Az elszámoltatás logikája
2011. október 08. írta: politicus

Az elszámoltatás logikája

  Az ügyészség kihallgatta Gyurcsány Ferencet. Forog tehát az elszámoltatás vaskereke, sőt elérte a XXI. század Nagy Imréjét is, most már csak azt kellene tudni, hogy ennek a politikai lépéssorozatnak mi az értelme, a logikája, lesz-e politikai vagy akár gazdasági haszna a végén, vagy éppen ellenkezőleg, azokra üt vissza, akik az egészet elkezdték. A folyamatnak azért egy pozitív és egy negatív következménye mindenképpen van, és ez Gyurcsány Ferenc performansza. Negatív, hiszen a volt kormányfő nagy nyilvánosság előtt, önkívületi állapotban mondhatott újra gyújtóhangú beszédet; és határozottan pozitív, mert ismét bizonyította, hogy őt miért nem szabad sohasem komoly politikai pozíció közelébe engedni.

Az elszámoltatások kora

  A politikai elszámoltatás, az elődök viselt dolgainak összegyűjtése, az igazságszolgáltatás politikai célokra való felhasználása nem új keletű történet, kiválóan beleillik a politika kriminalizálódásának elmúlt 20 éves forgatókönyvébe. A '98-as fideszes ígéretek a privatizáció fehér könyvéről, a 2002-ben létrejött Keller-féle államtitkárság és most a Papcsák-Budai tandem mind ebbe a vonulatba tartoznak. A folyamat csúcsra járatásában azonban a főszerep nyilvánvalóan a mostani kormányé. Államadósságot vizsgáló bizottság (ebből rögtön kettő is), a devizahitelezés elmúlt 8 évének vizsgálata, Sukoró-bizottság, 2006 őszi eseményeket vizsgáló bizottság, hogy csak néhányat nevesítsünk. A húsz állandó parlamenti bizottság mellett/alatt összesen 16, az elmúlt nyolc év esetleges kormányzati visszaéléseit vizsgáló bizottság/albizottság működik, ami rekord a T. ház történetében. 2002 után (igaz, akkor egy négyéves ciklus után voltunk túl) összesen hét ilyen bizottság alakult.

  Pedig a hevület akkor sem volt kisebb, talán a lendület hagyott alább hamarabb. Erre most nemigen számíthatunk. A kormányoldal hétről hétre talál magának ügyeket, vádakat, és állít fel a vizsgálatukra bizottságokat. Pedig azt gondolnánk, talán fél év is elég lett volna a padlás kisöprésére, a különböző szakpolitikai területeken történt visszaélés-, vagy korrupciógyanús esetek kivizsgálására (ezekből volt bőven), és az ügyek rendőrségre/ügyészségre történő továbbítására. Az elszámoltatás elhúzásával az lehet a cél, hogy napirenden tartsák az előző kormány szép számú kétes ügyét, így könnyen elképzelhető, hogy ez a ciklus végéig is ki fog tartani.

  Kérdés persze, hogy a választók 2014-ben is a 2010 előtti ügyekről akarnak-e még hallani? Egyáltalán: fenn lehet-e tartani a szocialistákról kialakított képet a következő választási kampányig, vagy sem? A válasz közel sem egyszerű. Az egyik oldalon a revánsra éhes politikai tábor, amely minden (még) mozgó szocit bilincsbe verve szeretne látni, míg a másikon azok a választói csoportok, amelyek vagy úgyis tudják, hogy a szocik korruptak, vagy az ügy nem érdekli őket, mert a saját megélhetésükkel, egzisztenciájuk megteremtésével vannak elfoglalva. Középút azonban nem létezik. Ebben a logikában nem lehet csak kicsit sározni az MSZP-t, mert az nem elég az ügy melegen tartásához – ellenben az ügy túllihegése azt implikálhatja, hogy a Fidesznek nincs válasza az ország kihívásaira.

Amikor Gyurcsány az ügyészeket oktatja ki jogból

  De most térjünk rá Gyurcsány ügyére, mert mind közül az tűnik a legpikánsabbnak. Itt most a konkrét gyanú nem túl érdekes (a lényeg az ügyek folyamatos kommunikálása), a gyurcsányi reakció viszont annál beszédesebb. Itt ugyanis egy egyértelmű PR-akcióról van szó. Ezt bizonyítja az ügyészek gyalázása, a „hazámért, a köztársaságért cselekedtem” tartalmú opuszok és a rögtönzött sajtótájékoztató is, ahol a volt kormányfő megint egészen méltatlan arcát mutatta. 

  De a lényeg csak ezután következik: a szónok Orbán elhíresült tusnádfürdői, és a baloldal által joggal vitatott beszédének legkritikusabb mondatfordulatával azt mondja hallgatóságának, hogy „2002 óta meg-megújuló erővel rátörnek a köztársaságra”. Mármint a jobboldal és a radikális jobboldal, épp csak a genetika hiányzik.

  Hogy ebben az ügyben az ügyészségnek igaza van-e, vagy sem, nem tudom. Egyet tudok biztosan, ez pedig az, hogy Gyurcsány maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését. Aztán jó gyurcsányi szokás szerint, amikor ezt a bizottság megtette, újabb vádbeszédben ostorozta politikai ellenfeleit, majd tovább fokozva a koherenciát, nem szavazott a plenáris ülésen, a szavazást követően pedig, mintha már ott rabláncra akarták volna verni, elviharzott.

  A beszéd legszebb része a végére maradt, amikor a demokrácia védelmezője, a harmadik köztársaság utolsó hírmondója úgy gázolt át minden demokratikus gondolaton, mint Hannibál az Alpokon. A már ismert koreográfia szerint belelovalva magát (és a hallgatóságát is, amiről a HírTV munkatársai tudnának bővebben beszámolni) a beszédbe, minden demokratikus gondolatot megsértve, előre büntetéseket osztott az ügyészeknek olyan bűnökért, amelyeket 1. a hatályos törvények szerint ők nem követtek el és 2. amelyeket egyedül Gyurcsány tart bűnnek.

„...de biztos lehet abban, el fog jönni a pillanat, amikor azok akik most mögötte (Polt mögött - a szerk.) állnak, már nem lesznek képesek megvédeni mindattól, hogy szembenézzen a joggal, a jog pedig azt fogja mondani, hogy ami itt történik, az disznóság, az tisztességtelenség, az maga a szégyen.”

  A végén mindezt annyival zárta: „a mi dolgunk nem a revánsszerzés, és nem a gyűlölet szítása”.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr953277066

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Alapvető Emberi Jogokat sért a KSH magatartása 2011.10.09. 07:39:17

 TISZTELT DR. SZABÓ MÁTÉ, ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA! Azzal az észrevétellel és kifogással fordulunk Önhöz, hogy a 2011-es Népszámlálás során Vallásszabadságot és véleményünk szerint Alapvető Emberi Jogokat sért a KSH magatartása azz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2011.10.08. 08:55:59

Az a baj, hogy ugyan katasztrofalis pusztitast vitt vegbe, megsem lehet Gyurcsanyt most komolyan venni. Akkor kellett volna, mikor megvalasztottak miniszterelnoknek. Kizart, hogy a kornyezete nem tudta rola, hogy nem normalis. Nem biztos, hogy erdemes beperelni, hiszen latszott rajta, hogy szerepet jatszik az ugyeszsegrol kijovet .Ebbe a jatekba pedig nem erdemes beszallni..

Oxenstierna 2011.10.08. 09:05:37

A végén mindezt annyival zárta: „a mi dolgunk nem a revánsszerzés, és nem a gyűlölet szítása”.

„De be kell valljam, nem ugyanezt gondolom azokról, akik Orbán rendszerének hű, alázatos, tevékeny kiszolgálói. Nem ezt gondolom. Mert tudnia kell mindenkinek, aki tudatosan és rosszhiszeműen a Köztársaság alapértékeinek megsértésére tör, azokkal mi keményen küzdeni fogunk. Tudnia kell azoknak az ügyészeknek, akik nem a dolgukat teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek, hogy ebben nem lesz bocsánat. Tudniuk kell azoknak az újságíróknak, akiknek a köztelevízióban, a közmédiában kellene szolgálniuk, hitelesen tájékoztatni az országot, és nem ezt teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek, hogy nekik nem fogunk megbocsátani. Tudnia kell azoknak a nagyköveteknek, akik nem a Magyar Köztársaságot képviselik a világban, hanem a Fidesz pártutasításai alapján próbálják meg Magyarország egyik felét, azt a felét, amit mi képviselünk, lehetetlen helyzetbe hozni és rosszhírünket kelteni a világban, nem lesz bocsánat. Nem lesz bocsánat, mert megszegték azt az esküt, ami alapján munkájukat végezni kellene. Nekünk a jobboldali választóval nincsen gondunk, mi a jobboldali választókat magunkkal egyenrangú szabad polgárnak tekintjük, és természetesnek tekintjük a választóikat, de akik Orbán önkényuralmi rezsimjét kiszolgálják, rosszhiszeműen, nekik nem lesz bocsánat.” Gyurcsány Ferenc

Idézet innen: mandiner.blog.hu/2011/04/28/nem_lesz_bocsanat#more2852554 Ezt a cikket különösen ajánlom

"Üzenjük a Fidesznek, hogy a Teremtő irgalmazzon neki, mert mi nem fogunk (...) és a legközelebbi választáson győzni fogunk" Szanyi Tibor

Idézet innen: www.hirado.hu/Hirek/2011/05/01/16/Mesterhazy_levaltana_Orbant.aspx

Bloodscalp 2011.10.08. 11:18:50

politicus:) ebben semmi logica nincs:)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.10.08. 11:31:08

afenébe! megszoktuk a szerzőtől, akár kommentelőként is, hogy ostoba, opportunista, gyáva, stb, de legalább lehetett tudni, hogy a butaságba csomagolva mit akar mondani. de most mit akar mondani?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.08. 12:21:27

@málnási: azt, hogy Gyurcsótány egy f*szkalap.
S ebben igaza van. :)

jenőke 2011.10.08. 13:08:33

@Hepci:
RHINATHIOL COLD FILMTABLETTA

EGÉSZSÉGEDRE !!

Várúr 2011.10.08. 13:35:45

Furcsány idiotizmusát, hatásvadász pojácaságát naponta igazolja. Diktatúrás fenyegetőzései hála Istennek ma már orvosi konzíliumra tartoznak.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.10.08. 13:47:11

@Várúr: " Diktatúrás fenyegetőzései"

:DD
te vagy az egyik legröhejesebb rohamdroid akit valaha olvastam, pedig volt már szerencsém egy -két feketeöves agitprop birkához.
--

"Furcsány" etc.
amúgy ez a névvel való csúfolódás is megérne egy fejezetet, a "Egy jobber pszichózisa" című tanulmányban. egészséges embernél az ilyennek legutoljára az oviban volt sportértéke.

reccs 2011.10.08. 16:07:10

@tevevanegypupu: Kizart, hogy a kornyezete nem tudta rola, hogy nem normalis.

Most sem történik semmi, pedig a mostani sem az. Még a diagnózisuk is kb. ugyanaz lehet.

látjátok feleim szümtükkel 2011.10.08. 16:26:19

@tevevanegypupu: " Akkor kellett volna, mikor megvalasztottak miniszterelnoknek. Kizart, hogy a kornyezete nem tudta rola, hogy nem normalis. "

Milyen környezetről beszélsz? A választók többsége a pártjára szavazott!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.10.08. 16:40:50

"minden demokratikus gondolatot megsértve, előre büntetéseket osztott az ügyészeknek olyan bűnökért, amelyeket 1. a hatályos törvények szerint ők nem követtek el és 2. amelyeket egyedül Gyurcsány tart bűnnek."

Nabazm. Akárhogy nézem, itt _előre_ csak Gyurcsánynak vannak kiosztva büntetések dolgokért, amikett 1. nem követett el (pld. szemkilövetés, csak per szemkilövetés), 2. sokan mások sem tartanak bűnnek (pld. az ország eladósítása) és 3. a végére másolt idézet meg olyan bűnökről szól, amit 1. ha valaki elkövetett, azok Polt ügyészei lesznek és 2. a hivatali hatalommal történő visszaélést a hatályos törvény is bünteti, bár ez még változhat.

janper 2011.10.08. 16:45:17

@.Pierre Bezuhov.: ja, ugyanugy, ahogy a 'gonosz torpe', 'patasorban', stb. is. Szamomra elkepzelhetetlen, hogy ha valaki ezzel szorakozik, akkor hogy remeli, hogy kicsit is komolyan vegyek.

Káposztakukac 2011.10.08. 17:21:07

politcus, sajnos nagyon el vagy tévedve. sajnos te is csak a tv-ből ismered ezeknek az állítólag szoci bűnöknek a hátterét , gondolom javarészt a hír tv-ből tájékozódsz, jobb esetben is Mtv 1...

az ügyek hátterével, a rendelkezésre álló bizonyítékokkal azonban nem vagy tisztában. anélkül, hogy felfedjem, hogy én ki, vagy mi vagyok, elárulom, hogy én sajnos nagyon is ismerem jópár jelenleg is folyó büntetőügy aktáit, és bizony elárulom, hogy az eljáró bírák a legtöbb esetben nem értik, hogy mégis mi a vád...de gyakran még maguk az ügyészek se nagyon, és néha már nekik kellemetlen, hogy ennyire nyilvánvalóan megrendelésre dolgoznak...

Káposztakukac 2011.10.08. 17:22:36

@Káposztakukac: ezzel amúgy csak azt akartam kifejezni, hogy a fidesz, orbán viktor, és a kis gonosz gnóm (budai gyula) számára nagyon kellemetlen lesz, ha megszületnek az első felmentő ítéletek bizonyítottság...vagy akár bűncselekmény hiányában...

regress 2011.10.08. 17:28:20

dajcstompika az 5 milliárd miatt ,mikor lesz lesz bezárva?????????,,,,

popocatepetl 2011.10.08. 17:31:15

@regress: üzent a hülye fiad a sittről, hogy már nagyon kívánja tompikát?

M_R 2011.10.08. 17:31:41

Nektek magyaroknak az a bajotok hogy még most is az 50-es években vagytok: magyarisztánban minden tökéletes lenne, csak a "hanyatló nyugatról begyűrűzik a válság", amikor meg akkora szarban vagytok hogy már "széles néptömegeknek nem jut se narancs, se citrom" akkor keményen lecsaptok "a belső ellenségek újabb csoportjára"...

Tisztára mint "A tanú" meg Hofi kabarék a 70-es évekbő.

regress 2011.10.08. 17:45:10

@popocatepetl: félre értetted anyádról volt szó te köcsög szerb cigojna

Ringlósztár 2011.10.08. 17:55:10

Nem értem a bejegyzés mondandóját: magad is úgy látod, hogy ezeknek a koncepciós pereknek max. kommunikációs jelentőségük van a fidesz/Orbán számára, ezzel párhuzamosan úgy gondolod, hogy Gyurcsány egy genya, mert ezeket az alkalmakat kihasználja kommunikációs célra.
Klasszikussal szólva: akkor ezt így hogy?

komissarlajos 2011.10.08. 18:11:42

Na, most itt egy szót sem!!!

tevevanegypupu 2011.10.08. 18:12:22

@látjátok feleim szümtükkel:

Igen, tudjuk, hogy valasztoi tobbsegenek koszonhetjuk. Nekik - a valasztoinak - nagyon bejott. Akik nem ra szavaztak azoknak nem annyira, megis nekik lett igazuk. Gyurcsany kartekony fanatikus, tehetsegtelen es nem ert semmihez.

tevevanegypupu 2011.10.08. 18:16:17

@reccs:

Lehet, hogy Orban sem normalis, de azert van kozottuk kulonbseg: Gyurcsany mindent tonkretett, Orban megprobalja helyrehozni ahogy lehet vagy ahogy tudjak. 2014-re kiderul, hogy alakul.

kirsten 2011.10.08. 18:17:41

Hát ezekre a "jogászokra" bőven ráfér a kioktatás, ha jogászoknak merik magukat nevezni. Ezek egyszerűen orbán talpnyalói, akinek az elmebeteg utasításait hajtják végre. Undorítóak polttal az élen.

VI. Béla 2011.10.08. 18:20:25

@M_R:

"Nektek magyaroknak"

Még jó, hogy te nem vagy az, igaz?

nu pagagyí 2011.10.08. 18:22:34

Az ügyészség akkor töltené be a hivatását, ha alkalomadtán megvizsgálná, hogy egyáltalán lehet-e vádat emelni és csak utána aktívkodna. Mivel sorban pukkanak ki bíróság előtt a "szörnyű" korrupciós vádak, amelyeket a választások előtt sztahanovista buzgalommal fogadott be az ügyészség, jogosnak tűnik a gyanú politikai elfogultságra. Az aggancstolvaj főügyész személyét ismerve, meg pláne.

Gyurcsány esetében érdekes, milyen villámgyorsan váltottak a telekcsere által okozott állítólagos kárról, az eladás módjának kifogásolására, mint főben járó bűnre. Persze ezzel is van egy kis baj: nem eladás történt, hanem csere. Maguk is tudják, hogy hülyeség az egész, a vádcserebere csak arra szolgál, hogy fenntartsák Gyurcsány zaklatását, mert hülyeséggel pillanatnyilag nem fordulhatnak a bírósághoz. Ezt Gyurcsány esetében nem engedhetik meg maguknak. Biztosra akarnak menni, na nem a vád megalapozottságával, hanem a bíróság fogadókészségével kapcsolatban. Nem kell már sokat aludni, a Fidesz gőzerővel készíti elő a bíróságok einstandját is. És akkor végre minden készen áll majd, a nagy látványosságnak szánt koncepciós perhez. A dolgok logikáját nézve az is igaz, hogy addigra egy újabb 56-hoz is együtt fog állni minden: a nép elszegényítése, politikai perek, jogfosztás és félelemkeltő hatalom.

Alonee 2011.10.08. 18:23:34

@.Pierre Bezuhov.: Nagyon egyetértek. Elképesztően idióta dolognak tartom ezt a Furcsányozást. Egyszerűen aki ilyen hülye, hogy más nevével szórakozik azt nem lehet komolyan venni. Gyermeteg, ovis viselkedés.

regress 2011.10.08. 18:27:44

a fidesz azt csinálja itthon,mint a tálibok afganisztánban.mindent lerombolnak

fvipera 2011.10.08. 18:35:18

nemsokára az ügyész válszt bírót. miért ne találhatna polt egy hozzá hasonlóan zsarolhatót.

Pszt! 2011.10.08. 18:35:26

Orbán egy év alatt mélyebbre taszította az országot, mint Gyurcsány 8 év alatt. Bravo!
Biztos vagyok benne, hogy úgy vannak megoldva jogilag a dolgok mostanság, hogy a viki nevéhez nem köthető semmilyen intézkedés, mert ha egyszer kiesik kezéből a hatalom minimum életfogytot fog kapni. Csak a MOL részvényvásárlás simán kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát.

M_R 2011.10.08. 18:38:14

@VI. Béla:

Szerencsére... Elég ciki magyariszáni álompolgárnak lenni... :)

Káposztakukac 2011.10.08. 18:38:41

@tevevanegypupu: akkor szerinted jobban élünk, mint 4 éve?

hát nem azért, de ha nem csak a magyar nemzetből informálódnál, akkor talán feltűnt volna, hogy orbánnak 1,5 év alatt mennyire sikerült a magyar gazdaságot "rendbe tennie". igen, tudom, hogy válság van. igen, tudom, hogy nem jó a nemzetközi hangulat, de azért az nagy különbség, hogy stagnálunk, vagy enyhén fejlődünk a válság közepette is (bajnai kormány), vagy zuhanrórepülésben vagyunk (viktátor II. rezsimje).

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.10.08. 18:40:00

Nagyon jó cikk! Időközben a Fidesz is észrevette, hogy (politikai) hullát golyószóróznak, és most jön az újabb elszámoltatás: Bajnai és a libák ügye. Hogy ennek a konkrét ügynek a politikához semmi köze nincs, abban egészen biztos vagyok. Politikushoz annál inkább. Ami viszont egészen meglepő, a "bizottság" ebben is illetékes. Ezután egy cseppet sem lennék meglepve, ha a wiszkis-rabló ügyét is újratárgyaltatnák, mert mondjuk keveslik a büntetését.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.10.08. 18:41:46

@M_R: nem tudom, honnan írsz, de igazad van.

tevevanegypupu 2011.10.08. 18:44:09

@Káposztakukac:

Egyaltalan nem elunk jobban, eleg rosszul el az orszag tobbsege. De ugye errol nem Orbanek tehetnek? Jobb lenne ujabb kolcson? A Bajnai (XVIII. Gordon) kormanyra nem kell hivatkozni, csak azt tettek amit az IMF parancsolt. ugye nem felejtette el, hogy Gyurcsanynak le kellett mondania? Vajon miert?

nu pagagyí 2011.10.08. 18:45:28

@tevevanegypupu: 2014-ben is "gyurcsányozni" fog, meg persze az elmúlt "nyócév". Ez a ciklus pillanatnyilag egy fekete lyuk a magyar gazdaságtörténetben, amelyben a tetteknek nincs felelőse, csak sajnálatos körülményei.

Választások után, remélem felelősségre lehet majd vonni a konkrét károkozás főkolomposait. Valahogy el kell majd számoltatni a mostani "szakembereket" a magánnyugdíj vagyonnal, a társadalombiztosítás szétverésével, a kamatos-kamattal visszafizetendő különadókkal, az ország nemzetközi munkamegosztásból való kizárásával, a forint és ezáltal a munkánk leértékelésével kapcsolatos tevékenységével. Az már csak hab lehet a tortán, ha a nyomorból hasznot húzó oligarchákat is melléjük lehet ülteteni.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.08. 18:45:42

@.Pierre Bezuhov.: "e vagy az egyik legröhejesebb rohamdroid akit valaha olvastam, pedig volt már szerencsém egy -két feketeöves agitprop birkához."
- Ez nagy duma volt! :-))

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.08. 18:48:15

@popocatepetl: Mi van kis frusztrált? Dühös vagy az ápolónőre, mert folyik rajtad a szar? Azt hiszed rosszul pelenkázott be? A szádból folyik kisköcsög, a mocskos pofádból!

hexensussz 2011.10.08. 18:50:12

@regress: Az már elévült.
De a fityiszbukás után csak lesz annyi esze a következő bagázsnak, hogy nem lesz tapintatos és elnéző a narancsszínűekkel szemben.
Ezek most azt hiszik, ők annyira jók, hogy nem hagynak nyomot maguk után. Na, ebben tévednek nagyot. Mindig van egy kicsi hézag, mindig lesz egy bőrét menteni akaró és ezért beszélő nyelv, és az utód trupp is fog majd találni magának egy Budai-féle fazont.
A jó példa ragadós. Felköthetik néhányan a fehérneműt a fideszéktől! ;-)

royslade 2011.10.08. 18:52:05

@tevevanegypupu: számomra már kiderült. És nagyon sokak számára úgyszintén.

Pelso.. 2011.10.08. 19:00:21

@tevevanegypupu: Mondd ezt azoknak, akik januárban immár a második reáljövedelem-csökkenésen lesznek túl.
2014-re? Ha mégsem, hát 2020-ra, bármikorra, tetszés szerint.
Valószínűtlen, hogy az ócska hamis illúzió keltéssel ki lehet húzni utóbbiig.

Lew Archer 2011.10.08. 19:02:10

@tevevanegypupu:

"A 2008-ban kitört válság nyomán a közép-kelet európai régióból öt ország vette igénybe az IMF/EU/Világbank közös pénzügyi segítségét készenléti hitel formájában: Lettország, Magyarország, Románia, Szerbia és Ukrajna. "

www.napi.hu/magyar_gazdasag/imf_magyarorszag_kezdi_a_torlesztest.493200.html

tevevanegypupu 2011.10.08. 19:03:09

@royslade:
Kovetkezo valasztasoknal valoszinuleg lesz lehetoseguk egy Bajnai-Gyurcsany kormanyra szavazni. Nosza.

tevevanegypupu 2011.10.08. 19:05:04

@Lew Archer:

Jo tarsasagba kerultunk..Ha jol emlekszem akkoriban Gyurcsany valami olyasmit mondott, hogy a valsag Magyarorszagot nem erinti.

tevevanegypupu 2011.10.08. 19:06:53

@Pelso..:

Talan egyelore meg nem jutottunk el Gorogorszag sorsaig..

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.08. 19:08:39

Ami nagyon érdekes az elszámoltatásban:
A 4-es metró költségtriplázódása okés
A Combino villamosok ügye okés ( miközben a Siemens akkori legfelsőbb vezetőit lecsukták )
Löszdomba fúrt alagút okés
Ezek az ügyek százmilliárdos kárt okoztak. Valami miatt a Tiszta Kezek Kormányát ezek az ügyek nem érdeklik. Mint ahogy az sem hogy ment csődbe M. Tamás alatt Esztergom, középkori nemességet megszégyenítő panamák miatt.
Ezekben Gyula nem illetékes. Rejtélyes oknál fogva.

Egyébként megnyugtató hogy amióta a FIdesz került hatalomra nincsenek korrupciós ügyek. Felszámolták a korrupciót ezek szerint. Már csak az a kérdés, hogy miért nincsen több pénz az államkasszában? Miért kell újabb és újabb adókat kivetni? Mert ugye korrupció nincs, annak vége. A Kerekasztal Lovagjait meghazudtolóan becsületes Fidesz-képviselők és polgármesterek ( Mr. 10 és Mr 20 %-ok ) tiszták mint a hó. Ők rendes magyar emberek.

Jofiu 2011.10.08. 19:13:14

Nagyon helyes. Ideje lenne már beveztni a következményes politika gyakorlatát, nem hittem volna, hogy lesz valaha olyan ütődött politikus aki hajlandó kiszabadítani ezt a dzsint a palackból, tuti rágja majd a segét a mostaniaknak is valamelyest, nanáhogy, hisz kurvajó kis csontocska ez amit lehet csócsálni ha totál tehetségtelen az ember, naná, hogy a jövő politikusnemzedéke is használni fogja.
Merthát az önbaszogatás ellenére is lesz még aki jelentkezik majd politikusnak, láthatjuk, milyen faszán eléldegél és adja tovább az életfilozófiáját a számtalan kölkeinek is a sose semmit nem dolgozott legfőbb is, nanáhogy ez másoknak is tetszik, tolonganak majd. A politikusi munka tulajdonságai közül, úgymint:
- nem kell dolgozni
- nem kell érteni semmihez
- még csak értelmesnek sem kell lenni
- erkölcsi tartás se kell (sőt hátrány)
- eltart a sok birka
- méghozzá mocskosul kurvajól
- tökmindegy mit csinál mert szedik érte elő soha
na ebből a listából csak az utolsót fogalmazzák át valamelyest. A többi marad, nanáhogy nem lesz senki olyan lúzer, hogy agyontanulja magát egy alulfizetett orvosi pozícióért amiben kurvanagy felelőssége van és ha szarul csinálja nagyon keményen meg is basszák érte úgy hogy az egész családja megérzi, elmegy az ember politikusnak inkább aztán összekefélhet magának hasonszőrű utódokat ötösével egy élet fikázásáért és baszkodásáért, hát nem kész öröm még akkor is ha iksz év múlva majd berángatnak szájtépni megint néha? Ennél több következménye úgysem lesz soha egy politikusi állásnak, annyira még egy reménytelenül nulla debil politikus sem hülye, hogy valódi következmény legyen mint egy igazi szakmában, ááá, az nem lenne egy politikusnak se jó.

Undertaker 2011.10.08. 19:13:44

Majd időben szóljatok, mikor rúgják ki alóla a sámlit!

jjoey 2011.10.08. 19:14:53

Sajnálatos az elfogultság és a párhuzam Ferenctestvér és az elszámoltatás között. Vajh 2014ben (remélhetőleg legkésőbb) is lesz hasonló cikk, amikor Kedves Vezető és támogatói mennek egyszerű köztörvényes büncselekmény miatt börtönbe? Hűtlen kezelés, károkozás - az EU a telekomadót elmeszelte, a hiteltörlesztést is el fogja (erre már az IRM is azt mondta, törvénytelen...), ha valami előre megfontolt szándékú károkozás, akkor ez az.
Igaz, a Kedves Vezető vagyona 0 lesz, igy abból elvenni nem lehet, így a kevés adófizetőnek kell majd összedobnia azt a potom 1000 milliárd kemény magyar pénzt, de ez legyen majd "azok" gondja, hiszen ÉN nem fizetek adót.
...

dtk74 2011.10.08. 19:15:35

Én amondó vagyok, hogy ilyen ügyben aki jól megmondja, annak nincs mondanivalója, mert ha lenne értelmes gondolata, akkor nem mondaná.
Félretéve a tréfát, rigófütty pert nehéz komolyan venni, de mivel központilag előírva komolyan kell venni, a legjobb döntés a békés semmittevés, pro és kontra.
Ezzel érhetjük el, hogy a szervezők és szenvedő oldal egyaránt figyelem nélkül maradjon, ezért (mert csak erről szól, terelés és marketing) leszokjon a hasonló akciókról.
Amíg viszont ennek sokan hangosan örülnek, mások pedig még hangosabban nem örvendeznek, addig lesz haszna mindkét oldalnak, ezért lesz még pár rigófütty-per.

Jofiu 2011.10.08. 19:18:20

Mellesleg, én is alapítottam még egy 'kitehetasokhitelfelvételért' bizottságot, sőt, én már meg is fejtettem a rejtélyt:
- a hitelfelvevők
ráadásul nem is kérek érte sokat, tízcsillió elég is lesz a költégeim fedezésére, kérem átutalni a 12345678922 athéni számlámra most!

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 19:19:47

@Káposztakukac:

Miért is kellene tudni, mi a vád? Meg kell mondani, mi a büntetés, majd megnézni, ahhoz milyen bűncselekmény tartozik a táblázatban - ha több is, annál jobb.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.08. 19:20:24

@hexensussz: A Fidesz biztosra megy. Most kineveznek több száz új bírót ( lazított feltételek mentén ugye, mert gyorsítani kell a kinevezést ). A kiszemelteket SP fogja jóváhagyni, ha az Áder-Hivatal elront valamit a válogatásnál, még lehet majd korrigálni.
A nyomozások pedig eleve elakadnak az örökös főügyész, Polt képviselő akartam lenni Péter jóvoltából. De ha minden kötél szakad és mégsem lehet eltusolni az ügyet és a bírói kirendelés is csődöt mond ( amit már ugye Polt Péter dönt el hogy ki fog eljárni ) még mindig ott a last change : Az AB ( Balsai-Hivatal ) megkapta a Legfelsőbb Bíróság ítéletei feletti ítélkezést.

Tehát :
A nyomozás elindul de Polt letiltja
Ha Polt nem tiltja le, akkor kinevezi első fokon a narancsligás bírót, ő felment, az ügyész elfelejt fellebbezni
Ha első fokon mégis elítélik, megy másodfokra. Ott már a Fidesznek köszönhetően előléptetett bírók ülnek ( Áder-Hivatal kiválogatja őket ).
Ha másodfok sem ment fel, akkor megy Legfelsőbb Bíróságra és onnan a Balsai-Hivatalba.

Valaki csak fel fogja a Fidesz politikusokat menteni. Kitalálták. Gyakorlatilag nincs esélye annak hogy egyetlen Fidesz politikust is a következő 10 évben felelősségre vonjanak. Ennek megfelelően bármit megtehetnek.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.10.08. 19:23:35

"Mármint a jobboldal és a radikális jobboldal, épp csak a genetika hiányzik."

Ezért ez egy legitim állítás, a jobboldal hasonlói, ahol genetika is van, pedig nem azok. Azok eleve be sem férnek a normális véleménynyilvánítás keretei közé. Gyf állítása max. téves.

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 19:24:22

@ciceró:

Nem 'nem érdeklik' őket ezek az ügyek, hanem 'nincs rá idejük'.

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 19:25:34

@ciceró:

ÉS az se lesz kínos, amikor az ügyész is védőbeszédet mond. ;-)

unionist 2011.10.08. 19:29:20

orbán viktor színre lépése egy politikai korszak kezdete volt. gyurcsány bukása ugyanennek az időszaknak a végét jelzi majd. ez az ember ismeri a politikai osztály összes stiklijét, és mindent ki fog pakolni. ha lecsukják, akkor azért. ha nem, akkor azért. lehet, hogy nem ebben a ciklusban, hanem a következőben. a bajnai kormánynak nem lesz más lehetősége mint előkészíteni a rendszerváltást.

Korhely 2011.10.08. 19:33:06

@tevevanegypupu:

Az a baj, hogy ugyan katasztrofális pusztítást visz végbe, mégsem lehet Orbánt most komolyan venni. Akkor kellett volna, mikor megválasztották miniszterelnoknek. Kizart, hogy a kornyezete nem tudta róla, hogy nem normális. Nem biztos, hogy érdemes lesz beperelni, hiszen látszik rajta, hogy szerepet játszik. Ebbe a játékba pedig nem érdemes beszállni..

Várúr 2011.10.08. 19:34:13

@.Pierre Bezuhov.:
Pierre bezuhog....
Ezért kár vót bezuhogni. "Rohamdroid..."
Túl sokat nézegeted a Csillagok háborúját.
Furcsány eeetársad is.

Várúr 2011.10.08. 19:35:52

@unionist:
Hm. Épp Furcsány minisztere és barátja, a pislogó Bajnai készíti elő a rendszerváltást. A libákat már leváltotta. Ballibákat még nem.

Várúr 2011.10.08. 19:41:33

@tevevanegypupu:
Mióta Tóta W.-t kibaszták az indexről, összes balliba itt gágog. Pedig van elég visongó portál. Nem érdemes nekik érvelni. Valami igazi Lencsés István és társai... jó vegyes lencsefőzelék. Már csak az igazi Furcsány, az igazi Gréczy, az igazi Debreczeni (nem a kolbász) van hátra.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.10.08. 19:41:46

@tevevanegypupu: Nem a különbség köztük csak nyelvtani: az egyik mindent tönkretett, a másik meg mindent tönkre fog tenni.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.10.08. 19:44:07

@tevevanegypupu: Most meg Orbán mondja, hogy elkerüljük Görögország sorsát. Ja, meg te is. Ezek a politikai nyilatkozatok nem ígéretek, nem garanciák, hanem kívánságok, jobb esetben célok. Ha leminősítenek minket, vagy bebasz az államcsőd, fogadjunk, hogy nem fogod Orbán szemére hányni, hogy az utolsó pillanatig tagadta a csőd lehetőségét. Mert hogy ez egy normális kormányfő dolga, nem az, hogy hisztérikus jóslatokkal riogassa a betéteseket. 2008-ban ezt tette Gyurcsány és a Fidesz riogatott a válsággal.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.10.08. 19:47:28

@Várúr: Mit jelent a te szótáradban az "érvelni"? Furcsányozni?

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 19:49:42

@Kettes:

Á, az az érvelés csúcsa lehet a környezetében, amelyet nem mindenki képes elérni.

namkuzu 2011.10.08. 19:53:05

asszem lassan inni kéne egy bedekót és ráfogni a nyuszira, hiába neszkivik

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 19:54:03

@namkuzu:

Ne bonyolítsd, fogd Gyurcsányra, oszt jó'van.

IGAZ MAGYAR 2011.10.08. 19:56:46

@Várúr: Figyú kis szolgám , lábtörlőm , seggvakaróm Várúr!!! Neked a feladatod hallgass NEM AZ hogy a nagyok dolgába beleszólj!! Nyald a seggem ne Furcsányozz!!!!

No kicsi tejfölös fazekas termék (köcsög) mi a meglátásod?? Most kérdeztelek! Állj vigyázzba sapkádat vedd le s illemtudóan válaszolj!!! ..csak röviden s a lényeget persze csak halkan!!!

vizipipa 2011.10.08. 19:57:50

Az, hogy a Fidesz most mit művel, az egy dolog. Az elmúlt nyolc év meg egy másik.
A 8 évet magyarázók arra is összehozhatnának már egy értelmes magyarázatot, hogy 2010-ben miért kapott 70%-ot (53+17) az úgy nevezett jobboldal, amikor 2006-ban csak az MSZP >40% volt.
Valóban minden elfogadható volt? Csak az a fránya válság? Semmi egyéb?
Azért egy értelmes ember nem játszik ilyen szintű struccpolitikát (ha nem ezért fizetik). Ez itt nem a Népszabi/Nemzet, pártkelte/Hír TV. A púdert (borsót) ott kell hinteni.

Pelso.. 2011.10.08. 20:02:37

@tevevanegypupu: "talán egyenlőre még nem..."
Eredmény.

IGAZ MAGYAR 2011.10.08. 20:04:43

@ciceró: Sajnos jól látod!!!
Persze attól még utálhatjuk szabadon ezt a korrupt bandát!
Igaz attól ezek nem alszanak rosszabbul, lopni is tovább lopnak!!! De a remény mindig meg marad!!!!
Bízzunk az ólommérgezésben! Csak összevesznek majd a lopott holmin s akkor bármi lehet!!!

Pelso.. 2011.10.08. 20:06:05

@vizipipa: "egy dolog", - a kétharmad adta lehetőségekkel, melyet használ saját bebetonra, másra nem.

the_line 2011.10.08. 20:12:27

"előre büntetéseket osztott az ügyészeknek olyan bűnökért, amelyeket 1. a hatályos törvények szerint ők nem követtek el és 2. amelyeket egyedül Gyurcsány tart bűnnek.

„...de biztos lehet abban, el fog jönni a pillanat, amikor azok akik most mögötte (Polt mögött - a szerk.) állnak, már nem lesznek képesek megvédeni mindattól, hogy szembenézzen a joggal, a jog pedig azt fogja mondani, hogy ami itt történik, az disznóság, az tisztességtelenség, az maga a szégyen.”"

Én ezt úgy értelmeztem első hallásra, hogy a bíróság előtt ki fog derülni milyen alaptalan koholmány a vád,
és nyilvánvalóvá válik, hogy ez csak politikai megrendelésre készülhetett. A konklúzió pedig az lesz, hogy amit ezzel az ügyészség tett, "az disznóság, az tisztességtelenség, az maga a szégyen". Ez pedig nem szükségszerűen azt jelenti, hogy ő konkrét bűncselekménnyel vádolta az ügyészséget, meg börtönnel Poltot. Csak azt, hogy világossá válik, hogy Polt és kutyusai Orbán szavára ugrálnak, szarnak a jogra, büntetése a köz általi megvetés lesz.

Legalábbis lehet ilyen olvasata is a kijelentésnek.

Seregbontó 2011.10.08. 20:17:35

„2002 óta meg-megújuló erővel rátörnek a köztársaságra”

Már 1918 óta, és nem csak a köztársaságra, de a magyarokra mint nemzetre is.

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 20:19:08

@the_line:

Azért vicces, hogy van, aki szerint az, hogy az ügyészeknek szembesülniük kell majd azzal, hogy törvényesen jártak-e el, fenyegetés. :)

hexensussz 2011.10.08. 20:21:33

@ciceró: De naív vagy!
Ahogy a Fidesz kiötlötte a bebetonozás technikáját, az utódok ki fogják találni a "beton" szétbontásának metódusát. A Polt és a hozzá hasonlók csak akkor fogják a 9 évet kiszolgálni, ha a Fidesz uralma is legalább addig tart. Különben megy a Polt is a levesbe, a fityisszel együtt. Meg a többi bebetonozott is.

Várúr 2011.10.08. 20:23:46

@IGAZ MAGYAR:
Pofa súlyba, bokázás, lelépni.
@Kettes: Nézz utána az értelmező szótárban.

IGAZ MAGYAR 2011.10.08. 20:24:04

@the_line: Alighanem az egésznek a lényege: "Ez pedig nem szükségszerűen azt jelenti, hogy ő konkrét bűncselekménnyel vádolta az ügyészséget, meg börtönnel Poltot. Csak azt, hogy világossá válik, hogy Polt és kutyusai Orbán szavára ugrálnak, szarnak a jogra, büntetése a köz általi megvetés lesz." Ez már nagyon sok gondolkodni képes embernél igy van!!! Példák sora amely azt mutathatja hogy az ügyészség korrupt lehet:pl.
Molnár Gyula esete az ügyészséggel a választások előtt párnappal.
Meggyes Tamás futni hagyása!!!
"majd a Laci elintézi" kivizsgálásának elmaradása!
A Vörösiszap katasztrófa helyre állítás korrupció gyanús ügyeinek ki nem vizsgálása.
Gripen akták elkérésének elmulasztása!
Budai Gyula lakás szerzése a Hm-től!
Budai Gyula föld panamái, zugügyédeskedései!
stb, stb, stb

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.10.08. 20:30:06

@egy derék katona: Akkor és később is csak a baloldalnak egy jól körülhatárolható része.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.10.08. 20:30:46

@Várúr: A Fidesz-magyar értelmező szótárra gondolsz vagy az akadémiaira?

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 20:31:31

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

Hogy kerül ide a baloldal, a fenti szövegben a jobboldalról volt szó. ;-)

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 20:32:28

@Kettes:

az akadémiait betiltották már, nem?

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.10.08. 20:34:21

Szerintem Mesterházyék és Karácsonyék titokban az ügyészségnek szurkolnak. Nekik nagyonis érdekükben áll eltüntetni GYF-et. Orbánéknak kevésbé, de lehet, hogy ezt ők még nem ismerték fel.

A kérdés csak az, hogy ha GYF tudja magáról, hogy ártatlan, akkor minek ripacskodik. Így biztos nem fog jól kijönni ebből a helyzetből. Személy szerint remélem, hogy nem fog, mert az lenne csak az igazi szopóroller ha orbánék után megint ő jönne.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.10.08. 20:36:09

@milyen szép a Vértes, ó: No akkor ezt derék katonánk benézte. Nomdjuk én is. :)

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 20:38:30

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

Azért ne hibáztasd magad nagyon, nem számíthattál rá, hogy a jobboldalról ír ilyeneket. ;-p

Tita nick 2011.10.08. 20:40:34

Imádom. Imádom már egy éve a liberálbolsik vergődését, sírás-rívását. Imádom az elemzéseiket, a félelmeiket, a mindenkinél jobban tudjuk-majd mi megmondjuk a tutit hozzáállásukat. Imádom az orbánt mindennap legalább egyszer gyalázni kell stílusukat. Még nagyon-nagyon soká imádni szeretném. Lehetőség szerint az ükunokám haláláig tartson ez az állapot:

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.10.08. 20:42:26

@milyen szép a Vértes, ó: Vannak néhányan akiket az ember egy idő után megjegyez. És hát derék Svejkünk erősen jobber. :)

MCock 2011.10.08. 20:42:35

Ocsmány egy cikk ez is.

Némi tényismertetés, összekapcsolva egy adag Gyurcsány-fikázással.

Fideszesek!
Mit igyekeztek elfedni az állandó propagandával? Nemsoká világos lesz nektek is, hogy szarból nem lehet várat építeni. Rátok omlik az.

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 20:43:11

@Tita nick:

Hja, a mandineres liberálbolsik már csak ilyenek.

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 20:47:00

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

Tudom, ennek megfelelően a szövegértése is kissé, őőő, korlátozott. :)

Bár érthető valahol, egy idő után automatikussá válik a dolog: azt látja, valaki 'rárontott a valamire' és felbuzog benne a 'már 1918-ban a magyar nemzetre'. Vajon előjön akkor is, amikor rántottát kínálnak neki? De ottlennék.

Pelso.. 2011.10.08. 20:50:28

@Tita nick: Netán a felsoroltak a legnagyobb örömöd?)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.10.08. 20:51:20

@Tita nick: Áll az alku: akkor haljon meg az ükunokád, amikor Orbán elhúz a picsába. Ha akkor még nem élne, akkor az unokád, ha az sem, akkor a gyereked, ha az sem, akkor te magad.

Seregbontó 2011.10.08. 20:58:05

@milyen szép a Vértes, ó:
Gyurcsány elmegy a fenébe. De ha már itt tartunk a BALOLDAL már jó párszor rárontott a nemzetre, '18-ban '49-ben, '56-ban és így tovább, 2002-ben is.

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:
Nem, nem csak "egy jól körülhatárolható része". Az egész baloldal zusammen.

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 21:00:38

@egy derék katona:

Naúgyna, jól van, ugye, hogy jobban érzed magad?

Szemét Gyurcsány meg átvert, ez van. :)))

dr kíváncsivagyok 2011.10.08. 21:04:10

@Káposztakukac: Az még kellemetlenebb lesz,...ha elítélik,...csak kicsit később...

dr kíváncsivagyok 2011.10.08. 21:05:09

@egy derék katona: Ti , jobberek meg a bokréta vagytok Isten kalapján...

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.10.08. 21:05:30

@egy derék katona: A baloldalnak a szocdemek is részei. Sok tekintélyes szocdem egyáltalán nem lelkesedett a kommunistákért. Garami Ernő, Peidl Gyula talán ismerős. Kéthly Anna is esetleg.

Kár hogy most nincs egy rendes szocdem pártunk.

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 21:07:38

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

Azt a halálosan bonyolult dolgot meg ne is emlegessük, hogy pl. Nagy Imre is hívő kommunista volt.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.10.08. 21:14:45

@milyen szép a Vértes, ó:
Például. De az ötvenhatosok közül rajta kívül is sokan voltak meggyőződéses kommunisták. Csakhát nem őket favorizálták Moszkvában.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.08. 21:16:11

" a „hazámért, a köztársaságért cselekedtem"

És ezt elhitte valaki? Mondhat amit akar, amíg kormányzott, nem ez látszott. Erről csak annyit szoktam mondani, hogy vele is, meg a többi sikkasztó, mutyizó tolvajjal is nyugodtan börtönbe, senki nem fogja őket sajnálni, akinek esze van. Szűnjön meg a felelősség nélküli ország!

Az elszámoltatás már kicsit más tészta. Egyrészt nem látom azt a nagy elszámoltatást, mert azokon kívül, akiket lecsuktak a MSZP-éra végén, nem számoltattak el senkit (és nem ártana némi vagyonelkobzás sem, khm, ha már elszámoltatás), illetve ha már elszámoltatás, nem ártana úgy viselkednie a Fidesznek sem, hogy őket ne kelljen elszámoltatni, és ez mindenkinek jó lenne. (Értsd, a saját piszkos ügyleteiket nem folytatni.)

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.10.08. 21:16:48

Na jójszakát minden balosnak, jobbosnak és másnak!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.08. 21:17:23

@milyen szép a Vértes, ó: De volt gerince, és nem hinném, hogy a kőkomcsik diktatúráját bírta volna a gyomra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.08. 21:19:58

"a jog pedig azt fogja mondani, hogy ami itt történik, az disznóság, az tisztességtelenség, az maga a szégyen."
Hát ilyet pont az ne mondjon, aki jog és morál ellen is nem keveset vétett.

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 21:21:48

@ColT:

Persze, ő(k) egy "élhetőbb" szocializmust akartak.

De a kérdés épp az volt, hogy a mai (mű)jobboldal 'baloldal mindig rárontott a magyar nemzetre' mítoszát hogyan kellene egyeztetni egynémely baloldali személyek dicséretével. Bár igaz, miért kellene egyeztetni? :)

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 21:23:14

@ColT:

Őőő, azt a jog elleni vétést épp "vizsgálják". :)

IGAZ MAGYAR 2011.10.08. 21:24:38

@ColT: Te ne mááá!
Hát mi lesz a Simicskával, a Nyerges Zsoltal a Szijjártó papával, Lázárral, Kövérrel. Kósával???
Milyen elszámoltatást és vagyon elkobzást akarsz te???
Pintér elvtárs strómanjai Hát mit gondolsz Te??? Vagyon elkobzást mi ? Járai állami biztos bizniszei???
Noooormális??? Emmbbberrr??? berrrr!!!

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.08. 21:27:39

@IGAZ MAGYAR:

Leírta: az emeszpéseket büntessék meg, számoltassák el, a fideszesek meg, ha lehet, hagyják abba a szabadrablást. De csak he nem gond. :)

Tita nick 2011.10.08. 21:30:07

@Kettes: Ó köszönöm! Csókolom édesanyád. Ha él. Remélem nem. Na ez olyan válasz volt, mint a tiéd. remélem neked is tetszett!

Tita nick 2011.10.08. 21:31:30

@Pelso..: No azért azt nem. Tudod a töltött paprika sem semmi!

unionist 2011.10.08. 21:46:50

@Várúr:
bajnainak van egy sajátos németh miklós fílingje.

unionist 2011.10.08. 21:50:07

@ColT:
ez véletlen nem kettős mérce?

Táskás Tóni 2011.10.08. 22:10:34

Önkívületi állapotban gyújtóhangú beszédet Orbán szokott mondani. Mégis rászavazott 2,7 millió komplett idióta. Vagy talán pontosan ezért?

különvélemény 2011.10.08. 22:40:26

@Táskás Tóni: "Önkívületi állapotban gyújtóhangú beszédet Orbán szokott mondani"

Látszik, nem voltál még maszop rendezvényen:
www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=nJtkSL9S6bk#t=35s

A videón az első "énekes": Steiner Pali bácsi az "Önkívületi állapotban" lévő mszp fan az V. kerület volt polgármestere.

cukorrépa 2011.10.08. 22:46:49

Gyurcsány nárcisztikus, magát vátesznek és megmentőnek hívő elmebeteg (ezt csak a vak nem látja), de attól az ellene felhozott vádak lehetnek igazak is, hamisak is.

az ilyen "M_R"-féle libsirasszista, antimagyar ideböfögés elgondolkodtató. mi fájhat neki?

Szergej55 2011.10.08. 23:03:47

Eléggé sokan úgy beszélnek a politikusokról, mint ha valami sötét égi hatalom lenne a gyülekezetük, amely csak úgy leszáll ide irányítani a politikát. Talán nem kellett volna besz*pni a meséjüket és megválasztani őket. LEGinkább orbáncra gondolok itt.

Táskás Tóni 2011.10.08. 23:14:26

@különvélemény: Nem járok politikai rendezvényekre.
Inkább megnézem egy jó filmet vagy olvasok. Egyszerűen nevetségesek az erőlködően uszító politikusok. Már előre tudom, hogy Orbán a "rendőrterror szülinapján" hogyan fog vonaglani, szájat nyalogatni kezet idegesen mozgatni. Ő legalább annyira túlmozgásos, mint Gyurcsány. De az uszítást a kirekesztést mégis inkább a jobboldalhoz kötöm. Kokárda , nemzet, háború, forradalom...mind jobboldali szlogenek és motívumok.

Táskás Tóni 2011.10.08. 23:19:31

@különvélemény: Soha nem szimpatizáltam Steinerrel, de
4 éve alatt nem csinált 16 milliárd adósságot az V. kerületnek, mint Rogán, pedig
fejlesztések és beruházások nagyon szép számban voltak nála is , mégpedig főleg saját forrásból

Táskás Tóni 2011.10.08. 23:25:46

@ColT: Az a probléma, hogy a szocik túl kicsit loptak a fideszhez képest.
25 milliárd az EMFESZ-ből, ebből 2,7 milliárd a horvát me-nek
20%-os Kósa- jobboldali politikus társa szerint( is)
V. kerületet 16 milliárdra eladósító Rogán-lakása 200 millába került mostanában
Simicska vagyon- offshore háttérrel
Ez pedig csak töredék, de azért érezd a nagyságrendet, mondjuk Zuschlag 80 milla-8 év.

Táskás Tóni 2011.10.08. 23:28:15

@Tita nick: Írjál ódát, hogy milyen jó gazdaságot csinál nekünk Orbán- Matolcsy -Kopátsy trió. Másfél év és kiröpült 5000 milliárd, huss , az ablakon.

osborne 2011.10.08. 23:33:39

@cukorrépa: Még mindig túl sok a vak. M_R: igazi troll

Nyers Fa 2011.10.09. 00:38:56

Devizában való eladósodás, egyik fő felelős Járai Zsigmond akkori jegybank elnök. A következő kormány, (kivéve ha az is a Fidesz lesz) ezek után biztos elő fogja venni és a Fidesztől tanult módszerrel, Járai az egész vagyonával fog felelni minden tettéért. Gyurcsány beleszolt a sukorói bizniszbe? nem baj. Orbán a legapróbb dolgokba is beleszól, lesz ennek még böjtje.
Tudom a jobbosok szerint Viktornak még az első éjszakához is joga van, de vagyunk itt egy pár millióan akik nem adnák oda a feleségüket.

Nyers Fa 2011.10.09. 00:49:29

2014 első népszavazása: akarja-e ön, hogy a parlament a Fidesz alaptörvényét egyszerű többséggel visszavonja? Igen
Ennyit a Fidesz Alkotmányáról, ezek tényleg ennyire hülyék.
Persze lesznek akik azt mondják, ezt a nép nem döntheti el, de akkor már annyira forró lesz a hangulat, hogy de, eldöntheti.

istvankah 2011.10.09. 01:05:41

@Tita nick: Hát sok dolog van égen és földön de ilyen állat mint te nincs még egy!Ennyire beleszórult az orrod az orbáncos disznó seggibe,hogy vele akarsz halni!

Jofiu 2011.10.09. 02:16:42

Addig jó nekik amíg ilyen színielőadásokon kell váltva parádézniuk egymásnak a tisztelt politikusainknak, mert ha majd valamelyik hétköznapi birkának amelyen dőzsölnek nagy arccal bevérzik a szeme és elkezdi ráncigálni őket a földön, na az lesz majd csak a komoly elszámoltatás. Ne jussunk odáig, hogy a birkáknak már tök mindegy lesz minden és nem fogják vissza magukat. Történtek már hasonlóak az idők során.

cutcopy 2011.10.09. 06:43:07

Fletó Őszöd után mindent megtett hogy páran még mindig higgyenek neki.. Nekik készíti a mai napig is hazug műsorát..! De hát az igazságot nem a közvélemény kutatások szolgáltatják, de ha még is, lehet hogy úgy még rosszabbul járna..

IGAZ MAGYAR 2011.10.09. 07:51:02

@cutcopy: Figyelj kicsi pöcs! Az agyad leállt Öszödnél vagy valami mély homály üli? Te nem itt élsz vagy mocskos hazaárulóként Orbán seggnyalójaként haszonélvezője vagy ennek a Fideszes tolvajlásnak???

partfish 2011.10.09. 07:51:32

már csak januárig kell húzni az ügyet, és akkor már Polt választhat bírót. a bíró személye azért fontos, hogy az ítéletet jól lőjék be, mert ha kiderülne, hogy ártatlan, az ciki lenne, omlana a fidesz kommunikáció, ha letöltendőt kapna, akkor orbán és Magyarország nemzetközi megítélése még mélyebbre zuhanna. viszont egy közügyektől való eltiltás az ortodox mszp-seknek és a fidesznek is jól jönne.

cutcopy 2011.10.09. 08:41:47

@IGAZ MAGYAR: Jó, azt értem hogy a mai napig sem bírtad felfogni elvtársaid bukását, de ezt leszámítva mi is a valódi problémád?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.09. 08:42:09

Nagyjából egyetértek a poszttal. Gyurcsány ramaty politikus. Hiába van elképzelése a csinálandókról, képtelen normálisan előadni. Nekem beszédei alatt ugyanúgy feláll a hátamon a sző, mint amikor Ovi osztja az észt.

NA YA! 2011.10.09. 08:42:42

Jó e dömper színház igazgatónak, üljön e gyurcsányi? Hónapokig lehet ezekkel (is) megint foglalkozni, elterelve a figyelmet a közeledő gazdasági összeomlásról, vagy a nyomorúságos recesszióról! Szóval elindultunk a fehérorosz úton. Van elég csőlátású szervilis barom Magyarországon, hogy beteljesedjen II. rákosi pajtás diktatúrája. Valszeg eljutunk oda, hogy ovi király miatt az emberek az utcán fogják ütni egymást! Lehet hogy tényleg Ázsiában kellett volna maradnunk!

tevevanegypupu 2011.10.09. 08:56:32

@Várúr:

Valoszinuleg nehez tudomasul venni, hogy a nagy elszuras utani intezkedesek nem kellemesek. Ha egy haz leeg, sokba kerul ujraepiteni es nem is megy gyorsan. Gyakran epites kozben jon ra az ember, hogy ez igy nem jo, vissza kell bontani vagy ujra tervezni. Es raadasul ha nem volt biztositas, akkor mindent sajat zsebbol kell kiperkalni. Es csak remelheti az ember, hogy akik a hàzat felgyujtottak, nem allnak ott a kerites mellett es nem adnak tanacsokat az ujjaepiteshez.. A balliberalisok ezt egyelore nem latjak be, mi meg nem ertjuk, ha olyan jol tudnak mindent, miert nem csinaltak? 12 evuk volt ra.

különvélemény 2011.10.09. 08:57:03

@Táskás Tóni: "V. kerületet 16 milliárdra eladósító Rogán"

"Tizennégymilliárdra rúgó hitelállományával Belváros–Lipótváros számít a legeladósodottabb budapesti városrésznek. (Az országos ranglistán is csupán Hódmezővásárhely előzi meg 423 ezer forint egy főre jutó adóssággal.) A fővárosi aranyérmes 13,9 milliárdos adósságállományának 43 százaléka az előző polgármester – Steiner Pál (MSZP) –időszakához kapcsolódik. Rogán Antal (Fidesz) négy év alatt sikerült kicsivel többet hozzátennie."

www.nol.hu/belfold/20110204-adossagpasszolgatas_budapesten

tevevanegypupu 2011.10.09. 09:06:01

@Kettes:

Dehat mar bebaszott az allamcsod es leminositettek minlket Gyurcsanyek alatt. Innet visszajonni lenne szep, de nem egyszeru. Nem csak az elmuttnyocev miatt, hanem a jelenlegi valsag miatt is. A hulye gorogok lassan tonkreteszik az egesz Europai Uniot, de ott vannak Spanyolorszag, Olaszorszag is, ok jonnek eloszor, az ostor viszont rajtunk csattan. Nem volt am olyan rossz otlet Szaud-Arabiatol keregetni egy kicsit, ok eleg jol allnak es nem mentek tonkre a mostani valsag alatt sem, nem nagyon fuggtek az amerikai meg europai nagybankoktol..Es hat persze, remenykedunk, neha a szerencse is szukseges ahhoz, hogy valami sikeruljon. Gyurcsanyeknak nem jott be, rossz tanacsadoik voltak, es mivel jott a valsag mar hiaba kapkodtak ossze-vissza, befuccsoltak. A baj az, hogy ezt nem latjak be es meg most is tanacsokat osztogatnak, szemtelenul Orbant tamadjak a szokasos lozungokkal..

tevevanegypupu 2011.10.09. 09:10:01

@Kettes:
(:
Varjuk ki a veget. Remeljuk nem a veg lesz.

nu pagagyí 2011.10.09. 09:27:41

@tevevanegypupu: Kár a gőzért. A bebukás most történt meg. Most szállt el a forint, most fenyeget minket a bóvli kategória, most szegényítették el az országot, most állt le minden beruházás és gazdasági tevékenység, kivéve az értéket nem termelő fideszes mutyikat. Az IMF-hez nem is fordulhatunk már, nem adnának hitelt egy notórius hazudozó, tolvaj vezetésnek, hogy országa érdekében használna fel bármilyen segítséget. Jellemző, hogy az ingyen EU-s forrásokat sem tudjuk lehívni, mert ez a kormány képtelen egy becsületes tendert kiírni, elkerülendő a haveri zsebek tömésének gyanúját.
Orbán inkább különböző ocsmány diktatúráknál házal, ott nem kell elszámolni a pénzzel, elég ha megtesz majd valami szívességet, ha szólnak.

NA YA! 2011.10.09. 09:35:39

@tevevanegypupu: hát az ilyen csőlátású "az egész világ hibás" majmok miatt állunk itt, mint amilyen te is vagy! Segítsen rajtad is Szaúd-Arábia! Ámen!

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.09. 09:43:23

@tevevanegypupu: "Gyakran epites kozben jon ra az ember, hogy ez igy nem jo, vissza kell bontani vagy ujra tervezni."
- Hogy hogy? Az Ember Aki Sohasem Hazudott azt mondta van programja és fel van készülve a kormányzásra.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.09. 09:44:27

@TrueY: Persze mert már Gyurcsány is nekiállt a populizmusnak. Illene már észrevennie hogy leíródott.

is 2011.10.09. 10:02:14

el kellene dönteni, hogy hangulatkeltő, vagy elemző posztot írunk. elemző posztban ugyanis nem hagyjuk ki a történetek felét:
- a szavazók legalább egy része azt is tudja, hogy a FIDESZ ugyanolyan, vagy jobban korrupt, mint az MSZP volt. most ugyanolyan tempóban mennek a milliárdok kifelé (Pintér Sándor úgy nyeri szakányban a küzbeszerzéseket, hogy az összes, alacsonyabb árajánlatot kizárják; megint minden az MFB alá van besöpörve, hogy ne lehessen látni, hogy ott mit csinálnak; a nyugdíjvagyon úgy tűnt el, hogy senki még csak meg se kísérli elmondani, hogy hová került, mert 500 milliárd SZJA + 1500 milliárd állampapír nem egyenlő 2500 milliárd megmaradt nyugdíjvagyonnal; a MALÉV havonta kep újabb milliárdokat, és erről néme csend és hullaszag van; stb. stb). ezt a variációt kihagyni a szavazói elemzésből azt jelenti, hogy ez nem elemzés.
- az ügyész esküt tesz arra, hogy nem képvisel koncecpiós ügyet (nem direktben, de ez az esküje lényege). az eskühöz kötött állásokban bizony van esküszegés nevű bűntett. az ügyész bejelenthet elfogultságot és kimaradhat az ügyből. a Redl ezredes pedig bizony azt tanítja, hogy ha valakit előléptetnek, kitüntetnek, aztán megjelenik egy ügy vádlójának, ott ritkán van véletlen. nem egy, de nem is 2. ember gondolja, hogy bizony bűnös az az ügyész, aki ebben részt vesz. és zet nyilván psoztíró is tudja, de velemiért képes volt leírni, hogy csak Gyurcsány szerint bűn.
- Orbán előadásmódja is véleményes kérdés, és legalább annyian gondolják (én pontosan 1989 óta, amikor először hallottam MASZOPozni; és itt persze nem a tömegekről beszélünk, akik 300 ft-ért váltogatják a pártállásukat, hanem valami gerinces élőlényekről, akik úgynevezett elvek, netán -istenem ne hagyj el- ideológiák (ilyen FIDESZesnek nincs, ugye) mentén alakítják a véleményüket), hogy Orbánnak semmi keresnivalója a hatalomban.

szóval elemzésnek lepkefing gyengesésű. gyors kommentscannelés után már hangulatkeltésnek sem egyértelműen sikeres.

is 2011.10.09. 10:19:43

@tevevanegypupu: ha én is 5 éves kisgyerek lennék, aki nem lát a tegnapnál, meg a holnapnál tovább, azt hogy mi lesz két hónap múlva, azt fel sem tudnám fogni, akkor nagyon elbűvölne, amit mondasz. de az a helyzet, hogy itt óriási disszonanciák vannak, nem ma, nem holnap, hanem két hónapos, és annál hosszabb időtávokon.

az első disszonancia, hogy nem elég, hogy a németek a legnagyobb kereskedelmi partnereink, de ezt még akarjuk is, hogy így legyen. közben minden második héten azzal hencegünk, hogy mindjárt bedőlnek, és nekik annyi. és minden harmadik héten elmegyünk kuncsorogni olyanokhoz, akikről _tudjuk_, hogy a világképük és az elvárásaik nem kompatbilisek a mienkkel. nálunk tudtommal a már Mo-n élő kínaiakról nem sokkal jobb vélemény van, mint a cigányokról. most képzeld el, hogy Orbán pénzes bolgár meg román cigányvajdákkal állna le tárgyalni. mert a kínaiakkal való tárgyalás kb. ez.

ha nincsenek világnézeti skrupulusaink, akkor hogy a fenébe nem maradtunk a baráti Szovjetunió szárnyai alatt? Ők voltak a mi legjobb barátaink, nem? olcsón kaptuk az olajat (a fehéroroszok máig olcsón kapják, és lehet tudni, hogy a gázár is a barátság függvénye!), exportálhatnánk szabolcsi almát megint.

a második disszonancia az egér meg az elefánt. mennek át a hídon, és egérke mondja: látod, hogyan dübörgünk? ne nevettessél ki, hogy Kína bármilyen egyenrangúságra törekszik a velünk való kapcsolatban. nyilván, amíg elérik a saját céljaikat, addig kedvesek. aztán ha nem kedvesek, akkor mit csinálsz? embargót vezetsz be? importvámot állítasz fel? hadat üzensz? aki két hónapon túl lát, az felfogja, hogy az egész EU-t azért csináljuk, mert egyedül még a németeket is bedarálná az USA-Kína-Oroszország kombo. kell a 400 millió embernyi piac, gazdaság, termelés, hadsereg. és hogy mi sosem leszünk se kínai tartomány, se USA tagállam, se (remélhetőleg) Orosz tagköztársaság. tehát marad az EU tagság, vagy az afrikai gyarmatosítás (olvasgatod, hogy Kína mit csinál Afrikában? és a lengyelek tapasztalatait?). én elég könnyen tudok a kettő közül választani, mert két hónapnál tovább látok.

is 2011.10.09. 10:22:34

@tevevanegypupu: vannak, akik se nem balliberalisok, se nem FIDESZ fanok. elsőként ezt kellene elhinni. addig nem fogunk továbblépni, amíg mindenkit, aki megpróbálja elmondani, hogy miért faszság, ami most történik, azt automatikusan besorolod az elmúlt időszak támogatójának. van kedved túllépni ezen a primitív kasztnizáson?

Roy 2011.10.09. 10:39:41

@tevevanegypupu: Orbán normális?
Egy paranoiás ember, nem kis hatalomvággyal kombinálva.

nu pagagyí 2011.10.09. 10:41:59

Egy ügyésznek nem kötelessége megalapozatlan vádaskodások alapján vizsgálódni, akár vissza is utasíthatja a felkérést. Hangulatkeltés nem alapozhat meg gyanusítást. Úgy tűnik az értékaránytalanság nem jött be, ezért most valami egészen körmönfont dologgal próbálkoznak, ami laikus számára is röhejes. Remélem, fognak még izzadni készségességük miatt, amikor a "parancsra tettem" védekezés kevés lesz.

nu pagagyí 2011.10.09. 10:47:41

@is: "Ostromlott vár" szindrómában szenvednek. Nem látják át, hogy a világ sokszínű és nem lehet bekategorizálni primitív gondolatvilágukba.

3dom'f'speech 2011.10.09. 11:32:27

ne feledjük: ha a Fidesz-KDNP nem foglalkozna az elszámoltatással, akkor meg az lenne a vád, hogy nem tartja be a választási ígéretét, ad absurdum pedig az, hogy összejátszik a komcsitolvajbandával
- nem mellesleg a mocskos indexeseknek sikerült megint a cikk lényegével teljesen ellentétes mondatot kiragadniuk és kitenniük a blogajánlóba, hogy rohadjanak meg a tetves anyjukkal együtt :)

OmegaMale 2011.10.09. 11:34:30

"az ügy túllihegése azt implikálhatja, hogy a Fidesznek nincs válasza az ország kihívásaira"

Látom, az index megtalálta az egyetlen mondatot, amit idézhetett; nem számít, milyen távol van ez a cikk eredeti mondanivalójától.

Ennyire objektív az index.

Ennyire kell komolyan venni bármit, amit leírnak.
Pl. a mendemondákat a leminősítésről. Kíváncsi volnék, fűződik-e érdekük a spekulánsok és a befektetők befolyásolásához, vagy csak az motiválja őket, hogy minél rosszabb, annál jobb.

vizipipa 2011.10.09. 11:59:59

@is:
Nagyon szép elveid vannak - EU for ever - csak az a fránya gyakorlat ne lenne!
Miszerint közös energia politika, de azért a németéknél már működik a személyre szóló Északi Áramlat. És nem kapunk EU pénzt a magyar-szlovák-lengyel gázvezetékre, mert ott nem sok fog áramlani, még akár évekig. Pedig egy orosz/ukrán gázstop esetén qurvára kéne az a vezeték.
Hogy a német-francia páros csicskásnak használja a kisebb államokat a saját érdekeiért. A V4 formáció meg a magyar/cseh-szlovák politikai ellentétek miatt még sokáig nem lesz jó, a lengyelek meg látványosan érdektelenek ez ügyben, vagyis nincs érdemi keleti blokk a nagy párossal szemben.
Nem azt mondom, hogy az EU-t le kell váltani, mert nem lehet. És nem csak hátrányok vannak, hanem előnyök is. Viszont a prioritását csökkenteni kéne. A külker 80% EU/60% német arányát nagyon hasznos hasznos lenne 20-20%-al csökkenteni. Erre pedig igenis jók az oroszok, kínaiak és bárki más. Akikről szintén nagyon jól tudjuk, hogy nem egyszerűen a szemünk színét kedvelik.

Táskás Tóni 2011.10.09. 12:22:19

@különvélemény: Az általad linkelt cikkben légy szíves olvasd el Pásztor Tibor önkormányzati képviselő hozzászólását. Feketén - fehéren le van írva és dokumentumokkal alátámasztva-nekem el is küldte-, hogy nem volt adóssága az V. kerületnek , amikor Rogán lett a polgármester. Gondolom Rogán kicsit "tévesen" szolgáltatott adatokat. Pár hónapja Süveges Gergőnek pl. azt hazudta , élő adásban Rogán, hogy 18 milliárd adóssággal vette át az V. kerületet és ebből ő "dolgozott " le 2 milliárdot. Ennek fényében én Pásztornak hiszek. A hiteleket pedig tavaly az V. kerületnek működésre vette fel a vezetőség. Mo-nak egy szégyenletesen hazudozó populista és hatványozottan túlköltekező kormánya és pártja van. 5 milliárd másfél év alatt, nem semmi!

Táskás Tóni 2011.10.09. 12:28:49

@tevevanegypupu: Aztán Bajnai alatt jöttek a felminősítések. Orbánt kb azzal engedték el az arabok, hogy hajrá Mo. Főleg , amikor elkezdte a hazudozást az ország jelenlegi állapotáról. Nem lesz pénz se Kínától , se Szaud-Arábiától. Ha nem rúgják ki az IMF-et, akkor alacsonyabb hitelkamattal jutott volna az ország hitelhez, és még a 3000 milliárd megtakarított mnyp-i vagyon se lenne elherdálva, mivel azt az IMF nem engedte volna Talán az államadósság sem nőtt volna és nem itt állna a tőzsde és az árfolyamok. Másfél év alatt semmi jó nem történt az országban sem gazdaságilag, sem politikailag.

Kerek négyszög 2011.10.09. 17:26:41

@Táskás Tóni:

"és még a 3000 milliárd megtakarított mnyp-i vagyon se lenne elherdálva, mivel azt az IMF nem engedte volna "

Hát ez az! A lopás volt az egyetlen céljuk.

Kerek négyszög 2011.10.09. 17:48:47

@tevevanegypupu:

"Gyurcsanyeknak nem jott be, rossz tanacsadoik voltak, es mivel jott a valsag mar hiaba kapkodtak ossze-vissza, befuccsoltak. A baj az, hogy ezt nem latjak be es meg most is tanacsokat osztogatnak, szemtelenul Orbant tamadjak a szokasos lozungokkal.. "

Valahogy a nemzetközi mértékadó gazdasági szakvélemények nem éppen erről szólnának

különvélemény 2011.10.09. 18:05:05

@Táskás Tóni:
Tehát Pásztor Tibornak hiszel, nem a szintén balos, de nívós Népszabadságnak.
A NOL-nak is megírhatnád, hogy ne szerződtessenek selejtes újságírókat.

Jofiu 2011.10.09. 19:47:45

@3dom'f'speech: nagyjából az utolsó élő ember lehetsz aki foglalkozik még a választási ígéretekkel, hozzátéve, Medgyessy óta szerencsére.

Táskás Tóni 2011.10.09. 19:49:37

@légycsapó: Az első változat a hiány növelése volt. Mivel Barroso beintett, jött a a forradalmi hevület az államadósság ellen és a mocskos lopás, a mnyp-i vagyon eltulajdonítása. Most 3000 milliárddal csökkentett államadósság helyett mégis közel 2000 milliárd ft-al magasabb Mo adóssága, mint másfél éve. Nincs olyan ember és párt, aki ezt utánuk csinálná. Másfél év- 5000 milliárd.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.10.10. 08:46:25

@Kettes: Összetolsz dolgokat, amiket nem kellene. Az egyik a politikai felelősségre vonás (erről beszélsz te), a másik pedig egy jogi eljárás.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.10.10. 08:49:40

@Ringlósztár: Egy dolog a kommunikáció és egy másik annak a tartalma. Gyurcsánynál ez utóbbit tettem szóvá.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.10.10. 09:01:19

@igazi Lencsés István: Érdekes, Gyurcsány 2006-ban a választások előtt egy pendrive-val és egy fél méter magas irathalmazzal az orra előtt mutatta be az ország fejlesztési programját. Biztos azt is szóvá tetted.

Pelso.. 2011.10.10. 09:37:30

@politicus: Az, hogy politikai felelősségre vonás, az nálunk miben nyilvánul meg, s mely jogszabály alapján zajlik?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.10.10. 09:56:17

@Pelso..: politikai felelősségrevonás: elmúltnyolcévezés, vereség a választásokon, választói elutasítás, elfordulás, stb.
Jogi felelősségrevonás a hatályos törvények szerint.

is 2011.10.10. 20:37:41

@vizipipa: jelezném, hogy az USA 1776-ban kikáltotta magát, bővült, bővült, aztán 85 évre rá 4 éves polgárháborúban rendezte le az újak és a régiek, kicsik és nagyok, haladők és maradiak problémáját. szerinted Kansas ugrálhat, hogy ne Kalifornia meg Texas döntsön el dolgokat az USA-ban, hanem ő? és hogy ne Kaliforniában legyen a Szilikon-völgy, meg minden új és frankó dolog, hanem náluk?

majd az oroszok a németekkel, meg a kínaiakkal versenyeznek, hogy melyik kereskedhet Mo-gal (ez ugyanis a javaslatod lényege a kommented végén)? gondolod, hogy ez valaha is megtörténik? mink van nekünk, amiért ezt csinálnák? mert ha semmi, akkor -a fránya gyakorlat oldaláról nézvést- én nem nagyon ringatnám magamat ebbe a hintapolitikába, ez már a II.vh. előtt sem jött be.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.10. 20:47:25

@igazi Lencsés István: Egy politikusnak azért populistának is kell lennie, hogy megválasszák. Ezt lehet jól és rosszul is csinálni. Mi a Berlusconi féle és a Görög módszert vettük át. Ami zsákutcába is vezet. :(

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.10.11. 08:16:42

@igazi Lencsés István: "- Hogy hogy? Az Ember Aki Sohasem Hazudott azt mondta van programja és fel van készülve a kormányzásra."

Hát így.

különvélemény 2011.10.14. 17:47:01

@Táskás Tóni:

Ok, nekem csak a sajtóból vannak infóim, azzal nem tudok mit kezdeni, ha neked többletinfód van, de nyilván emiatt nem tudod bizonyítani.
Ez patthelyzet. :)
süti beállítások módosítása