Nem kell sajnálni a hanyatló Nyugatot
2011. július 23. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Nem kell sajnálni a hanyatló Nyugatot

  „Ám folyamatos a vita a régi, a hanyatló Nyugatot képviselő hazai politikai elit és a változásokat szorgalmazók között – mondta Orbán. Szerinte régi, meghaladandó reflex a Nyugat követése, hiszen magyarok már egy-két lépéssel az európai nemzetek előtt jár, sőt tőlünk fognak átvenni ötleteket. Példaként a médiatörvényt, a bankadót említette, amit szerinte sokan fognak másolni Nyugaton. Orbán Viktor szerint Magyarországnak gyorsuló sebességgel kell távolodnia a válságba került zónától. Szerinte nem kell sajnálni a hanyatló Nyugatot, mert az a világ börtön, »legalábbis kényszerlakhely« volt Magyarország számára.” (Orbán Viktor, Tusványos, 2011 július 23.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr843091486

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nyugat alkonyul 2011.07.24. 06:50:18

p { margin-bottom: 0.21cm; }Az atlanti civilizáció és a modernista elvek érvényének változása érzékelhető. Orbán abban nem téved, hogy azok az elvek, amelyek a történelem egy rövid időszakában elterjedtek – a jogegyenlőség, a humanista és auf...

Trackback: Orbán: Harcom 2011.07.23. 17:57:15

Ma egy adófizető tíz személyijövedelemadó-forintjából hét forint megy el az államadósság törlesztésére, ezért kell megnyerni a harcot. A mostani államadósság-csökkentés mértéke az EU-n belül csúcsot jelent - jelentette ki a miniszterelnök. Gondolkozo...

Trackback: Orbán: Harcom 2011.07.23. 17:51:32

Ma egy adófizető tíz személyijövedelemadó-forintjából hét forint megy el az államadósság törlesztésére, ezért kell megnyerni a harcot. A mostani államadósság-csökkentés mértéke az EU-n belül csúcsot jelent - jelentette ki a miniszterelnök. Gondolkozo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2011.07.23. 16:06:29

Tényleg érdemes elolvasni a linkelt cikket, mielőtt megindulna a hiszti, hogy "orbán menjen akkor koreába"

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.23. 16:20:43

spengler közel 100 éve megírta Der Untergang des Abendlandes c. művét. ha nem is nyílegyenesen, de az elmúlt évszázadban abba az irányba haladtunk.
mindenképpen meg kell várni, míg hírmondónk sem marad, aki azt mondhatná?: jé, igaza volt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.07.23. 16:52:13

A Kárpátok Géniusza titulus már 20 éve megüresedett, épp itt az ideje, hogy átvegye valaki.

A Kedves Vezető meg víziógyártás helyett inkább kormányozzon, például számolja fel az intézményesült korrupciót, a Fidesz-maffiát.

Meg fasza lenne ha a továbbiakban nem hazudozna össze-vissza. Pl 1 éve még teljesen más víziói voltak...

Dendrobatidae 2011.07.23. 17:06:13

„Ám folyamatos a vita a régi, a hanyatló Nyugatot képviselő hazai politikai elit és a változásokat szorgalmazók között – mondta Kádár elvtárs a dísztribünről a május elsejei felvonulóknak. Szerinte régi, meghaladandó reflex a Nyugat követése, hiszen magyarok már egy-két lépéssel az európai nemzetek előtt jár, sőt tőlünk fognak átvenni ötleteket. Példaként a médiatörvényt, a bankadót említette, amit szerinte sokan fognak másolni Nyugaton. Kádár elvtárs szerint Magyarországnak gyorsuló sebességgel kell távolodnia a válságba került zónától. Szerinte nem kell sajnálni a hanyatló Nyugatot, mert az a világ börtön, »legalábbis kényszerlakhely« volt Magyarország számára.”...

Lew Archer 2011.07.23. 17:10:39

Azt én nem tudom, mit hoz a jövő, de bizonyos dolgok már megtörténtek. Magyarországon a "Nyugat" a közfelfogásban általában Ausztriát Nyugat - Németországot jelenti, semmiképp sem Írországot és Portugáliát mondjuk. 20 éven keresztül az volt a mondás, hogy a nyugati és uniós normák elfogadása, a szabályok és előírások harmonizációja, valamint a piac teljes megnyitása látható és erőteljes konvergenciához vezet majd.
Hát a konvergencia bizony nem nagyon látható, és erre a hazai européerek válasza, hogy még nem elég teljes az euro-konformitásunk, különösen a gondolkodás tekintetében, egyre kevésbé fog széles körben tetszést aratni. Nem lesz Magyarországból Németország, ez nagyjából mindenkinek világos ma már. Nincs értelme mereven másolni a nyugati megoldásokat és egyoldalúan csak nyugati kapcsolatokra építeni viszonyrendszerünket, mert ez eddig nemhogy hasonló fejlettségi szinthez, de még megnyugtató stabilitáshoz sem vezetett.

Dendrobatidae 2011.07.23. 17:20:35

Szép kört tett meg Magyarország, hogy végre 2011-re visszaérkezzen 1960-ba.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 17:24:36

figyelj ide menseviki, mi nem ideológiailag akarjuk követni a félhülye, ostoba polkorrekt nyugatot, hanem anyagi szinten szeretnénk felzárkózni.
te ezt nem tudod megadni nekünk, a bankod és a posztkommunistáid nem engedik, ezért nyilatkozol ilyeneket

fonó 2011.07.23. 17:25:10

Eddig mindenben ellntétesen cselekedtek a beigértnek. A vacak 32 milliárd bankadónál Varga M. pl felháborodott tiltakozott és szerinte a bankok átháritják.... Amikor Bokros-Kóka-Molnár-Gyurcsány bárki állitotta h nincs ingyen ebéd óriási visitás tiltakozás fideszéknél, most: NINCS INGYEN SÖR. Orbán

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 17:26:56

@TaTa86.: jah, mást mond az uniónak és más a polgároknak.
pl nem engedjük hogy az unió diktáljon nekünk!
és a tömeg tapsol. éljen.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.23. 17:29:10

@fonó: csak annak nem volt ingyen ebéd, aki melózott érte.
most annak sincs ingyen sör, aki nem izzad meg.
óriási különbség.
bár ugyanúgy hangzik.
csapra szarni, vagy szarra csapni.

Bell & Sebastian 2011.07.23. 17:32:31

Na most akkor nem hívták Basescut vagy nem ért rá? Mert nem mindegy.

A Tőkés -féle bírálat bizony jogos.
Vitézi birtok, tanügyi reform. parlamentáris demokrácia átszervezése, és a többi -majd megnézi, akit érdekel- köthető érdemként Horthy Miklós nevéhez.

Cammogunk a nyomában, de mindenből a lightosabb pótlékot szopjuk be, a lózungok beváltása vajon mitől nem megy, milyen erő lassítja, akadályozza Orbán Viktort abban, hogy beváltsa az ígéreteit?

A válasz roppant egyszerű, az EU a mai formájában, másodsorban a teljes kifosztottság (nincs mit cserélni), mert pénz - az nincs, ez a harmadik.

Európa boldogabb fele mindig is zabrált valahol, akárcsak Amerika, ettől és ebből éltek jól.
Ez a lehetőség tovatűnőben van, így hát megállt a tudomány. Elkényelmesedett, lusta és buta népek ácsingóznak jobb életre itt, miközben harcra kész, szorgalmas és ügyes nemzetek vannak felemelkedőben ott (mindenhol).

Semmi baj Orbán stratégiai elképzeléseivel, fújja már ezt régóta. Csak hát kit érdekel 2050, amikor hó vége van minden átlag magyarnál, már évek óta.

Az elkúrás halálos bűn, az elszalasztott lehetőségek meg égbe kiáltanak. Szóval, nem bontotta ki az igazság minden részletét, mivel hazudni nem akart, csöndben maradt és kerülte a konfliktust.

Innen kezdve érdektelen az egész, kutyakomédia, mivel pont azokat zárta ki, akiknek a bőrére megy az egész.

Végül is nem gond, mindenki ki tudja találni a valót, a magyarok léte/nemléte egyelőre és elsősorban a német-francia tengelyen múlik, másodsorban az amerikai-izraelin.

Megnézném azt szívesen, hogyan tudna erre Tőkés gombot varrni?

martonx 2011.07.23. 17:44:31

Lehet, hogy a nyugat halódik, én mégis inkább ott élnék, mintsem itthon, ahol ez a halódás az ötvenes években kezdődött el.
Ráadásul nem sok jelét látom annak, hogy a Vezérék eddigi egy éve alatt akár csak egy fokkal is jobb irányba fordultak volna a dolgok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 17:48:49

"A nyugati életmodell bukásával, a hanyatló Nyugat és Európa válságával magyarázta Orbán Viktor azokat a változásokat, melyeket a kormány vezetett be a hatalomra kerülése óta eltelt egy időben"

igen??? mi köze pontosan a kettőnek egymáshoz?

"Orbán azt mondta, ennek az összeomlásnak Magyarországra is jelentős következményei lehetnek a multinacionális bankok tönkremenetele, az esetleg bekövetkező jelentős infláció miatt
...
„Nem tehetjük meg, hogy hipnotizáltan várakozzunk, cselekednünk kell” - mondta a miniszterelnök: vissza kell fizetni az állami adósságot"

minek KELL, ha úgyis összeomlik és infláció lesz?
mert mi lenne akkor az imf-fel, ha minimálisat fizetnénk nekik vissza, és a nagyobb részét a magyarokra költjük? ha más úgyis lőttek nekik, minek ŐKET etetni?

ugyanazt teszi mint bokros, csak más a kommunikációja, tomlantos barátai

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.23. 17:49:47

mit is mondhatnék? jól mondja a gazda.
gellért, én szóltam, nem? :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 17:53:43

..az ...adakozás most azt jelentené, hogy önként tovább hizlaljuk a minket pusztító parazitát, ami inkább öngyilkosság, mint önzetlenség.

A hazafiságot ezért most az okok, a felelősök és a haszonélvezők haladéktalan megnevezése, „hazafiatlanságuk” feltárása és az országból így kisíbolt irdatlan vagyon visszaszerzése jelentené.

kkbk.blog.hu/2011/05/12/bogar_11

Dendrobatidae 2011.07.23. 17:56:24

@tesz-vesz:
Gyorsan kell cselekednünk, ahogy Orbán mondja. Erőltetett ütemben kell csökkentenünk, visszafizetnünk az adósságunkat a nyugati bankoknak, mielőtt azok összeomlanának és nem lenne kinek visszafizetni... Sóval érted!? Ez maga a fülkeforradalom pengeéles logikája.

Egy szélhámos mindig akkor bukik el, mikor már annyit hazudozott, annyi mindenkinek, hogy azt sem tudja, előző nap mit hazudott. Ekkor teljesen összezavarodik. Orbán most ebben a stádiumban van.

Bloodscalp 2011.07.23. 18:03:35

@tesz-vesz: remélem egy nap az ilyen ergé félék is azt kapják ami jár nekik:( az ostoba propaganda tevékenységükért

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 18:05:20

@Dendrobatidae: tény, hogy ez a szöveg, ez a hazugság még mindig értelmesebb, mint amit az szdsz-ek és bokrosék nyomnak le: "nem lehet kérvényezni a csökkentést, mert attól csak rosszabb lesz, az állam rossz gazda, a magánnyugdíj, magánkórház jobb "
értelmesebb, csak a tett ugyanaz, így teljesen mindegy mi a pr.

kkbk.blog.hu/2011/06/23/orban_harcom

biobender 2011.07.23. 18:24:28

Minden ocska kis diktator a nyugat hanyatlasarol vizional. Biztosan lehetne talalni megfelelo idezetek Kahaddafi-tol vagy Castro-tol, Ceausescurol vagy Pol-Pot-rol nem is beszelve.

Nem a Nyugattal van bajuk persze, hanem a szabadsaggal. Nemsokara ki fog derulni, hogy a rothado nyugat szemfenyvesztese a szolasszabadsag meg az emnberei jogok es tenyleg megint 1960-ban leszunk.

Akik ennek helyeselnek vagy hulyek, vagy arra jatszanak, hogy ok lesznek majd az uj rendszerben a betonfeju apparatcsikok - kinaiul Aparat-Csi-Kok hogy az uj fiuk is ertsek.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.07.23. 18:25:01

Bakker! Ekkora szar dumát, mint amit Viktor Elvtárs, pajtás leadott, utoljára kis úttörő koromban hallottam... A rothadó kapitalizmus... Aha, tényleg... Bár akkoriban ezeket a szar dumákat még Orbán apuka (mint párttitkár elvtárs) adta le.
Narancskommunista elvtársak, a nyugat ópiuma mi is volt? Tessék már Virág elvtárs örökbecsű szavait felidézni (gyengébb képességű pajtásoknak, hogy tisztázzuk, "A tanú" c. film). Oszt inkább azzal foglalkozni, mert ezt a parasztvakítást azért nagyon pöttömnyi IQ-val kell egyeseknek magukba fogadniuk! Visszajöttek a "boldog" 70'-es évek!
"A Párttal a néppel egy az utunk..." Éljen a Párt! Előre a narancskommunizmus útján! Éljen a Zormány!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.07.23. 18:36:30

@Boli: most már nem a kapitalizmussal van a gond, hanem a büdös, nyugati demokráciával, az fogja vissza itt a teljesítményt...
kis kínai pajtások a bolygó másik oldalán hogy elvannak már, ott nem ugathat bele minden köcsög a bölcs vezetők dolgába.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.07.23. 18:40:43

@.Pierre Bezuhov.: Majd ha a korrupt elvtársakat itt is a falhoz állítják, akkor szerintem is másolhatjuk a Nagy Kínai Tesót! Bár akkor kihal a vörös, a narancsos és a komplett politikai "elitünk". Bánkódnunk nem is kellene! :)) Nekem tetszene! Én benne vagyok!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 19:03:56

@Boli: az, hogy nem lehet adósságot és profitot növelni ész nélkül úgy hogy a rendszer ne lyukadna ki, az tény,
a probléma nem ezzel van

Alfőmérnök 2011.07.23. 19:33:34

Nekem tetszik, jó az irány, még jobb lenne, ha közben a gyakorlatban nem halmoznának balfaszságot balfaszságra.
Hogy a „Nyugat”-nak vége, az jó ideje minden minimális éleslátással és intellektuális tisztességgel megáldott gondolkodó előtt nyilvánvaló.

„A kommunizmus és az ő csodálatos, természeti katasztrófa-méretű, vagyis világtörténelmi méretű összeomlása nem más, mint a társadalmi felszámolása,a politika, mint eszme, mint érték, mint utópia felszámolása, amelyet magával ránt és maga alá temet a megvalósult utópia. De nem ugyanez játszódik-e le Nyugaton is: a boldogság megvalósult utópiájának természeti katasztrófa méretű összeomlása? A nyugati értékrendszer összeomlása a kommunizmus összeomlásának megfelelője. (…) 1989 valószínűleg a két világ hatalmas viszontfertőzésének kezdetét jelentette. Az is lehet, hogy a kapitalista világ szétmállása, e világ alapeszméinek és értékeinek a szétmállása előzte meg Kelet-Európában a szocializmus szétmállását. Lehet, hogy a szocializmus is átvette azt a közömbösséget, amit a nyugati világ a saját értékei iránt tanúsít – nem lévén előtte többé semmilyen politika vagy ideológia, amely méltó lenne erre a névre. (…) Győzött az entrópia, a piac és a demokrácia entrópiája, amely elkerülhetetlenül az értékek általános és állandó csereberélődéséhez vezet.”
Jean Baudrillard: Az utolsó előtti pillanat

biobender 2011.07.23. 20:01:24

@Alfőmérnök: ritka nagy hulyeseg ez az idezet.

"Az is lehet, hogy a kapitalista világ szétmállása, e világ alapeszméinek és értékeinek a szétmállása előzte meg Kelet-Európában a szocializmus szétmállását."

Meg persze az ios lehet, hogy nem. De talan lehetseges hogy a szocializmus mallott szet elobb.

"Lehet, hogy a szocializmus is átvette azt a közömbösséget, amit a nyugati világ a saját értékei iránt tanúsít – nem lévén előtte többé semmilyen politika vagy ideológia, amely méltó lenne erre a névre"

Vagy talan megsem ? Az is lehet, hogy pontosan igy volt, csak egeszen maskepp? De lehet hogy megis? vagy csak de?

Bell & Sebastian 2011.07.23. 20:04:49

Oswald Spengler Madách, Méray-Horváth, Goethe és Nietzsche együtt.

Felvilágosultéknál Méray-Horváth Károlyt szokás vátesznek tartani. Na, mármost ha őt tekinti Orbán zsinórmértéknek (ami lehetetlen), több tekintetben is vétett M-H K elvei ellen, nem nagykoalícióval dirigálta le az átmenetet, hanem egy kvázi-nagykoalíciót szervezett maga alá. Hogy üti a klerikálisokat az stimmel, hogy minden jónak az ellenkezőjét a szocializmusban látja, az is.

Vero nem is mondott rosszat, csak azt nem értem, akkor Széll Kálmán hogyan került be a csoportképbe?
Az ellenség megtévesztésére?

Mivel gyakorlati politikával csak Méray-Horváth foglalkozott a múltban, abban az esetben, ha esetleg Orbán őt akarná másolni (mutatnak rá jelek), olyan lovat kaptunk, amiről még nem is álmodhattunk és kezdhetünk aggódni, de ezerrel!

Ha valaki ráér, olvasson bele ebbe, rögtön megérti, miről van szó, nagyon megéri! A lázálmokat itt garantálom! Meg sikoltozás is lesz.

mtdaportal.extra.hu/books/meray_horvath_karoly_politika_es_szociologia.pdf

A nyugat alkonya ügyes széppróza, matematikai vázon, hogy bizonyítottnak tűnjön. Ha jól meggondolom, az is. Itten is van:

www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/94-09/spengler.pdf

Bell & Sebastian 2011.07.23. 20:07:55

Párdony, nyugat, az Nyugat.

Bandinéro 2011.07.23. 20:08:17

Amióta a FIDESZ viszi az országot, azóta legalább két lépéssel a Nyugat előtt járunk! :-))) Beszarok!!!!!!!!!!
Mi ez, ha nem gyengeelméjűség?

Bell & Sebastian 2011.07.23. 20:27:41

Na. még egy pardon, a teljes mű csak németül és itt van meg. Magyarul csak szemelvények akadtak a horgomra.

www.zeno.org/Philosophie/M/Spengler,+Oswald/Der+Untergang+des+Abendlandes

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.23. 20:42:03

Az irányelv megint jó (saját magunk oldjuk meg a problémánkat, s ne mások -kulcsszó következik!- visszterhes segítségére szoruljunk), csak ne ilyen fellengzősen fogalmazta volna meg.
Vagy most megint Kína felé tett egy gesztust? Mert lehet, hogy ők most topon vannak - de meddig...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.23. 20:45:23

@Bell & Sebastian: igen, magyarul nincs sehol. 94ben adta ki az európa utoljára. akkor is talán 50 év után.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.23. 20:46:45

@vero: széll kálmánt orbán köti össze spenglerrel. ilyen egyszerű :D
várom a spengler tervet.

Alfőmérnök 2011.07.23. 20:54:27

@biobender: Többek között azért idéztem, hogy az ilyen baromarcúak, mint te is vagy, megbotránkozzanak rajta.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.23. 21:18:03

Nyugaton mákból, nálunk dumákból készül a kábszer.

Ha Orbán valóban "harmadik utas" lenne, akkor már rég összefoghatott volna a jómagyarokkal, hogy létrehozzák Jómagyarországot. A "harmadik útnak" legalább kilencvenéves tradíciója van. Van politikai hagyomány, amiből építkezni, amire hivatkozni lehetne. Ehelyett csak csűrés-csavarás, hatalmi játszmák, a legocsmányabb véglények előtérbetolása, mozgatása, manipulációk, korrupció, a magyarság öntudatos, becsületes részének megalázása, halandzsa játszik. Én vagyok a Hiszékeny úr a Hakapeszimakiból, de már én is csak azt tudom mondani, hiszem, ha látom.

ü
bbjnick

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.23. 21:26:02

keresgélem itt spenglert magyarul; őt nem, de mit találtam.
mek.oszk.hu/02300/02312/02312.pdf
tiberius - sztálin jóska
párhuzamos életrajz

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 21:32:32

@biobender: :)

egyetértek, olyan kis álmodozó semmitmondóság az idézet. semmit nem állít, semmit nem bizonyít és tartalma sincsen, ritka irritáló szöveg :)

Silcon 2011.07.23. 21:33:57

@Dendrobatidae: "visszafizetnünk az adósságunkat a nyugati bankoknak, mielőtt azok összeomlanának és nem lenne kinek visszafizetni... Sóval érted!"

Csak szólok, hogy attól még nem tűnik el az adósságunk, ha csődbe megy a hitelt nyújtó bank. A betétesek, befektetők attól még tartani fogják a markukat.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.23. 21:43:51

@bbjnick: néhány hónapon belül előkerül németh lászló is a szatyorból. első körben éjszakai beszélgetésekre és tárcákra tippelek.

Bell & Sebastian 2011.07.23. 21:56:16

@vero: Téved, már elő is került, a Kossuthon ütötte meg a fülemet, kisvártatva az agyamat is. :)

biobender 2011.07.23. 22:27:13

@Alfőmérnök: Akkor rosszul csinalod, ez rohejes nem megbotrankoztato.

Masfelol a legtobb ember megtanulja meg a nyolcadik elemi kornyeken, hogy a vitapartnert baromarcunak stb. nevezni az egyszeruen nem erv.

Te hol toltotted azt az idoszakot? Egy godorben?

biobender 2011.07.23. 22:28:28

@tesz-vesz: Ugy hallottam a Sorbonne-on minimum 500 oldal kell legyen egy disszertacio. Meg kell azt tolteni valamivel :)

biobender 2011.07.23. 22:34:49

@vero: keresgélem itt spenglert magyarul

Erdemes lenne egy picit kesobb is keresni , mondjuk a harmincas evek kozepe tajan. Lefogadom, hogy szamos szoveget talana a Nyugat hanyatlasarol (a nagy gazdasagi valsag apropojan) Nemetorszagbol es a Szovjetuniobol.

Kurvara bevallt mindket modell, mikozben a Nyugat csak hanyatlott, hanyatlott ...

Bell & Sebastian 2011.07.23. 22:41:11

@biobender: Ennyire hülye nem lehetsz, a történelmet ezer években mérik, mit látsz belőle a magad nyolcvana alatt?
(Ha el nem üt egy rénszarvas vontatású szán.)

Alfőmérnök 2011.07.23. 22:54:03

@biobender: "Masfelol a legtobb ember megtanulja meg a nyolcadik elemi kornyeken, hogy a vitapartnert baromarcunak stb. nevezni az egyszeruen nem erv."

Honnan veszed, hogy én téged vitapartnernek tartalak? :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.23. 23:00:31

@Dendrobatidae:
"Egy szélhámos mindig akkor bukik el, mikor már annyit hazudozott, annyi mindenkinek, hogy azt sem tudja, előző nap mit hazudott. "

Szánalmasnak tartom a vergődésed, te hanyatló nyugatot képviselő elitmajom.

biobender 2011.07.23. 23:05:50

@Bell & Sebastian: Mi van ?

biobender 2011.07.23. 23:07:25

Azok szamara akik Spenglert latjak a Tusvanyosi beszedben, egy kis folytatas:

"The sword is victorious over money, the master-will subdue again the plunderer-will... Money is overthrown and abolished by blood. Life is alpha and omega, the cosmic stream in microcosmic form... And so, the drama of a high culture - that wondrous world of deities, arts, thoughts, battles, cities - closes with the return of the pristine facts of blood eternal that is one and the same as the ever-circling cosmic flow".

Spengler. Nagy Mussolini -fan volt az oreg, gyulolte a demokraciat. Pont illik ide,

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 23:14:06

@Silcon:
tartsák csak!
a bank felé!
amúgy kik az imfnek és a világbanknak a betétesei?

ugye a bank csak őmiattuk, őértük olyan szigorú.
tulajdonképpen az emberekért van a bank, és egy filantróp intézmény.
mit is mondott André Kosztolányi?

Dendrobatidae 2011.07.23. 23:14:32

@Doomhammer:

2011. június 22. : " A magyarok mindig is irigyelték Norvégiát, mert mi is szeretnénk ilyen nyugodt, kiegyensúlyozott és jómódú viszonyok között élni, mint a norvégok - jelentette ki Orbán Viktor szerdán Oslóban..."
mandiner.hu/cikk/20110622_orban_ugy_akarunk_elni_mint_a_norvegok

2011. július 23. : "Vége a jóléti társadalomnak... A nyugati életmodell bukásával, a hanyatló Nyugat és Európa válságával magyarázta Orbán Viktor azokat a változásokat...Szerinte régi, meghalandó reflex a Nyugat követése, hiszen magyarok már egy-két lépéssel az európai nemzetek előtt jár..."

Szánalmas vagy, te szerencsétlen szektás barom. A főnököd egy szélhámos vagy egy skizofrén elmebeteg. Ezt nehéz elmeorvosi diploma nélkül megállapítani. Vagy az is lehet, hogy mind a kettő egyszerre.
Te viszont egy segghülye félnótás lehetsz, ha iszod szavait és egy szavát is elhiszed.
Jobb ha nem nyitsz ajtót mindenféle házalónak, mert biztos rád sóznak egy jádeköves auratisztítót vagy egy mágneses csodagyűrűt két-háromszázezerért!:) Az ilyen hiszékeny barmokat hamar kifosztják! Csak jótanácsként mondom!:))))))))

Viktus 2011.07.23. 23:18:55

Szegény hanyatló nyugat lassan építhetjük a menekülttáborokat mindenki a nemzeti közmunkás együttműködés országába akar majd települni v. Észak-Koreába ...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.23. 23:28:00

@Dendrobatidae:
"Szánalmas vagy, te szerencsétlen szektás barom. "

Nem, debilkém, te vagy egy mogyoróagyú elnyugatosodott szarcsimbók. Mit kaptunk a nyugattól, hülyearcú? Mindig meg akarták mondani, hogy így legyen meg úgy legyen, le se szarván azt, hogy mi, magyarok mit akarunk. Neked persze ez tetszett, te takonygerincű hazátlan, de 9.9 millió magyarnak nem. Ezért szavazták meg a kétharmadot és ennek a kétharmadnak a dübörgésétől fosott be a dekadens nyugat meg a honi bérrabszolgái.

Hajrá, Viktor, csapj szét a szarfejű nyugatosok között!!!

tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/10/csapataink-harcban-allnak.html

Először ez a nyáladzó Dendrobatidae-t kérem ontológiailag kivégezni.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2011/06/taktikazas.html

Bell & Sebastian 2011.07.23. 23:37:46

@Doomhammer: Na de Doom, ha kasztrendszert írt volna, azt könnyebben megérti itt minden cigány/zsidó/magyar, mármint azt, hogy milyen jövőt szán nekünk Mandarin Viktor . :)))

Dendrobatidae 2011.07.23. 23:49:21

@Doomhammer: Ugyan narancs-gyüliském! Te egy hónapja még azért tapsoltál Viktornak, mert azt mondta, hogy "úgy akarunk élni, mint a norvégok". Ma meg azért tapsolsz, mert azt mondta, hogy a nyugati jóléti rendszer halott, menekülnünk kell tőle.

Mivel egy szánni való szektás félnótás vagy, a jövő héten újra tapsolni fogsz, mikor Viktorod kijelenti, hogyasszondja: "Úgy akarunk élni mint a németek... osztrákok, hollandok stb."
Azért mert te és a sorstársaid szerelmesek vagytok Viktorba. Nem bűn az manapság... tudod a másság már nem nagy cucc, az USA-ban már tengerészgyalogos is lehetsz ettől függetlenül :)))))))

Alfőmérnök 2011.07.23. 23:53:00

@biobender: Nem túl gyakran járok arra, a héten leugrottam a Dresch-koncertre, de csak mert igyér volt.

tevevanegypupu 2011.07.23. 23:57:07

@Doomhammer:
Ejnye, ilyen indulatosnak meg nem is hallottam. Nem mintha nem lenne igaza..Ezek itt fenn valoszinuleg targyakat ertenek nyugati kulturan, mert tudtommal a nyugati kultura - a szellemi - tomegesen megerkezett mar jo husz eve ide..sot mar a szocializmus alatt is kaphato volt. Ezeknek a kultura valami csillogo jargany, bordzseki meg farmernadrag lehet..Teny, hogy Parizs kulvarosaban ezzel mar eleg sok arab bevandorlo rendelkezik. Nincs mas hatra, oda kellene menniuk..ott majd megtudnak mi az ami utan annyira vagyakoznak. Erdekes modon megis itthon begetnek, koveteloznek, ahelyett, hogy elzugnanak a francba eletszinvonalat valtoztatni. Annyira varjak oket, de annyira.(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.24. 00:02:58

@Dendrobatidae:
Taps meg taps. Ezt érted te, a te fekete-fehér agyaddal eddig lehet eljutni. Tudom, internet nélkül nehéz a térképen eligazodni, de én elárulom neked, papucsállatkám, hogy Norvégia nem a narancsairól híres. Norvégia fenn van északon és azt is megsúgom neked, te undormány nyálkaféreg, hogy Észak az nem Nyugat. Nyugaton tudod az USA van meg Nagy-Britannia és a te szellemi képességeiddel ott csak pizzafutár lehetnél vagy mosogató. Akkor pedig meggondolnád, a nyomorúságos béredből miért is kellene éltetned a nyugatot.

De te itt ülsz a Nagykörúton belüli kávéházban és az ingyen wifin át lököd a hülyeségeket. Dolgozni, az nem tűnt fel Viktor beszédében? Pedig neked szólt, te csatornapatkány. Lefordítom: a Viktor azt mondta neked és a magadfajtáknak, hogy a parazitizmus után lehet menni dolgozni. Addig húzzál el lapátolni, amíg nem kérnek meg a hatóság emberei erre udvariasan, ámde határozottan.

Vége a nyugatnak! Vége az ingyenwifi jóléti társadalmának! Aki nem dolgozik, ne is egyék!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.24. 00:05:38

@Bell & Sebastian:
Kasztrendszer vagy nem kasztrendszer, ne akadjunk fel ilyen részletkérdéseken. 20 éve az amcsik voltak a győztesek, akkor volt Statue of Liberty. Most meg a kínaiak a győztesek, most meg lesz ... lesz minden, ami ezzel együtt jár.

Munka, az főleg.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.24. 00:07:04

Jó látni, hogy már csak a legsúlyosabb retardált nyomorultak tudják követni Orbán újabb flikkflakkjait. Norvégia az nem a Hanyatló Nyugat, hanem Felkelő Észak, és mindig is Óceániával álltunk hadban. :-))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.24. 00:08:21

@tevevanegypupu:
Indulatos is vagyok, amikor ilyen farmeres huligán akarja szétdúlni a rendet, ami a rendes emberek barátja. Ezek az iPod meg a hollywood-i filmek miatt tapadnak a nyugathoz és a vele járó romlást is két kanállal habzsolják. Rohadjanak valahol máshol, a néptörzs fertőzéséből most már legyen elég.

biobender 2011.07.24. 00:13:01

@Doomhammer: ". Neked persze ez tetszett, te takonygerincű hazátlan, de 9.9 millió magyarnak nem. Ezért szavazták meg a kétharmadot "

A dekadens Nyugaton 10 millio ketharmadqa nem 9.9 millio, csak jelzem. Nyilvanb ezert duborgunk mi es hanyatlanak ok.

"és ennek a kétharmadnak a dübörgésétől fosott be a dekadens nyugat meg a honi bérrabszolgái."

Oregem, mondok egy ujdonsagot neked. A dekadens nyugaton kb. mindenkinek kurvara mindegy, hogy egy szerencsetklen eszak-balkani kisallam hogyan csional hulyet magabol. Ez kb. annyira befosas mind amennyire 10 millio ketharmada 9.9 milio.
maximum sajnalnak minket, mint egy elmebeteget.

Dendrobatidae 2011.07.24. 00:15:25

@Doomhammer:

Nyöhehe!
"Norvégia fenn van északon...Észak az nem Nyugat. Nyugaton tudod az USA van meg Nagy-Britannia..."

Ennyi jutott eszedbe, narancsmaki??? Elég gyengén zenélsz. Inkább büfögd vissza a vezéred szavait kommentár nélkül. Ne ronts tovább a helyzeteden! Eddig azt hittem rólad, hogy legalább azt érted, amit a szektavezéred mond. De most már tudom, hogy komplett hülye vagy.:)))

Norvégia észak és nem nyugat... ekkora barmot, Istenem! Jól megvédted a főnököt. Jelentkezz azonnal Szíjjáró kolléga helyettesének:))))))))))))

biobender 2011.07.24. 00:18:30

@tevevanegypupu: "Ezeknek a kultura valami csillogo jargany, bordzseki meg farmernadrag lehet.."

Nekem pl. az, hogy valakit nem rugnak ki az allasabol, mert ragazkodik egy nyelvtani szabalyhoz. Meg nincsenek visszamenoleges torvenyek es a pl. sdzabad tuntetni akkor is ha a basi epp balhenak minositi, Ilyesmik.

Bell & Sebastian 2011.07.24. 00:18:42

Az "ősmagyar szállásterület", az mindent visz, kétségtelen! Régen röhögtem ekkorát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.24. 00:21:17

@Dendrobatidae:
Nézd, agyalágyultkám, nem hiszem, hogy megértenéd, de itt egy forrás. Nem is neked írom, hanem a többi kommentelőnek, hogy lássák, mekkora kárt okozott a Lipót megszüntetése. Azóta minden volt ápoltjuk itt kommentel, köztük te is.

hu.wikipedia.org/wiki/Norv%C3%A9gia
"Norvégia, vagy hivatalos nevén Norvég Királyság (norvégül Kongeriket Norge (bokmål), Kongeriket Noreg (nynorsk)) független állam Észak-Európában."

Nem Nyugat-Európában, hanem Észak-Európában. Fel tudod fogni a főidegdúcoddal, mit jelent ez az érveid minősége szempontjából?

Szerintem most töröld a nickedet, mert ilyen beégés után senki nem vesz téged komolyan.

Dendrobatidae 2011.07.24. 00:27:08

@Doomhammer:
Te képes voltál előkaparni a Wikipédiát, hogy bemutasd, hol van Norvégia???
Ekkora anyaszomorító kretént!:))))))))))))))))) Te totál debil vagy baszdki!:)

biobender 2011.07.24. 00:28:07

@Doomhammer: "A Német Szövetségi Köztársaság (németül Bundesrepublik Deutschland; Európa egyik meghatározó ipari és gazdasági hatalma, Közép-Európában fekszik. "

Szóval Nemetorszag sem a Nyugat. Huha, ez kemeny. Ki is hanyatlik akkor? Spanyolorszag valoszinuleg meg Portugalia.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.24. 00:31:54

@Dendrobatidae:
Miért, te talán tudtad? Egy lószart tudtad, itt nyugatoztál, amíg megsemmisítő cáfolatát nem adtam az érvek helyett előkapart idióta makogásnak, amit itt előadtál.

Szánalmas internethuszár, aki vagy.

Bell & Sebastian 2011.07.24. 00:32:56

@Dendrobatidae: Szerintem tényleg hagyd abba, már sokkal régebben kipontozódtál, belőlem is csak a keresztény beszél veled, mert többen vagyok, mint azt Alfi már -rosszindulatú felhangok kíséretében- többször is jelezte.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.24. 00:33:03

@biobender:
Te meg mit pofázol bele, hülyeagyú? Nem látod, hogy most a Dendrobatidae nick ontológiai kivégzése zajlik?

Dendrobatidae 2011.07.24. 00:39:48

@Bell & Sebastian:
"többen vagyok, mint azt Alfi...".
Szóval te többen vagy. Rendben. Esetleg kétharmadod van-e a tükör előtt reggel, mikor együtt vagytok, te és te -szóval ti...:))))

Dendrobatidae 2011.07.24. 00:43:41

@Doomhammer:
Na jó elég volt mára, seggarc!:) Jót röhögtem, de most mennem kell. Pihenjél, remélem holnap, újra magyarázhatod a főnök újabb és újabb hátraarcait!:)))))

Viktus 2011.07.24. 00:45:10

@Kettes:

Már Rákosi is megmondta bármikor összeomolhat a nyugat ... Kádár is várta ...

biobender 2011.07.24. 00:46:00

@Doomhammer: Baromarcu, hulyeagyu ... ez az uj fideszhivo plebejus stilus nemde? regen proletar oszintesegnek hivtak, pont ilyen muveletlen bunko barmok voltak ok is.

Ha maganbeszelgetest akarsz folytatni te szerencsetlen akkor ird meg a mondanivalodat maganlevelben. Vagy nezz utana a Wikipedian, hogy mi a kulonbseg egy forum es egy maganbeszelgetes kozott.

Ontologiai kivegzes ? Hihetetlen.

Viktus 2011.07.24. 01:26:38

@biobender:

Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik, és aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.

Viktus 2011.07.24. 01:29:05

@TaTa86.:

Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!

tanár úr 2011.07.24. 06:32:30

orbánisták és antiorbámistákra esett szét az ország.
Aki Békét akar végre Magyarországon, az készüljön a belső (polgár)Háborúra!

kalaposinas 2011.07.24. 06:33:25

@fonó: Az ingyen cirkuszt se felejtsd el!

Pelso.. 2011.07.24. 06:36:52

Megelégedéssel tölt el, hogy ennyi, amit Orbán üzenni tud híveinek. Ennyi, egy szóval sem több.

kalaposinas 2011.07.24. 06:48:46

@Doomhammer: Egyetértek? Ruszkik vissza?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.24. 07:15:46

@biobender: később. azt hittem éjfél körül.
szemelvények most is vannak a neten, ahogyan a 30as években az újságokban.
a könyv a kultúrák születéséről életéről és haláláról szól, azt a következtetés, hogy a nyugati kultúrkör hanyatlik, s. nem gdp-ből és technikai adatok analizálásából vezeti le.
ha magának a gdp a szellem diadala , akkor hiába is magyarázná bárki. mint ahogy látszik, hogy nem értette mitől van szó. maga hazaadásból majdnem gólt lőtt.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.24. 07:23:54

egyébként meg mi a túró? az ifjú lánglelkűek elárasztják a mandinert? otthon a kapcsolaton már ízzé porrá reszelték orbánt és egymást? új kihívás kell?
mindjárt megnézem a konzervatív teakörön is tobzódnak-e.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.24. 07:27:24

"előbb-utóbb saját táborán belülről is érheti egy „nyugatos” kihívás, mert ez lehet az a pont, ahol a jobboldalon belül leginkább megfogalmazhatóvá, átélhetővé válik az ellenakarat. "

torokgaborelemez.blog.hu/2011/07/24/384_a_hanyatlo_nyugat?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_07_24&utm_campaign=index

a mandarinpárt :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.24. 07:36:39

@tanár úr:
a békét utoljára egy május elsejei plakátra tetszett felírni ilyen szép nagy betűkkel?
egyébként, ha nem lenne orbánnak ekkora fölénye/hatalma csupaeszközsége, akkor tényleg szükség lenne polgárháborúra. akkor nem lenne más mód a "baloldali" alemberség eliminálására. de most, szép kényelmesen, hatékonyan, véglegesen, törvényesen, és némi nyugati, tartalmatlan, következmények nélküli nyifinyafitól kísérten.

vakuljmagyar 2011.07.24. 07:46:49

Jujjuj, ez már tényleg kóros. Képzelem, milyen röhögés volt Romániában a magyarok között, akik még emlékeznek arra a nyomorra, amit az államadósság sürgős visszafizetése okozott. Bár szerintem életszinvonal problémák még mindig vannak:)) Nekik még Magyarország is "Nyugat".

tevevanegypupu 2011.07.24. 08:29:10

@Doomhammer:

Mivel ezek a fiatalok nem eltek szinte semmit a szocializmus alatt, nem tudjak, hogy nalunk EZ mar a nyugat, regen coca cola mamorban fetrengunk, nemzeti eledelunk a McDo termekeibol osszeallitott menu, kedvenc konyvunk Harry Potter es Trabant helyett Swifttel robogunk vegzetunk fele. Arpad apank gyere vissza!

tevevanegypupu 2011.07.24. 08:31:47

@biobender:

Hat ha hiszi ha nem, amit negativumkent felsorolt, az mindmind nyugati vivmany. Merthogy ott azt ugy csinaljak. Nalunk meg mindig istenes ahhoz kepest, ahogy mondjuk Franciaorszagban vagy Amerikaban van.
Orbanek eppen most nyugatositanak ezerrel..

IGAZ MAGYAR 2011.07.24. 09:15:41

hanyatlik a nyugat!!! Persze a főnök megmondta!!! ...csak ezt nyugat is tudja???
Ezért lépek le én is innen s megyek a hanyatló nyugatra!!!! Annyira jó nézni amint hanyatlik főleg olyan magasról ahol Orbán Viktor áll!
.... s persze remélem a 2 diplomámmal talán még el is tudok helyezkedni s amit keresek abból meg is tudok élni !!!
Mert annyira hanyatlik az a nyugat, de annyira ..... csak mi előttünk van fényes jövő ha itt maradunk, de ki az a hülye aki még marad ???? ... még utóbb megvakul , ha addig nem lopják ki a szemét!!!!

Zb74 2011.07.24. 10:20:28

Tipikus szocialista duma. A szocializmus negyven éve alatt egyébről sem beszéltek a komonisták, mint a hanyatló Nyugatról. Aztán mégis inkább a szocializmus bukott meg.

...az ifjú konzervatívoknak mindenesetre keserű lehet hallani, hogy a példaképük már csak ilyen rákosista-kádárista szövegeket tud nyomatni.

Kabbe (törölt) 2011.07.24. 10:38:51

ha ezt be lehet adni itt, akkor megérdemli a nagyérdemű:)

Lew Archer 2011.07.24. 10:47:25

"Lawrence Summers, aki Bill Clinton mellett 1999 és 2001 között pénzügyminiszter, később a Harvad Egyetem elnöke, majd 2009-től két éven át Obama gazdasági tanácsadója volt, azt mondta, az USA "pénzügyi Armagedonnal" néz szembe és a helyzet rosszabb lehet, mint három évvel ezelőtt, a Lehman Brothers bukása után volt. A Dodd-Frank szabályok elfogadásának egyéves évfordulóján nyilatkozott a politikus a CNBC-nek. Summers szerint a mindennél fontosabb, hogy megőrizzék az Egyesült Államok hitelminősítését az adósságplafon emelésével és örömmel vette a kétpárti együttműködés kezdetét mutató jeleket. Azonban úgy véli, egyelőre még csak egy terv van egy tervre, mivel még nem tisztázott, hogyan növelnék a bevételeket és hogyan tennék hatékonyabbá a társadalombiztosítást."

www.portfolio.hu/gazdasag/penzugyi_armageddon_fenyeget.152696.html

Lew Archer 2011.07.24. 10:50:09

Mennyire jó dolog a nyugati gazdaságokhoz kötni a magyar gazdaságot?

"A Morgan Stanley londoni elemzői legfrissebb anyagukban azt vették górcső alá, hogy az euróövezet adósságválsága milyen csatornákon keresztül "fertőzheti meg" a kelet-európai régiót. "

"Egy komoly fertőzés kialakulása esetén a térség devizái agresszív gyengülést szenvednének el az amerikai dollár, a japán jen és svájci frank ellenében" - fogalmaznak a közgazdászok.

www.portfolio.hu/gazdasag/igy_fertozhet_meg_minket_az_eurovalsag.152609.html

biobender 2011.07.24. 11:00:18

@tevevanegypupu: "Hat ha hiszi ha nem, amit negativumkent felsorolt, az mindmind nyugati vivmany. Merthogy ott azt ugy csinaljak. Nalunk meg mindig istenes ahhoz kepest, ahogy mondjuk Franciaorszagban vagy Amerikaban van."

hat ha hiszi vagy nem, amit itt leirt az a legsotetebb kommunuista propaganda megfeleloje. Tortenetesen eleg jol ismerek nehany nyugati orszagot es ez igy ahogy van hulyeseg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.24. 11:03:23

@Dendrobatidae:
Hahaha, feladtad, megfutottál.
Ennyit róla, gyáva kis provokátor.

Zb74 2011.07.24. 11:32:55

@Doomhammer: "Indulatos is vagyok, amikor ilyen farmeres huligán akarja szétdúlni a rendet, ami a rendes emberek barátja."

Hehe, arra ugye még emlékszel, melyik párt volt az egyetlen, amelynek a képviselői egy időben farmerban jártak be a magyar parlamentbe? ;-)

(Amúgy tetszik ez a provokáló hangnemed, a régi Griftre emlékeztet, akinek a mai málnási már csak árnyéka. Hiába, no, nemcsak a Nyugat hanyatlik. De jó tudni, hogy van, aki továbbviszi a zászlót... :-))

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.24. 11:37:18

@Zb74:

segítek. a kommunista alember doom, csak paródiát ad elő. persze idióta "vitapartnere" nem veszi észre.

Pelso.. 2011.07.24. 11:40:50

@vero: Nemzeti konzultáció során meg kellene kérdezni az átlagpolgárt, mit választ: pl. a hanyatló nyugat életszínvonalának fele szintjén élni, vagy a Szőcs-féle kultúrkör-szellem magasröptöt.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.24. 12:40:37

@Pelso..: lehet :D kiemelkedő részvétel garantált.

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2011.07.24. 12:51:12

Bell & Sebastian és vero:

Másfél hónapja hívta fel épp valaki itt a figyelmünk az egyik posztnál, hogy újra kiadták Oswald Spengler művét 2001-ben. Ugyanaz a fordítás, mint a 1994-es, csak elvileg kijavították a fordítási hibákat.

A Noran Libro gondozásában jelent meg, 8.990 Ft, kaptam az alkalmon és 25%-kedvezménnyel megrendeltem az egyik webes könyváruházból.

Már évek óta el akarom olvasni, csak a vidéki városi könyvtárban nincs meg (vagy lehozták volna néhány napra, és munka mellett érdemben ennyi idő alatt nem lehet elolvasni), egy antikvár példányt 25.000 forintot kóstáltak, most viszont végre a kezeimben tarthatom (fűzött, 'kemény-kötéses', még időtálló is) .

Eddig kb. negyven oldalt olvastam el, és vannak érdekes felvetései, pl. azt írja, hogy az írása során el fog tekinteni attól, hogy nyugat-dominanciájú-elsőbbségű szemszögből vizsgálja a történelmet, illetve a különböző kultúrák jelentőségét.

Egyébként meg "egyéb" forrást akartok, egy hónapja találtam meg digitális formában is, de mindenképp javaslom a kiadó támogatását (a kommentek között a 'belenézőlink'):

www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__egyeb-kerdesek__972708

Csak ilyen széljegyzet voltam. :D

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2011.07.24. 12:52:32

@Juraviel.Ihuan.Bedvin: Mármint idén, 2011-ben. Áááá, elírtam. :D

2011.07.24. 13:14:00

Az a narancssárga(vagy citrom) motoros A Vektor? Alatta a benzinzabáló nyugat? A végeredmény nincs meg? :) Vagy csak photoshop? akkor hazudtok :) Végre, a komcsik dörzsölhetik a tenyerüket, ők már mikor megmondták, hogy hanyatlik. ha a nyugat a szakadék felé tart, nem kéne megállítani őket? (Nagy Bandó, talán 80-as évek). Van (igazi) krumplileves Tusványoson? Mi most nyugat vagyunk? vagy már nem? Vagy soha?

Zb74 2011.07.24. 13:32:41

@málnási: "csak paródiát ad elő"

Magam is erre próbáltam célozni.

Viktus 2011.07.24. 13:50:05

Nincsen senki a Fideszben aki elmagyarázza, munkát könnyű adni a piacinál jelentősen alacsonyabb keresetért ... na a tisztes megélhetést elősegíteni a népnek az a teljesítmény. A hanyatló nyugat ezen dolgozik több-kevesebb sikerrel ...

Viktus 2011.07.24. 13:52:48

@Lew Archer:

Mégis hova kellene kötni? a nagy kínai gazdasági "csoda" is attól függ ...

Lew Archer 2011.07.24. 14:33:49

Ki segít az adósságproblémákkal küszködő Európán?

Ne találgassanak.

2011. január 6
A konzervatív-liberális El Mundo a „negyedik napkeleti bölcsnek”, a baloldali El País „az új miszter Marshallnak" nevezte Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök- helyettest spanyolországi látogatása alkalmával.
.
A spanyol kormány bizakodására okot adhat, hogy a Kínai Központi Bank nagyarányú spanyol államkötvény felvásárlását tervezi a közeljövőben, így finanszírozva a növekvő államadósságot. A Kínai Központi Bank már így is a spanyol államadósság mintegy húsz százalékát birtokolja. Spanyol kormányzati források szerint Kína hatmilliárd euró értékben szándékozik kötvényt vásárolni. A kínai állam eljárása nem újdonság az Európai Unió válságba jutott országaiban, így Portugália és Görögország esetében is megtörtént már, hogy a kínai jegybank nagy mennyiségű kötvényt vásárolt fel.

kitekinto.hu/europa/2011/01/06/kina_beszall_a_spanyol_allamadossag_finanszirozasaba

2011. június 26

"Nincs ok aggodalomra, az euró nem fog szétesni" – idézte a kínai állami vagyonalap, a China Investment Corp. elnökének nyilatkozatát a Reuters hírügynökség. Laurence Lau úgy vélte, hogy a görög államdósság-válság egészen biztosan meg fog oldódni.

Előzőleg, szombaton a kínai miniszterelnök, Cen Csia-pao Budapesten maga is azt mondta, hogy bízik Európa képességében a válság megoldására, és Kína hosszú távú befektető marad az európai adósságpiacon.
.
A hét végén a kínai külügyi kormánytanácsadó testület, a China Institute of International Studies elnöke, Csu Hszing úgy vélte, hogy Kína "tudatában van, milyen kockázatos euróövezeti államadósságot venni, de ezt Európa támogatása egyik formájának tekinti".

www.168ora.hu/buxa/kina-szamara-az-euro-vasarlasa-hosszutavu-strategia-78009.html

biobender 2011.07.24. 15:49:13

@vero: "Azt a következtetés, hogy a nyugati kultúrkör hanyatlik, s. nem gdp-ből és technikai adatok analizálásából vezeti le."

De nem am. ha jol tudom a legnagyobb baja a demokraciaval volt - egy olyan kulturat tartott idealisnak amiben az embere "buszken" endgedelmeskednek a Vezernek.

Hogy ez hova vezet azt ma mar tudjuk - Meine Ehre ist Treue - na ide.

"Ha magának a gdp a szellem diadala , akkor hiába is magyarázná bárki. mint ahogy látszik, hogy nem értette mitől van szó."

De, nagyon is. Lattam is es eltem is olyan orszagban ahol a szellemi magasabbrenduseg nem volt eleg a napi 250 g kenyerfejadag kigazdalkodasahoz. Ha Orban ide akarja ledolgozni magat, es a sok ahulye meg tapsol is neki akkor azt kapja majd a zorszag amit megszavazott maganak. Remelem On pl. elvezni fogja.

"maga hazaadásból majdnem gólt lőtt."

????

biobender 2011.07.24. 15:51:47

@Viktus: Ki mondta ezt ? Hitler? Sztalin? Rakosi?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.24. 16:22:50

@biobender: az a maguk baja, hogy a vezér szó hallatán csak adolfra tudnak koncentrálni, noha az értelmezőben ez nem szerepel. a demokrácia a mai formájában a felelősség megosztására, tapasztalat alapján megszüntetésére szolgál.

Zb74 2011.07.24. 16:40:20

Amúgy meglep, hogy még senki sem linkelte be ide a hanyatlónyugat-ügyben legrelevánsabb filmrészletet:
www.youtube.com/watch?v=mCQgj1QNppo

tevevanegypupu 2011.07.24. 17:52:34

@biobender:

Csakhogy mi most nem az elonyokrol beszelgetunk hanem a nyugat hatranyairol. Es abbol manapsag mar tobb van mint jo dologbol. Egyebkent egyaltalan nem biztos - a tortenelem bizonyitja - hogy nyugat ragaszkodna hozzank, vagy ugy tekintene rank majd a tavoli jovoben mint egy orszagra,ami ugyanolyan mint ok. Es ez nem rajtunk mulik, mert ott is mas mercevel mernek mint ahogy azt mi szeretnenk. Nekik mi mindig a szovjet tomb egyik resze leszunk. Semmit nem valtozott a vilag azota, hogy Metternich kijelentette: a Balkan a Lajtan tul kezdodik.

tevevanegypupu 2011.07.24. 17:52:35

@biobender:

Csakhogy mi most nem az elonyokrol beszelgetunk hanem a nyugat hatranyairol. Es abbol manapsag mar tobb van mint jo dologbol. Egyebkent egyaltalan nem biztos - a tortenelem bizonyitja - hogy nyugat ragaszkodna hozzank, vagy ugy tekintene rank majd a tavoli jovoben mint egy orszagra,ami ugyanolyan mint ok. Es ez nem rajtunk mulik, mert ott is mas mercevel mernek mint ahogy azt mi szeretnenk. Nekik mi mindig a szovjet tomb egyik resze leszunk. Semmit nem valtozott a vilag azota, hogy Metternich kijelentette: a Balkan a Lajtan tul kezdodik.

Tündér_Lala 2011.07.24. 18:52:51

Aki kételkedik abban, hogy a nyugat mély válságban van - amelyre lényegében nincs válasza- az fontolja meg a következőket:

1. A fogyasztói társadalom fenntarthatatlan. (A föld erőforrásainak kimerülése, a környezetszennyezés, a szeméthegyek, stb.,stb miatt)

2. A nyugat társadalmát szétverték, hagyományos értékeit lebontották, immunrendszerét tönkre tették. Ennek nyomán demográfiai katasztrófa felé halad. Ezt a bevándorlással próbálták orvosolni, viszont ezek az emberek kultúrális vákumba kerülvén (sem a befogadó ország, sem a saját kultúrájuk szabályait, törvényeit nem fogadják el és emiatt ellumpenesednek) így idegen testként élnek ezekben a társadalmakban. A PC pedig bátorítja őket. Nálunk Keletközép Európában ugyanez a helyzet cigányainkal, Exponenciálisan szaporodván a képzettlen segélyezettek rétege nő, míg a középosztály nem vállal gyereket (mert nem tudja eltartani és taníttatni, mert az asszonyok nem tudnak visszatérni a munkaerőpiacra és ha tudnak nincs gyerek elhelyezési lehetőség, a rendszer pedig két keresőt feltételez átlagos életszinvonalhoz, mert bizonytalan az emberek helyzete és senki nem tudja, hogy holnap lesz-e állása, mert a szociális támogatás is bizonytalan megvonják - visszadják és újból megvonják.... stb.)

3. Legvégül pedig a közvetlen kiváltó ok a globalizáció. Itt a tőke végtelen kapzsiságában a termelést elvitte a távolkeletre és így megszűnt a társadalmak fenntartásának anyagi alapja. A társadalmak tartalékaikból élnek és nincs pénz az állam, a nagy ellátórendszerek a szociális juttatások és lassan a szolgáltatások fenntartására sem. Az államok eladósodnak az emberek elszegényednek és nincs miből megfordítani a folyamatot.
Miután a pénz másütt termelődik, a nyugat törvényszerűen elveszíti technológiai fölényét, a kutatásokra csak ott lesz pénz. Ne tévedjünk azonban a kelet is bajban van, mert egyre inkább látszik, hogy a fizetőképes kereslet csökken és lassan eltűnik és akkor belefulladnak az előállított árúkba. Ráadásul a hihetetlen pénzmennyiséget nem egyszerű rentábilisan beruházni, a nyugat adósságait finanszírozni pedig csak azért van értelme, hogy időt hagyjanak saját társadalmuk átalakításához.

Összességében bizonyos, hogy hatalmas átalakulás elött áll a világ és ebből a nyugat csak rosszul jöhet ki.
A mi dolgunk, hogy (ma már úgy gondolom, hogy bármi áron) termelést és munkát, ipari kapacitást teremtsük országunkban ezzel anyagi alapot teremtve életünkhöz.

naugye! 2011.07.24. 19:10:19

@Tündér_Lala: Egy Karl Marx nevű faszi ezt sokkal részletesebben kifejtette nálad, hasonló végkövetkeztetéssel. Be is jött, mit mondjak.

biobender 2011.07.24. 19:18:18

@vero: "az a maguk baja, hogy a vezér szó hallatán csak adolfra tudnak koncentrálni"

Nos en konkretan a Sztalin, Rakosi, Ceausescu, Kadar kvartettben gondolkozok. Hogy jon ide az Adolf?

Manyi Béci 2011.07.24. 19:18:57

Mink itten Berkenyemagoson a Jolánkával nagyon örülünk, hogy a miniszterelnök úr végre ismét átfogó előadást tartott a magyar nemzet megmentéséről, meg a jövőképről, és azt szeretnénk, ha nem havonta, hanem hetente tartana egy ilyent! Emlékszünk ám az országépítő életerőre, és megnyugtatom a miniszterelnök urat, hogy ez az erő a magyar kétharmados forradalom óta el nem múló buzogással fortyog bennünk! Ide nekem a honap ajtaját, drága miniszterelnök úr!
Itten minálunk senki se sajnálja a nyugatot egyáltalán, mindigis utáltuk őket a buzi életmódjukkal együtt, mondjuk a Jolánka a sárgákat se komázza, de majd átneveljük a Jolánkát! Én már mondtam is neki az előbb: Jolánka, figyejjé, új világrend van, cselekedni kell, Jolánka, szépen el kell menned közmunkára, neked ez jutott, így jártál, ennyit érsz, hehe. El is sietett, rögtön!
És igaza van a miniszterelnök úrnak, gyorsuló sebességgel távolodunk a nyugattól, ez mondjuk Berkenyemagosra mindig is jellemző volt, mert az ösztöneink mindig is megvoltak erre, az valami egészen megrendítő, hogy milyen jól látja ezt a minsizterelnök úr!
Már az egész falu nagyon várja a reneszánszot!
Ez a harc lesz a végső!

biobender 2011.07.24. 19:24:43

@tevevanegypupu: "Csakhogy mi most nem az elonyokrol beszelgetunk hanem a nyugat hatranyairol. Es abbol manapsag mar tobb van mint jo dologbol."

Konkretan? Baj, hogy nem kell egy Vezernek boldogan engedelmeskedni (Spengler) ? Nekem pont nem hianyzik?

Masfelol ha mar ilyen hatranyos a nyugat on szivesebben elne
A. egy szovjetz tipusu rendszerben
B. iszlam allamban
C. latin-amerikai diktaturaban
D. kinai kommunista allamban

van mas modell?

"Egyebkent egyaltalan nem biztos - a tortenelem bizonyitja - hogy nyugat ragaszkodna hozzank, vagy ugy tekintene rank majd a tavoli jovoben mint egy orszagra,ami ugyanolyan mint ok."

Hat az biztos, hogy ezt Viktor-fele a dumat mar Ausztriaban is baromsagnak tartanak. Tenyleg nem olyanok vagyunk mint ok, sirunk egy diktator utan, ok meg mar megtanultak, hogy abbol jo nem jon ki,

Ja, es miert kellene a nyugatnak ragaszkodnia hozzank? Inkabb nekunk kellene a nyugathoz ragaszkodni, a kelet nem volt valami nagy elmeny se a torok se a szovjet idejen. On melyiket is sirja vissza?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.24. 19:26:16

@málnási:

A mandarinpártot, mint a FORRADALOMra veszélyes, belső elhajlók csoportját kíméletlenül fel kell számolni. Ők még nem értik, hogy a liberalizmus, a konzervativizmus, a nerizmus mind csak eszköz az isteni Viktor kezében, hogy a változó szélirányok közepette is a megálmodott úton vezethesse a népet az Ő uralma felé.

Éjjen-éjjen Bolseviktor!

Alfőmérnök 2011.07.24. 19:29:57

@naugye!: És némi (nem sok) igazsága volt is nekije. Szeretik is a nyugati ballerek újrafelfedezni maguknak, még folyóiratuk is van róla:
www.rethinkingmarxism.org/
Btw a szociáldemokraták is sokat merítettek belőle. Az meg nem is olyan gonosz dolog, mint a kommunizmus.

biobender 2011.07.24. 19:35:08

@Tündér_Lala:

"1. A fogyasztói társadalom fenntarthatatlan. (A föld erőforrásainak kimerülése, a környezetszennyezés, a szeméthegyek, stb.,stb miatt)"

Egesz nyugat amulva figyeli a kornyezettudatos kinai meg ipart. lam itt latszik a hanyatlas - ok aztan tudjak hogyan kell harmoniaban elni a termeszettel. LOL.

"A mi dolgunk, hogy (ma már úgy gondolom, hogy bármi áron) termelést és munkát, ipari kapacitást teremtsük országunkban ezzel anyagi alapot teremtve életünkhöz."

2. "A nyugat társadalmát szétverték, hagyományos értékeit lebontották, immunrendszerét tönkre tették. Ennek nyomán demográfiai katasztrófa felé halad."

Ez peldaul megint igaz. A demografiai katasztrofa meghatarozo oka, hogy a nok tanulhatnak es munkat vallalhatnak. hagyomanyosan a harom K volt nekik (Kinder, Kuche, Kirche) ezt jol tonkretette a barom nyugat. Bezzeg az iszlam!

3. 3. Legvégül pedig a közvetlen kiváltó ok a globalizáció. Itt a tőke végtelen kapzsiságában a termelést elvitte a távolkeletre

A hulyek, ott termelnek ahol gazdasagos. Es az olcso tavol keleti termekeket vegtelen kapzsisagukban a milliardos tokesek vasarljak ugyebar? Hanyat lattal kozuluk a kinai piacon?

"A mi dolgunk, hogy (ma már úgy gondolom, hogy bármi áron) termelést és munkát, ipari kapacitást teremtsük országunkban ezzel anyagi alapot teremtve életünkhöz."

Vissza nekunk a vas es acel orszagat! Rakosi edesapanak, hol vagy amikor nagy szukseg volna rad?

Tündér_Lala 2011.07.24. 20:31:52

@biobender: Látod barátom, te egy tipikus troll vagy, ráadásul a butábbak közül való, mert önellentmodásokat írsz.
Trollt etetni nem jó dolog ezért csak egy valamire reagálok.

"A hulyek, ott termelnek ahol gazdasagos"

Tehát szerinted a szabadkereskedelmi övezetek (ahol a vámokat eltörölték vagy minimálisra csökkentették) amelyek ezt lehetővé tették az jó dolog.
Ebben az esetben viszont vedd tudomásul, hogy majd akkor lesz munkád és megélhetésed, ha olcsóbb leszel mint egy kínai munkás, ha eltörlik a környezetvédelmi szabályokat (jelentős költségtétel) , megfulldsz a levgőtől és seggberúgnak ha elégedetlenkedel (munka béke).

Okoska, valóban erre vágysz ? Még megkaphatod.

Bell & Sebastian 2011.07.24. 20:50:50

@Juraviel.Ihuan.Bedvin: Kösz a fáradságot!
Cserébe adok egy orosz nyelvi leleményt, amit a hazugság körülírására használnak(Hanyatlik-e a Nyugat?):
- Mikor?
- Amikor az ördög szerencsével járt a (posványosi) erdőben.
(- А когда черт по лыки в лес ходил.)

Az orosz mesékben általában ott szokott rákefélni a sompolygásra. A vázolt szituáció elméletileg és matematikailag lehetséges, de csak akkor, ha nagyon firnájszos a csjort és übernyomik az avar lakók.

De van egy olyan mondásuk is, hogy,
- Mindaz hazugság (-nak tűnik), amiről nem tudunk!
,további szinonima az orosz füllentőre:
- Megjárta a tengerentúlt.

A probléma csak az, ha Orbán Viktor feje egy fekete doboz és milliónyi információ feldolgozása után az jön ki alul, hogy hanyatlik a nyugat, de a magyarok többségének csak egy sötét stanecli van a feje helyén -káposztalével megtöltve-, amibe semmiféle információ nem áramlik, kurva nehéz rábizonyítani, hogy hazudott, amikor a legkiválóbb elmék a múltban is hasonló következtetésre jutottak.

Szóval, az itt elkövetett héjabaszás (by Ady) helyett nem ártana tápolni az informatikában -kétségkívül- sokkal jártasabb, főemlősnek látszó, ámde inkompetens, vigaszágon érettségizett bonobóknak.

Bell & Sebastian 2011.07.24. 20:54:07

@biobender: Nehogy vegyek rád vadászjegyet, csak utálom a tajgát a szenya szúnyogok miatt!

biobender 2011.07.24. 21:01:19

@Tündér_Lala: Erdekes, itt mindenki troll aki nem a vezert mantrazza, Ez mar tenyleg a keleti szel.

Idenyomsz egy atgondolatlan demagog kommunista-zold dumat es megsertodsz ha szetszedik. A vita az meg a hanyatlo nyugati kultura resze - talan eljon neked az az ido amikor siman leordithatod az ellentmondokat mint egy politruk Kadar alatt.

"Trollt etetni nem jó dolog ezért csak egy valamire reagálok."

Ja, persze.

"Tehát szerinted a szabadkereskedelmi övezetek (ahol a vámokat eltörölték vagy minimálisra csökkentették) amelyek ezt lehetővé tették az jó dolog."

Tehat szerinted egy zart orszag mint Magyarorszag a hatvanas evekben, jo dolog? Ebben az esetben vedd tudomasul, hogy az egy hutoszekreny, maximum egy automarka es a Traubi a valasztek. Banant meg a valasztott kepviseloid altal fogyaszthatsz mert az sajnos nem terem meg Magyarorszagon.

Okoska, ez a vilag mar volt - megint ezt akarod?

"majd akkor lesz munkád és megélhetésed, ha olcsóbb leszel mint egy kínai munkás, ha eltörlik a környezetvédelmi szabályokat (jelentős költségtétel) , megfulldsz a levgőtől és seggberúgnak ha elégedetlenkedel (munka béke)."

Nos, itt a hanyatlo nyugat vivmanyait siratod. Hogy is van ez? Mind tudjuk, vege a nyugati joleti tarsadalommnak es munkaalapu tarsadalom jon. Van a munkaalapu tarsadalomban kornyezetvedelmi szabalyozas?

Mi tortenik azokkal akik elegedetlenkednek? Majd figyelj mit mond errol a nagy vezir - felek tole balhezasnak fog minosulni. Igyekezz addigra egy jo kis partfunkciva valni, akkor neked jo lesz . A lampavasig.

biobender 2011.07.24. 21:02:31

@Bell & Sebastian: Mi van?

Bell & Sebastian 2011.07.24. 21:06:25

@biobender: Csacsi, kicsi medvebocs, kóccal tömve, az van.

biobender 2011.07.24. 21:30:05

@Bell & Sebastian: fjkgdsfjkhadsfkjjhds . ][ĐđíĐ[]ĐĐ[˘°˛˘đÄÄ.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.24. 21:46:02

@biobender: így legyen ötösöm.
nem a név, a típus a lényeg. ne tegye a hülyét.
ii. dionysos, syracusai türannosz után mondták: van rossz és van jó türannisz.
na így van az újkori demokráciával is.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.24. 21:55:33

@biobender: jelen körülmények között minőségi élelmiszert termelnék, nem is kell sokat gondolkodni, nem a vaskohó jut eszembe. magának igen?
vélhetően jó potenciálunk van, ezért nyomtak be 100 t szám fertőzött vetőmagot stikában. hm?

tevevanegypupu 2011.07.24. 21:57:31

@biobender:

Nem vitatkozom magaval, hiszen felesleges is. Csak egyetlen tanacsot adhatok: ha annyira rosszul erzi magat Magyarorszagon, menjen el egy idore. Teremtsen egzisztenciat kulfoldon. Eljen ott, elje az ottani emberek eletet. Magyarorszag tagja az Europai Unionak, a hatarok nyitottak, elvileg mehet barhova. De azt ne higgye, hogy a problemakat maga mogott hagyja es nyugodt, szep vilagba erkezik majd.

Lew Archer 2011.07.24. 21:58:16

Németországban is keleti szél fúj.

"Oroszország leghatalmasabb konszernje szemet vetett a magyar érdekeltségekkel is rendelkező E.On német energiaóriásra. A berlini politikusok tapsolnak – írja a Der Spiegel Online.
Mivel Németország búcsút szándékozik mondani az atomenergiának, gázszükséglete erősen növekedni fog, ezért ajánlatos jó viszonyt ápolni a legfontosabb gázszállítóval - írja a lap internetes kiadása. A Gazprom részesedésszerzése az E.On-ban, vagy annak gázkereskedő leányában, a Ruhrgas-ban stabilizálná az együttműködést és megfizethető gázárakat hozna az egész országnak - állítják. A Ruhrgas a nyilatkozatok szerint az anyavállalatnál is fontosabb, mivel általa fontos lépést lehet tenni az ország gázelosztóhálózatának ellenőrzése felé."

www.napi.hu/tozsdek-piacok/a_gazprom_szemet_vetett_az_eon-ra.485676.html

biobender 2011.07.24. 22:05:26

@vero: ii. dionysos, syracusai türannosz után mondták: van rossz és van jó türannisz.

Es mondjuk Europa elmult 200 evebol tudna jo turannoszt mondani?

"na így van az újkori demokráciával is. "

Es mi lenne az alternativa? Es on elne e benne?

"vélhetően jó potenciálunk van, ezért nyomtak be 100 t szám fertőzött vetőmagot stikában. hm? "

A GM az NEM fertozott. Egyebken orvendek, hogy felhozta . talan nem mindenki tudja aki itt a nyugat hanyatlasat unepli, hogy Kina valoszinuleg a masodik legnagyobb GM gyarto es felhasznalo a vilagon. Mit hoz ide belole a keleti szel, hm?

biobender 2011.07.24. 22:07:42

@tevevanegypupu: "El lehet menni, ha nem tetszik" - ki is mondta ezt.

Egyebkent pontosan tudom mirol beszelek, szemben onnel. Nemetorszagban dolgozom.

Lew Archer 2011.07.24. 22:11:55

@vero:

Azzal, hogy a válság Olaszországot is elérte az adósságválság hulláma, ismeretlen terepre érkeztünk - vélekedett Erik Berglof, az EBRD vezető közgazdásza, aki szerint a válság a bankrendszeren és a kereskedelmi csatornán keresztül érintheti a régiót.
.
A Financial Times cikke szerint a legnagyobb fertőzési hatás a kereskedelmen keresztül a reálgazdaságban jelentkezne. A megszorító csomagok, valamint a gyenge hangulati mutatók aggasztóak a nyugat-európai gazdasági növekedésre nézve, és ez negatív hatással lehet a nyugati exportra érzékeny kelet-európai gazdaságokra. Ezért az RBS közgazdásza szerint régiónk lemaradó lehet a növekedésben a feltörekvő piacok között. Ez ugyanakkor - véli az elemző - arra fogja ösztönözni a térség döntéshozóit, hogy új növekedési forrásokat találjanak, elsősorban a belső kereslet élénkítésén keresztül.

www.portfolio.hu/gazdasag/felenk_dol_az_europai_domino.152570.html

Belső kereslet élénkítése, ez is szorosan összefügg a mezőgazdasággal és élelmiszeriparral. Mit köpködték amúgy a belső kereslet élénkítéséről szóló jobboldali elképzeléseket, aztán most tessék.

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2011.07.24. 22:31:59

@vero: @Bell & Sebastian: Szívesen mindkettőtöknek!

Ha kell, Ortega "A tömegek lázadása" c. munkájának 1938-as kiadása is megtalálható a neten, még a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda gondozásban megjelent változat:

mtdaportal.extra.hu/books_kulf/ortega_y_gasset_jose_a_tomegek_lazadasa.pdf

___________________

Hogy a nyelvi leleményt még jobban "megértsem", jó lenne tudni, hogy mi is pontosan a 'posványosi erdő', és miként szokott ott az ördög elbukni, mert épp ezek a 'minták' mutathatják meg, mit kell valakinek a visszájára fordítania ahhoz, hogy "sikerrel" -ez nem szó szerinti sikert jelent, inkább jobb kifejezés lenne az, hogy kihasználja a körülményeket a céljai érdekében, egyfajta machievelli-embertípus- járjon.

Két Frank Herbert gondolat, az első minden idők demagógjainak egy hasonlóképp, de szándékoltan demagóg színezetű felvetés:

"A megfelelő információk birtokában dönt-e az a nép, ha nem tanítják meg pénzügyi rendszerének működési elveire, gyanútlanságát kihasználva mégis különféle gazdasági kalandokba ráncigálják?"

S ez nemcsak a hazai állapotokra, hanem az elmúlt pár év és hetek nemezetközi eseményeire is vonatkozóan egyfajta elgondolásra, ha már Lawrence Summers pénzügyi Armageddont rebesgetett a napokban.

A másik pedig a különböző blogokban, fórumokon lévő több ezres kommentflooddal kapcsolatban, mert lényegében ezen folyik vita a személyét és a felvetést illetően:

"Vannak az őrültségnek olyan formái, melyeket ha a végsőkig feszítenek, a józanság új modelljeivé lehetnek. "

Az kérdés tehát az, hogy az átalakulóban lévő világunk előjeleit -idén pl. Merkel is multikulturális társadalom válságáról beszélt- és annak értelmezést egyes politikusok milyen szavakkal és miként emelik be a "közbeszédbe"-"városi pletykákba"-"falusi közhírré tétikbe", illetve erre a támogatók, az ellenfelek, a média és a véleményformálók, illetve ezen egyesek húzó egyének-csoportok miképpen reagálnak.

Ezzel fel lehet mérni azt -mindennemű konteós felhangok nélkül-, hogy az ún. tömeg/szavazók/polgárok mennyire vannak tisztában egy esetleges valós helyzettel vagy amennyiben valótlan, mennyire képesek felmérni annak valótlanságát; és ebből következően már az is világossá válhat, hogy mennyire lehet velük egyfajta másik irányt megetetni, illetve milyen eszközöket lehet "bevetni", hogy csak homályosan vázolt célokat megvalósíthassuk, de ne legyen ellenállás. Ez ugyanúgy igaz a különböző érdekcsoportokra is, akár politikai, akár gazdasági csoportokról legyen szó.

Vagyis a vita arról szól, hogy Orbán olyan ember-e aki, meglátta az idők szeleit-jeleit, mint aminek a "hívei" látják, vagy Gyurcsányhoz hasonlóan egy olyan ember, aki nem rendelkezik egy koherens elvrendszerrel, amely kapcsolódik a valósághoz, és amelyen keresztül válaszokat is adhatna a közeljövő kihívásaira és problémáira.

Nos, ez most jó nagy közhelynek hangzik, mert ezzel -valószínűleg- a vitában részt vevők is tisztában vannak.

Viszont, ismét mindennemű konteós felhangok nélkül, nem tudjuk ki a valódi bábmester és mik a bábmester céljai. Még még véletlenül sem jövök olyan dolgokkal, mint "nyú wöld ordör"-"szabadkőmívesek"-"Bíldörbergék", melyekről kismillió film készül, telke a net és a YouTube velük, azt viszont igaznak vélem, hogy vajmi kevés beleszólásunk lehet -sőt, a politikusoknak sem- abba, hogy a jelenlegi válságból való kilábalás utáni világ milyen képet kapjon, milyen jogi keretek között és szabályrendszer szerint működjön.

A többszereplős sakktábla "most" "épp" szorult helyzetben van, és a napokban ezt valahogy el kell adni mindenhol.

Az, hogy ez miként adják egy adott társadalomnak, az mindig függ szerintem a befogadó társadalom "ízlésétől", attól, hogy mit akar e téren hallani.

Ennek a szemléletnek csak a végtelenített, kizárólag pozitív végkimenetelt feltételező hozzáállása a problematikus (ahogy az előző nyolc év "gyerünk, előre" hurráoptimizmusa"), mert éppen úgy végletes , mint a totális összeomlást hirdetőké. És e utóbbi gondolat kapcsán ismét egy Herbert gondolat:

"A túl hosszú ideig túl szűk keretek között koncentrálódó hatalom egyre távolabb sodródik a változó körülmények alkalmazkodási követelményeitől. Az uralkodó réteg egyre paranoiásabb lesz, gyanakvással néz mindenfajta kreatív reakciót a változó körülményekre, félénken őrzi személyes hatalmát, és az általa kockázatként értékelt megnyilvánulások rettegéssel körített kikerülése folytán népét vakon vezeti a megsemmisülés felé. "

Szóval jó lenne már az információkáoszban felmérni, hogy melyik ama megnyilvánulások, melyek valóban értékteremtőek lesznek. Különben Yeatsnek lesz igaza, és egy szörnyeteg cammog Betlehem felé "megszületni".

Buzzword 2011.07.24. 23:23:04

@Lew Archer: Nézze, ehhez azért egy olyan keleti szél is kellett, ami lágyan belesúgta Merkel asszony fülébe, hogy le kellene nyomni az E.ON részvények árát az atomhisztivel.

(A Gazprom már évek óta érdeklődött az E.ON irányába, a pesti irodaházuk is folyton tele volt ruszkikkal. Fukushimával beérett a gyümölcs).

Bell & Sebastian 2011.07.25. 00:04:42

@Juraviel.Ihuan.Bedvin: Hát Bruder, mivel nincs válaszom, az lenne a legnagyobb dolog, ha legalább a jó kérdés feltevésére képes lennék, a lehetséges válaszok halmazának -peremfeltételekkel- alapos körbebástyázása mellett.
Csakhogy ez olyan, mint a foton természete, mintha tudná a kis szemét, milyen eszközzel közelítek abajgatása perverz céljával, úgy mutatkozik hullámnak vagy részecskének.

Ilyenkor fordítani kell a nézőponton, többé nem prédára leső kerecsenként fürkésszük a mélyűrt, hanem átváltunk Cickány von Prédaállat -üzemmódba.

Ha a mozdulatelemző konok kitartásával ízekre szedjük a látható, szagolható, nyalható valóságot, marad a rideg felismerés, árak picit magasak, közüzem túlárazott, bérek köbgyök alatt, és a többi.

Ilyenkor nem szoktak Yeats't idéznyi, hanem kiveszik a zsírpapírból nagypapi PPS -ét és a csigatárat.

És a téridő kontinuum szövetén csendben felfeslik egy szál, féregjárat nyílik, az óra körbejárt.

tevevanegypupu 2011.07.25. 07:24:21

@biobender:

Aha szoval anyagilag sikeres ugye es Magyarorszagon ez nem sikerulne..Gondolom nem tegnap ment ki hanem esetleg az mszp-szdsz kormany alatt. Pedig akkor - valoszinuleg - jobban tetszett itthon, szabadsag volt es a multicegek viragkorukat eltek, Horvath Agnes volt az egeszsegugyi miniszter ( ha esetleg orvso lenne akkor viragkorat elhette az egeszsegugy), korlatlan devizakolcsonok, es minden sikerulhetett volna. Vagy mostanaban ment ki, az Orban fele diktatura uzte ily messzire?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.25. 09:09:31

@biobender: igen :) ez olyan töltelék szöveg :)

Alfőmérnök 2011.07.25. 09:24:04

@Juraviel.Ihuan.Bedvin: "Még még véletlenül sem jövök olyan dolgokkal, mint "nyú wöld ordör"-"szabadkőmívesek"-"Bíldörbergék"(...)"

Vigyázzon, mert járnak errefelé patologikus esetek is, akik előtt ezzel a szöveggel gyanúba keveredik.

Hamvas Béla A világválság c. esszéje is fent van a neten:
mek.oszk.hu/05900/05945/html/gmhamvas0004.html

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.25. 09:25:29

@Bell & Sebastian: bár a korábbi szócsatákat nem láttam, de itt doomhamer csinál magából hülyét, de teljesen. ontológiailag.

az ezutáni @Doomhammer: kommentjére írom bellnek

biobender 2011.07.25. 09:31:07

@tevevanegypupu: "Vagy mostanaban ment ki, az Orban fele diktatura uzte ily messzire? "

Szivesen valaszolok, ha elmondja ennek mi koze ennek ahhoz, hogy a nyugat hanyatlik, es hogy ott on szerint minden rossz ami nalunk van meg fokozottaban fordul elo.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.25. 09:32:36

@Doomhammer: azért a nyugatot nem földrajziértelemben használjuk. norvégia, svédorszá, anglia, francik, németország, usa, kanada, mind a nyugati életszínvonalhoz tartoznak, és orbán nem földrajzórán mondta ki a nyugati szavakat, nyilván te is sejted.
ebben az értelemben használta, ideológiai, gazdasági, életszínvonali vonalon.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.25. 09:38:55

@málnási: paródiának jó, csak az a vbaj, hogy a mandarin.hu ilyenekkel van tele, akik ezt gondolják komolyan

biobender 2011.07.25. 09:43:01

@Juraviel.Ihuan.Bedvin: "Szóval jó lenne már az információkáoszban felmérni, hogy melyik ama megnyilvánulások, melyek valóban értékteremtőek lesznek."

Mivel nem latunk a jovobe hasznaljuk segitsegkent a tortenelmet. Az elmult szaz evben szamos rendszer varta a nyugat gyors osszeomlasat - hogy egy talan megfelelo helyzetet idezzek, a 30-as evekben Hitler es Sztalin.

(Ma egy olyan szintu valsagtol meg messze vagyunk, egyebkent).

Nos, mindket rendszer vadul kiserletezett, hogy egy alternativat talaljon. Kis kiterokkel mindketten az onkenyuralomnal kotottek ki - es vegul a sajat lakossaguknak ez meg ugy is sokkal rosszabb volt mint a nyugati hanyatlas, ha a vilaghaborut most ide sem szamitom.

A nyugat meg vegul is nem hanyatlott hanem valtozott .

Az otvenes- hetvenes evekben meg a SZU voltr a az alternativ modell, persze csak azoknak akik nem eltek benne. Nyugaton a hanyatlas ketsegtelen szimptomai - sztajkok, terrorizmus, stagflacio. A nyocvanas evek vegere a nyugatnak megint csak sijkerult atalakulni mig az alternativa osszeomlott.

Most arra tennenk fel az orszagot, hogy most maskepp lesz. A.z alternativa valahogy megint az onkenyuralmra emlekezteto jegyekkel bir, lasd keleti szel. Lehet most aztan tenyleg bedol a nyugat, bar az meg ugy is tobb tiz eves folyamat lenne - de en azert nem fogadnek erre.

Einstein definicioja az elmebajra - mindig ugyanazt csinalni, ugyanugy, es azt varni, hogy az eredmeny mas lesz.

tevevanegypupu 2011.07.25. 10:01:30

@biobender:
Csak azert erdekelne - persze ez tenyleg maganugy - hogy miota el ot tkint, mert nem mindegy fiatal-e vagy idosebb. Egyebkent mi harminc evig eltunk es dolgoztunk abban a nagyon fejlett nyugati vilagban - nem Europaban - amiert nalunk mindenki ugy odavan. Ketsegtelen, hogy van a dolgonak sok jo oldala: idegen kulturat ismer meg alaposabban az ember, jobban elhelyehezheti Magyarorszagot es sajat magat is a vilagban. Es nagyon jol, sajat boren tapasztalva megtudhatja az olyannyira ahitott nyugati eletformat, munkahelyeket, szocialis juttatasokat, stb..Meglepodve tapasztaltuk, hogy nagyon sok nemet, francia, spanyol, amerikai (es kinai(-:) alig varja, hogy elhagyja orszagat es mashol telepedjen le egy olyan vilagbol es szabad demokraciabol, ahol vigan elhetnenek jo korulmenyek kozott. Gondoljuk ezt mi..De ha meghallgatja oket - a mi ismeroseink kizarolag diplomasok voltak, ez nyilvan veletlen is - akkor szinte ugyanazokat a panaszokat soroljak mint egy magyar diplomas..Nehez elhelyezkedni, egyre nagyobb a dragasag, egyre csokken az eletszinvonal, egyre tobb a munkanelkuli es az idegen, egyre rosszabb a kozbiztonsag es kormanyaik egyre tehetetlenebbek. Mindent osszevetve a sok rossz kozott amit ott kint hallottam es amirol itt panaszkodnak, korulbelul azt tapasztalhattam, ha mindenki marad ahol szuletett, ugy korulbelul 10-15 ev mulva (kolcsonokkel persze) de ugy nagyjabol egyforma eletszinvonalon el a kulfoldi es a magyar diplomas vagy szakmunkas polgar is. Es addig nincs is baj, amig betegseg, munkanelkuliseg vagy banki fizeteskeptelenseg nem ut be..Hogy aztan az illetekes miniszterelnok mit mond az egy dolog. Orban peldaul most eppen a hanyatlo nyugat eleg vacak munkakorulmenyeit akarja megteremteni ugy, hogy a fejlodo kelettol var hozza segitseget. De ugyanezt teszi Sarkozy, Cameron vagy Obama is.

disfear 2011.07.25. 10:10:10

Kifejezetten érdekesek Orbán meglátásai, főleg ha valaki ismeri a Stratfor elemzéseit. Mert az egyik ilyen elemzés szerint Közép-Európai Unió szerű összenövés - Magyar-Lengyel központtal lesz a legerősebb a kontinensen. Érdekes, bár ez még mindig a futurológia - meg kell mondjam a hihetőbb fajtából.

tarackos 2011.07.25. 10:17:46

Igazából ilyen baromságra nem tudok mit mondani, azt azért jegyzem, a honfitársak egy része komolyan gondolja, hanyatlik a nyugat. Gondolja ezt annak ellenére, hogy nincs ember aki ma ne nyugatra tartana, de ők nyilván nem értik az új paradigmát.

Nekünk szerencsénk van, a világon az egyetlen aki érti ezt az izét, történetesen a ME...

biobender 2011.07.25. 10:56:37

@tevevanegypupu: Ahogy vesszuk, nem eltem kinnt folyamatosan, de ha mindent beszamitok akkor 16 eve dolgozom "nyugati" kornyezetben.

Egyebkent meg most pont azt csinalom kinnt amit itthon csinaltam es kb. ugyannyi penzert :)

Az en ismeretsegi koromben teljesen normalisnak szamit, hogy valaki nem abban az orszagban dolgozik ahol szuletett: pl. spanyolok, portugalok Franciaorszagban, franciak Nemetorszagban, lengyelek Angliaban vagy Irorszagban stb. Amit nem lattam/latok az peldaul "pofatlan" vegkielegitesek visszamenoleges elvetele, nyugdijpenztarak allamositasa es foleg a nyugat alkonyarol valo hozonges. A forradalmi lendulet pl. teljesen hianyzik az ismeretsegi korombol es ezt igen kellemesnek talalom.

Nyilvan azert hanyatlik a nyugat :) mert nem hajlandok hirtelen indulatbol szetverni mindazt amit mar elertek, abban remnykedve, hogy ugyis minden elsulyed es uj vilag jon. Amire hajlandok es kepesek az a jozan kiszamithato munka - ami neha sikeresebb neha pont nem, de az alapveto ertekeken ez nem valtoztat.

Aki azt hiszi, hogy nyugaton nincsenek ertekek baromi nagyot teved - vannak, megpedig azok amiket Fejto valahol polgari ertekeknek nevezett - jozansag, munka, alapveto becsuletesseg. Igaz is, emlegeti meg valaki Magyar Polgari Partot? Vagy eppen nem aktualis a nagy kinai haverkedes kozben?

Ettol akarunk most nagy sebesseggel tavolodni - es a kommenteket latva szomoruan tapasztalom, hogy igencsak sikeresen.

biobender 2011.07.25. 10:57:51

@disfear: Friedman - The next hundred years?

tevevanegypupu 2011.07.25. 11:41:54

@biobender:

Ilyenkor jut eszembe az angol pazsit meg a magyar pazsit kozotti kulonbseg.(: Nalunk egyelore meg nem termeszetes az, hogy valaki fogja a satorfajat es elmegy szetnezni a vilagban. Nincs meg hozza az a batorsag ami a nyugat-europaiakban vagy akar a lengyelekben, romanokban, csehekben is megvan. Mi itthon szeretnenk boldogulni es hianyzik belolunk az a kozmopolitizmus is ami olyan erovel hatna, hogy batran feladjuk letezo egzisztenciankat es par evre mashol probalunk szerencset. Egyebkent most nem is nagyon ajanlanam senkinek, hacsak valoban olyan szakmaval nem rendelkezik ami egyedi es amivel barhol a vilagban boldogulni tud. Mert most a Nyugat valoban valsagban van es hanyatlo allapotban. Betodult hozzajuk olyan tomeg es munkaero, amivel nemigen tudnak mit kezdeni, es ugy tunik a szabad piac is megbosszulta magat. Hogy aztan letre tud-e jonni majd es ujra Europa lesz a vilag kozepe azt egyelore nem lehet tudni..De a mi meglehetosen radikalis francia es spanyol barataink attettek szekhelyuket Kinaba es Japanba.(: A magam reszerol maradok Magyarorszagon, nagyon jol erzem magam vegre meg akkor is, ha tovabbra is muszaj dolgozni es ezuttal itthon. Ami a jelenlegi helyzetet illeti, Orban tehetseges politikus es meglehetosen ugyesen laviroz nyugat es kelet kozott. Sok kemeny es igazsagtalannak tuno intezkedest hozott, de abban a remenyben, hogy itt is elinduljon valami. Legalabb a gazdasag ha nmar a rendszervaltas nem ugy sikerult.
Legnagyobb hibajanak azt gondolom, sok intezkedest meggondolatlanul, megtervezetlenul azonnal bejelentenek, amint valamelyikuk fejebol kipattan, ahelyett, hogy atgondolnak pro es kontra, aztan megbeszelnek szakemberekkel es csak utana jonnenek elo vele. Ez igy eleg zavaros es persze az ellenzek ezt - joggal - ki is hasznalja.

Alfőmérnök 2011.07.25. 11:54:37

@biobender: Egyedül a visszamenőleges törvénykezés a necces, a többi (médiatörvény, alkotmányozás, manyup) mind hisztéria, vagy szándékos lejáratókampány.
Fejtő meg elmegy a picsába.

tevevanegypupu 2011.07.25. 11:59:48

inforadio.hu/hir/kulfold/hir-447447

Am iazt illeti ez nem azt bizonyitja, hogy a Nyugat ereje teljeben lenne.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.25. 12:21:21

@tevevanegypupu:
Ez amerikai belpolitikai csatározás, nincs sok köze a Nyugat erejéhez. Egyébként egyszer már lement, amikor Gingrich republikánusai tényleg lekapcsolták a villanyt az amerikai kormánynál 1995-1996-ban.
en.wikipedia.org/wiki/United_States_federal_government_shutdown_of_1995_and_1996

Amerika két háborúja túlterheli az amerikai költségvetést, ami miatt hiteleket vesznek fel. Ezt finanszírozhatják adóemeléssel vagy "quantitative easing"-gel, azaz pénznyomtatással. Ez inflációt okoz és ezt csinálják a demokraták most. Vagy finanszírozhatják költségcsökkentéssel, ezt akarják a republikánusok.

A csata kimenetele elsősorban nem Amerikát érinti, hanem mindenki mást. Például a legevidensebb áldozat éppen Kína. Ha az USA lényegesen kevesebb cuccot vásárol tőlük, Kína akár fel is robbanhat, ahogy nagyjából 100 évente meg is történik náluk.

biobender 2011.07.25. 12:38:05

@Alfőmérnök: "Fejtő meg elmegy a picsába. "

Lam, mar megint itt tartunk.

biobender 2011.07.25. 13:05:12

@tevevanegypupu: "Nalunk egyelore meg nem termeszetes az, hogy valaki fogja a satorfajat es elmegy szetnezni a vilagban. Nincs meg hozza az a batorsag ami a nyugat-europaiakban vagy akar a lengyelekben, romanokban, csehekben is megvan"

Vajon nem ezert kivanjuk-e, tudatalatt persze, hogy a szomszed tehene is dogoljon meg?
Megkaptuk ugyanazt a szabadsagot mint a csehek, lengyelek, romanok de nem tudunk elni vele (bar ez nem teljesen igaz, sokan vagyunk akik tudnak) akkor mar inkabb vagjuk be a durcit es huzzunk vissza keletre? A Nyugat meg dogoljon csak meg, ugysincs neki sok hatra?

tevevanegypupu 2011.07.25. 13:31:49

@Doomhammer:

Jelenleg Obama adoemelest szeretne - allitolag a leggazdagabbaknal - ezt persze a republikanusok nem nagyon akarjak. Amerikat csak azert irtam egyebkent, mert meg mindig letezik az amerikai alom. A vilag nagy resze meg mindig Amerikatol var mindent. Kinaert pedig eppen most kezdenek versengeni. Aki ott jart - nem turistauton, hanem uzletiben - elajulva jott vissza azon a mertektelen, emberfeletti fejlodesen amit produkaltak. nekik hamarosan nem lesz szukseguk nyugati segitsegre, hiszen egy az egyben vasarolnak meg keszleteket, technikakat, mindent..Hogy hol fogjak eladni? Akar sajat maguknal is, idovel rajonnek, hogy nem art, ha van egy fogyaszto-fizetokepes lakossaguk. Orban jelen idoben beszelt, a nyugat most hanyatlik es mi most elunk. Keszseggel elhiszem, hogy Kina majd szaz ev multa tonkremegy es Amerika nem kezd uj haboruba, de roluk eleg nehez azert elhinni, hogy mondjuk Libianal vagy a Kozel-Keleten csak ugy elnezegetnek, ha tortenik valami. Amerika a terroristaktol valo felelemtol (valos vagy kitalalt) tokeletesen elvesztette jozan itelokepesseget.

biobender 2011.07.25. 13:47:45

@tevevanegypupu: "Keszseggel elhiszem, hogy Kina majd szaz ev multa tonkremegy"

Kinanak MOST kell evi 8-9%-os novekedest produkalnia csak azert, hogy szinten tudja tartani pl. a foglalkoztatast. Ha a nyugat bedol egy percre ra bedol Kina is. A 2008-2009-es valsag alatt talan olyan felhotlenul elveztek a mutatvanyt?

Uzleti utra pedig jellemzoen nem a fejletlen reszekre utaznak az emberek, bar akinek szeme van az lathatja a nyomortelepeket a felhokarcolok mogott is.

tevevanegypupu 2011.07.25. 13:49:21

@biobender:

Altalaban a tulzott jolet vagy a tulzott szegenyseg az amit konnyeden legyoz egy nyers, elettol duzzado kovetkezo. Nalunk - a tulzott jolet nem volt jellemzo rank, sajnos a tulzott szegenyseg igen - ha az orszagon belul nezzuk a dolgokat, eppen Orban az a kisse nyersebb ero, ami igyekszik megszuntetni, eltuntetni azt, amit a szocioliberalisok sem elkezdeni, sem befejezni nem tudtak vagy nem is akartak. Joleti allamot probal megvalositani. Persze a segits magadon..stb..az mindig ervenyes lesz az egyen eleteben, de eros hatter es eros orszag nelkul nemigen megy. Nalunk meg nincs. Valahogy muszaj elkezdeni, megpedig azzal ami van. Vagy nincs, de meg kell teremteni. Nem a demokracia hianyzik nalunk, nem is a szabadsag hanem az ipar-mezogazdasag, ehhez tarsul egy szinte visszafizethetetlenul nagy adossagunk. Ebbol kijonni nem megy drasztikus intezkedesek meg tevedesek nelkul.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.25. 14:52:23

@tevevanegypupu:
". Keszseggel elhiszem, hogy Kina majd szaz ev multa tonkremegy "

Nem, az ő összeomlásuk veszélye azonnali. Kábé a termelőkapacitásuk 20%-a irányul exportra. Ha az nem tudják elhelyezni, olyan társadalmi robbanás következik, mint amilyen kommunista hatalomátvétel volt. És mindehhez csupán annyi kell, hogy a cuccaikat ne vegyék meg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.25. 15:38:47

@vero: @Bell & Sebastian:

"néhány hónapon belül előkerül németh lászló is a szatyorból. első körben éjszakai beszélgetésekre és tárcákra tippelek." --- írja @vero:

Lehet, hogy egy-két hónapig használja majd a hatalom a Németh-hivatkozást, mint eddig is használt, annyi mást (egy-két hónapig). De a Fidesz, mivel választott vezetőjének nincs képessége a komplex gondolatrendszereknek sem befogadására, sem interpretálására, ezért (a Fidesz) nem is fog komplex gondolatrendszerekre sem (következetesen) hivatkozni, sem azokból építkezni.

ü
bbjnick

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2011.07.25. 15:50:15

@Bell & Sebastian:

Rám szokták mondani, hogy elvont vagyok, de meg kell emelnem a kalapom és iegn rikán, de most szóhoz sem jutok. :D

@Alfőmérnök:

Köszönöm ajánlását, már évek óta meg van kinyomtatva, mivel más formában nem tudtam beszerezni. :)

A patologikus eseteken meg majd jól áttekerek, amit az életben nem tehetnék meg, de a neten minden további nélkül ignorálhatóak. Csak bitek és bájtok meg egy apró kézmozdulat. ;)

@biobender:

Az utolsó bekezdésem "irónia" lett volna, ami igen nehezen megy át neten.

A múlt példái kapcsán nem véletlen ajánlgatok itt múlt század eleji műveket az akkori gondolkodótól. Mindenképp érdekes látni és olvasni, hogy akkor milyen válaszokat adtak a látható és/vagy vélt előjelekre, illetve, hogy a kialakuló formák milyen eredményre jutottak.

Oswald művében a századik oldal körül járok, ajánlom mindenkinek elolvasásra, és bár már most vannak ellentmondásos dolgok, meglátások -pl. a rómaiakat premisszaként "echte" barbárnak tekinti-, amiket bevallottan elismer, a tematikát átnézve úgy hiszem, bőven lesznek olyan szempontok, amelyek megfontolásra méltóak.

A véleményem az, hogy egyfajta "összeomlás" mindenképp lesz, ám eme összeomlás alatt nem totális halált, eltűnést, kőkort értek, hanem átalakulást, változást, az erőegyensúlyok áthelyeződését, dominancia-átrendeződést, és eme változás menete lehet lassú és komótos, vagy drasztikus, gyors és radikális (szerintem ez utóbbi várható). Emellett már igen ifjú koromtól magam is úgy vélem, hogy egy adott kultúrkör, társadalom is magán viseli a természet "logikáját", vagyis a tavasz-nyár-ősz-tél négyesét.

Einsteinre meg -ismét- egy Herbert gondolat a bürokráciáról:

"A bürokrácia megöli a kezdeményezést. Kevés dolog van, amit a bürokrácia jobban gyűlölne az újításnál, főleg az olyan újításnál, ami jobb eredményeket hoz, mint a régi rutinok. Az új vívmányok mindig alkalmatlan színben tüntetik fel a csúcson levőket. Márpedig ki szeret alkalmatlannak látszani?"

Visszatérve a "változásra", szerintem elég régóta látszik, hogy Oroszország kis téli szundításra tért a SZU összeomlása után, de az orosz medve sok mindent túlélt már, és ismét erőre kap, a sárkány pedig szárnyalni kezd.

S dolgok veszélyességét az fogja megadni (számunkra), az ad majd az egésznek drámai színezetet, hogy a kisebb halak milyen formában és kinek a vazallusai akarnak majd lenni és ez miféle új szövetségeket, illetve, milyen szövetségek halálát okozza majd.

Aztán majd öregen vajon dalolhatjuk-e majd, hogy "fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál, túléltem mindeneket, kormányokat és féldeciket"?

Alfőmérnök 2011.07.25. 15:55:46

@bbjnick: "választott vezetőjének nincs képessége a komplex gondolatrendszereknek sem befogadására, sem interpretálására,"

Hazug, aljas féreg vagy.

biobender 2011.07.25. 15:57:37

@Juraviel.Ihuan.Bedvin: "Aztán majd öregen vajon dalolhatjuk-e majd, hogy "fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál, túléltem mindeneket, kormányokat és féldeciket"?"

haat, nekem inkabb az oreg kocsis jon be a Svejkbol aki azon haborog, hogy az uj birtokos a jo lovaskocsi helyett autoval jar.

"Az Uristen majd jol a pofajukra keni a benzint." mondja az oreg. Mintha a tusvanyosi beszedet hallanam :)

biobender 2011.07.25. 15:59:46

@Alfőmérnök: "Hazug, aljas féreg vagy. "

Ellent mert mondani? Reszvetem. Probalkozzal a fidesz honlapjan - ott nem kell ilyesminek kitenned magad es elkerulod ezt az extrem diszkomfortot.

Alfőmérnök 2011.07.25. 16:03:51

@biobender: Nem ellent mert mondani, hanem hazudott.
Az állította, hogy Orbánnak "nincs képessége a komplex gondolatrendszereknek sem befogadására, sem interpretálására". Ez aljas hazugság, nem az enyémtől eltérő vélemény. Én még az ellenfeleimről sem mondanék ilyet, még olyan politrikusról sem, akit gyűlölök (pl. Gyurcsány, Bajnai, Kóka János, stb.) Mert nem igaz.

biobender 2011.07.25. 16:18:17

@Alfőmérnök: Ez ugyan off, de ez szerintem inkabb egy sarkosan fogalmazott velemeny.

Kb. annyira mint aljas feregnek nevezni valakit vagy mondjuk az emberiseg sopredekenek :) hm?

Alfőmérnök 2011.07.25. 16:27:07

@biobender: Nem, ő ezt halálosan komolyan gondolja, figyelem egy ideje a netes tevékenységét, bár gondolkoztam már rajta, hogy kiszűröm.
Nézd meg, hogy egy másik posztban azt az általa időnként előkapott történetet meséli ez, hogy Balog Zoltánnak (állítólag!) egyszer egy teológiai probléma taglalására azt mondta, hogy "túl bonyolult". Nyilván ebből indul ki, ilyen egyedi esetekből von le általános következtetéseket, és minősít. Miközben fingja sincs a mai politika világáról, törvényszerűségeiről, régi harmadikutas szerzőket, meg szabódezsőket idéz halomra, akik valószínűleg ha ma élnének, mást mondanának, mint mikor éltek.
Úgy gondolom, hogy valóban egy féreg, és ezen semmit nem változtat, hogy közben a baszott nagy katolikus erkölcsére hivatkozik minden második mondatában.

Alfőmérnök 2011.07.25. 16:31:13

@biobender: Egyébként a népi-nemzetiek (Csurka, Csoóri), akiknek az epigonja, már régóta Orbánisták.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.25. 17:01:49

@Bell & Sebastian: @Juraviel.Ihuan.Bedvin:

Van itt két flesbek" a közelmúltból. Mindkettő jelen viszonyaink értelmezéshez ad (lehetséges) támpontot:

Ebből (valószínűleg) kiolvasható, hogy hogyan viszonyul a múlthoz és a jövőhöz a mai hivatalos jobb:

bbjnick.blog.hu/2010/01/04/egeszsegugyi_seta_4_dik_jan_2010

Ez pedig egy szubjektív megközelítés (és a közember szintjén (valószínűleg) az egyetlen helytálló):

magyarido.blog.hu/2009/10/05/amerikai_plan_valsagkezeles_rapid_modon_2

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.07.25. 17:33:16

@Doomhammer:

Nem valoszinu, hogy nem veszik meg Kina cuccait, ugyanis a piacon szinte mas nincs is mint kinai cuccok, teljesen hihetetlen, hogy minden kinai.

tevevanegypupu 2011.07.25. 17:38:25

@biobender:

Felhokarcolok es nyomortelepek viszont nalunk is akadnak, ez sajnos teny es lassan szinte kozombosekke valunk - marmint a nyomortelepek - irant. Nem azt allitom egyebkent, hogy jaj de jo, annyira szeretem Kinat,mert nem szeretem, nekem nagyon idegen vilag, nem valoszinu, hogy tudnek arrafele elni. De azt latom, hogy felelmetes hatasa van a vilagra. Hogy ezt mennyire tudja hasznalni vagy eppen kivedeni a jelenleg valoban hanyatlofelben, valsagban levo nyugati tarsadalom, az majd nemsokara kiderul.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.25. 17:49:47

@tevevanegypupu:
"Nem valoszinu, hogy nem veszik meg Kina cuccait, ugyanis a piacon szinte mas nincs is mint kinai cuccok, teljesen hihetetlen, hogy minden kinai."

Amennyiben a kínai áru nem kerül be a nagykereskedelmi láncokba (mert pl. egy csőd miatt a kínaiaknak nem tudnak fizetni) ez a helyzet egy pillanat alatt megváltozik.

Lew Archer 2011.07.25. 18:16:55

@Doomhammer:

És maga úgy gondolja, csak Kína szorul rá, hogy megvegyék a termékeit?

Németország tavaly 53,6 milliárd € értékben exportált Kínába. És ha Kína nem vásárol? Mondjuk nem is fogja vissza a termelését, csak egy évig nem épít gyárat? Mi lesz akkor a német meg az európai gazdasággal?

hvg.hu/gazdasag/20110628_nemet_kinai_kereskedelem

Mi lesz a német autóiparral, ha Kína nem vesz német autókat?

"
Kína a német luxusautók piaca

A Németországban előállított gépkocsik három negyede exportra kerül, melyben az idén szintén rekord valószínűsíthető: az első félévben a német autógyárak 2,3 millió darab járművet szállítottak külföldre, 6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
.
A VDA adatai szerint a világ immár elsőszámú autópiacának számító Kínában a német típusok részaránya eléri a 21 százalékot, a HSBC Bank adatai szerint a BMW és a Mercedes ott éri el teljes nyeresége mintegy két ötödét. "

www.gyartastrend.hu/gazdasag/cikk/remeny_a_rekordra

Miből gondolja, hogy más országok nem érzékenyek az exportjuk kiesésére, mondjuk a kínai exportéra?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.25. 18:28:27

@Lew Archer:
Természetesen érzékenyek, csak különböző mértékben. Németországnak ott az EU, ahová exportjának több, mint felét küldi. Az USA-nak ott a saját hatalmas belső piaca valamint az észak-amerikai térség. Ezek természetesen megszenvednék a globális gazdaság egyik fontos szereplőjének kiesését, de nem roppannának bele.

Kínának viszont 20%-nyi termelőkapacitására egyszerűen nem lenne vevője. Ami szinte biztosan óriási társadalmi felfordulást okozna ott.

Azt kell megérteni a "keleti szél" őrülettel kapcsolatban, hogy Kína nem alternatívája a nyugati kapcsolatainknak. Ebben a világban továbbra is az USA és az EU diktál. Kína és India továbbra is eladni akar ezen gazdasági régiók piacain és emiatt továbbra is teljesen ki van szolgáltatva a "nyugatnak".

Ha ezt netán valaki elfelejti, a figyelmeztetés gyors és hatásos. Mint az a koki, amit mi kaptunk most.

Lew Archer 2011.07.25. 19:18:29

@Doomhammer:

Az EU 27 tagországából idén 24 ellen folyik túlzott deficit-eljárás, és számos ország esetében nem is látszik, hogyan fognak kilábalni belőle.

Közben Kína devizatartaléka nagyobb lett, mint bárkié a világon.

"A devizatartalékok első három hónapban elkönyvelt 200 milliárd dolláros növekedésével, a csúcsösszeg értéke: 3,05 ezer milliárd dollár."

www.mfor.hu/cikkek/Vilagcsucson_Kina_devizatartaleka.html

Majd szóljon, ha Kína csődbe jutott. Egyelőre most egy EU tagország van csődben, nem Kína.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.25. 19:24:20

@Lew Archer:
"Majd szóljon, ha Kína csődbe jutott. Egyelőre most egy EU tagország van csődben, nem Kína. "

Már bocsásson meg, ez gyerekes, kábé az "én bátyám az erősebb" típusú érvelés.
Továbbá mi, a kínaiak.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2011/07/mi-kinaiak.html

Pontosan ,milyen pénznemben vannak azok a devizatartalékok?

És Görögország milyen pénznemben van eladósodva?

Lew Archer 2011.07.25. 19:37:03

@Doomhammer:

Londoni elemzők: dob-e mentőövet Kína az eurónak?

2011. június 26

A hétfőn tartandó éves brit-kínai stratégiai csúcstalálkozóra Londonba érkezett Budapestről Ven Csia-pao kínai miniszterelnök, ám a piacokat és a citybeli elemzőket Ven európai körútjának e mozzanata érdekli a legkevésbé. A fő kérdés az, hogy az állami szinten szupergazdag Kína - amelynek devizatartaléka meghaladja a 3 billió (háromezer milliárd) dollárt - megmenti-e az eurót. Londoni bankházak elemzései szerint vannak ilyen szándékra utaló jelek.

""Kína felvásárolhatná az egész (görög adósságot), és még maradna is egy csomó aprója más dolgokra" - írja a Goldman Sachs londoni alapkezelő részlegének vezetője. O'Neill szerint, ha az európai döntéshozók kollektív módon hitet tennének Görögország euróövezeti tagságának fenntartása és a görög törlesztési leállás megakadályozása mellett, Kína akár megpróbálkozhatna a teljes görög adósság felvásárlásával - tekintettel a tranzakció kínálta hozamokra, vagyis arra, milyen olcsón juthat most a görög adóssághoz.

A Goldman Sachs vezető befektetési tisztviselője szerint azonban sajnos nem úgy tűnik, hogy az európai vezetők bármiben jelentősebb mértékben egyetértésre tudnának jutni, legyen szó az euróövezetről vagy bármi másról."

hvg.hu/gazdasag/20110626_kinai_kormanyfo_europia_korut

tevevanegypupu 2011.07.25. 20:03:50

@Doomhammer:

"Amennyiben a kínai áru nem kerül be a nagykereskedelmi láncokba (mert pl. egy csőd miatt a kínaiaknak nem tudnak fizetni) ez a helyzet egy pillanat alatt megváltozik. "

Ha ez megtortenne, nem tudom ki jarna rosszabbul vagy ki erdemelne meg jobban. Az emberek kapzsisaga kapna jo nagy, vegzetes pofont, dolne mindenki.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.25. 20:04:33

@Lew Archer:
Már bocsánat, de ez miért érdekes ebben a vitában? A görög adósság nagy részét francia és német bankok birtokolták, véletlenül pont azon országok, akik az euróra leginkább hatással vannak. Nézze, ez egy kínai forrás:
www.chinadaily.com.cn/opinion/2011-07/25/content_12977695.htm

"The euro's costs to Germany - transfers to Greece to pay interest on the latter's debts, and higher German bond yields because of links to weaker currencies - are smaller than Germany’s gains. In turn, the international political dimensions of the Greek bailout are linked to the steps taken to maintain the euro."

Ha a kínaiak is beszálltak volna az adósságleírásba - és lehet, hogy be is szálltak - akkor az ajándék lett volna az eurozónának. Tekintve viszont, hogy a az eurót a németek és a franciák gyártják és vonják vissza, az a pénz nekik játékpénz. Épp ezért van kiszolgáltatva Kína: olyan pénzen ül, amelyet nem ő irányít. És kénytelen bespájzolni belőle, mert ez a feltétele, hogy hozzáférjen a nyugat-európai piachoz. És már megint a "nyugatnál" tartunk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.25. 20:06:23

@tevevanegypupu:
Nézze, ezek itt azt kalkulálgatják, hogy mi lesz, ha Kína bedől ("spillover effect"). Hard landing is lehetséges, figyelmeztetnek.
www.imf.org/external/pubs/ft/scr/2011/cr11193.pdf
A kínai kormány egyetért, de túlzottnak találja a félelmeket.

bz249 2011.07.25. 20:18:01

@Lew Archer: most mar csak azt kell tisztazni, hogy mennyit er 1 kg gorog allamadossag. Varhatoan nem valami sokat, merthogy a gorogok nem fogjak soha kifizetni. Illetve egy esetl lehetseges, majd hozzavagnak par szigetet nemet (de akar kinai is lehet) ingatlanfejleszto csoportokhoz, hogy nesztek tietek azt csinaltok, amit akartok. Szerencsere a gorogok tele vannak katonai okokbol lezart szigetekkel, ezert ezt megtehetik. Ugyanakkor persze azt is siman megtehetik, hogy egyszer csak azt mondjak, hogy mindenki bekaphatja. Most ez egy igen hulye otlet lenne a reszukrol, merthogy az meg komolyabb megszoritasokkal jarna, azonban 2013-ban, ha valami fenntarthatobb palyara allnak, akkor mar ki tudja mi lesz. Onnantol ok vannak a nyeregben, nem nekik fontos, hogy visszafizessek a penzt, hanem a hitelezoknek.

Na pontosan ez van a bespejzolt allamkotvenyekkel. Azok olyanok mint az uveggyongyok, a "Fejlett Nyugat" annyit gyart beloluk, amennyi joesik neki, aztan meg rair egy szep nagy szamot. Mikozben azert a kotvenypapir onsulya (meg ha ki lehet nyerni belole a festeket, akkor az) nem valami nagy erteket kepvisel. Az egesz csak azert er valamit, mert allitolag majd ki fogjak fizetni... kiveve persze, ha valaki epp eladna belole cirka 800-1000 m3-t. Mert akkor hirtelen semmit se fog erni.

Lew Archer 2011.07.25. 20:26:35

@Doomhammer:

A londoni elemzők egyelőre azt elemezgették, hogy Kína megmenti-e az Eurót, és nem arról, hogy az EU megmenti-e a yüant.
Görögország pedig gyakorlatilag csődbe jutott.

Lew Archer 2011.07.25. 20:36:46

@bz249:

Ez megtörtént.

"A második görög csomagban a nagy újdonság, hogy ezúttal először a magánbefektetőket is bevonják a program finanszírozásába. A magánszektor hozzájárulása 2011 és 2014 között összesen 50 milliárd, 2011 és 2019 között pedig becsülhetően 106 milliárd euró lesz. A görög állampapírokkal rendelkező magánhitelezők önkéntes kötvénycsere és az adósság továbbgörgetése révén nagyjából nettó 37 milliárd euróval járulnak hozzá az erőfeszítéshez, ami az adósság-visszavásárlási programból remélt 12,6 milliárd euróval egészül majd ki (a kettő így együtt teszi ki az 50 milliárd eurót). A magánszektor hozzájárulása és az adósság-visszavásárlási program együttesen 26 milliárd euróval csökkentheti a jelenleg összesen 350 milliárd euróra becsült görög államadósságot."

kitekinto.hu/europa/2011/07/23/elkepeszt_osszeg_kolcsont_kap_az_orszag

A " magánbefektetők bevonása" című eufémizmus azt jelenti, hogy a befektetők egy csomó pénzt nem kapnak vissza. Az EU persze fogadkozik, hogy ez többé nem fordulhat elő, de hát ki fogja ezt komolyan venni. Majd vérszemet kap más is.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.25. 21:07:21

miért van az, hogy hagyományosan kereskedő országok görögo. portugál, olasz vannak a csődközelben.
máshol már magyarázták, de a többet költ mint termel szlogent tessenek mellőzni?
mi közös a pigs-ben?

bz249 2011.07.25. 21:23:37

@vero:

1 € a bevezeteskor
=1936 olasz lira
=340 gorog drachma
=200 portugal escudo
=166 spanyol peseta

(az ir font kilog a sorbol)

Ezek az orszagok hagyomanyosan a magas hiany,magas inflacio politikat folytattak az euro elott. A nemet marka atnevezesevel keletkezett euro viszont az eszaki alacsony inflacio, szigoru koltsegvetes politikajan alapult. Viszont a deliek tovabbra is a magas hiany/gyorsan emelkedo berek palyajan maradtak, viszont az inflacio elmult, ugyanis hozzakotottek magukat a nemet eurohoz.

evil overlord (törölt) 2011.07.25. 21:43:16

@Doomhammer: Úgy látom az ontológiai kivégzés sikerült. A sánc ügyében Lavrentyij Pavlovics majd segít.

@vero: Ha a fele igaz amit a görögök fizetéséről lehetett hallani, akkor nem csoda, hogy csődben vannak. BTW, ha tényleg igaz, akkor nem pátyolgatni kell őket, hanem példát statuálni.

Portugálián is sokat segített az uniós csatlakozás, bár ahogy hallom, ők azért dolgosabb népség.

Én igazából az íreket nem értem, egy viszonylag alacsony redisztribúciójú országban hogyan lehetett egy éveben ekkora ÁHT hiányt összeszedni?

(Doom meg gondolom hoz egy bolgárlacis idézetet a globaloböllérekről, akik levágják a hizlalt gyesznót.)

tevevanegypupu 2011.07.25. 22:28:37

@Doomhammer:

Jajjajj..miket kuldozget itten nekem. Ennel szazszor meggyozobb a tirpakbokretas, maradok inkabb annal.(:

Bell & Sebastian 2011.07.26. 20:25:13

@bbjnick: Jó ez a francia eredetű amerikai plan -elnevezés. Tulajdonképpen befog egy csoportot, amelynek tagjai dialógust folytatnak.
Mint például itt és most. Medium long film shot, olyan háromnegyedes -forma.

Csak most jöttem rá, miért is szeretem Csiszár Jenőt. Pedig sokat gondolkoztam ám rajta. :)

Bell & Sebastian 2011.07.26. 20:41:20

@aesculus: Szólhatott volna rögtön a post alatt, akkor nem rugóztak volna ezen oly sokan, mint például Doom is, aki ritkán fut lyukra. :)

(a nullára tettem, a nem eldönthetőre)

Lew Archer 2011.07.26. 21:09:06

Már a pénzügyi befektetői szakértők is.

privatbankar.hu/cikk/vallalatok/minden_ut_pekingbe_vezet_a_magyar_is_43301

"A német gazdasági növekedés nagy mértékben a kínai gazdasági növekedéstől függ, a magyar pedig a némettől - állapították meg a Citibank és más pénzügyi befektetési szolgáltatók szakértői egy kerekasztal- beszélgetésen csütörtökön, Budapesten.

A drasztikusan növekvő ázsiai import legnagyobb nyertese Ausztrália és Japán, de a harmadik ma már Németország. Magyarország legfontosabb exportpartnerénél ez a gazdasági növekedés motorja.

Piotr Kalisz, a Citigroup vezető elemzője szerint a német GDP egy százalékpontos változása 0,6 százalékponttal változtatja meg a magyar bruttó hazai összterméket (GDP). "

Bell & Sebastian 2011.07.26. 21:33:38

@Lew Archer: Arcsi, mán ne haragudjon, de pont Ön tört lándzsát a globalizmus és a termelés kitelepítése mellett, nem is olyan régen.

Beleszédülni a Kína -szindrómába oly fokú vakság, ami megbocsáthatatlan, bármennyire is egy tálból cseresznyézünk.

Kurvára adja magát az összefüggés az európai, globális munkanélküliség és Kína felfutása közt!

Márpedig a munka tesz szabaddá, még föl is írták, hogy ne feledjük.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.07.26. 21:35:21

hvg.hu/gazdasag/20110726_faz_gazdasagpolitika_ketelyek

Tényleg... Az a rothadó nyugat-európa, mely 2 világháború után újjáépült és a jelenlegi állapotában rothad... Ja, komolyan!

Lew Archer 2011.07.26. 21:59:03

@Bell & Sebastian:

Egyáltalán nem adja magát az összefüggés.

hvg.hu/karrier/20110217_nemet_foglalkoztatas_munkanelkuliseg

"Már a gazdasági növekedési mutatókat csak jelentős késéssel követő munkaerőpiac is egyértelműen jelzi a német gazdasági élénkülést: a most nyilvánosságra hozott adatok szerint az újraegyesítés óta soha annyi foglalkoztatott (41,4 millió) nem volt Németországban, mint 2010 utolsó negyedévében.
.
A 82 milliós Németországban a munkanélküliek száma az idén októberben csökkent 3 millió alá, 18 éves mélypontra. A 2008 őszén kiteljesedett világméretű gazdasági válság munkaerőpiaci hatásai korábban is viszonylag mérsékeltek voltak Németországban, a megelőzésre hangsúlyt helyező gazdasági intézkedéseknek köszönhetően. Eleinte nőtt ugyan a munkanélküliség, de meg sem közelítette a 2005 elején mért 12,6 százalékos történelmi csúcsot, nem csekély mértékben amiatt is, hogy Németország sikerrel kapcsolódott rá a nagy feltörekvő gazdaságok - elsősorban Kína - növekedésére, így aztán rohamléptekkel lábalt ki a válságból."

Kína óriási piac is, el ne feledje. Pontosan a német-kínai együttműködés mutatja meg egy újragondolt nemzetközi munkamegosztás természetét, ahol a feltörekvő ország adja a tömegmunkát, a fejlett pedig a technológiát. És ebben valahol középen Magyarországnak is van helye.

Bell & Sebastian 2011.07.26. 22:56:38

@Lew Archer: Jól tudja, mi húzza a német gazdaságot, éppen az építőipar, ami nálunk döglött, továbbá a kínai gagyi átcímkézése, és a komoly szakmunkát igénylő termékek összeszerelésének kiszervezése oda, ahol elég korrupt a politika és olcsón megnyúzható a bérrabszolga.

Na, ezek vagyunk mi, ágyútöltelékek, pont, mint 66 éve.

Iskolázatlan lumpenek tömegével, ex-fogdmegek szakmai irányítása mellett, árkot ásatni a holdig! -ez jutott eszébe a fikusznak, miközben az eszement Lázár addig ön-menedzseli magát, míg a végén tényleg belügyminiszter lesz.

Mert az a szakma csúcsa, akkor szóljon be neki valaki - már ha mer!

bz249 2011.07.26. 23:06:29

@Bell & Sebastian: a nemet gazdasagot sok minden mellett a neve huzza, hogy egy BMW egy Heckler&Kock gepkarabely, vagy egy Pfeiffer vakuumpumpa az sokkal jobb, mint amit az untermenschek osszeraknak. Egy csomo teruleten meg eleve ugy van, hogy van egy darab nemet kozepvallalat es az egesz vilagon csak ok csinalnak valamit.

Aztan, ha a vilagnak jo, akkor a nemeteknek keresnek. Ha a vilagnak rosszul megy, akkor meg a nemet gazdasagot meg lehet keynesileg tamogatni, mert elobb-utobb majd megint szukseg lesz hattengelyes marogepekre es azt meg ugyis toluk kell megvenni.

Bell & Sebastian 2011.07.26. 23:40:20

@bz249: Úgy van. Adolf nyersanyagért csereberélt pénzszűkében, a német gépipar így vált világhírűvé, amikor BMW -t vesznek, Bf-109 -et vizionálnak bele, a Merciben egy Tigert látnak, 88 -as Flak ágyúval, a régóta amerikai gyártású H&K -ban meg egy Schmeißert.

A fospumpába meg Hitlert.

2011.07.26. 23:51:12

@evil overlord: Én igazából az íreket nem értem, egy viszonylag alacsony redisztribúciójú országban hogyan lehetett egy éveben ekkora ÁHT hiányt összeszedni?

Állami pénzből mentették a bankokat. Kvázi államosítás. Nem ismerős valahonnan? Mondjuk MOL?
süti beállítások módosítása