Jön a szörny – A Jobbik a legnagyobb ellenzéki párt?
2011. szeptember 15. írta: Doktor Kottász

Jön a szörny – A Jobbik a legnagyobb ellenzéki párt?

  „Most vasárnap” megverné a Jobbik az MSZP-t és nagyon nagy partit csapnának Schifferék, ha az LMP bejutna a parlamentbe – ez derül ki a Nézőpont legfrissebb felméréséből. Meg persze az is, hogy a Fidesz-KDNP-nek most is meglenne a kétharmad, de hát az anyag a Nincs alternatíva címet viseli, úgyhogy ennek okát már tudjuk is.

  Aztán nagyon szépen látszik az is, hogy a kormánypártok stabil előnye az összes megkérdezett körében azért fogyogat, és körülbelül ilyen ütemben nő a bizonytalanok száma. Úgyhogy egyrészt ezért érdemes foglalkozni azzal, hogy a második helyen ki szerepel, még a nagy különbség ellenére is. A másik ok pedig az, hogy a Nézőpontnak be szoktak jönni az ilyen derült égből érkező eredményei, emlékezzünk: ez az intézet jósolta meg először, hogy parlamenti párt lehet az LMP-ből.

 

  A derűlátó jobbos nyilván úgy fogadja mindezt: immár számokkal is bizonyítható, hogy a balliberalizmusnak, a posztkommunizmusnak vége és lassan eltűnik az MSZP. És végre befut Pestre is a varsói gyors. Ebben csak az a szépséghiba, hogy kevés annál nagyobb maflást tudok elképzelni a kormánypártok számára, mint hogy regnálásuk alatt erősödjön meg egy szociális ígéretekkel dobálózó radikális párt – ez bizony azt jelentené, hogy a polgári erők nagyon elhanyagolták a polgárokat.

 

  Jön a szörny! – ez volna a chartás, népszavás verziója a hír tálalásának, mert ugye Orbán Viktor nem tudta őket megállítani és különben is annak idején egy polgári körben cseresznyéztek Vona Gáborral és így fog onnantól újra összenőni, ami összetartozik. Ezt a narratívát a magam részéről onnan tudom – ismét – elképzelni, hogy a Jobbiknak például érdeke lehet, hogy liánmód ránőjön a Fideszre. Sőt, ha nem tudja látványosan növelni támogatottságát, csak a Fidesz-KDNP lepattanóit gyűjti be (most szerintem ez történik), akkor várhatóan erre fognak feltenni mindent. És akkor a Fidesznek már csak egyet kell hibáznia, de akkor nagyon.

 

  Aztán ha úgy alakul, és a jelek meg Zoellick szerint úgy alakul, hogy még egy darabig gazdasági szabadságharcot kell vívnunk, akkor jól fog majd jönni az a kétharmad, ami egyáltalán nem biztos, hogy meglesz egyedül 2014 után is. Különösen akkor kell majd, ha most ősszel csupa-csupa kétharmados sarkalatos törvény születik majd, amiket az államadóssággal folytatott háború megnyerése érdekében folyton módosítani kell majd.

 

  De hogy a fentiek miért értendők szigorúan jövő időben, azt illusztrálja egy sokatmondó idézet, amely amely demonstrálja, hogy hogy is áll mindezekkel maga a Jobbik. „Vona Gábor szerint Magyarország 'súlyos társadalmi és gazdasági robbanás, válsághelyzet felé robog', de a kormány - a néha egészen pozitívnak tekinthető kijelentései ellenére - az intézkedéseivel sok esetben még mélyítette is a válságot. A pártelnök úgy fogalmazott: 'a Jobbiknak már nem pusztán saját maga, hanem az ország szempontjából is fel kell készülnie a kormányzásra'.” Az ország szempontjából is? Hát pusztán saját maguk miatt esküdtek fel a jobbikosok a Szent Koronára?
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr43227971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.09.15. 22:28:42

@BenFranklin:
a demokráciáról mint olyanról van valami fogalmad? vagy amit böfög a vezéred az van nálad?

Viktus 2011.09.15. 22:49:57

Facebookon pedig már mindenkit lever Vona ...

Így jár, aki sokat iszik
Vona Gábor, 2011. szeptember 15., 21:38
Bizonyára mindenki volt már olyan helyzetben, hogy nagyon kellett pisilnie, de erre nem volt lehetősége, így a gyülemlő szükség végül már bármire rávette volna, csak hogy szabaduljon a helyzetből. Ma fontos találkozókról még fontosabb találkozókra rohantam. A felhörpintett ásványvizek csak gyűltek, de a mosdóba a csúszások miatt nem volt időm elmenni. Délután egy cukrászdában volt az utolsó megbeszélés, ahol már annyira kellett pisilnem, hogy nem tudtam tovább ülni. Elnézést kértem és felálltam, hogy engedjek a természet törvényének. De a cukrászdában nem volt WC. Ekkor - lassan önkívületi állapotba kerülve - átfutottam a szomszédos sörözőbe. Beléptem és a pincérnek azt mondtam, hogy szeretnék elmenni a mosdóra, és kifizetem természetesen. Erre ő azt mondta, ha rendelek valamit inni, semmi akadálya. Amikor kiejtette az inni szót, már attól rosszul lettem. "Ember, majd be..., és még igyak is?!..." Kínomban ösztönösen körülnéztem a kocsma belsejében. Egy hölgy ült hozzám a legközelebb, sapkában, éppen a korsó sörét szürcsölgette. És léptem. "Hölgyem, meghívhatom egy italra?" - kérdeztem. Ő mintha ez a világ legtermészetesebb szituációja lenne: "Egy sörre." Letettem a pénzt a meglepett pincérnek, majd elrohantam a mosdóba. A söröző bevételhez, a hölgy még egy sörhöz, én meg a piszoárhoz jutottam.
És hogy mi a tanulság? Na, ezt majd a kommentekben elmondjátok.

www.facebook.com/notes/vona-g%C3%A1bor/%C3%ADgy-j%C3%A1r-aki-sokat-iszik/10150320708064662

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2011.09.15. 23:13:35

A posztíró téved. A Jobbiknak minden bizonnyal erősödni fog 2014-ig, de a Fidesz, a parlamenti többség érdekében nem velük fog koalícióra lépni hanem az MSZP-vel. "Összenőn, ami összetartozik".

Csolt nemzettségbeli 2011.09.15. 23:16:20

@kierkegaard:
Most milyen szövetségesünk is van?
Már akinek nem kell segget nyalni és még jó pofát is vágni hozzá?

Orbán gyakorlatilag teljesen elszigetelődött, nyugaton senki sem veszi számba, megbízhatatlan szélhámos hordószónoknak tartják és úgy is kezelik.

Persze az is igaz, hogy épp most írta alá Pártunk és Kormányunk a tongai-magyar örök barátsági szerződést:
"Fejleszti diplomáciai kapcsolatainkat az Orbán-kormány és Schmitt Pál. Ennek jegyében kitüntették V. George Tupou tongai királyt. Az azerbajdzsáni adminisztráció vezetőit is elismerésben részesítették."

Csolt nemzettségbeli 2011.09.15. 23:19:28

Újra "Műveleti terület" a Kossuth tér!
Tele a narancskommunista Viktátor gatyája!
Orbán bő nyállal szembe köpte magát és a demokráciát, no meg a csápolóit!

"Egyébként most derült ki, hogy a Kossuth tér egy részét egy nem régen született rendőrségi határozatban ismét műveleti területté nyilvánították. A fideszes kordonbontó akció után 1686 nappal tehát eljutottunk oda, hogy a polgárok ismét nem gyakorolhatják azon állampolgári jogaikat, amelyekért az akkori ellenzék harcos képviselői keményen felléptek – hangsúlyozta Kónya."

krisz-nagy 2011.09.15. 23:44:13

a poszt szar.
szerintem vesszen az összes politikus (akármilyen párti), és jöjjön valaki ÚJ... erre sajnos nincs remény, mert "tűzközelben" mindnek elmegy az esze.
és ami a fiatal értelmiségieket illeti: magam is az vagyok - és az mszp-re szavaztam. főleg azért, hogy biztosan bekerüljenek a parlamentbe a sunnyogó jobboldal mellé / ellen. tessék lehet sünt szaratni velem :-))

Csolt nemzettségbeli 2011.09.15. 23:47:30

Hehe, már az alkotmányjogász is komcsinak nevezi a narancskomcsikat:O)))

"Ugyanakkor Lövétei szerint is nyilvánvaló, hogy különös döntések születtek, hiszen számos esetben volt már tüntetés a Kossuth téren, s zártak le forgalmas csomópontokat is. Egyébként a rendőrség – amelynek működését a belügyminiszter irányítja – egy hierarchikusan felépített szervezet, s az alkotmányjogász feltételezi, hogy ez a hierarchia most is működött. Vagyis: a hatalom most valószínűleg ugyanúgy eldönt mindent, mint egykor a szocializmusban."

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.09.15. 23:51:06

@csuvel: azt ugye nem gondolod komolyan hogy egy bal oldali szimpatizánsból hirtelen szélsőjobb lesz? :D

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.16. 00:14:05

@Doomhammer: Igaza van, magamba is szálltam, és inkább alkottam. :)

Csolt nemzettségbeli 2011.09.16. 00:23:39

@bbjnick:

NEM IS AKARJA MEGOLDANI!

Ha akarná, akkor a kormány egyesítené 1,2 millió devizahiteles ügyét és pert indítana nevükben a bankok ellen.
De a kormány csak pár ezer VIP hitelesnek akar segíteni, a haveroknak, az amúgy is kőgazdag elitnek!

"A per, amitől a bankok rettegnek

Szentkirályi Balázs
2011. szeptember 15., csütörtök 13:04 |
|

Egy szegedi takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításai a Legfelsőbb Bíróság (LB) elé kerültek. Ezt megelőzően, a másodfokú eljárást lebonyolító ítélőtábla jogerősen is kimondta, hogy a pénzintézet összes egyoldalú szerződésmódosítása tisztességtelen volt, így azok három évre visszamenően érvénytelenek. Ha az LB elfogadja a bíróság jogi érvelést, akkor tömeges perek indulhatnak a bankok ellen az elmúlt évek kamatemelései miatt. "
index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/15/a_per_amitol_a_bankok_rettegnek/

Kámasuka 2011.09.16. 00:26:06

@fedkvas: Ezt precízen megírtad. Csak az a része nem tetszik hogy nem-populista baloldal kéne. Nem tudom értelmezni, hogy lehetne egy kormányozni kívánó politikai párt nem populista, és aki ilyet állít, arról azt gondolom hogy nagyon demagóg és populista....:DDD

dekol84 2011.09.16. 00:34:27

@isti77: "Mellesleg mit csináltak a parlamentben az elmúlt másfél évben? Valaki tud bármit is említeni, ami a nevükhöz fűződik?"

A tökverésen kívül sokat nem csináltak, de azzal. hogy ezt a fasz fityiszt, meg a zorbánt szembesítették a korábbi hazugságaikkal, már sokat tettek! Igaz, hogy a hithű baromagyú fityisz fanokat ez meg sem legyintette, de legalább megmondták! A fityisz csordából, ha csak egy birka is elgondolkodott, hogy mekkora egy állat a zorbán és csürhéje, akkor már nagy szolgálatot tett a jobbik!

dekol84 2011.09.16. 00:35:39

@dekol84:

Elfelejtettem a Cato idézetet:

Rohadjon meg a zorbán!

dekol84 2011.09.16. 00:36:49

Pöcsök mind ahányan ott meresztik a szaros valagukat a parlamentben! Főleg ez a köcsög zorbán!

Kámasuka 2011.09.16. 00:40:53

@dekol84: Azonkívül hogy van egy igazságos adórendszer, nem vettünk fel újabb IMF-pénzt, nem aláznak már a tótok, lehet 2s áp-ot szerezni, és megint van néhány év után némi gazdasági növekedés, és nincs mindennap újabb korrupciós botrány, tényleg semmi nem történt.

Kámasuka 2011.09.16. 00:43:29

@BenFranklin: Ja és 20 év tervezés után megfelezték a parlamenti létszámot.

Kámasuka 2011.09.16. 00:45:22

@BenFranklin: Ja és adóztatják a multikat, meg a láncokat. Ja és néhány devizahitelest is megmentenek. Ja és 130 milliárdra megvágták az öko-katasztrófát okozó elvtársakat.

röhögő 2011.09.16. 00:51:04

@BenFranklin: Nem kértünk IMF pénzt? Tényleg nem. Nem kértük az 5 százalékos kamatozású IMF pénzt, helyette kibocsájtottak 7 százalékos államkötvényeket és az ebből kitömött valutatartalékból fizették az aktuális adósságokat. A multik láncok adóztatása után nézd meg az élelmiszer árakat, a banki költségeket! A parlament megfelezésével és egyéb választási változtatásokkal betonozzák be magukat. Nagyon igazságos az az adó rendszer, hogy aki 100 ezret keres abból fizet 16 ezret és a 84-ből éppen hogy megél, míg aki 1 milliót keres az fizet 160 ezret. Korrupciós botrány nincs, mert nem szivárog ki semmi. Nyugi azért van!
Gazdasági növekedés? Te nem vagy képben!

röhögő 2011.09.16. 00:52:55

@Csolt nemzettségbeli: Ez az amiért Gyurcsányt kell hibáztatni, hogy ezt hagyta. A kormánynak az a dolga hogy megfelelően szabályozza a folyamatokat. Ezt nem tették, ez most az eredménye.

röhögő 2011.09.16. 00:54:08

@ap: "azt ugye nem gondolod komolyan hogy egy bal oldali szimpatizánsból hirtelen szélsőjobb lesz?" - pedig igen. Én baloldaliként lehet hogy oda szavazok, mert valakinek már a cigányokat helyre kell tenni. Ha másképp nem megy...

Kámasuka 2011.09.16. 00:57:01

@röhögő: Igaz, a zsidókaszinó nem épül meg, hogy a macska rúgja meg.

Nem mindegy hogy kinek tartozol.

Aki egymisit keres az nem 160at adózik. +másik félmisit a munkáltató csenget utána.

Persze, korrupciós botrány mindig van, de ami nem szivárog ki az ugye nincs.

Ja és nincs segélyke alanyi jogon.

Árakat hagyjuk infláció nem nőtt.

Kámasuka 2011.09.16. 01:01:36

@BenFranklin: Igen, gazdasági növekedés. Ja és a gyerekeseknek kedvez az adórendszer.

Csolt nemzettségbeli 2011.09.16. 01:07:09

@BenFranklin:
Ez se igaz, esetleg a 2014re lesz, ha addig nem változtat rajta a 2/3.
Amúgy a járásokat most hozzák létre, hogy több száz "függetlenített párttitkárnak" és a többezres holdudvaruknak jól fizető bulista állást biztosítsanak.

Csolt nemzettségbeli 2011.09.16. 01:09:19

@röhögő:

Gyurcsány 3 éve le van húzva a klozetba.
Ez a mostani kormány másfél éve a tökeit vakargatja és semmit sem tett 1,2 millió devizahiteles megkárosítása ellen!

Csolt nemzettségbeli 2011.09.16. 01:20:24

@BenFranklin:
1, van egy igazságos adórendszer
"Többkulcsos adórendszerre van szükség"
orbanviktor.hu/cikk/tobbkulcsos_adorendszerre_van_szukseg

2, nem vettünk fel újabb IMF-pénzt
A központi költségvetés nettó adóssága:
2010 április 18,104.2
2011 július 19,337.3 milliárd forint
akk.hu/ktgvetesadossag.ivy

3, nem aláznak már a tótok, lehet 2s áp-ot szerezni,
"Aminek lényege, hogy aki önszántából felvesz egy másik állampolgárságot, attól a személytől megfosztják a szlovákot. Ezzel próbálva (nem kevés sikerrel) elrettenteni a felvidéki magyarságot akár a kérelmezés gondolatától is."
szentkoronaradio.com/elszakitva/2011_09_02_megmozdult-a-felvideki-alloviz

4, megint van néhány év után némi gazdasági növekedés
"Leállt a magyar gazdaság (3.)
2011. szeptember 8. | 09:01"
www.portfolio.hu/gazdasag/valoban_leallt_a_gazdasag_magyarorszagon.155009.html

5, nincs mindennap újabb korrupciós botrány
"Holdudvartartás kétharmaddal:
Simicskáékat üldözi a szerencse"
atlatszo.hu/2011/09/12/holdudvartartas-ketharmaddal-simicskaekat-uldozi-a-szerencse/

röhögő 2011.09.16. 01:37:48

@Csolt nemzettségbeli: Ez igaz, de a helyzet a Gyurcsány alatt alakult ki.

röhögő 2011.09.16. 01:42:28

@BenFranklin: "Igaz, a zsidókaszinó nem épül meg, hogy a macska rúgja meg." - Ja! Zsidózol? Már értek mindent!

"Nem mindegy hogy kinek tartozol." - Tényleg nem, ha az állam kisegíti, akkor azt az én pénzemen teszi, vagyis én állok helyette aki sosem vettem fel hitelt.

"Aki egymisit keres az nem 160at adózik. +másik félmisit a munkáltató csenget utána." - ne keverd a TB járulékot ide meg a többit! Ráadásul ott arányosan az alacsonyabb keresetű fizet többet, mert a TB-nek van plafonja, droidkám!

"Persze, korrupciós botrány mindig van, de ami nem szivárog ki az ugye nincs." - Narancsdroid, stimmel.

"Ja és nincs segélyke alanyi jogon." - Azért ez még nincs így, csak a duma megy róla. Remélem meg lesz, ezzel egyetértek.

"Árakat hagyjuk infláció nem nőtt. " - narancsdroid, te nem jársz vásárolni? A benya mennyi is?

ebfül 2011.09.16. 02:20:19

"Nincs alternatíva", és ez eléggé szomorú. Nagy szükség lenne egy nemzeti elkötelezettségű váltópártra, (és itt nyilván nem a Jobbikra gondoltam, de az LMP-re sem :-)))

Az MSzP bűne ez is, tán nem kellett volna '90-től folytatólagosan minden, a baloldalon jelentkező alternatívát csírájában elfojtani.

A Fidesz most pont olyan helyzetbe került, amilyenbe az MSzP szeretett volna kerülni '90-ben. És ez egészségtelen, bármelyik pártról is legyen szó...

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.16. 02:58:41

@Katzenstreu: azért csak Érpatakot írtam, mert egyelőre csak ott működik Jobbik-konform modell évek óta, és azt szélsőjobboldalisággal, cigány- és persze zsidógyűlölettel kevéssé vádolható hírportálok is elismerik, hogy törvényes rend uralkodik ott, szemben a polgármester megválasztása előtti cigányterrorral.

Gyöngyöspatán egyelőre annyit sikerült elérni, hogy nem szednek hídpénzt az uzsonnásfiókák, a felnőtt orkok pedig szép lassan dolgozó cigányemberré nemesedve vonják újra művelés alá az utóbbi években, évtizedekben széjjeldíbolt Kecskekőt.

Tiszavasváriról kevesebbet tudok, de tizenvalahány uzsonnással már biztosan kevesebb rontja ott a levegőt a polgármester feljelentései nyomán.

De ha csak Érpatakot nézzük, és az 1/1-es mutatót, ez is pont végtelenszer (mínusz egyszer?) akkora teljesítmény, mint amit a te pártod hozott össze, legyen szó egy tekercs vécépapír beszerzéséről, vagy egy település irányításáról.

Kalmár 2011.09.16. 04:38:51

Azért ez az eredmény kijózanító lehet pár helyi kemény bloggernek. Még most is kétharmad???:)))
Hol vannak fletó hívei? Ja, azt tudom, mindannyian összeültek és ultiznak....ha jön még valaki. Kiváncsi vagyok, hogy mivel magyarázzák a zorbánozók a mindent elrabó, cigány náci diktátor népszerűségét.
Persze ilyenkor az emberek hülyék, meg genetikailag alattvalók.

Katzenstreu 2011.09.16. 04:48:49

@Sarkalatos hozzászóló: Mint írtam, majd meglátjuk, mire képesek a fiúk nagy szavakon kívül a nagyobb településeken. Tudnak-e olyat, mint pl. nálunk, hogy a helyi maszop jelöltjéra szavaznak, mert pinceszomszédjuk.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 06:01:43

KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS FIDESZ MEGRENDELÉSRE:))))))))
ds9 2011.09.15. 14:23:49
A Nézőpont Intézet a világ legjobb közvéleménykutatója.--hihihi
Például nem elfogult, :D Martonyi lánya "nem" ott dolgozik, ugye?:))) nem a Fidesz alapította, etc.:D

Náluk a Fidesz minden adott pillanatban 2/3-al győz, történjék bármi.
Feltételezem, hogyha az az eset állna fent, hogy a Mediánnál és a Szondánál a Fidesz 10%-on állna, a Nézőpontnál akkor is 2/3-ot kapna. Ezek ilyen stabil dolgok.
A Nézőpont felmérései szerintem hasraütéses módszerrel készülnek, éppen milyen kedvük van, vagy milyen utasítást kell végrehajtani.
3 hónappal ezelőtt az Mszp/Jobbik/Lmp 9/8/7 százalékon állt, ennek a valószínüsége zéró, mert eközben a Mediánnál, Szondánál (még a Tárki/Századvég tengelyen is) ezen pártok között, jelentős különbség volt, a Jobbik előtt az Mszp mindenütt jelentősen vezetett, a Jobbik az Lmp előtt állt több százalékkal, valamint az Mszp minimum 2-3x több szavazóval bírt mint az Lmp. Tehát a 9/8/7 egyszerűen röhejes volt.

A Nézőpont Intézetnek egy feladata van, a valóság ellenére bizonyos körökkel azt láttatni, hogy a dolgok "máshogy vannak".

Egyik fő profiljuk az, hogy a Jobbikot az Mszp elé kell rakni, bármi áron !

A 2010-es választások előtt a Nézőpont azt mérte, hogy a Jobbik, 5-6 %-ot ráver az Mszp-re, mint tudjuk ez pont nem így volt.
A 2010-es önk. választások alkalmával azt jósolták, hogy a Jobbik jobban megveri az Mszp-t mint tavasszal (ami annak fényében érdekes, hogy ez akkor sem történt meg).

A Nézőpontot úgy kell felfogni, mintha átlátnánk egy párhuzamos univerzumba, aminek a fizikai törvényei azon alapulnak, hogy a Fidesznek mindig 2/3-a van.

Ezen törvények igazság szerint a mi univerzumunkra nem alkalmazhatóak, de a Nézőpont Intézet ettől a pici problémától igen szívesen eltekint.

A közvéleménykutatók jelentős része 7-10%-os Fidesz győzelmet jósolt 2002-ben, csak a Median találta el (pontosan) a végeredményt, még a Szonda sem !

Tehát ha valaki relative reális közv.kutatást szeretne olvasni olvassa a Mediant, vagy a Szondát és a kettőből rakja össze, hogy kábé mi a helyzet (ezek a kutatók sem tudják azonban mérni azt, hogyha az emberek félelemből, vagy más okból nem mondanak igazat, ami nem a Fideszt gyengíti!).
A Tárki és Századvég kutatásokat erős fenntartásokkal kell kezelni, igazság szerint a kutatásaik és a valós eredmények között van eltérés és hogy is mondjam, hmm, a náluk dolgozó emberek sem éppen arról híresek, hogy a Fidesztől függetlenek (Giró Szász, Kumin és még sokan mások).
A Nézőpontot meg tényleg egy parallel univerzumba kell sorolni, mert amit csinál az kábé olyan, mintha bárki, aki itt ír/olvas megkérdezné olyan ismerőseit akikről tudja pártpreferenciáikat és ebből írna megrendelésre közv. kutatást.

A Fidesznek már 22 százalékos , és egymillió szavazója sincsen---az is apad---hozhatjátok a hülye pénzért megfizetett határon túli szavazókat és a majmokat az állatkertből---banánért!!!! hehehehe:)

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 06:19:53

Orbán osztályt épít magának---ZÁRTOSZTÁLYT

nu pagagyí 2011.09.16. 07:10:01

A Jobbikot a Fidesz azért hozta létre hogy úgy tűnjön, mintha ők mérsékelt középpárt lennének, mivel tőlük jobbra is van párt. A Jobbik szépen eljátsza a ráosztott szerepet, mindent éppúgy csinálna mint mentora, de rakikálisabban és ki is mondja miért. A Jobbiktól arra kapunk választ mit is gondol a Fidesz valójában a társadalom kizsákmányolandó részéről.

A Fidesz másik innovációja az LMP, amit pufferzónaként hozott létre az általa maffiamódszerekkel szétvert polgári középpártok helyén. Ők a Fidesz "emberi" hangja.

A Fidesznek azért kell a totális médiafölény és a független intézmények megszállása, hogy eladja ezt a mesterségesen kreált választékot a népnek. Ha kezd tele lenni az emberek töke a megszorításokkal, az állami eszközökkel "törvényesen" zajló lenyúlásokkal, akkor a Jobbikot tolja előtérbe. Ha úgy érzi, hogy az embereknek az önkény és a szolidaritás hiánya a gond, akkor az LMP-n hízlal egy picit.

A Jobbikot és LMP-t támogató közemberek őszinteségét nem vonom kétségbe, azonosulnak pártjaik ideológiájával, de sajnos mindannyian a "társadalom mérnökének, a vezénylő tábornok úrnak" a játékszerei és a kiépülő diktatúra elleni hatásos tiltakozás gátjai.

röhögő 2011.09.16. 07:18:40

@nu pagagyí: Na azért ekkora machinációt ne tételezzünk már fel a Patásról! :-))

röhögő 2011.09.16. 07:21:06

@Kalmár: Ha te azt hiszed hogy még megvan a kétharmad, akkor az azt jelenti hogy a környezetedben mindenki tudja hogy vérfideszes vagy és senki sem meri megmondani neked a véleményét. A környezetemben már az egyharmadotok nincs meg, nem hogy a kétharmad.

Oblomov 2011.09.16. 07:28:15

@tesz-vesz:
Hogy független/nagy ember-e Róna?

Miért lenne ez fontos, vagy fontosabb annál, amit éppen konkrétan mond?

Egyébként az LMP jelöltje volt az MNB fb-ba, ahol az a dolga hogy rálátása legyen a monetáris politikára. Kétségtelennek tűnik viszont, hogy valóban nem akkora szaktekintélye az unortodox gazdaságpolitikának, mint Orbán. :)

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 07:31:00

Kedves Rendőr- és Fegyveres Őr sorstársaink!

NE HAJTSÁTOK VÉGRE FŐNÖKEITEK PARANCSÁT!
Polgári engedetlenséget fogunk végrehajtani.
NE ÁLLÍTSATOK MEG SENKIT!

Nem lehet célunk a fegyveres konfliktusig való elfajulása a történteknek, de igen is célunk a diktátor elzavarása!
Ez a TI ÉRDEKEITEK IS!

Ne védjétek azt, aki nyomorba akarja dönteni az Országot.
Ezt minden demokratikus embernek MEG KELL ÉRTENIE!

tevevanegypupu 2011.09.16. 07:43:47

@Nemzeti nagy nulla:

Fel-fel ti rabjai a foldnek, fel-fel te ehes proletar.(:

VI. Béla 2011.09.16. 07:49:52

@tevevanegypupu:

A caps lock a gerjedés jelzése ennél az embernél?

Kalmár 2011.09.16. 07:53:12

@röhögő: Ha a Szondától a Nézőpontig mindenki szerint a legnépszerűbbek, akkor nem lehet, hogy mégis a te szemüveged párás? Kevered a vágyaidat a valósággal. Valóban mindenki tudja a környezetemben, hogy Fidesz szimpatizáns vagyok, jókat szoktunk politizálni, és nagyon is megmondják a véleményüket, mert nincs képmutató hazug alak a baráti körömben. Kerülöm a fajtáját.
"Érdekes" módon nem sok szoci van. Jobbikos még akad de például lmp fanokat nagyítóval kell keresni.
Nincs benne semmi meglepő. A legtöbben olyanok vannak akik senkire nem szavaznának. Szerintük sincs alternatíva. Szerintem sincs, még akkor sem ha pár dolog nekem sem tetszik.

nu pagagyí 2011.09.16. 07:54:11

@röhögő: Pedig az MDF esetében le is bukott a Fidesz titkosszolgálata az UD Zrt. Az SZDSZ szétbomlása is elég különös körülmények közt történt. A korrupciós ügyek hirtelen eszkalálódása is jól megtervezett akció volt. Tényleges ügyek mellé egy csomó hihető, de semmi alappal nem bíró ügyet kevertek. Mostanában mentik fel sorban a megvádoltakat: most éppen Borókai Tímeát, vagy ilyen a kopaszi gát ügye is. Nekem gyanús a Hagyó ügy, a Hunvald ügy. Gyurcsány tervszerű és ocsmány módszerekkel történő lejáratásáról már nem is beszélek. De azért mindennek a koronája a 2006-os örjöngés leszervezése és tartósítása.

A mesterségesen szított apokalipszisből hipp-hopp két új párt emelkedett ki, láthatóan jól kibélelve pénzzel. Az egyiket Orbán asztaltársaságából kiröppenő ifjú titán szervezte, a másikat a Fidesz segédszervezeteként funkcionáló Védegylet és Élőlánc prominensei. Bástyák ők, nem rések.

Kalmár 2011.09.16. 07:58:15

@Nemzeti nagy nulla: Nagy mókamester vagy. Már egyezkedsz a "milliós tömeg" nevében a rendőrökkel? :)))

tevevanegypupu 2011.09.16. 08:01:18

@VI. Béla:

Mindenesetre nagy es tortenelmi tevedesben van szegeny feje. Korulbelul olyan mint a japan katona, aki husz evvel a haboru utan meg mindig harcolt az oserdoben az ellenseggel.

Jerky_Maistro 2011.09.16. 08:08:31

@betyár: hjajjj, neee...megint a fasiszta-náci jogi csűrés-csavarás.:-) öl vagy gyilkol? lop vagy rabol? fisz vagy f@sz? igen, vannak különbségek, de a rohadékok sosem változnak, minden korban léteznek, csak máshogy hívják őket. a tolvaj tagadja, hogy lopott, a nyilas tagadja, hogy szívesen gyilkolna és szimpatizál a nationasozialistische nézetekkel.

Kalmár 2011.09.16. 08:13:01

Ez egy szép grafikon.....ezért kell a rohadék bankokat falhoz állítani. Velünk mindent meg lehet tenni, most remélhetőleg pofán basszák őket úgy, hogy eszükbe jusson legközelebb!!
www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/ez-faj-nagyon-a-magyar-frankhiteleseknek-357906

Koalabeer 2011.09.16. 08:31:48

???????? Volna egy kérésem a hölgyekhez és urakhoz !!
Volt 1956-ban egy magyar író aki megjelentetett többek között egy verset. Sajnos nem emlékszem már rá pontosan. Csak bosszant hogy idős vagyok és már sokat felejtek. Volna olyan kedves valaki aki még emlékszik hogy ide a nettre feltenné az egész verset . Az Író neve Háj Gyula a vers címe : FOLYIK A VÉR A PESTI UTCÁN !!! Arra már nem emlékszem hogy a vers " múlt, jelen, vagy jövő időbeni eseményről szólt !!!!!!!!!!!!!!!!

nu pagagyí 2011.09.16. 08:40:47

@Kalmár: Emlékeztetnélek rá, hogy devizahitel probléma a Fidesz hatalomátvétele óta van. Addig 180 forinton állt a CHF és az országkockázati felár is elfogadható volt. A kamatok emelkedését a Fidesz katasztrófa kommunikációja okozta/okozza. A hatalomváltás előtt és közvetlenül utána az ország összeomlását vízionálta, hogy mindent rákenhessen a szocikra és a propagandát a külföld készségesen el is hitte, nem is kapunk olcsón svájci framkot. Azóta is egyik katasztrófától egy másikkal menti meg az országot. Ilyen balfasz országnak kéne adnom valamit, én is megkérném az árát.

betyár (törölt) 2011.09.16. 08:51:25

@Belpo:

emélkszik e arra, amikor a kárpátok cicerója háza előtt nem engedélyezték a tüntetést, hivatkozva a közlekedés aránytalan korlátozására. pedig megyó a bdai hegyvidék egy csendes mellékutcájában lakik, nem a clark ádám téren. bármi is a véleményem az eszközről, az ötletet a ballibbant kormány adta.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 08:52:37

KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS FIDESZ MEGRENDELÉSRE:))))))))
ds9 2011.09.15. 14:23:49
A Nézőpont Intézet a világ legjobb közvéleménykutatója.
Például nem elfogult, Martonyi lánya nem ott dolgozik, nem a Fidesz alapította, etc.
Náluk a Fidesz minden adott pillanatban 2/3-al győz, történjék bármi.
Feltételezem, hogyha az az eset állna fent, hogy a Mediánnál és a Szondánál a Fidesz 10%-on állna, a Nézőpontnál akkor is 2/3-ot kapna. Ezek ilyen stabil dolgok.
A Nézőpont felmérései szerintem hasraütéses módszerrel készülnek, éppen milyen kedvük van, vagy milyen utasítást kell végrehajtani.
3 hónappal ezelőtt az Mszp/Jobbik/Lmp 9/8/7 százalékon állt, ennek a valószínüsége zéró, mert eközben a Mediánnál, Szondánál (még a Tárki/Századvég tengelyen is) ezen pártok között, jelentős különbség volt, a Jobbik előtt az Mszp mindenütt jelentősen vezetett, a Jobbik az Lmp előtt állt több százalékkal, valamint az Mszp minimum 2-3x több szavazóval bírt mint az Lmp. Tehát a 9/8/7 egyszerűen röhejes volt.

A Nézőpont Intézetnek egy feladata van, a valóság ellenére bizonyos körökkel azt láttatni, hogy a dolgok "máshogy vannak".

Egyik fő profiljuk az, hogy a Jobbikot az Mszp elé kell rakni, bármi áron !

A 2010-es választások előtt a Nézőpont azt mérte, hogy a Jobbik, 5-6 %-ot ráver az Mszp-re, mint tudjuk ez pont nem így volt.
A 2010-es önk. választások alkalmával azt jósolták, hogy a Jobbik jobban megveri az Mszp-t mint tavasszal (ami annak fényében érdekes, hogy ez akkor sem történt meg).

A Nézőpontot úgy kell felfogni, mintha átlátnánk egy párhuzamos univerzumba, aminek a fizikai törvényei azon alapulnak, hogy a Fidesznek mindig 2/3-a van.

Ezen törvények igazság szerint a mi univerzumunkra nem alkalmazhatóak, de a Nézőpont Intézet ettől a pici problémától igen szívesen eltekint.

A közvéleménykutatók jelentős része 7-10%-os Fidesz győzelmet jósolt 2002-ben, csak a Median találta el (pontosan) a végeredményt, még a Szonda sem !

Tehát ha valaki relative reális közv.kutatást szeretne olvasni olvassa a Mediant, vagy a Szondát és a kettőből rakja össze, hogy kábé mi a helyzet (ezek a kutatók sem tudják azonban mérni azt, hogyha az emberek félelemből, vagy más okból nem mondanak igazat, ami nem a Fideszt gyengíti!).
A Tárki és Századvég kutatásokat erős fenntartásokkal kell kezelni, igazság szerint a kutatásaik és a valós eredmények között van eltérés és hogy is mondjam, hmm, a náluk dolgozó emberek sem éppen arról híresek, hogy a Fidesztől függetlenek (Giró Szász, Kumin és még sokan mások).
A Nézőpontot meg tényleg egy parallel univerzumba kell sorolni, mert amit csinál az kábé olyan, mintha bárki, aki itt ír/olvas megkérdezné olyan ismerőseit akikről tudja pártpreferenciáikat és ebből írna megrendelésre közv. kutatást.

A Fidesznek már 22 százalékos , és egymillió szavazója sincsen---az is apad---hozhatjátok a hülye pénzért megfizetett határon túli szavazókat és a majmokat az állatkertből---banánért!!!! hehehehe:)

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 08:54:02

Orbán azt mondta: Akinek lehetősége van a riválisát ellenfelét meggyilkolni az ne habozzon!

Ok. Gonosz Törpe megtanultuk mi is.. meglesz!..:DDD hehe

betyár (törölt) 2011.09.16. 08:54:17

@Jerky_Maistro:

jogi csűrés-csavarás? hát maga tényleg olyan egyszerű, mint az avatarja. de ha már, el ne felejtse a felsorolásból a bolsevikokat. kezdheti rögvest apróval, kádárral, biszkuval, csak hogy a kisvadakkal indítsunk.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 08:57:54

"AZ IGAZSÁG MELLETT" KIÁLLÁS GYURCSÁNY FERENC MINISZTER ELNÖK UR MELLETT! EZT AZÉRT IS TESZEM, MERT MÁR TÜRHETETTLEN A JOBBOLDALNAK, AZ EGÉSZ ORSZÁG LEROMBOLÁSA, AMIT SOKAN NAGYON KEMÉNY MUNKA ÁRÁN ÉPITETTEK FEL. AZ ORBÁN FÉLÉK,SZIJJÁRTÓ FÉLÉK, ÉS MÉG LEHETNE SOROLNI CSAK AZ ÖNÖS ÉRDEKEIKET KÉPVISELIK. A ZEMBEREK SORSA EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKLIK őKET. ILYEN ROMBOLÁS MÉG EBBEN AZ ORSZÁGBAN KEVÉS, VOLT. SAJNOS MIRE A ZEMBEREK, EZT ÉSZRE VESZIK, MÁR KÉSŐ LESZ. NEM VÉLETLEN ORBÁNÉK FÉLELME A GYURCSÁNY MINISZTERELNÖK URTÓL AZ Ő KISUJJÁBAN TÖBB VAN, MINT AZ EGÉSZ "UGY NEVEZETT KORMÁNYBAN" NEM FOGJUK, HAGYNI, HOGY BÁRMIFÉLE KONCEPCIÓS PERBEN IS BEMOCSKOLJÁK A NEVÉT !

Ha kell fegyverrel is harcolunk!!!!!!

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 08:58:30

Orbán hamarosan takarodik:))

töreki 2011.09.16. 08:58:34

Yasashi Tanuki

A fidesz gazdái nem fogják engedni hogy a cigányokat megrendszabályozzák mert különben nem tudnának velük riogatni!
A fidesz pedig azt csinálja amit a testvérpárt a likud megenged neki! Éhes disznó makkal álmodik! A fidesz ugyanúgy belenyúlt a szarba és nem tud belőle jól kijönni mert a nép a saját bőrén tapasztaltakat fogja figyelembe venni és nem azt amit be akarnak neki mesélni, különösen úgy hogy már nem lesz lakása ahol meghúzhatja magát a családja és a tőle elrekvirált adókból a cigányokat tartja fenn meg a multikat! Az orsós likud vitya és csapatának napjai meg vannak számlálva!

mérien 2011.09.16. 08:59:25

Siralmas vagy nevetséges lehetőség, vagy a megoldás, de ha a tálcán felkínált 4 fajta romlott alma tovább poshad, akkor bizony a csak poénból megjelent Kétfarkú Kutya párt még a végén kormánypárt lesz, lásd Izland. Na, nekik kellene most okosan gondolkodni, ha a vicc mögött volt valamiféle tisztességes gondolat is.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:00:13

A történelem forgandó szerencséjét ismerő embereknek személytől függetlenül kötelességük tiltakozni a koncepciós perek ellen. Bízom a független bíróságban, ( ami januárig létezik aztán az sem)mert az ügyészségben a sajtóban ismertetett vádak alapján nem lehet.

Ezért kell minél hamarabb megdönteni a Diktatúrát és a gyilkos Nemzeti törpét elzavarni!

töreki 2011.09.16. 09:04:35

Nemzeti nagy nulla

Te aztán tényleg egy nagy nulla vagy! Rajtad kivül kevés élőlény (nem tartozol az emberi fajhoz) van aki ekkora hülyeséget hajtogat hogy a gyúrcsótány nem bűnös! Nem véletlenül menekülnek a tettestársai a közeléből mert abban reménykednek hogy hogy megússzák. Sajnos erre van is példa mint a legutóbbi eset hogy a szintén tettestárs garamvölgyi elvtárs menlevelet kapott tőlük mi több bevették a csapatukba! A szabó zoltánnak igaza volt amikor azt mondta, hogy az az mszmp-és aki a fideszbe váltott az jó elvtárs a többi az nem! Söpredékek vagytok egytől-egyig!

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:05:23

Most már mindenki csak arra gondoljon amit Orbán mondott:
AKINWK LEHETŐSÉGE VAN A RIVÁLISÁT, ELLENFELÉT MEGGYILKOLNI AZ NE HABOZZON. Ő is megtanulta ezt, azt azt mondta . HÁT MI IS MEGTANULJUK ÉS ESZÜNKBE VÉSSÜK ÉS ÚGY CSELEKSZÜNK !!!!!!!!
Cselekedjünk!

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:06:35

@töreki: hogy anyád miért nem szart ki inkább:)

Alfőmérnök 2011.09.16. 09:07:14

@betyár: Ez egy újabb öngól.
Persze a ballib értelmiség ilyenkor jobban teszi, ha befogja a csőrét, de ha valaki azt mondja, hogy ez egy baklövés, annak végső soron igazat kell adnom.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:07:40

Mi Orbán(at)unk, ki vagy a Parlamentben,
szüntettessék meg a te neved,
lázadjon már fel a te országod,
és töröltessék el a te akaratod
miképpen a T. Házban, azonképpen itt a földön is.
Mindennapi kenyerünket ne herdáld tovább,
és már megbocsáss, de mi nem tudunk neked megbocsátani.
Ne vígy minket az államcsődbe, és szabadíts meg magadtól.
Mert nem tied az ország, csak a hatalom, dicsőség nélkül,
és remélhetőleg az sem soká már.
Ámen..

betyár (törölt) 2011.09.16. 09:08:35

@Nemzeti nagy nulla:

esetleg pontos forrást meg tudna jelölni? mert gyurcsány ugyan hivatkozott erre, de azt elfelejtette mondani, hol és mikor hangzott el. bár látom kisebbíti a mester jelentőségét, hiszen maga már általában beszél ellenségről, gyf. csak magát említette célpontként.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:10:36

ÁLLÍTSÁTOK MEG ARTURÓ UIT.!!!!!!AZAZ A TÚRÓ VIKT !!!!!

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:14:49

Ez már nem Párt harc . A Fidesz az nem Párt hanem egy Bűnbanda , Fidesz BT. a Magyar Nép ellen dolgozik...csak a felső tizezernek osztogat .....és a seggnyalóinak alamizsnát osztogat az adófizetők pénzéből ...
Szept.29 től tüntetések, sztrájkok, s még ki tudja mi lehet?...:)Nagygyűlés okt.1 én Budapesten.
Hiába nem engedélyezte a Rendőrség, Polgári engedetlenség lesz... ( a szabadnapos rendőrök is tüntetnek)...." kordont bontunk és az ügyvédek majd rendbe hozzák Oszt jónapot"

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:17:02

@betyár: Orbán nem is cáfolta, mert akkor odatették volna neki az amerikai követség jelentését amit több diplomata előtt mondott a kis rohadék, még nagyobb égés lett volna. A Wikileads az leközölte..minden újságban Európában is lehetett olvasni ( kivéve a fidesz sajtóban nem ..kussoltak róla)

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:19:26

@betyár: mert még név szerint is kimondta Orbán, név szerint: "Gyurcsányt inkább halva szeretném látni, mint sebesülten!!"---ez is benne van a követség jelentésében amit diplomaták előtt tett a kis Gyilkos Nemzeti Szarjankó

tevevanegypupu 2011.09.16. 09:20:53

@Nemzeti nagy nulla:

Ne idegesitsen, pont akkor szeretnek felmenni Pestre megnezni a Munkacsy- trilogiat. Nem lehetne athelyezni a forradalmat par nappal kesobbre? Tudja milyen draga a vonatjegy (errol is Orban tehet), kifizetem aztan nem tudok eljutni a celhelyre..nem tehetik ezt velem, elvegre en is a nep vagyok.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:21:49

és még ezt a kis rohadék alcsúti sutyerákot éljenete a fidesz támogató???????El kéne gondolkodni...!!!!!!!!!
igaz Chausescut, Sztálint, Sadamot, Hitlert, is éljenezték és hova jutottak? mi lett velük?..

tevevanegypupu 2011.09.16. 09:22:29

@Nemzeti nagy nulla:

Rosszul forditottak azt a szoveget, Orban azt mondta:"Gyurcsanyt inkabb alva szeretnem latni mint sebesulten." Nyilvan nem angolul tanult elobb a fordito, hanem talan inkabb oroszul..

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:24:46

@tevevanegypupu: azt szokta mondani erre a seggnyaló Gíró Szász ( aki kálmán Olgánál volt egy hete és Olga megkérdezte miért jó annak az ápolónőnek a 16 százalékos egykulcsos adó--hiszen csak kevesebbet keres) Gíró azt mondta: nem azt kell nézni hanem az ösztársadalmi érdeket.
NA EZ IS ÖSSZTÁRSADALMI ÉRDEK.. sajna Neked most rossz lesz egyénként:))) hehehe Jó Fidesz duma mi?

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:26:07

@tevevanegypupu: hülye..Rossz duma..olyan Fideszes kapálódzó válasz.....te semmilyen nyelven nem tudsz csak seggnyaló nyelven?....

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:27:58

@tevevanegypupu: ez gyenge volt.
:))))).na iratkozz be valami másodikosoknak lévő oltó tanfolyamra...aztán jelentkezz...de most meg megyek WCre - szarni kell, tehát kiteszem a Fideszt!!!:DDD hihi

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:34:34

A seggnyaló Gíró Szász András " közpénzvivő" ( és nem szóvivő)azt mondta( aki Kálmán Olgánál volt egy hete és Olga megkérdezte miért jó annak az ápolónőnek a 16 százalékos egykulcsos adó aki 70 ezert keres--hiszen még csak kevesebbet keres azzal) Gíró azt mondta: nem azt kell nézni az egyéni érdeket, hanem az össztársadalmi érdeket. Jó Fidesz duma mi?
NA EZ IS ÖSSZTÁRSADALMI ÉRDEK.
A kis Diktátor elzavarása. Neki rossz lesz de a társadalomnak nagyon jó:))))) hehehe

tevevanegypupu 2011.09.16. 09:36:54

@Nemzeti nagy nulla:

Egy ujabb Nagy Oktoberi Szocialista Forradalom..az Irani Forradalmi Garda mar keszen all?

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:38:33

ITT AZ IDŐŐŐŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!NEM LEHET TOVÁBB VÁRNI! Feltette a kis gyilkos Nemzeti Rohadék Gonosz törpe az í-re a pontot.....PÁRTTÓL FÜGGETLENÜL CSELEKEDNI KELL , mert a gyerekünk és unokáink is szenvedni fognak , kizsákmányoltak, becsapottak vagy talpnyalók lesznek hűbéresek!!! Gyilkos Vezető nem kell az országnak!!!

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:40:42

@tevevanegypupu: BAROM...itt már nem páertokról...szocialistákról, liberálisokról van szó, hanem a magyar népről!!!!!!!! A Demokráciájáról, a jogállamáról...az egyeduralkodás és diktatúra ellen...de ezt te nem értheted...... Buta alamizsnért seggnyaló vagy

Jerky_Maistro 2011.09.16. 09:46:42

@betyár: aha, pont lesz@rom. nem róluk volt szó, hanem a te kedvenceidről, akik romokba küldték Európát és élvezettel nyírtak ki 60millió embert.

nu pagagyí 2011.09.16. 09:54:52

Ideje lenne felismerni a Fidesz átlátszó politikáját. A Jobbik arra kell nekik, hogy a szegények még véletlenül se foghassanak össze nyomoruk igazi előidézői ellen. Jól jön egy olyan párt, amelyik irígységet és gyűlöletet szít és ezáltal egymásra uszítja egyik szegényt a másikkal. A Fidesz eközben vígan fosztogatja a társadalmi szolidaritás minden intézményét: a szociális segélyezést, a társadalombiztosítást, oktatást. A források a vagyon hűség és érdemek szerinti gyors átrendezéséhez kellenek. A vagyonátrendezés ennél piszkosabb eszközökkel is folyik, épp most lehetünk tanúi annak, hogyan vesznek el egy övenmilliárd árbevételű céget tulajdonosaitól (MAL) és hamarosan végignézhetjük az OTP és MOL újraosztását is.

A Jobbiknak e folyamat végéig kell kitartania, onnantól már a pénz által kialakított egzisztenciális függés vesz át a társadalom fékentartásának eszközét. Az emberarcú orbánizmus a jutalom és büntetés dinamikus egységén alapuló - és az ország korábbi megszállóitól eltanult - politika a nép kirablására.

Amint a vagyonátrendezés megtörténik, azonnal véget érnek majd a katasztrófák, a termelés beindulása, az olcsó bérű kiszolgáltatott emberek tömege már azoknak hoz hasznot akik a háttérből pénzelik ezt az egész undorító folyamatot. A sok jelenlegi Jobbik szimpatizáns meg akkor fogja majd megérteni, a beígért két pofon után, hogy ő is csak egy eszköz volt és a cigányokkal együtt serénykedhet majd új urainak gyarapodásért.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 09:56:43

@Jerky_Maistro: kár volt megszólalni, csak égő amit mondtál..gondolkozni nem tudsz, nincs mivel.:))) hehe
Csak egy 2006 os Fidesze kreálta csürhe vagy, Te is,... akiket le kellett volna gépfegyverrel lőni...de még arra is sorra kerül....

nu pagagyí 2011.09.16. 09:58:02

@Nemzeti nagy nulla: Az össztársadalmi érdek nyilván az, ami sokaknak rossz és keveseknek jó.

Jerky_Maistro 2011.09.16. 10:00:23

@Nemzeti nagy nulla: ha arra is sor kerül, gyere ide most fegyverrel a kezedben. ja, hogy nem mered? az a te bajod. azért az nbh-nak legalább adsz munkát, csíra.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:03:16

@Jerky_Maistro: megtanultam aBűnöző Orbántól aki ezt mondta: hogy ha alkalmam van a riválisomat, ellenfelemet megölni ne habozzak-----ezért add meg a címed és odamegyek és megöllek:) Orbán javaslatára--hisz te ellenfél vagy nem? vagy ellenség????

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:04:51

@nu pagagyí: jah:) a buta Orbán szemlélet ez:) Meg hogy mindenki szembe jön az országúton..csak Ők mennek rendes irányba:))))))))

Jerky_Maistro 2011.09.16. 10:07:03

@Nemzeti nagy nulla: bilibe lóg a kezed, kisfiam. anyád mindjárt jön és rádszól, hogy állítsd le a kecskepornó letöltést. mondd meg neki, küldje vissza az alsógatyámat, mert nála maradt...:-)

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:07:56

Megyek ebédelni , a Hungária Étterembe ott megtalálható vagyok 11-13 óráig. Ismertető jelem, hogy egy Fideszest tarncsírozok fel )
na jó étvágyat a demokráciát féltőknek..és reszketést ( és bugyi cserét) a Diktatúrát imádóknak!!!!!!
Páciusz!!!!

Kalmár 2011.09.16. 10:14:09

@Nemzeti nagy nulla: Te? Kispöcs vagy hozzá:)))
Vergődsz itt, mint egy ovis hülye kölyök, aki az ujjával mutogat és utánozza a pisztoly hangját:))
Bumm bumm..... te kis köcsög.
Nem hiszem, hogy az ápolód kienged olyan sok időre.
Valamilyen nemzeti hulla.

teng-leng 2011.09.16. 10:21:56

@Nemzeti nagy nulla: Remélem, hamar rád találnak az ápolóid. A te érdekedben.

2011.09.16. 11:50:09

Attól tartok, hogy a kommentek nem a poszthoz kapcsolódnak.
Álláspontom az, amit a közvélemény kutatás is biztonyít: visíthatanak a liberóbolsik minden fórumon, a népeket nem lehet folyamatosan átverni, egyszer, kétszer talán de nem örökre.
Beigazolódni a látszik a tétel, mindenki jobbikos de még nem tud róla.

betyár (törölt) 2011.09.16. 17:44:26

@Nemzeti nagy nulla:

egy linket kérek, nyilván nem gond.

kénköves pokol 2011.09.17. 01:01:30

Vona Gábornak a kipárolgásáig sem értek fel aljanépség!

Viktus 2011.09.17. 01:25:57

Most fog jönni a Jobbik ... Matolcsy teljesen megbolondult.

tevevanegypupu 2011.09.17. 07:37:25

@Viktus:

Na csak varjon ezzel a Jobbikkal. Mit gondol, ha kormanyra kerulnek nekik nem koti meg a kezet az orszag adossaga? Az un. "rendet" pedig amire mindnyajan ugy varakozunk, ok sem fogjak tudni eloallitani, hiszen szamolniuk kell a tobbi parttal is. Ketharmadot pedig nem szereznek, az internacionalista kulvilag pedig olyat ad naponta majd a fejunkre miattuk, hogy nezegethetunk..Ezt ugyan ki meri vallalni?

dekol84 2011.09.17. 07:48:27

@BenFranklin:
"Azonkívül hogy van egy igazságos adórendszer, nem vettünk fel újabb IMF-pénzt, nem aláznak már a tótok, ..."

Gyönyörűen felmondtad a leckét, kapsz egy szép narancssárga pontot a pöcsödre! Leülhetsz te fasz!

Rohadjon meg a zorbán!

dekol84 2011.09.17. 07:51:30

@Nemzeti nagy nulla:

Miért mondod! Annyira jó nekünk! A félszemű jobbkéz most talált épp 750 mrd forintot. Ja, hát persze, hogy a zsebünkben! De azért legalább nincs megszorítás, meg nem a zemberrek fizetik meg a hozzánemértő köcsögök elbaltázásait!

Alfőmérnök 2011.09.18. 22:20:30

"Hapci volt a Hótehénkében, állítólag 18 éve már más életet él. Ennek ellentmond, hogy az ezredforduló után is játszott még felnőttfilmekben.

Több mint tíz évig tartó pornós pályafutás áll a Jobbik solymári alapszervezetének elnöke, Kabai Zoltán mögött - írja a Vasárnapi Blikk [1].

Az újság Kovács "Kovi" István pornórendező napokban megjelenő könyvére hivatkozik. "Oszlopos tagja volt a csapatunknak Kabai Zoli, az Irigy Hónaljmirigyben éneklő Kabai Laci testvére. Szerepelt a Mazochista álmokban, valamint a Botrány a szexvideotékában, és a Félénk vagyok, de dugni akarok című filmjeimben. Azt hallottam, hogy azóta politikai pályára lépett, ő a Jobbik solymári alapszervezetének elnöke. Érdekes váltás" - írja Kovi a könyv kéziratában."
index.hu/bulvar/2011/09/18/pornozott_a_jobbik_solymari_vezetoje/

zupasta · http://mikor-melyiket.blog.hu/ 2011.09.21. 02:37:36

A Jobbik legfeljebb úgy lehet második erő, mint a Fidesz kétharmados: nem azért, mert olyan jók, hanem mert nincs senki normális a környéken, aki tudna valami okosat és hiteleset mondani. A Fidesz épkézláb elképzelések nélkül tengődik napról napra, a Jobbik meg mindent csak ököllel akar megoldani. Ezekkel nem lenne nehéz fölvenni a versenyt, az pedig az MSZP-n és LMP-n múlik, hogy 2013-ra képesek lesznek-e konzekvens ideológiával, és azok mentén felépített, működő intézkedésekkel kiállni.

Annyi viszont biztos: új párt már nem fog alakulni. Az LMP már eljátszotta, hogy ők teljesen mások lesznek, mint a Fidesz és az MSZP - ezek után ha valaki azzal jönne, hogy ő még annyira másabb lesz, hogy még az LMP-től is másabb, akkor már csak legyintenének rá.

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.09.21. 16:01:25

@zupasta: Kedveském!Kend a hajadra a konzekvens ideológiáidat és az azok mentén működő intézkedéseidet!
Háború van,te meg még mindig kenyérrel dobálóznál?
Majd ha agyonvágják anyádékat és a gyerekeidet,fegyvert fogsz talán?Vagy bocsánatot kérsz?
Csak,mert hamarosan eljő az idő,meglátod.
süti beállítások módosítása