víz a legkevésbé sem csendes és nem éppen baráti szándékkal közelítő halakkal van tele. És bár a meghallgatáson a jobbikos Lenhardt Balázs nem szavazott Némethné ellen, mivel korábbi munkakapcsolatuk alapján mind emberi, mind szakmai alkalmasságáról meggyőződött, a szélesebb közvéleményt már jóval nehezebben fogja ugyanerről meggyőzni a legalábbis szerencsétlenül rajtoló tárcavezető, no és a kormány, melynek tagja lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr73490073

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gesztenyével töltött pulyka recept 2011.12.23. 16:03:13

Recept elkészítési módja: A megtisztított pulykát kívül-belül besózzuk, hasüregét bedörzsöljük majoránnával. Hagyjuk egy órát á

Trackback: Jézuska és Télapó 2011.12.23. 15:44:28

... igaz történet nyomán ... írta: Gáspári Marianna  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2011.12.23. 09:42:45

Áh nem ez már az elődeiknél is bevett gyakorlat volt az ötvenes években. A diploma nem szükséges Ratkó Anna is sikeres lett anélkül is.

Viktus 2011.12.23. 09:46:40

"Némethné szakmai pályája alapján bármelyik nagyvállalatnál lehetne gond nélkül akár első számú vezető is, senki sem kérné a diplomáját, addig miniszterként, ráadásul a gazdaságilag egyik legfontosabb tárca minisztereként komoly hátrányból indul."

Kimaradt egy szócska bármelyik ÁLLAMI nagyvállalatnál. :D
Saját erejéből sehol nem lenne ez semmiféle vezető max. a sokadik senki v.melyik irodában. Az otp-s bizalmi állását pedig ne vegyük már a versenyszektorhoz.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.12.23. 09:48:32

Nem kell itt visítozni, majd szépen elvégzi a miniszter asszoncsága a felcsúti fociakadémiát levelező tagozaton oszt jónapot.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.12.23. 09:51:44

Ezt a posztot úgy tekintem, mint a majdani szakértői fidesz-kormány elmagyarázásának első fogalmazványát. ;-)

VI. Béla 2011.12.23. 09:53:48

Turul, a diploma hiánya ennyi vezetői tapasztalat után inkább csak szépséghiba, mint komoly probléma. Ha a vezetői munkájában van hiba, na az más tészta, de eddig erről nem hallottam.

pcmci 2011.12.23. 09:56:37

felelős pozíció betöltéséhez nem véletlenül kérnek papírt.

lehet ezt is a megszokott köcsögtempóban csinálni, de ennyi erővel töröljük el a jogosítvány intézményét, mert bárki meg tudja tanulni, zárjuk be az összes felsőoktatási intézményt, mert úgyis csak a pénzt viszik, a papír meg minek, hiszen az életút igazol majd mindenkit. a sor tetszőlegesen folytatható.

Viktus 2011.12.23. 09:56:44

@VI. Béla:

Rákosi elvtársra is kevesen panaszkodtak anno, hogy bármi probléma lenne a vezetői munkájával. :D

Viktus 2011.12.23. 09:59:06

@pcmci:

Mondjuk megnézném Kovács Jánosné gyulai varrónő egy ilyen okj képzés után bemegy az otp-hez munkára jelentkezni a takarító osztálynál feljebb kap-e lehetőséget.

Steve the Great 2011.12.23. 10:02:38

A "tisztelt bíróság"-ot a hírcsárdások se mondhatták volna szebben. OK, fogjuk rá, hogy a diploma fölösleges csicsa - bár azért szívesen látnék arról kimutatást, hány EU-s ország miniszterének nincsen. Ettől függetlenül viszont nem igazán bizalomkeltő az ilyen bemutatkozás egy sokéves vezetői tapasztalattal rendelkező embertől.

Bell & Sebastian 2011.12.23. 10:05:55

Szerintem Vaccpáör Dórika kell ide, papír mint pelyva, rendszeresen borotválkozik és még a rendszeridegen is.

Ennek meg négy mancsa van és nem tud libát szerelni.

Hattory Hanzo 2011.12.23. 10:10:12

Az mindenképpen a hölgy mellett szól, hogy paranormális képességekkel rendelkezik, és a kérdésekre már otthon megírta a válaszait.

pcmci 2011.12.23. 10:16:02

@Viktus: azért ez attól is függ, hogy mit tud. egy mélytorkú análkurva azért még napjainkban is sokra viheti, ha ehhez megfelelően dekoratív külső is párosul.

ezen logika mentén mondjuk arra is kíváncsi lennék, hogy miként lehet Karola drága kedvenc felügyelőink szócsöve, miközben a "régi rendszerben" a bkv biztosította számára ezt a - nyilvánvalóan képességeinek és felelősségkörének megfelelő nagyságú honoráriummal társuló - feladatkört. érdekes kérdések ezek a kinek a kicsodája dolgok...

Valandil 2011.12.23. 10:16:52

Azt hinné az ember, hogy az ellenzőknek a Leumi Bank megfelelő biztosíték...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 10:19:27

Ez a "diplomaügy" csak por a szembe! Ki nem sz*rja le, hogy van-e vagy ha van, hány diplomája van?! Ez a hölgyszemély a RENDSZERVÁLTÁS ÁLLATORVOSI LOVA!

--- a hetvenes években külkeres üzletkötő-exportbonyolító (a hetvenes években a külker belügyes állás volt!!!)

--- 1990-ben a (z izraeli) Bank Leumi Budapestnél helyezkedett el, ahol osztályvezető volt, később pedig Tel-Avivban szerzett tapasztalatot. 1992-től főosztályvezető-helyettes volt, majd 1994-ben átkerült a trade finance ügyletek teljes körű ügyintézése főosztályához

--- 1995 nyarán az OTP Bank Rt.-nél akkor szerveződő központi fiókhoz került, amelyet a bank vezetősége a kiemelt ügyfélkör kiszolgálására hozott létre. Itt a folyószámla osztály vezetője lett, majd 1996 decemberében a hitelezési terület vezetőjévé nevezték ki. 1998 decemberében a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nél helyezkedett el, ahol előbb vezérigazgatói tanácsadó volt, majd a hitelezési területet felügyelő ügyvezető igazgatónak nevezték ki

--- 2001 márciusa és 2002 júniusa között tagja volt a jelentős viharokat kavart Defend Security Vagyonvédelmi Kft. felügyelő bizottságának, valamint a Magyar Posta Tetra Rt. igazgatóságának és az Olajterv Kft. felügyelő bizottságának

--- Az MFB-től 2002 júniusában távozott, az év októberében visszatért az OTP Bank Rt.-hez, ahol a dél-pesti régió kereskedelmi banki területéért felelős ügyvezető igazgatóhelyettesként dolgozott. 2005 januárjától ismét a bank központi fiókjába került, ügyvezető igazgató-helyettesi beosztásban. 2008 januárjában - átszervezés után - a speciális fiókigazgató helyetteseként, ügyfélkapcsolati vezető elnevezéssel folytatta munkáját

--- 2010 júniusától a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. üzleti tevékenységéért felelős vezérigazgató-helyetteseként, illetve a bank igazgatósági tagjaként dolgozik, emellett a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. igazgatóságának is tagja

hvg.hu/itthon/20111222_nemeth_laszlone_fejlesztesi_miniszter

Némethné elvtársnő annyit tud az elmúlt huszonakarhány év valós történéseiről, mint nagyon-nagyon kevesen ebben az országban.

Isten hozott benneteket a gyarmatokon!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.12.23. 10:21:16

Na most nem azért mondom, de ebben a beosztásban egyetlen fontos követelmény van, az, hogy ne legyen korrupt. Ugyanis az elődöknek sok diplomája volt, amelyek segítségével művészi szintre fejlesztették a lopást és a kifizetések megsarcolását, pár segítőkész postás-rokon bevonásával, akiknek a telefonszáma közkézen forgott.

Akkor a kutya sem reklamált, bezzeg most! Vaj'h miért?
Itt biztos minden kommentező napi kapcsolatban volt a fejlesztési bankkal és ügynökséggel ugyi, és tudja, miről van szó. Főleg a fuldokló vincentkompánia, akik elől most kétségbeesetten próbálják elzárni a pénzcsapokat.

Azt mondjuk én sem értem, mi tartott ezen másfél évig, hogy valamit tegyenek is ellene?

GGG77 2011.12.23. 10:21:16

"Mert lehet ugyan nagyon sikeresnek lenni diploma nélkül is (mint Bill Gates és Steve Jobs közhely számba menő példája mutatja)"

Csakhogy az említett urak, akár több mondatot, komplett beszédeket is képesek (Jobs esetében sajnos ez már múlt idő) összefüggően, értelmesen, sőt, érdekfeszítően előadni. Hogy más különbséget ne is mondjak...
Valamint a multicégek 95%-ánál max. területi képviselő lehetsz diploma nélkül.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.12.23. 10:22:48

Ha valaki egyszer azt mondja, márpedig az nem történhet meg, hogy az ő kormányában bárki diploma nélkül ténykedjen, majd alkalomadtán minden további nélkül kinevez egy diplomátlan embert, akkor meg kell értenünk, hogy ennek az embernek nincs stabil, belső értékrendje, következésképp nincs komolyan vehető víziója közös dolgainkról, akkor egyértelmű kell legyen, hogy ennek az embernek legfeljebb taktikái vannak, stratégiája nincs, nem is volt soha. Feltehetjük hozzá nyugodtan azt is, hogy emberünk gyenge, mert ekkora száj-segg felcserélő műtétre azért nyilván nem széles jókedvében vetemedik. Magam abban egészen bizonyos kezdek lenni, hogy Orbán Viktor nevű miniszterelnöke utoljára van most Magyarországnak, még arra sem mernék nagyobb összegeket föltenni, hogy kihúzza a ciklus végéig - mondjuk az ellenkezőjére sem. És nagyon remélem, hogy nem Lázár lesz a neve a következőnek...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.12.23. 10:24:50

@GGG77:
'Valamint a multicégek 95%-ánál max. területi képviselő lehetsz diploma nélkül.'
Ma. De ha még az általános diplomakorszak előtti időszakban kezdtél dolgozni, 10+ éves felsővezetői tapasztalatod van és értesz a dolgodhoz, egyetlen banknál sem fognak elküldeni a diploma hiánya miatt.

Bell & Sebastian 2011.12.23. 10:25:28

@bbjnick: Ha csak a váltó átállítása a dolga, akkor persze nem szóltam. Az emberfia ugye mindig csak a jót..., hagyom a is francba. :(

ucsacsu 2011.12.23. 10:27:17

turulka,mondhatnám,h az ellenség keze betette a lábát, de nem mondom.NO komment, a fityesznek elgurul a gyógyszere? Elfogyott az eddig se bővelkedő káder banda,h elő kellett venni a neve nincs, csak múltja hatod osztályú alakokat?

Mr. Acid 2011.12.23. 10:40:11

Érdekes a disszonancia: a jelenleg végző egyetemistáktól 2 nyelvvizsgát várnak el, az ezt könnyítő (abból se lett semmi) rendelkezést a mandiner támadta, de azzal minden rendben van, hogy egy diploma nélküli ember legyen a miniszter.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 10:53:15

@Bell & Sebastian:

Némethné az a személy (típus), akiben kádáréktól orbánékig mindenki megbízhatott és senkinek sem állt módjában nem megbízni benne (mert annyit "tud"). Szerintem.

ü
bbjnick

Gandalf Garaboncias 2011.12.23. 10:53:26

Csak engem emlékeztet a feje Gyurcsányéra?

Viktus 2011.12.23. 10:54:37

@GGG77:

Tudtommal ők nem állami csecsen lettek azok akik ... az asszonysággal sem lenne semmi bajom, ha önerőből eljut addig ...

VI. Béla 2011.12.23. 10:57:10

@Viktus:

Maga szerint akkora a sajtószabadság most, mint az ötvenes években?

alterways2 2011.12.23. 11:13:15

@Viktus: pontosan. fidesz-kormány alatt mfb (olvasd kormányközeli kifizetőhely) vezető, utána parkolópálya (olvasd: felügyelőbizottság, elnök-helyettes, vmelyik vezérigazgató-helyettes a sokból, stb - ezek mind dísz-pozíciók). a cikk szerint emlegetett bill gates-félék sem felügyelőbizottsági tagként vagy vezérigazgató-helyettesként vitték sokra.
hűen mutatja a kormány prioritásait, hogy a magyarországi kifizetőhelyek hűséges irányítóját most felemelték, igaz kényszerűségból, az EU-s pénzek itthoni kifizetőhelyeinek vezetőjévé. én nem mondom, a kormnyának sem ingyen van a kenyér, de ha már ilyen helyekre sem találnak írástudókat, akkor nagy a baj...

kerusz 2011.12.23. 11:29:57

@Viktus: Az OTP mióta állami nagyvállalat?

kerusz 2011.12.23. 11:33:27

@Viktus: Végül is igazad van, még szerencse, hogy Draskovics és Szilvásy mestereket a diplomájuk viszont bármely minisztérium vezetésére alkalmassá tették, mindegy, miről is volt éppen szó. Jó is az, ha vannak ilyen all-round emberek, mindenre alkalmas végzettséggel.

karosszékely 2011.12.23. 11:45:36

@TuRuL_2k2: Pontosan. És azért azt se felejtsük el, hogy egy érettségi+szakképesítés a 70-es években ért annyit, mint ma egy diploma.

És pont a multi az, ami nem a papírt nézi (sem nyelvvizsga, sem diploma), hanem elsősorban a tudást és a tapasztalatot.

pcmci 2011.12.23. 11:46:12

@kerusz: az egyébként nem tűnt föl, hogy pont ez ellen a rendszer ellen adta az emberek zöme a szavazatát?

Viktus 2011.12.23. 12:01:15

Na a diktatúra bontogatja szárnyait Budapesten ... rendőrterror reload.

Oblomov 2011.12.23. 12:01:45

Volt ott egy bizottsági kérdező (egyszakos ún. "népművelő" diplomával) exminiszter, exállamtitkár, aki a nyelvvizsga meglétéről érdeklődött. Na az nincs neked, Baja Feri. És nem is volt, má'meg nem is lesz. :)

Bell & Sebastian 2011.12.23. 12:10:20

@Oblomov: Ja, meglepett, hogy egyáltalán él még ez a hidrogénezett, zsurki andzseladévisz.

Bell & Sebastian 2011.12.23. 12:11:31

@bbjnick: Háztartási robot. Az is egy szakma.

belekotty 2011.12.23. 12:15:32

@karosszékely: "És pont a multi az, ami nem a papírt nézi (sem nyelvvizsga, sem diploma), hanem elsősorban a tudást és a tapasztalatot. " - Gondolom te sem dolgoztál még informatikai multinak, ahol komoly diploma nélkül szóba sem állnak veled. Ha nem informatikai a diplomád egy informatikus álláshoz, akkor annak nagyon komoly ELTE termtud, vagy BME mérnök diplomának kell hogy legyen.

belekotty 2011.12.23. 12:17:06

Különben meg nem értem. Nekem egy informatikai főtanácsosi álláshoz úgy kellett az informatikus diploma mint a huzat. Akkor ez hogy van?

lavór 2011.12.23. 12:28:27

@belekotty:

Egy másik diplomás kitalálta, hogy kell. Ezért kapta a fizetését. A közalkalmazottit. Fizetett munkanélküli.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.12.23. 12:48:15

Én sok ide írkálóval szemben dolgoztam bankban, sőt, igazi bankban, nem az OTP-ben.

Először is: a folyószámla, okmányos hitelezés vonal az back office karriervonal, és nem üzleti. Ezért nem az a furcsa, hogy valaki nagy akkreditív tapasztalattal osztályvezető lesz egy ilyen területen, mert ide a pontosságon kívül a világon semmilyen képeség nem szükségeltetik. Lehet akár főiskola nélkül is csinálni, erős középiskolás tudásnál több ide nem kell.

Ami furcsa váltás, a hitelezési terület vezetése - oda teljesen más tapasztalatra van szükség, mint a BO vonalhoz. Ilyen jellegű váltás nagyon ritkán van bankban. Teljesen valószínűtlen váltás 40 éves kor körül, hozzáteszem, hogy egy hitelezési vezető reggelire, kenyér nélkül eszik meg egy parlamenti bizottságot, és úgy jön el a meghallgatásról, hogy ketten kötöttek életbiztosítással kombinált jelzáloghitelt és további öt jelezte, hogy érdekli őket a termék. (Legalábbis azok, akiket én ismerek.) Nem papírból olvassa fel a válaszokat.

A Leumi Bank Fekete Jánosnak (Kádár pénzügyminiszterének) a jutalomjátéka volt, ami pár évig billegett a bedőlés határán, majd megadta magát. Egy ilyen helyen szerzett gyakorlat nem fénylő csillag egy önéletrajzban, hogy másképp ne mondjam. Ennyit a jelölt tapasztalatairól.

Ugyanakkor a német banki iskolában régről igenis volt egy vonal, hogy a gimi után a fiatalok kijárták a bank belső iskoláját, gyakornoki program keretében. Nekem az egyik volt főnököm egy ilyen faszi volt - ultradörzsölt figura, aki a bank minden porcikáját ismerte, nem lehetett átverni.

De ha felsoroljuk Fellegi miniszteri érdemeit, könnyen belátható, hogy egy kotlóstyúk is hozza ugyanezt a teljesítményt (ül a melegben), tehát erre lehet, hogy Némethné képességei még túlzóak is. A felolvasott válaszok alapján nem kell attól sem félni, hogy kezdeményezőkészsége folyamatos problémákat fog okozni a kormányfőnek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 12:48:21

@Bell & Sebastian:

"Háztartási robot. Az is egy szakma" --- írja.

A probléma csak az, hogy ezek a rendszerek (kádártól orbánig) egyre inkább ezekre a "robotokra" épülnek, sőt, ezek jóindulatától függnek. (Tudja, ezeket pedig folyamatosan kenni kell!)

ü
bbjnick

Ombudsmanyus 2011.12.23. 12:57:42

"Mert lehet ugyan nagyon sikeresnek lenni diploma nélkül is (mint Bill Gates és Steve Jobs közhely számba menő példája mutatja)"

Ja, csak ők saját farkukkal verték a csalánt.

ebfül 2011.12.23. 13:07:51

Ciki hogy nincs diplmája, de engem az jobban foglalkoztat, miért jutott ez a nő OV eszébe?

Ugye senki sem gondolja, hogy Csányi ellentételezés nélkül hozta tető alá a devizahitelekről szóló megállapodást?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.23. 13:11:58

MAGYAROK, POLGÁROK, EMBEREK!

Verik az ellenzéki képviselőket a Parlamentnél!

Ha van benned jóérzés, szabadságvágy, öntudat, jövőkép, vagy kitisztult fideszes vagy, gyere a Parlamenthez 4 órára és zavarjuk el a diktátorokat.

Szép szóval ezekkel nem lehet beszélni, tegyél a sunyiság, a gőg, a szarháziság ellen, védd meg a nehezen kivívott demokráciát.

A saját és a haza sorsa függ tőled!

Jövőre koldusbotra jutsz, nem lesz munkád, éhezel, csak a Lázár félék vagyonát gyarapítod!

GYERE MA 4- RE A PARLAMENTHEZ, MERT SZÜKSÉG VAN RÁD!

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.12.23. 13:16:58

hivatkoztak a hölgy kiválóságára, miszerint páratlan meggyőző erő birtokában van

Én le vagyok nyűgözve a spontán meggyőzésről, amit tőle látok.
De lehet az is, hogy információ-halmozó és mindig tudja, kinek mit kell felolvasni a papírkáról :)

xstranger 2011.12.23. 13:18:43

@ebfül: @RAMBO: Ez lesz itt a megoldas, ez a no a futar a ket erosember kozott. Eddig gondolom a kormanyon kivul kapcsolta ossze a dolgokat, most hogy Csanyi osszeboronalta a Bankarszovetseget a kormannyal, inkabb belurol figyeli hogy az erdekei ne seruljenek es megnagyobb ralatasa legyen az esemenyekre, ehhez a no szakmai eloelete szerinti pontossag kell es arra szukseg is lesz mivel lathatolag a kormanynak fingja nincs hogy mi a f*** van.

xstranger 2011.12.23. 13:20:31

A diplomarol megy annyit, hogy olyan vezetok akik ezt anno barmilyen okbol elszalasztottak altalaban lepapirozzak magukat valami videki levelezo foiskolaval (legalisan ofkoz, aki tud vezeto lenni az el tud vegezni egy ilyen helyet). Pontosan elkerulendo az ilyen helyzeteket meg annak az eselyet hogy egy beosztottad esetleg ezt felhanytorgassa neked.

karosszékely 2011.12.23. 13:25:43

@belekotty: Jobb helyeken, jobb emberekkel működik ez informatikában is. Ismerek olyat, aki válogathat az állások között, sok cég próbálja elcsábítani, úgy, hogy nincs diplomája. Persze nem huszonéves, nem most kezdte a szakmát.

Netuddki. 2011.12.23. 13:27:46

Életrajza alapján kijárta a bűnözőképzőt. Erről ennyit. Tényleg tök mindegy van-e diplomája vagy nincs...

moncayo 2011.12.23. 13:29:29

Engem a hölgy egy szakszervezeti káderre emlékeztet, no nem a lángszavú típusból. Talán a kádári (külkeres) múltban lehet valami, ami garantálja az abszolút (!!) megbízhatóságot. Nem tudni, de ez az életrajzi titkolózás (még a lánykori nevével is) furcsa.

baloo112 2011.12.23. 13:31:05

Egy igazi legugyi dinasztia tagja azthiszem.....

baloo112 2011.12.23. 13:34:36

Amugy meg a nyelvvizsga az egy olyan magyar hujeseg. En ahanyszor kulfoldi allasinterjun voltam mindig szemelyesen voltak kivancsiak ram, papir nem csak beszedkepesseg es munkatapasztalat kellett.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.12.23. 13:36:43

szép kis értelmiségi rizsa írás

a "közvélemény" sokminden mást is elvárna, tehát akkor azt mind teljesíteni kell? a magyar "közvélemény" kutált már egy csomó tehetséges embert a saját országából, és büszke is rá

hajrá "közvélemény" :D:D:D:D

én majd röhögni fogok ahogy rátok dől a saját szarotok és nem foglak sajnálni titeket, utáljátok csak ki a tudást, és imádjátok a papírt!

na__most__akkor 2011.12.23. 13:41:30

Németh Lászlóné hűséges.

Érted? A mi kutyánk kölyke. Jár neki.

Vannak még a tarsolyban, meglátod, ők is megkapják.

tarackos 2011.12.23. 13:41:35

A karrier alapján egy sima káderről van szó, Lászlóné elvtárs jó elvtársnak biznyult, a nyelvmunka meghozta gyümölcsét. Juhok, lehet gyakorolni, még sokra vihetitek...

873ujr3rk 2011.12.23. 13:44:51

nem az van inkább h jóérzésű fehérember már nem adja a nevét ? marad a selejt..

blah 2011.12.23. 13:51:39

Hát nem is tudom, de a többi képviselő mennyi hasznát vette a diplomájának? Illetve mi mennyi hasznát vettük...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.12.23. 13:55:23

Orbán Viktort egy sárga Dáciában látták menekülni!

0123456ggg 2011.12.23. 13:55:30

nem érdekel az eddigi pályafutása, amit szintén diploma nélkül látott el. egy kormányban ne legyenek hobbi-miniszterek. nem hiszem, hogy bármihez is ért. felháborító, miközben a legtöbb állást komoly végzettséghez kötik. ja....valakinek a valakije. itt ezt is lehet. nem meglepő.

bgp 2011.12.23. 13:55:47

@873ujr3rk: szerinted megkérdeztek másokat is előtte? Vagy ő volt az első választott?

bgp 2011.12.23. 13:57:04

@endike: Szerinted mit tud Németh Lászlóné a legjobban a sok-sok potenciális jelölt közül?

Cypriánus 2011.12.23. 13:57:15

Kedves Viktus! légy erős: Ratkó Anna TÉNYLEG sikeres volt.
Alatta rakták le a szélesebb óvódai és bölcsödei hálózat alapjait, rengeteget tette korszerű nőgyógyászatért, az abortusztilalom nélkül pedig nem lennének " ratkó-gyerekek", sem ratkó-unokák, és még korábban becsődölt volna a nyugdíjrendszer.

az abortusztilalommal nem is lett volna semmi baj, nagyon helyes, ha nem párosult volna súlyos politikai elnyomással és részben mesterséges nyomorral (nehéz és hadiipar mániákus fejlesztése, békekölcsön).

amúgy a bezzeglengyeleknél abortusztilalom van-nagyon helyesen!!!-és az abortusztilalom meghozása után felnőtt lengyel generációk még abortuszellenesebbek, mint szüleik, míg az átlaglengyel 48% -a az ( relatív többség) addig a 25 év alatti korosztályban már ez elsöprő többség (van olyan felmérés, hogy 75%!)

a lengyelek nem is fognak úgy megdögleni, mint mi, és nem öntik el őket szaporább kisebbségek.

ebfül 2011.12.23. 13:58:13

@873ujr3rk:

Bajnait megkérdezhették volna :-DDD

is 2011.12.23. 14:01:42

@Viktus: ja, az OTP ellenzéki kádertemető, most pl. Oszkó van ott várakozóban. vegyük észre, hoyg 2002-2010 között volt nem MFB-s, előte-utána igen. nyilván akormánnyal jön-megy. az OTP-ben tonnaszámra vannak ezek az ügyvezető igazgatói posztok, nem valami felsővezetői poszt az. én elfogadom Lenhardt véleményét, bizosan jó bankár. de ez a minszterséghez _nem_ szakmai tapasztalat. oda _államigazgatás_ kell. ezt pont eg Turul ne tudná? tudja ő, csak félrebeszél.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.23. 14:06:33

@Viktus: éreztük az idézőjeleket :DD
@Cypriánus: de! az abortusztilalommal baj van, minden más tényező nélkül is, mert az állam dönt helyettem. És gyereket szülni és nevelni mindenkinek a saját döntése alapján kell.
@Mord_: érthet hozzá, de azért erről egy oklevelet szerezni nem túlzó elvárás egy leendő miniszterrel szemben...

Mikka-Makka 2011.12.23. 14:12:07

azt akartam írni h miattam aztán lehet miniszter ha ért hozzá de miután a hvg-s videót megnéztem erősen kezdek kételkedni h ő lenne a megfelelő személy a munkára

Cypriánus 2011.12.23. 14:26:07

Kedves Anica inkognitóban!
az abortuszra menő meg a gyerek helyett dönt , akarna e élni...azonkívül sokan azt is sérelmesnek tartják , hogy nem szabad lopni, a gyengébbektől rabolni (beszéltem már ilyen emberrel!!!komolyan!) - vagy gyilkolni, mégis "rájuk kényszerítik" ezt a számukra érthetetlen értékrendet.

Cypriánus 2011.12.23. 14:27:45

de nem szeretnék trollkodni, vegyük csak a diploma nélküli minisztert.
ahogy most halad, amúgy szerintem nem a miniszeterek személye a kérdés, hanem lassan a miniszterelnök...szerintetek ki lesz az májusban?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 14:28:03

@anica inkognitóban:
ancika, maga a pinájáról dönthet. a gyereke életéről nem.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2011.12.23. 14:31:33

John Major-nek sem volt diplomája, mégis jól elvoltak vele az angolok hét évig. És azért Angliában biztos akad egy-két diplomás...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.23. 14:34:36

@Cypriánus: @málnási: azért nem értek egyet, mert gyereket vállalni felelősség. sokan vagyunk, akik ezt így is tesszük/tettük meg. de nagyon sokan vannak, akik butaságból, felelőtlenségből, esetleg megfelelő védekezés mellett,vagy egyéb ok miatt akaratukon kívül esnek teherbe. Van, aki a kezdeti sokk után elfogadja és szeretettel várja a gyermekét, de vannak jópáran, akik nem. És nagyobb tragédiát egy csecsemőgyilkosságnál nemigen tudok elképzelni, az abortuszt kisebb súlyú bűnnek gondolom. Szeretettelenül felnőnie egy gyermeknek szintén nem túl jó indíttatás.. a nem várt gyermek kifejezés szerintem nagyon fájdalmas.

Kedves málnási! Igaza van, én dönthetek róla, Önnek nem kell a szájára vennie! :P

fchris82 2011.12.23. 14:37:12

Igazad van, hogy a sajtó a diploma hiányára helyezte a hangsúlyt, mivel a berögzült sztereotípiák miatt ez tűnik a legsúlyosabb hiányosságnak, tehát ebben igazad van. Abban is igazad van - legalábbis én egyet értek -, hogy a diploma megléte vagy hiánya NEM JELENT SEMMIT! Saját tapasztalat, amit több más cégvezető vagy tulajdonos is oszt velem, ami igaz a nyelvvizsgára is. Ahogy egy egyetemi előadáson az egyik médiacég vezetője elmondta: "Elé rakok egy angol nyelvű újságot és rábökök egy cikkre. Fordítsd. Vagy tudja, vagy nem, nem érdekel, hogy milyen papírt lobogtatva jött be. Ide ezt kell tudni."

Ugyanakkor bbjnick is fejtegeti, a múltja nem csak a diploma hiánya miatt "aggályos":
- Az első Orbán kormány alatt sok, utólag problémás, megszűnt és/vagy eljárás alá vont cég vezetésében volt jelen.
- Senki nem tud róla semmit
- Azt a keveset sem akarták kiadni
- Nem igazán remekelt a meghallgatáson

Köztársasági elnökünk vagy gazdasági miniszterünk, esetleg a nemzet orvosa jelölése óta egyébként is fenntartásokkal kezelek bármilyen feltételezést, ami abból indul ki, hogy a kormánynál a vezetői posztok kiosztása minimálisan is szakmai szempontok alapján történne.

Gekko 2011.12.23. 14:43:29

Már bocs, de az állami szektorban MINDENHOL kötelező a diploma a vezetői, de akár a szakértői pozíciók betöltéséhez, így az államigazgatásban is. Erről ennyit. Bár ez már igazán nem oszt vagy szoroz. Azért aranyosak ezek a srácok. Ha egy szoci csúcsminisztert neveztek volna ki diploma nélkül, lenne itt osztás rendesen. Dehát így megy ez.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.12.23. 15:24:46

Nem a diploma hiánya a legnagyobb gáz, ha egyszer rakásig van szakmai tapasztalattal...

De már megint ez az idióta hazudozás! Egyszerűen nem bírják ki nélküle. Olyan ez mint a heroin. Rákattantak, és mostmár hiába tudják, hogy árt, hogy tönkreteszi a kormányzásukat, akkor is csak tolják, tolják...

soproni1 2011.12.23. 15:39:19

Ő csak stróman ! Vagy strówoman !

Unionista 2011.12.23. 15:55:53

ebben az országban nincs egy diplomás strohmann?

komplikato 2011.12.23. 16:22:22

@anica inkognitóban: OFF:
"És gyereket szülni és nevelni mindenkinek a saját döntése alapján kell."
Értelmes felnőtt civilizált országban ezért dönt arról felelősséggel, hogy "csinál" gyereket vagy sem. Ellenkező esetben annyira felnőtt vagy civilizált, mint aki megveszi a kutyát, aztán kihajítja az utcára.

komplikato 2011.12.23. 16:23:58

@Unionista: Ezek szerint már mind külföldön van, ki munkában, ki a bankszámláit nyitogatja ...

Schopenhauer 2011.12.23. 16:24:34

Elismerés a kivételnek, de ma egy diploma a felhígított felsőoktatás miatt tömegcikk, gyakorlatilag a húsz évvel ezelőtti érettségi szint alatt, alacsonyra tett lécként fungál a humán erőforrás megítélésénél.

Nem hinném, hogy Némethné kevésbé lenne alkalmas vezető szakpolitikusnak, mint egy kétdiplomás ifjú titán, vagy – példának okáért, Némethné érájába visszanyúlva – a nyugdíjügyek egy mai prominens szakértője, aki anno elvendéglátózgatott (a 120 pontos rendszerben nagyon kevéske pontszámmal be lehetett jutni), majd – már politikusként – elbeszélgetett a Pázmányon.

Ahogy általában mindannyiunké, előbbi és utóbbi megítélése is egyaránt érdemei, sikerei alapján lehet csupán méltányos. A citált összehasonlításban 1:0 Némethnének.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.12.23. 16:28:40

@anica inkognitóban: "de! az abortusztilalommal baj van, minden más tényező nélkül is, mert az állam dönt helyettem. És gyereket szülni és nevelni mindenkinek a saját döntése alapján kell."

És te mégis milyen jogon döntöd el, hogy kinyírod-e a gyermeked? Lehet, hogyha felnőne, és 18 évesen megkérdeznéd tőle, azt válaszolná, hogy köszi, de inkább élnék.

Btw: az a szemét állam azt is megtiltja, hogy lopj. Kérdezem én, milyen alapon? Mi köze hozzá?

Rokkantnyugdíjaspornósztár 2011.12.23. 16:31:29

A Fidesz káderpolitikája egy az egyben kádárista, bár ahogy látom lassan 3000 éve nem változik semmi, már Sulla is ezt műsorozta.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.23. 16:34:05

@Kompli: így igaz, ahogyan írja/írod. De sajnos, nem mindenki felnőtt emberként dönt :(
Ráadásul mindenfajta védekezési módnál vagy egy bizonyos hibahatár.. ne kelljen már nekem 40 év felett újabb gyereket vállalnom, ha védekeztem ( és nem csak tessék-lássék :D) - mert fel tudom mérni azt, hogy a családunk hány gyereket tud tisztességgel, megfelelő módon és körülmények között vállalni, neadjisten, mert mi ketten a férjemmel egyéb ok miatt így döntöttünk - de ennek ellenére mégis teherbeesem...
Mondjuk, ez már egy másik blog témája igazából, csak egy hsz-re való reagálás miatt kanyarodtam a témáig...egy biztos: soha nem volt jó vége, ha az állam népesedéspolitikát direkt eszközökkel akart véghezvinni...

Unionista 2011.12.23. 16:37:38

@Kompli:
a maffiának sose volt a betétje magyarországon. az uniós pénzek lenyúlására szakosodtak. az utófinanszírozás miatt igényelték a kedvezményes hiteleket.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.23. 16:39:21

@TaTa86.: Olyan alapon, hogy én vagyok az, aki kihordom és felnevelem. Nem az állam és nem te. Vannak olyanok, akik ész nélkül szülnek, csak a gyerekeiket sajnálom.
Ahogyan elborzasztónak találom, hogy Írországban a nemi erőszak során teherbeesett anyák nem vetethetik el a gyereket. Szerinted fogja szeretni valaha az ilyen sorsú anya azt a gyereket?
A lopás tilalmát az abortusztilalommal párhuzamba állítani pedig nevetséges.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.12.23. 16:49:46

@anica inkognitóban: "Olyan alapon, hogy én vagyok az, aki kihordom és felnevelem. Nem az állam és nem te. "
Könnyen beszélsz, nem te vagy az, akit megölnek.
Még egyszer: a gyereknek miért nincsen beleszólása? Te 9 hónapot "szenvedsz", ő neki meg alkalma sincs szenvedni... pedig lehet hogy azt választaná.

"A lopás tilalmát az abortusztilalommal párhuzamba állítani pedig nevetséges. "

Jogos. Az egyik gyilkosság, visszafordíthatatlan, mind a gyermek mind az anya számára, a másik ehhez képes bocsánatos dolog...

Másrészről fogd fel: Nem annyi történik, hogy csinálsz valamit, amiből senkinek semmi kára nem származik, úgyhogy kuss. Te megölsz valakit, azért, hogy neked jobb legyen, és te ezt alanyi jogként állítod be.

Thresher 2011.12.23. 16:50:40

Egyes embereknek a tekintetén látszik hogy agyilag rövidek... ennél a nőnél is igaz ez.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.23. 16:55:51

@TaTa86.: gondolom, az úgyhogy kuss kitétel nem számomra felszólítás..

Kategórikus kijelentések, semmi tolerancia- ez lenne a normális vita alapja?
További kellemes, szeretetteljes beszélgetést, így karácsony előtt és kívánom, hogy sikerüljön majd az összes véletlenül becsúszott gyermekedet felnevelned tisztességgel. De komolyan. Azt is, akit esetleg 48 évesen szül meg a párod, a menopauzás tünetektől megvezetve, amikor már azt hitte, idős ahhoz, hogy gyermeket vállaljon.
Vélemény-nyilvánításomért elnézést kérek, vedd úgy, hogy bele sem szóltam a nagymonológba, beszélgess tovább magaddal...

Bloodscalp 2011.12.23. 16:56:24

@TuRuL_2k2: a kis hölgy nem az "általános diplomakorszakban' kezdte, hanem egy rendszerrel ezelőtt:) nem mindegy, ha lenne fogalmad a versenyszféráról nem hordtál volna ennyi hülyeséget össze felteszem hogy mosdasd a pártod

barroso_levele 2011.12.23. 17:11:12

"Tisztelt Birosag!"

a holgy mar tudja, hogy csak bunbaknak szerzodtettek es rossz papirt adtak ele...

Roganelvtars! ez nem a bizottsagi meghallgatasi papir, hanem az itelet. :DD

allegravelli 2011.12.23. 17:11:54

@TaTa86.: És maga mit mondana annak a nőnek, akit egy HIV-pozitív férfi megerőszakolt és teherbe ejtett?
Ennyit a fogantatás szentségéről.
Kíváncsian várom a válaszát...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.12.23. 17:14:57

@anica inkognitóban: "gondolom, az úgyhogy kuss kitétel nem számomra felszólítás.."
A szövegkörnyezet segíthetett volna azért, de tényleg kicsit félreérthető. Nem, az nem neked szól, hanem "nekem".

"Kategórikus kijelentések, semmi tolerancia- ez lenne a normális vita alapja? "
Te kategorikusan kijelentetted, hogy az abortuszhoz neked jogod van, az államnak pofa lapos.

Az ajánlásod meg ocsmány...

"Vélemény-nyilvánításomért elnézést kérek, vedd úgy, hogy bele sem szóltam a nagymonológba, beszélgess tovább magaddal..."
A projekció magasiskolája. :) Ha észrevetted volna, én mindig arra válaszoltam, ami írtál. Monológról szó nincs. És nem tudom, mikor mordultam rád azért, mert egy nyilvános fórumon vélemény nyilvánítottál. (Vagy ez is projekció? Én nem kérem bocsánatot, sajnálom. Ellenben használhatod, a szűrés-funkciót.)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.12.23. 17:22:21

@allegravelli: Nem vagyok dogmatikusan sem abortuszellenes, sem abortusz"párti".

Az említett esetben egyébként én személy szerint engedélyezném. (Nem biztos hogy jól teszem. A nőt így is megerőszakolták, így is belehal az AIDSbe, és még egy gyilkosság is terheli a lelkét. Ismerek lányt, akinek volt abortusza. Nem én mondom, hogy gyilkosság, hanem ő mondta. De nem véletlenül nem vagyok jogász.)

Egyetlen dolog ellen foglaltam most állást: Az önző hozzáállást ítéltem el, ami egyszerűen lesz*rja a magzat jogait, és ex katedra kijelenti, hogy neki joga van az abortuszhoz, és ebbe ne szóljon bele senki.

JT_Biopower 2011.12.23. 17:43:20

A pénz elköltéséhez mindenki ért. Ahhoz, hogy ezt ésszerűen és megfontoltan tegyük, oda talán tényleg nem ártana egy diploma.

elendem 2011.12.23. 17:46:22

@VI. Béla: Szerintem sem fontos a diploma. Azt viszont jó néven venném egy leendő minisztertől, hogy képes legyen röviden bemutatkozni a saját szavaival, és fejből válaszolni a kérdésekre. Némethné mindent csak felolvasott.
Persze, lehet, hogy OV úgy képzeli el a fejlesztési minisztérium működését is, hogy leírja, mit kell tenni, azt pedig Némethné felolvassa. Ha így van, akkor elég lenne a 8 általános is. Lehet, hogy Némethné túlképzett? ;-)

borzzz 2011.12.23. 17:51:12

@TuRuL_2k2: Ez igaz, de a minisztérium mégsem egy bank.
Egyáltalán nem vonom kétségbe Némethné szakértelmét, nagyon úgy tűnik, hogy a munkája és a tehetsége juttatta idáig. De ha nemcsak dolgozni akar, hanem ambíciói is vannak (a jelek szerint igen), akkor mi a túrónak nem szerzett már rég diplomát? Miből állt volna? Ha úgy döntött, hogy nem veszi rá a fáradságot, nincs rá szüksége, akkor viszont ne akarjon (és ne is vállaljon) olyan posztot, ahol a diploma minimum íratlan követelmény.

Kandabula 2011.12.23. 18:07:47

Amennyiben nem 2011-et írnánk egy világválság közepén, amennyiben nem Lichtenstein, vagy Luxemburg, netán Németország, vagy akár Olaszország nemzetközileg elismert és értékelt teljesítményeiről lenne szó, amennyiben nem egy ez idő szerint egy egyre komolytalanabbá váló országról beszélnénk, akkor már tök mindegy, hogy ki a fejlesztési miniszter.

Kandabula 2011.12.23. 18:11:37

@borzzz: Kaya Ibrahimnak, meg annak a másik szélhámosnak volt diplomája? Oszt milyen jól elboldogultak. Miután itt is csak szélhamiáról lehet csak szó, a kiválasztás tökéletes.

aaabbbccc 2011.12.23. 18:24:39

Gondolom a tobb mas penzintezet nem veletlenul lett nem kifejtve Mandiner reszerol

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.12.23. 18:34:36

Azért azt megnézném, hogy a hölgy kapcsolatai nélkül, milyen pályafutása lett volna ezzel az OKJ-s papírral. Felteszem, hogy "Segithetek? Némethné"-se lehetett volna az OTP vidéki bankfiókjában. Ennyit erről az országról. Mikszáth óta minden változatlan.

Tragedy 2011.12.23. 18:58:25

@RAMBO:

Ez nagyon jó. Kb. ezt sunnyogtam magamban, közeli-külsős banki tapasztalattal :-)
A szöveg is ütős, a helyesírás is rendben ! xxx

gnme 2011.12.23. 19:17:34

tisztelt bíróság .. vagy izé, bizottság

kellett oda egy balek .. lett azonnal

prrrrrrrrrrr'

áj donhev inglis leszön

utólsó kapcsolja le a villanyt, sötétben is lehet fetrengeni

niklex 2011.12.23. 19:27:35

Kaya Ibrahimovot és Josip Totot a kormányba!!

Kandabula 2011.12.23. 19:30:16

Régebben döbbentem figyeltem egy-egy káder mozgatását: ma bank, holnap energetika, holnapután környezetvédelem, aztán vízügy, aztán ... Undorító egy dolog volt. Akkoriban az volt a magyarázat, hogy a főnöknek nem kell értenie a dolgokhoz, szakemberei majd a lényeget elvégzik. Neki elég, ha az intézményt politikailag a fő irányban tartja. Nos, most visszatértünk a régi vizekre. Oszt annyi.

Dubito 2011.12.23. 19:31:55

Ugyan, ez csak egy ügyes húzás a felsőoktatás leépítése előtt. Hiszen ezentúl már mondhatják, hogy lám-lám, még miniszter is lehet valaki diploma nélkül, akkor meg minek? :-)

Közbiztonság Szilárd 2011.12.23. 19:37:57

Csak szólnék, hogy a "felsőfokú nyelvvizsgája van" meg a "felsőfokon beszél angolul" között kb. akkora a különbség, mint az egér meg az elefánt között.
Bár valóban szürke mindkettő.

Ha meg Bill Gateset és Steve Jobsot hozod fel példaként: ennyi idős korukra, mint Némethné, ők mér összekapirgáltak annyi pénzt, hogy a teljes magyar államadósságot ki tudnák belőle fizetni, és még mindig maradna egy fagyira való.

Ehhez képest Németné mit is ért el?

A Fidesz-nacsalnyikok seggének 20 éven át történő nyalásával banki segédlófasz lehetett fideszes bankokban?

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.23. 19:47:34

@Dr. Zerge: "És nagyon remélem, hogy nem Lázár lesz a neve a következőnek..."

Egy hasonló nevű embert Jézus feltámasztott a Biblia szerint... Fogadnék rá, hogy Lézer Janit nem sikerülne hasonló ellátásban részesíteni, ha majd leszednék a lámpavasról...
:)

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2011.12.23. 19:51:35

@belekotty:
Én egy infós multinál dolgozom, vezető beosztásban, és nem informatikai diplomám van. Soha nem kérték amúgy, de a Microsoftos és Sun minősítésemet mindig, ha le akartak "káderezni". Tudod, Londonban nem nagyon mond semmit a főnökömnek egy magyar vidéki főiskola könyvtár -informatika diplomája.
Továbbá soha nem kérték a nyelvvizsga papírjaimat sem (pedig van kettő is), de a TOEFL minősítésemet elfogadták.
Én úgy felvételiztem ide, hogy elém tettek egy kinyomtatott kódsort, és kérdezték mi jelenik meg a konzolon. 3 percem volt, eltaláltam, felvettek.
Mai napig ez a módszert alkalmazom az új emberek felvételekor, céges hagyomány...

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2011.12.23. 19:55:18

@Ombudsmanyus:

Továbbá ők kitaláltak valamit, és ezt szerették volna megvalósítani - sikerrel. Amúgy mind a kettő manusnak van tiszteletbeli diplomája, mert ennek is van jó kis marketingértéke az adott egyetemnél.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.23. 19:58:01

poszter:"Általános meglepetés és értetlenség fogadta, amikor a kormányfő Németh Lászlónét jelölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére."

Miért? A kormány csak a nevében kormány, a döntéseket nem a tagok, hanem személyesen a fideszhitler hozza meg. Ezért kár feszegetni, hogy van-e diplomája vagy nincs...
Erkölcsi tartása még lehetne, hogy ilyen körülmények között Magyarország érdekeire hivatkozva, ne fogadja el az állást. Na mármost, egy megbízható kommunista kádertől ne várjunk el ilyesmit... A Viktor nagyon jól megtanulta az előző rendszerben, hogy csak a jó kommunistákra lehet alapozni a diktatúra kiépítését. Mivel a magyarok semmit nem változtak az utóbbi 20 évben, ezt manapság is meg lehet csinálni. Egy jó állásért van aki nemi életet élne az anyjával is...

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.23. 20:04:48

Ha jól hallottam, a jelenlevő fidesz komisszár "jó szomszéd" Tóni, azt találta mondani, hogy itt egy hölgyről van szó (amit én durva túlzásnak tartok, a kép alapján). A lényeg viszont az, hogy pont telibe fosom hogy milyen neme van a miniszternek: itt a hazáról van szó!

is 2011.12.23. 20:04:56

@ebfül: "...engem az jobban foglalkoztat, miért jutott ez a nő OV eszébe?"

nem jutott eszébe. ez pontosan a Gyurcsány utáni min. elnök keresés FIDESZes párja volt. sőt, informatikai minisztert ugyanígy kerestek 2002-ben: a szóba jöhető emberek már nem vállalták, ezért telefonlista alapján kezdték hívogatni, hogy ki vállalja el a miniszterséget. Némethné saccra valahol a 35 és 40. telefonszám között lehetett. és ezt vedd halálkomolyan: 35-40. sőt, Rabár Ferenc is a 9. jelölt volt Antallnál, előtte nyolcan nem vállalták.

allegravelli 2011.12.23. 20:32:18

@TaTa86.: "gyilkosság is terheli a lelkét"
Kérdés, hogy ez gyilkosság-e? Az abortuszpártiak nagy része nem ismeri el a gyilkosságként az abortuszt, lévén, hogy csak azt lehet megölni, ami/aki megszületett. És itt rögtön rá is ugorhatunk arra a kérdésre, hogy mikortól tekinthető filozófiai&jogi szempontból személynek a még meg nem született gyermek. Fogantatás pillanatától? Ez esetben, ha az abortusz tiltott, már a fogamzásgátlás (óvszer, gyógyszer stb.) is bűn. Zigóta korától, amikor nem több mint egy "sejtaggregátum"? Nyolchetes korától, amikor a szűkebb értelemben vett embrióból magzat lesz?
Az embrió/magzat jogait illetően: hogyha a feltétel nélküli abortuszellenességet választjuk, a magzat jogai valóban érvényesülnek, ellenben az anya önrendelkezési joga, a saját teste feletti joga, magánélethez való joga megszűnik. Ez miért nem ér semmit vagy miért ér kevesebbet?

subtotal 2011.12.23. 22:22:28

@Csibefogó: remélem, Techwritert vagy BA-t nem felvételiztetsz.
Amúgy, ha én jelentkeznék és mondjuk megvenném a jegyet csodaországba és ezt tolnád az orrom elé egy PM interjún, asszem én meg azonnal a költségeim megtérítését kérném.
Mondom ezt úgy, hogy multin kívül máshol nem dolgoztam eddig, csak IT területen és jelenleg is ott.
Tudom off, de kikívánkozott.

A cikkhez: biodíszletnek megteszi majd, de úgy látom rendszertapasztalatai megvannak és a Fidesznek nagyon úgy tűnik csak ez a fontos.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.12.23. 22:29:43

OTP + MFB tapasztalat?
Nem hiszem, hogy ugyanolyan pozicioba el lehet adni mas bankoknal:(

naneee3 2011.12.23. 23:11:49

@ebfül: "...engem az jobban foglalkoztat, miért jutott ez a nő OV eszébe?"

Miért? Biztosan részt vett az ellenállási mozgalom anyagi bázisának biztosításában, bárhová vetette jó sorsa. A lopások lepapirozásához biztos kiválóan ért. Baranyay László az MFB-től, Szász Károly a PSZÁF-tól is mind az OTP-nél vonultak illegalitásba s lám újra kirajzottak (ld még: UD Zrt OTP-s megbízásai). Eddig megúszták.

belekotty 2011.12.24. 08:40:42

@Csibefogó: Na akkor én is adok neked egy ilyen informatikai fogós kérdés. SQL adatbázisból kérdezünk le, elsődleges kulcs szerint. Az egészet áttesszük egy kb dupla fordulatszámú vinyóra. A fálj rendszer ugyanaz marad, a szektor méret, interfész, memória, proci, minden pontosan ugyanaz. A lemezen az állományok elhelyezkedése is pontosan ugyanaz. Mégis a feldolgozás jelentősen lelassul.
Na mi az oka?

M. Péter 2011.12.24. 09:15:13

@Viktus: John Majornek, James Callaghannek, Anthony Edennek sem volt egyetemi diplomája, mégis mindhárom brit miniszterelnök lett.

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2011.12.24. 11:48:58

@belekotty:

Ez tipikusan szép informatikai mentalitás, ha szépen megfogalmazzuk, úgy hogy csak saját magunk virtuális énje értse meg, az a legjobb. Amúgy egy kémikus munkatársam szokta mindig azt mondogatni, hogy ő nem attól jó szakember, hogy még a vizet is dihidrogén oxidként aposztrofálja. Ja, és azért szeret a főnököm, mert nem igazán a sablonos informatikus észjárással közelítem meg a dolgokat.
Amúgy nem tudom a választ a kérdésedre, meg vagyok annyira intelligens, hogy ne üljek fel provokációnak, különben meg hasonló probléma sem jött elő az elmúlt öt évben, mint amit leírtál. Bocs, de én sem tolok be ide kódokat, és tesztelek senkit.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.24. 11:59:37

Pedig ha abortuszvita után sql-ezésbe kezd, csak az fejezte volna ki kellő alapossággal és körültekintéssel mindazt a várakozást, amit Németh Lászlóné személyével, szerepével és tevékenységével kapcsolatosan támaszt a közvélemény.

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2011.12.24. 12:15:59

@subtotal: Na, ez is tipikus mentalitás. Bocs, de a mai informatikai oktatásban olyanok tanítanak, akik tényleg nem tudnak elhelyezkedni egy infos cégnél, és teljesen hasznavehetetlen dolgokat okítanak. Én soha nem kértem diplomát, mert nem hatódok meg tőle, se nyelvvizsgát, mert öt perces kommunikáció után simán lehet tudni, hogy milyen mélységgel bír valaki az adott nyelven. Hozzám is jönnek BME-n végzett nagyképű majmok (nem tudom szebben mondani) nyáron papucsban felvételizni, de ugye nem is a ruha teszi az embert, és olyan alapvető dolgokat nem tudnak például az SAP-n belül, ami megdöbbentő, noha odaírja az önéletrajzába a tapasztalathoz. Kódolni nagyon kevesen tudnak, jól szinte senki, kreatív megoldásokat meg ugye ne várjunk, meg gondolkodni még mindig luxus ebben az országban. Én személy szerint azt tartom a legmegdöbbentőnek, hogy egy huszonéves fiatalnak „elhelyezkedni valami multinál” jelenti a jó állást. Bocs, de egy éves amerikai ösztöndíjam alatt azt láttam, hogy ott szeretnek az emberek önállóan is gondolkodni, sőt támogatják is őket. Ott tényleg ki tudnak nőni Bill Gates és Steve Jobs szintű zsenik, és ebben van a gazdaságuk ereje.
Visszatérve Németh Lászlóné ügyére, ő egy szépen mindig felfelé bukó ember, aki sokat tud erről, arról. A kapcsolati tőke ugye most is meghatározz mindent, csúnyán fogalmazva még mindig urambátyám világot élünk ma Magyarországon.

M. Péter 2011.12.24. 12:25:07

@belekotty: Egy ismerősöm 16-17 éves korában kezdett a Silicon Graphics-nál. Az egyetemet egy év után otthagyta, mert ő már többet tudott annál, mint amit az egyetemen tanítottak. Azóta se hiányzott neki a diploma. Van olyan hely még ahol a tudást és a tapasztalatot nézik, nem a papírokat.

A diplomasznobizmus főleg arra jó, hogy kizárja azokat, akik anyagi, családi vagy egyéb okból nem tudtak egyetemre járni. Miért jobb akármilyen állásba az, aki végigbulizta az egyetemet és kettesekkel átbukdácsolt a vizsgákon, mint az, aki dolgozott?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.24. 12:30:58

nagy kommunista ez a németné

ucsacsu 2011.12.25. 13:02:14

turulka, nem tetszik a rendszer?

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.25. 13:09:48

@RAMBO: "Egy ilyen helyen szerzett gyakorlat nem fénylő csillag egy önéletrajzban, hogy másképp ne mondjam ."

Az én ismereteim szerint pedig lehet, hogy éppen az itt szerzett gyakorlat miatt alkalmasabb másoknál. Szereztek úgy milliókat ettől a banktól, hogy soha nem kellett visszafizetni ( a kölcsönvevő társaság csődbe ment, a felülértékelt részvényei, melyek a hitel fedezeteként át lettek adva a banknak, a piacon egy fillért sem értek), és mégis minden törvényes volt. Vagy csak annak látszott?

A rosszindulatot félre téve, nem biztos, hogy a hölgy alkalmatlanabb bármelyik kormánytagnál, várjuk meg mit mutat.

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.25. 13:29:54

@Unionista: Azért nincs kizárva, hogy ez a diploma nélküli(?) nő nem fog semmire sem használható beléptető rendszert venni. Ha így lesz, már ezzel is jobb, mint egyik miniszter előd.

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.25. 13:43:49

@Kandabula: Ez nekem is tetszett, egészen a BKV vezérségig vitte az isten a dolgát, ott mégis kipukkant a gumi.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2011.12.28. 16:01:11

@soproni1: Nem hinném, hogy stróman, ha a felvétele kedvéért törvényt is módosítottak, de hogy ki a búbánat ez a nő, ez nem derül ki.
süti beállítások módosítása