Szimpátiatüntetés, Matolcsy és a Facebook
2011. november 25. írta: bukovics

Szimpátiatüntetés, Matolcsy és a Facebook

  „Böszméknek, szemellenzősöknek, mentális nehézségekkel küzdőknek, Csányi Sándoroknak, Fideszben vakon hívőknek, táltosoknak, sámánoknak, szabadságharcosoknak, 56-os elítéltnek, elmeroggyantaknak kötelező a részvétel! Remélem, ez csak egy vicc” – ezekkel a szavakkal kommentálta a Facebookon valaki a hírt, hogy egy egyetemista poénból szimpátiatüntetést hívott össze Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mellett. Az eset megmutat valamit abból, hogyan és mire lehet használni a közösségi médiát, és hogy egy poén mennyire függ annak kontextusától.

  De ne szaladjunk ennyire előre.

  Ennek a Facebook-eventnek ugyanis múltja van. Október közepén készítője születésnapi buliként hirdette meg, valahogy úgy, ahogyan az alábbi képen is látható:

  A Symbol-béli buli hatalmas sikert aratott a készítő ismerősei körében: röpke egy óra alatt legalább harminc bejegyzés született az esemény falán, mint például:

- a buli anyagi részét természetesen én menedzselem, így a pénzeket nálam tessék befizetni!
- kizárólag húszezreseim vannak, kevesebbet nem tudok adni
- megsértelek, ha többet adok a buliba?
- hát én jövök, ha anyám elenged :SSS
- olyat lehet, hogy egyedül megyek, de többet fizetek mintha jöttek volna velem barátok?
- figyu, piát mennyire lehet becsempészni? bent biztos nagyon drága :(
- Petikém, ez az este csak Rólad szól, ne foglalkozz a pénzzel...
- egyszer van születésnapod, a pénzt nem sajnálom egy drága barátomtól, úgyhogy remélem az is megfelel, ha én átutalom neked EURO-ban.
- gyerekek, állom a bulit. problem?

  Ha a Szabad Földben jelenne meg a cikk, azt írnám: vették a lapot.

  De hogy mégis miért kellett a sikeresnek induló eseményt alapjaiban megváltoztatni, arról meséljen az ötletgazda: „Éppen nagyon unatkoztam, meg hát eléggé megirigyeltem a Közgáz Gólyabál népszerűségét, úgyhogy csináltam én is egy eventet, ahol a születésnapom alkalmából meghívtam minden cool arcot a Facebookról a Symbol nevű szórakozóhelyre egy hatalmasat bulizni. És bár már ezzel is felkerültem a Subbára, mégsem jöttek nagyon a partyarcok, 40 attend környékén megállt a dolog. Befürödni azért mégse akartam, a Symbol bérlése is viszonylag drága, úgyhogy valamit ki kellett találnom” - göngyölítette fel a sztorit a Mandinernek Penderik Péter.

  „Közben a múlt héten jött a nagy gazdaságpolitikai fordulat, a kormány tűzszünetet kötött abban a bizonyos szabadságharcban, Matolcsy miniszter pedig – határozott kiállása ellenére – azóta is csúnya, orv, sokszor megalapozatlan vádaskodásokkal kénytelen szembenézni. Ebben a küzdelmében sajnos egyre inkább magára marad, a támogatásra láthatóan nagyobb szüksége van, mint valaha. Úgyhogy át is neveztem a symbolos Facebook-eventet” – a munka többi részét már azok a blogok végezték, akik valamiért nyilvánosságot biztosítottak a tréfának. A Kettős mérce blog Facebook-oldalán, a Vastagbőr pedig egy posztban emlékezett meg az eseményről – de ez mind eltörpül ahhoz képest, hogy az ATV külön hírt szentelt az ügynek híradójában (15:02-től).

  Mi a konklúzió az esemény gazdája szerint? „Az egész persze csak tréfa, annak viszont elég jó. Alig egy nap alatt több mint 120-an csatlakoztak és pillanatok alatt elindult a kommentháború is, kitűnő délutáni szórakozás a legjobb hozzászólásokat olvasgatni. De a legviccesebb a dologban mégis az, hogy egy ilyen kis tréfa milyen indulatokat képes kiváltani, mekkora hisztériát tud kelteni a Facebook öntudatos felhasználói körében – elég ránézni bármelyik posztra az esemény falán. Igazság szerint nem számítottam arra, hogy így alakul, de az most már tuti, hogy emlékezetes marad a 22. születésnapom” – válaszolt a Mandinernek a kamutüntetés szervezője.

  Persze nem mindenkit sikerült átverni. „És itt mi lesz? Mind a 100 emberhez oda fog menni a Sebestyén Balázs egy pezsgővel, röhögve, hogy de hülyék vagytok gyerekek?” – látta meg a lényeget egy felhasználó. „Új vagyok itt, lájkolni az ilyet nem lehet? A legnevetségesebb amiről valaha hallottam. Kicsit beteg vagyok, de lehet, hogy kiugrom röhögni egyet a Kossuth térre. SZÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁNALMAAAAAAAAAAS” – fogalmazta meg véleményét a közösségi portál egy másik felhasználója. De természetesen akadt olyan is, aki elismerő szavakkal nyilatkozott az esemény kapcsán: „Reggel úgy döntöttem, hogy én is a simplicity elve alapján fogom élni az életemet. Azóta sokkal boldogabb vagyok. Köszönöm Neked, Gyuri!”

  A hisztériáról és az indulatokról pedig csak annyit: nemcsak az ilyenkor kötelezően megjelenő fanyalgó és vicceskedő megjegyzések jöttek az üzenőfalra, egyesek a szólásszabadság jegyében már jelentenék is az eseményt a Facebooknál, mások pedig egyenesen golyószóróval mennének (ellen)tüntetni. A TV2 Naplójában erre azt mondanák: Magyarország, 2011. Mi inkább megiszunk egy sört Petivel, olvasóinknak pedig felkínáljuk a Mokka klasszikus válaszait:

1 - Igen
2 - Nem
3 - Demokrácia

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr513408921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tilikov (törölt) 2011.11.25. 11:18:17

Szimpátiatüntetés A Bóvli Kategória Mellett
Kossuth Lajos tér
2011.11.25

Mindenkit szeretettel várunk, akinek szimpatikus a bóvli kategória és aki úgy érzi nemzeti büszkesége csak bóvliként tud igazán kiteljesedni.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2011.11.25. 11:19:17

"...egy poén mennyire függ annak kontextusától." Nem feltétlenül a kontextustól:

http://rationalwiki.org/wiki/Poe's_Law

(Mind az eredeti törvény, mind annak folyománya megjelenik a kommentekben).

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.25. 11:20:35

Azt tudtuk hogy poén, de attól még lesz szimpátiatüntetés? Forral bor is lesz?
O_O

thetriggerhappy 2011.11.25. 11:28:42

azt miért nem írod le, hogy a sokeszű kolléganőd rögtön ugrott rá, ahogyan a mindengyereklakjonjól asszony és terézváros szintén iq bajnok polgármestere?

szerintem ez az igazi vicc.

Bell & Sebastian 2011.11.25. 11:53:10

@thetriggerhappy: Lehetne megértőbb. Ha mondjuk vesz a Tescoban 15 gramm citromos kakukkfüvet a kolbászba, ott sem derül ki azonnal, ha csak száraz lószart csomagoltak.
(Azér' egy médiaszakmunkás tudhatná, a dupla fenekű újbeszél nem az álhírekben tenyészik, a valódiakban.)

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.25. 12:22:27

Azért a szimpátiatüntetést kíváncsian várom. Külön figyelem a Mandineres zászló alatt felvonulókat. :P

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.11.25. 12:23:39

hallatlan, sőt felháborító, hogy egyelőre csak két mandineres van a résztvevők között.

Böszörményi is ott lesz? lesz ilyen "nekem bejön a rendszer" ellendalocska ?

Szkander bég 2011.11.25. 12:24:38

Ugyanúgy érdektelenségbe fog fulladni, mint anno a Gyurcsány mellett meghirdetett szimpátiatüntetés.

zulik · http://mandiner.blog.hu 2011.11.25. 12:42:41

Állítólag a Moody's éjszaka megegyezett Petivel: a hitelminősítő kontójára bulizhatunk a Symbolban.

Zb74 2011.11.25. 12:45:27

"Ha a Szabad Földben jelenne meg a cikk, azt írnám: vették a lapot."

"Veszi a lapot, aki veszi a lapot! Minden szerdán Ludas Matyi!"

Altaïr 2011.11.25. 12:56:04

Lehet, hogy ilyen faszakodások helyett inkább dolgozni kéne, nem gondolod, Petikém?

tudi 2011.11.25. 16:31:37

@zero: Na ja ez a sarkalatos kérdés, mert ugye csak úgy nem megy ki az ember szimpátia tüntetésre.

Cartman 2011.11.25. 18:26:58

megirhatattok volna, hogy Skrabski Fruzsina es Hassay Zsofia (VI. keruleti polgarmester + ogy. kepviselo) is ott lesznek... :)
süti beállítások módosítása