Megfizet a nyomorult!
2011. november 15. írta: nénike

Megfizet a nyomorult!

  Csurkáék a zsidókat inkább csak szóban, esetleg újságcikkekben baszkurálták, a Jobbik a cigókkal már terepen, face-to-face keménykedett, a nagy közös ellenségkép-keresési küzdelemben végül, erős hajrával a kétharmad vitte el az arany szatyor díjat, amikor a szabálysértési törvény módosításának elfogadásával a hajléktalanokat tette meg a többségi magyar társadalom elsőszámú hivatalos kirekesztettjének.

  A jogalkotó nyilván azt gondolta, hogy szabadon választott életforma ez, egyébként is minden hajléktalannak van elfogadható szállása, csak kivagyiságból dekkol az aluljáróban, direkt hepciáskodik a hatalommal. Ilyen kemény gyerekek, na. A döntés meghozói közegészségügyi meg városesztétikai érveknek sem voltak híján. Egyedül az emberség esett a vakfoltjukra.

  Rendkívül kínosan érzem magam, amikor egy elvben kereszténydemokrata irányultságú kormány társadalompolitikai döntése nyomán egy levitézlett, szabaddemokrata, szakállas bácsi oldalára kell állnom. Itt most ez a helyzet. Iványi Gábor szerint elfogadhatatlan, hogy a társadalom peremére sodródottakat kriminalizálják. Azt pedig praktikus szempontok alapján sem értem, hogy hogyan szankcionálható pénzbírsággal az, akinek nemhogy ételre való pénze nincs, de reménye is alig, hogy egyszer majd visszailleszkedik a csirkefarhátas elitbe.

  A maguk alá piszkító emberi roncsok sokat tettek emberi méltóságuk lerombolásáért, jóérzésű ember – ha már segíteni nem tud – legalább nem vegzálja őket.
Olvastam, hogy „aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”, de nem hittem, hogy a kijelentés ilyen hamar jogszabályi megerősítést nyer. A főpolgármester természetesen elkötelezett a humánus megoldások mellett, lesznek túlélési pontok a városban és bizonyára meleg tea is. Mint ahogy Lenin elvtárs is visszadobta az ablakán berepülő labdát az udvaron játszó kicsiknek. 

  Egyetértek, az utcai hajléktalanság látványa (szagolványa) valóban kellemetlen, a piros lámpánál autósorok között kéregetők egy idő után tényleg idegesítőek. Ennél azonban lényegesen kellemetlenebb ezt a mutatványt napi 0-24-ben előadni, kiszolgáltatva esőnek, hónak, koldusmaffiának. Lehetnénk mi is önkéntes segítők, mint Peter Tyson, az IBM-es holland mókus (1:48-tól), mégsem vagyunk. Pedig.

  A II. Vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciója elég világosan fogalmaz az emberi személy iránti tisztelet ügyében: „Napjainkban különösen sürgető kötelességünk, hogy felebarátnak tekintsünk megkülönböztetés nélkül minden embert, és ha ránk szorul, siessünk is a szolgálatára; legyen szó akár egy mindenkitől elhagyott öregről, egy igazságtalanul lenézett vendégmunkásról, egy menekültről, egy házasságon kívül született gyermekről, aki érdemtelenül szenved olyan bűnért, melyet nem ő követett el; vagy egy éhezőről, aki megszólítja a lelkiismeretünket, eszünkbe juttatva az Úr szavát: »Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek« (Mt 25,40).”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1003382410

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hajléktalan-holokauszt 2011.11.15. 22:10:34

Miközben az ezredforduló alterglob mozgalmai – óvatosan, visszafogottan – újra itt vannak köztünk, miközben az occupy speace minden „civilizációs harc” ellenére egyre nyíltabban megfogalmazza rendszerkritikai észrevételeit, mikö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2011.11.15. 13:49:05

@milner:
Krisnasok, keresztenyek, zsidok mind mashol es maskeppen tamogatnak, nem tudom letezik-e valami kozos e tekintetben az egyhazak kozremukodesevel.

tevevanegypupu 2011.11.15. 13:53:39

@málnási:

Nincs helyuk szem elott, de azert leteznek es ugy latszik egyre tobben vannak. Erre csak valamelyik kormany tud igazi megoldast. Egy-egy hajlektalan otthon valoszinuleg mar nem eleg, valami szanatoriumszeruseg kellene, ahol orvosok is vannak meg szemelyzet. Es valami munka, amivel elfoglalhatjak magukat, kerteszkedes vagy jatekkeszites, mit tudom en, olyan, hogy ujra embernek erezhessek magukat.

nénike · http://mandiner.hu 2011.11.15. 13:54:20

@Tündér_Lala:

Az aluljárókban, a metró kijárókban húzták meg magukat a hajléktalanok, mert ott sosincs mínusz 10 fok. Relatív meleg helyekről vihetik most el őket.

Professor Chaos 2011.11.15. 13:57:00

@alpaca:

Laikus vagyok, nem tudom mivel lehetne megelőzni a hajléktalanságot, de tippre 10-20 év gazdasági prosperálással.
Hozzá nem értőként azt mondom, hogy párbeszédet kellene kezdeni a szakmával arról, hogy érdemes-e korlátozni ezeknek az embereknek a személyes szabadságát és pár hét alatt rendbehozni Őket egy erre specializált intézményben, megfelelő szeparációval és lelki gondozással, ezután megpróbálni visszaterelni a társadalomba.
A börtön erre biztosan rossz hely, nem próbálják orvosilag és lelkileg rendbehozni Őket, hanem csak bezárják igazi bűnözők közé, akik majd verik, kihasználják és megalázzák a szerencsétleneket.
Az, hogy biztosítanak-e ellátást az Önkormányzatok, nem értelmezhető. Az Önkormányzat azt biztosít amit akar és azt állít erről amit akar. Ha Te nem kapsz megfelelő ellátást egy (még) Önkormányzati kórházban, iskolában vagy bármilyen intézményben akkor verni fogod az asztalt, nyilvánossághoz fordulhatsz. Ezt egy hajléktalan nem teszi meg, nem teheti meg.

Alfőmérnök 2011.11.15. 14:03:28

@Professor Chaos: "és pár hét alatt rendbehozni Őket egy erre specializált intézményben, megfelelő szeparációval és lelki gondozással, ezután megpróbálni visszaterelni a társadalomba."

Az a baj, hogy pár hét kevés ezeknek az embereknek a rendbehozására. De tény, hogy ezek mentálisan súlyosan sérült emberek. Tehát betegként kell őket kezelni. Amíg ezt nem tudatosítjuk, addig nincs semmi esély a probléma megoldására. (Illetve lehet azt mondani, hogy zombik és dögöljenek meg. De ilyet csak állatok mondanak, emberek nem.)

sronti 2011.11.15. 14:04:34

@Tündér_Lala:
Várjál, leírom lassan, hátha akkor megérted, nincs elég hely, nincs elég nappali melegedő, nincs elég szálló, nincs elég éjjeli menedékhely. Min-den te-le van, kü-lö-nö-sen té-len.
Mivel pedig a szociális intézmények forrásait nemhogy növelnék, hanem az öt év megszorítás után tovább, brutálisan csökkentik éppen, ezért kurvára nem is lesz. Az pedig, hogy mindemellé még büntetik is azokat, akik nem tudnak valahová bejutni, az a cinizmusnak egy olyan foka, hogy arra már nem is lehet mit mondani. Legfeljebb az ő szintjükön, oda meg nem akarok lemenni.
Mellesleg megemlítem, hogy a börtön egy napra nyolcezerbe kerül, a szálló kb. kétezer-ötszázba, az albérlet-támogatás pedig napi kb. nyolcszázba. Szerintem teljesen logikus a legdrágább és a legszarabb megoldást választani, és nagy arccal azzal vádolni azokat, akiknek ez nem tetszik, hogy a hajléktalanok utcán élését támogatják.

migus 2011.11.15. 14:08:03

Asszem nemsokára már a mai rendszer áldozatai is veszélybe kerülhetnek!
fn.hir24.hu/karrier/2011/11/15/drasztikus-bercsokkentes-a-kozszferaban/

Kopiás Attila Steve 2011.11.15. 14:14:18

Jó látni, amikor a lelkiismeret és emberség felülírja a pártszimpátiát. Bár nem minden mondattal tudok teljesen egyetérteni, gratulálok a szerzőnek, fontosak az ilyen kiállások.

sronti 2011.11.15. 14:21:38

@Alfőmérnök: @tevevanegypupu:
Ott tartotok, ahol a hajléktalanok segítése az ötvenes évek Londonjában lehetett. Azóta történt némi előrelépés.
@Professor Chaos: Te valahol a dologházaknál ragadtál le a tizenkilencedik század környékén.

ámbátor 2011.11.15. 14:22:26

@migus: Nem azt írta, hogy "mehetne is vissza a munka világába" hanem azt, hogy "már mehetnek munkásszállóra is".
Ez körülbelül elárulja, hogy mennyit tud az ügyről.
KB annyit, mint ahány munkásszálló ma van Budapesten. Szerintem mukáltató által fenntartott munkásszálló ma nincs. A profi munkásszállók meg alsó hangon 1500/éjszakától kezdődnek (+300Ft idegenforgalmi adó!!!!). És ilyenből sincs számottevő mennyiség.

pamocsnyik 2011.11.15. 14:31:55

@málnási: Odáig egyetértek, hogy az utcákról el kell őket távolítani, a nyomor attól nekik sem könnyebb, hogy hagyjuk őket ott heverni. Viszont szerintem nem lehet ezeket az embereket sorsukra hagyni, sőt, szerintem bizonyos szempontból gyám kellene melléjük kapaszkodónak, hogy legyen esélyük "visszajönni".
A laktanyák hasznosítása jó ötlet, igazán jól megvalósítható lenne önellátó, gazdálkodó lakóotthonok kialakítása, belefoglalva az esetleges szakmát adó képzésüket is. Többször ábrándoztam már hasonlókon, mikor látom szerencsétleneket, de ilyesmihez egy ember szándéka mindig kevés.

Nénike, te pedig ez után a demagóg poszt után inkább keresd a lehetőséget, hogy megvalósítsd amit leírsz!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.15. 14:35:15

@KA_Steve: Pista, érdekes volt a kisérleted, bár szerintem felismertek, azért nem vittek be másodszor. Egyébként legközelebb valamelyik szállót látogasd meg, kiváncsiak lennénk a tapasztalataidra.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.15. 14:37:37

@pamocsnyik:
természetesen a tárolásuk emberséges, meg szociális, meg istenes, meg segítő, meg orvosi, meg minden legyen. a rahabilitálásuk, akár kertész, játékkészítő, oktatás, egyebek, reménytelen ügyek. a 99 %-nak nincs visszaút.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.15. 14:38:35

@KA_Steve: képzeljen el egy nénike posztot, amint a Vatikánra hivatkozva ekézi a fidoxot, mert az eltűri az abortusznak nevezett élve szeletelést.

Nem lenne akkor az egyetértése, félek.

tevevanegypupu 2011.11.15. 14:41:28

@sronti:

Lehet, de ezek az emberek valoban betegek, megalazottak es bennuk valoszinuleg tobb sertett buszkeseg, duh es gyulolet van mint mindenki masban, aki nem kenyszerult ilyen korulmenyek kozott elni. Fasultsaggal vagy agresszioval vedekeznek. Szoval mindenkeppen igenyelnek valamifele segelyszolgalatot.

Professor Chaos 2011.11.15. 14:42:48

@sronti:

A dologház gondolom onnan kapta a nevét, hogy kötelező volt dolgozni. A kötelező munka személyiségfejlesző erejében nem hiszem, hogy bárki hinne már.
Én írtam, hogy laikus vagyok, gondolom Te ismered a legújabb szakmai eredményeket, kutatások, kísérletek eredményeit és ez alapján tudsz egy jó megoldást írni.

caralho voador 2011.11.15. 14:45:58

@KA_Steve: húzzál vissza az LMP-s segglyuk kettős mércére. Azt meséld el inkább, a kis irományod alatt te és a toleranciabajnok barátaid vajh' miért nem reagáltátok Modor Tibi azon kommentjére, hogy "Így van. Tenni kell értük: blogolni, ülősztrájkolni, tüntetni. "

Amúgy, aki visszavezetésről stb. süketel, az látott már hajléktalant? Egy rétegük tökéletesen elállatiasodott (rossz szó, mert állatok sosem kerülnének ilyen állapotba), rajtuk, tudom, csúnya-rondaság, amit mondok, de már csak a tarkónlövés segítene.

A toleranciabajnokok szokás szerint csak a deviáns kisebbség következetlen érdekvédelmét vállalják fel (többnyire a karosszékből), az enyémét pl. nem, hogy az adómból fenntartott köztereket stb. normálisan használhassam?

Aki hajlandó tenni, azt támogatni kell (megjegyzem, Pesten aki akar, az azért találhat munkát, szórólapozás, miegyéb), aki pedig megtagadja bárminemű olyan magatartásforma követését, ami alapján kiérdemli az 'ember' jelzőt, azt a többség érdekében igenis el kell távolítani.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.15. 14:46:04

@tevevanegypupu:

sértett büszkeség? kénytelenek így élni? édes istenem, milyen romantikus maga! :)))

Alfőmérnök 2011.11.15. 14:52:10

@caralho voador: Az érdemli ki az "ember" jelzőt, aki megpróbál segíteni a másikon és nem a tarkónlövést ajánlja megoldásnak, te prosztó féreg.

ketroot 2011.11.15. 15:07:29

@migus:

Pontosan.

Persze büntetni egyszerűbb...

Doctor Proctor 2011.11.15. 15:10:27

@Steerio: Önmagában az h nins saját lakásod nem bűn...az lesz ezentúl tilos (nagyon helyesen) h emberek az utcán aludjanak. Persze sokan nem a saját hibájukból kerülnek az utcára, de ez kb. olyan hogy sorozatgyilkosokat sem engedünk az utcán rohangálni, csak mert szegények nem tehetnek róla h elmebetegnek születtek...Egy dolog megérteni a hajléktalanság, mint társadalmi jelenség komplex okait és egy teljesen másik dolog kezelni a problémát - méghozzá nem csak hosszú hanem rövidtávon. Rövidtávon pedig a probléma kezelése nem más mint a hajléktalan ellátó kapacitások bővítése ill. ezzel párhuzamosan az utcán alvás szankcionálása. A kettő együtt lehet csak hatékony.

TitokJolán 2011.11.15. 15:17:23

Nekem volt egy javaslatom hajléktalanügyben ,közzéteszem hátha ...:

Szolgáltatóközpont hajléktalan polgárok számára

A szolgáltató központ lelke egy csomagmegőrző lennne amely bárkinek a rendelkezésére áll, aki regisztráltatta magát a központnál.
A megőrzéshez szükség van nagyobb mérető zárható kabinokra, éjjeli őrzésre és
ellenőrzésre(csak meghatározott jellegű és állapotú tárgyak kerülhetnek bele, élemiszer például értelemszerűen nem.)
szolgaltatására(például előfordulhat hogy éjjel elered az eső és valakinek szüksége lesz a vízhatlan holmijára stb.
Később ha működik a rendszer gondolkodhatunk egy hűtőhelységeben is vagy kamrában amelyben élelmiszer is tárolható.

Az őrzés mellett lehetséges felajánlani olyan szolgáltásokat amelyek karbantartó, javító jellegűek és bizonyos feltételek melett(hajléktalan igazolás, regisztráció, megfelelő higéniaia állapot, ) ingyenesek.
Mosoda, vasalás, tísztítás, tásak és cippzás javítás
Cipész

Fodrász ,borbély (gyógypedikűr, szószerint életmentő lehet)

Könyvtár-hangoskönyvtár számítógép. Netkapcsolat.
Egykis rádió vagy egyéb elektromos felszerés javító.

Ruha és egyéb felszerelési tárgy kölcsönző(pl:sátor, bogrács szerszámok, seprű stb.)
Bicigli és egyéb kerekes járgány javítóműhely.

Minden olyan tevékenység és eszköz elérhetővé tétele amely hozzásegíti az időlegesen vagy hosszasan anyagi zsákutcába jutott , de mentálisan jó állapotban lévő embereket ,hogy segítsenek önmagukon és egymáson.

Asztalos Gábor 2 2011.11.15. 15:28:41

Aki ennyire szívén viseli a csövesek sorsát, az fogadja be őket a saját otthonába. Max 10 e van belőlük Bp-en, csak van 10 e szabad, demokrata ember, aki nem ilyen kirekesztő, mint a fideszesek! Adjanak ők szállást, nem hiszen hogy ne lenne a lakásukban 2 nm szabad hely!

X Y kronosz óra 2011.11.15. 15:35:48

@Asztalos Gábor 2:

Igazad is van, börtönbe az összessel, meg azokkal is, akik "szívén viselik a csövesek sorsát". Legyen végre rend!

tevevanegypupu 2011.11.15. 15:38:27

@málnási:

Emberekrol levelezunk draga jo malnasi, azert azt ne felejtse el.

adambum 2011.11.15. 15:41:17

A keresztényi gondolat arról szól, hogy annak segítünk, aki maga is igyekszik. Segíts magadon, és Isten is megsegít.

A jajveszékelőknek ajánlom figyelmébe, hogy több hajléktalan-ellátóhely is épült az elmúlt pár évben, adófizetők forint-millióiból. Azt kellene elérni, hogy legalább ezek teljenek meg.

A hajléktalanok "kriminalizálása" nyilván nem fog közvetlenül működni, és nem is ez a végcél. Nyilván nem fognak holnaptól hajléktalanokat indefinit időre bebörtönözni..

Az a cél, hogy nekik egy kicsit kellemetlenebb legyen, hogy ők is úgy lássák, érdemes lépniük, ha a pesztrálástól szabadulni akarnak. Ilyen értelemben ez egy nagyon jó törvény!

sronti 2011.11.15. 15:42:58

@caralho voador: Mellesleg van olyan hajléktalan, aki szórólapozik, próbálj fenntartani egy albérletet szórólapozásból. Hajrá, sok sikert!
@tevevanegypupu:
Az van, hogy egy csomó hajléktalanról nem is tudod, hogy hajléktalan, pont azokról, akik mondjuk szállón élnek már régóta, van egy munkájuk, amiből ugyan nem tudnák önállóan fenntartani magukat, de némi segítséggel már igen. Ők nem betegek mentálisan, csak mondjuk elváltak, és a feleségnél maradt a lakás, betegek lettek, amitől nem tudták folytatni a munkát, kirúgták őket és negyven-ötven évesen nem találnak munkát, gyakori ezek valamilyen kombinációja. Megdöbbentően egyszerű hajléktalanná válni, nem is gondolnád, milyen könnyű.
A hajléktalanok problémáját nem érdemes, sőt káros egy az egyben a padon fekvő koszos emberek problémájaként látni, mert a hajléktalanok többsége nem ilyen, legfeljebb évi néhány esetben alszik az utcán, de nincs lakáshoz kulcsa, másrészt meg simán vannak a "padon fekvők" között olyanok, akiknek van lakása, csak úgy berúgott éppen, hogy nem ment haza, vagy magányos, és nem tud máshol barátokat találni, mint a hajléktalanok között . Azok, akiknek a problémája ilyen egyszerű, pl. egy válás miatt elbukta a lakását, ott a szociális bérlakás-, albérlet-támogatás vonal lenne a megoldás, a felszabaduló pénzeken pedig kisebb, komplex segítséget nyújtó helyeket lehetne nyitni, ahol van elég szociális munkás nem csak a minimális rend fenntartására, hanem segítségnyújtani is, a végső cél pedig mindenképpen a saját bérlakásba/albérletbe juttatás lenne. Rengeteg olyan önkormányzati lakás áll üresen, amiket semmilyen módon nem hasznosítanak, csak arra várnak, hogy valamilyen mutyi során ellopják őket. Ezek nem viccelek, ezerszámra állnak üresen. Ezeket lehetne használni akár erre is. Nem azt mondom, hogy mindenhová költöztessünk hajléktalant, de lehetne értékes helyen lévő lepukkant lakást eladni, és kevéssé frekventált, de felújítottat venni belőle, amit ki lehetne adni. Abban igaza van Kocsiséknak, hogy ezt kerületi szinten nem lehet kezelni. Rengeteg lehetőség van, csak élni kéne vele.

sronti 2011.11.15. 15:49:04

@adambum:
"Az a cél, hogy nekik egy kicsit kellemetlenebb legyen"
Erre nincsenek szavaim. :(

adambum 2011.11.15. 15:52:14

@sronti: Helyesbítek: az a cél, hogy nekik IS egy kicsit kellemetlenebb legyen.

Mert az nem OK, hogy én tisztán tartom a környezetemet, ő pedig ott bűzölög előttem, és nem is próbálkozik.

Ne haragudj: lehet hogy ez kőszívűség, de mostmár elegem van!! Sehol a belvárosban nincs ennyi -- és ilyen pofátlan(!) -- kéregető, akinek ha mondom hogy NEM, akkor is jön utánam. És nem egyszer fekáliát hagy az ajtómnál.

Vannak szerencsétlen emberek, de nem ennyi. Ezt mostmár el kéne felejteni, hogy ő nem tud magáért tenni, én tegyek érte helyette, és legyek toleráns meg minden.

adambum 2011.11.15. 15:56:51

@sronti: Még egy dolog. Ha valaki szerencsétlenül járt, az nem ad felmentést a tisztességes törekvés alól.

Ezek -- akik engem kiakasztanak -- nem törekszenek semmire. Olyan hajléktalan is biztos van, aki törekszik, és nem látom. Vele nincs is bajom.

De ezek, akiket látok, csak várják a segítséget. Ebből van sokunknak elege.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.15. 15:59:10

az első bekezdés ritka ostobára sikeredett

Valandil 2011.11.15. 16:09:50

A TBC miatt (mármint robbanásszerű terjedése) még nem lettek a jogvédők pofán baszva? Én pl. szeretném elkerülni, hogy a tömegközlekedésen a hajléktalanoktól bármilyen komolyabb betegséget elkapjak - ez még talán nem ütközik részemről mindenféle jogszabályba.

Asztalos Gábor 2 2011.11.15. 16:22:00

@X Y kronosz óra:
"
Igazad is van, börtönbe az összessel, meg azokkal is, akik "szívén viselik a csövesek sorsát". Legyen végre rend! "

Ki mondta hogy börtönbe minddel?
De amíg egyes fasszopó libsi férgek csak pofáznak, és próbálják az államra tolni a felelőséget és minden költséget, vajon miért nem inkább tesznek ők maguk az általuk nagyrabecsült csövesekért?

Lábszár Ervin 2011.11.15. 16:36:13

@Asztalos Gábor 2:
Ez a libsi féreg alapot hozott létre a szegények támogatására:
hu.wikipedia.org/wiki/Szeg%C3%A9nyeket_T%C3%A1mogat%C3%B3_Alap

Ez pedig hajléktalanszállót működtet.
epvalasztas2009.lmbtszovetseg.hu/politikusok/ivanyi-gabor

Most te jössz.

teknős 2011.11.15. 16:45:48

@Lábszár Ervin: Azért álljunk meg egy szóra!

Az a tény, hogy a hajléktalan szállók 100% kihasználtsággal működnek tényszerűen talán igaz, de talán azt is meg kellene nézni, hogy kikkel töltik fel azt a 100%-ot. Mert az is előfordulhat ( és a HV múlt heti száma éppen ezt pedzegette), hogy nem azok kapnak hajléktalan ellátást, akik a legjobban rászorulnak, hanem azok, akik a legkényelmesebb és leghasznosabbak az ellátó szervezet szempontjából.

1. Nem hajléktalanok.
2. Ha azok is, a legfinomabb formájuak, akikkel a legkevesebb gond van.

A pénz meg így is, úgy is becsengett a kasszába, csak éppen a gond maradt a társadalom nyakán.

Ennek ellenére nem osztom a kormányzat álláspontját a hajléktalanok kriminalizálását illetően , ez is csak egy az ostoba, rövidlátó kormányzati intézkedések közül, de lehetne bizonyítani, hogy tévedek és tényleg csak arra lesznek kényszerítve, hogy tegyenek valamit a sorsukért és nem a bűnözővé válásuk segítése a cél...

telefonko:zpont 2011.11.15. 17:09:50

A hétvégén Szegeden jártam - konkrétan egy szépen felújított térre sétáltunk el a gyerekekkel arra az időre amit el kellett töltenünk. Egy víztorony van a tér közepén, tábla a falán hogy a 2006-os árvíz meddig ért: a teret tehát max 5 éve újították fel. Körben padok, a padok közt híres szegediek szobrai, mintaszerű az egész tér; európai a szó kulturális értelmében. A padokon hajléktalanok, pont az egyik pad mellett elsétálva mellettem sikerült egy akkorát köpnie az egyiknek hogy a felújított padon nagyjából 8 centis "termék" csorgott le. Sárgás színű, beteg váladék hogy konkrétabb legyek. Ettől talán nem túlzás azt mondani hogy a tér nem tudja közösségi szerepét betölteni. És akkor ezt most magyarázd el magadban legalább egy ötévesnek, hogy is van ez.

Bell & Sebastian 2011.11.15. 18:02:35

Viszünk ruhát a központi szállóra, adok egy százast alkalmanként, esetleg meghívom egy sörre, váltok vele pár szót, karácsonykor gyűjtünk nekik, ház körüli munkát kapnak.
Mivel nem vagyok városi, a fenti tippeken kívül mással nem szolgálhatok.
Viszont a bozótban tanyázókkal és padon alvókkal, roncsautó lakókkal szemben csak kellene valami törvény, hogy a rendőr intézkedni tudjon, nem?

Kriminális egy szubkultúra, falkákba verődve kissé felszorzódik a veszélyességük, nem gondolják?

loláb 2011.11.15. 18:13:59

Azt hittem hirtelen, hogy a modorosblogon vagyok, de nem...

Asztalos Gábor 2 2011.11.15. 18:43:57

@Lábszár Ervin:
Én leszarom a csöveseket.
A sok lisbi szardarab, aki annyira rajong értük, az istápolja őket. Ha erre nem képesek, akkor pofa be, és takarítsa el a rendőrség az ön- és közveszélyes hulladékokat az utcákról.

Asztalos Gábor 2 2011.11.15. 18:46:04

@Lábszár Ervin:
Amely hajléktalanszállók korábban csövesenként 100 e ft-ba kerültek az adófizetőknek. Nem a libsi férgeknek, hanem mindannyiunknak.
Ezért rinyál ez az élősködő banda, mert ezután kevesebb közpénzt nyúlhat le a hajléktalanellátó maffia. Amelynek a hajléktalanság fenntartása a célja, hisz anélkül pénzt sem kapnának.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.15. 18:59:52

@nénike:

Mindenkit megfertőzött a liberális métely, megy a lelkiismerettorzult, beteges, dekadens duma. Itt is és ott is --- mindenütt. :-(

Először is: a hajléktalanság nem jog, hanem állapot. Méghozzá emberhez méltatlan állapot. Az emberi méltóságra hivatkozva nem követelhetjük valakinek a méltatlan állapothoz való jogának biztosítását. Másodszor is: a hajléktalanság úgy a személyre, mint a közösségre nézve komoly veszélyforrás. A személyt felőrli, elpusztítja, a közösséget bomlasztja, demoralizálja, közbiztonsági és közegészségügyi veszélyforrás. Tehát: mind a személynek, mind a közösségnek minden tőle telhetőt megtenni a hajléktalan állapot megszüntetéséért. A hajléktalannak nincs joga hajléktalannak lennie, a hatalomnak pedig kötelessége minden tőle telhetőt megtennie a hajléktalan hajléktalan állapotának megszüntetéséért.

Rossz lelkiismerettel hazudnak a libsik (amikor a hajléktalanok jogaiért vinnyognak) és rossz lelkiismerettel hazudnak a jelenlegi hatalomgyakorlók is, amikor (szintén liberális elvekből tákolva maguknak hamis érveket) a hajléktalanságból "egyszerű" közrendvédelmi problémát kreálnak.

A megoldás a keresztényi alapú társadalmi szolidaritás. Amíg a hatalom nem mondja azt, hogy: kötelességem ezekkel az emberekkel emberként bánnom, amíg nem mondja azt a közösség (a társadalom) tagjainak, hogy nekünk közös dolgunk ezeket az embereket minden erőnkkel megpróbálnunk visszavezetnünk a közösségbe és helyet biztosítanunk számunkra magunk között, addig a probléma csak egyre hízik, terjeszkedik és egyre ocsmányabb formákban fog megjelenni. A hajléktalanság problémájának kezelése komplex feladat: van, akinek elég szállást és/vagy munkahelyet biztosítani, van, akinek orvosi ellátásra (is) van szüksége, van, akinek mentorra (is) van szüksége, van, akinek elmegyógyintézetben van a helye, van, akinek rehab-intézményben és van, akinek börtönben.

Hogy is mondta, aki mondta? Senkit sem hagyunk az út szélén?

Ajánlott megmondás: magyarido.blog.hu/2011/11/03/eg_es_fold_a_vagy_ugyanazt_jelenti_e_az_a_kijelentes_hogy_a_tarsadalmi_igazsagossag_arrol_szol_hogy_

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.11.15. 19:15:48

@bbjnick:
Ez a Náncsinéni egy proli, ha jól értem. A három funkciója közül nekem is csak egy jut az eszembe.
Írás.

Tündér_Lala 2011.11.15. 19:49:41

Ok akkor beszéljünk az eddigi gyakorlatról.
Eddig Mindenki lakhatott az utcán, annak minden következményével együtt. A humánum abban merült ki, hogy éjszakai tömegszállásokat tartottak fenn, ezek szerint azt is keveset, ahol este 6 és reggel 7 között tartózkodhattak, ahol egy pricset kaptak, holmijuk álmuk alatt közpréda volt, erőszakoskodtak velük (a szükségesen túl stb.
Nos el is tudom képzelni, hogy ilyen körülmények közé , csak életveszély esetén akartak az emberek bevonulni.

Igen, igazuk van, magam is ezt gondolom, a volt laktanyákat, munkásszállókat - nyilván azért ott is rendet tartva - erre a célra kellett volna fenntartani, elfogadható költségekkel üzemeltetni. Ezzel szemben ezeket eladták, pedig az ilyen ellátás nyújtana egyedül lehetőséget, hogy aki lakhatását elveszítette, ne csússzon le végérvényesen és visszavonhatatlanul, tisztálkodhasson, akár onnan is munkába járhasson, esetleg újból önállósodhasson.
Ezek mostani megteremtése azonban súlyos pénzekbe kerül. Ezek léterhozása elősorban az újonnan ilyen helyzetbe jutottakon segíthetne. Ez kellene hogy legyen a cél.
A végletesen lezüllötteken azonban nem segít, mert ezek semmiféle kötöttséget, alkalmazkodást már nem képesek elviselni.
Mit kellene tenni, hogy utcáinkat tereinket ne lepjék el ezek a szerencsételen emberi roncsok, akiket a neoliberális társadalom felfogásnak köszönhetünk. A piac mindent megold, mi ?
És tetszik vagy nem, én azt is ennek a felfogásnak tulajdonítom, hogy joguk legyen az utcán megfagyni. Hát nem, az embereket néha kényszer intézkedésekkel kell rábírni arra, ami a saját- és a társadalom érdeke egyaránt.

A témával foglalkozni kell, pénzt kell áldozni rá, aláírom, de az intézkedés sorozat másik lába igenis karhatalmi kérdés is. Humánumra pedig nekem senki ne hivatkozzon, amikor napi szinten találkozik a fennti képhez hasonló állapotban levő emberekkel az utcán.

Babilen Tatarszkij 2011.11.15. 20:07:13

Nagyon kellett ez a poszt, respekt.

Bell & Sebastian 2011.11.15. 20:13:09

Kellett, mint ónos eső az autópályán.

bunko_jobbos 2011.11.15. 20:17:44

Régi bölcsességem, sokszor mondogatom:

Ha támogatjuk a horgászokat (pl. anyagilag), akkor egyre több horgász lesz az országban. Ha támogatjuk a sárkányrepülőzést, akkor egyre több lesz a sárkányrepülő. És ha támogatjuk a szegényeket, akkor egyre több szegény lesz.

Paradoxonnak hangzik, de nem az. Egyszerűen, ha támogatsz valamit, akkor azt egyre könnyebb lesz művelni. Mindig sodródik hozzájuk valaki, de lemorzsolódás meg nem nagyon lesz.

Ue. igaz a hajléktalanokra is: minél rosszabb nekik, annál jobban rá vannak szorítva arra, hogy kitörjenek belőle. Aki úgy támogatja őket, hogy minden változtatási kényszer nélkül segít, valójában nyomorban tartja őket.

Ehhez persze élettapasztalatra meg gondolkodásra van szükség, ez pedig nem mindenkinek adatik meg. De azért gondolkozz!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.15. 20:51:42

@Bell & Sebastian: @Tündér_Lala:

Látják, erről kellett volna Kötcsén közös álláspontra jutni! '90 óta kenjük-maszatoljuk-hazudjuk el a szolidaritás kérdését, egyre vastagabban rakódik ránk a sz*r. Tisztázni kellene már végre, hogy mihez is tartsuk magunkat!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.11.15. 20:51:52

@bunko_jobbos: Abból kiindulva, hogy egyre inkább túlszabályozott már a puszta lét is -egy aktív családnak főállású könyvelő kellene, hogy kezelni tudja az input számlákat és az output pénzt-, nem meglepő, hogy aki a ebben a dzsungelharcban a rövidebbet húzza, hamar az utcán végzi, vagy legalábbis méltatlan körülmények közt kénytelen tengetni az életét.

Ha a haranggörbe bal oldali ágán sok az otthontalan, a szimmetrikus felén mindnek ott van a haszonélvező párja.

Mivel ezek (az utóbbiak) a véleményformálók, azt akarják beadni, hogy a közepe szolidáljon, toleráljon és szponzoráljon (saját zsebből, maximum a közösből), holott éppenséggel ők generálták a problémát.

Volt már egyszer itt hárommillió koldus országa, most majd megint lesz.

Ekkora mentőakció csak vaskézzel, központilag szervezhető meg, az logisztikai ténykérdés, ami csak a tüneti kezelés része.

Az előidéző okok enyhítésével, azaz az ambuláns kezeléssel meg azokat bíznám meg utoljára, akik a bajok okozói.
Ugyanis csak uszítani képesek, holott legszívesebben patkánymérges szendvicseket dugnának a kukákba.

A megoldás lényege, hogyha sokba kerül, sokat kell elvenni. Hogy kiktől, az nem is kérdés. Ezt ők is jól tudják, ezért nyomulnak abba az irányba, hogy kerüljön kevesebbe és fizessük a közös kasszából.

Csakhogy ezen már túl vagyunk. Luxusingatlan -adó, az kellene valójában. Mondták, hogy nem lesz, ha meg mégis lesz, akkor általános lesz.

Addig is, marad a zsuppkocsi.

Bell & Sebastian 2011.11.15. 21:08:13

@bbjnick: Ez a kötéltánc csak addig megy, amíg elő nem idézik a valódi, forradalmi helyzetet. Pontosabban ellenforradalmit. :)

Az mindig a vég kezdete, amikor csak az elnyomást srófolják/képesek feltekerni (rendőrség létszáma, bűntetetési tételek emelése, NAV megerősítése, gyorsított végrehajtás és a többi), ezen még az sem változtat, hogy mindez végső soron külföldi nyomásra történik mindez.

Az állam az egyre kevesebb pénzből egyre többet zabál fel, ami rossz ómen, bárki meglássa.

egy nagyi 2011.11.15. 21:28:33

gloire:

Mikor láttad te belülről azt a VIII. kerületi hajléktalan szállót? Jobb,ha tudod, hogy az a szakállas ember óvodát, iskolát működtett az elesett emberek gyermekei számára, jobb ha tudod, hogy az állami költségvetésből kevesebbet kapnak, mint korábban. Jobb, ha tudod, hogy ez a szakállas ember minden nap azt a sovány kosztot eszi a hajléktalanjai asztalánál. Lelkipásztori tevékenysége sem elhanyagolható. Egy szent ember.
Morális fölénye óriási sokunkhoz képest. Mikor fogsz Te egy hajléktalan szemébe tiszta tekintettel benézni.Magamat is utálom, mert nem vagyok képes karitatív munkát végezni, de aki valamilyen kézzelfogható jót cselekszik arra fölnézek.Amennyiben Te nem vagy ilyen lúzer, vannak bankszámlái a hajléktalanokat ellátó szervezeteknek.

Bell & Sebastian 2011.11.15. 21:44:39

@egy nagyi: Hol lehet SMS -ben szavazni, ellenvéleményem lenne.

Bell & Sebastian 2011.11.15. 22:04:18

@bbjnick: Gasper linkje alatt : együtt Bulányi György, Várszegi Asztik, Íjjas József, Kertész Ákos apja, Radnóti Miklós, Sík Sándor, numerus clausus, Szeged, illegalitás, kommunisták. Ajjaj!

www.youtube.com/watch?v=vwstewsOWKQ&feature=related

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.15. 22:34:32

@egy nagyi: a szent ember főiskolájáról lehet tudni, hogy nem szent.

Treuga Mei 2011.11.15. 22:42:56

@Dr. Zerge:

"Kérdezem, hol vannak az én jogaim." A jogoknak van egy hierarchiája jobb civilizációkban. Pl. az élethez fűződő jogok erősebbek a bourgeois kényelemhez fűződő jogoknál.

"Az utcán szarás" leginkább abból következik, hogy kis hazánklabn elmulasztja a liberális jogállam (kevesebb állami beavatkozást, kevesebb adókat, mint tudjuk!) az utcai mellékhelységek biztosítását - a hajleszeknek mondjuk ingyenesen. Akinek pedig nincs lakása, viszonylag ritka a saját wc-je is. Az alapkésztetések (az evés mellett pl. az ürítés, ugye...) biológialag determináltak. A "kukabúvárlás"büntetése baromság, ugyanis a kukák kiborítása ma is böntethető, ha meg rendet hagy maga után, akkor minek erre egy apparátust fönntartani? A haveri cégek kifizetésére a fertőzésveszély MÍTOSZÁRA hivatkozva?

Az OPNI rusnya ügy. Nem volna rossz, ha a rezsim annak kiváltásával kezdené, mielőtt bekeményít. Ígérték, de eddig nem sikerült egy olyan színvonalú központi intézményt létre hívni...

Józsefvárosnak aligha kerül sok pénzbe a hajléktalankérdés. A kötelező feladatokra sem költenek. Eddig évi 700.000 ft volt hajléktalanellátásra. Most, hogy vegzálják a hajléktalanokat, sok (minimum 15) millióba kerül a projekt csak szeptembertől decemberig... ÉS persze vicces úgy tenni mint ha a VIII. kerületben a hajléktalanoktól értéktelenednének el az ingatlanok, nem fordítva volna: olyan lepattant kerület, hogy a hajleszek leginkább oda mennek - és utánuk mennek a civil ellátószervezetek.

Annak örülök, hogy a sorrend legalább nem tetszik Önnek! Arról azonban érdemes elgondolkodni, hogy ha a szállásokkal, OPNI-val, szocmelós-finanszírozással kezdenék, fölmerülne-e egyáltalán ez a búbájos hajléktalantörvén, amit most megszavaztak...

Az meg, hogy Ön egy nagyképű fasz, aligha jutott eszébe bárkinek is e bejegyzése közzétételéig...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.16. 06:43:49

@Treuga Mei: Te fiszem-faszom proletár, az, hogy én egy nagyképű fasz vagyok, az itten köztudomású. A joghierarchiáddal meg eriggy a búsba, nem azt mondtam, hogy dugózzák le a flexibilisek valagát. Nincs olyan biológiailag determinált jog, ami az ablakom alá szarást, hugyozást engedné. Abból, hogy kevés, és silány az ellátás nem keletkezik másablakaalászarási jog, a jó kurva életbe!

700.000, hogyne. Ha érdekel, hogy a többi sületlenségedre miért nem böfögök, hát ezért. 700.000! Baszd meg!

pierre bayle 2011.11.16. 08:55:39

Voltaképpen köszi a mandinernek ezért a tisztességes cikkért, de azért nem állom meg, hogy ne kössek bele a levitézlett jelzőbe Iványi kapcsán - ezt azért hogy tetszik képzelni...?

A házasságon kívül fogant gyermek, aki nem tehet a "bűnről" az pedig megaLOL, majd szólok az összes ismerősömnek, aki házasságon kívül neveli a pulyát, hogy ne féljen, tán még üdvözülhet is az a büdös kölök, ha kezet csókol a pápának.

Lábszár Ervin 2011.11.16. 09:22:42

@pierre bayle:

Levitézlett szabaddemokrata - szerintem így értette.

köszönni meg én fogok 2011.11.16. 11:47:25

@Asztalos Gábor 2: nem a csöveseket szarod te le, hanem minden más embert.

Az ilyen nem való társadalomba, mert szétbassza azt önző követeléseivel. Mindig többet vesz ki a közösből, mint amennyit belerak, s közben habzik a szája a szegények ellen.

köszönni meg én fogok 2011.11.16. 11:52:13

@Bell & Sebastian: és szerinted miféle pénzből újították fel azt a teret szerinted? Az azt használók - pl. te - adakozásaiból?

Lófaszt, adóforintokból, amit azért fizetünk, hogy legyenek közösségi szolgáltatások. Pl. hajléktalanszállók, rendes szakemberekkel. Ehelyett a középosztály és az elit ezeket a befizetéseket mindig eltéríti saját céljaira, pl. saját lakókörnyezete szépítgetésére, aztán baszogatja a szerencsétleneket, hogy miért alszanak a szépen felújított padon. Hát ez a képmutatás.

tarackos 2011.11.16. 12:02:30

Ez van ha operett-keresztényekről van szó. Így van ez minden mással is, csak egy máz rajtuk. Ahogy növekszik a trágyadomb amit már másfél éve lapátolnak, egyre nyilvánvalóbb, hogy az égvilágon semmihez sem értenek. Gondolom emiatt van kisebbségi komplexusuk amit a csórók vegzálásával kompenzálnak, meg az óriási arccal és a szájkaratéval. Csupa semmire sem használható dolog, így aztán nem csoda ha megint a csőd szélére sodródott az ország...

köszönni meg én fogok 2011.11.16. 12:21:05

@bbjnick: "Mindenkit megfertőzött a liberális métely"

főleg a te agyadat. Amiket a hajléktalanokat védőkről mondasz, mind hazugság, ugyanis.

SENKI nem mondott olyat, hogy a hajléktalanság jog lenne. Ez a te beteg elméd szüleménye. Olyat sokan mondtak, hogy a LAKHATÁS emberi jog.

"Az emberi méltóságra hivatkozva nem követelhetjük valakinek a méltatlan állapothoz való jogának biztosítását"
Újabb beteg félremagyarázás. A "jogvédők" azt követelik, hogy a társadalom segítsen - az emberi méltóság nevében. S ha nem segít, akkor legalább ne rontson a helyzeten.

Amit meg a "keresztény alapú" szolidaritásról írsz, az szintén hazugság. Jézus annyit mondott, hogy segítsd embertársadat, s nem hadovált össze vissza kötelességről meg visszaillesztésről.

"a hajléktalanság úgy a személyre, mint a közösségre nézve komoly veszélyforrás."

Na persze. Nincs ennél nagyobb, talán csak a bolsevizmushoz mérhető!

Szóval nem az. Sőt a te szempontodból, aki kereszténynek hazudod magad, éppen hogy alkalom és lehetőség az irgalom és az alamizsnálkodás gyakorlására, arra, hogy a legnyomorultabban is meglásd az emberfiát, nem pedig arra, hogy egy mindenkit átnevelő fasisztoid államról álmodozz.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.16. 12:33:22

"Nem szeretek pénzt adni jótékonyságból, pénz helyett az időmet és az energiámat adom."

nagyon szép, követendő mondat.
DE!
mi van azokkal, akik nagyon szeretnének segíteni mert az EMBERI érzés bennü(n)k van, viszont a napi tizenórás hajtás a mindenféle luxus nélküli megélhetésért kiszívja minden energiánkat, elveszi minden időnket?
annyiban különbözünk a kéregetőtől, hogy van fedél a fejünk felett és fizetésből élünk. úgy ahogy...

csak a kormánynak fontosabb a maga házatája és magasról szarik ránk.
IS.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.16. 15:15:40

@köszönni meg én fogok:

Nem kell a púder, nem kell a vaker, nem kell a rizsa, a hazug fröcsögésetek pedig már a f*xt sem érdekli! Az a szomorú igazság, hogy nektek ezek a szerencsétlen, utcán megfagyó, saját mocskukba elrohadó emberek csak alkalmat szolgáltatnak ahhoz, hogy ordítozhassatok, vitustáncot járhassatok, saját önzésetek körül. Már az elemi logika, a józan ész sem számít! Te megmételyezett! Tudod te mi az utcánélés joga?! Mit számít nektek más nyomora, szenvedése, csak ti szabadon tébolyoghassatok, tobzódhassatok, uzsorázhassatok, magzatotelhajthassatok, másokat megronthassatok, "keresztényezhessetek", mert nektek ahhoz jogotok van! Nyomorultabbak vagytok, mint azok a fagyoskodó hajléktalanok a kapualjakban és a kukák mellé vetett vackukban!

ü
bbjnick

köszönni meg én fogok 2011.11.16. 15:35:41

Hát köszönöm ezt az igazán keresztényi epeömlést.

Azért legközelebb tedd fel magadnak a kérdést, mielőtt beírkálsz: "what would Jesus say?"

Nagyon érdekes lelkigyakorlat, nagyon erős jellemfejlődést tud elindítani :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.16. 16:22:04

@köszönni meg én fogok:

Jézus világosan beszél:

"Mt 24.45
Ki a hű és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik?
Mt 24.46
Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja!
Mt 24.47
Bizony mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli.
Mt 24.48
De ha a szolga hitvány s magában azt gondolja, hogy "Késik a gazdám" -
Mt 24.49
ezért ütni-verni kezdi a többi szolgát, és együtt eszik-iszik a részegekkel;
Mt 24.50
ura egy olyan napon jön meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem is sejti.
Mt 24.51
Kettévágatja és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz."

ü
bbjnick

VIII. Nagyapó 2011.11.16. 17:39:48

Asszem, nem volt meg, de kapcsolodik...

metazin.hu/node/2411

Alfőmérnök 2011.11.16. 21:42:03

@bbjnick: Most megint kiokádtad magadból a gyűlöletet, te ostoba paraszt?

Bell & Sebastian 2011.11.16. 22:19:42

@köszönni meg én fogok: Lényegében így van, csak én ettől többet mondtam. Ezeket a szociális programokat azoknak a nyakába varrnám, akik futószalagon termelik a hajléktalanokat, jól megemelném a hozzájárulásukat.

Bell & Sebastian 2011.11.16. 22:26:16

@Alfőmérnök: Mi vagy te itt faszikám, az önjelölt ávéhás? Nehogy egy jótét lélek kitegye ide a pedigrédet, aszt mehecc vissza az ördög likába, onnan még jobb a kilátás, ha már szeretsz megfigyelni.

Alfőmérnök 2011.11.16. 22:29:54

Utoljára szólok hozzád: huzzál a büdös kurvaanyádba, te elmebeteg, paranoid faszparaszt!

Bell & Sebastian 2011.11.16. 22:57:36

@Alfőmérnök: Nem kell szappan? (Ugyanitt lámpavas és -ernyő.)
Ha sokat veszel, Sonder..., nna, csak megvan, -angebot.

Alfőmérnök 2011.11.16. 23:00:28

"A paranoid skizofréniát a téveszmék és a hang hallucinációk uralma jellemzi; a szétesett beszéd és az érzelemzavar kevésbé kifejezett. A hebefréniás vagy szétesett skizofréniát a felbomlott beszéd és viselkedés, és a sivár vagy nem odaillő érzelmek jellemzik. A katatón skizofréniában a testi tünetek dominálnak, pl. mozdulatlanság, vagy szélsőséges mozgásos tevékenység és bizarr testhelyzetek felvétele. A differenciálatlan skizofréniában gyakran az összes csoport tünetei megtalálhatóak: téveszmék és hallucinációk, gondolkodás zavarok és bizarr viselkedés, és a hiány vagy negatív tünetek. (...)
Kezelés

A kezelés általános célja a pszichotikus tünetek csökkentése, a tünetekkel járó epizódok és a cselekvőképesség romlásának megakadályozása; és annak a támogatása, hogy a cselekvőképesség a lehető legmagasabb szinten fennmaradjon. Az antipszichotikus gyógyszerek, a rehabilitáció, és a közösségi támogatással végzett tevékenységek, illetve a pszichoterápia a kezelés három legjelentősebb eszköze.

Az antipszichotikus gyógyszerek hatékonyan csökkenthetik vagy megszüntethetik az egyes tüneteket, pl. téveszméket, hallucinációkat vagy felborult gondolkodást. Ha a heveny tünetek lezajlottak, az antipszichotikus gyógyszerek további folyamatos szedése jelentősen csökkentheti a további epizódok előfordulásának valószínűségét. Az antipszichotikus gyógyszereknek sajnálatosan jelentős mellékhatásaik vannak, ilyenek lehetnek a szedáció, izommerevség, kézremegés és testsúlygyarapodás. Ezek a gyógyszerek tardiv diszkinéziát is okozhatnak, ami akarattól független mozgászavar és leggyakrabban az ajkak és a nyelv görcsös, szabálytalan mozgásából, illetve a kezek és lábak csavarodó mozgásából áll. A tardiv diszkinézia nem feltétlenül szűnik meg a gyógyszerek elhagyása után. A tartósan megmaradó tünetnek jelenleg nincs hatásos kezelési módja.

A skizofrén betegek kb. 75%-a reagál a hagyományos antipszichotikus szerekre, mint amilyenek pl. a klórpromazin, flufenazin, haloperidol, vagy tioridazin. A fennmaradó 25% mintegy felénél egy viszonylag új antipszichotikus gyógyszer, a klozapin hatásos lehet. Mivel a klozapinnak súlyos mellékhatásai lehetnek, pl. görcsrohamok, vagy a csontvelő működésének esetleg halálos kimenetelű elnyomása, általában csak olyan betegeknél használják, akikre az egyéb antipszichotikus gyógyszerek nem hatnak. A klozapint szedőknél hetente kell ellenőrizni a fehérvérsejtszámot. Kutatások folynak olyan gyógyszerek kifejlesztésére, melyeknek nincsenek a klozapinéhoz hasonló súlyos mellékhatásaik. A rizperidon már kapható, és néhány további gyógyszer az USA hatósága (FDA) jóváhagyását várja.

A rehabilitáció és a közösség által támogatott csoportos tevékenységek célja a társadalmi túléléshez szükséges készségek elsajátítása. Ezek a készségek alkalmassá teszik a skizofréniás betegeket az önálló munkára, vásárlásra, önellátásra, háztartás vezetésére és másokkal való együttélésre. Noha súlyos visszaeséseknél, vagy ha a beteg önmagára és másokra nézve veszélyt jelent, szükséges lehet a beteg akaratától független kórházi kezelés, a cél mégis az, hogy a skizofréniás beteg a társadalomban éljen. A cél elérése érdekében egyes betegeknek felügyelt lakásokban vagy közösségi házakban kell élniük, ahol gondoskodnak a felírt gyógyszerek bevételéről.

A skizofréniás betegek kis hányada képtelen az önálló életre, egyrészt súlyos, gyógyíthatatlan tüneteik miatt, másrészt a közösségben éléshez szükséges készségek elégtelen volta miatt. Számukra védett és támogatott környezetben történő elhelyezés indokolt.

A kezelés további fontos része a pszichoterápia. A pszichoterápia célja általában a együttműködést biztosító kapcsolat kialakítása a beteg, a család és az orvos között. Ezzel az eljárással a beteg képes lehet betegsége és a tennivalók megértésére, az előírt antipszichotikus gyógyszerek szedésére, valamint az állapotát kedvezőtlenül befolyásoló események feldolgozására. "
www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/psy/schizophrenia_paranoia?article_id=70899&highlight_text=skizofr%C3%A9nia

Bell & Sebastian 2011.11.16. 23:09:26

@Alfőmérnök: Inkább gyógyszer érdekelne? A csehek még gyártanak Zyklon B -t, az kiváltja az összeset, amit szedned kell. A bajoroktól könnyen átugorhattál volna.

Látod-látod, néma gyereknek az apád faszát! :)

Alfőmérnök 2011.11.17. 00:15:00

A magam részéről csak annyit tennék hozzá a fentiekhez, hogy bbjnick, minden faszsága ellenére, természetesen nem egy kategória a B&S nevű szarkupaccal. (Azt döntse el mindenki maga, hogy mi a nagyobb bunkóság, valakit le ostoba parasztozni, paranoid skizofrénné nyilvánítani(nem teljesen megalapozatlanul), vagy Zyklon-B-t ajánlani "gyógyszerként".)

Bell & Sebastian 2011.11.17. 00:25:20

@Alfőmérnök: A magam részéről csak hozzátennék. Még egy dobozzal.

Alfőmérnök 2011.11.17. 00:29:31

Aztakurva, ez mekkora szóvicc volt! Röhögjetek patkányok!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.17. 07:23:56

@adambum:

"Mert az nem OK, hogy én tisztán tartom a környezetemet, ő pedig ott bűzölög előttem, és nem is próbálkozik."

nem is tudtam, hogy te személyesen takarítod a blogger lujza teret. asztakurva.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.17. 07:36:36

@mavo:

ja, és egyébként az összesnek, aki arról delirál, hogy a hómleszek összecsunyázzák az ő általa olyan patyolattisztán tartott várost: anyátok, az.

ha nem utaznék minden nap ebben a kibaszott városban, és nem látnám, ahogy mindenki oda bassza a szemetét, ahova bírja, ha nem látnám, hogy milyen csikktelep van még mindig minden megálló környékén, még azt mondanám, legalább nem ront a helyzeten a sok tisztaságmániás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.17. 09:16:41

@adambum:

"az a cél, hogy nekik IS egy kicsit kellemetlenebb legyen"

hiszen nekik mennyire jó. :) mínusz tíz-húsz fokban padon aludni például maga a gyönyörűség lehet

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.11.17. 12:52:56

Erről a túláradó "keresztény" szeretetről valahogy ezek ugrottak be..

"A hazai antiszemitizmus nem abból a tévhitből táplálkozik, hogy nem öltek meg anno hatszázezer magyar zsidót, hanem hogy nem öltek meg eleget. Elhiszik ők készséggel, hogy volt holokauszt, ezen maximum hobbiból vitatkoznak, hanem azt szeretnék, hogy legyen megint, a nagy sikerre való tekintettel. (És ne csak a származásilag zsidókra vonatkozzon, hanem a magatartásilag zsidókra is, vagyis akire az illető hülye rámutat a taknyos ujjával.)

Nagy siker alatt pedig valószínűleg a negyven év szovjet megszállást értik, amikor a senkikből is lehetett spicli.

A holokauszt tagadásának tiltása ott célravezető, ahol legalább arról van valami közmegegyezés, hogy gyerekeket, nőket, civileket elhurcolni, kényszermunkára fogni, elgázosítani nem szép dolog. Akkor le lehet vezetni a debilnek, hogy a náculás ide vezet, és ez nem jó, ergó a náculás nem jó, lehet abbahagyni. De ha a debil értetlenül néz, hogy mégis mi a probléma a népirtással, akkor az érvelés dugába dől. "

Itt most csak annyi a különbség hogy a zsidók helyét átvették a hajléktalanok.
A de a módszer a jól bevált régi recept.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.17. 19:20:47

@Alfőmérnök:

@Alfi, @Alfi, soh'se komolyocc meg! Gyerek maracc mindig:-]

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.11.17. 19:54:01

Mar nagyon sokan megfagytak, kihultek, meghaltak megint, pedig meg nincs tel. Nem hiszem el, hogy nem lehet ezt a kerdest megoldni a rohadt eletben a XXI szazadban Europa kozepen Ez egy civilizalt orszag allitolag.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.11.18. 22:52:51

Valahol megértem azokat az emberszabású lényeket (málnási) akik legszívesebben kipaterolnák a hajléktalanokat a világból vagy még durvább dolgokat csinálnának velük.
Megértem mert szar dolog szembesülni azzal a dologgal hogy biza simán TE is a padra kerülhetsz semmi perc alatt. Igazán nem kell hozzá sok, el elcseszett válás, egy tartós betegség amitől elveszted az állásod és hipp hopp azt veszed észre hogy a szép berendezett életed a múlté és kukázol TE is.

Igen sokkal jobb és nyugisabb dolog eltakarítani őket a szem elől, és közben magunkat nyugtatgatni:
"Velem ilyen nem fordulhat elő, ezek mint egytől egyig élhetetlen antiszociális alkoholista munkakerülők, stb."
Sokkal jobb bebeszélni magunknak hogy gyakorlatice ők már nem is emberek akár le is lehetne őket lőni mint a kóbor kutyákat.

Az a bibi hogy van néhány libsi féreg őrült aki a hülye fejébe vette hogy ők is emberek és nekik is jár az emberi méltóság.
Az egyik ügyfelem lánya szabadidejében szociális munkás (ja az ügyfelem akkora jobbos hogy neki a Fidesz is Likud Viktor párt) és hajléktalanoknak próbál segíteni.
Na szóval ő meséli hogy micsoda sorsok vannak és bizony a hajléktalanok között is van tanár, orvos , mérnök nem csak 4 elemit végzett prolik ahogy fideszes körökben nevezik.

VI. Béla 2011.11.20. 12:38:09

@Di622:

Hagyja már ezt a mítoszt hogy a hobókkal csak libik foglalkoznak.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 12:41:25

@Di622:
nézze liberális buzikám, a hajlékonyság az esetek kilencvenkilenc százalékában a szaremberség jutalma. mint a börtön pl. jaj szegény gyilkosok, hisz mindenki lehet raszkolnyikov, csak egy vén kurva meg egy balta kell hozzája

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 12:44:47

@Di622:
nézze, aki azt leírja, hogy a stílus maga az ember, az világosan jelezte ezzel, hogy alember.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.11.20. 12:47:07

@VI. Béla:
Való igaz vannak olyan országok ahol nem csak a libsik foglalkoznak velük.
Ilyen ország pl. Lengyelország.
Érdekes elgondolkodni azon hogy vajon miért is lehet az hogy a lengyeleknél a katolikus egyház társadalomba való beágyazottsága és elfogadottsága nagyságrendekkel nagyobb mint pl. nálunk.
Pedighát ott is volt kommunizmus meg oroszok meg megszállás meg meg minden finomság.
Pedig őket aztán rendesen felültették a szopórollerre.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.20. 12:55:00

@málnási:

hát ja, olyan nincs, mert ugye nem is lehet, hogy megrottyan a lamúr, anyuci kibassza a ... hm ... egyetlen lakásból (eleve bazmeg, család és csak egy lakása van, ki érti ezeket a prolikat???) apucit, akinek nincs pénze albira, és így hómleszlesszlessz.

soha. aki hómlesz az minimum analóg a killerrel. minimum. a libik buzik, a hómleszek killerek, egyszerű az élet, tralala.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.20. 12:58:42

@mavo:
elkerülte a figyelmét, hogy kilencvenkilenc százalékról beszéltem. az egy százalékba belefér az akivel kibaszott az élet, ő mindent megtett, küzdött, kínlódott, ember maradt és mégis így járt. de a többi hitvány ember volt addig is amíg el nem hajolt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.20. 13:02:27

@málnási:

aki bort iszik, annak meg a 99 százaléka alkesz. mondom, hogy egyszerű az élet.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.11.20. 13:10:44

@málnási:
Elég rendesen terelsz meg csúsztatsz.
Remekül összemosod a hajléktalanokat a baltás gyilkosokkal.

Amúgy nagyon kíváncsi lennék rá hogy mégis mi a francot csinálnál úgy őszintén ha kicsúszna a lábad alól a talaj?
Elveszítenéd a munkád mondjuk egy betegség miatt aztán szépen utcára kerülnél, nem tudnád fizetni a lakásod és szépen az utcán találnád magad.

Tudod kishaver a fűtött szobából a kényelmes fotelből könnyű ám az észt osztani hogy hú biztos velem ilyen nem történhet meg.
Meg én biztos hogy másként csinálnám.....
Gondold végig mit tennél ha egyik pillanatról a másikra kitennének az utcára egy szál ruhában?
Hogyan maradnál életben?
Hány nap múlva lennél koszos, büdös, borostás?

Ja amúgy nem tartom magam különösebben libsinek csak egyszerűen embernek aki azt gondolja hogy segíteni kellene a gyengébbnek és nem mondjuk lelőni, vagy ha segíteni nem tudsz legalább nem ártani.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.11.20. 13:38:37

Egy kis gondolkodni való...

Okoskodásod
A jóllakotté, míg itt társadé
Éhes gyomornak filozófiája.
Okokkal egymást meg nem győzitek,
De egyetérttek rögtön, hogyha te
Kiéhezél, vagy ő majd jóllakott. -
Igen, igen, akármint képzelődöl,
Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy gőgösen
Megkeresse azt, mi első lényege. -

S van-é különben? - Azt hiszed talán,
Hogy Leonídász meghal a szorosban,
Ha ahelyett, hogy barna levesével
Táplálkozik olyan köztársaságban,
Melynek még pénze sincs, lucullusi
Villában issza édes mámorát
Kelet minden kéjének? Vagy talán
Brutus meghal, ha a szép Porciához
Hazasiet, s a harc izgalmait
Kiheveri egy jó ebéd után?
Hogyan tenyész a bűn, hogy a nemesség?
Nem ronda lég, nyomor szülé-e azt,
Nem napvilág, szabadságérzet ezt,
Átörökítve késő származékban,
Alakban és szellemben önmagát?
Hányan mondák, hogy számoltak magukkal,
És felköték egy fára magukat.
De ha leoldák hívatlan kezek,
Az élet új érintkezése már
Feledteté velök a számadást. -
Ha nagy Hunyad nem méltó nép körében
Jő a világra, hogyha szerecsen
Sátornak árnya reszket bölcsején:
Mi lesz első hőséből a keresztnek?
Vagy Luther, hogyha pápa lesz esetleg.
S Leó tanár egy német egyetemben:
Ki tudja, nem reformál-é emez,
S az sújtja átkát a dúló merészre?
Mi lesz Napóleon, ha büszke útját
Nem egy nép vére egyenlíti ki?
Elposhad tán egy bűzhödt laktanyában. -

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.11.20. 13:42:49

Ilyen mondjuk az az ötlet, hogy a hajléktalanság bírságolással megszüntethető. Csak következetesen büntetni kell a deviáns viselkedést, amitől a rosszcsont csöves erről leszokik, elretten, és családi házat vásárol magának Budán.

Hiszen például a gyorshajtás szigorú büntetése is elérte célját. Egyrészt az emberek megfontoltabban vezetnek, másrészt a képviselők és a polgármesterek vesznek maguknak lézerblokkolót, természetesen intézményi keretből. Elhatározás kérdése csupán. Nem kötelező hajléktalannak lenni, aki mégis erre az útra tér, az vessen magára, és perkálja le az ötvenezret.

Kövön üldögél, a rohadék. Bemehetne egy étterembe, vagy kivehetne egy szobát, ezzel is pörgetve a gazdaságot, de ő nem akar együttműködni. Hát akkor fizessen.

Villantás ez a javából, nem akármilyen mélység, amit Kocsis Máté feltárt előttünk; itt nem csak félrecsúszott a bugyi, hanem mindjárt a Hubble űrteleszkópot helyezte fel magának. Olyan húzás, amitől nyilván leesik a fél ország álla. A tematizálás művészetének mesterműve.

Még az is lehet, hogy ez a kellemes, jóképű srác tudatában van annak, hogy a hajléktalanság nem deviancia, hanem az úgynevezett szegénység egyik megjelenése, amivel egész tudománybokor foglalkozik. Csak ő azt vette a fejébe, hogy akármitől is keletkeznek a hajléktalanok, jelenlétük zavarja a tisztes többséget, úgyhogy ki kell őket szorítani, bármilyen módszerrel. Elvégre ő Józsefvárosért felel, a többi meg le van szarva. És miközben ezeket gondolja, dühösen toppantgat hozzá. A maga kis világában végül is érthető: a hajléktalanok ápolatlanok, frizurájuk elhanyagolt, ruházatuk uncool, a hajléktalan nem szexi.

VI. Béla 2011.11.20. 15:47:13

@Di622:

maga szerint a máltai szeretetszolgálat az liberális?
süti beállítások módosítása