Kálmán király két pofonja
2011. augusztus 20. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kálmán király két pofonja

  Államot alapító és gyarapító királyaink jobbról előztek volna egy tea partys republikánussal keresztezett jobbikost. Alapítottak is sok-sok vármegyét, ha nem is hatvannégyet. Mi másra vágyhatna a magyar egy válságtól sújtott, anómiával terhelt korban, ha nem a kemény kéz politikájára? A rend elsőbbsége, a tulajdon szentsége, radikális integráció gasztronómia által: a multikulturalizmusban már Merkel előtt 900 évvel sem hívő Könyves Kálmán király politikailag mélységesen inkorrekt törvényeit olvasva nyilván elégedetten csettint minden Law and Order szellemiségű olvasónk. Random szemezgetés következik a középkorból, a magyar államiság hajnalából, egy olyan korból, amikor az állam ugyan éjjeliőr volt, de annak viszont keménykötésű.

  A mi nagy keresztyén királyunk, Kálmán, az ő galambi szelidségének tisztaságában és jeles tulajdonságinak minden ékességében, minekutána látta, hogy a felserdült hit immár a tökéletes isteni félelemnek erejébe öltözött volna, arra adta elméjét, hogy a törvény lánczának köteleit bölcsen megtágitsa; méltatlannak tartván mintegy, hogy a törvény bosszujától való rettegés gyötörje a hitnek szabad akaratú bajnokát, kit a megismert igazság vallásától a halál árnyéka sem tántoritana el többé. 

  Ugyanis, midőn látná, hogy az ő koráig reánk sulyosodó polgári háboruk miatt az atyák hagyományai megromlottak, az ország tanácsa bomladoz, a királyi udvar tisztelete hanyatlik, félvén, hogy a békéhez nem szokott és a mellett az otthon való ügyekhez is keveset értő vitéz valami helyrehozhatatlan igaztalanságot ne miveljen, gyülésbe hivta az ország főembereit, és az előbb mondott szent emlékezetü István király törvényét az egész tanács hozzájárulásával rendre általvizsgálta; a melyben, ha megnézed, semmit el nem rontott, sőt inkább megjobbitotta azt, nem ugyan mint fundámentomot vető, hanem mint feljebb épitő; azért, hogy a zsenge ültetés, mint hulló eső harmatával hasznosan megöntöztetvén, nyerjen növekedést az igazság által.

*

Fejezet hogy a szőllők, házak és földadományok bántatlan maradjanak

  A mi szőllőt, házat és földet a királyok adtak, valakinek adták, állandóképen annál maradjon.

Fejezet azokról szól, kik az ünnepeket meg nem tartják

  Valaki a rendelt ünnepeket meg nem tartja, ily törvényt lássanak reá: ha szabad ember, vezekeljen három nap; ha szolga, csapják hétig.

Fejezet a paráznákról

  A paráznák a püspöktől vagy a főesperestől vegyék el méltó büntetésöket.

Fejezet a házas papok szolgálatjáról

  Házas pap vagy diakonus egy se áldozzon az oltárnál, hanem csak ha felesége reáhagyja és magatartóztatást fogad, és ő előbb annak külön lakásáról és testi élete szükségeiről gondoskodik; mint az apostol mondja: a kinek felesége vagyon is, úgy tartsa, mintha nem volna.

  A tüzesvas- és forróvíz-próbákról

  Megtiltjuk, hogy tüzesvas- és forróvíz-próbát valamely egyházban tartsanak, csupán a püspöki székhelyen és a nagyobb prépostságoknál, valamint Pozsonyban és Nyitrán.

Fejezet arról, hogy kóborló szolgának fél fejét nyirják meg

  A kinek a király valami kóborló szolgát ajándékoz, nyirassa meg a szolga fél fejét; mit ha nem teszen, tiz pénze bánja meg; és ha feleséget adott neki, azt is veszitse el vele.

Fejezet hogy a király alá minden megyében lovat adjanak.

  Mikor a király vagy a herczeg valamely megyébe bémegyen, adjon a megye hadra való lovat alája. 1. § Mely ha történetesen eldöglik, tizenöt pénz járjon érte a ló gazdájának; ha pedig megsérül valami módon, de nem halálosan, akkor a mondott árnak a felét adják meg a lóért. 2. § Ha a végekben valami nagyobb dolognak cserdül hire, az ispán két követet négy hadra való lóval inditson a királyhoz, a kik a magok kenyerén elérkezvén, kérjék meg az ő uti költségöket a nádorispántól, és megannyit kapjanak a vissza utra. 3. § Ha pedig lovaik eldöglenek avagy megsérülnek, annyi pénz járjon a lovakért, a mennyit feljebb mondtunk. 4. § De ha épen térnek vissza, egy hadjárat számba menjen útjok.”

*

Az elfogott tolvajnak bíró elé állításáról

  Az elfogott tolvajt három napig tartsák megkötözve, de kezeit ne pörköljék meg, és ne égessék meg tűzzel, a negyedik napon pedig vezessék a bíró elé.

Ha az elfogott tolvaj ártatlannak bizonyul

  Ha az elővezetett tolvaj az istenítélet alkalmával ártatlannak bizonyul, elfogóját kell ( elmarasztaló ) ítélettel büntetni, de ne vakítsák meg.

A patvarkodókról

  Ha valaki perét három bírósági tárgyaláson nem akarja befejezni, az ilyenek panaszát többé ne hallgassák meg.

*

A külföldi jövevényekről

  Külföldit kezes nélkül ne fogadjanak be.

A várőrök közé telepedett vendégek kötelezettségeiről

  Ha valaki a vendégtelepesek közül, mint szomszéd, a várőrök földjén lakik, vagy vegyen részt a birtok fele arányában a várőrök katonai szolgálatában, vagy nyolc dénárt fizessen.

A zsidók által tartott rabszolgákról

  Zsidó ne merjen keresztény rabszolgát venni vagy eladni, és ne engedjék meg, hogy ilyet szolgálatában tartson; aki pedig jelenleg ilyet tart magánál, ha a számára haladékképpen engedélyezett időn belül el nem adja, veszítse el.

A zsidók ingatlanszerzési jogáról

  a) Akinek pedig közülük szántóföldje van, ezt (csakis) pogány rabszolgákkal műveltesse. b) Birtokaik ugyan lehessenek a zsidóknak, akiknek módjuk van ilyet vásárolni, de őket másutt, mint ahol a püspöki székhely van, letelepedni ne engedjék.

A rabszolga- valamint állatkereskedelem szabályozásáról

  a) Senki se merjen magyar nemzetiségű vagy egyáltalán Magyarországon született rabszolgát vagy rabszolganőt, még ha idegen származású is, Magyarországon kívülre eladni vagy kivinni, kivéve olyan idegen nyelvű rabszolgákat, akiket más országokból hoztak ide; sem pedig ( ne merjen Magyarországon kívülre eladni vagy kivinni ) egyéb állatot, mint ökröket.

*

A régi hitükhöz ragaszkodó izmaeliták büntetéséről

  Ha valaki izmaelitákat böjtölésen kap rajta, vagy evésen és a disznóhústól való tartózkodásban, vagy mosakodásban avagy más vétkes szokásukban, az ilyen izmaelitákat küldjék a királyhoz. Aki pedig őket bevádolta, vagyonukból kapjon részesedést.

Az izmaeliták áttelepítéséről

  Az izmaeliták minden falujának megparancsoljuk, hogy templomot építsenek, s azt ugyanazon falu területéből adománnyal lássák el. S miután a templom felépült, az izmaeliták falujának a fele költözzön el a faluból, és másutt telepedjenek le; hogy miképpen most egyforma szokásúak lesznek velünk az együttlakásban, úgy Krisztus egy és ugyanazon egyházában, ti. az isteni hajlékban is egyetértők legyenek velünk.

Az izmaeliták leányainak férjhez adásáról

  Az izameliták közül senki se merje leányát a saját népéből valóhoz adni férjhez, hanem csak a mi népünkből valóhoz.

Az izmaeliták étkezéséről

  Ha valamelyik izmaelitának vendégei vannak, vagy valakit lakomára hív, mind ő, mind vendégei csupán disznóhúst egyenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr523164864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2011.08.20. 08:45:44

Az izmaelita, az mohamedán, ha valaki nem tudná.

(Karcsi jól kibabrált mindazokkal, akik éppen kezdtek volna gettósodni vagy jól érezni magukat.)

Lennének ötleteim, amelyek a modern világhoz szabottak. Például a pirosan villogó "Hazudik!" -felirat a tévében egy 20.000 Voltos áramütés kíséretében, ahányszor csak belekezd a zsibbasztásba egy tótumfaktum.
Ellenzék esetén megelégednék a bekevert gépi röhögéssel.

tevevanegypupu 2011.08.20. 09:14:11

" Az elfogott tolvajt három napig tartsák megkötözve, de kezeit ne pörköljék meg, és ne égessék meg tűzzel, a negyedik napon pedig vezessék a bíró elé."

Na kerem itt az otlet, innet jott a 72 oras ugyved nelkuli fogvatartas.

picur3ka 2011.08.20. 09:26:05

@Bell & Sebastian:

nem rossz, nem rossz

VI. Béla 2011.08.20. 09:52:40

"Ha valamelyik izmaelitának vendégei vannak, vagy valakit lakomára hív, mind ő, mind vendégei csupán disznóhúst egyenek."

Csak az izmaeliták?

galagonya 2011.08.20. 09:52:50

  "A paráznák a püspöktől vagy a főesperestől vegyék el méltó büntetésöket."

Megvesszőzték őket??

Bell & Sebastian 2011.08.20. 10:00:53

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Régóta vágyom egy olajfestményre -étkezőben kiakasztás céljából-, amelynek az a címe:

- Lízinges Fendt traktorja után akasztott, össze nem hajtogatott tárcsás boronával, a két számjegyű közútra sarat felhordó, ismeretlen paraszt

- John Deere kombájn, fennfelejtett, 5 méteres vágóasztallal, amelyet akár vontathatna is, de mégsem teszi

- A soha meg nem előzhető, középen hajtó tyuning -robogós, de ha esetleg mégis, jobbról visszajön legel'őre lámpa alá, firenzei taljánanyád -módra

- Szarvasveszély! -tábla, alul szöveges kiegészítés:
- Autóveszély! - de szarvas nyelven.

picur3ka 2011.08.20. 11:16:11

@Bell & Sebastian:

Haha!

A magvas gondolatokat tartalmazo cikkhoz is hozzaszolvan jegyeznem meg, hogy az orszagbol csak okroket szabad kivinni tetelt orokos torvenykent meg kellett volna tartani.

tistedur 2011.08.20. 12:33:17

ergé. maradtál volna inkább a zenénél..

==T== 2011.08.20. 12:41:55

Jó király volt ez a Kálmán. Ráadásul Szent Lászlóva l együtt az országot is gyarapította.

jan 2011.08.20. 16:32:21

Nem tudom, mit vétettek ezek az izmaeliták, de Kálmán elég geci volt velük: direkt disznóhúst etetni velük, meg hogy a lányaikat csak nem-izmaelitákhoz adhatják... Ha izmaelita lettem volna, ezen a ponton vettem volna a kalapom és elmentem volna egy normálisabb helyre...

kIára 2011.08.20. 18:04:20

Az azért sokat elmond a korabeli „multikultiról” hogy teljes muzulmán falvak voltak akkoriban.

A lányok kötelező magyarhoz házasítása meg egy érdekes és megfontolandó módszer :D

picur3ka 2011.08.20. 18:55:28

@kIára:

Mer' most meg teljes cigany falvak vannak vagy svab, vagy miegyeb.

Mit mond el?

jan 2011.08.20. 20:20:56

Azért ennél a humorkodó kálmános posztnál valami komolyabbal is elő illett volna állni augusztus 20-án, kedves mandineresek.

Jól mutat például, ha a főszerkesztő, vagy egyik helyettese nekiveselkedik, és ír egy tartalmas posztot. Nem mondom, hogy ez egyszerű, sokkal bonyolultabb, mint bekopipésztelni Kálmán király törvényeit a Magyar Elektronikus Könyvtárból, nyilván. De talán egy konzervatív blogtól elvárható, hogy erőfeszítést tegyen egy nemzeti (tudom, hivatalosan "állami") ünnep méltó megünneplésére.

winerprince 2011.08.20. 21:06:26

Miközben a művelt nyugat boszorkányoknak vélt asszonyokat égetett,a dicső Kálmán király a következőt hozta törvénybe:"A boszorkányokról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak."

vezérvélemény 2011.08.20. 21:27:40

@winerprince:

Nem ezt mondja Kálmán király!

"A boszorkányperek megszüntetéséről

A boszorkányokról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak.

A magzatukat megölő asszonyokról

Azokat az asszonyokat, akik magzatukat megölik, vigyék az esperes elé és ( az ilyenek ) tartsanak vezeklést.

Az asszonyok elrablásáról

Az asszonyok elrablását a püspök vagy az esperes ítélje meg.

A varázslók büntetéséről

A varázslókat, akiket az esperes és az ispán küldöttei találnak, ezek ítéljék meg."

Kálmán törvénykönyvében strigákat emleget: ezek olyan boszorkányok, amelyek képesek állattá változni. Ezekben (mint jó keresztény, az Egyház tanításának megfelelően) nem hitt. A bűbájosok, boszorkányok, varázslók létezésében viszont (mint mindenki a korban) annál inkább (igen).

ü
bbjnick

tewton 2011.08.20. 21:39:07

@vezérvélemény:

"boszorkányok, varázslók létezésében viszont (mint mindenki a korban) annál inkább (igen)."

mit gondol, lendvai ildikók nem léteztek minden korban? :)

amúgy meg ezmiez, bbjnick nickjét lopják, vagy bbjének lett egy ünnepi nickje????

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.20. 21:52:04

@tewton:

Rosszul nyomtam be az automatát :-]

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.20. 22:12:38

@rajcsányi.gellért (ergé):!

"Az alábbi törvényválogatás segítségével azt a folyamatot érzékeltethetjük, amelynek során a magyarországi zsidóságot teljesen megfosztják alapvető emberi jogaitól egészen addig, amíg el nem indítják a vidéki zsidóságot utolsó útjára: a haláltáborba. (...) ...azt a történelmi folyamatot, amely a középkori antijudaizmustól a 19. századi emancipáción át a 20. századi rasszista antiszemitizmushoz és tömeggyilkossághoz vezetett."

www.oki.hu/printerFriendly.php?tipus=cikk&kod=kezikonyv-Szemelvenyek

És ezt egy hivatalos OKI-oldalon olvasom! Intézményes, államilag támogatott történelemhamisítás és ideológiai (hamis)tudatformálás. 2011-ben, Magyarországon.

ü
bbjnick

tewton 2011.08.20. 22:50:14

@bbjnick:
"A törvények elemzésének a pedagógiai-metodikai jelentősége abban van, hogy a tanulók maguk tárhatják fel a törvényszövegek mögött rejlő valóságot"

...

amúgy meg ha ez a folyamat valóban így volt a középkortól, akkor ...
1) innen bizony menni kell, csomagolni, mert a magyarok már csak ilyenek 1000 éve, ajvé
2) menjenek is, 1000 éve is kívül tágasabb volt nekik, most is.

mindenesetre ez a fajta "folyamat" meg az ilyen kommunikációja arra jó, hogy a praktikusabb lelkek a gój természet részeként tekintsenek az antiszeminimire, és így egy vállrándítással elintézzék.

én ilyenkor azért hiányolom a jajdekirekesztett tiszta kisebbségek saját álláspontjait (romanyi kris, talmud) a többségi tisztátalan népekkel kapcsolatban. pláne hogy az assmann nevű fickó háziszentté vált a holomegemlékező irodalomban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.21. 08:09:58

@tewton:

Assmannról nem sokat tudok, de amit tudok, az alapján, egy aljas szélhámosnak gondolom. Pontosan tudja, hogy amit propagál (pld. "kettős identitás"), az egy gonosz manipulációs technika, hatalomtechnikai trükk, amivel a hatalom csúcsán lévők és a privilegizáltak kiszolgáltatottakká tehetik a tömegeket.

"én ilyenkor azért hiányolom a jajdekirekesztett tiszta kisebbségek saját álláspontjait (romanyi kris, talmud) a többségi tisztátalan népekkel kapcsolatban." --- írja.

Akkor lett ez tabu, amikor hivatalos ideológiává tették a liberóvallást. Egyik napról a másikra eltűntek pld. a valamit érő cigánytárgyú szociográfiák, néprajzi kutatások. Ez kb. '91 körül történt, előtte elég sok érdekes dolog jelent meg. Azóta csak elvétve és véletlenül.

És: megnéztem az OKI-honlapján, mennyibe kerülnek nekünk az ilyen "építő" oktatási segédletek, mint amit fentebb is idéztem. (Az OKI már megszűnt, most OFI néven fut.) Az utolsó adat amit találtam 2007-es volt, akkor az OFI 1 milliárdból ga(rá)zdálkodott --- nem sz*rral gurigáznak.

ü
bbjnick

tewton 2011.08.21. 10:03:27

Assmannt nem morálisan kell megítélni véletlenül se, inkább érdemes úgy nézni, mint aki bizonyos mechanizmusokat nagyon jól meglát. pl. azt, hogy hogyan alakul ki a gettómentalitás, a kölcsönös kirekesztés stb. egyeseknek persze a holokultusz fenntartására kell, de több van benne.

cigányszociológia ... tényleg csak nagyon ritkán lehet belefutni. de ha az ember pragmatikusan és nacionalistán gondolkodik, akkor ez elég nagy baj, kb. hazaárulás. itt van egy napról napra szaporodó, heterogén, gyakran kriminális életformát élő kisebbség, amelyik nemzetbiztonsági veszélyt jelent az őket eltartó többségiekre (azóta hogy egyes vezetőik lázadással zsarolták az államot mindenképp). és akkor nincsenek publikus források arról, hogy milyen is az attitűdjük a többségi társadalommal szemben?

==T== 2011.08.21. 10:31:20

@jan: gondolom ez volt a cél ;)

VI. Béla 2011.08.21. 14:53:45

@bbjnick:

Nézze, a Csillagok Háborúja is arról szól, hogy a szűztől született Anakin Skywalkerből lesz a gonosz Dárt Véder.

No meg, a Szociológia intézetben van olyan szeminárium, ami azt taglalja, hogy Máté evangéliuma antiszemita...

Szóval vannak még illúziói?

VI. Béla 2011.08.21. 15:01:32

@bbjnick:

Még annyit: gettót nemcsak kívülről lehet építeni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.21. 21:29:12

@tewton:

"Assmannt nem morálisan kell megítélni véletlenül se..." --- írja.

Hát lehet valamit megítélni másként is? [................/.]

"cigányszociológia ... tényleg csak nagyon ritkán lehet belefutni. de ha az ember pragmatikusan és nacionalistán gondolkodik, akkor ez elég nagy baj, kb. hazaárulás." --- írja.

Bár én nem hiszek az összesküvéselméletekben, de ez a téma szinte utasításra tűnt el a kilencvenes évek legelején a "közkultúrából" (a nyolcvanas évek második felében viszonylag szabadon és magas színvonalon jelen volt a közbeszédben és az értelmiségi közbeszédben) és jóformán egyik napról a másikra átvette helyét a jogvédő-narratíva.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.21. 21:32:27

@VI. Béla:

Nincsenek illúzióim, elvárásaim vannak a kultuszpolitikától. Ahogy a liberálisok (kultúrpolitikájukkal) kb, tíz év alatt így át tudták alakítani a "közgondolkodást", egy nemzeti elkötelezettségű kultúrpolitika ugyanígy megteheti ezt (meg kell, hogy tegye!).

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.24. 20:26:04

random = véletlen

merjük használni a magyar szavakat.
süti beállítások módosítása